A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-06 / 230. szám

elvek tanodáinkban, sajtóban s a közéletben is virá­gozni fog, s ha épen ennek múlhatatlan következ­ményeként eddigi jogi politikánk társa­dalmi józan politikává alakul át, ez esetben önként megszűnik ama veszélyes irány, mely jogászainkat s jogtanodáinkat a messzebb látók előtt megbélyegzi. S remény­em, hogy ezen szebb jövőre egyike az első lépéseknek a nemzetga­zdaság tudo­mányos felkarolása. Ezt sürgettem én jelen soraim­ban, s ezt fogom sürgetni a jövőben is, mert a nem­­­zetgazdászat tudománya fontosságának átalános tu­datra nem emelkedését társadalmunk s tudományos életünk ezer meg ezer bajai között egyik legfonto­sabbnak tartom. György Aladár: Forgalmi és tőzsdeválságok. — Horn üdétől. — (Felolvasta a szerző az »Aero« kereskedelmi egyletben okt. 4-én.) IV. A visszatekintés John Lawra és korára két do­logról győzhette meg önök at uraim: 1.hogy a nagy­mérvű börzeszédelgés, a tömeges alapítás és kibo­csátás, a­mint azt legutóbb Bécsben s részben Pes­ten is átéltük, még az eredetiség és újság érdemét sem igényelheti magának, 2. hogy e túlzás magát mindig gyorsan és keserűn megboszulja, úgy hogy a romlás akkor sem kerülhető el ha — mint a Mis­­sisipi-comoediánál történt — a ve­zetők és félő érde­keltek határtalan hatalommal rendelkeznek s azt minden tekintet nélkül alkalmazzák is. . . . De, kér­dik önök, miért lehetetlen e gördülésnek indult la­vinát megállítani, mert lehetetlen e szörnyű romlást elkerülni? Egész egyszerűen azon örök természeti törvény folytán, a­mely szerint lehetetlen s az is lesz mindig, semmiből valam­ii, nem hogy sokat, terem­teni, óriás épületet a légben építni. Egyszer utalán hitték, hogy isten a világot semmiből teremté, a mo­dern tudomány a mindenség létrejövetelére nézve is jelentékenyen átváltoztatta a nézeteket. Ha enged­jük meg bár, hogy az istenek­ valóban értettek, sőt értenek a semmiből alkotáshoz, az emberek bizonyá­ra elzárvák e képességtől. Természettan és vegytan újabb időkben a természet műhelyének ellestek né­hány legdrágább titkot, s út fémek, színek, erjesztő anyagok, mozgató erők, stb. létrehozásával szeren­csével kontárkodtak bele a nagy mester mestersé­gébe, de csak mindig már meglevő anyagok elvá­lasztása, összetétele, felhasználása által, még soha sem sikerült, de eszükbe sem jutott, hogy anyagot, vagy erőt teremtsenek semmiből . . . Csak a pénz­tudomány vakmerősködik arra, hogy e minden cso­da közt legcsodálatosabbat játszva létrehozni akar­ja, s túlszárnyalja még a középkor alchym­iáját is, mert ez ezüstöt, vagy hason értékes dolgokat vette­tett legalább a retormába, melyből az aranyat várta. Mit az ujabbkori francz geniek és tőzsdekirá­lyok, mint puszta empirikusok, gondolat nélkül el­követnek, az John Lawnál, ki mindenesetre a mo­dern agiotage atyjául s nagy mesteréül tekinthető, bár téves, de átgondolt rendszer, hogy úgy mondjam rögeszme volt Nem puszta szédelye volt ő, nem az legalább kezdettől fogva, ő hitt abban, a­mit elhitet­ni akart; ő —mindenesetre igen ritka jelenség minden idők történetében — az új evangéliumi­ak, melyet hirdetett, legmeggyőződéstelibb hive is volt. Nem csak gyakorlati financier,volt ő, ha egyszeri­financz-theoretikus is. Évtizedeken tűnődött, kutatott a pénz és hitelkérdések felett s e tárgyban némely művet is bocsátott világgá, melyek nagy ré­sze még ma is olvasásra méltó. A hitel talányos ter­mészetének, csodakeltő hatalmának felfogásában, a mi voltakép csak a mi korunkban került köztuda­­lommá, a szellemes skot­­án egy századdal megelőz­te korát; de élénk vérmérséklete, játékos természe­te, buja képzelme sokkal túlhajtották őt a reális határokon­ a minden feltalálóval és felfedezővel kö­zös fanatizmus túloztatta vele egész a mesésig, sőt a torzig az eltalált helyes irányt. S mégis oda jutott — s ez egy magában elég lesz jellemzésére, mert rész­letekbe nem bocsátkozhatom itt — hogy a pénz és hi­telügy alapjául a következő tétel állítja fel: a legjobb forgalmi eszköz (pénz) ideálja az, a­mely absolut semmi belértékkel nem bir, s erre nézve csak még egy kívánság lehetséges , az hogy hazai papírból ké­szíttessék. Uraim! A hazai hulladék vagy rongy ezen nagyra becsülése még ma is virágzik s nálunk job­ban mint bárhol másutt. Hiszen Ausztria és Magyar­­ország már egy negyedszázad óta élvezik a szeren­csét, hogy nincs más fo­galmi eszközük, mint a­mely „absolut semmi belértékkel nem bír.