A Hon, 1863. január (1. évfolyam, 1-25. szám)

1863-01-09 / 6. szám

Figyelmeztetés. Több rendbeli reclamatio következ­tében figyelmeztetjük tisztelt előfizetőin­ket, miszerint a 2-dik számnál nyomdá­ba emeléskor a nap és a lap számai meg­­cseréltettek, s így lett jan. 3, 2 dik szám helyett jan. 2 án 3-ik szám. Ez az oka, a­miért úgy tetszik, mintha a 2-ik számot nem küldtük volna. A „HON“ szerkesztősége. PEST, JANUÁR 8. Politikai szemle. Pest, jan. 8. (II.) Nemcsak a „Kreuzzeitung“, a porosz feudalisták lapja, hanem a „National Ztg“ is, a por­osz demokraták egyik közlö­nye, megerősiti azon hírt, hogy Werther báró egy sürgönyt olvasott föl ezelőtt mintegy s­or­­ >y nappal Rechberg gróf­nak. E sürgőn­ az Ausztria és Poroszor­szág közti visz­lynak kétségbevonhatlan bizonyítványa lévén, szükségesnek találjuk az erre vonatkozó adatokat nemcsak figye­lemmel kísérni, de egyszersmind megje­­gyezik­. A „National Zty“ félhivatalos közle­­­­ménye szerint igaz a „­ Europe“ azon ál­­­litása, hogy Werther báró ezelőtt 14 nap­pal egy sürgönyt olvasott föl Rechberg­­ grófnak; az is igaz, hogy Rechberg gróf Werther bárónak négy­szem­közt tett nyilatkozatát figyelmesen meghallgatta; az is igaz, hogy a sürgöny másolatát kérte, minthogy egyszeri hallomás után lehetlen­­ neki ily fontos közlemény tartalmát a csá­szárnak ismételni; az is igaz, hogy Wer­ther báró kijelenté, miként ezen, saját infor­­matiojára szánt sürgöny átadására nincs felhatalmazva, s hogy annak közlése ideig elmaradt. Azonban a „F. Europe“ czikké­­nek szerzője ezen, az igazságnak tökélete­sen megfelelő tényeket a dolog természete szerint csak a külügyminisztériumtól kap­hatta. E szerint — mondja a „Nat. Zig“, — tisztán be van bizonyítva, hogy hol ke­resendő G­anesco urnak (a „z Europe“ szer­kesztőjének) forrása,s honnan származnak a „ll'Europe“-nak gyülölséges és kihívó czik­­kei. Annál feltűnőbb,— folytatja a ,Nat. Ztg, hogy a való tények mellett egy csoport hamis adattal találkozhatni a kérdéses [ czikkben; ezek, minthogy a czikk szerzője .hivatalos (osztrák) forrásokból meríthetett, szándékos és czélzatos ferdítés bélyegét vi­selik magukon. Alaptalan az, hogy a po­rosz hadcsapatoknak és hadikészleteknek a német szövetségi várakból való visszavo­nása kilátásba helyeztetett­ koholmány az,­­hogy a sürgöny kijelentette volna, hogy „Oroszország azon esetben, ha Németor­szág" 'kivülről megtámogtatnék, nem aka­­dályozandja az invasiót. A­mi a sürgöny hangját illeti, — írja a „Nat. Zig“, — az oly kísérlet jellegével birt, melynek czélja: a­ két nagy német hatalom egymástól való idegenkedésének okait megállapítni, azokat, mennyire lehetséges,szelidizni és eltávolít­­ni. A porosz demokrata lap így végzi közle­ményét : ha az il­y bizalmas nyilatkozatokat ingerlő czikkek anyagául szolgáltatják át a bécsi kabinet félhivatalos levelezőinek, s­­ hk óg a párisi „France“-ba is eljutnak, a p rosz kabinet az ily tényeket ugyan sajnálattal, de azon meggyőződéssel jegyzi­k meg , hogy tovább nem fog ajánlkozni, lakrészéről leendő kezdeményezésére Irtésnek. Al­ jBEat. Zig“ fennebb taglalt czikke, int látható, nagyon tanulságos : a meny­­­­­ben felvilágosít a sokat emlegeti porosz sü­göny tartalma iránt, s értesít, hogy a „F Europe“ (Gi­nesco lapja) valamint a France“ is­­ szívesen nyitják meg hasáb­aikat Rechbe­r­g gróf minisztériumának gallatára, porosz-ellenes czikkeknek. A France“ egyéb iránt úgy értesül, bécsi le­érek folytán, (­ melyek alkalmasint a „Nat. tg“ által jelezett forrásból erednek) hogy a Oroszország és Ausztria kfw.fi viszály nem­sokára meg fi­g szűnni, kiegyezés folytán e llenben úgy: e lap kemény összeütkö­­zéstől tart a porosz kormány és képviselő­ház között, a kamarák megnyitása után. A királynak, szerinte, vagy engednie kell, vagy szélső rendszabályokhoz kell nyúlnia. Poroszországról lévén szó, nem hagy­hatjuk szó nélkül a „Kreuzzeitung“ párt­nak 1863-ra kitűzött programmját, melyet a távirda jelez. (Lásd Berlin, jan. 7.) E pro­gram új kihívás a feudalista párt részéről a porosz nép ellen, s aminő vakmerő ép oly veszélyes. „Csak 1813-ban kezdődött a harcz Bonaparte ellen (sic); csak az 1863-ki örömévben kezdődik a harcz a democratia ellen, — mondja a „Kreuzzeitung“, —Po­roszország és Németország megszabadí­tására.“ A görög kérdésre vonatkozólag ma érdekes tudósítások olvashatók a távirati sürgönyökben. Londonból 7-kéről távírják, hogy Elliot lord egy emlékiratot nyújtott át a görög kormánynak. A királynő — ezen emlékirat szerint —a görögök jólétét óhajtja. Az ideiglenes kormány , békesze­rető alkotmányos monarchia mellett nyilat­kozott: ha a nemzetgyűlés ez ígéretnek meg­felel, ha kifogás alá nem jöhető fejedelmet választ, akkor a királynő a joniaiak kivo­­natát a Görögországgal való egyesülés iránt teljesíti, s ha a joniaiak beleegyeznek, a nagyhatalmak jóváhagyásának kiesz­közlésére fog törekedni. A bekeblezés elma­rad azon esetben, ha forradalomra és Tö­rökország megtámadására hajló fejedelem választatik. A királynő egy hittürelmes, békeszerető, alkotmányos fejedelem válasz­tását várja. Még eddig azonban nem tudjuk, hogy váljon talált-e Angolország oly jelöltet, ki­ben mindezen tulajdonságok együtt meg­fennének. A „France“ azt írja, hogy a bel­ga ministerelnök Lissabonba küldetett, megbizatva az angol királynő által, rá­bírni Ferdinánd királyt a g c­a < » uén elfogadására. E lépés Palmerston lord jó­váhagyásával történt. A görög trónjelöltséget érintvén, meg­említhetjük azt is, hogy Aumale­rg nevét még mindig emlegetik. A „Patrie“ alapta­lannak mondja azon hírt, hogy Oroszor­szág egy bajor h­erczeget ajánlana a trónra. Megemlítendő végül, miként a „Fran­ce“ szerint alaptalan azon h­ir, hogy a pápa az őrgrófságok és Umbria visszaadá­sát kötötte ki föltételül a reformokra nézve : a pápa ugyanis minden föltétel nélkül en­gedményezte a „France“ szerint a szabad­elvű reformokat. G­eszt, jan. elején, 1863. I. (T. K.) Emlékezünk még, hogy a ma­gyar nemzeti politika helyes iránya czimű­ röpiratról irt rövid észrevételünknek épen azon része, melyben nyilvánítók, miszerint sokat vesztett az fontosságából , mióta megtudtuk, hogy az ország birája ahhoz semmi közelebb viszonyban nem áll, ke­ményen megtámadtatott volt. Nem tartottuk akkor szükségesnek, hogy csupán e miatt felszólaljunk, nyugod­tak lévén az iránt, hogy az elfogulatlan ol­vasó bizon­nyal megértette: mit akartunk ama mondatunk által kifejezni ? Most azonban, midőn ugyanazon —a most már nyílt sisakkal fellépő — szerző újabb röpiratában ezen körülményt is föl­említi, alkalmat veszünk magunknak idé­zett mondásunk bővebb értelmezésére. Mi azt, mit jónak tartunk a legna­gyobb örömmel elfogadjuk , bárkitől szár­mazzék is ; de ha véleményünkkel ellenke­zőt olvasunk, a szerint tulajdonítunk annak kisebb vagy nagyobb fontosságot, — és ez­zel igy vannak bizon­nyal mások is — a­mint az országban kisebb vagy nagyobb befolyással