A Hét, 1991 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1991-12-19 / 51. szám
Sugárzó eldöntetlenség 1. VÁZLAT AVAGY VÁLTOZAT?. „Nem te, majd a dolgok érkeznek meg benned" — így, ezzel a meglehetősen (Mészölynél szokatlanul) irodalmias és fennkült félmondattal kezdődik a Zsilip című (először még 1979-ben, az ES karácsonyi számában megjelent) próza, alcíme szerint „gimnasztika egy regény "-hez. Tizenegy esztendő múlva találja meg a helyét egy karcsú novelláskönyvben, amelyikről valahogy lemarad a címke: „végleges vázlatok a hagyaték “-ből, noha a folyóiratokban — Hitel, Újhold-évkönyv, Jelenkor — először megjelenő darabok esetében ez mindig gondosan jelezve van. De itt, közbevetőlegesen, — a dolgok is megérkeznek, előbb-utóbb minden — 1979 karácsonya, a Zsilip első megjelenése után, úgy nézett ki, a régenvárt regény hamarosan elkészül. Hatvanadik születésnapján, egy interjúban — Jelenkor, 1981 január — Alexa Károly kérdésére Mészöly elmondja, hogy több regényen is dolgozik párhuzamosan (!), s csakugyan, az 1978-as januári Híd hozza a későbbi Bolond utazás ősváltozatát, s a Jelenkor hosszú fragmentumokat közöl a készülő pannon-regényből (Júlia fölvezetése, 1980 november; Egy délelőtt az ősházban, 1980 december; Az indián ebéd, 1981 június és 1982 január) „részlet egy regényes eposzból“ alcímmel. De aztán a regényközlések megszakadnak, hamarosan megjelenik az újabb írói remeklés, a Megbocsátás (Mozgó Világ, 1983 november), majd két egymást kiegészítő-leköröző novelláskönyv (Merre a csillag jár, 1985 és a Sutting ezredes tündöklése, 1987) olyan elbeszélésekkel, mint a Magyar novella, az Anyasirató, a Merre a csillag jár, a Sutting ezredes tündöklése vagy a Bolond utazás. De közben Mészöly mégsem tesz le a regényről, egy interjúban — Könyvvilág, 1987 december — megvallja, hogy „hoszszabb ideje egy nagyobb, összefoglaló munkára készülök, emberi és írói érdeklődésem summáját szeretném ebben a regényben megfogalmazni“ ... Ennek a regénynek az előképe talán a Sutting ezredes, bár a készülő regényben „ ... eposzban hosszú ideig szeretném frissen és tevékenyen életben tartani. Úgy tervezem, hogy csak napjainkban hal meg, viszont Buda hajdani ostromakor születik.“ (A regényről Mészöly máig sem tett le, 1991 november 25-én, a kolozsvári tévé magyar adásában, egy interjúban is jó volt erről hallgatni őt ...) De tartsunk rendet. Az évtized végére — a változásokat bizonyítandó — sorra jelennek meg Mészöly régi és új könyvei. 1989-ben három is, új, harmadik kiadásban erdélyi tárgyú, szívének oly kedves s a korabeli írna Ka által (a hetvenes évek elején) oly kevésre becsült regénye, a Fontos történetek útközben (kiegészítve most már a két idevágó remek elbeszéléssel); Volt egyszer egy Közép-Európa (változatok a szép reménytelenségre) címmel elbeszéléseinek, rövidprózájának ezideig legteljesebb gyűjteménye és a Jelenkor-könyvek kiadásában, Pécsett A pille magánya című esszégyűjtemény, melyben, ahogy azt már megszokhattuk, helyet kapnak az író Érintések címmel közölt villanásai, naplójegyzetei, vallomásai, aforizmái is. 1990-ben Szombathelyen, az Életünkkönyvek sorozatban A negyedik út címmel jelenik meg újabb esszégyűjteménye — esélyek és kockázatok az ezredvég küszöbén — alcímmel és a Babits Kiadó gondozásában publikálja Az én Pannóniám című breviáriumát, egy tündökletes tájélmény novellákban, versekben, esszékben, regényekben lecsapódó dokumentumait. (Ez a kötet újabban nálunk is kapható.) Ezek után, még 1990- ben jelenik meg Wimbledoni Jácint címen egy karcsú novelláskönyve, s 1991- ben ennek pár darabja is kijön: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról címen. Ezen írásokat jelöli írónk „végleges vázlatok a hagyatékból“ címkével folyóiratközlés esetén. Ismételjük, a Jácintról lemarad ez az alcím, a Ballada esetében viszont imigyen jelenik meg „végleges változatok a hagyatékból“. A különbség jelentékeny, legalább akkora, amekkora a vázlat és a változat között van. Közbevetőlegesen, a Jácint megjelenésekor egy interjúban — Magyar Hírlap, 1990. június 9. — Mészöly elmondja, hogy „ ... másfél évvel ezelőtt egy régi fiókomban matattam, ahol mindenféle szellemi kacatot, regénycsírákat, novellaötleteket találtam. Ahogy átnéztem őket, éreztem, hogy a maguk idejében mindegyikből lehetett volna valami, de végül is nem íródtak meg. (...) Úgy gondoltam, hogy ezeket az írásokat véglegesíteni lehet, mint töredékeket ..." Ugyanezt fejti ki egy másik vallomásban — Könyvvilág, 1991 május — a Ballada megjelenésekor, most már lényegretörőbben: „Arra gondoltam, eredeti formájukat meghagyva, végleges töredékeket formálok belőlük“. Az igazsághoz tartozik, hogy a két könyv után újabb, „végleges vázlatodat is publikált az író (Archív videóklipp, Alföld, 1991 január; Praxis criminalis, Kortárs, 1991 szeptember; az első mintha a már emlegetett, a Jelenkorban közzétett regényes eposzhoz kapcsolódna, a másik Mészölynek a tizenhetedik századbéli Budát idéző prózájához, az Annonoz ...) Tehát akkor miket olvasunk? Bizonyos, hogy jól igazít el a mai magyar próza talán legtudatosabb alkotója?! Vázlatok, változatok, töredékek, torzók ezek az írások? Megformálásukat tekintve semmi esetre sem. A Wimbledoni Jácint, a Pannon töredék az író legkiválóbb elbeszélései közé tartozik. S mintha különböző életszakaszokban születő írásokra rímelnének eme a végleges változattok. Így a Wimbledoni Jácint felépítését, a realista történet és a szimbolikus történet elegyét bravúrosan megvalósító szerkezetét tekintve talán a Megbocsátással mutat rokonságot, míg a sport, jelen esetben a tenisz (különösen a csodálatos novella zárójelenetében az álomszerű, megmásíthatatlan ajándék, a hős és Zsizel teniszezése) Az atléta utolsó futására rímel. Ugyanebből a kötetből az Oh, de delta nőtte mintha egy Szerb Antal regényt, Az utas és holdvilágot „újítana“ fel. Szerb történetére rímel az ír lány és a magyar történész találkozása, szerelme és különös éjszakájuk Pompeiban, a halott városban, majd visszahullásuk szomorú életükbe, a lánynak az őt végleg elragadó ír mítoszba és őrületbe, a pesti történésznek saját középszerű életébe. (Mészöly szűkszavúan így jellemzi a magyar történészt: olyan világban él, ahol „a tények nem felelnek meg a valóságnak“, ráadásul arra ítéltetett, „hogy olyasmiről legyen véleménye és alkosson biztos ítéletet, amit nem ismer.