A Hon, 1868. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1868-05-05 / 104. szám

104-ik sz. Kedd, május 5. Kiadóhivatal : Pest Ferencziek terén 7. sz. földszint. Előfizetési díj Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra............................................. írt 76 kr. 3 hónapra ..................................... 6 hónapra ..................................... Az Estilappal együtt egy hónapra Az Estilappal együtt negyedévre Az Estilappal együtt félévre Az elő­fizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pínzjárulék dírmentesilve kéretik beküzetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szem 1-ső emelet S­zerkesztő lakása : Magyarutcza 8-dik szám 2-dik emelet. 1 frt 76 kr. 6 frt 26 kr. 10 frt 60 kr. 2 frt — kr. 6 frt — kr. 12 frt — kr. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Hatodik évfolyam 1868. Beigtatási díj: 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . 25 kr. gBgJ­ Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Rendkívüli előfizetés Előfizetési május—júniusi 2 hóra május—júniusi 2 hóra Estilappal május—septemberi 5 hóra május—septemberi 5 hóra Estilappal . A „HON" szerkesztő­je kiadó hivatal». 3 ft 4» 10 . 50 kr 75 PEST , MÁJUS 4. „A költségvetésről, tekintettel az Unitáriusokra .“ II. Az 1850-ben eszközölt népszámlálás, melynek tendentiosus irányzatát ismerjük, a következő eredményeket tünteti föl az erdélyi részek lakóira nézi, hitvallási te­kintetben : 1. görög kath­olicusok . 648,239 lélek. 2. „ keletiek . . 637,800 „ 3. ev. reformátusok . . 295,723 „ 4. romai katholikusok . 219,533 „ 5. ev. lutheránusok . . 198,774 „ 6. unitáriusok .... 46,008 „ 7. izraeliták . . . . 15,568 „ Az egyes hitvallásúak részletezett lélek­számát azonban a bevett hitfelekezetek „egyházi és tanodái“ szükségleteinek köz állami fedezése tekintetéből a segélyzési mérv és arány meghatározási alapjául el­fogadni sem helyes, sem igazságos nem lenne ; mert nem is tekintve, hogy a lé­­lek­számok évenként növekednek avagy apadnak,­­ nem is tekintve továbbá, hogy az általános népnevelésnél a lélek­számok tekintetbe jönnek, és nem tekint­ve végre, hogy a jogegyenlőség és viszo­nosság a lelki számokra tekintet nélkül lett biztosítva — a helyes arány minde­nek előtt abban keresendő ,­­hogy a be­vett hitfelekezetek közül melyek minő dotatiókkal bírnak, és melyek nincsenek dotálva egyátalán“ ? Máskülönben azon anomál eset állana be, hogy egyik hitfelekezet túlsegélyezve, a másik aránylagosan nem eléggé segítve lenne és a harmadiknak még halasztha­tatlan szükségei sem fedeztetnének. Az 1848-ki XX. t. sz. 3. §-ban azért irta elő,,a hitfelekezeteknek előzetes meg­hallgatását“, hogy a dotatiok és azokhoz képesti szükségletek constatáltathassa­­nak,­­ másként a hitfelekezeti meghall­gatásnak értelme sem lévén, miután ha a törvényhozás előtt a lelkek száma lebe­­gett volna, az a hitfelekezetek megkérde­zése nélkül országos népszámlálás útján rendeltetett volna megáll­apítandónak. De igen jól tudta az 1848-as törvényhozás, hogy a felekezetek nincsenek egyenarány szerint dotálva, sőt van mely dotatioval sem bir ; azt is jól tudta, hogy az egyes bevett hitfeletkezetek jogegyenlőséggel bírtak már azelőtt, és szem előtt tartotta az 1847/8-ki VII. t. ez-­et, mely az erdé­lyi részek szabadságait fentartandónak határozta. Innét magyarázható meg az unitária vallásnak bevett­ kinyilatkozta­tása, ennek tulajdonítandó a hitfelekezetek jogegyenlőségének és viszonosságának megerősítése. De a­hol