A Hon, 1870. november (8. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-25 / 284. szám

Dániel Márton, Királyi Pál, Szeniczey Ödön és­­ Szögyényi László. A gazdasági bizottság tagjai:­­báró Ke-­­­mény Gábor, gr. Szapáry Antal és dr. Wodianer­­ Albert. A négy budget-bizottság tagjaivá ugyanazok választottak meg, a­kiket a tegnapi értekezlet állapított meg, s kiknek névsorát esti lapunkban közöltük. Több tárgy nem lévén, az ülés feloszlott. A legközelebbi ülés idejét falragaszok fogják tu­datni. A vörös könyv. Az új vörös könyv, mely 159 okmány­nyal előttünk fekszik, kedvezőbb benyo­mást gyakorol ránk, mint a tavak­, mert több határozottságot és a monarchia ér­dekeinek inkább megfelelő politikát lá­tunk benne, habár olykor-olykor még több határozottságot és az érdekeinkre fordított figyelemből többet is kívánhat­tunk volna. De tagadhatlan, hogy az első 44 okmányból, mely a német-franczia ügyekre vonatkozik, egy sincs, mely oly gyanúra szolgáltatna okot, mint a­milyen volt a tavai a müncheni udvarnak adott biztatás, és a porosz udvarral folytatott éles polémia, ama hírhedt titkos jegyek­kel irott sürgönyök miatt. A következő 7­5 okmány a keleti ügyek­re vonatkozik és az egyptomi Khedive utazása által keltett aggodalmak meg­nyugtatásával, a suezi csatorna megnyi­tása miatt a portánál támadt nehézségek­kel, a Montenegro és a porta határvillon­gásaival, Románia jelzavaraival és diplo­­matiai elismerésével foglalkozik. És ha­bár a montenegrói határvillongásban Beusz politikája nem volt is olya­n, mint érdekeink követelték volna (mert inge­rültséget szült) sőt eredményre sem veze­tett, de a Khedivével és Romániával szem­ben elég nyilt és őszinte politikát folyta­tott, mert ezt elösmeré, és a­z­t elég erély­­lyel támogatá, habár mérsékletre inté, és több önállást mutatott mint taval, mikor keleten „Hand in Hand“ kivánt menni Napóleonnal, mindenben, mint a romá­niai követnek adott utasításban mondva volt. A római curiával való viszonyra 36 okmány vonatkozik. Egy részök a con­­cordatum illetőleg placetum regium, és egy részük Rómának Victor Emánuel ál­tal elfoglalására vonatkozik. Ezekben is haladást tapasztalunk az erély és önállás felé, mert bár a kimélyt oly messze viszi, hogy az erélynek és őszinteségnek árt, politikájának sikerét tanúsítja az, hogy az olasz udvarral jó lábon állunk, mi mindenesetre haladás, és habár több erélyt kívántunk volna a concordatum kérdésé­ben, annyiban, a­mennyiben mindezt ko­rábban és rövidebb úton meg lehetett volna tenni, és viszont Róma elfoglalásával szemben még nem ismerte el a nép jogai­nak szentségét a pápa bitorlásával szem­ben ; de e vádakat enyhíti az, hogy káros következménye kifelé nem volt, de jó részt csak azért, mert az olasz kormány sem bírt elég bátorsággal határozottabban fellépni; azonban a vádat fentartja mégis az, hogy a pápa iránti kimély miatt az egyházi viszonyok nagyon zilált állapot­ban vannak. De minthogy ezek csak közvetve érde­kelnek minket, a­mennyiben veszélyt hozhatnak, — e vád nem fojtja el ben­nünk azon elismerést, hogy a külügymi­nisztérium a római kérdésben is mutat haladást, mert nincsenek olyféle utasítá­sok ez okmányok közt, milyenek a ró­­mai­ zsinatra vonatkozó első okmányok voltak. De az újabban felmerült keleti kérdés­A külügyekre vonatkozó okmányokat követ­kező áttekintés előzi meg: I.­A monarchia állása a jelen hábo­rúval szemben. Ő felsége a császár és király kormánya a ko­moly európai helyzettel szemben fokozottabb mérvben érezte annak szükségét, hogy az osz­trák-magyar monarchiának törvényes képviselőit a trón körül egybegyűjtse. A külügyminiszté­rium ennélfogva kétszeres kötelességének ismeri azt, hogy tevékenysége irányának megítélhetése végett a tisztelt orsz. bizottságoknak, valamint ezelőtt három izbeni ü­lésezések alkalmával, úgy jelenleg is hiteles adatokat terjeszszen elő.