A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)

1866-10-12 / 235. szám

tiUvémvL .<• A S019Í S temétiek helyeslésére,* |S segélyére szá­molhassanak midőn az igazságért küzde­nek. E jobb és elfogulatlanabb társak egyeteme lenne épen az egylet. Ehhez képest az egylet czélja. Szerény nézetem szerint, következő négy fő fel­adatban határozódnék : 1) fölkarolni mindazon ügyeket, me­lyekben a sajtó közös fellépése szüksé­gesnek látszik ; 2) ellenőrizni az egyes közlönyök hang­ját s megróni az irodalmi tisztességgel össze nem férő neveletlenséget, részre­hajló ferdítést, nyegleséget ; 3) támogatni tagjait erkölcsileg • 4'j/anyagilagt 'a/ííhrod­ai ő­rö/h­óim E -negyedik . pontrólrí még* eddig­[ nem volt)szól; de azért, '('azt h­iszem, szintoly kevéssé lehet ellene »kifogás, mert épen úgy következik az előzményekből, mint int töb­­biíbárotw. Mbában tény,­­hogy­ j­ár van irói segélyegyletünk,Amelyhez,a m­egszo­­rult­ hírlapíró is folyamodhatik, és áll az is, hogy nem sza­kados erőinket szétforgá­­csolnunk, hanemm inkább össze kell ponto­­sitanunk és ha sikerülne is egy uj segély­­egyletet állítanánk, az kétségtelenül csak a már­­ fenállónak rovására létesülhet­ne ni azért nem óhajtanám , hogy a hírlapírók egylete formaszerű segély­egyletté is legyen, de még azt sem hiszem, hogy a hírlapírók anyagi tá­mogatása csupán pénzbeli segélyezés­re szorítkozhassék. A hírlapírók egy­lete sokkal üdvösebben fog egyes hír­lapírók anyagi függetlenségéről gondos­kodni, ha az igazán tehetségesek számá­ra munkát biztosít. A biztosított munka bármi vagyonnál függetlenebbé teszi az embert, és annál méltóbb hozzá, minél ki­­v­álóbb szellemű. De kétségtelen, hogy a hírlapíró juthat oly körülmények közé is, midőn csak valóságos pénzsegély lehet hasznára. Ilyen esetben, azt gondolom, leg­­czélszerű­bb, ha a hírlapírók egylete, az illető érdekében, az írói segélyegylethez fordul ajánlólag , hogy pedig ezt a siker kilátásával tehesse, azon erkölcsi súlyon kívül, melylyel, mint a sajtó képviselői­nek testülete, okvetlenül föl lesz ruház­va, igen kívánatos még az, hogy az irói segélyegyletn­ek e legyen leghatalmasb a­pító tagja, a­mi könnyű szerrel eszkö­zölhető, ha a hírlapírók egylete mindazon összeget,mely saját fentartása csekély költ­ségeiből fenmarad, évenként az irói segély­egylet pénztárába bocsátja. Ez­által el lenne kerülve az erők szétforgácsolása, s a hírlapírók egylete azonfelül mint legte­kintélyesebb pártfogó utasíthatná véden­­c­eit a pénzbeli segély forrásához. Az egylet három előbbi feladatát (tudniillik a sajtó közös fellépését, az egyes közlé­sök ellenőrzését s a ta­gok erkölcsi támogatását­ az első czikk­­ben már tárgyalván, itt nem szükséges bő­vebben megalapítanom, a elegendőnek lá­tom kiemelni azt, hogy mindezen felada­tok teljesítése mellett, az egyhez nem avat­kozhatok az egyes lapok és tagok politikai vagy egyéb pártszínezetének bírálatába, a különböző meggyőződéseket tiszteletben kell tartania, sőt épen a véleményszabad­ság védőjének kell lennie. Mi magyarok büszkélkedünk, s méltán büszkélkedünk vallásbeli tü­relmességü­nk­­kel , de a politikában hevességünk túl­tesz türelmességünkön, a kritikát meg épen nem szenvedhetjük, s valamely rá­­szóló nyilatkozatban igen könnyen talá­lunk becsületsértést, melyet csak karddal vagy pisztolylyal lehet kiegyenlíteni. Az egylet ilyen ügyekben is