A Hon, 1869. július (7. évfolyam, 148-174. szám)

1869-07-22 / 166. szám

16 *. szám. VII. évfolyam. ^ A tA m~! Reggeli kiadás. Pest, 1869. Csütörtök, július 22. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......2 frt. 3 hónapra ••••• . . 3 „ 6 hónapra «... . . 12 „ Az esti kiadás kü­lönküldéséért felülfizetés havonkint ................................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dij: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. 9. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON Az esti kiadás postái küldéséért felülfizetés­t Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS ■­, évre V.évre 1hóra ft kr ft kr ft kr 12 —S — 2 — 1 külön . 1 80— 90— 30 Bndf.­pesten 10 —5 — 1 70 póstác 11 —5 501 90 n 3 —1 5o I Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok 'ere­­­dik szám) intézendők. I­I — 40 PEST, JULIUS 21. államegyházi vetélyek. I. Pest, jul. 21. Azt mondják, a pápa Sz.­Péter templo­mában nem csináltat a hatalmak képvise­lőinek számára üléseket, jeléül annak, hogy a conciliumot csak egyházi férfiak­kal a­arja megtartani, hogy annál köny­­nyebben hajthassák végre a szentatyák határozatait, vagy meg akarja magát ké­retni, hogy a világi hatalmak képviselőit is bocsássa a concilium sanctuariumába. Miután még messze vagyunk a concili­um megnyitásától és a delegatio elébe még zsinatbudgetet a közös miniszter nem terjesztett, sőt a delegatiót ily természe­tű költség megszavazására egyenesen in­­competensnek nyilvánítjuk,a concilium kér­désével nem foglalkozunk, de mivel az egyházi sötétségek labyrinthjéből római mécsvilág mellett az autonómiai szabad­­egyház phraseologiájával a szabadságnak templomába jutni nem fogunk, járjanak Rómába kiknek az érdekében van, és fe­szegesse Ausztria az állam és egyház közti viszonyokat, de Magyarország akár közös, akár nem közös miniszterének a konkordátummal semmi dolga. H­a, tehát Haynald érsek interpellációja a konkordátum ügyében oly értelmű, hogy Magyarországnak nincs konkordátuma, és hogy Magyarország sem a lelkiismeret szabadságát, sem egyházi belügyeit soha semmi közös politikának alá nem vetette, és sarkalatos törvényeinek és békekötései­nek bűnös megsértése nélkül pápai vita tárgyává sem tehette, és annálfogva tudni kívánja, miért vonja be magát Magyaror­szágot a konkordátumbeli feszegetésekbe, azt annyiban helyeselni tudnék, a­meny­nyiben maga a miniszteri felelet az inter­­pellátióra nem a delegatióban, a­hová nem tartozik, hanem a delegatió jelentése foly­tán az országgyűlésen megvitattatnék. Ha a külügyminiszter a konkordátum miatti vitában felállított praecedentia alap­ján bármily ügyet a veres könyvben csak megemlítene, ott Bécsben már azt követel­hetnék, hogy az közösügyi s delegatiós ügy, mi ellen az egész ország óvást tesz. Elismerjük a külügyér békülékeny és legá­­lis eljárását, csak hogy neki nem volt szabad Magyarországot az ausztriai vitába belekeverni. Az államegyházi vetélyek minden or­szágban viszálynak okai; így van az An­golhonban is; azért vessünk ismét az iz­­landi egyházbitire egy futó tekintetet. Ha az izlandi nép múltjába visszatekin­tünk, benne saját sorsunkat megírva ta­láljuk, pedig nincs köztünk sem vallási, sem történelmi,­­ de még jellemrokon­ság sem. A kelta nép ezen utolsó ága pusztul. Miután politikailag magát fentar­­tani nem bírta, oly valláshoz ragaszko­dott, mely az izlandi függetlenségre ve­szedelmesebb volt mint Orájiai Vilmos­nak győzelmes csatája. Hogy viszont Ma­gyarország