A Hon, 1870. október (8. évfolyam, 237-263. szám)
1870-10-09 / 245. szám
245. szám Vmi. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Pootin küldve, vatry Budapesten hir.ho* herdra regiben fo esti kiadás együtt: 1 hónapra...........................1 írt. "5 kr. 5 hónapra...........................6 „ 50 , 6 hónapra.........................11 „ — . A* esti kiadás postai különkuldéseért felülfizetés havonkint ..... 30 kr. A* elöli setés as év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkori. hó első napjától fog számíttatni. kiadás. SKOtr.s:W JÄSteSfSSradl ON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Fest, 1870. Vasárnap, October 9. Sít... . 'sír ■ ■-enczMiera 7. sí. FMg látást 4sj. 4 hr. -; ho? íiyféle betű sora . . . 9 kr. itt'.’; !', ii.i minden hegtatásírt . . 30 „ Terjed*' '•* hirdetések többí.r.5r beiktatás mel! ‘ ' !'ezeib föltételek alatt vétetnek fel. — atyi';kr .n 5 hasábos petit sorért , . 86 kr. J-fST* -/• »ISfinetesi-óa hirdetmény - dij a laki adó-hivatalábs küldendő. S tap szellemi részét illető minden kita írméi'.y a szersesztöséghes intézendő. Bérmentetítm levelek csak ismert kesektílt fogadtatna'« a!. — Kés iratok nem adatnak visas*. Előfizetési felhivás „A HON“ utolsó évnegyedére. October—decemberi »/« évre . 5 ín 60 kr Az ckts kiadás postai különküldéseért rfcbilfizetés huvenkint 30 „ gSöF Külön előfizetési iveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. .& „I!©®“ ki&fidMvatsistk, PEST, OCTOBER 8. Előfizetőinkhez. A háború ideje alatt külön kedvezményképen tenni szokott hétfőn reggeli kiadást, holnaptól kezdve megszüntetjük. A küszöbön álló országgyűlés új erőfeszítésre kényteti a hírlapokat, s előttünk ez a legfontosabb ügy. Más részről az események, ha nem vesztettek is fontosságukból, de igen rohamosságukból, s előfizetőink tisztelt közönsége, midőn látni fogja, hogy ezentúl sem szűnünk meg azokra kellő figyelmet fordítni; bizonyára bele fog nyugodni, ha szerkesztőségi, nyomdai és kiadóhivatali személyzetünknek több mint kéthavi szakadatlan munka után valahára a vasárnapot pihenő napot fentartjuk. Fölösleges megjegyeznünk, hogy ez intézkedés csupán félnapi késedelmet okoz. Amit naponkint csupán egyszer megjelenő lapok ily változtatás mellett csak kedden, egy egész nappal későbben hozhatnának, az nálunk a hétfő délutáni rendes lapban már megjelenhet Újra a régi. Ami most Ausztriában történik, az „du ridicule au sublime“ haotikus sorozata, abban a sajátságos alakulatban,hogy ép az, amin nevetni vagyunk kénytelenek, tartalmazza a legnagyobb veszélyt Ausztriára nézve feltétlenül és reánk nézi akkor — ha nem vigyázunk. A Lajthán túli alkothiányosság megölő betűje a — retinentia. A monarchia e részének népei, mióta az alkotmányos experimentumok megkezdődtek, valóságos antipodesek, kerülik egymást az alkotmány terén, hogy azon kívül gyűlöljék egymást, és e gyűlöletnek tápul dobják oda a monarchia léterét. Ez állapot előidézésében kétségen kívül a geográfiai és történelmi fejleménynek is nevezetes befolyása volt. Mert e különböző népeket nem politikai ösztön vagy kölcsönös szövetség, hanem dynasztikus örökülés hozta össze. És csak később, az újabbkori átalakulások, Európa viszonyainak újabb fordulatai és kezdetben ismeretlen nemzetgazdasági és