A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1874-02-24 / 44. (45.) szám

érkezett mű­vek jegyzékének felolvasása. Végül V.7 órakor a nyilvános ülés befejeztetvén, a jelzett ügy­ben zárt ülés tartatott. KÜLÖNFÉLÉK. A színházról más lapok után ho­­zott közleményünkben egy sajtóhibát is átvettünk. A szerződési fizetések összege az 18(3. ápril 1-től számított évben nem 601­0, hanem­ 60,000 frttal rúg többre a megelőző év szerződési összegénél. Innen magyarázható ki a 70,000 frtnyi deficit mely ez idén már törlesztve van. Erkel F­e­r­e­n­c­z »Hunyady Lász­lójának 200-adik­ előadására az érdemes zeneszerző­nek hosszú éveken keresztül pályatársa és barátja Doppler Ferencz is leérkezik Bécsből s ez alkalom­mal ő fogja kezelni a fuvolát. — Ma délben pedig egy számos művészből és íróból összegyűlt társaság tisztelgett Erkelnél, mely alkal­ommal Szigligeti Ede meleg szavakkal üdvözölte őt. — Az Erkel tisz­teletére rendezett társas ebéd holnap (szerdán) lesz a Hungária dísztermében. A résztvenni szándé­kozókat még egyszer figyelmeztetjük, hogy 5 ftjával előjegyeztethetik magukat Aigner Lajos váczi utczai könyvkereskedésében. — Elfogott rendőrök. Négy aba­­uj megyei rendőr a napokban Bodnárékat nyomoz­ván, a szomszédos Zemplén megyébe is eljutott; ott azonban álruházatok gyanút keltvén, Erdő-Bé­­nyén elfogattak s mintegy 30 ember által insultálva Tokajba kisértettek. Hasztalan mutatták be igazo­lási könyvecskéiket, mert mindennek dacára is vizs­gálati fogságba kerültek. Így ültek börtönükben a rendőrök, míg egy szerencsés véletlen a 3-ik számú rendőrséget Tokajba nem vezette, hova épen rabot kisértek. A letartóztatottak az érkezettekkel szembe­­sittetvén, csak miután rendőr voltak kiderült, bocsát­tattak szabadon. —• Régi emlék a török időből. A volt budai városház tanácstermében már a törö­köknek Budavárából való kiűzetése óta őriznek egy csinos faragott képet, mely a törökök kiűzetését ábrázolja; a kép hátsó felén ez van írva »Mathaeus Eck 1687.« Ez az Eck állítólag fegyencz volt. A fő­városi tanács ezen képet a nemzeti múzeumnak szándékozik ajándékul adni. — Műkedvelői előadás lesz már j­czius hó első felében a budai várszinházban az orsz c­olera-árvaház s nőiparegylet, javára. Kitűnő höl­gyek s urak, ezek közt gr. Gy­ürky Pálné s gr. Keg­­levich Béla vállalkoztak az előadások érdekesebbé tételére. Szindarabot fognak játszani s az előadásnak szavalati s zenerészei is lesznek. Gr. Zichy Géza »Zách Klárá«-ja is elő fog adatni. Az árak a követ­kezők : földszinti s első emeleti páholy 25 frt, másod emeleti páholy 20 frt, zártszék az első hat sorban 5, azontúl 4 frt; földszinti bemenet 2 frt, karzat 1 frt. Mindezen helyekre elő lehet magát jegyeztetni gr. Szapáry Gyulánénál (Buda, szt. háromságtér, belügy­miniszteri palota), Tisza Kálmánnénál (Pest, egye­­tem utcza, takarékpénztár) s Rózsavölgyinél (Kris­­tóf tér.) — Böjti tánczvigalmak. Sz. En­drén f. hó 21-kén gyermekbál volt, melynek végé­vel 9 után a »nagyok«, kik feles számmal jelentek meg, szintén igen jól, kedélyesen s mindenek felett ma­gyarosan mulattak. A mulatságban résztvett hölgyek közül tudósitónk kiemeli a következőket: Joano­­vits Zsófia, Pavlovits Fanni, Aposztolovits Aurél s Csoppor kisaszonyokat, úgy szintén özvegy Popo­­vicsné, Duncsané, Galubné s Pavlovicsné urhöleve­ket. sat. — A vigalom viradtig tartott s jövedelme­­ jótékony fmctiUatott. Ma fe­br.