A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-20 / 266. szám
A programja többi pontjaira nézve több mű közt kellvén választania, még nem jutott a bizottság megállapodásra. A budapesti korcsolyázó egylet csarnokának felépítése tegnap a városerdőben foganatba vétetett. A bekövetkezett nagy hideg miatt kettőztetett erők alkalmazásával 8—10 nap alatt készen fog állni. Beiratások az egyleti irodában (Deák Ferencz utcza 5 sz. a.) naponként 10 — 3 óráig fogadtatnak el. — Csokonai születésének évszázados ünnepét megtartotta a debreczeni főiskolai önképző társulat. A városi közönség szép számmal jelent meg, nők is sokan voltak, az ifjúság a terem hátulját s az ajtó előtti tért foglalta el. Az énekkar megnyitó az ünnepélyt, előadván Csokonai »A tihanyi ekhohoz« czimü dalát. Majd Oláh Imre mondott szép megnyitó beszédet. Nagy Sándor Vörösmartinak »Az úri hölgyhöz" czimü versét hatással szavalta el. Ezután az énekkar adta elő Csokonai »A reményhez» czimü dalát. Szombati István »Csokonai a magyar nép szivében* czimü értekezést olvasott fel. Erdős Károly jutalmat nyert csinos dicskölteményét Bernáth Lajos olvasta fel. Ezt követő Huber Károly »Édes lánykám“ czimü dala, az énekkartól. Erdős K. Csokonaitól köztetszés közt szavalt egy költeményt. S az ünnepélyt Csokonainak »A csikóbőrös kulacshoz“ irt dala rekeszté be az énekkar által előadva. — A szinházban díszelőadásul Szigligetinek »Csokonai szerelme« czimü színművét adták elő. Debreczen volt az egyetlen város, mely a hazában megünnepelte e napot. — Jól járt sorshúzási sorozat. A magyar dijsorsjegyek kihúzásánál f. hó 15-én gazdagon jutalmazta a szerencse a 964 sorozatszámot. Az öszszes húzott 15 nyerőszámból nemcsak a főnyerő 100,000 frttal, hanem a harmadik 5000 frttal és azonfölül egy 1000 forinttal és egy 500 frttal e sorozatszámra esett. — Fővárosi tisztujítás. A kerületi jegyzőkre ma történt szavazás eredménye. Megválasztottak az I-bő kerületre: Olhauser Pál 287, a II-ra Virágh Gyula 287, a III-ra Harrer Pál 250, a IV-re Kühnel Gyula 280, az V-re Matuska Alajos 228, a VIra Haberhauer János 280, a VlI-re Biró Antal 281, a VIII-ra Barth László 286, a IX-re Melly József 296, és a X-re Vörös János 283 szavazatttal. Bizottsági tagokká azok választottak, kiknek neveit mai esti lapunkban közöltük. — Egy Erdődy az angol törvényszék előtt. F. hó 14-én a londoni törvényszék 5 r Adrian Elias Hope vádját tárgyalta, ki nejét arról vádolta, hogy Erdődy György gróffal házasságtörést követett el. A „Times“ szerint az ügyállás ez: „Az illető házastársak 67-ben keltek egybe. Felváltva laktak Londonban, Kentben és a vadászidény alatt Melton Mowbrayben. Erdődy gr. megfordult a londoni társaságban és alkalmilag a vadásztanyára is elkerült. Oly körülmények feldúltak elő, melyekből a vádló gyanút merített arra nézve, hogy neje hittelen, mért is felügyeltetett reá. Ez után megtudta hogy Erdődy gr. nejével London és Melton között ide oda utazik. A folyó év tavaszán Hope-ot és nejét meghívták Corwallba vendégül, a férj elment, de a nő ott maradt a városban, és férje távollétében a gróffal Mr. és Mrs st. George név alatt, mint férj és feleség éltek egy szállodában. Az idézett tanuk e vádakat mind megerősiték. Mind a grófnak mind a lacíynek megjelent ügyvédje a tárgyaláson, de védelemre szót nem emeltek. A törvényszék a házasság felbontására beadott kérelemnek helyt adott és Erdödyt a bírói eljárás költségeiben marasztalta el. A főváros egészségi viszonyai októberben. A gyógyintézetekben és a kerületi orvosok által ápolt szegények között öszszesen 5454 kóreset fordult elő, mely szám a múlt havi létszámnál 771 esettel kevesebbet tüntető föl. Ezek közül különféle gyógyintézetekben ápolt fekvő beteg közül meggyógyult 53 69, meghalt 5.93, ápolás alatt maradt 40.38 % • — A kórcsoportok közül az emésztő — (1732) és a légzőszervi bántalmak (16.24) túlnyomóak valónak (cholerában megbetegedett 62.) — A halálozás: valamennyi gyógyintézetben és a város külön részeiben meghalt 740, tehát 314 esettel kevesebb mint sept hóban. Meghalt finomű 398, nőnemű 342. Leggyakoribb halálokok: tüdőgümösödésben 86, cholerában 28, hagymázban 16, tüdőlobban 38, bélhurutban 52, agy kórlákban 18, szívbajban 18, veleszült gyöngeségben 51, öngyilkos 6 stb. Népesedés: született összesen 806, ezek közül 433 fiú s 373 leány,törvényes 539 törvénytelen 247. Házasságra lépett 175 pár. Orvostörvényszéki vizsgálat 17, orvosrendőri 40 esetben eszközöltetett. Irodalom. — A hivatalos rendeletek tára hatodik évfolyamából megjelent az ötödik füzet, mely 50 rendeletet tartalmaz jun.