A Hon, 1869. július (7. évfolyam, 148-174. szám)

1869-07-24 / 168. szám

Pest, 1869. Szombat, Julius 24. 168. szám, VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....... éi frt. 3 hónapra 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás különküldéseért felülfizetés havonkint............................................ 30 kr. Az elő­fizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető­, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első­ napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beigtatási díj: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON­Y, évre ft kr 12 — Az esti kiadás postán külön küldéséért felülfizetés S. Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS I Buda­pesten 10 — postán 11 — '/, évre 1 hóra ft kr ft kr 6 — 2 — 1 80 90 5 — 1 6 50 1 1 60 30 70 90 . . 2 — 1 — — 40 Az előfizetési dij az illető lap czim­e alatt Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok tere 7­dik szám) intézendők. PEST, JULIUS 23. A tehetlenség politikája. I. (Sz.) Nem emlékezünk szomorúbb és leverőbb hatású képre a világtörténelem­ből, mint Lengyelországéra azon időből, midőn belátva és megbánva hibáit, azo­kon teljes erejéből javitni akart; kész volt minden eddig jognak, vagy előjog­nak ismert előny feladására, csakhogy országa lételét és jövőjét biztosítsa. De az orosz kormány fegyvere és,’pén­ze, ez iszonyú fagyos kéz már a ‘nem­zet kebelébe ért el, s a legnemesebbet, a szivet, a törvényh­ozótestet szorongatta, zsibbasztá. Egy egy szolga-lelkű követ, zsebében aludási vérbérrel, vetőt dobott a nemzeti akarat elé, s a szerencsétlen nép hasztalan küzdött Laokoonkint, e minden tagját körülfogó kigyók ellen. Ha nemzetben nincs erő és „szent aka­rat“ önsorsát megalkotni, ha sem múltja, sem a keblében szunnyadó erők nem jo­gosítják fel, hogy a végzettől és a népek millióitól helyet követeljen, — a történe­lem reá zárhatja sírboltjára a nehéz fede­let s a komoly múzsa részvétlenül állhat meg fölötte, de a hol egy nemzetet csak szerencsétlen helyzetének, vagy korábbi hibáinak szomorú bilincsei igáztak le, és mindezek daczára menne is, tudna is, akar­na is, — lehetetlen hogy a rokonszenv és szánalom érzetét a legmélyebben föl ne gerjessze. A kihalt népek csendesen feküsznek ott a békés föld alatt; a régészet egy-egy felásott emléke beszél régi nagyságukról; azok, melyek a történelem értelmében so­hasem éltek, csendesen mosolyoghatnak a bölcsőben, melyből úgy lehet, egyenesen a sirba léptek ; de oly nemzetnek, mely önereje tudatában meg van győződve, hogy azt a helyet, melyet nemes hajlamánál és képességénél fogva a nemzetek sorában elfoglalhatna, még soha sem foglalta el, mely érzi, hogy a hatáskör, melyet szá­mára mások szabtak, szűk, s elégtelen még arra is, hogy lételét kellően biztosítsa; az ily nemzetnek helyzete a legszomorubb. Kell-e mondanom, hogy e nemzet a ma­gyar, e szomorú helyzet a miénk. Bizony e sorok írója sem véralkatánál, sem hajlamánál fogva nem tartozik a fe­kete vérűek közé; és mégis lehetlen,hogy miután csaknem naponként érintkezik a nemzet értelmiségének közvéleményével, azon közjeleket, melyek kormányunknak, sőt azoknak is, kik kormányunk , kor­mányozzák, intő képekül szolgálhatnának, ne jelezzük. A közelebbi időkben a politikai körök­ben bizonyos csüggedés, lehangoltság ál­lott be. Nem az ellenzék köreit értem, hanem