A Hon, 1870. november (8. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-25 / 284. szám

melléklet a „HON“ 384-ik számához. III. Tárgyalások a pápai udvarral.— Római kérdés. Beust gróf Chotek grófhoz Szentpé­­tervárott. A cs. és kir. kormány a lefolyt időszak alatt a pápai udvar iránti viszonylataira nézve fontos elhatározáshoz jutott. A vatikáni zsinat végzé­sei folytán kinyilatkoztatás hogy a szent­szék­kel más feltételek között kötött egyezményt magára nézve kötelezőnek többé el nem ismer­heti. Az ezen elhatározásra vonatkozó okmányok részben már közzé tétettek, mindazonáltal a je­len gyűjtemény teljessége végett itt sem szabad azoknak hiányozni. A külügyminisztérium az azokban előadott indokokhoz újabb fejtegetése­ket csatolni nem tartja szükségesnek. A bel­tör­vényhozás terén a teljes­­szabadság visszaszer­zésének szüsége régóta oly határozott módon nyilvánult, és kivált a zsinatbeli események­kel szemben oly sürgősnek mutatkozott, hogy az egyezmény önmagától lett megszűntének ki­nyilatkoztatása iránt újabb igazolásnak szüksé­ge ez alkalommal fenn nem foroghat. De a kö­zös minisztérium, mely ezen jelentékeny lépést végrehajtotta, egyszersmind abbeli határozott meggyőződését fejezheti ki, hogy a monar­chia népeinek vallási érdekei mindamellett is teljes mérvben tisztelve, biztosítva és megóva lesznek. Egy újabb időbeli és nagy következményű más esemény a pápai hatalomnak történeti ál­lását változtatta meg. A pápának világi uralma Rómában és a római állam területén, a franczia helyőrségnek eltávozása után, az olasz nemzeti kivonatok nevében vezérelt királyi haderő által legyőzetett. A tiszt. orsz. bizottságok teljes joggal kérdez­hetik, hogy az osztrák-magyar kormány ezen oly fontos érdekeket érintő és következményeiben figyelemre méltó fordulat ellenében mily állást foglalt vala el ? E részben az alább következő okmányok tel­jes felvilágosítást nyújtanak, és a külügyminis­­térium a­midőn itt azokra hivatkozik, csupán azon szempontokat kívánja e helyen újólag rövi­den előadni, melyek által a kérdéses irányban követett eljárásánál vezéreltetett. A cs. és kir. kormány valamennyi hatalmak­nak és az összes pártok mérsékelt részének ab­beli óhajtását osztotta, hogy a pápának világi hatalma és az olasz nemzeti törekvések között felmerült viszály az idő hatása és békés eszkö­zök által nyerje engesztelő megoldását. Vala­hányszor az ily kibékülésnek kedvező esélyei kínálkoztak, kötelességének tartotta azt, hogy a czél érdekében szorgosan közreműködjék. E rész­beni eljárását még akkor is folytatta, a­midőn kitűnt, hogy Olaszországnak Francziaország irá­nyában elvállalt kötelezettségei minden irányban elvesztették értéküket. Mélyen sajnálta az akaratától teljesen függet­len körülményeket, melyek a jelenkor legnagyobb festményének végre is erőszakos megoldását idézték elő. Sohasem vállalkozhatott a jelen viszonyok közt olyasmire, mit tőle IX. Pius maga sem kért hogy ugyanis a franczia zászlóaljakat osztrák­magyar csapatok által helyettesítse és ekként erőszakkal fentartsa azt, minek erőszakos feldúlástóli megkiméltetését szívesebben látta volna. A pápai kormány csupán azon óhajtását fejez­te ki, hogy mondaná ki ő felsége a császár és király kormánya, miszerint a római terület el­foglalását