A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-15 / 11. szám
küld ki, melynek feladata leend javaslatot adni egy normál budget iránt, különös tekintettela következőkre : a) A jelen helyzet teljes és világos felismerése végett számítsa ki az 1874. évi költségvetés és a minisztérium által beterjesztetni ígért jövő évekről szóló előszámítás alapján azon összeget, mely az adók kezelési költségeinek levonása után az eddig gyakorlatban volt és azonnal meg nem változtatható adórendszer és pénzügyi kezelés mellett állami tiszta jövedelemnek fenmarad és készítse el kimutatását azon kiadásoknak, melyek a változatlan kötelező fizetésekre igényeltetnek, tüntesse ki, mennyi marad az ország saját szükségleteinek fedezésére. Egyszersmind állítsa egybe jegyzékét azon rendkívüli kiadásoknak, melyek a jövő években a fenálló szerződések és az elvállalt kötelezettségek folytán halaszthatlanul szükségeltetnek a megfelelő fedezetek levonása után. Minden baj orvoslásának első feltétele lévén a baj felismerése, szónok teljes képét akarja látni a jelen állapotnak. Határozati javaslata 2-dik pontjában a jövőre nézve teendő intézkedésekkel foglalkozik. Ez így szól: b) Jövőre mily közigazgatási rendszer lenne megállapítandó, hogy az államjövedelmek csak oly szükségletek fedezésére fordítassanak, melyeket az állam közérdeke követel, melyek tehát az államélet rendszeres működésének előmozdítását czélozzák, és mikép lehetne a megyei, vidéki és magánérdeket az önkormányzat és öntevékenység czélszerű szabályozása mellett az érdekeltek hatáskörébe áthelyezni s költségeit önmaguk által viseltetni ? Mindaddig, míg ez iránt egy kiküldendő albizottság meg nem állapodik, bármely albizottság kiküldése czélszerűtlen volna. A további pontok így szólanak : (c) Minden szükséges kiadás megállapításánál legyen tekintettel az albizottság különösen arra, hogy az állam czéljainak elérésére azon mód alkalmaztassák, mely által a kivánt hatás a lehető legcsekélyebb kiadás igénybevételével állandóan elérhető legyen. d) Szemben az állam által vállalt terhekkel és kötelezettségekkel és az állam saját szükségleteivel a jelen rendszerből az átmenet a normál budgetre mily módon lenne legcélszerűbben eszközölhető minden fölösleges és halasztható kiadás mellőzésével ? e) Minthogy az ekép szükségeseknek és nélkülözhetetleneknek bizonyult kiadások az állam jelen adózási rendszere mellett befolyó jövedelmekből előreláthatólag alig lennének fedezhetők, egyszersmind adja elő a bizottság, mily módon lehetne a közgazdasági erők lehető kíméletével és az adóképesség csökkentése nélkül az állam jövedelmeit új kütforrások teremtése által növelni és a jelenleg fenálló közterhek súlyát az adóképességhez mérten igazságosabb és méltányosabb módon lehető rövid idő alatt fölosztani és így az egyensúlyt az államháztartásban mielőbb helyreállítani és ennek utánra folytonosan föntartani.« Ezekbe foglalta össze az elvi kérdéseket, melyek megállapítása szükséges, mielőtt akár egy, akár több albizottság kiküldetnék. Zsédényi Ede : Némileg időelőttinek tartom egy oly választmány kiküldetését, mely a tanácskozás alá terjesztendő kérdéseket formulázná, mert elnézve azon nehézségektől, hogy a bizottmány tagjainak nyilatkozatai az ily kérdések keretébe szoríttassanak, sokkal czélszerűbbnek tartom, ha a választmánynak minden egyes tagjai az átalános főelvek iránt nyilatkozván ezen nyilatkozatok alapján tűzessenek ki azon elvek,melyek alapján az akkoron kiküldendő alválasztmány a tárgyalandó kérdéseket ki fogja dolgozni. Gróf Lónyay előadása 4 pontjai közt egyet említett, mely az önkormányzat elvét kiemeli és ezt minden esetben eleve általános tanácskozás tárgyává tenni kell, mielőtt a többi pontokban említett pénzügyi ügyek tárgyalásához fognánk, mely eljárást a t. választmánynak ajánlom. Széll Kálmán nagyon czélszerűnek tartja az elnök indítványát. A tanácskozás csak akkor fogja a kívánt eredményt fölmutatni, ha lehetőleg szabályos keretben haladunk. Márpedig mikor oly sok, mégpedig végtelen fontosságú és bonyolult részlet áll előttünk, czélszerűen csak úgy járhatunk el, ha bizonyos sorrend állapíttatik meg, mely szerint a kérdések fölvetetnek, ha bizonyos kérdések már előre formuláztatnak, melyek a vitának medrét mintegy