A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)
1873-09-23 / 218. szám
216. szám, XI. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok-tere, athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és éti kiadás együtt: 3 hónapra ........ 6 frt — kr. 6 hónapra . . . . . . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévankint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. M Más. Budapest, 1878. Kedd, seist. 2. Steex-Kesztéel iroda s Barátok-tere, Athenaeum-építet 1. c.adt A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezdetek. fojtdltatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ÉRBETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere. Athenaeum-épület) küldendők, Budapest, September 28. Budapest, sept. 23. A „Budapesti közlöny “ n ai száma a következő kir. kéziratot hozza : A császári és Apostoli királyi Felsége a következő legfelsőbb kéziratot méltóztatott kibocsátani: Kedves Mazuranic! Magyar miniszterelnököm előterjesztésére önt Horvát-, Szlavón és Dalmátországok bánjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1873. évi sept. hó 20-án. Ferencz József, s. k. Szlávy József, s. k. Az éjjel érkezett táviratok közt találjuk ismételten a hirt, hogy Mazuranic mint bán ő felsége kezeibe letette az esküt. A horvát ügyben ma a „Pester Lloydsban találunk egy czikket, mely azon menthetlen eljárást, melyet Rauchék tanúsítottak, részesíti érdemlett méltatásban.Mi már régebben jeleztük, hogy azon urak, bármily hangzatosan emlegessék is a „magyar“ érdekeket, nem szolgálnak másra, mint épen ez érdekek kompromittálására. A „Pester Lloyd“ ma ugyanígy nyilatkozik. Politikai tapintat hiánya, személyes tekintetek túlnyomó volta juttatta tönkre az uniópártot, nem a magyar kormány „passivitása.“ A kormányhatalom elvesztése egy pártot sem ment föl a haza iránti kötelmek teljesítésétől, s egy töredék, mely, mert a curuli székekből kiszorittatott, részvétlenül tudná nézni, (s az unioristák pesti barátai nekik ezt involválják) mint borittatik lángba a capitólium, az teljesen eljátszott minden igényt a becsültetésre. Ha a Rauch-töredék e szerepre vállalkozik, akkor lehet, hogy mi a magunk részéről békében hagyjuk őket, csakhogy akkor ne emlegessék ők hasonlíthatlan hazafiságukat, ellentétben a nemzeti párt „kétszínű és személyes“ érdekpolitikájával. Mi e sorokhoz csak egy irányban kívánunk megjegyzést fűzni: abban, hogy figyelmeztessük a kormánysajtó némely részét, mi következménye lehet annak, ha a Horvátországban magukat lejárt, mi több, kompromittált egyéneket emlegetjük úgymint hazánk egyedüli barátait, s kizárólagosan lehetséges szövetségeseit. Bárhogy méltányolnék is a volt uniópárt múltjának érdemeit, jövőjével nem mernék egy kártyára tenni fel a magyar horvát testvéri összetartozás jövőjét. A „Lloyd“-ból mai reggeli lapunkban átvett „kitűnő deákpárti“-tól eredt közleményre mai számában teszi meg a „Lloyd“ tegnap este elmaradt megjegyzéseit. Közöljük e megjegyzéseket szó szerint. Föntartjuk magunknak — írja a „Lloyd“ — hogy legközelebb behatóbban térjünk vissza e tárgyra, kiemelünk azonban már most két pontot, nehogy azok iránti hallgatásunk félreértésre adjon alkalmat. Hogy a pénzügyminiszternek a jövő év végéig épen 74 millióra lesz-e szüksége, nem tudjuk, ha mindjárt föl is teszszük, hogy az esti lapunkban közlött czikk tisztelt beküldője jó forrásból merített. Ha azonban helyes is az általa említett szám, nem találnék azt oly megfoghatatlannak