­­ Működésének különben is jobban van szüksége, mint valaha, azon szilárd alapra, melyet egyedül az összes birodalom ügyeinek és feladatának megóvására közösen hivatott képviselőtestületek e részbeni helyeslése képes nyújtani. A külügyminisztérium tehát az általa megho­nosított gyakorlat mellett, mely szerint az osz­­trák-magyar monarchia politikai ügyeinek ve­zetéséről a tiszt. orsz. bizottságok előtt nyil­vánosan számot adni tartozik, a jelenkor ráz­­kódtató eseményeinek közepette is tétovázás nél­kül híven megmarad.­­ A tiszt. orsz. bizott­ságok mindazonáltal méltányolni fogják azt, hogy a minisztérium e közléseinél azon szorosan gondos tartózkodást tanúsítja, melyet egy, az Európát megrendítő küzdelemnél szerencséjére egyenesen és cselekvőleg nem érdekelt hata­lomnak állása és érdekei követelnek. Igyekezni fog tehát oly közlésektől tartózkodni, melyek a­nélkül hogy határozott gyakorlati értékkel bír­nának, csak­is a sokáig elfojtott és erre oly hirtelen fellobbant harczi tűznek eredete s az e miatti felelősség iránt felmerült izgató vitát újabban szítanák.­­ A győzteseknek magasztos érzete és a legyőzőtteknek fájdalma egyaránt tekinteteket követel, és a monarchia kebelében nyilvánuló érzelmeknek felel meg az, hogy e te­kinteteknek egyike se tévesztessék szem elől. A folyó év közepéig a keleti eseményeken és a Szentszékkel folytatott tárgyalásokon kívül messzebb ható politikai fontosságú ügyek a kül-­ügy­minisztériumot nem foglalkoztaták. Ekkor támadt az európai békére nézve ama veszély, mely ugyanazon pillanatban, a­midőn­ felismerte­­tett, egyszersmind elháríthatlannak is mutat­kozott. Az osztrák-magyar kormány buzgó békeszere­tettől vezéreltetve, valamint három évvel ezelőtt a luxemburgi kérdés eligazításánál, úgy a válság e napjaiban is, más hatalmakkal egyetértőleg törekedett ugyan a viszály közvetlen okát elhá­rítani. De annak mélyebben rejlő okai ez alka­lommal minden közvetítő fáradozásoknál erő­sebbek valának. Így következett be Francziaországnak Po­roszország elleni hadüzenete, a déli német álla­moknak az északnémet hatalomhoz lett csatla­kozása, és azon roppant háború, melyben az el­lenfele fölött kivívott szakadatlan győzelmek sora által a német nemzetnek túlnyomó ereje bebizonyult. E monarchia a véres nemzeti harcz alatt a béke áldásait élvezte. — Bármily közelről érint­hetnek is azon változások, melyeket a háború és annak következményei Európának politikai helyzetében elő fogna idézni, a cs. és kir. kor­mány abbeli elhatározásában, hogy szigorú sem­leges magatartást követene, még­sem ingadoz­hatott. Mindenki mélyen érezte azt, hogy az osz­trák-magyar monarchia akár a Porosz- és Né­metországgal, akár a Francziaországgal való szövetségtől egyaránt döntő okok által van visz­­szatartva, s ennélfogva a közvélemény a biroda­lom mindkét felében csaknem osztatlan egyet­értéssel a kormány­­által vallott semlegességi politika mellett nyilatkozott. Ha egyrészt az imént tett megjegyzések által leginkább ismert eseményekre való emlékezte­­tés czéloztatik, úgy másrészt az alább következő adatok a kormánynak magatartását oly irány­­ban fogják felvilágosítani, mely eddig sokféle vélelem és félremagyarázás tárgyát képezte, de a tényállásnak teljesen megfelelő méltánylásra nem talált. A cs. és kir. kormány az utolsó orsz. bizott­sági tárgyalások befejezése után kettőzött buz­galommal iparkodott változatlanul szem előtt tartott abbeli feladatát teljesíteni, hogy mindenütt békés viszonylatokat ápoljon, mely igyekezeté­ben a bizottsági tárgyalások alatt tett többféle megemlítések által újabban megerősíttetett. E törekvések nem maradtak siker nélkül.