A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-06 / 230. szám
elvek tanodáinkban, sajtóban s a közéletben is virágozni fog, s ha épen ennek múlhatatlan következményeként eddigi jogi politikánk társadalmi józan politikává alakul át, ez esetben önként megszűnik ama veszélyes irány, mely jogászainkat s jogtanodáinkat a messzebb látók előtt megbélyegzi. S reményem, hogy ezen szebb jövőre egyike az első lépéseknek a nemzetgazdaság tudományos felkarolása. Ezt sürgettem én jelen soraimban, s ezt fogom sürgetni a jövőben is, mert a nemzetgazdászat tudománya fontosságának átalános tudatra nem emelkedését társadalmunk s tudományos életünk ezer meg ezer bajai között egyik legfontosabbnak tartom. György Aladár: Forgalmi és tőzsdeválságok. — Horn üdétől. — (Felolvasta a szerző az »Aero« kereskedelmi egyletben okt. 4-én.) IV. A visszatekintés John Lawra és korára két dologról győzhette meg önök at uraim: 1.hogy a nagymérvű börzeszédelgés, a tömeges alapítás és kibocsátás, amint azt legutóbb Bécsben s részben Pesten is átéltük, még az eredetiség és újság érdemét sem igényelheti magának, 2. hogy e túlzás magát mindig gyorsan és keserűn megboszulja, úgy hogy a romlás akkor sem kerülhető el ha — mint a Missisipi-comoediánál történt — a vezetők és félő érdekeltek határtalan hatalommal rendelkeznek s azt minden tekintet nélkül alkalmazzák is. . . . De, kérdik önök, miért lehetetlen e gördülésnek indult lavinát megállítani, mert lehetetlen e szörnyű romlást elkerülni? Egész egyszerűen azon örök természeti törvény folytán, amely szerint lehetetlen s az is lesz mindig, semmiből valamii, nem hogy sokat, teremteni, óriás épületet a légben építni. Egyszer utalán hitték, hogy isten a világot semmiből teremté, a modern tudomány a mindenség létrejövetelére nézve is jelentékenyen átváltoztatta a nézeteket. Ha engedjük meg bár, hogy az istenek valóban értettek, sőt értenek a semmiből alkotáshoz, az emberek bizonyára elzárvák e képességtől. Természettan és vegytan újabb időkben a természet műhelyének ellestek néhány legdrágább titkot, s út fémek, színek, erjesztő anyagok, mozgató erők, stb. létrehozásával szerencsével kontárkodtak bele a nagy mester mesterségébe, de csak mindig már meglevő anyagok elválasztása, összetétele, felhasználása által, még soha sem sikerült, de eszükbe sem jutott, hogy anyagot, vagy erőt teremtsenek semmiből . . . Csak a pénztudomány vakmerősködik arra, hogy e minden csoda közt legcsodálatosabbat játszva létrehozni akarja, s túlszárnyalja még a középkor alchymiáját is, mert ez ezüstöt, vagy hason értékes dolgokat vettetett legalább a retormába, melyből az aranyat várta. Mit az ujabbkori francz geniek és tőzsdekirályok, mint puszta empirikusok, gondolat nélkül elkövetnek, az John Lawnál, ki mindenesetre a modern agiotage atyjául s nagy mesteréül tekinthető, bár téves, de átgondolt rendszer, hogy úgy mondjam rögeszme volt Nem puszta szédelye volt ő, nem az legalább kezdettől fogva, ő hitt abban, amit elhitetni akart; ő —mindenesetre igen ritka jelenség minden idők történetében — az új evangéliumiak, melyet hirdetett, legmeggyőződéstelibb hive is volt. Nem csak gyakorlati financier,volt ő, ha egyszerifinancz-theoretikus is. Évtizedeken tűnődött, kutatott a pénz és hitelkérdések felett s e tárgyban némely művet is bocsátott világgá, melyek nagy része még ma is olvasásra méltó. A hitel talányos természetének, csodakeltő hatalmának felfogásában, a mi voltakép csak a mi korunkban került köztudalommá, a szellemes skotán egy századdal megelőzte korát; de élénk vérmérséklete, játékos természete, buja képzelme sokkal túlhajtották őt a reális határokon a minden feltalálóval és felfedezővel közös fanatizmus túloztatta vele egész a mesésig, sőt a torzig az eltalált helyes irányt. S mégis oda jutott — s ez egy magában elég lesz jellemzésére, mert részletekbe nem bocsátkozhatom itt — hogy a pénz és hitelügy alapjául a következő tétel állítja fel: a legjobb forgalmi eszköz (pénz) ideálja az, amely absolut semmi belértékkel nem bir, s erre nézve csak még egy kívánság lehetséges , az hogy hazai papírból készíttessék. Uraim! A hazai hulladék vagy rongy ezen nagyra becsülése még ma is virágzik s nálunk jobban mint bárhol másutt. Hiszen Ausztria és Magyarország már egy negyedszázad óta élvezik a szerencsét, hogy nincs más fogalmi eszközük, mint amely „absolut semmi belértékkel nem bír.