A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)
1870-06-03 / 126. szám
128. szám. VIII. évfolyam. Regretti kiada&* Hit.-veam,I. r>~——mni■ amutmmimmm mi ■ ■ m ...... .. —.Pest, 1870, Péntek4 junius 3. KSZX’rz Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vjigy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . ... 1 frt. 85 kr. 3 hónapra.......................5 „ 50 , 6 hónapra . . . , 11 . , Az esti kiadás postai különküldéséért felinfizetés havon kint .......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjára fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . .30. Terjedelmi s.hirdetéseit többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyit-téri e hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bermentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési árak „A HON" april— júniusi évnegyedére. April-júniusi évnegyedre . 5 frt 50 kr. April —September! félévre . 11 „ — „ April—decz 3 negyedévre . 16 „ SO „ Az esti kiadás postai különküldéseért fel ill fizet és havonkint 30 „ Pest, martius hóban 1870. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, JUNIUS 2. A hatósági törvényjavaslat védelme. (Sz.) Mindenki azt hitte, legalább mi több oldalról hallottuk azt a hitet kifejezve, hogy a hatósági törvényjavaslat országgyűlésünkön nagy és komoly harczot fog előidézni. .Csalódtunk. Az osztályokban folytatott tárgyalások mutatják, hogy a kormány sem argumentálni nem akar, sem magát a törvényjavaslat mellett kitenni nem szándékozik. E helyett folytatja a legfontosabb belügyi reformkérdésnél azon kisszerű politikát, hogy az egészet pártkérdéssé "emelje, saját pártja gyengébb szívű embereit insinuatiókkal megrémítse, számlálgatja folytonosan embereit az osztályokban, s az ügyes háznagyi hivatalt felhasználja arra, hogy ahol szavazattöbbsége ingadozik, a hiányzókat készen tartott kocsikon ügyes kortesfogással oda teremtse. Kívül volt nagy zaj, mozgalom, küzdelem, de csak a bérkocsisok javára, benn a termekben a kormány és pártja részéről vagy mély csend, tehát semmi vagy még a semminél is kevesebbet jelentő érvelések. A közfigyelem például kiválóan a III-ik osztályra volt irányozva, hol Deák, Ghyczy, Nyáry, Irányi, Gorové stb. vannak ; szóval, hol legerősebb elvharczot várt mindenki. Bővebb értesülésünk lévén ez ülésről, melyen még vendégekül is nagy számmal voltak jelen, elmondjuk az ülés folyamát főbb vonalaiban. Először Tanárky állott fel, s beszélvén a jelen megyék roszaságáról, közigazgatásunk hiányos voltáról, kiemelte a reform szükségét. Nem vonta kétségbe senki. Az ellenzék részéről Nyáry, és Ghyczy beszéltek ezután, mindenik azt fejtegetve, mennyire nem felel meg a javaslat sem a kor igényeinek, mint kasztrendszert alkotó, sem az autonóm jogok körének. Figyelmeztettek a veszélyekre, melyek a központi hatalomnak ezen utolsó közegekig lenyúló terjeszkedése miatt a nemzet szabadságát fenyegetik. Gr. Teleky Domokosnak, ki a fennebbiek után szólt, még az a hatáskör is sok, melyet e törvényjavaslat ad a megyéknek. Hosszas beszédének legsajátszerűbb volt azon érvelése, hogy ő a törvényjavaslatot egészen hiányosnak és rosznak tartja, de az egyik felét épen annyira veszélyesnek, hogy annak ellenszeréül a másik felét — tehát az egészet — kénytelen elfogadni. Irányi és Győrffy, kik az ellenzék