—94. a—Hun­­garia termében rendezendő disszes­tált, mint haljuk, nem az orsz. Magyar gazdasszony egylet, hanem több urihölgyekből alakult társaság adja. — A költségek fedezése után fenn­maradandó összeg azonban a nevezett egylet árváinak javára fog for­­dit­tatni. — A szent sinai hegyet felfedez­ték. Dr. Beke, az angol utazó tudatja Akaba öböl­ből, hogy e hegyet, Akabától északkeletre egy napi járó földre fölfedezte. E hegy az arabok által Jebei­­el-Murnak (világosság hegye) neveztetik s 6000 láb magas. A tetőn dr. Beke áldozati állatok maradékait s kissé lejebb sinaiticus feliratokat talált, melyeket gondosan lemásolt. — Mocsáry Lajos kecskeméti képvise­­lőjelöltségéről a »Baloldal« ma következő táviratot közöl: »Mocsáry Lajos képvielőjelöltünk ma dél­előtt Simonyi Ernő, Ugron Gábor és Csávolszky Lajos képviselők kíséretében hozzánk érkezett. Az indóháznál nagy számú közönség lelkes éljenzések­kel fogadta. Délután a »népkör« helyiségeiben oly roppant nagyszámú közönség gyűlt, össze, hogy az értekezletet szabad ég alatt kellett­ megtartani. Itt, beszédet tartottak a kör elnöke Fehér Péter, Simo­nyi, Csávolszky, Ugrón, Mocsáry és végül ismét a kör elnöke. A beszédeket nagy lelkesedéssel fogad­ták. Este bankett, melyen a vendégek és választók részéről mondott felköszöntéseknek az éjfél vetett véget. Ellenjelölt nincs, így Mocsáry szeretett kép­viselőjelöltünk megválasztása valószínűleg egyhan­gúlag fog megtörténni.« Mocsáry megválasztását a »Reform« is bizonyosnak tartja. — Kodolányi Antal a kolozsmonostori gazdasági intézet igazgatója a hivatalos lap mai száma szerint ezen állásától saját kérelmére, siker­­teljes működésének legmagasb elismerése mellett fel­mentetett, helyébe ideiglenes minőségben Lakner József, a debreczeni kir. felső gazdasági tanintézet tanára neveztetett ki­. A budapesti kegy­es rendi főgymnasium Deák-segélyző egylete folyó hó 27-én a redoute kis termében hangversenyt rendez, következő műsorral: 1. Sonata D-dúr zongorára és gordonkára Mendelsohn Felixtől. Előadják Sipos Antal és Szuk Lipót. 2. Ének; előadja Nagyné-Benza Ida, zongorán kiséri Hitler Károly ur. 3. Gondolatok a könyvtárban« Vörösmarty Mihálytól. Szavalja Kassayné-Jászai Mari. 4. Die Forelle Schuberttól. Zongorára alkalmazta Heller. Előadja Toldy Jolán. 5. »Magyar népdalok.« Énekli Blaháné-Kölessy Luj­za. Kiséri Sipos Alit. 6. »Reverie« Vieuxtemps H.-től. Gordonkára alkalmazza és előadja Szűk Lipót. 7. »Magyar népdalok.« Éneklik Blaháné-Kölessy Lujza és Tamássy J. A hangverseny kezdete esti 7 órakor. Helyárak: körszék 3 frt, számozott szék és oldal pamlag 2 frt, bemeneti jegy 1 frt. Jegyek válthatók : Rózsavölgyi ur műkereskedésében és az egyleti iro­dában (gymn. épület) naponkint, d. u. 4—5 óráig, a hangverseny estéjén pedig a redoute pénztáránál. T­a­n­ü­g­y. — Budapesti tanítók segély­egylete. Eme humánus egylet, melyet Zichy Antal orsz. gyűlési képviselő úr buzgalma mintegy egy év előtt létrehozott, sok vajúdás után végre meg­kezdi áldásos működését, hogy t. i. a főváros tanítóit, tanítónőit és tanárait bizonyos esetekben pénzse­gélyben részesítse. Ugyanis leérkezvén a miniszté­riumhoz két ízben felküldött alapszabályok, vasárnap d. e. a segélyegylet igazgató tanácsa ülést tartott Hamburg, febr. 23. Búza 250.—. 261.—. Rozs 192.—. 188. ’/2. Olaj 62.—. 62.—. —.