A Hon, 1870. május (8. évfolyam, 99-123. szám)
1870-05-05 / 102. szám
102. szám. VNEL évfolyam. Pest, 1870. Csütörtök, május 6* Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési dij: Pesten küldve, vagy Budapesten hixho* hordra reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 fkt. 85 kr. 5 hónapra.............................5 „ 50 „ 6 hónapra...........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. OTV JUL 41 POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz- Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . .0 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. •— Nyílt téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. SPip’ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési árak „AHON" april—júniusi évnegyedére. April—júniusi évnegyedre . 5 frt 50 kr. April—September! félévre . II „ — a April—decz. 3 negyedévre . 18 „ 50 „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint 300 Pest, martins hóban 1870. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, MÁJUS 4 hát a Királyföld? A napi sajtó mindig kiváló gondban részesíti a megyerendezés fontos kérdését, nemcsak azért, mert kegyeletben tartotta e traditionalis institutionak történelmi múltját, hasznát és jó szolgálatait, de leginkább azért, mert alkotmányos életünk jövőjére nézve nagy fontosságúnak ismerte azt föl, miként fog rendeztetni , minő alapokon fog szerveztetni az alkotmányos élet egyik leglényegesebb factora. A törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat előterjesztésével, a kormány végre kilépett hosszas unszolások után titkolódzó, visszatartó állásából, s elmondd, miként véli a törvényhatóságokat rendezendőknek. E kérdésben igen lényeges dolgokra nézve nem oszthatjuk a kormány nézeteit; nem oszthatjuk azt, hogy a megyének képviselete a nagy birtok után alakíttassék, hogy a belügyminiszter bírósági hatáskört gyakorolhasson stb. Más részről nem oszthatom azt, hogy az árvaügyek a megyére bízassanak, mert ezen ügyekben sokkal hivatottabbaknak tekintem a rendes törvényszékeket. A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat a köztörvényhatóságoknak csak egy részét akarja rendezni. Rendeztetnek a vármegyék, székely székek, a jászkun, hajdú és nagykikindai kerületek, a vidékek, a XVI szepesi város kerülete, a szabad királyi s rendezett tanácscsal biró városok, — de a magyar koronának egy nevezetes territóriuma kihagyatott e rendezés alól. Értem a Szász vagy Királyföldet. Egyetlen egy helyen létezik a nevezett tvjavaslatban említés a Királyföldről. A tvr. 89. §-ához ugyanis oda van dobva, hogy „a Királyföld rendezéséről az 1868. XLIII. t. sz. 10-ik §-ának rendelete folytán külön törvény intézkedik.“ Nézetem szerint a Királyföldnek elvonása a köztörvényhatóságok általános rendezése alól, teljesen indokolatlan. A királyföldi viszonyok egyáltalában oly különlegességet nem képezhetnek, hogy a megyék, székek, vidékek, jászkun s hajdú kerületekkel egyetemben ne rendeztethetnének. Különben 13, ama törvényezik, melyre hivatkozás történik, az 1868-dik XLIII-ik, mely Magyarország s Erdély egyesitéséről szól, épen a Királyföldnek mielőbbi rendezését teszi a minisztérium kötelességévé, megbízván azt, hogy az illetők kihallgatásával az országgyűlés elé olyjavaslatot terjesszen, mely valamint a törvényeken és szerződéseken alapuló jogokat, úgy az ezen területen lakó bármely nemzetiségű honpolgárok jogegyenlőségét is tekintetbe vegye és összhangzásba hozza.