A Hon, 1870. december (8. évfolyam, 289-313. szám)

1870-12-18 / 303. szám

303. szám. VIII. évfolyam. !■ ii m­i»ii.T«^q«aqm­.— T«mm.i iMin—«■— ««in'— i ■■ ■■ l f— ■— —............................ ■ i m «-a.-“-». >»-verjsa»i­r­a SÍ Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7.sz.földszint. Előfizetési díj: Postán Scin­dvíz,, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....................................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ....................................5 „ 50 „ 6 hónapra .................................k­ „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés h­avonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hótolsó napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Region kiada­. Pest, 1870. Vasárnap, december 18. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyi dij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt veti­ün­k föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . . 25 kr. Az előfizetési és hirdetményid­ő a lap kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A „HON“ tisztelt olvasóihoz. Lapunk a jövő évvel kilenczedik évfo­lyamába lép. Ez idő alatt elég alkalma volt az ol­vasó közönségnek e lap irányáról és szelle­méről, — mely jövőre is t megmarad annak a mi eddig volt — kellő tájékozást sze­rezni, s igy elég a múltra hivatkoznunk, melyben a magyar közönség oly pártolá­sával találkozott lapunk, a milyennel ma­gyar politikai napilap még nem találko­zott soha. Jövőre is igyekezni fogunk kiérdemel­ni e támogatást s ezután sem ijedünk visz­­sza az áldozatoktól, ha lapunknak érde­kessé és értékessé tétele áldozatokat fog kö­vetelni. Újonnan belépő előfizetőink a lapunk tárczájában folyó regénynek újévig meg­jelenő részét külön lenyomatban kapják. Az előfizetési feltételek megmaradnak a régiek: Egész évre . . . . 2­2 ft — kr. Félévre . . . . . 11 ft — kr. 3 hóra............................. 5 ft 50 kr. 1 hóra............................. 1 ft 85 kr. Az esti kiadás postai külön küldéséért felü­lfizetés 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert sokkal egyszerűbb a pénzt postai utalványnyal küldeni, melynek bérmen­­tesítése csak 5 krba kerül. Az előfizetési pénzek a „Hon“ kiadó­­hivatalához (Baráttér 7. szám) intézendő. PEST, DECEMBER 17. Pest, decz. 17. A mai országos ülésnek egyik, tárgya volt a pesti sugáros. Megvallom, hogy az egész dolgot másként szerettem volna el­­intéztetni. Azt a huszonnégy milliót az országgyűlés az egész tervre szavazta meg, mely Pest szépítését, közlekedése tágítását, a Dunaszabályozást s a hidak kérdését foglalja magában, s azért óhaj­tottam volna, hogy az egész terv foga­­natosíttassék egyidőben, mert külön megkezdve az egyik vállalat drágítani fogja az utána következőt. Azt is óhajtot­tam volna, hogy egyidejűleg oldassák meg a magyar nemzeti bank függőben lévő kérdése, mert a nélkül nincs pénzintéze­tünk, mely az országos segélyen túl a magányosok vállalkozásának olcsó tőké­ket szolgáltasson.