roszalja. De az önmegtagadást ezen óhajtásnak teljesí­tésére is ki kellett terjesztenie, mert nem érezte magát arra hivatva,hogy egy idegen kormánynak, mely a helyzete szülte kényszerűségeknek vélt csak engedni, eljárását roszalja, s hogy egy előreláthatólag eredménytelen lépés által saját tekintélyét és egyszersmind Olaszországhoz­ vi­szonylatainak örvendetes alakulását is veszé­lyeztesse. A katholikus egyház fejének jövendő állását és fejedelmi jogainak nemzetközi kife­jezését illető kérdések, melyek Európát ál­lamilag és társadalmilag egyiránt érdeklik, Rómának megszállása által még eldöntve nin­csenek. E kérdések rendszeres megoldásra vár­nak, és ennek eszközléséhez az osztrák-magyar monarchia előkelő erkölcsi közreműködésével fog járulni, melyet mind szavának átalános sú­lya és a katholika egyház fejlődése iránti külön­állásánál fogva, mind főleg az olasz kormány­nyal h­áborútlanul megőrzött barátságos viszo­nyainál fogva, tőle megtagadni nem lehet. Reménye a cs. és kir. kormány, hogy azon politikai irányokra nézve, melyeket Róma megszállásának kérdésénél követett, a tiszt. or. bizottságoknak helyeslését elnyerendi. Öntuda­tával bir a kormány annak, hogy a monarchia érdekét folytonosan szemei előtt tartotta, és ez­által az osztrák-magyar monarchia katholikus lakosságának hitfelekezeti érdekeit is lehetőség szerint öszhangzólag képviselte.Minden kitelhető gonddal fog a jövőben is arra törekedni, hogy ezen öszhangzást megóvhassa, s úgy vélekedik, hogy a midőn az osztrák-magyar monarchiának politikai jelentőségénél fogva ötét megillető te­kintélyét föntartani eltökéltette, ezen elhatáro­zásában mindenkinél megegyező értelemmel fog találkozni. Toldalék. IV. Oroszország és az 1856-ki március hó 30-án létrejött párisi szerződés. Az orosz ügyre vonatkozó levelezéseknek egy­beállítása óta a külpolitikában jelentékeny ese­ménykép tűnt fel az orosz cs. kormánynak azon nyilatkozata, melynél fogva az 1856-ki március 30-án létrejött állam­szerződésnek a fekete ten­ger semlegesítésére vonatkozó határozatát, va­lamint az ezen szerződéshez kapcsolt és a parti államok által a tengeren ezentúl fentartható ha­di­hajók számát és nagyságát meghatározó, a magas Portával kötött külön egyezményét ma­gára nézve tovább­i kötelezőnek nem ismerheti. A cs. és kir. kormány kötelességének ismerte, ezen eljárás megítéléséhez, az ennek horderejét megillető komolysággal, de egyszersmind azon higgadtsággal is járulni, melyet egy ily ügynek kezelése követel. Az ezen kérdés felett folytatott levelezések itt mellékelvék. A „Toldalék“ czim alatt érintett okmányok száma három. Ezek közül Gortschakow october 19-ediki jegyzékét lapunk nov. 16-odiki szá­mában közöltük, a másik kettő pedig itt kö­vetkezik : Bécs, 1870. nov. 16. Oroszország követe ne­hány napja az ide mellékelt sürgöny másolatát adta át nekem. Siettem azt császár és király ő felsége elé terjeszteni, és ő felsége legkegy. urunk rendelte önt megbíznom, hogy a köv. nézeteket Gortscha­kow hg. tudomására juttasa. íme az 1856. márt. 30. Párisban kötött szer­ződés 14-ik czikkének szövege: „Mivel ő felségeik, a minden oroszok czárja és a szultán egy egyezmény értelmében, me­lyet a parti szolgálatra megkívánható azon könnyebb hajókra nézve kötöttek, melyek fen­­tartását a fekete tengeren maguk részére fen­­tartják ; ezen egyezmény a jelen szerződéshez kapcsoltatik, és épen oly jogerejű és érvényű lesz, mintha annak kiegészítő része volna. Ez tehát, a jelen egyezményt aláíró hatalmak meg­egyezése nélkül sem változást, sem felfüggesz­tést nem szenvedhet.