A Hon, 1870. november (8. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-26 / 285. szám

285. szám. Vill. évfolyam. Pest, 1870. Szombat, november 26 Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................I frt. 85 kr. 3 hónapra.......................6 „ 60 „ 3 hónapra.......................11 „ — . Az esti kiadás postai külünküldéséért felül­fizetés havon kint ......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, a ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . • kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H O fsT utolsó évnegyedére. October—decemberi % évre . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kölönkül­­déséért felülfizetés havonkint 30 „ jpgsT Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, NOVEMBER 25. Hogy üli ki magát a szeg a­­ vörös könyvből? A vörös könyv első felében lévő ok­mányokból kitűnik, hogy Ausztria a po­rosz-franczia háborúban annyira ragasz­kodott a semlegességhez, hogy még a bé­kealkudozás iránti kezdeményezéstől is tartózkodott, de annál buzgóbban műkö­dött a mellett, hogy Oroszország vagy Anglia tegye meg ezt, és mikor ezek tet­tek ilyent, akkor meg azt mondá, hogy hiszen szép is, jó is, de csak akkor lenne hatása, ha a hatalmak collective tennék,és e mellett működött, de eredménytelenül. Ez adja meg Ausztria semlegességének azt a speciális jelleget, melyet rende­zetlen belviszonyai és nemzetközi kényes, sok oldalról megtámadott állása igazol némileg, habár több következetesség sem ártott volna. De hogy nem kezdeménye­zett, jól téve, mert ha ő lett volna a kez­deményező, csak Oroszországnak szol­gáltatott volna kedvező alkalmat a fel­lépésre. A toursi kormánynak őszintén kije­lenti Beust, hogy rokonszenvez, hogy hi­vatalos összeköttetésben marad vele, de csak akkor ismerheti el, ha a nét is el­­ismeri. Elég tapintatos, óvatos eljárás és ha felemlítjük még azt, hogy Páris bom­­báztatását európai érdeknek tekintő, és az ezzel járó felelősségre figyelmeztető Poroszországot, akkor ez utóbbi lépését is elég őszintének, habár nem elég tapin­tatosnak jellemezhetjük, de általában vé­ve ez ügyben álláspontja jó és érdekeink­nek megfelelő volt. Általában a vörös könyv első része — kedvező benyomást tenne reánk, ha nem fordulna benne elő egy okmány, mely a többi jó hatását elrontja. Ez a Nr. 6, mely Galicziára vonatkozik. Az emsi ta­lálkozáskor felmerült a féltékeny porosz és orosz között az, hogy Galicziának Ausztria annyi szabadságot ad és nem csak ott, de azonkívül is a lengyel nem­zetben oly vágyakat kelt fel, hogy az a szomszéd államokra veszélyes lehet, és e vádnak még az angol kabinet is hitelt adott. Beust Apponyi londoni követhez inté­zett jegyzékében (1870. jun. 27.) e vád ellenében védi Ausztriát is, midőn hatá­rozottan kijelenti, hogy Galiczia neki bel­­üigye és ahoz idegen hatalmasságnak be­avatkozási joga nincsen; midőn másfelől erélyesen tiltakozik azon vád ellen, mint­ha czélja Galiczián kívül is terjedne, és a lengy­el nemzet felizgatása lenne, akkor azt teszi, a­mit egy önálló állam külügyé­­rének tenni kell, de mikor védelmét to­vább viszi, és azzal argumentál, hogy hisz Oroszország is adott annyi szabad­ságot az ő lengyeleinek Wielopolski hely­­tartósága alatt, mint Ausztria Galicziának, akkor következetlenséget és ügyetlensé­get követ el. Vagy van joga Oroszország­nak Ausztria belreformjai ellen felszólal­ni, vagy nincs! ha van, akkor ez nem argumentum, hogy Oroszország mit csi­nál a maga államterületén; ha pedig