A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1872-05-04 / 104. szám

jelöltséget el is fogadta, s a legközelebbi vasár­napon fogja Nánáson program­ját elmondani. Egyébiránt a lapokban ide vonatkozólag tett közlemények folytán jónak látjuk megjegyezni, hogy Molnár György Debreczenben a baloldali pártnak, a gazdasági egyletnek s az ipar és ke­reskedelmi banknak elnöke, Debreczen város tör­vényhatósági képviselője, s az országos és a helyi ügyek közül tevékenységének, szép tehet­­ségeinek folyvást kiváló bizonyítványait adta. Fráter Imre a székelyhídi választó­kerület volt képviselője hétfőn tartotta meg a kerület székhelyén képviselői jelentését; nagy számú nép gyűlt össze a környékből hallgatni a régi honatyák egyik leglelkesebbjének beszédét. — Fráter Imre meleg hangon üdvözölte választóit, majd az országgyű­lés folyama alatt egyes kér­désekben történt eljárásáról adott számot, élénk színekben s meggyőző érveléssel tüntette fel pártja — az ellenzék — következetességét, elv­­hűségét és szabadelvűségét. A mesterileg kidol­gozott beszédet a választók lelkes éljenei több­ször szaktták félbe. Végül a derék férfiú szívé­lyesen megköszöné a polgároknak benne ösz­­pontosult bizalmát, és mivel e bizalmat többé el nem fogadhatja, ajánlá maga helyett jelöltül Nagy Györgyöt. A választók részéről Fráter iránt a működésével való teljes megelégedés ki­nyilváníttatott, s ismét fölkéretett a jelöltség el­fogadására, de ő megmaradt előbbi elhatározása mellett, így aztán Nagy György kiáltatott ki je­löltül, ki programmját azonnal előterjeszté, me­lyet a polgárság rendkívüli lelkesedéssel foga­dott, egyszersmind­ elhatározta a választó polgár­ság, hogy mind a Fráter, mind a Nagy beszédét kinyomatja, s a választók közt kedves emlékül szétosztja. Temesvárról, mint értesülünk, küldöttség időz Pesten, melynek jobboldali jelöltül egy mi­nisztert lenne feladata fogni. A választás Kerká­­poly pénzügyminiszterre esett, a­kinek nevében mindenféle oly ígérgetések történtek, a­miket csak egy miniszter lehet képes beváltani. Figyel­meztetjük a temesvári jobboldalt, hogy jó volna talán előbb meggyőződést szerezni a felől, hogy a miniszterség állandó lesz s nem lesz kitéve a parlamenti életben nem ritka esélyeknek, mert ez esetben miniszter helyett csizmadiát fogná­nak. Arról is tudomásunk van, hogy a temesvári ellenzék, mely a választásoknál oly impozáns erőkifejtést tudott tanúsítani, most sem alszik s erélyes szervezkedésével és összetartásával még egy olyan hatalmas urnák is, mint egy minisz­ter, valószínű kilátásba helyezi a bukást. Te­mesvárnak ugyanis legkisebb oka sincs a jelen kormánynyal megelégedve lenni, s ezt az elke­serített polgárok napról napra jobban érzik. Jól tudják ők, hogy a pénzügyminiszter úrnak Te­mesvár mellőzésével Arad volt elkényeztetett gyermeke, s mikor egyszer Temesvárott járt, igy kiáltott fel: Jaj de német város.* Ezt Temesvár német aján, de jó magyar érzelmű polgárai se­hogy sem tudják neki elfelejteni, mert ők lelkök mélyéig jó magyar honpolgároknak érzik ma­gukat s nem ők okai, hogy alkalmuk nem jutott hazájuk nyelvét elsajátitani s igy nem is vehe­tik jó néven, ha ezt szemükre vetik. Hanem azért nem kételkedünk benne, hogy ő excellentiája a pénzügyminister ur elég leeresz­kedő lesz az antichambikrozó küldöttségnek au­­dientiát nyújtani s a jelöltséget kegyelmesen el­fogadni, s végre a német polgárok előtt ékes germán nyelven dictiot tartani, mely Kerkápoly dialectusában igy fog kezdődni: .Das Eisen­bahn“. t.Ivánka Imre engedve az országos baloldali végrehajtó bizottság, mind a pestmegyei köz­ponti bizottság, valamint a kerület baloldali vá­lasztói ismételt felhívásának, Pest megye Szt. Endrei kerületében a baloldal