jogszerű segélyezésről van szó, ott a már vett adományok megfigye­­lendők, s a több adományokkal bírók ado­mányai a kevésbbé adományozottakkal szemben és a nem adományozottak irá­nyában egyeztetendők ; ezt hozza magá­val a józan és természetszerű igazság. A helyes és igazságos arány továbbá az egyes hitfelekezetek „egyházi községei és tanodái számba vétele mellett megálla­pítandó, s ezeknek anyagi helyzetük ki­derítendő,“­s csak is e módon lehetvén eldönteni, hogy hány egyházi község és tanoda, s minő mérvben segélyzendő. A fennidézett 1848. XX. t. sz. 3-ik­­­­ban foglalt, s a hitfelekezetek meghallga­tására vonatkozó rendelkezése e nézetet t­ámogatja, mert a­mi lön az egyházi és anodai szükségletekben a segélyezést hatá­rozza meg, az egyházközségek és tanodák számát s azoknak anyagi helyzetét kel­lett hogy szem előtt tartsa, máskülönben az egyházi és tanodai segélyezést nem emelte, hanem ezt hitfelekezeti segélyezés­nek mondotta volna ki. Azonban az államnak nincsen meg azon joga, és meg sem engedhető, hogy a hitfelek­ezeteket mint ilyeneket segé­lyezze : ez status-vallás-alapításra vezet­ne, mi homlokegyenest ellenkezik a hit­felekezeti jogegyenlőséggel és viszonos­sággal. Ellenben az egyház s tanodák körüli főfelügyeleti joga meglevén, mi­után jo­g és kötelezettség egymással szo­ros összeköttetésben s igy viszonosság­ban állanak, e jog épen a segélyezési kö­telezettséggel elvárhatlan kapcsolatban kell hogy legyen. Mind­ennek megfontolása vezetett azon nézetünk kinyilatkoztatására, miszerint az „egyházi és iskolai“ szükségletek köz­állami fedezési aránya törvényileg és nem a költségvetés ötletéből határozatilag dön­tessék el, nehogy a törvényhozásnak az arány megállapítására nézzi működési tere már a priori megszoríttassék, nehogy jö­vőre nézve pr­ecedens állíttassák meg magára az arányra nézve a költségvetési tételöszlem­ek meghatározása által ; ne­hogy a végrehajtó hatalom a reá határo­­zatilag átruházott segélyezési hatáskör ál­tal az önkormányzati jogkörbe vágó in­­téz­kedéseket tehessen, hanem elismertet­vén, miszerint a hitfelekez­eteknek jogai épségben fentartatnak és a segélyezés­ből e jogokra mi hátrány­­sem következ­­hetik, mondassák ki­: „hogy ez vagy amaz­ogfelekezet minő részesedési arány sze­rint tarthat jogos igényt az évenkénti költségvetésnél, s így az azt előterjesztő felelős kormány minő arányban kell hogy az e­szimekeni segélyalapot az egyes hitfelekezetek között­ kiosztva felvegye a költségvetési tételeket A törvényjavaslatnak e képeni előter­jesztése igaz huzamos időt igényelne, s további idő szükségeltetnék arra, mig a törvény maga meghozatnék; de ez az egyházak és iskolák már ez évbeni segé­lyezésének elhalaszt­ási okául nem szol­gálhat, mert az aránynak törvényileg leendő megállapításáig a hitfelekezetek egyházi és iskolai szükségletei „előlegké­pen“ fedezhetők és fedezendők is, a fo­lyósítandó előlegnek a megállapítandó arányöszletbe betudása fentartásával eset­leg kiegy­enlítésé­vel. A pénzügyminiszter által javasolt ha­tározathozatal tehát egy „arány törvény“ hozatalának fen­tart­ás­a és az ez évi se­gélynek mint „előlegnek“ a nézeteltük módoni megszavazása mellett részünkről sem talál ellenmondásra, és nézetünk sze­rint egyedül helyes és igazságos a közál­lami segélyezés ez iránybani törvényho­zataláig sem lévén a halaszthatlan szük­ségletek miatt halogatható. Ha a hitfelekezetek meghallgatása, a­dozatiok számba, s az anyagi helyzetek figyelembe vétele és az arány előzetes el­döntése nélkül