A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-15 / 11. szám

küld ki, melynek feladata leend javaslatot adni egy normál budget iránt, különös tekintettel­­a követke­zőkre : a) A jelen helyzet teljes és világos felismerése végett számítsa ki az 1874. évi költségvetés és a mi­nisztérium által beterjesztetni ígért jövő évekről szóló előszámítás alapján azon összeget, mely az adók kezelési költségeinek levonása után az eddig gyakorlatban volt és azonnal meg nem változtatható adórendszer és pénzügyi kezelés mellett állami tiszta jövedelemnek fenmarad és készítse el kimutatását azon kiadásoknak, melyek a változatlan kötelező fizetésekre igényeltetnek, tüntesse ki, mennyi marad az ország saját szükségleteinek fedezésére. Egyszers­mind állítsa egybe jegyzékét azon rendkívüli kiadá­soknak, melyek a jövő években a fenálló szerződések és az elvállalt kötelezettségek folytán halaszthatla­­nul szükségeltetnek a megfelelő fedezetek levoná­sa után. Minden baj orvoslásának első feltétele lévén a baj felismerése, szónok teljes képét akarja látni a jelen állapotnak. Határozati javaslata 2-dik pontjában a jö­vőre nézve teendő intézkedésekkel foglalkozik. Ez így szól: b) Jövőre mily közigazgatási rendszer lenne megállapítandó, hogy az államjövedelmek csak oly szükségletek fedezésére fordítassanak, melyeket az állam közérdeke követel, melyek tehát az államélet rendszeres működésének előmozdítását czélozzák, és mikép lehetne a megyei, vidéki és magán­érdeket az önkormányzat és öntevékenység czél­­szerű szabályozása mellett az érdekeltek hatás­körébe áthelyezni s költségeit önmaguk által vi­seltetni ? Mindaddig, míg ez iránt egy kiküldendő albi­zottság meg nem állapodik, bármely albizottság ki­küldése czélszerűtlen volna. A további pontok így szólanak : (c) Minden szükséges kiadás megállapításánál legyen tekintettel az albizottság különösen arra, hogy az állam czéljainak elérésére azon mód alkalmaztas­sák, mely által a kivánt hatás a lehető legcsekélyebb kiadás igénybevételével állandóan elérhető legyen. d) Szemben az állam által vállalt terhekkel és kötelezettségekkel és az állam saját szükségleteivel a jelen rendszerből az átmenet a normál budgetre mily módon lenne legc­élszerűbben eszközölhető minden fölösleges és halasztható ki­adás mellőzésével ? e) Minthogy az ekép szükségeseknek és nélkü­lözhetetleneknek bizonyult kiadások az állam jelen adózási rendszere mellett befolyó jövedelmekből elő­reláthatólag alig lennének fedezhetők, egyszersmind adja elő a bizottság, mily módon lehetne a közgazda­­sági erők lehető kíméletével és az adóképesség csök­kentése nélkül az állam jövedelmeit új kütf­orrások teremtése által növelni és a jelenleg fenálló közter­hek súlyát az adóképességhez mérten igazságosabb és méltányosabb módon lehető rövid idő alatt fölosz­tani és így az egyensúlyt az államháztartásban mi­előbb helyre­állítani és ennek utánra folytonosan föntartani.« Ezekbe foglalta össze az elvi kérdéseket, me­lyek megállapítása szükséges, mielőtt akár egy, akár több albizottság kiküldetnék. Zsédén­yi Ede : Némileg időelőttinek tar­tom egy oly választmány kiküldetését, mely a tanács­kozás alá terjesztendő kérdéseket formulázná, mert elnézve azon nehézségektől, hogy a bizottmány tag­jainak nyilatkozatai az ily kérdések keretébe szorít­­tassanak, sokkal czélszerűbbnek tartom, ha a vá­lasztmánynak minden egyes tagjai az átalános főel­vek iránt nyilatkozván ezen nyilatkozatok alapján tűzessenek ki azon elvek,melyek alapján az akkoron kiküldendő alválasztmány a tárgyalandó kérdése­ket ki fogja dolgozni. Gróf Lónyay előadása 4 pont­jai közt egyet említett, mely az önkormányzat elvét kiemeli és ezt minden esetben eleve általános tanács­kozás tárgyává tenni kell, mielőtt a többi pontok­ban említett pénzügyi ügyek tárgyalásához fog­nánk, mely eljárást a t. választmánynak ajánlom. Széll Kálmán nagyon czélszerűnek tartja az elnök indítványát. A tanácskozás csak akkor fogja a kívánt eredményt fölmutatni, ha lehetőleg szabá­lyos keretben haladunk. Már­pedig mikor oly sok, még­pedig végtelen fontosságú és bonyolult részlet áll előttünk, czélszerű­en csak úgy járhatunk el, ha bizonyos sorrend állapíttatik meg, mely szerint a kérdések fölvetetnek, ha bizonyos kérdések már elő­re formuláztatnak, melyek a vitának medrét mintegy kijelölik. Simonyi