képviselőjelöltségét elfogadta. A­miből látszik, hogy a helyzet a mostani és akkori korszakban nagyon is különböző. Akkor az állam alapzata, melyen ez addig, mint egy egész, egy tömör test állott, a nyert vívmányok által nem változott, sőt ellenkezőleg erősödött, míg ha mindazon jogok, melyek egy nemzetiséget nemzeti egyéniségnél, és a termé­szet jognál fogva tekintet nélkül az államra, melynek tagja, megilletnek, minden egyes nem­zetiségek egyenként és külön kihasíttatnának, magának az államnak eddigi alapzata, melyen ez nyugodott, változtatnék meg. Midőn pedig egy álladalomban ily életbevá­gó, ennek eddigi szerkezetére kiható módosítá­sok létesítetni kívántatnak, ezek mindegyik fél érdekében csak­is érett megfontolás és kölcsönös bizalom megszilárdulása után eszközölhetők, mert az egyes nemzetiségekre sem volna nyere­mény, ha követeléseik teljesedése az államnak szétbomlását vonná maga után. 1848 ban az akkori hatalom az ország köve­telményei irányában addigi korlátlan uralkodá­sának végmegszüntetésétől rettegett, míg jelen­leg az egésznek vagyis az államnak egyes csa­ládtagok vagyis nemzetiségek követelései irá­nyában saját önállása, léte és jövöje felett már az önfentartási kötelesség parancsánál fogva íb­erködnie kelletik és pedig annyival is inkább, mivel mig egyes nemzetiségek mint egyes csa­ládtagok követelményei egyes specificus jogok­ra terjeszkednek, addig az államnak mint ilyen­nek, az összeségnek, az egésznek közös jogai ér­dekei és szabadságai felett, melyek vallás és nemzetiség különbsége nélkül valamennyi állam­polgárnak közös tulajdonát képezik, ezt állam­ kötelessége, hivatása. A szabadság szülte a nemzetiségi kérdést az által, hogy az egyénnek, a polgárnak és ma­guknak a nemzetiségeknek megnyitotta tevé­kenységük és működésük részére a megkíván­­tató tért, miért is éppen a nemzetiségeknek érde­kében van, hogy a szabadság, melynek egyedül köszönhető, hogy a nemzetiségi kérdés igényei­vel sőt követelésével felléphet, ne veszélyez­tessék. Archimedes azt mondá egyszer „adjatok egy pontot a világon kívül és én kiforgatom azt sar­kaiból“ egy alkotmányos államban azon pont, melyre támaszkodva valamint egyes polgár úgy egyes nemzetiség érvényesítheti jogait, méltá­nyos igényeit csak is államon belül kereshető és ez a szabadság. A szabadság tehát, mely mindenütt csakis nagy közös áldozatok árán vivathatott ki és mely minden társadalomban a közjólétnek, mivelő­­désnek kutforrása és az általános felvirágzásnak első feltétele, oly közös vagyon, oly közös kincs, mely feletti őrködés nem lehet egyes osztályok­nak népeknek hivatása, hanem valamennyinek vagyis az államnak kötelessége. De mindemellett, ha valakinek akkor minde­nekelőtt a nemzetiségnek áll érdekében e felett őrködni, mert míg a szabadság szülte a nemzeti kérdést és megnyitotta fejlődésére, mindenütt megkívántató szükséges tért, addig ennek győ­zelme nem szükségképpen eredményezi a sza­badságot, mint például Porosz és Oroszor­szágban. Emlékezzünk vissza, hogy a porosz-franczia háború befejezése után, midőn Poroszországhoz tartozó Lengyelország képviselői a birodalmi gyűlésben saját nemzetiségük érdekében felszó­laltak, Bismarck egész határozottan kijelentette, hogy ő Németországban más nemzetiséget a né­metnél nem ismer, más nem létezik, és ne is álmodjanak, hogy más nemzetiségek mint ilye­nek, bármily kedvezményekben részesülende­­nek, mert az mi a német birodalomhoz tartozik, csak egy nemzetiséget tesz és ez a német. Lengyelországnak megvan nemzetisége, meg van nyelve de mégis halálos ellenség maradand azoknak, kik habár meghagyták nemzetiségét, de megfosztották szabadságától és állami létét eltiporták. Miután tehát, a szabadság és nemzetiség kér­dése egymással