részéről újból felvették a szót, már a részletekbe is ereszkedtek. Irányi különösen a census szempontjából támadta meg, míg Győrffy az egész javaslatot szétszedve, bebizonyította, hogy az igazságügyminisztertől elmúlt évben tett ígéret egyetlen pontjában sem tartatott meg, hogy az az autonom jogok minden kellékeinek hiával van s a miniszteri omnipotentia megalapítására czéloz. Ezután szólott Deák Ferencz. Continuere omnes intentique era tenebant. A vendégek mindannyian az asztal köré gyűltek, hogy a törvényjavaslat jeles védelmét hallják pártjuk legnagyobb emberétől. Az ellenzék is feszült figyelemmel hallgatta, hogyan ontja halomra e nagy szónok érveléseik összes halmazát. És mit mond Deák Ferencz? Először, hogy ő senkit sem akar kapacitálni, mert ide már mindenki meggyőződéssel jön. (Ha így volna!) Aztán felhozta, hogy az ellenzék más közjogi alapon áll (?) s így nem csoda, ha e törvényjavaslatot nem fogadja el. Végre a censust illetőleg beszélt arról, hogy ezt pártja és ő az „agráriai mozgalmak“ miatt fogadták el. Eddig volt. Ha már e három eszmét érvnek kell tekintenünk, nézzünk velük szembe. Ha az a baj, hogy az osztályokba már mindenki oly erős meggyőződéssel jó, hogy többé nem kapacitálható, miért nem fogadta el a kormány a közös bizottság eszméjét? Mi a feleletet is megmondjuk, s ez az , hogy ha e javaslatból mesterségesen pártkérdést nem csinál, valószínűleg soha sem viheti át. Ha saját pártja embereit egyoldalúlag nem bearbettálja, soha többségre nem emeli. El kellett vonni saját szűkebb látkörű híveit az ellenzék hatása elől. A másik eszme, melyet Deák mond, már sokkal nagyobb nyomatéka. E szerint a megyék ilyes transfiguratiója szintén a kiegyezési alap függeléke ! No ezt már nem tudtuk , s ez érv előtt kénytelenek vagyunk meghajlani! Ami legvégül az úgynevezett »agrariai mozgalmakat“ illeti, — erre csak azt kell megjegyeznünk, hogy mi azt nagy részben agyrémnek tartjuk. Somogy megye volt e tekintetben legjobban elhitetve, Rajner urat le is küldötték; az ellenzék e miatt már három kérdést intézett a kormányhoz, és nem nyert egy feleletet sem ; bizonyosan azon egyszerű okból, mert nincs mit felelni! Mi sem akarjuk a választhatóságot census nélkül, de abban sohase jutott eszünkbe garantiát keresni oly agitatiók ellen, melyek először a mi józan népünknél csak is szórványosan jelenhetnek meg s melynek még akkor sem lehet az ellenszere, hogy tisztán vagyonra fektetett qualificatiók által az egységes magyar nemzetet osztályzatokra szaggassuk. íme ilyenek azok a „komoly fegyverek“, melyekkel a kormányjavaslata mellett sorompóba lépett. S TARCZA: fekete gyémántok, szegény öt kötetben. Irta Jókai Mór. NEGYEDIK KÖTET. (Folytatás.) Immaculata. A pap bámulva nézett rá a folytatá, a nő arczára figyelve. — Az nem. De a részvénytárna egészen. S mint a távirat tudósit, azonfölül a tárna ki is gyulladt s eloltása lehetetlen. A pap azt olvasá a nő égnekiemelt szemeiből, mély fohászából, hogy „hála Istennek! csak hogy Berendnek nem történt baja!