A Hon, 1863. szeptember (1. évfolyam, 198-222. szám)
1863-09-25 / 218. szám
bár békeszerető, Dánia elnyomására czélzó ily kísérletet közömbösen nem nézhet. Uj-York, sept. 12. „Tribüne“ Lee tbnok részéről támadást vár. Egy 3000 fegyveresből álló meeting Paoloban a csapatok visszahívását követelte. Uj -Orleans kereskedelme a felső Missisippivel, Misourival és Ohioval a katonai ellenörködéstől megszabadult. Újdonságok Pest, sept. 24. © Beszterczebányai barátainak Jókai Mór a sept. 22-ikén táviratozott üdvözletért viszonüdvözletét küldi Q Nemzeti színház. Ceresa, újonnan szerződött tenorénekes fellépte Troubadourban. Drámai kilátások. A nemzeti színháznak egy év óta tartó kalamitása, a hős tenor-hiány valahára véget ért. A szép számú közönség teljes méltánylattal fogadta az újon szerződött olasz énekest, kit igen szép és teljes élczerejű hangja, ajánlatos külseje, jó rekvája, első felléptével a közönség kegyenczévé emeltek. A Troubadour a legnehezebb szerepek egyike, körülbelül olyan forma, hogy utféli kifejezéssel éljünk, mint mikor a lőfegyvert kipróbálják kettős töltéssel; ha azt kibírja, akkor patent. Ceresa nem látszott gazdálkodni akarni szép hangjával: az első felvonásbani véghármasban, midőn a sopron énekesnővel egyszerre magasan felcsap, olyan bravour, amivel gyengébb énekes koczkáztatná, hogy a harmadik felvonásban rekedt lesz. Ceresa ellenkezőleg maga sürgette a karmestert a legerősebb dalrészek ismétlésére, minő a harmadfelvonásbeli bosszudal. Fölléptét fényes siker kisérte. Az igazgatónak csak szerencsét kivántálunk szerződtetéséhez, mely, mint tudjuk, nagyon előnyös föltételek mellett történt. Mint halljuk, az igazgató úr egy színészekből és írókból álló értekezletben a fölött szándékozik tanácskozni, hogy miután a dalmű sikere már biztosítva van, minő eszközökkel lehetne a drámát is a nemzeti színház rendeltetéséhez méltó magasságra emelni ? Annak idejében sietni fogunk az eredményt tudatni. Addig is annyiról értesülve vagyunk, hogy eddig még színre nem hozott Shakespeare müvek vannak fordítás alatt kitűnő íróinktól; a drámabiráló választmány előtt egy pár figyelemre méltó mü fekszik, uj, még eddig fel nem lépett tehetségekről; hatásos fordítmányokról is van gondoskodva, mik ezentúl szintén a drámabíráló választmány elé fognak előbb kerülni. A nemzeti színház Shakespeare háromszázados évfordulóját is fényes előadással szándékozik megünnepelni. A legközelebbi érdekes újdonságok Tóth Kálmánnak egy magasabb humorú vígjátéka, s Szigligeti egy kurucrvilágbeli drámája lesznek ; ezután a pályavígjátékok következnek, amikből a bíráló választmány előbb az előadásra méltókat kiválasztja, azoknak gyors színre kerülte után fogja a közönség tetszését figyelembe véve, a jutalmat odaítélni. A népszínműveknél, mint hogy kiállításuk költséges lehet, a jutalom előadás előtt kiadatik. Négy jutalom lévén kitűzve, ha csak minden jutalomra egy érdekes szinmű lesz is az eredmény, a nyereség tömegesnek mondható. A jövő év minden tekintetben felülmúlni ígérkezik a nemzeti színháznál is ezt a mostani ínséges esztendőt. % Bécsi hírek. A „Wanderer“ tegnapi esti lapjában olvassuk : A magy.r dv. kanczelláriánál szakadatlanul tartatnak tanácskozások az Ínség tárgyában; a tegnapiban Plener pénzügyér s Szentiványi septemvir is jelen valónak. Szentiványiról az a hir szárnyal, hogy a magyarországi kormányzóságnál