bíró egyén nézetét fejezi ki, legyen az különben bárminő társadalmi állásban a világon. Miután tehát az országbíró befolyá­sa­ a nélkül azonban, hogy annak kicsiny vagy nagy volta fölött határozni akarnánk, a szerző befolyásánál minden esetben na­gyobbnak hisszük és tartjuk, igen termé­szetes, hogy a fentebb előadott körülmény befolyást gyakorolt röpiratának — nem ugyan jó vagy roszasága — de igen­is fon­tossága felőli véleményünkre. Valóban, midőn ily tiszta értelem el­lenében, a szóban forgó egyéniségek kü­lönböző társadalmi állása következtében, a legnevetségesebb aristocratismus jön ki, vagyis félremagyarázva ama szavainkból, igen nehéz az illetők jóhiszeműségén nem kételkednünk. Áttérve ezzel az előttünk fekvő röp­­iratra, miután hitünk szerint szerzőjének befolyása csekély e hazában, miután tar­talmát olyannak találjuk, hogy abba bele­­szeretni e hazában igen kevesen fognak, hallgatással mellőzzük annak minden egyéb részeit és csupán azok a kívánunk néhány észrevételt tenni, melyek a felelős parla­mentáris kormány és a megyei rendszerre vonatkozólag elmondatnak. És ezt is csupán azért, mert oly fon­tosnak tartjuk eme kérdést, hogy örömmel ragadunk meg minden alkalmat, tovább­fejlesztéséhez járulhatni , kivált miután minden eddigi kísérlet azon meggyőző­désre vezetett, hogy elég az ellentétes okok egymás mellé állítása arra, hogy az elfogulatlanok előtt a mérleget az általunk is vallott nézet részére billentse. Mindjárt előszavában fölhozza e kér­dést szerző, midőn saját czikksorozatunkat csak futólag megemlítve azt veti föl elle­nünk, hogy a főkérdés megoldását még csak meg sem kisértettük, mely főkérdés szerinte következő : „Azon esetben, ha a bizottmányi és országgyűlési, egymástól független képvi­seletek között véleménykülönbség fogna fölmerülni, nem a törvényesség, nem a jo­gosultság, de egyrészről valamely törvény értelmezése fölött, másrészről pedig vala­mely kérdésnek törvény által kellő elinté­zése iránt, — ez esetben mivel fogna iga­zoltatni az, hogy az e részben egymástól el­térő képviseletek melyike tolmácsolta iga­­zabban a képviseletek érdekeit? Igaz, hogy ezen kérdést eredetileg nem tárgyaltuk volt czikk­einkben, de miu­tán a „P. H.“ czáfolata fölemlítette, el­mondtuk e tekintetben is nézeteinket, most is teszünk azonban egy két észrevételt. Szerző azon föltevésből indul ki, hogy a megyei és az országgyűlési képviselet többsége a dolog természeténél fogva gya­kori összeütközésbe kell hogy jöjjön egy­mással, mi ellenben azt hisszük, hogy ha a dolog természetes rende meg nem zavarta­­tik , ha valódi képviselet lesz mindkettő ez eset, miután a megye és a választókerület nem elvont ellentétes fo­galmak , de ugyanazon emberekből áll mindkettő úgy, hogy bizonyos megha­tározott választókerületekben ugyanazon egyéneknek lesz befolyása, kiknek a me­gyében van, mely azon kerületeket magá­ban foglalja, miután a megye választott tisztviselői, föl sem téve a visszaéléseket, a képviselők választására tagadhatatlan be­folyást fognak gyakorolni, ezen eset majd­nem a lehetetlenségek közé tartozik, és ha előállhatna is néha, részint igen tisztán állana, hogy hol van az ország valódi többsége, részint annak biztosan megtu­­dása igen egyszerűen eszközölhető volna. Megeshetnék ugyanis, hogy, ha a hely­hatóságok szavazatait azok területének nagyságára és népességének számára való tekintet nélkül számítanák, azok többsége másképen nyilatkoznék, mint az