A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)
1865-10-26 / 246. szám
246 ik sz. Csütörtök, October 26. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. Előfizetési díj : Pistin Hililvu vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra . . .... 1 írt 75 kr. 3 hónapra...................................... 6 frt 25 kr. 6 hónapra...................................... 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve keretit beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : Ország-út 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam Beiktatási dij : tasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételei latt, vétetnek fel. DM? Az előfizetési díj a lap tulajdonos szurkesz tőjéhez küldendő. a gazdasági-, ipar- kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása .Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Az országgyűlés közeli megnyitására vonatkozó több oldalról beérkezett kívánságoknak hogy elégtétessék : ezennel rendkívüli előfizetést nyitunk Előfizetési ár e £ hóra 3 forint 50 krajezár. t&fST Egyébiránt teljes számú példányokkal, October 1-től kezdve, folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. „A HON“ ezerk. s kiadó hivatala. PEST, OCTOBER 25. Politikai Szemle. (II.) A „Patrie egy hosszabb czikkben fejtegeti a Rómában történt miniszteri változás fontosságát. Úgy üdvözli Antonellit, mint oly férfiút, ki új irányt ad a pápai politikának, s a septemberi egyezmény végrehajtását elősegíti. Ezen fölfogás lehet ugyan helyes, de mindemellett merülnek föl vélemények, melyek óva intenek a túl vérmes reményektől. Az olasz-franczia „Italie“ (egyik legtekintélyesb olaszországi lap) ezt mondja egyik közelebbi számában az Olaszország és Róma közti közeledésre vonatkozólag: „Francziaországi barátaink meg lehetnek győződve, miként tökéletesen fölfogják Olaszországban a Sz. Atyához közeledés hasznosságát. De épen azért, mivel itt mindenki előtt úgy látszik, hogy e közeledés nehézség nélkül létrejövend, ha a pillanat reá elérkezett, nem tartják szükségesnek, oly kérdésekbe avatkozni, melyek még nincsenek megérve. Mindenek előtt szükséges, hogy a kamarák elfogadják az egyházi reformokat illető, az ország által türelmetlenül várt törvényeket, s hogy a kormány azokat megerősítse. Ezen törvényhozatal egy időre esik a római területnek a franczia hadcsapatok részéről történendő kiürítésével. Ha ez megtörtént, az egyház és államnak, e két hatalom föltétlen elszakítására alapított kölcsönös szabadsága a legbiztosabb és a legtartósabb egyetértést idézendő elő közöttük. Itt bizonyosságban vannak az iránt , hogy a kibékülés nem maradhat el, ha a pápaság átadatik önmagának. Végezzük be tehát egyelőre ujjáalakulásunk művét a jelenkori alapelvek alapján; ez által számos akadály elhárittatik azon nagy napra, amelyen egyház és állam ismét elfoglalandják azon állást , mely őket saját területökön jogosan illeti. Ez programmunk, s úgy látszik, hogy bajos volna ennek becsületességét elvitázni. Míg Rómából egymásután érkeznek a leverő hírek franczia legitimista körökre nézve, mind világosabban kitűnik, hogy Francziaországban coalitio jött létre, az összes clericalis fractiók és régi pártok között, a napóleoni dynastia elleni keresztes hadjáratra, s hogy az „Unita Cattolica“ (jezsuiták lapja) igen jól tudta, mit tőn akkor, midőn a Bonaparteék elleni dühös manifestumot kibocsátotta. (Lásd e manifestum töredékét lapunk tegnapi számának „Olaszország“ rovata alatt). Az