­­ A tegnapi vita alatt azonban oly sajnálatos összeütközés tör­tént, mely kényszerített az aprólékos el­lenvetések félretételére. Az ellenzék egyik része által a másik ellenében úgy lett föltéve a kérdés, hogy a­kik a pesti su­­gárútra szavaznak, azok nem jó hazafiak. Ez az argumentatio azután minden ellenve­tésemet lefegyverezte, s kénytelen voltam a sugárútra „igen“-nel szavazni, hogy elvtársaimtól (kivált ily mellékes kérdés­ben) a jó hazafi nevet meg ne tagadjam, s olcsó népszerűséget keresni ne láttassam barátaim rovására. Fontosabb tárgy volt ennél a minisz­terelnök által előterjesztett javaslat a honvédelem újabb szükségleteire megadandó póthitel iránt. A minisztérium fél milliót kér az, alább olvasható czélok­­ra. Ha kifogásom van ellene, az csak az, hogy nem kér többet. A honvédség, mint önállóan szervezett hadse­reg! Erre a czélra kérheti a kormány az utolsó csizmámat is. Odaadom. S lesznek követőim.Történtek felkiáltások,hogy „hát a honvédtüzérség!“ Erre a delegációk illető előadójától azon választ nyertük, hogy az is meglesz, megkívántató terjede­lemben. Elvárjuk. Még egy nevezetes tárgy volt a mai ülésre előjegyezve. Ez az ellenzék 48-as pártja részéről szándékolt interpellátio a minisztériumhoz, vagy épen határozati ja­vaslat a kormány által követendő eré­lyes külpolitikára nézve. Ezúttal azon­ban elmaradt. E tárgyról beszéltem a 48-as párt irányadó tagjaival, felvetve azt a kérdést, hogy az indítványozott erélyes külpoliti­kával szándékoznak-e azután megfelelő belpolitikát is követni? — Mert egészen értelmes és népszerű politika azt kívánni, hogy a kormány a nép terheit idebenn könnyítse, hogy a katonai szolgálat alól az ipar és műveltség osztályai kimaradja­nak, — másfelől szintoly népszerű óhaj­tás az, hogy kifelé a kormány erőteljes politikát folytasson, a birodalom nagyha­talmi tekintélyének érvényt szerezzen;­­ — hanem — ez a két népszerű czél együtt és egy után nem üldözhető; e két politika együtt nem követhető. — Vagy erélyes külpolitikát akarunk: abban az esetben minden eszközt meg kell ad­nunk a kormánynak, hogy azt érvénye­síthesse;— ujonezot, honvédet, pénzt a hadi felszerelésre , a­mennyit kíván — gyorsan megszavaznunk ; vagy (mint ed­dig a 48-as párt folytonosan téve) megta­gadunk a kormánytól ujonezot, hadikölt­séget ; lebeszéljük a fiatalságot a honvéd­seregbe állástól, védelmezzük a magukat kihúzó hadkötelezetteket, mikor a kor­mány superrevideáltatja őket, és abban az esetben aztán óvnunk kell a kormányt minden merész külpolitikai lépéstől, mint a­melyre nem szándékozunk neki az esz­közöket megadni. Vagy az egyiket, vagy a másikat kell választanunk. Ha sem fizetni, sem szolgálni nem aka­runk egész felfokozott tehetségünk sze­rint, akkor óvnunk kell a kormányt min­den háborús külpolitikától. Ha pedig tettleges külpolitikát akarunk a kormány­nyal követtetni,akkor óvnunk kell a nem­zetet, hogy segélyét pénz és vér dolgában a kormánytól legkevésbé is megtagadja. Azoktól, a kikkel a 48-as pártból be­széltem, azt a választ nyertem, hogy az elsőbbre vannak készen. — Tud- TÁRCZA. Ki»l»ur si muove! (És mégis mozog a föld.) Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Első kötet. (Folytatás.) Ez értekezés is fölvétetett a krónikába, de utá­na lön jegyezve, hogy ezt soha le ne írja, tovább ne adja senki. (Biz azt ki is nyomtatták már azóta) Most következett Barcsay. A himlőhelyes ifjú sokat tartott szavalási te­hetsége felől; neki nem volt elég az asztal mel­lett ülve felolvasni a maga részét; ő szavalni szokta azt könyv nélkül és kiállva a középre, hogy a két kezével szabadon hadonázhasson. Egy felforditott szűrő kád volt a rostrum, on­nan mennydörgött alá. Szavalatának tárgya Csokonay Vitéz Mihály­nak egyik titokban tartott verse volt, e czimmel: „vallás.