s hallatlan nagynak, mint azt tisztelt barátunk látja. Tudvalevőleg a folyó évben (az 54 milliós kölcsönt már leszámítván) még vagy 15 millió marad fedezetlen. Továbbá az első félév jövedelmei rendesen az előirányzattól 20 millióval el szoktak maradni; igaz, ez kipótoltatik az év második felében, de ami az év második felében jő be, azzal nem lehet az első félév szükségleteit fedezni, hanem azok más után fedezéséről kell idejekorán gondoskodni. Ha pótoltatik a fogyatkozás az év második felében, úgy a fölösleg igen jól fog esni, s az a következő évi szeptemberi kiadásokat fedezendi s épen a körülmény, hogy az eddig lehetetlen volt, vezetett oda, hogy egy sereg kisebb hitelművelettel kellett az első félév zavaraiból kibontakozni. Különösen 1874-ben, midőn egy rész év (az 1873 iki) lesz hátunk mögett, midőn az ország adóteje még jobban ki lesz merítve, a jövedelmek az év első felében bizonyára még jobban hátra fognak az előirányzat megett maradni, úgyhogy az előirányzathoz képest a fogyatkozást bizonyára tehetjük 30 millióra. Ez az idei 15 millióval már 45 milió. Ha hozzávesszük még az 1874-ki junius szükségletét (a nagyobb mérvű jövedelmek ugyanis közönségesen csak augusztusban kezdődnek) úgy (a szelvények, valutgarantiák stb. által, körülbelül 10—12 millió erejéig) a fedezendő összeg bizonyára lesz 56—57 millió, s ha a kormánynak még jelentékenyebb összegre lesz az országban (a tisztelt beküldő nyilatkozata szerint is részben legalább) utalgó szükség enyhítésére, úgy a fedezendő összeg alig maradandó 74 millió alatt. A nélkül, hogy commentárt imánk e „megjegyzésekéként itt bizony itásitt az, mely ama „kitűnő deákpárti“ a „N.ft által ma absurdumnak jelzett okoskodását minden tényében megerősíti, egyszerűen csak arra utalunk, hogy az 54 milliós kölcsönt hozzá számítva, Magyarországnak a jelen gazdálkodás mellett két évi államháztartásának egyensúlyban tartására 175 millióra van szüksége. Hogy e nagy kölcsön nem egészen egy év leforgása alatt köttetik, s hogy a legroszabb pénzviszonyok közt jön létre, az súlyosítja ugyan az intézők hibáit, de magához a tényhez képest csekély mérvben hihetetlen körülmény. A honvéd főparancsnokságramosás rendeletén ma a „Honvéd“ ép oly határozottan mint hazafiasan veri el a port. Cikkéből közöljük a következőket: Ha komoly megfontolás tárgyává teszszük a honvédelmi minisztériumnak, a honvédségnek a sajtó használatát korlátozó közelebb kiadott, s a hazai lapok által illusztrált rendeletét és a most kibocsátott azzal egy húron pendülő főparancsnoksági rendeletet, a tiszti kinevezések körüli eljárásokat stb. a bizalmatlanságnak csírája a keblekben méltán sarjadik ki. A rendeletnek alkotmányos szempontból legbotrányosabb része az, hogy abban a fölebbvalók felhatalmaztatnak, minden tisztet, ki fölebbvalóját tehbségére, jellemére, törekvései czéljára katonai vagy polgári körökben bírálni merészeli, szolgálati úton feljelenteni! A rendelet ezen tétele által a honvédség tisztei a legszolgaibb helyzetbe kényszeríttetnek ! Hova fog ez vezetni ? A lazult összetartásszegény testületi szellem bizonyára ezáltal nem fog szilárdulni, sőt ez egyenetlenség sorát fogja növelni. Végiggázol ezen rendelet a honvéd tisztekre nézve alkotmányos alakban a szolgálati kötelességek korlátain belül biztosított egyéni szabadságon és a polgárt mint katonát gépies elemmé törpiti. Az alkotmány nem tűr meg keretében hason intézkedéseket s azok ha felmerülnek bárhonnan, jöjjenek is, mint az alkotmányosság-rendszer természetével nem egyező kinövések — elfojtandók. A honvédelmi miniszternek a véderő törvény 28. §. értelmében a tiszti kinevezéseknél hatalmában állott a honvédség keretébe az intézmény hazafias ügyétől utógondolat nélkül áthatott elemeket bevonni. Az ezen alkotmányos joggyakorlata körüli túlengedékenység folytán az önkényuralom katonai rendszerének oly telivér és a magyar honvédség ügye iránt idegenséggel viseltető növendékei által árasztatott el a magyar honvédség, mely honvédségünk ügyellenségei által pártfogaltatva, saját hazánkban, saját tűzhelyünk körül a honvédségnél uralkodó elemmé nőtte ki magát. A közmondásokban néha sok igazság van »Fogadd lea lakodba és holnap kiszorít a házadból !« Félig meddig így vagyunk mi is honvédségünkkel. A közös hadseregbeli számos áttételek alkalmával a honvéd főparancsnoksághoz is történtek beosztások. Alig egy év és ime már nem vagyunk otthon saját házunkban. Az olasz király tegnap délután érkezett meg Berlinbe. Több oldalról vett értesülés szerint Russel Odo lord, angol követ Victor Emanuel berlini időzése alatt elutazott Berlinből. A „Pali Mall Gazette“ az ő távollétének okául azt hozza fel, hogy a követ egy közeli rokona beteg. Feltűnő, hogy a „Deutsch. Wochenb. “ hasonlót állít gróf Károlyiról, az osztrák-magyar követről, anélkül, hogy ezt közelebbről indokolná. Még be kell várni, váljon ez a hír, vagy a „Köln. Zig“-nak valamivel régibb hite való-e. E hír következő: „Az osztrák-magyar, orosz és franczia követek, amint eddig bizonyos, Victor Emanuel berlini időzése alatt Berlinben lesznek. Goutant Biron és Oubril urak Baden- Badenben vannak és innen Berlinbe várják őket. “ Berlinben nagyon komolyan foglalkoznak Lamarmora leleplezéseinek czáfolásával, mit könnyen érthető okokból rövid időre elnapoltak. A „Bresl. Ztg”-nak a következőket írják Berlinből: „A Lamarmora leleplezéseit czáfoló két félhivatalos röpírat kibocsátása irányadó személyek kívánsága folytán bizonyos okokból rövid időre elhalasztatik. Eb talán következménye a királynak Lamarmora grófhoz intézett azon kérelmének, hogy leleplezései második kötetének közrebocsátásával a fejedelmi tanácskozás utánig várakozzék. A szóban levő két röpirat megjelenése is csak idő kérdés. Ebből következtetést vonni a berlini és római kabinet többé vagy kevésbé szilárd egyességére, nagyon elhamarkodott dolog volna. Amint megbízható forrásból értesülünk, az egyesség formális megkötésére mindez ideig határozott lépések még nem tétettek.“ Chambord gróf magatartásáról a trónkérdésben és nézetéről a franczia fusio ügyében a hírek még mindég igen ellentmondók. Egy Reuter féle sürgöny szerint a monarchisták nincsenek távol a közös kiegyezési alaptól. Chambord gróf felhatalmazza barátait annak kijelentésével, hogy a nemzet jogait nem vitatja el, hanem beleegyezik abba, hogy a jövő alkotmánytervezetet a népképviselőkkel megvitassa, s hogy a közte és a nemzetgyűlés közti kiegyezés czélzata kétségbe nem vonandó. Másrészről megint azt állítják, hogy minden törekvés a grófot compromissumra bírni, sikertelen volt. Másrészről pedig azt mondják, hogy Chambord gróf, ha egyszer elfoglalta a trónt, hajlandó a párisi gróf javára leköszönni. Ha az orleanisták ily tervek által rábhtatják magukat, hogy a „Roy“-nak hódoljanak, akkor nagyon kockáztatott kísérletet tesznek. Miért ha Chambord gróf egyszer elfoglalta a tiónt, nélkülözhellenségi érzete mind magának mind fekete párthiveinek oly nagy