épen a kormány­párt különböző rétegeit. Az, mit mondunk, nem gyanúsítás; egy­szerűen a tények megállapítása. Igen te­­k­intélyes kormánypárti képviselőkkel és hivatalnokokkal beszéltünk, kik teljesen feladták a reményt arra nézve, hogy a kormány többségét jövőre megtarthassa. Szomorú dolog, midőn a seregben már ütközet előtt elterjed a hír, hogy a vereség bizonyos, az ellenfél legyőzhetlen. Nem mondjuk, hogy e meggyőződés egész a miniszterekig felhatolt, de ha az igazságügyminiszternek az ellenzék ellen intézett, méltánytalanul szenvedélyes kifa­­kadásait tekintetbe vesszük, aligha csaló­dunk még ezen föltételezésben is. És ha a hangulat való, s hitünk szerint jogosult is, miben rejlik ennek oka? Talán az ellenzék föllépésében? Ezt nem hisszük. Az ellenzék a felirati viták alkalmával, igaz, lehető hangsúlylyal je­lezte közjogi helyzetünk nyomorúságait, de ugyanakkor még legszélsőbb árnyalatai­ban is kinyilatkoztató a törvényes hala­dási út megtartását, s a forradalmi cse­­lekvényekre vezető úttól való irtózását. Nemcsak­­ belement a legjobb hiszem­­mel a belügyi reformokba, és pedig nem­csak negatíve, mint a kormány journalis­­tikája közönségével elhitetni akarná, ha­nem tettleg egy országos főszámvevőszé­­ki, vallásegyenlőségi, botbüntetés-eltörlési stb. törvényjavaslattal. Izgatásokról sem lehet beszélni. A kép­viselő választások lejártak, a nép vissza­tért ekéjéhez, s csöndesen végzi az aratás és betakarítás munkáját. Hol van hát a baj ? Saját kormányunk­ban , kormányunk tehetlenségi politikájában. Mikben nyilvánult az, és minő hatással,­­ el fogjuk mondani tüzetesen, valamint azt is: mit várhatnak kormányférfiaink, ha e tehetetlenségi politikából nem tudnak, vagy nem akarnak kibontakozni. sz TÁRCZA. A suezi csatorna és építője. In. (y. y.) Francziaország pártfogása a suezi vál­lalatra nézve ép jókor érkezett, miután e hatal­mas támasz nélkül az egész tízévi fáradság kön­nyen kárba veszhetett volna. Said pasha ugyan­is — Lesseps­e régi barátja és védelmezője — 1864-ben elhunyt, s utána Izmail pasha követ­kezett, ki elvül tűzte ki, mindent máskép­pen­i és akarni, mint a­hogy elődje tett és akart. Ne lett volna csak a franczia császár bevallott véd­nöke e vállalatnak: a mai alkirály ha nem is nyílt ellenségeskedéssel, de bizonyára teljes kö­zönynyel viseltetik e csatorna iránt. Azonban még e hatalmas védnökség mellett is Lessepsnek folytonos tevékenységre volt szük­sége, hogy a nehézségeket legyőzze. Neki nem csak a munkát kellett vezetnie, hanem egyszer­smind az eszmét is képviselnie mindenfelé. Úgy­szólván a mindenütt jelenvalóság nehéz tisztjére kellett vállalkoznia. Ma még Egyptomban volt, néhány nap múlva már Konstantinápolyban,­­ egy héttel később Párisban — részletes jelen­tést téve a munka haladásáról a párisi részvé­nyesek előtt, s ugyanakkor a londoni „Times“ vagy a „Journal de st. Petersburg“ hamis állí­tásait igazítva helyre, aztán Hollandban vagy Bécsben kellett felkeresnie a vállalattal rokon­szenvező barátokat, egy szóval a bolygó zsidó vándoréletét folytatnia. Semmit sem mulasztott­­ el, mi vállalatát előbbre vihette. Teljes mér­tékben becsülve a sajtó hatalmát, Párisban egy folyóiratot alapita, mely egyedül e csatornavál­­lalat érdekeit képviselé. E közlöny, melynek czime „L’ Isthme de Suez,“ gyorsan elterjedt. A terv kivitelére vállalkozott társulat népszerű­sége