­­ A berlini kabinettel közbenesett kedvetlen leve­lezés után rövid idő múlva a barátságos viszony­latok helyreállittattak, melyek ö kir. fensége a porosz koronaherczegnek a cs. és kir. udvarnál történt megjelenése, valamint ö cs. fensége Ká­roly Lajos főherczegnek a porosz kir. udvarnál tett viszonlátogatása által még magasabb jelen­tőségben tüntenek fel. — Oroszország irányában a közös külügyminiszternek az orosz birodalmi kanczellárral történt találkozása, de kivált ő fensége Albrecht főherczegnek ő cs. és ap. kir. felsége legmagasabb elhatározása folytán Var­sóba lett kiküldetése és ott az orosz czár részé­ről nyert tiszteletteljes fogadtatása által szintén nagyobb közeledés fejlődött.­­ Azóta nem is zavartattak meg az ily módon közvetített barát­ságos érintkezések, melyek a birodalom külvi­­szonyainak békés megalakíthatását czélozzák, a nélkül azonban, hogy ez által a belügyek bármi módon érintve lennének. De más irányban is mi sem mulasztatott el a bizodalmas egyetértés biztosítására. — E rész­ben kivált azon kedvező hatás érdemel említést, melyet a cs. és apost. kir. felségének Konstan­tinápolyban történt megjelenése tett; másrészt a külügy­miniszternek és felsége megbízásából eredt florenczi küldetése is alkalmat nyújtott az Olaszországgal különben is fennálló jó viszony­nak megszilárdítására.­­ Miután végre a Fran­­czia- és Angolországgali viszonylatok már aze­lőtt is a legkielégítőbbek valának, a monarchia azon szerencsés helyzetnek örvendett, hogy min­denfelé teljes megnyugvással lehetett tekintenie. Ekkor merült fel hirtelen, és a békés állapo­tot megrenditőleg a hohenzollern-féle spanyol trónjelöltségnek kérdése. Hogy a cs. és kir. kormány a hatástól,mit ezen esemény okozott, meg volt lepetve, az komolyan nem fog szem­ére vettetni, mert bizonyára senki sem tehette fel jogosan, hogy az említett trón­je­löltségnek felállítása magában véve azon nagy horderejű következményeket vonhatta volna ma­ga után, melyeket csak a később feltűnt körül­ményeknek előre nem látott bonyolulása idé­zett elő. De a cs. és kir. kormány a leghevesebb szem­rehányásoktól bizonyára nem leendett megkí­mélve, ha a kérdéses jelöltségnek igen­is már sokkal előbb tudomására jött felállítása követ­keztében, ellenező módon, oly ügybe avatkozik, mely első vonalban egy más és saját érdek­kö­rétől igen messze eső országot illetett. Hogy a cs. és kir. kormány, a mint az emlí­tett kérdés által előidézett viszály Franczia- és Poroszország között fellobbant, azonnal igyeke­zett a vita tárgyának mellőzése végett közvetítő szellemben működni; hogy akkor a midőn a há­ború kitörte után semleges magatartásra határozá el magát, egyszersmind meg vala arról is győ­ződve, hogy a monarchia érdekében és a biroda­lom népeinek közegyetértésével cselekszik, mind ez már fentebb érintetett. Mindemellett meg kell említeni, hogy a cs. és kir. kormány, távol attól, hogy a vele barátsá­gos viszonyban állott franczia kormányt azon reá nézve oly veszélyessé vált hadi vállalatra bízta volna, ellenkezőleg, nem késett e kormány előtt intőleg föllépni, nem kecsegtette Franczia­­országot segélynyújtási reményekkel, és annak irányában elfoglalt saját állásáról kétségben nem hagyta, végre hogy semleges magatar­tása által elvállalt kötelezettségeihez hűtlen nem lett. A­midőn a háború már kitört, a bécsi kabi­netnek állása és feladata csak az lehetett, hogy a többi semleges hatalmakkal lehetőleg teljes egyetértésben a háborúnak további elterjedését meggátolja, és azon pillanatot bevárja, a­mely­ben a semleges hatalmak képesek lehetnének, hogy befolyásuk és erkölcsi tekintélyük által a béke helyreállítását előmozdíthatják. Több semleges hatalom kölcsönösen azon kö­telezettség elvállalása által akart magatartásá­nak szilárdabb alapot szerezni, hogy semleges állásukat nem fogják elhagyni a­nélkül, hogy az illető megállapodásba­n résztvevő felekkel elhatá­rozásaiknak indokait ne közölnék. — A cs. és kir. kormány ezen egyességhez szívesen csatla­kozott.