A Hon, 1863. január (1. évfolyam, 1-25. szám)
1863-01-09 / 6. szám
Figyelmeztetés. Több rendbeli reclamatio következtében figyelmeztetjük tisztelt előfizetőinket, miszerint a 2-dik számnál nyomdába emeléskor a nap és a lap számai megcseréltettek, s így lett jan. 3, 2 dik szám helyett jan. 2 án 3-ik szám. Ez az oka, amiért úgy tetszik, mintha a 2-ik számot nem küldtük volna. A „HON“ szerkesztősége. PEST, JANUÁR 8. Politikai szemle. Pest, jan. 8. (II.) Nemcsak a „Kreuzzeitung“, a porosz feudalisták lapja, hanem a „National Ztg“ is, a porosz demokraták egyik közlönye, megerősiti azon hírt, hogy Werther báró egy sürgönyt olvasott föl ezelőtt mintegy sor >y nappal Rechberg grófnak. E sürgőn az Ausztria és Poroszország közti viszlynak kétségbevonhatlan bizonyítványa lévén, szükségesnek találjuk az erre vonatkozó adatokat nemcsak figyelemmel kísérni, de egyszersmind megjegyezik. A „National Zty“ félhivatalos közleménye szerint igaz a „ Europe“ azon állitása, hogy Werther báró ezelőtt 14 nappal egy sürgönyt olvasott föl Rechberg grófnak; az is igaz, hogy Rechberg gróf Werther bárónak négyszemközt tett nyilatkozatát figyelmesen meghallgatta; az is igaz, hogy a sürgöny másolatát kérte, minthogy egyszeri hallomás után lehetlen neki ily fontos közlemény tartalmát a császárnak ismételni; az is igaz, hogy Werther báró kijelenté, miként ezen, saját informatiojára szánt sürgöny átadására nincs felhatalmazva, s hogy annak közlése ideig elmaradt. Azonban a „F. Europe“ czikkének szerzője ezen, az igazságnak tökéletesen megfelelő tényeket a dolog természete szerint csak a külügyminisztériumtól kaphatta. E szerint — mondja a „Nat. Zig“, — tisztán be van bizonyítva, hogy hol keresendő Ganesco urnak (a „z Europe“ szerkesztőjének) forrása,s honnan származnak a „ll'Europe“-nak gyülölséges és kihívó czikkei. Annál feltűnőbb,— folytatja a ,Nat. Ztg, hogy a való tények mellett egy csoport hamis adattal találkozhatni a kérdéses [ czikkben; ezek, minthogy a czikk szerzője .hivatalos (osztrák) forrásokból meríthetett, szándékos és czélzatos ferdítés bélyegét viselik magukon. Alaptalan az, hogy a porosz hadcsapatoknak és hadikészleteknek a német szövetségi várakból való visszavonása kilátásba helyeztetett koholmány az,hogy a sürgöny kijelentette volna, hogy „Oroszország azon esetben, ha Németország" 'kivülről megtámogtatnék, nem akadályozandja az invasiót. Ami a sürgöny hangját illeti, — írja a „Nat. Zig“, — az oly kísérlet jellegével birt, melynek czélja: a két nagy német hatalom egymástól való idegenkedésének okait megállapítni, azokat, mennyire lehetséges,szelidizni és eltávolítni. A porosz demokrata lap így végzi közleményét : ha az ily bizalmas nyilatkozatokat ingerlő czikkek anyagául szolgáltatják át a bécsi kabinet félhivatalos levelezőinek, s hk óg a párisi „France“-ba is eljutnak, a p rosz kabinet az ily tényeket ugyan sajnálattal, de azon meggyőződéssel jegyzik meg , hogy tovább nem fog ajánlkozni, lakrészéről leendő kezdeményezésére Irtésnek. Al jBEat. Zig“ fennebb taglalt czikke, int látható, nagyon tanulságos : a menyben felvilágosít a sokat emlegeti porosz sügöny tartalma iránt, s értesít, hogy a „F Europe“ (Ginesco lapja) valamint a France“ is szívesen nyitják meg hasábaikat Rechberg gróf minisztériumának gallatára, porosz-ellenes czikkeknek. A France“ egyéb iránt úgy értesül, bécsi leérek folytán, ( melyek alkalmasint a „Nat. tg“ által jelezett forrásból erednek) hogy a Oroszország és Ausztria kfw.fi viszály nemsokára meg fig szűnni, kiegyezés folytán e llenben úgy: e lap kemény összeütközéstől tart a porosz kormány és képviselőház között, a kamarák megnyitása után. A királynak, szerinte, vagy engednie kell, vagy szélső rendszabályokhoz kell nyúlnia. Poroszországról lévén szó, nem hagyhatjuk szó nélkül a „Kreuzzeitung“ pártnak 1863-ra kitűzött programmját, melyet a távirda jelez. (Lásd Berlin, jan. 7.) E program új kihívás a feudalista párt részéről a porosz nép ellen, s aminő vakmerő ép oly veszélyes. „Csak 1813-ban kezdődött a harcz Bonaparte ellen (sic); csak az 1863-ki örömévben kezdődik a harcz a democratia ellen, — mondja a „Kreuzzeitung“, —Poroszország és Németország megszabadítására.“ A görög kérdésre vonatkozólag ma érdekes tudósítások olvashatók a távirati sürgönyökben. Londonból 7-kéről távírják, hogy Elliot lord egy emlékiratot nyújtott át a görög kormánynak. A királynő — ezen emlékirat szerint —a görögök jólétét óhajtja. Az ideiglenes kormány , békeszerető alkotmányos monarchia mellett nyilatkozott: ha a nemzetgyűlés ez ígéretnek megfelel, ha kifogás alá nem jöhető fejedelmet választ, akkor a királynő a joniaiak kivonatát a Görögországgal való egyesülés iránt teljesíti, s ha a joniaiak beleegyeznek, a nagyhatalmak jóváhagyásának kieszközlésére fog törekedni. A bekeblezés elmarad azon esetben, ha forradalomra és Törökország megtámadására hajló fejedelem választatik. A királynő egy hittürelmes, békeszerető, alkotmányos fejedelem választását várja. Még eddig azonban nem tudjuk, hogy váljon talált-e Angolország oly jelöltet, kiben mindezen tulajdonságok együtt megfennének. A „France“ azt írja, hogy a belga ministerelnök Lissabonba küldetett, megbizatva az angol királynő által, rábírni Ferdinánd királyt a g ca < » uén elfogadására. E lépés Palmerston lord jóváhagyásával történt. A görög trónjelöltséget érintvén, megemlíthetjük azt is, hogy Aumalerg nevét még mindig emlegetik. A „Patrie“ alaptalannak mondja azon hírt, hogy Oroszország egy bajor herczeget ajánlana a trónra. Megemlítendő végül, miként a „France“ szerint alaptalan azon hir, hogy a pápa az őrgrófságok és Umbria visszaadását kötötte ki föltételül a reformokra nézve : a pápa ugyanis minden föltétel nélkül engedményezte a „France“ szerint a szabadelvű reformokat. Geszt, jan. elején, 1863. I. (T. K.) Emlékezünk még, hogy a magyar nemzeti politika helyes iránya czimű röpiratról irt rövid észrevételünknek épen azon része, melyben nyilvánítók, miszerint sokat vesztett az fontosságából , mióta megtudtuk, hogy az ország birája ahhoz semmi közelebb viszonyban nem áll, keményen megtámadtatott volt. Nem tartottuk akkor szükségesnek, hogy csupán e miatt felszólaljunk, nyugodtak lévén az iránt, hogy az elfogulatlan olvasó bizonnyal megértette: mit akartunk ama mondatunk által kifejezni ? Most azonban, midőn ugyanazon —a most már nyílt sisakkal fellépő — szerző újabb röpiratában ezen körülményt is fölemlíti, alkalmat veszünk magunknak idézett mondásunk bővebb értelmezésére. Mi azt, mit jónak tartunk a legnagyobb örömmel elfogadjuk , bárkitől származzék is ; de ha véleményünkkel ellenkezőt olvasunk, a szerint tulajdonítunk annak kisebb vagy nagyobb fontosságot, — és ezzel igy vannak bizonnyal mások is — amint az országban kisebb vagy nagyobb befolyással bíró egyén nézetét