—. Szesz —.—. 55.— 56—. 57. V*. Amsterdam, febr. 23. Búza 372.50. 370. —. Rozs 234.—. 23 ’.50, 221.50, repeteolaj 35.—, 34Va 36 */«. Zichy A. egyl. elnök lakán. Jelen voltak : Baja Ger­gely alelnök, Péterfy Sándor titkár, Frey József, Jevzeney Máté és Szervizer Lajos igazg. tanácsosok. Az ülés következő fontosabb határozatokban állapo­­dék meg: a bet. könyvecskék szerkesztése a megál­lapodott elvek tekintetbe vételével Péterfy Sándor titkárra bízatott. Szervizer indítványára elhatározta­tott, hogy a tagsági járulék csak az évi január hótól kezdve szedessék be és nem az egylet megalakulásá­nak hónapja óta, mely tudvalevőleg múlt évi ápril­­ban történt, de az egylet nem volt képes még műkö­dést eredményezni. E határozat azonban nem zárja ki, hogy a­kik akarják önként ne fizessék be a múlt évi illetményt, sőt szükségesnek tartatik, hogy minél többen fizessék le azt. Április elején átvehetők már a betéti könyvecskék, mely alkalommal a jan.—apr. részlet (havonkint 40 kr) szintén befizetendő lészen. A befizetések egyelőre a »népnevelők pesti egyleté­nek« helyiségében történnek. A kölcsönökért folya­modók kérvényei tüstént a befizetések után elővé­tetnek. — Egy magyar mintaiskola. Képzeljen az olvasó egy alacsony, padolatlan, sötét kamra-félét­­ börtönnek is komolyan beillik, melyben 120 gyermek beringszerüleg egymás hátára zsúfolva színá az elenyt, ha volna. A terem öt öl hosszú és van rajta 11­. ablak összesen , mert megjegyzendő, az iskola nem az utczára, hanem az udvarra van építve; az udvarra eső két ablak berakva s most a szó valódi értelmében az iskola sötét annyira, hogy­ha lámpát nem gyújt a tanító fényes nappal is elő­adhatja tanítványainak az örök sötétséget, gyakorla­tilag­ így írják le a »Tan­gyi Lapok« az egyik szeg­vári iskolát, mely miatt valóban megér­­demlik Szeg­vár lakosai a rápiritást! lufemisyo* tarszd­arok gryilcsaei. A m. tud. akademia minden hétfőn, a­ Kisfaludy-társaság minden hó utolsó szerdáján, a történelmi társulat minden hó első csüt­­örtökjén, és végre a természettudományi társulat minden ónap első péntekjén mindig d u. 6 órakor természettudo­­mányi estélyt tart a vegytani intézetben. (Országút 42. sz.) hónap harmadik szerdáján szakgyülést, mindig d. u. 5 óra ar a m. tudományos akadémia heti ülésterméhez. A várost vigadó termei 30 kr belépti díj mellett minden nap megszemlélhetők. A magyar kir. tud. egyetem könyvi. ?­ra ünnep­es vasárnapokat kivéve naponként reggel 9-től 12-ig, d. u 3—5-ig. Az országos képzőművészeti társulat tárlata (akademiapalota II-ik emelet, bejárat az akademia-utczából) naponkint nyitva van d. e. 8, d. u. 6 óráig. A magyar tudományos akadémia könyvtára nyitva van reggel 9-től d. u. 2-ig ünnep és vasárnapokat ki­véve minden nap. A ny frykomlóban Váry Kálmán művezetése alatt Annán szervezett, magyar daltársulat Hit előadást. Bakonyi István magyar daltársulata ma este 1 i­ Oorsd­-ban előadást, tart, a magyar kölcsönös biztositó bank körülbelől 5 éve hogy működik, az igazgatósága évről évre nyereményt mutatott ki, de csak azért, hogy az alap­szabályok 57. §-a által meghatározott és a kimutatott tiszta nyereményből az öt megillető jutalék száza­lékát hozhassa, a­mely tettleg 1872 év végéig meg is történt. És most, mi tűnik ki ? Az, hogy a magyar kölcsönös biztosító banknak soha egy krajctár feles­leges díjbevétele, sőt évről-évre tetemes