A Hon, 1863. június (1. évfolyam, 124-146. szám)
1863-06-11 / 131. szám
PBSf, Jimsio. Politikai szemle, Pest, jun. 10. (II.) Az angol- franczia javaslatok Bécsbe érkezése hivatalosan megerősittetik. Russel lord tegnap jelezte az angol felső háznak, hogy a bécsi szerződésekre alapított „békés szellemű“ angolfranczia javaslatok, melyek Lengyelország végett Oroszországhoz intéztetnek, szombaton érkeztek meg Bécsbe, s Rechberg gróf tegnap kérte ki császári felsége véleményét. E tárgyban, mint a „Presse“ és más bécsi lapok is írják, tegnap délután miniszteri tanácsot tartottak Bécsben, minek eredményéről azonban ez óráig — midőn e sorokat írjuk — bizonyost nem tudhatni. A „Presse“ szerint a nyugati hatalmak legközelebbi diplomátiai lépésük alapjául vették az Ausztria által felállított hat pont lényeges tartalmát, s hogy megkönnyítsék Ausztria hozzájárulását a maga által tervezett programaihoz s minden kifogásnak elejét vegyék ; egészen elejtették az általuk czélba vett fegyvernyugvási javaslatot. (A „Nat.Zig“ bécsi levelezője máskép van értesülve: szerinte nincs elejtve egészen a fegyvernyugvási javaslat,de annyira meg van szeliditve, a czár kezdeményezésére s nagylelkűségére hivatkozással, hogy nem látszik lehetlennek annak elfogadása Oroszország részéről.) A „Presse“ azt írja, miként bizonyos hogy a nyugati hatalmak a formáját nem fogadták el Ausztria hat pontjának, ennélfogva kérdés : váljon egyetért-e az osztrák kabinet, pontjainak különböző módosításával. Ha ez átalán nem fog megtörténni, akkor ismét időbe fog kerülni, míg végleges egyetértés jö létre a bécsi és a nyugati kabinetek között a javaslatok közti különbség és azok módosítása iránt, mig“ meghatároztatik a három hatalom további eljárása, s megállapittatik azon forma, mely szerint a három hatalom conferentia iránti javaslatát a sz.-pétervári kabinet elé terjeszti. A „Presse“ azonban úgy vélekedik , hogy a hatalmak még az által, hogy egyetértettek a közös programm s annak Szent- Pétervárott leendő notificatioja iránt, nem sokat értek el mindaddig , mig meg nem egyeznek arra nézve, mitevők legyenek s miként lépjenek föl cselekvőleg, ha Oroszország visszautasítja a három hatalom által előterjesztett követelést. E kérdés akkor, midőn a Sz. Pétervárott ápr. 17-kén felolvasott sürgönyökről volt szó, már előtérbe lépett volt. Akkor érintetlen hagyták, kikerülendők mindazt, mi Oroszországot sérthetné. Ezúttal azonban egyetértésnek kell eszközöltetni ez iránt is , mi történjék Oroszország elutasítása esetében. A párisi és londoni kabinetek rég egyetértettek az iránt, s a hat pontot illető egyezségen kívül most, még az forog kérdésb i, hogy Ausztriát forma szerinti kötelezettségek vállalására bírják azon, Oroszország magatartása után épen nem valószínűtlen esetre, ha a conferenciát illető javaslat elvettetnék Szt.Pétervárott. Ezen Ausztria által elvállalandó kötelezettségek meghatározása képzi sarkpontját a bécsi kabinetben azon fontos tanácskozásoknak, melyeket a Páriából és Londonból érkezett hivatalos közlemények előidéztek. Mindezekből önként foly, hogy a dolog még némely phasisokon ment fől keresztül a diplomatiai utón, s hogy a Sz. Péter elatt végrehajtandó diplomatiai actió második részére nézve még előkészület szükséges, mielőtt a színre hozatal