A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)

1865-10-26 / 246. szám

246 ik sz. Csütörtök, October 26. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. Előfizetési díj : Pistin Hililvu vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra . . .... 1 írt 75 kr. 3 hónapra...................................... 6 frt 25 kr. 6 hónapra...................................... 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve k­eretit beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : Ország-út 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam Beiktatási dij :­­ t­asábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtat­ásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételei latt, vétetnek fel. DM? Az előfizetési díj a lap tulajdonos szurkesz tőjéhez küldendő. a gazdasági-, ipar- kereskedelm­i és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása .­Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Az országgyűlés közeli megnyitására vonatkozó több oldalról beérkezett kívánságoknak hogy elégtétessék : ezennel rendkívüli­ előfizetést nyitunk Előfizetési ár e £ hóra 3 forint 50 krajezár. t&­fST Egyébiránt teljes számú példányokkal, October 1-től kezdve, folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. „A HON“ ezerk. s kiadó hivatala. PEST, OCTOBER 25. Politikai Szemle. (II.) A „Patrie egy hosszabb czikkben fejtegeti a Rómában történt miniszteri változás fontosságát. Úgy üdvözli Anto­­nellit, mint oly férfiút, ki új irányt ad a pápai politikának, s a septemberi egyez­mény végrehajtását elősegíti. Ezen fölfo­gás lehet ugyan helyes, de mindemellett merülnek föl vélemények, melyek óva intenek a túl vérmes reményektől. Az olasz-franczia „Italie“ (egyik legte­­kintélyesb olaszországi lap) ezt mondja egyik közelebbi számában az Olaszor­szág és Róma közti közeledésre vonatko­zólag: „Francziaországi barátaink meg lehetnek győződve, miként tökéletesen fölfogják Olaszországban a Sz. Atyához közeledés hasznosságát. De épen azért, mivel itt mindenki előtt úgy látszik, hogy e közeledés nehézség nélkül létrejövend, ha a pillanat reá elérkezett, nem tart­ják szükségesnek, oly kérdésekbe avat­kozni, melyek még nincsenek megérve. Mindenek előtt szükséges, hogy a kama­rák elfogadják az egyházi reformokat illető, az ország által türelmetlenül várt törvényeket, s hogy a kormány azokat megerősítse. Ezen törvényhozatal egy időre esik a római területnek a franczia hadcsapatok részéről történendő kiüríté­sével. Ha ez megtörtént, az egyház és államnak, e két hatalom föltétlen elsza­­kítására alapított kölcsönös szabadsá­ga a legbiztosabb és a legtartósabb egyetértést idézendő elő közöttük. Itt bizonyosságban vannak az iránt , hogy a kibékülés nem maradhat el, ha a pá­paság átadatik önmagának. Végezzük be tehát egyelőre ujjáalakulásunk művét a jelenkori alapelvek alapján; ez által számos akadály elhárittatik azon nagy napra, a­melyen egyház és állam ismét elfoglalandják azon állást , mely őket saját területökön jogosan illeti. Ez pro­grammunk, s úgy látszik, hogy bajos vol­na ennek becsületességét elvitázni. Míg Rómából egymásután érkeznek a leverő hírek franczia legitimista körökre nézve, mind világosabban kitűnik, hogy Francziaországban coalitio jött létre, az összes clericalis frac­­tiók és régi pártok között, a napóleoni dynastia elleni ke­resztes hadjáratra, s hogy az „Unita Cattolica“ (jezsuiták lapja) igen jól tudta, mit tőn akkor, midőn a Bona­­parteék elleni dühös manifestumot kibo­csátotta. (Lásd e manifestum töredékét lapunk tegnapi számának „Olaszország“ rovata alatt). Az ellenzék árnyalatainak összes vezetői, legitimisták, orleanisták, fusionisták és republicanusok(!)a­mennyiben az ultramontanismust erős emeltyűnek tekintik terveik előmoz­dításár­a, találkozást adtak Lamorid­é­­re gyászünnepélyén, megmutatandók az országnak, hogy ők csatakészen állanak. Ezen körökben a jelszó: a pápa-ki­rály megmentésének vagy ké­sőbbi helyreállításának ellenei bukásával ke­ll kezdődnie. Tehát először is Napóleon császárt kell megbuk­tatni. Victor Emmanuel bukása s a régi rend helyreállítása Európában aztán ön­ként fog következni. A legitimista —orleanista — és fusionis­­ta republicanus liga politikájának első ál­dozata — mint látjuk — Merode bíbornok. Ezt követendő nemsokára a franczia fog­laló sereg egy részének kivonulása Ró­mából , s ha Róma ekkor sem békü­l ki Olaszországgal a sept. 15-ki egyezmény alapján , az összes foglaló sereg kivoná­sa s Rómának saját erejére hagyatása, a non interventio elvének még fegyver­erővel leendő fentartása mellett is, h­a ez szükséges találna lenni. A frankfurti senatus felelete Ausztria felszólalására már megérkezett tegnap­előtt Bécsbe. Ezen felelet azonos a Po­roszországhoz intézett válas­szák A frank­furti senatus hangnyomatolja azon vi­szonylatot, a­melyben az egyes szövet­séges államok a Bund kebelében egy­más irányában állanak, hogy Frankfurt szabad városa ugyanazon állást foglalja el, melyet a többi szövetségi tagok, a­mi a sajtót illeti, a nem „tűrésről“ (Ausztria és Poroszország részéről) ép oly kevéssé lehet szó, mint a „saját beavatkozásról“ ennélfogva egyszerűen visszautasítja mind­két kormány követelését. A porosz kabinetnek a frankfurti sena­­tushoz intézett s oct. o­ káról kelt sürgö­nyét a távirda már közli. Ez érdekes ok­mány alább olvasható. (Lásd a magán távirati sürgönyöket.) A jövő országgyűlés phasisai. IV. Az eddigieket nem csupán a kegyes ol­vasó mulattatására mondtuk el, hanem leginkább azért, hogy a hol lehet figyel­met gerjes­szünk azon kevéssé vigasztaló körülmények iránt, melyek bennünket kényszerítendnek csupa merő előzetes for­masági kérdésekkel, egy egész elvert esz­tendőt betölteni. Hozzáértő hazafiak, kikkel azóta a fe­lől értekeztünk, azt mondják, hogy nem is nagyító, de inkább kicsinyítő szem­üvegen keresztül néztük a jövendőket, mert az a sok meddő küzdelem egy rö­vid esztendő keretébe bele nem fog férni. Tehát a legjobb akaratú, leglojálisabb országgyűlés sem fogja azt tehetni, hogy a tulajdonképi czélhoz eljusson, melyért összehivatott,­­ a hozzá vezető ut­ak ro­­szasága miatt. Már most csak az a kérdés, hogy van­­e valakinek szüksége a halogatás rend­­­­szerére a mi speciális belpolitikai kérdé­seinkben? Mert ha a kormánynak van arra szük­sége, hogy minden lényeges kérdés a be­­láthatlan jövőkbe halasztassék, akkor a kormány megteheti velünk, hogy mind­azokon a felemlített állomásokon végig utaztasson bennünket, egy-egy állomáson jól meg is pihentessen, sőt még előre nem látott diverziókban is részesítsen;­­­meg­teheti a kormány, ha semmi egyéb czélja nincs, mint alkotmányos formák életben tartása mellett gond­ozatlanul kormá­nyozni, hogy bizony beleereszt bennün­ket abba a taposó malomba, a­hol foly­vást járunk, de soha előre nem megyünk; határozunk, formulázunk; a lajthántúliak is határoznak, formuláznak; a mi formu­láink innen oda, az övéik onnan ide jár­nak kelnek; Pesten is, Bécsben is, meg a 16 tartományi gyűlésen mind igen szép szónoklatokat tartanak , a­kik ebben gyönyörűségüket találják, egész Európa előtt,mint a legfelparlamentezettebb