A Hon, 1863. január (1. évfolyam, 1-25. szám)

1863-01-13 / 9. szám

PEST, JANUÁR 12. Politikai szemle, Pest, jan. 12­ (II.) A berlini „Corresp- Stern"mely néha hivatalos forrásból is szokott merí­teni, egy érdekes versiót közöl (lásd alább „Ausztria“ rovatunkat) a berlini kabinet­nek a bécsi kabinethez intézett bizalmas közleményeiről. A nevezett lap tudósítása szerint is a viszonyok igen komoly alakot öltöttek volt a napokban Bécs és Berlin kö­zött, de ezen viszonyok azóta sokat változ­tak , nevezetesen Thun gróf sz.-péter­­vári osztrák követ s volt porosz követ megfordulása Berlinben, sokat tett azok feszültségének megszüntetésére. Ezen di­plomatának Berlinben létére vonatkozólag azt hallja a „Nordd. Alig. Ztg.“ (Bis­­mark gróf lapja) hogy Thun előterjesztvé­­nyei alkalmat szolgáltattak oly engesz­­telékeny irányú bizalmas közleménye­ket juttatni Bécsbe, Károlyi és Werther által. Poroszország ellenei részéről könnyen létre lehetne hozni az egyetértést Frank­furtban. A porosz kormány kész a félreér­téseket, ha léteznének, kiegyenlítni. Ausz­tria semmit sem veszítne a „fortiter in re­lt illetőleg, ha nagyobb tekintettel lenne a „svaviter in modo“ra nézve. A „Nordd. Alig. Ztg.“ ezen közlése után valószínűséggel föltehető , hogy a kibékítés létrehozatalán nagyon dolgoznak mind Berlinben mind Bécsben. Nevezete­sen azon államférfiak, kik Berlinben és Bécsban a ,,Kreuzzeitung“-párthoz tartoz­nak, minden erejöket megfeszítik, hogy megóvják Németországot a Poroszország és Ausztria közti háború eshetőségeitől. Közelebbről érintettük ezen „Kreuz­zeitung“ párt programmját, mely szerint ép úgy háborút akar folytatni 1863-ban a democratia ellen, mint háborút folytatott 1863-ban Bonaparte ellen. A nevezett lap programmjának iránya még jobban kitűnik a czikk végéből, melynek tartalma követ­kező : „1863 nem örömév Poroszország és Ausztria egyetértése nélkül. Poroszország egyetértése Ausztriával már magában Né­metország egysége. Enélkü­l Poroszország úgy mint Ausztria kiesik a nagyhatalmak sorából, s Németor­szág végre, s tán Po­roszország és Ausztria is, elenyésznek a földabroszról. A két német hatalomnak előbb vagy utóbb leendő kibékülését egyébiránt már más oldalról is jelezik. A „France“ mely mint a porosz-osztrák viszály folytán ki­tűnt, Reehberg gróf kanczelláriájából is ér­­tesítteti magát, egy czikket közöl ez ügy­ben, mely­nek tartalmáról két távirati tu­­dósítás fekszik előttünk. Egyik sür­göny sze­rint a „France“ úgy hallja, hogy a dele­gáltak kérdésében bizonyos a többség, de Ausztria elhatározta, a német szövetség kö­­rébeni viszálkodást kikerülendő, azon idő­pontig halasztani a szövetségi reform fo­ganatosítását, a­midőn Poroszország elis­­merendi annak czélszerűségét. A másik sürgöny szerint a tudósítások megnyugta­tók az Ausztria és Poroszország közti vi­szályra vonatkozólag. Ausztriának gyenge többsége lesz a szövetség gyűlésben, a de­legáltakat illető tervére nézve, s azután ki­jelenti, hogy nem fogja szélsőségig vinni Poroszország irányábani oppositióját. Meg­elégszik annak constat­rozásával, hogy a re­formokat akadályozó nehézségek nem tőle erednek, s a reformok végrehajtását elha­lasztja, az államok közti meghasonlást kike­rülendő. Különben ha csupán Bismark gróftól függene a dolog, akkor a háború vagy bé­ke kérdése komolyabb megfontolást érde­melne, írja a Köln. Ztg.