és szerencséje is gyakorta ingadozván, s a részvények nem egyszer a börzeüzérkedés játszó­szere lévén , erős és kézzel fogható okokkal kel­lett hatnia a pénzvilágra. Lesseps értett hozzá, hogy a sülyedő részvényeket ismét felemelje, s ha szüksége volt rá, új tőkéket is mindig tudott szerezni. Hogy a munkánál az emberi erőt lehetőleg kí­mélje, a gőz erejét is a legnagyobb mértékben vette alkalmazásba. E czélra különös gépeket találtak föl, s szemtanuk nem egyszer csodál­kozva írták le ez óriás munkát, melyet az em­beri ész és a gépek ereje ott véghez vittek. Mert e földszoros átvágása nehéz föladat volt. Nem porhanyó homokból állt ott a föld, mint eleintén hitték, hanem igen sok helyen a legkeményebb sziklarétegekből, melyeket csak erőfeszítéssel lehetett átvágatni. E roppant munkát senki se tudná jobban leírni, mint maga Lesseps tévé azon jelentésekben, melyeket Párisban adott elő. Nemrég csak egy hónap munkáit beszélte el a múlt évi július 15-dikétől augusztus 15-dikéig, többi közt a következő szavakkal : „Szabad legyen állítanom, — monda ő, — hogy önök közül is csak igen kevésnek lehet fo­galma ama tömeges kiásatásról, mely ez időben történt. Ha az általunk kih­úyt földet a Vendo­­me-piaczra helyeznék, az e nagy tért egészen betöltené, s ötször magasabb halmot képezne, mint akár a legnagyobb házak. Vagy a diadalív és Concorde-piacz közé töltve a Champs Elysées avenue-jét egész széltében s hosszában bete­metné, s az út két szélén álló fák nem látszaná­nak ki belőle. Midőn Skóc­iában a Clyde-ot át­vágták, huszonegy évet vettek igénybe, hogy negyedfélszer annyit hajtsanak végre, amennyit a mi társulatunk egy hónap alatt hozott létre.“ E leírás természetesen csak azok előtt kézzel fogható, kik Páris említett helyeit ismerik. Meg kell tehát említenünk, hogy a Vendome-piac­­­ körülbelül akkora, ha nem nagyobb, mint a pesti­­ József tér, az avenue pe­dig leghosszabb széles utczáinkon is túltesz. A Suez-csatorna hossza a középtengeri Port Said kikötőtől fogva a délkeleti végpontig, húsz mértföld (angol mérték szerint száz.) Szélessége átlag véve háromszáz­huszonnyolcz láb, néhol azonban, hol sziklákat kellett repeszteni, vala­mivel keskenyebb. A csatorna vizének mélysége huszonhat láb. A rá fordított tőke mennyisége tizenhat mil­lió font sterling, vagyis 160 millió forint. Az átkelési idő, minden e közbeni pihenést beszá­mítva, kerekes vagy csavargőzösöknél legfö­­lebb tizenhat óráig fog tartani. Az oly vitorlás hajókat,melyek ötven tonnánál nagyobb teherrel bírnak,­­vontató gőzössel kellene átszállíttatni, de kisebb terhű járművek csupán vitorlázhat­nak, ha tudnak. Az egyptomi kormány által ki­kötött feltétel szerint­­ a szállítási és vontatási díj minden nemzet hajójára nézve egyforma le­­end, és semmi esetre sem lehet több, mint egy tonna tehertől vagy utastól tíz frank. Lesseps úgy számítja, hogy a megnyitás utá­ni első évben e csatornán körülbelül három mil­lió tonna teher fog átvizelni, s később legalább is még két annyi. És mégis kérdés: jövedelmező lesz-e ez óriási vállalat? Lesseps és társulata hiszik és vallják. De a nyakas John Bull egyre rázza a fejét, s csak úgy legombolja zsebét most is, mint ennekelőtte, s várja az időt, midőn az egész vállalat dugába fog dőlni. Úgy van vele, mint a mi Kulcsár Istvánunk volt egykor a német színházzal, melyről hazafias ellenszenvében sohasem hitte, hogy fölépülhet, s midőn hírül vitték neki, hogy de már fölépült, akkor végső reménykedését ő szóba öntő : „le fog dőlni.