fejezi ki, legyen az különben bárminő társadalmi állásban a világon. Miután tehát az országbíró befolyása a nélkül azonban, hogy annak kicsiny vagy nagy volta fölött határozni akarnánk, a szerző befolyásánál minden esetben nagyobbnak hisszük és tartjuk, igen természetes, hogy a fentebb előadott körülmény befolyást gyakorolt röpiratának — nem ugyan jó vagy roszasága — de igenis fontossága felőli véleményünkre. Valóban, midőn ily tiszta értelem ellenében, a szóban forgó egyéniségek különböző társadalmi állása következtében, a legnevetségesebb aristocratismus jön ki, vagyis félremagyarázva ama szavainkból, igen nehéz az illetők jóhiszeműségén nem kételkednünk. Áttérve ezzel az előttünk fekvő röpiratra, miután hitünk szerint szerzőjének befolyása csekély e hazában, miután tartalmát olyannak találjuk, hogy abba beleszeretni e hazában igen kevesen fognak, hallgatással mellőzzük annak minden egyéb részeit és csupán azok a kívánunk néhány észrevételt tenni, melyek a felelős parlamentáris kormány és a megyei rendszerre vonatkozólag elmondatnak. És ezt is csupán azért, mert oly fontosnak tartjuk eme kérdést, hogy örömmel ragadunk meg minden alkalmat, továbbfejlesztéséhez járulhatni , kivált miután minden eddigi kísérlet azon meggyőződésre vezetett, hogy elég az ellentétes okok egymás mellé állítása arra, hogy az elfogulatlanok előtt a mérleget az általunk is vallott nézet részére billentse. Mindjárt előszavában fölhozza e kérdést szerző, midőn saját czikksorozatunkat csak futólag megemlítve azt veti föl ellenünk, hogy a főkérdés megoldását még csak meg sem kisértettük, mely főkérdés szerinte következő : „Azon esetben, ha a bizottmányi és országgyűlési, egymástól független képviseletek között véleménykülönbség fogna fölmerülni, nem a törvényesség, nem a jogosultság, de egyrészről valamely törvény értelmezése fölött, másrészről pedig valamely kérdésnek törvény által kellő elintézése iránt, — ez esetben mivel fogna igazoltatni az, hogy az e részben egymástól eltérő képviseletek melyike tolmácsolta igazabban a képviseletek érdekeit? Igaz, hogy ezen kérdést eredetileg nem tárgyaltuk volt czikkeinkben, de miután a „P. H.“ czáfolata fölemlítette, elmondtuk e tekintetben is nézeteinket, most is teszünk azonban egy két észrevételt. Szerző azon föltevésből indul ki, hogy a megyei és az országgyűlési képviselet többsége a dolog természeténél fogva gyakori összeütközésbe kell hogy jöjjön egymással, mi ellenben azt hisszük, hogy ha a dolog természetes rende meg nem zavartatik , ha valódi képviselet lesz mindkettő ez eset, miután a megye és a választókerület nem elvont ellentétes fogalmak , de ugyanazon emberekből áll mindkettő úgy, hogy bizonyos meghatározott választókerületekben ugyanazon egyéneknek lesz befolyása, kiknek a megyében van, mely azon kerületeket magában foglalja, miután a megye választott tisztviselői, föl sem téve a visszaéléseket, a képviselők választására tagadhatatlan befolyást fognak gyakorolni, ezen eset majdnem a lehetetlenségek közé tartozik, és ha előállhatna is néha, részint igen tisztán állana, hogy hol van az ország valódi többsége, részint annak biztosan megtudása igen egyszerűen eszközölhető volna. Megeshetnék ugyanis, hogy, ha a helyhatóságok szavazatait azok területének nagyságára és népességének számára való tekintet nélkül számítanák, azok többsége másképen nyilatkoznék, mint az országgyűlése, csak