A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-16 / 238. szám
238. szám. XI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1873. Csütörtök, oct. ■ Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . •• • • • . 6 frt — Kr. 6 hónapra.....................................12 * * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . • 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek" bármely napján történik is, mindenkor a hó esti napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda » Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. ■SPt .Előfizetési felhívás „A II . VXI-aikévi folyamára. Előfizetési ára" • Negyedévre .... 6 frt Külön előfizetés iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetősek a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Perenczie tere 1. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, oct. 15. Újabb remények. ^ Francziaországnak újra volt alkalma nyilatkozni és újra határozottan a köztársaság mellett nyilatkozott. Igaz, hogy csak négy képviselő megválasztásáról volt szó , de az a körülmény, hogy a választás épen akkor történt, mikor a monarchista Jusio legtöbb zajt csapott Európában és legsimulékonyabb alakban lépett fel Francziaországban; továbbá, az a nem különben figyelemre méltó eset, hogy különböző és távol fekvő departementek voltak hivatva meggyőződésük kifejezésére és nagy fontosságú eseménynyé avatja fel az újabb választásokat is. Lehet, hogy Thiers felvillanyzó, gyújtó republikánus levele, a radikálisok békülékeny csatlakozása hozzá és jelöltjéhez; a Leon Say levele által felkeltett viszhang a legtöbb gyanúnak kitett republikánus követek részéről, szintén befolyással volt ez eredményre, melyben a republikanizmus határozott emelkedését, önbizalmának felébredését látjuk. E választások eredményét nem hozzuk ugyan kapcsolatba a Chamborder. körüli udvarlás és alkudozás peripetiáival, de nekünk úgy tetszik mintha a Francziaországból jött fris szellő egy kissé felzavarta volna a legitimista alkudozások sok meggyőződést és érdeket megojtó .tavának Bima tükrét, úgy tetszik, hogy a »zászló“ és »alkotmány kérdésében megint makacsabb lett Chamborder., sőt vannak ultra montán forrásból jött megbízható híreink is, melyek egyenesen az alkudozások megakadását jelentik. Van a dologban valami természetszerű, ami az emberrel könnyen elhiteti e hírek valósulását. Mert bármily fanatikus is legyen Chambord gróf, annyi belátása mégiscsak lehet, hogy észreveszi miszerint pusztán — ősi jogának gyenge latén* szálára és az ultramontán fanatikusok által nyújtott náci palotára nem támaszkodható, ha mindjárt a nemzetgyűlés nagy része is beszélne ezek mellett. Márpedig az újabb választások, továbbá a republikánus párt békés irányú, de határozott magatartása, egyetértő szervezkedése, valamint a bonapartisták határozott ellentüntetések oly fényesen bizonyítják az ország közvéleményének ellene forduló élét, hogy ezzel szemben a liliomszálnak vagy megtörnie, vagy meghajolnia kell. Egy franczia volt prefekt, Audoy, közelebbről egy röpiratban (La Republique et son raison d’ être) szépen kifejti, hogy Francziaország összes intézményei és egész politikai fejlődésének jelleme 1789. óta határozottan republikánussá tették ez országot. Mert ha a népszuverainitás választása alá esik a legfőbb hatalom is, ha tényleg minden párt elismeré és gyakorlássa népe jogát 84 év óta, akkor csak formailag különbözik a monarchia a köztársaságtól. És az utolsó különbséget: a fejedelem felelősségnélküliségét is megszünteté tényleg a franczia nemzet négy generatión át, mert