A Hon, 1865. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)
1865-08-08 / 180. szám
180 iksz. Kedd, augustus 8. Előfizetési díj : PoetfiH 1- iiltve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra.................................1 frt 75 kr. 3 hónapra......................................5 frt 25 kr. 6 hónapra......................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-es emelet. Szerkesztő lakása : Ország út 13 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Illadóhivatal: Fest, Ferencziek tőrén, 7. sz. földszint. Harmadik évfolyam 1865. Beigtatási díj : 7 hasábos ily fáié petit sora .... 7 kr. Idélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. g§§: Az előfizetési dij a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. .5 gazdasági-, ipar* kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky ház. E lap szellemi népét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bórmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. »...ífi&sai következő folyamata: augustus — septemberi 2 hóra . . . 3 frt 50 kr. augustus — octoberi 3 hóra . . . . 5 frt 25 kr. augustus — decemberi 5 hóra . . . 8 frt *75 kr. Ipff’ Julius - tól kezdve teljes példányokkal szolgáihat „A HON“ szeik, s kiadó hivatala. PEST, AlbítSTIS 7. Politikai Szemle, (U). Ausztriai császár Ő Felsége e hső 5 én korán reggel tért vissza Ischlből. Néhány óra múlva megérkezése után mindjárt miniszteri tanács ült össze, saját elnöklete alatt, s megállapították az új utasításokat Bloome gróf részére, kinek tegnap vagy ma kellett visszaindulnia a porosz udvari szállásra. Az „Ost D. Post“ azt írja, hogy mélyen hallgatnak a Bloome gróf által kendett utasítások tartalmáról ; csak annyi hallatszik, hogy a porosz király és Bismarck úr érvei nem változtattak az osztrák kabinet eddigi nézetein. Sőt elhatároztatott: ragaszkodni az eddig megtartott állásponthoz, s megvárni Poroszországtól, hogy a herczegségek önállóságára nézve felállított követeléseinek csökkentése által, az osztrák-porosz szövetség becsét méltányolni fogja. Ennélfogva a porosz királyról föltételeztetik : nyílt szakításra engedje e a dolgot jutni Ausztria és Poroszország között, mi fölött a közelebbi napok határoznak. Bécsi kormánykörökben még mindig remélik ugyan, hogy Poroszország az utolsó pillanatban belebocsátkozik a condominium szabályozásába, mi Bloome gróf utóbbi küldetésének tárgyát képezte ; nem titkolják azonban, hogy e diplomata második küldetésének eredménye valószinüleg a diplomatiai viszonyok forma szerinti megszakítása teend. A középállami diplomatia is meg van az iránt győződve, hogy a porosz udvarnál határozott hangulat uralkodik, hogy már annyira megbarátkoztak az Ausztriával való nyílt szakítás eszméjével, miként ezt csak Ausztriának „sikeresebb engedékenysége“ tartóztathatja föl. A „Debatte“ úgy hallja, miként az 5 Felsége elnöklete alatt tartott miniszteri tanács kimondotta, hogy a Gasteinban osztrák részről fölajánlott engedmények ne továbbját képezik annak, mit Ausztria engedhet. A porosz kabinetnek egy erre vonatkozó nyilatkozat kézbesittelik , amelyben sürgetőleg kifejeztetik azon várakozás, hogy porosz részen oly nézet fog túlsúlyra jutni, melynél fogva a kérdés közös megoldása lehetségessé lesz. A „Debatte“ azt írja, hogy sokért nem remélnek többé Bloome gróf küldetésétől. A „Neue Fr. Presse“ azt írja, hogy Bloome gróf második küldetése alkalmával nem forma de lényeg tekintetében kézbesít ultimátumot. Sírkért nem remélnek. Készen vannak Poroszország makacsságára, s ennek következményeire ; szóval : alig remélik a békét, hanem a háborút várják. A „P. Lloyd“ bécsi levelezője is azt írja, hogy Bécsben felső s alsó osztályokban egyaránt a háborút emlegetik, sőt már aláírások történnek