mérvben növekednék, hogy a párisi gróf várhatna. Jószántából nem köszönne le, hanem a körülmények, de akkor sem a párisi gróf javára, leköszöntetnék. Különben is nagyon furcsán hangzik a trónról leköszönés ígérete, mielőtt azt elfoglalta valaki és biztosan hiszi, hogy elfoglalhatja valaha. A „Bien public”-nek sajátságos nézete van a hadi tervről, melyet a legitimista képviselők Frohsdorfban kifejtendők. E terv abban áll, hogy Chambord gróf semmit se szóljon, semmit se tegyen, semmi nyilatkozatot ki ne bocsásson és semmi kérdésre se válaszoljon. A coalitio hívei e tartózkodás mellett vannak. Az uj ülésszak megnyitása alkalmával a monarchiának elvben elismerése iránt fognak indítványt benyújtani. Ezután fogna Chambord gróf Francziaországba menni, s ekkor egy második inditvány létetnék aziránt, hogy a nemzetgyűlése határozata neki kézbesittessék. Ezután tanácskoznának a további kérdésekről, és azt hiszik hogy a dolog így hamarább sikerülene. A „Journal des Debats“ hasábjain Lemoinne derekasan neki megy a franczia ultra - montánoknak, kárhoztatva eszeveszett terveiket, melyek Francziaországnak Európától való elszigetelését eszközölték. Többek közt ezeket mondja: Francziaország katholikusai nem tehettek okosabbat, mint azt, hogy most,midőn az olasz király a németek részéről oly nagy hízelgéssel és barátságos meghívással elhalmoztatott, nekirontanak és keresztes háborút indítanak egy szabad ország ellen, mely az európai nagyhatalmak támogatására számíthat. A párisi érsek, kinek békét kellene hirdetnie, maga megy elől példaképen, felöltvén Amiensi Péter csuháját. És a többi zarándokok, kiknek számuk napról napra mindkét nemből szaporodik, Róma nevét hangoztatják Francziaország előtt. Az érsek az égi segélyen kívül a világi hatalmak támogatását is felhívja. Miféle hatalmakét? Van-e egyetlen egy, mely e hivást követi? Egy hatalom felel e pillanatban és a mi vakbuzgó rajongóinknak figyelni kellene e hangra. Az olasz király utazásának legfontosabb része nem Németországban, hanem Bécsben van. Victor Emanuuelnek megjelenése 1866-iki szövetségeseinél Berlinben nem bir valami különös jelleggel. Sőt feleslegesnek tartjuk kutatni, létrejön-e formális egyesség a két kormány között. Vannak bizonyos egyességek, melyeket nem kell előzetesen megírni, s melyek maguktól keletkeznek, ha a szükség kívánja. Ennek ellenében az olasz király bécsi látogatása egész más jelentéssel bír. Magában zárja az Olaszországban történt dolgoknak Ausztria-Magyarország részérőli elismerését és jóváhagyását. Ez az utolsó pecsét, mely a történet egyik legnagyobb eseményére nyomatik. Ha tehát az európai hatalmak segélyei hívják fel, az a kérdés, hol vannak azok? Talán azt mondják, hogy a pápaság gyöngéit és magára hagyatott helyzetét kizsákmányoljuk. Erre azt feleljük: A mi szándékunk a helyzetet a maga meztelenségében, számunkra legridegebb meztelenségében feltárni. Ez okból beszéltünk az érsek párisi leveléről oly kifejezésekben, melyeket, ha túlzottak lennének, visszavennénk. Ki kell mondanunk, hogy az ő nyilatkozata a körülmények számbavétele után politikátlan és ügyetlen, s ha a kath. párt csakugyan keresztes háborút akar indítani, az valóban esztelenség ; ha pedig az ő éneklései nem egyebek, mint jámbor marseilleise-ek, a hívők fejeinek hódítására, akkor e gyakorlatok elég drágába vannak, hogy ismétlésük ellen tiltakozzunk. Cartagena ostromát még nem kezdték meg. Ezalatt a felkelők a birtokukban levő óriás pánczérhajókkal