A Hon, 1870. január (8. évfolyam, 1-24. szám)
1870-01-15 / 11. szám
11. szám, VIII. évfolyam Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési díj: Tontán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . . 1 frt. 15 kr. 3 hónapra . . . . . 5 „ 50 „ f” hónapra..........................11 . , Az esti kiadás postai különküldéseért felfilfizetés havonkint ..........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1870. Szombat, jan. 15. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 . Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 26 kr. ÜST Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JANUÁR 14. A szerb ifjúság nyilatkozatáról. Pest, jan. 14. A szerb ifjúságnak, a „Hon“ egyik legközelebbi számában megjelent nyilatkozatát nagy érdekeltséggel olvastam el; először azért, mert a nemzetiségi mozgalmakat átalában senkinek — ki hazánk sorsa iránt érdekeltséggel viseltetik — figyelmen kívül hagyni nem szabad; de másodszor különösen azért, mert az országgyűlésen oly várost van szerencsém képviselni, melyben szerbek is laknak, kik a választás alkalmával kivétel nélkül engemet tiszteltek meg szavazatukkal, s kiknek érdekei iránt figyelemmel viseltetni kötelességszerűleg is tartozom. Az egész nyilatkozat olyforma hatást tett rám, mint a panaszos szerb guzliczáé, melynek fájdalmas szép dalait ifjú koromban annyiszor hallottam; az ének tetszett most is, részvétre is indított, de bocsánat, ha a dal tartalmát megérteni nem tudtam. Átalában alaktalan panaszok ezek, melyekben csak a sértettséget látjuk, de magát a sérelmet nem. „Csak tényeket uraim!” Ígykezdi az angolok legjelesebb regényírója egyik regényét. Önök panaszkodnak nyelvük, nemzetiségi törekvéseik, minden érdekek elnyomása ellen s nem hoznak föl semmi lényeges tényt, mely ezen általánosan elmondott sérelmeket igazolná. Mert azon sérelmek, melyeket önök, nyilatkozatuk végén felsorolnak, korántsem állnak arányban a mély sértettség azon legyőzött, de mégis tompán feltörő hangjával, mely nyilatkozatukat átlengi. Panaszkodnak önök, hogy bizalmi férfiaikat egy magyar miniszter ezen szavakkal bocsátotta el: „akinek nem tetszik, költözködjék ki.“ Mindenesetre ismernünk kellene a tárgyat, az előzményeket, hogy ez ügyben ítéletet mondhassunk; sajátságos, hogy e mindenesetre sértő és meggondolatlan nyilatkozatról most hallunk először; a miniszter nem csak „kegyelmes úr“, hanem sok tekintetben az ország szolgája is; ily hangra nincs jogosítva egyesek irányában sem, annál kevésbé küldöttségek iránt; az ily meggondolatlanság egy egy miniszternek könnyen tárczájába is kerülhetne; de ismételjük, mi ilyen brusque nyilatkozatokat egy miniszterről sem tehetünk föl, s ha mégis megtörtént a nyilatkozat, azt — hisszük — rendkívüli előzményeknek kell enyhíteni. S elvégre is egy miniszter meggondolatlansága nem az országé, mely erről értesülve, a fölött bizonyára csak rászólását mondaná ki. Előhozzák önök az újvidéki szerbszínház ügyét, melytől az országgyűlés a subventiót megtagadta. Soha országgyűlés több figyelemmel és gyengédséggel nemzetiség iránt nem viseltethetik, mint mi akkor önök iránt viseltettünk. Deák Ferencz a pesti magyar nemzeti szinház subventionálását is meg akarta tagadni, csakhogy az önök nemzetiségi érzülete sérelmesen ne illettessék; az ellenzék máskép fogta föl a dolgot s a subventiót önöknek is megadatni akarta; mig végre a többség azon szempontból, hogy nem a dráma, hanem az opera subventionáltatik s a zene nyelve mindnyájunkra nézve közös, egyedül a pesti szinház segélyezését mondta ki. De itt a dolognak nincs vége. Tagja vagyok a szinházi enquete-bizottságnak s mondhatom, hogy a nemzetiségek érzékenysége itt is legnagyobb figyelem tárgyául szolgált, s a dolog úgy intéztetett el, hogy a nemzeti színház többé semmi országos segélyt nem vesz igénybe. Fölelevenítik aztán önök Újvidéknek királyi biztos