“ Ennek követ­kezménye, hogy nemzetgazdasági és egyéb állapota­ink sokféle zűrzavarát még az örökös valuta- inga­dozások is fokozzák; azt is ez állapotnak köszön­jük továbbá, hogy némileg el vagyunk zárva a vi­­lág­pénzpiacától, s koránt sem vagyunk abban a helyzetben, hogy mint más államok, pillanatny­­pénzzavarainkat, idegen tőkék bevonásával szüntess­­ük meg. A Lawféle eszmény ezen utánzása sok tekintetben elmarad azonban az eredetitől. Lawnak sikerült, legalább eleintén, bankjegyeit elannyira megk­ed­veltetni, hogy azokat 5—10% felpénzzel fizették; m­i nem tudunk kimenekülni a d­i­sagioból. Szabály szerint (lásd 1869) a pari-árfolyamtól is an­nál gyorsabban sietünk vissza, minél közelebb érez­tük már ahoz magunkat, e tekintetben a mai öt szá­zalékos valóban aggályosnak is tekinthető, mert csakhamar huszonöt százalékossá tételét gyanít­­tatja. És úgy látszik, hogy egy nagy tény előestéjén állunk, mely a türhetlen s nemzetgazdasági tekin­tetben helytelen állapotot újból, a bankakta meghosz­­szabbítása által évtizedekre kiterjeszti, sőt Magyar­­országban, a­hol eddig csak tűrve volt, számára a törvényes alapot megadja. Elragadó kilátás !­V. Eltekintve viszonyainknak Francziaország múlt század elei viszonyához való ezen hasonlatosságától, a­mi, senki sem tagadja, nagyon lényegesen hat vál­ságainknak majd létrehozásához, majd meg élesbé tételéhez, nem kevésbé hátrányosan hat azon tény, hogy ama Law féle félremagyarázás, a hitel erejének s hivatásának azon túlbecsülése még mindig nagy érvényre tarthat számot. A hitel, tisztelt gyülekezet, mindenesetre egyike a nemzetgazdasági haladás leg­hatalmasabb, legcsodatevőbb emeltyűinek, de az, legsajátabb természetéhez képest, csak mozgató, nem teremtő erő lehet. Mint mozgató erő rendkívüli ered­ményeket produkál. Mi által támogatja a gőz, a mozdonyban érvényesítve, oly óriási mérvben az új kor fejlődő haladását ? Az által, hogy a térbeli távolságot megrövidíti, majd megszünteti.Hogyanezt teszi a hitel a távolságra nézve nem a térben, de az időben. Vegyük, hogy én posztó-kereskedő va­gyok, raktáramat felszerelnem, vagy legalább­is kiegészítenem kell. Az eszközök azonban hiányoznak erre mert üzleti tőkém kön van vevőimnél. Üzletem­nek 3—4 hónapig szünetelnie kellene, ha, hogy új készletekhez jussak, saját jövedelmeimet, vagyis a készpénzt kellene bevárnom. De a posztógyáros hi­telben szolgáltatván nekem árut, megszünteti reám nézve e kényszrített pauzát, a jövőt jelenté s üzletem megszakítás nélküli folytatását lehetővé te­szi. A posztógyárosnak is be kellene azonban egy időre szüntetnie üzletét, ha a gyapjút, napszámdíjat, festékanyagot rögtön megfizetné a nekem hitelezett­­ összeg esedékes napjára pedig még várnia kellene, a­­ tőkepénzes vagy a kis hitelintézet, a­mely neki vál­­­­tómat leszámítolja, vagyis a három hónap múlva esedékes összeget rögtön kézbesíti, viszont ő reá nézve szünteti meg az időbeli távolságot a névleges s voltaképi tulajdon között, s biztosítja számára a szakadatlan forgalmat. A tőkés vagy kis hitelintézet a maga részéről, ha tulajdon eszközei már kimerít­­vék, hónapokon át szintén szünetelni volna kényte­len, ha nem találna egy nagyobb bankot, a­mely a reescompte által ő reá nézve is megszünteti a távol­ságot a tényleges és névleges birtok között, s üzlete állandó folyását lehetségesíti. Ez egyetlen példa, tisztelt hallgatóság, a hitel felhasználásáról annál is inkább elégséges, mert azt önök közül mindenki saját tapasztalásából meg tudja százszorozni. A hitelnek, mint önök látják, feladata : az időbeli távolság mellőzése vagy megrövidítése által a tőkét, mely majd itt, majd ott leköttetett, ál­landó forgalomban tartani, s így arról gondoskodni,­­ hogy sem a termelés, sem a fogyasztás ne szünetel­­­ jen, hogy a kínálat és kereslet egymásnak megfelel­­­­jen, s hogy igy semminő munkaerő, semminő üzlet- t ág a várakozás kényszerűsége által rövidséget ne­­ szenvedjen. Ezt a jól szervezet hitel feladata, s hogy ennek a legkiterjedettebb mérvben s minden irány­ban megfelelhessen, arról a törvényhozási és nem­zetgazdasági intézkedéseknek kell gondoskodjok, a­mi azonban nálunk, fájdalomk épen nem történt meg. Ha a hitel megfelel azon feladatnak, hogy a dolgozó és iparűző tőkét folytonos forgalomban tartja, akkor véghetlen sokat tett a nemzetgazdaság ápolására, az általános jólétre. Többet és mást azonban nem lehet tőle várni, legkevésbé pedig azt, hogy mozgató ere­jét ott érvényesítse, a­hol a mozgásba helyezendő anyag hiányzik. A legegyszerűbb kézi fújtató képes, a hamu alatt lappangó parazsat lángra lobbant­ni; hideg