annyi küzdelem után meg nem tört, épen annak köszönhette, hogy Izland példáját nem követte. Ezt a közös­ ügyes veszély jelzése vé­gett mellesleg megjegyezvén, emlékezet­be hívjuk azon tényt, hogy e napokban Belfastban az orangisták és katholikus izlandiak közt ismét vallási vérengzés volt. Orániai Vilmos a hollandi stadthou­­der 197 év előtt, azaz: 1690-dik évi jul. 12-kén apósát II-dik Jakabot mind tenge­ren mind szárazon megverte és trónját el­foglalta, melyre II-dik Jakab nem volt ér­demes. Megmentette Angelhont a katho­­licismustól és a zsarnokságtól, ellenben a katholikus Izland egy nyűg helyett kettő alá került. Politikailag az angol zsarno­koskodott rajta, vallásilag és erkölcsileg pedig Róma alatt sínylett. Mint Magyar­­országban p. o. Caraffa és Köl eperjesi mészárszéke helyén a protestáns hazafiak legyilkoltatása emlékére kihivólag Mária­­szobort emeltek, úgy Izlandban a protes­táns orangisták 19­7 év óta minden évben, a katholikus vereség emlékét, új véres jelenetekkel megújítják. Az angol kor­mány 197 év óta már csak megtalálhatta volna módját, e fanatikus vérengzéseket, melyek évenként megújulnak, megakadá­lyozni. Semmi sem szomorúbb mint a val­lási háborúk emlékeinek ilyetén meg­újítása. Az orangisták két század óta sem bír­ják a katolikusoktól szenvedett igazság­talan üldözést elfelejteni; hogy felejtsék azt viszont az izlandiak, ha még most is őseik miatt viszont üldöztetek ? Az angol egyháznak történelmi hely­zete Izlandban nem igen különbözik a katholikus egyház helyzetétől Ma­gyarországban, vagyis inkább a protes­táns egyháznak sorsa Magyarországban hosszú ideig nem igen különbözött a kát. egyház állapotától Izlandban ; a különb­ség végre is csak az volt, hogy az ír ka­tolikusnak az angol egyház törvényes mostohája volt, míg Magyarországban a katholikus egyház magát a törvény felibe emelte, vagyis inkább a kormányhatalom az egyházat az önkény és üldözés esz­közévé tette. Megmondtuk, hogy az angol kormány Izlandban a vallásegyenlőséget úgy kíván­ja megállapítani, mint Amerikában meg­állapíttatott. A közönség a bili másodszori felolvasása után hitte, hogy a felsőház me­részsége nem fog annyira menni, misze­rint saját fenállását koc­káztassa, és hogy végre az alsóház által kimondott egyen­lőség elveit el fogja fogadni. Magáévá tette ugyan az egyenlőséget, de nem Gladstone javaslata, hanem Ma­gyarország törvényei értelmében. A püs­pökök és papok és átalában mindazon földbirtokosok, kik az „adowson“ vagy mint mi Magyarországban mondanék, a kegyúri jog élvezetével birnak, és az egy­házi javadalmat rokonaiknak vagy fiaik­nak adják, vagy a legtöbbet igérő papnak conferálják, ha nem is az egyház, már ma­gány érdekeinél fogva osztályrészt kíván­nak. Magyarországban a dolog annyira nem ment, mert a parochiák nem oly jö­­vedelmesek, mint Izlandban és bajos lett volna egy szegény káplántól vagy paptól nagyobb öszveget kicsikarni; végre a szi­­monia még­sem honosíttatok meg annyira mint Rómában és mint láttuk, Angliában. Lud­vigh: TÁRCZA. A suezi csatorna és építője. I. (y. y.) A világforgalom története ez évben két rendkívüli vállalat kivitelét jegyezheti föl lapjaira. Mind a kettő dicsőségére válik az em­beri észnek és kitartásnak, s nagy előnyére az emberiség jólétének. Egyik ama több ezer mért­földre jutó vasút, mely Észak-Amerika földjét abroncsként övezve, az atlanti és csöndes ten­gert kapcsolá össze, s ma már lehetővé teszi, h­ogy valaki Kaliforniából, például San­ Francis­­coból, húsz-huszonkét nap