A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-04 / 28. szám
28. szám.IX. évfolyam. Reggeli kiadás: Pest, 1871. Szombat, február 4. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postilu küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ............................1 írt. 85 kr. 3 hónapra ............................5 „ 50 „ 6 hónapra ..........................11 B — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. s. Béig látási dij! 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij mind a 11 beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatásáról lett kedvezőbb föltételek alatt vétettek föl. — Nyílt téri 5 hasábos petit sorért ... 26 kr. IPSF" Az előfizetési és hirdetményié is a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intendő. Bérpentetlen leveled csak ismert kezekte fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás : A HO NIX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre............................... 11 frt — kr. Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint. 30 kr. Külön előfizetési svettet nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül A „HON“ kiadóhivtala. PEST, FEBRUÁR 3. Az „Észrevételekére. Kedves barátom! Legyen szabad a „Hon“ 22. számában kifejtett nézeteimre tett észrevételeidhez még egy gondolatot fűznöm. Észrevételeid bevezetésében e szavakat mondod: „Mi is óhajtjuk, hogy Magyarország zászlóvivője legyen az emberiségi politikának, a béke dicsvágyának , és reméljük is, hogy fog e feladatra vállalkozni, és hisszük, hogy e törekvést diadal fogja koszorúzni.“ — Magyarország ellenzékének ily programmját büszke önérzet örömével kell fogadni. De valósítására Te a feltételeknek és előzményeknek hosszú sorát állítod fel, s ez által az elvek megtestesülését ez időszerint nemcsak a vérmes remények — de a lehetetlenségek sorába számítod. Én — megvallom, e részben másként látok. Ha, ugyanis, azon szövetség — vagy helyesebben: szövetkezés eszméjét, melyet én szabad népek közti szabad szerződés által létesítendőnek tartok, oly czélként állítanám fel, mely egyedül vagy kiválólag uralkodjék minden más tekintet felett: úgy szükségesek — vagy legalább ezélszerűebbek lehetnének az említett feltételek ; de a szövetkezés eszméje egyedül eszközként lebeg szemem előtt — eszközként a béke és szabadság közérdekeinek biztosítására. Eszközül pedig a szövetkezés minden czélnak elérésére alkalmas, — jó, magasztos vagy nehéz czélnak elérésére pedig elmellőzhetlen. A szövetkezés eszméje körül csoportosuló élénk ellentétek nyilvánulása igazolja szükségét tisztázásának épen most. A szövetkezés eszméjéből fejlődik a benne rejlő ellentét, melyet egy irányban az egyesítés, más irányban az egyesülés fejez ki, üdvös eredményre a tiszta fogalom vezet. Szabadságból egyesül férj és nő boldog családdá, — polgár polgárral nemzetté, — nemzet nemzettel állammá, — állam állammal emberiséggé. Az egyesülés, mint szövetkezés: eszköz; czél: a közös boldogulás ; — hiszen másra szabadon egyesülni nem akarhat senki; — egyesités: az erőszak eszköze, melynek czéljáról nem ad számot az erőszak az egyesítetteknek. Egyesülés hozta létre az észak-amerikai szövetséget, hozandja létre a nemesebb jelentőségű német birodalmat. Egyesítés csatolta Caucasust Oroszországhoz, csatolandja Elsasst és Lotharingiát Németországhoz. Mély üreg nyílik a két eszme között. S mégis sokaknak felfogásában ezen űrt csaknem az ugyanazonosság színvonaláig tölti fel és egyenlíti ki az akarat, melynek indokában több vagy — több önző hajlam van, mint logikai következetesség. Igen