nincs (a­mint hogy nincs is), akkor ez argu­mentum ügyetlenség és történelmi ferdí­tés ; ügyetlenség más belügyeit felhozni saját belügyei igazolására ugy­an­ak­­k­o­r, midőn e belügyekbe való elegye­dés ellen tiltakozik, és ferdítés, mert bár Galiczia alkotmányossága nem irigylen­dő, de még sincs oly állapotban, a­mi­lyenben volt 1862-ben Lengyelország, és ha Beust a lengyeleknek csak ily kilátá­sokat tár fel,­­ akkor csak a lengyeleket sérti. Pedig csakugyan így gondolkozik ő, mert sürgönyében az európai hatalmakat biztosítja, hogy: „erélyesen ellenezte (a bécsi kormány) Galicziában egy egyedül a tartományi gyűlésnek felelős kormány felállítását,“ mert ez esetben, csakugyan félni lehetne ,hogy a lengyel speciális érdekek a birodalom általános érdekei fölé lennének rendelve.“ Ez elég világos! Beust Európa előtt ünnepélyes fogadást tesz, hogy Galicziá­nak soha sem adja meg azt, mi a lengye­lek jogos követeléseinek minimuma, és igy Ausztria belügyeiben hitvallást tesz le ép azon perezben, melyben visszauta­sítja az abba való elegyedést,— és e nyi­latkozat által még egyfelől visszautasítja a lengyeleket minden követeléstől, más­felől beleelegyedik a hatáskörébe nem eső belügyekbe, sőt ezekben programmot ál­­lít fel, és ünnepélyesen kötelezi magát Európa előtt annak megtartatására. Herbst, Giskra, Hasner, Potocki felvált­hatják egymást, felvehetik, ígérhetik pro­gramoméban a kiegyezést, de Beust mind­ezt meghiúsítja, — mutatja programmja. És ha történetesen a kiegyezésre valaki vállalkozik, majd előáll Oroszország Beust ígéreteivel, és kelti a nyakunk körül egy háborút — a belreformokért, így üti ki magát a szeg a vörös könyv­ből, és ha az szeget üt az alkotmányos ember fejébe — vérzik az alatt a szív is. Húzza ki a delegatio. Üssön a Beust kezére, hogy máskor ne avassa se magát, se Európát belügyeinkbe. Hegedűs Sándor. — A horvát országgyűlés elé terjesztett horvát-szlavón költségvetés az 1871. évre a kö­vetkező tételekből áll: Szükséglet I. Beligazgatás: 1409 218 frt rendes, 14,020 frt rendkívüli, összesen 1423,238 frt. — II. Vallás és közokt: 346,875 frt rend., 28,368 frt rk., össz. 375,243 frt. — III. I g­a­z­s­á­g Ü g­y: 528,927 frt r. 30000 rk., össz. 568,927 frt.­­­Főösszeg: 2,295,020 frt rendes, 72,388 frt rk., összesen 2367,408 frt. Fedezet: I. Ben­g. 12600 frt rendes, össz. 12,600 frt. II. Vall. és közokt. 154, 658 frt r., 150 frt rk., össz. 154,808 frt F­ő­­összeg: 167,258 rk., 150 r., össz. 167,408 frt. Ehhez a magyar-horvát közös állampénztár járul, 2,200,000 írttal, s így az összes fedezet szintén 2,367, 408 frt. A képviselőház VI. osztálya szombaton nov. hó 26-án d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy: az úrbéri birtokviszonyok rendezéséről szóló törvényjavaslatnak az erdélyi viszonyokra vo­natkozó VIII. fejezete. H­o­d­o­s­s­y Imre osztály­jegyző. A k­épviselőház I. osztálya f. hó 26-án délelőtti 10 órakor, az udvartelki birtokokról szóló törvényjavaslat tárgyában ülést tart. — Török Sándor osztályjegyző. A III. osztály f. évi november 26 án d. e. 10 órakor ülést tart. — O­r­d­ó­d­y Pál, helyet­tes jegyző. Unalmas dolgok, azaz: telepit­­vények( Napjaink háborús, és borús, vöröskönyves és delegátiós világában nem mernék felszólalni oly tárgyban, melyet úgy látszik sokan nagyon unalmasnak tartanak, s melylyel csak úgy futó­lag szándékoznak elbánni, — mint a telepitvé­­nyek ügyével, — ha épen e tárgy nem képez­né jelenleg a képviselőház osztály­üléseinek tár­gyát.