“) A novella ugyanakkor Mészöly egyik korai remeklésére, az 1959-ben íródott, Romániában, a román tengerparton játszódó történetére (idegen partokon) is rájátszik, ott is egy magyar férfi találkozik egy idegen nővel s e végzetes találkozás mindkettőjüket „megítéli“ ... A kitelepítő osztagnál is egy végzetes találkozás története, az elbeszélő, nemrég még katona, részt vesz a svábok dunántúli kitelepítésében s itt fut össze az igazi férfival, a magyar Schwarzeneggerrel... Ez a történet mintha a Szárnyas lovakban közzétett Ami jön pár darabja lenne, de több szállal kapcsolódik Mészöly hatvanas évekbéli elbeszéléseihez is. (Három burgonyabogár, Film az Emkénél stb.) A Zsilipről, ami sokfelé nyit az életműben, már szóltunk, a Nem felelt meg neki, bizonyos értelemben, a pannónnovellákhoz kapcsolódik, ugyanakkor alapcsírája Mészöly egyik tanulmányában is feltűnik (Két emlék, A negyedik út című kötetben), ami ott néhány mondatos villanás egy hulló sorsról az itt bravúros és feszes novellává változik át. Ugyanígy az új könyv remekléseinek is megvannak a kapcsolódásai, a Pannon töredékhez az öregkori remekmű, a Magyar novellához kapcsolódik. A címadó elbeszélés látszólag egyedül áll s ahogy Thomka Beáta megjegyzi „ ... egy újabb, Mészölyre oly jellemző formai váltással egy balladát beszél el“; borzongató az időpont is: 1952. . . A negyvenhat videóklipp egyike-másika a Szárnyas lovak Kiemelések című sorozatából, részben az Érintésekből ismert. Néhány kiváló egyperces is akad közöttük, többnyire vázlatok, novellacsírák, glosszák, torzók, de épp Mészöly végleges változatok és vázlatok helyett régi és új mintákat kínáló újabb írásai figyelmeztetnek minduntalan, hogy a töredékekkel, torzókkal, villanásokkal, ötletekkel szerzőnk esetében csínyján kell bánni! Hiszen nem egy nagy novella ilyesfajta rögtönzésből, „egypercesekből“ nőtt ki, ugyanakkor nem egy ilyen feljegyzés találja meg végső helyét az elbeszélésekben. 2. AZ ERŐSZAKOS HALÁL avagy a lappangó történet természete. Mielőtt felmutatnánk néhány „érintés“-t, amelyek szervesen illeszkednek a kitűnő Pannon töredékbe, még egy önvallomás a Nádas Péternek ajánlott ars poeticából (Legyek, legyek avagy az elmondhatóság határai): „. . .bennünket kevéssé érdekel, hogy mit szólnak majd azok, akiknek egyszer kezébe kerül ez az írás, melyet kizárólag azért vetünk papírra, hogy érzékeltessük egy lappangó történet természetét“. Ezt a „lappangó történet“-et igyekszik tetten érni az újabb Mészöly novellák minden írása. Nézzük meg röviden, hogy a legsikerültebbek, a Wimbledoni Jácint és a Pannon töredék hogyan? De még mielőtt megnéznénk ezen írásokat „közelről“ felhívja magára a figyelmet egy olyan közös ismertetőjegy — ti. az erőszakos halál —, amely majdnem mindenik írásban felbukkan. A Jácint hőse, Dankó öngyilkos lesz. A kitelepítő osztagnál öreg sváb házaspárja szintén, ők már felkötik magukat, az akasztás beszüremlik a Zsilipbe is, szó esik bizonyos Gésán Kamillóról, akit tévedésből akasztottak fel, ötvenhatban. A Pannon töredékben megjelenő fiatalembert — nem tudni, végül is miért — szintén ötvenhatban akasztják fel. Az már sejthető, hogy ötvenkettőben a Ballada hőse azért kerül akasztófára, mert meggyilkolta feleségét. A kötetzáró párdarab (Finita egy — finita kettő) első írásában (Mese) is feltűnik egy akasztott, bizonyos Salgari Péter, aki.......talán mégis tud valamit, amit mi nem. Hisz képes volt azt, mondani, mikor a nap küllözött.