“ — Most ebből egy igen nagy veszedelem támad , folytatá az apát. Ön talán hallott róla valamit, hogy Kaufman a pénzvilágban mily fényes hírre emelkedett a bandavári ügylet által. Milliók vannak reális értékben belefektetve, és tizannyi milliók ideális értékben, mint börzejáték tárgyai függnek a levegőben. Egy ilyen catastropba, mely meglehet, hogy még kiheverhető, meglehet, hogy a tárnatüzet elolthatják, de mostanra elégséges fegyver az ellenfél kezében, hogy Kaufmant megbuktassa. A fellobbant tárna egyúttal a contremine tűzaknája is. Egy pénzkirálynak nem azokban a milliókban fekszik az értéke, amiket vasládája őriz, hanem azokban a milliárdokban, amikszámára az idegenek fiókjában nyitva állanak. A hitelében egy csattanó esés, és mindezen fiókok becsapódnak előle, és még az is, ami zár alatt volt nála, elolvad; ha csak el nem fut annyival, amennyit a két kezével kimarkolhatott a saját pénztárából Kaufman most ebben a helyzetben van. Ma száz milliót tart feléje kínálva minden kéz , holnap, egy kiáltás is ugyanannyi kéz zörget a kapuján visszakérni azt, amit rá bízott. Ezt a kiáltást megtenni, vagy meg nem tenni, most egy emberen függ. Ez az ember Sondersham Waldemar herczeg. Ő itt van. Ma érkezett meg. Valószínű, hogy titkos ügynökeitől előbb megtudta a bondavári balesetet, mint Kaufmant tudósítók ottani igazgatói, kik talán elfojtani hitték a veszélyt. Sondersham herczeg kezében van Kaufman sorsa, és nem titkolom, az enyém is. Egy roppant, félvilágra szóló tény mozdító ereje voltam. Holnap kellene a párisi és brüsseli pénzpiacokon föltételni a Kaufman által intézett egyházi kölcsönnek, mely tán a világtörténetnek adhatna új fordulatot. Ha Waldemár herczeg felhasználja a bondavári catastrophot s közbekiált, elenyészett az egész, mint az álom. Ha ő megjelen a börzén s azt kiáltja: „Kaufman-féle részvények pária alul hatvan“ akkor el vagyunk veszve. Ha ő hallgat, a nagyszerű terv fényesen sikerül s akkor a bondavári kicsiny malheur olyan apró dologgá zsugorodik össze, hogy a világpiaczon senki sem veszi észre. — Érti e ön most már, hogy minő varázshatalom van most önnek egyetlen szavában ? hogy mit tehet, ön, ha Waldemár herczegnek egy szót mond ? Evelina csak némán ingatta fejét s mutató ujját ajkára téve. A hallgatás nemtőjének képe. • Micsoda ? Ön nem akarná ezt megtenni ? szólt az apát úr szent haragra gerjedve. Ön nem gondol arra, hogy egy magas czél elérése egyetlen szavába kerül ? Ön engedné a szent széket összeomolni, az angyalvárra a hitetlenek véres zászlóját a levert, kereszt helyébe tűzetni, a szenteket helyeikből ledobatni, csupán egy asszonyi szeszély miatt! Evelina széttárta két karját, mintha küzdelemre menne egy kínzó óriással, s elszántan kiálta fel: — Nem szólhatok azzal az emberrel! Sámuel apátot most már boszantotta ez a szeszélyeskedés. Föltette magában, hogy ha rá nem veheti ezt az asszonyt, legalább érzékenyen meg fogja sérteni. Azért vette a kalapját s azt háta mögé tett kezébe fogva, hideg gunynyal monda Evelinának: — Én meg nem foghatom önnek az ellenszenvét. Hisz Sondersham herczeg semmi tekintetben sincs hátrányban azon férfiak mögött, a kiket ön eddig magánál elfogadott. E megbántásra hevesen megragadá Evelina a pap kezét s a szív visszatartózhatlan önfeledségével mondá neki e szókat: — Uram! Én még leány vagyok! A pap bámulva tekinte rá. Az égő arcz, melyet bánatpirulva fordíta félre a hölgy, a szűzszemlesütés, a gyermek zokogás — esküdött mellette, hogy igazat mondott. A pap nagyot sóhajtott. Egész nagyságát, egész dicsőségét köddé fosztani érezte e szó előtt. Hisz ez nagyobb eszme az