alatt Pestre jöhessen; a másik pedig az október elején megnyitandó Suez-csatorna, melynek fölavatására az egyptom­­­mi alkirály csak az imént hívogatá meg szemé­lyesen Európa udvarait. E csatorna, mely a legnagyobb vállalatok egyike, s az angolok által „lehetlennek“ állított feladat valósítása, minket is közelről érdekel. Igaz, hogy a birodalomnak, melynek kapcsában élü­nt­, nincs valami rendkívüli tengeri keres­kedelme, melylyel az ily vívmányokat első­sor­ban bányászhatná ki, de a közel fekvés előnye mégis sok haszonnal kecsegtetheti, mivel most már Triest és Fiume nyolc­ vagy tizenkét napi gőzhajójáratra fognak esni a vörös tenger part­jaitól, s valamint mi onnan könnyen kaphatunk fontos és hasznos kereskedelmi czikkeket : ká­vét, gyapotot, elefánt­csontot, festéket, gyógy­növényeket sat, ép úgy a birodalmi iparnak is könnyű módjában álland­óma partokon időről időre mindig több piaczot nyitni gyártmányaink és termékeink elárusítására. Szakértők igen va­lószínűleg tartják, hogy ha a szükségkép bekö­vetkező viteli árleszállítás a suezi csatornán megtörténik, akkor az adriai tenger csaknem a legfőbb csatornája leend a keleti kereskedésnek . Triest egymagában nem lesz elégséges a ki­kötésre és kirakodásra, hanem keresni kell más alkalmas tengerparti pontokat is, s így Fiume — mely e czélra kínálkozik — könnyen és gyorsan érendi el azt a virágzást, melyre a jö­vőben hivatva van. A suezi csatorna tehát, habár légtávolság sze­rint messze esik is tőlünk, érdekeinknél fogva igen közelről érint mindnyájunkat. Mindenesetre emelőleg fog az hatni a mi kereskedésünkre is előbb-utóbb, minélfogva létrejöttét és megnyitá­sát nemcsak úgy üdvözölhetjük, mint az emberi ész és kitartás egyik legritkább művét, hanem mint egyszersmind oly vállalatot, melyből hasz­nunk lehet. A férfin, ki e nagy vállalatot tervezé, s méltó az egész világ tiszteletére, Lesseps Fér­fi­­­n á­n­d. A merész vágás, mely Ázsiát és Afrikát, ez egy földszoros által összenőtt ikre­­ket, egymástól feloldá, hogy a vörös és földkö­­zépi tengerek egybefolyásával sokkal czélsze­­rűbben kösse össze, s Dyugat és kelet között a legkönnyen gyesulést idézze elő, egyedül e franczia férfi terve, műve, sok ideig küzdelme és most dicsősége. Megengedi tehát az olvasó, ha legelébb is e vállalat létrehozójával foglalko­zunk, mert ily művek sikere rendesen a vezető egyének tulajdonságaitól függ, minélfogva a vi­lág méltó érdekeltséggel kézdheti : mily ember az, ki e csodálatraméltó munkát annyi küzdelem és kitartás után létrehozta ? Lessepsről mindazok , kik vele személyes érintkezésbe jöttek, magasztalva szólnak. Már külseje és modora is igen megnyerő. Bár jóval túllépte az élet délpontját, még mindig csinos ember. Szürke haja ellentétet képez üde arczá­­nak élénk kifejezésével, szemeiben tűz van, aj­kai körül mosoly. Nagysága közép, alakja su­gár és mozgékony, magatartása biztos és díszes. Mindezt minden fiók nélkül lehet útlevelébe írni. S midőn e személyes tulajdonairól szólunk: tel­jességgel nem térünk el a suezi csatorna ügyé­től, melynek érdekében, hogy létesülhessen, oly sokféle befolyásos embert kellett megnyerni. Az első szükség mindenesetre az volt, hogy Lesseps a maga eszméjének alkalmas apostola legyen. Megkedveltetni magát, s ezzel merész tervét: ez volt a működés kezdete. Szerencse, hogy erre nézve kitűnő tulajdonokkal bir. Tisztán csengő hangját s értelmes előadását örömest hall­gatja mindenki. Finom modorával ritka akarat­erő párosul. Erős jellemmel és szolid magatar­tással bir. „Vaskéz bársony kertyű­ben!