A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)

1871-09-15 / 212. szám

212. szám. IX. évfolyam.­ ­­ ­ Reggeli kiadás. Pest, 1871. Péntek, szeptember 3 b. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési (k­j. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ........................5 „ 50 „ 6 hónapra ........................11»­­ . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Béig­tatás! difi 9 hasábos ilyféle betű sors . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 26 kr. fl.* Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A H O N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre . . . 33 frt — ki Fél évre . . . lrl frt — kr. Negyed évre . . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkül­­déséért felülfizetés havonkint . . . 30 kr. Qg* Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert en­nek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A HON kiadó­hivatala. PEST, SZEPTEMBER 14. Bel- és külpolitika. A A salzburgi találkozás alkalmával a bel- és külpolitika közti viszony megvizs­gálása több tekintetben érdekes és szük­séges. Mert a kül és belpolitika közt sok összefüggés van, habár az európai viszo­nyok és főleg a monarchikus kormány­forma nem engedik, hogy azok közt oly szükségszerű következetesség legyen, mi­lyen az ok és okozat közt van. Olyan or­szágban, hol minden hatalom a nép ke­zében van, künn is csak azt a politikát folytatják, milyent a nép akar — azaz olyant, mely a belpolitikának következ­ménye. Habár ez elvnek szigorú alkal­mazása eddig még Amerikában is csak a noninterventióban érvényesült, mert a nemzetközi viszonyok erőszakos fejlemé­nye nem engedi meg, hogy a demokrati­kus belpolitika minden tekin­tetben érvényesüljön, és ebből lehet megmagyarázni azt a különös jelenséget, hogy a szabad Amerika olykor a despot Oroszországgal jár karöltve. De monarchikus államban, és főleg Európa kebelében még többször fordul elő az,hogy az államok oly irányban halad­nak,illetőleg oly szövetségesekkel­ egyesül­­nek, melyeknek belpolitikája az övéktől sok részben elütő. Azonban ennek sincs más természetes­ alapja, mint az é­r­­d­e­k, és a­mily változékony ez, és oly múlékony amaz ; csak arra kell vigyáz­­niok az illető népeknek és kormányoknak, hogy a külpolitikai kapocs oly alakot öltsön, a milyen az illető országok érde­keinek megfelel és a milyen ezek belpo­litikai fejlődésének nem árt. E kettős szempont egyenlő fon­tosságú, és ha Salzburgban a külpoliti­kába többet vontak be, mint a­meny­nyi érdekeinknek megfelel, vagy az ott netalán létrejött kapocsnak oly alakot ad­tak, hogy az behatással lesz a monar­chia bármely részének belpolitikájára is, akkor nemcsak­­külpolitikai szempontból csináltak rosz dolgot, hanem a belpoliti­kára nézve épen ártalmas és veszedelmes tettet követtek el, mely úgy közelebbi mint legtávolabbi eredményeiben igen f rosz gyümölcsöket fog teremni — ha az országgyűlések és közvélemény nem őr­ködnek. Ez aggodalmunk testet ölt akkor, ha akár a munkáskérdés, akár az egyházi ügy Salzburgban bárminemű ígéret vagy szerződés tárgyát képezi. Habár Bismarck azon nyilatkozata, hogy Róma világi uralma ügyében semminemű interventiót nem tűr, elvágja az egyházi kérdés egyik felét, míg a másikat t. i. a csalhatatlansági dogma elleni fellépést, nálunk a budai audiendum verbum­­az általunk óhajtott irányba terelte és igy e tekintetben csak több erélyt kérünk, de az irány állami ön­állóságunknak úgy de , mint kifelé egé­­­­szen megfelel.