ország fogunk ragyogni; — hanem a tulajdon­­képeni leglényegesebb alkatrésze az alkot­mánynak, a pénzkérdés, imterim, propier­­non conformitatem idearum, sequestrum alatt marad. Ez meglehet, de mi nem his­szük, hogy meglegyen. A kormánynak nem lehet szüksége oly helyzetre, mely csupa negatiókból van összeállítva, a­melyben saját állását csak a jobbról is, balról is egymással szembe­állított tagadások támogatják. Európa je­len helyzetében ily alkotmányos hadmű­velet nem tanácslandó. A kormánynak aktív előhaladásra van szüksége. És nekünk is. Minket is sürgetnek nyo­masztó közgazdászati, pénzügyi, kereske­delmi viszonyaink, hogy a húzás-haloga­tás rendszerét ajánlatosnak ne találjuk. S így hisz Mük, hogy a jövő 1666-dik év nem tartozik azon olcsó időszakok kö­zé, a­mikben fő feladat : hogyan lehessen elélni egyik napot a másik után? Azért mi, akkor, midőn tökéletesen el­hitettük magunkkal, hogy egy kormány, mely megbuktatta elődének politikáját, a megbukott politika „mi várhatunk“ jel­szavának egészen ellenkezőjét tűzendi ki zászlójára; e hitünk nyomán a következő eljárást, várjuk a kormánytól : „A mi előzetes leértjei, egy tollvonással háríttassék félre az útból.“ „Ne teljenek el hónapok az ország re­­integratiójának kérdésével.“ „Ne vesztegettessék el a drága idő s az ország loyális hangulata, a törvénysze­rű kormány­álak s a megyei autonómia helyreállítása feletti terjedelmes discus­­siókkal. „Ne bizassék második leiratra a lénye­ges kérdések propositiója, hanem foglal­tassák az mindjárt a megnyitó beszédben. És mind­ehez semmi sem kellene egyéb, mint gyors és apodycticus elfog­lalása a jogfolytonossági térnek a kor­mány részéről, s utalása a képviseletnek nem a hátra, de az előre­haladásra. Minden félreértés kikerülése végett ezen czikkem alá is idejegyzem a mentalis re­servatát, hogy mindez csupán egyéni vé­leményem és nem pártprogramul. Jókai Mór.­­ A Debatte mult vasárnapi számában az Idők Tanúja nyomán az üllői törvényellenes hatósági túlkapást igy iparkodik feltüntetni, mint következményét egy választói párt által tervezett öngyilkossági merényletnek az ellenje­lölt személye irányában, s e közlésében nem átallja egy köztiszteletben levő honfi nevét „atonállási merénylettel kapcsolatba hozni, a­mit még az I. T. sem tett. Hajlandók vagyunk a Debatte szerkesztőségéről föltenni, hogy a könnyelmű közlemény elkerülte figyelmét, és így nem volt szándéka alkalmat adni arra, hogy egy, a törvény és alkotmány tiszteletében ed­zett jellemű hazafi ily méltatlan, és alacsony rá­galmat épen a rokonszenveink által kísért De­batte hasábjain legyen kénytelen erélyesen visszautasítani. A vizsgálat az említett tény fö­lött pár nap alatt be lesz fejezve, akkor ki fog derülni hivatalosan e rágalom minden részletes körülménye, de addig is fel kell szólítanunk a Debatte szerkesztőjét, hogy ha fenn akar tar­tani bizonyos tekinteteket, a­miket egymást megbecsülni óhajtó pártok félre­tenni még vá­lasztások idején sem szoktak ; e gyűlöletes vo­natkozást egy öngyilkosokkal bizonyosan nem szövetkező párt, s annak egy köztiszteletben álló tagja­i­löl visszavonni ne késsék. Pest, oct. 25. Nyilatkozat. Több, a monori választó­kerülethez tartozó község választói felszólítottak, hogy közöttük, mint általuk kitűzött kép­viselő-jelölt jelenjem meg. Midőn elvem szerint,a képviselő választások tényét an­­­nyira a nép szabad akaratától feltételezett alkotmányos joggyakorlatnak tekintem, hogy arra bárminő anyagi vagy erkölcsi­­ külbefolyást gyakorolni a törvényes sza­badságot megzavaró beavatkozásnak kell