üdvösen fog mű­ködhetni , becsü­letbíróságok által. Ezek elejét veszik sok könnyelmű párbajnak, s a becsületről, az igazi becsületről, tisztább fogalmakat gerjesztenek. E részben következő intézkedéseket lá­tok czélszerűeknek. Az egyleti tagok lekö­telezik magukat, hogy mindazon kérdések­ben, melyek írói viszonyaikból fejlődvén, a mai divat szerint párbajt szülnek, az egylethez fordulnak, oly formán, hogy mindenik fél választ magának az egylet tagjai (de nem választmányi tagjai) kö­zöl­ egy-egy vagy két-két bírót, ezen bírák választanak maguknak elnököt, vagy ha nem tudnának benne megegyezni, kapnak azt az egylet választmányától , s ez a vá­lasztott biróság itéD ^prenf|r^ ügyben, ítél pedig rendesen csak azután, ha előbb, a felek kibékítését megkisér lke. Az ité­­|||t kimondhatja, hogy a panaszló becsü­lete nincs megsértve,megk&tja egyik vagy másik, V. mindkét fél magaviseletét,a sértőt sérelme visszavételére,bocsánatkérésre kö­telezheti stb. , de nem foglalhatja magá­ban a párbaj szükségének kimondását, s a bírák legroszabb esetben csak annyit mondhatnak, hogy ítélethozatalra nem ér­­tjtik magukat hivatva. Ha a két fél, vagy­­ csak egyik is, meg nem nyugszik a vá­lasztott bíróság ítéletében, az ügyet az egylet választmánya dönti el, mint má­­sodbíróság, s ez határoz abban is, hogy az ítélet a lapokban is kihirdetendőj-e vagy csak a tagoknak adandó tudtára. A választott bíróság ítélete tudomás végett az esetben is a választmány elé kerül, ha a felek azt elfogadták. A­mely fél a vá­­lasztott bíróság elfogadott ítéletének vagy a választmány döntvényének nem hódol, megszűnik az egylet tagja lenni. Az egylet feladatainak szakadatlan tel­jesítése a választmány lisztje: az ő köré­hez tartozik tehát az egyes szerkesztősé­geket is tanácskozmányba gyűjteni, vala­hányszor közös fellépés szüksége mutat­kozik ; e végből azonban egyes szerkesz­tőségek is megkereshetik a választmányt. A folyóiratok á­ltalában minden írói vagy kiadói közlemények ellenőrzésével (a 2-ik pont értelmében) valamely tagot különö­sen meg lehetne bízni ; a megrovás joga azonban minden egyes kérdésben csak az összes választmányt illeti. Természetes egyébiránt, hogy minden egyleti tag csak jogát és kötelességét gyakorolja, midőn a választmányt irodalmi visszaélésekre figyelmezteti. Ezek volnának, szerény nézetem sze­rint, a hírlapírói egylet fő teendői. Nem kecsegtetem magamat azzal, hogy akár mind helyesen fogalmaztam, akár kimerí­tettem volna. Társadalmi ügyet kellően csak társadalmilag intézhetni el, s min­den oldalról csak többen világíthatják meg. Írótársaim sok igazítani, módosítani, sőt tán­c­ellőzni valót is fognak találni e fejtegetésekben ; abban az egyben azon­ban, hiszem, mindnyájan megegyeznek velem, hogy hírlapírók egyletének fölállí­tása csakugyan szükséges. Ha pedig szükséges , nyomban előáll a kérdés, hogy miképen kell azt fölállí­tani ? illetőleg mikép kell fölállását sike­resen előkészíteni ? Erre vonatkozó indítványomat legyen szabad még egy harmadik czikkben el­mondanom. Gr­egu­s­s Ágost: AgwasHttarefiMawaB« mm nmi Magyarország a jeles­ európai helyzetben. VII. Brüssel, oct. 5. Sokan vannak, kik a keleti örökséget lesik, csakhogy a fősuccessor miatt nem lesz könnyű az osztály nehézségeit eliga­zítani. Azon osztály nehézségeinek kö­szönheti az európai ozmán birodalom el­­kerülhetlen bukásának respik­umát. A