oly szigorú összeköttetésben van, hogy annak, ki a nemzetiségek fejlődését kíván­ja, a szabadság biztosítását is kívánnia kell, ez oknál fogva amannak érdekében emezt egy perezre sem szabad bizonytalan kimenetelű kí­sérletek által koc­káztatni. Hogy a nemzetiségi kérdés véglegesen meg­oldva nincs, az tagad­atlan, de az érdekeltek ál­tal elegendő vívmánynak tekintethetik a jelenre és megnyugtatásul vétethetik a jövőre azon kö­rülmény, hogy elösmertetett, miszerint a nem­zetiségi kérdés létezik, sőt mi több, ennek elös­­merése ugyan azon törvénykönyvbe igtaztatott, melybe valamennyi többi jogaink, szabadsága­ink beczikkelyezve léteznek. „Es ist ein Fortschritt der Civilisation, dass wir anfangen von nationalen Rechten zu spre­chen und Achtung für selben fordern“ mondja Buntschli. Első feltétel pedig a fejlődésre haladásra: lenni, létezni, első győzelem, sőt már hódítás, annak mi létezik, létezését mások által is elis­­mertetni. A nemzetiségi kérdés pedig mind e feltétel­nek megfelelt, mind ez első győzelmet már eddig is kivívta és ez által megtörte az utat, melyen jövőben haladnia és miután sem a természetben sem a politikában vég­megállapodás nincs, szükségképen fejlődnie kelletik. Egyes a társadalmat átható, a korszellemtől táplált és hordott eszméket előbb utóbb megol­dani, azokkal kibékülni és a társadalomnak ka­puit előttük megnyitni kell, mert azokat sem agyon­hallgatni sem elnyomni nem lehet. „Quand le choses sont mares la necessité les améne inevitablement“ mondja Bailly. A történelem igazolja, hogy nem volt oly esz­me, mely az emberiséget áthatván minden ül­döztetések és erőszak ellenére elvégre győze­lemre nem vergődött volna. A keresztény vallás első korszakaiban, midőn a keresztények üldözése és az ezek elleni na­gyobb szigor alkalmazása az akkori római feje­delemnek ajánltatott volna, ez azt felelte: ha van e tajban életerő és ha van ennek jövője, minden szigorunk daczára is folytatandja hódí­tásait, ha nincs , akkor felesleges min­den üldözés, mert akkor az is, mint a ko­pár földre hullott mag, gyökeret nem verhet és gyümölcsöt nem teremhet. Így van a nemzetiségi kérdéssel is, mely ha­bár mint Pallas Minerva fejéből a mostani kor méhéből készen s tökéletesen kifejlődve ki nem került, mind a mellett az által, hogy létezése el­ismertetett, jövőjének zálogát már a jelenben birja és mindazoknak, kik ennek ügyében jó, tiszta szándékkal fáradoztak s fáradoznak, meg­nyugtatásul szolgálhat az öntudat, hogy azok, kik nyomukba lépni fognak a megkezdett mun­kát tovább fejleszthetik, hogy a rájuk bízott talentumokat nem kellene elásniok, hanem azo­kat mint az írásbeli jó gazda szaporíthatják, és hogy elvégre a megkezdett épületet, melynek alapja már jelenleg letétetett, betetőzhetik, ha e munkát­eszélyességgel, kitartással és minden szenvedélyességtől ment türelemmel tovább foly­­tatandják. Roszabb tanácsadó mint a magány úgy köz­életben nem létezik mint a szenvedélyesség. Mit higgadt, számitó elődök több éveken át nehéz fáradalommal kivívtak, felépítettek, azt az utódok vak szenvedélye rövid idő alatt halom­ra döntheti. „Der Wind säet, wird Sturm­ernten“, mondja a német példabeszéd. Azok, kiknek hajóját a szenvedélyesség szele kergeti, soha sem tudhatják, mily partokon fog­nak kiköthetni, mert nem volt eset, hogy azok, kik akkor midőn ez dühöngeni kezdett, a­helyett hogy vitorláikat leeresztették volna, ezeket fel­húzták, ott a­hol kívántak, kiszállhattak volna. A szenvedélyesség kitörése mindenesetre meg­akadályoztatni, vagy ha már kitört, mérsékel­tetni fog ha szerveiől nem tévesztetik, hogy egyes nagy elvek győzelme nem egyes nemzedé­kek avagy emberek életéhez , hanem több év­tizedek hosszú, eggedetlen munkájához kötve