Princzer udv. tanácsost fogná felváltani, ez alkanczellárrá neveztetnék ki, Károlyi László alkanczellár pedig a hétszemélyü tábla elnökévé. Arról, hogy Magyarországban országgyűlés fogna közelebb egybehivatni, illetékes körökben semmit se tudnak; úgy látszik, az erdélyi országgyűlés nem nagy kedvet csinált hozzá. — Hallomás szerint a m. udv. kanczelláriánál, a felszaporodott teendőkre való tekintetből, a hivatalnokok száma két tanácsossal s kellő alárendelt személyzettel fogna szaporittatni. Az egyik tanácsosi állomásra Abonyit emlegetik kiszemeltnek, mint a ki közelebb is szép érdemeiet szerzett az inségügyben tanúsított erélyes eljárásával. — Az erdélyi udv. kancssellária már kidolgozta és sept. 22 kén legfelsőbb helyre is terjesztette — mint a „Gen. Corr.“ Írja — azon kir. leirat tervét, melynél fogva az erdélyi országgyűlés felszólittatik, követeket küldeni az ausztriai Reichsrathba. | — Gradus ad Parnassum. Dr. Hein, | | a Reichsrath elnöke, a tavalyi ülésszak alatt, tudomás szerint igazságügyminiszterré neveztetett, a „Pr. M. Post“ úgy hallja, hogy dr. Hasnernek a jelenlegi elnöknek közoktatási miniszterré neveztetése is csaknem bevégzett tény, miután a közoktatási minisztérium felállítása elhatároztatott.Az orvosok és természetvizsgálók mai ülésében Eötvös Jósef a követkető táviratot olvasta fel: „B. Eötvös Jósefnek a magyar természetvizsgálók gyűlése elnökének Pesten. Szives köszönet a collegiális üdvözlés barátságos viszonzásául. A stettini gyűlés megbízásából Dohrn, elnök.“ cf A magyar földhitelintézethez tegnapelőtt négy bicskei telkes gazda jött panaszra. A szegény emberek egy pár finom zsebmetsző körme közé kerültek. Egy bicskei izraelita, kinek csak Dávid nevét tudják egy pesti izraelitához vezette őket, ez ismét egy harmadikhoz ment velők, kinek nevét Kohnnak mondják. Az utóbbi el akarta hitetni velők, hogy a földhitelintézet tulajdonképen csak egy rokonának pénzét kezeli s eszerint legjobb, ha mindjárt vele megalkusznak. A második vezető már 5—5 ftot vett meg rajtok , az kit Kohnnak neveznek. Írást tett eléjök, mely alá nevöket jegezzék. Ebben a kölcsön kieszközléseért mindegyik 50 ft fizetésre kötelezte volna magát, de csak egy írta alá, a többi vonakodott. Végre valaki a földhitelintézethez vezette őket, hol mind a csalás kiderült, s újabb intésül szolgál a közönségnek, hogy minden közvetítés nélkül egyenesen az intézethez forduljon. — Argay János tanár, ki hosszú évek során át dicséretesen működött, mind gyakorlatilag, mind elméletileg a nevelés és oktatás terén, s nevezetesen a pesti evang. gymnasiumnál s utoljára az elemi iskolák egyik osztályában hasznos működésének szép jeleit adta, súlyos gyöngélkedése miatt az evang. gyülekezet elöljárósága által fölmentetett a tanítástól. Óhajtjuk, hogy ezen önkénytelen szünetelés ne sokáig tartson, s működését tovább folytathassa az ifjúság nevelése és oktatása körül, a melynek mindig egyik tisztelt és szeretett tartása volt." A budapesti tűzoltó egyletnek januárban fölterjesztett alapszabályai a nagymélt. kir. helytartótanácstól az alapítókhoz visszaérkeztek azon meghagyással, hogy több pontra nézve alkalomszerű módosítások történjenek. ■ Az alapítók még oct. első felében egybe fognak gyűlni, a netán szükséges módosítások fölött határozni s azontúl a kívánat szerinti alapszabályok ujabbi gyors fölterjesztése által az annyira