veszteségei voltak ! Miért ? mert a rész­vezénylet, az eb­ből eredő, a díjbevétellel arányt nem tartó roppant költségek mindent felemésztettek. Hogyan is jut­hatott volna máskép a bank azon szomorú hely­zetbe, hogy felemésztve az egész befizetett alap­tőkét , mely körülbelül 75,000 forintot tett a dij­bevételeket könnyelműen elfecsérelve, mert még 1871. évről sincsenek néhány károsult felek kifizet­ve, s igy 1871., 1872. és 1873. évből eredt tűzkárok 31,752 frt erejéig, mai napig sincsenek kifizetve, nem hozván fel, a jogbiztosi­tások után bevett díja­kat, csak futólag említjük meg, hogy ezenkívül még 18,765 frt jégkárok is fizettessenek, így tehát: a még fizetendő, károk összege te­szen 50,517 frtot És mi van ebbő­l viszont bizto­sítva? egy árva krajczár sincs! És miből akarja a bank ezen károsultakat kielégíteni? Talán az e-szerű szervezésbe beleölt 40,000 írtból? Figurái ugyan az ügynöki névlajstromba kö­rülbelül 2500 ügynök, de az a kérdés hány ügynök működhet ott, a­hol csak 48,000 ft díjbevétel esz­közöltetik ? Így álvan a magyar kölcsönös biztosító bank üzlete, megengedheti-e a magas kormány, hogy ily vétkes, hanyag, meggond­olatlan kezelés mellett­­ még tovább is működjék ezen bank és tűrheti-e, hogy úgy is a szegényebb sorsú szánalomra méltó adózó közönség­ még továbbá is megraboltassék nemcsak a már befizetett díjaitól, de még a bekövetkezhető káreseteknél szerzett vagyonától is. Mert,­­ ne fe­lejtsük el, hogy ott, a­hol a biztosított összegnek majd a részét szalma és nád tetőzetek képezik, ott bizonyára a szegényebb osztályú biztosító közön­ség van legjobban érdekelve. Nem elég-e, hogy a már­is igen nagy számra menő károsultaknak a legkissebb kilátásuk sincsen egyik kárpótlást is kaphatni a banktól? Többek kö­zül megemlítjük a még múlt évben, Szepes, Heves, Borsod, Veszprém és Vas megyében tűzkárosultakat, kik mindnyájan a szegényebb osztályhoz tartoz­nak kárkövetelésük körülbelől 12,000 ft meghallad. Mi a biztositó közönség, részletjegytulajdono­sok és a többi hitelezők érdekében szóljatunk fel, és ha a választmány rögtön nem intézkedik, hogy ezen vétkes, és kényelmü üzelem azonnal beszüntettessék, mi az egész választmányt az elnökkel báró Baldácsy Antal úrral együtt bűnvádi kereset alá fogjuk he­lyezni. — Horváth Dénes, Kis István részletjegytu­lajdonosok. tesz. Az igazgatóság jellentése tudomásul vétetvén az osztalék a gyűlés napjától kezdve folyóvá tétetik — Azután még néhány alapszabálymódositás fogad­tatott el, melyek szerint az igazgató-válaszmány jö­vőre kilenc­ helyett hét tagból fog állam­ és a tiszta jövedelem 15 százalékja helyett csak 10 százalé­kot kapni. A pesti kereskedelmi bankkal kötött hi­telegyezmény lejárván, az igazgatótanács felhatalmaz­­tatott, hogy valamely szolid pénzintézettel hasonló egyezményt kössön, a nyújtandó biztosítéknál azon­ban a társaság ingatlanainak lekötését lehetőleg ke­rülje. Végül Ludwig útr a visszalépő igazg. választ­mánynak a részvényesek köszönetét fejezi ki. — A budai ált. polgári taka­rék­pénztár tegnapelőtt tartó első rendes közgyűlését gr. Karácsonyi Guidó elnöklete alatt. Az intézet m­ évi március 3-án kezdte meg műkö­dését; a betétesek 241,968 frt 18 fr, a visszafizeté­sek 172,149 frt 31 frra rúgtak. A tiszta nyereség a tőke 5 százalékos kamatjai és a leírások levonása után 5232 frt 63 krt tesz, melyet az igazgató tanács a j­övő évi számlára indítványoz átíratni. Az indít­vány elfogadtatván, néhány alapszabálymódosítás hagyatott jóvá, mire a választások ejtettek meg.