A Hon, 1868. október (6. évfolyam, 225-251. szám)

1868-10-14 / 236. szám

— A franczia ha­d­ügy­m­in­i­s­t­e­r­i­u­m egy társulat által vágómarhákat, lovakat és bőrt vásároltat Ausztrálban. E társulat felhatalmazottja, Elie van der Elst jelenleg Bécsben van, hogy meg­bízásainak eleget tegyen. A lóvételnél különösen kis magyar lovak kerestetnek,melyek a könnyű lo­vasság számára alkalmasak. Mily jelentékenyek a tervezett vásárlások, kitűnik abból, hogy a neve­zett teljhatalmazott a bécsi piaczon pusztán gy marhakereskedővel 10,000 db. ökörre kötötte meg az alkut. — A prágai „Correspondent“ a követ­kező nyilatkozatot közli: A cseh ügyek jelen ál­lása kötelességünkké teszi olvasóinkhoz néhány szót intézni. Eddig azon törekedtünk, hogy dac­á­ra a nyomasztó viszonyoknak, melyekben utóbbi időben a hírlapirodalomnak élni kellett, minden fontosabb napi kérdést legalább azon korlátok közt tárgyaljunk, melyeket épen az említett nyo­masztó viszonyok tekintetbe vétele szabott elénk. Azonban a legújabb császári rendelet, nevezetesen annak 7. és 9. §- ai, az állami alaptörv. 13. sz. felfüggesztését illetőleg, a nyilvános sajtó feletti intézkedést egyedül a hatóság határozataitól teszik függővé. Ennélfogva olvasóink nem fognak kárhoz­tatni, ha a körülményekhez képest jövőben a bel­­ügyek tárgyalásától addig tartózkodunk, míg „a rendőri és büntető hatalom kezelése ügyében köz­zétett rendkívüli intézkedések“ a cs. rendelet ér­telmében érvényesek maradnak. (M.) Turin, okt. 11-én. A győztes spanyol forradalom alig adhatta királynője kezébe a vándorbotot, már­is a trón­betöltésről beszélnek. Montemolin­s Montpensier hgk. Girgenti gi­ s Coburg-Gotha a jelöltek névsorában szere­pelnek, kikhez Albert fhgt s Amadé­ght is szá­mítják ; ez utóbbinak mint a „Gazzetta di Tori­no“ értesül, egy spanyol küldöttség ajánlotta volna a koronát, melynek azonban nemzetétől nem való megbízása. Az olaszok közt sokan meg vannak győződve arról, miként egyelőre a spanyol hazafiaknak eszükbe sem jut a trón vagy korona; ha a nagy rázkódtatás után ös­­­szeszedték magokat, a midőn a hanyatlás s rom­lottság magva kiirtatott s a szenvedélyek el­múltak, a szabadságát bizton élve é­s függet­lenség vágyától áthatott spanyol nemzet akkor határozzon sorsa, jövője felett. úgy látszik, hogy a spanyol események a franczia politikára némi befolyást gyakorolnak, legalább a mennyiben az Olaszhont érdekli. Az anyiszor megszakasztott alkudozások a római ügyekben újra szőnyegre kerültek s most ered­ményt is ígérnek, legalább itt azt mondják, hogy Nigra nem sokára meghozandja Párisból az uj szerződést. Majd meglássuk ! ideje is volna már, hogy elvégre az olasz nemzet abbeli óhajtása teljesüljön. A spanyol követ Rivas hg elhagyta Floren­­czet s Páris felé utazott. A „Gazzetta Piemontese“ szeretné tudni: a többi Spanyol követek s con­­sulok fogják e követni Rivas példáját? Florenczben falragaszokat lehetett olvasni, melyek a népet lázadásra s kihágásokra ingerel­ték, minek következtében, mint a „Gazzetta di Torino“ értesült, a hatóságok által néhány el­­fogatás hajtatott végre. A belügyeknél Borromeo államtitkár helyét Genna fogná betölteni. Passini mindeddig el nem foglalta tárczáját. A folyamok s a tavak kiáradása kiszámithat­­lan károkat okozott. A Lago-Maggiore vizei két század óta nem emelkedtek oly magasra, mint jelenleg. A Comoi tó is elárasztotta a várost s a tó partját koszoruzó ízletes nyári lakokat. Az orosz császárné is kénytelen volt odahagy­ni palotáját s Majlandba vonulni, a­hol megér­keztekor nagy szívesség s kitüntetéssel fogad­tatott. A „Gazzetta Piemontese“ szót emel a had­­ü­gyér abbeli eljárása ellen, miszerint a helyett, hogy a szabadságosok egyszerre elbocsáttattak volna, századonkint csak 10 ereszte­tik haza, mi­nek következtében az állam még három hóig leend kényszerítve a szabadságosoknak azon ke­nyeret adni, melyet saját munkájukkal megsze­rezhettek volna maguknak, s megjegyzi, hogy a kormánynak nemcsak az adókivetéskor kell gondolni a földművelőre, hanem akkor is meg kell róla emlékezni, midőn szántani s vetni kell. Ha