szükséges egylet életbeléptetést siettetni. — Győrből írják, hogy a folyó.hó 21 dikén délután 3 órakor orkánszerü szél dühöngése közben a nádorvárosban a tűz a kálváriához őt ellenben kiütvén, esti 9 óráig 76 ház égett el s legnagyobbára szegény földmivelőké. Menteni igen keveset lehetett. Benn égett egy éltes nő, egy gyermek és számos házi állat. A dühöngő elemet sem a számos kert, sem a kálvária és hosszú utcza közti mező nem bírta feltartani. Miután a Kálvária utczában a szél vonalában a házak és a kertek palánkjai elégtek , meggyűlt a tarló és a különban is kiszáradt mező, erről és a sziporkákról a hosszú utcza. Keveset mondunk, ha azt állítjuk, hogy a 76 ház tulajdonoson kívül még vagy 100 lakónak mindene benn égett, mert a nagy füst miatt a szobákat nem lehetett megközelíteni. Ugyanezen nap Pápán 63 ház és a Győr pápai utvonalában fekvő nagy Gyarmat helység is — egy sorházon kívül — leégett. A szegedi tűzvészre vonatkozólag, mely sept. 22-én számos vagyontalan családot juttatott véginségre, levelezőnk azt írja, hogy épen a roppant viharos órákban több helyütt tűz ütött ki a város különféle külső részeiben, s a délután negyedfél óra tájban támadt tűzvész számtalan házat hamvasztott el, a legszabálytalanabb utczák tömkelegében, a leggondatlanabbul épült házak között, hasztalan volt a mentő sokaság, a legszegényebb kenyérfélen nép fosztatott meg egyetlen kalyibájától. — A „Sz.H.“ ezen elemi csapásról igy ír: délutáni 3 órakor ismét megkondultak a vészharangok, a felsővároson tüzvészt jelölvén. — Mire mi a helyszínére a tabánba értünk, már vagy 40 ház lángolt, s a (üz roppant sebességgel 2—3 utczán keresztül terjedt tovább. A károsultak nagyobb része vagy otthon kis kerti szőlőjében, vagy kint a homokon szüneteléssel volt elfoglalva s örült, hogy fáradozásainak csekély gyümölcsét arathatta; him azalatt, mindenéből kipusztitotta a gyilkos elem. Kinos volt hallani a szerencsétlenek jajgatását, kik apró gyermekeiket ki íjaik közé szorítva látták lángok között házaikat, s most mivel a házak többnyire beégtek s a csekély gabona és takarmány is elhamvadt, véginségre jutottak. A tüzet 6 órakor, midőn a szél csöndesedni kedett, nyomták el. Mondják, hogy emberélet is esett áldozatul. Hány ház lett a vész martaléka, még nem tudjuk. Erről s a részletekről csak jövő számunkban hozhatunk tudósítást. Most kapjuk a tudósítást komárommegyei Csallóközben fekvő Ekeiről, hogy ott f. h. 21. és 22 -én két nap egymásután a nagy vihar alatt dühöngő tűz volt, második nap Jókay Károly lapunk főmunkatárs a testvérnek, 1861-ki volt alkotmányos főbírónak háza, gazdasági épületei és takarmánya égtek el, miknek nagyobb része biztosítva volt. A katonai váltságdíj 1864-re a had-, pénz- és államminiszterium, valamint a magyar, erdélyi és horvát-tótországi kanczelláriák közös határozata folytán , 1200 forintban állapíttatott meg. — Örömmel jelentjük, hogy „a városi leányárvaintézet“ (gyár ut. 9. sz.) örvendetes módon gyarapodik. Eddig abban 13 árva vétetett fel, kik mindnyájan czélszerű, erkölcsös nevelést nyernek, s valószínű, hogy számuk közelebb még szaporitatni is fog. Miután azonban az intézet saját tehetségei még most igen korlátoltak, felette kivánatosnak mutatkoznék, ha azt a tél közeledtével minél számosabb emberbarát mindennemű élelmiszerrel jótékonyan megajándékozná. Minden adomány köszönettel fogadtatik s ellenőrzés tekintetéből közzé tétetni fog. (Beküldetett.) — Felhívási kérelem. A magyar gazdaszonyok egylete tisztelettel fölkéri mindazokat, kik a folyó évi október hó elsején megindítandó „Magyar gazdaszonyok hetilapjára előfizetési iveket átvenni szíveskedtek, hogy azokat mielőbb beküldjék; csak igy lehetvén rendelkezni, hogy lapját minden előfizető annak idején kézhez kapja. Kelt Pesten 1863. sept. 23-én. Hollán Ernőné alelnök.