óhajtanám, hogy e gondolatom irányában a méltányosság, testvériség és nagylelkűség szelleme minél tovább kalauzolná a hazafias törekvés ösztönét, a politikai combinatiók áramlatát! Azon szövetkezés, melynek a szabadság és béke tűzetett ki czélul, nem képezheti tehát soha semmi részről gyanakodás vagy rettegés tárgyát. Kétely csak a körül létezhet, ha váljon mindazon feltételek, melyeket az „Észrevételekében felsorolsz, mindazon fejlődési mozzanatok, melyeket hazánk felüdülésére én épen azon forró óhajtással várok, és melyeket én talán több bizalommal reménynek — oly tényekként tekintendők-e, melyeknek az állami külcselekményt szükségkép meg kellene előzni — vagy nem? Ha e ponton a nézetek eltérők lehetnek, úgy kell, hogy indokoltathassanak — és ez a feladat! Ha hazánk belállapota nem volt fényesebb a jelenleginél, midőnt a tatár és török pusztításnak, az elnyomás és csábítás hatásának sikerrel ellenállott, szabadsága és állami léte védelmében, úgy hazánk jelenlegi miveltsége mindenesetre elegendő annak felismerésére, melyik czél jó, mely eszköz sikeres. E kettőn fordul meg sorsunk. Kevés időt vélsz Te kívánni 10 évvel a szükséges belreformok létrehozására — de e rövid 10 év egy örökkévalóság lehet küléletünk sorsára nézve. Tíz évig nem lenni Magyarországnak Európában, annyit tesz ma, mint többé sohasem lenni. A hol nincs béke, a hol nincs jog, hol az erőszak mindent elgázol, ott hiába várnánk protectiót. Az ágyúgolyót ki nem kerülheti az ember már ártatlan szántó vető is, ha ekéje körül csata foly, és bármily békés vagy semleges legyen is, — a hatalmas győztes fél elviszi lovait, ökreit, — a legyőzött pedig bosszút forral ellene, hogy nem volt embersége neki segítséget adni. Rendkívüli idők járnak. Az igazság szelleme követeli jogait. Egy nemzet — fejedelme hibájából készületlenül — régen készen állott túlerő által megtámadva, A gésa seregét, hadszereit, határa várait árulással vesztve, — egyet meg sem tart veszítve : hazafi kötelme teljesítésének érzetét, és lépésről lépésre védi hazája földét. E magasztos példából egy intést veszek ki nemzetem részére. Ha azon szövetség, melyben létez, nem is volna őseink szabad cselekvénye a pragmatica sanctió által, hanem a reá nehezült sorsnak mostoha végzete; ha azon egyezmény, mely a pragmatica sanctió alapján imént létesült, több is volna azon viszonyokból folyó kölcsönös kötelmek kezelésének módozatánál; még ha akár a módozat szervi hibássága,— akár egy belégondolt téves czélnak rémképe zaklatná is felmelegült érzékenységünk idegességét: a nagy időkkel szemben álló hazafiai nagyság valódi kicsinységet láthatna benne, oly helyzettel tévén azt hasonlításba, milyenben a szívben és lélekben vérző franczia nemzet áll. És mégis ellenének nézné a franczia hazafi, ki helyzete mostohaságából veszteglésére a kü 1óetben akaratának megtagadására igyekeznek őt inteni. Az állam, mely kifelé nem él — olyként nem létez az emberiségnek, mint az alvó ember az életnek. És miként az ember a ki aludni megy, midőn szomszédja háza ég, önző gyáva életét nagyobb veszélynek teszi ki, mint a melyet kerülni kívánt: úgy az állam, mely szántani vetni megy, midőn földjét testvéri vér áztatta meg, magának biztos halált arat Magyarország állami külhatását semmi sem gátolja, mihelyt az egyezkedés eszméjét eszközül fogadja csak; e z é- 1 u 1 pedig a béke és szabadság emberiségi — tehát feltételes magassága által minden állam legvitálisabb érdekét is magában foglaló általános javait tűzi ki, e javaknak felértéséhez nem „vas“ eszköz kell, — de szellemi elérésükhöz nem háború