“—a mint első Napoleon mondá valakire. Aztán a becsvágy heve is tüzeli, s nem az az üres hiúság, mely csupán csillogni kíván , ha­nem ama nemes tevékenységi ösztön, mely ar­ra sarkalá, hogy oly müvet alkosson, mely megmarad s a világnak hasznára leend. Hatá­rozottsága a makacsságig megy. De e nagy vál­lalatra épen ily férfi kellett. Sziklaerős bizalom nélkül hogyan hihetett volna terve gyakorla­tiasságában, holott azt gyakran a legokosabb emberek is csak rögeszmének tekinték? Néha az egész civilizált világ úgy beszélt róla, mint ábrándos tervkovácsról. Voltak kik gúnyosan nevették, mint képzelmes álmodozót. Különösen az angol sajtó kiállita ellene valamennyi nehéz és könnyű ütegét, hogy tönkre tegye tervét és hite­lét. Lesseps azonban bámulatos türelemmel áll­ta ki ez ostromot. Erős bástyája volt, hi­t ter­vében. E nélkül bizonyára százszor is félbehag­­­­gya óriási munkáját, látva a gúnyt és gyanúsí­t­st személye ellen, hosszú évek során várva és­­ tűrve, s naponkint újabb nehézségek feltornyo­sulását tapasztalva útjában. Sokszor megtörtént, hogy hátra is kellett lépnie, midőn előre kívánt­­ haladni. A czél nem egyszer elláthatlan távolba löhetett vissza. Barátai már néha le is mondtak a reményről, de Lesseps soha. Ő sem írásban sem szóval nem mondott soha olyasmit, a­mi azt hitethette volna el, hogy eszméjében inga­­dozik.A­mit oly kevesen értenek, ő megtanulta: „dolgozni és várni“ — e nehéz mesterséget, mely képessé tehet egy embert arra is, hogy hegyeket mozdítson ki sielyéből. Lesseps magas összeköttetésekkel bir. Roko­na Il­­dik Napóleonnak, vagyis inkább Eugénia császárnénak. Mint ennek, úgy neki is, spanyol vér foly ereiben, a mi jellemének nem egy elő­nyét és sajátszerűségét magyarázhatja meg. Az adott szóhoz való lovagias ragaszkodás, az ön­­becsérzet, mely a becsületet többre nézi életnél és minden vagyonnál, magatartásának komoly méltósága, mely a léhaságoktól távol tartja, s az egyszer eltökélt szándékhoz való szívós ra­gaszkodás — megannyi spanyol vonások, míg társasköri szeretetreméltósága és sima modora a franczia világfit jellemzik benne. Hogy a fran­czia császárné mennyire mozdítá elő rokonának merész tervét, senki sem tudja. Annyi bizonyos, hogy ama négy első évben, midőn (1854-től 1859-ig) Lesseps engedélyt nyert e munkára az egyptomi alkirálytól, s a terv kivitelére egy nagy társaságot alakított, a császárné befolyása alig volt több a semminél, mert ebben az időben az Egyptomban székelő franczia diplomatia a Les­seps tervével szemközt nemcsak lágy meleg, ha­nem még ellenséges indulatot is tanussta. Lesseps-nek is, mint a második császárság igen sok nevezetességének, regényes és kalan­dos múltja van. Egykor a diplomatiai testület tagja volt, s az egyptomi franczia főkonsulság­nál, mint attaché, Mehmet Ali udvarában sokáig helyettesíté Francziaországban időző főnökét. Ez időben történt, hogy az akkori vén alkirály fiával, Said passával meleg baráti viszonyt kö­tött. Ez egy francziásan nevelt, műveit nagylel­kű ifjú volt, kinek barátsága később Lessepsre nézve oly hasznossá lett. 1848-ban, az ideiglenes kormány alatt, Les­­sepset Rómában találjuk, mint franczia ügyvi­vőt. Noha születésére és neveltetésére nézve arisztokrata, mégis,őszinte szabadelvű volt, bár nem köztársasági. Ő ellene volt Róma megszál­lásának a francziák által. Oudinot tábornok bombáztatása ellen pedig nyilvánosan tiltako­zott, s ekkor le is tette hivatalát, hátat fordítva e