ellenzék árnyalatainak összes vezetői, legitimisták, orleanisták, fusionisták és republicanusok(!)amennyiben az ultramontanismust erős emeltyűnek tekintik terveik előmozdítására, találkozást adtak Lamoridére gyászünnepélyén, megmutatandók az országnak, hogy ők csatakészen állanak. Ezen körökben a jelszó: a pápa-király megmentésének vagy későbbi helyreállításának ellenei bukásával kell kezdődnie. Tehát először is Napóleon császárt kell megbuktatni. Victor Emmanuel bukása s a régi rend helyreállítása Európában aztán önként fog következni. A legitimista —orleanista — és fusionista republicanus liga politikájának első áldozata — mint látjuk — Merode bíbornok. Ezt követendő nemsokára a franczia foglaló sereg egy részének kivonulása Rómából , s ha Róma ekkor sem békül ki Olaszországgal a sept. 15-ki egyezmény alapján , az összes foglaló sereg kivonása s Rómának saját erejére hagyatása, a non interventio elvének még fegyvererővel leendő fentartása mellett is, ha ez szükséges találna lenni. A frankfurti senatus felelete Ausztria felszólalására már megérkezett tegnapelőtt Bécsbe. Ezen felelet azonos a Poroszországhoz intézett válasszák A frankfurti senatus hangnyomatolja azon viszonylatot, amelyben az egyes szövetséges államok a Bund kebelében egymás irányában állanak, hogy Frankfurt szabad városa ugyanazon állást foglalja el, melyet a többi szövetségi tagok, ami a sajtót illeti, a nem „tűrésről“ (Ausztria és Poroszország részéről) ép oly kevéssé lehet szó, mint a „saját beavatkozásról“ ennélfogva egyszerűen visszautasítja mindkét kormány követelését. A porosz kabinetnek a frankfurti senatushoz intézett s oct. o káról kelt sürgönyét a távirda már közli. Ez érdekes okmány alább olvasható. (Lásd a magán távirati sürgönyöket.) A jövő országgyűlés phasisai. IV. Az eddigieket nem csupán a kegyes olvasó mulattatására mondtuk el, hanem leginkább azért, hogy a hol lehet figyelmet gerjesszünk azon kevéssé vigasztaló körülmények iránt, melyek bennünket kényszerítendnek csupa merő előzetes formasági kérdésekkel, egy egész elvert esztendőt betölteni. Hozzáértő hazafiak, kikkel azóta a felől értekeztünk, azt mondják, hogy nem is nagyító, de inkább kicsinyítő szemüvegen keresztül néztük a jövendőket, mert az a sok meddő küzdelem egy rövid esztendő keretébe bele nem fog férni. Tehát a legjobb akaratú, leglojálisabb országgyűlés sem fogja azt tehetni, hogy a tulajdonképi czélhoz eljusson, melyért összehivatott, a hozzá vezető utak roszasága miatt. Már most csak az a kérdés, hogy vane valakinek szüksége a halogatás rendszerére a mi speciális belpolitikai kérdéseinkben? Mert ha a kormánynak van arra szüksége, hogy minden lényeges kérdés a beláthatlan jövőkbe halasztassék, akkor a kormány megteheti velünk, hogy mindazokon a felemlített állomásokon végig utaztasson bennünket, egy-egy állomáson jól meg is pihentessen, sőt még előre nem látott diverziókban is részesítsen;megteheti a kormány, ha semmi egyéb czélja nincs, mint alkotmányos formák életben tartása mellett gondozatlanul kormányozni, hogy bizony beleereszt bennünket abba a taposó malomba, ahol folyvást járunk, de soha előre nem megyünk; határozunk, formulázunk; a lajthántúliak is határoznak, formuláznak; a mi formuláink innen oda, az övéik onnan ide járnak kelnek; Pesten is, Bécsben is, meg a 16 tartományi gyűlésen mind igen szép szónoklatokat tartanak , akik ebben gyönyörűségüket találják, egész Európa előtt,mint a legfelparlamentezettebb ország fogunk ragyogni; — hanem a