—Bept. hónapokból. Legtöbb a honvédelmi minisztériumtól ered, mely tudvalevőleg legtöbb papirt fogyaszt el legkevesebb eredménynyel. — Kassán két papi lap akar alakulni, igy írja ezen rémhírt az »Abaúj- Kassai Közlöny." Az egyik lap hetenként, a másik havi füzetekben fog megjelenni, úgy látszik, hogy az ultramon tanok — igen helyes tapintattal — a vidéki nagyobb városokban akarnak biztos talajt szerezni. Győr, Szabadka, Nagyvárad után Kassát szemelték ki állomásnak. Vigyázzanak a polgárok! — A»Természettudományi Közllöny*-ből megjelent az 51-ik füzet november hónapra. E füzetben a szokott érdekes apróbb közleményeken kívül, most főként az élettan s csillagászat köréből, három nagyobb értekezés van: A bécsi világtárlat mágnesei Szily Kálmántól. Néhány szó az állatphaenologia érdekében (Staub ellen) Horváth Gézától s a magyar-óvári vegykisérleti állomás leírása. A könyvkiadó vállalatra eddig 1181 aláírás érkezett be, kik közül 916-an fizették be a tagdijakat. E vállalat tehát fényesen sikerültnek tartható. A magyar földrajzi társulat ötödik füzete november hóra megjelent. E füzetben az apróbb közleményeken kivül következő értekezések vannak : A Tekesz-völgy és a Mozartszorosut Vámbéry Ármintól. Rheobathometer Stahlberger E.- től képekkel. Futam jelző (képpel), Mayer E.-től. Az osztrák-magyar expeditió Terner Adolftól. A földalakja ógörög felfogás szerint Garami Rikárdtól. Ugyanezen füzethez van mellékelve Déchy Mór már előbb megjelent értekezéséhez szóló térkép. A rövid közlemények kevésbé érdekesek s egyleti tudósítás igen kevés. Stahlberger Rheobathometerje rövid idő alatt a fővárosba fog jönni s a felfedező maga tartana róla előadást a földrajzi társulat ülésén. A társulat rendes tagjai közé újabban 14-en léptek be. — A „Magyar Nyelvőr”ből, Szarvas Gábor jóhirű folyóiratából megjelent a Xl-ik füzet következő tartalommal: Szám. Budenz. — Nyelvészeti kutatások eredményei. Steiner. — A magyar nyelvbeli idegen szók. Szarvas. — „A helyes magyarság elvei.“ Volf. — Kettős birtokviszony. Barna. — Magyar nyelvtanok. Szarvas. — Iker szók. Ihász. — A magyar nyelv az iskolában. Szarvas. — Népnyelvhagyományok. Szólásmódok. Steiner. — Alföldi párbeszéd. Ferenczi. — Menyegzői szokások. Markovics. — Találós mesék. Gyulai. Papp. — Babonák, kuruzslások. Ballagi. — Tájszók. Kiss. Markovics. Zsoldos. Lőrincz. Bartha. — Gúnynevek. II. Káplány. — Helynevek. Kriza. — Közmondások. R. Horváth. — Népdalok. Markovich. Morgenstern. Gyulai. — Csángó sorozási dal. Papp. — A folyóiratban hirdetve van, hogy a nyelvtörténeti szótár számára e füzetek munkatársai 46 különböző codexet s régi iratot dolgoznak fel. E derék folyóirat ára egész évre 5 frt— »Hárfa hangok* czimü egy kötetes költeménygyüjteményre hirdet előfizetést Rácz Mihály a „Nagyvárad“ volt szerkesztője.. A 10 —12 ívnyi mű újévkor fog Hügelnél megjelenni s előfizetési ára 1 frt leend. Tíz előfizető után egy tiszteletpéldány jut. Tanügy. — Somorján nincsen baj. Azon t.urnák, a ki a „Hon«-ban kételyeket támasztott, miszerint a somorjai felső leánytanoda egyik tanítói állomása Wolfsherndl János tanítójelölt által nem egészen törvényszerűen töltetett volna be — tudomására adatik, hogy állításai — nem tudjuk tévedésből-e vagy nem tiszta szándékból, — jobbára valótlanok. Közvetlen ezen iskolai év kezdetén üresedésbe jővén egy tanítói állomás nevezett tanodánál a pozsonmegyei tanfelügyelő szóbelileg nyert a m. minisztériumtól felhatalmazást, miszerint a szóban levő állomást pályázathirdetés nélkül betölthesse. Nevezett