“ E czikk utolsó pontja, határozott kifejezései­nél fogva, kiváló súlyt nyer egy oly megállapo­dásnak világosan és különösen is kifejezése ál­tal, mely minden időben, minden nemzetközi egyességben ,önként érthetőnek szokott tekin­tetni. Nem tudnánk tehát sem megérteni sem meg­engedni kétséget a kölcsönös kötelezettség abso­lut ereje fölött, még ha egyik vagy másik szer­ződő fél azon helyzetbe hinné is magát, hogy a legalaposb tekinteteket kell érvényesítnie egy oly szerződés egy vagy más határozmányának fentartása ellen, melyre nézve előre azon kije­lentésben történt megállapodás,hogy valamennyi aláíró hatalmasság beleegyezése nélkül soha meg nem szüntethető vagy meg nem változtat­ható. Csupán azért tehát, hogy a szt.­pétervári kor­mány iránt köteles tekinteteket meg ne sértsük, bocsátkozunk — a­helyett, hogy ezen egyszerű visszautasítással, mely magában foglalja egész nézetünket az elébünk terjesztett nyilatkozat fö­lött megelégednénk — azon indokok vizsgálatát, melyeken e közlés nyugszik. Az orosz bíród, cancellár sürgönye azzal kez­di, hogy bizonyos egyenetlenséget vagy igazság­talanságot leplez le a szerződés határozmányai­­ban, — mely állítólag abban áll, hogy Oroszor­szágnak a Fekete tengeren való védelmi eszkö­zei korlátoltak, míg Törökországnak szabadsá­gában áll, e tengeren és az ahoz tartozó vizeken hadihajókat tetszés szerinti számban tartani. Nem feladatunk egy oly rendezkedés eredetét és becsét kutatni, mely nem köztünk és Orosz­ország, hanem a többi nagy­hatalommal közösen hozatott létre, Gortschakow hget csak arra bá­torkodunk figyelmeztetni, hogy ilyen gondolatok egy szerződés aláírását ugyan akadályozhat­ják, az aláírás megtörténte után is módosítási kívonatok alapjául szolgálhatnak, de soha sem hatalmazhatnak fel erőszakos megoldásra. Még többet mondunk. Azon okok, melyeket az orosz kormány egyoldalú fellépésének igazolá­sára felhoz, nem szállítják alá annak fontossá­­gát, sőt csak fokozzák az ahoz csatolt aggodal­m­akat. Azon elv, melyet az orosz kormánynak ma­gáévá tenni tetszett e lépése által, nem csak a már fenálló, hanem minden még a jövőben kö­tendő szerződéseket kompromittálja. Ez elv hatása lehet az, hogy a szerződések könnyebben köttessenek, de ezáltal nem nyer­nek azok nagyobb állandósságot. Azonban a sz.­pétervári kormány utal bizo­nyos megsértésekre, melyet az 1856-iki szerző­dés ki nem kerülhetett. Itt azon változásról van szó, mely a Duna­­fejedelemségekben ment végbe, és amely a szer­ződés és kiegészítő okmányainak betűje és szel­lemével teljesen ellenkezőleg a fejedelemségek egyesítésére és egy idegen fejedelem trónra eme­lésére vezetett. Szabadjon erre nézve egy lényeges pontra utalni. A moldva- és oláhországi fejedelemsé­gek nem vettek részt az 1856 iki szerződésben. Ezek a magas porta fensősége alatt állottak. Ez tehető-e már felelőssé ez országokban történt azon változásokért, melyek az orosz császári kormány szemeiben a szerződés megszegését képezik ? Ő volt-e az, mely kívánta, hogy azokat szentesítsék ? és nem-e ő az, melynek ma az ő jogai és érdekeinek annyira praejudicáló szer­ződésszegést el kell fogadnia. Hátra van még néhány idegen hadihajónak a fekete tengerbe való bejuthatása. E tények előt­tünk ismeretlenek, legfeljebb oly leszerelt hadi­hajók lehetnek szóban, melyek souveraineknek, kíséretül szolgáltak. A sz.