ezt a mi kormányunk is megértené, (ér­tem a közösügyit, mert a magyar Ladigyérnek nincs kit hazabocsáthasson) tudom megörülne a magyar gazda, főleg az, a­kinek nem csak szán­tani vetni, hanem csépelni s pláne behordani va­lója is van! Egy párisi levél azt beszéli a „Gazetta di To­­rino“-nak, hogy Ferencz József be nem végezte még az ő Magyarországának adott concessiók sorát. A magyar főváros hivatalos körei most jelentékeny kérdéssel foglalatoskodnak. Lónyai úr az osztrák bankjegyek megszüntetését fogja követelni a delegatiotól, a másik kérdés pedig a magyar diplomatiai képviselésre vonatkozik. Ezek után azt következteti a párisi levél, hogy miután a magyarok bírják már autonómiájukat, egy hadsereget (de milyent?) s egy tengerésze­tét (miféle tengeren ?) úgy h­a még e két enged­ményezésben is részesülnek, akkor Magyarhon egy Ausztriától egészen független ország lesz. Ha lesz, majd meglássuk, de egyelőre csak „ad­ja isten“-t mondunk! Ma a turini munkás-egylet keletkezésének 20-ik évfordulóját ünnepli. A vidéki munkás egyletek bizottmányai számára a vasút leszállí­á a vitelbért. Czéllövés, testvéri lakoma, s a város egy részének kivilágítása képezik az évforduló élvezetét. Külföld, Spanyolország. A „Patrie“ írja: Barelottán és Catalonia más városaiban fel­iratok keringnek, melyek Prímnek dietatorrá neveztetését követelik. A hadügyminiszter egy rendelete a káplárokat és tiszteket az egész se­regben egész a főhadnagyig egy fokkal előlép­teti és a katonáknál két évi szolgálatot számit, a­melyet activ és tartalék szolgálat közt kell megosztaniok. Ramon, Rouvillas és La Torre tá­bornokok főkapitányokká neveztettek ki, és pe­dig az előbbi Catalonia, a második Valenciában, Messina tábornok pedig törzskari főnöknek ne­veztetett ki. A municipális kölcsönre már 900000 freot jegyeztek alá. Olozagot 19-re várták. Valencia és Valladolid kivételével mindenik tartomány csatlakozott a kormányhoz. Gonzalez Bravo titkára veszélyen kívül van. A belügyminisztériumban néhány de­­mocrata egyesült, hogy egy állandó democrata clubbot alkossanak.Novalid­es marquis nem halt meg, mint a­hogy a „Patrie“ írta volt. Állapotá­nak komolysága daczára az alcobeai csatáról­ hivatalos jelentés szerkesztésével foglalkozik. Az orvosok megtilták azt neki, de a tábornok mindenkép teljesíteni akarja ezt a kötelességét, mert nem tudván beszélni, nem adhatna elő bi­zonyos részleteket, melyeket csak ő tud. Szó van arról is, hogy Alcoleanal egy emléket akar­nak emelni, az 1808-ki Napoleon ellen vívott és az 1868-ki csatának megemlítésével. A szükségben levők felsegélésére 10,000,000 reált vettek kölcsön, municipalis kötvényekre. E kölcsön a municipális földek eladása által lenne visszafizetendő. Catalonia panaszkodik a santanderi junta és más kikötők határozata mi­att, mert e tartomány selymet gyárt és ha az idegen selyem 33%-el leszállított vámon lő be, kimondják, hogy nem létezhetnek. Duero­mar­quis Munguiába ment; mikor Madridból kijött, üdvözölték Madoz, Contero, Zabala és más sza­badelvű egyének. Az „Ibéria“ azt állítja, hogy az Indiák patriarchája vonakodott elismerni né­hány plébánost, kiket a junta nevezett ki és kéri, hogy nagy erélyt fejtsen ki e kérdésben. Az „El Pueblo“ írja, hogy Arragoniában, Valenciában s Cataloniában a carlisták nagyon működnek, a legnagyobb erőfeszítést teszik Navarrában és a bask tartományokban,hogy a közvéleményt félre­vezessék. Arragoniában szabadelvű zászló alatt a carlisták kihágásokat követtek el, Villa Ner­­mosa herczeg levéltárát Pedrolában elégették. Prim fogadtatása alkalmával Saragossában a következő beszédet mondá : „Derék saragos­­saiak! Mely szavak, mely phrasisok adhatnák vissza azt a lángoló lelkesülést, a mely betölti szivemet és mely paranzsalja szavamat e fogad­tatással szemben! Mely nagyobb jutalmat kapha­tok én, mint azon nemes érzelmeknek kifejezé­sét, a melyet irányomban tanúsítottak és a mely elfeledteti velem mindazon szenvedést, a melyet lelkem érzett azóta, mióta nem láttam önöket és azon szenvedéseket is, melyeket ti magatok szenvedtetek. A nagy és méltó nép, a