A Hon, 1873. április (11. évfolyam, 75-99. szám)

1873-04-21 / 91. szám

91. széna. XL évfolyam Kiadó­hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Esűű­zetés ki­klij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt —­kr. 6 hónapra....................................._ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . .­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától­ számittatik. « Esd feladás. Ilala-Pegj 1873. Hétfői, ápril 21. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet A lap szellemi részét illető minőért közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza­H­ON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Baria­tok­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Budapest, ápril 21. Budapest, apr. 21. A fővárosi ellenzék küldöttsége tegnap kérvényt nyújtott át a belügyminiszer helyettesének. A kérvényben a budapesti ellenzék a fővárosi 30-as szervező­ bizottság azon, törvénybe ütköző határozatának, mely az írni-olvasni tudás meghatározásánál for­mális vizsgákat kíván meg s ez által a vissza­éléseknek tág tért enged­ő megváltoztatását, illetőleg megsemmisítését kéri. A 30-as szer­vező bizottság azt is elvül fogadta el, hogy a census alapjául fölvett adó befizetett legyen. Ez egyenesen törvényellenes s a fő­városi ellenzék ezen határozat megsemmisíté­sét is követeli. A küldöttséget, a miniszter nem lévén a fővárosban, Groisz osztálytanácsos, ki jelenleg az államtitkári teendőkkel van meg­bízva — fogadta s elismervén a kérvényben fölhozottak helyességét. Ígéretet tett, hogy a kérvényt a miniszter megérkezése után azon­nal elő fogja terjeszteni. A küldöttség követ­kező ellenzéki polgárokból állott: Horn Ede, Köhner Ignácz, Andaházy László, ifj. Csics­­manczai Pál és Hercz Miksa. A kérvényt ezen­­felül Jókai Mór is aláírta. A királyföldi német­ek és a katb. szászok igen nagy része tit­­kozni készül a szászok 12 pontja és a Tóth Vilmos­­javaslata ellen, s csatlakozik a romá­nok és magyarok programmjához. Ez iránt már javában folynak a királyföldön — értesülé­sünk szerint— az agitátiok. A delegatio tárgyalásainak folyama­t befejezése az ügyek jelen állása szerint a következőkép fog alakulni. Holnap befejezi a magyar delegatio a pénzügyi albizottság je­­entéseit a pénzügy­minis­terium költségvetése s a zárszámadások tárgyában , holnapután kedden elintézi a tengerészeti költségvetést s ugyanazon ülésben meg fog választatni a hetes albizottság, mely az osztrák delegatio hason albizottságával az eltérések fölötti megegye­zést előkészíti. Szerdán nem lenne már nyil­vános ülés. E napon u. i. a főrendi tagok Pestre utaznak, hogy a f. hó 25-én tartandó főrendi ülésben, a­melyben a költségvetés tárgyalása megkezdetik, megjelenhessenek. A főrendek elvégzik e héten a bud­­getet és jövő héten folytathatja a magyar de­legativ nyilvános üléseit. Időközben a hadügyi albizottság tárgyalni fogja a hadügyminisz­ter újóbbi előterjesztéseit, nevezetesen a nem­zetközi kiállítás alkalmából a bécsi helyőrség részére kért drágasági pótlék iránti előter­jesztéseit. A legfontosabb azonban, mit az al­bizottság még e héten tárgyalni fog a Skene­­féle szerződések megvitatására kiküldött en­­quete jelentése. Az albizottság e részbeni vé­leménye valószínűleg már a jövő hétfőn a de­legatio plénuma elé fog kerülni. Az osztrák delegatiótól nem várhatni, egyhamar üzenetet , minthogy nyilvános üléseit, csak néhány nap múlva fogja megkez­deni. Miután tehát a­z összeegyeztető bizottság a legjobb esetben csak a jövő hét közepe felé kezdheti meg működését, és