határoztalak meg az egy­házi és iskolai segélyöszletek minden jog fennhagyás, s módosítás nélkül, úgy egyes hitfel­ekezeteknek mellőztetését, ká­rosodását megóvni s igy a jogegyenlőség és viszonosság magasztos elvének gya­korlati alkalmazását helyesen és igazsá­gosan keresztül vinni lehetetlens­ég­­ ,mert honnan lehet ezek nélkül kulcsot találni a segély őszi etekre ? Sehonnan. Igazolja ezt, fájdalom! az előterjesztett költségvetés, legalább az unitáriusokat te­kintve, kik a fővárosi lapok közleményei szerint hitfeleke­zetileg megemlítve sin­csenek, s ön nevezetek alatt egyházközsé­geik és tanodáik elő sem fordulnak. E mellőzés oly sérelem, melyet or­szággyűlésünknek orvosolnia kell nem csak a törvény nyilt rendeleteinek ér­vényesítése , de azon tekintetből is, mert az unitáriusok kizárólag magyar és székelyek, s többségüket utóbbiak képez­vén más­különben a már is nagy mérv­ben fokozódó kivándorlások s ez­által nemzetünk egyik főtényező erejének apadása előmozdittatnék egy­felől ; de másfelől, mert az unitáriusok szükségük leginkább a segélyt — miután dotálva nincsenek s kizárólag saját hiveik kegy­­alapitványaira és saját hiveik segélyezé­sére vannak utalva. Aztán a más hitfele­­kezetbeliekben sem helyes az aránybani kétkedést ébreszteni és táplálni. Következő czikkünkben a közállami segélyezésnek egyházközségek és tano­dák szerinti arányát tárgyalandjuk. Kolozsvárt, april hó 24. 1868. Váradi György. A­ baloldali kör kedden f. hó 5 én esti 7 órakor értekezletet tart saját helyisé­gében. Turin, ápr. 30. Az államköltségvetésből s a számok csoportosításából legelsőbben nem a for­mát melybe a számok öntették, hanem a politikai, közgazdászati s államháztartási elveket kell kiolvasni. Itt a számokban van az érvény s a valóság. És e számok egy igen szomorú, mondhatom rémséges képet adnak hazai állapotainknak s a kormánypolitikának. A számok bírálják meg a közösügyi kormányzatot, mely az országot az államháztartás ugyanazon ex­­pedienseire kényszeríti, melyekhez az osz­trák absolut kormány folyamodni szo­kott. A finanszminiszter úr érzi, hogy nem közgazdasági elvek mikénti alkal­mazása, hanem a közös ügyek elhamarko­­dás mutatkozó következései készítették vele a budgetet. Az államköltségvetés nem egyéb mint a jelen kormány­politika osztrák expe­­diense. Megengedjük, hogy a kezelési átvétel nehézségei roppantak voltak, mert mi le­hetne az, miben az osztrák bureaucratis­­mus nehézségeket nem támasztana. Köny­­nyű elképzelhetni, mily nehézségeket gördített a bécsi rész­akarat a magyar pénzügyi kormányzat szerveztetének útjá­ba, s m­ly herkulesi munkába kerülhetett Lónyai úrnak azokat leküzdeni. A feligaz­­gatási kiadásoknál követett takarékos el­járásról sem kételkedhetik­­senki, valamint a becsületes szándékról s lankadatlan szorgalomról sem, mely a pénzügyi veze­tésben jó rendet s üdvös szervezeti ered­ményt eszközölt. Kinek szerencséje van Lónyay urat e tekintetben közelebbről is­merni, a méltó elismerést tőle megvonni nem fogja ; de itt nem az a kérdés , meny­nyiben érdemtette ki a financz miniszter úr pénzügyi szervezet é­s mechanikai kor­mányzata vagy egyéni becsületes s haza­fias szándéka az ország bizodalmát , ha­nem mik a pénzügyi kormányzatnak alap­elvei. Midőn a pénzügyminiszter úr ügyes szerkezetű beszédjében elmondá, hogy államköltségvetési munkáját az összes mi­nisztérium nevében terjeszti elő , micsoda érzéssel, sőt a lelkiismeret mily hangula­tában hallgathatta a jelen volt összes mi­nisztérium a bevéti s kiadási tételek meg­állapításában irányul vett s az előterjesztő miniszter által fejtegetett államház­tartási eredményeket ? Ott van a közösügyi politikának világ­hírűvé válandó eredménye. Büszkélked­jék benne a kormán­y s a majoritás. „Katonai ménesek és csődördepots ál­­lamszük­séglete 432,600 forint. „Népnevelés 200,000 forint; nemzeti intézetek segélyezése és tudományos czé­­sok előmozdítása 50,000 forint!