A Hon, 1872. december (10. évfolyam, 278-301. szám)

1872-12-08 / 284. szám

284. szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1872. Vasárnap, dec. 8. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tert 7. sz. földszint Előfizetési dí­: Poetin küldve, vzjy Budzpib­en házhoz hordv. reggeli 1 p esti kezdi. együtt: 1 hónapra..............................S firt 81 ki. • hónapra ...... 6 „ 50 , • hónapra . . . • • • H ■ — . Az eati kiadia postai különküldéseért fellilrdeté# havonkint , . . . *0 la. Ab­eldfb­etli­ai ív folytin minden hónapban megkezdhető, • ennek bármely napján történik­­, mindenkor a hó elad napjától fog száraitutni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. SHikeutéil Iroda, Ferencziek­ tere 7. szám. A lap jellemi réseit illett minden kin Unity a nerkeeztisséghez intézendő. Bérmentetlen levelek eeak ismert kezektft; fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak viitza HIUDfiTESEE «■intagy mint elk&setéadt a kiadó.hlVA* talba (farenealak­ tata 7. szám) küMaadUk. Előfizetési felhívás „A H 0 N» 3T«dik évi folyamára. R16fla«t4sí árak: diress ivre . SS ft — kr P«1 évre . . 11 ft — kr. Kegyed* évre g. 5 ft 50 kr. HF' Külön «löfiset&i iveket i­em küldünk siót. BISfiaet&re a postai utalványokat kérjuk hús­­■tini, melyek hémenten­táse ti­­srtig csak 6, 10 írton felül pedig tú krb-t kerül. Az eldfiz­setések a „Bea kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, fentoziek-fore 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. PEST, DECEMBER 7 Pénzünkbe kerülő vitás kérdések. A kormány és a számvevőszék közt már az 1870-iki zárszámadások alkalmá­val több vitakérdés merült fel, melyek a legújabban beterjesztett 1871 iki zárszám-­­­adásokban sem fejeztettek be. Főleg két kérdés érdemli meg teljes mértékben figyel ; ai­ökering Tíresak azért, m­et mind a kettő a számvevőszék jogos hatáskörét illeti, te-­­­hát az alkotmányos ellenőrzés egyik bizto­­­­sítékára vonatkozik, hanem azért is, mert­­ államháztartásunk rendezésére is ne­vezetes befolyással lesz azok megoldási módja. Az egyik kérdés az, hogy joga van-e az IOlámi "számvevőszéknek a kormány pénzkezelését nem csak szám s­zerin­t, hanem érdemlegesen is megvizsgál­­­­ni? Azaz, van e joga a számvevőszéknek ; a kormányt nem csak a budget tételei között, hanem szerződései kötésében,­­ egész ügykezelésében előlegesen is ellenőrizni ? A második kérdés ez : Van e joga a számvevőszéknek a pénzkezelés ellenőrzésén kívül, a pénz hová fordítását ...........uimét nemzetgazdasági, c­élszerűségi, és magasabb pénzügyi szempontúdÚ­s“ellen­­őrizni, vagy csak számvitelileg. A minisztérium min­d ez ideig maka­csan kétségbe v­onta a számvevőszék azon jogát, hogy ügykezelésébe és pénzkeze­lésébe érdemlegesen beleszólhasson, és csak a számvitel ellenőrzésére akará szorítani azt, habár a felvilágosító szer­ződéseket, nyugdíjszabályokat stb. utóla­gosan, az egyes esetek felmerülése után, igazolás végett a számvevőszék elé ter- ■ jeszté. Mi előleg­es ellenőrzést kövtüt e­­lünk a számvevőszék számára. A kormány azon felfogását és aggo­dalmát, hogy ha a számvevőszék érdem­leges