“ Hajmeresztő poéma. Megtámadja magát a positív vallást, gúnynyal és komolyan, emberszeretetből, istenismeretből. Nem a pápista vallást, — valamennyit; minden­féle dogmát, religiót; legyen annak papja Érsek, Derwis, Boncz, Rabbi, vagy Superintended ! Megtámadja a tornyokat, templomokat, s azt meri mondani, hogy egy czifra toronynak az ára­ 61 száz szenvedő embernek lehetne menkázat épit­. te______________...______________________ E rettenetes költemény egy sötét, félig világi­­­­tott földalatti odúban, elszavalva egy hosszú fe­­j­kete ruhás papforma alaktól, más nyolcz fekete­­ ruhás papforma alak előtt, a legborzalmasabb­­ conspiratio képét mutatta fel, a­mit valaha föld alatt forraltak. Az egy szál gyertya úgy lobogott az aszta­lon, a körülülő arczokat reszkető világításba hozva. A szavaiénak a tekintete pedig egészen fel volt magasztosulva. Elfeledtető, hogy nem szép, hogy ragjai vannak: a lélek ült rajta, csillag­fény volt körülte. — Azt mondják az ilyenre az igaz hivők, hogy „az ördög is szereti a ma­gáét !“ Négy társa tapsolt neki és vivátot kiáltott, ha­tan hallgattak. Egy vén theológus azt a megjegyzést téve rá, hogy ez a költemény igen szép, de egy szá­zaddal korán született és ránk nézve még akkor is nagyon korán. A többiek hallgattak. Jenei fölteve a kérdést, hogy beh­assék-e e költemény a krónikába ? Titkosan szavaztak. Az volt a módja, hogy be­zárt öklét mindenki egy lefordított kalpag alá bedugta, s egy fehér, vagy fekete czédulát ha­gyott alatta. Jenei fölemelte a kalpagot. Csak hat szava­zattal öt ellen lett eldöntve, hogy Csokonai isme­retlen verse befogadtassék a krónikába. Következett a második kérdés: „szabad legy­en-­­e e költeményről másolatot venni ?“ f­r. Jenői föltette magában, hogy ,,nem“re" fog sza­vazni. Ha e költemény kimegy innen,­­ veszélyt fog hozni az egész társulatra. Maradjon ez a késő kornak. Aztán mikor másodszor fölemelte a kalapot,­­ hét fehér és csak négy fekete czédula volt alatta. I Egyik a feketék közül a sajátja. ’ * Tehát „kettőnek“az először „nemzet sza­ró sza­vazók közül kellett másodszor vazni. i Jenői súgva monda a mellette ülő sántának: j — Nem tetszik nekem az, hogy először hat,­ azután hét. Vigyáznunk kell egymásra .... A költeményt aztán mindannyian leírták, Bor­csay dictandója után. Azzal mindenki kiverte a pennáját, becsavarta a kalamárisa födelét, s elrette azt a tóga zsebébe hátul. Az írásnak e napra vége van. De még valami van hátra. Csuka Feri felleghajtójának hármas gallérja közül előkerült egy sajátságos instrumentum. Olyan mint a klarinét , de rokon a trombitával; fa a fuvolája, a töltőére öblös ; a fúvója hosszú és vékony, mint a tollszár. Ez a „tárogató“. Tiltott , üldözött hangszer. Kiáltó emlék azokból az időkből, a­mikor még rebellis kuru­­czok hordták zászlóikat egész Német-Újvárig s harsogtatták a szabadság dalokat. Össze kellett törni minden tárogatót. Nehogy még valaki belefujjon ez ördöngös hangszerbe, s arra ismét előrepüljenek annak üregéből mind­azok az alvó daemonok, a­mik egykor a repke­dő zászlókon szerettek lovagolni, nyerste pari­pák, csattogó szablyák hangjával véres me­nyegzőben párosodni. Rég kiveszett már az ivadékuk is e harczbűvölő hangoknak.Megégtek a tárogató forgácsaiban. Utolsó riadójuk az volt, mikor a kemenezében pattogott a fájuk. A nótá­kat is elfeledte mindenki. Utoljára fújták e nótákat a budai országgyűlé­sen a felgyűlt nemesi bandériumok előtt, mikor a koronát Bécsből hazahozták , akkor hallatta még egyszer a tárogató a„Héj Rákóczy Bercsényi!“ in­dulót , s aztán azt a másikat: „Őszi harmat után.