tanfelügyelő Wolfsherndl János tanitójelöltet még a képezdében ismervén, ezt hívta meg tanitóul a somorjai felső leánytanodához s ezen kinevezését a m. minisztériumnak felterjesztette, mely azt helyben is hagyta, azon kikötés mellett, hogy nevezett tanítójelölt egy év leforgása alatt a felső népiskolára való tanképesítő vizsgát kiállandja. Nevezett tanítójelölt a tornászatot és részben a rajzot csak ideiglenesen vette át, ami abból is kitűnik, hogy ezen szakmákra pályázat hirdettetek ; egyébiránt nevezett tanítójelölt olyan okmányokkal bir, melyek alapján azon urat, ki őt a tornászaiban járatlannak ítéli, épen az ellenkezőről értesíthetné. Somorján tehát, hála az istennek, egyelőre semmi baj sincsen. Csallóközi. — Az őrsi, kisdedvédő egyesület alapszabályai értelmében f. é. deczember hó 1-én megnyitja gyermek-kertésznő képezdéjét, mit midőn nyilvánosságra hoznánk, az intézetről s a felvételről a következő határozatokat közöljük: 1. Felvételnek e képezdébe oly egészséges, éptestű nők, kik 15 ik évüket betöltötték, továbbá elemi iskolát végeztek, vagy ennek bizonyítéka hiányában felvételi vizsgát állanak ki. 2. A képezdei tanfolyam (két osztálylyal) két évre terjed. 3. Az első évi tanfolyamot végzettek, ha kilépni óhajtanak, mint benne ők nyernek bizonyítványt, a két évet sikerrel végzett növendékek azonban államérvényes nevelői oklevéllel láttatnak el. 4. A 2-ik évre kivételképen felvétetnek azok, kik a polgári vagy felsőbb népiskolából jó bizonyítványnyal bocsáttattak el, vagy előbb már hasonló képezdében tanultak s ezt igazolják. Rendkívüli s magántanulók felvételéről esetről esetre a paed. szakosztály mint igazgatótanács határoz. 5. A növendékek tandíjt nem fizetnek. Felhivatnak tehát mindazok, kik e nemes pályán akarnak az emberiségnek szolgálni, hogy ebbeli szándékukat a helybeliek személyesen, vidékiek pedig levélbeli megkeresés utján november 26-ig az egylet alelnöke Kralovánszky Istvánné úrnőnél (váczint ez a 19. sz. II. emelet) mielőbb bejelentsék. A felvételi vizsga nov. 27-én d. u. 4 órakor az elnök által kitűzendő helyen s az előadások deczember 1-én kezdetnek meg. Az Orsz. kisdedvédőegylet paedagogiai szakosztálya. — Paál Ferencz, a kolozsvári állami képezde igazgatója, továbbra is megmarad helyén s Kozma József a tanítónő képezde igazgatójává tétetett át. A budai állami tanítóképezde igazgatója ezen újabb változás szerint a derék Gyertyánfy István, eddigi székelykereszturi igazgatótanár lesz. Rill József a minisztérium által kijelölt állomást nem fogadta el, dispositioba helyeztetik s a szabadkai képezdéhez helyébe Sziklay Mária, eddigi kolozsvári tanítóképezdei igazgató neveztetett ki. E nő már előbb a szabadkai képezde igazgatónője is volt. Igen sajnos, hogy e változtatások mind most a tanév derekán történnek s hogy a tanárok áthelyezése az ő előleges megkérdezések nélkül történt. Mi a fővárosban különben e változtatások által szintúgy nyertünk, mint a kolozsváriak s azért ezen intézkedéseket a fentebbi hiányokon kívül csak helyeselnünk lehet. — Az athenei népiskolai viszonyokról igen kedvező tudósításokat olvasunk. Egész Athén valamely iskolának látszik, ötvenezer lakos közül mintegy 10.000 a tanító s tanuló. A népoktatás ingyenes. A tanítók legkisebb fizetése 500 frt, ami az ottani olcsósághoz képest 1500 frtra tehető. A görögöknél szokásban van, hogy még a kevésbé tehetős is megemlékezik halálakor az iskolákról. Ezen a másnemű adományokkal tömérdek pénz gyűlt egybe. A tanításban még mindig Bell Lancaster módszere divatozik, egy teremben 2—300 gyermek is együtt oktattatik. A fensőbb leánytanitásra van egy nagyszerű állami intézet, melyben 600 városi s mintegy 150 külföldi felnőtt leány oktattatik s tanítónőkké is kiképeztetnek. — A csurgói állami tanítóképezde Eötvösköre az 187*/*-ik évre is megalakult és pedig négy szakosztályra, u. m. paedagogiai-, szépirodalmi-, zenészeti- és kézimunka szakosztályra. A kézimunka szakosztály ez évben jött létre, czélja, egyes kézimunkák által egy kis kiállítást hozni létre. Megejtetett a képviselő választás