-pétervári kabinet igen jól tudja, hogy megjelenésük nagyon is nem bírt támadó jelleggel. Egyébiránt semmi sem akadá­lyozta volna az orosz kormányt azon pillanatban emelni panaszt a fölött, midőn azt a szerződés határozataival össze nem férhetőnek találta. A csász. és apost. kir. felségének kormánya azért csak kínos sajnálattal értesült azon hatá­rozatról, melyet Gortshakov hg. sürgönye ne­künk jelentett és mely által az orosz kormány súlyos felelősséget vállal. Lehetetlen (a kor­mánynak) mély megütődését nem nyilvánítani és a császári kabinet komoly figyelmét fel nem hívni oly eljárás következményeire, mely nem­csak egy az összes nagyhatalmak által aláírt nemzetközi tény ellen vét, hanem oly viszonyok közt történik, midőn Európának inkább mint valaha szüksége van azon biztosítékra, melyet a szerződések iránti hűség nyugalmának és jövő­jének nyújt. Ön a jelen sürgönyt fel fogja olvasni Gortscha­kow hgnek és másolatát nála hagyja. Beust gróf Choteck grófhoz Szent-pétervárott. Bécs, 1870. nov. 16. Az october 19­ 31-ki kör­irat közlése után, melyre mai napon kelt 1 számú jegyzékem válaszul szolgál, Oroszország követe, kabinetjének egy másik sürgönyéből olvasott fel nehány tételt, mely ugyanezen ügyre vonat­kozik, de sokkal őszintébb hangon van tartva. Gortsakoff­ág ezen iratban az orosz udvar iránt táplált barátságos érzületünkre hivatkoz­va, azon reményt fejezi ki, hogy azon határoza­tát, mely által a fekete tenger neutralitásától magát felmenti, annál is inkább kedvezőleg le­szünk hajlandók megítélni, mivel a cs. és kir. kotvány 1867. óta maga ragadta meg a kezde­ményezést egy oly indítvány tételére, melynek az leendett következménye, hogy Oroszország az ugyaneme határozatokban foglalt megszorítások alól felmentessék. Azt feleltem Nocikoff úrnak, hogy mi valóban tartósan azon élénk törekvést követük, hogy jó viszonyaink a szt. pétervári udvarral megszilár­duljanak, s hogy a Gortsakoff hg által emlékezet­be hozott kezdeményezés jóakaratunknak talán legszembeszökőbb kifejezése; de nem küzdhe­­tem le a boszuságnak némi érzületét, midőn visszagondolok azon lépésre, melyről szó van, s midőn visszaidézem emlékezetembe azon nagyon is hideg fogadtatást,melyben szépen azoknál része­sült, kiknek a legnagyobb előzékenységet kellett volna tanúsítani. A kanczellár úr nem tudja el­feledni, hogy kezdeményezésünk, a­helyett, hogy lelkületében rokonszenves viszhangot keltett volna, részéről csak bírálatot és ellenvetéseket csalt ki, miket mi ezen oldalról bizonyára leg­kevésbé sem vártunk. Excellentiád elődje akkor minket semmi egyébről nem értesíthetett, mint arról, hogy az orosz kabinet főnöke a mi eljárásunkat tudhatta, hogy a nézete szerint szükségtelen modor fel­­kelte a franczia kormány bizalmatlanságát, s hogy az általunk előtérbe helyezett conferentia eszméje a keleti kérdések szabályozására na­gyon kevéssé alkalmas arra, hogy attól kielé­gítő