*) Nemzeti színház. Sept. 25-dikére van kitűzve : „Faust.“ Opera 5. felv. Budai népszínház. Sept. 25-dikére van kitűzve : „Színházi bohóság.“ Énekes bohózat 8. felv. *) Kéretnek a lapok e közlemény szives átvételére. Tulajdonos kiadó és főmunkatárs: Jókai Mór. Ideigl. felelős szerkesztő : Urházy György Csak 4 forintos igérvénnyel October 1-jén történendő sorshuzásában, ily Ígérvények kaphatók Sí 7m í 1 uomo itenipapír, i ) 1 RiiHaí ipírv. $ 1 Keglevich-jegy. ^ 1 Windischgrbtz-jegy. ffay* Az első részlet letételével már nyerhetni 9009000 forintot a hitel-jegy eleitek: tank- és váltó-üzletetoeni Dorottya-utcza az uj négyszögü házban 3. sz. továbbá ajánlom a legközelebb húzás alá kerülő sorsjegyek következő összeállítását: havonkint 6 frt havonkint 8 frt havonkint 10 frt havonkint 12 frt I 1 Budai jegy, í 1 Como Rentpapir, * 1 Eszterházy-jegy, 1 Hitel-jegy, 1 Como Rentpapir, ’ 1 Budai jegy, 1 Windischgrätz-jegy, J/5 1839 iki, 1 Windischgrfitz-jegy, / 1 Clary-jegy, x 1 Budai-jegy, Budai jegy, ------ ' ' — *— * 1 Keglevieh-jegy, " 1 Windischgriltz-jegy. biztosítva van a tulajdonjog valamennyi sorsjegyre eső nyereményre, ugyszinte a fentebbi sorsjegyeket egyenkint is adom havonkint! részletfizetésre. PH1 Z elölegeztetik mindennemű állami, sorsjátéki és iparpapirokra havonkinti részletei előlegeztetik mindennemű állami, sorsjátéki visszafizetés mellett. Vidéki levélbeli megbízások pontosan teljesittetnek. 285 2—3 ■ I.B IllilKSSt j legjobb fr>klin.gyma. igen jutányos áron kapható Pesten) HOLLÓSSY TESTVÉREKnél hatvani és ujvilág-utcza szegletén. 1—6 Pronumerations-Einladung 2931—8 auf das Wiener politische Tagesblatt „Neueste Nachrichten.“ Erscheinen! täglich auch an Montagen als Morgen- und Abendblatt mit einer Gratis-Beilage, betitelt : SW* Verlosungs-Anzeiger , enthaltend die authentischen und vollständigen Ziehungslisten aller ; österreichischen Staats- und Privat-Lotterien, gleich am Tage nach der Ziehung. Das Morgenblatt ist vorwiegend der Besprechung und volkswirtschaftlichen Tagesfragen, so wie den sozialen und künstlerischen Er; scheinungen, dem Abdruck neuer und interessanter Romane uod der möglichst vollständigen Mittbeiluug der Handels- und Börsen-Nachrichten, sowie Marktberichte gewidmet. , Das Abendblatt ist hauptsächlich dazu bestirnt, die Vormittags ero- S gelaufenen politischen Nachrichten und Telegramme, den Börsenbericht und Courszettel möglichst rach den Lesern zur Kenntniss zu bringen. Durch ein besonderes Uebereinkommen sind wir allein in der angeneh| men Lage, den P. T. Abonnenten unseres Blattes die vollständigen und i authentischen Ziehungslisten sämmtlicher österr. Staats- und Privat-Lotterien in übersichtlicher tabellarischer Form und zwar stets schon am Tage liaeli der Ziehung als Gratisbeilage zU liefern. Der hieraus unseren Abonnenten erwachsende Vortheil wird abgesehen von der rasch' ren und bequemeren Herstellung noch dadurch ersichtlich, dass