“ Ennek következménye, hogy nemzetgazdasági és egyéb állapotaink sokféle zűrzavarát még az örökös valuta- ingadozások is fokozzák; azt is ez állapotnak köszönjük továbbá, hogy némileg el vagyunk zárva a világpénzpiacától, s koránt sem vagyunk abban a helyzetben, hogy mint más államok, pillanatnypénzzavarainkat, idegen tőkék bevonásával szüntessük meg. A Lawféle eszmény ezen utánzása sok tekintetben elmarad azonban az eredetitől. Lawnak sikerült, legalább eleintén, bankjegyeit elannyira megkedveltetni, hogy azokat 5—10% felpénzzel fizették; mi nem tudunk kimenekülni a disagioból. Szabály szerint (lásd 1869) a pari-árfolyamtól is annál gyorsabban sietünk vissza, minél közelebb éreztük már ahoz magunkat, e tekintetben a mai öt százalékos valóban aggályosnak is tekinthető, mert csakhamar huszonöt százalékossá tételét gyaníttatja. És úgy látszik, hogy egy nagy tény előestéjén állunk, mely a türhetlen s nemzetgazdasági tekintetben helytelen állapotot újból, a bankakta meghoszszabbítása által évtizedekre kiterjeszti, sőt Magyarországban, ahol eddig csak tűrve volt, számára a törvényes alapot megadja. Elragadó kilátás !V. Eltekintve viszonyainknak Francziaország múlt század elei viszonyához való ezen hasonlatosságától, ami, senki sem tagadja, nagyon lényegesen hat válságainknak majd létrehozásához, majd meg élesbé tételéhez, nem kevésbé hátrányosan hat azon tény, hogy ama Law féle félremagyarázás, a hitel erejének s hivatásának azon túlbecsülése még mindig nagy érvényre tarthat számot. A hitel, tisztelt gyülekezet, mindenesetre egyike a nemzetgazdasági haladás leghatalmasabb, legcsodatevőbb emeltyűinek, de az, legsajátabb természetéhez képest, csak mozgató, nem teremtő erő lehet. Mint mozgató erő rendkívüli eredményeket produkál. Mi által támogatja a gőz, a mozdonyban érvényesítve, oly óriási mérvben az új kor fejlődő haladását ? Az által, hogy a térbeli távolságot megrövidíti, majd megszünteti.Hogyanezt teszi a hitel a távolságra nézve nem a térben, de az időben. Vegyük, hogy én posztó-kereskedő vagyok, raktáramat felszerelnem, vagy legalábbis kiegészítenem kell. Az eszközök azonban hiányoznak erre mert üzleti tőkém kön van vevőimnél. Üzletemnek 3—4 hónapig szünetelnie kellene, ha, hogy új készletekhez jussak, saját jövedelmeimet, vagyis a készpénzt kellene bevárnom. De a posztógyáros hitelben szolgáltatván nekem árut, megszünteti reám nézve e kényszrített pauzát, a jövőt jelenté s üzletem megszakítás nélküli folytatását lehetővé teszi. A posztógyárosnak is be kellene azonban egy időre szüntetnie üzletét, ha a gyapjút, napszámdíjat, festékanyagot rögtön megfizetné a nekem hitelezett összeg esedékes napjára pedig még várnia kellene, a tőkepénzes vagy a kis hitelintézet, amely neki váltómat leszámítolja, vagyis a három hónap múlva esedékes összeget rögtön kézbesíti, viszont ő reá nézve szünteti meg az időbeli távolságot a névleges s voltaképi tulajdon között, s biztosítja számára a szakadatlan forgalmat. A tőkés vagy kis hitelintézet a maga részéről, ha tulajdon eszközei már kimerítvék, hónapokon át szintén szünetelni volna kénytelen, ha nem találna egy nagyobb bankot, amely a reescompte által ő reá nézve is megszünteti a távolságot a tényleges és névleges birtok között, s üzlete állandó folyását lehetségesíti. Ez egyetlen példa, tisztelt hallgatóság, a hitel felhasználásáról annál is inkább elégséges, mert azt önök közül mindenki saját tapasztalásából meg tudja százszorozni. A hitelnek, mint önök látják, feladata : az időbeli távolság mellőzése vagy megrövidítése által a tőkét, mely majd itt, majd ott leköttetett, állandó forgalomban tartani, s így arról gondoskodni, hogy sem a termelés, sem a fogyasztás ne szünetel jen, hogy a kínálat és kereslet egymásnak megfeleljen, s hogy igy semminő munkaerő, semminő üzlet- t ág a várakozás kényszerűsége által rövidséget ne szenvedjen. Ezt a jól szervezet hitel feladata, s hogy ennek a legkiterjedettebb mérvben s minden irányban megfelelhessen, arról a törvényhozási és nemzetgazdasági intézkedéseknek kell gondoskodjok, ami azonban nálunk, fájdalomk épen nem történt meg. Ha a hitel megfelel azon feladatnak, hogy a dolgozó és iparűző tőkét folytonos forgalomban tartja, akkor véghetlen sokat tett a nemzetgazdaság ápolására, az általános jólétre. Többet és mást azonban nem lehet tőle várni, legkevésbé pedig azt, hogy mozgató erejét ott érvényesítse, ahol a mozgásba helyezendő anyag hiányzik. A legegyszerűbb kézi fújtató képes, a hamu alatt lappangó parazsat lángra lobbantni; hideg föld előtt hiába