eredményt lehessen várni. Valóban ezen fe­lelet az ép oly loyális mint jóakaratú ösztönzé­sünkre nagyon is olynemű volt, hogy minket meglepjen. Oroszország kétségbe vonható in­dítványunk opportunitását, mely Francziaor­szág és Anglia helybenhagyását nélkülözte, de a gondolat, mely azt sugalta, ezen Oroszország iránt jóakarata és óhajtásainak kedvező gondo­lat, csak világos bizonyítékul szolgált azon készségünkről, mely megérdemelte volna, hogy kedvezőbb fogadtatásban részesüljön. Én többi közt azon nevezetes különbségre figyelmeztetem Oroszország követét, mely az általunk 1867-ben czélba vett combinatio és azon nyilatkozat közt létezik, melyet Oroszország most tett. A mi javaslatunkat illeti, mi azon békákat, melyek Oroszország mozgási szabadságát a Fe­­ketengeren gátolták, szerződési után, nem pedig egyoldalú intézkedés által akarták eltávolítni. Ha ajánlottuk is a békáknak az aláíró hatalmak által törvényesen kimondandó mellőzését, ebből még nem következik, hogy a szerződésnek az ál­tala kötelezett fél által egyszerű semmibevevé­sét helyeseljük. Az 1856. márt. 30-ai szerződés 14. czikke egy­szerűen kimondja, hogy az e napon a Fekete tengerrel határos mindkét állam között létrejött egyességet sem megszüntetni,sem módosítni nem lehet a jótálló hatalmak beleegyezése nélkül, ezért fel nem foghatom, mint képes az orosz kormány, hogy magát azon kötelmek alól kivon­ni akarja, melyeket reá a szerződés szab, az épen említett szerződési záradékkal homlok­­egyenest ellenkező utat követni, holott épen a zá­­radék­ alkalmazása képezte programmunk alapját. Végül, mint én ezt Novikoff úrnak megjegy­­zem, a cs. k. kabinet által azon időben javaslott lépés korán sem volt alkalmas arra, hogy ve­szélyes következményeket vonjon maga után, melyektől a sz.­pétervári kabinet legújabb lépé­se következtében okkal félni lehet. Ha Oroszor­szág Európa beleegyezésétől nyerte volna azon tilalom visszavonását, mely tengerészetének fej­lesztését a Fekete tengeren gátolja, úgy vissza­kapta volna azon helyzetet, mely őt ezen vizek­ben illeti a nélkül, hogy szükséges lett volna a felett nyugtalankodni. Ezen eset ma nem lé­tezik. Az épen megtett lépés lehetetlen, hogy a leg­komolyabb aggodalmakat elő ne idézze. Ezek Európa nyugatán oly kedélyizgatottságot ered­ményeztek, mely a béke ügyére szerfelett káros. Oroszországnak ezen lépése, hogy önmagának elégtételt szerezzen, a Levanteban kétségkívül annak bizonyítékául fog tekintetni, hogy e ha­talom megjöttnek hiszi azon pillanatot, melyben kezébe ragadja annak megoldását, a­mit keleti kérdésnek neveznek. Azon vidékek keresztény népeinek oly gyú­lékony fantáziája abban egyikét a leghatéko­nyabb izgatásoknak fogja találni. Azon állam­nak frappant példája, melynek prestigeje az ő szemeikben oly nagy, jövőre, tartunk­ tőle, min­den izgatás és erőszakoskodás igazolásául fog nekik feltűnni. Az orosz cancellár nem fogja elvitathatni, hogy itt elfogultság létezik, és ennélfogva nem fog csodálkozni­, hogy mi azon meglepetést, melyet ő a politikai világnak fentartott,­nagyon ko­molyan vesszük. Mi a szt.