“ A Mesében feltűnik a Regény című város, a Zsilip színtere is. A dolgok tehát végül is, bármi történik, „megérkeznek bennünk“, összeérnek és felszikráznak a felismerések, megvilágítva egy pillanatra a pannon tájból sugárzó élességgel kiváló akasztófét, a maga brutálisan drabális rajzolatával. Mészöly kedves önjellemzései egyikét ideidézve: bizonyos, hogy e LÁSZLÓFFY ALADÁR eroskus. . Minden, ami jó, vagy tilos vagy ehetetlen vagy hizlal, sóhajtott fel a harmincas évek egyik világsztárja a a sóhajból szállóige, lett. Apáin, újabb sóhajok galambfajai szálltak. Inetvé a maguk, hasonló, értelmű igéivel, pa, naszóival. Deha, minden rosszra csak rosszabb jön? Mi..van a világgal? só? hajtana fel a naiv lélek, ha nem fajt érti belé a szót az a józan tapasztalat, hogy bizony mindig ígyment. e Világi élet. Nyomorék leány, nagymama-halál és árvaházi kórus karácsony estén; nemrég láttam a világsztár egyik maradandó című filmjét. Alkotói minden könnycseppet kipréseltek, amit még ki lehetett préselni egy Verdun és Bruszilov-offenzíva, spanyolnátha és gazdasági világválság utáni korszak edzett emberéből. Mindezt még 30 előtt persze. Aztán jött az „igazi“ világháború, amikor meghalt minden nagymama, bombatölcsérbe fulladt minden gyermek és árva meg nyomorék lett mindenki. Iszonyú nyomás nehezedett az újabb nemzedékekre, mely aztán még jólrosszul felidézett, meglovagolt, megzenésített emlékezet formájában is nyomasztotta napi egy, nem két ország, hanem negyven-ötven év lakosságát. Végül eljött a csodák évadja, mikor már olyan hihetetlen volt pedig, hogy a totalitarizmus kásahegyén átvezető alagútnak vége is volna, s akkor az a negyvenévszer négy emberöltőnyi világlakosság, itt a keleti tatár pusztákon il. szépen libasorban kiért a fényre. A relatív világosságba. Mégis hunyorogni kellett, annyi mindentől elszoktattak. És lett hit, remény, szeretet, több mint amennyit valaha szerettünk, reméltünk, hittünk volna. Es el is fogyott egyetlen karácsony folyamán. Pedig különben ,véres karácsony volt az is, áldozatos a karácsony, de azeufória pillanatnyi, betlehemében , bizony térdre estek ,az emberi, lelkek is, nemcsak az ádáz és sanda lesipuskások golyóitól talált testek. Térdrekiálltak első reflexükben az élők, de csakhamar talpra ispattantak, újabb vívóállást vettek fel is acsarkodni kezdtek. Mert az is kiderült azonnal: akit toleráns közeg nevelt, az toleránsabb lesz válság évadján, mint akit csak a gyűlölet, bosszúvágy titkolt enzimjei tartottak életben a lelki-testi koplalás hosszú éjszakáján végig. Egyik első sikoltás az lett: dehát hol van az igazságérzet? Aztán eljött annak a sikoltásnak az ideje is, hová lett megint a mindennapi kenyér? A legkevesebbet azt hajtogatjuk, és bocsásd meg a mi vétkeinket, mert mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! És nem a testünk soványodott le igazán az első, szabadult karácsonytól számított immár harmadikra, hanem a lelkünk. Két év alatt lettünk a lelki szépség