­­ Még a munkáskérdés tekintetében sze­­­­retnénk megnyugtatót hallani. Mert ér­dekünk bár­mennyire parancsolja is azt, hogy Bismarckkal jó lábon álljunk a kül­politikában, nem szeretnék, ha az ő esz­­mekörének bármi kis nyomát fedeznék fel a­ belpolitikában. És ez áll nemcsak hazánkra, hanem az osztrák tartományokra nézve is. Sőt, mi­után mi már úgy a­hogy consolidálódva vagyunk, főleg az osztrák kiegyezés to­vábbi fejleményei tekintetéből kell óva­kodni a német politika befolyásától. Hohenwart actiojának n­e­g­a­t­i­v ré­szét egészen helyeseljük — kiegyezési terveit és kísérleteit jó reménynyel kisér­jük, és épen azért a mint megróttuk Schmerlinget azért, mert a delegációban mondott beszédben a belpolitikába bele­vonta a külpolitikát és óvta az osztrák államférfiakat, nehogy oly alkotmányfor­mát állítsanak fel, mely valamely szom­széd állam féltékenységét keltené fel, és úgy roszalnók azt, ha a német párt most a Németországgal való jó viszonyból esz­közt és erőt merítene magának arra, hogy a most ellene kiütött alkotmányvál­ságban hegemóniájának fentartásáért al­kotmányellenes eljárást kövessen vagy épen strike-ot csináljon. Mindaddig, míg Hohenwart és a szlá­vok az alkotmány terén maradnak, míg ennek megváltoztatására alkotmányos eszközökkel törekesznek, a németeknek polgári kötelessége, polgári és politi­kai jogaikat gyakorolni és közreműkö­désükkel előmozdítani a kiegyezést, de egyszersmind oda hatni, hogy az sem a kultúrát, sem a szabadsági érdekeknek ne ártson. Ha ők tartják magukat a kultúra és alkotmányos szabadság képviselőinek a Lajthán túl, akkor vegyenek példát a magyar ellenzéktől, mely hasonlóan ki­sebbségben van , de azért minden téren küzd,ha nem is sok p­o­z­i­t­­­v haszonnal, de mindenesetre legalább a visszamenés meg­akadályozásával. Ezért a német pártnak az alkotmányos küzdelem teréről kilátásba helyezett visz­­szavonulását mi feltétlenül roszaljuk és ebben ha­ nem is egyenes, de­­közvetlen szerepet a német barátságnak tulajdo­nlunk, a­mennyiben az osztrákok eb­ben bizakodva, akarják a kiegyezést megakadályozni csak azért, mert hegemó­niájukat vesztik általa, így ők a külpoli­tikát igaztalanul egyoldalú czéljaik szá­mára akarják kizsákmányolni. Észre lehet venni továbbá azt is, hogy a szlávok bizonyos ingerültséggel viseltet­nek a salzburgi hirek iránt és ennek igen könnyen lehet az az eredménye, hogy békülékeny irányukat elvesztik és az osz­trák kiegyezést részükről is nehezítik, valamint a mi hazánkban lévő nemzetisé­gekre is ingerlőleg hat ez. Ebből kitűnik, hogy a salzburgi talál­kozásnak jó hatása csak úgy lesz, ha: 1) belkérdéseinket nem érinti, 2) ha az osz­trák kiegyezést nem akadályozza és 3) ha oly természetű az, hogy nekünk biztonságot nyújt, de ellenségeket nem teremt. Mert ha belpolitikánkon bármi kis nyoma lesz, ha az osztrák tartományok viszonyait német részről fenhéjázás, szláv részről bizalmatlanság által még bonyo­lultabbá teszi és végre ha akár Oroszor­szágot, akár bel­nemzetiségeinket nyug­talanítja és ezek ellenében védtelenül hagy — mert külbiztonságot nem nyújt, akkor Andrássy Salzburgban nem csak „dleam et operám“ perdidit, hanem egy ceremóniáért részt nekünk is teremtett. Re­méljük,hogy ezeket ő is megfontolta. Meg­látjuk, de vigyázzunk! A HON TÄR0ZÄJA. Eppur si iimove! És még is mozog a föld!)­­. Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Ötödik kötet. Az árvaság kezdete. (Folytatás.) Kálmán kábult agygyal ült le az ágy mellé, mintha ő rá is ragadt volna bajtársa mámorá­ból valami. — Minden este én hozom ide­haza, beszélt to­vább Cseresnyés uram, mert különben az ut­­czán elesik , vagy kifosztják a tolvajok, vagy beviszi a patrol. Mikor olyan nagyon sajnálom, hogy ilyen szép talentum igy pusztul el. — Bát a neje ? kérdé Kálmán szorongva. — Az tűr és hallgat. Az egy szent, egy an­gyal, egy martyr. Budán lakik, a vár alatt, egy szűk utczában, egy kis szobában. A szomszédok látják, hogy reggelig ég a gyertya az ablaká­ban s ő azalatt varr, úgy hiszem pénzért dolgo­zik. Egész éjjel várja a férjét. Mert néha mikor elkártyázza a pénzét, korábban otthagyja a ká­véházat s kevésbbé ittas, aztán hazamegy.S­oha sem kérdi tőle a neje, hogy hol volt? Soha sem tesz neki szemrehányást és senkinek sem en­gedi, hogy férjéről valami roszat mondjon. Ha­nem este, mikor valami olyan szerepet játszik, a­hol szenved a nő, akkor igazi könyeket lát­nak a szemében. Azt mondják, hogy „érzi“ a szerepét. Kálmán a szék támláját szorongatta markával és mondá magában„óh kedves bajtársam, de közel vagy hozzá, hogy ezzel a székkel itt a fejedet bezúzzam!“ A vén nőcseléd azalatt sonkát, kenyeret tett az asztalra és két kést mellé. — Mi ketten még ma nem vacsorázunk, uram, szólt a varga, tartson velem. Essünk át rajta. Kálmánnak jól esett a kinálás, mert az nap még nem evett. Hagyott magának szelni a son­kából, kenyérből s hozzálátott jó étvágygyal. — Én meg vagyok felőle győződve, monda a csizmadia, hogy ön az egyedüli ember, a­ki Bányaváryt ki tudja gyógyítani ebből a be­tegségéből. Önt nagyon respektálja. Szivére beszélni nem ér semmit. Mikor kijózanodik, ő maga teszi magának a legnagyobb szemrehányá­sokat, s az ember még kénytelen vigasztalni. Ha­nem ha valaki a megszokott hajlandóságának útját tudná állni, ha ön például az előadás után, a­mikor felhevü­lten megy a betegségévé vált ra­gályos­­társaságot keresni, szépen haza­vinné, otthon valami nemes mulatsággal, valami felol­vasással elfoglalná, vagy ha csak annyira vihet­­­né is, hogy ne jöjjön át Pestre, hanem üljön be egy budai korcsmába, a­hol nincsenek ezek a lumpok, hát lassan kint kigyógyítaná a bajából. Mert baj ám ez, nyavalya, mint a lunatikusság, mint a nehéz kórság, a­mit gyógyítani kell. — Úgy fogok tenni, szólt Kálmán, megszorít­va a csizmadia kezét. Lássa ön, én minden ta­nácsát megfogadtam önnek és köszönettel tar­tozom érte. Felkerestem Génuában, a­kihez uta­sított , s nem bántam meg. Aztán megemlékez­tem arról, a­mit ön mondott, hogy hagyjak békét a nagy históriai alakoknak , nyúljak bele a min­dennapi életbe s azt mutassam fel a közönségnek. Az alatt, mig Győrtől nagy lassan szállított a tölgyfahajó, neki ültem egy vígjátékot írni; mi­kor a hajó elsülyedt, épen készen lettem vele. Három napi munka. A tragoediámon három évig dolgoztam. De ennek több sikere lesz. Minde­nemből csupán ezt mentettem meg. Holnap át­adom Bányaváryéknak. A­míg erre készülnek, addig nem fog a mi barátunk korhely társaság­ba járni. S mire ez elkopik, akkorra készen lesz a másik. Soha sem engedem kijőni a munkából. Ez kigyógyitja majd. —­ No annak ugyan örülök, hogy tudtam ön­nek olyan tanácsot adni, a­minek hasznát vette, hát már most még egy indítványt próbálok ten­ni. A siker elhízottá teszi az embert. — Milyen­nek találta ön ezt a mai vacsorát ?