kijelölik. Simonyi Lajos : Mindenekelőtt földerítését várja a hajnak, amelynek orvoslása végett a bizottság kiküldetett. Kívánja tehát, hogy a kormány a bizottságnak, vagy ha ez azonnal nem történhetik, a kiküldendő albizottságnak a legközelebbi években várható deficitről felvilágosítást adjon s ez albizottság jelentést tevén az államháztartás jövendő képéről, fogjon a teljes bizottság a pozitiv javaslatok megvitatásához. Sennyey Pál b. szerint Simonyi kívánságának már az által elég van téve, hogy a kormány az adatok beterjesztésére felszólíttatott, s ő reményi, hogy azok csakugyan mielőbb beterjesztetnek. Midőn a múlt ülésben a bizottság e felszólítást tette, egyszersmind üléseinek folytatását is elhatározta, minek lehetővé tételére szolgál az elnök indítványa. Ez indítvány nem praejudical az elvek itteni tüzetes megvitatásának. Zsedényi felhozta — s ezt szóló is pártolja — hogy mindenek előtt egész kormányrendszerünk fölött kell tisztába jönnünk, s az irányt meghatároznunk, mely szerint államháztartásunkat reorganizálni kivágjuk. Simonyi 3—4 évre terjedő pénzügyi tervezetet kiván, más ismét más eszmét fog felvetni s ilyen módon lehetetlen lesz procedálnunk. Tisza Kálmán azt várta volna, hogy azok, kiktől a 21-es bizottság eszméje származott, már ma elő fogják adni azon nagyszerű eszméket, melyek szerint az ország sorsán javítni kívánnak, s melyeket, ha csakugyan czélszerűek, ő is kész megragadni, s ime még mindig a modus procedendi képezi a tanácskozás tárgyát. Szóló úgy fogja fel a bizottság feladatát, hogy az nincs hivatva részletes tervek kidolgozására. (Helyeslés) s ha ez útra tévedne, e bizottság lenne azon futóhomok, melyben az államnak éltető ereje el fogna enyészni. (Helyeslés) A bizottságnak a bajok forrására kell rámutatni, s azok orvoslására javaslatot tenni, de részletekbe nem bocsátkozhatik, mert azok megállapítása egy a bizottság elveit magáévá tevő kormány feladata lesz, mely kormány azon elvek keresztülviteléért felelősséget vállal. A bizottságnak szóló szerint constatálnia kell, hogy mik a jelen rendszer mellett az állam állandó kiadásai és bevételei; továbbá, hogy melyek a közigazgatás azon ágai és iránya, melyekben a bajok orvoslása keresendő s ezek megállapítása után lesz egy albizottság kiküldhető a végre, hogy a bizottságban megállapított elvek alapján részletes javaslatokat készítsen, mert az albizottság teendője csak az lehet, hogy az itt kifejtett nézeteket véglegesen formulázza. Ha aztán az albizottság összeállítván a lehető megtakarításokat és lehető bevételeket, látni fogjuk, hogy mind e megtakarítás nem elég a hiány elenyésztetésére, melyek ha szintén nem lennének elégségesek, akkor merül föl azon kérdés, hogy nemzetgazdászati érdekeink- megsértése nélkül minő adókat kell felemelnünk. Végül ismétli, hogy a bizottság nézete szerint részletekbe nem bocsátkozhatik, de az elvek vitatásához azonnal fogjon hozzá, mert az országnak experimentumokra nincs ideje. Elnök megjegyzi, hogy nem ragaszkodik indítványához, csak figyelmeztetni kívánta a bizottságot, hogy mielőtt az érdemleges tárgyalást megkezdi, állapítsa meg az eljárási módot. Irányi Dániel a fedeződő hiány vizsgálatánál nem a kiadásokat kellene elsősorban, hanem a józanul várható jövedelmekre figyelemmel lenni; márpedig eddigi adóinkat szóló sem az adónemek, sem adók kulcsa tekintetében helyeseknek el nem ismerheti. Azonkívül a közigazgatásnál behozandó reformok ne csupán az országos, hanem a közügyekre is terjesztessenek ki. Ghyczy Kálmán is elvi discussiót kívánna kezdetni a bizottságban és az albizottság csak a főbb elvek tisztázása után lenne kiküldendő. Ezen elvek sem lehetnének kötelezőleg irányadók az albizottságra nézve, mert pénzügyi dolgokban a határozott elv a concret számok és tényezők szerint alakul. Az elveket is tehát véglegesen csak a concret javaslatok előterjesztése után fogja a bizottság megállapíthatni , mindenekelőtt azonban szükséges, hogy itt a főbb eszmék fölött megkezdessék a vita, Móricz Pál szintén általános vitát kíván előre bocsátatni, különösen a végből, hogy fölkaroltassanak mindazon kérdések , amelyeknek együttes megoldása nélkül az egyensúly csak a papíron fogna helyreállíttatni, így a bizottságnak ki kell figyelmét terjeszteni a hitelviszonyokra