A Hét, 2005. január-június (3. új évfolyam, 1-26. szám)
2005-06-02 / 22. szám
Az Európai Parlamentben Ön képviseli a legkövetkezetesebben és a leghangosabban a kisebbség érdek- és jogvédelem ügyét. Lassan eltelt egy év a parlamenti mandátumából, milyen tapasztalatai vannak, hogy jellemezné az EU kisebbségpolitikáját? Az Európai Uniónak lényegében nincs kisebbségpolitikája, hiszen a közösségi joganyagnak nem része a kisebbségi kérdés. Sajnos, jelenleg nem létezi olyan hivatkozási alap, ami a nemzeti kisebbségeket védelmében használható lenne. Ezért lenne rendkívül fontos, hogy életbe lépjen az alkotmányos szerződés, hiszen az elmúlt évek magyar diplomáciai és kormányzati erőfeszítéseinek legnagyobb sikere az volt, amikor az alkotmány szövegébe sikerült beilleszteni a kisebbségek jogainak védelmét. Ez természetesen csak az első lépés, de mindenképpen nagy haladás, végre lesz jogi fogódzó. Van ugyan az EU-nak néhány irányelve a diszkrimináció tilalmáról, de a kisebbségi ügyekkel foglalkozók pontosan tudják, hogy ez csak a szükséges és elengedhetetlen feltétele a kisebbségek védelmének, ami önmagában még nem elegendő. Ezek az irányelvek nem tisztázzák a pozitív diszkriminációhoz, a kedvezményes bánásmódhoz való viszonyt, és ez számos problémát okozott. Lásd a kedvezménytörvény nemzetközi fogadtatását, vagy a híres-nevezetes Verheugen-levelet, de említhetném az Európa Tanácsban jelentést tevő Eric Jürgens csöppet sem kisebbségbarát megnyilatkozásait is. Összegezve: az lenne az Európai Parlamentbe bekerült magyar képviselők feladata, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét előmozdítsák, a kérdéskört bevigyék az európai köztudatba. Éppen ezért kezdeményeztem az EP- ben egy olyan frakcióközi csoport létrehozását, amely a történelmi nemzeti kisebbségekkel, az alkotmányos régiókkal, a regionális és kisebbségi nyelvekkel foglalkozik. Az EP történetében most először született egy olyan - minden frakciót bevonó - csoport, amely átfogóan foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Az Unió lényegében nemzetállamok gyülekezete, és ezt a helyzetet az elfogadásra váró alkotmány csak konzerválja. Bár mindegyik nemzetállam másképp viszonyul a kisebbségeihez, mégis általános tendencia, hogy a kérdést nem szívesen vetik fel nemzetközi fórumokon, kényes témának számít. Lesz-e ténylegesen politikai akarat arra, hogy ezt a problémakört a helyén kezeljék? Nem várunk addig, amíg az Alkotmány életbe lép. Hiszen azért jött létre még tavaly ez a csoport, hogy katalizátora, mozgatója és szervezője legyen az ilyen típusú kérdések felvetésének. Hadd mondjak néhány példát: a vajdasági határozat mögött is erőteljesen ott állt az a lobbitevékenység, amit ez a frakcióközi csoport képviselt. De megtárgyaltuk a lettországi orosz kisebbség helyzetét is, ami óriási ellenkezést váltott ki az uniós tagnak számító Lettország képviselőiből. Meg kell mondjam, hogy a nacionalizmusuk olyan vehemens, akárcsak a román, vagy a szlovák állam nacionalizmusa. Hasonló módon felléptünk a katalán nyelv európai uniós használatának bevezetése érdekében, legutoljára pedig az európai autonómiaformákat tekintettük át, különösen a spanyolt és a dél-tirolit, de ezt a munkát folytatni fogjuk, mert az autonómia a legfontosabb kérdések közé tartozik ma az EU-ban. Az is nyilvánvaló, hogy nincs két egyforma autonómia, ámbár van valamiféle közös alap: az önrendelkezés elvi lényege, a hatalom kisebbség és többség közötti megosztása. Márpedig csak ez biztosíthat igazán tartós keretet, és adhat garanciákat az európai kisebbségek fejlődésének.3 Az Unió egyik legfőbb jellemzője, hogy szereti látni a fától az erdőt, márpedig a nemzeti kisebbségügyekkel az egyik legnagyobb gond, hogy ahány van, annyi fajta, nehéz közös megoldást találni ebben a sokszínűségben. Nem ez riasztja az EU-t? Ez kétségtelenül így van. Most készült el egy jelentés az Európában lévő nemzeti kisebbségekről, amelyhez Gál Kinga és Bauer Edit számos módosító indítványt nyújtott be, éppen azért, hogy megpróbálják az alapvető fogalmakat tisztázni. Nevezetesen az Európai Parlamentben is keveredik a