föld előtt hiába vesződnének önök a legóriá­­sabb fúj­tatóval. Magam­nak kellne ez állítások alkalmazását is meglesnem ? Alig hiszem. Mindenki önök közül, ha egy kissé maga körül s talán magába tekint, csakhamar be fogja látni, hogy a hitel feladatainak s a hozzá észszerűen köthető várakozásoknak ezen félremagyarázása alig lesz valahol jobban elterjedve, mint Magyarországban, s ebben rejlik bajainkat, állandó szorongattatásaink , gyakori válságaink egyik jelentékeny oka. Tekintsenek önök részvény­­vállalatainkra, kereskedelmünkre, kis és nagy iparunkra, és mindig mindenütt azt a vára­kozást találják önök, hogy a hitel ne a meg­levő s az üzletbe bele­helyezett tőkét mozgásba hozza, állandó forgalomban tartsa. Hanem hogy a tőkét terem­se, a­melyről gondoskodni elfelejtett, azon várakozást, hogy a hitel éltető ereje ne az izzó parazsat lobbantsa lángra, hanem, hogy a hideg nedves tűzhelyen teremtsen meleget és fényt! S te­gyük még hozzá, hogy midőn és részben, mert lehe­tetlent, természetjelenest kívánunk a hiteltől, más­részt elhanyagoljuk azon szervezés és eszközök biztosítását, melyet valódi feladatainak teljesítése követ el, s így alig találandják önök feltűnőnek, hogy Magyarország kereskedelme és forgalma, ren­desen pénz és hitel híján van, s hogy a természet­­ellenes műveletek és mesterművek periodikusan összeomlanak, romjaik alá teremtvén építőket és ben­­lakókat. VI. A hitel itt tudatlanságból ott számításból ere­dő félreismeréséhez s felhasználásához lehet sorolni az újkor egy­más nemzetgazdasági hatalmasságának nem kevésbé durva, szintén majd téves, majd részakarata félremagyarázás­át s visszaélésszerű felhasználását : a társulás, a tőkecsoportosítás ez. Bag­lyot vinne az Athenebe a­ki arra venne magának fá­radságot, hogy a csodatevő hatalmat bizonyítsa be, a­mely a társulásb­an lakik : szemmel látható, kézzel fogható ez; minden lépés szemünk elé tárja gyü­mölcseit. Vasúti és gőzhajózási összeköttetéseink, az óriási gyárak, az egész világot befogó kereskedelmi műveletek s más ilyen csodálatkésztő vállalatok, me­­lyek a népek nemzetgazdasági életének ép oly erő­teljes mint tartós lökést adtak, s melyek azt folyto­nos haladó forrongásban tartják : mindezek létrejö­­vetelük s fennállásuk anyagi lehetővé tételét a tőke csoportosításnak köszöni­. Csak ez által lettek kivi­­hetőkké oly vállalatok melyek a igénylett az pénzesz­közök jelentékenységénél fogva, az egyesek erejét és bátorságát, ha mindjárt csupa Rotschild, Hotel Ba­ring lettek volna is, felülmúlták volna; csak általa lettek a kis szerény, tőkerészek, melyek elkülönzött voltukban tehetetlenek, terméketlenül voltak a nagy nemzetgazdasági mozg­­lomba bevonva, a közczélra használhatóvá, az egyesnek hasznot hajtóvá téve. És minthogy mindkettő — a legszegényebb tőkének is használhatóvá, s a legnagyobb közhasznú vállalatnak is lehetővé tétele — óriási fontosságú, nem lehet az egészséges tőkecsoportosítást eléggé istápolni, s átalán tőle, haladásától függ az összes gazdasági élet haladása. Minél tömegesebb mérvben képesek az üzleti vállalatok részvényeik és kötvé­nyeik, a bankok ugyanígy a takarék- és egyéb be­tétek által a rendelkezésre álló összes pénzeket egy­részt magukhoz vonni, hogy másrészt haszonhozó felhasználásban érvényesítsék, annál biztosabban s teljesebben támogattatik a közjólét. A társulási intézmény egy ezerágu szivattyú, mely az éltető nedveket mindenünnen összegyűjti, hogy mint éltető s mozgató erőt ossza ismét szét; minél erőteljesb és tökéletesb ez, annál hatályosabb lesz működése. De mind az intézménynek, mind működésének meg­vannak áthághatlan határai: a rendelkezésére álló nedvek mennyiségében; a legtökéletesb szivattyú sem szivattyúzhat fel többet, mint mindent, s nem oszthat fel többet, mint a­mennyit felszívott. A korlátlan üzérkedés folyton »újat« akar alapítani; ez egyre új tőkét kíván, ha csak, már alkalmazott tőkék elvonásával meglevő vállalatokat nem akarunk romba dönteni. Azonban mi, hogy jön létre az új tőke ? Nem más, nem lehet az más, mint bizonyos időszak megtakarítása. Ha te­szem egy ország lakossága évenkint 10 milliót keres , abból csak 10 milliót használ el, úgy év végére 10 millióval gazdagabb lesz, mely pénz új vállalatokra alkalmazható. Ha több mint e tíz millió vétetik új vállalatokra igénybe, akkor vagy csak úgy vak­­tába történik e gründolás, vagy a már fennálló ala­pítások rovására, mert ezek tőkét vonatnak el. Har­madik eset nincs. Számtani pontossággal természetesen nem le­het egy ország évi