által való kormányoztatását. Rendkívüli körülmények mentik ezt, ha nem is igazolják. Szomszédos Belgrádban egy velünk barátságos lábon álló ország fejedelmét meggyilkolják s az összeesküvés szálai Újvidékig terjednek, vagy legalább a gyamokok erre megvannak; a miniszter ily rendkívüli bonyodalmakra vezethető kérdésben nem soká habozhatott s maga elismerte, hogy a szükség miatt meg kell sértenie a törvényt. Panaszkodnak végre önök, hogy vezérférfiaikat nem ismerjük el önök képviselői gyanánt, pedig azok irodalomban és országgyűlésen az önök érzületeit fejezik ki. Sajnáljuk, de ki kell mondanunk,hogy mi a szerb nemzetiséget az országgyűlésen nem látjuk kellő erők által képviselve. Stratimirovits tábornok urat az országgyűlés múlt évi megnyitása óta nem láttuk, Miletits úr pedig — sok más lehető dicséretes tulajdona mellett — nem bír azon tapintattal, mely szíveket nyer, hanem annál inkább vannak oly vonásai, melyek elidegeníteni képesek. Nagy baj már az is, hogy Miletits úr a magyar nyelvet nem bírja. De az országgyűlés, a házszabályok ellenére is, gyakran hallgatta meg felolvasásait. Eleinte figyelemmel kisérték, de e szakadatlan felolvasások, melyekben a „Zastava“ közönségének tetszésére számítás mindig több szerepet játszott, mint a komoly használási szándék — utoljára a legemberfölöttibb türelmet is kimerítették. És aztán azok az interpellátiók, menynyi és minek!! „Tanácsolta-e a miniszterelnök a királynak Suezbe való utazását?“ ... Az egész ház elnevette magát, talán kevésbé a lényeg, mint a cinikus meztelenség miatt. S csudálkoznak-e önök, ha másnap, midőn a szerb kongressus tárgyában interpellál, semmi, vagy igen kevés figyelemmel kísérik; pedig ez fontos ügy s e részben a szerb oppositiv ügye olyan, mely minden szabadelvű ember támogatására számíthat. Mondják végre önök, hogy nem kisérjük figyelemmel lapjaikat s ügyeiknek a magyar sajtóban vajmi kevés tért szentelünk. Nem tagadhatjuk, de mi nem vagyunk okai, hogy így van. A szerb nyelvet közülünk kevesen ismerik, de annál többen vannak önök közt, kik magyarul is tudnak. Tehát csak rajta, a szerb közlönyök rövid szemléje a magyar lapoknak egyik legérdekesebb rovatát képezné. Csak közeledjünk minél jobban, így fogjuk egymást megérteni. De nem általános elégedetlenségi (mert hiszen mi sem vagyunk valami nagyon jól) hanem concret felszólalásokat kérünk. A nemzetiségek nincsenek elnyomva, s nyelvi jogukat megyén, községekben szabadon érvényesíthetik, hivatalképességük megvan s e tekintetben a kormány s a választó nép oly méltányos, hogy nálunk — ki merem mondani — e tekintetben a nemzetiségekhez tartozni nemhogy hátrány lenne, de — előny. Ha azonban egyes jogtalanság történik a szerb népen, legyenek önök meggyőződve, hogy az ellenzék, melyet önök a választások alkalmával győzelemre segíteni iparkodtak, bizalmukat viszonozni s minden törekvéseikben a törvény határain belül, támogatni fogja. Tóth Kálmán, melylyel nemzetük törekvései a magyar sajtó által vádoltatnak és gyanusittatnak. E nyilatkozat kétségkívül örvendetes, megnyugtató hatással bír az, midőn egy nép fiatalsága részéről határozott tiltakozást olvasunk az ellen, mintha az a nemzet, melynek ők is tagjai, törekvéseinek súlypontját, sz. István koronájának területén kívül keresné. E negatívnak pozitív része tehát az, hogy a szerb nemzet törekvéseinek súlypontja a „közös hazában,“ t. i. Magyarországban van. E positivum nem található ugyan a szerb ifjak nyilt levelében ; nem található fel benne azon határozott nyilatkozat, hogy Magyarország területi integritása egy előttük is szent és sérthetetlen eszme és tény. A panszlavisztikus törekvések határozott visszautasításából természetszerűleg következik, hogy a Magyarországban lakó szerbek törekvéseinek súlypontja nem sz. István koronájának területén kívül, hanem belül esik. — Ez az, ami ama nyilatkozatban kedvező hatású és megnyugtató. Másrészről a szerb ifjak „nyíltan és őszintén bevallják, hogy „a szerb nép között elég nagy az elégületlenség,“ — és hogy „ezen elégületlenség napról napra növekedőben van.