politikai érdekek teremtettek némi természetes szükségességet e nemzetek véletlenül előállott öszszetartásából. Aki Európa mostani helyzetét és tendenciáit, fejleményét és törekvéseit szemügyre veszi, az meggyőződik, hogy most már csakugyan létezik e szükségszerűség és tartani is fog mindaddig, mig Európa oly alakot nem nyer, amilyennel Észak- Amerika bír, vagy jobban szólva, amíg a németiségtől vezérelt centralistikus és nagy államokat alkotó törekvés fog irányt adni Európa belpolitikájának; addig, amíg nem szabadság, hanem nemzetiség a bel és külpolitika kiindulás pontja. De ha ezt történelmi, logikai szükségességnek tartjuk, a népek összetartásának alapját és alakját másutt keressük, mint azok, kik 1849. óta absolut és 1860. óta fél alkotmányos alakban Ausztria politikáját vezették és vezetik. Ha egyszer áll az, hogy az alkotmányos és szabadsági eszmék mindenütt uralkodnak; ha áll az, hogy ezek aegise alatt egy másik nagy eszme is utat igyekszik törni magának és ez a nemzetiség; ha áll az, hogy e kétféle eszmeáramlat csak egy alakban egyeztethető ki és ez az autonómia , akkor minden törekvés alkotmányosságot és nemzetiséget, szabadságot és polyglott államot kibékíteni, meg fog hiúsulni, ha az autonómiát nem választja kiinduláspontul, ha nemzetiségeket mesterséges választási tervek és az álalkotmányosság más eszközeivel akarja egymás ellenében megvédeni, és nem igyekszik az önkormányzat által, társadalmi egyenjogúság útján és szabadelvűséggel elvonni a nemzetiségeket azon iránytól, melyben kész feláldozni alkotmányt és szabadságot, csak hogy a nemzetiséget uralomra juttassa, és boldogságát nem a kölcsönös szabadságban , hanem más nemzetek elnyomásában keresi. Ez irány a panslavismus és pangermanismus. Ez a nemzetiségek utolsó eszköze, mert az állami önállóságról és szabadságról egy nemzet se mond le, ha arra kényszerítve nincs. Ebből magyarázhatjuk ki azt,hogy a felvilágosult Németország Bismarck vasveszszeje alatt szívesen meghajlik most, mert a duodecz uralkodók tehetetlen zsarnoksága ezt az irányt juttató érvényre nála 1815 óta. Természetes pedig az, hogy az egyszer megkapott irányt most már — mikor reá feltétlenül szüksége nincs is — nem hagyja el mindaddig, míg a szükségből megragadott eszmét teljesen nem valósítja. Azután — és reméljük rövid időn — beáll a szabadság reactiója, e szentséges paradoxon. Hasonló irány mutatkozik a szlávoknál. És specialiter a cseheknél. Ez a legújabb események folytán eléggé világos Hogy a csehek fanatizálva vannak, elhisz szűk. De ki okozta azt? Bécs,mert a nemzetiséget támadta mg. Hogy Oroszországhoz szítanak, és mst már a lengyeleket is belevonva, valóigos pánszláv szövetséget hirdetnek, ágaz, de ki okozta ezt? Bécs, mert sem alktmányt, sem szabadságot nem hagyott nekik, és így nincs drága térkék, mit kellene venniök a hajóból, mielőtt a paszlavismus tengerére mennének. És ha a lengyelt talán a szabadságszeretet tartja vissza Oroszországtól,— de ez is csak, mint erekbe, hagyomány és nem mint tettleges tulajon; mi tartsa vissza a cseheket és a többi szláv népet, melyek ez ereklyét nem birák, ez ügynek nem voltak martyrjai az orosz miatt és még sem bírják azt ? Senmi — ha csak meg nem kapják azt — egy alkotmánynyal, melyben nemzetiseik érvényre