A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-23 / 44. szám
44. szám, IX. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 írt. 85 kr. 3 hónapra ........................5 50 , 6 hónapra ........................11» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Reggeli kiadás. Pest, 1871. Csütörtök, február 13. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. 82» Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnék föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. PF* Az előfizetési és hirdetményi díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi, részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás „A HOSTEX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre.............................. 11 frt — kr. Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint. 30 kr. fgST" Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajezárba kerül. A „HON“ MadóMotala: PEST, FEBRUÁR 22. Ha a békét megkötik, Francziaország megpróbáltatásai a háborúval nem fognak végződni, sőt igazában még ezután fognak kezdődni, mert akkor fog beállani a háború veszteségének érzete, a békekötés terhének súlya és a félbeszakadt állami élet megkezdésének nehézségei. Sokat kell eltűrnie a nemzeti büszkeségnek és sokat kell elviselnie az adózónak. És hát ha még egyetlen vigaszától , a szabadságtól is megfosztják? Ha azok, kik most az ország élén állanak , helyesen fogják fel Francziaország érdekét , akkor megtartják a köztársaságot és határozott békepolitikára fektetik belszervezkedésüket. Megmérkőztek Németországgal a harcz mezején, — megverettek. Ha most boszupolitikát folytatnak, felfegyverkezhetnek tetőtől talpig, és megindíthatnak egy évtizedekre terjedő véres háborút, de ezzel csak azt érik el, hogy elvesztik erejüket — civilisatiojukat, anélkül, hogy biztosítva lennének a harertéri sikerről, és örökké tartóvá teszik Európára nézve azt az állapotot, melyet Montesquieu velős rövidséggel igy ír le: „Mindenik monarchia annyi katonát tart , mint a mennyit használna, ha minden népeit megsemmisítéssel fenyegetnék és ezen mindenkinek mindenki ellen való erőfeszítését nevezik békének.“ (XIII. k. 17. f.) Ez állapot ugyan évtizedek óta tart, de úgy látszik most még nagyobb mértékben fog bekövetkezni. Mert Olaszország, Belgium, Anglia, Oroszország és Ausztria az idén nagy mértékben foglalkoznak a sereg reorganisatiójával, mely igen üdvös, ha a kor követelményeihez való alkalmazkodásra és takarékosságra van irányozva, de mint látjuk, más irányú, mert mindenütt, kivétel nélkül a hadibudget tetemes növekedésével jár. Már pedig, mindaz, amit ide fordítnak — a neveléstől és anyagi fejlődéstől — szóval a civilisatiótól vonatik el. Mostesquieu fenebbi vádját a monarchiák ellen emeli, tehát arra hozza fel, hogy a köztársaságok létele ez állapotnak véget vetne. És ez főleg most, Francziaországra nézve illik. Mert ő van még most is abban a szerencsés helyzetben, hogy e téren kezdeményező lehet. Erre két biztosítékra van szüksége: az egyik a demokrat köztársaság, mely sem boszú politikát, sem dinasztikus érdekeket nem űz, és a másik, hogy a békekötés után területének integritását Európa biztosítsa. Mert bármit mondjanak a szerződések erejének gyengeségéről , a kis Helvetiát és Belgiumot már régóta védi e biztosítás, mert amaz 55, ez 41 év óta élvezi e biztosíték alatt területi épségét és szabadságát. És e külbiztosítékra Francziaországnak szüksége van, hogy belreformjait a civilisatió