A Hon, 1863. szeptember (1. évfolyam, 198-222. szám)

1863-09-11 / 206. szám

PEST, SZEPTEMBER 10. Politikai szóral: Pest, sept. 10. (U ) Már pár nap óta szárnyal a híre, hogy meghiúsultak mindazon törekvések, melyeket az utóbbi hetek folyama alatt Poroszország kifejtett, közelebb vonandó Francziaországot Oroszországhoz,az utóbbi által engedményezendő alkotmányos intézmények alapján. A hír, melyet rebesgettek kevés hitelre talált, miut a más oldalról határozottan állították , hogy Oroszország mégis engedni fog; ma azonban, tekintve az előttünk fekvő tudósításokat, alig lehet kétség eme törekvések meghiúsulása iránt. Egyfelől a „Patrie,“ „France“ „Constitutionnel,“ másfelől a ,,Journal de St. Pétersbourg“ újabb közleményei ez értelemben szólanak. Lássuk ezen tudósításokat rendre. A „ Patrie“ egy sept. 4 kéről kelt berlini levél alapján előadja történetét az orosz politika változásáról keringő híreknek. Ezen hírek azon beszélgetések nyomán keletkeztek, melyek Orosz- és Poroszország között történtek, Sz.-Pétervárott, kezdetben nem a lengyel ügyet, hanem a frankfurti congressust és Austria magatartását illetőleg. A berlini kabinet azon időben engesztelékeny érzelműnek találta — legalább látszólag — a sz.-pétervári kormány és ez utóbbi nem ellenzi, hogy a porosz diplomatia közbenjárást vállaljon a sz.-pétervári és párisi kabinetek között. Az Orosz- és Francziaország közti közeledés alapjai megállapítanak a berlini kabinet által, s e pillanatban történt, hogy némely szabadelvű gondolkodásuak körvonalazták, Sz. Pétervárott és Poroszországban, hogy mik lehetnének azon engedmények, melyeket a czár Lengyelországnak adhat. Az első szóváltásra következtek a túlzó hírlapi tudósítások. A porosz diplomatia munkához látott, az orosztól teljesen elkülönítve , amelynek képviselői utasítást kaptak, hogy semmit se változtassák maguk viseletét. Poroszország ezelőtt mintegy nyolcz nappal tette az első nagy lépést,azon kihallgatás alkalmával, melyet III. Napóleon császár Goltz gróf porosz követnek adott. De ez nap óta datáltatik a porosz törekvések meghiúsulása. A párisi kabinet nem állhatott el a felállított hat ponttól, s a porosz kormány nem volt azon helyzetben, hogy meghatározza vagy legalább bitosítsa a szt.-pétervári kabinet további engedményeinek mérvét. A bécsi kabinet ekkor meghallván a porosz diplomatia törekvését, sietett kifejezni Lengyelország iránti első hajlamait, s Oroszország hallgatása könnyűvé tévé az osztrák politika visszafordulását. E szerint az egész dolo nem áll egyébből, mint a berlini kabinetnek magában véve becsülést érdemlő törekvéséből, de amit sikertelenné tett a sz. pétervári kabinet mozdulatlansága. Ezen mozdulatlanság oly mérvű volt, hogy harcz sem keletkezett a Lengyelország iránt ellenséges indulattal viseltető orosz párt és a kormányon levő orosz párt között. E két párt megegyezett abban, hogy a dolog jelen állapota fentartandó és hasznukra fordítandók azon nehézségik, melyek a beavatkozó három hatalom actioját akadályozzák. A „France“ is attól tart, hogy ismét győzött azon párt Sz. Pétervárott, mely nem akar tudni semmi transactióról. Abba beleegyeznének, hogy valami reform engedményeztessék, de ez távolról sem felel el az alkotmány tervezői eszméjének. Poroszország még folytatja törekvését, de nyilván minden Oroszországtól függ, mely kezében tartja e nagy kérdés jövőjét. A „Constitutionnel“ tiltakozik némely lapok azon állítása ellen, mintha megváltozott volna Francziaországnak Lengyelország iránti politikája és,sértve érezvén magát Frankfurt miatt , elvált volna a bécsi