A Hon, 1865. december (3. évfolyam, 276-288. szám)
1865-12-07 / 281. szám
28 Mi* sz. Csütörtök, december 7. Előfizetési díj : Fist i i hudva vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónap a . . .... X írt 75 kr, 8 hó napra.................................... 5 írt 25 kr, 60 napra....................................10 frt 50 kr. Az i 13 fizetés az ár folytán minden hónapban üteg kezdhető, g ennek bármely napján történik ía.i indánkor a hó első napjától fog számíttatni. k'ínyen pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szark:S2jtósi iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-s0 emelet Szerkesztő lakása : Ország út 18-dik szám: 2 dik emelet. Kiadóhivatal: Pest, Ferenuziek terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Harmadik évfolyam 186a. Beiktatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. ggT Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. 4 gazdasági-, ipar- kereskedelmi i közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. (f) A „NI. fr. Presse“ szerint a horvát ügyben még dec. 5 én sem kelt határozat. Pejachevich gróf, akiről magyar körökben beszélik, hogy a horvát cancellárságra volna kijelölve, a nevezett napon Ő Felsége által kihallgatásban részesült. Ugyan a lap említi azon hírt, hogy Sokcsevics bán, e méltóságról lemondván, rendőrminiszterré neveztetnék ki. A „N. Fremdenblatt“ szerint az utóbbi minisztertanács, melyben Ő Felsége elnökölt, kizárólag a horvát üggyel foglalkozott. Remélni lehet, hogy a kérdés a horvát nemzeti szabadelvű párt értelmében fog megoldatni, miután az egész nemzet a pártvezérek háta mögött áll : a hátramaradt csonka parlament, 50 határőrvidéki katonatisztből, aztán hivatalnokokból és papokból áll. PEST DECEMBER 6. Hőnyes kérdésese. VI. Kemény Zsigmond barátunk „kényes kérdések” czim alatt előadott vázlataimat meséknek nevezi, miken gyermekek el szoktak aludni; ugyan örülök rajta, hogy Keményre épen ellenkező hatásuk volt meséimnek; őt felköltötték csendes fiestájából és kényszerítek egy ellenczikk-sorozat megkezdésére: „kényes és nem kényes kérdések” czim alatt. Első czikkében az elnökválasztási kérdésről mondja el nézeteit. Azok szerint ez épen nem kényes kérdés. így szól: ,,Minden parlamentáris országban ahol házelnökség választatik, a pártok a választás által próbálják meg erejüket. Mihelyt a scritinium végrehajtatott, egy csoport csalálom, egy csoport félrevezető jelenség , mely különben megzavarta volna a kedélyeket, eltűnik. A többség kimutatta magát , a kisebbség ismeri helyzetét s az azzal járó kötelességeket.“ Kemény tehát nem tartja kényes kérdésnek azt, hogy mi leend az elnökválasztás eredménye, miután természetesnek találja, hogy a majoritás (a szorosan vett Deák párt) nem koldulhat az ellentábortól magának elnököt, s így nem is kérdés, hogy túlsúlyát mindjárt eleve kimutatandja. De hát ha ez alkalom nem szolgáltatná azon ,,gyakorlati eredményt, melyet Kemény oly megbecsülhetlennek tart? Hátha a között a sok chimaera között, a miktől egy poéta feje zsong, (notabene: Kemény — a költő, nekem e hasonló mesterséget minden alkalommal szememre veti, de én azt nem szégyenlem) olyan expediens is találkoznék, mely Kemény barátom minden számítását keresztül vonná. Hátha a scrutinium után, a szavazati veder kiürítésével épen úgy nem fogná a pártok numericus értékét megtudhatni sem Kemény, sem senki más, mint azelőtt? Ugyebár, hogy a minoritás és majoritás kérdése megint csak kérdés maradna, mégpedig kényes