razziát eszközöltek élelmiszerekre, és azt sikerrel véghez vitték. A vár kiéheztetne légből kapott terv, mert lehetetlen a vár élelmezését megakadályoztatni. Egy Madridból vett sürgöny megerősíti a ciilista bandák leveretését a köztársasági Santa Pau és Lome tábornokok által. Feltűnő e csatározásoknál, hogy a harczban ugyan kímélik egymást az ellenfelek, s a carlisták csakhamar megoldják a kereket. Angol sürgönyök szerint az összeütközés több óráig tartott és a republikánus sereg 12,000, a carlista 3500 emberből állott. Az utóbbiak 8 halottat 16 sebesültet és 7 foglyot számítanak. A republikánusok 2 halottat vesztettek és 8 megsebesült. Úgy látszik nem hátultöltőkkel foly a harcz. A„HON“ TÁRCZÁJA. Nemzetközi kocsiverseny. Bécs, sept. 22. Ma reggeli 8 óra tájban a „Praterstern“ szokatlanul megélénkült; kocsik százai és gyalogosok ezrei tartottak ismét a Prater főfasora felé, mely minden irányban el volt zárva. A főfasor volt ugyanis kitűzve a nemzetközi kocsiverseny színhelyéül. A kocsiversenyek, gyérebbek lévén a lófuttatásoknál, sokkal is inkább hatnak az újdonság ingerével s e körülmény teszi érthetővé azt, hogy az esős idő és a mi fő : a hétköznap daczára a Prater főfasorát egészen ellepte a közönség s hogy a mai versenyt nem kevesebben nézték, mint a tegnapi futtatást. Számos idegen volt a nézők közt, a bécsiek azonban a legnagyobb contigenst szolgáltatták. Utóbbiak közt nagy volt különösen a bérkocsisok száma. A főfasor jobb oldalát emelvények foglalták el, a baloldalon pedig az állók foglaltak helyet. A császári emelvényen Károly Lajos és Vilmos főherczegek, a toscánai és modenai nagyherczegek és a kiállítási főigazgató jelentek meg. A császári emelvénytől balra, a viaduct felé, sokt a bírálók : Rohan Benjamin herczeg és Haberlandtner páholya; a császári emelvénytől jobbra eső páholyokat díszes női közönség foglalta el. A verseny kezdete 9 órára volt kitűzve, de az csak 9 i’ éii negyed órával kezdetett meg. Először egylovasok futtattak. Versenyezhetett bármely országból származó ló, két vagy négy kerekű kocsival. Nagyon természetes, hogy minden tulajdonos az előbbenit se nemben is a legkönnyebb kocsit választotta. A futtatás ügetésben s idő szerint történt, még pedig akként, hogy a versenyző az öszszekötő vasút hidjától, tehát a főfasor végétől a főfasor másik végéig hajtatott s onnét visszafordulva, ismét a kiindulási ponthoz tért vissza. Ez ut 2 A angol mértföld, vagyis 2345 bécsi öl. Öt díj volt kitűzve: 4000 forint és tiszteletdíj, 1600 forint, 800 forint, 400 forint és 200 forint. Bejelentve 22 egyfogatú volt, ezek közül nem futott négy. Először Badini olasz származású Lambrone-ja futott végig a pályán, könnyű kétkerekű kocsit vonva maga után. Mint az ifjból kilőtt nyíl, oly sebes volt. Végre eltűnt látkörünkből s a közönség találgatni kezdé: hol futhat ? „A rondeaunál van már“ — szólt az egyik. „Lehetetlen — volt rá a válasz — hisz alig múlt el három peres, hogy elindult. Bizonyára még csak a lókiállítás bejáratánál van.“ — Eközben a versenybírák tribune-jén a perczeket jelölő csengetyű négyet ütött. Négy perc múlt el. „Most van a fordulónál —- vélekedett ismét a közönség. Nem macskaugrás az a 2 3/4 angol mértföld. Negyed óránál tovább fog tartani, míg visszatér.