pályának és minden várható előmenetelének, mert — s ebben gén különbözik a második csá­szárság férfiaitól — inkább feláldozta jövőjét, mint elveit. De Lesseps nem az az ember volt, ki munka nélkül el tudott volna lenni. Testének és szelle­mének mozgékonysága nem bírta volna el a tétlen nyugalmat. Ő már előbb is, Egyptomban tartózkodása idején, nagy érdekkel kutatá­a Pharaok régi csatornájának nyomait az Isthmu­son. Már ekkor felcsillámlott agyában az eszme: nem volna-e lehetséges e régi fejedelmi munkát újra fölépíteni, s a két tenger egyesítése által összekötni két világrészt, melyeket most egy vé­kony földszoros különít el ? E vállalat úgy tűnt föl előtte, mint dicsőség. Újra egész lelkével merült e magasztos álomba, mely még megvaló­sulhat. Hivatalos kötelékektől menten, minden gondolatát ebben öszpontosithatá, s ez időtől fogva e hatalmas eszme kivitele lett életének czélja. Mint valósitá azt, legközelebb el fogjuk mon­dani. Mai számunkhoz egy féltv melléklet van csatolva F • I h i v á ■. Azon tisztelt polgártársak, kik a pesti „nép­kör“ érdekében gyűjtő íveket vettek át, kéretnek azokat minél előbb, minden esetre azonban e hét folytán, a „Hon“ vagy a „N. F. Lloyd“ szer­kesztőségéhez intézni, hogy a „népkör“ alakuló közgyűlése hova korábban összehivathassék. (xy.) Mind a m­agyar, mind as o­ztrák delegátió múlt évi ülésezéseik alkalmával azon határozatot hozták, hogy nemzetgazdasági szempontból, az aratás ideje alatt bocsáttassák a legénység há­rom heti szabadságra. A közös hadügyminisztérium — mint tudjuk — ezen évben is eleget tett e kívánságnak. Nem mulaszthatja azonban, hogy könnyeket ne sír­jon e kényszerűség miatt. „Bár a hadügyminis­­térium ezen intézkedés nemzetgazdasági hasznát elismeri — úgymond a hadügyminiszter előter­jesztése — nem hagyhatja érintetlenül, hogy je­lenleg, midőn a tényleges szolgálati idő, a lehe­tő legkisebbre van leszállítva és mindennap gondosan a legénység kiképzésére fordítandó, nem mutatkozik tanácsosnak a szabadságra elbocsátásokat mintegy rendszeresíteni, mint­hogy az évenkénti 20 betanítási nap rendes el­este sokkal károsabb hatást gyakorol a legény­ség harczképességére, mintsem hogy ezen kár az évenkénti elbocsátások által eredményezendő legfeljebb csak 30,000 írtra rugó megtakarításokkal kellő arányban állana.“ Mi azt látjuk ezen indokolásból, hogy a had­ügyminisztérium nem mindig kezeli pontosan a számokat Aztán úgy tünteti fel a dolgot, mintha aratás idején a szabadságolás oly mérvben s oly módon történnék, hogy megszűnik minden kato­nai szolgálat és gyakorlat, pedig szolgálat és gyakorlat foly aratás ideje alatt, kivéve azon csekély számú szabadságoltakat, kiket munkára bocsátanak. Ezek pedig húsz nap alatt — tisz­telet a hadügyminiszternek! de nem sokat feled­hetnek a „katonai tudományokból,é­s a katonai kiképzésből, azon egyszerű­ oknál fogva, mert nincs a mit feledhessenek. A csekélyszámu szabadságolás tehát nem tör­ténik sem a szolgálat, sem a begyakorlás rová­sára, s ha bár­mily keveset is, de mégis eszkö­zöl megtakarítást. Azonban a számok másként beszélnek. A had­sereg, jelenleg békelábon,a hadügyminisz­térium kimutatása szerint , 280.000 ember. Ebből minden veszély nélkül szabadságolni le­hetne százezerét. Fináncziánk sürgetőleg köve­teli ezt. Már most ha naponkint csak okrajczárt sz­ámítunk egy főre (6 kr. egy gyalogkatona nu­­pidija) húsz napra nem 30,000 frt, hanem 120,000 ft jut, mint megtakarítható. „The Imperialist.“ New-York, 17. 