kérdés maradna akkor is? E kényes kérdés nem is derülhet ki hamarabb, mint mikor az első kéz azon közjogi mysterium sassi fátyolát föllebbenti, hogy mit akar a kormány közös ügyek czime alatt értetni? mit akar az országgyűlés ilyeneknek elismerni ? hogy akarja azokat az országgyűlés kezeltetni ? s hogy egyezik ajánlataiba a kormány ? Meg fog bocsátani Kemény Zsigmond barátunk, ha e kérdést igen sok csiklandós oldallal biró feladatnak érezzük. Először is a magyar képviselőházban ez iránt jóformán különböző nézetek találhatnak képviselőikre. Lehetnek, akik azt gondolják, hogy épen semmi közös ügyei sincsenek Magyarországnak az osztrák tartományokkal, s én bizony nem tudom, hogyan akadályozzuk meg, hogy gondolataikat el is ne mondják? Azután lesznek, akik bizonyos szűkebb körű tárgyakat, megint mások, akik még több érdekeket ismerendnek el közöseknek s vívhatnak a többség véleményéért. Azután ez ügyek, ez érdekek kezelésének modalitásai felett támadhatnak lényeges scrupulusok. Ha pedig e vitából a majoritás pártolása mellett egy megállapodott vélemény kitisztulva jöhet elő, ami alig képzelhető igen erős discussiók nélkül, következnek a kormány nehézségei. A kormány, a trón, nem csak a magyar országgyűléssel találandja magát szemközt, hanem a lajthántúliakkal is. A centralista pártoknak semmi esetre sem fog tetszeni, akármi legyen is a megállapodása a magyar országgyűlésnek. Ha ugyanaz megnyeri az autonomisták tetszését, resensussal fog találkozni a federalisták részéről, és megfordítva. Nekünk csak a trónnal van egyezkedésünk, de a trónnak egyik zsámolya a másik országban pihen. Nem jöhet-e a kormány ilyenkor abba a helyzetbe , hogy egy a minoritással együtt elejtett nézethez visszatérjen ? Nem jöhet-e abba a helyzetbe, hogy egy harmadik expedieret initiáljon maga, mely ismét minoritást és majoritást egy táborba kényszerít? Dajkamesék-e ezek mind, tisztelt barátom ? Azt fogod rá mondani, hogy „persze azok.“ Szerinted mindez csak „laptöltelék”. A „Pesti Napló” és a „Hon*, becses vallomásod szerint, irkafirkálnak ilyen bohóságokat szorultságból, mert nem kapnak elég vidéki tudósítást, amivel hasábjaikat kinyújtsák. Jókai Mór. (j) A centralisták a legnagyobb ágyukkal vonultak ki a csatatérre. A párt jogtudósa Mühlfelder, aki egyszersmind a verbirkolási doctrina legszenvedélyesebb apostola, oly dolgokat mondott értelme nem volt más, mint a hatalombirtoklás monopóliuma, mint mások legszentebb szellemi és anyagi vagyonának a hódítási jog alapjára fektetett confiscatiója. (f) Mühlfeld úr. hezéde, melyet a centralisták, mint az igazmondás netovábbját állítják elő, kivonatban igy hangzik : „A helyzet oly komol s annyira aggasztó, hogy mint az alsóausztriai tartományi gyűlés követe, kötelességemnek tartom nézetemet előadni. Ha visszahozom emlékezetembe az 1861. máj. 1-én elmondott trónbeszédet, melyhez hasonlót . Felségének egyik előde sem mondott, ma nem zárhatom el keblemet a legfájdalmasabb érzelmek kitörésétől. Ezen helyzetet a sept. 20-ki patens idézte elő. És én állítom, hogy a mostani minisztérium tanácsadásai és lépései sem a jognak, sem azeszélynek nem felelnek meg. „Nem felelnek meg a jognak, mert előttem minden alkotmányos jognak fonása az 1860. oct. 20 ki diploma. Tudom ugyan, hogy a jog mellett egy másik tényező is létezik, a hatalom, a kinek kezében a hatalom van, nem sokat törődik a joggal. Ellenben a ki a jogra hivatkozik, ha a hatalom nincs kezében, nem sokat valósíthat. Sokkal helyesebb tehát a mit jognak