megtakarítását vagy a rendelke­zésre álló új tőkének mennyiségét meghatározni, de a modern állami számvitel mégis nyújt erre nézve támpontokat. A legkevésbé megbízhatlan az adók eredménye. Alkalmazzuk e kulcsot Ausztriára és Magyarországra. Ha a rendkívüli és átmeneti bevé­telektől (dohány, só, stb ) el­tkintü­nk, a három év átlaga szerint a jövedelem kerek számban Ausztriá­ban 250, Magyarországban 150 milliót tesz, a­melyet a nép a legkü­lön neműbb formák alatt (közvetett és egyenes adó, bélyeg-illeték, vám stb.) az állam pénz­tárába fizet. Meglehetős átalános a felfogás, hogy az adókban ma átlag a nép összes jövedelmeinek egy ötödrészét fizeti el; a tétel nem látszik nagyra téve, ha tudjuk, hogy a föld és házadó vidékek szerint a jövedelem 16 — 29 °b­-át teszi, hogy a jövedelemadó 10'lo-ra rúg, s hogy ezenfelül minden élvezetünkben és cselekvésünkben indirekt meg vagyunk adóztatva. Ha helyes e 20% tétel, úgy évi 400 millió adó mel­lett évi 5-1-400-2600 millió­ért évi jövedelmet le­hetne feltételezni, a­melyből levonva az állam által követelt 400 milliót, 1600 millió maradna meg a nép szükségleteire. Ne legyünk tösvénykedők a tegyünk még az egészhez 25%-ot s vegyük úgy, mintha Ausztria és Magyarország lakosságának egész 2­00 millió állna rendelkezésére; ekkép egy emberre 62’/1, egy csa­ládra 312 frt jut, mi a leghihetőbb statistikai számí­tásokat is jelentékenyen túlszárnyalja. Mennyi hasz­náltaik azon 2000 millióból valósággal fel, s mennyi marad mint takarítás vagy tőkenövekvés rendelke­zésre? Ismét jóval túlmegyünk a valóság határain, ha föltesszük, hogy a lakosság évi jövedelmének átlag 10%-át félreteszi; ismert tény, hogy a túlnyomó nagy többségnek roppant csekély fölöslege van, sőt hogy boldognak érzi magát, ha évről évre kijő. Ve­gyük azonban mégis fel a 10%-ot. Ez évi takarítás­nak vagy birtokszaporodá­nak 200 millió forintot tüntet fel. Ebből legalább 50 milliót le kell vonni mu­latságra, a fennálló száezer kisebb és nagyobb mező­gazdasági, ipari, kereskedelmi, magántársasági stb. vállalat jobb kar­ba hozására, bővítésére; időnkint mindennek meg kell javíttatnia,megújittatnia, bővít­tetnie, a­mi csak a megtakar­­ásból lehetséges, Így tehát 150 millió maradna fenn, mint azon átlagos összeg, melyet a mai Ausztria és Magyarország évenk kint új vállalatokba fektethet. Ennek épen megfelel az összeg, melyet a fran­­czia-porosz háború évében (1870.) 25 kibocsátás Pesten és Bécsben igénybe vett. A franczia-porosz békekötés nagyban fellovalta az alapítási kedvet, s már 1871-ben Schönberger ösato­lítása szerint 107 kibocsátás jegyeztetett fel, 545 millió értékben, mely majd a négy­szerese annak, a­mi a fentebbi szá­mítás szerint valósággal felhasználható. 1872-ben az alapítási kibocsátások számát 261-re látjuk emel­kedni­­,108,000 értékben, sokkal többre tehát, mint kétszeresére a már úgy is túlterhelt előző évnek. És még a folyó év négy első hónapjában is, midőn az alapítási és kibocsátási üzlet a közel bukás elő­jelei által meg volt nehezítve, 135 kibocsátás 468 millió értékben lépett a közönség elé, vagyis egy harmad­évben több mint háromszor annyi, a­mennyi egész évben fedezhető. Az 1871. január 1-től 1873. ápril 30-ig, midőn a krach minden alapításnak s ki­bocsátásnak egyelőre határt szabott, 503 alapítás és kibocsátás történt, tehát, 2,121,000 frt értékben, majd hétszeres összege annak, a mi a 28 hónap alatt mint tőkenövekvés föltételezhető volt. Honnét lett volna fedezhető ez óriás közel 1,800 millió frtnyi különbözet ? Nagy mérvben számítottak az öt millió frankra, melyet Francziaország tartozott Porosz­­országnak hadi sarczképen fizetni, s a­melyből remélték hogy a monarchia is megkapja a maga részét. Feledték hogy négy tized vagy két milliárd frank a német hadi költségek fedezésére kellett hogy felhasználtassék; más tizedrész, vagy 500 millió, az államkincstárba vándorolt vagy nemzeti jutalmazásokra fordíttatott. Rendelkezésre maradt 2,500,000 frank, vagyis 1 milliárd forint. Ennek egy nagy része azonban visszaözönlött Francziaországba, a német tőke nagy részvétele folytán a franczia hadi kárpótlás kölcsönben; azonfelül maga Német­ország tulajdon főidén 1871—2-ben s 1873 első felé­ben nem kevesebb mint 1.296 alapitást s kibocsátást producált, a melyek nem kevesebb mint 3 milliárd 268 millió forintot vettek igénybe, tehát több mint háromszorosát a franczia hadisarc­ rendelkezésre álló részének. Hogy maradhatott volna valami sok Ausztriának és Magyarországnak? Ehez járul, hogy a német piac­ igen csekély bizalmat s vásár­lási kedvet mutat uj értékeink iránt. De tegyük föl, hogy Ausztriából és Magyarországból elárusított régibb értékek eredménye az uj kibocsátásokban s alapitásokban értékesíttetett; elfogadván — a­mi bizonyára túlzott — hogy így a fenti különbözet egyharmada fedezve van, még mindig 1200 millió­ért marad fedezetlen. A következésnek annak kellett lennie, a­mire már előbb t­eoretice utaltam önök előtt: részben részben tőke vonatott el régi elhelyezésből, s így, az állam nagy kárára, birtok, ipar, keresdés min­dig súlyosb pénzzavarba jutott, részben meg a pénz egyátalán nem volt előteremthető, ez pedig a tőzsdeválságot tette elkerülhetlenné. E megrázkódtatás átalános, a tőzsdeválságon messze tútható következményeit nem kell a practi­­cus üzletforgalomhoz közel álló hallgatóságom előtt festenem : ismerik, érzik örök eléggé azokat. Földművelés, ipar, kereskedés, vagyis a voltaképt teremtő üzletágak megannyi hamupipőke lettek spe­­culátio-lázas nemzedékünk mellett; eső vagy nap­fény, nekik kell a terhesebb munkát végezni. A tőzsdeszellm nagy mérvű s erőszakolt felvirágzása mellett véreztek, mert nem jutott nekik új tőke, sőt gyakran a régi is elvonatott; most meg nem kevésbé szenvednek ez üzletek rombadőlte folytán, mert a roppant tőzsdeveszteségek által, melyek a nép min­den osztályát érték, minden nem föltétlen szükséges iparág készlete felszaporult, ezzel a munka, a ter­melés, a kereskedelem megbéníttatott. Ezenfelül a bizalom a magán - társulati vál­lalatok fizetésképessége iránt a legalantibb fokra szállt alá s nem mindig ok nélkül; ennek folytán történt, hogy a valóságosan szabad tőke még mindig nem fölhasználható, mert gyakran inkább marad várakozó állapotban, más szóval, hogy a hitel igen nehéz és drága. Tegyük még hozzá, hogy azon megrázkódtatások által a hitel az egye­sülések iránt gyökerében támadtatott­­meg, s hogy az által sok időre a legegészségesebb társulási vál­lalatoknak is a létrejövetel­i fenállása lehető legna­gyobb mérvben megnehezíttetett, úgy nagyban és egészben jeleztük a szerencsétlenség terjedelmét, melyet a folyó évi üzletválság Magyarország jele­nére és jövőjére hozott. VII. A börzekrízisek ártalmas hatásai tehát erő­szakosan, mélyre nyomulók , a tőzsdevilágon messze kisebb hatolók; régibb időkben ritkán feltűnő jelenségek most rövid időközökben vis­szatérnek és mint előbb kimutattam, mindaddig elkerülhetlenek lesznek, míg indító okuk: a hitel­nek egy részt és a társulásnak másrészt félre­értése s részakarata felhasználása — fennáll. Ily ter­jedelmű s ily természetű veszedelemmel szemben nem maradhat az üzletvilág, de nem az állam sem közönyös; az üzletvilág nem, midőn a hitel s a társu­lás helyes felfogásához s felhasználásához visszatér; az állam, midőn a törvényhozás útján egyiknek mint a másiknak rész­akarata felhasználását lehetlenné teszi, vagy legalább megnehezíti. Az ide vonatkozó eszközök és módok vázolá­sa sokkal több időt venne igénybe, mint mennyi ne­kem ma, ha csak az önök elnézésével tudva vissza­élni nem ak­arok, még hátra lehet. Tán később lesz még alkalom, erről bővebben szólni, különös tekin­tetbe vételével hazai állapotainknak s a kérdésnek : hogy lenne enyhíthető a nyomasztó hatás, a­mely­­lyel a jelenlegi, sokalaku válság összes kereskedel­münkre, s iparunkra nehezedik . . . Csak egy meg­jegyzés legyen ma nekem megengedve. Az állam és az üzletvilág összes egyesített erőfeszítése sem fog elégséges lenni a kívánt enyhítésre a jelenben s biz­tosításra a jövőben, ha egy harmadik tényező is köz­re nem hat: a társadalom, vagyis mi magunk, ki­csiny és nagy, szegény és gazdag. Mindannyian vét­keztünk eleget, mindannyiunknak van mit jóvá ten­nünk. Hála az élénk föllendülésnek, melyet Magyar­ország nemzetgazdasági élete néhány év óta vett, s a nagyobb termelési képességnek, mely ebből kö­vetkezni látszott, mi mindnyájan bizonyos könnyel­műségbe ringatók magunkat, a mely határozottan jogosulatlan s a legkeserűbb gyümölcsöket termi. Állam és város, község és társulat, magánzó és család, mind úgy rendezte be életmódját, hogy az a rendelkezésre álló fedezetet igényben túlszárnyalta Régebben azt használta fel mindenki, a mit meg­keresett, s igényei akkor emelkedtek, mikor azt emelkedett jövedelmei engedték ; ma azt hasz­nálja fel mindenki, a mit megkeresni remél s igé­nyeit oly mérvben emeli, a mint nagyobb nyere­ményről­ álmodik. De mert e remények igen gyakran betöltetlenek maradnak, mert hisz legtöbb­ször úgy alkotjuk azokat, hogy egyátalán be