tényleg nem a minisztériumot , hanem mindig a fejedelmet vonta felelősségre, illetőleg ítélte el forradalmaiban, detronsatióiban a nagy forradalom óta! Ez történt X. Károlylyal és úgy, mint Lajos Fülöppel és III. Napóleonnal ; az elsőt nem mente meg legitimitása, a másodikat a „felelős minisztérium" gyakori változása, a harmadikat absolut uralma, háromszori plebiscitum és szabadelvű, sőt democrat politikája — az anyagi kérdésekben. Ez tény, mely mellett a történelem tanúskodik. Lehet helyessége és üdvössége felett vitatkozni, de mint történelmi tényezővel számolni kell. Ezért minden renpraetendens előtt csak két választás van Francziaországgal szemben: a diktatúra, militarismus ; de ez most nyomasztó anyagi feltételei miatt ép oly kevéssé tarthat soká, mint a mily ephemer erkölcsi lehetetlenségénél fogva — vagy a republikánus iránynak legalább anyagi elfogadása, hogy később, alig két évtized alatt, bukásával szentesítse azt alakilag is. Chambord gr., úgy látszik, nem érti Francziaország e sajátságos, de történelmileg konstatált politikai jellemét és valami „áhitatos legitimitással" akará elbűvölni azt — igaz, hogy az „idő kedvéért“ sokféle álruhát és álarctot vett fel augusztus 5-ike óta, a hatalom elnyerésének „misét felérő“ reményében, de a helyzet parancsolóbb, mint minden alkudozás, álcráskodás és a sok fondorkodás, alkudozás vagy a külföldön fog elenyészni eredménytelenül, vagy csak egy fiaskó kedvéért fogja a jelölt átlépni Francziaország határait. A bonapartisták jobban értik a franczia társadalom szellemét és erejét. Ők a legitimitás helyére a plebiscitumot, a charta helyére a „suffrage universelt“ és a nemességhelyébe a „demokratiát" helyezik és e szép pajzsok védelme alatt akarnak egyéni és családi érdekeiknek győzelmet szerezni a köztársaság és „legitim" monarchia ellenében. Örömmel konstatáljuk, hogy Chambord gróf ellenében határozottan síkra szállott Roucher, a volt „vice császár“ is,és tekintve a bonapartisták befolyását a társadalom gazdagabb és a hadsereg magasabb elemeire — sok sikerrel is fog az ellen a monarchisták soraiban küzdeni. E küzdelemnek is hasznát fogja venni a köztársaság, nem egy megbélyegző szövetségben, mert azt (okulva az 1816-iki és 1849-iki tapasztalatokon) határozottan visszautasító, de azon romboló hatásnál fogva, melyet a kettős támadás a legerősebb monarchista töredék kilátásaiban alent . Hogy a conservativ elemek komoly actióra készülnek mi nálunk is, az nem csak a vegy- és várrokonságból s ama kölcsönhatásból gyanítható, mely a conservativeket egy internationális, és ha nem is egységes, de legalább összefüggő, anyaggá köti össze, de idebenn is elegendő tünet mutatja elég világosan. Szemet többé nem hunyhatunk előtte. Castelar azt fejtegette közelebb, hogy az ultrák ideáljait rendesen a mérsékeltek valósítják. A fenforgó esetben ez megfordítva áll; a liberális Thiers adta meg a conservativ törekvésnek azt a merész szárnyalást, melyet most annál tapasztalunk, midőn „conservativ respublicájával“ megtörte az ellenszenv varázsát, melylyel az európai közvélemény viseltetett minden iránt, ami conservativ. Thiers megadta a conservativeknek azt, amijek hiányzott : a népszerűség némi prestigét, s első lépéseik viscenirozására a szerencsés jelszót. Addig a legtöbb ember előtt paradoxonnak látszott, de talán eszébe se jutott, hogy respublika is lehessen conservativ. A conservativek, mégpedig az ó-conservativek, első diadala, mely Thiers bukását eredményezte, megadta a lendületet minden conservativ kezdeményezésnek, s mi magunkig itt Magyarországon egyszer csak