nevezünk arról bebizonyítani, hogy egyszersmind a czélszerűség is mellette harcol. Ellenben az, amit a jog helyett felállítottak, az czélszerűtlen, káros, és romlásra vezető. Ilyen a febr. alkotmánynak a sept. patens által történt sistirozása. „Láttuk, hogy a minisztérium a febr. 26-kig az alsó- I Patens VI-dik czikkének sistirozásá t nem merte ausztriai Landtagen, melyet mint a bécsi ' ezemczikkben ? Hogy az állapok állítják, az immunitással nem biró a 'f“6' adoW- 0Jra “i"-'41“»1' hírlapírók soha sem mertek volna ajkukon kibocsátani. Az olvasó eltalálhatja, hogy Mühlfeld dr. azon kérdést feszegette: létezik-e oly jogalap, melynek folytán az örök időre adott febr. pátenst sistirozni lehetett? A centralisták azonban egy körülményről megfeledkeznek. A történet azon tanúbizonyságáról , hogy minden octrogált alkotmány, hosszabb vagy rövidebb idő után ugyanazon után szokott a semmiségbe szállni, és e sorsát ki sem kerülheti. A hazatérő Bourbonok alkotmányát X. Károly a júliusi ordonance-okban foglalt módosítványok által akarta megszüntetni. A porosz octrogált alkotmány, amidőn azt a nép komolyan kezdte venni, papír alkotmánnyá vált ; áll még ugyan ma is, de a világ gúnyára, Bismarck úgy uralkodik fölötte, mintha soha sem létezett volna. Az 1849. mártius 4-ei alkotmány ünnepélyes alakban octrogáltatott. — Két év múlva jár a legnagyobb csendben töröltetett el egy tollvonással. Az 1863-ki erdélyi petrogálások is csak két éves kort száradhatnak ; a zágrábi Banal-conferenz által indítványozott petrogálások pedig mint idétlen szülöttek már halva jöttek a világra. Nem értjük, minő kizárólagos privilégiuma lehetne a felrodrogálásoknak az örök életre? Ellenben a nép életéből s a történelemből kifejlődött alkotmányok örökre élnek, amennyiben e szót emberileg e földön használhatjuk. Igaz, hogy az ily alkotmány is szünetel néha, mint például a lefolyt évek alatt a magyar alkotmány. De vájjon magyar nemzetközi tanácsosok , alaptörvények összege képezi, és hogy ezen normák mind ünnepélyesen kihirdettetve, s a leghatalmasabbnak védelme alá helyeztetve, megtörhetlenül megtartatni fognak. És pedig nem csak a mostani uralkodó, hanem minden utódja által, a midőn trónraléptekor mindannyiszor manifestumban igérendő meg ezen alaptörvények megtartását. „Mit olvasunk tovább a VI. czikkben ? Hogy Ő Felségének erős akarata és határozata, saját császári hatalmával ezen alkotmányt megvédeni, minden bárhonnan jövő megtámadástól ! „Magas gyülekezet! Olvastuk ezen szavakat a februári pátensnek nem sistirozott Vlik czikkében, s a mai minisztériumnak mégis bátorsága volt a mi urunknak és császárunknak az alaptörvények sistirozását taácsolni ! (Élénk helyeslés minden oldalról). Azon többség tagjai, kiket némelyek Ő Felsége leghívebb oppositiojának gúnyoltak, soha sem adtak volna Ő Felségének ily tanácsot ! (Viharos tetszés). Keserűséggel mondom ki azon igazságot, hogy az a legnagyobb és legsúlyosabb bűne a mai minisztériumnak, hogy a felséget nem tisztelték, s a felséget e tanács által, ennyire födezetlenül hagyták (blonz gestelt haben.) (Bravozás.) „Ne vigasztaljanak azzal minket, hogy a törvények csak sistirozva vannak, ez a koronára nézve sem vigasztalás. Mert mit tesz az sistirozni ? Legalább is annyit, hogy egy időre, nem is tudjuk mennyi időre, azon törvények hatálya megszüntetett. De egy törvényt hatálytalanná tenni, megtámadni egy nép szabadságát, soha sem hallottam, hogy az ilyen nem volna a jog megtámadása, ha mindjárt ideiglenesen is