sem is t­öl­t­hető­k, így tehát államnál és városnál, egyes­nél ás családnál előbb-utóbb be kell következnie a végzetes pereznek, midőn az épület összeomlik, s ők a tátongó deficit, a bukás, a nyomor, a becstelenség előtt állanak, melytől nem egy nem tud máskép menekülni, csak egy­ más világba költözés által. Ennek, tisztelt gyülekezet, ha nemzetgazdasá­gilag s társadalmilag egészségesek akarunk lenni, meg kell változnia. Általán hangzik ma a felhívás a részvénytársulatokhoz, becsületes mérlegek közzé­tétele iránt, jogosult a felhívás, csakhogy átaláno­­sabban kellene tartva lennie. Mindnyájunk­nak szívünkre kell azt venni. A magán­ember a magán háztartás is szok­tassa magát ily őszinte egyensúlyhoz, név szerint oly becsületes költségvetés felállításához, s pontos meg­tartásához, a­melyben egy tétel sincs, a­melylyel biztos fedezet nem lenne szembe állítható. Nem­csak keserű csalódásokat, és szörnyű elszámításokat kerülnénk ez által el, hanem egysze­­mind a veszedel­mes indokot és ürügyet, a­mely utóbbi időben an­yi kereskedőt, iparost, hivatalnokot a tőzsdeválság ál­dozatává tett; az indokot, hogy a magunk bűnéből származó deficit fedezésére a merész vállalkozásban keressünk fedezetet, és így a biztosított jövedelmet és vagyont is koc­kára tegyük. Ismétlem: a jelen válság enyhítésére s különö­sen jövő válságok megelőzésére első­sorban az állam­­hatalomnak s az üzletvilágnak kell cselekednie, de részt kell vennie e cs­lekvésben a társadalomnak is. Tegye meg mindenki a magáét, mert a javulás így, ha nem is biztos, legalább lehetséges, sőt valószínű. A magy. tud. akadémia első ülése. Budapest okt. 6. A magyar tud. akadémia első ülése igen népes volt: Lónyay, Trefort, két Hunfalvy, Csengery, s sok más kitűnő egyéniség jelent meg rajta s a kö­zönség része, habár az egyetemi ifjúság még nem jelent meg, meglehetősen tömve volt. A nyelvtudományi szakosztály ülését, mely szakosztály kezdte meg az évi üléseket, összes ülés előzte meg Lónyay Menyhért elnöklete alatt.­ Arany János titkár mindenekelőtt az elhaltakról emlékezett meg a­ m. Kubinyi Ágostonról, s Stuart Millről. A folyó tárgyak közt első volt, hogy ifjú Nádasdy Ferencz a múlt gyűlés felhívására megen­gedte, hogy a Nádasdy pályadíjra költői művek is pályázhassanak. A Pálya pálya machronológiai kér­désében nyertes jön Knauz Nándor. Két nem nyer­tes pályázó je­ligés leveleit elégették. Az orientalista nemzetközi ülésre a közokta­tásügyi miniszter segélye későn érkezvén, csak Sa­lamon Ferencz mehetett ki. Sajnálattal vétetett tu­domásul, Oltoványi Pál 1200 frt alapítványt tesz, melyből minden negyedik évben egy a kath. egyház múltját dicsérő pályamű dijaztassék s a mű feltéte­leit részletesebben is meghatározta. Az akadémia egy e czélra kiküldött bizottság véleménye szerint el nem fogadta Oltoványi erre ezen feltételtől elál­lást. Than Károly felhívja az akadémia tagjait ada­kozásra a Liebig emlékre. Az aláírási ív a főtitkári hivatalnál tétetik le. Landau egy művet küld be »Das Dasein Gottes und Materialismus«, hogy for­­dittassék le. A könyvtárba tétetik. Czirjék Mihály mult századi iró arczképe az akadémiának bekülde­tik. Barabásnak adatik ki vélemény végett. Józsa János művét „Jegyzetek a magyar nép­nyelvből« küldi be, az első osztálynak adatik ki. Dr.­­ Leitner külső tag munkáinak jegyzékét küldi be.­­ Alexi Erzsébet Sugatagról (Máramarosból) egy régi német postilla czímét küldi be eladási szándékkal: a könyvtárnoknak adatik véleményadás végett. A montpelliersi akadémia kiadványokat kér cserében: a könyvtári bizottsághoz tétetik át. Wircitz, Petzval József, Patterson (magyarul), Gladstone kültagok s több beltag megköszöni megválasztatását. Káldi nevű ember rész néven veszi, hogy bölcsészeti mű­vekre kevés tűz ki pályázatot. Több külföldi társa­ság köszöni a könyveket. A hallei magyar egylet több könyv el nem küldéséről panaszkodik. Utánna küldik azokat, ha csakugyan nem küldettek ki. B. Sch­varcz kiállítási biztos útján Cook­­ury tag egy, angol gombákról szóló művet küld be. Ezzel az összes ülés befejeztetvén, Lónyay el­nöki székét S­z­é­k­á­c­snak adta át s A­r­a­n­y László olvasta fel székfoglaló értekezését „A magyar po­litikai költészetről.