“ Persze nem dőlt le, valamint a Suez-csatorna sem fog dugába dől­ni, bármint szeretné is ezt John Bull megérni. Mi a jövedelmezőséget illeti, azt csak az idő fogja megmutathatni, ha várjon e tekintetben Lessepsnek vagy John Bullnak van-e igaza ? A mai nemzedék meg fogja érni továbbá azt, hogy a Suez-csatorna vagy pedig a szintén létesítendő panamai Isthmus fogja-e a kelettel való világ­­kereskedést megszabadítani a jóremény-fok messzekerülő útjától ? De bármily jövője le­gyen is a suezi csatornának, annyi bizonyos, hogy e vállalatra a jelen század büszke lehet, és hogy Lesseps neve mindig fenn fog maradni a leggeniálisabb világférfiak sorában. Felhívás. Azon t. polgártársak, kik a „Népköz­höz magokat bejegyeztették, tisztelettel kéretnek: julius 25 én d. e. 10 órakor a pesti polg. lövölde nagy termében tartan­dó alakulási közgyűlésre megjelenni. A gyűlés tárgyai: a „Népkör“ megalakulása, az alapszabályok végleges megállapítása, és az ideiglenes választmány megválasz­tása. Jókai Mór, Pest-terézvárosi képviselő. Felhívás. Azon tisztelt polgártársak, kik a pesti „nép­­kör“ érdekében gyűjtő íveket vettek át, kéretnek azokat minél előbb, minden esetre azonban e hét folytán, a „Hon“ vagy a „N. Fr. Lloyd“ szer­kesztőségéhez intézni. Wenckheim és a munkások. Említettük már röviden, hogy fogadta dr. Wenkheim belügyminister Bécsben a pozsonyi munkások küldöttségét. E jelenetet részletesen leírja a küldöttség egy tagja a Pr. Ztg-ban, s mi a hetvenkedő jobboldal dicsőségére nem te­hetünk erősebbet, mint szó­ról szóra közöljük a Pr. Ztg. e czikkét. A pozsonyi „Előre“ nevű ideiglenes munkás­­egylet — mondja a tudósító — szent István nap­ján zászlaját fel akarja szentelni. Ezt bejelentet­te a pozsonyi kapitányi hivatalnak, ez pedig tudtára adta, hogy ez az alapszabályok „szen­tesítése“ előtt nem megy, hanem csak majd azu­tán. Egy küldöttség Bécsbe küldetett b. Wenck­­heim Béla ministerhez. A küldöttség, melynek elnöke Niemtsik ter­ménykereskedő volt, Bécsbe érkezvén , (mert Wenckheim B. báró épen itt tartózkodott) elfo­gadást kért a minisztertől; a miniszter azonban kereken megtagadta. A küldöttség épen a mi­niszter lakásának előcsarnokában volt, s nem csekély meglepetéssel fogadta e hírt ; kijelente azonban, hogy nem fogadja el elutasíttatását. Megvitatták maguk között a dolgot, s a legtöb­ben úgy vélekedtek, hogy alkotmányos állam­ban élünk, hol még a fejedelem sem tagadja meg alattvalóitól az audentiát, nemhogy a mi­niszter tehesse ezt törvény s jogi szerint. A nyi­tott ajtónál úgy látszik meghallotta ezt a mi­niszter, felszólittatta tehát a küldöttséget, hogy lépjen be. A fogadásnál a parlamentáris miniszter egész kényelemmel bocsátotta — al­á magy. kir. szi­­vara bodor füstjeit a deputatio orra alá, é­s a kettő között következő jellemző párbeszéd fej­lett ki : Miniszter (nyers, aristocraticus han­gon) Mit akarnak maguk ? A szónok (Niemtsik) a szokásos üdvöz­lés után, melyet azonban Wenckheim miniszter nem tartott érdemesnek viszonozni, következő­leg szólt : Kegyelmes úr! a pozsonyi munkások nevében jövünk kérelmezni, hogy azoknak ugyanazon jog adassák meg, mely a többi egyleteknek Ma­gyarországon; t. i. engedtessék meg nekik a szabad gyülekezési jog, hogy