kell, •— de szövetkezés, melynek ösztöne kevésbbé érzett szükségleteknél is megteremtő a versenyt tudományban, művészetben, iparban, kereskedésben; megteremté az egyesülést szövetségek hiányának daczára, a szabadság, cultura, fejlődés terén; azon egyesülést, mely előtt porba hullott a középkor korlátoltságának minden bálványa. És hogy ily külcselekvésnek, kifelé hatásnak viszhatása befelé csak a legjobb — legnemesebb hazafi érzületnek megfelelő bandene — onnan sejtem, mert nem gondolom, hogy azon államnak, melynek külcselekvése békét és szabadságot czéloz, lehetne polgára lelkesedés nélkül oly hatalom iránt, mely őt ily nemes irányban képviseli kifelé, — hogy lehetne hatalom, szeretet és gondozás nélkül, oly nép iránt, mely erejével őt fentartja, méltóságos fellépésében támogatja, nemes önérzetének megfelelő nagy tettek teljesítésére kényszeríti — hogy lehetne ifjú nemzedék, mely fel ne lelkesülne atyái magasztos példájából,— hogy lehetne osztály, mely nem vetekednék a többivel áldozatkészségben, — hogy lehetne ember, ki nem osztoznék a nagy idők és nagy emberek méltó találkozása feletti közlelkesülésben. És még egyet sejtek. A szövetkezés eszméjéből fakadó egyesülés felértése csakhamar egy féliysugárt árasztana azon irányra is, melyen állami éltünkben rejlő sok „ellentétnek“ nem csak éles mérge vétetnék, sőt szerencsés megoldásának egyedüli kulcsa feltaláltatnék; az egyesülés alapján fekszik a nemzetiségi antagonismusnak a cultura versenyévé tehető átalakítása — a birodalmi részek féltékenységének megszünendése — a fejedelmi és nemzeti érdekeknek egybeforrása — az adózó nép filléreinek lelkiismeretes kímélése — értelmének fejlesztése — akaratának nemesítése — a munkának becsülése — a tunya hiúságnak megvetése — a nemzeti testnek és szellemnek oly egybeforrása, mely által ez amazt emeli, az emezt fentartja; melyben a test lélekké, a lélek testté vált, mely parancsol és engemeskedik önmagának, és a világ összes nemzetei tiszteletében élni fog az igaz culturának. Ha „idealista“ vagyok — Te nem kárhoztatsz el, azt tudom; de érzem, hogy vétkezném nemzetem nemes szelleme ellen, ha róla feltehetném, hogy az anyagiság már annyira elfogta keblét, hogy jóért, szépért, igazért többé lelkesülni nem tud: — ha elhihetném, hogy Sajó-Várna- Mohácsnál véret ontott dicső nemzetem hősi lelkében ma már félelem és szükkeblüség honol; hogy szeretetet többé sem érezni, sem maga iránt ébreszteni nem bir; hogy nemes szavát felemelni már csak akkor mert ha szuronyok védbástyája mögé húzhatja meg magát, hogy hallgatva meghunyászkodik s az erőszaktól kegyelmet, védnökséget kér! Anyagi hatalom erkölcsi erőt, szellemi tekintélyt nem ad. A nemes szívből fakadó férfias akarat az, mely tömegből nemzetet, nemzettel világot alkotni képes. És ha ma egész Európa barbár lenne — és ha ma nemes törekvésünket uj veszély boszulná meg — és ha elkeseredett magyar szivünk meg reped, zászlóinkat kezünkből ne eresszük ki — Győzelmes csak a szabadság s béke védője lehet! „Nyújtsunk e szent munkáre egymásnak kézest“ — és kiáltsuk „Eppur si muove!