“ A „kilőtt nyíl“ azonban sebesebb volt, semhogy a közönség gondolta. Mint a szél repült vissza az olasz paripa s alig múlt el 7 percz, midőn a császári emelvény előtt elhajtatott. A közönség, melynek zöme ez emelvény előtt foglalt helyet, frenetikus tapsokkal üdvözlé a Lambroné-t, mely 7 perc és 17 másodpercz alatt elért a kitűzött czélhoz. A második versenyző paripa, Tentative franczia származású volt. Ez is jól indult, de tán ép azért mivel elemtől nagyon is neki indult, a főfasori második kávéház előtt egy kandeláberben megakadt, a kocsi összetört, a kocsis könnyen megsebesült és a győzelemsorár Tentative nek vissza kellett térnie. Később azonban újra futott. Harmadik Mazourine orosz származású Seriosnoi-ja volt, mely 7 percz és 7 másodpercz alatt futotta be a pályát. Ezután három orosz származású jó következett egymásután. Obolensky herczeg Volokitajának, mely alacsony oroszos kocsit vont maga után, nem volt szerencséje, mivel csak 8 percz és 45 másodpercz alatt ért be, ami mindvégig a leghosszabb idő volt. Hasonlíthatatlanul jobban futott azonban ennél Mazourine Crassá-ja, mely a közönség lelkes tapsai közt, 6 percz és 56 másodpercz alatt ért vissza a kiindulási ponthoz. Obolenski herczeg Grosnoi-ja is jobb volt, mint a Volokija, mivel 7 percz és 5 másodpercz alatt ért be a czélhoz. Következett a 8-ik egyfogatú, Annovi olasz származású, Cortabeli marquis méneséből való Camarellája. Ez a kiindulásnál igen jól indult, de később fáradtnak látszott, mindamellett csak 7 percz és 33 másodpercz alatt tért vissza. A 9-ik elmaradt s következett Valentin Camillaja, melynek 7 percz és 30 másodpercz kellett, hogy a 20 mérföldet befussa. Ugyancsak Valentin orosz származású Luvaskája 7 percz és 52 másodpercz alatt ért a czélhoz. Igen jól futott az ezután következő három ló , Le Josiff Franczia származású. Onoriére-je, mely 7 percz és 13 másodpercz alatt, Gommi és Bonetti Vandaloja, mely 7 percz alatt és Beck magyar származású Jenny-je, mely 7 perez és 44 másod perez alatt tért vissza a kiindulási ponthoz. De la ville ezúttal nem aratott dicsőséget Lingot d‘or nevű lovával, mivel ez csak 8 perez és 35 mpercz alatt érte el a czélt. Grimmayer magyar származású Jeani-ja nem futott. Gruber bajor lótenyésztő angol származású paripájának kereken 8 percz kellett, hogy a pályát befussa. Gallina olasz lótenyésztő orosz származású Visapurja 7 percz és 37 másodpercz, Egger orosz származású paripája 7 percz és 29 másodpercz alatt futotta be a 23/1 mérföldet. Lübbé báró egyfogata, mely 21 ik volt, szerencsétlenül járt, a kocsi összetört, a kocsis megsebesült és a paripa elmenekült. Ezután futott másodszor a fenebb említett Tentative, még pedig oly bravourral, hogy 7 percz és 8 másodpercz alatt ért a czélhoz. Utolsó volt a sorban Leydolt angol származású paripája, mely 8 percz és 10 másodpercz alatt ért a czélhoz. Az első, egyfogatúak versenyének eredménye tehát a következő volt: az első (4000 frtos) díjat Mazonine Crassája nyerte, a másodikat (1600 frt) Gommi Vandalója, a harmadikat (800 forint) Obolensky Grosnoi-ja, a negyediket (400 forint) Mazerine Schornoija és az ötödiket (200 frt) Joulien Tentative-je. Következett ezután a kétfogatúak versenye. Versenyezhetett mindenki, „szolgák kivételével“, négykerekű és négy üléssel ellátott kocsikkal. A distanczia 4690 bécsi láb, vagyis 5’/2 angol mérföld volt. A versenyzők sorsot húztak s eszerint álltak egymás után. Mikor aztán a jel megadatod, a fia négy fogata megindult s 17 percz múlva elsőnek Mazourine orosz származású Dujak és Sabarnoi nevű paripái érkeztek villámgyorsasággal a czélhoz. Az első dijat (2000 frt) Tehát Mazaroni nyerte. Másodiknak Lüble b. orosz származásu