A Hon, 1870. december (8. évfolyam, 289-313. szám)

1870-12-08 / 295. szám

295. szám. Yvi. évfolyam. Regyeli kiadás: Pest, 1870. Csütörtök, december 8. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. sz. Beigtatási dij: Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .................................1 frt. 85 kr. 3 hónapra .................................5 „ 60 „ 6 hónapra ...............................11 , — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Előfizetési felhívás „A HON“­December hóra.........................1 frt 85 kr. December—martiusi hóra . . . 7 frt 35 kr. Az esti kiadás postai különküldé­séért felülfizetés havonkint. 30 kr. KV* Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, DECEMBER 7. A magyar delegatiohoz. (Sz.) Miután a delegatioban a magyar ellenzék nincsen képviselve, és így óvó és ellenőrző szavát a 67-es kiegyezés jó­voltából az országgyűlésen csak „post festa“ hallattatja: az ellenzéki sajtó kö­telessége a magyar delegatiót az ellenzék szellemében óvni minden oly lépéstől, melyet — talán akaratlanul is — tehetne a közszabadság érdeke és alkotmányunk fokozatos fejlődése ellen. A delegátiok főtanácskozási tárgyát kétségtelenül a hadügyi reform képezi. Ennek szükségét Kuhn minisztertől az utolsó bakkancsosig, ki nem tudja miért szakadnak le testéről oly könnyen öltö­nyei, mindenki érezi. Az egész föld szine lázas vigalomtól dobog, nemcsak Beust gróf, de mások sze­mei elől is „kezd elveszni Európa“, mely­nek egyik legmiveltebb nemzetét csak most láttuk a harczi dicsőség miatt elva­­kultában, az emberiség legszentebb érde­keit s a közjogi fogalmak legkezdetlege­­sebbjeit is megtagadtatni, melynek bal­jóslatú következményei alig maradhatnak el; egy másik nagyhatalom, mely Euró­pa civilisatiója és szabadsága előmozdítá­sára a legkevesebb garantiát nyújtja, ke­let nyugalmát háborítja; mindenfelé har­czi riadó és hadi készülődés. Ezenfelül a legközelebbi történelemnek azon tanulsá­ga, hogy győzelemre azon nemzetnek le­het legtöbb kilátása, mely minden polgá­rát értelmes fegyverfoghatóvá tudja leg­rövidebb idő alatt s legkevesebb költség­gel kiképezni. Mindez nálunk is megtette hatását, s úgy a közös hadsereg, mint a magyar honvédelem körében minden jobb erő szellemi és anyagi működését igénybe vette. Terv tervet ér a hadsereg és hon­védség átalakítására nézve, s nagytekin­télyű szerzők, hol „ex ungue seonem“ le­het fölismerni, röpiratokkal tisztelik meg a delegatiókat, hivatkozva a reformok szükségére és a delegátusok hazafiságára. És méltán. Az új viszonylatok új intéz­kedéseket követelnek. De mik és minek legyenek azok,­­ az itt a fő kérdés, me­lyet bátrak leszünk itt röviden szellőz­tetni. Az általános hadkötelezettség törvény-­ szerű kimondásával és a honvédség föl-­­ állításával a magyar törvényhozás meg­tette mindazt, mit arra nézve tenni lehet,­­hogy az ország minden polgára katona legyen; most ennek végre­hajtásán és czélszerű fölhasználásán kí­vül, csak annak az eszmének érvényre juttatása van hátra, hogy minden ka­tona az ország érdekeit fölfogó polgár is lehessen. Hitünk szerint ez eszmében fekszik a részletes és czélszerű hadászati intézkedé­seken kívül azon a chillesi sark, mely Ma­gyarországot és a monarchiát a legszél­sőbb esetekben is — emberileg szólva biztosíthatja. A félelem rész tanácsadó, s delegátu­sainknak nagyon óvatosaknak kell lenni, hogy midőn a haza védelmére minden ál­dozatra