“, de az nem egye­dül tőle függ. A porosz nép, — véli az idézett lap, — épen nem hajlandó, a­men­­nyiben sajtója után ítéletet lehet hozni, harczias politika folytatására, legkevésbbé pedig a delegáltak terve miatt, a­mely úgyis összedől magában. De a király egyetértését sem lehetne megnyerni, ily ok miatt, az Ausztria ellen való harczias fellépésre. A konstantinápolyi miniszteri válto­zásról a „Gen. Corresp.“ általunk idézett czikkében kifejtett indokoknak némileg megfelelő újabb verziókról tudósítnak táv­iratilag. Fuad pasa és Mehemed Ali Ka­pudán pasa (főtengernagy) Angolország párthívei voltak. A „Patrie“ azonban azt állítja, hogy a „Morning Post“ nem adta elő a konstantinápolyi miniszteri változás valódi okait. Az angol rokonszenvek­­ről ismeretes Fuad és Mellemet Ali pasák eltávolítása a ron­ai kérdés és a thessaliai határkiigazítás terve miatt idéztetett elő. A „France“ még egy más indokot is említ. Sze­rinte a szultán el van határozva nem engedni a szerb fegyverszállítmány lezarlásának kérdésében.A konstantinápolyi kabineti vál­tozás ezen eszmének kifolyása. A szultán eré­lyes minisztériumot akar, s maga nagy te­vékenységet fejt ki. Párisban hire szárnyalt 9-kén, hogy a védhatalmak elhatározták volna Victor Emmanuel második fiának a görög trónról való kizárását. Ez azonban az „Ind. beige“ szerint kevéssé valószínü. A kizárottak száma már­is sok, s ezt még növelni, an­­­nyit tenne, mint a görögöket a köztársasági kormányforma elfogadására ítélni, mit ők magok roszaltak, s mit velők együtt An­golország roszal, azon föltételek szerint, melyeket a janiai szigetek átengedésére nézve kitűzött. „Helyzetünkről.“ in. A miket szerző az államjogi kérdések­ről, az országgyűlés előzményeiről, lefolyá­sáról és következményeiről nagy lágyan és langyosan, ködösen és elmosottan, álmosan és színetlenül elmond, azokat már elődei mind többszörösen elmondták, s meg is kap­ták rá a választ, részint nyomtatásban, részint külön hallgatag minden olvasótól, mert azt tudnia kell szerzőnek, hogy min­den egyes magyar embernek kü­lön privát esze is van, a­mit otthon tart magánál, s nem szokott arra várni, mikor lesz kapható valami új brochure , hogy magának egy pénz ára meggyőződést hozasson a boltból. Egy helyütt tör ki csupán szerző hatá­rozottabb haraggal, de ott is megárt vele saját egészségi állapotának, midőn „egy n­e­­talán lehető olyan politikának hőseiről beszél, mely a birodalmon kívül álló érde­keknek rendelé alá saját ügyeinket, vagy mely egyik másik fontos tényezőjét, neve­zetes elemét a birodalomnak kész feláldoz­ni saját agyrémei miatt;“ erre azt mondja szerző: „ellenszenvemnek egész rohamát ki akarom irányában fejezni, miután vajmi közelről volt alkalmam tanulmányozni hó­bortjait és veszedelmeit.