is a következő eredménynyel: Eötvöskézi elnöknek tek. Bárány Ignácz igazgató-tanár ur; paedagogiai elnöknek tek. Bárány Ignácz igazgató-tanár ur; szépirodalmi elnöknek tek. Cibor Mór tanár ur; zenészeti elnöknek tek. Bauer Lajos tanár ur; a kézimunka osztály elnökének t. Bárány J. Gyula tanító ur; pénztárnoknak tek. Vizy Ferencz tanár ur , zeneszak karmesterének Takáts István (III. éves;) rendezőnek Bakay Sándor (III. éves;) titkárnak Lovas Gyula (III. é.), könyvtárnoknak Kőszeghi Lajos (II. éves;) gazdának Guóth Károly (II. éves) tanítójelöltek választottak meg. Ezeken kívül minden szakosztály választ a maga köréből egy szakjegyzőt és laptudósítót. Hivatalos közlemények. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a berzevi-i állami elemi népiskolához Bányász Mátyás ottani községi iskolai tanítót egyelőre ideiglenes minőségben vezértanítóvá , Novák Sándor okleveles tanítót pedig ugyanoda ugyancsak ideiglenes minőségben tanítóvá nevezte ki; a kézdivásárhelyi ipari szakosztállyal megtoldott felső népiskolához Erdély Károly tanárjelöltet az ipartani s természetrajzi tárgyak szaktanítójává, egyelőre ideiglenes minőségben nevezte ki, egyszersmind az igazgatói teendőkkel is ideiglenesen megbízta; az igazságügyminiszter Répászky István lőcsei törvényszéki segédtelekkönyvvezetőt az iglói járásbírósághoz telekkönyvvezetővé, Krompecher Ede járásbirósági dijnokot a szepes-szombati járásbirósághoz írnokká ; Szabó Pál temesvári törvényszéki dijnokot a temesvári járásbirósághoz írnokká nevezte ki; Némethy Ferencz temesvári törvényszéki írnokot a rékasi járásbirósághoz, Konstantin Szilárd rékasi járásbírósági írnokot pedig a temesvári törvényszékhez helyezte át; a honvédelmi miniszter Pécsy János m. k. honvédfőhadnagy kezelőtisztet, a szabadságok állományba áthelyezése mellett, a honvédelmi minisztérium számvevőségéhez másodrendű számtanácsossá ; a pénzügyminiszter a nagyági bányahivatalhoz főnökké s bányatanácsossá Hültl József nagybányai magyar kir. gép- és épitészeti felügyelőt nevezte ki. A „Hon“ magántársürgönyei. (Ered. sürg.) Nagy-Várad, nov. 18. Az A 1-Wesselényi Balla-ügy öt napi tárgyalás után, mely alatt a közönség érdeklődése napról napra fokozódott, ma délután 3 órakor elnapoltato 11. Az államügyész indítványára, mely szerint némely még tisztára nem hozott ténykörülmények folytán az ügyet végítélet alá tisztázottnak nem tekinti, a bíróság határozatilag kimondta, hogy a kivrtendő adatok megszerzéséig elnapolja a tárgyalást. A közönség duzzogva oszlott szét. Bécs, nov. 8. A képviselőház mai ülésében a pénzügyminiszter előterjeszté az 1874-ki budgetet, mely szerint az összes szükséglet 3873/16 milliót — a múlt évinél 2 »2 millióval kevesebbet — tesz. September végéig a válságnak az állambevételekre való befolyását nem lehet constatálni; ezen eredmény valószínűleg a három utóbbi hónapban sem fog lényegesen alteráltatni; a közvetett jövedékek sept. végéig mintegy 3 millióval több bevételt tüntetnek fel az 1872. évvel szemben. A fedezet tekintetében a kormány, nem kímélve a fáradságot, s figyelemmel az uralkodó viszonyokra, lehető objectivitással és józansággal készíti el a költségvetést. A közvetlen adók 876/1v, tehát 27/16 millióval csekélyebbre vannak előirányozva, mint a múlt évben ; — azon módon a közvetett adók előirányzata is 7 7/1 6 millióval csekélyebbre van véve, mint a mennyit a múlt 1872. év tényleges eredményei felmutatnak. Tekintetbe véve azt, hogy az 1870. év kilencz első havában a közvetett adók kezelése a múlt 1872. év hasonló időszakával szemben ismét 4’/5 millió tiszta bevételi többletet tüntet fel, az 1874-ki előirányzat 12 millióval csekélyebbre van praeliminálva, mint az 1873-ki tényleges bevételek mutatkoznak. A 365 mia millióval előirányzott bevételekhez járul : az államvagyon eladásából, a dunagőzhajózási társulat által fizetendő részletből, a Ferencz József pálya részvényeinek eladásából, és a járadék színieknek már 1871 — 1873-ra engedélyezett eladásából befolyó, összesen 167/16 millió ; továbbá az állami központi pénztár