“ A magyar nemzetnél az első politikai művek vallásos színezetűek voltak. Farkas András a bibliai történelemmel hozza párhuzamba a magyar törté­nelmet. Később a mohácsi vész után mindkét párt a másikat hitetlenséggel vádolta s ettől vélte a haza nyomorát leszármaztatni. A historiás énekekben is ugyanez az alaphangulat, s Zrínyit kivéve, minden költöiség nélkül. Egyetlen subjectiv eszme emelke­dik ki néha: a hazaszeretet eszme. Tinódi, Temes­­váry, Gyöngyösinél ezen hazaszeretetre vonatkozó subjectív nyilatkozatok a legszebb helyek. Arany László különösen az utóbbi műveiből sok érdekes részletet említ fel, melyek azonban nem elég politikaiak. Thököly forradalmát több apróbb költő írta meg, egy névtelen s jelentéktelen költő eposz is irt róla. Némely harczi dal, gunyvors becse­sebb emlék. A labanczok (németpártiak) gunyolása már ekkor is kedvelt tárgy volt s Arany László is előszeretettel foglalkozik vele. Emitt: Ez az ebatta németje, szép hazánk szemetje« stb. népdalát, a Rá­­kóczy dalt s más népies emlékeket. A Rákóczy dal sem költői, de dallama a panasz hű vissza kifejezése s ez adja népszerűségét, mert a szöveget teljesen mellékesnek tartja a nép. A kurucz dalok mind átala­kultak később s ma nem tudjuk eredeti alakjaikat. A bujdosás tett sok embert költővé, mint átalában a magyar „sírva vigad.“ A siralomházi énekek nagy contingenst képeznek. A szatmári béke után a nemzeti vágyak csak a bujdosók emlékeiben s müveiben marad fenn,innen a nép kunyhóiba vonul, az undalmi rész azonban idegen tárgygyal foglalkozik s a román mytholo­­giát veszi anyagul. Később a pórok szenvedései ké­pezik a népköltészet tárgyát. A műveit irodalomban a nemzeti érzelem nem a versek tárgyában, hanem a czélokban mutatkozott. Mária Terézia alatt hallgatni kellett politikáról. A kiegyezési pártnak nincs s nem lehet valódi költője, mert a költészet alapja az önállóság reménye. Van még e mellett a levertségnek is költészete a satyra, melyben nem a közöny nyilatkozik, hanem a szeretet viszályá­ban. Ennek is van némely korszakban és pedig igen nagy befolyása. Az 1790-ki lelkesült kor, az 1848 ki­s 1861-ki lelkesedés után mutatkozik a levertség ezen költészete de már a Rákóczy kor után is van nyoma. A csúfolódó labanczok humora önmaga ellen fordul nevetnek, hogy sirma ne kelljen, de nevetésök fájóbb, mint a könnyű. Ők sem szeretik a németet s érzik csalódá­sukat. Névtelen költemény sok maradt ilyen. De az irodalom, melynek tagjai főkép a nemesi s főpapi elégedett osztályból eredtek, nem szították e kese­rűséget. Idylleket, bölcsészeti ódákat, s más nyu­­godtabb műveket költöttek, s legfelebb a ruha s szokás ellen küzdenek. Ódákat írogatnak politikai személyekhez, de igen legálisan s kevés bensőséggel, így Orczy, Faludy, stb. A két éves háború iránt a nép nem rajong, mint a karok s rendek. E panaszok­ban a szegény jobbágyok nyomára tűnik ki főkép. Itt-ott forradalmi eszmék is hallatszanak, de gyen­gén. A franczia forradalmi eszmék különben kevés talajt találtak nálunk. A rendek reformja régi írott jogok felelevenítése volt, költőink a conservativ Ho­­rnez nyugodtságát dicsőítik, még Csokonay is irtózik a háborútól s a királyt élő francziáktól. Berzsenyit s másokat is áthatotta a magyar nemesség ideális dicsősége­s harczias játékai. Horváth Endre, Berzsenyi, Kisfaludy hazafiasága a nemesi felkelés dicsőítése volt; egyedüli demokrata érzelmű és forradalmi szellemű költőnk e korban Bacsányi, ki a fejedelmek elnyomása ellen, Lengyel­­ország érdekében szólt fel. Forradalmi verseit kézi­ratban Arankához küldte s kisérő levelében a forra­dalmat elkerülhetlennek tekinté, a nemességért nem lelkesült. Ő a Martinuzzi összeesküvésben valóban részt vett, nem mint Szentjóby és Kazinczy,kik egy­­átalában nem voltak forradalmi költők. Kazinczy költés,­etében kevés a subjectivitás, mindenben ta­nulmánya s gondossága mutatkozik. Kazinczy még a nemzetiesség emlegetését is kerülte költeményeiben. Csak egyszer szól politikáról »A szabadelvük munká­­jában« s­os is a múltról szól. A kl­ssicismus ízlése szerint mindig a magasban akart maradni, politikai dolgokat szándékosan került, mert a művészet czélja önmagában van. A későbbi korban a politika vagy czélzatosan s részletesen, vagy egészben jelenik meg. Az irány­regényt s irány drámát azonban az elméleti elitélés nem tudta kiirtani. Arany László hosszasan magya­­rázgatja, hogy a politikai czélzat a költészettől ide­gen elem s hogy csak alanyilag foglalkozhatok a po­litikával, sőt a szónoklatban objective is. Ez volt a felolvasásnak legérdektelenebb s teljesen doctrinár része, melylyel felolvasói több mint egy fél órát töltött be. A hosszú s valóban untató kitérés után a múlt nemzedék költőinek politikai jellemzésére tért át s legelőbb azt fejtette ki, hogy a nemesség hanyat­lása miatt ebben a költőknek többé