pá­risi békével elvették ugyan az orosz ha­talomtól házának keleti kulcsát, de épen mivel házának kulcsát a Fekete tenger felé nem hagyhatja más kézben, kénytelen azt magának a kapukulcsnak birtoka által biz­tosítani. Akármennyire tanácsolja a franczia csá­szári körjegyzék Ausztriának, hogy politi­kai tevékenységét Kelet felé irányozza,min­den beavatkozása az eddig követett félszeg agitatióival csak jobban el fogják a nyugat­­tól szigetelni, és a­helyett, hogy a török birodalom szláv és román tartományainál támpontot találna, épen e tartományok lesznek jövőjének újabb veszélyszintei. Oroszhonnak nincsen érdekében a keleti szláv népek felszabadítását megakadá­lyozni. Valamint hajdan Busán szerb biro­dalma és Magyarország keleti suzerainitá­­sa, a balkáni félszigeten Konstantinápoly birásy nélkül fennállhatott, úgy Oroszor­szág most a Bosphor birtokában székel­het a nélkül, hogy a szláv tartományok függetlensége nekik gondot okozzon, sőt az természetes védfala a nyugat lehető követelései ellen. Vannak, kik oly önámításban élnek, hogy Ausztria Olaszországgal maradandó tartós békeviszonyba fog lépni. Nincs oly olasz kormány, mely képes legyen a terü­leti kiegészítés vágyérzelmét legyőzni. A keleti kérdés az olasz területit is újra sző­nyegre hozandja, azért a keleti kérdésnél Olaszhont ott fogjuk találni, hol a német birodalminál találtuk, most pedig a négy­szög sem áll útjában, mely annak elfogla­lását meggátolná, mit ő olasz földnek nevez. És itt ismét megboszulja magát azon po­litika, mely Dalmatiát és a magyar ten­gerpartot viszály kérdéssé tette. Félsze­­gebb eszme soha főben nem támadhatott, mint a tengerpart vonalát elzárni. Tegyük fel, hogy a három-egy ország függetleníti magát Ausztriától , mert Magyarország irányábani viszonya soha sem volt függő, hanem tiszta alkotmányos, és csak azon törvénynek engedelmeskedett,melynek Ma­gyarország és melyet Magyarországgal ho­zott együtt mit csinálna Magyarország nél­kül ? Míg minden nemzet versenyez, hogy kikötőit megközelíthetővé tegye, a hor­­vát nyolcz századévi együttes államélete félreismerésével magát Magyarországtól, mely nélkül existentiája politikai lehet­­lenség, egy roszul definiált nemzetiség esz­méje miatt elszigetelhetni gondolja. Hollandia nagy hatalom volt a tenge­ren. A continensen most is az ő kereske­dése a legkiterjedtebb. Nincs ország, melynek nagyobb érdemei lennének a ha­ladás és humanitás érdekében. Mindent elkövet, hogy kikötőit mindenkinek szá­mára megközelíthetővé tegye, és még nagy szerencséről fogna beszélhetni, ha tengerpartja kikötői és átalában a Rajna torkolat­a nem bírna csáberővel egy né­met vámegyesületi vagy az északi szövet­sé­gbei bekényszerítésre, ha nem is épen porosz annexióra. A topographiai helyzet hatalma erősebb minden természetelleni kényszernél. Va­lamint Magyarország nem lehet és nem lesz tengerpart nélkül, úgy a tengerpart sőt maga Horvátország nem lehet Ma­gyarország nélkül. Ha Európának olyannyira érdekében le­endő egy Bach mintaszerű erős, egységes Ausztriát fentartani,legalább szóbeli pártfo­gója találkozott volna. Láttuk, hogy az angol évekig vitte a pártfogó közbenjáró szerepet Dánia mellett, igaz csak szóból és depechekből állott és inkább kárára volt Dániának mint hasznára. Lengyelor­szág mellett is hatalmasan felszólaltak, ha nem is volt eredménye. De Ausztria ér­dekében senki sem