álladékaiból — a januári szelvények beváltására fentartandó 25 millió összeg levonása után — még legkevesebb 8 millió; ennélfogva az összes fedezet 3898/16 milliót tesz, úgy hogy az államháztartás 1874-ki szükségleteit bármely hitelművelet nélkül lehetett fedezni, sőt az 1875. évre még 20i6 milliót lehet felesleg gyanánt átvinni. A pénzügyminiszter ezen előterjesztése tetszéssel fogadtatott. A pénzügyminiszter előterjesztő továbbá az adókibeszedésének és a kiadások fedezésének 1874. márt. végéig a jelenlegi mérvben leendő folytatására és a képviselők útiköltségeinek kiszabására vonatkozó törvényjavaslatokat. Erre a ház elhatározza, hogy csácsárné királyné ő felségének, nevenapja alkalmából a ház legalázatosabb szerencsekivánatai fejeztessenek ki. Továbbá határoztatott, hogy császár-király ő felségének, 25 éves uralkodási jubilaeuma alkalmából, egy küldöttség a ház szerencsekivánati feliratát nyújtsa át. Erre megkezdődött a felirati vita. Durajewski beleegyezik ugyan azon módba, melyen a felirati javaslat némely ügyeket érint, de azt óhajtja, hogy az állam és egyház közti viszonyok szabályzása ne fajuljon el az egyház megfékezésévé. — Kowalski (ruthen) pártolja a felirati javaslatot, ezeket mondván : A birodalom egysége és Ausztria hatalmi állásának biztosítása egyszersmind kezességül szolgál a ruthen néptörzs alkotmányos jogai és szabadságainak érvényesítésére is. — Cienciala az egyes nemzetségek létezését biztosító törvényeket kíván. Demel tetszéssel fogadott beszédében síkra száll Cienciala kitörései ellen. Hohenwarth a maga és párthívei nevében kinyilatkoztatja, hogy az ügyrend értelmében akar szavazni, azonban az általános vitában nem kíván szólni, mert azon utat és módot, melyen a választási reform létrejött, az egyes királyságok és országok jogai megsértésének tartja.— Giskra részletesen cáfolja Durajewski érveléseit. — Razlag (szlovén) a felirati javaslatot át akarja dolgoztatni a bizottmány által, mégpedig oly értelemben, hogy a nemzetiségek egyenjogúsága nyomatékosabban hangsúlyoztassék. Hermann ellenzi, Foregger, Coronini és Haase élénk tetszés közt pártolják a felirati javaslatot, ez utóbbi hangsúlyozó az államnak az egyháztól való függetlenségét. Miután még Schaeffer, Hönigsmann és Ryger a felirat mellett és bosnjak ellen beszéltek, az általános vita és az ülés bezáratott. A közelebbi ülés holnap. Bécs, nov. 18. Magyar földhitelintézeti papírok 481/2. Berlin, nov. 18. A mai börzén a hitelpapírok és a franczia értékpapírok igen élénken álltak, a lombardok el voltak hanyagolva, a zárlatkor az árfolyamok valamivel csökkentek. London, nov. 18. Consolok 921 °/is. Versailles, nov. 18. Mint állítják, a 15-ös bizottmány többsége hajlandó elfogadni az elnök hatalmának két évre való meghosszabbítását, azon czikk fentartása mellett, mely a hatalom-meghosszabbítást az alkotmány törvényeknek rendeli alá. London, nov. 18. Az arabokkal való viszály kiegyenlítettnek látszik lenni. — Rómából érkezett tudósítás szerint a bibornokok többsége azt határozta, hogy Pecci bibornokot jelöli ki a pápa utódául. New York, nov. 18. Grant elnök a „Virginius” ügyében a végelhatározást a congressusra bízza. — Egy cubai hit e hó 12-ről megcáfolja azon tudósítást, mintha ott e hó 10-kén 57 fogoly lövetett volna agyon. Bécs, nov. 18. (Hivat, zárlat.) Magyar földteherm. kötvény 75.—. Salg.-Tarján 103.—. Magyar hitel 125.—. Magyar záloglevél 81.—. Erdélyi —.— Magyar keleti vasút 57.50 Magyar sorsjegy 73 50 Tiszai vasút 202.—. Magyar vasúti kölcsön 94.—. Angol-magyar 42.50. Franco-magyar 21.50. Alföld 143.—. Magy. északkeleti vasút 109.—. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 61.50. Porosz pénztári utalvány —.—. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —.—. Magyar földhitelintézet 51. VI. Török —.—. Municipalis 23.50. Bécs, nov. 18. (Megnyitás.) Hitelintézeti részvény 216.—. Magyar földhitelintézet —.—. Angolmagyar 213.—. Angol-Ausztriai 137.—. Magyar hitelrészvény 297.75. Franco-magyar 146.—. Váltóbank —.—. Napoleondor 889.—. Államvaspálya 325.50. Lombardók 158.