Lajos : Mindenekelőtt földerítését várja a hajnak, a­melynek orvoslása végett a bizott­ság kiküldetett. Kívánja tehát, hogy a kormány a bizottságnak, vagy ha ez azonnal nem történhetik, a kiküldendő albizottságnak a legközelebbi években várható deficitről felvilágosítást adjon s ez albizott­ság jelentést tevén az államháztartás jövendő képé­ről, fogjon a teljes bizottság a pozitiv javaslatok meg­vitatásához. S­e­n­n­y­e­y Pál b. szerint Simonyi kívánságá­nak már az által elég van téve, hogy a kormány az adatok beterjesztésére felszólíttatott, s ő reményi­, hogy azok csakugyan mielőbb beterjesztetnek. Midőn a múlt ülésben a bizottság e felszólítást­­ tette, egy­szersmind üléseinek folytatását is elhatározta, minek lehetővé tételére szolgál az elnök indítványa. Ez in­dítvány nem praejudical az elvek itteni tüzetes meg­vitatásának. Zsedényi felhozta — s ezt szóló is pár­tolja — hogy mindenek előtt egész kormányrendsze­rünk fölött kell tisztába jönnünk, s az irányt meg­határoznunk, mely szerint államháztartásunkat reor­­ganizálni kivágjuk. Simonyi 3—4 évre terjedő pénz­ügyi tervezetet kiván, más ismét más eszmét fog fel­vetni s ilyen módon lehetetlen lesz procedálnunk. Tisza Kálmán azt várta volna, hogy azok, kiktől a 21-es bizottság eszméje származott, már ma elő fogják adni azon nagyszerű eszméket, melyek szerint az ország sorsán javítni kívánnak, s melyeket, ha csakugyan czélszerűek, ő is kész megragadni, s ime még mindig a modus procedendi képezi a tanács­kozás tárgyát. Szóló úgy fogja fel a bizottság fel­adatát, hogy az nincs hivatva részletes tervek ki­dolgozására. (Helyeslés­) s ha ez útra tévedne, e bi­zottság lenne azon futóhomok, melyben az állam­nak éltető ereje el fogna enyészni. (Helyeslés) A bi­zottságnak a bajok forrására kell rámutatni, s azok orvoslására javaslatot tenni, de részletekbe nem bo­­csátkozhatik, mert azok megállapítása egy a bi­zottság elveit magáévá tevő kormány feladata lesz, mely kormány azon elvek keresztülviteléért fe­lelősséget vállal. A bizottságnak szóló szerint consta­­tálnia kell, hogy mik a jelen rendszer mellett az ál­lam állandó kiadásai és bevételei; továbbá, hogy me­lyek a közigazgatás azon ágai és iránya, melyek­ben a bajok orvoslása keresendő s ezek megállapítása után lesz egy albizottság kiküldhető a végre, hogy a bizottságban megállapított elvek alapján részletes javaslatokat készítsen, mert az albizottság teendője csak az lehet, hogy az itt kifejtett nézeteket végle­gesen formulázza. Ha aztán a­z albizottság összeállít­ván a lehető megtakarításokat és lehető bevételeket, látni fogjuk, hogy mind e megtakarítás nem elég a hiány elenyésztetésére, melyek ha szintén nem lenné­nek elégségesek, akkor merül föl azon kérdés, hogy nemzetgazdászati érdekeink-­ megsértése nélkül minő adókat kell felemelnünk. Végül ismétli, hogy a bi­zottság nézete szerint részletekbe nem bocsátkoz­­hatik, de az elvek vitatásához azonnal fogjon hozzá, mert az országnak experimentumokra nincs ideje. Elnök megjegyzi, hogy nem ragaszkodik indítványához, csak figyelmeztetni kívánta a bizott­ságot, hogy mielőtt az érdemleges tárgyalást meg­kezdi, állapítsa meg az eljárási módot. Irányi Dániel a fedez­ődő hiány vizsgála­tánál nem a kiadásokat kellene első­sorban, hanem a józanul várható jövedelmekre figyelemmel lenni; már­pedig eddigi adóinkat szóló sem az adónemek, sem adók kulcsa tekintetében helyeseknek el nem ismerheti. Azonkívül a közigazgatásnál behozandó reformok ne csupán az országos, hanem a közügyek­re is terjesztessenek ki. G­h­y­c­z­y Kálmán is elvi discussiót kívánna kezdetni a bizottságban és az albizottság csak a főbb elvek tisztázása után lenne kiküldendő. Ezen elvek sem lehetnének kötelezőleg irányadók az albi­zottságra nézve, mert pénzügyi dolgokban a hatá­rozott elv a concret számok és tényezők szerint ala­kul. Az elveket is tehát véglegesen csak a concret javaslatok előterjesztése után fogja a bizottság meg­állapíthatni , mindenekelőtt azonban szükséges, hogy itt a főbb eszmék fölött megkezdessék a vita, Móricz Pál szintén általános vitát kíván elő­re bocsátatni, különösen a végből, hogy fölkaroltas­­sanak mindazon kérdések , a­melyeknek együt­tes megoldása nélkül az egyensúly csak a pa­píron fogna helyre­állíttatni, így a bizottságnak ki kell figyelmét terjeszteni a hitelviszonyokra