eszközöltethetnék. Miután a fentebbiek szerint ír vagy súly van helyezve Oroszország válaszára az ebbe terjesztendő javaslatok iránt, ma egy pár érdekes tudósítást jegyezhetünk meg. Berlinből azt írják, hogy Oroszország legalább szinleg előzékenyül fogadandja azokat; kijelenti, hogy neki is óhajtása a vérrontás megszüntetése, s a forma szerinti fegyvernyugvás gyakorlati nehézségére utal. A lengyel ügyet illetőleg még igen fontosnak találjuk azon nyilatkozatokat, melyek az angol felsőház és alsó jun. 8-i ülésében történtek. Redcliffe lord független Lengyelországot követel; Ellenborough és Brougham lordok alkotmányt kívánnak Lengyelország részére egy orosz herczeg alatt. Hennesey bejelenté indítványát az alsóházban a Lengyelország függetlensége végetti felirat iránt. Ezen nyilatkozatok figyelmet érdemelnek, mert nem lehetlen, hogy egyszersmind az angol kormány végczélját is tolmácsolják. Ma még megjegyezhetjük Napóleon császárnak is egy igen fontos nyilatkozatát a lengyel kérdésre vonatkozólag. Egy Párison átutazott schweiczihez, kivel baráti viszonyban áll még száműzetése óta, így szólott: „Több fiatalkori véleményemtől el kellett térnem, mint ön tudja kedves T. . ., de a lengyel kérdésre nézve nem változtattam véleményemet.“ A bécsi lapok szemléje. —dy ur tanácsa a magyarokhoz. Az „Oesterr. Zig“ megint egy oly névvel áll elő, melynek végbetüi azt gyanittatnák, hogy magyar emberrel van dolgunk. Széchenyi István egyik utóbbi művében jellemző hasonlatosságot mond az ily játékra, a midőn a fölléptetett egyéneket a paprikajancsi figuráihoz hasonlítja, kik különböző alakban és mozdulatok között űzik bohóczkodásaikat, de a mozgató kéz, sőt maga a hang is mindig ugyanaz. A nevezett lap, jan. 9-ki számában —olyar, miután a világ minden nagy dolgairól ítéletet mondott volna, czikke végén a következő tanácsot adja a magyaroknak : „Az elbeszélt események alkalmat adnak arra, hogy jó tanáccsal szolgáljunk Ausztriának, s a mi magyar, erdélyi, horvát és olasz testvéreinknek, hogy Lengyelországtól és Francziaországtól semmit se reméljenek. „Íme, Francziaország nagy férfiai, Thiers, Berryer, Odillon Barrot, Montalembert, Remusat, Beaumont minő példát adnak nekünk! Ezen urak szintén 14 évig játszottak oly szerepet, mely nálunk is kedvelőkre talál; bűnnek tartották volna, csatlakozni az idők azon új szelleméhez, melyre csak megvetéssel tudtak tekinteni. Szorosan ragaszkodtak a jogfolytonossághoz, a legitimitáshoz, az orleanismushoz, vagy a republicanismushoz, de végre győzött bennük az értelem, s azon tény, hogy az ily szenvedélyek utoljára is csak őket semmisítenék meg, s belátták , hogy a politikai tunyaság, nyakasság, és bátortalanság semmire sem vezet. „Tapasztalták, hogy képzelt reményeik évről évre alább szállnak, s Thiers a nagy parlamentarista, a cselekvés terére lépett, azt tette, amit az ellenzéknek évek óta mi is tanácslunk: mert munkásság nélkül nincs eredmény, s ha az alvók és ébrenlevők között harc támad, az utóbbiak győznek. Igaz ez a politikában is. Ez azon argumentum, mely a mi két jó barátunkra , (?) Deák és Eötvösre sem maradhat hatás nélkül. Néhány nap múlva Thiers neve az egész Francziaországban hangzani fog. Ő most, mint áruló, a császárság mellé esküszik, elfeledi törvényes uralkodóját, eltépi a jogfolytonosságot, azonban