A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-16 / 238. szám

238. szám. XI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1873. Csütörtök, oct. ■ Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . •• • • • . 6 frt — Kr. 6 hónapra.....................................12 * * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . • 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek" bármely napján történik is, min­denkor a hó­ e­sti napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda » Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. ■SPt .Előfizetési felhívás „A II . V­XI-aikévi folyamára. Előfizetési ára"­­ • Negyedévre .... 6 frt Külön előfizetés­ iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalvány­okat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba ke­rül. Az előfizető­sek a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Perenczie tere 1. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, oct. 15. Újabb remények. ^ Francziaországnak újra volt alkalma nyilatkozni és újra határozottan a köztársa­ság mellett nyilatkozott. Igaz, hogy csak négy képviselő megválasztásáról volt szó , de az a körülmény, hogy a választás épen akkor tör­­­­tént, mikor a monarchista Jusio legtöbb zajt csapott Európában és legsimulékonyabb alak­ban lépett fel Francziaországban; továbbá, az a nem különben figyelemre méltó eset, hogy különböző és távol fekvő departementek vol­tak hivatva meggyőződésük kifejezésére é­­s nagy fontosságú eseménynyé avatja fel az újabb választásokat is. Lehet, hogy Thiers felvillanyzó, gyújtó republikánus levele, a ra­dikálisok békülékeny csatlakozása hozzá és jelöltjéhez; a Leon Say levele által felkeltett viszhang a legtöbb gyanúnak kitett republi­kánus követek részéről, szintén befolyással volt ez eredményre, melyben a republikaniz­­mus határozott emelkedését, önbizalmának fel­ébredését látjuk. E választások eredményét nem hozzuk ugyan kapcsolatba a Chambord­er. körüli udvarlás és alkudozás peripetiáival, de ne­künk úgy tetszik mintha a Francziaországból jött fris szellő egy kissé felzavarta volna a le­gitimista alkudozások sok meggyőződést és ér­deket megojtó .tavának Bima tükrét, úgy tet­szik, hogy a »zászló“ és »alkotmány kérdé­sében megint makacsabb lett Chambord­er., sőt vannak ult­r­a m­o­n­t­á­n forrásból jött meg­bízható híreink is, melyek egyenesen az alku­dozások megakadását jelentik. Van a dologban valami természetszerű, a­mi az emberrel könnyen elhiteti e hírek valósulását. Mert bár­mily fanatikus is legyen Chambord gróf, annyi belátása mégiscsak lehet, hogy észreveszi mi­szerint pusztán — ősi jogának gyenge latén* szálára és az ultramontán fanatikusok által nyújtott náci palotára nem támaszkodható, ha mindjárt a nemzetgyűlés nagy része is be­szélne ezek mellett. Már­pedig az újabb válasz­tások, továbbá a republikánus párt békés irá­nyú, de határozott magatartása, egyetér­tő szervezkedése, valamint a bonapartis­­ták határozott ellentüntetése­k oly fénye­sen bizonyítják az ország közvéleményének ellene forduló élét, hogy ezzel szemben a liliomszálnak vagy megtörnie, vagy meg­hajolnia kell. Egy franczia volt pr­efekt, Audoy, közelebbről egy röpiratban (La Republique et son raison d’ être) szépen kifejti, hogy Francziaország összes intézményei és egész politikai fejlődésének jelleme 1789. óta ha­tározottan republikánussá tették ez or­szágot. Mert ha a népszuverainitás válasz­­tás­a alá esik a legfőbb hatalom is, ha tény­leg minden párt elismeré és gyakorlássa nép­e jogát 84 év óta, akkor csak formailag kü­lönbözik a monarchia a köztársaságtól. És az utolsó különbséget: a fejedelem