kabinettől, hogy Poroszés Oroszországgal csatlakozzék. A „Constitutionnel“ szerint semmi változás sem történt a franczia osztrák és angol kormányok közötti barátságos viszonyokban, s a párisi kabinet tovább folytatja velük együtt az Európát foglalkoztató fontos kérdések megoldását. A franczia sajtó e szerint egészen arczvonalat változtat, s ép oly gyorsasággal siet vissza Ausztria felé, mint a minő gyorsasággal hátat fordított volt e hatalomnak néhány nappal ezelőtt. Hogy e rögtöni fordulat Oroszország ellenállása miatt történik, megerősíti maga a „Jour de St. Pétersbourg“, mely szerint a czár első kötelességének tarja az anyagi rend helyreállítását; az orosz kormány el van határozva ugyan diplomáciai tekintetben teljesíteni nemzetközi kötelességét, de egyszersmind arra is, hogy Oroszország jogait fentartsa a szerződések határai között. Összevetve a mondottakat, a Franczia-, Orosz- és Poroszország közti közeledést és eshetőleges szövetséget ezúttal megbuktatta : Oroszország tartózkodása, Ausztria törekvése, mely szerint az irányában nyilvánuló bizalmatlanságot elenyészteni igyekezett, s végül Francziaország óvatossága, nem akarván bizonytalan szövetségekbe bocsátkozni. A helyzet tehát most az „Ind. beige“ szerint így jellemezhető: a régi combinatió (Ausztria, Angol- és Francziaország) meglazult, s nem kapja vissza többé fenyegető erejét; az új (Franczia Orosz és Poroszország) nem sikerülhetett; mindenik hatalom elszigeteli magát, s mindenik cselekvésében a véleménye szerint legalkalmasabb eszközöket használja. Valjon változtathat-e még ezen helyzeten is Constantin nagyherczegnek Bécsbe jövetele? oly kérdés, melyre még nem lehet határozottan felelni. A nagyherczeg eddig nagyon kerülte a császári székvárost, s nem tartozott Ausztria barátai közé. Látogatása tehát a jelenlegi viszonyok közt, nem lehet minden politikai czél nélküli Bécsben már a „Journal de St. Pétersbourg“ czikkét is úgy magyarázzák, mint Oroszország kaczérkodását Ausztriával, ezt a sz. szövetségnek visszanyerendő. Váljon Constantin nagy herczeg látogatása is ily czélból történhetik-e ? majd Bécsben ezt is meg fogják érezni. A bécsi lapok szemléje. A „Presse“ az erdélyi tartományi gyűlésről irja: „Azon ábrándok, akik Ausztriában a centralisatiót a nemzetiségi TARCZA. Politikai divatok. Regény, irta Jókai Mór. (Folytatás.) Politikai divatok. Judit arcza elsápadt, atyja kéziratára ismert minden betűben. Annak a sírkövét pedig már régen befutotta a folyondár repkény! Némán nyujtá át férjének a levelet, mintha kírné, hogy fejtse meg ezt a talányt. A mint Béla végig futotta a levelet, neje elsápadt arczára tekinte viasza. Lehetetlen volt észre nem vennie, hogy e levél Juditot meghatotta. — úgy látszik, hogy engemet denunciálnak előtted. — De ki ? szólt Judit, elábrándozó tekintettel. — Babonás vagy-e ? — Nem. De az írás mégis oly hasonlatos. Judit szemei megteltek könvvel. — Azzal vádol e levél, hogy vagyonodat koczkáztatom. Súlyos vád. Hogy nem egyezem ki pörlekedő rokonaiddal. Majd megtudod egyszer, hogy ki írta ezt a levelet ? Addig is kérlek, tartsd meg ereklyéid között és ne pusztítsd el, mert még szükség lehet rá valaha. Béla nagyon jól tudta e rejtély alapját; ismerte jól azt a kezet, mely oly híven tud idegen aláírásokat utánozni; de még nem volt szabad azt kimondania. Vadász volt, aki lesben áll veszélyes és óvatos vádakra; nyomukra talált már, mgtalálta a hullát, amit elburczoltak, tudja, hogy vissza fognak térni rá; tudja, hogy meg fognak előtte jelenni, és visszatartja lélekzeit, mozdulatlanul ül , engedi arczát