vesződnének önök a legóriásabb fújtatóval. Magamnak kellne ez állítások alkalmazását is meglesnem ? Alig hiszem. Mindenki önök közül, ha egy kissé maga körül s talán magába tekint, csakhamar be fogja látni, hogy a hitel feladatainak s a hozzá észszerűen köthető várakozásoknak ezen félremagyarázása alig lesz valahol jobban elterjedve, mint Magyarországban, s ebben rejlik bajainkat, állandó szorongattatásaink , gyakori válságaink egyik jelentékeny oka. Tekintsenek önök részvényvállalatainkra, kereskedelmünkre, kis és nagy iparunkra, és mindig mindenütt azt a várakozást találják önök, hogy a hitel ne a meglevő s az üzletbe belehelyezett tőkét mozgásba hozza, állandó forgalomban tartsa. Hanem hogy a tőkét teremse, amelyről gondoskodni elfelejtett, azon várakozást, hogy a hitel éltető ereje ne az izzó parazsat lobbantsa lángra, hanem, hogy a hideg nedves tűzhelyen teremtsen meleget és fényt! S tegyük még hozzá, hogy midőn és részben, mert lehetetlent, természetjelenest kívánunk a hiteltől, másrészt elhanyagoljuk azon szervezés és eszközök biztosítását, melyet valódi feladatainak teljesítése követ el, s így alig találandják önök feltűnőnek, hogy Magyarország kereskedelme és forgalma, rendesen pénz és hitel híján van, s hogy a természetellenes műveletek és mesterművek periodikusan összeomlanak, romjaik alá teremtvén építőket és benlakókat. VI. A hitel itt tudatlanságból ott számításból eredő félreismeréséhez s felhasználásához lehet sorolni az újkor egymás nemzetgazdasági hatalmasságának nem kevésbé durva, szintén majd téves, majd részakarata félremagyarázását s visszaélésszerű felhasználását : a társulás, a tőkecsoportosítás ez. Baglyot vinne az Athenebe aki arra venne magának fáradságot, hogy a csodatevő hatalmat bizonyítsa be, amely a társulásban lakik : szemmel látható, kézzel fogható ez; minden lépés szemünk elé tárja gyümölcseit. Vasúti és gőzhajózási összeköttetéseink, az óriási gyárak, az egész világot befogó kereskedelmi műveletek s más ilyen csodálatkésztő vállalatok, melyek a népek nemzetgazdasági életének ép oly erőteljes mint tartós lökést adtak, s melyek azt folytonos haladó forrongásban tartják : mindezek létrejövetelük s fennállásuk anyagi lehetővé tételét a tőke csoportosításnak köszöni. Csak ez által lettek kivihetőkké oly vállalatok melyek a igénylett az pénzeszközök jelentékenységénél fogva, az egyesek erejét és bátorságát, ha mindjárt csupa Rotschild, Hotel Baring lettek volna is, felülmúlták volna; csak általa lettek a kis szerény, tőkerészek, melyek elkülönzött voltukban tehetetlenek, terméketlenül voltak a nagy nemzetgazdasági mozglomba bevonva, a közczélra használhatóvá, az egyesnek hasznot hajtóvá téve. És minthogy mindkettő — a legszegényebb tőkének is használhatóvá, s a legnagyobb közhasznú vállalatnak is lehetővé tétele — óriási fontosságú, nem lehet az egészséges tőkecsoportosítást eléggé istápolni, s átalán tőle, haladásától függ az összes gazdasági élet haladása. Minél tömegesebb mérvben képesek az üzleti vállalatok részvényeik és kötvényeik, a bankok ugyanígy a takarék- és egyéb betétek által a rendelkezésre álló összes pénzeket egyrészt magukhoz vonni, hogy másrészt haszonhozó felhasználásban érvényesítsék, annál biztosabban s teljesebben támogattatik a közjólét. A társulási intézmény egy ezerágu szivattyú, mely az éltető nedveket mindenünnen összegyűjti, hogy mint éltető s mozgató erőt ossza ismét szét; minél erőteljesb és tökéletesb ez, annál hatályosabb lesz működése. De mind az intézménynek, mind működésének megvannak áthághatlan határai: a rendelkezésére álló nedvek mennyiségében; a legtökéletesb szivattyú sem szivattyúzhat fel többet, mint mindent, s nem oszthat fel többet, mint amennyit felszívott. A korlátlan üzérkedés folyton »újat« akar alapítani; ez egyre új tőkét kíván, ha csak, már alkalmazott tőkék elvonásával meglevő vállalatokat nem akarunk romba dönteni. Azonban mi, hogy jön létre az új tőke ? Nem más, nem lehet az más, mint bizonyos időszak megtakarítása. Ha teszem egy ország lakossága évenkint 10 milliót keres , abból csak 10 milliót használ el, úgy év végére 10 millióval gazdagabb lesz, mely pénz új vállalatokra alkalmazható. Ha több mint e tíz millió vétetik új vállalatokra igénybe, akkor vagy csak úgy vaktába történik e gründolás, vagy a már fennálló alapítások rovására, mert ezek tőkét vonatnak el. Harmadik eset nincs. Számtani pontossággal természetesen nem lehet egy ország évi megtakarítását vagy a