felelősségnél­küliségét is megszünteté tényleg a franczia nemzet négy generatión át, mert tényleg nem a minisztériumot , hanem mindig a fejedelmet vonta felelősségre, illetőleg ítélte el forradalmaiban, detron­satióiban a nagy forradalom óta! Ez történt X. Károlylyal és úgy, mint Lajos Fülöppel és III. Napóleon­nal ; az elsőt nem mente meg legitimitása, a másodikat a „felelős minisztérium" gyakori változása, a harmadikat absolut uralma, há­romszori plebiscitum és szabadelvű, sőt de­mocrat politikája — az anyagi kérdésekben. Ez tény, mely mellett a történelem tanúskodik. Lehet helyessége és üdvössége felett vitatkozni, de mint történelmi té­nyezővel számolni kell. Ezért minden renpraetendens előtt csak két választás van Francziaországgal szemben: a diktatúra, militarismus ; de ez most nyomasztó anyagi feltételei miatt ép oly kevéssé tarthat soká, mint a mily ephemer erkölcsi lehetetlenségé­nél fogva — vagy a republikánus iránynak legalább anyagi elfogadása, hogy később, alig két évtized alatt, bukásával szentesítse azt alakilag is. Chambord gr., úgy látszik, nem érti Fran­cziaország e sajátságos, de történelmileg kon­statált politikai jellemét és valami „áhitatos le­gitimitással" akará elbűvölni azt — igaz, hogy az „idő kedvéért“ sokféle álruhát és álarctot vett fel augusztus 5-ike óta, a hatalom elnye­résének „misét felérő“ reményében, de a helyzet parancsolóbb, mint minden alku­dozás, álcráskodás és a sok fondorkodás, alkudozás vagy a külföldön fog elenyészni eredménytelenül, vagy csak egy fiaskó ked­­véért fogja a jelölt átlépni Francziaország határait. A bonapartisták jobban értik a fran­­czia társadalom szellemét és erejét. Ők a le­gitimitás helyére a plebiscitumot, a charta helyére a „suffrage universelt“ és a ne­messég­­helyébe a „demokratiát" helyezik és e szép pajzsok védelme alatt akarnak egyé­ni és családi érdekeiknek győzelmet szerezni a köztársaság és „legitim" monarchia ellené­ben. Örömmel konstatáljuk, hogy Chambord gróf ellenében határozottan síkra szállott Roucher, a volt „vice császár“ is,és tekintve a bonapartisták befolyását a társadalom gazda­gabb és a hadsereg magasabb elemeire — sok sikerrel is fog az ellen a monarchisták soraiban küzdeni. E küzdelemnek is hasznát fogja venni a köztársaság, nem egy megbé­lyegző szövetségben, mert azt (okulva az­­ 1816-iki és 1849-iki tapasztalatokon) hatá­rozottan visszautasító, de azon romboló ha­tásnál fogva, melyet a kettős támadás a leg­erősebb monarchista töredék kilátásaiban alent . Hogy a conservativ elemek komoly actióra készülnek mi nálunk is, az nem csak a vegy- és várrokonságból s ama kölcsönha­tásból gy­anítható, mely a conservativeket egy internationális, és ha nem is egységes, de leg­alább összefüggő, anyaggá köti össze,­­ de idebenn is elegendő tünet mutatja elég vilá­gosan. Szemet többé nem hunyhatunk előtte. Castelar azt fejtegette közelebb, hogy az ultrák ideáljait rendesen a mérsékeltek va­lósítják. A fenforgó esetben ez megfordítva áll; a liberális Thiers adta meg a conservativ törekvésnek azt a merész szárnyalást, melyet most annál tapasztalunk, midőn „conservativ respublicájával“ megtörte az ellenszenv vará­zsát, melylyel az európai közvélemény visel­tetett minden iránt, ami conservativ. Thiers megadta a conservativeknek azt, amijek hi­ányzott : a népszerűség némi prestigét, s első lépéseik viscenirozására a szerencsés jelszót. Addig a legtöbb ember előtt paradoxonnak látszott, de talán eszébe se jutott, hogy res­publika is lehessen conservativ. A conservativek, még­pedig az ó-con­­servativek, első diadala, mely Thiers bukását eredményezte, megadta a lendületet minden conservativ kezdeményezésnek, s mi magunk­ig itt Magyarországon egyszer csak arra vir­radtunk, hogy a conservativ tábor, mely ed­­digelé meglehetősen csendes existentiának örült s szépen meglapulva, alig merte olykor­­olykor kinyújtani a Deákpárt mögül tapoga­tózó csápjait, oly hangon kezd beszélni, mely A „HON“ TÁRCZÁJA. A szabadkőművesség ellen. Elmondtam legközelebb nézetemet, hogy a sza­badkőművesség meggyőződésem szerint már túlélte magát elmondtam anélkül, hogy szabadkőműves volnék s mint ilyen e társulat félénken őrzött titkait teljes határozottsággal ismerném. Ha elegendő ok volna bármely támadás visszautasítására a »legala­posabb megismerkedés hiánya,« ha következtetések­ből s az eredményekből nem lehetne valamely egy­let czélját legalább körvonalaiban felismerni, hall­gatnom kellene Hollós védelmére ,egyedül a közön­ség ítéletére lehetne hivatkoznom. De felelnem lehet s kell, mert Hollós újabb nyilatkozatai még jobban megerősítettek hitemben, fogalmam a szabadkőművességről legkevésbé sem változott s vele együtt". Ítéletem is ugyanaz : A sza­badkőművességnek jelen alakjában nincs értelm­e s ha van, sokkal jelentéktelenebb, semhogy ezen tár­sulatot művelődés-történelmi tényezőnek kellene te­kintenünk. Pár év előtt közelebbről volt alkalmam megis­merkedni a szabadkőművességgel. Angliában e tes­tület sokkal nyíltabb s sokkal nagyobb körben van elterjedve, mint nálunk; ott nyíltan — a testületi jel vagy más feltétel nélkül - bárki megszerezheti a szakközlönyöket s igen gyakran lehet szabadkő­művesi műveket nyerni. A Great Queemstreetben én is otthonos voltam, e század legbuzgóbb német sza­badkőművese, Krause, legbuzgóbb tan,^n^ ’ Röderrel, Leonhardival személyes összeköttetésben állottam, birtokomban több mint 40 röpirat van e tárgyról pro et contras itt a magyar fővárosban sok tekintélyes szabadkőművessel beszélgettem e testü­letről, melyet proselytaság kedvéért nem egy dicsőí­tett előttem. Nem következtetem mindebből, hogy már ezúton »laikus« létemre teljesen megértettem a titkot, de azt — úgy hiszem — szerénytelenség né­­kül kimondhatom, hogy következtetni van jogom, A tulajdonkép először nem is én ronta­n le ezen követ­keztetéseket, hanem szabadkőműves ismerőseim több mint három­negyede józan s közügyekért lelkesülő férfiak, kik azonban határozottan elitélték a páho­lyok »léha időtöltését« vagy legalább is nagyon kö­zönyösen nyilatkoztak róla, mint oly testületről, hol műveit egyének között lehet ugyan mulatni — de igen drágán. Hollós László nagyon általánosságokban moz­gó feleletéből a szabadkőmivesség czélja, mint ezt magam is úgy tudom, abban áll, hogy a politikai s hitfelekezeti különbségek a szabadság s egyenlőség alapján a műveit s becsületes emberek nemzetközi szövetkezése által leromboltassanak, vagy­is, mint ők maguk némi önhittséggel mondani szokták : »a sza­badkőművesség a józan s becsületes emberek szö­vetsége a tudatlan s erkölcstlen emberek ellen az egyetemes eszményi emberiség megvalósítására. Kétségtelen, hogy e czél nemes. De miért gyer­tyát gyújtani akkor, midőn a nap már feljött ? A nemzeti merev válaszfalakat rég megdöntötte a gőz s mérleg hatalma, a régi előítéleteket a szabadkőmü­vességnél sokkal erősebb fegy­verek, a sajtó s köz­vélemény, sikerrel igyekeznek megsemmisíteni s mindezek felett a népnevelés és tudomány, melynek előmozdításáért zártkörű egyesülés nélkül minden müveit embernek nem csak joga, de kötelessége habozás nélkül küzdeni, a legskepticusabb fők is tel­jesen biztosíthatják, hogy az emberiség régi barbár­ságába többé vissza nem sülyedhet. Ezer meg ezer életre kelt anyagi érdek s a teljes öntudatra jött szellem barczol ama „eszményi emberiség megva­­lósítása mellett s ti egy zártkörű egylettel, legyenek bár százezerek tagjai, kutatni akarjátok az irányt, ti akartok ezért tűzni a működés elé, midőn az már kitűzve van, midőn azt egyesületeken kívül milliók s milliók sokkal határozottabban t­u­d­j­á­k s kö­­vetik ?Mindez azonban csak azt bizonyítja, hogy e szövetség sokkal kisszerűbb, mintsem hogy nagyobb horderőt lehetne neki tulajdonítani bármely más egye­sületnél ; az én nézetem szerint azonban nem csak kis­szerű e törekvés, de haszontalan is. A szabadkőmű­vesek irányadó része azon elterjedt előítélet befo­lyása alatt áll s maga a társulat törekvése is annak ad kifejezést, hogy a szebb jövőt tisztán erkölcsi eszközökkel létesíteni lehet. Esztelenség volna az eszmék uralkodó befolyását tagadni, de ép oly esz­­telenség vagy legalább rövidlátás be nem ismerni, hogy a haladás eszközeit a reális élet nemzetgazdá­­szati, paedagogiai viszonyai átalakításában kell ke­resni. Nem az általánosságok direct hangsúlyozása, hanem ezen eszközök erélyes megragadása emeli az emberiséget. Harcz nélkül nem lehet béke s ha a szabadkőművesség óvakodik feltárni a nagy­közön­ség előtt az általa felismert sebeket, nem fél, hanem ezredrésznyi erővel küzd, mint azok, kik nyiltan kiállanak a csatatérre az előítéletek ellen. Mi is igyekszünk megdöngetni a régi hit, a megcsökönö­­södött gondolkozásmód érczkapuit s mert fellépésünk nyilt, a nagy közönség bizonnyal sokkal több érdek­lődést, sokkal tisztább eszméletet nyer belőle, mint a ti működésiekből, kik elfátyolozottan s a kor szelle­mével ellenkezőleg szándékosan szűk körre szorítva terjesztitek a felvilágosodást. A túlzások sem oly veszélyesek, mint ezen szándékosan előidézett kaszt szellem a »józan s becsületes emberek között. —­ De hiszen a szabadkőművesség szerint van oly titkos czél, mit dobra ütni veszélyes lenne ! Én megvallom, egyénileg nem ismerek ilyesmit s habozás nélkül kimondom nézetemet. De ám legyen, megengedem. Józan, bölcsészetileg képzett gondolkozásmódra mutat azonban, hogy e­dzéiért testületet alkos­sunk? Épen az ellenkező. Kik megrettennek az internationale­s commune nevétől, azok közt csak­ , nem mindegyik habozás nélkül küzd egyes esetekben a munkások anyagi helyzetének javítása s a valódi democratia érdekében ; kik irtóznak a neemancipá­­tió eszméjétől, nem haboznak nyiltan kardoskodni a mellett, hogy egyes esetben a nevelés vagy ipar te­rén nők is alkalmaztassanak; kik meggyőződésük szerint örökké állandóknak hiszik a keresztyén hi­­tét, nem haboznak fellépni a csodák ellen s egyen­ként elfogadni a tudomány vívmányait s igy tovább. A korszellem uralkodik mindannyiunk felett s egyesek és korból maradt elő­ítéleteit magok ezen egyesek vannak­­hivatva akaratuk ellenére a sirgödör­­hözvitelben segíteni. A szabadkőművesség határozottan árt az elhaladásnak, midőn nem az eszközöket, de a czélokat vitatja, a szabadkőműve­sek működése határozottan zavarólag hat az érte­lemre, midőn általánosságokat emlegetve a történe­lem folyását nem elősegíteni, de megzavarni igyek­szik. A kedély túlságos uralma az értelem felett: ez a szabadkőművesek főbetegsége s e betegség oka annak, hogy akaratuk ellenére épen ők keltik fel s erősbitik meg a nemzetiségi s felekezeti viszályokat. S mindezen nagy hiányok daczára tisztelettel hajolnék meg e testület előtt, ha valóban ezen ideális czélért működnének. De a tény meghasudtolja az eszmét. Hollós maga is beismerni látszik, hogy a kül­földi páholyok nagyobb részének működése valóban elavult álláspontot képvisel s csak a magyar ifjú (s talán ép ezért még el nem korcsosult) szabadkőmű­vesség iránt mutat