arra virradtunk, hogy a conservativ tábor, mely eddigelé meglehetősen csendes existentiának örült s szépen meglapulva, alig merte olykorolykor kinyújtani a Deákpárt mögül tapogatózó csápjait, oly hangon kezd beszélni, mely A „HON“ TÁRCZÁJA. A szabadkőművesség ellen. Elmondtam legközelebb nézetemet, hogy a szabadkőművesség meggyőződésem szerint már túlélte magát elmondtam anélkül, hogy szabadkőműves volnék s mint ilyen e társulat félénken őrzött titkait teljes határozottsággal ismerném. Ha elegendő ok volna bármely támadás visszautasítására a »legalaposabb megismerkedés hiánya,« ha következtetésekből s az eredményekből nem lehetne valamely egylet czélját legalább körvonalaiban felismerni, hallgatnom kellene Hollós védelmére ,egyedül a közönség ítéletére lehetne hivatkoznom. De felelnem lehet s kell, mert Hollós újabb nyilatkozatai még jobban megerősítettek hitemben, fogalmam a szabadkőművességről legkevésbé sem változott s vele együtt". Ítéletem is ugyanaz : A szabadkőművességnek jelen alakjában nincs értelme s ha van, sokkal jelentéktelenebb, semhogy ezen társulatot művelődés-történelmi tényezőnek kellene tekintenünk. Pár év előtt közelebbről volt alkalmam megismerkedni a szabadkőművességgel. Angliában e testület sokkal nyíltabb s sokkal nagyobb körben van elterjedve, mint nálunk; ott nyíltan — a testületi jel vagy más feltétel nélkül - bárki megszerezheti a szakközlönyöket s igen gyakran lehet szabadkőművesi műveket nyerni. A Great Queemstreetben én is otthonos voltam, e század legbuzgóbb német szabadkőművese, Krause, legbuzgóbb tan,^n^ ’ Röderrel, Leonhardival személyes összeköttetésben állottam, birtokomban több mint 40 röpirat van e tárgyról pro et contras itt a magyar fővárosban sok tekintélyes szabadkőművessel beszélgettem e testületről, melyet proselytaság kedvéért nem egy dicsőített előttem. Nem következtetem mindebből, hogy már ezúton »laikus« létemre teljesen megértettem a titkot, de azt — úgy hiszem — szerénytelenség nékül kimondhatom, hogy következtetni van jogom, A tulajdonkép először nem is én rontan le ezen következtetéseket, hanem szabadkőműves ismerőseim több mint háromnegyede józan s közügyekért lelkesülő férfiak, kik azonban határozottan elitélték a páholyok »léha időtöltését« vagy legalább is nagyon közönyösen nyilatkoztak róla, mint oly testületről, hol műveit egyének között lehet ugyan mulatni — de igen drágán. Hollós László nagyon általánosságokban mozgó feleletéből a szabadkőmivesség czélja, mint ezt magam is úgy tudom, abban áll, hogy a politikai s hitfelekezeti különbségek a szabadság s egyenlőség alapján a műveit s becsületes emberek nemzetközi szövetkezése által leromboltassanak, vagyis, mint ők maguk némi önhittséggel mondani szokták : »a szabadkőművesség a józan s becsületes emberek szövetsége a tudatlan s erkölcstlen emberek ellen az egyetemes eszményi emberiség megvalósítására. Kétségtelen, hogy e czél nemes. De miért gyertyát gyújtani akkor, midőn a nap már feljött ? A nemzeti merev válaszfalakat rég megdöntötte a gőz s mérleg hatalma, a régi előítéleteket a szabadkőmüvességnél sokkal erősebb fegyverek, a sajtó s közvélemény, sikerrel igyekeznek megsemmisíteni s mindezek felett a népnevelés és tudomány, melynek előmozdításáért zártkörű egyesülés nélkül minden müveit embernek nem csak joga, de kötelessége habozás nélkül küzdeni, a legskepticusabb fők is teljesen biztosíthatják, hogy az emberiség régi barbárságába többé vissza nem sülyedhet. Ezer meg ezer életre kelt anyagi érdek s a teljes öntudatra jött szellem barczol ama „eszményi emberiség megvalósítása mellett