“ Itt szerző világosan blaguiroz: mert hogy egy ilyen „netalán lehető“ politika hőseinek hóbortjait olyai közelről tanulmá­nyozhatta légyen, szükségképen vagy kém­jének, vagy részesének kellett volna len­nie, amit mi, mi,­előtt szerző felelhetne rá, helyette is elutasítunk, s­őt saját maga el­len védelmezzük. Nem volt biz ön sem­miféle tanulmányozója egy olyan neta­lán lehető politikának, mely valóban nem létezik. Mit csinálnak egy ilyen netalán lehető politika hősei ? Tekintsen ön szét Lengyelországban , Olaszországban , török birodalomban és megkapja rá a a feleletet. — Történik-e hasonlónak csak árnyéka is Magyarországon ? fordul e elő törvényszékeink előtt politikai orgyilko­­lás ?fárasztják-e magukat a közbiztosság or­gánumai összeesküvések nyomozásával; keresnek e titkos nyomdákat lázitó rop­nátok miatt ? szerző tanulmányozásai alig­ha fognak erre egy adatot szolgáltathatni. Ne is szolgáltassanak soha. Megrázó meré­­­nyekkel izgatásban tartani egy nép hangu­latát, könnyű bravour egyes emberektől, de megtartani azt a törvényes alkotmány tiszteletében, még akkor is, midőn e tiszte­let nagy áldozatokkal jár, ez nem egyes politikai hősök munkája, uram, ez nem em­beri mű, ex erény: egy nemzet erénye! Végül az iroda­lmra tér át szerző s tu­domásra juttat valami kholerikus elégedet­lenséget e tárgygyal; de melynek mi az elmondottakból tökéletesen kifejlett dia­­gnosisát nem birjuk feltenni. — Ilomoeo­­patha Aristidesz: nem tudjuk, mit akar ? Semmi sincs szája ízére, mindent sárgának lát, valódi politikai hypochonder. Mikor a füzetet végig olvasva, letes­­­szük kezünkből, ismét csak ott vagyunk, a­hol voltunk. Semmivel nem tudunk többet, semmivel nem látunk világosabban, egész napi utunkat taposó malomban tettük. És így jön egyik a másik után. Mind­egyik iparkodik homályosabbá tenni azt, ami világos: gyanút kelteni ott, a­hol csak a bizalom gyógyít, s végül az egész hely­zetet a szegény journalisták nyakába akasztani. Íme vagy tizenkét programút fekszik már előttünk, és azok közül egyik sem csat­lakozik a másik nézeteihez. A közönség sem tudja azután, melyikhez közelítsen? Csak egyet tanultunk mindannyi hely­zetünket tisztázó röpiratból , de az is még rhetorikát tanuló korunkból, reánk ragadt reminiscentia. Cicero mondta azt barátai­nak, kik a Caesar Pompeius harczban párt­csatlakozásra szólitak fel: „quem fugiam? scio ; — quem sequar, nescio . . . .“ J. M. TÁRCZA. Visszatekintés (1863 január.) Itt állok, büszke szivem megalázva, Gyorsan lezúgó életem delén. S mint sik mezőnek szél­ütött kalásza. A múlt emléke úgy zajlik felém, dán rövidebb az ut, mi hátra lesz még. Előttem egyre fogyton fogy a tér. Agyamban kelnek váddal terhes eszmék, „Szólj, mit tevél?“ e szó csak visszatér, S melylyel magamban megnyugvám elbizva, Rendülni érzem mostan a hitet. Időmben ah! — mely nem tér soha vissza — Csak érzésim valának, semmi tett. Éreztem én; — de semmit nem tehettem, S egy tettel minden érzés föl nem ér, Suhanj, suhanj el gyász idő felettem, Hogy ne piruljak gyöngeségemért! Érzékeimnek nem volt sok salakja ; Mert mint a rét-tűz, mely termékenyít úgy égé szivem; — a lángokra rakva Hó v­ágyait, magas reményeit. Szerettem én, — és forró volt szerelmem; Lángoltam én, — s a láng az égig ért, Daloltam én, — s ki álla annak­ ellen ? — De nem szenvedtem még honért, hitért! ! Szerettelek, hazám, szent Magyarország ! r­a néztem fátylos czimered ! S a cor zászlód, remélve viszahozták : Szí­emben az örömköny megeredt. Mig íen lobogva égé annyi oltár: Házamban is egy kis mécs lángola, S oltártüzemnek szent képe te voltál Imáim tárgya nagy jövőd vala! S szerettelek, hazámnak drága népe, Te, tévedésben is nagy és nemes! De annyi vész küzd napod ellenébe !