mindez, mint csekélység elenyészik, azon gyakorlati haszon mellett, hogy föllépése által szélesbiti a szabadságot, s megmenti Francziaországot mostani kiskorúságától. „Minő nemes politikai bátorság megkezdeni az egyenetlen harczot, s a mellett annyit áldozni a szabadságért, Vajha a magyarok is követnék e példát, s ily ön megtagadást tanúsítanának, mert csak így és csak ekkor számíthatunk szebb reményekre. Hányan vannak , akik már álmaikból fölébredtek. Francziaország, Olaszország, Montenegro, Görögország, Szerbia és most Lengyelország, anélkül hogy czért értek volna. A lengyel álom is csak rövid ideig tartand. Magyarország csak saját erejére építsen : tanúsítson bizalmat, hogy bizalmat, nyerjen, s tegyen úgy Ausztriával, mint ahogy Francziaország créme-je tett: ez jobb gyümölcsöt hozand.“ —ady úr nem gondolta meg, mit beszél. Hogy minő czéljai lehetnek a köpenyforgatás vádjától nem ment Thiersnek? nem bír fontossággal, de, bizonyos, hogy a franczia legitimisták és republicanusok, azért, hogy képviselői helyet foglalnak el, és hamis esküt tesznek, legtávolabbról sem mondanak le politikai meggyőződéseikről. Belépnek ugyan a törvényhozó testbe, de bizonyára nem azért, hogy a császárságot megépítsék, hanem, hogy aláássák; s hogy azon perczben, melyben ezen épület netán összedőlne, ott állhassanak a romok közelében, s részt vehessenek az újraalakítás művében. Tehát meggondolatlan , hogy ne mondjuk tisztátalan czélokat rejtegető tanács az a magyarokhoz, erdélyiekhez, horvátokhoz és a velenczei olaszokhoz, hogy egyszerűen kövessék a franczia régi és új pártok vezéreinek példáját, s bár tartalék gondolatokkal telve, mégis belépjenek a Reichsrathba, ahol nem tekintve az elvekre, egyesüljenek, nemcsak azon elemekkel, mikben a centrifugai erők túlnyomók, hanem még azokkal is, akik a korszellem és szabadság szózatát meg nem értve, átalában minden alkotmányos intézmény iránt legyőzhetlen ellenszenvvel viseltetnek. Higgadt és mérsékleti ausztriai államférfi nem kívánhatja, hogy épen maga a Reichsrath váljék a leghevesebb szenvedélyekkel vegyített viták kikdhelyévé, s abban oly ellenzék törekedjék többségre emelkedni , mely utolsó esetben ad absurdumra való dedukálás által igyekeznek a középponti képviselet elvének kivületlenségét bebizonyítani, ami nem lehető eset, hacsak valaki a belépőktől azt is nem várja, hogy a küszöbön túl, korábbi meggyőződéseiket szélnek bocsássák). Román lapok szemléje. A „Gazeta Transilvaniei“ 37 ik számában Erdély ideiglenes választótörvénye értéke fölött elmélkedvén, megjegyzi mindenekelőtt, hogy elvonva azon körülménytől, miszerint e kérdéses rendszabály octrojáltatott, miután azt figyelemmel átolvasta, így szólott szívében : „Minő kár, hogy Erdélyország s a többi szomszéd tartományok ily választó törvénynyel nem birhattak legalább 1791 óta. Nem mintha mi —mond ezekután (B) jegyű czikkíró — kedvelnék az oetrojálásokat, sem mintha csudálnók e törvényt mint legujabbat a maga nemében, vagy mint oly genialis szerkezetet, melynek talán hasonmását nem lehetne találni Európa szinterén, sőt ellenkezőleg, azt találjuk, miként annak több mint harmad része, más európai alkotmányos országok hasonnemű törvényei után másoltatott le, amennyiben t. i. azok, a miveltség azon fokára jutott népeknél, melyben