is, mert ezeknek javulása nélkül, szemben ezen év előrelát­ható rész­termésével, a pénzügyi helyzet nem lesz gyökeresen orvosolható. G­o­r­o­v­e István a hallottak után még inkább pártolja mint kezdetben, az elnök indítványát. Szóló meg van győződve arról, hogy az albizottság 24 — 48 óra alatt képes lesz a megvitatandó kérdésekre és ezek sorrendjére nézve javaslatot tenni. És ha mindazok fölött a bizottság nyilatkozott, akkor könnyebb lesz egy vagy több bizottságnak a hallott nyilatkozatok folytán a pozitív javaslatokat kidol­gozni. P­é­c­h­y Manó úr. osztozik Tisza Kálmán né­zetében, hogy e bizottság nincs hivatva részletes programmot kidolgozni, mert az a Parlamentarismus alapeszméjével ellenkezik, hogy egy szűkebb bizott­ság, mely valamennyi politikai pártból összealakult, a kormánynak, mely csupán egy, t. i. a többségben levő pártot képviseli, részletes kormányzati prog­rammot készítsen. E bizottságnak egyedüli hivatása a pénzügyi baj diagnosisát fölismerni s az elvi irányt e bajok megszüntetésére kijelölni. Nem ellenzi az al­bizottságok kiküldését, melyek e részben a javaslato­kat előkészítsék. Elnök figyelmezteti szólót, hogy az általa indítványozott albizottságnak csak a tárgyalandó kérdések megállapítása képezné feladatát. Horváth Boldizsár már az 1874-ki budget alapján képes magának eszmét alkotni az államház­tartás mily irányban szükségelt reorganisatiója fö­lött. Ha a rendes tiszta bevételből a fix kiadások levonatnak, akkor 17—18 millió marad az állam culturális érdekeinek kielégítésére. Azon állam pe­dig, a­mely culturális czélokra ennél többet fordítani nem képes, az sohá fönn nem tarthatja magát. A súlyegyen helyreállítására mindenekelőtt reductiók szükségesek, de ezek egymagukban czélhoz nem vez­­nek. Meg kellene tehát másod­sorban vizsgálni, váljon a pénzügyi kezelésnél, mely némely beruházá­sokkal együtt 52 milliót igényel, nem lennének-e nevezetes megtakarítások eszközölhetők. Ezután meg kellene vizsgálni, hogy mine alkalmas új jövedelmi forrásokat nyithatnánk. Mindezekre nézve szüksé­ges volna az elveket illetőleg itt a bizottságban meg­állapodni s azután a javaslatok formulázása végett al­bizottságokat kiküldeni. Tisza Lajos a legtermészetesebbnek tartja az elnök indítványának elfogadását, Tisza Kálmán­nal szemben azt mondja, hogy nagyon kell vigyáz­nunk, midőn e bizottságról azt állítjuk, hogy nincs hivatva egyébre, mint elvek kimondására, mert csak az applicatió által lehet kimutatni, várjon keresztül­­vihetők-e ezek. P­é­c­h­y Tamás fölöslegesnek tartja az albi­zottságnak kiküldetését. A bizottság azonnal átmen­­het az egyes kérdések megvitatására. S­o­m­s­s­i­c­h Pál azon véleménynyel jött ide, hogy 1d médiás rés belemegy a bizottság a kérdések tárgyalásába és eziránt indítványt is készített már, de mivel oly sokan kívánták, beleegyezik a bizott­ság kiküldésébe, bár attól fél, hogy az ilyen tanul­mányozási modor abba a labyrintusba vezet, melybe a magyar publico-politicus gyülekezetek rendesen jutnak, az eredménytelenségbe. Nagyon sajnálja, hogy a kormány nem lép elő azon munkálatokkal, melyeket a képviselőház uta­sítása következtében végeznie kellett volna. És ezért sürgettük tavasszal a budget-tárgyalások befejezését, és azért halasztatott el az országgyűlés novemberig, mert a kormány megígérte, hogy ezen idő alatt dol­gozni fog. Kénytelen az elnök javaslatát elfogadni, mert az eddigi felszólalások meggyőzték, hogy a hányán vagyunk, annyi felé indulunk. Zsedényi Ede : A kérdések után is így lesz! (Derültség) S­o­m­s­s­i­c­h Pál : Szomorú volna, ha így lenne. Ismétli, azt hitte, hogy a bizottság előtt tisztán állván a defic­it, ehhez mindjárt hozzá­szólhat. En­nek oka is világos. Egyik az, hogy elbizakodottak voltunk, többet költvén mint kellett volna; a másik a bureaukratismus túlzása, mely minden kiadást há­romszoroz. Ezeken kell segíteni az ellentéttel. Taka­rékosoknak kell lennünk, és a dec­entralisátiót bi­zonyos irányban ki kell terjesztenünk addig,a­míg ez az állam függetlenségével és a parlamenti rend­szeren alapuló felelős kormányzattal összeegyez­tethető. Ha rendkívüli eszközökkel nem orvosoljuk pénzügyi bajainkat, még pedig azonnal, 1876-ban beáll az insolventia. A munkálatok, melyek a haj­nak gyökeres orvoslását czélozzák, hosszabb ideig el­tarthatnak. Kiemeli, hogy kívánatos