készeknek mutatkoznak, ne ves­sék meg alapját egy katonai reactiónak is egyszersmind. A mennyiséget illetőleg Magyarország a netovábbig ment, mert az általános hadkötelezettségen túl ez irányban nin­csen semmi; e szerint most már csak a minőségről lehet szó. A mennyiség magá­ban úgy sem menthet meg minket; a ha­zánkat fenyegethető hatalom a számarány­ban könnyen felülmúlhat bennünket; e szerint a mélyebben érzett hazafiságra és a kifejtett katonai értelemre kell a súlyt fektetnünk, melyben egy hóditóval szem­ben a honvédő sereg különben is min­denkor előnyben áll: míg másfelől óva­kodnunk kell, hogy az imperialisticus hadseregi rendszer, óriási arányokra emel­kedve, financziánkat még egy eshető há­ború előtt tönkre ne tegye s az alkotmá­nyos szabadságnak kárára ne váljék, te­hát épen azt meg ne ölje, a­mi egyedül szolgálhat talizmánunkul. A delegációnak terv ellenében tervet kell állítania. Semmi kifogásunk az ellen, sőt igen is szükségesnek tartjuk, hogy a véderő már benn az országban egy havi mozdulatra mindenkor kész szervezetet nyerjen, bizo­nyos központok körül szabályos, minden kellékkel ellátott hadtesteket képezvén; de itt az ideje, hogy maga a honvédség is képessé tétessék minden actióra, s nyer­je meg a fölszerelés mindazon eszközeit, melyekkel a hon védelmében szüksége lehet. Ha a t­örvényszerűleg úgy is beren­delendő magyar ezredek a folyton gya­­korlandó honvédséghez bajtársi viszonyba hozatván, néha együttes gyakorlatok ál­tal, vetélkedve és egymást támogatva ta­nulják meg védeni a hazát,­­ ez csak emelni fogja véderőnk képességét. De újból is kimondjuk, hogy főczélul nem a sorkatonaság véletlen mennyisé­gig szaporításának , melyet az ország financziája el nem bír, hanem a honvéd­ség általánosításának és teljes harczké­­pességének kell lenni. Százhúsz ezer honvédünk évenként csak négy millió fo­rintba kerül, míg ugyane­ny­nyi sorkatonánk legalább öt-­­ szer, hatszor annyiba. Ez ujjmutatást ad, mily irányban kell haladnunk. A legközelebbi katonai gya­korlatok azt mutatják, hogy honvédeink nem állanak a sorkatonaságnál hátrább, s ha ehhez hozzá­vesszük, hogy munka­erejük a közgazdaságtól nem vonatik el, hogy mint polgári jogokat gyakorlók pol­gáribb érzetűek maradnak,­­­a czél fö­lött nem lehet kételkednünk. Tudjuk mi azt, hogy jelen viszonyok között a rendes hadcsapatok apasztása nem kivihető, sőt tekintve a fenyegető helyzetet, e perc­ben talán nem is lenne czélszerű, de a szaporításnak sem va­gyunk ez irányban barátai. A helyett a rendszert és a közszellemet kellene ott átalakítani. Nem tagadjuk a határvárak, földerő­­dítések és elsánczolt táborhelyek szüksé­gét sem. A néhai osztrák kormány, mely századokon át első gondjának tartóágyúit a haza polgárai felé intézni, a legvétke­­sebb mulasztást követte el e tekintetben; őseinknek a határokon volt sziklafészkeit porba hagyta omlani s erődöket legfö­­lebb azon városok fölé emelt, melyeknek megfékezésében kereste a „salus rei­­publicaet.