Erdély jelenleg áll, alkalmazhatók lehetnének; a másik két részének pedig, hazánk viszonyaiba 15 év alatt bekövetkezett átalakulásból, tekintettel a különböző nemzetiségek, hitfelekezetek s néposztályok érdekeire, kelletett kiindulnia, mint ez nolle veile, mégis történt; kiváncsiak vagyunk tehát láthatni annak idejében, midőn maga az országgyűlés kezd majd egy állandó váltótörvény alkotásába bocsátkozni , minő változásokat teend, ezen ideiglenes, és a körülmények igényeire szükségből octrojált rendszabályokban. „Lehet — úgymond czikkíró — hogy némelyek, például, a 8 ft. censusnak 5 fírai leszállítását kivánandják; még visszaemlékezünk, mennyi vitatkozásokra szolgáltatott okot a census kérdése nem csak 1848, hanem 61-ben is; s mi, kik a 8 forintnyi censust, más alkalommal összehasonlítottuk volt több idegen államokban fennálló censussal, ezúttal, a 8. és 5. sr. szám fölötti minden észrevételezésektől magunkat visszatartjuk, mert megnyugtatva vagyunk az iránt, miszerint a 8 ft-nyi census mellett, egy proletárius sem fog beléphetni poliikai jogok birtokába, mitől némelyek szinleg tartottak, de ellenkezőleg, több meglehetős birtoku, háztulajdonos s jó viseletű lakos fog abból kimaradni, mert számításunk szerint, Erdélyországban e census, s a többi meghatározott föltételek mellett, csak mintegy 60 ezerre fog menni a választók száma; s ilyképen, azon 60 ezer választó, jogosan fogja mondhatni, hogy az országot, s a különböző nemzetiségek minden érdekeit, hasonlíthatatlanul, alkotmányosabban képviselik, mint ahogy azok 1848. előtt, vagy épen akkor képviselve voltak, és száz perczenttel jobban, mint képviselve vannak a duna fejedelemségek törvényhozásukban, Európa által octrojált azon nyomorult választó törvény értelmében, mely szerint egész Romániának alig van 5—6 ezer választója. „S mi nézetben vannak — kérdi czikkíró — a 23 ik §-t illetőleg, mely minden országgyűlési tagot a három nyelv közül bármelyike használhatására följogosít ? Avagy nincsen-e ezáltal egyike a legtörvényesebb óhajtásoknak, különösen a románok részére, betöltve ? Hogy ha pedig ezen intézkedést közelebbről tekinted, azonnal észreveheted, hogy általa mi sem tétetett egyéb, mint hogy a holt deák nyelv helyébe, egy az ország többsége által beszélt, s mások részéről is kisebb nagyobb mértékben értett, élő nyelv hozatott használatba, s igy maga az 1791-ki czikk egyedül egy szó által csupán csak oda modósitatott, hogy t. i. a latin nyelv váltassék föl a román nyelvvel. Ezen felül, ugyanazon intézkedés folytán, az erdélyiek alkalmat nyertek okulhatni, hogy egymás mellett megférhessenek, egymást meghallgassák és, megérthessék, valamint megtűrik, meghallgatják s megértik egymást, a németek, francziák és olaszok Helvetiában, a flamandok, vallónok és francziák Belgiumban, s e közben, a második helyen állók. propositióban, az erdélyi három nemzetiség, szintén alkalmat kapott, valahára véglegesen szabályozhatni a nyelvviszonyokat. „Ha azonban szándékunk vala — megjegyzi végül — az ideiglenes választó rendszabályt elemezés alá bocsátani, mi okból jártunk ide s tova, s nem kezdtük meg a dolgot mindjárt az első §-nál, mely annyi érdekeltséggel bir? — Nem akartuk a § kát sorba analisalni és csak nehányat kívántunk azokból mintegy esetleg szóba hozni. Igaz, hogy az