is, mert ezeknek javulása nélkül, szemben ezen év előrelátható résztermésével, a pénzügyi helyzet nem lesz gyökeresen orvosolható. Gorove István a hallottak után még inkább pártolja mint kezdetben, az elnök indítványát. Szóló meg van győződve arról, hogy az albizottság 24 — 48 óra alatt képes lesz a megvitatandó kérdésekre és ezek sorrendjére nézve javaslatot tenni. És ha mindazok fölött a bizottság nyilatkozott, akkor könnyebb lesz egy vagy több bizottságnak a hallott nyilatkozatok folytán a pozitív javaslatokat kidolgozni. Péchy Manó úr. osztozik Tisza Kálmán nézetében, hogy e bizottság nincs hivatva részletes programmot kidolgozni, mert az a Parlamentarismus alapeszméjével ellenkezik, hogy egy szűkebb bizottság, mely valamennyi politikai pártból összealakult, a kormánynak, mely csupán egy, t. i. a többségben levő pártot képviseli, részletes kormányzati programmot készítsen. E bizottságnak egyedüli hivatása a pénzügyi baj diagnosisát fölismerni s az elvi irányt e bajok megszüntetésére kijelölni. Nem ellenzi az albizottságok kiküldését, melyek e részben a javaslatokat előkészítsék. Elnök figyelmezteti szólót, hogy az általa indítványozott albizottságnak csak a tárgyalandó kérdések megállapítása képezné feladatát. Horváth Boldizsár már az 1874-ki budget alapján képes magának eszmét alkotni az államháztartás mily irányban szükségelt reorganisatiója fölött. Ha a rendes tiszta bevételből a fix kiadások levonatnak, akkor 17—18 millió marad az állam culturális érdekeinek kielégítésére. Azon állam pedig, amely culturális czélokra ennél többet fordítani nem képes, az sohá fönn nem tarthatja magát. A súlyegyen helyreállítására mindenekelőtt reductiók szükségesek, de ezek egymagukban czélhoz nem veznek. Meg kellene tehát másodsorban vizsgálni, váljon a pénzügyi kezelésnél, mely némely beruházásokkal együtt 52 milliót igényel, nem lennének-e nevezetes megtakarítások eszközölhetők. Ezután meg kellene vizsgálni, hogy mine alkalmas új jövedelmi forrásokat nyithatnánk. Mindezekre nézve szükséges volna az elveket illetőleg itt a bizottságban megállapodni s azután a javaslatok formulázása végett albizottságokat kiküldeni. Tisza Lajos a legtermészetesebbnek tartja az elnök indítványának elfogadását, Tisza Kálmánnal szemben azt mondja, hogy nagyon kell vigyáznunk, midőn e bizottságról azt állítjuk, hogy nincs hivatva egyébre, mint elvek kimondására, mert csak az applicatió által lehet kimutatni, várjon keresztülvihetők-e ezek. Péchy Tamás fölöslegesnek tartja az albizottságnak kiküldetését. A bizottság azonnal átmenhet az egyes kérdések megvitatására. Somssich Pál azon véleménynyel jött ide, hogy 1d médiás rés belemegy a bizottság a kérdések tárgyalásába és eziránt indítványt is készített már, de mivel oly sokan kívánták, beleegyezik a bizottság kiküldésébe, bár attól fél, hogy az ilyen tanulmányozási modor abba a labyrintusba vezet, melybe a magyar publico-politicus gyülekezetek rendesen jutnak, az eredménytelenségbe. Nagyon sajnálja, hogy a kormány nem lép elő azon munkálatokkal, melyeket a képviselőház utasítása következtében végeznie kellett volna. És ezért sürgettük tavasszal a budget-tárgyalások befejezését, és azért halasztatott el az országgyűlés novemberig, mert a kormány megígérte, hogy ezen idő alatt dolgozni fog. Kénytelen az elnök javaslatát elfogadni, mert az eddigi felszólalások meggyőzték, hogy a hányán vagyunk, annyi felé indulunk. Zsedényi Ede : A kérdések után is így lesz! (Derültség) Somssich Pál : Szomorú volna, ha így lenne. Ismétli, azt hitte, hogy a bizottság előtt tisztán állván a deficit, ehhez mindjárt hozzászólhat. Ennek oka is világos. Egyik az, hogy elbizakodottak voltunk, többet költvén mint kellett volna; a másik a bureaukratismus túlzása, mely minden kiadást háromszoroz. Ezeken kell segíteni az ellentéttel. Takarékosoknak kell lennünk, és a decentralisátiót bizonyos irányban ki kell terjesztenünk addig,amíg ez az állam függetlenségével és a parlamenti rendszeren alapuló felelős kormányzattal összeegyeztethető. Ha rendkívüli eszközökkel nem orvosoljuk pénzügyi bajainkat, még pedig azonnal, 1876-ban beáll az insolventia. A munkálatok, melyek a hajnak gyökeres orvoslását czélozzák, hosszabb ideig eltarthatnak. Kiemeli, hogy kívánatos az állam