érdekeire és ne a háborúra való készülésre, állandó hadiláb létrehozására fektethesse. Hogy pedig e biztosíték Francziaországot is megvédné, azt nemcsak a fenebbi államok példája, de maga az ország nagysága, fekvése is igen valószínűvé teszi. Mert ha a biztosított kis országokat még eddig egy hatalom se támadta meg, még kevésbé támadnák meg a nagy Francziaországot. Ha így aztán Németország nem fél a boszútól, ha így a dynasztikus hiúság kezéből ki lesz véve egy jó ürügy, ha elmúlik a dicsőség mámora, akkor ez is gondolkozni fog vívmányairól, mert ezek vizsgálatára fog áttérni, mihelyt nem kénytelen „Wacht am Rhein“ állani és akkor a gondolkozás meghozza a higgadtságot, a higgadtság a kiábrándulást és a teher súlyos voltának érzetét. Akkor észre fogja venni, hogy minden katonája 225 tallérba kerül, és most két annyit tartozik tartani, mint eddig, hogy amióta a porosz katonaszolgálati évek száma 2-ről 3-ra emeltetett, tehát 1854-től csak 1865-ig Poroszország katonai budgete 17 millió tallérral növekedett (tehát már az 1866-iki és 1870-iki háború előtt, csak az előkészület többe került Poroszországnak, mint amennyit a legtúlzottabb hadi kárpótlás, Elsas és Lotharingia jövedelmével együtt képes törleszteni (felvéve annak kamatait is). Azóta 5 év folyt le, melyekben az adóterhet nem Poroszország viselte, hanem az egész Észak-Német szövetség, és így a terhet külön felszámítani nem lehet, de bizton lehet azt állítani, hogy azóta még egyszer annyival szaporodott a hadi budget mig iskolai budgete csak 73 ezerrel, és most már egész Németországnak ily kilátásai lehetnek, ha tovább Németország látni fogja,hogy a „pár excelince“ cultur államban a nevelés sok helyt kezd visszaesni, mint ezt a danzigi kerület mutatja, hol 1848-ban, 100 újonczból csak 8 volt teljesen tanulatlan és most már 16 az: ha ezeket Németország mind nagyobb mértékben veszi észre, akkor észre jő és amily erőfeszítést volt képes csinálni a nemzeti egységért, és akkorát lesz képes tenni a nemzeti szabadságért. Csak hogy erre szükséges az, hogy ideje legyen ez óriási „Katzenjammer“ megérzésére. Francziaország tehát lefegyverezheti ellenségét, ha nem fogja kényszeríteni több extasisra, mely a nyert erőt neveli, hanem békés politikája által időt ad neki a*— higgadtságra. És Francziaország legyőzheti ellenségét, ha nem a hareztéren, hanem az eszmék világában inditja meg ellene a harczot; ha a demokratia terjesztője lesz az irodalomban tollal, a politikában ténynyel, az európai államrendszerben — példájával, életével. E téren győzelme bizonyos — mert legyőzni nem lehet. Ez üdvös fordulat jótékony hatással lesz Európa többi államára is és a középkor sötét korszaka helyett, melyet most oly sokan hirdetnek, az újkori demokrat fejlődés békés korszaka kezdődik meg. Ez nem ábránd! A nagy erőfeszítést nagy lankadtság követi: a háború teszi becsessé a békét és az ezt biztosító kormányformát, márpedig ez csak a népuralom és nem a katonai császárság. Erre Németország rá fog jőni — csak időt kell neki engedni. Ha a német császárság a háború eredménye,és annak permanenssé tételével kecsegtet a franczia köztársaság hirdesse a békét, Európa mellette lesz és a legyőzött — a német császárság lesz. Hegedűs Sándor. — A bécsi képviselőház elé terjesztett lajthántali budget főösszegei a következők : Szükséglet: 264,890,982 ft. — Fedezet : 298,043,203 ft. — E szerint a fedezet nagyobbnak látszik a szükségletnél, ez irigylendő látszat azonban csak onnan ered, hogy a közös ügyekre eső 72 millió ftnyi quóta még nem vétetett fel a budgetbe, miután a delegátiónak erre vonatkozó határozatai a budget előterjesztésénél még nem voltak legfelsőbb helyen szentesítve. ... mmmmmmr mr Az uj áigat áramlata. Pest,febr. 22. 