“ Ha tehát külső okok, kívülről jövő befolyások nem szítják ezen elégületlenséget, úgy ennek okát szintén benn kell keresni — a hazában. A Magyarország területén lakó szerbek közt, a napról napra növekvő elégületlenségnek okai, — a szerb ifjak nyílt levele szerint — kétfélék: részben terhelik a kormányt, részben azonban a törvényhozást és általa a nemzetet. A kormány vádoltatik, hogy szította a szerbek elégületlenségét, midőn „a szerb nemzet bizalmát biró küldöttsége előtt, mely nemzetük és nemzetiségük igazságtalan elnyomásán panaszkodott, — egy magyar miniszter azt válaszold: „a kinek nem tetszik, költözködjék;“ hogy egy városban a kultúrás lendület és tevékenységnek politikai színezetet tulajdonított és biztosok kiküldése által nyugtalanítja a békés polgárokat ; hogy a szerb nemzeti színház felállítása elé a magyar kormány mindenféle akadályokat gördít, — végül, hogy támogatja azt, ami a szerbek komoly fejlődésének és haladásának útját állja. Nekünk sem kedvünk, sem hivatásunk a jelenlegi kormány védelmezői gyanánt lépni fel. Rendelkezik a kormány úgyis elég tollal, melyeknek nincs más szerepük, mint épen ez. Megengedjük tehát, hogy a kormány botlásainak számát e téren is szaporította. A szerb ifjak levelében említett esetek felől nem vagyunk kellőleg tájékozva, s így valószínűnek tartjuk, hogy a kormány itt hasonló botlásokat követett el, mint az erdélyi románokkal szemben, és a balázsfalvi pronunciamento alkalmával, amidőn elkeserítette a kedélyeket, gyöngítette önmagának, mint kormánynak tekintélyét, anélkül, hogy az ügynek, melynek használni akart, valóban használt volna. De mi azt hisszük, hogy valamely kormányrendszer hibái miatt a harag és bosszú nem szállhat egy egész nemzet fejére. A történelem tanítja, hogy mindig szomorú eredményekhez vezetettaz, midőn valamely kormány hibái miatt fajharcz proclamáltatott. Ha Magyarország a fölötte évtizedeken át zsarnokoskodott kormányrendszerek elleni harczot, nemzetelleni harcznak proclamálta volna, — némelyikkel talán a világ végéig sem volna szabad kibékülnie. Végre is a kormányrendszerekben 100 közül 99 sem éri el a rendes emberi életkort. A kormányrendszer elleni elégületlenség megszűnt, ha az megbukott, de a népfajok közti gyűlölségnek szánalmasak következményei, — mert ez a gyűlölség átszáll aztán nemzedékről nemzedékre. Ennyit az elégületlenség azon okaira, melyeknek kutforrása a kormányrendszer. És most azon vádakra jövünk, melyekkel mindnyájan illettetünk, mint magyar nemzet. A szerb ifjak nyilt levele szerint a szerbek közt ,,napról napra növekvő elégületlenségnek oka az, hogy szerb népünk látja, miszerint ez országban nemzetiségünk létele és fejlődhetése országos törvények által nincsen biztosítva és garantírozva, hanem ellenkezőleg napról napra tapasztalja, miként tagadtatik meg s mindinkább nyomatik el nemzetisége.“ E vád éri a törvényhozást, éri a nemzetet. S itt már rajtunk a tiltakozás sora. A magyar minduntalan vádoltatott más nemzetiségek elnyomásával, pedig soha méltatlanabbul nem ért nemzetet igaztalanabb vád, mint épen minket. Az a nemzet, mely akkor, midőn a hatalom minden eszközeivel rendelkezett, nem igyekezett elnyomni, vagy beolvasztani más nemzetiségeket, holott kedvezett a kor s az idő, kedvezők voltak a körülmények — annyira, hogy Európa más államaiban ez a műtét akkor egészen öntudatlanul ment végbe, bizonyára még kevésbé fog törekedni erre most, a XIX-ik században, midőn minden elnyomási és beolvasztási kísérlet előre meghiúsultnak tekinthető, mert törést szenved a nemzetiségi eszme magas hullámzatán, mely átjárja a legmaroknyibb népet is. Ily elnyomási kísérlet napjainkban, nem fogamzott meg egy magyar