angyalvárnál! Egy nő, a „salon rouge“-al a lábán s a myrtuszszal a fején. A courtisane, és az immaculata. És a pap érte e „Sphinx“ talány nyitját legjobban. A pap kiütve érezte magát pályaköréből e szó által. Saulust a villám nem térítette meg jobban. Érezte, hogy mindaz, amit férfi álmodhatik, nagyot, lehetetlent, dicsőségről, magasságról, hatalomról, világ előtti hitről, füst és pára ahoz a magassághoz, ahonnan most ez asszonya hozzá alá beszélt. Aki viselte egy férj akaratáért, akinek hűséget esküdött, az áruba vetett divat hölgy festékét arczán s meg tudta őrizni alatta a szemérem arczpirulását. Nem volt szándéka őt e magasságból lerántani többé. — Evelina! szólt hozzá szelíd komolysággal Amit ön most mondott, azzal ön engem száműzött cellámra. Jól van. Odamegyek. Ön szétriasztó fényes álmaimat világi nagyságról jól van. Nem álmodozom többé. Ön azt mondá: „én még leány vagyok.“ Jól van, tehát legyen ön valóban „leány.“ A franczia törvények nem ismernek házasságot, mely nem polgári hatóság előtt köttetett. Önnek a házassága Kaufman Felixxel ez országban érvénytelen és semmis.— Ön itt Dirmák Éva leányasszony; semmi más. Ezt megmondhatja ön Kaufman úrnak, hogy tőlem hallotta. Én adtam neki e tanácsot, hogy önnel igy tegyen. Most megyek kolostoromba vissza, Istennel kibékülni. „Dirmák Éva“ odarogyott térdre a pap lábaihoz s kezét elárasztá csókjaival, és megfüröszté könyeivel. , —Tegye ön fejemre kezét! zokogá a leány. Áldjon meg atyám! A pap csak meszsziről emelte feléje kezét. — Óh leányom, a te fejed fölött valamely lábatlan kéz lebeg szünetlenül. Az oltalmazzon meg téged örökké. A pap eltávozott. Fel sem kereste Kaufmant többé. Jegyet váltott a vasútra s elzárta magát csendes kolostorába. Nem hallott felőle a világ többé semmit. (Folytatjuk.) A moldvai csángókról. Egy időben élénken foglalkoztatá a hazai lapokat s a közvéleményt két egymással rokon tárgy, a moldvai csángók s a székely kivándorlás ügye. Fölmerült e tárgy időnként, mint a tengeri kígyó Ügye, sok tenta folyt el miattuk, sok szép eszme, sok lelkes indítvány mondatott el, de utóvégre is ott vagyunk mind akettőben a hol valónk. Magyarországon soha sem volt közönyös sem a csángók sem a székelyek ügye. Mert legkevésbbé sem lehet közönyös előttünk fajunk apadása vagy szaporodása. A rokon érzület s a nemzetiség hatalmas eszméje van e két tárgyhoz csatolva.. A székely kivándorlás által apad fajunk , a csángók által pedig a magyar elem hatalmi tényezői szaporodnának ; s ez utóbbi tekintet épen nem olyan, hogy meg ne érdemelné a figyelmet részünkről. Jernei János volt az első, ki kiváló gondot s figyelmet fordított azon rokon elemekre melyek a magyar birodalom határain kívül laktak s melyeknek töredékeire akadhatni talán még itt is, s ott is. Felkereste a keletet s újra mondhatni egészen uj világot derített őseink első két letelepülési helyére Etelköz és Lebediára. S ő hozta azt a hirt, melyre addig történeti buvárlatunk s politikai életünk legkevesebb figyelemmel sem volt hogy Erdélylyel somszédosan, Moldvában egy tekintélyes számú népfaj lakik, mely; velünk ugyanegy nyelvet beszél,melynek azonosak szokásai, erkölcsei, jó és rész tulajdonságai, s mely nemzetiségét idegen kormány s idegen politikai institutiok daczára megóvta. Jernei buvárlatai után több gond fordittatott