1871. A képviselőház tegnapi ülésén egy tanulságos eset fordult elő, melyet nem hagyhatunk komoly visszapillantás nélkül. A vallás és közoktatási minisztérium egyik hivatalnoka mint eladó tűnt ki ugyanazon ministérium fejével szemben ; szóval kitűnt, hogy az illető felsőbb hivatalnok egy személyben képviselő, előkelő ministeri hivatalnok és speculáns. E sorok írójának, mint a képviselőház tegnapi ülésén kénytelen volt őszintén bevallani, ezen koncret esetről nem volt semmi tudomása; még a képviselő és tanácsos ugyanazonosságáról is csak később értesült,és nem birván gyanúsító hajlamokkal, nem tehetett magáévá oly vádat, melynek bebizonyítására semmi adattal nem birt, sőt a tényt is akkor hallá először. De nem is ezen egyes elvont eset az, mely ellen fölszólalni mint eddig, úgy ezután isi kötelességének tartja, hanem a divatnak amaz uj áramlata, melyhez a tegnapi esemény csak egy újabb adalékkal járul. A napóleoni dinastiának kétségtelenül elvitázhatlan vétke az, hogy a hatalomvágygyal a nyelvágyat is egyesité, és azon hatalmat, melyet a véletlen kezeibe tett le; azon előnyöket, melyeket a háború és béke hiveinek előleges tudtom adott, a börze kizsákmányolására fordította, így tettek óriási vagyonra szert Morny gróf, Napoleon herczeg s mint állítják maga az excsászár is. Lehetnek, kik azt lgalább is megengedhető dolognak tartják; részünkről csak annyival tartjuk elütőnek a rablástól, a mennyiben a diplomatiai titkot nem ismerő, a biztosan játszó, vagy játszható diplomatával szemben magát még csak nem is védheti. Innen indult meg az az üzérkedési szellem, mely egyre nagyobb és nagyobb szért nyerve, hozzánk is elhatott annyira, hogy mi is lássunk már minisztert is, ki egy nagyobb szerű kisajátításnál mintegy eladó és vásárló volt egy személyben, és napról napra látjuk, hogy ugyanazon nyevvágy a hivatalok és nyerész vállalatok hivatalainak cumulatióját idézi elő. Lehet, hogy e lábra kapott divattal szemben a mi nézeteink ósdiaknak tűnnek föl, de mi teljességgel nem tudunk megbarátkozni azon eszmével, hogy valaki hivatalnoka és eladó seniálja legyen az államnak, vagy hozzászólhasson az ország törvényhozásában oly vállalatokhoz, melyeknél maga is részvényes, vagy igen is érdekelt fél. Ha bíráinkat a függetlenség szempontjából távol tartjuk mindenféle politikai mozgalomtól,nem értjük miként egyeztethető, hogy a parlament tagja pro domo sun szónokolhasson, és még kevésbbé azt, hogy a végrehajtó hatalom közegei mint eladó üzérek álljanak szemben saját hivatalukkal. Ez az, mi bennünk indignatiót szül; ez az mit az incompatibilitás elvével megférőnek nem tartunk ; ez az, mely minél jobban elharapózik, annál inkább aláássa a végrehajtó és törvényhozó test tekintélyét. Mi legalább úgy vagyunk meggyőződve, hogy a politikai illemérzettel ellenkezik, hogy a nagyközönség ugyanazon embert egy napon a hivatalos bureau élén lássa, másnap mint azért szemben saját hivataltársaival és főnökével, harmadnap a képviselőházban a lefolyt üzletet védelmezve. Ha e baj, aminek napról napra több jelét látjuk, elharapózik, valóban könnyen eljutunk a kalmár Carthago sorsára, el a hitel és közigazgatási tekintély teljes romlásához. Ily dolgok vezették egy részben Ausztriát Villafranciig és ez a valódi „egyenes út Sedánhoz.