ítéletet, tehát irányt szabó véle­ményt mondhatna pénz és ügy kezelésé­ben , ez a miniszteris felelősséget és a gyors közigazgatást rontaná le — egyátaljában nem őszijük. Mert a számvevőszék alkotmányos ellenőrző közeg, neki a törvények és sza­bályrendeletek fentartása és az államház­tartás takarékossága felett kell őrködni, már­pedig a törvénytisztelettel és a ta­karékossággal a miniszteri felelősség ép úgy megegyezik, mint a gyors közigaz­gatás , mert a miniszter i­s köteles a tör­vények, illetőleg szabályrendeletek sze­rint járni el, azt pedig gyors közigazga­tásnak nem nevezhetjük, a­mely czélsze­­rűtlen költségekkel és törvénytelen ki­adásokkal jár — hanem ez egyszerűen rosz közigazgatás. Egyébiránt úgy a számszék ideiglenes, de a kormány által fa­­p.lyhp.nbapryntt ügyrendének 15.mint a­ pénzügyminisz­térium által régebben felállított számve­vő osztály utasításának 17. §-a világosan érdemleges és nemcsak szám sze­ri­n­ti vizsgálati jogot ad a számvevő­­széknek, tehát a kormány is csak újab­ban változtatta meg nézetét e tárgyban. Ha újra meg nem változik a minisztérium nézete és a számvevőszék jogos követe­léseinek nem enged, akkor az ország­gyűlés elé kerül a dolog, a­mit mi óhajta­nánk, mrert az 1870.ssb.t. czikket szabato­sabban körülírni kellene — ezt állam­háztartásunk érdekei követelik. Ne gondolja az olvasó, hogy itt csak elméleti vitatkozás van : e vitakérdés határozottan zsebünket érdekli, a­mint ki fog tűnni, ha gyakorlati eseteket veszünk vizsgálat alá. A belügyminiszter 1871-ben két egyén­re két-két törvényhatóság főispánságát bízta és ezeknek mind a két fizetést teljes mértékben kiadta. A költségvetésben csakugyan meg voltak szavazva e tételek, tehát szám szerint helyesen voltak kiadva, de sem e hivatal- cumulatio nem helyes, sem két egész fizetés cumulatiója az 1781. márt. 26-ki szabályzattal meg nem egyeztethető. Kivánja-e itt a gy­őri igazságszolgáltatás vagy a miniszteri fe­lelősség, hogy a számvevőszék hallgasson . Egyátaljában nem. A miniszterelnökségnél 1871-ben üre­sedés állott be és a megszavazott fizetés egy részét a miniszter oly hivatalnokok „ju­talmazására“ fordítá, kik már nem csak fizetést húztak, de még „rendkívüli mű­ködési“ díjban is részesültek. Ez vissza­élés. Helybenhagyható-e ez? Azt hisz­­szük, nem. De még érdekesebb a számvevőszék azon tapasztalata,hogy a közmun­ka­vállalko­­zók rendesen 10-től egész 42%-ig enged­nek le a kormány közegei által kiszámított egységi árakból.Képzelhetjük,hogy mi­lyen lehet az a költségvetés, amelyből maga a vállalkozó kész 10 —42%-kot lealkudni! Itt milliókkal károsíthatnak meg. A számvevőszék kérdést intézett a kormányhoz, hogy mi az oka ezekne hiányos tervszámításoknak ? és azt a v­­­észt nyerte, hogy a minisztérium­­ban még m­ind­ig a r­é­gi, ka­ton­ai hatóságok számára kiadott építkezési szabályok szerint készülnek a költségvetések. Hát kérem szépen, nem­­botrány -e ez?