első §-us különös fontosságú tartalommal bir; miután azonban még 1861-ben szándékosan bonczkés alá vettem mindazon elemeket, melyekből Erdélyországgyűlése 48 előtt alkotva vala, s ebibe tártam azt olvasóinknak, lehetőleg egész abnorm iitásában; miután másrészt mindnyájunk óhajtása volt, hogy a jövő törvényhozásnál minden nemzetiség mennyire lehetséges saját nemzeti képviselőivel bírjon — nézetünk szerint nem lesz olyan, ki be ne lássa, hogy először e czél elérhetővé lett az országnak nemzetiségek szerinti választókerületekre leendő felosztása, valamint több magyar és szász városnak abbeli rendezése által, hogy önállólag a falusi lakosoktól, választhassanak; s másodszor, hogy ez octrojált rendszabály mellett, a kormány érdekei sokkal roszabbul, a népé pedig jobban lehetne képviselve. Erdély nagyfejedelemség vagyis annak aristocratiája és a szászság 48 előtt 96 követet küldöttek az ország gyűlésére, ellenben a kormány 152 regalistát szokott volt meghívni, 29 a kormányszék tagjaiból, 16 a felebbviteli törvényhatóság részéről, 17 kerületi főnökökből, s így összesen 214 képviselőjében mindenkor biztos többséggel rendelkezhetett. S azután képes lenne-e valaki elhinni,mintha Erdély országgyűlését, maga az aristocratat saját jószántából, s senki által nem kényszerítetve, szerkesztette volna eként. Ma már a kormány nem több mint 40 regalistát hív meg, s ezenkívül a képviselők választása a sorsra bízatott. Igaz, hogy törvényben nincs kimondva,hogy az állam hivatalnokok nem választathatnak meg képviselőkül, másrészt pedig azoknak megválaszthatása is a censusról föltételeztetik, következőleg a nép egészben magára van hagyatva, vagy mind hivatalnokokat választani, vagy pedig mind független embereket, kiknek semmi közük a kormánnyal, azaz kik sem jól, sem roszul nincsenek vele, nincsenek egyátalában ellene, de nem is lekötelezettjei, sem fizetések, sem lovag vagy más czímek, sem pedig egyéb lekötelező eszköz által. Értésünkre jött az is, hogy bármi némű megvesztegetési kísérletek ellenében, szigorú intézkedések, a büntető törvény értelmében fognak foganatba tétetni. E szerint, ha bár mi hozzá vagyunk szokva minden nap hallhatni azt, hogy a politikában nincs moral, szeretjük hinni, miszerint legalább ez alkalommal, mindnyájunk politikájában nem fog hiányozni a moral, a jogismeret s a világtóli szégyen.“ (y) Franczia- porosz- orosz szövetség. (K.) A politikai viszonyok rövid idő alatt oly meglepő változást szenvedtek, hogy nem érdektelen a jelent megelőző dipla helyzettel megismerkedni. Az oroszfranczia szövetség elvonult ugyan, de már feltűnése is roppant befolyást gyakorolt a kor fejlődésére. A „Köln. Ztg„ okmányokat fog közölni, melyek bizonyítják, hogy az angol kormány a görög forradalom által kívánta a szövetséget akadályozni. Az alábbi jegyzék Angolország magatartását jelzi Poroszországgal szemben, midőn Bismark kineveztetése által azon veszélyben látta Poroszországot, hogy egyik kezét Orosz-, a másikat Francziaország felé nyújtsa, román- germán- szláv szövetségre. Az illető okmány a „Köln. Ztg“ szerint igy hangzik: Bizalmas jegyzék Porosz-, Franczia- és Angolország viszonyairól. London, 1862 October. Poroszország semlegessége az olasz háborúban mély, lehangoltságot hagyott az osztrák udvarnál hátra. A teplici összejövetelnél