tulajdonképeni leglényegesebb alkatrésze az alkotmánynak, a pénzkérdés, imterim, propiernon conformitatem idearum, sequestrum alatt marad. Ez meglehet, de mi nem hisszük, hogy meglegyen. A kormánynak nem lehet szüksége oly helyzetre, mely csupa negatiókból van összeállítva, amelyben saját állását csak a jobbról is, balról is egymással szembeállított tagadások támogatják. Európa jelen helyzetében ily alkotmányos hadművelet nem tanácslandó. A kormánynak aktív előhaladásra van szüksége. És nekünk is. Minket is sürgetnek nyomasztó közgazdászati, pénzügyi, kereskedelmi viszonyaink, hogy a húzás-halogatás rendszerét ajánlatosnak ne találjuk. S így hisz Mük, hogy a jövő 1666-dik év nem tartozik azon olcsó időszakok közé, amikben fő feladat : hogyan lehessen elélni egyik napot a másik után? Azért mi, akkor, midőn tökéletesen elhitettük magunkkal, hogy egy kormány, mely megbuktatta elődének politikáját, a megbukott politika „mi várhatunk“ jelszavának egészen ellenkezőjét tűzendi ki zászlójára; e hitünk nyomán a következő eljárást, várjuk a kormánytól : „A mi előzetes leértjei, egy tollvonással háríttassék félre az útból.“ „Ne teljenek el hónapok az ország reintegratiójának kérdésével.“ „Ne vesztegettessék el a drága idő s az ország loyális hangulata, a törvényszerű kormányálak s a megyei autonómia helyreállítása feletti terjedelmes discussiókkal. „Ne bizassék második leiratra a lényeges kérdések propositiója, hanem foglaltassák az mindjárt a megnyitó beszédben. És mindehez semmi sem kellene egyéb, mint gyors és apodycticus elfoglalása a jogfolytonossági térnek a kormány részéről, s utalása a képviseletnek nem a hátra, de az előrehaladásra. Minden félreértés kikerülése végett ezen czikkem alá is idejegyzem a mentalis reservatát, hogy mindez csupán egyéni véleményem és nem pártprogramul. Jókai Mór. A Debatte mult vasárnapi számában az Idők Tanúja nyomán az üllői törvényellenes hatósági túlkapást igy iparkodik feltüntetni, mint következményét egy választói párt által tervezett öngyilkossági merényletnek az ellenjelölt személye irányában, s e közlésében nem átallja egy köztiszteletben levő honfi nevét „atonállási merénylettel kapcsolatba hozni, amit még az I. T. sem tett. Hajlandók vagyunk a Debatte szerkesztőségéről föltenni, hogy a könnyelmű közlemény elkerülte figyelmét, és így nem volt szándéka alkalmat adni arra, hogy egy, a törvény és alkotmány tiszteletében edzett jellemű hazafi ily méltatlan, és alacsony rágalmat épen a rokonszenveink által kísért Debatte hasábjain legyen kénytelen erélyesen visszautasítani. A vizsgálat az említett tény fölött pár nap alatt be lesz fejezve, akkor ki fog derülni hivatalosan e rágalom minden részletes körülménye, de addig is fel kell szólítanunk a Debatte szerkesztőjét, hogy ha fenn akar tartani bizonyos tekinteteket, amiket egymást megbecsülni óhajtó pártok félretenni még választások idején sem szoktak ; e gyűlöletes vonatkozást egy öngyilkosokkal bizonyosan nem szövetkező párt, s annak egy köztiszteletben álló tagjailöl visszavonni ne késsék. Pest, oct. 25. Nyilatkozat. Több, a monori választókerülethez tartozó község választói felszólítottak, hogy közöttük, mint általuk kitűzött képviselő-jelölt jelenjem meg. Midőn elvem szerint,a képviselő választások tényét annyira a nép szabad akaratától feltételezett alkotmányos joggyakorlatnak tekintem, hogy arra bárminő anyagi vagy erkölcsi külbefolyást gyakorolni a törvényes szabadságot megzavaró beavatkozásnak kell tartanom; annálfogva e