egyrészről kimű­velhessék magukat, másrészről előmozdíthassák anyagi helyzetüket beteg és segélypénztárak alapítása által. Miniszter: Szorgalmasan dolgoznak a munkások ? S­z­ó­n­o­k : Körülmények szerint! M­i­n­i­s­z­t.: Akkor nincs semmi másra szük­ségük. S­z­ó­n­o­k : E felelettel a pozsonyi mun­kások, akik a törvények egyenlőtlensége s az önkényeskedés miatt úgyis neheztelnek már, alig lesznek megelégedve. Minister: Hadd morogjanak! Majd tudjuk mi, hogy mit csináljunk velök. Szó­nok: Ez esetben a munkások is tudnák, hogy mit csinálj­an­k ők, ha így bánnak velök.Kérjük nagodat, eszközölje ki, hogy a benyújtott alap­szabályok mielőbb szentesítessenek, s fü­ggesz­­sze föl a kezü­nkhöz érkezett rendeletet az egye­sülési szabadság betiltására vonatkozólag. Miniszer: Ezzel nekem semmi közöm. Én átadtam dolgaimat, menjenek önök Budára az államtitkárhoz, vagy saját kapitányukhoz,­ ott majd adjanak maguknak választ. Szónok: Hiszen épen nagod rendelete foly­tán utasított a pozsonyi polgármester exclád­­hoz; ha ismét hozzá megyünk, annak nem lesz semmi sikere, miután az alárendelt hivatalno­kok excellentiád rendeleteihez­­kell, hogy tart­sák magukat. Miniszter: Akkor hát én nem segíthe­tek magukon. Szónok: Ily módon tehát mindenki alá van vetve az egyes hatóságok önkényének ; ez nem fér össze alkotmányos fogalmakkal. M­i­n­i­s­z­t­e­r: Én magamra vállalom az önké­nyeskedés miatt e felelősséget. Szónok: De hiszen létezik egyesülési törvény. Minisz. Magyarországon nincs még egyesülési törvény. A mun­­kások nem alkothatnak egy­leteket, ők csak dolgozhatnak. S­z­ó n­o­k. De a kapitalistának szabad egye­sülnie. Gyönyörű egyenlőség! Exclád talán azt akarja mondani ezzel, hogy a munkás ember maradjon azon tudatlanságban, s butaságban, melyben eddig, hogy fel lehessen használni to­vább is eszköznek, hogy a kapitalista kizsák­mányolhassa, s hogy a munkások fölött el le­hessen mondani,hogy tudatlan, nyers, intelligen­­tia nélküli tömeg. Mi munkások segíteni aka­runk magunkon anyagilag, hogy politikai jo­gokban is részesüljünk. Sí­r­n­i­s­z­t. A munkásnak nem szabad fog­lalkozni politikával. Szónok: Exclád sötétben akar tartani, kérünk végleges választ. A miniszter most megváltoztatta hangját. Menjenek el még egyszer a pozsonyi kapitány­hoz, s ha mégis megtagadná kérésüket,­készítse­nek írásbeli választ, azt küldjék aztán Bu­dára. Szónok: Ezek üres sakkvonások­. Első feleleteit aztán elfeledvén a miniszter azt mon­­dá, hogy hiszen tulajdonkép betegségi pénztára­kat alapíthatnak a munkások is. Szónok: Éhet fogjuk tartani magunkat, különösen ha az írásbeli válasz ismét egy hóna­pig késni fog. Hanem még nem volt vége a jelenetnek. A miniszter gúnyos mosolylyal kérdé a szónoktól, hogy boldogítani akarja-e a munkásokat ? A szónok jogosult méltatlankodással vála­­­szolta, hogy becsületes, erős akarata a munká­sok javára küzdeni; miután azonban ereje gyen­ge, az alkotmányos miniszternek volna első­sor­ban kötelessége egyenlőséget szerezni minden­kinek a törvény előtt. Erre a miniszter hátat fordított, s a deputatió pedig detto, s eltávozott anélkül, hogy ajánlhat­ta volna magát. Nyilatkozat. A Kraszna vármegyei balközéppárt választ­mányának f. évi július 2-án tartott gyűlésén el­nöki előterjesztés folytán tanácskozás tárgyává tétetvén Sz.