a differentiális pontok nem csekély számúak, sőt a közös szavazás esete is nagyon könynyen állhat elő, nincs mód, hogy a delegatiók május 5—6-ka előtt tárgyalásaikat befejezhessék. Az osztrák delegatió bizottságai egyébiránt szorgalmasan dolgoznak. A b­u­d­­get-bizottság szombati ülésében a hadügyminiszter rendkívüli költségvetését tárgyalta s azon jelentékenyebb törléseket tett, így különösen a legénység ruházatának javítására 300,000 helyett 200,000, a nö­vekvő szükséglet kiegészítésére 190,000 he­lyett 100,000 főt szavaztatott meg, a katonai olvasókörök berendezésére előirányzott ösz­­szeg pedig egészen töröltetett. Az építkezések cziménél jelentéktelenebb törlések történtek, az építkezésre szánt költségek harmadik rész­leténél azonban jelentékenyebb, ugyanis a krakói erődítésekre 400,000 frt helyett, me­lyet az előadó egészen töröltetni ajánlt, 200,000 forint ajánltatott megszavazásra. A strassburgi polgármester, mint annak idejében jeleztük volt, franczia érzel­mei miatt ápr. 7-én fölmentetett állásától a német kormány által. Nevezett város tanácsá­nak 33 tagja közül 28-an tiltakoztak ez eljá­rás ellen s kijelenték a kerületi elnöknek, hogy csak oly polgármestert fognak elismer­ni, ki egyszersmind a tanács választott tagja. Erre Ernsthausen kerületi elnök Back rend­őrigazgatót nevezte ki polgárme­sternek és a tanácsot a következő rendelettel oszlatta fel: „Tekintve, hogy Strassburg város 33 tagú ta­nácsából 28-an kijentették nekem, hogy nem fognak más polgármestert elismerni, mint a ki tagja a ta­nácsnak ; tekintve , hogy e nyilatkozat ellenkezik az 1872. febr. 27-ki 1. és az 1855. május 5-ki 19-ik tv­­czikkel. Az 1855-ik május 5-iki 13-dik t. ez. alapján, mely felhatalmazza a praefektet, hogy a községtaná­­csot két hóra felfügeszsze; tekintve, hogy a felhozott törvényekben meg­állapított bizottság megalakítása a jelen pillanatban sok nehézséggel járna. Az 1872. törvény 4-dik §-a alapján, mely ily esetről gondoskodik, — rendelem a mint következik : 1. §. Strassburg város tanácsa két h­ó­ra fel­függesztő­dik. 2. §. Baek rendőrigazgatóra, mint rend­­ki­vüli biztosra a községtanács jogai és kötelességei át­ruház­tatnak. Strassburg, april 15. 873. Alsó-Elsass el­nöke Ernsthausen.“ Elsass - Lothringia igazgatásáról közelebb jelentést terjesztettek fel az illető elnökök a berlini kormányhoz. E jelentésből kitűnik, hogy a kormányzás politikai része, habár nehézséggel, de mégis könnyebben volt keresztülvihető, mint a pénzügyi. A békeszerződés által megállapított bizottság megkezdte működését, de roppant feladatát még eddig nem volt képes egészen megoldani, mert a kerületek, községek és egyesek 36 milliónyi követeléssel léptek fel Francziaor­­szág ellen és ez összeg roppant halmaz rész­letekre terjed ki. Francziaországnak a maga részéről hasonló összeg követelése van Elsass- Lothringia ellen. A bizottságnak eddig ösz­­szesen 34,000 reclamatiót kellett letárgyalnia. Az optióra nézve előadja a jelentés, hogy Elsassből 37 , 377,Lothringiából pedig 50,148 személy lett francziává, é­s az 1872. octó­­beri 33,000 katonaköteles közül csak 7000 állott elő. A többi Francziaországba vándo­rolt ki. Spany­olországban újabb hivata­los adatok szerint a köztársasági csapatok Puycerda ostroma alkalmával 600 foglyot ejtettek Saballs bandáiból, kik, hogy a nép dühének áldozatul ne essenek, azonnal hajóra szállíttattak. A kormány hovatovább mind erélyesebben kezd fellépni a karlisták ellen. Barcellonában a conservatív párt azt határoz­ta, hogy tartózkodni fog a szavazástól a máj. 10-ki