^mtaadjam­ sokszor bnow baldno­ lehess ! Sokszor viraszték, kérdve néma gondban: „Mi lesz belőled?“ mind ez irányt vetett. — De megmutatni szivem mire dobban: Nem dobhatom oda az életet! Vajh ! lefizettem-e érzésim árán Mivel jövődnek, oh hon, tartozom ? Vajh! elég volt-e, hogy szivem kitárám S vér helytt dal öm le érted, szent hazám! S ha vénülök, ha szivem hidegebb lesz......... — Nem ! Hozzád soha ki nem hül e szív ; Kigyúl síromból is, a legszentebbhez, Szent haza, hozzád, élve-halva hiv ! Szász Károly. Szláv mozgalom és pánszláv törekvés Magyarországon, ii. Áttérek a pánszláv törekvések azon czéljára, mely minket magyarokat legin­kább érdekelhet, s mely czélok épen nem­zetünk ellen hazánkra irányozvák, kimu­tatandó, a kö­vetkezményeket a melyek ezekből reánk háramolhatnak, s n­i üdvös, mi rósz hatást idézett elő. Minden politikai propagandának csak úgy lehet, biztos alapja, csak úgy le­het biztos jövője, ha az a democratiára támaszkodik, innen nyeri erejét itt leg­jobban terjeszkedhetik, mert ez minden politikai principiumok között a legna­gyobb, legszélesebb, a legnépesebb regio, ha egyébbiránt a felállított propaganda com­­binativ jövőjét alkotásának czélszerütlen­­sége, vagy kivihetetlensége össze nem ros­­kadtatja, így a pánszláviszmus is mint propaganda, magyar hazánkban a legszé­lesebb alapra építkezett, a democratiára, de erre különben is kényszerültség vezette, miután az eszme keletkezésekor, de még­­inkább fejlődésekor egy párthivet sem,­­ vagy igen igen keveset talált a magyar aristocratia között, miután ez, a szláv írók gúny óra szerint, par force magyar eredetű akar lenni. A magyarországi felső megyék szláv ajkú népe között megkezdődött a propaganda terjesztése, a legczélszerűbb és leghelyesebb eszközökkel, a néptanítók, községi elöljárók és lelkészek által. A siker annál biztosabbnak mutatkozott, mentül kevesebb gátat gördített a tévtanok ellené­be a nép szánandó tudatlansága. De a vas következetesség most is bebizonyítá: men­­nyire megboszulja magát a szellem, ha fel­ébred, midőn azt önmaga ellen akarja fel­használni, saját előnyére. Fejtegetésem folytán később erre visszatérek. Legelső feladata volt a pánszláv elem terjesztőinek honunkban, a felső magyar tanintézetek zsendülő ifjúsága között egy­leteket hozni létre, melyek a szláv iroda­lom ápolására hatottak. Ezen magában di­cséretes czél köpenye alatt saturáltattak az ifjak utópiákkal, melyeket magukkal ki­vive a tanintézetekből, fanatismus által mindent elutasítottak maguktól, mi a ma­gyarságra a legkisebb vonatkozással is le­hetett ; s a legtöbb esetben megtörtént, hogy a magyar alapítványok jótéteménye által szerzett tudományt és műveltséget a legszívósabb erél­lyel felhasználták elle­nünk. *) Kikerülvén az intézetekből a pán­szláv befolyás alatt férfiakká vált ifjak a megválasztott pályatéren foganatosítani kezdék politikai nézeteiket, s mentői szo­rosabb érintkezésbe jöttek