­­— De e mellett czélszerűnek tartotta azon kikötést is tenni, hogy az esetben, ha tudta és akarata nélkül a többi szövetkező felek egy­oldalúkig közvetítő javaslatokkal lépnének fel, ez által a kormány teljes cselekvési szabadságát visszanyerendené. E követelésénél azon jogos óhajtás által vezé­reltetett, vajha a kérdéses megállapodás ne ma­radna a tartózkodás negatív értékére szorítva, hanem a közös békeműködés termékeny jel­legével is bírhasson — ez azon aggodalom, hogy ezenfelül az úgynevezett semlegességi liga inkább a háború meghosszabbítását mint annak megrövidítését fogja előmozdítani, az események által nagyon is igazoltatott. Minthogy azonban a netán különváló közvetí­tési kísérletek ellen irányzott kérdéses toldalé­kot, az érdeklett hatalmak közül jelesen Anglia és Oroszország nem tartották czélszerűnek­, a bécsi kabinet ahhoz nem ragaszkodott, mivel az e tárgyról szóló diplomatiai levelezés a kor­mányt, a veszélyeztetett érdekek védelmére szük­séges szabadságától, e világos kikötés nélkül sem foszthatta meg. Mindazáltal a kormány mindig szem előtt tar­totta azon czélt, melynek elérését tekintette a semleges hatalmak feladatának. Kellőleg felis­mervén azt, hogy egyoldalú működése által­a említett czélt elő nem mozdíthatná, mivel attól kellene tartania, hogy ez­által az egyik félnek békés kiegyezés iránti hajlamát csökkenti és az másik félnek vég nélküli ellenállását növeli, inkább csak oda irányozó törekvéseit, hogy al­kalmas időben, a­mint a békének helyreállítása Európa minden részeiben mélyen és közösen ér­zett szükségképen nyilvánuland, a nagy­hatal­mak és kivált az erre első vonalban hivatott londoni és pétervári udvarok közvetítésével, egész Európa oly módon nyilatkozzék, hogy a közvélemény által támogatott jóakarata és tekin­tet­telj­es közvetítés folytán a győző mérséklete és a legyőzöttnek a sorssal való kibékülése még­is ennyit tessék. A cs. és kir. kormány azt hiszi, hogy ez irány­ban nem minden haszon nélkül működött, és ezentúl sem fogja kimérni a fáradságot, hogy igyekezetét hasonló szellemben érvényesíthesse. A cs. és kir. kabinet nagy­ politikai jogosult­ságot tulajdonított az angol kormány azon tö­rekvésének, mely szerint határozott kezességet akart szerezni arra nézve, hogy a belga király­ságnak Európa által biztosított semlegességét a két szomszéd nagyhatalom között kitört háború ne veszélyeztesse. Az osztrák-magyar kormány, a­nélkül hogy a monarchiát újabb kötelezettsé­gekkel terhelte volna, azon szerződéseket, me­lyeket Angolország e végből mindkét hadviselő hatalommal kötött, helyeselte, és az említett czél­­hoz való hozzájárulását kinyilatkoztatta. II. Keleti ügyek. A keleti politika terén, az itt tárgyalt időszak alatt, a béke fentartása érdekében működő ka­binetek figyelmét első­sorban azon félreértések vették igénybe, melyek a Sultán és az egyptomi Khedive közt merültek fel. Az osztrák magyar kormány sikeresen igyekezett ezen nehézségek elhárítására közreműködhetni. Ez iránybani tevékenysége hathatós gyámolitást nyert felsé­ges Urunknak Konstantinápolyban és Egyptom­­ban tett útja, és személyes megjelenésének ha­tása