nagyrabecsült és kitüntető meghívást, melynek a választások után eleget tenni kötelességemnek tartandom, a választások előtt tisztelettel megköszönni kénytelenittetem, s ezútttal kinyilatkoztatom, hogy sem személyes , megjelenésemmel, sem semminemű külső tüntetéssel, annál kevésbbé a nép erkölcseit megrontó bárminemű vesztegetéssel sem magam a választásokra befolyni nem fogok, sem elvtársaimnak nevemben ilyesmit elkövetni nem engedek, hanem i ha a tisztelt választókerület bizalma véleményének leendő képviseletével engemet felruházni kíván, a nagyra becsült megbízást, egyedül, mint a közvéleménynek erőszakolástól és elámítástól ment szabad nyilatkozványát fogadandom el, s viselendem azt, mint hazafiui nehéz kötelességet, és nem, mint kierőszakolt kitüntetést. Kelt Pesten, 1865. oct. 25-én. Gróf Keglevich Béla, eddigelő Pejacsevics gróf csak hajlandóságát jelenté ki a kínált főméltóság elfogadására, — azonban csak a horvát országgyűlés kezdetekor lépend kormányra, addig Mazuranics úr vezetendi az ügyeket. — A „Presse“ némely példányaiban Pestről, távirati tudósítást hozott. A hozzánk érkezett példányban ezen táviratot nem találtuk. Úgy látszik, e lap pesti levelezőjét viszok lephették meg, mert komolyan állíá, hogy a legutóbbi minisztertanácsban már egy magyar minisztérium kineveztetése határoztatott volna el. A félhivatalos kőnyomatú lap nem is késett ezen közlemény megczáfolásával. A „Presse“ ma este érkezett számában azt mondja, hogy a „Gen. Corr.“ czáfolata kissé határozottabb is lehetne, s amellett marad, hogy a miniszteri tanácsban ha nem is történt döntő határozat, a magyar minisztérium kinevezésének kérdése mégis erélyesen szellőztetett. A Misi lapok smaléje. (f) „N. fr. Presse.“ A ki a nevezett lapnak legutóbbi czikkét olvassa, kénytelen lesz elhinni, hogy a szerkesztőség tisztán, egyedül a legmiveletlenebb osztály felizgatását tűzte ki czélul. Bármely párton álló értelmes ember csak sajnálattal teheti le kezéből a „N. fr. Presse“ keddi számát, melyben egyik galimatias a másik után következik. Ám ítéljen az olvasó: létezhetik-e tisztes rendű német olvasó, aki békével tűrhet ily erőltetett életeskedést, a mint itt következik: — „Váljon találhat a szegény osztráknémet még egy kis helyet, a hova fáradt fejét lehajtsa? A hol addig, míg a jobb létre átszenderül, megmaradhat, és nem taszítják per schule, egyik zugból a másikba? „Egész egy új Odysseet-t lehetne írni arról, mint akik kergetik a szegény németet, Zwangspass mellett (notandum: ez német találmány) ide-oda, mint az örökzsidót a legendában. Először is jó Bismarck s kényszerítő marschroutot nyom kezünkbe, hogy költözködjünk Budapestre. Miért ? mert Mohácsnál a németeket verték meg, s most mi csak a győzelmes Magyarország partes aduexae-i lehetünk. „Azonban a büszke Budapest visszautasítja az érkezett küldeményt. Báró Eötvös fractur betűkkel írja :á: retour! nach Frankfurt! Jó, eljövünk Frankfurtba , itt azonban ismét Bismarck kiált fel, hogy ez már mégis szörnyűség ! el akarom a németet Bécsből űzni, s ime Pestről visszaküldik Frankfurtba, saját nyakamra. Megharagszik tehát s ismét visszaküld bennünket Pestre, azon utasítással, hogy ha a magyar urak nem adnának egy kis helyet számunkra, hurczolkodjunk Temesvárra, Zágrábba, Zimonyba, vagy a szlávok közé, mert az út nyugatra, Poroszország közelébe, mindenesetre zárva lesz. „Valahogy tán csak meg volnánk elégedve, ha végre a délszlávok vendégszerető karjai között letelepedhetünk; de ekkor feláll a „P. Napló“, akit jelenlétünk a délszlávok közt nyugtalanít, s visszakerget Grátzba, mert ez oly felvilágosodott és értelmes polgárokból álló város, mely bátran középpontjává válhatik a német elemnek. „Csak azt nem tudjuk, hogy pensióból fogunk-e megélni , vagy talán a magyarok tartásunkra megküldik a felét azon 18 milliónyi adóhátraléknak , mellyel tartoznak. (Az adóhátralék állapota egyik újabb döntő argumentum arra, hogy pénzügyileg is külön háztartást tartsunk, s ne engedjük az adókivetést azok kezébe, akik több adóval terhelik a népet, mint amennyit megbír.) „Ha megkapnánk quotába, a 18 millió adóhátralék egy részét, talán volna maradásunk Grátzban, legalább addig, míg ott létünket a slovének, Bleiweis, Toman és Costa urak megszagolnák“ stb. -------Ilyen hangon írja vezérczikkét a „N. fr. Presse“ németül, a német olvasó közönségnek! A czikk vége a pesti követválasztási mozgalmakról szól. Legmulatságosabb ezekben a következő néhány sor : „A Terézvárosban Gorové ellen bizonyos dr. „Schvarcz Gyula itt lépett fel, a kinek neve méltán azon gyanút ébreszti fel, hogy ezen urat eredetileg „Schwarz Julms”-nak hitták. (Ez aztán egy bécsi német filologhoz illő felfedezés.) — Azoknak, a kik a kormányt programm kibocsátására sürgetik, az uj szerkesztés alá jött „Oesterr. Ztg“ így felel: „Mindennap egy revolvert szegeznek a minisztérium mellére s kiáltják: Programmot, vagy az életedet! Tehát még most sem jutottunk ki a papir-programj mok szerencsétlen korszakából! „Mit tesz az : kiegyenlítési programm Magyarországgal ? Hiszen épen most készül a kormány arra, hogy Magyarország véleményét meghallhassa. És ha megértette mit mond Magyarország, meghallgatandja az örökös tartományokat is. Vagy azt akarják: előre kikiáltsa a kormány, mit határozott , bármit mondjon azután Magyarország, bármit mondjanak a nyugati tartományok ? „Épen azért, mert nem parlamentáris komédiát akar a kormány játszani, épen azért, mert az országgyűlések meghallgatását komoly értelemben veszi, azért nem szól előre, hanem az alkotmány újra felépítését a népekkel való szabad egyezkedés útjára bocsátja. A kormány nem kész programmot, hanem fehér lapot visz az országgyűlések elé, hogy írják arra kivánataikat és követeléseiket.“ (f.) A bécsi lapok mindennap más egyénről írják, hogy horvát kanczellárrá neveztetett volna ki. Az „Ost D. Post“ ma is a mellett áll,hogy Zidarics urat érte volna ezen megtiszteltetés, s mellé teszi, hogy ezen kinevezés által a magyar ügy Horvátországban győzött. Az ilyen föltevést a horvát nemzet bizonyára elutasitandja magától, mert azzal annyi volna mondva, hogy a horvát országgyűlés vakon követi akármely kanczellár politikáját, amit pedig az események nem igazolnak. A „Wanderer“ ellenben, mint bizonyost állítja, hogy Pejacsevics László gróf már megkapta kineveztetését a horvát kanczellár»ágift- A fcleyd“ Imletöj* «»ret Ballagi Mór programja. Az ó moravicz&i kerület választóihos. Midőn nagybecsű bizalmuk folytán szerencsés voltam 1861 ben Önök közt megjelenni, oly országgyűlésnek lettem tagjául megválasztva, melynek a bécsi politika nem kisebbet tűzött volt ki feladatul, mint: hogy hazánknak az u. n. egységes birodalomba olvasztását eszközölje. Amit Bach és hivatalnokhada 12 évi erőszakoskodással eszközölni nem bírtak, azt nekünk a haza nevében országgyűlésileg kellett volna keresztülvinni és szentesíteni. Az absolut hatalmú központosítók helyébe az egységes birodalom rögeszméjének alkotmányos színezetű hívei léptek volt; ezek