maró bogaraktól cipelni, nem hajtja el őket, nem tekint félre, vár csendesen a pillanatra, amikor leközelése érnek ; ha észrevennék előbb, visszafutnának, megkerülnék, talán össze is tépnék. Ezért titkot kellett tartania saját neje előtt is. E titoktartás sok szenvedésébe került azután mind a kettőnek , de én Bélának adok igazat s kocakáztatom azt, hogy az asszonyok el fognak ítélni, a miért egy titkot olyan sokáig hagyok előttük rejegetni. Az ebéd csendben folyt le, seki sem szólt a másikhoz egy szót sem. Ebéd után Béla fölkelt s rögtön dolgozó szobájába távozott. Félóra múlva n te utána ment. Már akkor nem volt oly halavány. — Azt mondtad, hogy tegyem el irataim közé e levelet, mert még szükség lehet rá. Nekem semmi szükségem rá , neked adom, őrizd te, ha akarod. — S nem bánod, akárki az, aki előtted elvádol ? — Bántam e valaha ? először teszik-e most ? — sízol e bennem ? — Elnék e a nélkül ? — Hiszed-e, hogy még emlékszem a világosi rész napra ? — Én én emlékezem arra a „jó éjszakára“ a koporsóban. — Nem lehet minket olyan könnyen elválasztani élő embenek. — Még a halottnak sem. Férj és feleség ölelve járták egymást. Olyan egy pár ember volt az, aki minden nap elismételte azt az esküt, amit egyszer az oltár előtt elmondott. Az ember azt hinné, hogy mesét hall, mikor ezt hallja, politikával egyesítik, akik a ruthén és román Reichsrathok segítségével a febr. alkotmányt valósítani törekszenek, ma már kiábrándulva tekinthetik az erdélyi tartományi gyűlés vitáit. Az „oláh nép“, amint őket a hivatalos nyelv évszázadok óta nevezte, saját emancipációját korábbi paria-állapotából nem a jogegyenlőség alapján a kormány szabadelvű rendszere következményének, hanem a viszonyok által kierőszakolt concessionak tekinti. 2 „Azon szabadelvűség, mely a szebeni congressus alkalmával előtűnt, most, a midőn a kormány már főkártyáit kijátszá, nagyon kezd alább szállni. Ahelyett, hogy nagy mérvben megalapítanák nemzeti szabadságukat, s beolvadva a birodalom gépezetébe, jogaikat biztosítani igyekeznének, szűkkeblűileg mellékes tárgyak fölött szivódnak, vagy épen oly elméleteket állítanak fel, miknek következtében a többi nemzetiségek épen azon páriaállapotba vettetnének, a miben eddig a románok voltak. „Azon öntudat, hogy a románok többségben vannak, oly túlzásra ragadja őket, a minőt a századokon át uralkodó souverain magyar faj sem követett el soha. Csak makacs vita és nagy erőködések után sikerül a szászoknak az igazság legegyszerűbb követelményeinek érvényt szerezni. „Már mindjárt az első kir. propositio, a románok egyenjogositásáról, alkalmul, szolgál, hogy e nép képviselői, a józan ész kívánalmai ellen , sok kitartással, de kevés élezczel és éles látással szócsatákba bocsátkozzanak. A kormány, tekintetbe véve Erdély hagyományait és előítéleteit, s miután a nemzetiségekre nézve a területi felosztás még eddig kívánatosnak mutatkozott, előterjesztő a román nemzet inarticulatiójáról szóló törvényjavaslatot. Ugyanekkor a kormány két oly záradékot helyezett be a javaslatba , mely indirecte eléggé elárulá, hogy egy modern államban, az egész, valósággal fölösleges. „Kimondatott, hogy a politicai jogok gyakorlata nem föltételeztetik bármely vallásról, s hogy a nemzetiség czime senkinek sem ad valamely előnyt és kedvezményt. Ezen szerkezet ellenében, mely föltétlen türelmet, s az örmények, zsidók és czigányok jogait biztosítja, a románok oly módosítványt állítottak fel, mely úgy vallási mint nemzetiségi tekintetben szűkkeblűnek mondható. „A román módosítvány a politikai jogok gyakorlatát csak a most már hat