“ Volt is nagy riadal Budán. Mintha a fél­világot akarta volna vállára venni a magyar! ” Hanem már tizennyolsz év múlva a nemesi felkelő bandériumokat ezzel a marssal vitték a táborba : „hol lakik kend komám asszony? Ke­reszturban!“ De úgy is vették hasznát. Mert a másik nóta nagy hamar az lett, hogy „Retirálj, retirálj ! Komáromig meg se állj.“ A csittvári krónika ez eltemetett dalok hang­jegyeit is őrzi. Csak tárogató kell hozzá, mely azokat kiadja, meg ember,a ki a tárogatót tud­ja fúni. Mert mesterséges eszköz az. Nehéz kita­lálni a fújásmódját; a ki nem ért hozzá,egy sikol­­tó hangnál egyebet nem tud belőle kihozni,a­ki pedig tudja nyitját, annak annyiféle hangot ad,a hányat kivan tőle, sír, buzdít, harsog, kesereg, feljajdul, a levegőt hasítja, s megint panaszra fordul, egész a szellősuttogásig. Maga a szóbeli értelme a Rákóczy nótáinak nem valami különös. Annak a nótának a szövege, a­mit az őrtüzek mellett panaszolt el a tárogató, igy szól: „Hejd a sasnak körme között, Körme között Hervad mint a lép, Szegény magyar nép. Lám a német mily kövér, Bőribe se fér. Mégis mindig többet kér. Szegény magyar vér! Biz ez együgyü versecske , hanem mikor az a tárogató magyarázni kezdi a fiatal diák kezében, mennyi emlékezet van abban. A­ki hallja, azt képzeli, hogy élt már akkor, mikor ennek a versnek a történetét játszották, maga is részt vett benne, aztán meghalt, megint újra született, a két élet között elfeledte az elébb történteket, hanem ezeknek a láthatlan lényeknek az érinté­sére, ezekre a hangokra megint megrendült a lelkében a megelőző élet minden emléke. Még kevesebb jelentőségű a barczi riadója : „Hejh ! Rákóczy, Bercsényi! Vitéz magyarok vezéri : Hová lettél Bezerédy ? Nemzetünknek fényes csillagai! Ocskay ?“ De ennek a nótája már a kétségbeesés rival­­lása. Az utolsó erőfeszítés balettébresztő felhí­vása. Tűz van a hideg fában! Lám azok a fiatal diákok hogy hevülnek, hogy ég az arczuk a kürtriadóra. Pedig hát mit nekik Rákóczy ? Bercsényi ? Bezerédy ? Ki volt az az Ocskay ? Tanítja azt valaki ? Tudja azt valaki ? A harmadik nótának a verse pedig épen igény­telen. Pedig az volt legjobban eltiltva , megül­dözve, sok ember megheverti miatta a börtönök reves szalmáját! Pedig hát mi van azon hogy „Őszi harmat után Fujdogál a téli szél Fujdogál a téli szél. Zöld erdő árnyékát Piros csizmám nyomát Hóval födi el a tél Hóval födi el a tél.“ Hanem ez volt az a dal, a melylyel a kiűzött fejedelem utolsó csapatjai búcsút vettek a hazai hegyektől. Az ő piros csizmáik nyomát födte el hóval a tél! S olyan jól elfödte, hogy soha sem is tértek e nyomok többé vissza. És még most sem tudja senki, a­ki e busongó bucsudalt hallja, hogy mi van abban, a­mitől a miillik megszavazni a kormánynak min­dent, a­mi egy erőteljes külpolitika kö­vetésére szükséges. Legközelebb meglát­juk. Előttünk feküsznek a legközelebbi kormányt előterjesztések. Lehet azokat megtagadni-------és azután elhallgatni. Lehet őket megszavazni-------és azután könnyen beszélni. De megtagadni az eszkö­zöket és azután sürgetni az eszközök nélkül elérhet­­len czélokat, ez nem lehet töb­bé ; nem lehet először azért, mert vesze­delmes, másodszor azért, mert nevet­séges. Külpolitikánkat belpolitikánkkal össz­hangzásba kell hoznunk. Jókai Mór: A baloldali kör tegnap esti (dec. 17.) érte­kezletén az imdemnityre vonatkozó törvényja­vaslat kerülvén tárgyalás alá, az értekezlet e törvényjavaslatot elvileg és általá­ban nem tartja elfogadható­nak, ezen megtagadás által az iránti tiltako­zását akarván kifej­ezni,hogy most ötödizben sem terjesztetik rendes budget az országgyűlés elé. A baloldali kör vasárnap f. h. 18-án délután 4 órakor értekezletet tart.