háború esetére. Ugyane lap bécsi levelezője következőleg adja elő az Ő Felsége elnöklete alatt tartott miniszteri tanács eredményét. Ragaszkodás az Ausztria által elfoglalt álláshoz; ez értelemben hangzik Bloome gróf utasítása. A követelések és negatiók két fő pontja: a katonai feleBőség és a fejedelem beigtatása. Az elsőre nézve Ausztria soha sem fogja megengedni, hogy a herczegségek hadserege a porosz seregbe soroztassék, a februári porosz követelések szerint : ép úgy ragaszkodik Ausztria az oldenburgi nagyherczeg negatíójához és az augustenburgi herczeg beigtatásához. Ez a két vitályos pont, a többire nézve könnyű volna az egyetértés. A miniszteri tanács ezen állásponton semmit sem változtatott. A kabinet ezen szilárdsága lényegesen a magyar államférfiak befolyásának tulajdonítandó. Majláth Eszterházy gróf és Haller gróf mindnyájan megegyeznek abban, hogy Ausztriának minden áron fen kell tartania nagyhatalmi állását Németországban. A szakítás és háború kikerülésére még egyetlen út van : ha tudniillik a condominium rendezésére valami egyezmény jó létre. Egyébiránt 8—10 nap előtt nem várható a döntő fordulat. Különös azonban, hogy míg Bécsben ennyire el vannak készülve Poroszországgal szakításra, — sőt háborúra. Párisban nem tartják valószínűnek az összeütközést a két német nagyhatalom között. A „Constitutionnel“ bécsi tudósításokat kapott volna, melyek nem látják oly sötét színben a helyzetet. Ezen tudósítások szerint, az alkudozások folytattatni fognak, s a remény a kiegyezkedésre még nem enyészett el. Az „Ind.belga“ párisi levelezője azt állítja, miként ott meg vannak győződve, hogy Ausztria nem fog kardot húzni a herczegségek kérdése a miatt, következőleg Bismarck lesz győztes, ki félhivatalosan azon tanácsot kapja, hogy csak előre törjön, mig hivatalosan mérsékletre intetik. VÉLEMÉNY-CSERÉK. I. Pest, aug. <>. 1865. A „Hon“ jul. 25-ki számában egy indítványt olvastam a megyék megalakulására vonatkozót, — benne ezen tételt is: A jelenlegi tisztikarból bizonyosokat, a kiknek becsületességéről meggyőződött a főispán, kiválaszt és candidálni fogja stb. Olvastam ugyanazon lap hasábjain több nyomós észrevételt ez indítvány ellen, — egy szempontot azonban nem találok eddigelé megérintve — amely pedig szerintem a fő — népünk morális érzetének szempontját. Engedjen erről pár szót a tisztelt indítványozó. Tudom, hogy indítványát írván, jó czél elérésére volt lelkesülve, lehetővé tenni az országgyűlést. E czélnak minden tisztelet és becsület! Csak azt tartom igen veszedelmesnek, habár a legszentebb czélra törekvésnél is, az eszközök és utak megválasztásában, a legjobb akarat mellett, engedékenységünk odáig megyen, miszerint a czélt szentetleníti meg. Vessünk egy futó pillanatot a közelmúlt előzményekre, miszerint tisztán álljon előttünk a pont, melyről alkotmányos haza polgáraiul kiindulnunk lehet és kell a megyék megalakítását illetőleg, jól megjegyezvén , hogy a fonalakat, melyek a jelent a múlttal fűzik össze, kegyelettel kell hogy őrizzük, — mert ha ezek elmetszetnek — természetes, mikép azon szálak is, melyeknek tovább fonása a jelennek a jövendőt biztosítja, tépve vannak. Az 1860-iki octoberi diplomában a megyék autonómiája visszaállítva lett. A megyék megalakultak az 1848-diki törvény értelmében — és működtek kilencz hónapon át. Ekkor a kormány jónak látta a megyei bizottmányokat megszüntetni. S mit tettek a megyék ? Pestmegye például (s vele a mint tudva van a megyék többsége), gondoskodván először íb végzésében, miszerint azon hivatalosztályok, melyeknél az egyének változása a közre nézve káros következményűnek bizonyult, — milyenek a telekkönyvi tanács, — levéltár, — pertár, — iroda betöltve maradjanak. Kimondd : mikép megszüntetve lévén a bizottmány, — tisztikara