hazánkfiai részéről a csángóügyre, valamint a székely kivándorlás ügye is azóta több ízben követelőleg lépett föl a hírlapokban, politikai discussiókban s az irodalomban. Ha ezen koronkénti mozgalmaknak, melyek különben a tollharcz teréről alig tértek le. — positiv eredménye nem volt is, annyi elvitázhatlan mégis, hogy az eszmecsere felkeltötte hazánkban tágasabb körben is a figyelmet s az érdeklődést az iránt, miként lehetne megakadályozni a székely túlszaporodás folytán, a székely kivándorlást; mert a kivándoroltak — kiknek száma évenként elég nagy — Moldva és Oláhországban elvesztik nemzetiségüket s felolvadnak a sok olvasztási képességgel biró oláh elembe, — holott a magyar elem sem oly hatalmas, sem oly szapora, — hogy a maga nemzetiségének fogyását meg ne sinylené. Felkeltötte továbbá a figyelmet a második kérdés iránt is, hogy miként lehetne a Moldvában lakó és tekintélyes compact egészeit képző csángókat megmenteni a romanizáltatástól, s miként lehetne azok által is a magyar elem szaporítását elérni ? E két kérdésre nézve most egy igen érdekes munka fekszik előttünk, mely csak e napokban hagyta el a sajtót. Czime: „Veszély, Imets és Kovács utazása Moldva-Oláhhonban. 1868.“ Megjelent Maros -Vásárhelyit, 1870-ben. Mint tudjuk, 1868-ban a Sz.-László-társulat egy küldöttséget választott, hogy a moldvai A képviselőház junki osztály üléseiből. Az osztályok mindnyájan elfogadták a felebbviteli törvényszékek bírói szaporítása által igényelt 270.758 frtnyi póthitelt. Ebből a semmitőszékre esik 13 400 frt, hová két ülnök fog kineveztetni, egy 5600 frt, a másik 4600 frt fizetéssel, melybe van foglalva a lakbér illeték is. — Ehez járul még egy tanácsjegyző és egy segédjegyző, ama 1800 frt, ez 1400 frttal A felső törvényszékhez kineveztetik egy tanácselnök 7000 frt, 6 ülnök fejenkint 5300 frt, 2 tanácsjegyző 2100 frt, egy segédjegyző 1400 frt fizetéssel. — A kir. tábla a szaporítás által nyer egy alelnököt 7000 frt, 2 tanácselnököt fejenként 5600 frt, 29 rendes ülnököt fej. 3400 frt, 21 pótülnököt fej. 2400 frt 12 segédfogalmazót fej. 620 frt fizetéssel . Az irodai és hivatali költségek 12.000 frtra, a jutalmazások és rendkívüli kiadások 4000 frtra vannak téve. A felebbi állomásokra, mint a „P. L.“ értesül, 700 folyamodás érkezett be. A III. osztály tegnap (jan. 2.) a Báttaszék- Dombóvár-zákányi vasút építéséről előterjesztettjavaslatot vette tárgyalás alá. Ellene nyilatkozott Irányi Dániel, mellette P. Szathmáry Károly. A kormány nevében Gorov e köziminiszter beszélt. Az osztály többsége a javaslatot változtatás nélkül elfogadta. Ezután a köztörvényhatóságok rendezéséről szólójavaslat részletes tárgyalása megkezdetett. Az 1-fő §-ra vonatkozólag Ghyczy Kálmánnak azon indítványa, hogy az önálló törvényhatóságokat képező városokról külön törvény rendelkeznék és addig ezen városok az 1848. 