s ti egy zártkörű egylettel, legyenek bár százezerek tagjai, kutatni akarjátok az irányt, ti akartok ezért tűzni a működés elé, midőn az már kitűzve van, midőn azt egyesületeken kívül milliók s milliók sokkal határozottabban tudják s követik ?Mindez azonban csak azt bizonyítja, hogy e szövetség sokkal kisszerűbb, mintsem hogy nagyobb horderőt lehetne neki tulajdonítani bármely más egyesületnél ; az én nézetem szerint azonban nem csak kisszerű e törekvés, de haszontalan is. A szabadkőművesek irányadó része azon elterjedt előítélet befolyása alatt áll s maga a társulat törekvése is annak ad kifejezést, hogy a szebb jövőt tisztán erkölcsi eszközökkel létesíteni lehet. Esztelenség volna az eszmék uralkodó befolyását tagadni, de ép oly esztelenség vagy legalább rövidlátás be nem ismerni, hogy a haladás eszközeit a reális élet nemzetgazdászati, paedagogiai viszonyai átalakításában kell keresni. Nem az általánosságok direct hangsúlyozása, hanem ezen eszközök erélyes megragadása emeli az emberiséget. Harcz nélkül nem lehet béke s ha a szabadkőművesség óvakodik feltárni a nagyközönség előtt az általa felismert sebeket, nem fél, hanem ezredrésznyi erővel küzd, mint azok, kik nyiltan kiállanak a csatatérre az előítéletek ellen. Mi is igyekszünk megdöngetni a régi hit, a megcsökönösödött gondolkozásmód érczkapuit s mert fellépésünk nyilt, a nagy közönség bizonnyal sokkal több érdeklődést, sokkal tisztább eszméletet nyer belőle, mint a ti működésiekből, kik elfátyolozottan s a kor szellemével ellenkezőleg szándékosan szűk körre szorítva terjesztitek a felvilágosodást. A túlzások sem oly veszélyesek, mint ezen szándékosan előidézett kaszt szellem a »józan s becsületes emberek között. — De hiszen a szabadkőművesség szerint van oly titkos czél, mit dobra ütni veszélyes lenne ! Én megvallom, egyénileg nem ismerek ilyesmit s habozás nélkül kimondom nézetemet. De ám legyen, megengedem. Józan, bölcsészetileg képzett gondolkozásmódra mutat azonban, hogy edzéiért testületet alkossunk? Épen az ellenkező. Kik megrettennek az internationales commune nevétől, azok közt csak , nem mindegyik habozás nélkül küzd egyes esetekben a munkások anyagi helyzetének javítása s a valódi democratia érdekében ; kik irtóznak a neemancipátió eszméjétől, nem haboznak nyiltan kardoskodni a mellett, hogy egyes esetben a nevelés vagy ipar terén nők is alkalmaztassanak; kik meggyőződésük szerint örökké állandóknak hiszik a keresztyén hitét, nem haboznak fellépni a csodák ellen s egyenként elfogadni a tudomány vívmányait s igy tovább. A korszellem uralkodik mindannyiunk felett s egyesek és korból maradt előítéleteit magok ezen egyesek vannakhivatva akaratuk ellenére a sirgödörhözvitelben segíteni. A szabadkőművesség határozottan árt az elhaladásnak, midőn nem az eszközöket, de a czélokat vitatja, a szabadkőművesek működése határozottan zavarólag hat az értelemre, midőn általánosságokat emlegetve a történelem folyását nem elősegíteni, de megzavarni igyekszik. A kedély túlságos uralma az értelem felett: ez a szabadkőművesek főbetegsége s e betegség oka annak, hogy akaratuk ellenére épen ők keltik fel s erősbitik meg a nemzetiségi s felekezeti viszályokat. S mindezen nagy hiányok daczára tisztelettel hajolnék meg e testület előtt, ha valóban ezen ideális czélért működnének. De a tény meghasudtolja az eszmét. Hollós maga is beismerni látszik, hogy a külföldi páholyok nagyobb részének működése valóban elavult álláspontot képvisel s csak a magyar ifjú (s talán ép ezért még el nem korcsosult) szabadkőművesség iránt mutat elfogultságot. S pedig műve