által. A cattarói kerületben kitört zavarok tartama alatt, melyek ő felsége honatyai szivét mélyen szomoritották, a montenegrói fejedelemnek ma­gatartása, ki határos területét a küzdelemben való minden részvéttől távol tudta tartani, a cs. és kir. kormánynak teljes megnyugvására szol­gált, és lehetővé tette azt, hogy a hadi művele­tek szigorúan osztrák területre lettek szorítva. A legeltetési jognak élvezete két albániai hegyháton, mely a határos török helységek és a montenegrói szomszéd kerület között számos évek óta vita tárgyát képezte, a múlt évben Miklós fejedelem és a Nagyvezér között ismételt levelezésre adott ugyan alkalmat, de az ez­úttal kifejtett jogi érvelések által a vitás feleknek ál­láspontja közt közeledés létre nem jöhetett. Sőt inkább a hangulat lassanként oly ingerült jelle­get öltött magára, hogy tettleges ellenségeske­déseknek veszélyétől lehetett tartani. Az osztrák­magyar monarchia mint szomszéd állam az oz­mán birodalom háborítatlan békéjének fentar­­tásában közvetlenül érdekelve lévén, a kormány a legszorgosabban oda törekedett, hogy békés kiegyezést eszközölhessen, és sikerült is, e czélra egyesülve a többi kabinetekkel, a magas portá­nak beleegyezését arra megnyerni, hogy Scuta­­riban egy vegyes bizottmány egybejöjön, mely az európai nagyhatalmak megbizottjainak rész­vétele mellett hivatva volt, a vitás kérdést be­ható bírálat tárgyává tenni, s annak legalkal­masabb megoldása iránt véleményes jelentést adni. A bizottság ebbeli feladatát teljesítette is, s a mellé rendelt consulsági képviselők Scutari­­ban oly értelmű szerződést hoztak javaslatba, melynél fogva a montenegrói részről támasztott igények a török kormány által pénzzel váltassa­nak meg. A magas porta a legengesztelőbb indu­lattól vezéreltetve e javaslatot jóvá is hagyta, és elvárható, hogy Montenegro szintén kész lesz a hosszas viszálynak az ekkér kijelölt teljesen el­fogadható módon leendő befejezésére. Az új országos alkotmány, melynek életbe­léptetése múlt évben a szerbiai nemzeti gyűlés által e fejedelemségnek nagyúri­­ fermánok által elismert s a párisi szerződés által biztositott önhatóságánál fogva elhatároztatott, a cs. és kir. kormánynak kedvező alkalmat nyújtott arra, hogy ezen határ­ország irányában,melyhez szom­széd érdekek által szintúgy mint rokonszenv által füzetik, barátságos szolgálatát tanúsíthas­sa, nyíltan kifejezvén úgy Konstantinápolyban, mint a többi jótálló hatalmak előtt is abbeli né­zetét, hogy a fejedelmi kormány az említett beltörvényhozási intézkedésnél jogszerű eljárást követett. Hasonló szellemben igyekeznek Ő felségének országos ministeriumai e fejedelemség ügyeit s azon bölcs férfiak kívánságait, kik annak sorsát intézik, mindenkor a midőn erre a monarchiá­nak Szerbiávali kölcsönös érintkezése folytán alkalom nyílik, minden kitelhető módon előmoz­dítani. A dolgok állása a havas­alföldi egyesült feje­delemségekben a folyó év első havai alatt Euró­pában komoly aggodalmakat ébresztett. Az or­szág különböző pontjain erős izgalomnak jelei mutatkoztak; több város zavargásoknak színhe­lyévé lett, s attól lehetett tartani, hogy e jelene­tek általánosan el fognak terjedni, és a közbékét súlyos veszélyekkel fogják fenyegetni. Hogy az al-Duna területén a rend fentartása az osztrák­magyar monarchiának inkább érdekében áll mint bármely más hatalmasságnak, azt bőveb­ben fejtegetni szükségtelen. A nyugtalanság ezen jelenségei tehát a cs. és kir. kabinetet kettőzött éberségre indítottak; első vonalban is volt egyéb­iránt hivatva arra, hogy az egyesült fejedelem­ségekben támadható válság előrelátható követ­kezményeit jó eleve fontolóra vegye, és az 1856. és 