ország­gyűlése, csak hogy ez esetben tisztán ál­lana, hogy a helyhatóságok többsége, iga­zában az országnak kissebbségét alkotja. Megeshetnék továbbá — mert a leg­­valószínűtlenebb esetet is föl akarjuk venni, hogy a helyhatóságoknak oly többsége jönne ellentétbe az országgyűlés többsé­gével, mely valóban az ország többsége is volna, de ez szerintünk csak akkor lehetne, ha a megyei képviseletek újabb választás kifolyásai lennének egy adott időben mint az országgyűlési képviselők, de egyfelől igen könnyen lehet a törvénynek úgy in­tézkednie, hogy ezen eset elő ne fordul­hasson, és másfelől ha mégis előfordulna valamely előre nem láthatott körülmények miatt a nemzetre közvetlen hivatkozás ál­tal mindig biztosan meg lehet tudni, hova nyilatkozik annak valódi többsége. És utoljára ha megtörténnék az is, mi ha mint mondok — valódi képviselet lesz mind a megyei, mind az országgyű­lési képviselet, lehetetlen, hogy a föntebbi intézkedés dac­ára is ellentmondásba jönne a kettő szerint az ország valódi többsége, a valószínű­ség az iránt, hogy helyesen kép­viseli küldői akaratát, mindig azon testület mellett állana, mely közelebb az ös­­­szeütközés idejéhez és közvet­lenebbül oly ügyek eldöntésére, minők fölött az összeütközés származ­hatik választatott, mely kellé­kek elsőjét az országgyűlés számára min­dig megszerezhetni, a másodikkal pedig már úgy is bir. Ezeknek dac­ára is a megyei bizott­mányok részére követelni azt, hogy helye­sebben képviselik az országos közérzületet annyi volna, mint azon képtelenséget állí­tani fel, hogy a bizottmányok tagjai min­dig jól fogják föl és híven képviselik meg­bízóik véleményét, míg az országgyűlési képviselők okvetlenül csalatkoznak abban, vagy h­űtelenek lesznek iránta. De ugyan hogy állott a dolog ide vo­natkozólag, a megyénkénti választások és az utasítás eldoradói korszakában? Arra tanít a történelem, hogy ekkor gyakran ugyancsak tisztán állott az alkot­mány szerinti nemzet valódi többsége, és mégis az ellenkező lett visszavonhatlamn törvén­nyé, megszegezvén az annyira föl­dicsért utasítások. Ítélje meg az elfogulatlan olvasó, hogy azon baj ellen, miszerint a kisebbség hozzon törvényt a többség fölé, melyik, mivel nyújt több biztosítékot? Pesti lapok szemléje. A „Független“ január 8-ai számában egy bécsi levelet közöl, mely így kezdő­dik: „Jobbra balra bal.“ Az újabban felfe­dezett baj az, mely a magyar hitelintéze­tet fenyegeti az új illetéki törvény (Ge­bührengesetz) alakjában, „mely működő­­désének megkezdését majdnem lehetlenné teszi.“ Íme itt vagyunk tehát annál a pont­nál, melyben akármilyen színezetű magyar politikus, kénytelen nézpontunkat elfo­gadni. íme a fejedelem jószándéka egy in­tézményt ad az országnak, mely annak jólétét emelje; a centralizáló kormány és birodalmi tanács, azonban oly intézkedé­seket tesz, hogy ez intézménynek „meg­kezdése is majdnem lehetlenné váljék.“ Hozhatja a magyar törvényhozás a legszebb, a legrövidebb törvényeket, szen­tesítheti azokat a legatyaibb leggondosko­­dóbb fejedelmi jóváhagyás, az mind meg­akad a kivitelben a központosított törvény­­hozás ellenkező felfogásán. Íme, egy lat gyakorlat többet bizo­­nyit,mint amennyit egy mázsa theoreticus okoskodással teleirt maculatura kétségessé szándékozott tenni. A bécsi lapok szemléje. A morva tartományi gy­ülés meg­nyitása. A morva tartományi gyűlés, jen. 8-án egyházi ünnepél­lyel nyílik meg. Gróf Dubski, Landeshauptman, a képviselőket megnyitó