történik. Igenis megtámadás az, ha nem is minden időre szól, s azért semmi vigasztalás sincs az ideiglenességben. (Bravozás.) „Az sem szolgáltat megnyugtatást, ha egy részről az alaptörvények összegéről beszélnek, melyeknek megtartása ünnepélyesen igértetik, de más részről azon reservatio mentalist alkalmazzák, hogy a törvénynek csak egyik része sistkoztatott. A ki megsérti a test azon részét, melyet kéznek neveznek, a testet sérti meg. „Azonban a minisztérium nemcsak a felség tiszteletét sérti meg: „ i 1 « , ,, i ., o v * tiszteletet sérti meg, emellett elmulasztá a kisugalmára követhetett el eény ? Epenrodalom jövőjéről gondoskodni. Csalódás hinni, nem. Az ország natárin kívül székelő né , hogy az 1848. magyar törvények képezik azon met minisztérium törte szét ezen alkotó akadályt, mely nem engedi, hogy a magyarok elfogadják az oct. diplomát és a febr. pátenst. Régen áll az a magyar törvényekben, hogy azon országot csak saját törvényei szerint kell kormányozni. Addig míg ezen törvény áll, addig az állam egységére gondolni sem lehet, és szó sincs a közös ügyek közös tárgyalásáról. Ezért láttuk, hogy Magyarországban a követjelöltek közül senki sem nyilatkozott a közös ügyek közös tárgyalásának módjáról, egészen világosan. „Legfölebb ezek átalánosan érintik e kérdést. És ha most a magyarokkal semmire se mehetünk, valamint kételkedni sem lehet, hogy valóban semmire sem fogunk velük menni, akkor kérdem: mi fog történni ? Íme mily veszélyes útra tért a minisztérium, a midőn a magyar országgyűlésre az oet. diplomának, s a febr. pátensnek elfogadását csak mint proposition ajánlja! Nem lett volna szabad a diplomát és pátenst igy a puszta levegőre kitenni. Mert ha a magyar országgyűlés ezen okmányokat félreveti, akkor nem mondhatjuk neki következetesen, hogy most azért mégis meg kell lennetek mintha elfogadtátok volna a diplomát és pátenst, melyet kibocsátottunk. A minisztérium vétke, hogy a jövő alapját félrelökő. Ha nem lehetett e törvényeket föntartani,a nép tárgyalta volna a módosításokat, de bajos lesz most később azt mondani, hogy érvényes az, amit ma a magyarokra nézve érvénytelennek jelöltünk ki. „Az út, melyet a minisztérium követ, vagy absolutismusra vezet, szabadság nélkül, vagy dualismusra az egység nélkül. Mindkét eredmény igen káros. Ezt meg kell mondanunk ő Felségének, a ki ezen miniszterium fölött áll, s azért a feliratra szavazok.“ mányt, hirdetvén a világnak, hogy ezen nemzet, minden jogát verwirkolt i, e néppel mint meghódítottal kényekedve szerint azt tehette, ami neki tetszett. Az efféle elvégre is oly eset, melyért a felelősség egyetlen egy magyar embert sem érheti. Véleményünk szerint a német alkotmánypártnak még örvendeni kellene, hogy az octrogált alkotmányosság epochájából, mely először tartósságot nem ígért, másodszor pedig a gyakorlat annak értéktelenségét is bebizonyította, legalább a negyedik évben kiszabadulhatott. A kormány félrevetvén az oetroválások haladatlan útját, megnyitásta a szabad pályát a kiegyezkedésre. És minő fogadtatásra talál a centralisták részéről ezen egyedüli mód, amely az alkotmányos kifejlődést szabad egyezkedés alapján, lehetővé tette? E párt a meghagyott szólásszabadságot felhasználva, nem rettenve vissza a legnemtelenebb eszközöktől sem, folyvást izgatja a német népet, úgy tüntetvén elő azon nemzetet, mintha az a többiek buta önkényének alája vetett paria fajjá tétetett volna. És azon zengzetes czím alatt, hogy az alkotmányos szabadságért küzd , visszaköveteli