1868. évi szerződéseket aláirt többi hatal­makkal azon előintézkedések iránt értekezzék, melyeknek életbeléptetése ily eshetőség követ­keztében szükséges lenne. A kormánynak élénk megelégedésére szolgált az, hogy azon alapelvek, melyeket e tekintet­ben, az érvényben álló nemzetközi egyezmények értelmében, Európa magatartására nézve irány­adóknak ismert fel, minden oldalról helyeslésre találtak. Azóta ezen ország ügyei, hála az otta­ni kormánynak jelenleg élén álló államférfiak ép oly tapintatos, mint erélyes vezetésének, oly for­dulatot vettek, mely a törvényes rend barátainak őszinte örömére szolgálhat. A cs. és kir. kabinet minden kínálkozó alkal­mat kész lévén megragadni, hogy Károly feje­delem kormánya iránt állandóan táplált jó­aka­ratú érzelmeit tényleg bebizonyíthassa: az emlí­tett kormány egyik sürgős óhajtásának teljesíté­se érdekében tevékenyen közbenjárt, a­mennyi­ben egyrészt a magas portánál és másrészt a töb­bi jótálló udvaroknál oda működött, hogy a fe­jedelemségeknek elnevezése iránt a diplomatiai érintkezéseknél és szerződésekben eddig dívott kitétel helyett jövőre „Romania“ neve használ­­tassék. A cs. és k. kormánynak ez irányban tett lépései az említett kívánság teljesítése iránt mindenütt kedvező hangulatot ébresztettek,s ha az új elneve­­ző ez ideig nemzetközi megerősítésben még nem részesült, ez azon nehézségeknek tulajdonít­ható, melyek ez ügy rendezése közben a nagy­úri és a fejedelmi kormány között az uj pénzve­rés iránt felmerült vélemény-különbség folytán keletkeztek. A cs. és kir. kormány továbbá 1867. óta több rendbeli közigazgatási és bírói ügyleteknek elvi rendezését is szándékba vette, melyeknek új alapon eszközlendő megállapítása az egyesült fe­jedelemségek megváltozott viszonyainál fogva elkerülhetlenné vált. E végből az illető minisz­tériumok keblében beható értekezletek tartottak, melyeknek rövid idő alatt várható befejezése után, a tanácskozási eredmény alapján, a tár­gyalások a fejedelmi kormánynyal azonnal fo­lyamatba fognak létetni.­ Ennélfogva reményle­ni lehet, hogy ez irányban röviden mind a két félre nézve kielégítő egyesség fog létre jönni, mely által, az említett országokban tartózkodó állam­alattvalók érdekében, az illető ügyletek intézése körül, az eddigi körülmények között néha hiányzó egyöntetűség biztosítva leend. Folytatás a mellékleten: az a hosszú orrú majom, mely még eddig egyet­len a múzeumban, a többi mind pisze. Ez mintha farsangi orrt tett volna fel. A repülő kutyák és majmok,­a galeopythecus és pteromys, a kis arasznyi páva tökéletes pávafarkával, polyple­­ctrum bicalcaratum, s az óriás, lúdnagyságú ko­ronásgalamb, pompás főkötőjével, a rubinpiros paradicsom madár, a négyféle szarvorrú madár,­­ a mindenféle emlősök, szárnyasok, hüllők, ro­varok és puhányok légiója. Ez utóbbiakkal a természettani osztály fog gazdagodni, hanem az előbbiekre nézve mulhat­­lanul szükséges , hogy azok egy külön ethno­­graphiai osztályban egyesitessenek s azoknak rendezése és az osztály terjesztése külön osztály­őrre bizassék, mert épen ez osztálya múzeu­munknak lehet az, melyből a közönség nemcsak tudományt és élvezetet, de gyakorlati tanulsá­gokat is meríthet. Óhajtjuk, hogy e kincsek minél előbb átadat­hassanak a közhasználatnak. Jókai Mór:­­Hat láda a tengerbe veszett. Azon a hajón jöttek,amelyre a bécsi múzeum számára szerzett gyűjtemény volt feladva. Még ott is!) Oroszország hatalmi állása Ázsiában. (Történeti essay) irta Vámbéry Ármin. IV. (Folytatás.) Azon előnyös állás, melyet az oroszok a per­­sa határnál elfoglaltak, a Kaukázus pacificálá­­sát , illetőleg leigázását csak gyorsitá, s az orosz hatalmat e hadászatilag