­­ Fölséges volt ! — A kenyér nem nagyon barna? — Igen jó izű. — No hát az én indítványom odamegy ki, hogy ez a barna kenyér, ez az egyszerű vendégség, ez a puszta falú szoba, önnek, ha akarja, rendel­kezésére áll. Ne értsen félre. Nem kínálok aján­dékot, az nincs is módomban. Hanem ha ön meg van elégedve ilyen kevéssel — (s ön bölcs ember, hát hogy ne volna?) — akkor én megal­kuszom önnel, hogy évenkint nyolczvan forint­ért önnek szállást és ellátást adok. Fizethet majd az év végén. Nyolczvan forintot csak megkeres odáig valahogy. Kálmán összeszok­ta ökleit és fogait; valami fájdalmas érzés akart kitörni testének minden pó­rusán. — Én tudom azt, hogy micsoda helyzetben van ön most ? folytatá a csizmadia, s urat is adom, hogy miként tudom ? Önnek a nagyanyja itt lakik Pesten; nem volt nehéz megtudnia, hogy én vagyok az a hóbortos ember, a­ki azt a sze­nny komédiás fejedelmet estenkint magam­hoz haza­hozom, hogy el ne pusztuljon. A nagy­asszony gyűlöli ezt az embert; ön jobban tudja, hogy miért ? Egyszer a nagyasszony magához hivatott, azalatt az ürügy alatt, hogy Béni bá­csinak szabjak csizmát. A jó Béni bácsinak ti­zenhárom tyúkszeme nőtt, a­mióta a pesti köve­zetei a pesti topányokban járja, egészen sántít bele. A nagyasszony bennem helyezé bizalmát, hogy talán tudok még olyan lábhüvelyt önteni, a miben Béni bácsi lábai békében elférjenek. Akkor azután szóba állt velem s egyik szó a másikat adta. Kikérdezett, hogy miért hordom én estenkint ezt a részeg komédiást magamhoz haza. Mert nem engedem, hogy feküdjék ott az utcza közepén ? hadd menne rajta keresztül va­lami társzekér a sötétben, vagy hadd botorkáz­­nék végig a hídon, talán majd belebuknék róla a Dunába. Azután elmondta nekem azt is, hogy miért haragszik rá olyan nagyon. Hogy fogadott lányát, egy áldott szép ártatlan angyalt, elcsá­bította, elszöktette, meggyalázta. Az nem volt elég, még önt is, kedvenczét,unokáját szinte elcsá­bította, szép, fényes, nagyra törekvő pályafutásá­ból kitérítette, nagy urak barátságától,atyafiságá­­tól megfosztotta; jó szerencse, hogy ő arra a gon­dolatra jött, hogy önt külföldre kiküldje; ott ön hí­res festővé lesz s elfelejti a komédiás atyafiságot. Meg is mutogatta a nagyasszony a szép festmé­nyeket, a­miket ön haza küldött. Azután, hogy azok nekem is nagyon megtetszettek, azt mond­ta, hogy nekem ad belőlük egyet, választhatok tetszésem szerint, ha megígérem, hogy felhagyok azzal a bolondsággal, hogy azt a korhely, kár­tyás, részeges komédiást ápolgassam. Én erre aztán azt mondtam neki, hogy azt semmiképen nem cselekszem. És óvtam a nagyasszonyt, ne­hogy megtalálja önnek írni, hogy ezek az ő gyű­lölt emberei mily nyomorúságban vannak, mert ön abban a perezben falhoz vágja a festékeit, hazajön, és épen úgy fogja azt a sárba esett igazgyöngyöt felszedegetni, szenynyeiből tiszto­gatni, miként én magam. Ezért aztán a nagy­asszony nagyon megharagudott rám; összete­­remtett étett, cseszkónak, csiszliknek, repülő csizmadiának nevezett, megtagadta az egész magyar csizmadia ezeket, azt mondta, hogy nem kell a Béninek több csizma, járni fog ezentúl czipőben, és hogy már most azért is meg fogja önnek írni, hogy Bányaváryék milyen állapotok közt vannak, s ha akkor ön haza merészel jönni, az ő házába be nem lép, sem az ő abroszához többé nem törli a késit, hanem mehet az utczá­­ra és tanulhatja a nyomorúságot, mert ő minden vagyonából­­ majorátust csinál s­­abba beülteti Béni