emelt szót, beérték a jó tanácscsal, hogy adja ki ellenségének a milliókba került bevehetlen négyszeget. Most pedig, hol mutatkozik nem mondom szövetséges, mert Ausztria olyat másutt találni nem fog, mint az ország nélkül maradt fejedelmeknél, hanem hol nyilat­kozik fentartása melletti érdek? Angol­hon Ausztriát csak addig tartotta szük­ségesnek, míg ötét Frankhon ellen és a keleti kérdésben felhasználhatónak hitte, Angolhonnak többé nem lehetvén haszná­ra, ő a felmenő porosz napnak és olasz érdekeknek hódol, Keleten pedig már­is Görögország nagyobbításán és Románia megszilárdításán dolgozik. Frankhon ál­­lamférfiai Ausztria ellen csak akkor szűn­tek meg a kardot köszörülni, mikor elég egy ügyűek voltak hinni felőle, hogy Len­gyelország visszaállítására kezet fogna nyújtani, és magát Galicziát szép szóra kiadni. Oroszország pedig nem más czélból se­gítette ötét Magyarország ellen, mint hogy épen ott nyomja le az erőt, hol azt Ausz­tria kibékítés által még feltalálhatta vol­na, és mivel tőle elvárhatni gondolta, hogy a beteg embernél megteendi a szem­­borító végszolgálatát. Mindez megválto­zott, és úgy gondolom, senki sem fogja Ausztria érdekét akár a poroszoknál, akár pedig az olaszoknál keresni. Lud V­igh: Mozgalmak Keleten. Az „A. Zig“-nak sept. 29-én Athénben kelt tudósítása a hellének Ügye mellett nem igen szól­t bátorítólag. A volt franczia követ, Moustier mar­ I quis, igy szól a tudósítás, Konstantinápolyból I jőve, a kiránylyal hosszabban értekezett és erre a­­ franczia követségi palotába ment, hol Bulgáriát, a miniszterelnököt fogadta. Ezen értekezésekről különféle hírek keringenek, de bármelyik legyen is a való, annyi bizonyos, hogy a franczia di­plomata nyilatkozásai a krétai ügy fölött nem voltak fölbátorítók. A kormányra nézve ezen el­bátortalanító nyilatkozatok, úgy látszik, ép jó­kor jöttek, mert minden oldalról cselekvésre szorítva, most, ürügyet használhat, az alól ki­bújhatni. És e tétlenség és részvétlenség daczá­ra, melylyel a küzdő törzs és vallástársak elle­nében viseltetett, még hibákat is követett el a kormány a krétaiak ellen. Ha nem akarta, a krétaiak függetlenségi harc­át bármikép is se­gíteni, kötelessége lett volna a mostani hadügy­minisztert, ki szintén krétai, állásától felfüggesz­teni, hogy ezen gyenge reményt is veszítsék el a krétaiak, mert így még mindig hitték, hogy Görögország fog érték valamit tenni. A krétai menekültek száma minden délkeleti tengeri városban napról napra növekszik, és bármi nagy legyen is a magánáldozat, készség, mely határait leli az ország pénzügyi helyzeté­ben, még­sem elegendő, hogy a menekülők na­ponkénti kívánalmainak, kik semmit sem hoz­nak magukkal, megfeleljen. Miután magánosok lakásokat adtak rendelkezésükre, mások egye­seket magukhoz vettek, az athéni „demarchia“ egy összeget ajánlott fel, melyen a mindennapi kenyeret beszerezték, a kormány a király elé 40,00­0 drachma utal­vány­oztatását terjesztette, mely a szerencsétlenek közt szét fogna osz­tatni-közöltük már Mustapha pasa, a sziget fegyveres lakóihoz intézett kiáltvány­át. A föl­kelők követ­kezőleg válaszoltak arra : „Most, midőn falvaink leégtek, templomaink megszentségtelenittettek s testvéreink legyilkoltatak, jösz te, hogy meghó­dolásra szólíts fel. Mi a fegyvereket védelmünk­re ragadtuk meg és nem fogjuk lerakni, küzdeni fogunk az utolsó emberig.