“ És ily népnevelési budget előtervez­őét a vallás és közoktatásügyi minisztérium akkor mutatja be, mikor a magyar tudós társaság elnöke, a népnevelés ügyében létesített egyletek megindítója, a magyar közművelődés egyik előmozdítója báró Eötvös József úr a közoktatási tárczá­­jával rendelkezik. Ez összehasonlítás oly borzasztó s szo­morú adat, melylyel a civilizált világ előtt a minisztérium nem fog dicseked­hetni. S midőn a vallás­i közoktatási mi­nisztérium a nevelésügyi szükségletre csak 200.000 forintot előtervez, valóban nem tudjuk, közigazgatási s vallási bud­­getje hogy közelítheti meg a milliót? Egy igen költséges árnyoldala ez az­ államkölt­­ségvetésnek, de még szomorúbb, hogy a költséges vallásügyi gazdálkodás mellett még az egyházi tanulmányi és egyetemi alapok vagyona é­s jövedelme kimutatva nincsenek. Nagyon óhajtható, hogy az illető szak­­miniszter úr az államnak a közművelődés­­re szánt ezen vagyonáról teendő jelenté­sében a nemzetet megörvendeztesse, ne­hogy a világ Magyarországról elmondhas­­sa, hogy még egyszer annyi költséget for­dít csődör­ tartásra mint népnevelésre. A honvédelmi minisztériumban a régi commissariaticumot véltük feltalálni, de most e minisztériumra szóló költségvetés­ből látjuk,hogy az újonczozáson kívül csak a katonai ménesek igazgatásával foglalko­zik sehogy ily központi igazgatásra 59000 ftot költ. Mit érnek a pénzügyminiszter úrnak azon bölcs szavai , hogy az első lépés mint kiindulási pont az elhatározó, s hogy a nemzeteknél minden az iránytól függ, melyet az a válasz útnál vesz, ha épen a kiindulási pont téves előzményeken alap­szik ? A pénzügyi kormányzatra , a bevételek s kiadások közti egyensúly­ra , a megtakarítások s hasznos beru­házásokra vonatkozólag nyilvánított né­zetek ugyanannyi igazságokat foglal­nak magukban ; a min­iszter úrnak ama szavai pedig, hogy fonák az oly pénzügyi rendszer, mely a rendes kiadá­sokon felül gyűjt pénzalapot, mivel a vagyonilag gyarapodó honpolgárok ke­zeiben gyűjtött érték a legjobb biztosí­ték, a nemzeti gazdaság egyik legszebb elvét kifejezik. Nézzük azonban, miképen alkalmazza miniszter úr ezen közgazdasági elvett ? Emlékezzünk meg Becke közösügyi miniszter úr szavaira, hogy az adó már a vagyontőkét megtámadja, s most mégis a telekadóban az évi tiszta jövedelemnek harmincz százaléka vezetik Magyaror­szágban adózási kulcsul, Erdélyben pe­dig huszonkét százaléka.­­ A felemelés csekély, de ha az adó már ezen bár igen csekély felemelés előtt elviselhetlen volt, hogy váljék az most egyszerre elvisel­hetővé. Midőn a pénzügyminiszter úr az állam­költségvetést az országgyűlésnek azzal mutatta be, hogy megszavazásának jogát most legelőször gyakorolja, maga sem hitte azt, mit állított, mert törvényjavasla­taiban maga megkülönbözteti az „áll­an­adót“ az „országos“ adótól, következőleg az ő államköltségvetése „nem is állam­költségvetés“,mert az államköltséget, vagy­is helyesebben a közigazgatási úgyneve­zett közösügyi költséget megszavazták Bécsben, Pesten pedig a beiigazgatási költségnek csak „egy­harmadát“ fogják megszavazhatni. Tényleg az országgyű­lés csak a kivetésről