mint ennek kifolyása további működése lehetlenné tétetvén, — visszavonul, azaz ragaszkodik törvény-biztositotta autonómiájához, várva borúra derűt — t. i. bizottmányt. Ezen visszavonulásának egy ünnepélyes okiratban adott Pestmegye tisztikara kifejezést, — melyre minden egyes tagja sajátkezüleg jegyezte nevét. Gondolom, hogy itt lemondásról egy árva betű sincs. "" Már most — mi következik ebből az esetben, ha Pestmegyének ismét megyévé kell lennie ? Sem több, sem kevesebb,mint az,hogy a mely órában az ország törvénye s vele Pestmegye bizottmánya visszaállítva lesz, — Pestmegyének ugyanazon órában tisztikara is megvan; következőleg Pestmegye alkotmányos főispánjának nem restaurálni — legkevésbé pedig a mostani hivatalnokok között válogatni, hanem egyszerűen az lehet feladata, hogy összehíván a törvényes bizottmányt, azok helyett, akik időközben elhaltak, •— és igenis azok helyett, akik a fölebb említett végzés által meghagyva nem lévén bizottmány nélkül is tovább működni, vagyis az autonómiához nem ragaszkodni látták adott szavuk ellenére kényelmesnek, a XVII. t. ez. értelmében a választmánnyal egyetértőleg újakat választatván, a tisztikart kiegészíti. És tisztán ez a feladata a többi megyék alkotmányos főispánjainak is. És szóljunk nyíltan, mint azt magyar természetünk hozza magával. Ha czél, jóra jönni a magyar nemzettel? Úgy e czélhoz biztosan egyetlen fa vezet : alkotmányunk és igy a megyék autonómiájának teljes visszaállítása úgy, miként azt az 1848-iki törvény rendeli. Nyújtson a hatalom tiszta italt — tekintsen történelmünk lapjaira — és legyen nyugodt — üdvére válandik bizonynyal a felköszöntés ! A magyar kebelben van egy érzelem, — a nemes kegyelet szent érzelme. Századok bús emlékét törli ki emlékezetéből az őszintén bizalmas közelítésnek egyetlen perczében. Medius terminusok — mint mindig és mindenütt — keserű bonyodalmakat eredményezendnek , melyeknek végét csak Isten látja be! Nézzük most már, hogy állunk a múlt, jelen és jövő viszonylataival ? A múltból — törvény-biztosította autonómiához ragaszkodás áll előttünk — a jelenben — kilátás arra , hogy azon autonómia, — melyhez a megyék tisztikarai annyira ragaszkodtak és ragaszkodnak — ismét érvényre fog emeltetni — de áll még előttünk más is — bevégzett tényekből merített tudomása a nemzetnek a provisorium hivatalnokai négy éves működéséről. — — Ha már most az indítvány elfogadtatnék, kérdem : nem tisztán annyit tenne-e az, mint a jelent a múlttal összekapcsoló — s a jelennek a jövendőt biztositó fonalakat elmetszeni? Igenis annyit tenne, Azon űrt pedig,mely az elmetszés helyén támadni fogna — ne mystifikáljuk magunkat — bizonnyal nyomorult érzetek fognak betölteni. És nem annyit tenne e? 61-ki országgyűlés határozmányai, — megyék végzései — félre veletek — sanctio a provisoriumra. Igenis annyit tenne, pedig tudjuk — hogy ez indítványozónak soha esze ágában sem volt. És nem tisztán annyit tenne e? hogy: ragaszkodás az alkotmányhoz — férfias következetességgel és kitartással,— és az alkotmányt anyagi kényelemért, — egy kis ranghiuságért oldalba rúgni,mondván : csak az én erszényem teljék meg — mi gondom a többire mindegy egy a jutalom! ut figura docet: együtt vannak candidálva az, — aki ünnepélyesen adott szavával ugyan az autonómiának — de kényelemből tényleg a provisoriumnak hódolt, avval, aki ellene állván az anyagi előnyök csábjainak tántoríthatlanul — nyomort is tűrve ragaszkodott palládiumához — mely nélkül nincsen számunkra üdv, igenis annyit tenne, és kérdem lehet-e átalában — és különösen alkotmányos hazánkban a demoralisatiónak ennél veszedelmesebb neme? Nem lehet. A legfensőbb jutalom a nemzet elismerése ! a nemes becsvágy törekvéseinek szárnyakat csak ez fűz. Közönye— lehetlenné tesz minden