Én azon törvényjavaslatot rosznak tartom, még­pedig azért, mert igazságtalan. A telepitvé­­nyesek azon nemére nézve, kik csak bizonyos határidőre kötött, s ennélfogva folyton megvál­toztatható vagy megszüntethető szerződések mel­lett bírják telepítvényeiket, megváltási árul a javaslat az évi haszonbér húszszorosát állapítja meg, s ebben rejlik igazságtalansága. Tekintsük a dolgot bármely oldalról. Vegyük először a földtulajdonosokat. Ezeknek legna­gyobb része, daczára annak, hogy a kertészköz­ségeknek majdnem kizárólag a legjobb (dohány­termő) földeket adta bérbe, a régi viszony foly­tán mégis csak aránylag nagyon csekély haszon­bért követel bérlőitől, a telepítvényesektől. Meg­győződhetik erről bárki is, ha megtekinti az al­földi kertészközségek viszonyait. 100—200 frt értékű földek vannak ott a telepitvényesek kezei közt évi 3—4 ftért. Nem igazságtalanság-e tehát, hogy ha már magasabb szempontokból kényszerítjük is a tu­lajdonost, hogy földjeit akarata ellenére eladja,­­ még azt is követeljük tőle, hogy potom áron adja el, holott a telepítvényesek maguk szívesen megadják a földnek teljes becsértékét, ha ezáltal tulajdonul megszerezhetik azt. De még inkább kitűnik ez igazságtalanság akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy másrészről sok olyan földtulajdonos van, a­ki a végletekig felcsigázta a haszonbér árát, számítva arra,hogy telepítvényeseinek nincs más megélhetési mód­ja, s hogy ha ez egytől is megfosztja őket, kol­dusbotra jutnak. A számítás sikerült, sőt ha a­­javaslat tör­­vénynyé válik, kétszeresen sikerül, mert akkor ezek a tófalvi urak nagyobb váltságdíjat kapnak földjük bocsáránál, míg amazok, a­kiket az em­berszeretet vezérelt, megelégedhetnek a törvény kegyelméből nekik ítélt csekélységgel, s még csak a „felentúli sérelem“ miatt sem panaszkod­hatnak. Hanem, nehogy azt higyje valaki, miszerint én most csak a nagyurak érdekében beszélek, tes­sék meghallgatni a telepitvényeseket. — A ker­tészközségek egy kérvényt nyújtottak be a kép­­viselőházhoz, s abban a telepitvényesek követ­kezőleg nyilatkoznak e tárgyról: „A telepitvényesek által fizetett évi haszon­bér vagy szolgálmány a föld valódi értékének kitudása és megállapítására nézve nem vétet­hetik alapul, mert a telepitvényesek a tulajdo­nosokkal időről időre szerződtek a haszonbérre nézve, s miután haszonbérletükön házakat épí­tettek, hol családjaikkal együtt laknak, a ha­­szonbéri idő letelte alkalmával az illető némely magánföldtulajdonos bármily felcsigázott köve­telését is kénytelenek voltak megígérni, nehogy családjaikkal együtt hajlék nélküli földönfutók maradjanak. E tekintetben sokkal méltányosabb lenne, hogy ha a megváltási tőke a föld-adó cataster, vagy a vidéken divatozó középár sze­rint állapíttatnék meg.“ Hanem persze az ilyen haszontalanságokat figyelemmel kisérni, az ilyen apró igazságtalan­ságokat elkerülni s az ügyet tanulmányozni, na­gyon unalmas dolog lett volna azokra nézve, a­kik a törvényjavaslatot készítették. Hiszen ott van az úrbéri és a szőlőváltság,­­ ott is úgy volt. Az igaz, hogy a kertészközségek jellege és természete egészen más, hanem az mindegy! Ki­bajlódnék azzal, hogy valaki kárt szenved-e vagy sem, csak meglegyen a megváltás és ment­ve van a szabadés vübi ég! Reménylem azonban, hogy a képviselő urak mégis bajlódni fognak egy kissé a dologgal, ha unalmas is, és helyre fogják ütni azt a hibát, a­mit a­­javaslat készítői elkövettek. Nem szüksé­ges ott nagyon sokat számítgatni s kombinálni; határozzák meg a váltságdíjat a