jut, anélkül, hogy más elnyomna, és így egyesíti a két czélt, mely eddig egymás ellen küzde bennök. Igen, egymás ellen küzdött Bécs politikája miatt, és ezét adja most a közvéleménynek az irányt náluk vagy a feudalista Thun Leo, vagy a pánszláv Rieger, és sem a cseh club mérsékeltebb elemei, sem az ifjú csehek (Sadlowsky pártja) nem akarják zászlón tűzni azt a politikát, mely egyedül elégít ki a nemzetiséget a nélkül, hogy megölte a monarchiát; egyedül valósítja az alkotmányosságot a nélkül, hogy megölni a nemzetiséget. Míg Bécsben neve találkozik ember és párt, mely Csehországban ily politikát legyen képes érvényre emelni a bécsi szabadelvűséges engednények által, addig a panszlavismus indokolt, és még fegyver sincs kezünkben, meylyel ellene küzdeni lehetne, mert e fegyver a szabadság. Hegedűs Sándor: TARCZA, 1845. deczember 10. (y. y.) A wilhelmshöhei fogoly eseménydús életében az utolsó két évtized alatt — főleg három nap az, melyre mindig érdekes lesz visszatekinteni. Az elnökké választatás, az államcsíny és a sedani önmegadás napjai. E két utóbbinak majd minden részletét elbeszélték újra, meg újra, de az első napnak — mely a huszonkét éves uralom nyitánya volt, — ma már nagyobbára feledségbe mentek történetei. Akkor, midőn Bonaparte Lajos herczeg a képviselők padjáról az elnöki székbe jutott, mi — magyarok — sokkal inkább el voltunk foglalva saját szabadságharctunk gondjaival, semhogy ez az esemény nálunk nagy viszhangot ébreszthetett volna ; később pedig az államcsíny szülötte oly gyorsan és meglepőleg rendezte a franczia császárság tűzjátékait, hogy a világ figyelme mindig egészen a mához volt kötve, s nem maradt ideje és érdekeltsége a tegnaphoz visszafordulni. Most azonban, midőn a bukott, még pedig minden nagyszerűség nélkül megbukott császár uralmát — a francziák és az emberiség érdekében — teljesen bevégzettnek hisszük, mintegy önkénytelenül tekintünk vissza eredetére, mely nem az államcsíny, hanem az elnökválasztás volt. Bonaparte Lajos herczeg boulognei és strassburgi merényletei meghiúsultak ugyan, de elitéltetése és fogsága utat nyitottak neki a franczia nép szívéhez. Mióta itélőbirósága előtt fennhangon monda, hogy ő egy elvet képvisel: a forradalmat, egy eszmét, a szabadságot s egy vereséget. Waterloot, azóta a franczia nép kezdé őt úgy tekinteni, mint a nagy Napóleon oly utódját, ki hivatva van a franczia dicsőséget újra fölemelni és terjeszteni. E büszke igés azonban — mint utóbb bebizonyult — nem volt egyéb, mint hangzatos szójáték, melyben uralkodása különösen gazdag lett. A köztársaság visszaadván hazáját a herczegnek, megválasztották őt képviselőnek is a nemzetgyűlésbe, hol igyekezett úgy viselni magát, hogy egy pártban se gerjeszszen aggasztó gyanút. Alig is lett volna ő azonban elnök és császár, ha a „vörös rém“, mely az 1848-dik év júniusi napjait oly véresekké tette Páris utczáin, alá nem ássa a köztársaság alapjait. A túlzók elrontották a jó ügyet, valamint jelenleg is a Cluseret féle „vörösködés“ s a lyoni kicsapongások, ha tért nyernek,többet árthatnak a franczia ügynek, mint két porosz sereg. Az 1848-diki „vörös“ felkelést Cavaignac tábornok legyőzte ugyan, de olyan győzelem volt ez, mely magát a köztársaságot rendíte meg. Delord Taxis, ki a második császárság