hogy ez esetben tisztán állana, hogy a helyhatóságok többsége, igazában az országnak kissebbségét alkotja. Megeshetnék továbbá — mert a legvalószínűtlenebb esetet is föl akarjuk venni, hogy a helyhatóságoknak oly többsége jönne ellentétbe az országgyűlés többségével, mely valóban az ország többsége is volna, de ez szerintünk csak akkor lehetne, ha a megyei képviseletek újabb választás kifolyásai lennének egy adott időben mint az országgyűlési képviselők, de egyfelől igen könnyen lehet a törvénynek úgy intézkednie, hogy ezen eset elő ne fordulhasson, és másfelől ha mégis előfordulna valamely előre nem láthatott körülmények miatt a nemzetre közvetlen hivatkozás által mindig biztosan meg lehet tudni, hova nyilatkozik annak valódi többsége. És utoljára ha megtörténnék az is, mi ha mint mondok — valódi képviselet lesz mind a megyei, mind az országgyűlési képviselet, lehetetlen, hogy a föntebbi intézkedés dacára is ellentmondásba jönne a kettő szerint az ország valódi többsége, a valószínűség az iránt, hogy helyesen képviseli küldői akaratát, mindig azon testület mellett állana, mely közelebb az összeütközés idejéhez és közvetlenebbül oly ügyek eldöntésére, minők fölött az összeütközés származhatik választatott, mely kellékek elsőjét az országgyűlés számára mindig megszerezhetni, a másodikkal pedig már úgy is bir. Ezeknek dacára is a megyei bizottmányok részére követelni azt, hogy helyesebben képviselik az országos közérzületet annyi volna, mint azon képtelenséget állítani fel, hogy a bizottmányok tagjai mindig jól fogják föl és híven képviselik megbízóik véleményét, míg az országgyűlési képviselők okvetlenül csalatkoznak abban, vagy hűtelenek lesznek iránta. De ugyan hogy állott a dolog ide vonatkozólag, a megyénkénti választások és az utasítás eldoradói korszakában? Arra tanít a történelem, hogy ekkor gyakran ugyancsak tisztán állott az alkotmány szerinti nemzet valódi többsége, és mégis az ellenkező lett visszavonhatlamn törvénnyé, megszegezvén az annyira földicsért utasítások. Ítélje meg az elfogulatlan olvasó, hogy azon baj ellen, miszerint a kisebbség hozzon törvényt a többség fölé, melyik, mivel nyújt több biztosítékot? Pesti lapok szemléje. A „Független“ január 8-ai számában egy bécsi levelet közöl, mely így kezdődik: „Jobbra balra bal.“ Az újabban felfedezett baj az, mely a magyar hitelintézetet fenyegeti az új illetéki törvény (Gebührengesetz) alakjában, „mely működődésének megkezdését majdnem lehetlenné teszi.“ Íme itt vagyunk tehát annál a pontnál, melyben akármilyen színezetű magyar politikus, kénytelen nézpontunkat elfogadni. íme a fejedelem jószándéka egy intézményt ad az országnak, mely annak jólétét emelje; a centralizáló kormány és birodalmi tanács, azonban oly intézkedéseket tesz, hogy ez intézménynek „megkezdése is majdnem lehetlenné váljék.“ Hozhatja a magyar törvényhozás a legszebb, a legrövidebb törvényeket, szentesítheti azokat a legatyaibb leggondoskodóbb fejedelmi jóváhagyás, az mind megakad a kivitelben a központosított törvényhozás ellenkező felfogásán. Íme, egy lat gyakorlat többet bizonyit,mint amennyit egy mázsa theoreticus okoskodással teleirt maculatura kétségessé szándékozott tenni. A bécsi lapok szemléje. A morva tartományi gyülés megnyitása. A morva tartományi gyűlés, jen. 8-án egyházi ünnepéllyel nyílik meg. Gróf Dubski, Landeshauptman, a képviselőket megnyitó beszéddel üdvözlendő. Az