elfogultságot. S pedig műve a kül­földről nem is mondott el mindent őszintén. Csak sejdizni engedé ama felekezeti súrlódásokat, melyek az egyes nagy páholyok között csaknem botránkoz­­tató módon fennállanak; csak egyszerűen constatálja a szabadkőművesség aristokratikus fokozatait a egy szóval sem szól azon nemzeti gyűlöletről, mely min­den időben létezett s mely p. jelenleg a német s franczia páholyok között fennáll, azon felekezeti el­fogultságról, hogy a német páholyokba — kettőt ki­véve — zsidót még most sem vesznek fel, csak azért, mert zsidók. A magyarokról szól különösen s azokat dicsőiti. Én úgy tudom, hogy a magyar páholyok munkaóráján rendesen ugyanazon egyének jelennek meg s az uj testvérek nagy része párszor megjelenve végleg elmarad; én úgy tudom, hogy egyesek fel­szólalása daczára jelenleg a páholyokban a dictióli s estebédeken kivül semmi más nem történik, mint jótékony czélokra adakozás. Volt alkalmam egykor hivatalos lapjuk a »Hajnal« csaknem egy félévi fo­lyamát átlapozgatni s az adakozásokon kivül nem ta­láltam benne semmit, de mégis volt ott többek közt egy »monumentális nyilatkozatának nevezett ünnepélyes beszéd bizonyos Besze János nevű nagy mester­től szóról-szóra közölve; a őszintén mondom, meg­büntetve, keményen megbüntetve érezném magam, ha csak havonként egyszer kellene ily üres fecsegé­seket végighallgatnom. Hollós néhány eredményt is sorol elő. Ezen eredményt öncsalódásból tulajdonítja a szabadkőmű­vességnek. Türr, Irányi, Körösi s mások tették azt s tették volna a nélkül is, hogy szabadkőművesek lennének, miként a szabadkőművesek nagy része oly tettekben is közreműködik, melyről a páholyok­nak semminemű tudomásuk sincs. Még egyszer kérdem tehát: minő nagy hord­erejű fontossága lehet a szabadkőművességnek, minő­­ czélja van, miért külön és pedig zártkörű testületet­­ kell alkotnia? Legyenek a szabadkőművesek őszin­­■ ték. Mondják ki nyíltan, hogy a páholy­ülések nem egyebek, mint műveit egyének barátságos társal­gása , eszmecseréje, s ha ezt kimondják, senki sem fog csodálkozni rajta, hogy a kinek van ele­gendő anyagi ereje a jótékonysággal összekötött esté­lyeken résztvenni, az belép hozzájuk, de nagy »mis­­sio« val nem lehet többé ámítani a világot s felesle­ges ezentúl elzárni magukat a nagy közönségtől. A páholvestélyek főhaszna kétségkívül az eszmecseré­ben áll, de hol van oly egyesület és kör, mely azt kizárná feladatai közül s ki lesz oly balga elhinni, hogy ezen eszmék zárt ajtók között elmondva na­gyobb horderejűek lesznek, mintha a nagy­közön­ségre hivatkoznak ? Az elzárkózottság, a kaszt­­alakítás főbűne a szabadkőművességnek, ama di­csőített rendszer ássa meg megmenthetetlenül sírját, még az esetben is, ha a korszellemet ezer meg ezer új jótékony tettekkel igyekeznének kiengesz­telni. György Aladár­ előidéz. A republikánus párt egyetértése, Francziaország történelmi fejlődése és társa­dalmi érdekei, a monarchista töredék múltja és jelenlegi meghasonlása — ezek képezik a reményben folytonosan erősbülő köztársaság győzelmi tényezőit! — A határőrvdéki erdőcon-R o­r t i­u­m igazgatóságához a zágrábi katonai főpa­rancsnokság a következő levelet intézte: „A határ­őrvidéki erdő consortiumnak Divald Adolf vezér­­igazgató ur kezeihez Pesten Zágráb, 1873. októ­­ber 10. A consortium nevében Divald Adolf ur által tett s az 1873. október 9-ikén Zágrábban kelt 2717 számú közjegyzői okmányban foglalt azon nyilatko­zattal, hogyha consortium az 1872. október 5-ikén kötött szerződést nem tartja meg, az alálirt főpa­rancsnokság, mint a határőrvidék közigazgatási ha­tósága a horvát-szlavon határőrvidéki katonai kincs­tárt képviselvén, annál kevésbé érthet egyet, ameny­­nyiben a consortium tagjainak 1873. február 8-ikán Pesten kiállított s itt, letéteményezett meghatalma­zása értelmében sem Divald Adolf urat nem tartja feljogosítottnak e nyilatkozat tételére, sem a consor­tium abbeli jogát nem ismerheti el, hogy az említett szerződéstől egyoldalúlag eltérjen. Miről a határőrvidéki erdő-consortium azon értesítéssel tudósíttatik, hogy a főparancsnokság minden őt törvényszerűleg és szerződés folytán meg­illető jogait, igényeit és követeléseit fentartja.