oly fontos ponton még erősebbé tette, mert ma, mikor a kilátásba helyezett vaspályavonal a Fekete tengert a Kas­­pitengerrel össze fogja kötni, a Kaukázus hegy­­láncz természetes erőssége fogja képezni s kell is hogy képezze azt az előőrsöt, honnan jobbra és balra az ázsiai szárazföld legtávolabb eső ré­szei ellen is működni lehet. Nem Moskva és Szt. Pétervár, hanem a Kaukázus lesz az a készlet­tár, hol Oroszország hadierejét összpontosítani fogja abban az esetben, ha India iránt komoly tervei lesznek. Ma még a politikusok nagyobb száma e kér­dés tekintetében igen is optimistikus hangulat­ban s értelemben él, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk, minthogy épen az oroszoknak Persiában vívott előnyeiről beszélünk, azt a kö­rülményt sem, hogy mily ügyes sakkozást csi­náltak a Neva mellől akkor, a­mikor minden angol befolyást még jóval az összeütközés kri­tikus pillanata előtt teljesen megsemmisítettek. Az angol parliamenti tag Mr.Eastwick, az előtt a királyné ügynöke Teheránban, úgy vélekedik, a­midőn egyszersmind az angol befolyás fontossá­gát Iránban elismeri, hogy Anglia ott még re­habilitálhatná magát. Meglehet, hogy ez lehetsé­ges, de akkor a legnagyobb áldozatoktól sem szabad visszariadni, mert Oroszország mindenütt erősen előnyben van. Először is Persiának majdnem egész kereske­dését magához vonta s ez által Anglia és Török­ország kereskedelmi érdekeinek igen sokat ár­tott. Persia, melynek kivitele nagyobb mint be­vitele, gyapotját, selymét, aszalt gyümölcseit, festő szereit, szőnyegeit és drága köveit ma már legtöbbnyire északi Oroszországon át küldi Eu­rópába ; egy része Astrakhánon át a Volga men­tében megy, egy másik Erivánon, Tiflisen és Potin keresztül; az utóbbi után csakis Törökor­szágot akarják háttérbe szorítani, miközben Ör­ményországot, melynek főéletére korábban a persa kereskedés volt, parlagon hevertetni töre­­kesznek, a­mi valószínűleg sikerülni is fog, mert jóllehet hogy Georgia Persiának Európávali közlekedésére nézve nagy kerülőt képez, mégis a kereskedő, kinek a török birtokon a rabló kur­­dok, a kimondhatatlan rész utak és a hivatalno­kok önkénye miatt igen sokat kell szenvednie, idővel inkább fogják a Tiflisen, mint az Erzeru­­mon át vivő utat választani. A beviteli kereske­désnél is majdnem kétszerte oly erősen van kép­viselve, mint a többi Európa. Igaz, hogy Bende­­ren, Bushb­on és Bagdadon át még most is elég sok angol áru megy Iránba, mind azáltal Tebris, Resht, Astrabad és Shahrud lassanként csak mégis az orosz kereskedelem fő lerakodó helyeivé lesznek. Az utóbb említett két helyen, hol Orosz­ország még eddig minden vetélytárs nélkül egye­dül áll, a „Kavkáz“ nevű kereskedelmi társulat nagy tevékenységet fejtett ki. Mikor én Persiá­­ban utaztam, épen készülőfélben volt a terjedel­mes Khorasszánt is meghódítani magának és az ezóta valószínűleg meg is történt. A Kavkaz tár­saság orosz kereskedelmi ügynökei Mezhedböl most már a Chludoff kereskedő házzal, mely Kelet-Szibériából Tashkenden át egész Bokharáig előnyomult, könnyen egyesülhetnek s ezáltal is­mét amaz óriási közlekedési lánczok egyikét állíthatják elő, melyeket csakis Oroszországban találhatunk. Csodálhatjuk-e tehát, hogy a shah kormánya amaz előnyös állással szemben, me­lyet Oroszország Iránban elfoglalt, a Szt. Péter várból jövő sugalmazásokat meghallgatja , ha ő a czár ellenségeit saját elleneinek is tekinti. Ha I a teheráni udvar nyugoton Törökország ellen­i orosz eszközül szolgál, nem kevésbbé teszi azt keleten Anglia ellen, hol ő hagyományos ellen­ségeskedéssel lép fel Nagy-Britanniának afghán öltözetbe burkolt érdekei ellen! Én egy perczig sem kételkedem