A Hon, 1869. december (7. évfolyam, 277-301. szám)

1869-12-08 / 283. szám

283. szám VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...............................................2 frt. 3 hónapra ...............................................6 , 6 hónapra................................... . 12 . Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint...................................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért. . . 25 kr. ij)^“ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, DECEMBER 7. Bunget-tanu­lmányok. I. (Sz.) Végre kezeink között van az 1870-dik év költségvetése. Valamely országnak költségvetése a legérdekesebb és értékesebb tanulmány­tárgy, melyet arról kezeinkbe vehetünk; benne szokott lenni az illető nemzetnek múltja, jelene és jövendője. Múltja az elvállalt vagy szerzett kötelezettségekben, terhekben, mely egyszersmind jövőjére is sötét árnyat vet; jelene a költségvetés po­sitív adataiban és jövője részint ez adatok arányaiban, részint a mérlegben, mely szebb vagy sötétebb sorsot jósol neki. Vannak, kiknek már az is nagy nyere­ség színében tűnik fel, hogy általában or­szágos kiadásaink, bevételeink rovatába betekinthetünk, és kétségtelenül nyereség is ez azon titkos szabad gazdálkodáshoz képest, melyet századokon át űztek az or­szág vagyonával , de minket, megvalljuk, fájdalmasan döbbentenek meg a „végle­ges“ duplakrétájú számításból fenmaradt kérlelhetlen számok, melyek midőn éle­tünkben először láttunk magyar költségve­tést, szomorúan látszottak kiáltani: „las­­ciate ogni speranza!“ hagyjatok fel min­den remény­nyel! És egy pár év, a productivitás tekinte­tében legszerencsésebb pár év eltelt; a pénzügyminiszter megtakarított milliókról beszél 1868-at illetőleg , talányosan 1869-et és rideg 8 millió deficitről 1870-re; de minket mint egykor, most sem ezen mérleg­adatok arányai aggasztanak: meg­tudnánk mi barátkozni még a nyolc­ mil­liónyi deficitekkel is, ha látnók, hogy a nemzet jövője érdekében csak középsze­rűen nevezetes összegek fordíttatnak, for­­díttathatnak oly czélokra, melyek által hazánk szellemi és anyagi fölvirágozását remélhetjük. De e tekintetben az 1870-ki budget is csaknem egészen has­onló képet nyújt, mint 1868-ik, s mindenik meggyőz arról, hogy elvállalt kötelezettségeink (bátran nevezhetnek vasúti-adónak) képtelenné teszik állampénztárunkat arra, hogy arra, mi az országnak valódi érdeke,tetemesebb és eredmény­nyel biztató összegeket for­díthassunk. Gyakran, midőn az ellenzéket azzal vá­dolták, hogy kelletinél többet vesződik a közjogi állással s a kiegyezkedés módoza­taival, s szemére hányták,hogy a belreform terén nem mozog eléggé, ezt válaszol­tuk: alig van reform, melyhez mindenek­előtt három fő dolog ne kivántatnék: pénz, pénz, pénz, — és a magyar pénzügymi­niszternek belreformokra nincs, mert nem is lehet pénze. Ezen szomorú kilátás nyílik meg előt­tünk az 1870-ki költségvetés számsorai közül is. Azon 182 milliónyi jövedelemből tud­niillik, melyet a magyar pénzügyminisz­ter kilátásba helyez, 33 milliónyi megy az elvállalt államadósság kamataira, 15 millió a földtehermentesítési adósság és 22 millió a közösügyi részlet (quota); e szerint hetven milliónyi azon teher,mely az ország közjövedelmein fekszik, s ebből vi­szont csakis a földtehermentesítés 15 mil­liója az , mely Magyarországra fordul visz­­sza; az államadósság kamataiban nem fekszik Magyarországnak 170 valódi ér­deke ; a quotában, ha lehetséges volna az érdekeket számokban kifejezni, nem tud­nánk 10%-nyi magyar érdeket találni, s igen sok olyat, mely ezt is lerontaná. Ha már ezek után egy pár jellemző összehasonlítást kívánunk tenni a nemz­e­­etszükségeire fenmaradt 110 millióra nézve, a következőket emelhetjük ki: 1) Legkisebb összeg jelen meg úgy, mint a nemzet közművelődési érdekeinek képviselete. A cultusminiszter összes bud­­getje 1 millió nyolczszáz ezer ft, míg a nyugdíjazási összeg egy milliónyival több, tehát egy millióval fizetünk többet múltúnk egyéni hibáiért, mint jövőnk ér­dekében. 