“ Hozzá tesszük, hogy a Kár­pátok épen Magyarország fenyegetett ol­dala felől oly természetes védgátat ké­peznek, melynek szorosai önként kínál­koznak a könnyű erődítési munkála­tokra. De itt újra tiltakoznunk kelle­ne az ellen, hogy ezen erődítések a régi szellem szerint újra legvirágzóbb váro­saink industriáját fenyegessék s ezeket hozzák első áldozatokul egy lehető hábo­rúnak. Minden földterületnek megvannak e te­kintetben önként kínálkozó pontjai, tes­sék azokat ily czélra fölhasználni. Metz és Strassburg, Páris példája mutatja, mily fontos szerepet játsztanak ez erődített tá­borok , de Strassburg és lehet még Páris példája fogja megmutatni, mekkora kárt szenvedhet, a körülzárolt nagy városok tönkretétele által a tudomány és industria. TARCZA: Fetörm­ese egy eddig nem ismert költeménye. E költeményt következő levél kiséretében kaptam. Szerkesztő ur! Nem tudom,nem Kampós uram szerepét vettem-e fel az „Uj földes ur“-ból, de azért ne nevezzen szerkesztő úr rajongónak, mert e tettemre egyedül azon tisztelet indít, melylyel a „Lant és kard“ hősének tartozom. Hogy világosabban szóljak, e szerény soraim­hoz mellékelt és Petőfi Sándortól eredetinek látszó levelet azért bátorkodtam szerk­ úrhoz , mint Petőfi kéziratának ismerőjéhez beküldeni, hogy ön annak eredetiségét ekképen szives le­­end felderíteni. E levél Petőfi minden munkás kiadásából ki­maradt,­­hihetőleg azért, mert a magánügy jel­legét viseli magán. Ha e levél nem is bírna atalán kiváló mű­becs­­csel, elvitázhatlanul sikerült helyei miatt — sze­rény nézetem szerint — mégis egy kis levélke a halhatatlan író koszorújában. Hogy e levél Pető­fitől eredeti legyen,bizonyítja annak kis története. Zilahy K. szerint u. i. Petőfi barátságos viszony­ban volt Várady Antallal, kinek halála után ke­rült e levél K . .. úrhoz, kinek szívességéből, van szerencsém azt szerkesztő úr szíves figyel­mébe ajánlani a végből, hogy ha annak eredeti­sége kegyed ismeretei mellett kiderülne — szí­veskedjék azt a,„Hon“ tárczájában felvenni, stb Esztergom, 1870. dec. 3. T. Futó Ferencz. Bizonyosan mondhatom, hogy a­­költemény i­stőfié, még pedig az eredeti kézirat. A körül­ményeket is jól ismerem, a mikre ebben vonat­kozás történik, miután Várady Antal közös ba­rátunknak Petőfivel együtt voltam nász-tanuja, Esztergomban, a­hol nevezetes jeleneteink voltak a tisztelendő atyákkal,kiket meg kellett engesz­telnünk , mert vegyes házasságról volt szó. Kép­zelhetni Petőfit, mint papengesztelőt! Várady Antal barátunk azután boldog családapa lett; derék fiúk és leányok apja, s jelenleg­ Komárom megyében alkotmányos tisztviselő. Azt tehát fél­­­­re­értette a tisztelt beküldő úr, hogy ki halt meg, s hogyan került az eredeti irat ily körútban hoz­zám? Várady ezt Kazinczy Gábornak adta, kinek nagybecsű kézirat-gyűjteménye volt, s kivel jó barátságban élt. Kazinczy Gábor halála után kelhetett körútra a kézirat, melynek hoz­zám küldéséért Futó Ferencz urnak forró kö­­szönetemet nyilvánítom az irodalom nevében. Jelenleg e költemény közrebocsátásának semmi személyes indok sem áll ellen, ez pedig nemcsak mint költői mű, de mint adat Petőfi jellemraj­zához is, sok irodalmi becseset bir. Jókai Mór. Levél Várady Antalhoz. Dömsöd, május 22-én 1846. Hát megtörtént a párbaj ? s élsz-e még ? Ha főbe lőttek,­­ tudósíts felőle, írd meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak. És bosszút álljak éretted, barátom .. . Szó a mi szó, de nekem igazán Nem tetszik, hogy te minden balgaságért kész vagy kockára tenni éltedet. Azt gondolod: lelked — tested szakáll ? S ha Leborotválnak, újólag kinősz? Csalódol, mert az élet csizmatalp. S ez nem lesz új, ha egyszer elkopott, Azért kíméld a drága csizmatalpat,­­ A­melyet nem szab kétszer senkinek Az ég vargája, a kőszívű sors. — S azt gondolod tán: annyi a barátom Mint fönn az égen a csillag ? ha egy Lehull közülök, észre sem veszem ? Hiszen tudod jól, mily kis számotok van Nektek, kik engem őszintén szerettek, Kik föntartjátok szivem melegét. Mért e kis számot megfogyasztani ? — És Ida, Ida, e kedves leány *) Ha téged elveszt ő, mivé lesz ? — Kinek kívüled nincsen senkije. Te vagy világa .. . Lennél oly kegyetlen, Reá szakadni hagynád a világot ? S van még egy ... a hon! vagy már elfeledted, Feledhető-e a miről beszéltünk A lelkesülés lángóráiban ? Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő, Mely álmainknak legkedvesbike, S akkor hazánknak ránk szüksége lessz. — Látod barátom, élted mily becses, Azt a világhoz menynyi lánc* köti, S te még is könnyelműn kockáztatod. Ha még nem tértél, térj eszedre már, S ne légy, mint, voltál, olyan balgatag, Vagy igazabban: oly kétségbeesett... Kétségbeesni !.. . milyen gyávaság ! ... Kinek van erre töb­b nagyob oka, Mint én nekem ? de én szégyenleném ezt. A szenvedésnek lángjában szivem Szét fog pattanni,mint a porcellán, De, mint a jégcsap, szétolvadni nem ! ... Megáll, ha Pestre ismét fölmegyek, Majd megtanu­lak én kétségbeesni, Hogy unokád is megemlegeti. Vásárra ott ben termek nálatok, S viszek portékát, de nem holmi gyapjút, Vagy bőrt, vagy posztót s­efélét, azért Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete. *) V. A. menyasszonya s később hitre»«. Mert hajh, jó gazda ám a magyar ember ! Amit kutyákon, kártyán s más egyében Eltékozol, meggazdálkodja könyven. A könyvvel úgy van, mint hajdan zsinóros Nadrágjával s prémes mentéivel volt, Mellyet nagyapja s édes apja vett; Az szolgált még az ő fiának is. Hazám, még sem vagy oly boldogtalan, Minőnek első pillanatra látszol, A lelki szükség nem bánt tégedet, Minden szükséged van; de lelki nincs, Ettől az egytől megmentett az Isten .. . -----------A mint mondottam, a vásárra majd Meglátsz barátom: akkor fölmegyek, S te rám sem ismersz, úgy megváltozom; A szép természet megváltoztatott, Beteg kedélyek e hű orvosa, Beteg valók én ott ti nálatok A pesti utczák holt hideg kövén, Hosszú sötét árnyként vonult utánam A csüggedés, az életunalom. — Újjá születtem ! ... a falusi jég, a Sötét erdőknek zugó lombjai, Lombok felett a csattogó madár, A fák alatt a hallgatag virágok Föléleszték elájult lelkemet; Nem gyűlölöm, mint eddig,a világot: Már csak haragszom rája, csak haragszom.... Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált Elzárt, elorzott boldogságáért, hogy Meg nem torolja kincse elrablóin Évezredeknek szenvedéseit. — De hinni kezdem, hogy dicső napoknak Érjük maholnap fényes hajnalát, Midőn a népek mind fölemelik A föld porába gázolt fejeket, S végig menydörgik a föld kerekén : „Legyünk rabokból ismét emberek!“ Ez nagyszerű, de véres kor leszen, És úgy is illik, hogy véres legyen! . .. Már vízözön volt, most egy vérözön kell, Hogy megtisztuljon a világ a szennytől, A mely fölötte meggyülekezék, Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd, A megmosdott föld tiszta szép leend, És lakni fognak emberek fölötte, Hasonlítók az Isten képéhez. Petőfi. Megtartottuk a közlésnél Petőfi orthographi­­áját, mely az egyszerű „c“ használatában, a „mely“ kettős, s a „több, nagyobb“ v egyes más­salhangzóiban a magunkétól eltér. Szerk. A baloldali kör csütörtökön f. h. 8-án dél­után öt órakor értekezletet tart sa­ját helyiségében. Az V-ik osztály a telepítvényekről szóló törvényjavaslatot tárgyalván, érdekes vitára adott alkalmat különösen a 11-ik §, mert míg Kerkapoly miniszter csak­is a belbirtokot enge­di megváltatni, addig az osztály többsége a külbirtokot is megválthatónak mondá ki.