történetét szabadszellemüleg s igen érdekesen írta meg s kinek művét ma a német lapok úgy emlegetik, mint a „bonapartismus halálharangját“, szintén állítja, hogy látszólag a köztársaság győzött bár a júniusi napokban, de lényegileg a reaktión működött. A nemzetgyűlés kijelentve, hogy Cavaignac a haza iránt nagy érdemet szerzett, őt a végrehajtó hatalom fejévé nevezte ki, de amely hatalomról a tábornok igyekezett csakhamar lemondani. Egy köztársasági kormány büntetlenül nem csorbíthatja a közszabadságokat úgy, mint az 1848-diki tévé, számkivetve sokakat ítélet nélkül, elfogatva önkényesen s elnyomva a sajtószabadságot és egyesülési jogot A köztársaság e meghasonlása önmagával fölbátoritá e kormányforma ellenzőit. Midőn Cavaignacot határozatlan időre ruházták föl a főhatalommal , az antirepublikánusok akkor kezdték keresni utódját s akkor közeledtek Bonaparte Lajoshoz. A nemzetgyűlés megmenthette volna a köztársaságot ekkor is, ha eltérve az általános szavazatjogtól, mely ekkor a nap minden szenvedő- ilyét fölébreszthető,magának tartja fönn az elnök- választás jogát. De a többség nem volt eléggé politikus. Némelyek úgy akartak segítni a ba-kjón, hogy általában ne válaszszanak elnököt. Pynt Felix állítá, hogy a szabadságra nézve veszélyes oly hatalmat létesíteni, mely eredete (a népszavazat) által a nemzetgyűléssel egyenlő, s így harcz fejlődhetik ki köztük, mely végre is ama hatalomnak fog kedvezni, melyet egy ember képvisel. Toqueville ellene szólt, mondván, a népben bízni kell s ráhagyni az elnökválasztást. A mérsékelt köztársaságiak igen becsületesek voltak, s nem hitték, hogy valaki esküt tegyen azért, mert azt meg akarja törni. Lamartine ékesszólása a népválasztás pártját igen megerősítő, magával ragadva a habozókat is. Elnökjelölt több volt, de sajátlag csak kettőnek lehetett kilátása győzelemre: Cavaignacnak és Bonaparte Lajosnak. Amaz a legbecsületesb és önzetlenebb férfiak egyike volt, nem bírván magasb becsvágygyal, minthogy teljesen megfeleljen ama nemes feladatnak, melylyel megbizatott. Volt bátorsága, teljes odaadása, de nem volt elég ügyessége. Egészen a Thiers partidhoz csatlakozván, sokakat elidegenite magától, többi közt Thiers-t. Bonaparte Lajos sokkal eszélyesebben viselte magát. Auteilben egészen visszavonulva élt, hogy — mint barátai mondák — a nyilvános tisztelgéseket kikerülje. Kaczérkodott a socialistákkal s egyszersmind támaszt keresett a felsőbb körökben is. A kinek neve vagy befolyása volt, azt mind jól fogadta. „Udvarias, szerény társalgó — mondok róla — ki keveset kérdez és sokat hallgat.“ A nemzetgyűlésben oly férfinak mutatá magát, ki hagyja magát vezetni, s előtte a nemzet akarata minden. S mellette volt a napóleoni legenda is. I. Napoleon — irja Delord — daczára kudarczot vallott uralmának, megtartá dicsőségét, mert a tricolor zászlóba burkolva esett el, s mert a külfölddel szemközt hazafiság volt őt magasztalni. — A polgári osztályok magasb rétegeiben nem is hunyt ki soha a császárság eszméje. A bosszú politika által vezérelt restauratió, mely lenézte a hadsereget, szintén ez eszmének szolgált. A szabadelvű sajtó mind a restauratió, mind a júliusi kormány alatt, napóleoni emlékekkel ébresztgeté a dicsszomjat. A legitimisták és orleanisták is inkább kedvelték a