A Hon, 1863. június (1. évfolyam, 124-146. szám)

1863-06-11 / 131. szám

PBSf, Jims­io. Politikai szemle, Pest, jun. 10. (II.) Az angol- franczia javaslatok Bécsbe érkezése hivatalosan megerősitte­­tik. Russel lord tegnap jelezte az angol felső háznak, hogy a bécsi szerződésekre alapított „békés szellemű“ angol­­franczia javaslatok, melyek Lengyelor­szág végett Oroszországhoz intéztetnek, szombaton érkeztek meg Bécsbe, s Rech­­berg gróf tegnap kérte ki császár­i fel­sége véleményét. E tárgyban, mint a „Presse“ és más bécsi lapok is írják, tegnap délután minisz­teri tanácsot tartottak Bécsben, minek eredményéről azonban ez óráig — mi­dőn e sorokat írjuk — bizonyost nem tudhatni. A „Presse“ szerint a nyugati hatalmak legközelebbi diplomátiai lépé­sük alapjául vették az Ausztria által felállított hat pont lényeges tartalmát, s hogy megkönnyítsék Ausztria hozzájá­rulását a maga által tervezett programai­hoz s minden kifogásnak elejét vegyék ; egészen elejtették az általuk czélba vett fegyvernyugvási javaslatot. (A „Nat.Zig“ bécsi levelezője máskép van értesülve: sze­rinte nincs elejtve egészen a fegy­vernyug­­vási javaslat,de annyira meg van szeliditve, a czár kezdeményezésére s nagylelkűsé­gére hivatkozással, hogy nem látszik le­­hetlennek annak elfogadása Oroszország részéről.) A „Presse“ azt írja, miként bi­zonyos hogy a nyugati hatalmak a for­máját nem fogadták el Ausztria hat pont­jának, ennélfogva kérdés : váljon egyet­­ért-e az osztrák kabinet, pontjainak kü­lönböző módosításával. Ha ez átalán nem fog megtörténni­, akkor ismét időbe fog kerülni, míg végleges egyetértés jö létre a bécsi és a nyugati kabinetek kö­zött a javaslatok­ közti különbség és azok módosítása iránt, m­ig“ meghatároztatik a három hatalom további eljárása, s megál­­lapittatik azon forma, mely szerint a há­rom hatalom conferentia iránti javaslatát a sz.-pétervári kabinet elé terjeszti. A „Presse“ azonban úgy vélekedik , hogy a hatalmak még az által, hogy egyetér­tettek a közös programm s annak Szent- Pétervárott leendő notificatioja iránt, nem sokat értek el mindaddig , mig meg nem egyeznek arra nézve, mitevők legyenek s miként lépjenek föl cselekvő­­leg, ha Oroszország visszautasítja a há­rom hatalom által előterjesztett követe­lést. E kérdés akkor, midőn a Sz. Péter­­várott ápr. 17-kén felolvasott sürgönyök­ről volt szó, már előtérbe lépett volt. Ak­kor érintetlen hagyták, kikerülendők mindazt, mi Oroszországot sérthetné. Ezúttal azonban egyetértésnek kell esz­közöltetni ez iránt is , mi történjék Oroszország elutasítása esetében. A pá­risi és londoni kabinetek rég egyetértet­tek az iránt, s a hat pontot illető egyez­ségen kívül most, még az forog kérdés­­b i­, hogy Ausztriát forma szerinti kö­telezettségek vállalására bírják azon, Oroszország magatartása után épen nem valószínűtlen esetre, ha a con­­ferenciát illető javaslat elvettetnék Szt.