nagy spanyol nép visszaszerezte függetlenségét és jogai­nak szép­ségét. Tíz nap elég volt e népnek, a mely nem rég a zsarnokság és tyranismus alatt nyögött, hogy reálisává azon nagy müvet, hogy felfor­gasson egy százados trónt és hogy bámulatra keltse az egész világot nemeslelkűsége és mér­séklete által. És tudjátok, ki kezdette e művet, tudjátok, kinek köszönhetjük elveszett szabadsá­gunk visszaszerzését ? A spanyol tengerészetnek, azon híres testületnek, a­mely eddig idegen poli­tika egyenetlenségeinktől, látván, hogy hazája kész az örvénybe rohanni, fölemelte karát, mely minden jó spanyolra nézve jel volt, hogy fegy­vert ragadjon és hogy végezzen örökös ellene­inkkel. Mellette­m látjátok ennek egyik méltó képvi­selőjét, a derék Malcampo ezredest, Zaragoza fregatte kapitányát, egyikét azoknak, kik leg­többet tettek társaik bátor magatartása és kö­vetkezőleg ügyünk győzelmére. Dicsőség és siker a spanyol tengerészetnek! dicsőség és győzelem a seregnek, mely fraterni­­zál a néppel és melytől, remélem, soha se fog elválni, mindketten egyesülve lévén a szabadság szerelmében. Elértük tehát ezt a soká óhajtott szabadságot. Bírjuk e kívánt drága gyöngyöt. Most minden törekvésünk arra legyen irányoz­va, hogy azt megtartsuk. És tudjátok, miként érjük el e czélt? Ha egyesülünk, ha hitünk lesz, ha mindent megteszünk, hogy a konkolyt a jó szabadelvűek és a ti testvéreitek közül eltávolít­­suk, kik oly hősiesen tűrtek és kik önmegtagadás és erény által, felül tudtak emelkedni azon zsar­nok kormányok kicsinyességei fölé, melyek zsar­­nokosk­odtak hazánk felett. A nemzet bizalma Serrano tábornokot jelölte ki, hogy kormányozzon. Serrano tábornok engem abban a kitüntetésben részesített, hogy segít­sem e nemes hivatásban. Mindketten e mun­kának szenteljük magunkat és a kamarák ítélni fognak később a mi ideiglenes mun­kánk felett, mert minden ideigle­nes mindaddig, míg az általános sza­vazat által a végszó kimondatik. Akkor a különbségek eltűnnek, a pártok nem fognak létezni, csak egy nevük lesz : a nagy szabadelvű párt, az, mely Spa­nyolországot a legnagyobb dicsőségre, az örök szabadságra vezérelte. Az egyetlenség okozza a halált. Ha van is még egy párt, mely a sötétben lappang és ott szövi cselszövé­­nyeit, mit se féljetek tőle. Ma leplezi magát és ha nem is érhet el egyebet, a legkisebb felhő láthatárunkon neki végtelen örömet fog sze­rezni. Egyesüljünk, ismétlem, legyen bizalmatok az ideiglenes kormányban, melynek tagja vagyok, ne legyetek türelmetlenek, és megvárván, hogy az alkotmányozó kamarák egyezhessenek meg a kormányforma iránt, mely Spanyolország sorsát kell, hogy vezérelje, a nagy mű megvan és kétségtelenül tetőpontjára fog érni, ha a győ­zelemben a nagyság és nemesség egyenlő lépés­sel fog haladni a titeket képviselendő kormány­ban levő nyugodtság és bizalommal. Nem soká­ra, derék saragássaiak. Éljen a szabadság! .Él­jen a népfelség! Éljen a spanyol tengerészet! Éljen a néppel fraternizáló sereg ! Le örökre a Bourbonokkal.“ Az ibériai unió hívei Lissabonban manifestu­­mot bocsátottak ki, melyet portugál lapok után nyomtak. A nyilatkozvány szövege ez: Portugáliák! Végre valahára megszólalt Spa­nyolországban a szabadság r­­adója. Kiáltsuk mi is: Éljen a szabadság! A Portugália és Spa­nyolország közti unió szükséges mindkét ország boldogságára. Éltessük tehát az ibériai uniót ! Éljen I. Don Louis, mint mindkét ország ural­kodója! Portugálok, tegyük félre a balga elő­ítéleteket. A portugálok és Spanyolok testvérek a nyelv, a vallás és erkölcsök közössége által, és mindenekelőtt a szabadság iránti hasonló sze­­retetük által. Ne szalas­szuk tehát el az alkal­mat, melyet nekünk a gondviselés nyújt arra nézve, hogy nagy nép legyünk, mely a világ irigységét fogja magára vonni, minthogy min­denkinek parancsolni és senkinek engedelmes­kedni nem fog. Portugálok! Éljen az ibériai unió! Bízzatok e tekintetben a férfiakban, kik sza­badok, és országuk nagyságán és polgártársaik boldogságán működnek. Portugálok! A szabad férfiak közt nincs idegen, azok mind testvérek! ,­Éljen az ibériai unió!“

Next