“ A törvénynek egyszerű intenziója tehát az volt, hogy a Királyföld szervezésére nézve terjesszen a kormány javaslatot az országgyűlés elé. S miután e tekintetben eddig mit sem tett, miután a Királyföld máig sem rendeztetett — pedig reá fér: — okvetlenül a köztörvényhatóságok általános rendezése alá kellett vonni, annál is inkább, mert ezen törvényjavaslattal egyetemben nem terjesztetett elő egyszersmind olyavjavaslat, mely a Királyföld szervezetére vonatkozik. Kétszeres munka, kétszeres időpazarlás lesz e mulasztásnak eredménye. Mert mi nem vagyunk abban a véleményben, hogy a Királyföld számára extrasütemény tálaltassék ki. Midőn a megyék elvesztik több nevezetes, és eddig gyakorolt jogaikat, midőn a Jászkunok történelmi institutiói fölött napirendre tér az országgyűlés, midőn az erdélyi törvényes három nemzet közül kettőnek ősi s jogérvényes privilégiumai megsemmisittetnek, mert nem egyeztethetők többé össze sem a parlamentáris sem az állami élettel; — midőn minden téren szakítunk a történelmi traditiókkal és institutiókkal, s a kegyeletes fájdalom érzetével bár, de mégis feláldozzuk a haladás érdekében: — akkor valóban nem látjuk át, miért kelljen egyedül a szászok szép szemeiért, csupán csak a Királyföldre nézve kivételt tennünk. A szász nép circumspectus vala mindig, nem hagyott kizsákmánylás nélkül egy kínálkozó alkalmat sem, s úgy látszik , most a magyar kormányt hálózta körül, mert különben ez mondott volna már valamit eddig e tárgyban, vagy fehéret, vagy feketét. De a Királyföld rendezését a kormány még folyton nyílt kérdés gyanánt hagyja fön. Pedig nézetem szerint a Királyföld sem jöhet más szempont alá, mint egy egyszerű köztörvényhatóság. Kevesebb joggal bírhat, de többel semmiesetre sem. Különben a kormány önmaga döntené meg azon fő axiómáját, hogy a törvényhatóságok nagyobb autonómiája lehetleníti a kormányzást. Nem akarunk ugyan most a Szászföld szervezésének fejtegetésébe bocsátkozni, csak azon nézetünket fejezzük ki, hogy valamint a Királyföld nem gyakorolhat nagyobb autonómiát mint az új köztörvényhatóság, úgy a magyar országgyűlés egyáltalán nem érezheti magát feljogosítva, hogy a Királyföldön a szász népnek praeponderantiáját s nemzeti uralmát, s ezzel az ott lakó és a szászoknál nagyobb számú oláh nemzetiség elnyomását a törvény által biztosítsa. S ha a magyar kormányt nem az vezeté, hogy a Királyföldnek nagyobb autonómiát biztosítson mint a köztörvényhatóságoknak, — és hogy a Királyföldön törvény által megerősítse a minoritásban levő szász népnek mint „nemzetnek“ uralmát, akkor valóban nem értjük hogy miért nem vonatott e territórium is a köztörvényhatóságok általános rendezése alá. Én nagy tisztelője vagyok a történelmi institutióknak mindaddig, míg a létező viszonyokkal s a rohanó idő megváltozott állapotaival nem ellenkeznek. Ismerem a szász nép privilégiumait s ősi alkotmányát, de azt hiszem, hogy valamint mi új alapokra fektettük az alkotmányt, valamint magyarok, székelyek, kunok szászok részint megfosztottak, részint lemondani kénytelenítettek ősi privilégiumaikról és történelmi jogaikról, hogy még kevésbé képezhetnek államot az államban a szászok, akik a történelem bizonysága szerint magyar királyoktól s magyar fejedelmektől nyert szép privilégiumaikat ritkán használták a közös haza érdekében. Lukács