a külföldről nem is mondott el mindent őszintén. Csak sejdizni engedé ama felekezeti súrlódásokat, melyek az egyes nagy páholyok között csaknem botránkoztató módon fennállanak; csak egyszerűen constatálja a szabadkőművesség aristokratikus fokozatait a egy szóval sem szól azon nemzeti gyűlöletről, mely minden időben létezett s mely p. jelenleg a német s franczia páholyok között fennáll, azon felekezeti elfogultságról, hogy a német páholyokba — kettőt kivéve — zsidót még most sem vesznek fel, csak azért, mert zsidók. A magyarokról szól különösen s azokat dicsőiti. Én úgy tudom, hogy a magyar páholyok munkaóráján rendesen ugyanazon egyének jelennek meg s az uj testvérek nagy része párszor megjelenve végleg elmarad; én úgy tudom, hogy egyesek felszólalása daczára jelenleg a páholyokban a dictióli s estebédeken kivül semmi más nem történik, mint jótékony czélokra adakozás. Volt alkalmam egykor hivatalos lapjuk a »Hajnal« csaknem egy félévi folyamát átlapozgatni s az adakozásokon kivül nem találtam benne semmit, de mégis volt ott többek közt egy »monumentális nyilatkozatának nevezett ünnepélyes beszéd bizonyos Besze János nevű nagy mestertől szóról-szóra közölve; a őszintén mondom, megbüntetve, keményen megbüntetve érezném magam, ha csak havonként egyszer kellene ily üres fecsegéseket végighallgatnom. Hollós néhány eredményt is sorol elő. Ezen eredményt öncsalódásból tulajdonítja a szabadkőművességnek. Türr, Irányi, Körösi s mások tették azt s tették volna a nélkül is, hogy szabadkőművesek lennének, miként a szabadkőművesek nagy része oly tettekben is közreműködik, melyről a páholyoknak semminemű tudomásuk sincs. Még egyszer kérdem tehát: minő nagy horderejű fontossága lehet a szabadkőművességnek, minő czélja van, miért külön és pedig zártkörű testületet kell alkotnia? Legyenek a szabadkőművesek őszin■ ték. Mondják ki nyíltan, hogy a páholyülések nem egyebek, mint műveit egyének barátságos társalgása , eszmecseréje, s ha ezt kimondják, senki sem fog csodálkozni rajta, hogy a kinek van elegendő anyagi ereje a jótékonysággal összekötött estélyeken résztvenni, az belép hozzájuk, de nagy »missio« val nem lehet többé ámítani a világot s felesleges ezentúl elzárni magukat a nagy közönségtől. A páholvestélyek főhaszna kétségkívül az eszmecserében áll, de hol van oly egyesület és kör, mely azt kizárná feladatai közül s ki lesz oly balga elhinni, hogy ezen eszmék zárt ajtók között elmondva nagyobb horderejűek lesznek, mintha a nagyközönségre hivatkoznak ? Az elzárkózottság, a kasztalakítás főbűne a szabadkőművességnek, ama dicsőített rendszer ássa meg megmenthetetlenül sírját, még az esetben is, ha a korszellemet ezer meg ezer új jótékony tettekkel igyekeznének kiengesztelni. György Aladár előidéz. A republikánus párt egyetértése, Francziaország történelmi fejlődése és társadalmi érdekei, a monarchista töredék múltja és jelenlegi meghasonlása — ezek képezik a reményben folytonosan erősbülő köztársaság győzelmi tényezőit! — A határőrvdéki erdőcon-R or t ium igazgatóságához a zágrábi katonai főparancsnokság a következő levelet intézte: „A határőrvidéki erdő consortiumnak Divald Adolf vezérigazgató ur kezeihez Pesten Zágráb, 1873. október 10. A consortium nevében Divald Adolf ur által tett s az 1873. október 9-ikén Zágrábban kelt 2717 számú közjegyzői okmányban foglalt azon nyilatkozattal, hogyha consortium az 1872. október 5-ikén kötött szerződést nem tartja meg, az alálirt főparancsnokság, mint a határőrvidék közigazgatási hatósága a horvát-szlavon határőrvidéki katonai kincstárt képviselvén, annál kevésbé érthet egyet, amenynyiben a consortium tagjainak 1873. február 8-ikán Pesten kiállított s itt, letéteményezett meghatalmazása értelmében sem Divald Adolf urat nem tartja feljogosítottnak e nyilatkozat tételére, sem a consortium abbeli jogát nem ismerheti el, hogy az említett szerződéstől egyoldalúlag eltérjen. Miről a határőrvidéki erdő-consortium azon értesítéssel tudósíttatik, hogy a főparancsnokság minden őt törvényszerűleg és szerződés folytán megillető jogait, igényeit és követeléseit fentartja.