tartanom; annálfogva e nagyrabecsült és kitüntető meghívást, melynek a válasz­tások után eleget tenni kötelességemnek tartandom, a választások előtt tisztelet­­­­tel megköszönni kénytelenittetem, s ezút­­t­tal kinyilatkoztatom, hogy sem személyes , megjelenésemmel, sem semminemű külső­­ tüntetéssel, annál kevésbbé a nép erköl­­­­cseit megrontó bárminemű vesztegetéssel­­ sem magam a választásokra befolyni nem­­ fogok, sem elvtársaimnak nevemben­­ ilyesmit elkövetni nem engedek, hanem i ha a tisztelt választó­kerület bizalma vé­­­­leményének leendő képviseletével enge­­­­met felruházni kíván, a nagyra becsült­­ megbízást, egyedül, mint a közvélemény­­­­nek erőszakolástól és elámítástól ment szabad nyilatkozványát fogadandom el, s viselendem azt, mint hazafiui nehéz kö­telességet, és nem, mint kierőszakolt kitüntetést. Kelt Pesten, 1865. oct. 25-én. Gróf K­e­g­l­e­v­i­c­h Béla, eddigelő Pejacsevics gróf csak hajlandóságát jelenté ki a kínált főméltóság elfogadására, — azonban csak a horvát országgyűlés kezdetekor lépend kormányra, addig Mazuranics úr veze­­tendi az ügyeket. — A „Presse“ némely példányaiban Pestről, távirati tudósítást hozott. A hozzánk érkezett példányban ezen táviratot nem találtuk. Úgy látszik, e lap pesti levelezőjét viszok lephették meg, mert komolyan állí­á, hogy a legutóbbi minisztertanácsban már egy magyar miniszté­rium kineveztetése határoztatott volna el. A félhivatalos kőnyomatú lap nem is késett ezen közlemény megczáfolásával. A „Presse“ ma este érkezett számában azt mondja, hogy a „Gen. Corr.“ czáfolata kissé határozottabb is lehetne, s amellett marad, hogy a miniszteri ta­nácsban ha nem is történt döntő határozat, a magyar minisztérium kinevezésének kérdése mégis erélyesen szellőztetett. A Misi lapok smaléje. (f) „N. fr. Presse.“ A ki a nevezett lapnak legutóbbi czikkét olvassa, kény­telen lesz elhinni, hogy a szerkesztőség tisztán, egyedül a legmiveletlenebb osz­tály felizgatását tűzte ki czélul. Bármely párton álló értelmes ember csak sajná­lattal teheti le kezéből a „N. fr. Presse“ keddi számát, melyben egyik galimatias a másik után következik. Ám ítéljen az olvasó: létezhetik-e tisz­tes rendű német olvasó, a­ki békével tűr­het ily erőltetett életeskedést, a mint itt következik: — „Váljon találhat a szegény osztrák­német még egy kis helyet, a hova fáradt fejét lehajtsa? A hol addig, míg a jobb létre átszenderül, megmaradhat, és nem taszítják per schule, egyik zugból a má­sikba? „Egész egy új Odysseet-t lehetne írni arról, mint akik kergetik a szegény néme­tet, Zwangspass mellett (notandum: ez német találmány) ide-oda, mint az örök­­zsidót a legendában. Először is jó Bis­marck s kényszerítő marschroutot nyom kezünkbe, hogy költözködjünk Budapest­re. Miért ? mert Mohácsnál a németeket verték meg, s most mi csak a győzelmes Magyarország partes aduexae-i lehetünk. „Azonban a büszke Budapest vissza­utasítja az érkezett küldeményt. Báró Eötvös fractur betűkkel írja :á: retour! nach Frankfurt! Jó, eljövünk Frankfurt­ba , itt azonban ismét Bismarck kiált fel, hogy ez már mégis szörnyűség ! el aka­rom a németet Bécsből űzni, s ime Pest­ről visszaküldik Frankfurtba, saját nya­kamra. Megharagszik tehát s ismét vissza­­küld bennünket Pestre, azon utasítással, hogy ha a magyar urak nem adnának egy kis helyet számunkra, hurczolkod­­junk Temesvárra, Zágrábba, Zimony­­ba, vagy a szlávok közé, mert az út nyugatra, Poroszország közelébe, min­denesetre zárva lesz. „Valahogy tán csak meg volnánk elé­gedve, ha végre a délszlávok vendégsze­rető karjai között