hagyományos, vagy történelmi és a migráns (én az Európa Tanácsban inkább az „új” kifejezést javasoltam) kisebbségek fogalma. Hiszen ha a két kategóriát összekeverjük, abból óriási bonyodalmak származhatnak Bár természetesen a migráns kisebbségekre - épp úgy, mint a hagyományos kisebbségekre - ki kell terjeszteni az alapvető emberi és szabadságjogokat, de míg a történelmi kisebbségeknél azt kell az államnak segíteni intézményrendszerrel, anyagiakkal, hogy az anyanyelvüket megőrizhessék, addig a migráns vagy új kisebbségeknél pont fordított a helyzet, segíteni kell nekik abban, hogy megtanulhassák annak az országnak a nyelvét, ahova letelepedni kívánnak—akár menekültként, akár munkavállalóként. Az Európa Tanács nemrégiben tervbe vette, hogy készít egy jelentést az új kisebbségekről, de sajnos a mai napig nem tette meg. Bízom abban, hogy az ott dolgozó képviselőtársaim, különösen Frunda György, ezt kezdeményezni fogják, hiszen a mi kisebbségvédelmi küzdelmünkben fontos lenne ezen fogalmak tisztázása. Érdekes, amit mond, hiszen a jelenlegi romániai kisebbségi törvénytervezetben feketén-fehéren tisztázták ezt a kérdést a törvénytervezet csakis a történelmi kisebbségeknek biztosít kedvezményeket. A mi országainkban nem nagy létszámú a migráns kisebbségek létszáma, tehát érthető a törvény szövegezése. Viszont a nyugat európai országokban ez egy nagyon komoly kérdés, időnként jelentős társadalmi feszültséget okoz. Az Európai Parlamentben valamivel jobb a helyzet, mint az uniós politikák egészében, rendszeres téma a kisebbségi ügy. Akár a jelentések elkészítésekkor, akár a napirend előtti felszólalások révén gyakorlatilag napirenden tudjuk tartani a témát. Nemrégiben például a Finnugor Fórum kezdeményezésére az oroszországi mari kisebbséggel szemben elkövetett hátrányos megkülönböztetések ellen fogadtunk el egy határozatot, ami igen komoly sikernek tekinthető. Mint ennek a fórumnak az elnöke nagyon fontosnak tartom, hogy használjuk ki azt a nyomásgyakorló tekintélyt, amit az EP és az EU képvisel. Most hallottam a rádióban az Orosz Külügyminisztérium dühödt visszautasítását, szerintük mindez csak arra szolgál, hogy eltereljék az Európai Parlamentben dolgozó képviselők figyelmét a balti államokban élő orosz kisebbség ügyéről. Ez nem felel meg a valóságnak, ez egy farizeus magatartás Oroszország részéről, hisz ők tudják a legjobban, hogy milyen konfliktusaink voltak pontosan ezen a területen, az EP-n belül a lettekkel. Mindenestre jelzi, hogy mivel jár az, ha valaki a kisebbségi ügyeket forszírozza, magára vonja a többségi kormányok haragját. □ Hány főből is áll az Ön által kezdeményezett f akcióközi csoport, az Intergroup ? Az Intergroup jelenleg tizenhét országból negyvennégy képviselőt fog össze és minden frakcióból vannak tagjai. Ez azt jelenti, hogy a parlamenti képviselők több mint öt százaléka tagja ennek a frakcióközi csoportnak Ennél nagyobb intergroup csak egy van, amely a borászat kérdéseivel foglakozik. Vannak állandó együttműködő partnereink, így Christoph Pan - akit Erdély-szerte elismernek tevékenységéért, korábban ő volt az Európai Népcsoportok Föderalista Uniójának elnöke, akinek nagy érdemei vannak, és hasonló támogatásra számíthatunk Dél- Tirolból, az Európa Tanácsnak a regionális nyelvekkel és a keretegyezménnyel foglalkozó részlegétől. Tulajdonképpen egyfajta szervezői, koordinátori szerepet szeretnénk betölteni, fontos célkitűzésünk az Európai Parlament és az Európa Tanács közötti együttműködés elősegítése, a kapcsolat szorosabbra fűzése. Komoly ellentmondás ugyanis, hogy miközben az Európai Unió egy multilaterális nemzetközi szervezet, de nincs kidolgozott, végiggondolt kisebbségpolitikai normarendszere és ellenőrző mechanizmusa, addig az Európa Tanácsnak két jogi érvényű dokumentuma is van: a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája, és a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, ráadásul e két egyezmény ellenőrzésére kiépítette a megfelelő monitoring rendszerét is. Ha már rendelkezésünkre állnak ezek a dokumentumok, akkor nem biztos, az Európai Parlamentnek még egyszer végig kellene mennie azon