az állam földbir­tokát a vasutakkal felcserélni. S­z­­­á­v­y József miniszterelnök határozot­tan visszautasítja a vádat, hogy a kormány 4 hóna­pot semmitevéssel töltött. Somsain­k Pál nem tehet róla, ha az álta­la felhozott tények visszahatnak az okozóikra, a­mi azoknak nem jól esik. Vádolni a kormányt nem akarta. Két kapó­ly Kár, hozzájárul az albizott­ságnak a czélból való kiküldéséhez, hogy bizonyos kérdéseket formulázzon; meggondolásra ajánlja azonban azt, várjon az egyes kérdésekre adandó fe­leletekben ki lehet-e meríteni a bizottság feladatát, el lehet-e mondani azon eszméket, melyek nem egy vagy más formulázott kérdés keretén belül marad­nak meg, hanem vonatkoznak a tárgy egészére. Utal e részben arra, hogy évekkel ezelőtt Lónyay alatt enquette tartatott az Adóreform kérdésében. Ez el­oszlott albizottságokra, a­melyek mindegyike más és más adónemmel foglalkozott. Ha már most azt hinné az ember, hogy ezzel feladatát megoldotta, téved­ne, mert az adórendszert, mint egészet, nem vitat­ta meg. Elnök egyáltalában nem ragaszkodik tett indítványához; azért tette, mert úgy vélekedett, hogy megkönnyíti a tanácskozást. Lónyay Menyhért gr. nagyon szeretné, ha eredményre jutna a bizottság, s azért beleegye­zik az albizottság kiküldésébe. Tisza Kálmán helyesebbnek tartaná az ál­talános tárgyalást, hanem mivel fő czélja az időnye­rés, és ezen általános tárgyalás a dolog természeté­nél fogva ha meg nem lesz most, meglesz az első vagy második kérdésnél, határozza el a bizott­ság egyszerű szavazás útján, kiküldessék-e az albi­zottság vagy nem, és ha igen, küldessék ki mennél előbb, hogy mennél hamarább hozzá fogjanak a ko­moly tárgyaláshoz. A bizottság szavazás útján elhatározza az al­bizottság kiküldését, melynek föladata, a dolog ter­mészetéből fölmerülő kérdések formulázása és a sor­rend megállapítása, a­mi nem zárja ki, hogy ha e kérdések nem foglalnának magukban olyat, a­mit a bizottság egyik vagy másik tagja fel akar vétetni, ez föl ne vétessék, valamint az egyik vagy másik kérdés tárgyalásánál ne lehessen kiterjeszkedni oly tárgyra, a­mely azokkal összefügg. Az albizottság tagjaiul megválasztatnak Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán is, mire Tisza kijelenti, hogy nem fogadja el a választást és Ghyczy Kálmán szintén felmentetni kéri magát, mert az általános vita előrebocsátása előtt nem tudná megnyugvással a kérdéseket formulázni. Az albizottság tagjai a következők: Csen­­gery A., Lónyay M., Sennyey P., Széll K., Kerka­poly K. A legközelebbi ülés pénteken d. u. 5 órakor tartozik, a­mikor az albizottság jelentését beterjeszti, kinevezése. Ez is abszurd intézkedés. Az eredmény mutatta, hogy ez is csak egyre »jó.« Ott, a­hol a pártok egyenletesek, tehát, a­hol a tiszti karnak leg­kevésbé kellene egy párt kifolyásának lennie, ott a legszenvedélyesebb a pártok politikai küzdelme. Ott kell leginkább az »erélyes kéz,« s a kormány nem is habozik abban, hogy egy-egy ily méltóságos »Nitz­­kopf«-ot ültessen oda. És azután az ilyeneket rende­sen elragadja a pártszenvedély, s van nem egy me­gye, a­hol a politikai képviseltetéssel mereven ellen­tétes tiszti kart hoz létre a főispáni kandidáló befolyás. Ez azután felkelti a nép gyűlölködését s annak ered­ménye a lassú adminisztráczió. Ott, a­hol nemzetiségi szempontok miatt kellene az erélyes kéz (p. Zaránd­­ban, Fogarason stb.) ott a kijelölési jog mitsem használ. Ott ultra-nemzetiségi kezekbe jutott e kije­lölés mellett is az adminisztrácziónak­ minden köze­ge s ki tudja e tekintetben a főispáni pousseirozás — a jelen félrendszabályok mellett — nem árt-e inkább mint használ. S azután föltéve, a mit meg nem enge­dünk, hogy ez a kandidaczionális jog, úgy mint van, minden önkényszerű, zsarnoki méltánytalan rendel­kezésével helyes és üdvös : ugyan érdemes-e ezért minden megye területén egy hatezer forintos hiva­talnokot tartani? Nem hajthatná e végre ezt is sok­kal kevésbé költségesen a kormány ? S ha ez nem lehetséges, a­mint nem is lehetsé­ges, nem lévén annyira beavatva egyes megyék bel­­viszonyaiba a központi igazgatás, hogy belőle egyé­­nenként helyes kandidálókat küldjön ki, hiszi-e, hogy ezt jobban végrehajtja, mint a főispán, ki a tényle­ges viszonyok szerint és úgy nem ismeretes a megyé­vel, mint akár Hindusztánnal. Föl kell tehát hagy­ni az egész