bevett vallásbeliekre szorítja. Ez által az Erdélyben úgy sem számos zsidóság, de egyszersmind a gazdag kerekedő osztályt képviselő örménység a politikai jogok gyakorlatától meg volna fosztva. Hasonlókép kérdésbe vonatott azon javaslat, mer az ország minden lakójának egyenjogúságát biztosítja, ha ezen ország lakója valahol nem tartozik az erdélyi négy nemzet tagjai közé, vagy nem született Erdélyben. Példának okáért egy „osztrák állampolgár“ Csehországból vagy Tirolból nem élvezné azon egyenjogúságot, mely az Olt völgyében minden juhpásztor tulajdona. „Ezen módosítvány ellenében a szász követek az általános vita alkalmával hasztalan igyekeztek bebizonyítani, hogy az ily rendelkezés ellentétben áll az octoberi diplomával és a februári pátenssel; hogy ily törvénytől egész Európa visszariadna, s hogy ennél még a montenegrói Danilo codexe is szabadelvűbb. Csak sept. 2-án, a midőn a nagy vita aug. 24-től tartott, s a román javaslat elfogadtatott, sikerült, hogy a szászok Ranichernek egy előbb elvetett indítványát, mely a politikai jogok gyakorlatát a vallásgyakorlattól függetlenné teszi, többségre juttathatók, s ezzel a románok exclusiv szerkezete módosítás alá jött. „Minek lehessen köszönni ezen elkésett megtérést, egyelőre kipuhatolatlan marad. Hihetőleg észrevették a román vezetők, hogy így nagyot vétettek volna a kor szelleme ellen. A vita, hogy a volt oláhok ma már hivatalosan „romanerek“nek, vagy „romäner“-eknek neveztessenek, elkeseredést szült a szászok és románok között. „ Ezen elidegenedés,a most szőnyegre kerülendő igen kényes természetű nemzetiségi-területi kérdés tárgyalásakor még élesebb ellentétben tűnhetik elő, s meglehet, hogy a kormány a román többségtől hozandó javaslatot, a szász elem védelme tekintetéből, visszautasítandja. Ily kilátások között a Reichsrathban való részvét kérdésének megvitatása, nem igen derült reményeket nyújthat, s ezért az erdélyi levelezők máris beszélnek oly eventualitásról, hogy az erdélyi gyű és a kir. propositiók tárgyalása után el fogna napoltatni, s a direct.Reichsratb-választás kérdése kerülhetne napirendre.“ Erdélyi ügyek. Az erd. tartományi gyűlés XXV. ülése. Kezdete d. a. 10. órakor. N. Szeben, sept. 5. Olvastatik a tegnapi ülés jegyzőkönyve, egykét lényegtelen megjegyzés után, hitelesitetik. Elnök felolvassa az első kir. előterjesztés napirenden levő G-ikelyét, mely így hangzik: „Ezen határozatokkal ellenkező minden országos törvények megszüntetnek,, és jogerőn kívüliekké tétetnek.“ Ép így felolvassa a bizottmányi javaslatnak idetartozó 6-ikelyét, mely következőleg szól: „Ezen határozatokkal ellenkező minden országos törvények, leiratok, rendeletek és egyéb közigazgatási rendszabályok megszüntetnek, és jogerőn kívüliekké tétetnek “ A szólók közt ismét első. Baromiri János, ki, mint már tegnap említi, a bizotmány javaslatát pártolja, azon hozzátétellel, miszerint annak szövegébe a többi eltörlendő törvények és rendeletek sorában említessenek meg a szász nemzet „Municipalis Statutái“ és „Regularoum Punctum‘‘-ai is, mint a melyek a jogegyenlőséggel egyátalában, különösen pedig a román nemzet épen kimondott egye-jogosításával ellenkeznek. A nevezett „Statuta* kból még különösebben kiemel egy pontot, mely a király földön lakó románokat idegeneknek nevezi s óvja a szászokat, ne vásárojanak juhikat, lovakat és ökröket az oláhoktól (ne a valachís pecora oves, boves et equos emant) mert az mind lopott poréka. Schuller Libby nem pártolja sem a bizottmányi javaslat 6 §át, sem Baromiri módosítványát, hanem csak a kormányjavaslat sz öve ét, mivel ez az alkotmányosság alapján áll. Nekünk az uj törvénynyel ellenkező országos törvényeknek érvénytelenségét kell csak kimondanunk; a pátensek, rescriptumok, s egyéb rendeletek, melyek rem in sensu legum adattak ki, az 1791. 