“ Örömlövések követ­ték ezen választ. A legújabb tudósítások Kaneából érkeztek és egy csatát jelentenek, mely sept. 22-én Ke­ramia falunál 15.000 török és 3000, Kostaras által parancsnokolt, keresztyén közt folyt. Mint­hogy Kanea város és a csataszínhely közti ösz­­szeköttetés el volt zárva, a tudósítások nem teljesek és a csata kimenetele is ismeretlen, de a törökök magatartásából, kik dobos és trombi­tás nélkül tértek vissza Kaneába, valamint öt vagy hat keresztyén falu körüli tűzből, azt lehet következtetni, hogy a keresztyének fényes győ­zelmet a­rattak. Egy délnémet lapnak Kattaroból sept. 2- ról írják . A szomszédos Montenegróban ismét mo­zognak, és a levelező azt mondja, hogy ő nem téved, ha az orosz konzult mondja, ki ezen moz­galmat megindította. A különféle kapitánysá­gokban most naponkint hadigyakorlatok tartat­nak a fegyveres legénységgel, melyek azonban az ilynemű európaiaktól igen különböznek. Ezen gyakorlatok guerilla-háború neműek, melyek ezen hegyi nép külön sajátsága. Azonfelül két ügynök volt legközelebb Cetinjében a görög he­teriától, k­i a fejedelemmel és több senatorral többször értekeztek. Azt mondják itt, hogy egy önkénytes csapat toborzásáról volt szó, melynek rendeltetése az volna, hogy betörjön Hercze­­govinába és Albániába, hol elégséges gyu­­anyag volna és a lakosság a fölkeléshez csat­lakoznék. — Ez a görög török tartománybeli mozgalomnak kezet nyújtana, és igy a terv, az összes európai Törökországot föllázita­ni, valósittatnék. — A fölemlített két ügynök bőven volt ellátva pénzzel Tekintve a monte­­negróiak nyugtalan szellemét és ismert török gyűlöleteket, ezen vakmerő terv kivitele igen valószinű. A szerb fejedelem osztályfőnöke, Mi­­loe Leschjanin, ki urát Nikitza fejedelem leá­nyának keresztelésén képviselte, legbarátságo­sabban fogadtatott Cetinjében ; ő diplomata és igy többet reményk­etett mint sem ígért, mert elhatározott dolog, hogy Szerbia semilyen kocz­káztatott és semmi biztos eredménynyel kecseg­tető vállalatba nem bocsátkozik. Vidéki levelezéseit Torda. Betöltve látjuk valahára megyénkben az alis­­páni hivatalt, mely ha a Királyhágón innen nem is birt soha azon fontossággal mint az anyaország­ban, helyzetünk és összebonyolitott viszonyaink­ból kifolyólag jelenleg mégis annyiban figyelmet érdemel, a mennyiben köztiszteletben álló haza­fias érzelmű főispánunknak sikerült Miksa Elek személyében, abba oly egyént helyezni, kiben megyénk nagy többsége, a múltból merített ta­pasztalás folytán, tökéletesen megnyugsz­ik. Ezen tapintatteljes választás nemcsak országszerte ösmeretes organisáló tehetsége tanúsítja főispá­nunknak, hanem kezességül is szolgál arra, hogy megyénkben az érdem és a népek óhajtása is kezd valamit nyomni a latban, és főleg, hogy a megyei hivatalok elnyerésére többé nem fő kel­lék, hogy az aspiráns neve ió­val végződjék, s azután egy ilyennek hivatalos ezégek alatt, az egymás között különben békében élő különböző nemzetiségek, egymással örök időkre farkas szemet nézzenek. Legyen e helyes választás hír­mondója annak, hogy országos kormányzatunk is a törvényes alkotmányosság nyomaiba visz­­szatereltetni és nemsokára a még feles számmal nyakunkon ülő idegen beamterek helyett, élet­erős hazafias elemekkel gyarapodni fog. B. J. A. „Hon“ magántársürgönye. Konstantinápoly, oct. 11. A kan­diai felkelők a hegyek közé szorittatván, mind szárazi, mind