kandidaczionális komédiával, mely nem védszer ott, a­hol baj van, s mely csak keserű­séget kelt ott, a­hol az államérdek előtt a választá­sok esélye közönyös. Legyen megválasztható minden állásra minden pályázó, ha megfelel az előszabott föltételeknek, s ha ideje korán benyújtotta folyamo­dását, így azután megszűnik azon egyetlen plauzi­bilis és valóságos teendő, mely a főispánok létezését ez idő szerint igazolja. S ha­ltalán a szabad királyi városok hosszú évek során át el lehettek ez aristo­­kratikus maradványu hivatalnoki rang fokozat nél­kül, nem tudom elképzelni, mert ne lehetnének el a megyék is. Bizassék a megye vezetése teljesen az alispánra. Legyen az felelős a kormánynak és úgy, mint a bizottmánynak. Ne függjön a főispántól, ne köttesse meg kezét általa, s ne legyen visszás tényei­­nek védve a főispáni utasítás, vagy ellenzés. Csak igy leheten, a jó közigazgatás fogalma megközelít­hető. S­ a jó közigazgatás még olcsóvá is tehető. Mert abból a pár százezer forintból, mit főispánok czím alatt az ország kiad, sok minden kikerülne, az ország minden újabb terheltetése nélkül. Még egy szempontról kell megemlékeznem. A nemzetiségi szempontról. Tudom, hogy nehéz nálunk a municipiumot közvetlen állami ellenőrzés nélkül hagyni, midőn annyi államellenes irányzat lép föl az ország minden sarkán. Ezek megfékezése azonban oddigelé soha, de soha nem sikerült még megyei fő­ispánnak. Tudom, hogy a szerb zavarok miatt kirá­lyi biztost kelle a kormánynak kiküldeni, s tudom, hogy a főispánok joghatósága ellen úgy is minden egyes alkalommal a belügyminisztériumhoz, sőt az országgyűléshez fordul minden kerület, mely magát intenzióiban, jobbra vagy balra, sértve érzi. Ezt fe­lesleges provokálni. Minden megyei szabályrendelet, fontosabb s lényeges határozat úgyis felterjesztendő a kormányhoz. Legyen az e tekintetben pontos, elővi­gyázatos, gyors. Legyen féltékeny s gondos ott, a­hol a magyar államiság s nemzeti érdek, nem a hol önlété­nek esélyei veszélyeztetnek. S akkor minden állam­ellenes merényletet, a jogegyenlőséget vagy a tör­vényt sértő minden túlkapást meg fog orvosolhatni a­­ főispáni költségeskedés nélkül. S a hol "az lehetet­lennek mutatkoznék, a hol az állami élet alapjai gyö­­ker­ében föl lennének forgatva : ott mindig fenmarad a mai mentőszer, a kormánybiztos kiküldése, s ez akkor czélravezetőbb, s hatályosabb is leen, s a mel­lett nem foglal magában meghazudtolást valamely államhivatalnok ellen. Ennyit — főbb vonalakban — e kérdésről. A 21-es bizottság most a közszolgálat reorganizác­ió­­járól is fog tanácskozni. Csodálnám, ha e kérdés föl nem merülne. Radikális a főispáni intézmény eltör­lése, de alig hiszem, hogy bármi jogos ellenvetés len­ne ellene fölhozható. S nekünk nem szabad jelen állapotunkban a radikalizmustól visszariadnunk. Ősi municzipális életünk reális alapjait megette a c­en­­tralizáczió szája. Meg csak czafrangja maradt. S ezek dédelgetése töméntelen pénzbe kerül.Múlhatlan tehát, hogy ha nem is sikerül újakkal pótolni amaz alapo­kat, megszabaduljunk emezektől. A magyar megyei intézményt eltemette az 1870-ki municzipális, s 1869-ki bírósági törvény. Dicséretes törekvés amaz intézmény visszaállí­tására törekedni, s a küzdelem annak jó oldalaiért nem fog megszűnni,mig lesz e nemzet érdekeit felfogó jó magyar kebel; de e küzdelem nem hátráltathat abban, hogy, a­mit ama reformátorok csalétkül meg­hagytak, s mely voltakép meghamisítása volt amaz olcsó s teljesen önkormányzati intézménynek, hogy attól megszabaduljunk. Ez több úgy­nevezett re­form törvényc­ikk reformálásával fog járni, tudom. A munkától azonban nem szabad visszariadnunk: akár jó alkotására, akár rész lerombolására, akár pedig együtt mind a kettőre hi a munka. S a karba kar és ajkra ajk repül. S minden erő­s érzés az ajkba gyűl. Mindenik első, végső mindenik. Mindenik csókol és csókoltatik. A vágy, mint búvár, amint vízbe éré, Leszáll a pillanatnak fenekére. — Óh, egy arasznyi perczben mennyi kincs ! Nem csók az, hidd el, a­mely tiltva nincs. Már most a király is ilyen csókot akar, de a hamis Maritta elszalad. Sobrinus hálát ad az istennek, hogy most már leszállhat, akkor jön Adolár. Ez azután lesegíti az al­mafáról az alatt a feltétel alatt, hogy éjfélkor az ud­vari kápolnában összeesket egy ifjú párt, a­ki majd a király gyűrűjét felmutatja. Amibe