a két uralkodó közeledett némileg, bizalmas közleményeket tévén egymásnak, de a két állam ministerei nem szűntek meg a kölcsönös viszonyt megmérgezni. Erre azon befolyás indította őket, melyet az olasz mozgalom a németországi lakosok szellemére gyakorolt. Az olasz egység eszméjének részben valósulása fölébresztette a németországi 1848-ai egységes törekvéseket. A német democratia ismét Poroszországot akarta a germán államok élére állítani ,s mivel a leg kormányzó azzal kezdé meg uralkodását, hogy szabadelvű, a gothai párthoz tartozó férfiakat nevezett ki miniszerekül. Ausztria, mely németországi állását veszélyeztetve látta, harmadrendű királyságokkal és államokkal szövetkezett Poroszország ellen s jelenleg diplomatiailag véve a dolgot, a német szövetség sem Franczia- sem Angol- sem Oroszországgal szemben nem létezik. Oroszország esküdt ellensége volt a német egységnek. Budberg az által nyert állást az orosz diplomatában, hogy 1848-ban egyik udvartól a másikhoz utazgatott a Hohenzollernek alatti német birodalom létrejöttét akadályozandó. — Az orosz-franczia sövetség eszméje tehát, — melyhez Poroszország is járulandott, hogy nem annyira a német egységet helyreállítsa, mint inkább Németország rovására terjeszkedjék — általános bámulatot gerjesztett. Egész történelme van a párisi béke óta Orosz- és Francziaország azon törekvésének, hogy Poroszországot a velők szövetkezésre birják. Az egyezmény alapját a keleti kérdés megoldása tette volna, mellyel Oroszország legalább az 1856 -i szerződés következményeit semmisítette volna meg; továbbá Franczia-és Oroszország semlegessége a porosz bekeblező TARCZA. Kölcsey ünnepély Szatmári.*) Elhunyt jelesek emlékezetét megújítani, hazafiak kötelessége! Május 5 kén Szatmárt a ref. gymnasium udvarán, díszes sátor alatt, tiszta napfényes időben, ismét meggyu;tánk áldozatok tüzét, s lefizetek a kegyelet adóját derék Kölcsegüknek, megyénk és országunk méltán dicsőiéit magas szellemű fiának, a magyar irodalom fölkent jénk, államéletünk egyik hivatott reformátorának. Az ünnepélyt a gymnasium énekkara nyita meg, korszerű alkalmi öszhangzó énekkel. A kellemes symphonia elzengett, s tek. Gyene Károly ur az egyház és iskola sok érdemű gondnoka következő beszédben ada irányt a lelkesedésnek : Mélyen tisztelt gyülekezet! s nemes tanuló ifjúság! Amaz emlékezetes nap óta, melyen megyénk, s honunk kitűnő fia — a nagy Kölcsey Ferencz emlékének a szatmári protestáns f nképezde növendékei, s mi — a boldogult igaz lisztböl — a kegyelet oltárán, tiszteletünk tömjénének egy részét ellobogtatánk, egy eseményekben gazdag év sülyedt el a múlandóság tengerébe ! Előadam ama ránk nézve nagy napon vázlatosan az okokat, melyek lelkesebb növendékeinket arra bírták, hogy zászlójukat, — mely alá sereglettek, a Kölcsey nagy nevével diszesítsék. Elmondtam az indokokat — melyek ösztönt költének ifjainkban, melytől lelkesittetve, szépre, nagyra és nemesre törekvő lelköket, e zászló árnya alatt képezzék, s ez alatt tartsák meg évfordulati sátoros ünnepöket. Most, kötelességem s hivatalos állásom parancsára elfoglalom nehány rövid perczre a m. tisztelt gyülekezet nagybecsű figyelmét s a bizalom legszerényebb hangján kérem ki türelmét, mig ünnepelt Kölcseynkről, mint nem köznapi államférfiuról, kitűnő szónokról, lánglelkü