rendelkezésre álló új tőkének mennyiségét meghatározni, de a modern állami számvitel mégis nyújt erre nézve támpontokat. A legkevésbé megbízhatlan az adók eredménye. Alkalmazzuk e kulcsot Ausztriára és Magyarországra. Ha a rendkívüli és átmeneti bevételektől (dohány, só, stb ) eltkintünk, a három év átlaga szerint a jövedelem kerek számban Ausztriában 250, Magyarországban 150 milliót tesz, amelyet a nép a legkülön neműbb formák alatt (közvetett és egyenes adó, bélyeg-illeték, vám stb.) az állam pénztárába fizet. Meglehetős átalános a felfogás, hogy az adókban ma átlag a nép összes jövedelmeinek egy ötödrészét fizeti el; a tétel nem látszik nagyra téve, ha tudjuk, hogy a föld és házadó vidékek szerint a jövedelem 16 — 29 °b-át teszi, hogy a jövedelemadó 10'lo-ra rúg, s hogy ezenfelül minden élvezetünkben és cselekvésünkben indirekt meg vagyunk adóztatva. Ha helyes e 20% tétel, úgy évi 400 millió adó mellett évi 5-1-400-2600 millióért évi jövedelmet lehetne feltételezni, amelyből levonva az állam által követelt 400 milliót, 1600 millió maradna meg a nép szükségleteire. Ne legyünk tösvénykedők a tegyünk még az egészhez 25%-ot s vegyük úgy, mintha Ausztria és Magyarország lakosságának egész 200 millió állna rendelkezésére; ekkép egy emberre 62’/1, egy családra 312 frt jut, mi a leghihetőbb statistikai számításokat is jelentékenyen túlszárnyalja. Mennyi használtaik azon 2000 millióból valósággal fel, s mennyi marad mint takarítás vagy tőkenövekvés rendelkezésre? Ismét jóval túlmegyünk a valóság határain, ha föltesszük, hogy a lakosság évi jövedelmének átlag 10%-át félreteszi; ismert tény, hogy a túlnyomó nagy többségnek roppant csekély fölöslege van, sőt hogy boldognak érzi magát, ha évről évre kijő. Vegyük azonban mégis fel a 10%-ot. Ez évi takarításnak vagy birtokszaporodának 200 millió forintot tüntet fel. Ebből legalább 50 milliót le kell vonni mulatságra, a fennálló száezer kisebb és nagyobb mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, magántársasági stb. vállalat jobb karba hozására, bővítésére; időnkint mindennek meg kell javíttatnia,megújittatnia, bővíttetnie, ami csak a megtakarásból lehetséges, Így tehát 150 millió maradna fenn, mint azon átlagos összeg, melyet a mai Ausztria és Magyarország évenk kint új vállalatokba fektethet. Ennek épen megfelel az összeg, melyet a franczia-porosz háború évében (1870.) 25 kibocsátás Pesten és Bécsben igénybe vett. A franczia-porosz békekötés nagyban fellovalta az alapítási kedvet, s már 1871-ben Schönberger ösatolítása szerint 107 kibocsátás jegyeztetett fel, 545 millió értékben, mely majd a négyszerese annak, ami a fentebbi számítás szerint valósággal felhasználható. 1872-ben az alapítási kibocsátások számát 261-re látjuk emelkedni,108,000 értékben, sokkal többre tehát, mint kétszeresére a már úgy is túlterhelt előző évnek. És még a folyó év négy első hónapjában is, midőn az alapítási és kibocsátási üzlet a közel bukás előjelei által meg volt nehezítve, 135 kibocsátás 468 millió értékben lépett a közönség elé, vagyis egy harmadévben több mint háromszor annyi, amennyi egész évben fedezhető. Az 1871. január 1-től 1873. ápril 30-ig, midőn a krach minden alapításnak s kibocsátásnak egyelőre határt szabott, 503 alapítás és kibocsátás történt, tehát, 2,121,000 frt értékben, majd hétszeres összege annak, a mi a 28 hónap alatt mint tőkenövekvés föltételezhető volt. Honnét lett volna fedezhető ez óriás közel 1,800 millió frtnyi különbözet ? Nagy mérvben számítottak az öt millió frankra, melyet Francziaország tartozott Poroszországnak hadi sarczképen fizetni, s amelyből remélték hogy a monarchia is megkapja a maga részét. Feledték hogy négy tized vagy két milliárd frank a német hadi költségek fedezésére kellett hogy felhasználtassék; más tizedrész, vagy 500 millió, az államkincstárba vándorolt vagy nemzeti jutalmazásokra fordíttatott. Rendelkezésre maradt 2,500,000 frank, vagyis 1 milliárd forint. Ennek egy nagy része azonban visszaözönlött Francziaországba, a német tőke nagy részvétele folytán a franczia hadi kárpótlás kölcsönben; azonfelül maga Németország tulajdon főidén 1871—2-ben s 1873 első felében nem kevesebb mint 1.296 alapitást s kibocsátást producált, a melyek nem kevesebb mint 3 milliárd 268 millió forintot vettek igénybe, tehát több mint háromszorosát a franczia hadisarc rendelkezésre álló részének. Hogy maradhatott volna valami sok Ausztriának és Magyarországnak? Ehez járul, hogy a német piac