Béla. TÁRCZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. NEGYEDIK KÖTET. Nem. — Evelina ! (Folytatás.) A vendégek csupa merő üveges* hí utókon érkeznek a templomhoz a bondavári kastélyból, hova az előző napon megszálltak. A herczeg czimeres batárja jön legelöl. Hátul két lakás aranyos ruhában, elöl fehér parókás kocsis, háromszegletű kalappal.. A lakájok sietnek a hintó ajtaját kinyitni. S abból legelőbb leszáll egy finom öreg ur, ezüst fehér hajjal, simára borotvált nyájas szelíd arczcal, úri tekintettel,s ugyanaz kezét nyújtja a hintóból kiszállásra egy bársonyban, csipkében pompázó urhölgynek, kit a legcsaládiasabb nyájasság kifejezésével segít a földre lelépni. A hintóból lelépéskor a delnőnek kitűnnek világos lila atlasz topánkái s fényes selyem harisnyája. Milyen nagy uraság lehet ez ! mondja magában a bámészkodó tömeg, mely a templom előtt ácsorog s kalap levéve várja az uraságokat. Csak egy daróczruhás alak kiált fel megriadva , midőn a déli hölgyet leszállni látja: „E vila !“ Szaffrán Péter az. A delnő meghallotta a bámulat felkiáltását , mosolyogva fordító arozát arra felé : „Nem! — Evelina !“ S azzal fellebegett a templom lépcsőin előkelő grácziával. Evelinát a hiúság hozta e helyre. Meg akarta mutatni a selyem harisnyáit azoknak az embereknek, akik látták őt faczipőben és mezítláb. A parasztleány hiúsága volt az. Nem kevélység, csak hiúság. Nem akarta ő lenézni egykori társait, akart velük jót tenni, pénzt osztani ki közöttük, hálára, tiszteletre kötelezni őket, s különösen azoknak, akik hozzá jók voltak, meg akarta mutatni, hogy ő most, midőn ilyen nagy uraságra jutott, nem feledte el az irántuk való háladatosságot, óhajtja őket boldogítani. Evelina előre örült a találkozásnak hajdani vőlegényével. Az már valószínűleg rég vigasztalta magát, talán már felesége is van. Egy kis pénzajándék azt igen boldoggá fogja tenni. Arra is számított, hogy Ivánnal is fog találkozni. Annak is be fogja bizonyítani, hogy milyen hálával emlékezik rá s milyen hatalma van e háláját tettekkel is bebizonyítani. Annak már ajándékokat nem oszthat ugyan, de tudathatja vele, milyen veszély fenyegeti kis terepét a hatalmas consortium részéről s felajánlhatja mindenben döntő befolyását a társulatnál Iván javára, ha az ki akarna egyezni az óriás ellenféllel, ki őt agyon szándékozik nyomni. Mindenkivel akart tenni valami jót. Hogy azután mondják az emberek: Ah de felvitte Isten a dolgát! De jó szive van! De megismeri szegény barátijait most is! A jóltevés hiúsága hozta ide. Azt is kicsináltam szépen, hogy Berenddel összejöhessen. A környék tekintélyei, földbirtokosai a herczeg nevében lettek meghiva a megnyitási ünnepélyre és lakomára. Egy ilyen meghívást visszautasítani lehetetlen. Bár ugyan Sámuel apát, mikor Evelina példázgatott előtte, hogy nem látogatja-e meg Berendet, mint tudós collegáját, hogy tán magával hozhatná a lakomára , azt felelte rá,hogy nincs a világnak olyan kincse, amiért ő Berend Iván barátjához azzal a szép szóval nyisson be, hogy gyerünk a Bondavári főurak salonjába. Ő tudta miért mondta? Amint Szaffrán Péter az előtte elsuhanó tünemény után bámult, valaki a vállára ütött hátulról. Kaufman Felix úr volt az. Péter arczát első perczben az ijedség, azután a düh sápaszta el ez alak láttára. Az pedig úri fölénynyel mosolygott le rá,mint a kivel egykori kapitális tréfa emléke tartja összeköttetésben. — Jó napot fiú ! Aztán a vendégségre te is feljöjj ! Szaffrán Péter végig bámult az előtte elhaladó uraságokon, s mikor mind bementek a templomba, ő is utánuk ment. Ott letérdepelt egy szent kép előtt a templom legsötétebb zugában, s két összekulcsolt kezét a falnak támasztva, s arczát karjai alá dugva egy fogadást tett, egy rettentő nehéz fogadást. A kik látták, azt hitték, bűneit bánja és imádkozik. Azután felkelt, nem várta be a fényes szertartás végét, kisietett a templomból,vad tekintetet vetve háta mögé, ha nem kiáltanak-e utána, a szent képek mind ujjaikkal felé mutatva: „fogjátok el ! kössétek meg !“ A szent szertartás után a gyártelep megtekintésére vonult az úri társaság. A fenyőgalulyakból emelt diadalívnél a munkások küldöttsége fogadta az uraságokat, s azoknak vezérszónoka tartott volna nekik valami ékes beszédet, ha bele nem sült volna. Hanem egy fehér ruhás lyánkákból álló csoportozat egészen szerencsés volt abetanult verset elzengedezhetni; egyik kis leány Evelinának pompás virágcsokrot nyújtott át. Evelina megcsókolta a gyermeket s azt kérdező tőle : „hát Miczike, ismersz-e még ?“ Dehogy ismerte ! Rá sem mert nézni Evelinára, olyan szép volt. A telep épületeit, a gyárakat,a kohókat, a hámort, a tárnát,a szénizzasztót Rauné úr az igazgató mutogatá meg az uraságoknak, kik azután jól kifáradva érkezének vissza az étteremmé alakított raktári helyiségbe, ahol két czigánybanda fogadta őket, természetesen a Rákóczy indulóval. Eljött bsz erre az ünnepélyre hivott és hívatlan, úr, paraszt, pap és czigány. Hanem az érkezettek között Ivánt nem találta meg Evelina. Még csak mentegető levelet sem küldött. Ismét a fekete ing van rajta, nem tud bókokat hazudni, ahol azoknak ellenkezőjét érzi. Goromba ember. Pedig talán van is rá oka ? Mikor a medve bőrére isznak előre, a medvének legalább hadd legyen joga nem lenni jelen azon az áldomáson. Hanem ott volt Szaffrán Peti. Még az a kitüntetés érte, hogy a munkások asztalánál első helyre ültették. Hiszen vendég volt közöttük. Többen nem jöttek át a bondavölgyi tárnából, egyedül ő. A vendégség késő estig tartott. Urak és munkások igen vígan voltak. A lakoma vége felé odahivatta Felix magához Szaffran Pétert. Bemutatta őt a herczegnek. —Ez az a derék munkás,akiről beszéltem excellentiádnak. Szaffrán érzé, hogy arczába szökik vére, s halántékainak tódul. — Nos, jó fiú, hát hogy éled világodat, amióta nem látták egymást ? Szólt Félix. Félsz-e még a doktortól olyan nagyon ? No itt adok neked egy kis flastromot. Gyógyítsd meg az ijedtségedet vele. — S azzal kivett tárczájából egy újdonat száz forintost s odanyomta Péter markába. — Ne nekem, a nagyságos asszonynak csókolj kezet. Szaffrán Péter szót fogadott, s kezet csókolt Evelinának arra a szép gyönge violaszin keztyűjére. Lám milyen jó engedelmes fia lett az emberevöből! — A nagyságos asszony neked igen jó akaród , folytató Félix. Az ő szavára , excellentiája, a kegyelmes herczeg, méltóztatott elrendelni, hogy tégedet a részvényes telephez, mint tárnafelügyelőt alkalmazzunk , ezer forint évi fizetéssel. Mit szólsz ehez fiú ? (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva- A pestvárosi választók kéretnek egy csütörtökön május 5-én este 7 órakor a „Pesti Népkör“ helyiségeiben tartandó értekezletre minél nagyobb számmal megjelenni. (Sip n. 9. sz.) Az első bíróságok, és kir. ügyészség iránti törvényjavaslatok május 5-én fognak a képviselőházi központi bizottságban tárgyaltatni. Adakozások A honvédmenházra Hajós Ilma k. a. Petőről küldött 5 frtot Visy Imre 1 ft. Vipera 1, Szirmay Matild és Andor tanulók Nálafalváról küldtek 3, Jánki Károly és Kalotay Vincze Biharban Poklosteleken gyűjtöttek 20, Sólyomi Lipót Balaton Edericsen gyűjtött 7. 