­ Nem az állam világos megkárosítására vezet-e a hanyagság? Ez nem számvi­tel, de azért a számvevőszéknek köte­lessége volt felszólalni ezen visszaélés ellen. Összefüggésben áll a fennebbi kérdé­sekkel a második vitás pont, melyet csak fontosságáért említünk külön. Mutassuk fel ennek horderejét is gyakorlati példá­ban. Ott van a hitelműveletek kérdése. A számvevőszék már első jelentésében ki­­mondá, hogy a közlekedésügyi miniszté­rium roszul gazdálkodik, mert „a vasút­építésre megszavazott hitel ellenében tör­tént megtakarítás úgy nemzetgazdászati, mint pénzügyi tekintetből épen ká­ros.“ Ezért a minisztérium megharagu­dott, mert azt mondja, hogy a számvevő­széknek helyeslő vagy kárhoztató ítéletet mondani a kormány tettei felett nem sza­bad. A számvevőszék most azt vála­szolja, hogy ő csak számokra alapí­tott véleményt mondott és ezt terjeszti a törvényhozás elé; ez pedig nem ítélet. Mi még az utóbbira is jogosítottnak tartanók a számvevőszéket , hisz a franczia szám­szék „ítélet“ alakjában mondja ki véle­ményét és (ha a törvényhozótest helyben hagyja) az bírói jogerővel bizo­nban bármely néven nevezz­ük a dolgot, az tagadhatlan, hogy a Vámvevőszék felszólalása számokkal i­­­ató. Már a nagy vasútkölcsönnél iszonyú sok kárt szenvedtünk azáltal, hogy egy­szerre rendezetlen rész­hitellel 60 mil­liót drágán vállaltunk magunkra, a­nél­kül, hogy arra azonnal szükség lett vol­na ; és másodszor, hogy időközben is ab­ból többet realizáltunk, mint mennyit felhasználhattunk és igy a 7'A %-kot fi­zettük oly pénzért, mely vagy kevert­­ vagy legfeljebb 4—4 ,5 %-kot hozott be­­nekünk valamely ideiglenes elhe­lyezésnél. Újabb kölcsöneinkkel is ily roszul gaz­dálkodott a kormány. A gömöri vasutköl­ Csönből 1871. végén hevert 5,903,379 ft, 1872. végéig még hever 5,400,993 ft. E kölcsönért mi fizetünk 5*A százalékot ezüstben, azaz 6’A %-kot papirban, és a he­verő pénz egy részéért(1871-ben 5,894,041 ftért) kaptunk 4 vagy 4‘A0/«-kot — a többiért semmit. Tehát tiszta vesztesé­günk 2, illetőleg 61­ százalék. Az ezüst kölcsönből kevert a föld­hitel - intézetnél 1871-ikben 3,092,585 ft, az állami pénztárban kincstári utal­vány alakjában 2 millió. Az utóbbi intéz­­edés egy leplezett virement,amenn­­yiben a kölcsönpénzt a kormány köz­­gazgatási czélra használta fel az­által, hogy abból kincstári utalványt vett. Erre joga nem volt. De ennél ép úgy, mint a földhitelintézetnél lévő pénznél, a kamat­veszteség tetemes. Ugyancsak e kölcsön­ből 1872-ben hevert 7,414,271 forint. Épen igy az államjószágok számára 1871-ben beruházásra megszavazott ösz­­szegnek csak 60 százaléka használtatott fel. Láthatjuk ez adatokból, hogy mily jogosult a számvevőszék felszólalása. Hisz az borzasztó, hogy deficitünk mel­lett mily iszonyú sok pénzt heverte­­tünk! A minisztérium erre azt felelte, hogy pontosan ki nem számíthatja, hogy meny­nyit használhat fel egy évben, mert az az időtől, piac­i áraktól és munkás­viszo­nyoktól függ. De, helyesen jegyzi meg erre a számvevőszék, hogy ez legnagyobb részben nem áll. Mert az építkezések,köz­munkák kész szerződések alapján történnek. Ezeknek változni nem szabad. És ha a munkálatok a kellő időben és a kellő mérvben nem hajtatnak végre, az a legtöbb esetben a kormány vállalkozói­nak megbízhatlanságát és a kormány erélytelenségét bizonyítja. Íme ezek a számvevőszék és kormány közi