van. „Nec temporis unius, nec hominis est consti­­tutio­ respublica“, mondja Cato Cicerónál a köz­társaságról. Még nem volt oly nagy ember, ki azon nagy eszmének, melynek előharczosa volt, véggyőzel­mét elérhette volna. Ott van Krisztus, kinek tana a szeretet, a test­vériség, a népek közötti békesség, egyetértés szent tana volt, halállal büntettetett, mielőtt en­nek terjedését és hódításait elérhette volna. Ott van Mózeseinek csak a hegy magasságá­ról volt megengedve szemlélhetni az Ígéret föld­jét,a melyre hitte, hogy népe egykor eljutni fog. Ő is Izrael népét az államra vagyis állami­ságra csak előkészíté, úgy­szólván erre nevelte, hanem a zsidó államot csak Jesue állapította Palästinában. Ott van Luther, ott vannak a világtörténe­lem lapjain számtalan azon nagy alakok, kik fáradtak, működtek népeik érdekében; nem azon hitben,­­ hogy az általuk elhintett mag gyümölcsét ők magok fogják már élvezhetni, hanem azon erős meggyőződésben, hogy azon fának, melyet ültettek, árnyékában, ha nem is ők, hanem utódaik kipihenni és nyugodni fognak. Ha a jövő reményében nem teljesítették volna mindezek jelöljük nehéz munkáját, az embe­riség nem állana a művelődésnek azon magas fokán, melyre hosszú századok munkálkodása, kitartása által felvergődött. Nem kell tehát csüggedni, nem kell a meg­kezdett munkát elejteni, félbeszakítani, hanem folytatni kell azt annak tudatában, hogy azok­nak emléke, kik népük érdekében működtek és ennek jövőjét előkészítették, át fog szálni iva­dékról ivadékra és a háladatos utókor fogja tudni méltányolni azok fáradságát, kik ha azon kort, melyet teremteni törekedtek, el sem érhet­ték, annak legalább útját egyengették. És ha kevés halandóról lehet elmondani mi­t. József császár szobrán áll, hogy „Saluti publicae non diu­sed totus vixit“ mégis mind azokat, kik népük érdekében, ha csak mint egyes napszá­mosok is dolgoztak és jövője épületéhez köz­reműködtek, a jelen és utókor hálája kisérendi sírjaikba. Mig azokról, kik nemzetük részére, habár ön­­tudatlanul is, de elég gondatlanul egy ahoz ha­sonló sorsot előkészítenének, mely alatt Izrael népe Babilon fogságában görnyedett és mely­nek járma alatt az Írás szavai szerint azon ke­serű panaszra fakadt „an den Wassern von Babylon sassen wir und weinten als wir an Zien dachten,“ elforduland sírjaiktól az utókor és sír­jaik hasonlók lesznek a párisi Cimetiére Montpar­nasse sírkert egyik szegletében azon eltemetet­­teknek minden jelvény és felírás nélküli sírjá­hoz, kiknek nevét még az ottani felügyelőnek sem szabad az azok után kérdezősködőknek megnevezni. Missies János­ azonban kétségtelen, hogy ezen it sok változta­tást fog szenvedni, melyek azonban ez idő sze­­rint még meg nem határozhatók, meg fog ke­restetni a városi közönség, hogy a kérdéses út­nak járható karbantartása iránt intézkedjék, más részről pedig fel fog kéretni a közlekedési ministérium, hogy a margitszigeti összekötő híd kiindulási pontját és magassági viszonyait köz­leni szíveskedjék, mert csak ezek alapján lehet a szóban álló szabályozás iránt véglegesen in­tézkedni. Miután a közlekedési ministérium által azon biztosítás létetett, hogy a lánc­híd melletti Du­­napart kiépítése jobb és balról még ez év folytán be fog fejeztetni, az illető terek szabá­lyozása mind inkább szükségesebbé válik, meg­kerestetni határoztatok ennél fogva a pénzü­gy­­ministérium, miszerint intézkedni szíveskedjék, hogy a gránit gáztartók, a­melyek a gyalog közlekedést annyira hátráltatják visszahelyez­tessenek és úgy a Klusemann-féle ház, valamint a lánczhídi épületnél a gránit lépcsők még ez év folytán lerakattassanak. Miután a Párisban megrendelt lámpák és gáz­tartók mintái már megérkeztek, és a gáz­gyár­ban megtekinthetők, a