82 kr. Kerkápolyi Tivadar és Sári Gábor (Veszprém) Vámoson gyűjtöttek 16 ft. 20 kr., Felnagy János Ispánkiban gyűjtött 4 frt. 50 krt. A Batthyány emlékre Sólyomi Lipót B. Edericsen gyűjtött 3.30. Az uj Magyarország. I. (Sz.) Nem tehetünk róla, de úgy lehet még sokáig hasztalanul keresünk belügyeink között a nemzet életére és jövő alakulására nagyobb befolyású tárgyat, mint a törvényhatóságok rendezésének kérdése, és őszintén megvalljuk, ha még találnánk is, nem örömest fordítanék el az olvasóközönség figyelmét az épen szőnyegen lévő tárgytól; kivált miután mind a megelőző körülmények, melyek a megyei autonómiai érzület zsibbasztására hatottak, mind a jelen kormány, mely merev centralisatiora törekvő terveit ügyesen rejtegette a rendszeréből kiszaggatott törvényjavaslatok szőnyegre hozatala által, éépen ezek nyomán kétszeresen hatott arra, hogy az egyre kevesebb értékre szállított nemzeti kincs iránt közönyt, apathiát idézzen elő. Ez apathia elvitathatlanul megvan és ebből a nemzetet csakis kettő rázhatja föl, vagy az ha a kormánynak e tárgyban benyújtott javaslatát kellő mélységgel teszi tanulmánya tárgyává és erre idő kell, vagy ami még valószínűbb, de még több időt igényel, ha lehagyjuk játszani a működő személyek játékát s a nemzet előtt majd egész bevégzettséggel előtte fog állani — az új Magyarország. Nem kétkedünk, hogy ha a közvélemény időt nyer a miniszteriális törvényjavaslat megfontolására, nem sok olyan nyilatkozatot fogunk hallani, mint azon megyéé, melynek vagy centralisticus liberalismusa, vagy apathiája odáig emelkedett, hogy a saját jogait csaknem teljesen megsemmisítő tervezetet jóformán talán el sem olvasva, bizalmi tüntetésül használta föl; bár megvalljuk, a nagy részt szolgai függésre kárhoztatott, vagy apathiába sülyedt, gyakran csakis a tisztikarból álló bizottságoktól nagy dolgokat nem igen várunk, sőt még azt is hajlandók vagyunk elhinni, hogy azok, kik a kormány eddigi intenziói nyomán nem a lassú halálra kárhoztatást, hanem a kegyelemdöfést várták — s ezek közé magunkat is sorozzuk — e megszokott fél cselekvényben még kegyelmes eljárást is látnak, de annyi bizonyosnak látszik előttünk, hogy majd a bevégzett mű előtt megdöbbenve fog megállani a nemzet s mindenki, kinek a szabadság eszméi iránt még érzéke van s nem ideálja a „polizei Staat“ — keserű csalódást fog érezni kiábrándulása fölött. A 48-ks törvények, miután az autonóm életnek a népképviselet által uj alapot adtak, a törvényhatóságoknak minden más jogát a követválasztáson kívül meghagyták; sőt igen sokak előtt ismeretes dolog, hogy épen azon férfiú, kinek ezen átalakításban oroszlán része volt, még ezen jog kárpótlásáról is akként kívánt gondoskodni, hogy a municipiumoknak, mint az értelmiség mérséklő elemének a felső házban szerezzen befolyást, követek küldése által. Azóta is, mindazok, kik a nemzet szabad fejlődésének, és nem a könnyű kormányzat szempontjából gondolkoztak e tárgyról, szellemi erejöket oda irányozták, hogy mind annak megóvása mellett, mi a parlamenti kormányzást nem lehetleníti, a törvényhatóság