földbirtokát a vasutakkal felcserélni. Szávy József miniszterelnök határozottan visszautasítja a vádat, hogy a kormány 4 hónapot semmitevéssel töltött. Somsaink Pál nem tehet róla, ha az általa felhozott tények visszahatnak az okozóikra, ami azoknak nem jól esik. Vádolni a kormányt nem akarta. Két kapóly Kár, hozzájárul az albizottságnak a czélból való kiküldéséhez, hogy bizonyos kérdéseket formulázzon; meggondolásra ajánlja azonban azt, várjon az egyes kérdésekre adandó feleletekben ki lehet-e meríteni a bizottság feladatát, el lehet-e mondani azon eszméket, melyek nem egy vagy más formulázott kérdés keretén belül maradnak meg, hanem vonatkoznak a tárgy egészére. Utal e részben arra, hogy évekkel ezelőtt Lónyay alatt enquette tartatott az Adóreform kérdésében. Ez eloszlott albizottságokra, amelyek mindegyike más és más adónemmel foglalkozott. Ha már most azt hinné az ember, hogy ezzel feladatát megoldotta, tévedne, mert az adórendszert, mint egészet, nem vitatta meg. Elnök egyáltalában nem ragaszkodik tett indítványához; azért tette, mert úgy vélekedett, hogy megkönnyíti a tanácskozást. Lónyay Menyhért gr. nagyon szeretné, ha eredményre jutna a bizottság, s azért beleegyezik az albizottság kiküldésébe. Tisza Kálmán helyesebbnek tartaná az általános tárgyalást, hanem mivel fő czélja az időnyerés, és ezen általános tárgyalás a dolog természeténél fogva ha meg nem lesz most, meglesz az első vagy második kérdésnél, határozza el a bizottság egyszerű szavazás útján, kiküldessék-e az albizottság vagy nem, és ha igen, küldessék ki mennél előbb, hogy mennél hamarább hozzá fogjanak a komoly tárgyaláshoz. A bizottság szavazás útján elhatározza az albizottság kiküldését, melynek föladata, a dolog természetéből fölmerülő kérdések formulázása és a sorrend megállapítása, ami nem zárja ki, hogy ha e kérdések nem foglalnának magukban olyat, amit a bizottság egyik vagy másik tagja fel akar vétetni, ez föl ne vétessék, valamint az egyik vagy másik kérdés tárgyalásánál ne lehessen kiterjeszkedni oly tárgyra, amely azokkal összefügg. Az albizottság tagjaiul megválasztatnak Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán is, mire Tisza kijelenti, hogy nem fogadja el a választást és Ghyczy Kálmán szintén felmentetni kéri magát, mert az általános vita előrebocsátása előtt nem tudná megnyugvással a kérdéseket formulázni. Az albizottság tagjai a következők: Csengery A., Lónyay M., Sennyey P., Széll K., Kerkapoly K. A legközelebbi ülés pénteken d. u. 5 órakor tartozik, amikor az albizottság jelentését beterjeszti, kinevezése. Ez is abszurd intézkedés. Az eredmény mutatta, hogy ez is csak egyre »jó.« Ott, ahol a pártok egyenletesek, tehát, ahol a tiszti karnak legkevésbé kellene egy párt kifolyásának lennie, ott a legszenvedélyesebb a pártok politikai küzdelme. Ott kell leginkább az »erélyes kéz,« s a kormány nem is habozik abban, hogy egy-egy ily méltóságos »Nitzkopf«-ot ültessen oda. És azután az ilyeneket rendesen elragadja a pártszenvedély, s van nem egy megye, ahol a politikai képviseltetéssel mereven ellentétes tiszti kart hoz létre a főispáni kandidáló befolyás. Ez azután felkelti a nép gyűlölködését s annak eredménye a lassú adminisztráczió. Ott, ahol nemzetiségi szempontok miatt kellene az erélyes kéz (p. Zarándban, Fogarason stb.) ott a kijelölési jog mitsem használ. Ott ultra-nemzetiségi kezekbe jutott e kijelölés mellett is az adminisztrácziónak minden közege s ki tudja e tekintetben a főispáni pousseirozás — a jelen félrendszabályok mellett — nem árt-e inkább mint használ. S azután föltéve, a mit meg nem engedünk, hogy ez a kandidaczionális jog, úgy mint van, minden önkényszerű, zsarnoki méltánytalan rendelkezésével helyes és üdvös : ugyan érdemes-e ezért minden megye területén egy hatezer forintos hivatalnokot tartani? Nem hajthatná e végre ezt is sokkal kevésbé költségesen a kormány ? S ha ez nem lehetséges, amint nem is lehetséges, nem lévén annyira beavatva egyes megyék belviszonyaiba a központi igazgatás, hogy belőle egyénenként helyes kandidálókat küldjön ki, hiszi-e, hogy ezt jobban végrehajtja, mint a főispán, ki a tényleges viszonyok szerint és úgy nem ismeretes a megyével, mint akár Hindusztánnal. Föl kell tehát hagyni az egész kandidaczionális