fejében sem. S a későbbi kor még kevésbé lesz alkalmas ily eszme keresztülvitelére. Az elnyomási félelem tehát rémkép; legalább is az agyrémek azon sorába kergetjük, hova a szerb ifjak kergették a panszlavismust. És én azt hiszem, hogy ma már elnyomástól csak az a nép félhet, mely nem akar haladni. Az állam gyakran törékeny, viszontagságok és változó eshetőségek által ide és oda dobható, sőt egy pillanat esélye által megsemmisíthető hatalmánál, van egy nagyobb, merészebb hatalom. Ez hódít, anélkül, hogy bilincseket rakna, uralmának önként aláveti magát az ember, a kultúra a neve. Az a nép, mely birtokába keríthette, nem félhet az elnyomástól, hanem maga fogj hódítani. Ma már hiába bástyázzuk körül magunkat, s nemzetiségünket törvényekkel. Hiába akarjuk fejlődésünket törvények által biztosítani. A szellemi haladást a törvények sem akadályozhatják, sem biztosíthatják ott, hol a haladásra az erő és a képesség magában a népben nincs meg. A kultúra meghódít oly nemzetet is, mely a várerődítés legkörmönfontabb mintája szerint rakta körül nemzetiségét törvényekkel. Egy eclatans példát szolgáltattak a legközelebbi napok. Zágrábban horvátok és magyarok németül beszéltek, ha meg akarták érteni , egymást. Pedig mind a két nemzet igen-igen féltékeny saját nemzetiségére. Horvátul a magyarok, magyarul a horvátok nem tudtak, — de németül beszéltek mindannyian. Mi ennek*az oka? Korántsem a germanisatio sikere, ■ — hanem egyszerűen az, hogy sem a magyar, sem a horvát nyelv nem bírta kivívni idegen nemzetiségek között azt a jelentőséget és kultúrái becset, melyet a német. Még akkor is tehát,ha állna az, amit a szerb ifjak mondanak, hogy nemzetiségük, tételük és fejlődésük nincs országos törvény által biztosítva, magasabb szempontból fogva fel a dolgot,s ez veszélythozó csak arra a népre nézve volna, melynek fejlődési képessége más nemzetekével nem állhatja ki a versenyt. De Magyarországon nincs is oly törvény, mely bármely nemzetiségnek lételét, fejlődését nem biztosítaná, vagy megakadályozná. Mert ez egyáltalán a modern törvényhozások körén kívül esik. Igaz, hogy politikai nemzetek, és nemzeti territóriumok — Miletics és Mocsonyi javaslata szerint — nincsenek még sz. István koronájának területén. Nem is lesznek, nem is lehetnek addig, míg számban, életképességben, anyagi és szellemi erőkben, műveltségben, szellemi fogékonyságban és kultúrai haladásban fölül nem múlja valamelyik más nemzetiség ebben az országban a magyar nemzetet. — Akkor ám törültessék el a név: „Magyarország!“ Lukács Béla: Irodalmi újdonság. Kemény Zsigmond új nagyobbszerű históriai regényen dolgozik. Tárgya a VI. Károly király korszakából van merítve. A regény, valószínűleg, a „Pesti Napló“ tározójában fog legelőször napvilágot látni. A baloldali kör szombaton f. hó 15-én d. u. 5 órakor értekezletet tart saját helyiségében. A baloldali kör tegnap esti (jan. 14-ki) értekezletén a pénzügyi bizottság általános jelentése került vitatás alá. Az értekezlet mindenek előtt abban állapodott meg, hogy a nyugdíjkérdést ezen általános jelentésről külön kívánja tárgyalni. Megállapodott az értekezlet abban is, hogy az egyes minisztériumok budgetjét egyenként veendi tárgyalás alá. A „pesti népkör“ helyiségeiben (Liputcza 9. sz.) jövő vasárnap január hó 16-dikán, d. e. 10 órakor rendkívüli közgyűlés tartatik. A kör t. tagjai keretnek, minél számosabban megjelenni. A tanácskozás tárgya : a pestvárosi képviselőtestület restauratiója. Az id. váltisztmány nevében : Horn Ede, hely. elnök. A szerb ifjak határa. Pest, jan. 13. A „Hon“ jan. 11-diki reggeli kiadása, a Magyarország fővárosában öszpontosult szerb ifjak egy nyílt levelét közlé,melyet ezek a magyar fiatalsághoz intéztek. A szerb ifjak, mint ,a kik jól ismerik a szerb népet, melynek fiai, és ismerik a legkisebb részletekig népük jelenlegi lelki hangulatát“ határozottan tiltakoznak a „panszlavismus“ ellen, mint a Adakozás. A honvédmenházra szerkesztőségünkhöz küldött : Weiszberger Sándor ép. mérnök Delniczéről...................................8 ft — kr Leskary Miklós Prnkelről küldött 5 „ — „ Horváth István Szepesiből küldött . . . . . . . . . . 