helyi viszo­­nyokhoz mért becsár szerint, s akkor sem egyik, sem másik félnek nem lesz oka igaz­­talanságról panaszkodni s békesség lesz az ég­ben és a földön, a földtulajdonosok és a telepit­vényesek között. A delegátióknak tett előterjeszté­sekből. Előadás, melylyel a közös­ had­­ü­gyérség a hadseregnek fede­zésére ajánlott rendkívüli szükségletét 60.407.833 forintnyi egész­ összegben indokolja. A hadigazgatóság kénytelen ez idén is,a rendes pénzszükséglet fedezése mellett egy rendkívüli hitel engedményezését is igénybe venni,mi majd­nem kiválólag a hadsereg szükségletének fede­zése óta beállott politikai események visszhatá­­sának tulajdonítandó. Részt a Dél-Dalmátországbani események, me­lyek a kormánynak ugyanegy időben előterjesz­tett emlékiratában fejtegettetnek, kényszerítenek a monarchiának ezen részébeni nagyobb haderők kifejtésére és oly intézkedésekre, melyeknek költsége az 1869 és 1870. engedményezett költ­ségeiben nem jönnek e­lő,részt az európai nagyha­talmak közti háború kitörése kötelező a kor­mányt, a szoros semlegesség határai között a monarchia véderejéhez azon erősbítést járultat­­ni, mely annak bátorságát, minden alkalomban biztosítandó valt, mint ez a kormánynak egy időleges előterjesztésében közelebbről említtetik. A fedezésnek további tárgyai még a már az előbbi előterjesztésekben igénybe vett póthite­lek, melyek az 1868. és 1869-ben elkerülhetlen­­né vált költségi áthágásokkal valának fedezen­­dők, és melyek már az 1871-rei rendkívüli szük­ségletet indokló előadásban (visz tekintet az 1870-iki előirányzat alkotmányos tárgyalásánál a delegatiók által hozott határozatokra) körül­ményesen megemlítvék, végre egy, kiválólag a határőrvidéket illető póthitel az 1870-iki köz­­igazgatási évre. E kerületben a hadsereg rendkívüli pénzszük­ségletének egész összege teszen az ide mellékelt főöszveglet szerént 60,407,833 frtot, mely ösz­­szeg az elősoroltak után következő csoportokra oszlik. A b­l-ső szükséglet az 1870. év aug. hava óta a legénységi és ló-állomány­ban beállott magasí­tások számára, 1870. dec. hava végéig kiszá­mítva, befoglalva az állomány magasítással összefüggésben lévő szállítási kiadásokat és az álladék összegek nagyobbitását, és továbbá be­foglalva az idei ujoneztartozék számfeletti tartá­sának kiadásait az, 1870. okt. hava 1-ével kez­dődő 8-heti oktatási idő­tartam alatt összesen 6.322.524 ft. 2-ik szükséglet az egyszeri kiadások fedezé­sére, melyek a folyó évben beállott politikai ese­mények következtében különös megszerzésekre szükségessé váltak, s melyek megrendelése már megtörtént, ide 12.790.000 frt, tehát egészben 19.112.524 frt. B. Szükséglet a Dél-Dalmátországi zendülés következtébeni többletköltség fedezésére, az 1869. év oct. havától — egész 1870. év aug. ha­­váigi időszakra kiszámítva 4,019.770 frt; C. szükséglet a költségi áthágások fedezésére 1868-ban 2,700.000 frt... 1869-ben 2,679.223 frt; 1870-ben 635.917 frt. Összesen 6,015.140 frt; végre D. szükséglet a véderő fokozbatására való egy­szeri kiadások fedezésére 31.260.399 frtnyi ösz­­szegben. Az elősorolt rendkívüli szükségletek a követke­ző kimutatásokban csoport szerint indokoltatnak és a fedezésre igénybe vett összeg szükségessége bebizonyíttatik. Fő­összeglet­­e a rendkívüli kiadásoknak, melyek a f. évben beállott politikai események és a Dél-Dalmatiában zen­dülés következtébeni költség-többlet, továbbá az 1868, 1869 és 1870-ik évi pótítelek fedezésére szükségesek valának, — és végre azon rendkí­vüli