igen csekély bizalmat s vásárlási kedvet mutat uj értékeink iránt. De tegyük föl, hogy Ausztriából és Magyarországból elárusított régibb értékek eredménye az uj kibocsátásokban s alapitásokban értékesíttetett; elfogadván — ami bizonyára túlzott — hogy így a fenti különbözet egyharmada fedezve van, még mindig 1200 millióért marad fedezetlen. A következésnek annak kellett lennie, amire már előbb teoretice utaltam önök előtt: részben részben tőke vonatott el régi elhelyezésből, s így, az állam nagy kárára, birtok, ipar, keresdés mindig súlyosb pénzzavarba jutott, részben meg a pénz egyátalán nem volt előteremthető, ez pedig a tőzsdeválságot tette elkerülhetlenné. E megrázkódtatás átalános, a tőzsdeválságon messze tútható következményeit nem kell a practicus üzletforgalomhoz közel álló hallgatóságom előtt festenem : ismerik, érzik örök eléggé azokat. Földművelés, ipar, kereskedés, vagyis a voltaképt teremtő üzletágak megannyi hamupipőke lettek speculátio-lázas nemzedékünk mellett; eső vagy napfény, nekik kell a terhesebb munkát végezni. A tőzsdeszellm nagy mérvű s erőszakolt felvirágzása mellett véreztek, mert nem jutott nekik új tőke, sőt gyakran a régi is elvonatott; most meg nem kevésbé szenvednek ez üzletek rombadőlte folytán, mert a roppant tőzsdeveszteségek által, melyek a nép minden osztályát érték, minden nem föltétlen szükséges iparág készlete felszaporult, ezzel a munka, a termelés, a kereskedelem megbéníttatott. Ezenfelül a bizalom a magán - társulati vállalatok fizetésképessége iránt a legalantibb fokra szállt alá s nem mindig ok nélkül; ennek folytán történt, hogy a valóságosan szabad tőke még mindig nem fölhasználható, mert gyakran inkább marad várakozó állapotban, más szóval, hogy a hitel igen nehéz és drága. Tegyük még hozzá, hogy azon megrázkódtatások által a hitel az egyesülések iránt gyökerében támadtatottmeg, s hogy az által sok időre a legegészségesebb társulási vállalatoknak is a létrejöveteli fenállása lehető legnagyobb mérvben megnehezíttetett, úgy nagyban és egészben jeleztük a szerencsétlenség terjedelmét, melyet a folyó évi üzletválság Magyarország jelenére és jövőjére hozott. VII. A börzekrízisek ártalmas hatásai tehát erőszakosan, mélyre nyomulók , a tőzsdevilágon messze kisebb hatolók; régibb időkben ritkán feltűnő jelenségek most rövid időközökben visszatérnek és mint előbb kimutattam, mindaddig elkerülhetlenek lesznek, míg indító okuk: a hitelnek egy részt és a társulásnak másrészt félreértése s részakarata felhasználása — fennáll. Ily terjedelmű s ily természetű veszedelemmel szemben nem maradhat az üzletvilág, de nem az állam sem közönyös; az üzletvilág nem, midőn a hitel s a társulás helyes felfogásához s felhasználásához visszatér; az állam, midőn a törvényhozás útján egyiknek mint a másiknak részakarata felhasználását lehetlenné teszi, vagy legalább megnehezíti. Az ide vonatkozó eszközök és módok vázolása sokkal több időt venne igénybe, mint mennyi nekem ma, ha csak az önök elnézésével tudva visszaélni nem akarok, még hátra lehet. Tán később lesz még alkalom, erről bővebben szólni, különös tekintetbe vételével hazai állapotainknak s a kérdésnek : hogy lenne enyhíthető a nyomasztó hatás, amelylyel a jelenlegi, sokalaku válság összes kereskedelmünkre, s iparunkra nehezedik . . . Csak egy megjegyzés legyen ma nekem megengedve. Az állam és az üzletvilág összes egyesített erőfeszítése sem fog elégséges lenni a kívánt enyhítésre a jelenben s biztosításra a jövőben, ha egy harmadik tényező is közre nem hat: a társadalom, vagyis mi magunk, kicsiny és nagy, szegény és gazdag. Mindannyian vétkeztünk eleget, mindannyiunknak van mit jóvá tennünk. Hála az élénk föllendülésnek, melyet Magyarország nemzetgazdasági élete néhány év óta vett, s a nagyobb termelési képességnek, mely ebből következni látszott, mi mindnyájan bizonyos könnyelműségbe ringatók magunkat, a mely határozottan jogosulatlan s a legkeserűbb gyümölcsöket termi. Állam és város, község és társulat, magánzó és család, mind úgy rendezte be életmódját, hogy az a rendelkezésre álló fedezetet igényben túlszárnyalta Régebben azt használta fel mindenki, a mit megkeresett, s igényei akkor emelkedtek, mikor azt emelkedett jövedelmei engedték ; ma azt használja fel mindenki, a mit megkeresni remél s igényeit oly mérvben emeli, a mint nagyobb nyereményről álmodik. De mert e remények igen gyakran betöltetlenek maradnak, mert hisz legtöbbször úgy alkotjuk azokat, hogy egyátalán