azon, hogy Irán az Oroszor­szág részéről történő bujtogatás nélkül még Hé­rát birtokáért is, melyre pedig a persáknak több joguk van, mint az afghanoknak, háborút kezd­jen. Mikor az afghánok még egyedül álltak a harcrtéren, Irán úgy szólva elő­­­járt, de most a shah aligha mutatna Angliával szemben annyi állhatatosságot, ha a háttérben orosz ígéretek vagy talán épen tettleges támogatások nem ál­lanának. Láttuk az újabb időben, hogy Nasreddinshah, kinek összes államjövedelme nem nagyobb, mint némely angol magánzó­é, Angliával épen Herat birtokáért miként elegyedett egy oly háborúba s miként folytatott egy oly harczot, mely több hónapokon keresztül dühöngött s melyből az 1857-ki párisi békekötéskor még meglehetős ép bőrrel menekült ki. 1857-ben mikor a persa hadsereg Jj Heratot körülkeltte, a teheráni orosz követ, Simonich gróf, a persa hadműveleteknél nemcsak tanácsadó, hanem egyszersmind kato­nai vezető is volt. Akkor még Szt. Pétervárban a britek iránt elég udvariasak voltak arra, hogy a meghatalmazott követ működéseit defavoyál­­ják; ma már ezt nem tartják érdemesnek a fá­radságra . Oroszország nem csinál titkot abból, hogy a herati várfalakon nem afghan, hanem persa katonákat szeretne látni. Optimisták a czár e kívonatában bizonyosan a jóakarat érzel­meit fogják fölfedezni a b­ére fzére a shah irá­­­­nyában , hanem én az orosz humanitásban igen keveset merek bízni s a szt.-pétervári udvar po­litikájának törekvései ez irányban kétsé­be vonhatatlan bizonyítékok az iránt, hogy Orosz­ország magának csak utat egyenget s állomás­helyeket épít egy hadmenet számára déli In­diá­ba, melyet ő minden áron közvetlen közelében szeretne leírni. Hogy váljon Irán szövetkezni fog-e vele vagy nem, azt Oroszországnak ma már többé nincs szüksége kérdezni, mert a persa oroszlány kénytelen megengedni, hogy az orosz medve talpait használja, mert a legkisebb ellent­­állást is igen drágán kellene megfizetnie. Orosz­ország rövid idő alatt egy egész hadtestet küld­het át az Araxesen a gazdag Azerbaidján tarto­mányba, a shahtól Ghilan tartományt elragad­hatja és Ashurada melletti álláspontjánál fogva a turkomán rablóportyázók ezreit zúdíthatja Mazendranra és Khorassianra. Igaz, hogy az orosz ágensek (ügynökök) és konsulok csakis Te­heránig hatolhattak be Iránba, de az orosz cs. aranyok,mint leginkább forgalomban lévő idegen pénz, eléggé elhíresztelték, az országban min­denfelé a czár hatalmát és nagyságát. Az orosz felsőség alatt élő shiiták soha se mulasztják el, a­mikor hitfeleikkel a kerbelai simái összeta­lálkoznak, a hitetlen urusz rend- és igazságsze­­retetét a shah kárhozatos és zsarnoki kormánya fölé helyezni, mert a rendszeres despostimu-t könnyebb eltűrni, mint a rendszertelen önkényt. Igen, az urusz név a persa szemében korántsem oly irtózatos mumus, mint a törökök szemében s Oroszország keleten vívott emer előnyeinek tel­jes tudatával bir. Szükséges e még az itt elmondottak után több bizonyítékot is felhozni arra nézve, hogy Orosz­ország hatalmi állását Perzsiában megfoghatóvá tegyük ? Felette nehéz, ha nem is épen lehetet­len, annak politikáját Ázsiában megdönteni, ki­vált ma, midőn vívmányai Közép-Ázsiában az egyes lánczszemeket oly erős lánczolattá ková­csolták össze, melyeket csakis rendkívüli rázkó­dások zúzhatnak szét. (Folytatjuk.) ben Beusttól van két okmány, melyeket­­ a pétervári követnek küldött, ezekben megrótja Oroszország fellépését; beismeri, hogy az 1856-iki szerződés revisióját ő is szükségesnek tartja, csakhogy békés, ren­des utón, és így eltalálta azt a jó közép­utat, mely van a gyávaság és elhamarko­dottság közt. — Ezért csak gratulálha­tunk neki.

Next