műszaki bizottság azok megvizsgálására azzal küldetett ki, hogy a fő­városi közmunkák tanácsának e tekintetben vé­leményt adjon. Magyar László úr ajánlata folytán a Koronay­­féle teleknek az előbbi feltételek melletti újbóli árverése rendeltetett el. A kerepesi út szabályozási és követési ügyé­ben daczára a hosszabb idei tárgyalásnak,semmi határozat nem hozathatott, s ezen ügy a műsza­ki bizottságnak újból kiadatott. A pesti sugárút külső részének kiépítése al­kalmából elhatároztatott, hogy a köztértől kifelé szabadon álló nyaralók lesznek építendők, s hogy ezeknek homlokzatai az útról legalább négy öllel beljebb helyezendők,­­ s hogy minden épületnek mind a négy oldalról ki kellene építtetnie, és puszta tűzfalak nem fog­nak engedélyeztetni. Ellenkezőleg az illető tu­lajdonosok sem az építési szyl magasság, sem pedig a homlokzat iránt megszoríttatni nem fog­nak, miután épen az ekként előállandó változa­tosság az út külső részének kétszeres értéket kölcsönöz. Következő építési engedélyek kiadattak: Fi­­ßcher Ignácznak, a ferenczvárosi soroksári után sz. a. — Szankoschitz Istvánnak a teréz­városi Wesselényi utczában, — a m. mérnök és épitész egyletnek a ferenczvárosi 2 nyulutczá­­ban, — a kőbányai takarékpénztárnak, Kőbá­nyán ; — Lee Györgynek a József városi hor­­gony-utezában 397. sz. a. és Sigmund József­nek, a belvárosi molnárutezában 166. sz. a­ A jegyzőkönyv hitelesitésével Podh­anitzky és Stangl urak bízattak meg. Hazánk és a nemzetiségek. *) VI. Mindamellett, hogy az egyes eszmék megérle­­lésére hosszabb idő kívántatik, még­is vannak sokan, kik részint azon csodálkoznak, hogy a nemzetiség kérdése, mely csak a legutóbbi kor­nak egyik nagy eszméje, máig kellőleg meg nem oldatott, részint pedig némi nehezteléssel, sőt ellenséges indulattal viseltetnek maga a társa­dalom ellen, hogy ez azt máig mindenféle ügy az állam mint az egyeseknek megoldását sür­gető részek irányában kielégítőleg, megnyugta­­tólag véglegesen meg nem oldotta. Legyünk igazságosak, részrehajlatlanok és vegyük a körülményeket úgy mint léteznek és a tényeket úgy, mint azok az utolsó időkben fej­lődtek. 1848-ik évig és évben a harcz, a küzdelem úgy­szólván cosmopolitikus volt, mert az tisztán szabadságért, az emberi jogok győzelméért és ezeknek vallás és nemzetiség különbsége nélkül leendő kiterjesztéséért folytattatott. Ez a valódi szabadság, az emberiség harc­a volt, mert mind azon akkor kivívott polgári jo­gok, nem a nemzet, nem az ország, nem a nem­zetiség, hanem az ember, az emberiség nevében követeltettek és az ezeket tartalmazó törvény­­czikkelyek e hazát lakó valamennyi néptörzsei­nek, illetőleg ezek egyes tagjainak vagyis az összes állam valamennyi polgárainak minden vall­ás és nemzetiség különbség nélküli szabadság­­levelét képezik. A későbbi nemzetiségi kérdés követeléseivel már nem az emberiség, nem az általános jogok, hanem egyes specificus nemzetiségek nemzeti egyénisége jogainak nevében és érdekében lép fel és kérve sürget megoldást a társadalomtól, melyben az 1848 diki törvények által minden tagja általános polgári, emberi, egyéni jogaira nézve már kielégittetett. Akkor az egész ország lépett fel jogos köve­teléseivel az akkori hatalom irányában, most egyes részek, azaz nemzetiségek lépnek fel az egésznek, az az országnak vagyis társadalomnak irányában nemzeti egyéniségük igényeivel. Az akkori követelésekkel szemben tehát a polgári jogokat confiscálva tartott hatalom, most az ulóbbi követelményekkel szemben az állam áll, vagy­is: 1848-ban az egész lépett fel a jogokat confis­­kált rész vagyis hatalom irányában, utolsó idők­ben pedig a rész vagyis egyes nemzetiségek az egész irányában nemzetiségi követeléseik érvé­nyesítése szempontjából lépnek