­­Pétervárott. Ezen Ausztria által elvál­lalandó kötelezettségek meghatározá­sa képzi sarkpontját a bécsi kabinetben azon fontos tanácskozásoknak, melyeket a Páriából és Londonból érkezett hivata­los közlemények előidéztek. Mindezekből önként foly, hogy a dolog még némely phasisokon ment fől keresztül a diploma­­tiai utón, s hogy a Sz. Péter e­latt vég­rehajtandó diplomatiai actió második ré­szére nézve még előkészület szükséges, mielőtt a színre hozatal eszközöltethetnék. Miután a fentebbiek szerint ír va­gy súly van helyezve Oroszország válaszára az ebbe terjesztendő javaslatok iránt, ma egy pár érdekes tudósítást jegyezhetünk meg. Berlinből azt írják, hogy Oroszor­szág legalább szinleg előzékenyül foga­­dandja azokat; kijelenti, hogy neki is óhajtása a vérrontás megszüntetése, s a forma szerinti fegyvernyugvás gyakorlati nehézségére utal. A lengyel ügyet illetőleg még igen fontosnak találjuk azon nyilatkozatokat, melyek az angol felsőház és alsó jun. 8-i ülésében történtek. Redcliffe lord függet­len Lengyelországot követel; Ellenbo­­rough és Brougham lordok alkotmányt kívánnak Lengyelország részére egy orosz herczeg alatt. Hennesey bejelenté indítványát az alsóházban a Lengyelor­szág függetlensége végetti felirat iránt. Ezen nyilatkozatok figyelmet érde­melnek, mert nem lehetlen, hogy egy­szersmind az angol kormány végczélját is tolmácsolják. Ma még megjegyezhetjük Napóleon császárnak is egy igen fontos nyilatko­zatát a lengyel kérdésre vonatkozólag. Egy Párison átutazott schweiczihez, ki­vel baráti viszonyban áll még száműzetése óta, így szólott: „Több fiatalkori vélemé­nyemtől el kellett térnem, mint ön tudja kedves T. . ., de a lengyel kérdésre néz­ve nem változtattam véleményemet.“ A bécsi lapok szemléje. —dy ur tanácsa a magyarokhoz. Az „Oesterr. Zig“ megint egy oly név­vel áll elő, melynek végbetüi azt gyanit­­tatnák, hogy magyar emberrel van dol­gunk. Széchenyi István egyik utóbbi művében jellemző hasonlatosságot mond az ily játékra, a midőn a fölléptetett egyé­neket a paprikajancsi figuráihoz hason­lítja, kik különböző alakban és mozdula­tok között űzik bohóczkodásaikat, de a mozgató kéz, sőt maga a hang is mindig ugyanaz. A nevezett lap, jan. 9-ki számában —oly­ar, miután a világ minden nagy dolgairól ítéletet mondott volna, czikke végén a következő tanácsot adja a ma­gyaroknak : „Az elbeszélt események alkalmat adnak arra, hogy jó tanác­csal szol­gáljunk Ausztriának, s a mi magyar, er­délyi, horvát és olasz testvéreinknek, hogy Lengy­elországtól és Francziaországtól semmit se reméljenek. „Íme, Francziaország nagy férfiai, Thiers, Berryer, Odillon Barrot, Monta­­lembert, Remusat, Beaumont minő példát adnak nekünk! Ezen urak szintén 14 évig játszottak oly szerepet, mely nálunk is kedvelőkre talál; bűnnek tartották volna, csatlakozni az idők azon új szelleméhez, melyre csak megvetéssel tudtak tekinteni. Szorosan ragaszkodtak a jogfolytonos­sághoz, a legitimitáshoz, az orleanismus­­hoz, vagy a republica­nismushoz, de vég­­re győzött bennük az értelem, s azon tény, hogy az ily szenvedélyek utoljára is csak őket semmisítenék meg, s belát­ták , hogy a politikai tunyaság, nya­­kasság, és bátortalanság semmire sem vezet. „Tapasztalták, hogy képzelt remé­nyeik évről évre alább szállnak, s Thiers a nagy parlamentarista, a cselekvés te­rére lépett, azt tette, a­mit az ellenzék­nek évek óta mi is tanácslunk: mert munkásság nélkül nincs eredmény, s ha az alvók és ébrenlevők között harc­ tá­mad, az utóbbiak győznek. Igaz ez a po­litikában is. Ez azon argumentum, mely a mi két jó barátunkra , (?) Deák és Eötvösre sem maradhat hatás nélkül. Néhány nap múlva Thiers neve az egész Francziaor­­szágban hangzani fog. Ő most, mint áruló, a császárság mellé esküszik, elfeledi tör­vényes uralkodóját, eltépi a