Constituante választásoknál. A pápa egészségi állapotáról érkezett újabb hírek azt constatálják, hogy csúzos bán­­talmai már jó részt megszűntek s az orvosok megengedték, hogy szobáját is elhagyhassa. Mások szerint egészen felépült és láto­gatásokat fogad. Francziaországban közelebb hunyt el Dorian a sept. 4-ki kormány tagja. Derék, szabadelvű, szilárd és szeplőtlen jellemű ember volt, kit akkor, midőn a com­­munisták octoberben elfoglalták a városházát és a kormány tagjait elfogva tárták , hogy rögtön itéletileg főbe lövessék, a legszélsőbb elemek is kímélni akartak; s maga Delescluze is, ki a „Reveil“-ban féktelenül dühöngött a „védelem kormányának“ tagjai ellen, Dorian közmunkaügyi miniszterről mindig a legna­gyobb tisztelettel irt. A nyilvános pályára érett férfikorában lépett 1863-ban, mikor már szakadatlan munkásság és sz­­éllemnei gyára útján tekintélyes vagyonra tett szert. Benne mindenesetre egy tekintélyes tagot vesztett a köztársasági párt. Az ápril 27-re kiírt pótválasztások élénk mozgalmat keltettek az országban. E mozga­lom központjául Remusat és Bárodét párisi jelöltsége tekintendő. Mindkét részről nagy az erély és küzdelem,de miután a mérsé­kelt köztárs­ párt tekintélyesebb tagjai is hozzá csatlakoztak és naponta felhívásokat bocsát­­nak szét az ő érdekében, továbbá, ha ide szá­mítjuk azon eszközöket, melyek a kormány rendelkezésére állanak és melyeket Remusat érdekében felhasznál, — ez utóbbinak sok ki­látása van a megválasztatásra. Az amerikai Egyesült­­ Államok congressusa az 1872-iki ülésszakban, tekin­tettel a közelgő választásokra nagyobb taka­rékosság szempontjából 166 millió dollárt szavazott meg a kormánynak az 1873-ik június 30-ikán bevégződő financziális évre. Most már Grant újra megválasztatott, a nagy választá­soknak vége,­­ nincs tehát szükség oly nagy takarékosságra s igy a jövő évre 183 milliót szavazott meg a congressus. E felemelésből esik a congressus és kormányhivatalnokok napi dijainak és fizetésének felemelésére 1 millió, a tengerészetre 4, a hadseregre 9 mil­lió­sat. Pensylvania törvényhozása 1 millió dol­lárt szavazott meg Amerika függetlenségének százados emlékére Philadelphiában 1876-ban rendezendő kiállításra.­­ Ezen kívül gyűjté­sek utján is nevezetes összegek gyűltek be s igy a pénzerőből ítélve, a kiállítás méltó lesz a négy köztársasághoz. A küldöttség szónoka az esztergomi érsek volt. A beszédet szószerint nem közölhetem, de körülbe­lül ezeket mondta, a mint úgy hallás után emlékezem. — „Felséges Király­ ősi szokása a magyar nemzet­nek megosztani mindég azon érzelmeket, melyek felséges királyát, és annak legmagasabb családját érdeklik.. A családi örömhöz, melyet Felséged, szeretett leánya férjhezmenetelének alkalmával érez, járulni kívánt Magyarország is törvényesen egybegyült, fő­rendeinek és képviselőházának küldöttségei által. E Czéiból és ily megbízatással jelentünk meg Felséged legmagasabb színe előtt, fogadja kegyesen, hódola­tunk zálogául tiszta szívből jövő jókivánatainkat.“ A küldöttség élénk éljenzésének lecsillapulta után ő Felsége kö­v­etkezőleg válaszolt: „Őszinte jó­­kivánatuk csak fokozza atyai szívem örömérzetét, nagyon köszönöm, megemlékezésüket, és e köszöne­­temet vigyék meg küldőiknek is.