8 t. ez. szerint ugyis érvénytelenek. — Baromiri indítványra azt jegyzi meg, hogy a municipel-statutumt már 10 évvel ezelőtt az átalános osztrák tövénykönyv behozatala által felfüggesették. A idézett §. azonban nem is törvény erejű, hane inkább csak tanács, mely a középkori törvényozás tökéletlenségének bélyegét magán hord. Pártolja tehát a kormányjavaslat 6. § álnak les vegét, mivel ez alkotmányos szellemű. Schmidt Konrád szintén a kormányjavalatot pártolja. Törvényerővel különben semmii s alkotmányos utón létre nem jött rendeleti érvénytelenségét a törvényben felhozni feleséges. Baromfri indítványa ellen megjegyzi, hogy ez oly magán, s büntetőjogi municipális inékedésekre vonatkozik, melyek most nincsene alkalmazásban, s azért nem pártolhatja Balmiri módosítványát. Siu 1utiu érsek: Rendkívüli azon törvényes rendeletek és közigazgatási intézkedések szám, melyek a román nemzet jogegyenlőségét sértil én tehát leginkább úgy találnám magamat megnyugtatva , ha mindazokat egyenkint lehene előszámlálni a bsezikkelyesési törvénybe, de min ál mgam is átlátom, hogy ez a t. céh kétszerfelett terjedelmessé tenné, az előttük álló két javaslat közül mindenesetre a bizottmányét választom, mint amely kimerítőbbség közelebb áll Óhajtásomhoz ; csakhogy az eltörlendők közé kívánnám soroltatni a kiváltáégokat (privilegia) és a pátenseket is. Baromiri János előbbi nyilatkozatáv 1 nem akarta azt mondani, hogy a „Statuta“-k egyáltalában ne legyenek többé érvényesek, sem a törvények sem a „statuta“.k azon részét nem értette, melyek polgári vagy magánjog vagy épen büntetőjogi szabályokat tartalmaznak, hanem csupán azok érvényen kívül helyezését követeli, melyek a román nemzet egyenjogosultságával többé össze nem férnek. Mán Gábor meg van győződve, hogy ő Felsége mindent megad a román nemzetnek, ám csak lehetséges , a hazai törvényekkel nem ellenkezik. Baromfri indítványát nem minden fontosság nélkülinek tartja, sőt ő még az ideiglenes megyei utasítást is ide sorolná: magában értetik, miként csak azon mértékben, s mennyiben az épen hozott törvénnyel ellenkezik Hsnea ismét fölemlíti, minő szemrehányással illette a centrum a baloldalt a közelebbi ülésekben ; hogyan vádolta szabadelvütlenséggel, s hogy megismerje a világ minő szabadélvnek a más oldalon, s mennyire van igaza Schuller Libby-nak, miszerint az osztrák polgári törvénykönyv behozatala óta a szász Statuták birtokjogi része tényleg meg volna szüntetve, egyik szebenszéki hályság („Grossau") falusi elöljáróságának hosszu hirdetményét olvassa fel egész terjedelmében:'. E hirdetmény megtilja a helységben szászoknak birtokaik eladását, nehogy azok az idegenek (helybeli románok) kezeibe jussanak, előbb a szászok közti árverést rendel és csak ha ez után el nem adathatnék az áruba bocsátott fekvőség, engedi meg, hogy azt román is megvehesse és bírhassa. Ez tény, mond H. és csatlakozik Sulutiu érsek módosítványához. B. Salmen csodálja, hogy a kormány a 6. § t javaslatba hozta, mert magából értetik, hogy későbbi törvények az ezekkel ellenkező korábbiakat érvényen kívül helyzik; de még inkább csodálja, hogy az orsz. gy. e clausula tárgyalásába bocsátkozik, mert ez csaknem azt bizonyítja, mi kevés bizalma van ez orsz. gyűlésnek azon törvények erejében, melyeket alkot. Kívánja tehát, hogy a 6. §. egészen elmaradjon, vagy ha nem, akkor a kormányjavaslat szövegée ajánlja. Schuller Libby főleg Baromiri idézetére itt jegyzi meg, hogy azon tanács nem a belföldi oláhokra vonatkozott, hanem a moldovai s oláhországiakra, mert az mondatik, hogy az ismeretlenektől óvakodjatok marhát venni; az egészben nem az mondatik, hogy az oláhok lopták aze i marhákat, hanem csak az, hogy ezeknek birtokába jutottak. E tanács a szászoknak ép u> javára volt, mint a románoknak.