j­o­g­f­o­l­y­­tonosságot, azonban mindez, mint csekélység elenyészik, azon gyakorlati haszon mellett, hogy föllépése által szé­lesbiti a szabadságot, s megmenti Fran­­cziaországot mostani kiskorúságától. „Minő nemes politikai bátorság­­ megkezdeni az egyenetlen harczot, s a mellett annyit áldozni a szabadságért, Vajha a magyarok is követnék e példát, s ily ö­n megt­agadást tanúsítanának, mert csak így és csak ekkor számíthatunk szebb remé­nyekre. Hányan vannak , a­kik már álmaikból fölébredtek. Francziaország, Olaszország, Montenegro, Görögország, Szerbia és most Lengyelország, a­nélkül hogy czért értek volna. A lengyel álom is csak rövid ideig tartand. Magyaror­szág csak saját erejére építsen : tanúsít­son bizalmat, hogy bizalmat, nyerjen, s tegyen úgy Ausztriával, mint a­hogy Francziaország créme-je tett: ez jobb gyümölcsöt hozand.“ —­­ady úr nem gondolta meg, mit beszél. Hogy minő czéljai lehetnek a köpenyforgatás vádjától nem ment Thi­­ersnek? nem bír fontossággal, de, bi­zonyos­, hogy a franczia legitimisták és republi­can­u­s­o­k, azért, hogy képviselői he­lyet foglalnak el, és hamis esküt tesznek, legtávolabbról sem mondanak le politi­­kai meggyőződéseikről. Belépnek ugyan a törvényhozó testbe, de bizonyára nem azért, hogy a császárságot megépítsék, hanem, hogy aláássák; s hogy azon percz­­ben, melyben ezen épület netán össze­dőlne, ott állhassanak a romok közelében, s részt vehessenek az újraalakítás mű­vében. Tehát meggondolatlan , hogy ne mondjuk tisztátalan czélokat rejtegető ta­nács az a magyarokhoz, erdélyiekhez, horvátokhoz és a velenczei olaszokhoz, hogy egyszerűen kövessék a franczia ré­gi és új pártok vezéreinek példáját, s bár tartalék gondolatokkal telve, mégis be­lépjenek a Reichsrathba, a­hol nem te­kintve az elvekre, egyesüljenek, nemcsak azon elemekkel, mikben a centrifugai erők túlnyomók, hanem még azokkal is, a­kik a korszellem és szabadság szózatát meg nem értve, átalában minden alkot­mányos intézmény iránt legyőzhetlen el­lenszenvvel viseltetnek. Higgadt és mér­sékleti ausztriai államférfi nem kívánhatja, hogy épen maga a Reichsrath váljék a leghevesebb szenvedélyekkel vegyített viták kikdhelyévé, s abban oly ellenzék törekedjék többségre emelkedni , mely utolsó esetben ad absurdum­ra való de­­dukálás által igyekeznek a középponti képviselet elvének kivü­letlenségét bebi­­zonyítani, a­mi nem lehető eset, hacsak valaki a belépőktől azt is nem várja, hogy a küszöbön túl, korábbi meggyőződései­ket szélnek bocsássák). Román lapok szemléje. A „Gazeta Transilvaniei“ 37 ik számában Erdély ideiglenes választótörvénye értéke fölött elmélkedvén, megjegyzi mindenekelőtt, hogy elvonva azon körülménytől, miszerint e kérdé­ses rendszabály octrojáltatott, miután azt figye­lemmel átolvasta, így szólott szívében : „Minő kár, hogy Erdélyország s a többi szomszéd tar­tományok ily választó törvénynyel nem birhat­­tak legalább 1791 óta. Nem mintha mi —mond ezekután (B) jegyű czikkíró — kedvelnék az oetrojálásokat, sem mintha csudálnók e törvényt mint legujabbat a maga nemében, vagy mint oly genialis szerkezetet, melynek talán hason­mását nem lehetne találni Európa szinterén, sőt ellen­kezőleg, azt találjuk, miként annak több mint harmad része, más európai alkotmányos orszá­gok hasonnemű törvényei után másoltatott le, amennyiben t. i. azok, a miveltség azon fokára