fel. *) E czikk V-dik része szerdai reggeli kiadásunk 101. számában jelent meg. A fővárosi közmunkák tanácsából. Buda, máj. 2. Az ülés délután 4 órakor gr. Szapáry Géza al­­elnök által megnyittatván, mindenek előtt a bel­­ü­gyministeriumnak a Dunaparti Stein Náthán­­féle ház alagút tárgyában,",valamint közrendőri tekintetből már régebben eltávolított „két pisz­­toly“-féle ház kérdésében a városi közönség és a fővárosi közmunkák tanácsa összhangzó hatá­rozatát helyben hagyó két leirata olvastatott fel és vétetett tudomásul. Kösztler József, Ágoston és Jánossal a sugár­­útba eső ingatlanságaik iránt megkötött szerző­dés helyben hagyatott. Galbavy M. felfolyamodása folytán, a Lipót és téli utcza sarkán folyamatban levő építkezési ügye ujjólag tárgyalás alá vétetett, s miután ki­tűnt, hogy nevezett Galbavy úr négy emeletes házának építkezését még az 1870. évben kiadott építési engedély alapján kezdette meg, s hogy jóllehet maga az építkezés a kezdetleges építési tervektől eltérő s különösen a belső beosztásra néz­ve lényeges változások mutatkoznak,mi­után azon­ban ezen beosztás ellen, sem egészségi, sem építés rendőri tekintetekből akadály fel nem merült, s miután az épület szabályozási és határvonala pontosan meg van tartva, és a fővárosi közmun­kák tanácsa csak rövid idővel ez­előtt, akkor vette ezen kérdést tárgyalás alá,midőn már a har­madik emelet befejeztetett, és miután végre Gal­bavy úr jóhiszemben járt el, a fővárosi közmun­kák tanácsa kérelmét teljesítendőnek, és az építési engedélyt kiadhatónak találta. A váczi- és ország-út boulevardszerű kiépí­tése alkalmából néhány havi tartamra egy ideig­lenes sín­vágány lerakása vált szükségessé. Az ennek létesítésére szolgáló költségek a vasút­­társulat 3018 írtban lettek előirányozva.­­ Mi­után ezen ideiglenes intézkedést a közlekedő kö­zönség érdeke tette szükségessé, a közmunka tanács elhatározta, hogy az ezzel járó költsége­ket fedezni fogja, ellenben maga a munkálat a lo­vaspálya társulat által fog vezettetni. Buda város közönsége a „vad emberihez czimzett útnak helyreállítását kívánja, miután Vidéki levelezés. (Nihrebevaky és bora.) Ungvár, ápr. 29. Kormánypárt még soha oly fényes vereséget nem szenvedett, mint tegnap Ungvárott a jobb­oldal. Ung megyéről a jobboldal eddig fennhangon hirdetet, hogy tisztán Deákpárti, hogy ellenzék itt nem létezik, ezzel ámították a közvéleményt a kormányt és önmagukat. A legutóbbi idők folyamában kezdték azonban észre venni, hogy az elégedetlenség megyeszerte mindinkább ter­jed, s az ellenzék elvei a megye független ele­mei közt mindinkább kezdenek tért foglalni.­­ Különösen az ungvári választó­kerületben teljes tudomásuk volt arról, hogy Mocsáry Géza az ellenzék jelöltje oly népszerűségnek örvend, mi­szerint ellenjelöltjének a hatalom, vallás, és nemzetiség minden eszközét mozgásba kellene hoznia, ha megválasztatásának némi valószínű­ségi látszatot akarnak kölcsönözni. Sok töpren­­kedés után végre elhatározta az ungmegyei kor­mánypárt , hogy Nehrebeczki Sándort lép­teti fel. Mocsáry Géza ellenében, Nehrebeczkit a volt provisorius királyi biztost és főispánt, je­lenlegi belü­gyminiszeri tanácsost és a múlt or­szággyűlésen boroznai képviselőt, fölléptetésénél arra számítottak, miszerint megválasztatása ér­dekében a kormány egész hatalmát latba fogja vetni, és a kincstári uradalomtól lévén igen nagy részben az egész választó­kerület függő, ezzel vélték a választók szabadelvűségét terrori­zálhatni; továbbá Nebredeczky úr az orosz nemzetiség egyik kiváló tagja és Pankovics püs­pök barátja lévén bizton számítottak reá, hogy a nagy számú orosz ajkú és vallási vá­lasztók szavazatukat reá adandják. Nebre­deczky úr azonban még­sem egészen bízott a