be sem is tölthetők, így tehát államnál és városnál, egyesnél ás családnál előbb-utóbb be kell következnie a végzetes pereznek, midőn az épület összeomlik, s ők a tátongó deficit, a bukás, a nyomor, a becstelenség előtt állanak, melytől nem egy nem tud máskép menekülni, csak egy más világba költözés által. Ennek, tisztelt gyülekezet, ha nemzetgazdaságilag s társadalmilag egészségesek akarunk lenni, meg kell változnia. Általán hangzik ma a felhívás a részvénytársulatokhoz, becsületes mérlegek közzététele iránt, jogosult a felhívás, csakhogy átalánosabban kellene tartva lennie. Mindnyájunknak szívünkre kell azt venni. A magánember a magán háztartás is szoktassa magát ily őszinte egyensúlyhoz, név szerint oly becsületes költségvetés felállításához, s pontos megtartásához, amelyben egy tétel sincs, amelylyel biztos fedezet nem lenne szembe állítható. Nemcsak keserű csalódásokat, és szörnyű elszámításokat kerülnénk ez által el, hanem egyszemind a veszedelmes indokot és ürügyet, amely utóbbi időben anyi kereskedőt, iparost, hivatalnokot a tőzsdeválság áldozatává tett; az indokot, hogy a magunk bűnéből származó deficit fedezésére a merész vállalkozásban keressünk fedezetet, és így a biztosított jövedelmet és vagyont is kockára tegyük. Ismétlem: a jelen válság enyhítésére s különösen jövő válságok megelőzésére elsősorban az államhatalomnak s az üzletvilágnak kell cselekednie, de részt kell vennie e cslekvésben a társadalomnak is. Tegye meg mindenki a magáét, mert a javulás így, ha nem is biztos, legalább lehetséges, sőt valószínű. A magy. tud. akadémia első ülése. Budapest okt. 6. A magyar tud. akadémia első ülése igen népes volt: Lónyay, Trefort, két Hunfalvy, Csengery, s sok más kitűnő egyéniség jelent meg rajta s a közönség része, habár az egyetemi ifjúság még nem jelent meg, meglehetősen tömve volt. A nyelvtudományi szakosztály ülését, mely szakosztály kezdte meg az évi üléseket, összes ülés előzte meg Lónyay Menyhért elnöklete alatt. Arany János titkár mindenekelőtt az elhaltakról emlékezett meg a m. Kubinyi Ágostonról, s Stuart Millről. A folyó tárgyak közt első volt, hogy ifjú Nádasdy Ferencz a múlt gyűlés felhívására megengedte, hogy a Nádasdy pályadíjra költői művek is pályázhassanak. A Pálya pálya machronológiai kérdésében nyertes jön Knauz Nándor. Két nem nyertes pályázó jeligés leveleit elégették. Az orientalista nemzetközi ülésre a közoktatásügyi miniszter segélye későn érkezvén, csak Salamon Ferencz mehetett ki. Sajnálattal vétetett tudomásul, Oltoványi Pál 1200 frt alapítványt tesz, melyből minden negyedik évben egy a kath. egyház múltját dicsérő pályamű dijaztassék s a mű feltételeit részletesebben is meghatározta. Az akadémia egy e czélra kiküldött bizottság véleménye szerint el nem fogadta Oltoványi erre ezen feltételtől elállást. Than Károly felhívja az akadémia tagjait adakozásra a Liebig emlékre. Az aláírási ív a főtitkári hivatalnál tétetik le. Landau egy művet küld be »Das Dasein Gottes und Materialismus«, hogy fordittassék le. A könyvtárba tétetik. Czirjék Mihály mult századi iró arczképe az akadémiának beküldetik. Barabásnak adatik ki vélemény végett. Józsa János művét „Jegyzetek a magyar népnyelvből« küldi be, az első osztálynak adatik ki. Dr. Leitner külső tag munkáinak jegyzékét küldi be. Alexi Erzsébet Sugatagról (Máramarosból) egy régi német postilla czímét küldi be eladási szándékkal: a könyvtárnoknak adatik véleményadás végett. A montpelliersi akadémia kiadványokat kér cserében: a könyvtári bizottsághoz tétetik át. Wircitz, Petzval József, Patterson (magyarul), Gladstone kültagok s több beltag megköszöni megválasztatását. Káldi nevű ember rész néven veszi, hogy bölcsészeti művekre kevés tűz ki pályázatot. Több külföldi társaság köszöni a könyveket. A hallei magyar egylet több könyv el nem küldéséről panaszkodik. Utánna küldik azokat, ha csakugyan nem küldettek ki. B. Schvarcz kiállítási biztos útján Cookury tag egy, angol gombákról szóló művet küld be. Ezzel az összes ülés befejeztetvén, Lónyay elnöki székét Székácsnak adta át s Arany László olvasta fel székfoglaló értekezését „A magyar politikai költészetről.