“ P. Szathmáry Károly: A vasútépitészeti igazgatóság újjászervezése. fx. Nemrégiben a „Hon“ 40-dik szántában „Drága vasút“ czim alatt azon nyilatkozat létetett, hogy a vasútépítészeti igazgatóságot „hazafias szellemben reorganisálni kell.“ Miután e kifejezés tévmagyarázatokra adhat alkalmat, kívánatosnak látszik, a reorganisálás szükségét a tárgy érdeméhez mérten komoly megfontolás alá vonni. Vannak, kik e reorganisálás alatt a vasútépítészeti igazgatóságnak a vasút és gőzhajózási forgalmi főfelügyelőséggel való összeolvasztását értik; mások a reorganisátiót oda értelmezik, hogy az építészeti igazgatóságot egészen a ministériumba kell bekebelezni; ismét mások az építészeti igazgatóságnak új egyberendezését kívánják. Nézetünk szerint a reorgnisatio minden itt felemlített értelemben leendő kivitele az országra nézve nem volna hasznos, mert ha a jelenleg Magyarországban és a hozzá tartozó tartományokban, részint tanulmányozás alatt, részint épülőfélben levő vasutakat egy lajstromba összefoglaljuk, meggyőződhetünk, hogy ezen részint az állam által közvetlenül foganatba vett, részint állami garantia vagy subventio által biztosított vonalok egy szakavatott és beható felügyeletet igényelnek. E felügyelet pedig csak az esetben lehet beható és az állam érdekeinek megfelelő, ha az e végből felállított intézmény, illetőleg annak közegei, kizárólag ez ügybe vágó kérdésekkel foglalkoznak. Elismerte ennek helyes voltát újabb időben az osztrák kormány is és az úgynevezett Generalinspectioban — melynek teendőihez tartozott nemcsak az állam által közvetlenül építendő vagy garantiával biztosított vonalokra, de még a forgalomban levő vasutak és gőzhajózások üzletére is ügyelni —egy új külön osztályt szervezett, melynek feladatul jutott kizárólag az állam vagy társulatok által foganatba vett vasúti jelzések és vasútépítkezések feletti felügyelet. Retrográd lépés volna tehát, ha a vasútépítészeti igazgatóság, mely ez utóbb felemlített ügyeket kezeli, egyszerűen feloszlattatnék oly időben, midőn egy több száz mértföldre kiterjedő,nagy részben engedélyezett és részben épülőfélben levő vasúthálózatra vonatkozó ügyeket kell végezni. Midőn ezeket így elmondtuk, nem volt szándékunk a jelenleg fenálló vasútépítészeti igazgatóság működését oltalom alá venni, hanem csak ki akartuk mutatni, hogy az államérdekek megóvása tekintetéből a vasútépítkezések és jelzések feletti felügyelet elkülönítve kell hogy maradjon. Ha a „Hon“ az általa említett újjászervezést csakis azon értelemben veszi, hogy a hazai erők a fenálló igazgatóságnál érvényre jussanak, úgy e felszólalása nagyon időszerű. Ha valamely bajt, orvosolni akarunk, szükséges annak kiforrásával megismerkednünk, így helyén lesz azon tényezőkkel is tisztába jönni, melyek a vasútépítészeti igazgatóságnál az idegen elemet hatalomra juttaták. Midőn a volt közlekedési minister gróf Mikó idejében a vasutépitészeti igazgatóság életbe lépett, az e ministerium keblében csak is vasúti ügyekkel foglalkozó ministeri tanácsos Fackh, a szakavatottság nem lévén kiváló oldala, egész hévvel ragaszkodott azon német emberekhez, kiket mint volt hivatalnoka a sünbahnnak, alkalma volt e társulatnál megismerhetni. Megengedjük ugyan, hogy az igazgatóság életbe léptetése alkalmával a magyar szakerök még nem voltak TARCZA, Thiers. (y. y.) A júliusi polgárkirályság első rangú tekintélye ismét Francziaország élén áll. A balsors, mely