s behajtásról ren­delkezik, s alig bír több hatósággal, mint birt a megye, illetőleg a falu. Eddig magunk is hittük, hogy ha az országgyűlési majoritás parlamentható­sági körének legfőbb lényegéről le is mondott, az országnak „államhatalmi“ czímét legalább papiroson fentartotta, de a financzminiszter úr épen akkor, mikor az államköltségvetésről teszi előterjeszté­­sét s parlamenti jogteljességről szól, még pedig olyanról, melyet a nemzet „elő­ször“ gyakorol, „a közösügyi adót“, mely az összes adónak — a megyei, helységi s másféle adón kívül — két­harmadát teszi, s melyet a delegatio Bécsben meg­szavazott, „államadónak“ elkeresztelt, mi­nek értelme nem lehet más, minthogy Magyarország megszűnt „állami* lenni. Megvan tehát a ,,Kronland“ viszonya a „Reichhoz“, az „országos“ adónak az ,,államadó“-hoz való arányában kifejez­ve. A közös ügy ekként a „Reich állam­ügyévé“ van átváltoztatva. Lónyay Menyhért úr volt az 1848-dik évi államköltségvetésről a központi bi­zottmány előadója, tudja tehát, hogy az országgyűlés nem 1868-ban, hanem 1848- ban gyakorolta parlamenti jogteljességét. Megszavazta akkor nem csak az „or­szágos,“ hanem az összes „államadót,­ mert még akkor fel nem fedezték az ál­lam s országos adó közti különbséget. — Az egész költségvetés kiadási rovatai 62.222.368 frtot tettek. Akkor pedig volt háborúnk, s nem csak nemzetőrségünk, hanem honvédhadnak is ; a közmunkára előtervezett nyolcz millió sem jött a rend­kívüli szükséglet rovatába s rendkivüli fedezetére sem kerestek a párisi börzén kölcsönt. Nem kínáltak 215 frankért 300 frankos obligatiót, melyet aztán két­száz frankért sem lehet eladni. Szerencsének tarthatná Lónyay úr, ha a három­száz frankos kötvényektől tiszta bevételül a számadásba két­száz frankot felvehetne. Most az összes szükséglet 135,916,800 forint, tehát maga a „közös ügyi“ terhek összege absorbeálja azon summát, mely 1848-ban az egész ország szükségleteinek fedezésére elégségesnek találtatott. De lássuk Kossuth Lajos akkori pénz­ügyminiszter adórendszerének philoso­­phiáját. Ő az elveket nem csak felállí­­totta, hanem alkalmazta is. Nem voltak még akkor semmi más adatok kezei alatt, mint azok, melyeket a portális kivetések­ből csak tökéletlenül lehetett kideríteni, s mégis ellenkezőleg a jelen „kajtárkodó“ rendszerrel, elvül felállította, hogy a ku­tatások kikerültessenek Kossuth rendszere következő elveket állított fel : 1. Hogy a kivetésben az­t közelittessék. 2. Hogy senki másért igazságtalanul ne terheltessék. 3. Hogy az adórendszer a közvagyo­nosságra nyomasztólag ne hasson. Az alkalmazás részleteire nézve pedig Kossuth szinte vezérelveket tartott szem előtt. „1. Hogy az adórendszer egyszerűttes­­sék s a kutatások kikerültessenek. „2. Hogy az illetőség meghatározása körül a kénynek minél szűkebb játéka legyen. „3. Hogy csak valóságos vagyon le­gyen az adó alapja, s a családatya, mert semmi vagyona, de sok éhező gyermeke van, annál több adót ne fizessen. „4. Hogy az ipar ne nyomassák, miért terhes marhaadót egészen eltöröltetni indítványozta. „5. Hogy az adókulcs ne legyen oly magas, miszerint a vagyon tőkeértékét vegye igénybe, de oly alacsony sem,hogy az absolut valószínű jövedelemnek egy csekély része által lerovathassék.