az uj egészséges elemek fölvétele mellett oly életet nyerjen, mely a nemzet alkotmányának ezredéves fáját ezen hatalmas ágazatokban és lombokban, melyek épen mint ott a tüdők szerepét viszik s tehát a valódi szabad életnek létföltételei, a hervadástól megmentsék. A szélesebb alapra fektetett bizottság hatáskörét a felelősség keretében az ország minden anyagi és közmivelődési érdekeire kiterjeszteni s ez által a meleg önzéstelen közérdekeltséget hathatós eszközök által fentartani; a provincziális érdekeknek, az autonóm jogok tágkörű alkalmazása által száz meg száz gyupontot keresni és találni; népesebb városainkat, az ország közérdekeibe bevonás által hagyományos szükkörüségükből kivetkőztetni s a központikormány túlkapásai ellen, kivált a még mindig fenyegető esélyek idején ellensúlyozó elemeket teremteni; — ezek voltak azon bölcs és hazafias czélzatok, melyek e mélyebb gondolkozásu férfiak előtt lebegtek. És ezzel szemben hova jutottunk most? Oda, hova a nemzetet csakis azok vezethették, kiknek alap- s mondhatnék kizáró elvek a könnyű és gyors igazgatás; azok, kiknek egyike, még magyar egyetemet sem tud többé másként képzelni, mint ha abban a nemzet minden vallásfelekezetének theológiáját öszpontosítja. Ezen öszpontosító törekvéseknek elég pregnáns , habár nem elég éles, mert a szándéknak még most is lehetőleg lepleztetnie kell, kifejezése a törvényhatósági rendezésre vonatkozó törvényjavaslat. Ezen javaslat közzétételét követő napon, a kormány egyik kiváló tagja, ki úgy látszik a jövő megyéjében — mit nem is csodálunk — máris kényelmesen be tudja élni magát, az ellenzék egyik köztiszteletben álló tagjához így szól: „Tudom, hogy olvastad legújabb törvényjavaslatunkat a megyerendezésről. No ugye meg vagy elégedve vele ?“ Olvastam — felel az, de egy igen nagy hiányát látom. És ez ?(Hogy mindjárt az első szakaszba bele nem tettétek: „A megyék ezen törvényjavaslat által végképen eltöröltetnek.“ A hitében csalatkozott államférfiú boszankodva szakitá meg a beszélgetést. Pedig az illetőnek, kit senki sem vádolhat idealistasággal, tökéletesen igaza volt, és e beszélgetést, mint teljesen jellemzőt bátran följegyezheti a magyar történelem. E törvényjavaslat sokkal kevesebb alapot nyújt arra, hogysem a törvényhatóságok új és szabad fejlődésű életre ébredhessenek és mégis többet, hogy legalább egyszerre multjukhoz méltó halállal múljanak ki. Czélja: egy lassú, sintődésre kárhoztatott kórállapot előidézése, minek következtében még azoknak is kivárniok kelljen kimúlását, kik egykor az „élőnek szerettei voltak s kik egy újabb mozgalmasabb életre támadásában reméltek; szóval egy lassú, senki által meg nem siratott halál. „Ugyan mit lamentáltok ? — kérdi egy jobboldali ismerősöm e napokban. Nincs-e megadva a megyéknek mindaz, mit részekre józanul megadni lehet ? Nincs-e megadva autonóm köre? Nincs-e meghagyva kérvényezési és levelezési joga ? Nem szabadon választhatja-e tisztviselőit? Mit kívánhattok többet ennél? Ha csakugyan van életképesség a megyékben, a megadott alapokon megállhatnak és szabadon fejlődhetnek ; ha nem, akkor kiévültek az új világrendből s eljött az idő, hogy kimúljanak. A felelettel nem maradtam adós , el fogom azt mondani közelebbről e lapok olvasóközönségének is , el fogom mondani, milyennek képzelem azt az „új Magyarországot“, mely az új intézkedések nyomán, ha jó idők járnának reá, létre fogna jönni.