Francziaországot a világ részvéte közt sújtotta le, nem engedő meg, hogy a köztársaság kőszivü fiaié legyen a diadal, s azok, kik ép oly hívek, és elszántak, mint szerencsétlenek valának, kénytelenek átadni az első, a döntő helyet ama nevezetes férfiúnak, ki az orleanista párt legerősb támasza volt akkor is, midőn e pártnak alig lehetett reménye valaha diadalra jutni. Bár mint alakulnak is a viszonyok a millió sebből vérező országban, a véni Thiers befolyása és kormányelnöksége a jelen helyzetben nem tekinthető csapásnak Francziaországra nézve, mert ő végre is igazi telivér franczia, ki minden időben hazájának alkotmányosságáért és dicsőségéért küzdött. Sőt a háborúban is, melyben kevés tényleges része és csupán egy igen szomorú útja volt a londoni, bécsi és szentpétervári udvaroknál, hol tisztelettel meghallgatták, de szenvedő hazájáért mit sem tettek — ő egy régi műve által a nemzet különös tiszteletére tette magát érdemessé. Tudva van ugyanis, hogy Páris megerősítését ő tervezte, ő védte a kamarákban s ő is vitte ki, daczára amaz ellenzék támadásainak, mely e müvet csupán a belforradalom ellen irányzott költséges védszernek tartá. Thiers azonban úgy mutatá be e müvet, mint amely az ország fővárosát a külellenség ellen bármikor is meg fogja védeni, miután — mint mondá, — lehetlen, hogy az így megerődített nagyvárost ostrom alá foghatná s még inkább, hogy bevehetné bármely óriás invázió. E hitét ugyan a legutóbbi hónapok szomorú eseményei megcáfolták, de mégis ez általa emelt erődöknek és védfalaknak lehet köszönni, hogy Francziaország a sedani gyásznap után oly sokáig s oly hősileg tudta magát védeni, roppant veszteségei közt megmentve a vitézség, elszántság és áldozatkészség becsületét. Ezért — bár Thiers meghasonlott a honvédelmi kormánynyal, különösen Gambettával, — a franczia nemzet mégis tisztelettel és hálával gondolt az éleselméjű államférfiúra, ki midőn az erődítés e nagy művét alkotta, a haza és jövő érdekében cselekedett, mint igazi franczia. Thiers pályája és egyénisége világszerte ismeretes. Mindamellett annyi változás fekszik az ő egykori ministersége és a mai napok közt, hogy nem lesz talán fölösleges, ha emlékeztetni fogjuk az olvasó világot életének nevezetes!) adataira. Ő is, mint Francziaország annyi híres fia, a porból emelkedett föl. Marseillesben 1797-ben született. Atyja szegény lakatosmester volt, anyja pedig egy elszegényült, de jó család sarja, ki — összeköttetéseinél fogva — ki tudta eszközölni, hogy fia látogathassa szülővárosának egyik iskoláját. Az eszes gyermek hamar kitűnt s 18 éves korában Aixbe ment, hogy az ottani egyetemben a jogot tanulja. Előbb a katonai pályára akart lépni, de I. Napóleon bukása után lemondott e szándékáról, s elhatározd, hogy ügyvéd lesz. Az aixi egyetemben nem a legjobban folytak dolgai. Bármily eszes volt is, tanárai —akik a visszaállított Bourbon- család hívei valának — nem szerették szélső elveiért, melyeket a nagy forradalom eszméiből és történeteiből szívott magába. Egyszer egy kitűzött pályajutalmat csak azért nem adtak ki a tanárok, mert a legjobb pályamű a Thiersé volt. Ekkor egy új munka érkezett Páriából, mely még sokkal jobb volt amannál s megkapta a díjat. A jeligés levélből kiderült, hogy szerzője : „Louis Adolphe Thiers.