-Somlyó választó­kerülete képviselő­­­je Kabos Imre úr azon nyilatkozata,a­melyet a t. képviselő úr több balközéppárti választói által hozzá intézett azon kérdésre , hogy neve a szél­ső­baloldal felirati javaslata alatt tévedésből áll-e ? — a„N. Fr. Lloyd“-ban közzétett — e nyilatkozat feletti beható tanácskozás folytán a Kraszna vármegyei balközéppár választmánya részéről alakk­ottak a következő válasz közzété­telével bízattak meg. A választmány magáévá teszi azon felszólli­­tást, mely Kabos Imre úrhoz több balközép párt­­hoz tartozó választói által intéztetett, s melyre ő fentebb érintett nyilatkozatában felelt, s mint­hogy e nyilatkozatban K. I. úr határozottan ki­jelentette, hogy neve nem tévedésből áll a szél­ső baloldal, — vagy mint ő nevezi — 48-as párt, felirati javaslata alatt, hanem azt teljes öntudat­tal írta alá, másrészről pedig azt állította, hogy a krasznamegyei baloldali párt még f. é. február 10-én feloszlott, — ezek ellenében szükségesnek látja a választmány nyilvánosságra juttatni a következő körülményeket: 1­öz a kraszna vármegyei baloldali párt folyó 1869-ik évi január 18-án mint határozottan balközép párt alakult meg, hogy az akkor felvett jegyzőkönyv szavai szerént „más vidékek példájára e megyében is a balkö­zéppárt — főleg erejének a bekövetkező képviselőválasztások alkalmávali mérlegbe ve­tése s a balközéppárt elveit valló képviselők megválasztásának keresztül vitele végett magát rendezze és organizálja.“ 2­or Kabos Imre ur ezen balközép párt ál­tal léptetett fel a Sz.-Somlyói választókerület követjelöltjéül, P. Szathmáry Károly úr hason­lóan balközéppárti követjelölttel együtt, s e párt által hozzá a következő felszólítás intézte­tett : „Tisztelt Hazafi! A Kraszna megyei bal­közép pártnak f. évi január 28-án Sz.­­Somlyón tartott nagygyűlése Önt a sz.-somlyói választó kerületben követjelöltül felléptétől el­határozta...— Nekünk alálirottaknak jutott a szerencse Önt, Tiszt. Hazafi! pártunk ezen ha­tározatáról értesíteni, s egyszersmind tisztelet­tel felkérni, miként a képviselő je­löltség elfogadása esetére f. évi február 11-én Sz.-Somlyón tartandó párt­­gyűlésen személyesen megjelenni s azon alkalommal politikai programmját választóival közölni szíveskedjék. 3 or. Az 1869. febr. 11-én tartott pártgyülés­­re programmját, fentebb említett jelölt társával együtt beadván, — az akkor felvett jegyzőkönyv szavai szerint „mindkettőjök programmja a balközéppárt elveivel egyezőnek s el­fogadhatónak találtatott.“ A jegyzőkönyvek alapján össze­állított fenteb­bi tényállásból már világosan kitűnik, hogy a kraszna vármegyei baloldali párt, mint határo­zottan balközép párt szervezkedett, s mint ilyen léptette fel Kabos urat a képviselő­jelöltségre, melyet Kabos úr elfogadván, e párt­hoz program­mját be is adta; kitűnik továbbá, hogy e párt febr. 10-én nem oszlott fel, mert kü­lönben ahoz febr. 11-én Kabos ur programmját be sem adhatta volna. — Sőt e párt ma is fenáll s jövőre is fen akar és fog állani. Ily tényállás mellett már — eltekintve attól , hogy a követválasztás előtt Kabos Imre ur ma­gánkörökben több ízben kijelentette, hogy nem fog a szélső balpárthoz tartani, — eltekintve attól is, hogy a megválasztatását követő regge­len dr. B. Z.-nak, a krasznai balközéppárt választmányi tagjának és rendíthetetlen hí­vének megválasztatásában kifejtett erélyes közreműködéséért választói élén köszönetet mondott, hogy az országházban is előbb a bal­középen foglalt helyet, s hogy több Pesten járt egyénektől aggodalmasan kérdezte, mit t­uda­­nak választói hogy a szélsőbalon foglalt helyet?