­pétervári kabinet ma­gatartásában nem látjuk Európa egyenes fenye­getését, de minden­esetre egy sajnos zavarnak okát, mely Európa nyugalmát és biztonságát ve­szélyezteti. Soha sem csináltam titkot azon véleményem­ből, hogy az 1856-os szerződés Oroszországnak a Fekete tengeren egy nagyhatalmassághoz nem nagyon méltó helyzetet teremtett, mert kisebbre vonja azon szerepet, melyet játszani, birodalmát mosó vizeken hivatva van, és mondhatom, sem­mit sem is mulasztottam el odatörekedni, hogy e meggyőződésemet a többi garantírozó hatal­makkal is elfogadtassam. Annál fájdalmasab­ban hatott rám, midőn láttam, hogy a császári kormány sérelmei elhárítására oly eszközhöz nyúlt, mely nekem minden tekintetben a legke­vésbé látszik szerencsésen választottnak. Ilyen volt a nyilatkozat, melyet én e tárgyra vonatkozólag, Novikoff előtt tettem. Hasznosnak tartottam, azt híven ismételni a jelen sürgöny­ben, melyet sexcellentiád lesz szives Gortsa­kov herczeg előtt felolvasni és fel lesz ön hatal­­mazva ennek másolatát is közölni, ha a hig ezt kivánná. Fogadja stb. Beust figyelmeztette Falcinelli bibornokot, hogy azon pillanattól, midőn a franczia sereg készült elhagyni a pápai területet, átlátta, hogy ő szentsége függetlensége és személyes bizton­ságáról gondoskodni kell, mert nem elég egy­szerűen visszatérni a septemberi conventio be­töltéséhez, minthogy az olasz kabinet nem ren­delkezik annyi erkölcsi és anyagi erővel, hogy a franczia védelmet pótolhatná. E meggyőződés­től indíttatva, szükségesnek látszott, hogy az olasz kormány oly helyzetbe tétessék, hogy képes, de köteles is legyen a pápa biztonsága felett őrködni. Ez iránt új egyezkedéseknek kellett volna lét­rejönni. Még aug. 21-én Beust sürgönyt küldött Rómába, mely nem egyébről szól, minthogy bi­zonyos pápai területeket olasz csapatok szállhat­nának meg, de az olasz kormány által vállalan­­­ó komoly kötelezettségek feltétele mellett. E sürgönyt félre és odamagyarázták, mintha az osztrák-magyar kormány maga ösztönözte volna a flórenczi kormányt a pápai birtokok el­foglalására. Izgatottság keletkezett Rómában és Párisban, ezért Beust jónak látta magát minden beavatkozástól távol tartani, de fájdalmára esett a dolgok újabb áramlatának meg nem felelő statu quo fentartása. Ha a sept. conventio végrehajtása elégedet­lenséget oko­z ez érthető, de az az osztrák-ma­gyar kormány részvéte nélkül jövön létre,ennek jogc­ímén nem emeltethetett tiltakozás a flóren­czi kormány fellépése ellen. Fegyveres beavat­kozás pedig Ausztria jelen viszonyai közt gon­dolható sem volt; ezt maga a szent­szék is be­látta. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint megvizs­gálni, hogy a catholicismus érdekei és a szent­atya személye iránti rokonszenvünk alapján nem tetszést kell-e kormányunknak nyilvánítani az olasz kormány fellépése felett ? Ezt az osztrák magyar kormány nem te­­heti, mert az olasz kormánynyal való jó viszonyt, számos barátságos összeköttetést lett volna kénytelen megszakítani. Továbbá ez­által az olasz nemzet érzelmei csak nagyobb ingerültségig fokozódtak, és így az olasz kor­mány minden tekintetet félre tett volna a szent lépéstől Beust elállótt, de minden hasznos szol­gálatot“ felajánl a az osztrák-magyar kormány­nak, egy a hatalmak közös megállapodása által is elintézhető kérdés megoldására mely abban áll, hogy a pápa függetlensége, fönsége és biz­tonsága biztositassék. E tekintetben — mondja az osztrák-magyar kormánynak az olasz