“ C. A baloldali kör t. tagjai kéretnek, hogy szombaton f. hó 4-kén az országot ülés után a kör helyiségében megjelenni szíveskedjenek. Felhívás: B. Eötvös József, vallás és közoktatási magyar kir. minister, nagyérdemű hazánkfia és városunk képviselőjének hűlt tetemei, f. hó 5-én, d. u. 2 órakor fognak a boldogult lakásán (Erzsébet tér 10. sz. beszenteltetni Rójuk le a kegyelet adóját, s jelenjünk meg testületileg a nagy halott gyász ravatalánál. Felkérem tehát a városi tisztikart és képviselőtestületet, hogy e czélból f. hó 5-én d. u. 1 és fél órakor a város tanácstermében összegyüli szíveskedjenek. A főpolgármester Osztrák Delegatio. (Teljes ülés: február 3-dikán) Elnök: Hopfen; jegyzők: Leitenberg lovag és Fürth. A közös kormány részéről jelen vannak Kuhn Beust, Lónyay, Früth. A napirendre térés előtt, mint esti lapunkban említettük, az elnök meleg szavakban fejezte ki a kir. tanács delegátiójának részvétét b. Eötvös József halála felett, s felkérte Lónyay Menyhértet, mint az Akadémia alelnökét, hogy e részvétet a m. t. Akadémiának is fejezze ki. A napirend első tárgya a pénzügyi albizottság jelentése volt a beérkezett kérvényekről. Ezek legnagyobb része a Skene-társulatra vonatkozik. Rechbauer előadó hosszabb beszédben fejti ki a Skene-társulattal kötött szerződés káros voltát s azon hátrányokat, melyeket a társulat okozott az által, hogy a szerződés feltételeit pontosan nem teljesité. A kérvényeket az albizottság együttesen a hadügyminisztériumnak javasolja kiadatni oly utasítással, hogy tegye azokat beható megfontolás tárgyává, a Skeneszerződést vegye revisto alá, s amennyire lehetséges, intézkedjék, miszerint ezentúl a szabad verseny nagyobb figyelemben részesüljön a hadsereg felszerelésénél. Früth ezredes a kormány nevében védelme alá veszi a szerződést s e czélból azt fejtegeti, hogy a régi szállítási mód sokkal roszabb és károsabb volt. Rechbauer Poroszországra hivatkozik, melynek hadi budgetje csak 66 millió, s mely mégis oly kitűnően szerelte fel seregét, hogy majdnem kétszeresen van mindennel ellátva, míg mi évenkénti 130 millióval sem tudunk semmire sem jutni rész és káros rendszerünk miatt. Többen nem szóltak az ügyhöz ; szavazásnál a nagy többség az albizottság indítványát fogadta el. Ezután még néhány érdektelenebb kérvényt intéztek el, mire a napirend második tárgya vé- TÁIICZA. (VK.) Három nap aggodalmai bármennyire el is készíthettek bennünket a súlyos veszteségre, mely b. Eötvös halálával érheti e nemzetet, mégis most, midőn e csapás valóban bekövetkezett ._ elménk és szivünk annyira el van fogadva hogy a gyász e zavarában bánatos érzelmünknek csak igen gyönge kifejezést adhatunk. Oly elme fénye hunyt ki benne, mely közéletünk egyik büszkesége volt; oly szív szűnt meg dobogni, melyet mindenki szeretett; oly ékesszóló ajk némult el, melynek igéit az ellenpártok férfiai szintén nagyrabecsüléssel és őszinte tisztelettel hallgatták, s oly életpálya zárult be, mely nemes eszmék, tettek és érzelmek gazdagságától fénylik. ily férfiú mindenütt, a hol hat, alkot, gyáváét életével dicsőséget, halálával pedig gyászt áraszt az egész nemzetre; kétszeres dicsőséget és gyászt nálunk, hol a számarány és viszonyok kedvezőtlensége nem igen engedi a nagyok és dicsők bőséges támadását. A fájdalmat, melyet most e kihunyt férfiúi koporsójánál érezünk, nemis tetézi az a gondolat, hogy K. Eötvös rendkívüli tehetségét és munkásságát nem becsültük volna meg kellő mértékben addig, amiglen élt. Ellenkezőleg, amilyett fia volt ő a hazának, és oly hálás volt a nemzet ő iránta. [Bár neki is, — mint a közélet minden emberének — koronkint kijutott része a keserűségekből , de kijutott az elismerésből és kitüntetésekből sokkal nagyobb mérvben. Első föllépése óta, mely korai ifjúságára esik, négy évtizeden keresztül, országos tisztelet tárgya volt. Elismerték benne korán a kitűnő szónokot, a tudományos írót, a meleg költőt, a nemes szivü philantropot, a művelődés zászlóvivőjét, szóval az egész embert, tehetségének és érzelmeinek teljességében. Művei sohasem voltak mellőzés tárgyai. A