urat. Én nem feleltem rá többet semmit, a fülemre húztam a köpönyegemet s iparkodtam ki a házból. És ime bekövetkezett, a­mit előre mondok. Önt itt látom, beszennyezett, sajnálatra­­méltó barátja fekhelyénél; sáros csizmái tudat­ják velem, hogy messze útról gyalog jött, és így gazdag nagyanyjának vagyonához többé semmi köze. Ön maga mondá, hogy egy vígjáté­kot irt, s írni fog többet; ebből tudom, hogy ön el van határozva szegényül élni, szegény íróként élni.Itt vannak az okai előbb tett indítványomnak. — Szűk szobácska, barna kenyér, házi eledel. — Mi kell több ? — A többit belül viseli ön. — Ta­lán nem vénülünk meg együtt. — Talán jön oly idő, a­mikor ön ismét paloták lépcsőin fog járni, a­mikor a magyar írónak saját háza lesz, saját úri fogata lesz. Talán nem lesz. Talán itt fog ön mindvégig ez odúban maradni. De ez biztos odú. Házam rongyos, de adósság nincs rajt, két kezem munkája mindig kenyeret ad, s azt kétfelé törjük. Talán ez a rongyos ház arra van hivatva, hogy egykor majd a késő unokák, mikor palota lesz már a helyén, búcsút járjanak majd hozzá s mondogassák egymásnak: itt állt hajdan az a vityilló, a­honnan annyi fény su­gárzott egész országunkra: emeljetek kalapot, mikor ezen mentek. A házat rég lebontották, gazdája nevét mindenki elfeledte, de vendége nevénél örökön örökké melegedni fogtak. Le­gyen ön vendége ennek a háznak. Kálmán a kézműves nyakába borult és ér­zelmei túlömlöttek ajkain, szemein. Hevesen zo­kogott. Volt már otthona! És ebből a szűk odúból, ebből az archimedesi pontból megmozdította a földet.... (Folytatása következik.) A baloldali kör pénteken f. hó 15-én d. e. 10 órakor értekezletet tart saját helyiségében.­­ Az újoncz-felülvizsgáló bizottságok állandósítása. A magyar királyi honvédelmi miniszter az ország törvényhatóságaihoz következő rendeletet inté­zett : Azon vegyes felülvizsgáló bizottságok mű­ködése, melyeknek alakítását a véderőről szóló 1868-dik évi 40. t. ez. 34-dik szakasza ren­deli el, eddigelé rendesen az ujonszállítási idő­szakra és azt követő négy hónapra, volt korlá­tolva. Miután azonban folyvást számosabb esetek fordulnak elő, melyekben a felülvizsgálat az em­lített időszakon túl is elkerülhetlenül szükséges, s miután másrészről azon hatáskör módosítása is, melyet a vegyes felülvizsgáló bizottságok számára a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 85-ik szakasza jelöl ki, czélsze­­rűnek mutatkozik , a közös hadügyminiszterrel egyetértőleg, rendelem a­mint következik: 1. A vegyes felülvizsgáló bizottságok állandó­­sítatnak, s az eddigelé kitűzött és f. évi 1000 számú körrendelet em­ll­ik pontjában elősorolt helyeken és a szükséghez képest havonként egyszer, és­pedig a hónap első napján — vagy ha ez vasárnapra és ünnepre esnék — a következő napon rendesen összeülnek. Az újonszállítás kezdetétől a hadjutalék vég­leges számba vételéig terjedő időszak folyama­tára, a szerint a­mint a körülmények kívánják, két vagy három egymásután következő műkö­dési nap lesz kitűzhető. 