— Hanea képviselő helyesen fogta fel szónokot, de ő csak azért nem kívánja a rendeletek és rescriptumok megemlítését, nehogy az lássák, mintha az országgyűlés küönbön azoknak érvényét elismeri. Moga Döme : Ha az ezen határozattal ellenkező törvények eltörölteknek nyilváníttat- A sápadt asszony. Ferteyné arcza csak egyre haloványabb. Neki bezzeg nincs szüksége liliomkenőcsre, herczegnek vizére; neki van egy tündére, a ki éjszaka mindig eljön, s egyre fehérebbé festi prczáját, olyan már, mint a liliom. Wolozoff herczeg nem tehet arról, Ő igazán önfeláldozó imádó, ő csak dicsvágyból hódit. Tetszik neki az, hogy a világ azt beszéli, miszerint a legszebb, legelmésebb asszony az ő kedvese. Csak egy hibája van a legszebb, a legelmésebb asszonynak : az, hogy mért nem pirosabb ? Wolozoff herczeg országokat adna érte, tele muszka parasztokkal, ha Ferteyné arcza pirosabb volna. Az gyűlöletes dolog, ha az embernek a kedvese blazirt. A felesége lehet az, de a másik, a vidámabb társ: az legyen életkedvü. Wolozoff herczeg nem bánta volna, ha Serafíno akármi áron deriti fel kedélyét. IT így mi az az akármi ár ? azt csak a férfiak tudják. Azt nagyon jól tudta, hogy férjét teljes szivéből gyülöli ez asszony , hiszen épen azért választotta férjéül. Az pedig lehetetlen, hogy egy nő, aki férjét gyűlöli, akármilyen balavány is, valakit ne szeressen a világon. A herczeg tudta azt ngyan jól, hogy ezen valaki nem ő. Tehát más. A szép nő elfogadja udvarlásait, karján sétál, vele tánczol, páholyéban ül, keresztnevén szólítja, ha egyedül van , tud mulatni vele, elpanaszolja, ha valamije fáj ; hanem hogy valaki más van lelke rejtékében, aki őt elfoglalva tartja, azt mindennap jobban kezdte tudni. Ezt a mást fel kelle találnia. Miért ? Talán hogy megölje ? Talán, hogy féltése dühével üldözze? Épen nem, ezt a valakit fel kelle találnia azért, hogy Serafine hadd legyen egyszer boldog ; a halovány arca hadd legyen egyszer piros. Bálokban, fürdőkön, divaturacsok rajongók közül a nőt, de a herczeg egyikben sem találta azt fel, a kinek láttára a fehér arcz egyszer elpirul. Egyszer a színházban voltak , Serafine páholyában ülve, szokása szerint nem nézte az előadást, hanem a közönséget; a herczeg szemközt ült vele, s egy pillanatban úgy tetszék neki, mintha az a hajnalpir, mely oly idegen vendége a liomnarcznak, elborítaná azt s Szerafine egészen titkolózva üdvözölne ott alant a földszinen valakit. Máskor föltünőleg szokott köszöntgetni uj ismerősöket, ezt csak rejtegetve. A herczeg követte Szerafine szemjárását s észrevete azt, a kinek az üdvözlés szólt. Nem kérdezősködött felőle Szerafine öl, hanem a mintás látogató jött a páholyba, búcsút vett tőle s lement a kaszinóerkélyre, helyet foglalva Dombay Elemér mellett, a ki semmiről egyébről nem nevezetes, mint hogy minden embert, asszonyt, leánt, férfit kivétel nélkül ismer, a kit csak a színházban látni szokás; még tán a karzaton ülőket is. — Te Elemér, mond meg nekem , ki az a fiatal ember ott a földszinten, aki a negyedik páholy alatt áll, a palotájára támaszkodva. — Az ott, abban a manchester palototban ? Az egy színésznőnek az ura. — De patvart! Az tutnan rajta. Abban a