1869. Egy e lapok hasábjaiban mait évben megje­lent czikkemben említést tevék a létező pártok­ról és jóslám, hogy a pártok közt forr és kel, lassanként fel fog szakadni a megért daganat és majd jönek létre uj pártok uj elvekkel. Két uj párt alakult már meg. Az egyik a fentebbi czim alatt sorakozik és ad ki egy heti lapot, a másik ma ugyan még csak gazdászati irányt szabott ki magának, de a jövő választásokig annyira akar már szervezkedve lenni, hogy befolyása érezhe­tő legyen. Ezen párt a munkás­osztályból került ki, czél­­ja: a tőke ellen működni,miután pedig a mai törvényhozói képviselet valamint az egyes álla­mokban úgy a központi Washingtoni congres­­susban is a tőke, az egyedáruság és a szabada­lom emberei, tehát minden emeltyűt mozgásba hozni, a „munkások jelöltjeit“ hozni be a tör­vényhozói testületbe. Az előbb említett „imperialistá­k“­­ról akarok ma szólni. Czime már elárulja czél­ját: az északamerikai egyesült államokat átvál­toztatni egy északamerikai császárságba.Én rész ómennek tartom e pártra nézve , hogy köz­ponti irodáját egy kétséges Kirü utczában nyi­­tá fel t. i. a Mercer utczában 37-dik szám alatt „Imperial Publishing Company“ czim alatt. Itt van szerkesztői irodája is. Innen kerül ki he­tilapja. Homlokán ez utóbbinak császári korona díszéig, e koronából jobb és balra két szalagon e jelszavak nyomvák : „The Empire is Peace“ és „Let us have Peace.“ Harmadik Napoleon császár és Grant Ulysses ifjú elnök szavai. Sze­retném azt mondani rá, hogy „les extrémes se touchent“, de nem illik ide, mert ... no csak lassan, majd kisül még, hogy mért. Ez újság hasábjaiban olvassuk, hogy nem jó meglepőleg váratlanul; azon ezrek és ezrek óhajai fu­vá lét­re, kik e honban mindenütt laknak, é­s ez eszmét táplálják, kik megjelenését mint egy új aera kezdetét ismerik el az egyesült államok politikai történetében. Itt van hitvallása is. Az „Imperialist“ czélja forradalomra készítni elő az amerikai népet, mely forradalom ép oly kívánatos mint elkerülhet­len. Mi hisszük, hogy a democratia téves fogás. Elméletileg megjárja, de gyakorlati kivitele az amerikai nép kívánalmainak épen nem felel meg. „Úgy hisszük, hogy a nemzeti hitel, ha a nép­csőcselék (populace) oltalma alá helyeztetik az állami adósság biztos elvetése által, meg fog szennyeztetni , és hogy csak császári kormány képes a nemzet hitelezőinek jo­gait védni és biztosítni. „Úgy hisszük, hogy egy császári kor­mány atyai viszonyaiban a nép­hez egyaránt fog gondoskodni az összes népről, és midőn a tőke jogait fogja védni,oltal­mazni fogja egyszersmind a munkások érdekeit is. „Röviden úgy hisszük, hogy demokratia azonos törvénytelenség, corruptió, a személy és magán vagyon biztonságtalanságával, kirabolásával a nyilvános hitelezőknek, polgárháborúval, míg a császárság egyenlő törvény­rend,biztonság nyilvános hitel és békével. Egy másik hasábban,melyet e czim alatt „az óra és a férfi“ közöl, elbeszéli, hogy „számos“ felszó­lítást kapott megjelölni a candidatust, kiért buzgólkodik, „számos“ biztosítást, hogy ők is a párttal tartanának, ha biztosítva lennének, hogy a kiszemelt férfi méltó is a császári fényre. E „számosoknak“ a szerkesztőség azt feleli, hogy nincs ok sietni vagy nyugtalannak lenni, mert „mihelyest egy nemzet egy politikai és társadal­mi forradalomra érett, úgy az soha sem mulasz­­tó el előteremteni az embert, ki az eseményeket vezérelné. Igen bölcs megjegyzés! De menjünk tovább. Még egy citátumot közlünk ez újságból, — mely mint kezdet kicsiny ugyan, — de súlyosan nyom