beszéddel üdvözlendő. Az első ülésekben megválasztják a bizottmányokat. (Tulajdonképi verificatiókról ezen „auto­nom gyűléseknél nincs szó, mert a köve­tek, a politikai hivatalnokoktól kapják ki megbízó leveleiket; ha a választás hiányos, vagy a megválasztott személye ellen sza­bályszerű kifogások vannak, az ily követ nem kap „Certificat“-ot, mel­lyel a gyű­­lésterembe csak be is léphetne.) A kormányt előterjesztések következő tárgyakról szólnak : Községi törvény; út­építés ; iskolai, egyházi és patronátusi adók. A tanácskozás első tárgya a leküldött „házszabályok“ lesznek. E „tanácskozás“ abból álland, hogy a gyűlés a kérdéses szabályokat egyhangú fölkiáltással elfo­gadja. A cseh tartományi gyűlés. A cseh tartományi gyűlésre vonatkozólag írják, hogy a képviselők, nem úgy mint a múlt évi rövid ülésszak alatt, kúriák, hanem a pártkülönbség szerint foglalandnak he­lyet a gyűlés teremében. A képviselők már kiszemelék helyüket, s így lesz jobb és bal oldal.­­Schmerling lovag államminisz­ter, mint cseh tartományi képviselő, balról az első padon kap helyet; mellette a szin­tén „liberális“ cs. kir. törvényszéki elnök Waidele­ur, kissé távolabb Herbst, pro­fes­sor, Pinkas, dr. Schmeikal, Schrott, Kuh­­ a „Tagesbote“ szerkesztője) Dotzauer Richard, Taschek udvari tanácsos. A jobb oldalt Palaczki, Rieger, Brauner s a többi cseh követ foglalandja el. E szerint nem annyira szabadelvű és conservativ oldal lesz a teremben mint inkább német centralista és cseh foederalista párt, szemközt egymással. A „Donau Zrt.“ pesti levelezője szerint Magyarország fővárosában, mint bizonyost beszélték, hogy Ő Felsége jan. 26-án Budára jövend, s a kir. várpalotába szálland. Ezen hírre vonatkozólag az idé­zett levelező következő megjegyzést tesz : Senki sem óhajtja ezt inkább, mint az igaz hazafiak, hanem mi hozná most Ő Felségét ide? Tett-e Magyarország csak egy fél lépést, mely bizonyítaná, hogy a kiegyen­lítés lehetővé lett, a­nélkül, hogy a korona saját jogaiból valamit oda engedjen.­­ Továbbá a levelező úgy tapasztalja, hogy a közép­osztályoknál a hangulat meg­változott, azonban a monarcha még nem határozhatja el magát a „hangulatok“, de még egyes „nyilatkozatok“ következtében sem. Tények kellenek erre, ezek pedig még mindig hiányzanak. A félhivatalos „General-Corre­­spondens,“ czímű lapnak, tegnapi szá­munkban táviratilag közlött czikke, bővebb kivonatban így hangzik : „Sajnáljuk, hogy országgyűlési tudó­sításainkat, a lajt­ántúli tartományokra is ki nem terjeszthetjük. Reméljük azonban, hogy még a most megkezdődő tartományi gyűlések befejezése előtt, a ma­gyar korona alá tartozó orszá­gok gyűlését is egybe hivatva látandjuk. Azon, jelenben látszólag el­némult hir, a magyar kérdés megoldásáról, nem maradt mélyenható eredmény nélkül. A viták alkalmával a kormányférfiak ki­nyilatkoztatták, hogy nem puszta formák­ról, hanem a dolog lényegéről, s a monar­chia tételéről van szó. A közvélemény a Lajthán túl élénken érzi a boldogtalan vi­szály kiegyenlítésének szükségét. Tény már akár megvallják némelyek, akár nem hogy e kívánat általános. A­mit szóval el lehetett érni, az már megtörtént. Egyrész­ről az akarat , másrészről a szükség bebizonyította a kiengesztelés utáni vá­gyat. A szavakat most tényeknek kell kö­vetni. A­nélkül hogy a kormány szándé­kaiba be volnánk avatva, biztosan h­is­­­szük, hogy elhatározó körökben a szavak­ról a tettekre kívánnak átmenni. Feljogo­­sutnak e hitre azon nevezetes szavak is, mi­ket a monarcha legközelebb a magyar nem­zetnek küldött. His­szük tehát, hogy még a tartományi gyűlések ideje alatt, azon tár­gyalásokról is, melyek a monarchia élet­kérdését, s az alkotmánynak a lajt­ántúli tartományokra kiterjesztését illetik, közlé­seket hozhatunk, remélvén, hogy e viták, kölcsönös jó akarat mellett eredményre is vezetendnek.