—. Galicziai —.—. Tramway —.—. Magyar, sorsjegy - .—. 1866-os —.—. 1864-es —.—. Municipalbank —.—. Uniobank 118 —. Általános építőbank 70.—. Angol épitőbank 96.—. Bécs, nov. 17. — (Zárlat.) Hitelrészvények 218 50. Magyar földhitelintézet —.—. Angol-magyar —.—. Angol-ausztriai 143.—. Magyar hitelrészvény —.—. Franczia-magyar 37.—. Váltóbank 33.—. Napoleonder 906.50. Államvasut 322.25. Lombardok 162.25. Galicziai 209.—. Tramway 170.—. Magyar sorsjegyek —.—. 1860-dik 101.—. 1864-diki 134.—. Magyar jutalomjegy —.—. Hitelsorsjegy 167.50. Arany 540.—. Frankfurt 96 50. Párisi hitel —. Járadék 68.40. Ezüst 108 65. London 113.15. Török sorsjegy 65.25. Munipálisbank — .—Unióbank 124.50. Általános épitőbank 70.—. Angol épitőbank 94.—. Borin, nov. 18. (Kezdet) Galicziai —.—. Lombardok 96.—. Ezüst jöved. 64.VI. 1860-as 90. Vs. Bécs —.—. Romániai 33.75 Allamvaspálya 189. —. Papirjövedék 60. —/g. Hitelsorsjegyek 113.50. 1864-ki —.—. Hitelrészvény 126 25 Magyar sorsjegy —.—. Berlin , nov. 18. (Zárlat) Galicziai 92.50. Lombard 96.—. Ezüst jöved. 64.25. 1860-iki 90.40 Bécs 87.50. Romániai 34.—. Allamvaspálya 191.50 Papír jövedék 60.25. Hitelsorsjegyek 104 25. 1864- diki 86.5. Hitelrészvények 127.50 Magyar sorsjegy. Pária, nov. 18. Liszt 88.25,87.25, 86.75. Répaolaj 83 75, 84.25, 86.25. Lenolaj 84.75, 84.50, 84.50. Szesz 73.75, 72.50, 72.50, ezukor finomított 154.. Berlin, nov. 18. Búza 88.»/«, 87.»/,, 86.—, rosvs 64.»/,, 647/,, 64.—. Zab 57.*/$, 55.V,. Árpa helyben-----Olaj 19. V®, 19.»/,, 21.»/,, 21.»,, Szesz 21.08, 20.27, 20.08. Boroszló, nov. 18. Búza 273.—, rozs 232.—. zab 137.Va. Olaj 191/3, tavaszi 19.»/«, szesz 20.»/« 202/», 20»/,. Antwerpen , nov. 17. A petroleum üzlete 35.»/...». UJ-York, nov. 17. Liszt 6.55. KÖZGAZDASÁGI ROVAT. Üzlet- és terménytudtositás. Budapest, nov. 18. Gabonában az árak emelkedők, a tőzsde ma habozó hangulatot mutatott. Eladottak: magy. hitel 125, magy. földh.50'50, municip. 23, takarék és hitel 54, iparbank 48, anglo 42 50, pesti keresked. bank 768, Erzsébet malom 95, I. budapesti 580, pesti hengermalom 780, pesti közúti 318 írtjával köttettek. Valuták változatlanok, 20 frankos arany 909, cs. arany 545, tallér 169. Kivonat a „B.p. Közlöny"-ből. Árverések, árlejtések. Kun-Szt.Mártonban nov. 29-én Hrabár Béla ingatlanai 21268 frt. — Bazinban, decz. 16-án Stöberl Pál telkei 1300 frt. — Bagola-Lánczon (Somogy) decz. 18-án Schmiedt Fülöp ingatlanai 1890 frt. — Az újpesti hajógyártelep bérlete iránti ajánlatok nov. 24-én. — Füzes Gyarmaton decz. 1-én Dávid Dániel bolti czikkei, bőrök és bútorok 1080 frt. — Sz.Udvarhelyen decz. 10-én Gáspár János ingóságai 1200 frt. — Gyulafalván (Mármaros) decz. 17-én Papp Iszailó ingatlana 1200 frt. — Szegeden decz. 20-án özv. Szabó Sándorné ingatlanai 3600 frt. — Egerben november 19-én Szikora József szőlője 1507 frt. Csődök. Kóbert és Hoffenberg pesti czeg ellen, bejelentés jan. 28—30-ig p. ügyelő dr. Kövesdy Mór. — Adler Jónás egri czipész ellen, bejei, decz. 29—31-ig, p. ügyelő Gál János. NEMZETI SZÍNHÁZ. Szerdán, nov. 19-én. Londoni arszlánok. Vígjáték 5 felvonásban. Kezdete 7 órakor. VÁRSZÍNHÁZ. Szerdán, nov. 19-én. Ő cs. kir. felsége Erzsébet királyné névünnepe tiszteletére díszelőadásul . Egy nő, ki az ablakon kiugrik. Vigj. 2 felv. Kezdete 7 órakor. A Budapesti áru és értéktőzsde árjegyzetei november 18« értékpapír sS n co a? u 2 Ki adva tartv» Értékpapír |I adva tartva Értékpapír S c S * jJ adv* tart vi fr'ffy. ml UMs .— 94 50 96 — Bankok : Pesti iparbank *00 406 — 410 — Magyar ált. kőszénbánya 200 — — , g&abrl álUraTMs» , E&S.J*19i*l 6% ■ M'T*)«gjk81«5n • tafl-kl C9««7. állunkBU. 1871-kt rt Jffy. állambStT. PAldtafesrai. kStr. m«*g. , , ISST. km. „ . 160____ . müvesbank . Varietás részvényszinház Alt. wagyenköles. társ. . Alagút ............................... Zarzetzky gyufagyár . . Téglagyár szt.-endrei . . Téglagyár budapesti . . Tégla és mészégető falak* Téglagyár kőbányai . . 