szükségletnek, melynek egyszeri kiadások­ra való engedélyezése különösen ajánltatik. Folyó szükséglet a létszám-magasítás számá­ra, 1870. augusztustól egész deczember végéigi időre, 6.322.524 frt. Szükséglet oly egyszeri kiadások fedezésére, melyek a folyó évben beállott politikai esemé­nyek következtében különleges beszerzésekre szükségesek valának és már meg is rendeltettek, 12,790.000 frt. Költség-többlet a Dél Dalmatiábani zendülés következtében 4,019,770. Pótítélek az 1868-, 1869- és 1870-ik évi hiá­nyok fedezésére, 6,015,140. Rendkívüli szükség­lete a véderő fokozbatására való egyszeri kia­dásoknak, 31,260,309 ft. összesen 60,407,833 forint. Rendelkezési alap. (Beust emlékirata.) A hírhedt „Dispositions fond“ a közös budget­­ben most is megjelent, de most lejebb van szál­lítva. Ugyanis e czim alá 3 kiadás van foglalva: 1. A diplomatiai névtelen kiadások (mert csak igy nevezhetjük). 2. A bel- és külföldi kémkedés és a „titkos“ ellenségek ellen való „titkos“ küz­delem, és 3. a sajtóbureau. E költségek 1868- ban felemésztettek 550,000 frtot, 1870-ben 500,000-t, 1871-re kell 350,000 ; mert az utóbbi költséget, a sajtó megvesztegetését kitörlik a rendesből és igy innen az eddigi 150,000 frt elmarad, de azért az ily czímű „elkerülhetlen“ költségek be fognak vezetni a „rendkívüli” kia­dások közé. Mindezeket Beust beszéli el con amore az alább ismertetett emlékiratban, melyben az ellenzé­ki sajtó „rágalmairól“, a „hazugságokból egész nyílt udvariatlansággal beszél. Beismeri, hogy nagy lapokat nem veszteget meg, mert azok nem fogadják el. Azonban elfe­­lejti megmagyarázni, hogy a „kis“ „Wiener Abendpost“, „Wehr Ztg.“, „Warren Corresp.“ „Pester Corresp.“ stb. mire valók? Említ­­ugyan „közvélemény felvilágosítást“ és „kifelé“ való védelmet, de a­ki tudja, hogy e lapok mily ferdí­tésekkel, mily magyarellenes szenvedélylyel ír­nak főleg rólunk, az kételkedik, hogy lehessen magyar ember, ki ezekre jó lélekkel a pénzt meg­szavazni képes legyen. Egész őszintén beszéli el Beust, hogy a bécsi sajtóbureau miképen van szervezve (kár hogy nem ismerteté a budait is,) de az egész szervezésből mi nem azt következtetjük, hogy az „szükséges“, hanem hogy erkölcstelen és vesze­delmes intézmény. A közvéleményt felvilágosítani csak tettek­kel lehet; ezek c­áfolnak, és nem a rosz akara­tú communiquék. Közvéleményt és m­i pedig egyik kormánynak sem szabad a maga javára az ország pénzén. Tehát „delendam esse censeo.“ Egyébiránt álljon itt,lényegében az emlék az, melynek hangja a legnagyobb mértékben g­­rovandó. Emlékirat a közös kü­lügymi­niszteriumnak titkos kiadá­sok czimén­­engedélyezett ál­tal. rendelkezési alap kezelé­se iránt. Beust gróf emlékirata azon „általánosan elterjedt vélemény megczáfolását“ teszi magának első feladatul, mintha a rendelkezési alap c­í­mén engedélyezett bizalmi pénzek „kizárólag vagy túlnyomó részben“ sajtóügyi czélokra és a sajtó sugalmazására fordíttatnának. „Az úgynevezett rendelkezési alapból első­sorban az osztrák-magyar egyes diplomatiai kép­viseletek részére megkívántai, inkább politikai jellegű javadalmazások fedezendők, melyek sza­bályszerű különbözőségük miatt a „szolgálati kiadások“ rovatába fel nem vétethetnek.­ Ezen pénzeszközöknek czélja második sorban az, hogy a kormány az osztrák-magyar monarchia összér­­dekeit illető fontos politikai jelenségeket, a mo­narchia nagy kiterjedésű határán és a külföldön is közvetlenül észlelhesse, mi csak az említett pénzeszközök segélyével történhetik.