a pap bele is egyez. A kísérettel, fáklyafénynél érkező királyné­nak aztán előadja a páter, hogy egy csúnya, kan­csal, vén ember rajta ütött s mig ő futott, eltűnt Ma­­rittával. A királyné azt hiszi, hogy ez a zsidó szánt­ja hiúságát, hogy az Marittát tartja a világ legszebb nőjének. Adolárnak azt mondja, hogy találkozni akar a zsidóval éjfélkor titkon itt a kertben, mert bizonyára Madonnának tetsző dolgot végez, ha a szerencsétlen embert átkától m­gszabadítja. Addlár megígéri, hogy a zsidó itt lesz. A királyné és kísérete eltávozta után jön futva Maritta, üldöztetve a királytól, ki utól éri, térdre esik előtte és úgy esd csókért. De Carlo megzavarja, Maritta megígéri a királynak, hogy még ez éjjel éj­félkor megadja a kivánt csókot, mire a király átadja neki a királynő külső termeibe vezető kulcsot. Adó­­lár elmondja Marittának, hogy a pap éjfélkor az udvari kápolnában vár, s összeesketi őt (Adolart) kedvesével, ha a király gyűrűjét előmutatja. Sze­rezze meg azt neki Maritta. Ennél se kell több Ma­rittának ! Ez az ő malmára hajtja a vizet. A légyott­ra érkező s ott elaludt király nyakáról hordja a pe­csétgyűrűt s elsiet. A negyedik felvonásban a király fölébred az almafa tövében, s látja Marittát távozni. Utána rohan. Angela jön, örvendve, hogy atyja maga küldi Ado­­lárhoz; a király mögéje lopódzik, átöleli s megcsó­kolja. Angela ekkor ismeri fel, hogy ez nem Adolár, kibontakozik s elfut­ a király utána. Érkezik a ki­rályné, utána Adolár álarc­osan, ki a zsidó nevében beszél vele, csókot kérve tőle és lefestve szenvedé­seit; a királyné megbántódva utasítja el, mire Ado­­lar távozik. Azalatt hátul Angela átfut a­színpadon, a király utána. A királyné azt hiszi, hogy az a zsidó, ki mégis visszatér, a király pedig, hogy a királyné Ma­ritta. Oly lángolva, oly hévvel könyörög csókjáért; tőrét is átadja neki, hogy hát döfje át vele kebelét. A királyné elébe tartja előbb a tőr keresztes végét s megcsókoltatja a vélt zsidóval s őt ekkér keresztyénné téve, mint egy térítő apácza, áhitattal csókolja meg s eltávozik a tőrrel. A király ámulva marad egymagára, nem hiszi, hogy az égi tünemény Maritta volt. — Akkor jön Angela fáklyásokkal és boszut ki­ált a gyalázatért, hogy őt légyottra idézték és esküvőre s a vőlegény meg nem jelent. Megzör­geti a kerti lak ablakát s kiszólitja a királyt, ki föl­fedi magát Adolát is jön fáklyásokkal. Angela düh­től remegve támadja meg és őt is felfedi a király­nak, ki mint száműzött kardját nyújtja át fejedelmé­nek. De ez keblére öleli és megbocsát. Majd meg­tudja a király azt is, hogy az éji tünemény, a­ki megcsókolta, neje volt. Az érkező Maritta és Carlo véget nyetnek az Angela és Adolár közti félreértés­nek. Ők bizony a király pecsétgyűrűjének erejénél fogva saját magukat eskettették össze Sobrinussal. A kölcsönös turpisságok felderülnek, Angela Ado­­lárral egymáséi lesznek s a darab vége: végnél­­küli csók. Az előadásról közelebb. A főispánokról. Budapest, jan. 13. (V.) Múlt vasárnap e czím alatt közlött fejte­getésemet az azóta — két nap — bekövetkezett események sorában is nem egy igazolta. Elég a pan­­csovai választásra utalnom, a­hol a főispán tétlen né­zőkép szerepelt. Ha hazafias elemek közt van, bizo­nyára zsarnokoskodik, mint a kassai. Feleslegesnek tartom is tehát tovább azt bizonyítgatni: jelen minő­ségében a főispáni állás fentartandó-e vagy nem. Hogy a jelen intézmény czélszerűtlen, azt közvetve a kormány is elismerte, midőn a városi főispánság megszüntetésére — igaz, hogy csak sarkalás folytán — maga is terjesztett be javaslatot. Ma tehát csak azt a kérdést vetem föl, módo­sítani kell-e egyátalán a főispáni intézményt, vagy megszüntetni ? A megyei önkormányzat feje a 70-es munic­i­­pális törvény szerint nem a főispán, nem csak tény­leg nem az, (igy előbb se volt) de jogilag sem. A megye ügyeinek összes intézése az alispán vállaira nehezül. A főispán csak ellenőrzési, s esetleg beavat­kozási joggal bir a felfüggesztés által. Ez kettőre »jó.