főispáni, püspöki, és deákköri biztató szavak­ban, és mielőtt a jelöltség iránt nyilatkozott volna jónak látta személyesen lerándulni, hogy a viszonyok állásáról meggyőződjék. Ennek következtében a tegnapi napra óriási falragaszok hívták az ungvári választó­kerület deákpárti polgárait a „Korona“ vendéglő nagy termébe a leendő képviselőjelölt megállapítása végett értekezletre; az országos és megyei kor­mány minden hatalmában levő eszközt felhasz­nált, hogy a gyűlés minél népesebb és Nebre­beczky fölléptetése minél fényesebb legyen. És mi történt ? Megjelentek azágvári kincstári uradalomnak, a királyi törvényszéknek, és a megyének összes tisztviselői, szám szerint vagy 30 an, Ungvár vá­rosából 4 polgár, a gymnasium tanári testülete, a vidékről a szobránczi szolgabiró vezetése alatt három földmives, a kath. clerus és vagy 10 da­rab független deákpárti úr! A „Korona“ nagytermének asztalai roskadoz­tak a boros üvegek súlya alatt, és — hal­latlan eset — nem volt, ki megigya a kormány borát. S mig ők ott benn összesen vagy negy­venen tanácskoztak és buspillantásokat vetettek a boros üvegekre az alatt kint az utczán az el­lenzék sűrü tömegekben hullámzott és méltóság­­teljes, nyugodt magatartásával tanúságot tett azon szilárd elhatározásáról, miszerint a kor­mány minden törekvése daczára is az ellenzék jelöltjére Mocsáry Gézára adandja szavazatát. Nehrebeczky úr értesülvén az értekezlet csú­fos eredményéről megköszönte a bi­zalma­t s a jelöltséget el nem fogadta. A kormánypárt pedig hosszú orral, néma dühvel távozott és bukása biztos tudatában szokása szerint aljas alaptalan rágalmakat szór az ellenzék ellen. X. (Kollár János Fodmaniczky Frigyessel szemben.) Szarvas, ápr. 29. Városunk elöljárósága, mint a tisztán bal­párti választó népnek kifolyása, f. hó 28-ra bal­oldali értekezletet hívott egybe, hogy a jövő or­szággyűlésre küldendő népképviselő jelölt, s a választás körül követendő eljárást illetőleg,­ssz­­hangot, s megállapodást hozzon létre. Az értekezlet daczára , hogy a járási Pod­­maniczky-párti szolgabiró Salacz Ferencz, an­nak meghiúsítása czéljából mindenféle eszközök­­­­höz nyúlt, daczára, hogy a városháza nagy ter­­­­mét sem engedte e czélra felhasználni, mégis roppant számú érdekeltek részvéte mellett tarta­tott meg. Határozatba ment itt,­­ hogy Podmaniczky Frigyes dr. miután a bal­középet, s igy Szarvas város polgárainak túl­nyomó nagy többségét is oda hagyta, s a közös ügyes zászlóhoz állott, a jövő országgyűlésre a párt által képviselővé megválasztatni nem fog ; hogy a tiszta baloldali érzelmeiről, szilárd jel­leméről, s a közügyek terén szerzett sokszoros érdemeiről ismert városi polgár és ügyvéd K­o­l­ t­á­r János, keressék föl a képviselői állás elfo­gadására ; s végtére, miután az országos balpárti érte­kezlet által, városunk központi bizottmányi tag­jaiul kiküldött Tatay István gymn.­tanár, Podm­a­­niczky iránti személyes érdekeltségénél egyrészt s más­részt politikai elvtelenségénél, Kollár János pedig képviselőjelöltségénél fogva, a pártmoz­galom élén nem állhat, a párt vezetése illetőleg elnökségére, Delby János, a baloldali elvek eme buzgó veterán harczosa kéretett föl. Ennek befejezte után a jelölthöz küldöttség menesztetett, felszólítandó őt, a képviselői je­löltség elfogadására, s kis váltatva a küldöttség által kisérve, megjelent a választók előtt Kollár János, ki is a jelöltséget köszönettel fogadván, tiszta baloldali programmját, a választók szűnni nem akaró helyeslése közt terjeszté elő szabatos rövidséggel magyar és tót nyelven, ennek végez­tével a választó közönség, képviselőjét zajosan éltetve — győzelmének teljes­­reményében haza oszlott. Jancsovich Péter: (A jobboldaliak korteskedése,etetése-h­atása.