lenforgA fffhlTVftfli­­ktfcdfedort lát­­hatjuk, hogy azokban ép úgy érdekelve van az alkotmányos pénzellenőrzés,mint az alkotmányos, takarékos közigazgatás; ép úgy szó van azokban államháztartá­sunk rendezéséről, mint az eddigi pazar­lás megszüntetéséről és terheink köny­­nyebbitéséről. Ezért kiválóan felhívjuk e kérdésekre az országgyűlés teljes figyelmét. Hegedűs S­ándor. A „HOH“ TÁRCZAIA. A jövő század regénye. Nyolcz kötetl­en. Irta Jókai Jór. Első rész. Az örök baj ez. Első kötet. Mennyit ér a király? (13. Folytatás.) Hat nap alatt készen volt a király a képpel. A „művész“ meg volt elégedve alkotásával. (De hát melyik művész nincs megelégedve a sa­ját művével?) De az a kérdés, hogy mit mond hozzá a kriti­ka? Hisz azt már minden művész tudja, hogy a kritikának rendes tariftája van: ennyi jár a ma­gasztalásért, ennyi a szelíd elismerésért, ennyi a kegyes hallgatásért; „ez“ a bíráló az aranyva­­luta szerint ítél, a másik az ezüst szerint, a har­madik a bankót is elfogadja. — De mit szól a tiszta, megvesztegetetlen kritika, melyet a szer­ző nem tisztelt meg személyes látogatásával ? Legnehezebb feladat volt ezt a képet innen a királyi várból kijuttatni a külvilágba. A kép öt láb széles, és négy láb magas volt, azt nem le­het eldugni. A király a reggeli órákban dolgozott, mikor­­ más napokon sétányát szokta tenni, s oly óvatos volt, hogy még az olajfesték szagot sem lehetett megérezni rajta, s festőszobáját sohasem feledte nyitva. Annyit azonban tudott, hogy a 4800 kenyér­­pusztító közül, a­kik udvari személyzetét képe­zik, egyetlen egyet sem talál, a­kire rábízhas­son egy olyan titkot, a­mit el „nem“ árulni már magában felségsértés. No nem igaz ? Hiszen akármelyik udvaroncz-­­ nak azt fogja mondani,hogy »nézd, itt én festet­tem egy képet, eredj, vidd el, tedd ki a mű­zár­­latba, hadd hallom, mit mondanak róla ?“ hát nincs olyan elvetemedett jacobinus, a­ki ő felsé­gét ki tegye annak az esélynek, hogy a hírlapok szemtől szemébe fitymáló gorombaságokat mond­janak neki, hanem annál inkább kötelességének tartandja valamennyi műbirálót eleve suttyom­ban figyelmeztetni, hogy ime itt van egy fest­mény, a­melyhez úgy közelítsen minden kriti­kus, nehogy felségsértést találjon rajta elkövetni. A király e mű­ bevégezte utáni reggel ismét lement sétálni a várkertbe, de nem tudott e tárgyban semmi kisegítő tanácsot adni magá­nak. így jár az ember, mikor háromszáz­huszon­hat belső titkos tanácsosa van ! Akkor nem kap tanácsot mikor kellene. Amint a kertre nyíló ajtón ismét vissza akart térni a várpalotába, az ott őrt álló katona útját állta. „Mi a jelszó ?“ A király végig nézte az őrt. Magas, nyúlánk, ideges ifjú volt; a közkatonák azon időbeli egyenruhája, kávébarna frakk, elöl magyaros zsinórzattal (dualisticus uniformis), feszesen állt erőteljes termetén, homlokát takarta a fekete sisak sárgaréz tarajjal, s fehér-veres-zöld két­fejű sassal az ernyője fölött. Az őr, szuronyát védmozdulatra fogva, állt az ajtó küszöbén. — Nem ismer ön engem? — kérdező a király. „A jelszót!