­­ A központi bizottságba előadónak Dezső Szaniszló választatott meg. Az l fő osztály csütörtökön dec. 8-án dél­előtti 10 órakor ülést tart, tárgya a telepitvé­­nyekről szóló törvényjavaslat. U­­­g­y­a­y Zsig­­mond hely. osztályjegyző, Beust és Oroszország. Esti lapunkban közöltük a keleti ügy­re vonatkozó újabb okmányokat. Ezek Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva. közül a Beusthoz intézett 3 orosz sür­göny érdemel kiváló figyelmet — mert nem csak Oroszország állását, de irán­tunk való hangulatát is a legfino­mabb árnyalatokig híven visszatükrözik. A benyomás, mit e sürgönyök reánk gya­korolnak, kedvező, kedvező abban a te­kintetben, hogy kitűnik belőlök, hogy ez idő szerint Oroszország háborúba elegyed­ni nem akar, és hogy a vitás ügy confe­­rentia útján való elintézésébe belenyu­godni kész. Tehát a nyers erőről lemond­ó „brusque“ fellépése természetes kö­vetkezményei elől kitér. Ez bizalmat ger­jeszt nem annyira az orosz békeszeretet és törvénytisztelet, mint az európai soli­­daritás hatalma és erélye iránt. És főleg reánk megnyugtató ez, kiket e solidari­­tás első­sorban érdekel,­­ mert védel­mével takar el. De sok intő jel is van e sürgönyökben. Európának, a hatalmasságoknak­ és diplo­­matiának szükséges volt ez intés, hogy érezzék az egyetértés és éberség szüksé­gét. De főleg Ausztriának és Beustnak van azokban hatalmas és ügyes leczke adva. Bárcsak okulnának rajta és vonnák le abból a tanúságot. Mikor Gortsakoff Ausztria fejére sa­ját szavait és tendentiáit ráolvassa, és figyelmezteti, hogy Werner 1859-ben ki­jelente Ausztria nevében, hogy a párisi szerződés korlátolja Oroszország befolyá­sát a „Conservativ“ politika kárára, és Beustot figyelmezteti, hogy 1867-ben ő maga akará Oroszországot megszabadí­tani ama­nyűgtől, melyet ez most le akar rázni, sőt taval Ouchyban is ily formán nyilatkozott: kitűnik soraiból mindenütt az a finom irónia,melyet érez valaki szellemi felsőbbségének érzetében akkor, midőn valakit saját szavaival fog meg. Ausztria nevében Rechberg 1859-ben és Beust 1867-ben kisérte meg a párisi szerződés reformálását, a keleti kérdés megoldásának bevezetését, és mind­két esetben meghiúsult törekvésük, — ezzel igazolja Beusttal szembe Oroszország leg­újabb fellépését, melyben a szerződés egy pontját egyszerűen nem kötelezőnek je­lenté ki. Beust példája bizonyítja, hogy conferentia útján a czélt elérni nem lehet — tehát Gortsakoff a szerződést megvál­toztatja a nélkül. Ez az a pont, melyben eltér Gorcsa­­koff állása Beusttal szembe a többi hatal­massággal szembe elfoglalt álláspontjától — és ebben az állásában legerősebb,mert ezt az argumentumot Beust szolgáltatta kezébe, és ha kijelenté, hogy Oroszor­szág előtt a hatalmak iránta való rokon­­szenvének próbaköve lesz az ez ügyben elfoglalandó álláspont — megtett mindent arra, hogy Beust állását megnehezítse, kényessé tegye. Ha Beust következetes — Oroszország követelését épen ő fogja pártolni, mert szava köti, ekkor talán az orosz rokon­­szenv tekintetében kiállja a próbát még most az egyszer — de a conferentia czél­ja ellen fog dolgozni. Mert ha Oroszor­szág követelésének eleget tesznek, akkor a sok tiltakozás és az ezek érvénye­sítésére létrejövendő conferentia czél­­vesztett, — ha t. i. a többi hatalom is Beusz szavának ad igazat. Ha pedig ez nem történik meg, akkor Beusz a többi