2) Arányban a központi kiadások költ­ségeivel, a valóban productív összeg te­temesen csekély, így például összes szá­­razi és vízátépítésünkre három millió fo­rint van előirányozva ; a pénzügyminisz­térium kezelési és központi költségei 43,0 milliót emésztenek föl, tehát csaknem egy­­harmadát a producált állambevételnek, mely nyilván mutatja, hogy a hajdani osztrák rendszernek még formáitól sem tu­dunk menekülni. 3) Általában temérdeket költünk a sze­mélyzetre s minél kevesebbet fektetünk be az államgazdászat objectumaiba, mint­ha az ország lenne a hivatalokért, nem a hivatalok az országért. Különösen illeti e vád a pénzügyminisztériumot, melynek rovataiból kitetszik, hogy jövedelem-be­hajtási kiadásai oly nagyok, melyek aligha valamelyik államéval összevethe­tők Európában. meghívás. A pesti hírlapok képviselői kéretnek, hogy dec. 8. d. e. 10 órakor a „Hon“ szerkesztőségé­ben értekezletre megjelenni szíveskedjenek. Tárgy: a hirlapok árváltozása a Hirlapbélyeg megszűntével. Ember teszi a fogadást, ez a­ki megállja. Körül­belül erre megy ki ama tragico komé­dia, melynek utolsó jelenetét elmondandó va­gyunk. Az olvasó emlékszik arra az éktelen zajra, melylyel a veszélyezett iparvállalatoknak a pénz­ügyminiszter által leendő segélyezése mellett reclámot csináltak. És lett a sok enquete­nek vége: a pénzügyminiszternek azon nov. 15-én adott ígérete, hogy egyúttal meghatározott fel­tételek mellett az ipar számára 4 ,5 milliót utal­ványoz. A nyájas olvasó azt hiszi, hogy az ígéret a dolognak csak kezdete lehet. Van ugyan folyta­tás, de az Lónyay urat furcsa színben tünteti fel. Szavában bízva ugyanis, a közvetítést elvál­lalt bankok alkudozni kezdtek az egyes telepek­kel, a nyújtandó jelzálog kölcsönök iránt. Az egyes iparrészvénytársulatok közgyűlései már meg is szavazták ingatlan vagyonuk megterhelte­­tését, és ennek megtörténtével természetesen vége szakadt eddig úgy , hogy élvezett váltó­­hitelüknek. De midőn az ígért összegekek a minisztérium részéről utalványozását sürgették, jön elébb hú­zás-halasztás és végre — deczember 5 -én — utalványozta ugyan Lónyay úr a pénzt, de az előbbi megállapodástól lényegileg el­térő feltételek mellett, melyekre a közvetítő pénzintézetek reá nem állhattak. Most a szegény iparvállalatok, melyek váltó­hitelüket kockáztatták, és jelzáloghitelt a pénz­ügyminiszter ingadozása folytán meg sem kap­tak, úgy vannak, hogy se pénz se posztó. A római concilium megnyitásakor. A római egyetemes zsinat, hogy hánya­dik zsinat, arra ha a pápa jutalomdíjt kitűzne is, a szent atyák felelni nem tud­nának. A zsinatok históriájából az embe­riség úgy sem tanulna mást, mint az em­beri gyarlóságok fokozott tévelyeit, és nincs bizony senki a régi és új világrész gondolkozó milliói közt, ki a franczia csá­szár hízelgő szavaival élve, a katholicitás minden püspökeinek Rómában gyülekeze­téből „a bölcseség és megengesztelés mű­vét“ várná, vagy már­is reményteljesen üdvözölné. A Vatikán basilikájában igazi babér lesz. Hogy fogják a világ minden részé­ből összegyülekezett püspökök egymást tolmács nélkül megérteni? Elszörnyedve