állásuknál fogva a néppel, annál nagyobb eredmény mutatkozott működésükben. — A népta­nítói és lelkészi tiszt betöltése körül leg­­egyenesebb az érintkezés a néppel, s a hi­vatottak még azon élén­ben is részesültek, hogy a nép közül, eredvén az egymáshozi bizalom szilárdabb lehetett, mint más kö­rülmények között leendő. S ez úgy hiszem bizonyitgatásra nem szorul, mert ezredévek óta áll s a történelem bizonyítja „hasonló hasonlót keres“, s egyenlő viszonyok tár­sadalmi közös teher vagy előny egyesiti az embereket, s mély igazságot rejt magá­ban Toquevillenek eme mondata: „La pau­­vreté ainsi que le malheurs ont­es mellieurs garons d’égalité que Ton conmasse parmi les homm­es( **) Legtermészetesebb és legelső követ­kezménye jön a néppeli érintkezésnek, mely fanatikus őrültséggel rajzolá a rabigát, mely­ben Szlavia szenved, a bizalom, mel­­ly­el a saját osztályából kiemelkedettek iránt visel­tetett a szláv nép. A visszaélés, m­­lg a nép bizalmát kiaknázta, rémséges alakot öltött, s megfeszített erejét oda irányozta, hogy gyűlöletet idézzen elő első sorban a ne­messég iránt mint a mely kaszta par exce­­lence elnyomója a szláv nemzetiségnek. Ezen gyűlölet egyrészt megfogamzott a nép kebelében, s a rajongásig fokozódott a panszlavismus apostolainál. Innen magya­rázható, minő jelentékeny befolyással van a nép kedélyének vezetésére a lelkész a nép­tanító, s a félművelt községi elöljárók, s a volt földesuraságnak, vagy egyáltal­án a nemességnek kötve hisznek, kétségesked­­nek szavaikban, s a legigazabb indokolás ellenében is keblükben rejlik a méreg, mit sikerrel oltottak az álpróféták szivükbe: „ne higyj az urnak.“ De hála az égnek, az ese­ménynek lánczolata csak igen keveseknél hagyta meg e bizalmatlanságot, és épen a magyar nemzet ellen felhasznált indokok vezették a szláv népet arra, hogy a bizal­matlanság csökkent; mert a tények szigorú logikája kényszerité őket tapasztalni: hogy ¥) Hodzsa M. liptó­sz -miklósi szláv lelkész a Teleki- Rothféle alapítvány segélyét élvezte. **) Toqueville Alexis : De la Democratie en ame­­rique. T. I. p. 24. a magyar nemzet épen úgy fölkarolta a szláv népeket, mint saját vérének lealá­zott részét, midőn az 1848-ki IX. törvény­­czikket megalkotó. Más oldalulag is igen nagy tevékeny­séget fejtett ki a panszlavismus s épen e téreni működése az, mely talán akaratlanul eláruld a tévutat, melyen haladva leszoríta­ni igyekeztek mindent mi a magyarság bé­lyegét magán viseli. Maj­lát­h Béla, Belgrád, jan. 10. Ez időben a beszéd tárgyát leginkább azon commissio képezi, a mely a stambuli conferentia határozata következtében a vár térségét,s ennek a városházi viszonya szabá­lyozását eszközölné. A conferentia hatá­rozatai következtében a város török-zsidó része lerombolandó volna, a porta kötelez­te­ vén megvásárolni az e tájon fekvő szerb alatt­valók házait és köztelkeit. A conferen­tia másik czélja, hogy a vár déli része oly állásba helyeztessék, miszerint a város ne legyen miatta folytonos rettegésben. Egyes hatalmak már ki is nevezték illető bizto­saikat, s most csak azok összejöttét várják, hogy a bizottmány megkezdje működését. A commissio összejöttét sejteti a törö­kök azon tette, hogy kezdik a