2. Ezen bizottságok hatásköre mind arra nézve, a­mire jelenleg kiterjed, továbbra is a maga épségében tartatik fen. De e fölött jövőre nem csak azon útonczok irányában fognak határozni a vegyes felülvizs­gáló bizottságok, a­kik mint alkalmatlanok, a sorozást követő négy hónap alatt jelöltetnek ki elbocsájtandóknak , hanem a vegyes felülvizsgáló bizottságok elé vezetendők a már behívott és azon év végéig, a­melyben állításuk történt, szol­gálati képtelenségük miatt elbocsátandók gya­nánt kijelölt újonczok is, a­kik eddigelé a véd­törvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 160-ik szakasza 1-ső pontjának b) alatti bekez­déséhez képest, szintén a katonai felülvizsgáló bizottságok elé szoktak vezettetni. Ezekre nézve is egyébiránt azon módozat sze­rint járnak el a vegyes felülvizsgáló bizottságok, a­mely a védtörvény végrehajtása tárgyában ki­adott utasítás 84., 85-, 86-ik és 160-ik szaka­szaiban van megállapítva. S részemről még csak azt jegyzem meg, hogy egyfelől ezen bizottságok polgári elnökeit és hon­védségi tagjait évről évre újabban fogom kine­vezni és kiküldeni, s más­felül világosan fen­­tartom magamnak a jogot, miszerint egyik vagy másik bizottsághoz, esetenkint és a körülmé­nyekhez képest, a minisztérium valamelyik köz­ponti tisztviselőjét küldjem ki elnökül. És pedig a f. 1871-ik évre polgári elnökül fölkérem és megbízom: a pesti fölülvizsgáló vegyes bizottsághoz Be­­nárd Lajos urat m. k. honvéd osztály tanácsost ; a pozsonyi vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Bittó Kálmán urat, Pozsony vármegye első al­ispánját ; a komáromi vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Madarasy Mór urat, Komárom vármegye első alispánját; a kassai vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Bárczay Albert urat, Abaúj vármegye főispáni helytartóját, a szatmár­németi vegyes fölülvizsgáló bi­zottsághoz Kovács Ede urat. A nagyváradi vegyes fölülvizsgáló bizottság­hoz báró Dőry József urat, Bihar vármegye fő­ispánját ; az aradi vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Nagy Sándor urat, királyi tanácsost és Arad vár­­megye első alispánját; a temesvári vegyes fölülvizsgáló bizottsághoz Ormos Zsigmond urat, Temes vármegye főis­pánját; a péterváradi vegyes fölülvizsgáló bizottság­hoz Branovácsky István urat Újvidék szab. kir. város polgármesterét; és a pécsi fölülvizsgáló bizottsághoz Perczel Miklós urat Baranya vármegye főispánját. Midőn tehát erről értesíteném, felhívom egyút­tal a város közönségét, hogy a felülvizsgálandó egyéneket, időnkint én a fennálló szabályok ér­telmében az illetékes felülvizsgáló vegyes bizott­ság elé vezettetni s ezen bizottság polgári elnö­két nemcsak az előállítandó egyénekről és azok számáról az odatartozó iratok áttétele mellett, hanem azon esetben,­­ha senki nem volna felül­vizsgálatra küldendő, ezen körülményről is ha­vonként eleve tudósítani, a bizottsági leleteket pedig hozzám haladék nélkül fölterjeszteni el ne mulassza. Különösen pedig jelenleg, a­midőn a felszó­lamlások következtében még nagyobb számú hadköteleseknek szülei és rokonai várják a felül­vizsgálatot, a legerélyesebb intézkedés teendő, hogy az eddig kijelölt egyének a legközelebb, és igy jövő oct. 2-kára összegyűlendő vegyes fe­lülvizsgáló bizottságok által okvetlenül megvizs­gáltassanak, és igy a felek a különben bekövet­kezhető hátrányoktól megóvassanak. kérvényére“ czimü röpirat. E mű ala­possága és az a kitűnő államférfi, kinek tollából foly, megérdemli, hogy a lapok több figyelemben részesítsék,, mint mennyiben eddig részesült. — Egyébiránt a dolgon nem csodálkozunk. — Úgy látszik ultramontánaink kezéből egészen kicsa­varta az a fegyvert és ezért hallgatnak oly mé­lyen. Qui tacet consentit. Ez nekünk valódi örömöt szerez. Ezúttal a napokban lefolyt esemény alkalmá­val és főleg a püspökök iránt általunk kívánt el­járás