100 — — ~~ ~ 100 76 88 60 86 60 76 25 76 60 76 60 72 60 76 60 89 — 87 — 75 75 76 60 73 50 78 60 a Pesti egyletbank * * n n. kib a Barany. tb. és h a Debreczeni ker. „ Temesv. k. és h. a I. Erdélyi . „ Szegedi forg. b 70 60 40 800 *00 *00 100 IMIIM ’S II II II II II II SI IMIIM 80 105 200 200 200 200 200 95 — 130 — 96 - 135— 87 76 08 — a Szerb ideig. bn. 10 — — — _ XUogrleTsl.lt. Cfatr. Ail.-*dos. pap. 5*/,— 68 -68 60 T&kpéaz. ; Óbudai . . 100_____ _ . , „ ez flat. kam. imn.Jul.B»/, • , , ez IULkam. spr.ok. 5% «ifimL ISCO-ból á 600 frt , 1800-ból á 100 frt „ 1884 ből á 100 frt kft. 1871 bői 6%-78 26 73 25 101 60 108 - 180 -* 88 -78 76 73 75 102 60 110 - 138 — 84 — a Ferencz és J. v a Félegyházi . . a Gödöllői . . . a Orsz. központi Jan.-jul 15% a Pesti I. ha. igé. a Pest Lipótv. a Pest-budai főv. a Pest-kőbányai . 100 40 40 100 1000 50 100 100 TI — *64. -176 -76 — 1860 — 1*0 -Magyar földh. 5% . . . Msgy. Jövedékbarota 6% x Jelzálogh. 5»/,e/u „ keres. bank Magy. ált. földhitel 6% . n ■ 6*/j .... Pesti kereskedelmi bank. Szebeni földhit 6*/»% . 81 50 060 81 — 82 50 8,06 ._ *u »8 “ 86 — 81 50 8» 76 a Pest külvárosi . 100 05 10 -EUSbbaegreV, Uißt--tár*, s Atlaa rissbia. , L mmgjM . . „ Rnaa .... 80 615 100 a Szt.-endrei . 40 42 44 — 840 — 850 — a Újpesti . . . Malmok, Árpád . . . a Aradi gőzm. a Blum-féle . . 80 500 88 — 50 — 40 — 65 -Éjszakkeleti vaspálya 5*/e Magy. galicziai vasp. 5% 800 *00--n Pannónia . . . , Ponti .... soo 100 806 — 02 — 810 — 64 — 500 500 45 — 60 — I. erdélyi vasp. 5%, lvó írt ezüst...................... 100 __ 200 85 — 90 — a Concordia . . 500 290 — 300 — Pest-budai lánczhid 6% • 100 81 60 82 — 60— — — a Borsod-miskolczi 500 — —— Borsod-miskolczi malom . 100 ____ „ Unió .... 300 188 — 140 -a Erzsébet . . . 200 98 — 96 — Budapesti malom 8% 160 158 -160 “ Vaspályák . Past-barcsi . 100— — — a Luiza .... 180 ISO — 182 -Pannónia gőzmalom 6°/o Egyes. m. gőzh. társ. 9®/. 100— 200 320 — 321 — a Temesvári gőz. 500 — — — —— 55 — 00 * 200 74 — 76 -a Molnárok-sütők 200 104 — 105 — a Újpest -rákospan Hengermalom . 500 760 — 735 — PAnnamak. 100—_ __ _ a Viktoria . . . 800 89 — 90 — a Alföld-fiumei a Északkeleti . . 200—__ ... a I. Budapesti 500 680*96 — Császári arany . . .— 5 42 5 43 200—__ — a Budai gyártelep 100 24 — 25 — Osztr.-magy. 8 frzcs arany— 9 08 Q 10 • Magyar keleti . 200 — —— a Pannónia. . .1000 670 — *80 -20 frankos arany . . .— 9 08 0 10 a I. Erdélyi . . 200 — — -- -Épitőtársulat, Pesti . . 80 _ __ __ Osztr. és magyar ezüst. .— 109 -109 60 , Déli .... 100 — — -- -, Pesti pottas. . 80 _ ___ _ Porosz pénztár-bárcza . .— ’*8 50 170 ~ . Uudmihogypály» 200 60 -fc0 — SerfSed», I. magyar . . 500 400 — 410 — Váltók. Bankok : Által. m. mun. h. 80 *8 50 24 -Sertéshizlaló..................... 200 160 — 106 — a Angol-magyar .8 «60 « 76 Könyvny. „Athenaeum* *00 240 — 846 -Augsburg 100 o. n. f. után »5*5 96 75 a An. m. n. kibo.— — ----. Peeti .... 600 620 — 680 -5 a $an. kar. ét ip. a Által. mag. hite.— — __ . .Franklin* . . 180 M. Frankfurt 100 d. n. t. n-5 86 60 96 ~ 160 126 -125 25 Gőzhajótára. magy. egy. 200 11 — 18 “ Hamburg 100 bank m. o. 665« » a Franco-magy. . 180 22 -16a Nagybecskereki Ganz és tár. féle vzsgyár. 100 London 100 font sz. id .6 113 S* 113 79 a M. ál. föld. rész. 80 60 76 61 -600 877 — 330 — Milano 100 lir. fram» 10 _ __ a Ma. jelz. hitalb. 80- -Gschwindt-féle . . • 200 220 — 225 — Páris 100 frank után .g 44 75 45 -B Kisbirt. hitelint. 80 «0 _ 70 — Gyógyltta. I. magyar . *00 a Nyu. i. bi. Sopr. a a !«*&• áa hitaL Pozsony . . . 80 40 Kereskedő-testület épülete Kártól*-fonálgyár . . . Bőrgyár L magyar . . . 210 200 200 96 — 100 — Nem-hivatalos rész. • Tak. s hitel-egy. a Tak. és h. igazol. • . és b.p., bécsi 50 60 60 66 -55 60 Mátrai binyarésa . . . gyógytal.p..................... Possonyi papírgyár . . 80 200 200 20 — n -Aradi kér. b* befizetéssé! Hotel részvénytársaság .S86 _ *40-a Pozsonyi hitalb. 100 — ■—— — Rima-murányi bányatél*.__ Securitas............. 