die in un' serem „Verlosungs-Anzeiger“ erscheinenden Ziehungslisten im Einzel- I verkauf mindestens 2 ft. ö. W. kosten würden. Die nächste Nummer des Verlo- Í snngsanzcigers wird am 2. October ausgegeben. Pränumerationspreis der „Neuesten Nachrichten“ für Morgen' und Abendblatt, samt den Verlosungs-Anzeiger, für die Provinzen mit täglicher einmaliger Versendung vierteljährig 5 fl. halbjährig 10 fl, ganzjährig 20 fl mit täglich zweimaliger Versendung vierteljährig | 6 fl, halbjährig 12 fl., ganzjährig 24 fl. In Pest werden Pränumerationen angenomen in unserer Filiala, J Zwei Adler-gasse Nr. 6. Kappeilsches Haus. Eizelne Exemplare sind in Pest zu J v-®j haben in der Buchhandlung von Kari Grill vormals H. Geibel. Administration der „NEUESTEN NACHRICHTEN,“ Wy HOFFMAffl FERENCZ közkedvességü ifjúsági irataiból újonnan megjelentek Anyai Szfil Ctot, 1 képpel kemény táblába kötve. A hű szív „ „ * szenvedések iskolája „ „ „ Szegény és gazdag „ „ Királyfi „ * * * Az ezelőtt megjelent füzetek czimei : A jó tett is meghozza kamatjait, 4 képpel keményen kötve. Ki mint vet, úgy arat „ „ „ „ A két kit barát „ „ „ .. Egy levél a Szentirásból „ „ „ „ Próbák „ „ „ „ Loango „ „ Az életbiztosítás „ ,t „ „ Az Inka kincse „ „ „ „ A megtért, „ „ Mylord Cat, „ „ Egy-egy kötetke ára csak 50 kr. EGY BRETAGNEI NEMES KALANDJAI :hr> i*», *« «» üll -arm «& «r* *• * & -. Uj, olcsó kiadás. Két kötetben. Ára mind a két kötetnek csak X forint. (Az első kiadás ára 3 frt volt.) (Vasvédre.) Regény, irta : SAND GEORGE. Francaidból forditotta : Toldly István. Két kötet, ára 1 irt 80 kr. o. é. M HIRDETÉSEK. EMICH GUSZTÁV könyvkiadó hivatalában Pesten Barátok tere 7-dik szám 1-só emelet) épen most jelent meg s általa minden hiteles könyvárusnál (Bécsben Hoffmann és Ludwig könyvkereskedésében Wieden, Hauptstrasse Nr. 16.) kapható. Karvasy Ágost: Népszerű népgazdaságtan. A miveit rendek szükségeihez alkalmazva. Magyar hölgyek dijával az Akadémia által jutalmazott pályamunka 2 frt. — Géptan. Reáliskolák s magántanulók számára. 3 frt. Pálinka-kórság. Németből szabadon forditotta G. T. M. 81 kr. Baumeister. Rövid alapos tieutalás a szarvasmarhatenyésztés üzletéhez , mezei gazdák, sarvasmarha-tenyésztők , baromi ovosos, itnó-borju-intézetekrel felügyel ök stb számára. Forditotta Virág József 1 frj. Schlipf J. A. A mezőgazdaság népszerű kézikönyve szántóföld- és szölömivelés, gyümölcsfa-tenyésztés, szarvasmarha ló-, sertés- és méhtenyésztés jelei fejlődésfoka s előhaladása szerint. Koszoruzott pályamunka. Szabador magyaritá Tóthfalusi Miklós Harmadik kiadás a szövegbe nyomott sok fametszettel 3 frt. — A magyar nemzeti irodalom története. Harmadik kiadás. Két kötet 2 frt. A PHILIPPINI SZIGETEKEN. Cs. kir. és herczegi szabadalmakkal fölruházott, a gyógytan legnevezetesebb tekintélyeitől megvizsgált, ajánlott és bizonyítványokkal ellátott 76 6—1o ILLATOS GYÓGYSZERES KORONA-SZESZE, vagy a kölni viz quintessentiája. A legválogatottabb s legbecsesebb illatos alkatrészekből lecsepegtetve. Béringuier orvostudor koronaszesze nem csak kitűnő illatvizül szolgál, mely az életerőt vidámitja és megerősiti, hanem mint jeles gyógyszeres óvszer is becses szolgálatot nyújt. Az valóságos jótétemény mindazon egyénekre nézve, kik fejfájásban, fej köszvényben szenvednek, a fog- és fülfájásoknál, hurutos bántalmaknál és könnyű csúzos bajoknál, úgyszinte