23 törvényczikk. alapján önálló törvényhatósági jogaiknak gyakorlatában maradjanak, hosszas, élénk vita után a többség által elvettetett. — Győrffy Gyulának azon indítványa, hogy az l-ső §-ban a „szab. kir. városok“ kifejezés helyett tétessék : „és mind azon városok, melyek jelenben tettleg önálló törvényhatósági joggal bírnak“— elfogadtatott. Rudnaynak indítványára a 89 §-ban azon városok, melyek a szab. kir. városokon kívül ily módon önálló törvényhatóságokat lesznek elismerve, névleg is meg fognak említtetni. Ezek közé tartoznak Kecskemét, Nagyvárad, Versetz, Zilah, Gölniczbánya és több erdélyi város, mely utóbbiakra nézve azonban az osztály a belügyminisztert akarja meghallgatni, minthogy a kormány előterjesztése e tekintetben hiányosnak találtatott. A 3-ik §. Ghyczy Kálmánnak indítványára ez alkalommal mellőztetett, minthogy az önkormányzati jogkör tüzetes megállapítása előtt annak korlátait elősorolni nem helyes és nem czélszerű.Figyelmet érdemel,hogy az ezen § fölött kifejtett vita alkalmával Deák F. is beismerte, hogy azt, úgy ahogy fogalmazva van, e városokra kiterjeszteni nem lehet. Érdekes vita volt még a 4. § fölött, mely azonban egy szavazattöbbséggel eredeti szerkezetében elfogatgatott. A VIII. osztály a felebbviteli bíróságok létszámának megállapítását tárgyazó t. ez. életbeléptetésére szükséges póthitelről a pénzügyi bizottság által bemutatottjavaslatot változtatás nélkül elfogadta. A Báttaszék Dombóvár Zákányi vasút kiépítéséről szólójavaslat, melynek tárgyalásához Gorove miniszter is meghivatott, hosszabb vita után, melyben Tisza Kálmán, Henszlmann, gr Csáky Tivadar, Huszár Imre, Muzslay Sándor és Horváth János vett részt, elfogadtatott. Adakozások. A honvédmenházra: A hajdúkerületben begyült 503 ft 30 kr és 6 db régi ezüst huszas. A Batthyányi szoborra: A hajdúkerületben begyült 159 ft 60 kr. Pest, jun. 2. (xv.) Választási mozgalmak Ausztriában. A választási mozgalom megindult a Lajthántól. Csak Galiczia, Karinthia, Triest, Görz, Dalmátia, Istria, Bukovina, Tirol és Voralberg számára nincsenek kiírva a választási napok, de az új választások határozott kitűzése már e napokban várható ezen tartományokra nézve is. A pártok erélyes tevékenységet fejtenek ki mindenütt. Morvában az „alkotmányhívek“ nagy tevékenységet fejtenek ki ; közös programaiban állapodtak meg, melyben hangsúlyozzák az alkotmányhoz való ragaszkodásukat, elvetik a föderalismust, határzottan tiltakoznak a csehek ideálja ellen, kik tudvalevőleg Morvát is a cseh korona jogán egy cseh „Generallandtag“ban óhajtanák képviselve látni. A német s morva nemzetiségre nézve egyenjogúságot kívánnak, egyenes választásokat a kir. tanácsba, s czélszerű, hasznos belreformokat. Kétes, hogy váljon a morva-csehek választani fognak-e a morvai tartomány gyűlése. Az alkotmányivek semmiesetre sem vonulnak vissza a választásoktól, s ily módon ha a csehek passiv politikát űznek, valószínűleg urai lesznek a helyzetnek. A cseh lapok véleménye a lengyelekkel megkísértett egyezkedések eredménye fölött egyáltalán nem kedvező. A kárörvendő gúny hangja az. Sajnálják, hogy a lengyelek által követeléseikben nem támogattalak, s örülnek, hogy a kiegyezkedés a lengyelekkel is meghiúsult. — „Ha a lengyel bizalmi férfiak — írja a prágai „Politik“ — Potocki grófnak nyiltan s kereken megmondták volna : Uram ! minket a bécsi parlament s a parlamentaris cotteria már kétszer megcsalt, s te mégis ugyanezen majoritás iránya szerint dolgozol. Mi előnyösebbnek látjuk, hogy itthon maradjunk, s nem játszunk többé Reichsrathot; ellenkezőleg követeljük, bízzák reánk, hogy Galicziát a lembergi tartom, gyűlésen magunk constituáljuk; ha lengyelek igy szólnak vóla, szerettük volna látni, hogy váljon Potocki gróf — tekintettel Cseh és Morvaország, Kraina