banyái, mint egy negyven-ötven év alatt leromló, elhervadó világsztár. Mert minden, ami jó, úgy látszik vagy tilos, vagy ehetetlen, vagy hizlal. LIcKIVI MÉLIUSZ JÓZSEF Zsilava nem volt kávéház . Hagyjuk abba a Larousse-t. Hogy elérjünk Zsitavába..Ugorjunk át az • inkvizíció folytatásán. A történelemben. Europaszerte. Az Ohrana (cári politikai rendőrség) fejlett módszereit folytató Enkávédeig. (NKVD, . Narodnij Komisszáriut Kaitremenyik Gyei: belügyi népbiztosság). Az újító tökéletesítőig. A Gépekig. (Előbb már megfejtettük.) Fejeseink kortársa Mussolini. Franco. Salazar. Hitler. A lengyel Zelinszkyből lett ősromán Zelea Copreanu. Antonescu marsall: A nyilasok gyilkos bandája. Az 1944—45 utániakról nem is szólva. Mind elment a gajdeszka. (Hiányzik az idegen szavak és kifejezések szótárából.) Vagy odamenesztették őket. 1991. Mindmegannyi egymással biliárdozott. Segítette egymást. Vagy nyírta. L. (lásd) Második világháború. Lásd. Ribbentrop—Molotov. Jalta. Bocsánat! Bocsánat! Ezek a bekezdések nem voltak. Közjáték. Csak a politikai terror heraldikája (címertan). Hogy megértsük M. Zsilaváját. A társadalom Zsilavitiszét. Máig. Alfikciókban jelent meg már M. könyveiben. A Tranzit kávéházban. A Napnyugati kávéházban. A Horace Cockeryben Az Aréna darabjaiban. A Kávéházi cédulák kiadatlan kéziratában fikciótlanul. Mint ebben is. 1991. Tehát Zsilava. Profosz. Becézhetnénk profinak. (Profi — hivatásos.) A profi kitárja a barnára mázolt cellaajtót. A delikvens számára meghatározott számú. Világosság. Inkább félhomály. M. megtorpan. „Na, mi lesz? . Befelé! Te dög!“ Az őr nem rúg a dög fenekébe. Ez emberségére vall. Az élet-halál mesterségét is meg lehet unni. 1ia még ember ez az embertelen.. Vagy.Nem lehet már elviselni? A gomboos foglalkozást. .Itt. A föld alatt. Akármilyen jó is a fizetés. Felel az egyetemi filozófia (bölcselet) ...professzoráéval (tanár). Aki pedig Marx, Lenin, Sztálin filozófiáját mondja fel. Némelyikük titkoltan megélt. Tiltottan. Meg a koszt (étkezés). Öltözködés. Ingig. Gatyáig. Harisnyáig Bakancsig. Ezt is meg lehet unni. Vagynem lehet már elviselni. Nem csak az írói mesterséget Mint M.. Aki tíz évig nem publikált Nem-jelenlétével tüntetve. Némán. Ez is tüntetés? Ha nem maradt Nyugaton. Ha nem tátotta ki a száját? Könyvei persze megjelentek. Az elnémulása előtt írottak. De lám! Jó hír. Újra ír. Zsila várók Meg miegyébről Most lehet? ... Meddig? ... Zsilava. M. betámolyog a cellába. Ember ember hátán. Emberek? Emeletes deszkaágyakon hevernek. Szinte élettelenül. A zár csikordulásakor halálos csend támad. Kiért jönnek? Hová viszik? Nem. Új lakó. Hirtelen felülnek fekjükből. Visszakeverednek. M. az ajtóval szembeni ablakot látja. Rács. Világosság. Hosszú mondat következik. Hogy megfelelő technokrata (műszaki) nyelven szóljunk, az inkvizíció és az azutánunkat követő börtönintézmények tanulságát követő Gépén és Eszák S. A. Sturmabteilung -- a hitlerista párt belső rendfenntartó különítménye, amely az Eszesszel (SS — Schutz-Staffel, ejtsd succ-stafel), a megsemmisítő táborok feketeinges különítményein együttműködve fejlesztette ki a következő fokozatokat: 1. Börtön. 2. Börtönebb. 3. Leg- 1991. december 19. A HÉT 6