jutott népeknél, melyben Erdély jelenleg áll, alkalmazhatók lehetnének; a másik két részé­nek pedig, hazánk viszonyaiba 15 év alatt be­következett átalakulásból, tekintettel a külön­böző nemzetiségek, hitfelekezetek s nép­osztá­lyok érdekeire, kelletett kiindulnia, mint ez nolle veile, mégis történt; kiváncsiak vagyunk tehát láthatni annak idejében, midőn maga az ország­gyűlés kezd majd egy állandó váltótörvény alkotásába bocsátkozni , minő változásokat teend, ezen ideiglenes, és a körülmények igé­nyeire szükségből octrojált rendszabályokban. „Lehet — úgymond czikkíró — hogy némelyek, például, a 8 ft. censusnak 5 fírai le­szállítását kivánandják; még visszaemlékezünk, mennyi vitatkozásokra szolgáltatott okot a cen­sus kérdése nem csak 1848, hanem 61-ben is; s mi, kik a 8 forintnyi censust, más alkalommal összehasonlítottuk volt több idegen államokban fennálló censussal, ezúttal, a 8. és 5. sr. szám fölötti minden észrevételezésektől magunkat visszatartjuk, mert megnyugtatva vagyunk az iránt, miszerint a 8 ft-nyi census mellett, egy proletárius sem fog beléphetni poli­ikai jogok birtokába, mitől némelyek szinleg tartottak, de ellenkezőleg, több meglehetős birtoku, háztulaj­donos s jó viseletű lakos fog abból kimaradni, mert számításunk szerint, Erdélyországban e census, s a többi meghatározott föltételek mel­lett, csak mintegy 60 ezerre fog menni a válasz­tók száma; s ilyképen, azon 60 ezer választó, jogosan fogja mondhatni, hogy az országot, s a különböző nemzetiségek minden érdekeit, ha­sonlíthatatlanul, alkotmányosabban képviselik, mint a­hogy azok 1848. előtt, vagy épen akkor képviselve voltak, és száz perczenttel jobban, mint képviselve vannak a duna fejedelemségek törvényhozásukban, Európa által octrojált azon nyomorult választó törvény értelmében, mely szerint egész Romániának alig van 5—6 ezer választója. „S mi nézetben vannak — kérdi czikkíró — a 23 ik §-t illetőleg, mely minden országgyű­lési tagot a három nyelv közül bármelyike hasz­­nálhatására följogosít ? Avagy nincsen-e ezáltal egyike a legtörvényesebb óhajtásoknak, különö­sen a románok részére, betöltve ? Hogy ha pedig ezen intézkedést közelebbről tekinted, azonnal észreveheted, hogy általa mi sem tétetett egyéb, mint hogy a holt deák nyelv helyébe, egy az or­szág többsége által beszélt, s mások részéről is kisebb nagyobb mértékben értett, élő nyelv ho­zatott használatba, s igy maga az 1791-ki czikk egyedül egy szó által csupán csak oda modósi­­tatott, hogy t. i. a latin nyelv váltassék föl a ro­mán nyelvvel. Ezen felül, ugyanazon intézkedés folytán, az erdélyiek alkalmat nyertek okulhat­ni, hogy egymás mellett megférhessenek, egy­mást meghallgassák és, megérthessék, valamint megtűrik, meghallgatják s megértik egymást, a németek, francziák és olaszok Helvetiában, a flamandok, vallónok és francziák Belgiumban, s e közben, a második helyen álló­k. propositió­­ban, az erdélyi három nemzetiség, szintén al­kalmat kapott, valahára véglegesen szabályoz­hatni a nyelv­viszonyokat. „Ha azonban szándékunk vala — meg­jegyzi végül — az ideiglenes választó rendsza­bályt elemezés alá bocsátani, mi okból jártunk ide s tova, s nem kezdtük meg a dolgot mind­járt az első §-nál, mely annyi érdekeltséggel bir? — Nem akartuk a § kát sorba analisalni és csak nehányat kívántunk azokból mintegy esetleg szóba