“ ismétlé az őr változatlan arc­c­al. A király aztán megmondta a jelszót. Arra az őr tisztelgett , utat nyitott a király előtt. A király még egyszer jól végig nézett rajta. Rögtön odaszent azon ezred parancsnokához szárnysegéde által, hogy azt a katonát, aki ma reggel 5 órától 7-ig a várkertre nyíló ajtónál őrt állt, küldjék föl hozzá, mihelyt föl lesz a szolgálat alól szabadulva. A parancs sietve hajtatott végre. A király meghagyta, hogy azonnal tudósítsák, ha a ka­tona megérkezett, s reggelijét hagyta félbe, mi­dőn jelenték, hogy itt van. Eltávolított mindenkit elfogadási terméből, midőn a közkatonát maga elé bebocsáttatá.­­ Odament egészen közel a belépő elé s sokáig nézett élesen ez arczba. Ifjú, komoly és szelíd arcz volt ez, szine bar­nás, alig színezett ott, hol az ifjúság rózsái szok­tak nyitni; határozott, merész kifejezést adó orr­­áb­an kétfelé váló selymes fekete szakáll; ajkai nemes metszésüek és teltek, a felső ajk fölvetett, szemei nagyok, világlók, feketék, erős, sűrü sze­möldök alatt. — Vegye ön le sisakját, szólt neki a király. — Katonarend . . . mormoga a közember. — Feloldom alóla. A közvitéz levette érez lövegét. Homlokát akarta látni a király. A homlok az, a­mire az emberi jellem titkai vannak felírva: a homlok tud legtöbbet beszélni. S ez a homlok nagyon jól egészíti ki az ar­­c­ot. Egy valódi Mózes-fő állt a király előtt, két­felé omló sűrü hajával, izom teljes nagy széles homlokával. Csak a fénysugár szarvak hiány­zottak róla. Talán még azok is megjőnek. — Mi önnek a neve ? Kérdezé a király. — Tatrányi Dávid. — Zsidó ? — Nem. Székelyföldi magyar. — Azért lehet zsidó. Vannak a székely földön magyarok, kik a szombatot tartják meg, kik a keresztelést nem az atya, fiú, szentlélek, hanem az Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének nevében végezik; böjtöt és munkaszünetet tartanak zsidó szokás szerint; az új évet a zsidó új év napjától számítják és neveiket az ó-szövetségből veszik csupán, s ezért minden felekezettel üldözve van­nak. Ön nem a „szombatos“-ok közül való? Az ifjú még halaványabb lett. Halk, mély, csaknem zúgó hangja volt: zengő suttogás. — Ha mondanám, hogy az vagyok, nem vol­nék az, mert ők titkot nem mondanak ki. — De én önnek legfőbb bírája vagyok, szólt a király szigorúan, ki előtt senkinek titokkal nem szabad birni. — Igaz, szólt az ifjú, de egyúttal legfőbb egy­házfőméinek a gyónás titkát nem szabad elárul­ni. Gyóntam. Igaz. •­­ — A szombatosoknak két kiváló erényük van, monda a király. Az egyik az igazmondás, a másik a titoktartás. Midőn utamat állta ön, tudta, hogy mit tesz? — Tudtam, a­mit a törvény parancsol. —­­ S ha én önt erőszakkal megtámadtam volna, meglőtt volna ön ? — Meg. — És ha önnek saját édes­apja jött volna eléje, hogy ajtómon bejöjjön,meglőtte volna azt? Az ifjú nagyot sóhajtott. — Meg. — Pedig a szombatosoknak tiltja a hit az emberölést. — De az ország törvénye páran esői még a hitnek is. A király hosszan nézett az ifjú arczába. Látta, hogy a zsinóros kizsegben (katonaposztó) nem közönséges lélek lakik. — Helyesen tett ön. Én önt ki fogom tüntetni a magaviseletéért. Hallja ön, minő kitüntetést gondoltam ki az ön számára. Egy megbízást aka­rok önnek adni, a­mit végre kell önnek hajtani, a