“ Ő ugyanis a tanárok kijátszása végett Párisba küldé kéziratát, s onnan egy barátja által tétett postára. A játék sikerült s ez volt Thiers első diadala. Később az aixi ügyvédi karba lépett, de elveinél fogva nem boldogulhatott, minélfogva elhatározd magát, hogy Párisba megy a hírlapírónak. Francziaország jövendő miniszterelnöke s bámult szónoka igen szegényen és kopottan érkezett a fényes világvárosba, ahol egyik barátjánál nyomorult padlásszobában vonta meg magát. Sokat írt nagy remények között, de műveit egymásután utasíták vissza. Végre valaki ajánlotta Manuelnek, az ellenzéki követnek, kinek emlékét Beranger chansonjai is örökítik, s ez helyet csinált neki a „Constitutionnel“-nél, a szabadelvű párt hatalmas közlönyénél. Czikkei csakhamar föltűntek, népszerűekké lettek, s írójuknak sok ismeretséget szereztek. A vén Talleyrand, e magányba vonult agg diplomata is viszonyba lépett a fiatal emberrel, kinek külsején semmi sem mutatott egy leendő nagy emberre. Ekkor már több nagyobb könyve is jelent meg: Miss Bellamy angol színésznő emlékiratai 1822- ben, déli Francziaországról irt úti könyve 1823- ban, s ami ezeknél sokkal többet ért: „A franczia forradalom története“ tíz kötetben (1823— 1827-ből, mely 1841-ig tiz kiadást ért. Ez utóbbi munkáját az ellenzék megbízásából irá, erőteljesen, szabadelvűleg. Ekkor már a „Constitutionnel“-nek társtulajdonosa, s mint ilyen, igen jövedelmező állásban volt; midőn azonban X. Károly király a Polignac minisztérium kinevezése által a szabadelvű párttal meghasonlott, egy uj lapot alapita, a „Nationalst, mely az alkotmányt védte s a dynastia megbuktatására tört. Csak kevés hijja volt, hogy e lap alapítása előtt a politikai pályához hűtlen nem jön. Ugyanis 1829-ben, a Martinác minisztérium végnapjaiban — a mathematikai tudományokhoz való előszereteténél fogva — engedélyt kért, hogy a föld körül indított expeditióban részt vehessen. De a Polignac kormánya kerülvén fölszinre, e szándékáról lemondott s 1830. első napján Mignet és Carrel barátival együtt meginditá a „National“-t, mely rövid időn csaknem az összes nemzet lapja lett. E lapban mondta ki híressé vált szavait: „a király uralkodik, denem kormányoz,“ mely millióknak lett jelszava, miután az alkotmányos elvet, a polgárok törvényhozási jogát és a miniszteri felelősséget foglalá magában, villanyozva a tömeget, népszerűtlenítve a kormányt és királyt. A nyílt ellenállást a kormány a júliusi rendeletekkel akarván elnyomni: a szabadelvű lapok a „National“ szerkesztőségébe gyűltek össze erélyes óvást irni, s Thiers elég bátor volt először irni alá nevet. Midőn 1830 jul. 28-án hallá, hogy ezért elfogatását elhatárzák, Montmorencybe menekült, nem lévén jelen a kitört forradalomban, mely oly hamar véget vetett egy roskadozó trónnak. De pár nap múlva visszatért Párisba, s július 31-dikén már szónoka volt a küldöttségnek, mely a városházán fölajánlá a trónt Lajos Fülöp Orleans herczegnek. E változás jó részben a Thiers munkája révén, a júliusi dynastia megalapítása után gyorsan emelkedett. Aug. 11-én az új kormányban államtanácsos Jens Louis a pénzügyér pénzügyi főtitkárnak nevezte ki. Később Lafitte megbízásából a pénzügy vezetője lett. Ez időben Aix is megválaszta képviselőnek, de a kamrában nem mindjárt működött kellő szerencsével. Beszédei telve voltak forradalmi viszhangokkal, de szónoki erő és parlamenti ildom nélkül. Csakhamar azonban nagyon megváltozott, s midőn Perier minisztériuma alatt megmaradt állomásán, sokan köpenyfordítónak nevezték, ki megváltoztatá elveit. Ismerősei azonban állták, hogy e változás sajátlag az ész fejlődése volt. Megismervén az államférfiak gyakorlati