“ Külföld, Görögország. Athéné decz. 27. (A nemzetgyűlés megnyitása.)A nem­­zetgyűlés a megállapított programm szerint múlt hétfőn (decz. 22 év) megnyittatott, ámbár csak 70. követ volt jelen, a gyűlés határozat­képessé- TARCZA. ___ Politikai divatok. Regény, irta Jókai Mór. Mendemonda. (Folytatás.) — Önnek erős képzelnte van Szerafine, de ez­yilvános élet, s mi köze ennek az én magány­életemhez ? — Mint gyárt meg fogja ön érteni, Hargitay­­né, mint ön is jól ismeri, nagyon fogékony ide­gekkel bír, s a­mi egyszer idegeire hatott, az ná­la annyi, mint másnál a meggyőződés. Az bizo­nyos, hogy önt mindig szívesen látták a háznál,­­•.mint látogatót, mint udvariét, — mint kérőt. Az ismerős világ általánosan igen kedvezőleg nyilat­kozott ön tehetségei felől. Ön brochureöket írt közjogi kérdésekről,ön törvényes ügyekben plafdi­­rozott, magas állású urak azt mondák: ez magasra viendi, ez nagy capacitás; még alkanczellár is le­het. Mikor ön beszédét végezte, egyik magas ál­lású úr, ki épen finnek brochurejét lapozgató a „hazai börtönök reformjáról,“ e szókkal nyujtá vissza azt Hargitaynak, ki mellette ült: „úgy lát­szik, hogy gondoskodott Cicero a maga h­a­­rc­ár­ó­l.“ —­ Az élet elég jó. — Egy másik úr egy harmadik úrnak át­szólt az asztalon keresztül: „hiszed e még, hogy magas hivatása van ?“ —• „Igen magas“ felelt amaz , s hüvelykujját állkapczája alá dugva azt a bizonyos mozdulatot téve , a­miről tudja ön, hogy mit szoktak jelezni. Ezt nem csak hallotta Hargitay, de a karzatról neje is jól látá a jelentős mozdulatot. Az­nap délután ez a Fertői, ki a nőnek unokatestvére, odament hozzá­juk s titokban elmondó nekik, miszerint ő meg­tudta, hogy „illető“ helyről rögtön sürgöny kül­detett a canczelláriához önnek denunciátiójával.Va­lószínűleg ő maga volt az az „illető.“ Kitelik tőle. Mindezek után Hargitay egész meggyőződéssel azt mondá önről neje előtt: „ott fogja végezni, a­hol Martinovics.“ —• De hisz ezek mind igen gyermekes be­szédek. — Meglehet, hogy azok. De Hargitaynéra nézve egész climactericus természetváltozást idéz­tek elő. Azon az éjszakán nem hagyott senkit aludni a háznál. Szegény Juditnak volt mit hallgatni tőle. Egy ilyen emberhez akarsz te nőül menni ? A kinek már feje felett függ a pallos. A ki fel akarja forgatni az egész orszá­got, szerencsétlenné tenni millióm embert. A ki a szűrös embert ráuszítja a kabátosra, a kinek a nevét úgy fogják átkozni, mint Dózsa Györgyét. Ezt a nevet akarod-e viselni ? Szégyent, gyaláza­tot és nyomorúságot. S ha sorsa elérné: egy ki­végzett neje akarsz-e lenni? s ha gyermekeid lesznek, azt akarod-e, hogy azokra ujjal muto­gassanak : íme ezek egy elitélt ivadékai !