komédiával, mely nem védszer ott, ahol baj van, s mely csak keserűséget kelt ott, ahol az államérdek előtt a választások esélye közönyös. Legyen megválasztható minden állásra minden pályázó, ha megfelel az előszabott föltételeknek, s ha ideje korán benyújtotta folyamodását, így azután megszűnik azon egyetlen plauzibilis és valóságos teendő, mely a főispánok létezését ez idő szerint igazolja. S haltalán a szabad királyi városok hosszú évek során át el lehettek ez aristokratikus maradványu hivatalnoki rang fokozat nélkül, nem tudom elképzelni, mert ne lehetnének el a megyék is. Bizassék a megye vezetése teljesen az alispánra. Legyen az felelős a kormánynak és úgy, mint a bizottmánynak. Ne függjön a főispántól, ne köttesse meg kezét általa, s ne legyen visszás tényeinek védve a főispáni utasítás, vagy ellenzés. Csak igy leheten, a jó közigazgatás fogalma megközelíthető. S a jó közigazgatás még olcsóvá is tehető. Mert abból a pár százezer forintból, mit főispánok czím alatt az ország kiad, sok minden kikerülne, az ország minden újabb terheltetése nélkül. Még egy szempontról kell megemlékeznem. A nemzetiségi szempontról. Tudom, hogy nehéz nálunk a municipiumot közvetlen állami ellenőrzés nélkül hagyni, midőn annyi államellenes irányzat lép föl az ország minden sarkán. Ezek megfékezése azonban oddigelé soha, de soha nem sikerült még megyei főispánnak. Tudom, hogy a szerb zavarok miatt királyi biztost kelle a kormánynak kiküldeni, s tudom, hogy a főispánok joghatósága ellen úgy is minden egyes alkalommal a belügyminisztériumhoz, sőt az országgyűléshez fordul minden kerület, mely magát intenzióiban, jobbra vagy balra, sértve érzi. Ezt felesleges provokálni. Minden megyei szabályrendelet, fontosabb s lényeges határozat úgyis felterjesztendő a kormányhoz. Legyen az e tekintetben pontos, elővigyázatos, gyors. Legyen féltékeny s gondos ott, ahol a magyar államiság s nemzeti érdek, nem a hol önlétének esélyei veszélyeztetnek. S akkor minden államellenes merényletet, a jogegyenlőséget vagy a törvényt sértő minden túlkapást meg fog orvosolhatni a főispáni költségeskedés nélkül. S a hol "az lehetetlennek mutatkoznék, a hol az állami élet alapjai gyökerében föl lennének forgatva : ott mindig fenmarad a mai mentőszer, a kormánybiztos kiküldése, s ez akkor czélravezetőbb, s hatályosabb is leen, s a mellett nem foglal magában meghazudtolást valamely államhivatalnok ellen. Ennyit — főbb vonalakban — e kérdésről. A 21-es bizottság most a közszolgálat reorganizációjáról is fog tanácskozni. Csodálnám, ha e kérdés föl nem merülne. Radikális a főispáni intézmény eltörlése, de alig hiszem, hogy bármi jogos ellenvetés lenne ellene fölhozható. S nekünk nem szabad jelen állapotunkban a radikalizmustól visszariadnunk. Ősi municzipális életünk reális alapjait megette a centralizáczió szája. Meg csak czafrangja maradt. S ezek dédelgetése töméntelen pénzbe kerül.Múlhatlan tehát, hogy ha nem is sikerül újakkal pótolni amaz alapokat, megszabaduljunk emezektől. A magyar megyei intézményt eltemette az 1870-ki municzipális, s 1869-ki bírósági törvény. Dicséretes törekvés amaz intézmény visszaállítására törekedni, s a küzdelem annak jó oldalaiért nem fog megszűnni,mig lesz e nemzet érdekeit felfogó jó magyar kebel; de e küzdelem nem hátráltathat abban, hogy, amit ama reformátorok csalétkül meghagytak, s mely voltakép meghamisítása volt amaz olcsó s teljesen önkormányzati intézménynek, hogy attól megszabaduljunk. Ez több úgynevezett reform törvénycikk reformálásával fog járni, tudom. A munkától azonban nem szabad visszariadnunk: akár jó alkotására, akár rész lerombolására, akár pedig együtt mind a kettőre hi a munka. S a karba kar és ajkra ajk repül. S minden erős érzés az ajkba gyűl. Mindenik első, végső mindenik. Mindenik csókol és csókoltatik. A vágy, mint búvár, amint vízbe éré, Leszáll a pillanatnak fenekére. — Óh, egy arasznyi perczben mennyi kincs ! Nem csók az, hidd el, amely tiltva nincs. Már most a király is ilyen csókot akar, de a hamis Maritta elszalad. Sobrinus hálát ad az istennek, hogy most már leszállhat, akkor jön Adolár. Ez azután lesegíti az almafáról az alatt a feltétel alatt, hogy éjfélkor az udvari kápolnában összeesket egy ifjú párt, aki majd a király gyűrűjét felmutatja. Amibe