főrendek és követek tábláján Pozsonyban, 1848. óta négy képviselőházban mindig magas polca jutott neki. Kétszer volt miniszter, elnöke számos egyletnek, a Kisfaludi Társaságnak s az Akadémiának. Párthívei mindig melegen környeztek, ellenfelei pedig mindig gyöngéden bántak vele. Még a gúny is megtompita nyílhegyét, midőn őt vette czélba. Nagy hite messze túlterjedt a haza határain, s legkitűnőbb könyvei angol, franczia, olasz és német nyelveken is közkézen forognak. Tocqueville és Cobden a kor egyik legnagyobb gondolkodójának lárták; Stuart Mill mély tisztelettel írt róla; Montalebért büszke volt barátságára ; Labonlaye pedig — összehasonlítva őt Stuart Millel és Humboldt Vilmossal, neki adá a babért, miután — szerinte — a „XIX- dik század uralkodó eszméilében az állam hivatása magasb szempontból van felfogva stb., mint ama két világhírű tudós műveiben. S a közélet ő sikereihez csöndes családi élet boldogsága kapcsolódott; szerető, nemesszivü nő, ki az ő eszméit és szellemét teljesen föl bizá fogni,gyermekek, kiknek fejlődésében és sorsában teljes örömét találhatta, jó barátok, kik szeretettel környezők, köztük Szalay László, Trefort, Csengery és mégis kb. Eötvös nem volt boldog ember! Arczán, ez élénk, lelkes és értelmes arczán olvasható volt a fájdalom. Még mosolyának is volt valami oly mélysége, melynek fenekéről a szenvedés borongott felénk. Rendkívüli érzelmességét nem elégítheték ki saját tevékenységének sikerei, sem családi életének sokféle öröme. A szenvedő haza és a szenvedő emberiség minden jajkiáltása élénken visz hangzott az ő lelkében. Idealista volt és sokat csalódott, politikus volt, és a kor, melyben élt, nem abban a mederben hömpölygető árját, melyen ő az emberi boldogságot elérhetőnek hitte. A világfájdalom, mely „Karthauss“-jában oly megrázó hangokat nyert, benn volt egész gondolkozásában, enyhítve azonban a bölcseség és gyakorlati élet ismeretei által. Nem ismertük őt bensőbben, s így lehet, hogy csalódunk, de mi azt hisszük, hogy benne mindig sok volt Hamlet szelleméből. Legalább a melegen lobogó szív nála is töprengő agygyal párosult. A haladás vezérfáklyáját hordá, de minden lépten aggódott, nehogy haladásunk mindent koczkázó rohanássá váljék. Ép úgy szerette mint féltette a hazát. Elmélete mindig a legszabadelvűbb volt, de a gyakorlatban sokszor viszszariadt a gátaktól. Európai szellemet kívánt meghonosítani, de nagyon tartott egyszersmind a feneketlen világpolgárságtól. — Az öszhangot kereste mindig, mert a mint egy nagy művésznő emlékkönyvébe irá , ez az élet és művészet legnagyobb szépsége és boldogsága,s mégis disharmonikus hangok vegyültek életébe. Azt hisszük, a kor, melyben élt, nem volt egészen természetéhez való. Oly időszak,melyben a nemzet folyvást teljes nyugalommal munkálkodhatott volna jövőjén és nagyságán, s ez képezte az ő vágyát, beme egy zaklatott, nyugtalan forradalmi változásoktól zajló időben élt, hol sokat kellett elveszteni, újra kezdeni, sőt pangani. De ép mert ez, idők jelleme nem egyezett le Eötvös kedélyével: nem annál bámulandóbb-e hogy ő mégsem mondott le sem hitéről, sem a tevékenységről, s egyetlen oly évet sem élt keresztül, melyben nagy hasznot ne tett volna nemzetének ? Az ő dicsősége az, hogy sem a szószéken, sem az irodalomban nem adott nála senki több eszmét; a másik meg az, hogy munkásságának volt egy vezérfonala: a magyar nép műveltségének előmozdítása, melyet soha, semmi változás közt sem ejte el. A politikai szószéken, a regényben, a költeményben, a színpadon, az akadémia emelvényén és a miniszteri széken, mindig e fonalat tartó kezében, hangoztatva a gyakorlati élet embereinek jelszavát: „előre!