kérdezendik az egyetemes egyház docto­­rai: hát a régi Rómának nyelve nem-e az egész katholicitás papságának, nem-e a római egyház kultusának nyelve? Nem hivatkozunk a kivételekre, mert már sa­ját hazánkban is találunk olyat. A meso­­potámiai, örmény, vagy, chaldei püspö­kök és patriarchák, vagy a Libanon vidéki harczias szent atyák tán el tudják az ore­­must énekelni, de latinságunkból annyit sem értenek mint mi a japáni nyelvből; és viszont az európai püspökö­t­ sem értik az ő latinságukat, sőt még magát a latin misét sem, a mint ők azt eléneklik. Van-e a kontinensen ember, ki angolul nem tud­ván, p. o. az angol pap latin szónoklatát megértené. Valamennyi püspök, ki a római útra kelt, papságától és hiveitől egy pásztori levélben érzékeny búcsút vett. Nehéz meg­mondani, várjon a híveket kelljen-e saj­nálni, kik ily malaszttal tápláltatnak, vagy a főpásztorokat, kik a XIX-dik század második felében ily malasztot nyújtani nem szégyenkeznek? Mily szép rend és egyetértés uralkodik az egy akolban és egy nyájban, magok­ból a pápához intézett feliratokból és kü­lönösen az egyház főorgánumaiból meg­tanulhatjuk. A „civita catholica“ mellett az „Univers“ és a belga lapok az ultra­­montán tanok irányadó értelmezői. Mulat­ságos azon harcz, mely a pápai csalhat­­lanság miatt már a concilium megnyitása Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva, előtt kitört. Egy pár példa legjobban fog­ja illustrálni a tollbarczot és a papi kelle­mes irálymodort. A belgiumi katholikus egylet, mely kö­rülbelül a mi egyházi autonomistáinknak mintául szolgált, de mely elismeri, hogy világi tagjai csak engedelmes közvitézei a püspököknek, és a­kik még azzal sem kecsegtethetik magukat, hogy az államtól bármely egyházi természetű alapítványo­kat kezeikbe kaparithatjának, mert azok régen elvétettek és mint államjavak kó­tyavetyét bocsáttattak , — a belgiumi katholikus egylet, mondom, a pápának a concilium alkalmára feliratot küldött. Most pedig a jámbor egylet maga sem tudja, mi az ő feliratának értelme. Az egylet elnöke a „Bierpublicnak“ írja, hogy az egylet a pápai csalhatlan­­ság dogmájának adott a feliratban kifeje­zést. A pápai csalhatlanság, mondja az elnök, átalában el van ismerve, és csak XIV. Lajos theologiai facultásénak né­­mely doctorai merték azt kétségbe vonni. A felirat e gondolat kifejezése és magá­nak a szentírásnak szavait idézi. A brüggi püspök lapja az elnök felebbi magyarázatának ellent mond: az egylet választmánya,úgymond,a pápai csalhatlan­­s­ág controversiájába bocsátkozni már annál fogva sem akart, mivel a kérdés az egy­let illetőségi körét meghaladja. Már most sem a püspökök, sem az egylet laikus tagjai nem tudják, kinek van igaza és mi értelme van a saját felirat­ának. A „Hon“ is közölte Dupanloup orleansi érsek a conciliumra vonatkozó röpiratá­­nak kivonatát. Igen természetes, hogy Veuillot az ultramontánok zászlótartója, az orleansi püspököt a­miatt keményen megtámadta, hogy a concilium kapuja előtt bravart csinálni merészkedik. Miután Veuillot szólt, a belgiumi prímás lapja sem hallgathatott. Szokott jelenet, hogy a szolgák insolensebbek mint uraik. Az ultramontánok még az olyan püspök irá­nyában sem bírnak illedelmes hangon be­szélni, mint a szép tollú orleansi püspök, kiben különben éles és mérges szónoklata miatt büszkélkedni szoktak. Hogy meri ő, t. i. az orleansi püspök, mondják, az „Univers“ főszerkesztőjét be­vádolni, és nemcsak irályát, hanem gon­dolatát , szándékát is megtámadni, sőt a modern nyilvánosság pellengérének ki­tenni? „Az orleansi püspök már most nem más mint plagiarius, hypocrita, oly ember, kinek nincs sem vallása, sem törvénye. Oh, a szent emberek, kik insinuatiók által oly szép dolgokat írnak! Az invec­­tiva a szónoklatnak egyik legszebb alakja. Úgy van az, ha valaki akadémikus !