első ülésekben megválasztják a bizottmányokat. (Tulajdonképi verificatiókról ezen „autonom gyűléseknél nincs szó, mert a követek, a politikai hivatalnokoktól kapják ki megbízó leveleiket; ha a választás hiányos, vagy a megválasztott személye ellen szabályszerű kifogások vannak, az ily követ nem kap „Certificat“-ot, mellyel a gyűlésterembe csak be is léphetne.) A kormányt előterjesztések következő tárgyakról szólnak : Községi törvény; útépítés ; iskolai, egyházi és patronátusi adók. A tanácskozás első tárgya a leküldött „házszabályok“ lesznek. E „tanácskozás“ abból álland, hogy a gyűlés a kérdéses szabályokat egyhangú fölkiáltással elfogadja. A cseh tartományi gyűlés. A cseh tartományi gyűlésre vonatkozólag írják, hogy a képviselők, nem úgy mint a múlt évi rövid ülésszak alatt, kúriák, hanem a pártkülönbség szerint foglalandnak helyet a gyűlés teremében. A képviselők már kiszemelék helyüket, s így lesz jobb és bal oldal.Schmerling lovag államminiszter, mint cseh tartományi képviselő, balról az első padon kap helyet; mellette a szintén „liberális“ cs. kir. törvényszéki elnök Waideleur, kissé távolabb Herbst, professor, Pinkas, dr. Schmeikal, Schrott, Kuh a „Tagesbote“ szerkesztője) Dotzauer Richard, Taschek udvari tanácsos. A jobb oldalt Palaczki, Rieger, Brauner s a többi cseh követ foglalandja el. E szerint nem annyira szabadelvű és conservativ oldal lesz a teremben mint inkább német centralista és cseh foederalista párt, szemközt egymással. A „Donau Zrt.“ pesti levelezője szerint Magyarország fővárosában, mint bizonyost beszélték, hogy Ő Felsége jan. 26-án Budára jövend, s a kir. várpalotába szálland. Ezen hírre vonatkozólag az idézett levelező következő megjegyzést tesz : Senki sem óhajtja ezt inkább, mint az igaz hazafiak, hanem mi hozná most Ő Felségét ide? Tett-e Magyarország csak egy fél lépést, mely bizonyítaná, hogy a kiegyenlítés lehetővé lett, anélkül, hogy a korona saját jogaiból valamit oda engedjen. Továbbá a levelező úgy tapasztalja, hogy a középosztályoknál a hangulat megváltozott, azonban a monarcha még nem határozhatja el magát a „hangulatok“, de még egyes „nyilatkozatok“ következtében sem. Tények kellenek erre, ezek pedig még mindig hiányzanak. A félhivatalos „General-Correspondens,“ czímű lapnak, tegnapi számunkban táviratilag közlött czikke, bővebb kivonatban így hangzik : „Sajnáljuk, hogy országgyűlési tudósításainkat, a lajtántúli tartományokra is ki nem terjeszthetjük. Reméljük azonban, hogy még a most megkezdődő tartományi gyűlések befejezése előtt, a magyar korona alá tartozó országok gyűlését is egybe hivatva látandjuk. Azon, jelenben látszólag elnémult hir, a magyar kérdés megoldásáról, nem maradt mélyenható eredmény nélkül. A viták alkalmával a kormányférfiak kinyilatkoztatták, hogy nem puszta formákról, hanem a dolog lényegéről, s a monarchia tételéről van szó. A közvélemény a Lajthán túl élénken érzi a boldogtalan viszály kiegyenlítésének szükségét. Tény már akár megvallják némelyek, akár nem hogy e kívánat általános. Amit szóval el lehetett érni, az már megtörtént. Egyrészről az akarat , másrészről a szükség bebizonyította a kiengesztelés utáni vágyat. A szavakat most tényeknek kell követni. Anélkül hogy a kormány szándékaiba be volnánk avatva, biztosan hisszük, hogy elhatározó körökben a szavakról a tettekre kívánnak átmenni. Feljogosutnak e hitre azon nevezetes szavak is, miket a monarcha legközelebb a magyar nemzetnek küldött. Hisszük tehát, hogy még a tartományi gyűlések ideje alatt, azon tárgyalásokról is, melyek a monarchia életkérdését, s az alkotmánynak a lajtántúli tartományokra kiterjesztését illetik, közléseket hozhatunk, remélvén, hogy e viták, kölcsönös jó akarat mellett eredményre is vezetendnek.