“ A magyar nemzetnél az első politikai művek vallásos színezetűek voltak. Farkas András a bibliai történelemmel hozza párhuzamba a magyar történelmet. Később a mohácsi vész után mindkét párt a másikat hitetlenséggel vádolta s ettől vélte a haza nyomorát leszármaztatni. A historiás énekekben is ugyanez az alaphangulat, s Zrínyit kivéve, minden költöiség nélkül. Egyetlen subjectiv eszme emelkedik ki néha: a hazaszeretet eszme. Tinódi, Temesváry, Gyöngyösinél ezen hazaszeretetre vonatkozó subjectív nyilatkozatok a legszebb helyek. Arany László különösen az utóbbi műveiből sok érdekes részletet említ fel, melyek azonban nem elég politikaiak. Thököly forradalmát több apróbb költő írta meg, egy névtelen s jelentéktelen költő eposz is irt róla. Némely harczi dal, gunyvors becsesebb emlék. A labanczok (németpártiak) gunyolása már ekkor is kedvelt tárgy volt s Arany László is előszeretettel foglalkozik vele. Emitt: Ez az ebatta németje, szép hazánk szemetje« stb. népdalát, a Rákóczy dalt s más népies emlékeket. A Rákóczy dal sem költői, de dallama a panasz hű vissza kifejezése s ez adja népszerűségét, mert a szöveget teljesen mellékesnek tartja a nép. A kurucz dalok mind átalakultak később s ma nem tudjuk eredeti alakjaikat. A bujdosás tett sok embert költővé, mint átalában a magyar „sírva vigad.“ A siralomházi énekek nagy contingenst képeznek. A szatmári béke után a nemzeti vágyak csak a bujdosók emlékeiben s müveiben marad fenn,innen a nép kunyhóiba vonul, az undalmi rész azonban idegen tárgygyal foglalkozik s a román mythologiát veszi anyagul. Később a pórok szenvedései képezik a népköltészet tárgyát. A műveit irodalomban a nemzeti érzelem nem a versek tárgyában, hanem a czélokban mutatkozott. Mária Terézia alatt hallgatni kellett politikáról. A kiegyezési pártnak nincs s nem lehet valódi költője, mert a költészet alapja az önállóság reménye. Van még e mellett a levertségnek is költészete a satyra, melyben nem a közöny nyilatkozik, hanem a szeretet viszályában. Ennek is van némely korszakban és pedig igen nagy befolyása. Az 1790-ki lelkesült kor, az 1848 kis 1861-ki lelkesedés után mutatkozik a levertség ezen költészete de már a Rákóczy kor után is van nyoma. A csúfolódó labanczok humora önmaga ellen fordul nevetnek, hogy sirma ne kelljen, de nevetésök fájóbb, mint a könnyű. Ők sem szeretik a németet s érzik csalódásukat. Névtelen költemény sok maradt ilyen. De az irodalom, melynek tagjai főkép a nemesi s főpapi elégedett osztályból eredtek, nem szították e keserűséget. Idylleket, bölcsészeti ódákat, s más nyugodtabb műveket költöttek, s legfelebb a ruha s szokás ellen küzdenek. Ódákat írogatnak politikai személyekhez, de igen legálisan s kevés bensőséggel, így Orczy, Faludy, stb. A két éves háború iránt a nép nem rajong, mint a karok s rendek. E panaszokban a szegény jobbágyok nyomára tűnik ki főkép. Itt-ott forradalmi eszmék is hallatszanak, de gyengén. A franczia forradalmi eszmék különben kevés talajt találtak nálunk. A rendek reformja régi írott jogok felelevenítése volt, költőink a conservativ Hornez nyugodtságát dicsőítik, még Csokonay is irtózik a háborútól s a királyt élő francziáktól. Berzsenyit s másokat is áthatotta a magyar nemesség ideális dicsőséges harczias játékai. Horváth Endre, Berzsenyi, Kisfaludy hazafiasága a nemesi felkelés dicsőítése volt; egyedüli demokrata érzelmű és forradalmi szellemű költőnk e korban Bacsányi, ki a fejedelmek elnyomása ellen, Lengyelország érdekében szólt fel. Forradalmi verseit kéziratban Arankához küldte s kisérő levelében a forradalmat elkerülhetlennek tekinté, a nemességért nem lelkesült. Ő a Martinuzzi összeesküvésben valóban részt vett, nem mint Szentjóby és Kazinczy,kik egyátalában nem voltak forradalmi költők. Kazinczy költés,etében kevés a subjectivitás, mindenben tanulmánya s gondossága mutatkozik. Kazinczy még a nemzetiesség emlegetését is kerülte költeményeiben. Csak egyszer szól politikáról »A szabadelvük munkájában« sos is a múltról szól. A klssicismus ízlése szerint mindig a magasban akart maradni, politikai dolgokat szándékosan került, mert a művészet czélja önmagában van. A későbbi korban a politika vagy czélzatosan s részletesen, vagy egészben jelenik meg. Az irányregényt s irány drámát azonban az elméleti elitélés nem tudta kiirtani. Arany László hosszasan magyarázgatja, hogy a politikai czélzat a költészettől idegen elem s hogy csak alanyilag foglalkozhatok a politikával, sőt a szónoklatban objective is. Ez volt a felolvasásnak legérdektelenebb s teljesen doctrinár része, melylyel felolvasói több mint egy fél órát töltött be. A hosszú s valóban untató kitérés után a múlt nemzedék költőinek politikai jellemzésére tért át s legelőbb azt fejtette ki, hogy a nemesség hanyatlása miatt ebben a költőknek többé