“ A szegény akadémiák maholnap nem is fog­nak merni püspököt akadémikusnak kine­vezni, ha az olyan püspöknek nincs sem hite, sem törvénye. Ilyen és még czifrább ultramontan fel­­legezésekre a Patt­ié nem mert Dupanloup mellett lándzsát törni, vagyis a Veuillot­­ szótárból szent szófegyvert kölcsönözni, hanem egyszerre felkiált: „másfelé hívnak kötelességeink ; egy képviselőházban, mely csak egy párt szenvedélyeit képvi­seli, az egyház javait, érdekeit és szabad­ságait fenyegeti; a szabadosság elvű tolva­jok és rablók — t. i. a belga képviselők — azon ahol erődjébe csempészik be mago­kat, melynek őrei mi vagyunk; ezen őr­ségi kötelesség teljesítésére sietünk, nek­tek, t. i. az ultramontan püspökök és kö­zegeinek hagyván a megtámadások szo­morú gyönyörélvezetét, melyekért Isten és az ő szentegyháza előtt felelősek vagytok. “ Ilyen a szent egyház orgánumainak nyelvészete és ilyenek a concilium bábéi tanácskozásai előtt a szent atyák daliás harczai! . És ily emberek akarják a világot a con­cilium által hozandó hittanok és törvények alá görbíteni. És a végett gyűjt a magyar klérus is Róma számára pénzt. Nincs azon urak­nál pénzkrízis, mikor Rómába kell pénzt küldeni, de akkor soha sincs pénz, ha azon nemes czélra kellene az erszényt megnyitni, mi végett az ország az oltár szolgáit oly dúsan megajándékozta. Ha ez után tovább is haladnak, az ország vissza fogja tudni venni a mi az országé, nem pedig egy római párté. Magyar hazánk az egyedüli ország Euró­­pában, mely nem kívánja az egyház és a klérus javait, úgy mint Franczia, Spanyol, Olaszország stb. tette, kótyavetye alá bocsátani és a klérust az állam és egyház zsoldjába venni, mint az imént idézett or­szágokban történt ; de ha a klérus maga törvényeinkről és saját feladatáról megfe­lejtkezik, Magyarország sem fog mást te­hetni, mint más országok tettek. L u d v i g h, Pest, deczember 7. (xy.) Minister krízis Ausztriában. A bécsi börze, mely a politikai eseményeknek leg­gyorsabb, s legélénkebb bérmérője, — tegnap s tegnapelőtt hirtelen nagyot esett. Egy távirat ma reggel már fe­lé e feltűnő jelenség okát, s esze­rint a bécsi börze nyomottságának az volna oka, hogy Giskra belügyminister, a­ki ő felsége üd­vözlésére a pályaudvarhoz sietett, ő felsége a császár és király által feltűnőleg hidegen fogad­tatott. Giskra egyike az osztrák ministérium legki­válóbb egyéniségeinek, tetterő erélylyel párosul benne, s a hely, melyet betölt mint belügyminis­­ter, jelenleg különös fontosságot nyer. Több te­kintetben vezéregyéniség a kabinetben, s a fe­lelősség Ausztria belső alkotmányos helyzete miatt őt illeti. Az esti postával érkezett híreink megerősítik Giskrának, a fogadtatásnál ő felsé­ge általi mellőztetését. A börzén folyton nyomott hangulat uralkodik, sőt némely hírek szerint Giskra belügyminiszter már lemondását is beadta. Szemtanuk mondják, hogy Giskra belügymi­nister, ki többi miniszertársaival egyetemben a fővárosba érkező fejedelem üdvözlésére sietett, — teljesen mellőztetett. A ministerek közül egye­dül Hasnerrel váltott néhány szót a feje­delem. Tekintve a kiváló helyet, melyet Giskra az osztrák minisztériumban elfoglal, és tekintve a küszöbön álló miniszterváltozásokról rég keringő híreket, nem csoda, ha a börze különös fogé­konyságot tanúsít e hírek iránt. De épen ezen fogékonyság