­­ A központi ipar­társulati hitelintézet választmánya febr. 22-ikén ülést tartott, melyen néhány vidéki választmányi tag is részt vett. Ráth elnök előterjesztette a rendkí­vüli közgyűlés óta történt befizetésekről szóló kimuta­tást, melyből kitűnik, hogy a kormány által jóváíh­a­gyott alapszabály módosítások értelmében megkívánt százezer frtnyi tőke befolyt és a többszöri felhívások daczára hátralékban maradt részvényesek részletbefi­zetéseiből mintegy ötezer forint fordítható a tartalék alapba. A választmány tekintettel arra, hogy az igazgatóság a hátralékosok irányában már ez ideig is túlságos halasztási határidőt engedélyezett, s hogy további halasztást a részvényesek érdekeinek meg­sértése nélkül engedélyezni nem lehetne, a mintegy ötezer frtnyi hiányos befizetéseknek a tartalék alap­hoz csatolását határozattá emelte. Helyeslőleg fo­gadta a választmány az igazgatóság részéről tett azon kijelentést, miszerint hitelegyletek egyelőre oly váro­sokban szereztessenek hol nagyobb számú intézeti részvényesek vannak, s hogy a szervezés lehetőleg az illető vidéken már létező pénzintézetek közreműködé­sével eszközöltessék. A váltószigorlat tekintetében határoztatok, hogy az általánosan bankképeseknek ismert váltók szigorlata rövid úton történjék, más váltók ellenben a válaszmánytól megállapítandó sorrend szerint behívandó négy tag ellenőrködése mellett hetenkint kétszer tartandó igazgatósági ülé­seken vétessenek szigorlat alá. Az intézet az uj czég bejegyzése után március elején fogja megkezdeni az üzletet.­­ A budai kereskedelmi és ipar­­bank febr. 22-ikén Lónyay Menyhért elnöklete alatt tartá évi rendes közgyűlését. A bank hitelegy­­letének a múlt évben 928 tagja volt 1.335,759 frtra menő hitelösszeggel, az egyletből kilépett 135 tag 178,450 frtnyi hitellel, ben maradt 793 tag 1.157,300 frt hitellel. Az egylet váltóforgalma 3.278,527 frtra, a váltó tárcza az év végén 1131 váltóban 597,834 frtra rúg. Az összes függő tételek 75,695 frtot tesz­nek, a múlt évről maradt tételekkel 99,139 frtra be­folyt 21,304 frt. Minden száz frt hitel után másfél forint pótfizetést kell teljesíteni. A betétek összege 4.718,044 frt, betét, visszafizetés 3.576,848 frt. A váltó leszámítolás 5.061,425 frt, Lombard kölcsönök 620,256 frtnyi összegben maradtak érvényben, jelzá­logkölcsönök 87,500 frt. A tiszta jövedelem 43,872 frt, esik minden részvényre 13 frt osztalék. A vá­lasztások a következő eredmén­nyel ejtettek meg: Igazgatókul: az eddig működött Schwarz Ármin úr, újból pedig Kerntler Ferencz tíz. Választmányi ta­gokul : az eddig működött Benkhardt Ágost, Brüll Miksa, Büch­ler Dávid, Dörflinger Ádám, Érczh­egyi Ferencz, Fischer Ignácz, Heinrich Ödön, Klemm An­tal, Sárváry Antal, Kopstein Gyula, Kreische Antal, Schönreither Lajos, Singer Bernát és Weiss B. Ar­nold urak; újból Eckbauer András, Freyberger Pál, Keller Kálmán, és Topits József urak. válasz­tottak . A hitelegylet felvételi bizottságába : az eddig működő tagok: Dickmayer Konrád, Kopstein Gyu­la, Mandl Ferencz, Neumayer Illés, Papp János és Weiner Henrik urak; újból Eberling József, Buda Antal, Siók József és WabroBch József urak vá­lasztottak . Felelős szerkesztő : Jókai Mór. A „Hon“ magán