a pap bele is egyez. A kísérettel, fáklyafénynél érkező királynénak aztán előadja a páter, hogy egy csúnya, kancsal, vén ember rajta ütött s mig ő futott, eltűnt Marittával. A királyné azt hiszi, hogy ez a zsidó szántja hiúságát, hogy az Marittát tartja a világ legszebb nőjének. Adolárnak azt mondja, hogy találkozni akar a zsidóval éjfélkor titkon itt a kertben, mert bizonyára Madonnának tetsző dolgot végez, ha a szerencsétlen embert átkától mgszabadítja. Addlár megígéri, hogy a zsidó itt lesz. A királyné és kísérete eltávozta után jön futva Maritta, üldöztetve a királytól, ki utól éri, térdre esik előtte és úgy esd csókért. De Carlo megzavarja, Maritta megígéri a királynak, hogy még ez éjjel éjfélkor megadja a kivánt csókot, mire a király átadja neki a királynő külső termeibe vezető kulcsot. Adólár elmondja Marittának, hogy a pap éjfélkor az udvari kápolnában vár, s összeesketi őt (Adolart) kedvesével, ha a király gyűrűjét előmutatja. Szerezze meg azt neki Maritta. Ennél se kell több Marittának ! Ez az ő malmára hajtja a vizet. A légyottra érkező s ott elaludt király nyakáról hordja a pecsétgyűrűt s elsiet. A negyedik felvonásban a király fölébred az almafa tövében, s látja Marittát távozni. Utána rohan. Angela jön, örvendve, hogy atyja maga küldi Adolárhoz; a király mögéje lopódzik, átöleli s megcsókolja. Angela ekkor ismeri fel, hogy ez nem Adolár, kibontakozik s elfut a király utána. Érkezik a királyné, utána Adolár álarcosan, ki a zsidó nevében beszél vele, csókot kérve tőle és lefestve szenvedéseit; a királyné megbántódva utasítja el, mire Adolar távozik. Azalatt hátul Angela átfut aszínpadon, a király utána. A királyné azt hiszi, hogy az a zsidó, ki mégis visszatér, a király pedig, hogy a királyné Maritta. Oly lángolva, oly hévvel könyörög csókjáért; tőrét is átadja neki, hogy hát döfje át vele kebelét. A királyné elébe tartja előbb a tőr keresztes végét s megcsókoltatja a vélt zsidóval s őt ekkér keresztyénné téve, mint egy térítő apácza, áhitattal csókolja meg s eltávozik a tőrrel. A király ámulva marad egymagára, nem hiszi, hogy az égi tünemény Maritta volt. — Akkor jön Angela fáklyásokkal és boszut kiált a gyalázatért, hogy őt légyottra idézték és esküvőre s a vőlegény meg nem jelent. Megzörgeti a kerti lak ablakát s kiszólitja a királyt, ki fölfedi magát Adolát is jön fáklyásokkal. Angela dühtől remegve támadja meg és őt is felfedi a királynak, ki mint száműzött kardját nyújtja át fejedelmének. De ez keblére öleli és megbocsát. Majd megtudja a király azt is, hogy az éji tünemény, aki megcsókolta, neje volt. Az érkező Maritta és Carlo véget nyetnek az Angela és Adolár közti félreértésnek. Ők bizony a király pecsétgyűrűjének erejénél fogva saját magukat eskettették össze Sobrinussal. A kölcsönös turpisságok felderülnek, Angela Adolárral egymáséi lesznek s a darab vége: végnélküli csók. Az előadásról közelebb. A főispánokról. Budapest, jan. 13. (V.) Múlt vasárnap e czím alatt közlött fejtegetésemet az azóta — két nap — bekövetkezett események sorában is nem egy igazolta. Elég a pancsovai választásra utalnom, ahol a főispán tétlen nézőkép szerepelt. Ha hazafias elemek közt van, bizonyára zsarnokoskodik, mint a kassai. Feleslegesnek tartom is tehát tovább azt bizonyítgatni: jelen minőségében a főispáni állás fentartandó-e vagy nem. Hogy a jelen intézmény czélszerűtlen, azt közvetve a kormány is elismerte, midőn a városi főispánság megszüntetésére — igaz, hogy csak sarkalás folytán — maga is terjesztett be javaslatot. Ma tehát csak azt a kérdést vetem föl, módosítani kell-e egyátalán a főispáni intézményt, vagy megszüntetni ? A megyei önkormányzat feje a 70-es municipális törvény szerint nem a főispán, nem csak tényleg nem az, (igy előbb se volt) de jogilag sem. A megye ügyeinek összes intézése az alispán vállaira nehezül. A főispán csak ellenőrzési, s esetleg beavatkozási joggal bir a felfüggesztés által. Ez kettőre »jó.