“ Ezen levélhez az »Agramer Ztg.« a következő megjegyzést csatolja: „A levél elég érthetőleg van irva’ s mi azt hisszük, hogy azon erélyes és ügyes kezek, melyekben ezen kényes ügy elintézése fek­szik, a horvát szlavón határőrvidéki kincstár érde­keit minden körülmény között képesek lesznek meg­védeni.“ Hátrafelé, nagy önbizalomra mutat, miután oly irány­nyal szemben alkot homloksort, mely eddig minden ellenállót elsodorni képes volt s oly eszmék és­­ intézmények ellen emelte fel sza­vát és kezét,melyeket eddig szenteknek vélt s csaknem imádattal dédelgetett a hazai közvé­lemény. A püspökök reactiója, a tévmentesség dogmájának ismételt kihirdetése, még a kirá­lyi dorgáló szó után is, még nem mutatott arra, hogy a conservativ tábor a küzd sorom­­póba készül lépni,­­ inkább a Rómából ápolt passiv resistentiának s a kormánytól és párt­jától engedékenységgel elhalmozott és nagyra növesztett papi túlkapás elszigetelt jelenetei­nek volt ez tekinthető, vagy legfeljebb a majdan kitörendő küzdelem gyenge előcsa­­tározásainak. Ma azonban az eddig mukkanni is alig mert párt oly pánczélos lépésekkel, oly ki­hívó kardcsörtetéssel, és Istenen is erősza­kot tenni akaró fanatismussal lép föl, mely kétségtelenné teszi, hogy az összeütközés pil­lanata nincsen messze többé. Az csak próbálkozás volt, mikor a jobb­oldal széléről a honvédség költségének meg­takarítása ajánltatott pénzügyi zavarunk megszüntetésére.A pénzügyi kényszerüség kö­penyével takarták, leplezték maga az in­tézmény ellen irányzott támadásukat. Ma már e támadást szükségtelennek látják lep­­­­lezgetni s a nemzet legszentebb és leggyön­­­­gédebb érzeteinek, a bála és kegyelet érze­tének megsértésével nyíltan elnevezik az 1848 —9-ki honvédséget szedett-vedett had­nak, mely „nem birt nagyobb jelentőséggel, mint egy insurrectionalis csapat, mely nagy bányavetiség mellett magában sem bízott, még kevésbbé vezényletében, mely ha a csatában úgy állíttatott fel, hogy a golyók érték, azonnal árulást kiáltott, mely nagyon könnyen megfutott, s a futásra mindig talált ürügyet." Ezt mondják Ők nyíltan a szabadság­­harcz honvédségéről, s mit mondanak a mai honvédségről, melynek költségét meg szeret­nék takarítani, talán épen a közös hadsereg költségvetésének szaporítására. Erre — a mi általunk is sokszor megtámadott — nagy hiányokban szenvedő , de oly in­tézményre , melyet a nemzet közszelleme követelt, a­melyben államiságunknak egyik kifejezését s egy leendő önálló magyar had­sereg magvát látjuk.. . azt merik állítani ők, „hogy erre a honvédségre számit a dynastia, és számit az Ausztria-ellenesek tá­bora is, és mind a kettő csalódni fog, mert a h­o­n­v­éd­s­ég semmiféle ügynek nem fog használhatni.