törekvést, mert emberek vagyunk! Királyok és népek végzete, a népek kebelében oldatik meg. Óvakodjunk népünk erkölcsi érzetével játékot űzni! Nem lehet czél nemzetéletünkben annyira üdvös, — melyet ez áron megvásárolni tanácsos volna. Az események könyve nyitva áll. Isten ujja azért nyilatkozik bennünk, hogy ügyeljünk rájuk. Róma 320 triumphanst látott diadalszekéren felvonulni Capitoliumába; — a mint népe erkölcsi érzetét gúnyolni elkezdé — azontúl egyet sem többé, és porba hullott dicsőségének koronája. Néhai. II. Restaurötio-e, vagy retablirozás? Miután ájul. 25-én a „Hon“-ban közlött © jegyű czikk, mely a vármegyék restaulásáról szól, két oldalról is ellenvetésekre talált, ildomtalanságnak tartanám az anonymitás előnyét továbbra is fentartani, s kinyilatkoztatom, hogy azon czikket én irtam. Az úgy vélt félhivatalos közlönyök a restaurálás eszméjét oppognálják, míg más oldalról a szabadelvű nézetek szóvivőinek egy része is kifogásokat tesz szerény véleményem ellen. Az előre bocsátott czikk, melyet egy szó változtatás nélkül közöltünk, kifejezést ad az utóbb említett kifogásoknak. Ezek szerint az 1861-iki megyék egy részében a tisztikarok nem köszöntek le, nem léptek le hivatalaikról, hanem csak visszavonultak a bizottmányok működésének helyreállittatásáig, s felfüggeszték hivataloskodásukat, a mig annak törvényes alapja visszaadatik. És igy azon megyékben nem uj tisztválasztásról, hanem a bizottmányok összehívásával, a volt 61-ki tisztikarok retablirozásáról lehet csak szó. Ahogy az egykorú adatokból összeállítanom lehetett (bocsánat, ha tán valamelyik esetnél tévedtem) azon megyék, melyekben a tisztikarok hivatalba visszalépésüket a bizottmányok helyreállittatásától föltételezték s ezt az esélyt határozottan reserválták, ezek: Pest, határozata kell sept. 29-én. — Bors és Arad, oet. 19. — Békés, oct. 20. — Győr, oct. 24. — Bács, oct. — Vas, nov. 2. — Bereg, Csanád, Veszprém, Nógrád, Borsod, Sopron, Krassó, nov. 4. — Bihar, Szepes nov. 5. Amelyekben a tisztikarok minden reservata nélkül egyszerűen lemondtak , azon megyek a következők : Nyitra, lemondási okirata kelt nov. 4. — Komárom, nov. 2. — Pozsony, Baranya, nov. 4. — Csongrád világosan kiteszi lemondási okiratában, hogy a tiszti kar visszatérését új választástól várja. Azon megyék, melyeknek feloszlásáról, a provisorium közbejötte miatt, semmi jegyzőkönyv publicitásra nem jöhetett, s melyek közt vannak olyanok, ahol a tisztikar tettleg megakadályoztatott , nyilatkozhatásban, ezek : Abaúj, lemondási okirata kelt nov. 4. — Torontál, Hajdúkerület szinte nov. 4. — Tolna, Liptó, nov. 5. — Fejér, Zólyom, Árva, Turócz, nov. 7. — Sáros, Ung, Gömör, Zala, nov. 11. — Temes, Ugocsa, nov. 12. — A.-Kunság, Zemplén, nov. 14.— Heves és K. Szolnok, Zaránd nov. 18. — Bars, nov. 24. — Esztergom, nov. 25. — (Az itt nem említettek lemondási tényeit nem tudtuk publicus után fölfedezni.) „Egy“ megye tisztikara megmaradt hivatalában a bizottmányok feloszlatása után is, mig azután felsőbb parancs következtében el nem mozdittatott. (Ismétlem, hogy adataimban lehet itt, amott tévedés, miután az 1861-iki novemberi időszak hiányos publicitása mellett nem lehetett minden idevágó adatot egész terjedelmében megszereznem , s nem is fektetek ez adatokra különösebb súlyt.) Ez a lap szerint tehát 16 megyében a retablitázást, öt megyében a restauratiót, a többiekben vagy egyiket, vagy másikat, abban az „egyben“ pedig a rehabilitatiót kellene sürgetni. Föltétlenül elismerem, hogy az autonóm municipális jog szerint minden megyének szabad volt olyan eljárást követni e kérdésben, amilyent jónak látott s jelenben is joga van olyan nézetből indulni ki, mely a másikétól független, s távol van tőlem az a vélemény, hogy ez a jog nem a legcorrectebb