kor­mánynyal szemben való jó viszonyai igen ha­talmas segítségére lesznek a szent­széknek. Kü­­lönben az olasz kormány is belátja e kérdés fontosságát és természetét, mely nem egy hata­lom kizárólagos ügye, hanem a hatalmak közös megállapodása folytán intézendő el. Tehát az osztrák-magyar kormány jelen sem­leges magatartása nem tulajdonítandó közöny­nek , mert ő felsége melegen érdeklődik a szent atya és függetlensége iránt, hanem egyszerűen a birodalom­­ politikai viszonyaiból kimagyará­zandó. A 146. okmány Beust sürgönyét Kübeck báróhoz tartalmazza. E sürgöny kelt sept. 13. 1870. Beust figyelmezteti az olasz kormányt, hogy azon perezben, midőn csapatai a római te­rületre lépnek, nem feledkezik meg azon tekin­tetekről, melyekkel a pápa iránt tartozik! E sür­gönyben is hivatkozik azon fellépésre, melyet Beust mind a franczia kormánynál, mind a szent­széknél tett a végett, hogy a római kérdés biz­tos alapra fektettessék, és így végleges megol­dást nyerjen. Da a már említett félreértések folytán (lásd a fennebbi sürgönyt) távol tarta magát minden beavatkozástól. Beust kijelenti, hogy az osztrák-magyar monarcha az olasz ki­rály iránti barátságos érzelmei daczára, igen nyugtalankodik a szent­atya helyzete fölött, annyival inkább, mert alattvalóinak többségét vallásos meggyőződések csatolják e kérdés meg­oldásához. Ezért Beust az olasz kormány mér­sékletétől megvárja, hogy ha a római területet átlépi is csapataival, minden olyan tettet abhor­­restál, mely a katholikus népek nyugtalanságait még fokoznák, és óvakodik minden ellenséges szenvedély nyilvánításától a szent­szék irányá­ban. Az osztrák-magyar kormány bízik az olasz kormány felelősségérzetében, és a szent atya iránt a legnagyobb tiszteletet ajánlja figyelmébe. Egyszersmind kormánya részéről Beust kifejezi szék irányában. Tehát a pápa érdeke sem kíván­ azon reményét, hogy Visconti Venosta e kérdés­­halta azt, hogy az olasz kormány tettének rv- re vonatkozó nyilatkozatai, melyeknek közlésére szólását mondja ki az osztrák-magyar monar- .................... chia, mely e nyilatkozatát fegyveres erővel tá­mogatni úgy sem akarta és nem­­akarhatta. Ez okok folytán ily sikertelen és compromittáló fel-Küheck bárót felhívja, az olasz kormány szán­­dékai felől csak teljes megnyugtató dolgokat tartalmaznak. Ausztria magatartása Róma elfog­lalásával szemben. Előttünk feküsznek azon okmányok, melyek Ausztriának a római kérdésben követett maga­tartására vonatkoznak. Első idevonatkozó okmány Beust gróf sür­gönye Palomba lovaghoz, mely kelt: Bécsben, sept. 13. 1870. E sürgöny bevezetésül előadja, hogy az apostoli nunciussal, kit a szent­szék küldött Bécsbe azon kérdéssel, hogy mily Állást foglal el Ausztria Róma megtámadtatása és elfoglalása esetén, Beust hosszasan értekezett e tárgy iránt. A közös államháztartás költségvetése 1871-re­ marad nettó szükséglet A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és 89,618,989 10,760,579 100,379.568 országok határvám-jövedék bevétele előirányoztatik 15,664.000, a magyar koronához tartozó országoké pedig 2,885.700 fttal, összesen 18,549.700 fttal. Le­vonva a kezelési költségek átalányát a monarchia mindkét részében 1,850.000 ft, többlet mutatkozik 16,699.700 ft. Ebből levonva a birodalmi tanácsban képviselt