“ Ezután a kül­döttség majd minden tagjával beszélt ő Felsége, kü­­lönböző kérdéseket intézve hozzájuk. A küldöttség a királytól királyné ő Felségéhez ment, s minthogy nem is kellett a királyi lakból ki­menni, gyalog haladtak végig az ős­régi burg teker­­vényes hosszú folyosóin. A terem, melyben a királyné a küldöttséget fogadta, virágokkal volt diszitve. Midőn beléptünk a királyné már ott állott az ajtóhoz közel egy már­vány asztal mellett, minden fény, minden csillogó ékszer nélkül, és még­is a legnagyobb pompában, tündér szépségének bájoló pompájában. Úgy tetszett mintha nem is emberi,hanem egy régi alak lett volna oda lehelve, melyet a képzelet alkotott magának a női baj és szelídség felől. Vagy a szivjóság, és szívnemesség tündére vett volna ma­gára emberi alakot. Sem képzelet, sem tündér nem űzte játékát ve­lünk, Magyarország királynője áll előttünk, Erzsébet királyné. Sugár termetét ibolyaszin magas tunique folyta körül, lilaszin Szalaggal diszitve, szoknyája fehér selyem volt, lila és ibolya színnel oly gazdagon diszítve, hogy a fehérből alig látszott valami. Hajában nem viselt semmi ékszert, gazdag fürtjei, nem folytak ezúttal szabadon vállaira, hanem korona alakban voltak szép fejére feltéve. Sem kar­ján, sem nyakán ékszer nem volt, minden ékszere egy egyszerű ibolya csokorból állott, mely­et kebe­lén viselt. És az egyik virág olyan jól illett a másik­nak kebelére! A küldöttség szónoka, itt is a prímás volt, kiemelte a királyné érdemeit, mint uralkodónénak hangsúlyozta rokonszenvét Magyarország iránt, és kifejezést adott Magyarország szerencsekivánatainak, és azon hű ragaszkodásnak, melylyel Magyarország szeretett királynéja iránt viseltetik. A királyné láthatólag meghatottan válaszolt, a legtisztább magyar kiejtésű hangján, az érzelem bensőségé rezgeti át. „Meg vagyok győződve — mondá — hogy jókívánságuk tiszta szívből jön, és hiszem, hogy sze­retett leányom boldogságát igazán óhajtják, fogad­ják érte köszönetemet és adják át azt küldőiknek is.“ Oly szerényen, oly szelíden ejtette ki ezen sza­vakat, oly üde, rózsaszín pír bontotta arczát, hogy szinte hihetetlennek látszott, hogy nem ő a menny­asszony, hanem hogy neki olyan leánya van, a­kra már mennyasszony lehet. A küldöttség lelkes éljenzések között hagyta el a királyné termét. Gizella főherczegnő ugyanazon épületnek föld­szintjén lakik, melynek első emeletét a királyné fog­lalja el. Az ő szobája is virágokkal volt díszesítve, az egyik szegletben zongora állott. Ő is olyan egy­szerűen volt öltözve, mint édes­anyja, hamuszin ruha fekete csikókkal födte szűzies termetét, nyaká­ban egy medaillont és arany órát viselt. A prímás, midőn Magyarország szerencsekívá­­natait átadta, megemlítette azt is, hogy a főherczeg­­nőnek jutott a szép szerep, Bajorországnak vissza­adni a kölcsönt, Bajorország már adott Magyaror­szágnak egy Gizellát, első királyunk feleségét, mi most visszaadjuk Bajorországnak a kölcsönt, amennyi jót tett a Bajor Gizella Magyarországban, annyi jót fog tenni a mi Gizellánk is Bajorországban. - Leg­őszintébb, legtisztább szívből jövő szerencsekívána­­tunk kisérje minden lépését, és emlékezzék meg ró­lunk a távolban is. - - így fejezte be a prímás beszé­dét, melyet a küldöttség lelkes éljenzése követett. A herczegnő nagyon meg volt hatva, hangja a meghatottságtól remegett, de azért elég érthetően, és jó magyarsággal következően válaszolt: „Hálás köszönettel fogadom szíves megemlékezésüket, fo­gadják ezért legmélyebb köszönetemet, ígérem, hogy a távolból is mindig azt fogom kívánni, hogy az Isten szép hazájukat áldja meg.