az idegrendszer és emésztés sokféle gyengeségi állapotainál, mely alkalommal Béringuier orvostudor korona-szesze bevéve, vele dörzsöltetve, vagy avval nedvesített kendők föltevése által mint idegeltető, görcscsillapitó és erősítő háziszer igen nagy hasznot nyújt. Nagy élvezetet nyújt a koronaszesz használata a mindennapi mosdásnál, ha abból a mosdóviz közé keverünk, nem csak a fejidegeket és szemeket erősiti, hanem a bőrnek ruganyos lágyságot és fiatal üdeséget is kölcsönöz. — Dr. Béringuier cs. kir. szabadalmazott illatos gyógyszeres korona-szesze kizárólagosan csak eredeti üvegekben 1 forint 25 krjával, g 6 Uvekkel ellátott eredeti ládákban 7 frt 50 krjával árultatik. Ezeknek valamennyi függvényei császári rendelet szerint hivatalosan be vannak lajstromozva. A haj szépítéséhez. DR BÉRINGUIER növénygyökér-hajolaja. A hajfestés fontos találmánya. Dr. BÉRINGUIER növényi HAJFESTŐ-SZERE. Minden ártalmas keveréktől menten. Dr. Béringuier növénygyökér-hajolaja mindenütt és mindig úgy bizonyul be, mint kitűnő szer mind a haj, mind a szakál fönntartására, erősítésére és szépítésére; megakadályozza a fejkorpa-képződést; a hajnak élénk színt, kellemes simaságot és lágyságot kölcsönöz, s különösen olyan esetekben is, midőn a halak kihullása és a korai őszülés már beállott, gyógyszeres hatása biztos és meglepő volt. Béringuier növénygyökér-haj olaja a külföld minden ilynemű legjobb készítményeivel kiállja a versenyt; árának jutányossága által pedig azokat nagyon fölülmúlja. Dr. Béringuier cs. kir. szabadalmazott növénygyökér-hajolajállói minden, az itt látható fekete lakkra nyomott bélyeggel elzárt eredeti üveg ára változatlanul minden áruhelyén 1 frt oszt. ért. . . van lepecsételve. Dr. Béringuier valamennyi szabadalmazott készítménye eredeti szabott árakon kizárólag és egyedül PESTEN. Ezen csak legújabban föltalált, meghívott orvosi tekintélyek által megpróbált, a czélnak tökéletesen megfelelő s teljességgel ártalmatlannak ismert szer a hajat és szakáll, valamint a szemöldököt minden tetszés szerinti színárnyalatra festi, anélkül, hogy a bőrt bemocskitaná vagy szagot hagyna hátra. Használata fölötte könnyű ; az ezen szer által előállított hajszinezet meglepően természetes s a festési munka meghiúsulása teljes lehetetlen. Dr. Béringuier cs. kir. szabadalmazott növényi hajfestő-szere I. és II. számmal jelölt két pélkében foglaltatik s mindenütt 5 frt sza[*,/ bott áron adatik; a festéshez szükséges 2 keret)tól és 2 csésze hozzá van csatolva s minden skatulya az itt oldalvást ábrázolt bélyeggel kétszer ■ Török József Unschuld E.-nél, Jezovitz M.-nál, Kiss K-nál, gyógysz. király-utcza 8. sz. váczi-utcza a „levélhez.“ gyógy, a „magy. királyhoz.“ gyógy, a „kígyóhoz.“ Úgyszintén Magyarországban a következő raktárnok uraknál: 75 7—10 Arad : Zukovits és Tedeschi. Baja: Klenantz János. B.-Gyarmath: Omazta T. B.-Csaba : Láczay J. gyógy. Csáktornya: Kárász A. Debreczen : Csanak József s Rothschneck K. gyógysz. Déva: Büchler A. D.Földvár : Nadhera P. Eperjes : Zsembery Ignácz. Esztergom; Bierbrauer C. J. Eger : Tsch 1 József. Győr: Unschuld Ede. U.M.Vásárhely: Braun J. és társa. Heves: Blau József. Kalocsa : Behr B. Lipót. Kassa : Eschwig Ed. és Quirsfeld Károly. Kaposvár : Kohn J. Kecskemét: Markovits G. Kisbér : 0oldschmidt A. Kisgjsz iilás: Nagy S. Kolozsvár: Wolff Ján. gyógyszer. és Kudy Józs- gyógy. Pauler Tivadar: A jog- és államtudományok encyclopaediája. Második bővitett kiadás 1 frt 80 kr. Péterffy József. Gazdasági növény-, növényélettan és Holobrenk szőllőmivelési, gyümölcsészeti és konyhakertészeti rendszere. Nevezetesb tekintélyek s öntapasztalás alapján 1 frt. 80 kr. Kautz Gyula. Az ausztriai birodalom statisztikája különös tekintettel Magyarországra. Főtanodák használatára és öntanulmányul. Három kötet 2 frt. 50 kr. — A közrendészeti tudomány. 