városban fekvő vagyonukat eladni. Mindenki azt hitte, hogy a török háztelkek olcsók leend­­nek, de a törökök azon hiszemben lévén, hogy a tavaszra visszajönnek, kétszer na­gyobb árt követelnek telkeikért, mint azok bombáztatás előtt eladhatók voltak. A fegyverek legnagyobb ré­sz­e m­á­r Szerbiában van, ha nem csalódom a szerb újságban nyilvánosan mondatni fog köszönet Románia kormá­nyának, hogy e fegyverek átbocsájtását nem gátolta. A bécsi lapok szemléje. Agyarkodás az erdélyi vasút ellen. Az „Ost-D. Post.“ nem tagadhatja, hogy a belga Bischoffsheim bankár­ház megnyeré­sével, a várad-kolozsvár-brassói vasút felépí­tésre szükséges tőkék, biztosítva vannak; előhozza azonban az ezen vonal ellen mondva csinált ellenvetéseket, állítván,hogy Bécsből, Pestről, nem Váradon, vezet át a legrövidebb út Erdélyben ! Tudva van, hogy a centralisták Erdély alatt S­z­e­b­e­n­t értik, s ily geográfia melle­tt, csakugyan nem Várad és Kolozsvár annak legrövi­debb útja. Azonban Erdély és Magyaror­szág keleti részének élet­kérdéséről, nem pedig Szebennek az egész ország rovására eszközlendő emeléséről van szó. Az „Ost-D. Post“ továbbá paródiáz­­za Károlyi György gróf b­e­szédét, mond­ván : „Ha mi ezen kérvény tartalmát figye­lemben ve­sszü­k, ezen beszédnek tulajdon­kép így kellett volna hangzani. „Mi, ma­gyar mágnások, a­kik nem voltunk azon helyzetben, hogy 1861-ben a magyar képvi­­selők házának feliratát, a mágnások táblá­jának voluma által paral­láltuk volna, óhajtjuk, hogy nekünk az erdélyi vasút épí­tése megengedtessék. (Az „O.­D. P.“ eddig mindég dühbe jött ha a bécsi urak háza, a Reichsrath köve­­tek házának „liberális“ határozatait elvetet­te. Magyarországban pedig azt szeretné, ha a nemzet képviselőinek ünnepélyes nyilat­kozatát, a csak saját személyüket képviselő főrendek, a centralisták kedvéért, mindanyi­­szor viszautasítanák! Ilyen a bécsi libera­­lismus következetessége.) „Igaz —folytatja továbbá a trón elő Újdonságok. Codificáló bizottmányi tago­kal —• mint a „F.“-írja a következő egyéneket terjesztette fel megerősítés végett országbíró ö­nmaga: I sö osztálya kereskedelmi s váltótör­vénykönyv szerkesztésére: Zsoldos Ignácz elnök; bizottmányi tagok: Szabó Imre, Szinovácz György, Ráth György, Ybl Lajos, Lónyai Menyhért, T­r­e­f­o­r­t Ágoston, S­z­é­h­e­r Mihály, Manó és Fuchs Rudolf. II-dik osztály, a bün­­­tető törvénykönyv- és eljárásra tervet készít; el­nök F­á­b­r­y István; tagjai O­l­g­y­a­y Titus, F­a­­b­i­n­y­i Theofil, M­a­k­o­v­i­c­z Ede, S­z­o­k­o­l­a­y. IlI-dik osztályban a polgári törvénykönyvet készí­tő bizottmány tagjai: Horváth Boldizsár, Tóth Lőrincz. IV-ik osztálynak feladata a nyilvánosság alapján nyugvó perrendtartást dolgozni ki. Ez osz­tály tagjául Szabó Miklós szombathelyi ügyvéd van kiszemelve.­­ Azon pestvárosi küldöttség, mely a lipót­városi bazilika ügyében ö eminentiájánál Eszter­gomban tisztelkedett, már visszatért, még­pedig kedvező eredmén­nyel. A hy-primás ugyanis az ezen bazilika továbbépítésére rendezendő sorsjáték tervét helyesnek találta, s csak azt óhajta, hogy a legkisebb nyeremény 50 írtra tétessék. A küldött­ség a tervezetnek ez értelemben teendő megvál­toztatására kéretett föl. Ő eminentiája egyszers­mind kijelenté, hogy az engedélyt ő Felségénél, személyesen szorgalmazandió, úgy szintén minden befolyását latba vetendi arra nézve, hogy a jóté­kony sorsjátékban a haza lakossága minél nagyobb mérvben vegyen részt. — A bécsi „A. Corr.