nélkül, hogy megtudná valaki, hogy a megbí­zást tőlem kapta. Egy udvaron szomnak, egy cse­lédemnek nem szabad felőle neszt se fogni. — Parancsoljon velem felséged. — A feladat nehéz. Egy öt láb hosszú, négy láb magas olajfestményt kell innen a várból ki­­szállítani, azt az országos műtárlatba elvinni, kiállítani anélkül, hogy valaki megtudná, hogy a kép honnan került oda ? azt el kell adni igazi értéke szerint, s az­é­rt hozzám elhozni, anélkül, hogy tudná a vevő, kinek a kezébe jutott a vé­telár? Ért ön engem? A közvitéz arczán sajátszerű világosság lát­szott átderengeni. — Mindent értek. A király arcza kezdett elpirulni. A művész hevülése volt az. — Hogy fog ön hozzá ? — Nagyon egyszerű az. Felséged nekem meg­mondta, minő széles és magas a kép. Felséged maga szabadalmat adott a hazai művészeknek, hogy festményeiket, miket el akarnak adni, leg­először idehozhassák,s az udvari képtárban ál­líthassák fel. A­mi azután nem talál tetszésre, az a festőnek visszaadatik. Én a legközelebbi na­pon, mikor a katonai szolgálat alól szabad va­gyok s polgári öltönyt viselek, egy hasonló nagy­ságú festményt hozok ide. Az ki lesz téve az udvari képtárban. E képnek a rámájáról felsé­ged, mikor egyedül marad, leveszi a festett vász­nat, a másik festményt ráilleszti s annak a te­­­­tejébe ismét az én silány festményemet, a mit s harmadnapra szépen visszavihetek. — Nagyon helyes, nagyon helyes ! mondá a király. Annyira örült ennek a megoldásnak, hogy szinte elfeledkezek róla, hogy alattvalói legutolsójával, egy közkatonával áll szemben. —­ Elmehet ön! mondá neki. Azután belépő szárnysegédének kiadta a pa­rancsot, miszerint az imént elfogadott közvitéz, Tatrányi Dávid, ki ma reggel a királyt, mint őt, feltartóztatá, s addig be nem bocsátá, mig a jel­szót nem mondta, e tettéért a hadsor előtt nyil­vánosan felolvasott napiparancsban megdicsér­­tessék. Harmadnap ott volt a király műve az orszá­gos műzárlatban. És aztán egy hétig nem beszéltek a lapok másról, mint erről a képről. Mindenki el volt ragadtatva általa. Tünemény volt az­ eredetiség, új iskola. Sokan feltalálták benne a jóslatszer­­ mysticus jelentést. Mindenki elismeri a compo­­sitió genialitását. Különösen az állatalakban eltalált nagyszerű mozzanat valami nem minden­napi művészi erőrül tanúskodott. A technicát itt amott megrótták benne, de az általános hatás minden bírálót egyaránt feltüzelt. És aztán ta­lálgatták a művész kilétét. Ki rejtőzik az álnév alatt? „Polgár Vazul!“ Ha keresték volna a Vazul név görög massát „Bazil“, annak az ér­telméből megtudhatták volna. (Király.) A király két napig olyan mohón olvasta a hírlapokat,­­ mint akármely művész. A hetedik napon azt olvasta, hogy a kiállított mű megvétetett, még­pedig azon az áron, a­me­lyet a művész megbízottja kért érte. Ki vette meg ? az még egyelőre titok. Ah! A király milyen kiváncsi volt rá, hogy menynyit adtak hát a festményéért ? Hogy meny­nyit ért hát a király, mikor korona nincs a fején, — csupán koszom ? (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy ív van csatolva. Felhívás! A „Népkör“ folyó hó 8-án d. e. 10 óra­kor saját helyiségében (Hotel Orient, Kerepesi út 18. sz. 2-ik emelet) közgyűlést tart. Ké­rem a tagokat, hogy minél számosabban megje­lenni szíveskedjenek. Jókai Mór, elnök. — A baloldali kör vasárnap f. h. 8 án d. u. 5 órakor értekezletet tart. — A baloldali kör szombaton este tar­tott értekezletén a hadsereg­­és honvédség lő­­szükségletének kiállításáról szóló törvényjavas­latot tárgyalta. — A képviselőház Vl-ik osztálya dec. 8-án vasárnap d. e. 11 órakor ülést tart. Tárgyal: a hadjutalék megállapítására, s egyéb a véderőre vonatkozó törvényjavaslatok. A II-ik osztály is ugyan e tárgyban ugyanakkor ülést tart. — A képviselőház VIII. bíráló bizottsága a vágh­ujhelyi képviselő-választás ellen beadott kérvényt f. hó 12-én — csütörtökön — d. n. 4 órakor fogja az I. osztály helyiségében tárgyalni. — Az V. osztály tegnap a nyilvános ülés után tárgyalás alá vette a kiszolgált altisztek alkalmazásáról a magyar korona országaira eső hadi utalóknak a határőrvidék egy részé­nek polgárositása folytán megállapításáról, il­letőleg az 1872. III. t. czikk módosításáról,­­ és a magyar állam területén kiegészítendő lovas ezredek felemelt békeállományának fedezésé­ről szóló törvényjavaslatokat és a 15-ös honvé­delmi bizottság erre vonatkozó jelentéseit. Az osztály a kiszolgált altisztek alkalmazá­sáról szóló törvényjavaslatban következő mó­­dosításokat tett: A 3. § szövegébe, hol az állo­mások betöltéséről van szó, közbe szavazott „h­a­­sonló minősítvény mellett“ egyéb kérelmezők fölött elsőbbségi jog biztosíttatik. A 4. §-ba hol azon államhivatalok soroltat­nak fel, melyeknél az altisztek alkalmazandók, fölvétettek még a járásbíróságok. A 4 és 5 § különben egygyé olvaszta ott. Végre mint új 20. § nak következő szöveg vétetett föl a javas­latba : „Az alkalmazott altisztek jogi szolgálati tekintetben az illető hivatalok, társulatok stb. más hasonló állami alkalmazottjaival egyenlő bánásmódban részesítendők.“ A hadjutalékról szóló törvényjavaslat c­íme akként módosíttatott, hogy a „magyar korona országaira“ szavak helyett tétetett „a magyar állam területére eső stb. a törvényjavaslat töb­bi része a bizottság jelentése szerint fogadtatott el. A magyar állam területén kiegészítendő lovas ezredek fölemelt béke­állományának fedezésé­ről szóló tvjavaslat elfogadtatott. A 3. §-nál, a­mely ekkél szól: „Az önként nem jelentkezett tartalékosok tényleges szolgálatban beleegye­zésük nélkül egy évnél tovább nem tarthatók“.— az osztály előadója a központi bizottságban azon kérdés intézésére utasíttatott, hogy a 3. §-ban jelzett kedvezmény szándékoltatik-e az eddig ily szolgálatban tettleg alkalmazottakra is ki­terjesztetni. — Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság ma a nyilvános ülés után rögtön összeült, hogy a képviselőház által függőben hagyott és új szö­vegezés végett hozzá utasított fővárosok rende­zéséről szóló törvényjavaslat 103-dik §-át tár­gyalás alá vegye. A bizottság elvileg a következő szövegben ál­lapodott meg: „A­mennyiben az 1870. 10. t. czikkben részint országos kölcsön, részint az úgynevezett fővárosi alap terhére határozottan megjelölt vállalatok és beruházásokon kivül

Next