napoleonismust, mint a vöröstollas respublicát,s elhatárzák Lajos herczeg elnökségére szavazni. A polgárság a rend emberét vélte benne feltalálni, mely meg fogja védni a „vörös rémtől“. A vidéki nép is félt a vörösek rend és vagyonzavarásaitól, s úgy tekinté a herczeget, mint szabaditót a különben várható forradalom veszélyeitől, s a Napóleon becscsére ép oly örömest szavazott, mintha magára I. Napóleonra szavazott volna. Ekkér 1848. dec. 10-én így ütött ki a népszavazás: Napoleon Lajos kapott 5,434,226 szavazatot, Cavaignac 1,448,107-et,Ledru-Ro 11 in 370,719-et, Raspail 36,329-et és Lamartine (a magát lejárt első elnök) csak 7910-et. A legsociálisabb érzületű megyék Bonaparte Lajosra szavaztak s Cavaignac elnök csak négy megyében kapott többséget. December 20-dikig hirdeték ki az eredményt a nezetgyűlésben. Marrast volt az előadó. A nemes Cavaignac azonnal letette a ráruházó hatalmat a népképviselet kezébe. Bonaparte Lajos lassan lépett a tribünre, s Marrast olvasá föl az esküformára : „Isten és a franczia nép előtt esküszöm, hogy a demokratikus köztársasághoz hű maradok s az alkotmányt védelmezem.“ A teremben mély csend volt. Halványan, tétovázó szemmel emele föl karját a herczeg, s fátyolozott hangon mondá: „Esküszöm.“ Lsz elnök, hogy az ünnepélyes hangulatot emelje, hozzátéve : „Tanúbizonyságul hívom istent e most kimondott eskühöz.“ S ekkor az új elnök papírt vont elő, s e szavakat olvasá : „Polgár képviselők ! A nemzet szavazata és az imént letett esküm határozzák meg jövőbeli eljárásomat, s szabják elém kötelességeimet. A haza ellenségének fogom mindazokat, tekinteni, akik törvénytelen úton igyekeznek megváltoztatni a kormányformát, melyet önök létesítettek. Köztem és önök közt nem lehet egyenlenség; én, mint önök, a társadalom igazi alapját óhajtom föltalálni; az értelmes és nemes nép javára kívánok működni,mely oly nagy jelét adta bizalmának irántam. Francziaország politikájának iránya nem lehet más, mint béke kifelé s a kiengesztelődés szelleme belül. Tiszteletre méltó férfikat különböző pártokból hívtam oldalamhoz, hogy a kiegyezés biztosítékát adjam. Köszönettel tartozom a hatalomnak, mely most visszalépést, miután nagy erőfeszítést tanusita a rend fentartására. Cavaignac tábornok magatartása méltó az ő jelleméhez és a megbízatáshoz, melylyel a nemzetgyűlés fölruházta. A mi kormányunk sem ábrándozó, sem reactionárius nem lesz; mi a nép járváról gondoskodunk, s reméljük isten segélyéről, hogy ha nem is nagy, de legalább jó napokat fogunk létrehozni.“ Az elnök szava e beszéd második részében egyre élénkebb lett. De nem nyilatkozott nagy tetszés. Valami megmagyarázhatlan kételkedés mindd.4 kötve tartotta volna a képviselők kezeit. Az elnök leszállt a tribünről, a Marrar követéig ülésterem ajtajáig. Mielőtt azonban kiment volna az elnök, oda ment Cavaignachoz, s kezét nyújtá, melyet a bámuló tábornok habozva fogadott el. E napra emlékezve irá Hugo Viktor, hogy a második császárság eredete a hazugság. Tudjuk, hogy az elnök mint tartá meg esküjét, s azt a nemes tábornokot, kinek esküje napjáb kezet nyujta, deczember 2-ika éjjelén mint burdoltatá el ágyából ! Országos m. iparmuzeum. (M.) „Magyar ipar még nem létezik!