“ ismét felújítja azon hirt hogy 0 Felségeik az idei farsang egy részét Bu­dán töltendnék. — Császár Ő Felsége a v­á­g-k­irályfalvi leégett község legszegényebb tűzkárosult lakosai közötti kiosztás végett 600 ftot adományozott.­­ A magyar légióról az „Ind.“ azt irja, hogy újonnan alakult s 900 főre megy ; a „Gen. Corr.“ pedig azt irja, hogy nem sikerült a légió újra szervezése,s az olasz kormány kijelentette volna a központi magyar igazgatóságnak, hogy az emigratio rendelkezésére már több pénzt nem ad­hat. — Melyik igaz a kettő közül ? — Gr. Károlyi György fiairól egy bécsi lapban az a hír volt közölve, hogy Svájczban mu­latván, az olaszországi magyar légióba léptek. A „Wanderer“ pesti levelezője most azon hírt biztos kutforrásból alaptalannak nyilvánítja. Az ifjú gró­fok csak Genfben tartózkodó anyjukat látogatták meg és időtöltésből utaztak Olaszországban. sr: A „Bihar“ szerkesztője Györffy Gyula, lapja legközelebbi számában kijelenti, hogy az „újév napján“ czimü czikkért köz­­csendháboritás bűnével vádoltatván, katonai tör­vényszék elé állíttatott, s a lap szerkesztésétől fel­­függesztetett, minek következtében a lap szer­kesztését ideiglenesen a kiadó tulajdonos, Hollósy Lajos fogja kezelni. — Lúgosról írják az „O—g“-nak, hogy az ottani dal- és zenegylet f. hó 4-kén gyűlést tartván, Szende Béla elnök, és Wusing Konrád alel­­nök újra megválasztattak. Ábrányi Kornél és M­o­s­o­n­y­i Mihály ismert zenetudósaink pedig tiszteletbeli tagokká választattak. Egy bevándor­lóit s a magyarság iránt ellenszenvvel viseltető tag inditványozá, hogy az egylet jegyzőkönyvei ezen­túl a magyar nyelv kizárásával egyedül németül vitessenek, azonban kisebbségben maradván, in­dítványát kénytelen vala visszavenni. Az egylet­nek jelenleg 178 tagja, s 2222 ft 25V2 kr vagyona van, s iskolájában a múlt év 34 tanuló nyert okta­tást, közölük ingyen.­­ Rablások. Múlt hó 29­ és 30-dika közti éjjel a pócspetri templomból a kelyhet és a szentségtartót elrabolták. A tettesek még nincse­nek fölfedezve. I­n­á­n­d és I­omorog között pedig négy rabló egy sütőlegénynek állotta útját, s elra­bolták tőle 80 darab zsemlyéjét, fokosaikkal ér­zékenyül megütlegelvén a jámbort. — A „Magyar Sajtó“ január 8-ai számában e sorok olvashatók : „Az egyetemi dalárda felöl nem igen szépet hallottunk. Közelebbről egy ifjú orvosnövendék halálával a szülök távollétében az elhunytnak barátai fölszólitották a dalárdát, hogy pályatársuk temetésén ént keljen. A dalárda ér­demes tagjai ingyen nem vállalkoztak és pénzt követeltek stb. — Kötelességemnek tartom ezennel kinyilatkoztatni,hogy e hiv a­l­a­p­t­a­l­a­n, s hogy az elhunytnak egyik barátja a temetés nap­ján délelőtt fordult hozzám, midőn kérelmének teljesítése már merő lehetetlenség volt, midőn te­hát az illetőknek kijelentem, hogy nem válik be­csületükre, saját hibájuk elpalásto­sára, vagy talán egy két illetéktelen személy meggondolatlan nyilatkozata folytán