védelmére, idézzük meg a röpirat azon he­lyét, melyben szerző azt bizonyítja, hogy a fő­kegyúri jog nem személyes fejedelmi jog, me­lyet a király más alkotmányos közegek befolyá­sa nélkül maga gyakorolhatna, hanem a magyar korona joga, és igy alkotmányos ellenőrzés alatt áll, a­mi eltekintve attól, hogy e jogot minden királyaink az uralkodó házaknak gyakori vál­tozása mellett is szakadatlanul gyakorlották, sőt király nem létében gyakorlottá, és pedig erélye­sen az ország kormáynzója Hunyady János is, el­tekintve az 1848. eszt. 3-ik t. czikktől, mely a királyi rendeletek érvényét minden egyházi ügyekben is, felelős ministeri ellenjegyzéshez köti, s a főkegyúri jog köréhez tartozók közöl csak az egyházi főjavadalmasok kinevezését tartván fel ministeri ellenjegyzés mellett a király számára, az e joggal együtt járó egyéb hatósági kört a nádor királyi helytartóra is ruházta; még azzal is bizonyítható, hogy régi törvényeink sze­rint is a főkegyúri jog koronás királyaink által gyakoroltatott ugyan, de ezen jognak miként gyakorlásáról, s több olyanokról is, a miket a kath. Congressus kizárólag az egyházi önkor­mányzat számára reclamál, esetenkint a tör­vényhozás intézkedett, így törvény által van megállapítva. Hogy két egyházi javadalmat senki ne bír­hasson — Ulászló III. 56- VI. 13— VII. 59— 1518. 15. 1647. 98. s ha a körülmények ellen­kezőt kivántak, több egyházi javadalmak együt­tes birtoklását kivételesen szintén a törvényho­zás engedte meg. Ulászló III. 56. IV. 31. V. 27 — VI. 13— 1647. 98. Törvény állapította meg, hogy az egyházi ja­­vadalmak idegeneknek,fiataloknak, tanulatlanok­nak, érdemetleneknek, ne adományoztassanak, azokat a püspökök kb­. jóváhagyás nélkül ne ado­mányozhassák. Ulászló 11.30.31. III. 67. Szilágyi 7—1552. 42. 1569. 35. 1588. 39-1647. 98. — idegen vicariusok ítéletei semmiseknek tekintes­senek. Ulászló II. 32. A római kúriára, vagy a pápa legátusai elé az ország polgára ne idéztet­hessék, hanem ügyét oda csak fellebbezés utján vihesse fel, s az érsekek és a püspökök elé tar­tozó ügyekben csak fellebbezés utján ítélhesse­nek, a megyei bíróságok által megítélendő negy­ven arany, fogság, vagy a csonkatoronyba zárás tüntetése alatt, Mátyás VI. 45. Ulászló I. 45. II. 10. III. 63. —­s hogy azok, kik az országban étező egyházi javadalmakat idegenektől (Ró­mában) kérik fel, mint az ország szabadságának nyilvános háborgatói vizbe dobassanak. Ulászló I. 31. — és figyelemre méltó, hogy már ezen törvény is, s Ulászló I. Decz, fentebb idé­zett 45. czikke, miként szövegezésükből kitet­szik, úgy mint az 1790. 26. t. sz. az egyházi rend egyenes ellenzésének ellenére alkottattak. Törvények rendelték, hogy a püspökök a szerzetesek klastromait évenként kétszer vizs­­­­gálják meg; a rosz erkölcsű főnököt letegyék, a­­ rendetlenkedő barátokat a klastromból dobják­­ ki; megszabták, hogy kik lehessenek apátok vagy prépostok, hogy világi­­ruhákban járóknak szerzetes főnökségek ne adományoztassanak, s a szerzetes ruhát felvenni nem akarók javadal­muktól fosztassanak meg. Mátyás VI. 11. 12. Ulászló III. 58. 59. IV. 32. V. 27. Törvények tiltják, hogy a püspökök által a plébánosok a patronusok akarata ellen invesziál­­tassanak, s az ellenkezőleg cselekedő püspöktől. A főkegyúri jog gyakorlása tör­vényeik szerint. Ma egy hete, hogy közkézen forog az „É­s­z­­revételek a kath congressus bizottságának király ő fel­ségéhez 1871. j­u­n. 12. b­e­n­y­uj­t­ott

Next