­­ A képviselőháznak pénzügyi bi­zottsága tegnap esti ülésében az 1871. évi febr. végéig viselendő közterhekről szóló tör­vényjavaslatot tárgyalta, s az utak fentartásá­­ra előirányzott 5,161,207 frtot 3,825,707 frtra szállította le ; a többi 1,335,500 frtot (rendkí­vüli szükséglet) a képviselőház tárgyalására bízva. Ez indemnity javaslat tárgyalása után a p. v. miniszteri javaslat tárgyalása folytattatott- A kormány igényei változatlanul fogadtattak el. A jövedelmek tárgyalásából kiemeljük, hogy az ez évi dohánytermés mennyisége nem felel meg a várakozásnak, miért is a dohánybeváltás­ra szánt összegből 1 millió forint töröltetett.­­ Maga a dohányból befolyó jövedelem azonban évenként növekszik, így 1868-ban 238 millió szivar készíttetett; 1871-ben már 478 millió fog készülni. 1+4 Interpellatio a m. k. honvédelmi miniszterhez. A „Hon“ múlt szombati szá­mában a Ludoviceumról szólva felemlítettük, hogy az 1868. és 1869. évi országgyűlés jókora összeget engedélyezett a magyarországi tábor­kari felvételek lemásolására, s hogy e tekintet­ben mindeddig semmi sem történt. Felkértük akkor a sajtó-bureaut, hogy tudassa velünk ez ügy állását. Azóta egy hét múlt el, s a hivatalos lap, mely máskor oly hamar kész a válaszszal, mind­eddig mélyen hallgat a dologról. Nem puszta kí­váncsiság, vagy akadékoskodás, hanem a hon­védelmi ügy iránti érdeklődésünk, s azon vágy, hogy e téren mennél előbbre haladjunk, késztet arra, miszerint e kérdést újólag ismételjük. A táborkari felvételek nélkül egy sereg vezető tisztsége sem képes megfelelni feladatának, azok lényeges, nélkülözhetlen kelléket képez­nek, s azért kívánjuk, követeljük, hogy mennél előbb megszereztessenek honvédségünk számára annál inkább, hogy e czélra, mint említettük, az országgyűlés sem kímélte a pénzáldozatot. Kérjük a honvédelmi miniszter urat, eszközölje Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva, ki, hogy e tárgyban mennél előbb megkaphas­suk a felvilágosító választ. A képviselőház 1-ső osztálya vasárnap dec. 18-án déli 12 órakor, V­ik és VI ik osz­tálya pedig d. c. 10 órakor ülést tart. Tár­gya : A telepitvényekről és az 1871-ik®évi feb­ruár végéig viselendő közterhek és kiadásokról szóló törvé­nyjavaslat. Bányaügyek. m. Miután még folytonosan az átalakulás korsza­kát éljük, hogy a bányászati viszonyok rendezé­sében is újabb meg újabb combinatiók merül­nek föl. Azt hogy nincs bányatörvényünk, még inkább érezzük az­által, hogy nincs rendes bányatör­vénykezésünk. A bány­­ászati perekre nézve az első bíróságot a zalatnai bányakapitányság gya­korolja kis mértékben,­­ különben pedig az Abrudbányán székelő megyei törvényszék. Képzelni lehet, hogy milyen e helyen a tör­vénykezés, midőn a törvényszéknél bányászati ügyekben egyetlen egy előadó van, ki mint szak­ember szerepel, a bíróság többi tagjait pedig azon törvényszéki ülnökök képezik, kik magát is bányaüzlettel foglalkoznak s kik ennélfogva legtöbbnyire érdekelt felek is a perben. A kormány még ez ideig nem gondolkozott arról, hogy a bányatörvénykezés hiányain leg­alább ideiglenesen segítsen oly módon, hogy Erdélyre nézve is egy collegialis bányatörvény­széket állítson fel, — úgy a mint az Magyaror­szágon létezik. languan­ A legújabb indemnity. Pest, dec. 17. 