“ Ez állítás nem fog túlzottnak tetszeni, ha meggondoljuk, hogy az európai nyugati államokban s a nagy szabad északamerikai köztársaságban az iparos előmenetel mily óriási haladást tett. És nem fog túlzásnak tetszeni, ha az országot vidékszerte bejárva, az ipar nyomait keressük ; s ha visszagondolva az utóbbi nagy párisi nemzetközi kiállításra, a magyar iparterményeket az angolok vagy francziák iparterményeivel párhuzamba teszszük. Igen, mi az iparos haladás terén anynyira el vagyunk még maradva, hogy minket a nagy európai nemzetek terén még nem is vesznek számításba. Csupán egy-két gyári iparág — minő főleg a liszt és szeszipar, — fejlődött ki nálunk annyira, hogy vele már a külföldi iparral szemben is sikeresen kiállhatjuk a versenyt. De mi jelentősége van mindezen mezőgazdasági iparnak az ezer meg ezer irányban szétágazó egyéb tulajdonképes ipartermelési ágazatokkal szemben, melyek nálunk nagyobbára oly csekély mértékben vannak kifejlődve, hogy még saját iparos szükségleteink legnagyobb részét is a külföldről vagyunk kénytelenek drága pénzen megvásárolni? Igenis , magyar ipart még csak ezután kell teremteni! És ezért a nemzetnek már most ki kell tűznie — mint egykoron Kossuth kitűzte, midőn az iparos védegyletet megalakitá, s midőn a nemzeti mozgalmat az ipar terén megkezdé. Hiszen igaz, hogy a közösügyi alkotmányos kormány sem feledkezett meg ez ideig végképen a hazai iparról. Gorove úrnak meglehet iparminiszterkedése korában igen szép tervei valának a hazai ipar emelésére, csakhogy mindezek mostanáig nem valósulhattak meg. Az ipartörvényjavaslat elkészült ugyan, azonban — úgy látszik — nem felelt meg egészen a hazai iparos viszonyoknak, és így a törvényhozás szőnyegéről el is tűnt. Az iparos szakoktatás előbbre vitelére is megtétettek társadalmi úton az első lépések, azonban ez is még igen csekély eredményt mutat fel. És ha az iparbudgetet megtekintjük, ha a magyar társadalmi élet jelenségeit szemléljük, bizony be kell vallanunk, hogy egész közösügyi alkotmányos életünk ez ideig az ipar tekintetében eredménytelenül folyt le, hogy ezen öt év a magyar iparra nézve majdnem ép úgy veszendőbe ment, mint ahogy az absolut kormány alatt leélt súlyos idők a magyar iparra nézve elvesztett időt képeznek. A magyar vagyonosabb családokban még mindig megvan azon káros előítélet, hogy fiaikat, nem hagyják iparos pályára lépni, hanem „csak“ prókátort, orvost, vagy mezőgazdát nevelnek gyermekeikből, s illetőleg odahaza hagyják az „urfit“ elparlagosodni. De ezen nincs mit csodálkozni. Míg hazánkban az iparos kiképzésnek mindazon előfeltételei meg nem lesznek, melyek által a kezdő magyar iparos is ép úgy megszerezheti a legmagasabb műveltséget mint Amerikában, hol a szabó műhelyből a köztársasági elnöki székig felemelkedhetik, mindaddig a szülőktől nem lehet rész néven venni azt, hogy szeretett gyermekükkel végigjáratják a gymnasiumot s aztán akadémiára vagy egyetemre küldik, hogy műveit ember váljék belőle. Ha tehát ezen az iparos emelkedést leginkább akadályozó társadalmi előítéletet meg akarjuk szüntetni, ha magyar ipart teremteni akarunk, akkor legelőbb is az iparos magasabb kiképzés intézeteiről kell gondoskodnunk. És ily országos intézet mindenek felett egy országos magyar iparmúzeum vagyis állandó ipartár- tat. Ez eszme nem új. Minden művelt nemzet rendelkezik