pajripái érkeztek be. A második dijat tehát (1003 ft) Lüble b. nyerte. Harmadik és utolsó verseny a frakkerotok versenye volt. Versenyezhetett ugyan min-den osztrák-magyar számozott kétlovas hi-fi-kocsi, de a versenyzők mégis egytől-egyig bécsiek voltak. A bécsi nép nagy érdekkel tekintett e verseny elé. A Sárik, Franczik és Johannok „fessen“ kicsípték magukat. Tizenegy bécsi bérkocsi állt a sorompóba. Ezek is sorsot húztak. Húsz percz eltelte után érkezett be az első kocsi a közönség tapsai közt. A lovak Schulz János bécsi bérkocsi-tulajdonoséi voltak. Ez nyerte el tehát az első (500 frtos) dijat. Ezután Leydolf lovai érkeztek be; ez nyerte a második (200 frtos dijat. A harmadik (150 frtos) díja a 11 ner Lipótnak, a negyedik Wink- ter Józsefnek jutott. A győztes frakkerosok a kollegák hurrája közt mentek vissza a városba. „Der Schulz hatgwunna?— kérdd el v hős »Rosselänker“ — Ui, da wird‘s Rausch geben, — kiált a győzelem ittasan, már — előre is. Ezzel a verseny, d. u. 10. órakor véget ért, órától kezdve a lovarda helyiségében minden józsefvárosi választónak kiszolgáltatás, aki szavazó jegyének előmutatása mellett e végből jelentkezik. ! ! — A józsefvárosi választók 30-as bizottsága ma 9 órakor megtarta ülését a lovardában. A városi képviseletbe 24 rendes és 6 póttagol ajánlandók névsorának megállapítása végezte a szavazójegyek beadatvá ■ s összeolvastatván, huszonhét beadott, szavazat közztts a rendes tagságra a következők kaptak legtöbb szavazatot: 27 szavazatot nyertek Steiger Gyula és Schuszter János, 26 szavazatot Ballagi Mór, Császár Károly, Kleineisel József, Krausz Lajos, Kerstinger György, Radocsay Ferencz, 25-öt Fereki Miklós, Gottgeb Antal, Radocsay Lajos, 24-et Simkovits Mihály, Nagy István, 22 öt Déry Mihály, Lipárdy István, 20-at Morlitzer Lőrincz, 19 et dr. Ladányi István, 17-et Antony Károly, Seewald Vilmos, 16-ot Simkovits János, 15-öt Ács Lajos, dr. Csillag Zsigmond, 13-at Áldor Imre, Szalay István. Ez eredmény szerint tehát ezek fognak a 30-as bizottság által a választóknak ajánltatni rendes tagokat. Mint póttagok legtöbb szavazatot nyertek: Fenyvesi Adolf 20-at, Sváb György és Diviaczky János 19-et, Thék Endre és Hoffmann Ármin 12-öt, Mudrony Pál 11-et. Póttagokat tehát ezek fognak ajánltatni. Legtöbb szavazatot nyertek ezek után a rendes tagságra: Rock Szilárd, Kiss Péter, Hegedűs Sándor, Ámon József, Komlóssy László, a póttagságra Papst Ferencz és Haas Tivadar. Az ekkér elkészült lajstrom az összes józsefvárosi választók teljes lajstromával és a budapesti virilisták névjegyzékével együtt holnap reggel . Néhány szó a m. e. gőzhajótársaság ügyében. Habár a lapokban eddig is sokat lehetett olvasni a m. e. gőzhajótársaság válságos állapotának okairól, nézetem szerint ezek mindeddig ki nem meríttettek. A szept. 24-iki közgyűlés határozni fog a társulat sorsa felett, s ha nagy áldozatok árán további fentartása mellett nyilatkozik, egyszersmind szon bajokat is orvosolnia kell, melyek a társulat életén eddig rágódtak s ezt azután is veszélyeztethetik. De a sikeres orvoslás mindig a baj felismerését feltételezi, a mivel ez egyetlen magyar vállalat — melynek bukása életrevalóságunkon a külföld előtt helyrehozhatlan csorbát ejtene — oly fogyatkozásokban is szenved, melyek sem a lapokban, sem a gyűlésekben érintve nem voltak, talán nem lesz még késő ezekre is rámutatni s a közgyűlés figyelmét felhívni. A válság okául a következőket halljuk említtetni, hogy a társulatot