költőről, remek magyar íróról, mívelt tiszta keblű rokonról és hiv barátról fogok értekezni ; mig felmutatom őt a dicsőt, mint követésre méltó mintaképet, mint kristály tiszta tükröt, melyről a jelenkor fiaira: az erény, a jövő nemzedékre a dicsőség sugárai áradoznak; mint nagy és igaz magyar embert, ki előtt mi önkényt meghajlunk s kiről a késő kor, dicsekedve fog emlékezni mindenka. Mielőtt azonban Kölcseynket beltulajdonai és sajátságainál fogva jellemzeném , tekintsük meg őt kívülről e vásznon, melyen arczképe igen híven van visszaadva. Az arcz udvarán némi hidegség s rideg halványság látszik elterülni; a komoly homlokon bú (talán a nemzeté ?) és aggodalom redői (talán nemzete sorsa fölött?) táboroznak; az egész képen, sz inte a halántékokig néma melancholia s szenvedélytelen nyugodtság szendereg; aaarkakon a mosolynak egyetlen vonala sem látható! Meg kell vallanunk m. t. hallgatók, hogy ez, derék hazánkfiának valódi képmása ! mik e festvényen látszanak , azok Kölcseynk természetes képvonásai. — Ilyen volt ő, midőn müvész előtt üle szótalanul! Ámde, ha e mosolytalan néma ajkak, magyar igékre nyilának; ha rajta — mint hárfa húrjain megzendültek a bűvös hangok, akkor a lenthordott fő csendesen emelkedni kezdett, — a kenetes ajakról mél-patakként omlott a tiszta szív, s mívelt lélek kellemes folyama, a borús homlok fellegei eloszlanak és körötte minden lelkesedett, ráült kebelekben honszerelem forrása buzdult föl, a kétkedő lelkek meglátták a révparcot, s a sötét éj szörnyeit tiszta fénylő világosság riasztó szanaszét! Ne rajzolt képét szemléljük tehát a vásznon Kölcseynknek! hanem vessünk figyelmes tekintetet legelőször i3 reá, mint államférfiúra! mert, ha csak vonásairól következtetünk , úgy a társalgása közben kedves, nyájas férfiú, csak egy automat alak lesz, kiről azt gondolja az idegen, hogy: annak komoly homlokán örökös be honol szerű sugárai arczát soha nem élénkiték. Szólok tehát, mint államférfiuról, de nem terjedelmesen mély bölcseségét nem méregetem ; mert, ki mérte még meg a marokkal a tenger hullámait ? csak távolról mutatok azokra, mik öt, mint valódi állambölcsészt állítják az — ítéletében mindig igazságos utókor elé, hol ő, mint az igen kevesek egyike, igaznak s ingatlannak fog találtatni. Az 183V-dik évben tartott országgyűlési napló dicső — sőt dicsőítő lapjai, melyeken a testvér Erdély és kapcsolt részek ügyében tartott remek beszédei, mint első nagyságú csillagok ragyognak s fenhangon hirdetis, miszerint Magyarhonnak kevés államférfia volt Kölcseyhez hasonló; kinek remekművű szónoklataiban az óvatosság, mély szemlélődés, az eszélyesség, a biztos alapon nyugvó bátorság lépten-nyomon váltogatják egymást. Beszéde: tiszta arany volt, mely az ármányt megvakitá; tűz, mely a szendergő hazafiuságot élénk lángra gyujtá. Meghunyászkodott előtte az irigység; vas szilárd jellemén szétporlott, kicsorbult a hongyilkoló sicariusok szablyája; beszéde bűvös bájos hatalma előtt elnémult az üres fejű és keblű szájhős, s a rend utára tért vissza az elálltatott s tévútra vezetett ingatag népcsoport. Midőn ezeket Kölcseyről mondom: szónoki tehetségét kívántam méltatni. Mit mondjak a költőről és magyar remekíróról ? Olvassátok műveit, a művei fölött elmondott bírálatokat 1 ... Ha valaki, úgy ő jogosan elmondhatta magáról, mit Ovid mondott költeményeiről, midőn igy szóla : „Nec qui detrectat praesentia livor iniquo Ullum de nostris dente momordit opus.