tanúsítja egyszersmind azon nagy fontosságot, melyet egy miniszterváltozásnak a közvélemény tulajdonít, — noha a börze csök­kenése nem nevezhető kedvező jelnek arra nézve a ki Giskrának nyomába lép. Hogy az osztrák minisztériumban nincs töké­letes egyetértés, hogy nevezetesen a trónbeszéd fölött, melylyel decz. 11-én a birodalmi tanács meg lesz nyitandó, tagjai meghasonlottak, ismé­telve jeleztük már. Részletesebb adataink a fel­merült differentiákról hiányzanak még és igy kérdés alatt kell hagynunk még azt, hogy váljon Giskra mellőztetése ő felsége által bir-e ez idő­ben különös fontossággal, vagy csak a puszta véletlenség játéka? Ez utóbbi esetben a hullám­zás, melyet felköltött, önmagától is hamar le­­csendesül. Egy körülményre kell még utalnunk, arra t. i., hogy a „polgárminisztérium“ tárc­avállalása­kor kölcsönös solidaritást vállalt. Noha ennek általában véve nem tulajdoníthatunk nagy hord­­erőt, — (mert a kölcsönös solidaritás a magyar minisztérium által is meg lett fogadva, de azért itt is történt egy tárczaváltozás) Ausztriában nagyobb fontosságot nyer az által, hogy Giskra kilépése jel volna Herbst, Haszner, Brestl és Plener kilépésére is, a­kik a felmerült differentiákban egy csoportot képez­tek , s így a minisztérium jelenlegi tagjai közül talán csak Taaffe és Potoczki maradna meg, — mivel Berger egészségi szempont­ból — úgy is vissza akar vonulni. Az új minisz­térium tagjai gyanánt — kiknek összeállításá­val Taaffe bízatnék meg — Lasser és Ke­rr­­­e­r s b­e r­g említtetnek. Különben a „Presse“ s a „N. fr. Pr.“ kétel­kednek még a miniszterválság valóságában, de kilátásba helyezik azon időre, midőn a felirati viták fognak megindulni a birodalmi tanácsban. Igen sajnálnám, ha azoknak volna iga­zuk, kik Gorove úr tevékenységéhez ke­vesebb jó reményt kötöttek; pedig azon sietségből, melylyel a tőzsdebirósági ja­vaslatot beterjeszté, nem lehet az én hi­­szemem helyességére következtetni.­­ Ez esetben, sajnos, de csakugyan azoknak volna igazuk, kik a börzebiróságot, mint a kereskedelmi minisztérium szegénységi bizonyítványát kikerülhetlennek látják. Még néhány észrevételt teszek azon ér­velésekre, melyekkel az ellentáborból a börzebíróságot ellenző okaim ellenében éltek. Most, a reorganizálás kellő közepén, önbizalom hiányának s a rendes bíróság eljárásának adott szegénységi bizonyítvá­nyul tekintem azt, ha k­i­v­é­t­e­l­e­s bí­róságot akarnának a kereskedelem érde­kei megóvása végett állandóul felállítani. Önbizalmatlanságnak, mert a kormány nem hinné magát képesnek jó törvényt készíteni, hanem a kivételes bí­róság lelkiismeretére a­p­­pellálna, a­mi mindenesetre kényel­mes dolog, hanem ha erre akarunk appel­­lálni, akkor egyáltalán nincs szükség bí­rói szervezésre milliókat meg milliókat költeni. — Szegénységi bizonyítvány, ha a keresk­­törvény életbelépte után is bör­­zebíróságok tartatnának fen, mert a mi­niszter nem hiszi képeseknek a rendes bí­róságokat rövid, érdemleges és a kereske­delem érdekeit biztosító eljárás keresztül­vitelére, azon rendes bíróságokat, a­melyeket maga fogott ki­nevezni. A „P. Lloyd“ felemlíti, miszerint a tőzsdebíróság ellen az nem ok, hogy 4— 5 tagja csőd alatt van, mert rendes biró is juthat csőd alá vagy criminalitásba. Igaz, csakhogy a kettő közti különbség határvonalát nem vette észre a „P.Lloyd“ mert a kereskedelem természeténél fogva az egyes nagyobb üzletek egymás között oly épületnek köveit képezik, melyekből ha csak egy is kiesik, rendesen­­az egész épület romba dől. Igen nagy érdekében van tehát a bör­­zebiró-kereskedőnek őrködni