hatalmaktól elszakad és Oroszország sa­­tellesekén fog feltűnni — mert követke­zetes volt. Ha szavát nem tartja meg — és mos­tani álláspontja ezt sejteti, a hatalmak­kal való egyetértés, és így a monarchia érdeke ezt követeli — akkor a próbakövet nem állja ki, és kö­vetkezetlenségén kívül, Oroszország „ro­­konszenvét“ is elveszti — mi diplomatiai stylusban annyi, hogy Oroszország ellen­ségének fogja tekinteni. Gorcsakoff ügyes tolla ily imbrogliába fonta Beustot. Mikép szabaduljunk ebből? Beust meg van fogva, — de nem a monarchia. Ennek politikája nem indulhat sem az 1867-iki sürgöny írójának tervei, sem Ouchyban tett bizalmas fecsegései szerint. De Beusttól sem lehet követelni elvei feladását, annál kevésbé, mert e kérdésben állása szabadelvű volt, habár sem tapintatos, sem időszerű. Mentse meg Beust elvét, és következetességét, de ment­se meg a monarchia érdekét is. Mikép ? Mivel ez idő szerint (ez egy esetben) nem Beust álláspontján kell lennünk a confer­en­c­i­ában, ezt a hatalmakkal való solidari­­tás követeli, ő a monarchiát ve­szély nélkül ott nem képvisel­heti, hanem más valaki, ki leköt­ve nincs, így ő következetes és a monarchia érdeke védve lesz. Hegedűs Sándor.. A huszonötös bizottság dec. 7. délelőtti és utáni ülésében bevégezte az első bíróságok számának és székhelyeinek meghatározását Erdélyben is e képen. 4. Hunyadmegyének ajánltatik egy törvény­szék Déván. Járásbíróság két: Maros-Illyén, Rápolton, Déván, Dobrán, Pujon, Vajda-Hunya­­don, és Hátszegen, a két utóbbi telekköny­ve­kkel. 5. Szebenszék törvényszéke Nagy-Szebenben. Járásbíróságok: Szász-Sebes, Szerdahely, Uj­­egyház telekkönyvekkel. Vizakna, Orlát, Nagy­szeben tk. nélkül. 6. Fogarasvidék tszéke Fogaras, az egész vi­dékre telekkvi hatósággal. Járásbíróságok: Alsó Porumbák, Fogaras, Sárkány, és Zernyesten. 7. Brassóvidék tszéke Brassóban. Járásbírósá­gai lesznek Földváron (Marienburg) Brassón, és Hosszufaluban, ez utóbbi­akvel. 8. Háromszéknek szavaztatott egy tör­vényszék Szepsi-sz.-Györgyre. Járásbíróságok lesznek Kézdi-Vásárhely, Bereczk, és Bárót,szék­helyekkel s telekkönyvekkel,ezeken kívül Szepsi- Sz.-Györgyön és Kovásznán. 9. Csikszéknek szinte csak egy törvényszék szavaztatott Csik Szeredára. Járásbíróság telek könyvvel lessz Gyergyó Szent Miklóson, ok nél­kül pedig Csik Szeredán, Csik Szent Márton és Ditróban. 10. Besztercze és Naszód vidékek szavazás ut­ján egyesittettek egy törvényszék alá csupán az Gordiusi csomó. A „Hon“ egy közelebbi számában a női mun­­kakérdésről egy rövid czikkecske jelent meg igénytelen tollamból. Inkább elmefuttatás volt, mint fejtegetés, inkább gyönge érintés, mint bonczolás, inkább suttogás, mint szó. Nem hit­tem, hogy a legtöbb kérdés iránt annyira elfásult kedélyekben még figyelmet is bírjon ébresz­teni. Meg kellett döbbennem az erős viszhangtól, melyre gyönge szavam talált. A felvetett kérdés­sel nagy­mérvben kezdett foglalkozni az b irodalom. Bizony nem azon szerény soroknak kellett tu­lajdonítanom a felkelt érdekeltséget, hanem an­nak, hogy az érintett baj sokkal súlyosabb, sok­kal nagyobb, mint első pillanatra magam is hit­tem, s hogy e baj veszélyes voltát nem egyedül én érezem, de érzik sokan a hazában s csak hozzá kellett nyúlnom a sebhez, hogy az ezerek­­nek meg ezereknek fájjon. Az anyag képzelhetlen mód feltorlódott, s elég volt egy halk szárnylebbenés, hogy a lavina meginduljon. Mellőzöm a különböző hírlapokban megjelent

Next