letelepedhetünk; de ek­kor feláll a „P. Napló“, a­kit jelenlétünk a délszlávok közt nyugtalanít, s vissza­kerget Grátzba, mert ez oly felvilágoso­dott és értelmes polgárokból álló város, mely bátran középpontjává válhatik a né­met elemnek. „Csak azt nem tudjuk, hogy pensióból fogunk-e megélni , vagy talán a magya­rok tartásunkra megküldik a felét azon 18 milliónyi adó­hátraléknak , mel­lyel tartoznak. (Az adóhátralék állapota egyik újabb döntő argumentum arra, hogy pénzügyi­leg is külön háztartást tartsunk, s ne en­gedjük az adókivetést azok kezébe, a­kik több adóval terhelik a népet, mint a­men­­nyit megbír.) „Ha megkapnánk quotába, a 18 millió adóhátralék egy részét, talán volna ma­radásunk Grátzban, legalább addig, míg ott létünket a slovének, Bleiweis, Toman és Costa urak megszagolnák“ stb. -------Ilyen hangon írja vezérczikkét a „N. fr. Presse“ németül, a német olvasó közönségnek! A czikk vége a pesti kö­­vetválasztási mozgalmakról szól. Leg­mulatságosabb ezekben a következő né­hány sor : „A Terézvárosban Gorové ellen bizo­nyos dr. „Schvarcz Gyula itt lépett fel, a kinek neve méltán azon gyanút ébreszti fel, hogy ezen urat eredetileg „Schwarz Julms”-nak hitták. (Ez aztán egy bécsi német filologhoz illő felfedezés.) — Azoknak, a kik a kormányt programm kibocsátására sürgetik, az uj szerkesztés alá jött „Oesterr. Ztg“ így felel: „Mindennap egy revolvert szegeznek a minisztérium mellére s kiáltják: Pro­­grammot, vagy az életedet! Tehát még most sem jutottunk ki a papir-program­­j mok szerencsétlen korszakából! „Mit tesz az : kiegyenlítési programm M­­agyarországgal ? Hiszen épen most ké­szül a kormány arra, hogy Magyaror­szág véleményét meghallhassa. És ha megértette mit mond Magyarország, m­eg­­hallgatandja az örökös tartományokat is. Vagy azt akarják: előre kikiáltsa a kor­mány, mit határozott , bármit mondjon­­ azután Magyarország, bármit m­ondja­­­­nak a nyugati tartományok ? „Épen azért, mert nem parlamentáris­­ komédiát akar a kormány játszani, épen azért, mert az országgyűlések meghallga­tását komoly értelemben veszi, azért nem szól előre, hanem az alkotmány újra fel­építését a népekkel való szabad egyezke­dés útjára bocsátja. A kormány nem kész programm­ot, hanem fehér lapot visz az or­­szággyűlések elé, hogy írják arra kivána­­taikat és követeléseiket.“ (f.) A bécsi lapok mindennap más egyénről írják, hogy horvát kanczellárrá neveztetett vol­na ki. Az „Ost D. Post“ ma is a mellett áll,hogy Zidarics urat érte volna ezen megtiszteltetés, s mellé teszi, hogy ezen kinevezés által a magyar ügy Horvátországban győzött. Az ilyen föltevést a horvát nemzet bizonyára elutasitandja magá­tól, mert azzal annyi volna mondva, hogy a hor­vát országgyűlés vakon követi akármely kan­­czellár politikáját, a­mit pedig az események nem igazolnak.­ A „Wanderer“ ellenben, mint bizonyost állítja, hogy Pejacsevics László gróf már megkapta kineveztetését a horvát kanczel­­lár»ágift- A fcleyd“ Imletöj* «»r­et Ballagi Mór programja. Az ó moravicz&i kerület választóihos. Midőn nagybecsű bizalmuk folytán szeren­csés voltam 1861 ben Önök közt megjelenni, oly országgyűlésnek lettem tagjául megválasztva, melynek a bécsi politika nem kisebbet tűzött volt ki feladatul, mint: hogy hazánknak az u. n. egy­séges birodalomba olvasztását eszközölje. A­mit Bach és hivatalnokhada 12 évi erő­szakoskodással eszközölni nem bírtak, azt ne­künk a haza nevében országgyűlésileg kellett volna keresztülvinni és szentesíteni. Az absolut hatalmú központosítók helyébe az egységes birodalom rögeszméjének alkotmá­nyos színezetű