“ és a művészet embereiét is: „fölebb!“ Ha a pályára, melyet ő megfutott, visszatekinttünk, az érdemek oly sokfélesége csillámlik föl előttünk, hogy arról rövid foglalatban teljes képet adni teljes lehetlenség. Vigasztalhat küönben, hogy e pályát mindenki ismeri, s elég az is, ha egyes adataira és fordulópontjaira figyelmeztetjük az olvasót. Budán — melyet 1861 óta mindig ő képviselt az országgyűlésen — született 1813-ban, szülei háznál nevelték, részint Budán, részint Ercsiben, ahol nyugodni is fog. Atyja tárnok volt, s úgy élt, mint egy fejedelem, s úgy is bukott meg, mint sok fejedelem , elvesztve mindenét. Az ifjú báró azonban még igen fényes viszonyok közt növekedett. Budán az alsóbb latin iskolákat végző, 1826-tól 1831-ig a pesti egyetemen a bölcselmi és jogi tanfolyamokat hallgatá; majd a pozsonyi országgyűlésre ment s ott is tette le 1833-ban az ügyvédi vizsgát. Majd 1835-ben Bécsbe az udvari kanczelláriához ment s ott fogalmazó lett, 1837-ben pedig az eperjesi kerületi tábla közbirája; ennyi volt közhivatali pályája, mielőtt 1848 ban a közoktatási tárczához szálta a nemzet közbizalma. B. Eötvöst különben nem a hivatal, nem a miniszteri tárcza emelé magasra, hanem az irodalom és a szószék. Erre készült maga is, a hivatás hevével s a föladat komolyságával. Sokat utazott külföldön, s oly hamar lépett föl a diétán és az irodalomban, hogy már 1835-ben az akadémia levelező tagja lett. 1830-ban forditá le Goethe „Götz von Berlichingen“-jét, 1831-ben irta a „kritikusok czimü vígjátékot,mely kéziratban maradt, 1832-ben a „Bosszú“ czimü szomorújátékot, melyet ki is nyomatott, 1833-ban a „Házasulók“ vígjátékot, 1835-ben pedig Hugo V. „ Angelo “ját fordítá, azt egy szellemdús előszóval adva ki. Ez képezi nála az első virágozás korát, melyet csakhamar a gyümölcsözés éve követett. Nagy külföldi utazása után a fogházjavításról írt munkája a politikai világ figyelmét is nagy mértékben fölébreszté. Különben már előbb is sokan sokat vártak e fiatal bárótól. Kölcsey, kinek hálás tanítványa volt, nagy jövőt jósolt neki nem érhetve meg a jóslat teljesülését. Az 1838-diki árviz után szerkesztő az „Árviz könyv“ köteteit, jótékony czélra, s ebben jelent meg „Karthausi“ja, melyet Papp Endre a bánat könyvének, századunk életirásának, a társada- llom jajkiáltásának nevezett. Meglepő volt olvasni e fiatal költőt, ki oly mély philosoph, s s hasonlatok virágaival az eszmék annyi mélysé-pgét mutatá be. Mindenki olvasá a könyvet, de s kritikusok félreismerék emelkedett világuk e teit. Eötvöst azonban nem bánta ez, ő ismeri Schillert, ki azt irá : „nem a legroszabb gyümölcsök azok, melyeket a darázsok kikezdenek.“ U. Eötvös ekkor már nemcsak iró kivánt len hanem az irodalomból is akart élni. Atyja ugyanis minden vagyona csőd alá került, s a roppant vagyon nem is volt elegendő a hit ezők kielégítésére. Ekkor a fiatal báróknak tokra adák ügyvédeik, hogy számukra mégok menthető meg; de b. Eötvös József — egy igazi költő nemességével — mondá, hogy neki semmi sem kell; ő még anyai örökét is a hitelezőként adja át, hogy atyja emlékét a minál kevesebb felező bánthassa; ő tud dolgozni, irni, tizedni. Ékkép a báró — egy nemes gondolat kis tében — lemondva úri vagyonáról, leszállt a munka ösvényére, s a mint demokrata volt mindig gondolkozásában, ez lett életmódjában is. Szűk körülmények közt, de nemesen élt, költészettel és politikai tudományokkal foglalkozva, íreere B. Eötvös József er(?,v (Szül. 1813. sept. 18-án, meghalt n.?. febr. 2-án. 1871.) .