1870. (Sz.) A magyar pénzügyminiszter a tegnapi gyűlés végén, oly modorban, mintha csak az uj boulevard egy kőkoc­­­kájáról lenne szó, kőnyomatú iratot nyúj­tott be a képviselőháznak, és osztatott szét a kapuknál a képviselőknek. Ez a szerény, külsőben is szerény kö­rülmények között megjelent okmány, a legújabb magyar indem­­n­i­t­y. Csekélység az egész. Egynéhány mil­lió forintnak látatlanba megszavazása, csak úgy ab i­n­v­i­s i­s. Történik pedig ez legújabb parlamenti felelős alkotmá­nyunkban harmadszor, annak negyedik évére. A­mi más, alkotmányos országban a legritkább kivétel, — az minálunk — rendszer. Legklassikusabb pedig a pénzügymi­niszter úr indokolása. Két okot mond: hogy a költségvetés elkésett, és hogy el­lenben a pénz nem késhetik, kell az az országnak és a közösügyi Astharóthnak. Mindkét ok teljesen igaz, megdönthetet­len , — csakhogy egy kissé h­u­m­o­r­is­ti­k­u­s. Mintha csak azt mondaná vala­ki , mint hogy nekem pénzem nincsen, a te zsebedben pedig látom hogy van, — tehát kiveszem. Megdönthetsen lo­­gica. Hanem talán megengedi a pénzügymi­niszter úr, ha egy kissé távo­labbi kérdéseket is f­öl merünk vetni. Mint például azt, hogy miért maradt ily későre a magyar költségvetés tárgyalása? Miért a delegátiók ? E szerint arra van-e Magyarország kárhoztatva, hogy a siami ikrek egyike­ként, a másiknak még burutját is meg­kapja ? Arra-e, hogy valahányszor ádá­sul egy kis renitentia lesz, melyre elég gyakran lehet számítanunk, Magyaror­szág alkotmányos léte is fölfüggesztést vagy sarkaiból kifordítást szenvedjen ? És mi még az indemnyit másik fényol­dala? Az, hogy két hóra a közös kiadá­sokat is engedélyezzük, mi­által ezen leg­fontosabb és legtetemesebb kiadási ösz­­szegek nemcsak a magyar országgyűlés, hanem még a delegációk alkotmányszerű tárgyalása alól is kivonatnak. És merjük állítani,­­ hogy nagy részben végle­gesen. Mert a­ki költségvetéseink természe­tével csak némileg is ismerős, jól tudja, hogy az új organizatiók, újon alkalma­zott rendszeres hivatalok, az első két­­ hónapra, bizonyos arányok szerint beái­­■ firtatván : azon legalább is az év végéig változtatni nem lehet. Akkor aztán beáll egy második, — akarjuk mondani negye­dik indemnity. Már most ki szolgáltatja az argumentu­mokat a delegationális intézmény ellen ? Az ellenzék-e, mely e törvény megtartá­sát a budget törvényre követeli, vagy önök, kik kimutatják, hogy e rendszer mellett a rendszeres budget-tárgy­a­lás ha nem lehetetlen is, legalább mások ke­gyétől függ. Csak egy vas kar kell oda túl a Laj­­th­án, mely az alkotmányos életet meg­­akaszsza, vagy egy mumus, mely a mi­nisztert megijessze ; egy kis cseh zavar, clericális vagy feudális mozgalom; aztán mi itt csücsülhetünk ugyan az országház padjain s beszélhetünk is a derült időjá­rásról, meg a boulevardokról,­­ de bud­get tárgyalásunk azért nem lesz. Az indemnity a budget törvénynek okadatolt rendkivüli körülmények, előre nem láthatott nagy csapások, háborúk stb. által indokolt megszegése. Ezt lehet érteni. De azt, hogy önök a törvényt évről évre, minden előre láthatlan események nélkül megszegik, hogy épen azok, kik a törvények tiszteletét annyiszor hangsú­lyozzák, rendszerré teszik a törvényte­lenséget, — ez minden alkotmányos fo­galmat fölülmúl. ] Azok, kik e kiegyezést létrehozták, kell hogy gondoskodjanak annak minden oldalról tiszteletben tartásáról, hisz azt egy compromissumnak kellett megelőz­nie mindkét fél részéről. Ha azt nem teszik, — nekünk úgy is jó. Csak egyet aztán ne követeljenek önök: azt, hogy a­mit önök szereztek, de tiszteletben nem hajlandók tartani, mi tá­mogassuk vagy épen tisztelettel hajol­junk meg előtte!

Next