“ Mi magyarul ennyit tesz: „az irigység, mely a jelenkor műveit ócsárolni szokta: enyéim közöl, ráspolyos fogával egyet sem marczangolt meg! Tisztelés mint tekintélyt magasztaló öt kora!... és mondjuk rá mi utódai Ciceróval: „Neque ulla Unquam aetas de tuis laudibus conticescet : Soha semmikor nem hallgat el a te dicséretedről!“ A földi testekbe ütközött napsugár, visszaszáll a naphoz! Kölcseynk szeretete, rokonai és barátai szívében, szeretetet s barátságot keltett festett, és tenyésztettl... a jó rokonok és barátok, nem lopák — nem nyelék el — a rájok lövelt napsugárt, elmennek évenként Csekén zöldelő sirhalmához . A nép — mint bucsujáró tábor, a kegyelet érzelmeivel járul a nemzeti oltárhoz, melynek zsámolya alatt a magyar nemzet egyik apostola várja ön — és nemzete dicső föltámadását. Mi is m. t. gyülekezet és kedves ifjú barátim ! összegyülénk e múzsáknak szentelt hajlék udvarán lefizetni évenként hálánkat a jó barátnak, lélekrokonnak, ki köztünk lelkét megosztotta ! De nagy embernek is mondom m. t. gyülekezetet; igen, mert azt, kit úgy állít elő a kor, melyben élt, úgy tüntet fel a naponta kifejtett tettek hosszú sora, mint őt; kiről az elhirhedt hatalmas közvélemény úgy szól, mint politicai hitvallásunk s nemzeti újjászületésünk egyik kitűnő bajnokáról: azt nem akarni nagynak elismerni, — annyi, mint az életet s halált osztó közvélemény ellen üres kézzel handabandázni! Édes borunk sokszor magasztalt, sokak által megsiratott halottja emlékeddel nem foglalkozhatom tovább; át kell adnom dicsőítésed munkáját azoknak, kiket ünnepélyünk közelebbről érdekel ! Pedig nehezen esik lelkemnek megnem említenem lelkednek ama közösen ismert emelkedettségét, mely szerint : te soha nem tekintettél embertársadra úgy, mint vallásfelekezet és nemzet polgárára; te az embert, mint embert hazafit és szabadságra teremtett lényt úgy nézted és becsülted : Ó soha sem kérdte azt, hogy ki ? hanem, hogy mit ? szól emberfele, mert hitvallása volt, mely szerint : az imádott haza mindnyájunk anyja ; a szabadság, a boldogító törvény, bárkitől jöjjön is, tiszteletben tartandó ! Egy szem meg hozzátok nemes ifjak ! reményei intézetünknek s édes hazátoknak ! — E zászlót melyen Kölcsey neve diszlik, mely alatt ti a mivelődés, nehéz, de se ép és nagy feladatú munkáját megkezdétek, úgy őrizzétek, annak fedezete alatt úgy pályázzatok, hogy törekvéstek eredménye meg ne szégyenítse a tudományok korán kidőlt bajnokát, kinek minden óhajtása a volt, hogy Magyarország, miveit és tudományos fiaiért tiszteltessék, itthon s a külföldön! És most nyugodtan adom át folytatását a megkezdetteknek — a Kölcsey társulat munkás vezérének Zombori Gede tanár úrnak; — átadom pedig azon forró kivánatom kiséretében, miszerint, éljen ez ünnepélyt ünneplő zsenge társulat, éljen Kölcseynk kedves emléke! — éljen örökké. Kitörő éljen kisérő a hatályosan elmondott beszédet ... az éljenek lecsilapodtával a társulat fáradhatlan elnöke szólott. (Folytatása következik.) *) Lapunk ujdonsági rovatában már volt ezen ünnepély röviden említve ; most átvesszük az egész ünnepé y leírását mint közérdekűt a szathxnári „ X á* rogatá“ból. Szerk.