a februári rendszert, melynek gyakorlati Csengery Imre beszéde. Országgyűlési képviselővé történt megválasztatásakor a hosszúpályi kerület választóihoz. Az a füzér, melyet nyújt a közbirodalom, nem csupán az elismerés virágaiból van egybe szerkesztetve. Oly kötelékek is alkotják azt, melyek a birodalom emberére újabb terhet és munkát hárítanak. Az az okirat, melyet a választottnak részére állítanak ki a választók, nem annyira jutalom a múltért, mint inkább előlegezés a jövőre, s egyszersmind váltólevél, mely, a választott által elfogadva, erre a visszafizetés kötelezettségét róvja. Így tekintem én a képviselői állást, melyre ezen tisztelt kerület által ma megválasztattam, s melyért legforróbb hálámat nyilvánítani el nem mulaszthatom. Valóban szebb és fenségesebb joggal nem valék felruházható, mint azon hivatással, hogy csekély erőm súlyát vethessem én is ama mérlegbe, mely a haza sorsát intézi. Polgártársának ennél több jogot nem adhat a polgár. Adván ezt, mindenét adja oda. Rá bízza személyét és vagyonát, családját és nemzetét, a jelent és a jövendőt. De ami ily magasztos, épen oly tömérdek felelősséggel is jár. A képviselő tartozik feledni önmagát, tartozik nem függeni senkitől, és mégis számot adni mindenkinek, tartozik felülemelkedni mindenen, és mégis rabja lenni lelkiismeretének, mely parancsait a magába szállás komoly perczeiben közli vele. S ezen felelősség terhe alatt nekem össze kellene roskadnom, ha egyfelől választóim bizodalma, s másfelől hitem a haza és emberiség jövőjében nem nyújtana támaszt. E kettő nem enged soha, ha még egyszer oly gyönge volnék is, megtántorodnom. Másodízben karolt már fel engem ezen választókerület birodalma. Az alatt, míg fellegek borítják a láthatárt, a nap,óra vesztegel, és megállapodni látszik. De mihelyt a derült ég s verőfény engedi, az is tüstént működésbe jő, és mutatja nem azon időpontot, midőn félbeszakítva jön, hanem azt, amely épen a jelenvaló. Ily sors jutott 1849. óta hazánkban a legtöbb tiszta keblű hazafiaknak. Hallgatniok, és csendben szünetelniök kellett, mig a borús napok tartottak ; amint azonban a ködös rétegek szétfoszladoztak, és egy kevés világosság terjedezett, őket is egyben helyeiken találta a haza, ők is egyben ha óramutatói lőnek a középületnek. S avagy voltam-e én is egyéb, mint ily egyszerű óramutató ? Tettem-e egyebet, mint azt, hogy nem szolgáltam a sötétséget, hanem csak a felvilágosodás ügyét ? Sőt ígérhetek e többet ezután is ? Vehetek e nagyobb részt kiváltani a mérhetetlen fontosságú teendőkben, mik a mostani országgyűlésre várakoznak ? Azonban velem már rendelkezett a birodalom. Nekem tehát kötelességem minden tehetségemet oda fordítani, hogy megálljam a helyet mely részemre kimutattatott. Irányt e pályán mindenekfölött a törvények fognak előnybe tűzni. A törvények, alkotmányos monarchiákban, a fejedelmi és nemzeti akaratnak megtestesülései. Magukban foglalják így egy részét azon sérthetetlenségnek, mely megilleti a koronát, s egy részét azon halhatatlanságnak, melyre hivatva van a nemzet. Ha tehát az uralkodók sértik meg a törvényeket, egyszersmind saját sérthetetlenségüket is érintik. Ha a nemzetek követnek el törvényszegést, önéletüket is rövidítik meg. A törvények mindkettejüknek közös tulajdonaik, és így csak közös beegyezések útján változtathatók. De van a törvénynek még egy szilárdabb, még egy rendíthetetlenebb alapja is. Ez az erkölcsérzet. A törvény megszegése azért nem egyéb, mint lázadás az erkölcs-érzet ellen, s mint