alk­amas tár­gyat nem lehetett találni s ezért a történelem emlé­keihez fordulnak. így születtek Vörösmarty eposai, melyeknél azonban ő maga többre becsülte „A kis leány halálára“ írt kis költeményét. Horváth Ádám gunyoros dalai voltak az első politikai színezetű, kéz­­iratban igen elterjedett művek. Valódi nemzeti köl­tők Kazinczy ellenség­­i köréből: Guthi, Kónyi, Hor­váth Ádám s mások voltak. Sajátságos, hogy a hon­foglalási epossal oly sokan foglalkoztak s hogy ezen törekvést Kazinczy teljesen hidegen fogadta. E nagy epos még azóta sem készült el. Ezóta azonban egész költészetünk visszatér a nemzeti élethez. A görög mythologia visszavonul s helyét a nemzeti érzelmek, politikai eszmék foglalják el. Legelső volt e tekintetben Katona nagyszerű nem­zeti drámája,habár egészen objectiv, mint később Eöt­vös Dózsa Györgyében. Kisfaludy K. hazafias tárgy s nemzeti szellem által tüntette ki magát, így Jósika is. De e hazafias elv veszedelmes volt, meg is bo­­szulta magát, minden kontár azt hitte, hogy a haza­fias szellem pótolja a művészi hiányt. A költők ha­­zafiságuk daczára nem hittek a nemzet jövőjében, habár Széchenyit támogatják is. Kölcsey is teljesen elmerül a kétségbeesésbe, mint Zrinyi énekei mutat­ják, így Kisfaludy, Bajza különböző hangulatokban. Vörösmarty rendületlen hűségre buzdítja a nemze­tet, ha maga sem hisz a szép jövőben. A politikában a szabadelvűség uralomra kez­dett már vergődni, de a lyra még mindég kétséges­­kedik. A politika buzdítja a költészetet s nem meg­fordítva. A jobbágyok felszabadítását hangosan nem követeli a költő. Szónok nem kárhoztatja azt, sőt in­kább a költés tulnyomólag conservativ irányúnak tekinti. A 25­ éves korban a viszonyok gátolták meg a conservativ költői iskola fejlődését s igy idyllivá lettek. A régi nemesi dicsőséget még foszlányaiban is szépnek tekintik. A borongó Parnassuson egyszerre megdördül­­­nek Petőfi villámai , valóságos forradalmi költő, s pedig nemcsak nemzeti, hanem cosmopolita. A forra­dalmár élénksége s erélye szerencsésen egyesült benne a költői tehetséggel, sőt idilli hangulattal. Itt ismét lapossá lesz a felolvasó s igen részletesen rajzolja ezen ellentéteket egyenként Petőfinél. Egy pár szóval szól az újabb költőkről is. Említi a nép vágyait, s a Kossuthról, Garibaldiról irt népies költe­ményeket. Vörösmarty, Bajza, Sorosy, Erdélyi stb., ezen forradalom után busongva, sőt kétségbeesve énekelnek, nincs annyi erejök, mint a népnek. — A kiegyezés után a politikai költészet az életlapokba vet­ül, s a kiegyező párt gúnyköltészete vitatkozik a vérmes hazafias jellemekkel. A régi politika he­lyett azonban ma a modern állam eszméje emelkedik ki erősebben, s ezért a régi tisztán tiltakozó politikai költészet is háttérbe fog szorulni. Azonban ennek kora még nem látható be. A másfél óránál tovább tartó értekezést a kö­zönség lelkes éljennel fogadta, s ezzel a szokásos intézkedések után az ülés fél 8 órakor bezáratott. KÜLÖNFÉLÉK. — Király ő felsége vejével Sip­ót her­­czeggel és számos kísérettel vasárnap reggel Buda­pestre érkezett. Az indóháznál a belügyminiszter Szapáry István pestmegyei főispán és Thaisz Elek főkapitány fogadták. A felség a váriakban szállt meg és déli 12 órakor Gödöllőre utazott, hol a király­né körében 4-5 napot fog tölteni. Ez idő alatt el­nöklete alatt több minisztertanácsot tartanak.­­ Ghyczy Kálmán tegnap a fővárosba érkezett. Fájdalom írja az »Ellenőr«, szomorú ok folytán jött, miután egyik unokaöcscse betegségének híre szólította ide. — Legutolsó közös közgyűlés. A múltkori közös közgyűlésről azt írtuk, hogy az lesz az utolsó. Csalatkoztunk, mert a­mint értesülünk, Havas Ignácz miniszteri biztos Buda, Pest és Ó-Bu­­da régi képviselőit csütörtökre f. hó 9-re ismét össze­hívta legis legutolsó közös közgyűlésre, a­melyen a belü­gyminiszternek a főváros szervezésére vonat­kozó két leirata fog tárgyaltatni.­­ A bazár épületet a régi német szín­ház­téren 1874. május 1-jén okvetlenül lebontják. A városi gazdasági bizottság mai ülésében afelett tanács­kozott, hogyan lehetne ezen mozgósítható épületet legjobban hasznosítani. E végből mindenekelőtt szükséges tudni azt, mibe kerül az épület újból való felállítása. Ez iránt jelentést kérnek a mérnöki hi­vataltól. A bazárt hihetőleg a kőbányai vásártéren fogják felállítani, ámbár sokan eladása mellett vannak. — A Liszt jubilaeum alkalmából — Királyi Pál elnöklete alatt — a múlt városi közgyűlésen bizottságot küldtek ki, javaslattételre, miként járuljon Pest város Liszt a jubilaeum

Next