“ — Ön látja, hogy még a szavakat is tudom, a­miket be­széltek. Jó kutforrásaim vannak. Hargitayné szo­baleánya elmondta Blumné inasának, az elbe­szélte az asszonyának; Blumné pedig most mu­lattatta vele épen a társaságot, egy perczczel ön megérkezte előtt. — Ő hallgatott. — Azt okosan tévé. A­hogy jött, úgy el fog múlni. — Ne higyje Ön, itt nem csupán Hargitayné idegei lázadtak fel ön ellen. Maga a férj is ellene fordult. Nekem ahoz értő emberek mondák, hogy Hargitay vagyonának legnagyobb részét urbérisé­­gekben birja, s az a kő, a­mit ön mozgat, az ő há­zuknak összeomlás­át okozza. — Ejh. Nem értenek engem. Hiszen nem kí­ván senki magán áldozatot. Ez országos ügy; az áldozatot a nemzet összegének kell hozni, a ma­gán­vagyon helyre pótlása mellett. — Éhez én n­em értek. — Kedves Béla! Ha ön valakit megsértett, jóvá teheti, megkövetheti, megverekedhetik, megint jó barátok lesznek , ha szeretőjéhez hirtelen volt, újra behízelegheti ma­gát, bocsánatot nyerhet, de ha valakit megijesz­tett, azt soha többet nem kapacitálhatja a felől, hogy ne féljen önt­ől. — Az ön ügye teljesen el van rontva Hargita­yéknál. Még többet is tudok. El van náluk határozva , hogy Juditot minél előbb férjhez fogják adni —* máshoz. — Igen ? — S találja ki, kihez? Gondoljon ki valami nagyon képtelent, v­alami igen furcsát. — Nem gondolok semmit, mert nem lesz be­lőle semmi. — Bárzsing úrhoz akarják adni. • — Haha. (Ez nem volt nevetés, hanem csak annak a hangja, az arcz megmarad szomorúnak). — Ennek is meg van az oka. Hargitay mind a mellett is, hogy a­hol önérdeke kívánja, jónak véli conservativnak lenni; azért a világ előtt nem örömest mond le a liberális celebritás híréről, a­mit a megyei életben szerzett. Midőn tehát önnek, a megyei fiatalság vezérének renunciál, egyúttal gondja van rá, hogy e csorbát ecclatans cserével üsse helyre. Mint ön tudja, Bárzsing nem nemes eredetű. Ő ugyan szereti a nevét aristocrat „gh“­­val irni, mig ön ősi „y“-át régen felváltotta a köz­népies „i“-vel, hanem azért a hite meglesz , hogy a büszke Hargitay egy polgár — sőt pór eredetű ifjút választott ve­jének. — De hiszen Judit.........(Tovább nem mond­ta Lávay). — .... Hogy Judit ezt az embert megveti: . . . azt akarta ön mondani. Oh kedves Béla, higg­je el, hogy ha már nővé kell lenni, akkor nagyon előnyös alak egy olyan férj, a­kit meg lehet verni. — Ah, Szerafine, önmaga sem tudja, mit mond? — Hogy rútul rágalmazok egy lyányt, a­kit ön szeret, hogy titkokat fedezek fel ön előtt mik önre nézve lehetlenné teszik a szomszéd aj­tón valaha belépni. Nagyon jól tudom , hogy ezt teszem. És talán azt is tudom, hogy miért te­szem ? volt egy ajánlkozó pillanat megragadására, de Bé­la úgy látszik az az ember, a ki előtt ha egy hölgy elejti a legyezőjét, hát csak engedi neki, hogy ve­gye föl, a­hogy elejtette. Szerafinet a hallgatás egy perczre annyira ki­vette nyugalmából, hogy Béla vállára tévé kezét s hevesen szólt: — Ön most mélyen gondolkozik valamin , és én azt mondom önnek, hogy az lehetetlen, mert............ez a vers hexameterekben van írva, a­miket én nem tudok szavalni. Béla bámulva riadt fel ez utóbbi szavakra, a­miknek semmi összefüggésük sem volt a beszél­getés előbbi tárgyával, s csak azután érte meg a fordulatot, midőn háta mögött a fiatal hadnagy hangja megszólalt, ki tréfásan leskelődve dugá be fejét az ajtón. — Nem szabad az önök conspirátióját kihall­gatni ? Szerafinének már akkor a nyitott költemény­füzér volt kezében, melyet hirtelen összecsapott s naiv ijedtséggel kiálta fel. —• Nem, nem, nem. Önnek nem szabad meg­tudni, melyik az ? Nézze Lávay, ez az alattomos ember kileste, hogy melyik költeményét akarom Pusztafinak, eljöttére, betanulni. (Folytatása követk.) — És Judit ? Mit szólt ö ? A r Újdonságok. A Buda fővárosnál az árva — és a fenyitó bizottmány a legközelebb érkezett leirat folytán

Next