hozni. Igaz, hogy az első §-us kü­lönös fontosságú tartalommal bir; miután azon­ban még 1861-ben szándékosan bonczkés alá vettem mindazon elemeket, melyekből Erdély­ország­gyűlése 48 előtt alkotva vala, s ebibe tártam azt olvasóinknak, lehetőleg egész abnor­­m­ iitásában; miután másrészt mindnyájunk óhaj­tása volt, hogy a jövő törvényhozásnál minden nemzetiség mennyire lehetséges saját nemzeti képviselőivel bírjon — nézetünk szerint nem lesz olyan, ki be ne lássa, hogy először e czél elérhetővé lett az országnak nemzetiségek sze­rinti választó­kerületekre leendő felosztása, va­lamint több magyar és szász városnak abbeli rendezése által, hogy önállólag a falusi lakosok­tól, választhassanak; s másodszor, hogy ez oc­trojált rendszabály mellett, a kormány érdekei sokkal roszabbul, a népé pedig jobban lehetne képviselve. Erdély nagyfejedelemség vagyis annak aristocratiája és a szászság 48 előtt 96 követet küldöttek az ország gyűlésére, ellenben a kormány 152 regalistát szokott volt meghívni, 29 a kormányszék tagjaiból, 16 a felebbviteli törvényhatóság részéről, 17 kerületi főnökökből, s így összesen 214 képviselőjében mindenkor biztos többséggel rendelkezhetett. S azután ké­pes lenne-e valaki elhinni,mintha Erdély ország­­gyűlését, maga az aristocratat saját jószántából, s senki által nem kényszerítetve, szerkesztette volna eként. Ma már a kormány nem több mint 40 regalistát hív meg, s ezenkívül a képviselők választása a sorsra bízatott. Igaz, hogy törvény­ben nincs kimondva,hogy az állam hivatalnokok nem választathatnak meg képviselőkül, más­részt pedig azoknak megválaszthatása is a cen­susról föltételeztetik, következőleg a nép egész­ben magára van hagyatva, vagy mind hivatal­nokokat választani, vagy pedig mind független embereket, kiknek semmi közük a kormán­­nyal, azaz kik sem jól, sem roszul nincsenek vele, nincsenek egyátalában ellene, de nem is lekötelezettjei, sem fizetések, sem lovag vagy más czímek, sem pedig egyéb lekötelező eszköz által. Értésünkre jött az is, hogy bármi némű megvesztegetési kísérletek ellenében, szigorú intézkedések, a büntető törvény értelmében fognak foganatba tétetni.­­ E szerint, ha bár mi hozzá vagyunk szokva minden nap hallhatni azt, hogy a politikában nincs moral, szeretjük hinni,­ miszerint legalább ez alkalommal, mind­nyájunk politikájában nem fog hiányozni a mo­ral, a jogismeret s a világtóli szégyen.“ (y) Franczia- porosz- orosz szövetség. (K.) A politikai viszonyok rövid idő alatt oly meglepő változást szenvedtek, hogy nem érdektelen a jelent megelőző dipla helyzettel megismerkedni. Az orosz­­franczia szövetség elvonult ugyan, de már feltűnése is roppant befolyást gya­korolt a kor fejlődésére. A „Köln. Ztg„ okmányokat fog kö­zölni, melyek bizonyítják, hogy az angol kormány a görög forradalom által kí­vánta a szövetséget akadályozni. Az alábbi jegyzék Angolország ma­gatartását jelzi Poroszországgal szemben, midőn Bismark kineveztetése által azon veszélyben látta Poroszországot, hogy egyik kezét Orosz-, a másikat Francziaor­szág felé nyújtsa, román- germán- szláv szövetségre. Az illető okmány a „Köln. Ztg“ szerint igy hangzik: Bizalmas jegyzék Porosz-, Franczia- és Angolország viszonyairól. London, 1862 October. Poroszország semlegessége az olasz hábo­rúban mély, lehangoltságot hagyott az osztrák udvarnál hátra. A teplici összejövetelnél