1 frt. Zelena Ferencz nemzeti szakácskönyve. Egy magyar gazdaasszony felügyelete alatt újra kidolgozott és megbövitett negyedik kiadás. Erős kemény kötésben ------- 1 frt. 60 kr. Béringuier Lipót orvostudor Komárom: Belloni Ang. és Ketskés József. Kun.Szt-Miklós.- Csapó G. Léva : Boleman Ed. gyógysz. Losoncz : Body E. J. és Geduly Alb. gyógysz. Makó : Ocsovszky S. Marczali: Istis A. és társa. Miskolcz : Spuller J. A. és Böszörményi Józs. gyógy. Maros-Vásárhely : Fogarasy D. J. Mohács: Kögl Dániel. Munkács: Tóth K. Nagy-Abony: Pintér testvérek Lukács Ág. gyógysz. Nagy-Bánya: Haracaek J. Nagy-Kikinda : Komka J. A. Nagy-Kanizsa: Weliseh M. H. és Rosenfeld Sándor. Nagy-Károly : Schöberl K. Nagyvárad : Janky Antal és Huzella Mátyás Nagy-Szeben : Zöhrer J. F. Nyítra : Dr. Lang E. gyógy. Nyíregyháza : Reich és Pavlovits. Pápa : Bermüller József és Tschepen Ed. Palota : Rátz Dániel. Pécs: Adler Antal és Schiebinger Ferencz. Pozsony : Weinstahl D. és Heinrich F. gyógysz. Püspök-Ladány: Wessely P. Putnok : Szepessy F. gyógy. Rozsnyó: Feymann A. Rimaszombat: Kraetschmar C. A. Szabadka: Farkas J. Soprony : Rupprecht József gyógysz., Eder F. gyógysz. és Pachhofer L. Sepsi-Szt-György: Vitállyos Béla. Szombathely: Tempel F. Pachhofer Gyula és Pillich Ferencz gyógysz. Szék.Fehérvár: Deutsch A. Szathmár: Weisz János. Szegszárd : Rudy J. gyógy. Szentes: Eissdorfer G. gyógy. Szeged : Kovács Alb. gyógyszer., Kovács Mih., Fischer és Schopper. Szigeth: Ráth József. Szolnok : Braun Jakab. Temesvár: Roth L. gyógysz. és Kutin Mátyás. Tokaj : Heyduk József. Trencsén: Kulka Izidor. Nagy-Szombat: Keszely J. Topolya: Sárkány gyógysz. Ungvár: Liszkay János. Verschetz: Fuchs János. Vácz: Bodendorfer Gyula Veszprém : Heinrich A. és Gutthard T. fiai. Z.Egerszeg: Isóó F. gyógyszerész. Zenta: Wuits testvérek. Zombor : Michailovits és Zsivanovits. I163. Nyomatott Kniich busztáv magy. akad nyomdásznál — Barátok-tere 3-dik »«ám. WacTim rvt nn “ Irta Guizot. Az amerikai egyesült államok köztár» »V do Iling LG U. saságának megalapítása. Franciából fordították: Gyerőfy Gyula és Szabad Imre. 85 kr. A Tnnk “ Irta Guizot. Az angol köztársaság bukása és a monarchia „IUUUK. helyreállítása 1660-ban. Franciából fordították Gyerőfy Gyula és Szabad Imre. 95 kr. „Csokonai Mihály minden munkái.“ »*!?’ HPa dem. Irta Zalár. Költemények. 1 frt. „Betúlia hölgye.“ aray Alajos. Hősköltemény hat énekben. „Petőfi Sándor összes költeményei.“ ÍÍJSTkuSá?» kötet. A költő arcképével. 3 frt. Aranyozott finom vászonkötésben, szijHenes metszéssel. 4 frt. 20 kr. Dúsan aranyozott, vászonkötésben, arany Űá&femetszéssel. 5 frt 25 kr. „Tóth Endre újabb költeményei.“ Urt „Faludi Ferenc versei.“ »“f k“di*- T”lar Fiol-fttrrÁviro « Válogatott népszerű dalokból fűzve Kecskeméthy „J JdilUZerke, Csapó Dániel által. Négy füzetben. Ára egy-egy füzetnek 18 kr. „Miksa bajor kir. herceg utazása keleten 1838- ban.“ 8ö k-