“ Ezt magyarul úgy nevezik, hogy spionirozás. És mivel indokolja az emlékirat e nemes művé­szet szükségét ? — az alkotmányossággal. „Az eféle befolyásoknak — úgymond — újabb időben valamennyi államkormány által czélba vett fokozottabb s gondosabb ellenőrzése, a napról napra határozottabban érvényre jutó alkotmányos elvnek természetszerű kifolyása. Azon mérvben ugyanis,a­mint az államkormány korlátozó rendőri hatalmát feladja, és azt az al­kotmányos szabadság elvének alárendeli, azon mérvben, a­mint az állampolgár egyéni szabad­sága kiterjesztetik és alkotmányos biztosítékok­kal vétetik körül , ugyanazon mérvben minden államhatalomra nézve növekszik a kötelezettség a felett őrködni, hogy állampolgárainak, s a ve­lük egyenlő szabadságot élvező idegeneknek szabad mozgása részakaratu egyének és az állam külellenségei által, oly irányban fel ne használ­tassák,hogy az állam kül- és belbékéje és bizton­sága komolyan veszélyeztetve legyen. A belköz­­lekedés korlátolatlansága s az idegenek ellenőr­zésének teljes megszüntetése a kormányt még inkább kötelezik arra, hogy kivált a külföldön és a birodalom határain felmerülő eseményeket éber figyelemmel kisérje, s hogy ezen kötelesség az osztrák-magyar monarchiára nézve kettőzte­­tett fontossággal bír, annak további indoklása a fent előadottak után szükségtelen. Ép oly feles­leges volna annak részletes ekadatolása, hogy az államnak hathatós védelme titkos ellenségeinek vétkes merényletei ellenében jelen­tékeny anyagi segédfoorrások nélkül egyáltalán nem sikeresíthető. Ennél­fogva alig lesz szükséges behatóig indokolni azt,hogy a kormány szabad rendelkezésére bizott összegeknek túlnyomó nagy része,tevékenységé­nek két ága által vétetik igénybe.“ „A kormány működésének harmadik ágát, —­­folytatja az emlékirat, melyet eddig szintén a rendelkezési alap segedelmével kellett ellátnia, a sajtóügy,vagyis a közvéleményre való befolyás képezi, s e tekintetben mindenek előtt ki kell emelni azt, hogy a mint már fentebb is érinte­tett, az igénybe vett rendelkezési alapból ezen tevékenységi ágazatra aránylag csekély s az e részbeni szükségletnek alig megfelelő rész ju­tott. A megváltozott körülményeknél fogva eleve kell arról gondoskodni, hogy a közvélemény a kormánynak és a képviselőtestületeknek az ösz­­szes belügyet érdeklő minden cselekvényeir­ előkészíttessék, másrészt pedig a közvélemény a törvényhozó, valamint a végrehajtó hatalom kö­réhez tartozó egyes kérdések iránt is tisztán és tartózkodás nélkül nyilatkozzék. Még jelentéke­nyebb és fontosabbnak tűnik fel a napi sajtó állása az állam külügyeire és viszonylataira néz­ve. E részben ugyanis feladata az, hogy a diplo­mata befolyását és tárgyalásait mintegy kiegé­szítve, azoknak megvilágítása által a közrész­vételnek a külü­gyek terén oly módon adjon ki­fejezést, amint az a belügyeket illetőleg a tör­vényhozó testületek közreműködése folytán tör­ténik. Mert nem tagadható, hogy a napi sajtó befolyása az egyes államok között felmerülő el­lentéteket rendkívül fokozhatja, de más­részt azok barátságos viszonyait is előmozdíthatja.­­ Annálfogva más kormányok tetemes pénzt köl­tenek a sajtóra, s hanyagság volna az osztrák kormánytól, ha azokat nem követné. A nyílt és titkos ellenségek sajtó útján tett megtámadásait ugyanez után vissszautasítni a kormánynak nemcsak joga, de kötelessége is. „A nyilvános sajtó megvesztegetéséről itt szó sem lehet. A kérdéses pénzeszközök csekélysége ezt lehetlenné is teszi.