a két uralkodó közeledett némileg, bizalmas közlemé­nyeket tévén egymásnak, de a két állam mi­nisterei nem szűntek meg a kölcsönös viszonyt megmérgezni. Erre azon befolyás indította őket, melyet az olasz mozgalom a németországi lako­sok szellemére gyakorolt. Az olasz egység esz­méjének részben valósulása fölébresztette a né­metországi 1848-ai egységes törekvéseket. A német democratia ismét Poroszországot akarta a germán álla­mok élére állítani ,s mivel a leg kor­mányzó azzal kezdé meg uralkodását, hogy sza­badelvű, a gothai párthoz tartozó férfiakat ne­vezett ki miniszerekül. Ausztria, mely németor­szági állását veszélyeztetve látta, harmadrendű királyságokkal és államokkal szövetkezett Po­roszország ellen s jelenleg diplomatiailag véve a dolgot, a német szövetség sem Franczia- sem Angol- sem Oroszországgal szemben nem lé­tezik. Oroszország esküdt ellensége volt a német egységnek. Budberg az által nyert állást az orosz diplomatában, hogy 1848-ban egyik udvartól a másikhoz utazgatott a Hohenzollernek alatti né­met birodalom létrejöttét akadályozandó. — Az orosz-franczia sövetség eszméje tehát, — mely­hez Poroszország is járulandott, hogy nem an­­­nyira a német egységet helyreállítsa, mint in­kább Németország rovására terjeszkedjék — általános bámulatot gerjesztett. Egész történelme van a párisi béke óta Orosz- és Francziaország azon törekvésének, hogy Poroszországot a velők szövetkezésre bir­ják. Az egyezmény alapját a keleti kérdés meg­oldása tette volna, mel­lyel Oroszország leg­alább az 1856 -i szerződés következményeit semmisítette volna meg; továbbá Franczia-és Oroszország semlegessége a porosz bekeblező­ TARCZA. Kölcsey ünnepély Szatmári.*) Elhunyt jelesek emlékezetét megújítani, hazafiak kötelessége! Május 5 kén Szatmárt a ref. gymnasium udvarán, díszes sátor alatt, tiszta napfényes idő­ben, ismét meggyu;tánk­ áldozatok tüzét, s lefi­zetek a kegyelet adóját derék Kö­l­c­seg­ük­nek, megyénk és országunk méltán dicsői­éit magas szellemű fiának, a magyar irodalom fölkent j­énk, államéletünk egyik hiva­tott reformátorának. Az ünnepélyt a gymnasium énekkara n­yita meg, korszerű alkalmi öszhangzó énekkel. A kellemes symphonia elzengett, s tek. Gyene Károly ur az egyház és iskola sok érdemű gondnoka következő beszédben ada irányt a lel­kesedésnek : Mélyen tisztelt gyülekezet! s nemes tanuló ifjúság! Amaz emlékezetes nap óta, melyen me­gyénk, s honunk kitűnő fia — a nagy Köl­csey Ferencz emlékének a szatmári protestáns f nképezde növendékei, s mi — a boldogult igaz lisztböl — a kegyelet oltárán, tiszteletünk töm­jénének egy részét ellobogtatánk, egy ese­ményekben gazdag év sülyedt el a múlandóság tengerébe ! Előad­am ama ránk nézve nagy napon vázlatosan az okokat, melyek lelkesebb növen­dékeinket arra bírták, hogy zászlójukat, — mely alá sereglettek, a K­ö­l­c­s­e­y nagy nevével diszesítsék. Elmondtam az indokokat — melyek ösz­tönt költének ifjainkban, melytől lelkesittetve, szépre, nagyra és nemesre törekvő lelköket, e zászló árnya alatt képezzék, s ez alatt tartsák meg évfordulati sátoros ünnepöket. Most, kötelességem s hivatalos állásom pa­rancsára elfoglalom nehány rövid perczre a m. tisztelt gyülekezet nagybecsű figyelmét s a biza­­lom legszerényebb hangján kérem ki türelmét, mig ünnepelt Kölcseynkről, mint nem köznapi államférfiuról, kitűnő szónokról, lánglelkü