« Először, hogy az alispán felelősségét semmivé tegye; másodszor, hogy munkakedvét elörje. Hogy az ügymenetet — ha szigorúan foganatosíttatnék — lassítaná, sőt tönkre tenné: ez magyar fölfogás szerint — vulgo, ázsiai állapotok — csak kisebb baj. Van azonban, igaz, még egy funkcziója a főispánnak : a kandidáló bizottmányok egyik felének Budapest főváros közgyűlése. Budapest, jan. 14. Ráth Károly főpolgármester a biz. tagok szép száma által a látogatott közgyűlést 4 órakor azon kijelentéssel nyitá meg, hogy a közgyűlés napirendjére kitűzött tárgysorozat ma alig lévén végig tárgyalható, a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére kirendelt bizottság holnapra is helybenhagyandó volna. Elfogadtatik. Jelentést tesz továbbá elnöklő főpolgármester azon bizottság eljárásáról, mely a királynak újév alkalmából a közgyűlés hódolatát és szerencsekivonatait nyujtá át, s a közgyűlésnek ő felsége köszönetnyilvánítását jelenti be. Mint a közgyűlés nevében Deák Ferencznél tisztelgett küldöttség elnöke jelezi, hogy a Deák Ferencz betegsége miatt a küldöttségnek csak egy részét s a főváros közönségének részvétét köszönettel fogadta. Tudomásul vétetett. Matoay Elek interpellációt intéz Kammermayer Károly polgármesterhez : Van e tudomása arról, hogy a légszesztársulat a Deutsch testvérek vagyonbukott nyomda részvénytársulat csődtömegének, minthogy a társulat légszeszvilágításért mintegy 1000 fttal adós maradt, a nyomdaüzlet folytathatására légszeszt kiszolgáltatni vonakodik. Kammermayer Károly polgármester erről a csődtömeg ügyvédje által nyert ugyan értesülést, de ő ezen, rendes bíró eldöntése alá tartozó ügyben semmi intézkedést nem tett. Matolay Elek a polgármester válaszával és intézkedésével nincs megelégedve, s az interpellációt tárgyalásra kéri kifűzetni. A polgármester ez esetben a jogügyi bizottmányhoz véli azt utasítandónak, a közgyűlés azonban 74 szóval 72 ellen a polgármester válaszát tudomásul veszi. Ezzel a közgyűlés áttért a napirendre. Szlávy József miniszterelnök leirattal értesíti a főváros közönségét, hogy a pénzügyminisztérium vezetését ideiglenesen átvette. Tudomásul vétetett. Pullmann Antal a főv. biz. tagságáról lemondván, Hirschekker Károly mint legközelebbi póttag helyébe lép. Molnár József az állandó adó és katonaügyi bizottmányból kilépvén, a főpolgármester helyébe Kameter Antalt ajánlja a biz. tagjául, a törvényszerű titkos szavazás mellőzésével, elfogadtatni. A főpolgármester ajánlata elfogadtatik. Kameter Antal a bizottmány tagjául felvétetik. Következett a jogügyi bizottmány és tanács jelentése a fővárosi közmunkák tanácsa tagsági helyeinek újból betöltése tárgyában. A jogügyi bizottmánynak véleménye, hogy a közmunkatanácsnak Buda és Pest város hatóságai által kiküldött tagjainak megbízatása a főváros alakultával megszűnvén, helyeik új választás útján betöltendők. A Simon Flórent halála által megüresült közmunkatagság csak az általános választás alkalmával töltendő be. A tanács tagjaiból pedig ezután is két tanácsnok választandó a közmunkatanácsba. A tanács a jogügyi bizottmány kisebbségével együtt azt tartja, hogy új választásnak általában helye sincs, s csak a megürült vagy ürülendő helyek betöltésére kívántatik új választás. A Simon Flórent halála által üresedésbe jött közmunkatanácsi tagságra a választás foganatosítását javasolja. — A fővárosi tanácsból pedig az egyesülés folytán csak egy tanácsnok választandó a közmunkatanácsba. Ezen kérdés hosszú és élénk vitát szült, minthogy a közmunkatanács alakításáról szóló 1870. X. törvényczikkben Budapestnek fővárossá egyesülése előre nem láttathatván,a közmunkatanács megújítása tekintetében csak azon intézkedés foglaltatik, hogy minden két év lefolytával tagjainak egyharmada kisorsolás útján kilép, s helyük új választás által töltetik be. A jogügyi bizottmány véleményét pártolták Bródy Zsigmond, Vecsey Sándor, Hoffmann Pál. A tanács véleménye mellett szóltak Fabinyi Teofil,Szentkirályi Mór és Mezey Mór. A közgyűlés a jogügyi bizottmány véleményét fogadja el az általános új választás kérdésében. A fővárosi tanácsból pedig csak egy tanácsnok választását határozza el, s a jegyzőkönyvet a belügyminisztériumhoz rendeli felterjeszteni. Simon Flórent helyébe egy közmunkatanácsi tagnak megválasztása tehát függőben hagyatik mindaddig, míg a közgyűlés most hozott határozata érvénybe lép. Ráth Károly gyárosnak indítványa a közös hadsereg ruházatának beszerzése iránt kiírt pályázat módosítása tárgyában tett indítványa az iparügyi bizottmány javaslata folytán elfogadtatik, a kormányhoz és országgyűléshez feliratok