táv sürgönyei. Moszkva, febr. 23. Ferencz József ő felsége m­a este ide érkezett, az ünnepélyesen feldíszített pályaudvaron a főbb hatóságok fogadták. Egész Moszkva lobogóktól diszlik, a város igen fényesen ki van világítva. Moszkva, febr. 24. Az osztrák-magyar ural­kodó ma megnézi a Kreml­t, délután körutat tesz a városban. Bern, febr. 23. A luzerni kath. egyházközség egyhangúlag elfogadta a liberális városi tanács azon indítványát, hogy a collatio jogát s az egyháztanács választását saját kezébe vegye. Pária, febr. 23. A nemzeti védelem kormá­nya tetteinek vizsgálatára kiküldött bizottság előter­jesztette jelentését, mely e kormányra de, különösen Gambettára nézve terhelő, több hadi szerencsétlen­ségért. óv, tétetik ugyanis felelőssé. — A nemzetgyű­lés elvetette a hirlapbélyeg behozatalára vonatkozó ^ditványt. Köln, febr. 23. A »K. Ztg.« szerint Momm­sen tanár Berlinben marad. A tanár Drezdába uta­zott, ahol a szász közoktatási miniszter felmentette Lipcsébe menetele iránt tett ígérete alól. Mommsen bir szerint elfogadta a tudományos akadémia titká­rává való megválasztatását. Strassburg, febr. 24. Guerber képviselő sa­ját és hat más elzass-lotharingiai képviselő nevében egy elsassi hírlapban kijelenti, hogy nem csatlakozik azon kijelentéshez, melyet Raesz püspök a német birodalmi gyűlésben tett; számos helybeli katholikus lakos felszólítja a püspököt, hogy tegye le mandátu­mát. Hire jár, hogy e czélra további agitatio fog meg­­indittatni. Pária, febr. 23. Bayonnei hirek szerint a car­­listák elhagyták Portugaletet. Hága, febr. 23. (Hivatalos.) Atsin, febr. 16. A ketopozdoivai erődök tegnap megtámadtatak és elfoglaltattak. Az ellenség makacs ellentállást fejtett ki. A siker teljes; hollandiak közül 6 elesett, 56 megsebesült, ezek közt 7 tiszt. Az ellenség vesztesé­gét 2­0 elesettre becsülik. London, febr. 23. A »Standard« híreket kö­zöl Capecoast Castleból, melyek szerint az angol ha­dak bevonultak Kumassieba, a­hol a békeszerződés alá is íratott. B­é­c­s, febr. 24. (Megnyitás.) Hitelinttézet rész­vény 242.75. Magyar földhitelintézet —.—. Angol­magyar —.—. Angol-Ausztriai 154.25 Magyar hitelrészvény 144.—. Franco-magyar —.—. Váltó­bank —.—. Napoleondor —.—. Államvaspálya 334.—. Lombardok 161.­—. Galicziai —.—. Tram­way —.—. Magyar sorsjegy —.—. 1866-os — 1864-es —. —. Municspalbank —.—. Unionbank 139 . 25. Általános építő­bank 81.25. Angol épitőbank 98.75. B­é­c­s, febr. 24. (Előbörze.)Hitelrészvény 243. 25. Angol-Magyar 33. — . M. hitelrészvény 155.—. Napoleon d’or —.—. Lombardok 160.50. 1860-diki —.—. Municspalbank —. —. Általános épitő­bank­ 81.25. Magyar földhitel 59.—Angol-osztrák 154. 25. Franco-Magyar 54,25. Államvaspálya 324.50. Magyar sorsjegy —.—. 1864-diki —.—. Unió- Bank 139.—. Angol épitő-bank 97.75. Frankfurt, febr. 23. (Zárlat.) Váltóárfolyam —. . 1864-es —.—. Lombardok 166.50. Évjáru­­léki papír 63.—. Osztr. bankrészv. 1023.50. Osztrák hitelrészv. 254.—. Osztrák államvaspálya részvény 339.25. 1860-as 96.75. Ferencz­ József vaspálya —. — Galicziai 243.—. Egjáruléki ezüst 67.és­ Győr Gráczi —.—. Frankfurt , febr. 23. (Kezdet.) Váltóárfo­lyam Bécsre —.— Amerikai 1882-re —.—. 1854-ki 1­­5.25. 1859-ik E. metaliques —.—. Uj ezüst köl­csön —.—. Nemzeti kölcsön —.—. Régi metalliques —Uj adómentes kölcsön —.—. Amerikai 1882- re 98.7/s­ Osztrák hitelrészvény 253.50. Osztrák ál­­omvasut 140.