visszadván törvényes szabadságunknak egy részét, bizton várták, hogy e feletti örömünkben mi majd csókolva a kezet, mely sújtott, magunk bízzuk az országot azok vezetésére, kik azt hatalmi érdekek eszközénél egyébnek tekinteni soha sem tudták. Ők barátságosan osztozni akartak velünk, de oly módon, hogy mi országgyűléseinken szólhassunk, amint nekünk tetszik, ők meg odafent cselekedhessenek, amint ő nekik tetszik. Hogy mennyi adót fizessünk, hány katonát állítsunk és mi végre ? ennek és hasonlóknak meghatározása legyen az ő dolguk ; mikép hajtsuk be az adót, mikép állítsuk ki a kívánt katonailletéket ? ezt meg mi határozzuk meg. Szóval, nem kevesebbet kívántak tőlünk,mint hogy az alkotmány külső színének, a szabadság néhány fillengjének megmentéséért magunk mondjunk le mindarról, mi ennek lényegét, biztosítékát képezi, adjuk oda az ország önállóságát és függetlenségét, hogy mint Ausztria tartománya politikai tenyületet folytathassunk addig, míg Bécsben mást nem határoznak. Mi perczig sem ingadoztunk; az önállóságunk és függetlenségünk árán megvásárlandó ideiglenes nyugalom senkit meg nem tántorított, s készebbek voltunk a reánk szakadó új hatalomtények eltűrésére, semhogy a reánk erőszakolt birodalmi egység rendszerének a nemzet szent jogaiból csak egy szecskét is feláldozzunk. Kimondtuk tehát, hogy mi várakozunk, s íme várakozásunk meg nem csalt. Eljöttek újból a szenvedések, a megaláztatások napjai; Bécsben ismét rólunk nélkülünk határozgattak s a nemzet csak nézte békével, mikép silányitják tönkre a közbirodalom jóllétével együtt a mi boldogságunkat is. Végre hazánk bölcs fia kimondta ez évben az igét, mely valósulva egyedül képes ujjászülni a hazát, birodalmat; kimondó, hogy ha a fenforgó nagy viszályban a nemzet és fejedelmen kivül senki másnak szólója nem engedtetik, akkor a fejedelem fenkölt lelke találkozván a nemzet szivében élő loyalitással, közösen el fogják bizonyosan találni a módot, mely a kibontakozást legczélszerübben lehetősitse. „ A bölcs szava nem hangzott el a pusztában. Ő Felsége megsokalva német tanácsosainak 17 évi gazdálkodását, mely népeit kiszíva, a birodalmat tönkre juttatá, most bátor kézzel maga nyúlt a rosznak forrásához. A rosz kormány helyett, mely a bajokat előidézte , jó kormányt nevezett, és személyesen fordulván a nemzethez, leoldotta a bilincseket és közreműködésre szólította fel a hazát. Nagy pedig a különbség a mostani felszólítás, és az 1861-diki közt. Akkor tulajdonképen tartományi gyűlést hirdettek Budapestre a végett, hogy az követeket küldvén a birodalmi tanácsba, ott a többségében idegen parlament határozzon a mi alkotmányunk lényeges kérdései felett. Most Ő Felsége elismeri Magyarország területi épségét s a magyar koronaországokból alakuló teljes országgyűlést arra hívja fel, hogy tanácskozás alá vévén az októberi diplomát és a februári pátenst, találjon módot, mikép lehessen az önálló független Magyarország ügyeit úgy megállapítani, hogy azok a közbirodalom érdekeivel és nagyhatalmi állásával összeegyeztethetők legyenek. Ez mindenesetre egészen más működési alap, mint amelyen 1861-ben álltunk. Most kezünkben van letéve a haza jövőjének sorsa, és első szent kötelességünk tisztába jönni a teendők felett. Nagy a feladat, mely előttünk áll, mert amit 17 éven át készakarva összezavartak, egy országgyűlés folyama alatt ismét kibonyolítani nem csekély s nem könnyű munka. Nehezíti feladatunk megoldását még azon szomorú körülmény is, hogy a kik velünk közreműködői