intéztetnek a pályázati feltételek módosításának kieszközlése végett, s e részben az országos magyar iparegyletnek a képviselőházhoz intézett kérvénye pártoltatni határoztatik. A fővárosi készpénzek hasznosítása tárgyában a tanács előterjesztést tett a közgyűlésnek. E szerint azok oly fővárosi pénzintézeteknél helyezhetők el, melyek üzletköréből a tőzsde, bank és spekulácziós üzletek alapszabály szerint ki vannak zárva. Az elhelyezést a tanács felelősség mellett magára kívánja ruháztatni. Elfogadtatik. A tűzifa telepek a váczi úti temető mellé helyeztetvén, a kereskedők részéről ajánlatok érkeztek, melyben mindannyian a telepek négyszögöléért évi 10 krajczár haszonbért ígérnek. A tanács a nyilvános árverés mellőzésével az ajánlatok elfogadását javasolja s a közgyűlés az ajánlatokat elfogadja. A közgyűlés holnap délután 4 órakor folytattatni fog. Ülés vége 7 órakor. KÜLÖNFÉLÉK. — Egy honvéd tragikus haláláról szóló hírt vettünk át a napokban a »Magyar Állam«-tól. Közöltük megjegyzés nélkül, megjegyzés nélkül azért, hogy az illetők, kikre a honvédmenházbeli honvédek gondozása bizva van, az impertinens hangon felindulva, ne mulaszszák el az abban foglaltakat visszatorolni. Ha máskép nem, sajtó utján. Czélt is értünk. Krivácsy József a honvédmenház bizottsági tagja és ellenőre, hozzánk intézett levelében az egész közleményt rágalomnak és koholmánynak nyilvánítja és a tényt ekkép adja elő : »Pohobratzky hadnagy el volt látva nyugdíjjal az országos honvédsegélyző egylettől, más részről a menházban is teljes ellátása volt. Ezt megtudván a segélyzőegylet, tőle a nyugdíjt elvonta, miután nem akarta, hogy mind a két egylettől segélyt húzzon. Pohobratzky a nyugdíjt választotta, a menház látta őt el szállással. Mai napig ott van még holmija szobájában, melyben lakott. Hogy vele, mióta a jelenlegi bizottmány a honvédmenházat átvette, valaki embertelenül bánt, vagy szívtelenséget követett volna el rajta, azt csak a »M.i Állam« szerkesztősége gondolta ki, valamint azt is, hogy ő a lépcsőkről lerohant és öngyilkossá lett. Szegény Pohobratzki lábaira nem tudott állni, mindamellett a® ágyból felkelt, felállott lábaira, melyek őt nem hordhatták. Leesett, ennek folytán felesége őt lakására a városba vitte, ahol majd egy hónapig feküdt. Felesége előhozván a bizottságnak férje szerencsétlen helyzetét, 20 frtot adott neki január 7-kén, hogy orvosságot és más szükséges szereket szerezhessen. Néhány nappal halála előtt pedig felesége elvitte őt a szürkenénék kórodájába, hol nyomorúságos életét be is végezte.« Krivácsy levelének bevezetésében és végével, félreismerve jóakaratú intenziónkat, honvédhuszár hevében nekünk is ront és jónak látja hánytorgatni, hogy majd meglátjuk, mit tud ő mindent tenni a honvédügyért. Higgye el, lapunk lesz a legelső, mely érdemeinek oda nyújtja majdan a koszorút, de viszont engedje meg azt is, hogy mi meg arra hivatkozhatunk, hogy úgy a honvédügyért, mint a menedékházért tettünk annyit, mint talán a sajtó összesen, és ha mellünket verve nem is álltunk ki a közönség előtt tettünket hirdetve, tettük azért, mert a kötelességet nem tekintjük érdemnek. — A pesti asztalos ipar társulatnak f. h. 11-én tartott közgyűlésén, elnöknek Csepreghy János, titkárnak Merényi Henrik , számvizsgálókat Molnár Samu, Papszt Ferencz és Michl Alajos választattak meg. A kisorsolt tizenkét választmányi tag helyett pedig, Grivcsik József, Nagy Isván, Cseh Sándor, Éber János, Lipárdy István, Szrka Sándor, Hinterschk Lipót, Szász Zsigmond, Ildary Gábor, Emmert Károly, Pallos Károly, Rc°'csa Sámuel és Stifter János lőnek megválasztva — Ps at heti víg élet. Kanczlerencz, segédkép állt szolgálatban a 3 dobutezá^ ^6 sz.a. lakó Richtmann Markus kereskedőnél.Tr1.vev° figyelmeztette a kereskedőt arra, hogy sfdl® dt valószínüleg lopja, mert vasárnapon, mikori1TM“0.!* S 6 van, szeretőjével bérkocsizik, és a krimaisban sok pénzt ver el. Richtmann tudván, ®0gt'djének csak egy forint jár ki vasárnap, m3. lszt°aseges ruhavételre két hónapra előlegezte . Szeresiti megvigyázta tehát segédét. Egy naprift a 18 ,11 óta, mikor a ládából pénzt lopott. TMl.nn ekkor nem jelentette fel őt, mert az .mn . vart bocsánatot. Kanzler ezután más utri'101. gazdáját. Szeretője minden nap eljött'Stroimes net.