vizi oldalról részben körül vannak fogva. Egy részük meg akar hódolni. Brüssel, oct. 11. Az „Echo du Parlament“ írja, miszerint a legutóbbi je­lentések a mexikói császárné hogylétéről megnyugtatók. Az orvosok biztosan hiszik a császárné felgyógyulását. Berlin, oct. 11. A mai , Nordd. A. Zig“ a nyugtalanító katonai intézkedések iránt szárnyaló hirekkel szemben biztosan állítja, hogy ez iránt semmi nincs tudva , és hogy a politikai viszonyok ily intézke­désekre egyátalában nem szolgáltatnak okot. Kaifild. Szerbia, Belgrád. (Népnevelési ügy.) A szerb közoktatási miniszter épen most megjelent évi jelentése szerint 1865-ben Szer­biában 239 elemi tanoda volt 356 tanítóval és 1.118.668 lakosság után 12.616 tanítványnyal. Leánytanoda volt 32,50 tanítónővel és 2097 ta­­nítványnyal. Összesen tehát volt 321 elemi tano­da 406 tanítóval és 14.713 tanítványnyal, azaz 13­/4 tanítvány 1000 lakos után. Az oktatási költség 605.400 garas volt. 1863. óta az iskola­látogatók száma 4000-rel szaporodott.­­ Ugyan­azon miniszteri jelentés szerint az itteni theolo­­giai facultásban volt 1865-ben 194 hallgató és 7 tanár. Ezen intézet költsége 78.384 garasra rúgott, mert az összes tanulók ingyenes ellátás­ban részesülnek — az élelmezés kivételével, mely az állam által csak 40-ért viseltetik. A fő­iskolát a nevezett évben 194 hallgató látogatta, és fő tanára volt ; a kiadási költségek 159.967 garast tesznek ki. Oly ösztöndíjasokra, kik szü­letésükre nézve szerbek, de nem a fejedelemség­ből valók, és tanitók vagy papoknak képeztetik magukat itt hazájok részére, az állam 36.000 garast fordított. Németország,Berlin, oct. 9. (Legújabb napi hirek.) Bismarck néhány napra Rügen szigetre utazott el Patrinsba. — Hallomás szerbi Langenbeck titk. tanácsos meghivatott Pá­­risba, résztveendő egy Napóleon császár egész­ségi állapota fölött tartandott orvosi tanácsko­zásban. Ma a városban nyugtalanító hírek szál­longtak különféle katonai intézkedésekről, me­lyeknek a mostani politikai helyzetben nem lenne értelmük. Hihetőleg csak a bekeblezendő orszá­­gokbani katonaság elhelyezése foroghat szóban. — Konstantinápolyból egyenesen érkezett tudó­sítások jelentik, hogy ott az osztrák internuncius jóakaró közbenjárásával a porta és a montene­grói fejedelem delegátusai között oly egyezség jött létre, mely egészen megszünteti Montenegro panaszait a vitályos területen (Novoszelo mellett) emelt körülsánczolt török tábor lerontása által. Olaszország, Róma, oct. 8. (Sarolta császárné) betegsége folyamáról megható részleteket közölnek a tudósítók. A magas hölgy, írják, már egy idő óta igen kedély izga­tottnak látszott az óczeánon túlról érkező ked­vezőtlen jelentések folytán. A „Hotel di Roncs­ban foglalt lakást, de nemsokára kérelmetlennek találta magát ott. Ha a meneszerű hírek igazak, melyek a városban keringenek, úgy kíséretétől óhajt megszabadulni, mely 15 személyből na­­gyobbára mexikóbeliből áll. Ő a pápát sürgősen kérte lakhelyért a Vatikánban. S csakugyan ren­delkezésére is adattak neki szobák, melyekben a nap legnagyobb részét tölti és két éven át ott is volt. Ezen a pápai palotának történetében hal­latlan tény egész Rómát bámulattal töltötte el. Ezen megható eredményen kívül Rómában je­lenleg minden tekintet a sz. atyára van irányoz­va. A város hangulata— írják a „Nat. Ztg.