“ Külföld, Görögország. Athéné decz. 27. (A nemzetgyűlés megnyitása.)A nemzetgyűlés a megállapított programm szerint múlt hétfőn (decz. 22 év) megnyittatott, ámbár csak 70. követ volt jelen, a gyűlés határozatképessé- TARCZA. ___ Politikai divatok. Regény, irta Jókai Mór. Mendemonda. (Folytatás.) — Önnek erős képzelnte van Szerafine, de ezyilvános élet, s mi köze ennek az én magányéletemhez ? — Mint gyárt meg fogja ön érteni, Hargitayné, mint ön is jól ismeri, nagyon fogékony idegekkel bír, s ami egyszer idegeire hatott, az nála annyi, mint másnál a meggyőződés. Az bizonyos, hogy önt mindig szívesen látták a háznál,•.mint látogatót, mint udvariét, — mint kérőt. Az ismerős világ általánosan igen kedvezőleg nyilatkozott ön tehetségei felől. Ön brochureöket írt közjogi kérdésekről,ön törvényes ügyekben plafdirozott, magas állású urak azt mondák: ez magasra viendi, ez nagy capacitás; még alkanczellár is lehet. Mikor ön beszédét végezte, egyik magas állású úr, ki épen finnek brochurejét lapozgató a „hazai börtönök reformjáról,“ e szókkal nyujtá vissza azt Hargitaynak, ki mellette ült: „úgy látszik, hogy gondoskodott Cicero a maga harcáról.“ — Az élet elég jó. — Egy másik úr egy harmadik úrnak átszólt az asztalon keresztül: „hiszed e még, hogy magas hivatása van ?“ —• „Igen magas“ felelt amaz , s hüvelykujját állkapczája alá dugva azt a bizonyos mozdulatot téve , amiről tudja ön, hogy mit szoktak jelezni. Ezt nem csak hallotta Hargitay, de a karzatról neje is jól látá a jelentős mozdulatot. Aznap délután ez a Fertői, ki a nőnek unokatestvére, odament hozzájuk s titokban elmondó nekik, miszerint ő megtudta, hogy „illető“ helyről rögtön sürgöny küldetett a canczelláriához önnek denunciátiójával.Valószínűleg ő maga volt az az „illető.“ Kitelik tőle. Mindezek után Hargitay egész meggyőződéssel azt mondá önről neje előtt: „ott fogja végezni, ahol Martinovics.“ —• De hisz ezek mind igen gyermekes beszédek. — Meglehet, hogy azok. De Hargitaynéra nézve egész climactericus természetváltozást idéztek elő. Azon az éjszakán nem hagyott senkit aludni a háznál. Szegény Juditnak volt mit hallgatni tőle. Egy ilyen emberhez akarsz te nőül menni ? A kinek már feje felett függ a pallos. A ki fel akarja forgatni az egész országot, szerencsétlenné tenni millióm embert. A ki a szűrös embert ráuszítja a kabátosra, a kinek a nevét úgy fogják átkozni, mint Dózsa Györgyét. Ezt a nevet akarod-e viselni ? Szégyent, gyalázatot és nyomorúságot. S ha sorsa elérné: egy kivégzett neje akarsz-e lenni? s ha gyermekeid lesznek, azt akarod-e, hogy azokra ujjal mutogassanak : íme ezek egy elitélt ivadékai !