800 a • iparb. a Pásti bank 6% a Pásti népbank . a Buda-ób. népb. • Iparbank . . . . II. kibaasátrá.. a Budai karos. ba. a Pásti keres. ka. 200 200 100 50 100 100 200 86 - 48 -196 -37 — 60 -200 — öy*Primo*a . . . * . Balfó-tarjáni............. Schlick-féle vasöntöde Soda- és vegyáru-gyár Sóskúti kőbánya. . . • Spodium és csontüsirt . . Szeszgyár L magyar . . Dissche kőszén és tégla . 200 100 200 200 200 200 500 55 - 110 - 170 — 125 — 108 — 160 — 60 — 112 — 175 -130 - 105 — 160 — Sződ-rákosi téglagyár N. várad ker. és iparbank Győri kereskedelmi bank Sz. fehérvári ker. b. befsz. Kecskeméti közp. lak. p. 80 50 200 — — ..00 770 —776 — 200 185 -193 — Timiin y fontnyi ár vámmázsánkint fontnyi ár vámmázsánkint T • p m 4 n y fontai* piacai szokás fontai* Ár vám-Bna bán«» 1 q). . .• 81 » 15—7 S) 82 7 80—7 40. • 80 6 40-6 66 0/18 n n a • •• 88 7 A0—7 65 84 7 66—7 65 » a, », * V* 85 7 85—7 75 86 7 75-7 85 hí* máUUart : .• 7* 170-4 — «8/70 » tiszai • • • •• 17 7 85—7 86 88 ___ __ am imp 0 a ....• 81 7 *5—7 40 82 7 40—T 66e eteti we , i *• • 7» 1 40-1 60 1* a ....• 83 7 56—7 66 84 7 66-7 75 Ing . 5*» s pnH . . . . 85 7 76—7 90 80 7 go-8 —• *06-8 10 v a • • • •• 87 8------8 10 88—_ — Kzkerienn • • • *• • 82 8 80-8 96 ■ • 81 7 S0—7 85 82 7 I5-T45 80 » fehérmegyei . •• 83 7 46—7 65 84 TU—ZTC • •••••• a a » • • 85 87 7 70-7 85 7 95-8 06 8« 8« 7 85—7 16 KUme • a 80 8 90 4 50e bániul ....• — — «V« Uparti. . .• • 71— er e . • • ./ r-B bAnaéfl . 4• > « —-------—— ISTVÁNTÉRI SZÍNHÁZ. Szerdán, nov. 19-én. Graveaud Minárd és táársa: Franczia vígjáték 3 felvonásban. Bakonyi István magyar daltársulata ma este az Iparudvarban (váczi út) tart előadást. A szüneteket Bunkó Gyula zenéje tölti be. A nagy komlóban naponta magyar daltársult Kókai József művezetése alatt előadásokat tart, ez alkalommal adatik a »Persa Sah«, az »Óriás béka* és »Jónás a czethalban*. OcL Vízállás. fölött időjárás 18 Pesten . . 3' 9“ felhős 1»Pozsonyban . 2‘ 5" Yf 17 M.-Szigeten .V 2" száraz» Szathmáron . 4' 0"V » TokajbanV 8" r· 18 SzolnokonV 9“ felhős 7) Szegeden. 8" esős 17 Aradon . , 3' 4" szárazn N.Becskereken 1' 1"n n Bezdánban 4' 8" fr Verbászon . 3' 7" fl Barcson ___ __Hr 18 Eszéken 3‘ 6" felhős 17 Mitroviczon .7 10" száraz Sziszeken . 11* 7" felhős» Zimonyban 7' 3" száraz O-Orsován 5' 8"» ^ ——1—»TIMM Felelős szerkesztő : Jókai Mór. un/r-TÉR. Már több ízben említettük lapunkban a korneuburgi marhaport és figyelmeztettünk annak sikeres alkalmzására néhány udvari ménesben, úgyszintén annak érmekkel való kitüntetésére ; ma ismét visszatérünk rá, minthogy újból érkeztek hozzánk jelentések annak hathatóságáról; röviden fölemitjük, hogy e marhapor a szarvasmarhánál előnyösen használtaik, vérfejés és fölfájás ellen, a tej javítására, és különösen a borjazás ideje alatt; annál mirigy, kolika és étvágy hiánya ellen; a juhnál az alhas minden bántalmai ellen nagy haszonnal alkalmaztatik. Általában a korneuburgi marhapor a házi állatok teljes egészséges állapotában is igen hasznosan alkalmaztatik, mithogy az emésztési szervek tevékenységét fokozza, a megemésztett tápanyagok természetellenes egészségtelen megtorlódását eloszlatja, az állatok ellentállási erejét járványos betegségek ellen sokszorozza és mindazon betegségeknek elejét veszi, melyeknek az állatok leginkább ki vannak téve. Hogy hol kapható a cs. k. sz. korneuburgi marhapor, azt mai hirdetésünk mondja meg. 1690 Vendéglőhelyiség azonnal bérbeadandó. A Dohány utcza 12. sz. a. újonnan épült házban földszint 400 személyre egy terem mellékszobákkal azonnal bérbeadandó. Jakabffy igazgatása alatt a Beleznay-kertbeli köztetszésben álló magyar daltársulat napontai előadásaival biztos sikerről biztosítja a bérlőt. Bővebb értesítés a házmesternél nyerhető. 1915 1—* Grimbanni és Weiner magy. kir. udvari szabók Budapesten, kik mint egyedüliek a magok szakmájukban Magyarországban, a bécsi kiállításon az első díjjal a haladási éremmel lettek kitüntetve, ajánlják dúsan felszerelt raktárukat mindennemű úri-, gyermek-, disz- és utazóruhákban a legolcsóbb árakon. — A három raktár létezik : I. Deák Ferencz-tér 1. sz. ,nemben az evangélikus egyházzal. II. A hatvani utcza és országút sarkán. III. A régi színháztéren a Qaas-féle palota átellenében.