« Először, hogy az alispán felelősségét semmivé tegye; másodszor, hogy munkakedvét elörje. Hogy az ügymenetet — ha szigorúan foganatosíttatnék — lassítaná, sőt tönkre tenné: ez magyar fölfogás sze­rint — vulgo, ázsiai állapotok — csak kisebb baj. Van azonban, igaz, még egy funkcziója a főis­pánnak : a kandidáló bizottmányok egyik felének Budapest főváros közgyűlése. Budapest, jan. 14. R­á­t­h Károly főpolgármester a biz. tagok szép száma által a látogatott közgyűlést 4 órakor azon kijelentéssel nyitá meg, hogy a közgyűlés na­pirendjére kitűzött tárgysorozat ma alig lévén végig tárgyalható, a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesíté­sére kirendelt bizottság holnapra is helybenhagyandó volna. Elfogadtatik. Jelentést tesz továbbá elnöklő főpolgármester azon bizottság eljárásáról, mely a királynak újév al­kalmából a közgyűlés hódolatát és szerencseki­­vonatait nyujtá át, s a közgyűlésnek ő felsége kö­szönetnyilvánítását jelenti be. Mint a közgyűlés nevében Deák Ferencznél tisztelgett küldöttség elnöke jel­ezi, hogy a Deák Ferencz betegsége miatt a küldöttségnek csak egy részét s a főváros közönségének részvétét köszönettel fogadta. Tudomásul vétetett. M­a­t­o­­­a­y Elek interpellációt intéz Kam­­mermayer Károly polgármesterhez : Van e tudomása arról, hogy a légszesztársulat a Deutsch testvérek vagyonbukott nyomda részvénytársulat csődtömegé­nek, minthogy a társulat légszeszvilágításért mint­egy 1000 fttal adós maradt, a nyomdaüzlet folytatha­tására légszeszt kiszolgáltatni vonakodik. Kamme­rmayer Károly polgármester erről a csődtömeg ügyvédje által nyert ugyan érte­sülést, de ő ezen, rendes bíró eldöntése alá tar­tozó ügyben semmi intézkedést nem tett. Matolay Elek a polgármester válaszával és intézkedésével nincs megelégedve, s az interpel­lációt tárgyalásra kéri kifűzetni. A polgármester ez esetben a jogügyi bizott­mányhoz véli azt utasítandónak, a közgyűlés azon­ban 74 szóval 72 ellen a polgármester válaszát tudo­másul veszi. Ezzel a közgyűlés áttért a napirendre. Szlávy József miniszterelnök leirattal értesíti a főváros közönségét, hogy a pénzügyminisztérium ve­zetését ideiglenesen átvette. Tudomásul vétetett. Pullmann Antal a főv. biz. tagságáról lemond­ván, Hirschekker Károly mint legközelebbi póttag helyébe lép. Molnár József az állandó adó és katona­ügyi bizottmányból kilépvén, a főpolgármester helyé­be Kameter Antalt ajánlja a biz. tagjául, a törvény­­szerű titkos szavazás mellőzésével, elfogadtatni. A főpolgármester ajánlata elfogadtatik. Kameter Antal a bizottmány tagjául felvétetik. Következett a jogügyi bizottmány és tanács jelentése a fővárosi közmunkák tanácsa tagsági he­lyeinek újból betöltése tárgyában. A jogügyi bizott­mánynak véleménye, hogy a közmunkatanácsnak Buda és Pest város hatóságai által kiküldött tagjai­nak megbízatása a főváros alakultával megszűnvén, helyeik új választás útján betöltendők.­­ A Simon Flórent halála által megüresült közmunkatagság csak az általános választás alkalmával töltendő be. A ta­nács tagjaiból pedig ezután is két tanácsnok válasz­tandó a közmunkatanácsba. A tanács a jogügyi bi­zottmány kisebbségével együtt azt tartja, hogy új választásnak általában helye sincs, s csak a meg­ürült vagy ürülendő helyek betöltésére kívántatik új választás. A Simon Flórent halála által üresedésbe jött közmunkatanácsi tagságra a választás foganato­­sítását javasolja. — A fővárosi tanácsból pedig az egyesülés folytán csak egy tanácsnok választandó a közmunkatanácsba. Ezen kérdés hosszú és élénk vitát szült, mint­hogy a közmunkatanács alakításáról szóló 1870. X. törvényczikkben Budapestnek fővárossá egyesülése előre nem láttathatván,a közmunkatanács megújítása tekintetében csak azon intézkedés foglaltatik, hogy minden két év lefolytával tagjainak egyharmada kisorsolás útján kilép, s helyük új választás által töltetik be. A jogügyi bizottmány véleményét pártolták Bródy Zsigmond, Vecsey Sándor, Hoffmann Pál. A tanács véleménye mellett szóltak Fabinyi Teofil,Szent­­királyi Mór és Mezey Mór. A közgyűlés a jogügyi bizottmány vélemé­nyét fogadja el az általános új választás kérdésében. A fővárosi tanácsból pedig csak egy tanácsnok vá­lasztását határozza el, s a jegyzőkönyvet a belügy­minisztériumhoz rendeli felterjeszteni. Simon Flórent helyébe egy közmunkatanácsi tagnak megválasztása tehát függőben hagyatik mindaddig, míg a közgyű­lés most hozott határozata érvénybe lép. R­á­t­h Károly gyárosnak indítványa a közös hadsereg ruházatának beszerzése iránt kiírt pályázat módosítása tárgyában tett indítványa az iparügyi bi­zottmány javaslata folytán elfogadtatik, a kormány­hoz és országgyűléshez feliratok intéztetnek