“ Oly minden szenvelgés nélkül, a legbensőbb egyszerűséggel, a legigazabb érzés hangján mondta el a herczegnő rokonszenves köszönetét, hogy még a leghidegebb, a legzárékózottabb szívet is megmozdí­totta volna, szavait a küldöttség szive mélyéből élje­nezte meg. Ha a gondviselés csak azon jókívánságokat, hallgatja is meg, melyeket a főherczegnő leányságá­­nak utolsó papjain kapott, bizonyára nagyon bol­dog lesz. Nagy György: Az országos küldöttség fogadtatása. (Eredeti tudósítás). Bécs ápril 19. Magyarország küldöttségét ő felsége a király délután 1 órakor, a királyné 3/42-kor és Gizella fő­herczegnő 2 órakor fogadta. A képviselő és főrendiház küldöttsége Wenk­­heim minister palotájában jött össze, és onnan együtt mentek a burgba először a királyhoz, majd a király­né és Gizella főherczegnőhöz. A mintegy 30 tagból álló küldöttség a királyi lak fényes termeiben na­gyon szép látvány volt. A király huszártábornoki egyenruhát viselt, a terem, melyben a küldöttséget fogadta gazdagon aranyozott meg, szin ripsel volt behúzva. Az esküvő. (Eredeti levelezés.) Bécs, april 20. A nászünnepély véget ért; a 16 éves menyasz­­szony ma déli 12 órakor esküdött örök hűséget az Augustinusok templomának öli­ára előtt, s midőn e sorokat irom, már a gőz szárnyain repül ut hazája Bajorhon felé. Ma reggel már 9 órakor sűrű csoportban hul­lámoztak az emberek az Augusztinusok temploma körül. A templom ajtai csak 10 órakor nyittattak ki, belépni csak a meghívottaknak lehetett. A templom keskeny, alig 7 vagy 8 öl széles hosszú épület, egyik végében a főoltár, másik végé­ben az orgona van. Az ilyen ünnepélyességekre a templom helyisége teljességgel nem alkalmas, mert hogy mi történik a főoltárnál, azt csak azok tudhat­ják, és láthatják, kik közvetlen közelében vannak. A j­ól láthatást még azon körülmény is akadályozta, hogy a napvilágot elzárták és gyertyákat gyújtottak és a gyertyák füstje olyan ködöt képezett, mely sem a látást, sem az ünnepély fényét elő nem mozdította. 12 óra után néhány perccel megszólalt a tem­plomi zene, az udvar közeledtét jelentve. Az udvar a királyi várlak folyosóin végig, gyalog jött a tem­plomba, a menetet apródok nyitották meg, de azután, hogy ki és milyen sorrendbe jött, azt pontosan leírni nem tudom, mert daczára annak, hogy emelvényen állottunk, a gyertyák füstje, és a távolság miatt kiven­ni nem tudtam. Csak annyit láttam, hogy a király osztrák tá­bornagyi, a vőlegény osztrák tüzér ezredesi egyen­ruhát viselt, mellén piros szalaggal. A menyasszony hosszú uszályos rózsaszín se­lyem ruhában volt, a legalább is három, vagy négy rős hosszúságú uszályt udvarhölgyei vittek. A király­né, ezüsttel áttört gyöngyszín ruhát viselt, fején gyé­mánt diadém és földig érő csipke fátyol, ruhájának uszálya talán még hosszabb volt, mint a menyasz­­szonyé is uszály­át négy udvarhölgy vitte utánna. Az esketést Swarczenberg herczeg bibornok érsek végezte fényes segédlettel. A szertartás V42-re ért véget, és a menet a királyi várba ugyanazon sor­rendben indult vissza, mint a­hogy jött. Délután 3/­4-kor hagyta el a főherczegnő ősei­nek lakát. A tavaszi nap vidáman mosolygott az égen, ha jövő életének jelképe volt ez, akkor nem fogja azt felhő borítani. Négy lovas nyitott hintóban édes­anyja balján foglalt helyet, és kisírt szemei arról tanúskodtak, hogy neki is, — mint minden más leánynak — na­gyon nehéz volt a megválás a szülői háztól. Utána a király jött bajor egyenruhában vejével, ezután a koro­naörökös nevelőjével, szinte két lovas nyitott kocsiban. Az ünnepély tárgya eltávozott... a zajnak el­némult utolsó hangja is, és a­kik a különböző országok által megvoltak bízva, a királynak, királynénak, és a főherczegnőnek, a birodalom országai és népeinek szerencsekivánatait átadni, bevégeztek küldetéseket, eleget tettek kötelességüknek megbízóikkal szemben, és eleget az uralkodó iránt. De