fogalom. A megyéknek szabad, iőt kell is politikát űzni, egyik megye tartozhatik az egyik pártnézethez, a szomszédja pedig a másikhoz, s ez helyesen van. Hanem politikai tekintetből , a jelen keremben , a jelen kérdésnél, mégis nagyon czélszerűnek látszik, ha egy közös óhajtás elérése végett, mely czélul a megyék helyreállítását tűzte ki, nemcsak egy pártnak különböző megyék szerinti közvéleménye, de egyáltalában mindazok a megyék, ahol a provisorium helyett a reconstitutiót akarják lehetővé tenni, egy közös út iránt megegyeznének, nehogy egy közös positív elv felállításának hiányában csak az ellenünk fordult negatiónak adjunk előnyt magunk fölött. Ezért voltam bátor azt a közös értekezletet indítványba tenni, mely a tájékozatlanságot megszüntette volna. Azonban, miért, miért nem? oly hosszúra húzódik a provisoriumot az alkotmányos actiótól elválasztó „vacuum“,hogy a közönség nem győzi a tovább lélekzetvisszatartást s kénytelen fennhangon gondolkozni. A kormány a változás óta hat hetet hagyott eltelni, s azt kell hinnünk, hogy egyenesen azért tette, hogy a közvéleményt kipuhatolhassa e tárgyban, mert ily hosszú időhaladék mellett lassankint elolvadt kezében az a védők, hogy nem állíthatja össze a megyéket, mert sietősebb dolga az országgyűlés egybeállítása. Tehát nincs más utunk, mint hirlapilag jönni valami megállapodásra, hogy mit kívánunk a kormánytól: restauratiót-e. Vagy retablirozást? Nem merészkedem szavamnak legkisebb tekintélyt is igényelni, ily országos fontosságú kérdésben, melyet ezeren meg ezeren jobban értenek nálamnál, de a rám bízott helyzet kötelességemmé teszi, hogy elmondjam okaimat, amikért a tisztujitást találom helyeslendőnek minden megyére nézve, nem a retablirozást. A tisztujitás nem csupán alkotmányos formaság, hanem egyúttal lényeges népjog is. A tisztujítás joga azért adatott alkotmányunk által a választó közönségnek, hogy három évről három évre ítélhessen az egyéniségek felett, ha megfeleltek-e azon idő alatt kötelességüknek, s a bennük vetett bizalomnak, vagy nem ? A 61-ei országgyűlés szintén óvás mellett oszlott szét, s ez óvás alapján azon három év alatt, melyre képviselői meg voltak választva, igénye is volt azon felfogást teljes érvényben tartani, hogy az egybehívandó új országgyűlés személyenkint azonos legyen a feloszlatottal. Hanem e három év leteltével a választási jog visszatért a választók birtokába s azok ismét szabadon tehetik fel a kérdést maguk előtt : váljon 61-ki képviselőjük a lefolyt évek alatt érdemes maradt e bizalmukra? E visszatért jogot még eddig senkitől sem hallottuk kétségbe vonatni,sőt eddigelé számos indiciumot gyűjtöttünk össze az iránt, hogy több választókerület nem fogja a 61-ki képviselőjét újra megválasztani, s e jogot nem hoznánk kétségbe még akkor sem, ha hátrányunkra volna ; annyival kevésbbé tagadjuk, minthogy előnyünkre hisszük. Ugyanezen jogelven tért vissza a választók birtokába három év letelte után, — szerény véleményem szerint,— a tisztviselők újraválasztásának joga is. Azon reservata, hogy a tisztikar újra elfoglalandja helyét, mihelyt a bizottmányok ismét életbe léptettetnek, teljes érvénnyel bírt arra a három évre, melyre a tisztikar meg volt választva; a három év letelte után az újraválasztás joga a megyei közönségé, mely oka nem volt a hosszú közjogi juristitiumnak, s melynek a provisorium nem praejudicálhatott. A bizottmány megteheti, hogy acclamational en bloc behelyezze akkori tisztikarát, de övé a jog azt megkívánni, hogy ez iránt megkérdeztessék. Hogy ez a felfogás alapos, az világos kifejezést talál Bereg megye tisztikarának lemondási okmányában is, hol a 3 ikpont így szól : „a mostani tisztikar 3 évre lévén választva, a nyomás megszűnése esetére életbe lépendő bizottmánnyal a mos-