—.­­364-ik sorsjegy 160.7/a. 1860-ki 1­6.11/. e. Ferencz­ Józsefvasut—. Lombardok 167. —. Galicziai 244.— Papirjáradék 63.’II. Ezüstjá­­radék 06.16/ie­ Osztrák bankrészvény 1023.—.Ma­gyar sorsjegyek —.—. Német-osztrák bank —.—. Győri —.—. Gömöri —.—. Köln, febr. 23. Búza 93’ja. 829—, rozs 613 , 69.*|., olaj 103/s. 1O.11^. rozs S­t­e 1f i­n, febr. 23. Búza 85.3­ i —.—. 85.3/..— G<>.s/s —.— , 1.30, 22.%. 22.y,.57.’/*— olaj 181/3. 183/., szesz London, febr. 23. Búza 38,917, árpa 3.934 . ai> 19.818 KÖZGAZDASÁGI ROVAT, magyar kölcsönös biztosító bank bukása.*) A »Magyar kölcsönös biztosító bank (Unga­rische webselseitige Versieberungs Bank) választmá­nyának — báró Baldácsy Antal úr elnöklete alatt f. hó 19-én tartott ülésében a bank igazgatósága ál­tal be lön terjesztve a lefolyt 1874-ik üzletévi nyers­mérleg. Ebből világosan kitűnt, hogy a bank­nak nemcsak hogy semmi vagyona nincs, hanem még körülbelül 120,000 frt adósság is terheli, így te­hát, a­­ Magyar kölcsönös biztosító bank vagyonbu­­kottá lett. A banknak vagyona felett őrködő, a közgyű­lés által megválasztott választmánynak kötelessége lett volna a banknak további működését, azonnal be­szüntetni, azaz az igazgatóságot oda utasítani, hogy további biztosítások felvételét azonnal szüntesse be. De hogy a jóhiszemű biztosító közönség történhető kár­esetek következtében ki legyen téve azon veszélynek, hogy véres verejtékével szerzett vagyonában tűzeset által történt károk kárpótlását tökéletesen elveszítse. Hogy ez okvetlenül bekövetkezik és a már eddig biztosítottaknál be is következett, mutatja a bank­nak jelenlegi vagyoni állása. Ha tehát a választmány elmulasztotta volna ezen intézkedést megtenni, nehogy a jóhiszemű biz­tosító közönség ennek a veszélynek továbbra is ki legyen téve, bátran fölhívjuk a kormány figyelmét ezen bank működésére, hogy rendelje el a budapesti üzletvezetés szigorú megvizsgálását, hogy ekként úgy a banknál biztosítottak, mint a részletjegy tu­lajdonosok, nem különben a többi hitelezők érdekei lehetőleg megóvassanak. Hogy milyen roncsolt pénzügyi helyzetbe ju­tott ezen biztosító bank bizonyítják ezt a következő szám tételek: Az 1873-ik üzletévben elvállalt a »Magyar kölcsönös biztositó bank« igazgatósága — leszámít­ván az év végéig történt törlesztéseket, a tűzosztály­­ban körülbelül 3.741,788 frt értékig terjedő kocz­­káztatásokat — ezen koczkázatokért fizetett dijak összege teszen 48,514 frtot, az 1873-ik évben történt és megtérítendő tűzkárokért tartozik a bank fizetni 23,377 frtot. Így tehát maradt volna felesleg 25,136 frt, ezen feleslegből fedezendők a központi-, vezér­főü­gynökségi kiadások­, a befizetett részletjegyekre a 8 % kamatok, posta és egyéb költségek, — hogy ezen költségek mikép fedeztettek, tanúskodjanak er­ről a következő számok: Az igazgatóságnál alkalmazott tisztvi­selők évi fizetése teszen p) lakbér fűtés, világítás posta­ költségek körülbelül a befizetett alaptőke után fizetendő 8 ° L kamatok körülbelől a fedezetet levonva, igy tehát már itt a veszteség 9605.— ! Ezen eredmény után magába véve elégségesen­­ illustrálja a banküzletnek kezelését. De menjünk­­ tovább : *) »A rész kezekbe került bank« czim alatt már­­ 1872-ben a közgyűlés alkalmával s azután is több ízben­­ figyelmeztettük a közönséget e pénzintézetre s annak előre­­ átható bukására. Szerk.