vétenénk az igazság, vétenénk küldőink sőt maga ellen a fejedelem ellen is, ha azt mondanék hogy Magyarország üdvözlő küldöttsége elégülten távozhatik Bécsből. Küldőinknek épen úgy mint a fejedelemnek őszintésséggel tartozunk, egyik részre éppen úgy mint a másikra, köteleségünk nyíltan kimondani az igazat, mert csak így értesülhet arról maga a fejedelem is, a­mi nem helyesen történik. A fejedelemre nem lehet panasza a küldöttség­nek, a király, valamint a királyné és Gizella főher­czegnő a legszívesebben fogadta Magyarország fő­rendi és képviselőházának küldöttségét. Az udvari szertartások sorrendjét nem a király vagy a királyné állapítja meg, arra való lenne a fő­udvarmester hivatalnokseregének egész hadával. Nem tudjuk magyar részről szólhatott-e bele valaki a főudvarmester dolgába vagy nem ? Ha szólhatott és a dolog még­is így ütött ki, akkor vétett hazájának méltósága ellen és szegénységi bizonyítványt adott ki alkotmányos érzelmeiről, ha pedig a főudvarmes­ternek magyar részről senki nem szólhatott, szólha­tott volna és szólani kellet volna ma­gának a királynak, a­ki ha főudvarmes­terének tapintatlanságáról értesül, bizonyosan nem fogta volna a panaszt orvosolatlanul hagyni. Mert nem arról van itt a kérdés, hogy az or­szágos küldöttség tagjai közül Péter vagy Pál jól lásson minden ceremóniát, hanem arról, hogy az ál­lam, melyet a küldöttségek képviselnek milyen figyel­met érdemel. Alkotmányos államban a főhatalom nép és feje­delem között egyenlően van megosztva a fejedelem egyik, a népképviselet a hatalomnak másik részét alkotja. És ha a főudvarmester úr a fejedelemmel koor­­dinált hatalom képviselőit, a semmit nem képviselő titkos tanácsosoknak és kamarásoknak alárendeli, csak azért, mert a régi spanyol udvari etiquette köny­vében a souverain parlamentnek nincs rubrikája, és ha a változott időkhöz képest, ezen roszul értelmezett etiquettet átalakítani nem lehet, akkor nagyon kár a parlamentnek magát képviseltetni csak azért, hogy itt, mint a kamarások alárendeltje szerepeljen. Sajnáljuk, hogy az általános örömérzetet az elégü­letlenség hangjával kellett, megzavarnunk, saj­náljuk, de kötelességünknek is mertük ezt tenni és a kötelesség teljesítését — bár sokszor kellemetlenség­gel járjon is — elmulasztani sem lefelé, sem felfelé senkinek nem szabad. Nagy György A magyar delegatió V. ülése. Bécs, ápril 19. A magyar delegatió szombati ülésének első része táviratilag lapunk vasárnapi számában már közölve volt. A külügyi bizottság jelentése részletes tárgyalás alapjául elfogadtatván, annak tárgyalása megkezdetik. Szögyény-Marich László olvassa a kül­ügyi albizottság jelentésének átalános részét. Mérey Sándor osztálytanácsos szó a főérve­ket emeli ki, melyek a minisztériumot a hivatalnoki fizetések állandó fölemelésére indították. Az alsóbb rangú közös hivatalnokok — úgy­mond — csupán fizetéseikből a jelen viszonyok közt meg nem élhet­nek s mellékkeresetre vannak utalva, de nem köny­nyen találkozik mindig oly mellékkereset, mely a hivataloskodással összefér s nem mindenki képes két egymástól egészen eltérő teendőt végezni. A napszám Bécsben — s már évek óta — ily tisztvi­­viselőnek fizetésénél sokkal nagyobb; már pedig azt jogosan lehet kívánni, hogy ily hivatalnok leg­alább is a Bécsben dívó napszámmal felérő jövedel­met élvezzen. A középrangú hivatalnokok, a fogalmazók, tit­károk, osztály- s miniszteri tanácsosok fizetései sem felelnek meg sem teendőiknek, sem állásuknak, leg­­kevésbbé pedig a jelen drágasági viszonyoknak, h így könnyen magyarázható ezen mind