2 „ —— „ Marsó Pál ugyanonnan . . . 1 „ — „ Berzsenyi Dénes volt honvédszázados Ipolykesziből . 2 „ 50 „ Huray Istvánné .....................5 „ — „ Dr.Ambrozovics Károly Zomborból egy keresztelési lakoma alkalmából ............................................15 „ — „ Decsy Gyula Bogyiszló község részéről*)...................... . . . 2 „ 71 „ Valkó Nándor a gálszécsi műkedvelő előadás alkalmából az előbbi összeghez még küldött felülfizetésekből...............................4 „ — „ Heves Károly megy. alügyész Nagy-Zomborból.......................10 „ — „ Mérey Gyula Bárdról . . . 30 „ — „ Batthyány Lajos szobrára küldött : Herczeg Ferencz reform, lelkész ÓMoraviczáról ......................1 ft — kr Puskás János ref. segédlelkész 1 „ — „ Sárváry Antal Egyedről . . . 10 „ — „ Mérey Gyula Bárdról . . . . 10 „ — „ A vizkárosultaknak Holka István Somogy Kálmáncsán gyűjtött készpénzben és termesztményekben*, melyek értékesíttettek, összesen..........................27 frt 30 kr. Népszámlálás. Sz. kir. Pestváros népszámlálási bizottsága összeírási munkálatait majdnem teljesen befejezvén, a beszolgáltatott, s összeállított számláló lapok városunk népességének következő képét mutatják : Összesen 102,996 97,824 200,824. Ezen lakossági szám — jóllehet véglegesen megállapítottnak még nem mondható, amenynyiben a hivatalos egybeállítás még meg nem történt, mégis már igen közel áll a népesség valószámához, mely az itt kimutatottnál még késsel nagyobb lesz. férfi nő lélekszám Belváros 12,139 12,203 24,342 Lipótváros 10,411 11,395 21,806 (I. Terézváros 18,486 17,975 36,461 (I- „ * 19,526 17,904 37,430 Ferenczváros 10,983 10,458 21,441 Józsefváros 21,332 20,099 41,341 Kültelek 7,672 5,947 13,619 Kőbánya 2,447 1,813 4,260 Mikor a gyermek járni tanul. A korszellemmel járó szabad eszmék rendszerint csendesen, észrevétlenül terjednek , elkészítik maguknak a talajt, melybe magvaikat elhintsék, s egyszer csak azon veszi magát észre az ember, hogy megváltozott a világ, az emberek eszmejárása egészen más lett, mint az előbbi nemzedéké. Vannak azonban momentumok a történetben, melyekben a korszellem — mint mondani szokás — „nagyot lép.“ Decenniumokat ugrik át, s egyszerre oda jut, hol a legvérmesebb ábrándozók is, meglehet, csak századok múlva hitték eljuthatni. Mi ily időben élünk, s méltán mondhatjuk , hogy korunk a meglepetések kora. Rövid három év alatt két államot láttunk az absolutistikus kormányformából constitutionalisba lépni. Az egyik Ausztria, a másik Francziaország. Ez utóbbin egyátalában nem lehet csodálkozni, mert ott a személyes uralom csak mesterséges eszközökkel bírta magát fentartani ennyi ideig is, és csakis azon rendkívüli genialitás által, melyet még a már haldokló oroszlántól sem lehet megtagadni. De Ausztria soha sem bírt alkotmányos államformával azelőtt. Keletkezésétől kezdve mindvégig absolut uralom alatt állt, s midőn az alkotmányt megkapta , egészen új államként lépett a többi államok családjába, mintha csak akkor született volna. Az államjogászra mindenesetre a legérdekesebb tünemény egy újonnan keletkező ország állami életének legelső fázisait észlelni,hogy tanul apránkint maga lábán állni, járni, beszélni s idővel tenni. Elvitathatlan igazság, hogy amint egy kész állam organismusa hasonlít egy férfi organismusához , és úgy hasonlít egy most keletkező államé egy gyermekéhez. Ausztria e tekintetben felette érdekes tünemény volt. Ott a constitutionalismus nem a földből nőtt ki, nem maga a nép .) E község most egy éve porig égvén, ínségben szenvedő lakosok tették ott össze a hazafi czélra nélkülözhető filléreiket.