költő­ről, remek magyar í­r­ó­r­ó­l, mívelt tiszta keblű rokonról és hiv barátról fogok érte­kezni ; mig felmutatom őt a dicsőt, mint követésre méltó mintaképet, mint kristály tiszta t­ü­kr­öt, melyről a jelenkor fiaira: az erény, a jövő nemzedékre a dicsőség sugárai áradoznak; mint nagy és igaz magyar embert, ki előtt mi önkényt m­eghajlunk s kiről a késő kor, dicsekedve fog emlékezni mindenka. Mielőtt azonban Kölcseynket beltu­­lajdonai és sajátságainál fogva jellemzeném , te­kintsük meg őt kívülről e vásznon, melyen arczképe igen híven van visszaadva. Az arcz udvarán némi hidegség s rideg halványság látszik elterülni; a komoly homlokon bú (talán a nemzeté ?) és aggodalom redői (talán nemzete sorsa fölött?) táboroznak; az egész képen, sz inte a halántékokig néma melancholia s szenve­­délytelen nyugodtság szendereg; aaarkakon a mosolynak egyetlen vonala sem látható! Meg kell vallanunk m. t. hallgatók, hogy ez, derék hazánkfiának valódi képmása ! mik e festvényen látszanak , azok Kö­lcseynk ter­­mészetes képvonásai. — Ilyen volt ő, midőn müvész előtt üle szótalanul! Ámde, ha e mosolytalan néma ajkak, ma­gyar igékre nyilának; ha rajta — mint hárfa húrjain megzendültek a bűvös hangok, akkor a lenthordott fő csendesen emelkedni kezdett, — a kenetes ajakról mél-patakként omlott a tiszta szív, s mívelt lélek kellemes folyama, a borús homlok fellegei eloszlanak és körötte minden lelkesedett, rá­­ült kebelekben honszerelem for­rása buzdult föl, a kétkedő lelkek meglátták a révparcot, s a sötét éj szörnyeit tiszta fénylő világosság riasztó szanaszét! Ne rajzolt képét szemléljük tehát a vász­non Kölcseynknek! hanem vessünk figyel­mes tekintetet legelőször i3 reá, mint állam­­férfiúra! mert, ha csak vonásairól következ­tetünk , úgy a társalgása közben kedves, nyájas férfiú, csak egy automat alak lesz, kiről azt gon­dolja az idegen, hogy: annak komoly homlo­kán örökös be honol­ s­zerű sugárai arczát soha nem élénkiték. Szólok tehát, mint államférfiuról, de nem terjedelmesen­ mély bölcseségét nem mére­getem ; mert, ki mérte még meg a marokkal a tenger hullámait ? csak távolról mutatok azokra, mik öt, mint valódi állambölcsészt állítják az — ítéletében mindig igazságos utókor elé, hol ő, mint az igen kevesek egyike, igaznak s ingatlannak fog találtatni. Az 183V-­dik évben tartott országgyűlési napló dicső — s­őt dicsőítő lapjai, melyeken a testvér Erdély és kapcsolt részek ügyében tartott remek beszédei, mint első nagyságú csil­lagok ragyognak s fenhangon hirdetis, misze­rint Magyarhonnak kevés államférfia volt Köl­­cseyhez hasonló; kinek remekművű szónokla­taiban az óvatosság, mély szemlélődés, az eszélyesség, a biztos alapon nyugvó bátor­ság lépten-nyomon váltogatják egymást. Beszéde: tiszta arany volt, mely az ármányt megvakitá; tűz, mely a szendergő hazafiuságot élénk lángra gyujtá. Meghunyászkodott előtte az irigység; vas szilárd jellemén szétporlott, kicsorbult a hon­gyilkoló sicariusok szablyája; beszéde bűvös bájos hatalma előtt elnémult az üres fejű és keblű szájhős, s a rend utára tért vissza az elálltatott s tévútra vezetett ingatag népcsoport. Midőn ezeket Kölcseyről mondom: szóno­ki tehetségét kívántam méltatni. Mit mondjak a költőről és magyar re­mekíróról ? Olvassátok műveit, a művei fölött elmondott bírálatokat 1 ... Ha valaki, úgy ő jogosan elmondhatta magáról, mit Ovid mondott költeményeiről, midőn igy szóla : „Nec qui detrectat praesentia livor iniquo Ullum de nostris dente momordit opus.