“ — Ön látja, hogy még a szavakat is tudom, amiket beszéltek. Jó kutforrásaim vannak. Hargitayné szobaleánya elmondta Blumné inasának, az elbeszélte az asszonyának; Blumné pedig most mulattatta vele épen a társaságot, egy perczczel ön megérkezte előtt. — Ő hallgatott. — Azt okosan tévé. Ahogy jött, úgy el fog múlni. — Ne higyje Ön, itt nem csupán Hargitayné idegei lázadtak fel ön ellen. Maga a férj is ellene fordult. Nekem ahoz értő emberek mondák, hogy Hargitay vagyonának legnagyobb részét urbériségekben birja, s az a kő, amit ön mozgat, az ő házuknak összeomlását okozza. — Ejh. Nem értenek engem. Hiszen nem kíván senki magán áldozatot. Ez országos ügy; az áldozatot a nemzet összegének kell hozni, a magánvagyon helyre pótlása mellett. — Éhez én nem értek. — Kedves Béla! Ha ön valakit megsértett, jóvá teheti, megkövetheti, megverekedhetik, megint jó barátok lesznek , ha szeretőjéhez hirtelen volt, újra behízelegheti magát, bocsánatot nyerhet, de ha valakit megijesztett, azt soha többet nem kapacitálhatja a felől, hogy ne féljen öntől. — Az ön ügye teljesen el van rontva Hargitayéknál. Még többet is tudok. El van náluk határozva , hogy Juditot minél előbb férjhez fogják adni —* máshoz. — Igen ? — S találja ki, kihez? Gondoljon ki valami nagyon képtelent, valami igen furcsát. — Nem gondolok semmit, mert nem lesz belőle semmi. — Bárzsing úrhoz akarják adni. • — Haha. (Ez nem volt nevetés, hanem csak annak a hangja, az arcz megmarad szomorúnak). — Ennek is meg van az oka. Hargitay mind a mellett is, hogy ahol önérdeke kívánja, jónak véli conservativnak lenni; azért a világ előtt nem örömest mond le a liberális celebritás híréről, amit a megyei életben szerzett. Midőn tehát önnek, a megyei fiatalság vezérének renunciál, egyúttal gondja van rá, hogy e csorbát ecclatans cserével üsse helyre. Mint ön tudja, Bárzsing nem nemes eredetű. Ő ugyan szereti a nevét aristocrat „gh“val irni, mig ön ősi „y“-át régen felváltotta a köznépies „i“-vel, hanem azért a hite meglesz , hogy a büszke Hargitay egy polgár — sőt pór eredetű ifjút választott vejének. — De hiszen Judit.........(Tovább nem mondta Lávay). — .... Hogy Judit ezt az embert megveti: . . . azt akarta ön mondani. Oh kedves Béla, higgje el, hogy ha már nővé kell lenni, akkor nagyon előnyös alak egy olyan férj, akit meg lehet verni. — Ah, Szerafine, önmaga sem tudja, mit mond? — Hogy rútul rágalmazok egy lyányt, akit ön szeret, hogy titkokat fedezek fel ön előtt mik önre nézve lehetlenné teszik a szomszéd ajtón valaha belépni. Nagyon jól tudom , hogy ezt teszem. És talán azt is tudom, hogy miért teszem ? volt egy ajánlkozó pillanat megragadására, de Béla úgy látszik az az ember, a ki előtt ha egy hölgy elejti a legyezőjét, hát csak engedi neki, hogy vegye föl, ahogy elejtette. Szerafinet a hallgatás egy perczre annyira kivette nyugalmából, hogy Béla vállára tévé kezét s hevesen szólt: — Ön most mélyen gondolkozik valamin , és én azt mondom önnek, hogy az lehetetlen, mert............ez a vers hexameterekben van írva, amiket én nem tudok szavalni. Béla bámulva riadt fel ez utóbbi szavakra, amiknek semmi összefüggésük sem volt a beszélgetés előbbi tárgyával, s csak azután érte meg a fordulatot, midőn háta mögött a fiatal hadnagy hangja megszólalt, ki tréfásan leskelődve dugá be fejét az ajtón. — Nem szabad az önök conspirátióját kihallgatni ? Szerafinének már akkor a nyitott költeményfüzér volt kezében, melyet hirtelen összecsapott s naiv ijedtséggel kiálta fel. —• Nem, nem, nem. Önnek nem szabad megtudni, melyik az ? Nézze Lávay, ez az alattomos ember kileste, hogy melyik költeményét akarom Pusztafinak, eljöttére, betanulni. (Folytatása követk.) — És Judit ? Mit szólt ö ? A r Újdonságok. A Buda fővárosnál az árva — és a fenyitó bizottmány a legközelebb érkezett leirat folytán