és Tirol jelenlegi helyzetére, — merte volna-e a lengyeleknek azt ajánlani, amit imént ajánlott ? — Horvátország, Szlavónia s a határőrvidék katonai parancsnokává tudvalevőleg nemrég Mollinári altábornagy neveztetett ki. E kineveztetés akkortájt úgy commentáltatott, hogy Mollinári előde a megváltozott viszonyokba nem tudta magát beletalálni s nagyon közel állott ahhoz a párthoz, a melyet mi Magyarországon már csak reactionak szoktunk nevezni. Mollinári altábornagynak bizonyos politikai opportunitás, több józanság és a helyzetnek szabadabb felfogása tulajdonittatott s ezért küldé a király bizalma e kényes állásra. Mollinári most körutat tesz a határőrvidéken. Máj. 27-éig a szlavóniai ezred területén járt most a gradiskai határőrökhöz ment. Megállapodik minden községben, mely egy századnak székhelye, s közlekedik a községek képviselőivel és előjáróival. Vinkovceban békitömeg és engesztelőleg szólt. Elmondáshogy a határőrvidéki küldöttség — mely az ismeretes kérvényt volt ő felségének átadandó — teljesen ezél nélküli volt. Zágrábban maga is tanácsolt a küldöttségnek, hogy térjen haza, mivel nemsokára ő maga körutat tesz a határvidéken, hogy kivonataikról értesüljön. Ugyanitt egy kérvény nyujtatott át az altábornagynak. E kérvény jóval szelidebb, s jóval reálisabb mint az ismeretes határörvidéki kérvények,melyek mind egy kaptára készülnek, s melyekben csak egy gaz s ellenünk intézett agitatio vonásait fedezhetni föl A szlavóniai ezred kéri, hogy Vinkovce vonassák bele a vasúti hálózatba, s hogy az eszékmitroviczi vonal Vinkovcen vitessék keresztül; hogy a Duna-Száva csatorna mielőbb kiépíttessék ; hogy a kilátásba helyzett politikai reformok mielőbb életbe léptettessenek; hogy a határőrvidéki erdőségek ne adassanak el addig, míg a határőrök számára egy rész ki nem szakittatott; a határőrvidék képviseltetése a zágrábi országgyűlésen az 1848-as törvények alapján, hogy tartassák fen a határőrvidék lakosságának önelhatározási joga a dolgok új rendezésében. Mint látjuk, oly követelések, melyek nagyrészt anyagi érdekűek, s az eddig oly fenhangon követelt határőrvidéki ad hoc országgyűlésről szó sincs téve. E kérvény átnyujtatván Mollinárinak, megígérte, hogy ő felségének tudomására minttitandja; sőt megígérte, hogy támogatni is fogja, miután ő felségének is az az akarata, hogy azon alkotmányos jogokban, melyeket ő felsége többi országai már bírnak — a határőrvidék is részesittessék. Mi részünkről egyáltalán nem szeretjük, ha osztrák generálisok politikáról beszélgetnek, s mint politikai tényezők szerepelnek, i de tekintve a határőrvidék jelen speciális helyzetét, hol az izgatások már is nagy terjedelmet vettek, mégis jobb szeretjük,ha Mollinári így beszél, mintha másként szólna. A vasuti közigazgatás egyik elvi kérdése. (M.) „A m. keleti vasut vezérigazgatója“ czím alatt megjelent czikkben egy igen nevezetes elvi kérdés foglaltatik, mely nagyon különböző magyarázatra szolgáltat okot A kérdés ugyanis ez: Lehet-e joga a m. kormánynak a keleti vasút igazgató tanácsa által megválasztott vezérigazgatót az állam érdekében szakismeret hiánya miatt elmozdítani illetőleg a kormánynak fentartott jóváhagyást megtagadni. Az egyik felfogás — és ezt egy tekintélyes közlekedésügyi szakférfi mondja — így szól : „Részvénytársulatok, akár kamatbiztosítás-