gyakorabban elő­forduló eset, hogy hivatalnokok, kik már számos évek során át sikeresen szolgálnak s már magasabb állomást értek el, az államszolgálatot elhagyván más pályára fordulnak. De ezt kivált ügyes és sokoldalú műveltséggel biró egyének tehetik és épen ezeknek kilépte a legnagyobb veszteség az államszolgálatra nézve. A­mi a legfőbb állomásokat, az osztályfőnöki és miniszteri állomásokat illeti: ezekkel egyrészt rendkívüli felelősség, másrészt a képviselettel járó nevezetes költségek vannak összekötve s nem tartja különösen parlamentáris tekintetből kívánatosnak, hogy azon számos indokhoz, melyek a miniszterség elvállalására az elhatározást nehézzé teszik, még a fizetés elégtelensége járuljon. Ezek után az albizottság jelentése ellen, mely a fizetés­emelést nem tartja megszavazandónak, po­­lemizál s hangsúlyozza, hogy az államra sokkal na­gyobb, sokkal érezhetőbb következményekkel járó czél háromos az 50.000 frt kiadás, mint ennek meg­takarítása által. Beszédét így végzi: Azon nagyszerű lendület, mely évtizedek óta a szellemi és anyagi élet minden, viszonyait felforgatta, felemelte egyszersmind az összes javak értékét is; drágább lett a munka, drá­gább a pénztőke, de legdrágább a szellemi tőke. Ezt megszerezni az állam részére, nem csak minden alkotmányos testületnek, sőt minden hon­polgárnak érdekében áll. S ha a törvényhozások feladatuk helyes felfogása mellett az oktatásra, te­­­hát a szellemi tőke gyarapítására milliomokat ál­doznak, akkor talán nem czélszerűtlen, sokkal ki­sebb összeget az államszolgálat szellemi emelésére szentelni. Sem itt, sem ott nem fognak rögtön mu­tatkozni oly biztosan, a­mily bizonyos, másrészt az hogy a mesterségesen leszállított munkabér idővel leszállítja a munkának nem csak árát, de bérérté­­két is. Ha mentve lesz az alsóbb rangú hivatalnok az életfenntartás gondjaitól, ha a magasabb rangú hivatalnok anyagi helyzete olyan lesz, a­minő az észbeli munka sikerességére szükséges, akkor más követelések is fognak létezhetni a hivatalnokok irá­nyában, s akkor a fiatal talentumok, melyek most az államszolgálattól vonakodnak, újra fognak azon pá­lyára fordulni, a­melyen maguknak biztosított állást szerezvén, egyszersmind a hazát is szolgálják. Ily szempontból véve merem állítani, hogy a kérdéses többlet nem meddő kiadás, hanem úgy­­szólván be­fektetés, sőt megtakarítás, és megtakarítás nem el­vont, hanem szószerinti számokban kifejthető érte­lemben, mert azon összegek, melyek kitűnő admi­nistrate által meggazdálkodhatók,sokkal fölülmúlják azon összeget, mely itten kéretik. Mindezen indokoknál fogva kéri a magasabb illetmények megszavazását. (Élénk tetszés). Éber Nándor általános észrevételeket kíván a külügyi politikára nézve tenni, s azt hiszi, hogy a fizetések fölemelése, mely csak az egyes czímeknél szavazandó meg, még nem lehet a vita tárgya. Szögyényi László előadó: Két elvi kérdés foglaltatik az albizottság jelentésének általános ré­szében : a vöröskönyv és a fizetések fölemelésének kérdése. E fölött az általános vitában lenne leghe­lyesebb nyilatkozni. (Helyeslés.) Éber Nándor a legnagyobb megelégedéssel fogadhatja, hogy a monarchia külügyi viszonyai oly szerencsés állapot­on vannak, hogy azokhoz úgy­szólván szó sem fér. A­mi az albizottság jelentésében foglalt azon nézetet illeti, hogy a vörös könyvbe csak a bevégzett kérdésekre vonatkozó okmányok vétethetnek fel czélszerűen, megjegyzi, hogy a vörös könyv egyike azon intézményeknek, melyeket jobb volna megszüntetni, mint tovább fentartani, mert csak szinét nyújtja azon ellenőrzésnek, melyre