a szenvedély harcza a közerkölcsiség ellen. Az állam-életben, a szenvedélyek túlcsapangásai ellenében, határfolyamot a törvény képez. Aki e Rubicont átlépi, az már szakított a legszentebb érdekekkel, és visszatarthatatlanul egy bizonytalan mélység felé közeledik. S ily magas szempont az, melyből kiindulva ragaszkodom én hazánk alkotmányos törvényeihez, és kívánom azoknak visszaállíttatását. De lesz a törvények mellett még más útmutatóm is. S ez a történelem. A történetek, mint már bevégzett tények, meg nem másíthatók, és emberi kénytől többé nem függök. Az a tanulság tehát, melyet a történelem a múltból nyújt a jelen számára, mintegy a végrendelet szentségével bír. Forgassuk eme végrendeletnek lapjait. A magyar nemzet, mint keleti faj jelentés települt meg nyugaton. Idegen elemek és viszonyok közé helyeztetve, folytonosan idegen befolyások ostromainak volt kitétetve. Voltak ezek között eszmék és elvek, melyek habár merőben idegen eredetűek és jelleműek, csakhamar meghonosultak a magyar népben. Ilyen volt mindjárt kezdetben a keresztyénség, mely pedig e népnek nemcsak erkölcseiben és társadalmi életében, hanem politikai szerkezetében, s törvényeiben is nagyszerű átalakulást idézett elő. Ilyen volt a reformatio, amely szintén nevezetes változást vont maga után, és mégis mindinkább széles körben terjedett el. Ilyenek voltak az újabbkori művelődés és polgárosodás elvei. Ezek is egy egész új világnak magvait hordozták méheikben, és mégis szemeink láttára nemcsak tért foglaltak a nemzet minden rétegében, hanem a százados intézmények romjain újabb intézményeknek lőnek alakítói. S ha ezen körülménynek okait vizsgáljuk, arról kell meggyőződnünk, hogy azok az eszmék és elvek, melyek ily könnyen meghonosulni és egyetemesekké válni bírtak, vagy épen rokon természetűek voltak, vagy legalább nem álltak ellentétben a magyar nép vérével és hajlamaival. Ellenben voltak oly idegen befolyások és irányzatok, melyek koronként meg- megújultak ugyan, de a népben túlsúlyra és állandóságra jutni soha nem tudtak. Hiába küzdött a római curia, hiába küzdöttek a régi német és görög keleti udvarok, hogy országunkra birtok czímet és uralmi jogot nyerhessenek. Hiába telt el a török hódítás másfél százados korszaka, s a török hatalom soha nem bírt tovább terjeszkedni, mint ameddig a török fegyver ért, és soha nem bírt a szellemi téren meggyökeresedni. De vegyük elő a legkiáltóbb, s a napi kérdéshez legközelebb álló példát. Az osztrák kormány, csaknem negyedfél század folyama alatt abban az egyben mindig következetesen működött, hogy országunkat Ausztriába , s nemzetünket az osztrák népek sorába beolvassza, és az absolut hatalmat fölöttünk megállapítsa. A mi bűbájt a korona fénye átkölcsönözhetett; a mi erőt az igazgatási rendszer kifejthetett; a mi hatással egyfelől a kecsegtetés, s másfelől a véres fegyver bírhatott; a mi segélyt az idő és a véletlen nyújthatott; mind ez oda jön felhasználva, hogy ezen beolvasztás létesittessék. És íme e törekvés nem hogy sikerre vezetett volna, de sőt inkább magát az osztrák birodalmat is a veszély örvénye felé sodorta. Honnan van tehát ezen folytonos ellenállás a nemzet részéről, mely pedig más esetekben eléggé fogékonynak és hajlékonynak mutatkozott ? A történelem, midőn a beolvasztási kísérletek meghiúsultáról tanúskodik, egyszersmind azt is constatrozza , hogy a beolvasztás, akár absolutisticus, akár alkotmányos alakban, azért sem sikerülhet, mivel az a nemzet geniusával, s — úgy szólva — egész lényével