“ Ezen levélhez az »Agramer Ztg.« a következő megjegyzést csatolja: „A levél elég érthetőleg van irva’ s mi azt hisszük, hogy azon erélyes és ügyes kezek, melyekben ezen kényes ügy elintézése fekszik, a horvát szlavón határőrvidéki kincstár érdekeit minden körülmény között képesek lesznek megvédeni.“ Hátrafelé, nagy önbizalomra mutat, miután oly iránynyal szemben alkot homloksort, mely eddig minden ellenállót elsodorni képes volt s oly eszmék és intézmények ellen emelte fel szavát és kezét,melyeket eddig szenteknek vélt s csaknem imádattal dédelgetett a hazai közvélemény. A püspökök reactiója, a tévmentesség dogmájának ismételt kihirdetése, még a királyi dorgáló szó után is, még nem mutatott arra, hogy a conservativ tábor a küzd sorompóba készül lépni, inkább a Rómából ápolt passiv resistentiának s a kormánytól és pártjától engedékenységgel elhalmozott és nagyra növesztett papi túlkapás elszigetelt jeleneteinek volt ez tekinthető, vagy legfeljebb a majdan kitörendő küzdelem gyenge előcsatározásainak. Ma azonban az eddig mukkanni is alig mert párt oly pánczélos lépésekkel, oly kihívó kardcsörtetéssel, és Istenen is erőszakot tenni akaró fanatismussal lép föl, mely kétségtelenné teszi, hogy az összeütközés pillanata nincsen messze többé. Az csak próbálkozás volt, mikor a jobboldal széléről a honvédség költségének megtakarítása ajánltatott pénzügyi zavarunk megszüntetésére.A pénzügyi kényszerüség köpenyével takarták, leplezték maga az intézmény ellen irányzott támadásukat. Ma már e támadást szükségtelennek látják leplezgetni s a nemzet legszentebb és leggyöngédebb érzeteinek, a bála és kegyelet érzetének megsértésével nyíltan elnevezik az 1848 —9-ki honvédséget szedett-vedett hadnak, mely „nem birt nagyobb jelentőséggel, mint egy insurrectionalis csapat, mely nagy bányavetiség mellett magában sem bízott, még kevésbbé vezényletében, mely ha a csatában úgy állíttatott fel, hogy a golyók érték, azonnal árulást kiáltott, mely nagyon könnyen megfutott, s a futásra mindig talált ürügyet." Ezt mondják Ők nyíltan a szabadságharcz honvédségéről, s mit mondanak a mai honvédségről, melynek költségét meg szeretnék takarítani, talán épen a közös hadsereg költségvetésének szaporítására. Erre — a mi általunk is sokszor megtámadott — nagy hiányokban szenvedő , de oly intézményre , melyet a nemzet közszelleme követelt, amelyben államiságunknak egyik kifejezését s egy leendő önálló magyar hadsereg magvát látjuk.. . azt merik állítani ők, „hogy erre a honvédségre számit a dynastia, és számit az Ausztria-ellenesek tábora is, és mind a kettő csalódni fog, mert a honvédség semmiféle ügynek nem fog használhatni.