“ Ezt mondják ők a mai honvédségről s eltagadják még jövendőjét is, hogy népsze­­rűtlenné tegyék. Az igaz, hogy e törekvésben számos segítőjük van ott is, a­hol ellenségeik­nek kellene lenniök. De támadásaik nem egy pont, hanem egy egész vonal ellen irányulnak, s nem elég már nekik az ellenzéki szabadoncz sereg, azt Kossuthostól, Ghyczystől, Tiszástól mullifi­cálja majd a jobboldal, —­s ha ez majd el i­s nyelte azt (intra parenthesim legyen mond­va : mi is ott leszünk s ahhoz még nekünk is lesz szavunk) akkor majd a jobboldali szaba­don az sereget, ezt a jól lakott, tehetetlen boa-constrictort könnyű lesz agyonverni akár egy szál kruezifix-szel is. Most már Deák és egyházpolitikai pro­­grammja került megtámadásaik napirendjére, még­pedig nem birlapi téren csupán, hanem künn, az agitácziók terén, a szószékeken, és főpásztoraik ünnepies szónoklataiban. Egyik legtekintélyesebb praelatusok sírkövét hasz­nálja fel piedestálul egy másik praelatus, hogy onnan keresztes háborút hirdessen a keresztyénség főtana ellen, mely szerint min­den ember I­sten fia és egyenlő. Lázitó pro­­clamátiókat er­esztnek világgá, melyben nyilt resistentiára tüzelik egymást az ország aka­ratával szemben. Beszélnek az egyház meg­alázásáról, megrablásáról, jogainak elkobzá­sáról, panaszkodnak üldöztetésről. „Egy tízezer főből álló intelligens tes­tületnek, mint a katholikus klérus, nem sza­bad magát infascináltatnia még egy Deák Ferencz nimbusa által sem. Köztünk politi­kusok, diplomaták és tudósok vannak, miért kellene nekünk, kik sokkal mélyebben tanul­mányozták egyházunk múltját és jelenét, mint ő, f okvetlen kalapot emelnünk előtte az egyházpolitikai forrongó téren is." A magyar klérus „egyik dísze" kezdi igy támadását Deák Ferencz ellen, egy ve­hemens proclamátióban, melynek czélja ki­terjedt agitatiót kezdeni a katholikusok kö­zött s tömérdek bajainkhoz fölidézni még a felekezeti súrlódásokat is. Ők nem akarnak mint V. Károly eleve­nen jelen lenni tulajdon eltemettetésüknél, ők nekik több az Isten, mint Deák Ferencz s az Isten sugalja nekik, hogy Deák ellen agi­táljanak. Mi most szépen félrevonulva gyönyör­ködhetnénk abban a látományban, mint emésztik belülről a jobboldalt a vele szövet­kezett conservativ és ultramontán elemek, mi­ket fejére nőni engedett, s ha nagyobb lenne bennünk a káröröm, mint a fenyegetett nagy érdekek féltése, nem is volna a legutolsó élve­zet e szép mulatság szemtanúja lehetni. Így azonban inkább szeretnék, ne tö­rődnének ott a jobboldalon annyit az ellen­zék kebelében gyanított villongásokkal, ha­nem fordítanának egy tekintetet befelé is, saját pártjuk kebelébe, melynek, bizony bi­zony mondjuk, egy, minden pillanatban ki­törni kész titkos betegsége vagyon, melynek a párt, ha nem vigyáz, könnyen áldozatul eshetik. Horvát országgyűlés, Zágráb, oct. 14. Zsivkovics alelnök fél 10-kor megnyitja az ülést. Jegyzők: Stekovics, Kiss, Turelli, A kormány részéről jelen vannak : Mazuranics, Muhica, Jurkovics és Stankovics. A jegyzőkönyv hitelesítése után a beérkezett kérvények a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. A kormány által beterjesztett „1874-iki bud­ Bécsi nemzetközi kiállítás. Egyptom II. Bécs, okt. 10. Kevés ország van Európán kivül, mely a szel­lemre oly vonzalmat, a lélekre oly varázst volna ké­pes gyakorolni, mint Egyptom. Ha a történelem va­lamely ország földét nemessé teszi, akkor a Nil völ­gye a világ országainak legősibb nemesei közé tar­tozik. Midőn Hellas a mythosz köde által körülvéve még alig tett a nemzetek életében számot, midőn a Palatinon és Aventinon még Evander csordái legel­tek, Egyiptom már akkor több ezred­éves törté­nettel bírt. A­ gizehi gúták már ezredévesek vol­tak, midőn Abrahám patriarcha egyptomi földre lépett.... így ír Egyptomról egy utazó, kinek lelki szemei elé az »ezredéves gúlák« több ezredév történetét va­rázsolják s a ki Isis templomában látja Thalest, He­­katäust és Herodotot, Lykurgot és Solont, a kik előtt Egyptom művelődési czél volt, mint a­hogy annak tekintjük mi az utazást Itáliába, vagy Angolor­szágba.

Next