iskoláját, lemondott valósithatlan hírlapírói ábrándjairól. Meghiggadt. A nagyhangú szóvirágokat is eldobá s szónoki tisztaságra és erőre törekedett. Diplomatiai ügyessége szintén igen kitűnt s a kormányt hatalmasan tudta védeni. E közben utat tett Rómába, de Perier halála után visszahívták, hogy a belügyi tárczát átvegye 1832. őszén. Társaival, Broglie herczeggel és Guizot-val, kik doctrinairek voltak, sok baja volt; de ez nem csorbitá erélyét e kedvezőtlen viszonyok közt sem; a Bourbon-mozgalmat Vendéeben elnyomta, Berry herczegnőt elfogatta, s Belgiumba (mint az öszszeesküvés fészkébe) expeditiót óhajtott volna indítani. A rendet helyreállítá, minek a conservativek örvendtek, de a szabadelvűek csóválni kezdék fejüket. 1832. utolsó napján a belügyi tárczát letette s a kereskedelmét és közmunkákét vette át. Hogy — mint első Napóleon — a nép rokonszenvét megnyerje, roppant munkákat tervezett, a kamrában száz milliónyi hitelt szavaztatott meg, középitményeket kezdett, s megemlékezve Napoleon szent-ilonai szavaira, a főváros körül több erődöt építtetett. De a közvélemény ellene lévén, az erődítést egyelőre megszüntető, 1834-ben ismét belügyér lett, s midőn aprilban a köztársasági mozgalmak kitörtek, lóra pattant s a zavarok közt nem kis veszélynek tette ki magát. A zavarokat elnyomta, az amnestiát ellenző, s a ministerelnökségből három tábornagyot szobta ki egymásután, mivel a király legjobban az erélyes kis emberben bízott. 1836. február 22-én lett külüügyér, de a király nem értett egyet politikájával, mely azon volt, hogy Francziaország a külfölddel szemben mindig fentartsa méltóságát. A polgárkirály azonban félt a háborútól s a Thiers-kabinet lemondott, helyet adva Malénak. Ekkor (1837-ben) nejével együtt Olaszországba ment, ott régi pénzeket, érméket vásárolva. Ellenei ekkor azzal vádolák, hogy a pénzügy körül meggazdagodott, pedig útjából nemcsak műemlékekkel, hanem adósságokkal is tért haza. A kamrában erélyesen lépett föl a kormány külpolitikája ellen, Francziaországhoz méltóbbat kívánva. A ministériumot meg is buktatá, de maga nem juthatott a kabinetbe, s ezért 1839-ben visszavonult, hogy a császárság történetét, melyért egy kiadó 200000 francot alánít, megírja. 1840. március hó elején azonban újra kabinet alakításával bízatott meg, s ő azt mérsékelt szabadelvűekből alakítá meg. Ekkor ismét a nemzet karczias szellemét kezdő ébresztgetni, emlékeztetve a császári korszak hőstetteire. Napóleon hamvait Szent Ilonából Párisba vitette, de a keleti kérdésben megbukott, a király ellenegyen minden katonai tüntetésnek. 1840. végén Németországba utazott, hogy Napóleon csatatereit meglátogassa s elkezdő írni a „Consulság és császárság történetét,d e világszerte hires munkát, melyben főczélul — gyakran a tudományos tárgyilagosság rovására — a franczia népnek és fiainak dicsőítését tűzte ki. Roppant anyagot dolgozott föl e nagy műben, melynek egyes részei magyarul is megjelentek. A kamrában s a „Constitutionel“ben keserűn nyilatkozott a király és kormánya ellen, az ellenzékkel szavazott s a 48-ki forradalomkor a polgárkirályt ő is lemondásra készté. S ő maga szintén távozott, de a törvényhozó gyűlésbe választatván (négy helyről, többi közt Párisból), ékesszólását ismét ragyogtató, küzdött a socialismus ellen, „A tulajdon és munkához való jogról“ röpiratot is adva ki. Carmenin ez időből írt róla : „széles, eszes homloku, élénk szemű, finom, szellemdús mosolyú, de különben vastag, leggázó, közönséges