határozottan ellenkezik. És épen ebben találom én, valamint a történelem ujjmutatását, úgy annak biztosítékát is számunkra , hogy a mi nemzeti és politikai függetlenségünk és önkormányzati jogunk, megtagadtathatik és letiportathatik ugyan egy időre, de végkép soha ki nem irtathatik. Hitem azért énnekem az, hogy ha országunk és az osztrák tartományok között, az uralkodó személye általi kapcsolaton túl, szorosabb egyesülés iránti törvény keletkezhetnék is, ezen törvény már magában rejtené a romlandóság csíráit, s ezen szorosabb viszony, mint természetellenes, előbb utóbb felbomlásnak lenne kitéve. De hitem az is, hogy bennünket nem többé ellenfeleink ereje, hanem egyedül saját gyöngeségünk győzhet le. Nekünk nem csak eszélyre és állhatatosságra, hanem mindenek felett egyetértésre van szükségünk. Seregeljünk össze mindnyájan a legszentebb név, a haza neve körül. S valamint az isteni Megváltó egy közös imádságra tanította a keresztyén világot: úgy minket is tanítson a szív, és az értelem, tanítson a veszély tudata és az önfentartás ösztöne, egy közös nemzeti imádságra, mely milliók ajkairól igy hangozzék fel : „Éljen a magyar haza!“ Megtörtént képviselő-választások.*) Kis-Czill, (Vasmegye) nov. 30. Ma ültük az alkotmányos magyar polgár legszebb ünnepét, a midőn a föntebbi megye Kemenesaljiárása 5000-et meghaladó követválasztó tiszta magyarajku polgárai, a legbuzgóbb részvét mellett, községenkint, fekvések tájai szerint egyesülten, nemzeti lobogók és diszes lovasok vezetése mellett városunkba bevonult, s roppant lelkesedéssel egyhangúlag országgyűlési követül megválasztá 61-iki Horváth Elek követünket. Most estve városunk fényesen kivilágítva, követünk pedig fáklyás menettel megtiszteltetett. Letenye, nov. 26. Mai napon a letenyei kerület v. közönsége 61-diki képviselőjét választá meg egyhangúlag uj képviselőjévé. A választást megelőző napon a nagykanizsai pályaudvarban lovas bandérium s fényes úri fogatok kíséretében nagyszámú intelligentia fogadta a jeles hazafit, hol Bokányi a történelem s jogi tudományok teréni jártasságáról ismert Szepetneki plébános hazánkfia tiszta honfiérzelem sugallta szavakat intézett a ritka kitüntetésben részesülő honatyához. NI. Kanizsáról Pallini Inkey Kálmán közszeretetben álló derék ifjú hazánkfia négyes fogatán ennek rigyáczi kastélyába hajtatott a kiséret, honnét ez s a választók fölös számmal foglalták el Ietenyén másnap a választás szinhelyét, mit megelőzőleg az egyes vidékeknek, — köztük a Muraköz jeles polgárainak is bevonulását látni. Az egybegyült sokasághoz Novák József sztmártoni plébános ur mondott lelkesítő szónoklatot. Ezután az állványon megjelenő Királyi, úgy annak remek diplomatiai beszéde, magyar s horvát nyelven roppant lelkesedéssel fogadtatván, az ünnepélyt a követ tiszteletére rendezett társas ebéd zárta be. És ezután a diadalut következett, a választás utáni nap a képviselő, midőn vidéke egyes községeit meglátogatá, mig ez által egyrészről, baráti ragaszkodásának biztos zálogát választói lakához önmaga hozván el, azt mindenek fölött drágabecsüvé tette, — más részről ezek, tegnap gyakorlott választási joguk után ma — ősi magyar vendégszeretetüket kedves vendégüknek saját eredetiségében bemutathaták, ünnepelt körútjában Inkey Kálmán, Sza. *) Bocsánatot kell kérnünk tisztelt tudósítóinktól, hogy beküldött értesítéseiket csak érdemleges kivonatokra redukálva adhatjuk, s sok igen szép alkalmi beszédet egészen elhagyni kénytelenhtetünk, tárgyhalmaz miatt. Szerk.