az úton, amit már bejárt az Európa Tanács, nem biztos, hogy szükség van egy újabb multilaterális kisebbségvédelmi egyezményre. Tehát az Intergroup arra törekszik, hogy a Tanács mögé bevigye az EP tekintélyét és súlyát. Nincs szükség felesleges duplikációkra. Ezzel párhuzamosan folytatjuk az autonómia-formák áttekintését, de nem csak a problémás eseteket vesszük elő, hanem vizsgálat tárgyává tesszük a pozitív eseteket is. □ Milyen sikeres autonómia-formák működnek az EU-ban, amelyek esetleg adaptálhatók a Kárpát-medencében? Rengeteget ismerünk. Elsősorban a dél-tirolit szoktuk emlegetni, illetve a svéd ajkú finneket. Az utóbbi esetben ráadásul két fajta autonómiáról beszélhetünk az Aland-szigetek területi autonómiája, és a személyi elvű kulturális autonómia, mely a lakosság hat-hét százalékát képviselő svéd ajkú finnek számára van fenntartva. Amikor legutóbb Helsinkiben jártam, és ■láttam, hogy a reptéren svédül is ki van írva az ország neve, akkor elgondolkodtam, hogy vajon mikor jutunk el oda a Kárpátmedencében, hogy a pozsonyi, vagy a bukaresti reptéren hasonló jelenséggel, magyar felirattal találkozzunk □ Kétségtelenül a térségben nehezen oszlik a nacionalista köd, de az elmúlt években már olyan jelek mutatkoztak, hogy a román többségi társadalom az Unió felé közeledve egyre inkább teljesítményekmvé válik, és kevésbé ragadják magukkal a soviniszta indulatok. Lehetséges, hogy a többség-kisebbség közti feszültség oldódik, és ez jobb megoldás, mint az autonómiába való bezárkózás? Is-is. A csatlakozás önmagában nem oldja meg a ksebbségi ügyeket. Nézze, a szocialista internacionalizmus vagy a liberális univerzalizmusba (emberi jogok garantálása) vetett hit sem oldotta meg automatikusan a problémákat, ehhez külön technikák kellenek Az egy más kérdés - taktikai és tartalmi szempontból egyaránt -, hogy Székelyföld esetében minek van elsődlegessége: arra törekedni, hogy a régiók beosztásánál mindenképpen vegyék figyelembe a nyelvi, kulturális, történelmi, gazdasági kötődéseket (és elérni, hogy ne csatoljanak hozzá akkora román többségű területet, ami megváltoztatná az etnikai viszonyokat), vagy küzdjünk a területi autonómia kialakítása érdekében. Gondoljon bele, ha sikerülne kialakítani a Székelyföld eurorégiót, melynek különálló regionális fejlesztési tanácsa van, és ez a tanács komoly önálló forrásokkal rendelkezik, dönt a fejlesztések irányáról, a pénzek felhasználásáról, akkor lényegében ez az autonómiatörekvések elvárásainak kilencven százalékát lefedné. □ Biztos, hogy ez nem vezetne egy totális bezárkózáshoz, a maradék interetnikus kapcsolatok felszámolásához hiszen Székelyföld már ma is egyfajta zárványként működik? Nem hiszem. Valamilyen román többségű területet természetesen hozzá lehetne csatolni a Székelyföld eurorégióhoz, ez jót is tenne, érzékelnék, hogy itt kölcsönösen szükség van a párbeszédre és egy jó értelemben vett alkufolyamatra. De jelenleg nem a bezárkózást látom a legfőbb problémának, hanem a gazdasági elmaradottságot, illetve az is komoly gond, hogy a térségnek nincsenek kellő mértékű jogosítványai, vagyis autonómiája ahhoz, hogy problémáinak megoldásáról maga döntsön. Ha ez megvalósulna, akkor már nem lehet a román nacionalizmusra fogni, ha valami nem működik jól. □ Talán a regionalizáció elmaradásáért már nem is a nacionalizmus okolhatóezt mutatja Magyarország példája is, sokkal inkább - nemzetiségére való tekintet nélkül-a politikai elitek ragaszkodása a túlcentralizált hatalom megtartásához Magyarországon az ellenkezője történik annak, amit ön az előbb felvázolt. Pont az történt, hogy a központi hatalom véghezvitte volna a decentralizációt, de a megyék ennek kőkeményen ellenálltak. Mint a dél-alföldi régióért felelős szocialista europarlamenter rengeteg problémát látok abban, hogy a megyék keményen őrzik a saját maguk kis pozícióit. Persze a központi kormányzat annyiban hibáztatható a regionalizáció elmaradásáért, hogy hozzá akartak nyúlni a megyékhez, ami megriasztotta őket Nem kell (folytatás az 5. oldalon) Janus-arcú magyarság Tabajdi Csaba Kérdezett: M. László Ferenc a hét 2005. június 2. 3 III/22