hívei léptek volt; ezek vissza­d­­ván törvényes szabadságunknak egy részét, biz­­­ton várták, hogy e feletti örömünkben mi majd csókolva a kezet, mely sújtott, magunk bízzuk az országot azok vezetésére, kik azt hatalmi érdekek eszközénél egyébnek tekinteni soha sem tudták. Ők barátságosan osztozni akartak velünk, de oly módon, hogy mi országgyűléseinken szól­hassunk, a­mint nekünk tetszik, ők meg odafent cselekedhessenek, a­mint ő nekik tetszik. Hogy mennyi adót fizessünk, hány katonát állítsunk és mi végre ? ennek és hasonlóknak meghatározása legyen az ő dolguk ; mikép hajtsuk be az adót, mikép állítsuk ki a kívánt katonailletéket ? ezt meg mi határozzuk meg. Szóval, nem kevesebbet kívántak tőlünk,mint­ hogy az alkotmány külső színének, a szabadság néhány fillengjének megmentéséért magunk mondjunk le mind­arról, mi ennek lényegét, biz­tosítékát képezi, adjuk oda az ország önállósá­gát és függetlenségét, hogy mint Ausztria tar­tománya politikai tenyületet folytathassunk ad­dig, míg Bécsben mást nem határoznak. M­i perczig sem ingadoztunk; az önállóságunk és függetlenségünk árán megvásárlandó ideigle­nes nyugalom senkit meg nem tántorított, s ké­szebbek voltunk a reánk szakadó új hatalo­mté­­nyek eltűrésére, semhogy a reánk erőszakolt bi­rodalmi egység rendszerének a nemzet szent jo­gaiból csak egy szecskét is feláldozzunk. Kimondtuk tehát, hogy mi várakozunk, s íme várakozásunk meg nem csalt. Eljöttek újból a szenvedések, a megaláztatá­sok napjai; Bécsben ismét rólunk nélkülünk határozgattak s a nemzet csak nézte békével, mikép silány­itják tönkre a közbirodalom jóllé­tével együtt a mi boldogságunkat is. Végre hazánk bölcs fia kimondta ez évben az igét, mely valósulva egyedül képes ujjá­­szülni a hazát, birodalmat; kimondó, hogy ha a fenforgó nagy viszályban a nemzet és fejedel­men kivül senki másnak szólója nem engedtetik, akkor a fejedelem fenkölt lelke találkozván a nemzet szivében élő loyalitással, közösen el fog­ják bizonyosan találni a módot, mely a kibon­takozást legczélszerübben lehetősitse. „ A bölcs szava nem hangzott el a pusztában. Ő Felsége megsokalva német tanácsosainak 17 évi gazdálkodását, mely népeit kiszíva, a biro­dalmat tönkre juttatá, most bátor kézzel maga nyúlt a rosznak forrásához. A rosz kormány helyett, mely a bajokat előidézte , jó kormányt nevezett, és személyesen fordulván a nemzethez, leoldotta a bilincseket és közreműködésre szólí­totta fel a hazát. Nagy pedig a különbség a mostani felszólí­tás, és az 1861-diki közt. Akkor tulajdonképen tartományi gyűlést hirdettek Budapestre a vé­gett, hogy az követeket küldvén a birodalmi tanácsba, ott a többségében idegen parlament határozzon a mi alkotmányunk lényeges kérdé­sei felett. Most Ő Felsége elismeri Magyaror­szág területi épségét s a magyar koronaorszá­gokból alakuló teljes országgyűlést arra hívja fel, hogy tanácskozás alá vévén az októberi diplomát és a februári pátenst, találjon módot, mikép lehessen az önálló független Magyaror­szág ügyeit úgy megállapítani, hogy azok a köz­birodalom érdekeivel és nagyhatalmi állásával összeegyeztethetők legyenek. Ez mindenesetre egészen más működési alap, mint a­melyen 1861-ben álltunk. Most kezünkben van letéve a haza jövőjének sorsa, és első szent kötelességünk tisztába jönni a teendők felett. Nagy a feladat, mely előttünk áll, mert a­mit 17 éven át készakarva összezavartak, egy országgyűlés folyama alatt ismét kibonyolítani nem csekély s nem könnyű munka. Nehezíti feladatunk megoldását még azon szomorú kö­rülmény is, hogy a kik velünk közreműködői

Next