a felett,hogy ily érdekszövetségese valamikép azon po­­sitiójában, mely hozzávaló viszonyát mar­­quirozza, erős megingatást ne szenvedjen. — Ily emberek, ily viszonyok közt füg­getlen, elfogulatlan bírák nem lehetnek. — A rendes biró csődje szerencsétlenség reá és családjára, de másokat —legalább szabály szerint — meg nem ingat. A­mit Brode barátom említ, mintha sta­tisticai adatok bizonyítanák a termelők és kereskedők közti perekben a létezett börzebíróság elfogulatlanságát, engedje meg­­. barátom, hogy addig, míg ez ada­tokat és azok egymáshozi százalékát nem látom — tamáskodjam. Bosbach Péter: Börzebiróság. II. Azon vitában, mely a tőzsdebír­óság fe­lett keletkezett, sajnálattal tapasztaltam, hogy annak védői kiválólag azzal motivál­ják szükségét, mert még kereskedelmi törvény s kereskedelmi eljárás nincs, sőt a mostani kormánynak ez irányba­­n­i tevékenysége mellett h iszen tudja mikor lesz. Én a tőzsdebíróságnak határozott és elvi ellensége vagyok, mert képtelennek tartom, úgy a mint szervezve volt, — pe­dig e szervezetet mintaszerűnek tartják — s azon elemekkel, melyek azt képez­ték, azon feladatot megoldani, melyre hi­vatott; azon kivül pedig feleslegesnek is tekintem; — mégis az az elleni hadjárato­mat azon feltevéssel kezdtem meg, mi­szerint Gorove úr már annyira van keres­kedelmi törvényjavaslatával, hogy azt szintén a ház elé terjesztheti. Kimond­­tam, mikép nem várunk speciális nemzeti eszmét, nem új dolgot, hanem ott vannak a gyakorlat által jóknak elismert codexek, fordítsa le, compilálja, vagy tudja isten mily alakban, de állítsa össze és mutassa be! csak indítsa már egyszer útnak. Én ma is azt hiszem, hogy a dolog ily stá­diumban van, s nincs szükség arra, mi­szerint egy ideiglenes és ki­vételes eszköz alkalmaztassék ott, hol a rendes eszközök czélhoz vezetnek. P e n s i­o. Azon nyugdíjasok száma, kik 1848. dec. 31 és 1867. mart. 10 közt nyugdijaztattak, s kik­nek a magyar kincstárt terhelő nyugdija az ezer fzét eléni vagy túlhaladja, összesen 262 re megy. A pénzügyőrségre esik 120, a belügyre 81, az igazságügyre 47, a többi a vallás, a közlekedés és a kereskedelem közt oszlik meg. Nyugdijuk összesen 436,654 forintra megy, melyből 187805 ftot a legf­ elhatározás utalvá­nyozott. A pénzügyőrség nyugdíjasai közt ismertebb nevek : Simoncsics Pál (1155 ft,) Lauer László (2100,) Duschek Ferencz (4200,) stb. Legmagasb nyugdijt húz Keslerffy János (6000 ftot.) A belügynél legmagasbban díjazottak gr. Maj­láth Antal (16800) Cseh Ede, Noszlopi Ignácz, b. Augusz Antal, b. Apor Lázár (egyenkint 5250 ft.) — Bonyhádi István 2625, Bonyhádi Gyula 3000, Kapy Ede, Józsa Péter, Winkner Lajos 4200 ftot húznak. Van köztök 12 mágnás, 23 megyefőnök, administrator és kir. biztos. He­ten mint zsandársági magasrangu tisztek húzzák a nyugdijt. Az igazságügynél b. Uray Bálint a Schosz­­kind 5250 fttal. Őt követik Szekrényessy, Szer­dahelyi, Halzl, Nagy János, Bene József stb. A vallásnál Vizkelety tanár 1890, Plauhot 1050-el találjuk. A közlekedés összesen 3465 forintban úszik. (Arra nem volt szükséges szakértő minden áron.) A kereskedelemnél Szentkirályi Zsigmond hozza a legmagasb nyugdijat 2100 ftban. Népszámlálás: 1. A rendes hadseregnél tett­leges szolgálatban levő kato­nák számon kívül hagyandó­k-e? Az utasítás 14. §-a e részben kihagyást rendel, ellenben a nyomatott felvételi ívekben az okta­tások felveendőknek mondják. Minden kétely elhárítása szempontjából több helyről intéztet­tek e részben felírások a minisztériumhoz. A mai ünnep miatt lapunk pénteken dec. 10. jelenik meg.

Next