­ Szentes, ápr. 29. Nálunk egyszerre indultak meg majdnem­­ tisztújitási és követválasztási munkálatok. Ez utóbbihoz sikerült a napokban­­ részrehajlat­lan elnököt választanunk. Az elsőre t. i. a város tisztújitásra nézve szinte megtétettek már a kép­viselők megválasztásához kivántató elnökök , k is taníttatott választó közönségünk a választó sorrendje és mikéntje felől, szóval renden va minden, folynak az ellentáborokból egymásba kölcsönösen a követelések, és ismét ajánlatok rés nyittatik a közös örömnek, és reménynél Mindezeknek emelkedhetéséhez pedig szüksége az, hogy more patria a másik oldalról m­ulatsa és örökös korteskedéssel járó mulatság procli máltassék, és hogy a más helyeken kapós etető és itatás se hiányozzanak. E pontban foglalt eszméből folyólag akarati nul­­is eszünkbe jut, az Írásban megörökített sor­nak egy tányér lencseérti eladása, — de eszün­be jut Pharao korabeli 7 kövér, s ugyanann számú sovány évről való mese is; azon k­lönbséggel, hogy most a kövérek akarják­­ nyelni a sovány, pár évtizedben különben eléggé leroncsolt ösztövér embereket, mind­­jogaikkal s önállóságukkal együtt. Több középbalpárti. KOLOHFÉLFIK. — Négy ötvenéves jubilaeumot a népért május 1-je napján Rákos-Palota, mely­ a következő tudósítást veszszük : Az egész ki­ség felekezeti különbség nélkül vett részt e rit nászon, mely díszes ünnepi szertartással ,« végbe délelőtti és délutáni isteni tisztelet mell« —D. e. 9 órakor az evang. ref. egyházban Bálint József lelkész mondott megható alkat beszédet az 56 éves házas*Csikós András­sel (1816. nov. 20-án házasodott meg a mátrié szerint.) D. u. 3 órakor fóthi r. kath. lelké Somhegyi József, két káplán segédlete mellt az őszfürtü Juhász Mihály és Varga János Zal­án fivérek félszázados jubilaeumát áldó meg a zsúfolásig telt r. kath. templomban. Öregek, ifjak kényeztek e megható jelenet­eli melynek benyomását még az is növelte, mis­zint köztudomású dolog volt, hogy Juhás, testvére a Varga fivéreknek, kik Csikós Andi­nál egy napon zárták menyegzőiket 56 év es A nagy közönség közt 21 gyermek, 77 ám tisztelte az öreg házaspárokat. Az a­r­a­n­y-n n­y­e­g­z­ő egész ünnepi diszszel folyt végig. Di­plomázás után Tóth István, a község derék rája igen sikerült alkalmi beszédet intézett ünnepi menethez, mely éljenzés, zeneszó és roc­k-lövések közt kisérte az öregeket az üm­­piesen földiszített olvasó kör helyiségéhez község házánál a menet megállóit. Négy ifjú gény 24 éves termésű borral telt aranyozot koszoruzott hordót vett rudakra alkalmazva ’­laira, melylyel Hampl Antal tisztelte meg aranyos párokat. Ezután négy hajadon le, szintén rudakra alkalmazott koszorú- és vb díszített „menyegzői kalácsot“ ez vállalta. Más négy hajadon „koronás­­­tát“ vitt szint ily módon. Négy unoka pe­raranyozott poháréban régi bort vitt, melye olvasó kör épülete előtt a nagyszülőkre fel­szöntött. Az ünnepély nagyrészét helyi r­­c káplán Krémer János rendezte, a helység b­jával, ki mint vőfély szerepelt az aranyos nyegzen. „Éljenek az 50 éves házas­pár. Ezen fölirat üdvözlé a terembe belépő örege hol a lakodalmi közönségre meglepően gaz lakoma várt. Vidám étkezés és poharazás jött a köszöntők, hossza sorának is kedvező lya nyílott, melyet a lelki atyák kezdem­­zése folytán a bőbeszédű biró többször sike­ten repetált köszöntői által. Örömkönnyekö­zött köszöngette a négy aranyos pár a szives vonatokat, melyek minden felől nyilvánul Gyermekek, unokák és az ifjúság küm­­a­sza ég alatt tánczva perdült a nap örömére, de még akkor is folytatott, midőn a négy öreg immár pihenni ment. Mig egyfelől a családi nepély lett ily általános örömmé az­ok kör helyiségében, másfelől a népünnep lett ládivá, a r.-palotai kis erdőben, hol a term.

Next