kezdettől fogva óvatlan kéz vezette, hogy az egyesülés nem vált előnyére, jövedelmét a rosztermések csökkentették sőt. Habár elismerjük is ezen okok fontosságát, mégis határozottan tagadnunk kell, hogy egyedül ezeknek hatása alatt jutott volna a társulat jelenlegi siralmas helyzetébe, mely csak kevés reményt képes nyújtani jövője iránt, hanem legyünk őszinték és valljuk be, hogy a részigazgatás vitte a társulatot az örvény szélére, mely a felismert, vagy fel nem ismert bajokat gyakran a legferdőbb intézkedésekkel avagy épen tétlenséggel igyekezett orvosolni s magukat a részvényeseket is félrevezette. A magyar táblát ugye nem jutott volna ennyire ha az igazgatótanácsban jóakarat, képesség és így kis hazafiság, az alárendelt közegekben pedig több ügybuzgóság és kevesebb önzés lett volna. Ha társa-n álunk hivatalnok Tárfi rém hiányzanak azon tulajdonok melyekkel a német társaságéi legalább nagyobb részben, — az igazgatás gondoskodása folytán bírnak, nem került volna oly rosa hitbe, milyenben tényleg van, mi bukásának egyik fő oka. Felügyelet én szigorú ellenőrködésről a m. e. gőzhajótársaságnál alig lehet ezó, másként nem kellene azon botrányos rendetlenséget tapasztalnunk, mely a hajózásnál még mindig dívik, s némely ügynök úr nem gazdálkodhatnék oly szabadon saját zsebének, mint ezt különösen egyiknél tapasztaltam (mert, fájdalom, családomhoz tartozott), ki évenkint ezreket költött s azonfelül régi adósságait is fizetgette, s mindezt szerény ügynöki jövedelméből! Mondják, hogy a társaságnak a személyszállításból csak kára volt; de hogy is lehetett volna haszna belőle, mikor egyik-másik rozzant hajóján az életét koczkára tevő utas a gép dübörgésétől majd megsikerült s nem mert ? hajó soha vizet szivacsot nem látott ronda padjaira leülni, mihez hozzájárult még a német társaság bérenczeinek működése, kik mint magam tapasztaltam, a magyar jóállomásnál összecsődült utasokat a magyar hajó elsülyedásével rémilgeték s avval édesgették a német hajóra, hogy azon olcsóbban és gyorsabban utazhatnak. A magyar ügynök urak evvel mit sem törődtek, lévén nekik ennél nagyobb gondjuk. És — hogy a legkárosabb mulasztást érintetlenül ne hagyjam — nem lehetett volna e a hajózást Bétáig kiterjeszteni? a midőn a német hajókat mindig zsúfolásig megtöltött utasok s az alsóbb vidékekről szállított roppant mennyiségű terhek nagy része bizonyára a magyar társaságnak jutott volna. Avagy a paritás elvénél fogva a német társaság jogában áll a magyar Dunán végig hajózni, ha a magyar hajók útjukat Dévénynél tovább nem folytathatják? Hogy a mulasztásnak oka részben szánandó függő helyzetünk Bécstől és a magyar kormány erélytelensége, jól tudjuk, de másrészt meg vagyok győződve, hogy az igazgató tanács esélyének, támogatva a honi sajtóban nyilvánuló közvélemény által, sikerült volna ezt kivívni. Azt mondhatná valaki, hogy ehez is pénz kellett volna, ez pedig a magyar társaságnál a legkevesebb. Erre azt lehetne felelni, hogy a hajózás kiterjesztését Bécsig akkor kellett volna létesíteni, midőn még pénz volt, ha ez kevés lett volna, a magyar közönség, különösen a kereskedő világ , mely érdekeit fel tudja fogni, nem vonta volna meg támogatását a társulattól, ha abban életet s helyes irányú törekvést lát vala, mint biztosítékát annak, hogy tőkéi később a nemzetnek elismerést és azonfelül anyagi hasznot is fognak eredményezni. Erről azonban a sept. 24-ei közgyűlésen nem lehet szó, mert ha elhatározná is a társaság további