ki­rályságok és országok fogyasztási adó visszatéríté­seit 3,000.000 fttal, a magyar koronához tartozó or­szágok ebbeli visszatérítéseit pedig 1,500.000 fttal, együtt 4,500.000 fttal, marad vám jövedéki tiszta fe­lesleg 12,199.700 ft. E szerint tehát javadalmazás által fedezendő 77,419.289 10,760.579 88,179.868 Ebből esik a birodalmi tanácsban képviselt király­ságokra és országokra 70% azaz a magyar korona országaira pedig 30% azaz 54,193.502.3 0 23,225.786.70 7,532.405.3 3,228.173.7 61,725.907.6 0 26,453.960.46 Közös Pénzügyminisztérium: Központi vezetés: szolgálati dijak 1.248 ft. A közös pénzügyminisztérium és a központi pénztár számosztálya: szolgálati dijak 73 Összesen : 1.321 „ Nyugdijak: Jövedelmi adója a külügyminisztérium azon nyug­díjasainak, kik a külföldön élnek 1.330 ft. Összesen : 2.651 „ Számellenőrség:­­ Közös Főszámszék : szolgálati dijak 836 ft Fedezet: Külügyminiszteri­um Központi vezetés Diplomatiai kar: Jövedelmi adó Consulságok: Az osztrák Lloyd javadalmazása Összesen : 3.112.000 „ Beust és a német államok. A „Wiener Abendpost“ írja: »Egy itteni reg­geli lap olvasóit azzal akarja mulattatni, hogy picans előadását adja Beust gróf állítólagos sok­oldalú tevékenységének, melyet kifejt a délnémet udvaroknál. Jóllehet az egész elbeszélés pointeja — a birod.kanczellár állítólagos poroszellenes be­folyása legújabb müncheni tartózkodása alkalmá­­ b JA fedezet fő­összege . 3.530.987 „ val — már illetékes helyről, t. i. magából Mün­chenből jött dementi folytán valódi becsére redu­kálva jön: az említett lap egész elbeszélésének jellemzésére még csak azt akarjuk megjegyezni, hogy az az állítólagos „közvetítő egyén“, kit a birodalmi kanczellár a württembergi udvarnál használt, és ki Beust gróf „régi politikai és sze­mélyes“ barátjának van jellemezve, ezelőtt tel­jesen ismeretlen, és soha sem volt szerencséje Szükséglet. Külügyminisztérium: Központi vezetés Diplomatiai költségek Consulsági költségek Montenegrói szökevények segélyezése Javadalmazás az osztrák Lloyd részére Hadügyminisztérium: A. Hadsereg B. Tengeri haderő Összesen K i a rendes d á s o k rendkívüli Összesen 722.117 20.380 742.497 962.195 25.725 987.920 583.370 15.000 598.370 15.000 15.000 2.000.000 2,000.000 4,267.682 76.105 4,343.787 78,644.439 8,351.000 6,800.724 3,882.700 85,445.163 12,233.700 Összesen Közös pénzügyminisztérium: Központi vezetés Központi pénztár A közös pénzügyminisztérium és a központi pénztár számosztálya 86,995.439 10,683.424 97,678.863 94.329 20.040 25.641 94.329 20.040 25.641 Nyugdijak: 140.010 A külügyminisztérium nyugpénzei (kerek számban) 263.150 A kincstár részéről fedezendő katonai nyugdijak 1,210.000 A kincstár részéről fedezendő tengerész, nyugdijak 22.500 A katonai központi számvevőség hivatalnokai és szolgáinak nyugpénze­i 139.200 A pénzügyminisztérium nyugpénzei 1.100 A közös főszámszék nyugpénzei 6.800 1.050 140.010 264.200 1,210.000 22.500 139.200 1.100 6.800 Összesen Szám ellenőrség: Közös Főszámszék 1,782.760 104.095 1.050 1,783.810 104.095 A szükséglet főösszege 93,149.976 10,760.579 103,910.555 Ebből levonva: a fedezet főösszegét 3,530.987 3,530.987 10.000 ft. 123.500 „ [282.000 „ Összesen 415.500 „ Hadügyminisztrium: A. Hadsereg 2,812.000 ft. B. Tengerészet : 300.000

Next