“ A sajtó által való működés czélszerűségére nézve továbbá a lefolyt évekre utal az emlék­irat, melyekben a szellemi vitának idején megin­dítása véres összeütközéseket akadályozott meg. A rendelkezési alap ez elvi védelmezése után az emlékirat átnézetét közli azon összegeknek, melyek 6 éven át, vagyis 1864.óta sajtó-czélokra engedélyeztettek és fordittattak. Azon bizalmi pénzeken kívül, melyek az állami költségvetésbe a külügyminisztérium részére 80,000 frt, a rend­őri minisztérium részére pedig 360,000 forinttal már azelőtt is rendesen felvetettek, a politikai ügyek vezetésével akkor megbízva volt közös államminisztérium által a kül- és belföldi közvé­lemény megnyerése végett úgynevezett bizalmi pénzek czímén következő összegek vétettek igény­­be s lettek engedélyezve: 1864- ik évre: az államköltségvetés szerint 525.000 frt, ebből a fentemlített czélokra kia­datott 416.000 frt. 1865- ik évre: az államköltségvetés szerint 200.000 frt, póthitel által 80.000 frt, tehát a fentebbi czélokra kiadatott 378,000 frt. 1866 ik évre : az áll­amelőirányzat szerint 200.000 frt,­póthitel által 70,000 frt, ebből ha­sonló czélokra kiadatott 282,000 frt. 1867- ik évre : az államelőirányzat szerint 200.000 frt, póthitel által 100,000 frt, ebből a fentebbi czélokra kiadatott 254.000 frt. 1868- tól kezdve a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok közt létrejött kiegyezés alapján, a bi­rodalom közjogi átalakulása folytán feloszlatott közös állam- és rendőr-miniszterium teendői, a­mennyiben azok az állam külbiztonságát és a közhangulatra gyakorolt befolyást illeték s e szerint az államrendőrség és a nyilvános sajtó ügyére vonatkoztak, a közös külügyminiszter kezeiben összpotosíttattak, s ezen időtől fogva az említett három rendbeli czélra azelőtt külön három tételben engedélyezett összegek egy té­telbe foglaltatván, az illető érdekek megóvására 1868-ra összesen 550,000 frt igényeltetett s en­gedélyeztetett. Ezen összeg, az 1864. évre engedélyezett ja­vadalmazásnál 400,000 írttal, az 1865. évben al­kotmányos utón engedélyezett költségnél pedig 140.000 írttal mutatkozott kevesebbnek. A fen­tebbi összeg az ügyvitelnek említett külön há­rom ágazata között következőképen osztatott fel: a) a külföldi követségek javadalmazására 80.000 frt; b) a fontosabb politikai s államrend­­őri észleletek s nyomozásokkal megbízott köz­­biztonsági osztály czéljaira 300,000 frt. c) a kül- és belföldi napisajtó sugalmazására vagyis az úgynevezett sajtó-osztály czéljaira 170 ezer ft. Ez utóbbi czimén 1868-ban valósággal kiada­tott 162000 ft. 1869 ben titkos kiadások fejében hasonló ösz­­szeg igényeltetett, s a megszavazott összeg ha­sonló módon osztatott fel. Az említett évben a sajtó osztály czéljaira tett­ig 165090 ft költetett el. A folyó 1870. évre a rendelkezési alap java­dalmazási összegét maga a kü­lügyminiater 500 ezer írtra szállította le, mely összegből sajtó­­czélokra csupán 150.000 ft fog fordíttatni és pedig, oly kikötéssel, hogy abból az illető osz­tály költségeit fedezni tartozik. Továbbá az emlékirat azon állítások c­áfolá­­sába bocsátkozik, melyek a kormány és kö­zegeinek publicistikai tevékenysége ellen emel­tettek. A kormány bel és kül ellenségei — mondja — gyakran terjesztenek szándékosan álhíreket, melyeket aztán a jó érzelműek is jóhiszemű­leg terjesztenek. „Valamennyi párt úgy a kül- mint belföldön egyenesen elv gyanánt tekintette azt, hogy mindaz mi reá nézve a napi­sajtóban ké­nyelmetlen vagy terveire hátrányos, a kormány befolyásának tulaj­donítan­dó. A túlzó szabadelvű

Next