a kö­zösügyi bizottságok hivatva vannak. Francziaor­szágban, hol a corps legislativ működési köre annyira korlátolva volt, a sárga könyv, mely a szabad nézet­­nyilvánításnak tág tért adott, s némi kárpótlást lát­szott nyújtani az initiativa korlátolt jogáért, termé­szetes, hogy vívmánynak tekintetett, de nálunk, hol a bizottságoknak joga van bármely tárgyra nézve kérdést intézni a kormányhoz, s attól felvilágosítást kérni, a külpolitikai okmányok periodikus köz­zététele legalább is felesleges A vörös könyvnek hivatása volna a delegatiót tájékoztatni a kül­ügyi viszonyok felől, erre azonban szóló né­zete szerint a dolog természeténél fogva nem alkalmas, a­mint ezt a tapasztalás eléggé bebizonyí­totta. Sokkal szélszműbbnek tartaná ennélfogva, ha mint ez Angliában szokás, a delegatió s a külügymi­niszter megtartaná saját initiatiáló jogát az általa szükségesnek tartott, vagy a delegatiók által kívánt okmányok előterjesztése tekintetében. Ezek után egy nagy fontosságú kérdést kíván szóló megpendíteni a keleti vasúti összeköttetés ügyét. Ezen vasút európai fontosságú kérdés, melyben monarchiánk úgyszólván közvetítő szerepet van hivatva játszani kelet és nyű­gat közt. A mi érdekünk az, hogy, két tengerhez jus­sunk : a fekete tengerhez, mely Ázsiával, s a görög tengerrel, mely Indiával hoz bennünket összekötte­tésbe ! Ezen érdek Európa érdeke is. A vasúti össze­köttetések tárgyában már 6 éve folynak a tárgya­lások a szomszéd kormányok közt, de eddig még nem vezettek eredményre. Nincs szándéka e tekin­tetben a váltott levelezés előterjesztését kívánni, csak arra kéri a külügyminisztert, adjon felvilágítást az iránt, van-e remény, hogy a vasúti összekötő pon­tok Törökország, Szerbia és Romániával a legközeleb­bi időben megállapittathatnak. (Helyeslés.) Zsedényi Ede: a külügyi albizottságnak a vörös könyv szerkesztésére vonatkozó véleményét el nem fogadja s a vörös könyv szerkesztését a kü­lügyminiszter belátására bízza. Azután következő fölvilágosítást kér a külügyminisztertől: Miután az osztr-magyar monarchia kereskedelmi érdekeinek védelmére egyik legfontosabb kérdés e keleti csat­lakozás, melylyel némi kapcsolatba látszik lenni Ang­lia és India közt Pesten keresztül Konstantinápolyb­a és onnét Bagdad felé létesíthető vasúti összeköttetés, azt kérdi, várjon a külügyminisztérium megindítot­­ta-e már a tárgyalásokat Szerbia és illetőleg Török­ország kormányával azon határpont iránt, hol a szer­biai vasút csatlakoznék a magyar vasúthoz; továb­bá, miután a román kamarák 150.000 frankot sza­vaztak meg az ottani kormány részére, hogy a ma­­gyarországgal i­s jelesen a Vulkán, Vöröstorony, Predeal és ojtozi vonalak összeköttetését tanulmá­nyozza, adhat-e a miniszer e tekintetben határozottabb felvilágosítást s egyszersmind azon megnyugtatást, hogy közös monarchiánknak ezen keleti tartomá­nyokkal szemben jelen politikai viszonyai olyanok­­, melyek a kérdéses tárgyalásoknak, bár a jövőre senki bizonyosan nem számíthat — ez idő szerint kedvező kilátást igérnek-e ? (Helyeslés.) Andrássy Gyula gróf külügyminiszter: Mél­­tóztassanak megengedni, hogy egyszerre nyilatkoz­­hassam, miután már a szólásra jelentkezők mind elő­adták nézeteiket. Szécsen Antal gr. megjegyzi,hogy a delegá­­cióknak ellenőrzési joga nem a vörös könyv következ­ménye, hanem a törvény rendeletének kifolyása; s e jog épen azért mert alapját a törvényben leli, sem nem gyengítethetik, sem nem öregbíttethetik a vö­rös könyv alakja­ iránti határozat­hozatal által. Az albizottság javaslatba hozott indítványával csak

Next