“ Ezt mondják ők a mai honvédségről s eltagadják még jövendőjét is, hogy népszerűtlenné tegyék. Az igaz, hogy e törekvésben számos segítőjük van ott is, ahol ellenségeiknek kellene lenniök. De támadásaik nem egy pont, hanem egy egész vonal ellen irányulnak, s nem elég már nekik az ellenzéki szabadoncz sereg, azt Kossuthostól, Ghyczystől, Tiszástól mullificálja majd a jobboldal, —s ha ez majd el is nyelte azt (intra parenthesim legyen mondva : mi is ott leszünk s ahhoz még nekünk is lesz szavunk) akkor majd a jobboldali szabadon az sereget, ezt a jól lakott, tehetetlen boa-constrictort könnyű lesz agyonverni akár egy szál kruezifix-szel is. Most már Deák és egyházpolitikai programmja került megtámadásaik napirendjére, mégpedig nem birlapi téren csupán, hanem künn, az agitácziók terén, a szószékeken, és főpásztoraik ünnepies szónoklataiban. Egyik legtekintélyesebb praelatusok sírkövét használja fel piedestálul egy másik praelatus, hogy onnan keresztes háborút hirdessen a keresztyénség főtana ellen, mely szerint minden ember Isten fia és egyenlő. Lázitó proclamátiókat eresztnek világgá, melyben nyilt resistentiára tüzelik egymást az ország akaratával szemben. Beszélnek az egyház megalázásáról, megrablásáról, jogainak elkobzásáról, panaszkodnak üldöztetésről. „Egy tízezer főből álló intelligens testületnek, mint a katholikus klérus, nem szabad magát infascináltatnia még egy Deák Ferencz nimbusa által sem. Köztünk politikusok, diplomaták és tudósok vannak, miért kellene nekünk, kik sokkal mélyebben tanulmányozták egyházunk múltját és jelenét, mint ő, f okvetlen kalapot emelnünk előtte az egyházpolitikai forrongó téren is." A magyar klérus „egyik dísze" kezdi igy támadását Deák Ferencz ellen, egy vehemens proclamátióban, melynek czélja kiterjedt agitatiót kezdeni a katholikusok között s tömérdek bajainkhoz fölidézni még a felekezeti súrlódásokat is. Ők nem akarnak mint V. Károly elevenen jelen lenni tulajdon eltemettetésüknél, ők nekik több az Isten, mint Deák Ferencz s az Isten sugalja nekik, hogy Deák ellen agitáljanak. Mi most szépen félrevonulva gyönyörködhetnénk abban a látományban, mint emésztik belülről a jobboldalt a vele szövetkezett conservativ és ultramontán elemek, miket fejére nőni engedett, s ha nagyobb lenne bennünk a káröröm, mint a fenyegetett nagy érdekek féltése, nem is volna a legutolsó élvezet e szép mulatság szemtanúja lehetni. Így azonban inkább szeretnék, ne törődnének ott a jobboldalon annyit az ellenzék kebelében gyanított villongásokkal, hanem fordítanának egy tekintetet befelé is, saját pártjuk kebelébe, melynek, bizony bizony mondjuk, egy, minden pillanatban kitörni kész titkos betegsége vagyon, melynek a párt, ha nem vigyáz, könnyen áldozatul eshetik. Horvát országgyűlés, Zágráb, oct. 14. Zsivkovics alelnök fél 10-kor megnyitja az ülést. Jegyzők: Stekovics, Kiss, Turelli, A kormány részéről jelen vannak : Mazuranics, Muhica, Jurkovics és Stankovics. A jegyzőkönyv hitelesítése után a beérkezett kérvények a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. A kormány által beterjesztett „1874-iki bud Bécsi nemzetközi kiállítás. Egyptom II. Bécs, okt. 10. Kevés ország van Európán kivül, mely a szellemre oly vonzalmat, a lélekre oly varázst volna képes gyakorolni, mint Egyptom. Ha a történelem valamely ország földét nemessé teszi, akkor a Nil völgye a világ országainak legősibb nemesei közé tartozik. Midőn Hellas a mythosz köde által körülvéve még alig tett a nemzetek életében számot, midőn a Palatinon és Aventinon még Evander csordái legeltek, Egyiptom már akkor több ezredéves történettel bírt. A gizehi gúták már ezredévesek voltak, midőn Abrahám patriarcha egyptomi földre lépett.... így ír Egyptomról egy utazó, kinek lelki szemei elé az »ezredéves gúlák« több ezredév történetét varázsolják s a ki Isis templomában látja Thalest, Hekatäust és Herodotot, Lykurgot és Solont, a kik előtt Egyptom művelődési czél volt, mint ahogy annak tekintjük mi az utazást Itáliába, vagy Angolországba.