“ — Mindezektől eltekintve — a krasznavárme­­gyei baloldali kör választmánya azon kérdést intézi Kabos Imre úrhoz : Minden utógondolat nélkül fogadta-e el a kraszna megyei balközéppárt által képviselő-je­löltségre történt megválasztását s helyesnek s politikailag korrektnek tartja-e azon eljárást, hogy valaki egy párt által megválasztatja ma­gát követnek, s megválasztatása után más párt­hoz csatlakozik ? Végül kijelenti a választmány, hogy e tárgyat részéről befejezettnek tekinti, s ahol a nyilvá­nosság terén többet szóllani nem fog. A krasznavármegyei balközép kör 1869. július 2-án tartott választmányi gyűlésének megbizá­sából. Ippi Bideskuty Antal, m. k. Elnök. T­a­m­k­o Bertalan m. k., jegyzői Az 1870-ik évi költségvetés. (Folytatás.) Az elnöki osztály kiadása. (2. rovat.) Valamint a megel­őző, úgy az 1870-ik évben is egyike a rendszeresített udvari tanácsosi állo­másoknak betöltetlen maradhat, mihez képest az ennek megfelelő összeg az ez évi előirányzat­ban fel nem vétetett. Az osztálytanácsosok egyike fokozatos elő­léptetés útján a magasabb fizetési állomásba he­lyeztetett. Miután a közös külügyminisztérium alkatré­szét képező elnöki osztály hivatalnokainak s szolgáinak fizetései a minisztérium többi tiszt­viselői és szolgái által élvezett járulékoknál cse­kélyebbek nem lehetnek, ezen szempontból a segédhivatali igazgató részére 210 ft, és az aj­tónálló számára 105 ft fizetési többlet állapítta­tott meg. A jutalmazások és segélyezéseknél, valamint a hivatali és irodai szükségleteknél egyenkénti 500 frt, a miniszter s a tisztviselőknek belföl­dön utazásaira szánt útiköltségeknél pedig 1.000 frt leszállítás eszközöltetett. Ekként az elnöki osztály összes kiadása fejé­ben 68.981 frt s igy a megelőző évre engedélye­zett összeghez képest 1.184 frttal kevesebb vé­hetik igénybe. A jegyírási és fordítási mu­n­kálatok számára létező mi­niszteri osztály költségei. (3. rovat.) Ezen osztálynak költségei ugyanazok, mint a megelőző évben, kivéve az irodafutár részére en­gedélyezett tüzifailletményt, melynélfogva az 1870-ik évre 22.250 frttal előirányzott összeg az 1869-ik évre engedélyezettet 48 forinttal haladja meg. A házi, udvari és állami le­véltár költségei. (4. rovat.) Miután az irományok elhelyezésére bérlett he­lyiségek egy részét albérlet által értékesíteni le­hetett, ennélfogva e czim alatt 1000 frttal cse­kélyebb összeg igényeltetik; továbbá a szolga személyzetnek száma is egy egyénnel megszo­­ríttatott; ezen megtakarítások mellett tehát a minisztérium méltányosnak tartotta, hogy az ott alkalmazott egyének helyzetének javítását figye­lembe vegye. Mindenekelőtt kívánatosnak mutatkozott az, hogy a szerfelett igénybe vett s alapos szakkép­­zettséggel bíró levéltári segéd fizetése 210 frttal javítva, összesen 1,260 ftra, valamint az ép oly méltánylásra érdemes írnok fizetése 105 frttal javítva 850 frtra emeltessék, ez utóbbinak lak­pénze pedig 210 frtig toldassék meg, minek kö­vetkeztében ezen hivatalnokok a minis­éri­um­­nak hasonló rangú tisztviselőivel tényleg is egyenlő fizetési helyze­te jutottak. Ismételteik az, hogy az eddigi három házi szolga helyett két irodai futár fog alkalmaztat­ni, kik azonban a többi szolgákkal a fizetésre

Next