chamois kabátban. — Úgy? Az is egy színésznőnek az ura. — De hogy hiján? — Lávay Béla. — M féle mesterember? — Boldogabb időkben publicista. — ilyenkor ügyvéd. — Te? De ki ne nevess azzal, amit mondok. Ez az ember az én rejtélyes kertészem. — Hogyan ? Akiről azt mesélted, hogy egyszer Fertőit az üvegházadban belelökte az aquariumba, s azzal megugrott ? — Ugyanaz, tökéletesen ráismerek, s most már értem az egész rejtélyt. Fertey arról beszélt az iquarium előtt, hogy az a Lotus bonyosan Lávayné nevét viseli, s erre kapta azt a furcsa felköszöntést. — No ez derék ! Holnap mindjárt megkérdezem ezt Bélától. — Te ismered ? — Nagyon jól. Igen furcsa gyerek az. — Hát tudod mit?ne hozd neki elő ezt a dolgot. Más szándékom van vele. — Tegyünk úgy, mintha semmit sem tudnánk az azonosságról Mi szükség nekem egy mai gentlemanben egy hajdani cselédemre ismerni,ki politikai okokból öltött lvrcet ? Én szeretném őt jogigazgatómnak választani. — Azt jól teszed. Rendes ember és nem csal meg. Egyébiránt én kitalálom, hogy miért jöttél e perczben erre az ötletre? A hercseg kétkedve tekinte szomszédjára. — Nem azt. — Fogadjunk. — Jól van. Ezer rubelbe. — Eredj, ne légy bolond. Nem vagy most otthon. — Hát fogadjunk egy fertály bankóba. — Á 1. Te neked ez a bizar ötleted jött most: az én Fertey barátom, azon rendületlen barátságnál fogva, mely engemet az ő házához köt, nagyon sokszor megtisztel azzal, hogy pénzügyi viszonyainak mibenlétét velem bizalmasan megismerteti : olyankor én őt mindig a fiskálisomhoz szoktam utasítani, s az megéri mind a kettőnket. De milyen mulatságos fordulat less as, ha Lávay Bélát nevezem ki jogigazgatómnak s jövőre Fertöy barátomat a legártatlanabb orczával küldözöm hozzá, hogy értekezzék vele, ha tetszik. A herczeg kaczagolt a vége felé. Az ötlet mulatságos volt, de nem az ő agyában szülemett. Kaczagott, de a fejét rázta; az igazi indok nem volt eltalálva. Hanem — ez a magyarázat nagyon jó volt arra, hogy a valódit eltakarja mindenki szeme elől. A világ azt fogja hinni, hogy satyrát lát, és nem veszi észre mögötte az idyllt. Wolott is engedte diadalmaskodni szomszédját, mosolygó mantrával vett elő tárczjából egy ujdonul egy forintost, szt négy rét hajtotta, nyelvével a hajtás széleit megnyálazás figyelmesen leszakított belőle egy negyedet. Ez is egyik politikai divat volt. — Megnyerted , szólt Dombay elé téve a nyereményt. Az anekdota még az előadás alatt megtette a körutat a kaszinóban. Mindenki igen geniálisnak találta a módszert, melytől egy szerencsés udvarié egy terhére válni kezdő férjnek megnehezíti a szekrényéhez vezető utat. Wolozoff pedig kiegészíti magában a történetnek azon részleteit, amiket a világ nem ismert. Midőn ő, a vélt gonosztevő kertész után akart lőni, Szerafine megfogta a kezét, és visszatartóztatá a lövést Szerafine egyedül volt akkor az állítólagos kertésszel a téli kertben, s gyakran eltűnt máskor is, hogy őt fölkeresse. Szerafine egyszer elmondá előtte, hogy Lávayné egykor közeli ismerősnője volt, egy városban laktak, ablakaik átellenben a város azt is hitte, hogy vetélytársnők. Most már emlékezett arra is, hogy Szerafine nagyot sóhajtott, mikor azzal végző leány koruk ragéjét: „most Judit boldog." Wolozoff azt hitte, hogy érti az egészet s a stondolá : „jobb lenne, ha Szerafine lenne boldog és Judit egy kicsit boldogtalan.“ * Mert hiszen utoljára is az egész asszony-boldogság csak emberi tréfa és sors szeszély. Szerafine majd vígabb lesz, ha élni kezd, a művésznő pedig annál művésziebben fog játszani, ha egy kis szenvedés éri. (Folytatása következik.)