“ Mi magyarul ennyit tesz: „az irigység, mely a jelenkor műveit ócsárolni szokta: enyéim közöl, ráspolyos fogával egyet sem mar­­czangolt meg! Tisztelé­s mint tekintélyt magasztaló öt kora!... és mondjuk rá mi utódai Ciceróval: „Neque ulla Unquam aetas de tuis laudibus con­­ticescet : Soha semmi­kor nem hallgat el a te dicséretedről!“ A földi testekbe ütközött napsugár, vissza­száll a naphoz! Kölcseynk szeretete, rokonai és barátai szívében, szeretetet s barátságot keltett festett, és tenyésztettl... a jó rokonok és barátok, nem lopák — nem nyelék el — a rájok lövelt napsugárt, elmennek évenként C­s­e­k­é­n zöldelő sirhalmához . A nép — mint bucsujáró tábor, a kegyelet érzelmeivel járul a nemzeti oltárhoz, melynek zsámolya alatt a ma­gyar nemzet egyik apostola várja ön — és nem­zete dicső föltámadását. Mi is m. t. gyülekezet és kedves ifjú ba­rátim ! összegyülénk e múzsáknak szentelt haj­lék udvarán lefizetni évenként hálánkat a jó ba­rátnak, lélekrokonnak, ki köztünk lelkét meg­osztotta ! De nagy embernek is mondom m. t. gyü­lekezet­et; igen, mert azt, kit úgy állít elő a kor, melyben élt, úgy tüntet fel a naponta kifejtett tettek hosszú sora, mint őt; kiről az elhirhedt­­ hatalmas közvélemény úgy szól, mint politicai hitvallásunk s nemzeti újjászületésünk egyik kitűnő bajnokáról: azt nem akarni nagynak elismerni, — annyi, mint az életet s halált osztó közvélemény ellen üres kézzel handabandázni! Édes borunk sokszor magasztalt, sokak által megsiratott halottja­­ emlékeddel nem foglalkoz­hatom tovább; át kell adnom dicsőítésed mun­káját azoknak, kiket ünnepélyünk közelebbről érdekel ! Pedig nehezen esik lelkemnek meg­nem­ említenem lelkednek ama közösen ismert emelkedettségét, mely szerint : te soha nem te­kintettél embertársadra úgy, mint vallásfe­lekezet és nemzet polgárára; te az embert, mint embert hazafit és szabadság­ra teremtett lényt úgy nézted és becsülted : Ó soha sem kérdte azt, hogy ki ? hanem, hogy mit ? szól emberfele, mert hitvallása volt, mely szerint : az imádott haza mindnyájunk anyja ; a szabadság, a boldogító törvény, bár­kitől jöj­jön is, tiszteletben tartandó ! Egy szem meg hozzátok nemes ifjak ! re­ményei intézetünknek s édes hazátoknak ! — E zászlót melyen Kölcsey neve diszlik, mely alatt ti a mivelődés, nehéz, de se ép és nagy feladatú munkáját megkezdétek, úgy őrizzétek, annak fedezete alatt úgy pályázzatok, hogy törekvés­tek eredménye meg ne szégyenítse a tudomá­nyok korán kidőlt bajnokát, kinek minden óhaj­tása a volt, hogy Magyarország, miveit és tudo­mányos fiaiért tiszteltessék, itthon s a külföldön! És most nyugodtan adom át folytatását a megkezdetteknek — a Kölcsey társulat munkás vezérének Z­o­m­b­o­r­i Gede tanár úrnak; — átadom pedig azon forró kivánatom kiséretében, miszerint, éljen ez ünnepélyt ünneplő zsenge tár­sulat, éljen Kölcseynk kedves emléke! — éljen örökké. Kitörő éljen kisérő a hatályosan elmon­dott beszédet ... az éljenek lecsilapodtával a társulat fáradhatlan elnöke szólott. (Folytatása következik.) *) Lapunk ujdonsági rovatában már volt ezen ünnepély röviden említve ; most átvesszük az egész ünnepé y leírását mint közérdekűt a szathxnári „ X á* rogatá“ból. Szerk.

Next