“-nak — oly időt jövendöl, mely szerint események fognak bekövetkezni. Sajnálandó, mondja a le­velező, hogy egy nemes aggastyánnak, IX. Pius elé, vagy legalább terjesztette a szokást, a nél­külözhető pénzeket az aranyművesekre bízni. . . A londoni aranyművesek nem sokáig őrizgették, hanem felhasználták a rájuk bízott pénzeket; ők közpénztárnokok lettek, saját felelősségük mel­lett gondoskodván a betevők szükségletének fedezéséről... A városi kereskedők jó érzéke csakhamar megértette velük a közpénztárnok­ság előnyeit ; ezen eljárás népszerűsödött — bár sok nagy szellem, mint egy Dudley North, sehogy sem bírja felfogni, hogy az ember saját pénzét máshol tarthassa, mint önmagánál. Az aranyművesek cliensei, letéteményük jegyével, elismervényével fizettek; ezek könnyen forogtak. Az aranyművesek csakhamar meggyőződtek, hogy az elismervényeknek csak egy része kerül elő, készfizetés végett , hogy tőkéik egy része he­ver ; ajánlottak néhány százalék (4%) hasznot a tőkepénzeseknek, hogy engednék szabad ren­delkezésekre a tőkét, midőn ők jóval több hasz­not húztak ettől. Az aranyművesek jegyei (gold­smiths notes) nyomán jöttek létre a bankjegyek, vagyis az aranyműveseket egyidőben bankárok­nak kezdték hívni ; ezek a kormánynak is kez­denek hitelezni : előlegeztek megszavazott adó­­mennyiséget— s igy fejlődött ki a jelenlegi bank és bankjegy rendszer... Cromwell már jó hasz­nát veszi a bankároknak és jegyeiknek. Il­ik Károly szintén — de „megöli az aranytojást adó tyúkot­“ nem elégelte a parlament által meg­szavazott mennyiséget ; egy nyílt levél 1672. jan. 2. felfüggeszti a kincstári fizetéseket ; a hitelezők azonban 6°/0 kamatot kapnak tudniillik ígéret­ben , mert a kormány kiadásai óriásilag nö­vekednek , s igy nem lehet fizetni sem a tőkét, de még a kamatot sem. Uj pátensek (1677) ismét igérik a kamatokat, de csakhamar felfüggesztik azt is. Végre III. Vilmos alatt (1700) a parlament megalapítja a hitelezők ke­resetét ,­ a kincstárnok elmarasztaltatik 3 millió font sterlingben stb. stb.— Szóval, a­hányszor a kormány igénybe vette, kiváltságosította, t. i. fizetéseitől felmentette a bankokat — mindany­­nyiszor bukás volt a vége. A leczke tehát igen világos, hogy a bankok­nak függetleneknek kell lenniük a kormánytól, vagy egy s más politikai párttól, bár mint szer­ző mondja, az államkölcsönök „democratisa­­tiója“ oda c­éloz, hogy a különben gyenge párt­nak minél több híveket szerezzen, s nem meg­vetendő támasz néha, a már tarthatlanná vált rendszer támogatásához. . . A bankrendszer a kormányok pén­zszüksége által jött létre, de mi­helyt megizlették a kereskedők a Law-féle tör­vények életrevalóságát, privát bankokat alapítot­tak, melyek lényege szintén az, mi átalában a bankoké , hitelintézeteké, hitelpapíroké : egy elfogadó és egy fizető. Bár­mily bonyolódott viszonyok jöjenek is te­hát elő, azok mind visszavihetők ezen egyszerű alapra, és a jó hitel annyi, mint a készpénz : ki­nek millióig van hitele, az millió ítnak húzhatja a kamatját, habár tőkéje százezerekre sem megy (ez a személyes hitel) — de azonnal bukás áll be, mihelyt „meddő helyre“ fektette a reá bízott milliót, mert az ő százezeréből a kamat is alig telik ki ; meddő hely pedig mindaz, mi nem va­lamely birtokba, iparüzletbe, vállalatba, vagy ezekbe nem ügyesen van befektetve. És midőn egy egy állambank megbukik, óriási zavarokat idéz elő mindazon viszonyokban, melyekre a pénz kiterjedni képes, t. i. adás-vevésben, tarto­zások és kölcsönzésekre, vállalatokra s üzletek­re nézve, a társadalom minden rétegében és év­tizedekre megköti, lehangolja a tevékenységet, a vállalkozási kedvet, úgy annyira, hogy szerző szerint a franczia bank 70 év előtti bukásának eredményei érezhetők a nemzet minden réte­geiben most is.