a latba, már csak az által is, hogy belőle már vagy 14 szám jelent meg, még nehezebben pedig egy kis „szerkesztői üzenete“ által. A citatum így hangzik: „Ha a legifjabb re­­volutio — mert a polgárháború nem volt más — a szerecsenek felszabadítása mellett más vala­mit is hozott létre, úgy örökre megtörte eszte­len tanait az „államok függetlenségeinek”, úgy örökre megállapította, hogy az egyesült államok egy nemzetet képeznek, egyesült consoli­­dált hatalmat a nagy népcsaládban. Az államok elvesztték legutolsó igényeiket is mint függet­len hatalmak diszleni, és lőnek, miknek ész és jog szerint már rég kellete lenniök, csak alkat­részei a birodalomnak, melytől elválhatlanok és melyben nem irányul többé jelentékenysé­­gü­k az elavult és absurd állami jogok szerint, hanem nagysága, jóléte és népessége után.“ A szerkesztői üzenet így hangzik: „A Newar­ki Journal“ tudósítója roszul volt értesítve,midőn azt közlé, hogy szerkesztőségünk belügyeit Bo­rié tengerészügyi minister vezeti, és hogy e la­pokat Grant elnök pártolná hatalmasan és ter­jesztené barátai közt. Mi kijelentjük, hogy Bo­rié nincs directe megbízva belügyeink vezetésé­vel és Grant barátai általunk veszik a lapot, nem pedig Grant kezein keresztül jut­nak hozzá. Ez aztán ép olyan „helyreigazítás“ mint a „Pesti Napló“-éi szoktak lenni odahaza. Hiába az egész világ egy nagy város. De most ne élereljünk. Komolyan akarok az „időjeléről“ szólni, minek itt az „Imperia­­lish“-et nevezik. Egy császári trónus felállítása itt Amerikában (az egyesült államokban némelyek szerint) nem lehetetlen. A nyilvános élet — mondják — már el van rá készítve, a polgárok republikánus ér­zülete el van tompítva, és annyira indifferensé van téve, h­gy ily lap ú­. egész országban meg­jelenhetik. New-Yorkban már van is, Philadel­phiában pedig e napokban fog egy megindulni. A császárságot óhajtó lapok nem füty­ültetnek ki, nem létetik ellenük óvás az összes amerikai sajtó által, nem dobáltatik záp­tojással —csak mosolyognak, csak életelnek fölötte. Úgy fog-e jönni mint én jóslom? —adja az Isten hogy ne! De annyi áll és igaz, mi az északamerikai egyesült államok szabad polgá­rai közelebb állunk monarchiához, mint Spa­nyolhan a respublikához. Loew Vilm­os. A piati magyar népszínház ügyében Pest városhoz intézett folyamodványnak itt kö­zöljük azon részét, mely ama ittintézetet, mint nemzeti és művelődési érdeket adja elő . -------Mi nem tekintjük a létesítendő intéze­tet csupán jövedelmező , a folyton növekvő la­kosságnál, idegen­forgalomnál és jólétnél fogva bizonyára jövedelmező vállalatnak, nem tekint­jük csupán oly szempontból, hogy könnyen hoz­záférhető, nemesebb és művelő szórakozást nyer­nének vele a fővárosnak még mindig nagy szá­mú oly körei, melyek ilyeneknek hiányában, vagy a létezőktől tán anyagilag akár, szel­lemileg kizárva, utalva voltak oly élvezeteket keresni fel, melyek aztán anyagi és erkölcsi jó­létükben az összességnek is káros módon csor­bákat ütöttek ; de nem tekintjük végre a létesí­tendő műintézetet csupán oly szempontból sem, hogy hatalmas egy tényezője volna a magyaro­sodásnak ott, ahol eddigi egyetlen magyar szín­házunk, a nemzetinek hatása nem is érvénye­sülhet; egyrészt mert magában elégtelen, más­részt, mert hivatásánál fogva kizárólag a maga­sabb igények kielégítésére van utalva. Bizonyára, fontos szempontok ezek, de csalat­kozni nem vélünk, ha kimondjuk, hogy van ezeknél is fontosabb, ha kimondjuk, hogy egy ilynemű intézet hiányában, egy nagy nemzeti

Next