alkamas tárgyat nem lehetett találni s ezért a történelem emlékeihez fordulnak. így születtek Vörösmarty eposai, melyeknél azonban ő maga többre becsülte „A kis leány halálára“ írt kis költeményét. Horváth Ádám gunyoros dalai voltak az első politikai színezetű, kéziratban igen elterjedett művek. Valódi nemzeti költők Kazinczy ellenségi köréből: Guthi, Kónyi, Horváth Ádám s mások voltak. Sajátságos, hogy a honfoglalási epossal oly sokan foglalkoztak s hogy ezen törekvést Kazinczy teljesen hidegen fogadta. E nagy epos még azóta sem készült el. Ezóta azonban egész költészetünk visszatér a nemzeti élethez. A görög mythologia visszavonul s helyét a nemzeti érzelmek, politikai eszmék foglalják el. Legelső volt e tekintetben Katona nagyszerű nemzeti drámája,habár egészen objectiv, mint később Eötvös Dózsa Györgyében. Kisfaludy K. hazafias tárgy s nemzeti szellem által tüntette ki magát, így Jósika is. De e hazafias elv veszedelmes volt, meg is boszulta magát, minden kontár azt hitte, hogy a hazafias szellem pótolja a művészi hiányt. A költők hazafiságuk daczára nem hittek a nemzet jövőjében, habár Széchenyit támogatják is. Kölcsey is teljesen elmerül a kétségbeesésbe, mint Zrinyi énekei mutatják, így Kisfaludy, Bajza különböző hangulatokban. Vörösmarty rendületlen hűségre buzdítja a nemzetet, ha maga sem hisz a szép jövőben. A politikában a szabadelvűség uralomra kezdett már vergődni, de a lyra még mindég kétségeskedik. A politika buzdítja a költészetet s nem megfordítva. A jobbágyok felszabadítását hangosan nem követeli a költő. Szónok nem kárhoztatja azt, sőt inkább a költés tulnyomólag conservativ irányúnak tekinti. A 25 éves korban a viszonyok gátolták meg a conservativ költői iskola fejlődését s igy idyllivá lettek. A régi nemesi dicsőséget még foszlányaiban is szépnek tekintik. A borongó Parnassuson egyszerre megdördülnek Petőfi villámai , valóságos forradalmi költő, s pedig nemcsak nemzeti, hanem cosmopolita. A forradalmár élénksége s erélye szerencsésen egyesült benne a költői tehetséggel, sőt idilli hangulattal. Itt ismét lapossá lesz a felolvasó s igen részletesen rajzolja ezen ellentéteket egyenként Petőfinél. Egy pár szóval szól az újabb költőkről is. Említi a nép vágyait, s a Kossuthról, Garibaldiról irt népies költeményeket. Vörösmarty, Bajza, Sorosy, Erdélyi stb., ezen forradalom után busongva, sőt kétségbeesve énekelnek, nincs annyi erejök, mint a népnek. — A kiegyezés után a politikai költészet az életlapokba vetül, s a kiegyező párt gúnyköltészete vitatkozik a vérmes hazafias jellemekkel. A régi politika helyett azonban ma a modern állam eszméje emelkedik ki erősebben, s ezért a régi tisztán tiltakozó politikai költészet is háttérbe fog szorulni. Azonban ennek kora még nem látható be. A másfél óránál tovább tartó értekezést a közönség lelkes éljennel fogadta, s ezzel a szokásos intézkedések után az ülés fél 8 órakor bezáratott. KÜLÖNFÉLÉK. — Király ő felsége vejével Sipót herczeggel és számos kísérettel vasárnap reggel Budapestre érkezett. Az indóháznál a belügyminiszter Szapáry István pestmegyei főispán és Thaisz Elek főkapitány fogadták. A felség a váriakban szállt meg és déli 12 órakor Gödöllőre utazott, hol a királyné körében 4-5 napot fog tölteni. Ez idő alatt elnöklete alatt több minisztertanácsot tartanak. Ghyczy Kálmán tegnap a fővárosba érkezett. Fájdalom írja az »Ellenőr«, szomorú ok folytán jött, miután egyik unokaöcscse betegségének híre szólította ide. — Legutolsó közös közgyűlés. A múltkori közös közgyűlésről azt írtuk, hogy az lesz az utolsó. Csalatkoztunk, mert amint értesülünk, Havas Ignácz miniszteri biztos Buda, Pest és Ó-Buda régi képviselőit csütörtökre f. hó 9-re ismét összehívta legis legutolsó közös közgyűlésre, amelyen a belügyminiszternek a főváros szervezésére vonatkozó két leirata fog tárgyaltatni. A bazár épületet a régi német színháztéren 1874. május 1-jén okvetlenül lebontják. A városi gazdasági bizottság mai ülésében afelett tanácskozott, hogyan lehetne ezen mozgósítható épületet legjobban hasznosítani. E végből mindenekelőtt szükséges tudni azt, mibe kerül az épület újból való felállítása. Ez iránt jelentést kérnek a mérnöki hivataltól. A bazárt hihetőleg a kőbányai vásártéren fogják felállítani, ámbár sokan eladása mellett vannak. — A Liszt jubilaeum alkalmából — Királyi Pál elnöklete alatt — a múlt városi közgyűlésen bizottságot küldtek ki, javaslattételre, miként járuljon Pest város Liszt a jubilaeum