egyletünk jó hírét megtá­madni, egyszersmind tisztelettel felkérem a „Ma­gyar Sajtó“ háromcsillagos újdondászát, hogy téves közleményét helyreigazítsa, és máskor óva­tosabb legyen oly testületet sértő hírek felvételé­nél, mely nem csak hogy eddig pénzért nem mű­ködött, h­anem alapszabályaiban kifejezett nemes hivatásához ragaszkodva, egyházi, egyetemi és egyéb jótékony czélokra minden felszólíttatásakor közreműködött, és az elhunyt egyetemi polgár iránti kegyeleti kötelességét is az illetők elkésése nélkül bizonyosan legszívesebben teljesítette volna. W­i­n­d­t Mór az egyetemi dalegylet elnöke. — Sopron­yi Tódor a nemzeti színháznak több év óta szorgalmas színi ügyelője f. hó 8-án meghalt. — Míg idehaza hölgyeink közül sokan, kik­nek ízlése a divat dolgában a nádnál is igadozóbb, levetették a szép ősi öltönyt, addig Bukarest­ben — mint az „Alföld“nek írják — több r­o­­m­á­n hölgy készíttet magának magyar ruhát. — A duna-gőzhajózási társulat— a „Függet­len“ értesülése szerint — ez évi tavas­szal Pest és Bécs között oly gyors hajózást léptet életbe, hogy a gőzösök csak a főbb állomásokat, Pozsonyt, Komáromot, Esztergomot, és Váczot érintenék, a többi állomások közti közlekedés pedig kisebb gőzösök által tartatnék fenn. Idő, pénz és kénye­lemben mindenesetre nagy nyereség, és eléggé nem dicsérhető épen most, midőn a közönség ké­nyelmével mit sem törődő vasúttársulat Pest és Bécs között még a gyorsvonatok járását is meg­szüntette.­­ A pestisről, hivatalos adatok nyomán írja a zágrábi újság, hogy nem létezik, hanem a Bosniában gyakran előforduló lépmirigyes esetek következménye volt az, hogy ezen baj­ban elhul­lott szarvas­marhák húsa nyilvánosan kivágatván többen megbetegedtek s meg is haltak tőle. A Bosnia felöli határszélen táviratilag elrendelt ha­tár­elzárás megszüntettetett, a helyszínére kiküldött vizsgáló katonai főorvos jelentése következtében. = H­i­m­l­ő. Mind fővárosukban, mind a vi­déken sűrűén fordulnak elő himlőzési esetek, és pedig nemcsak gyermekek,hanem meglett egyének is meghimlősödnek; tudunk esetet, hogy egy szop­tató anya csecsemőjével együtt meghimlősödött. = Farkas-harcz. Mint megtörtént ese­tet közli a „M.“, hogy O. Ö. szolgabiró Ivád és Nádujfalu között a napokban déli 12 órakor egy farkas által támadtatott meg oly dühösen, hogy a nevezett csak hosszas önvédelem, s ritka lelki bátorsága által menthette meg életét. Miután fegy­vereit már mind kisütötte, s a vád annál kemé­nyebben intézé meg támadásait, puskatusra kapott s azzal veré agyon a dühögő vadat. Mint mond­ják, midőn felbonczoltatott, belei egészen kiszá­radtak valának. — Bécsben a napokban párbajra kelt két katonatiszt, egy százados és egy főhadnagy; fegyverül a kardot választották, s az lett viadaluk vége, hogy a főhadnagy három halálos szúrással összerogyott, s rövid idő múlva meghalt; a kapi­tány is súlyos sebet kapott. Szerkesztői nyílt posta. D.­Vecse Cs­ urnák. Jobb ahhoz most nem nyúlni. Károly-Fehérváron. A ma­gánylevelet köszönjük, a másik elkésett. Szeg­­szárd. R. 1.-nek. Bocsánat, hogy közleményét most nem adhatjuk, majd a későbbieket. Szerep: K. A. Nagyon köszönjük a küldeményt. Szép lesz aláírni, mi lesz annak a vége ?

Next