­­Szeretjük ezeket feledni — mondja a szerző — Íme Italia 1866. május 2 -án kényszerített forgalmat parancsol . Ausztriában már 1848 óta ilyen van, melyet a máj. 5 diki átalakítás (az 1 és 5 ftosoknak államjegyekké alakítása) nehe­zít . Poroszország közeledik a kényszerített for­galomhoz azon sajátszerű papírpénzek által, me­lyeket iparosodnak a háború tartamára adott.“ És az ily abnormis állapotokból a rendes álla­potba visszalépés­k­ép­oly átalános rázkódta­­tásokkal jár a termelés és ipar minden ágaza­tára nézve, mint járt a rendes állapotból kilé­pés. Pedig mint a magán­személyek úgy a ban­kok is törvény és morál által kötelezvék, hogy aláírásuknak megfeleljenek — váltójukat, bár később is — beváltsák. Nem is olyasmi a hitel, mit kényszeritni le­hetne : úgy járunk ennek kényszerítésével, mint ki az álmát üldözi, erőszakolja, t. i. ez annál messzebb fut tőle, minél inkább üldöztetik. És a hitel legbiztosabb védje a szabadság : szabadság, minél több bank, minél több versenyző társulat felállítására ; szabadság bankjegyeik­el, vagy el nem fogadására, be, vagy be nem váltására néz­ve. .. . Volt eset hazánkban is, ahol csupán a takarékpénztárak szerepelnek bank gyanánt, a­nélkül, hogy jegyeket bocsáthatnának a forga­lomba,­ hogy egynémely napon rendkívüli nagy lett a tolakodás a betétesek kikérésére ; mert : miért ? valamely gonosz nyelv azt hirdette hogy nem tud fizetni a pénztár ... Az igazgatóság azonban ezen álhírt megc­áfolandó megrendelte, hogy a még napok, hetek múlva kiadandó össze­gek is rögtön viszszaadassanak. ... És ime , alig kezdetett meg a gyors fizetés : azonnal visszahozták a csak épen most kivett pénzüket a bet­­vök s pár nap múlva több volt a pénz a kasszában mint bármikor. Viszont­­ tegyünk ily helyzetbe egy bankot, hol a fizetés húzással, halasztással, aprópénzekben leszámítolással stb. történik : a gonosz bir ezáltal erősbödik, a meg­rohanás (ha csak fegyverrel nem gátoltatik) mindig erősebb és ha csak egy ember mondhat­ja : „én nem kaptam vissza pénzemet“ már vége a hitelnek. Szabad bank, szabad betétei s kivétel , törvé­nyek, melyek a felett hogy a bankok kötelessé­geiket teljesítsék még szigorúabban őrködnek mint a magán kötelezvények beváltása felett ; és jó szándék, azok részéről kik fizetni képesek (mert hiában van a kölcsönvevőknek széles nagy puszta birtokuk ha fizetni nem tudnak vagy nem akarnak — egy banknak, takarékpénztár­nak önhitele fentartása kedvéért is kerülnie kell a perlekedést) tehát személyes hitel , a szó és írás szentségén alapuló kölcsönös bizalom . . . ezeknél fogva kevesebb pénz, kevésb­é közalap is gyorsabb forgalmat, nagyobb pénzbőséget idéz elő, mint a legszigorúbb perrendtartás a magánosok ellenében, viszont kiváltságok a ban­kok irányában stb. mik által csakhamar bekö­vetkezhet azon paradox állítás vagy eset : sok pénz, sok papiros és semmi forgalom. . .. Kü­lönben, ki ezen állításunkban kétkednék, igen jó szolgálatot teend önmagának, ha Horn Ede tiszt hazánkfia felemlített könyvét figyelemmel átolvassa.

Next