a pályá­zati feltételek módosításának kieszközlése végett, s e részben az országos magyar iparegyletnek a kép­­viselőházhoz intézett kérvénye pártoltatni hatá­­roztatik. A fővárosi készpénzek hasznosítása tárgyában a tanács előterjesztést tett a közgyűlésnek. E szerint azok oly fővárosi pénzintézeteknél helyezhetők el, melyek üzletköréből a tőzsde, bank és spekulácziós üzletek alapszabály szerint ki vannak zárva. Az el­helyezést a tanács felelősség mellett magára kívánja ruháztatni. Elfogadtatik. A tűzifa telepek a váczi úti temető mellé he­lyeztetvén, a kereskedők részéről ajánlatok érkez­tek, melyben mindannyian a telepek négyszög­öléért évi 10 krajczár haszonbért ígérnek. A tanács a nyil­vános árverés mellőzésével az ajánlatok elfogadását javasolja s a közgyűlés az ajánlatokat elfogadja. A közgyűlés holnap délután 4 órakor folytat­­tatni fog. Ülés vége 7 órakor. KÜLÖNFÉLÉK. — Egy honvéd tragikus halá­láról szóló hírt vettünk át a napokban a »Ma­gyar Állam«-tól. Közöltük megjegyzés nélkül, meg­jegyzés nélkül azért, hogy az illetők, kikre a hon­­védmenházbeli honvédek gondozása bizva van, az impertinens hangon felindulva, ne mulaszszák el az abban foglaltakat visszatorolni. Ha máskép nem, saj­tó utján. Czélt is értünk. Krivácsy József a honvéd­­menház bizottsági tagja és ellenőre, hozzánk intézett levelében az egész közleményt rágalomnak és ko­holmánynak nyilvánítja és a tényt ekkép adja elő : »Pohobratzky hadnagy el volt látva nyugdíjjal az országos honvédsegélyző egylettől, más részről a menházban is teljes ellátása volt. Ezt megtudván a segélyzőegylet, tőle a nyugdíjt elvonta, miután nem akarta, hogy mind a két egylettől segélyt húzzon. Pohobratzky a nyugdíjt választotta, a menház látta őt el szállással. Mai napig ott van még holmija szo­bájában, melyben lakott. Hogy vele, mióta a jelen­legi bizottmány a honvédmenházat átvette, valaki embertelenül bánt, vagy szívtelenséget követett vol­na el rajta, azt csak a »M.i Állam« szerkesztősége gondolta ki, valamint azt is, hogy ő a lépcsőkről le­rohant és öngyilkossá lett. Szegény Pohobratzki lá­baira nem tudott állni, mindamellett a® ágyból fel­kelt, felállott lábaira, melyek őt nem hordhatták. Leesett, ennek folytán felesége őt lakására a város­ba vitte, a­hol majd egy hónapig feküdt. Felesé­ge előhozván a bizottságnak férje szerencsétlen helyzetét, 20 frtot adott neki január 7-kén, hogy orvosságot és más szükséges szereket szerezhessen. Néhány nappal halála előtt pedig felesége elvitte őt a szürkenénék kórodájába, hol nyomorúságos életét be is végezte.« Krivácsy levelének bevezetésében és végével, félreismerve jóakaratú intenziónkat, hon­védhuszár hevében nekünk is ront és jónak látja hánytorgatni, hogy majd meglátjuk, mit tud ő min­dent tenni a honvédügyért. Higgye el, lapunk lesz a legelső, mely érdemeinek oda nyújtja majdan a ko­szorút, de viszont engedje meg azt is, hogy mi meg arra hivatkozhatunk, hogy úgy a honvédügyért, mint a menedékházért tettünk annyit, mint talán a sajtó összesen, és ha mellünket verve nem is álltunk ki a közönség előtt tettünket hirdetve, tettük azért, mert a kötelességet nem tek­intjük érdemnek. — A pesti asztalos i­p­a­r társu­latnak f. h. 11-én tartott közgyűlésén, elnöknek Csepreghy János, titkárnak Merényi Henrik , szám­­vizsgálókat Molnár Samu, Papszt Ferencz és Michl Alajos választattak meg. A kisorsolt tizenkét választ­mányi tag helyett pedig, Grivcsik József, Nagy Is­ván, Cseh Sándor, Éber János, Lipárdy István, Szr­ka Sándor, Hintersch­k Lipót, Szász Zsigmond, Il­­dary Gábor, Emmert Károly, Pallos Károly, Rc°'­csa Sámuel és Stifter János lőnek megválasztva — Ps at heti víg élet. Kanczle­rencz, segédkép állt szolgálatban a 3 dobutezá^ ^6 sz.a. lakó Richtmann Markus kereskedőnél.Tr1.vev° figyelmeztette a kereskedőt arra, hogy sfdl® dt valószínüleg lopja, mert vasárnapon, mikori1TM“0.!* S 6 van, szeretőjével bérkocsizik, és a krim­aisban sok pénzt ver el. Richtmann tudván, ®0gt'd­­jének csak egy forint jár ki vasárnap, m3. lszt°ase­­ges ruhavételre két hónapra előlegezte . Sze­res­iti megvigyázta tehát segédét. Egy naprift a 18 ,11 ó­ta, mikor a ládából pénzt lopott. TMl.nn ek­kor nem jelentette fel őt, mert az .mn . va­­rt bocsánatot. Kanzler ezután más utri'10­1. gazdá­ját. Szeretője minden nap eljött'Stroim­es net.

Next