egy vagy több ily országos intézettel. Ily intézetet tehát hazánkban is mielőbb létre kell hozni. Ezt ma már úgyszólván mindenki belátja, és a nagy országos intézet megvalósítása mégis vajmi lassan halad előre. Meglehet, hogy a hosszas készülődés talán kedvező előjel arra, hogy az országos iparmúzeum későbben annál nagyobbszerű alakban jön létre. Azonban ezen ok mai nap már ne halasztassa el az oly égetőleg szükséges házi nagyszerű intézet létesítését. Hiszen talán a jelen körülmények is eléggé kedvezők arra, hogy ezen országban, hogy Pesten már ma oly iparmúzeum létesítését kezdjük meg, mely sem külsejét sem belső berendezését, sem az iparos kiképzést és oktatást tekintve nem fog a nemzet szégyenére válni. A nemzet, mely már számos évvel ezelőtt igazán monumentális épületet állított a nemzeti múlt emlékeinek; a nemzet, mely az elméleti tudományok számára Pest legszebb épületét, a m. tudományos akadémiát, oly időben létre tudta hozni, midőn még a társadalmi és gazdasági téren nagy nyomás alatt állottunk , bizonyára az országos magyar iparmúzeum felállításához is készséggel segédkezet fog nyújtani. Mai számunkhoz egy fél év melléklet van csatolva. Benst mentegetődzése. Benstoak tegnapelőtt f.hó - án alkalma volt nyílt nyilatkozatot tenni a római ügyekben követett politikája iránt. A bécsi katholikus politikai casino egy küldöttsége kérvényt nyújtott neki át, melyben nem kívánnak kevesebbet, mint, hogy az osztrák kormány „vegyen észre minden alkalmat, és működjék oda, hogy a pápának szétdúlt jogai, szabadságai és függetlensége helyreállíttassanak, mindenek felett pedig azt, hogy a kabinet a pipi világi uralmának eltörlését soha se ismerje el. Beust gróf a „Vaterland“ szerint ezeket válaszolta : „Én e beadványt gondosan fogom lapozni, és miután hasonló kérvény jött hozzám a salzburgi kath. egylettől is, irásbelileg fogom azokat elintézni. Mi a római eményeket illeti, igen sajnálom azon modort, melylyel a hírlapok azokról irtak.Egyrészt oly frivolitással szóltak, mely tiszteletreméltó érzeteket sért, is oly módon, mely a tárgy méltóságával meg nem fér; másrészt azon gyanú és rágalom keletkezett, hogy a kormány vagy én személyesen valami módon a Rómában beállott catastrophának egyik oka vagyok, vagy hogy Olaszországot ily eljárásra buzdítottam volna. Ez határozottan nem igaz. Én nem teszek semmit ő felsége jóváhagyása nélkül, és a fenforgó esetben inkább a pápa javára szolgáladott lépések létettek, melyek azonban siker nélkül maradtak. Mi most Rómában történt, egyébként már akkor, midőn a francziák az egyházi államot elhagyták, majdnem bizonyossággal volt föltehető. Azt mondják, hogy Ausztria nem tett ellene semmit, de oly tüntetés, melynek nem lehet nyomatékot adni, hatástalan maradt volna, és ezzel csak Ausztria tekintélye kompromittáltatott volna ; háborút pedig nem kezdhettünk Olaszországgal. Jelentik, hogy a pápa gr. Trauttmansdorffot barátságtalanul fogadta. Ez valótlan. Ő felsége megrendelte, hogy a szabadságon levő gróf azonnal foglalja el állomását és a pápa igen szívélyesen fogadta. Antonell bíbornok is teljesen méltányolta a helyzetet, melyben Ausztria ez ügyben van. A pápának, mint egyházfőnek, szabadságáról és függetlenségéről gondoskodni kell, valamint arról is, hogy a Rómában beál