“ E szempontból is­dúlva Kossuth szám­vetése vezérelvéül azt vette fel, hogy azon adót nem lehet tehernek mondani, mely a valószínű tiszta jövedelemnek 6 perc­ent­­je által fedezhető. Miből azonban nem kö­vetkezett, mintha a pénzügyminiszter a jövedelmek után kutató vadászatot intéz­ni akart volna, hanem a kivetési kulcs megállapításában a valószínű jövedelem használtatott mérlegül, így példa a legtermékenyebb megyé­ben a legjobb szántóföld holdja 17 krt, az utolsó osztályban legrosszabb 4 krt fi­zetett, mi az elsőben 4 ft 43 kr, az utóbbi­ban 1 ft 6 kr. tiszta jövedelemnek 6 per­­czentje. Amott tehát a hold értéke 94, itt 22 ftban vétetett. Miután most a telekadó a tiszta évi jö­vedelemnek harmincz százalékát teszi, te­hát ötször annyit tesz, mint tett Kossuth adózási kulcsa szerint, ötször annyi tiszta jövedelmet is kellene behozni, de nem hoz be, mivel az adókivetésre és behajtásra vonatkozó osztrák szabályok most is ér­vényben maradnak. 1848-ban az ország­gyűlés szinte azt rendelte volt, hogy a közadón­­k községenkénti kivetése és be­hajtása „törvényhatóságok közbejötté­vel s ellenőrsége mellett „álladalmi tiszt­viselők által történjék, de minden adóke­rület számára csak egy adótárnok s csak egy irónok rendeltetett ki, egyszersmind amannak számvevőjéül jön kijelölve. (Vége követk.) Lud­vigh, meg-A merre tekintünk, mindenütt a magya kormány szegénységi bizonyítványával találko­zunk. Ily szegénységi bizonyítványt kell kiszol­gáltatnunk számára ma is. Az 1867. XV. tvényczikkely 5. paragrafusánál határozata szerint az állam­ váltópénz- és zálog­jegyekből álló függő adósságért, mely ez idő­szerüleg 402,008,094 ft és 80 krra rúg, Ma­gyarország is magára vállalta a jótállást. Ezen roppant összegre menő adósságért nem csak Ausztria, de Magyarország is felelős lett fentebbi törvényc­ikk értelmében. Mi volna tehát ennek a legtermészetesebb , egyszersmind elutasíthatlan következménye? Hogy a függő adósság mibenlétéről a haver kinti rendes kimutatás velünk is közöttessék. De a kormánynak, úgy látszik, elég volt jótállást elvállaltatni az országgal; számolni felöl nem tartja szükségesnek. Lónyay úr, tudjuk, mennyire gondoskodott száz millióra menő zálogjegyeket becsúsztatni közös jótállás alá, és most, midőn a közös jót­állás már törvénybe iktattatott, annál keveseb a gondja rá. Mert mint lehetne máskép, hogy mi a függ adósság állásáról nem látunk kimutatást ? Vag hol van hát a kimutatás ? Múlt szombaton az államadósság ellenőrző bi­zottsága és a „Reichs“-pénzügyminiszter köz­zé tettek ily kimutatást a német hivatalos „Wie­ner Zeitungéban. De ezen kimutatás nem tarto­zik hozzánk, ez nem illet minket. Nekünk ma­gyar hivatalos újságunk van, mi ott akkartul látni a kimutatást , mi nem ismerünk „reichs minisztert, nekünk a törvények szerint mai nap­ság közös pénzügyminiszterünk van. Igaz, ne­künk ez sem kell, de ha már egyszer megvan fönlétezésének rövid idejére sem engedhetjük meg, hogy czimezésével visszaélve Magyarorszá­got a „reichs“ köpenyébe burkolja. Bizony szégyenteljes állapot ! a közös miniszte­r közös jótállás alá helyezett függőadóaagról a ki­mutatást kiadja németül,német lapban.Magyaror­szág szóba sem jő. — Magyarországra csak ak­kor hajtottak, mikor a fizetést el kellett vál­lalni, most már neki is épen úgy mint a többi pro­vincziának a „Wiener Zigból“ kell kiolvasn a reich­miniszterium rendeleteit. — A közö minisztérium minden okirata , minden kib­o­csátványa egyedül németül, egyedül a néme hivatalos újságban jelenik meg. S a gyámoltató magyar kormány még gyámoltalanabb hivata­los újságának ott Budán, tudomása sincs , közös minisztérium ki­bocsát­ványairól. És még önállóságról beszél ez a mostani kor­mány.­­ És még tetteti magát, mintha vala­mely fontosabb ügyben beleszólása is volna.

Next