­­ — Az első m. sertéshizlaló részvénytársulat febr. 21-ikén tartó évi rendes közgyűlését. Az üzletév a pénzszükség folytán az általános bizalmatlanság, szűk aratás, és a drága takarmányárak hatása alatt folyt le. A nyári hóna­pok alatt tartott pangás nagy károk nélkül múlt el, ellenben október, november és deczember hónapok­ban a rész­terméssel összekötött takarmányhiány országszerte érezhetővé tette magát, a szállítás Kő­bányán gyengébb lett mint más években, s a társulaté tulajdonát képező szállásokon a sertéslétszám alább szállt. A társulat tulajdonát képező szállásokban állított sertések száma 79050 darabra rúg. Számuk­ra 200575 vámmázsa tengeri és 6174 bécsi mázsa árpa, részint­ saját számlára, részint­ megbízása foly­tán takarmányul vásároltatott és felhasználtatott. A malomban 40180 vámmázsa tengeri és 24854 bécsi mázsa árpa részben helybeli, részint vidéki felek számlájára daráltatott. A pénztári forgalom a lefolyt évben 4.070,011 forintot ért el, az ered­ményezett tiszta nyeremény a múlt évinél vala­mivel jobb. Az igazgató tanácsnak egy óhajtása teljesedésbe nem ment, t. i. a császári királyi osztr. államvasuthoz való csatlakozó pálya kiépítése iránt azon társulat vezérigazgatóságával folyt szóbeli és írásbeli egyezkedések az elhatározó pillanatban min­den alapos ok nélkül, a vezér­igazgatóság részéről függőben tartottak. A tiszta nyeremény összesen 49,525 frt 89 krra rúg. Ebből a szükséges levoná­sok után 40000 forint marad a részvények közötti felosztásra, ami részvényenkint 16 frt osztalékot 16060.-1280.-200.-1200.-4000, összesen 22740.— b)­­18000 frt után járandó ügynöki ju­talék 15 °­ o ( 7­00.— c) fizetett általányok a vezér­i főügy­nökségeknek 5000.— d) a nyomtatványok, s czim táblákért fizetett összegér­t felveendő 800.—­­ teszen az összes kiadás 35740.— ■ miglen a tűzosztálynál a bevett dijak utáni fölösleg csak 26136.— j BÉCSI TŐZSDE. Február 23. Nyomatik a kiadótulajdonos „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomdájában. Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület 1874. k. Államadósság 100 frt. KiTsáMa­tirádák, jegyekben mkj.—no.. 5 pre. . ! , , „ felír.—»«*. 5 pre. . n ezüstben je Ti.—jnl. 5 pro. . 1 , »prl!—oet. 5 pre. . Destrife értékben eU»í»fl»et»n«S . Ser­elis«! USA-ból égés« lorej. p. p............................ „ 18SS-bS­ mi „ .................................... . 1854-ből 250 frtois ............................................... . 1880-ból 500 , 5%, ,............................ . 1800.ból 100 , 5%, ,............................ , 1884-ből 100 ,............................................ Magyar Tftftuti kölcsön ISO frt darabja ..... n­yorsjegy-k&Ics&ia 100 frt. „ ezőlöd­ézíror-taváltíáíí 100 frt.................................... Gömöri záloglevél 150 frt ........................................... Állami äoxnautai jelzáloglövél 180 1x% . . . . . Adva B. Föhltehermentes. 100 frt p­p* i Horvát*tótor»zági 5% I l Erdélyországi 5% ! Temeti bánság 5%...........................* • • • j Temeti 1867-diki loraplati záradékkal . . « • Magyar ............................................................................... n 1837*d!kl »orBulál* záradékkal . . • •­­ Csehországi 5%................................................ « • j Rskovinaí &n­........................................... | Gálleországi i Krajnai, karinthiai és tengermelléki 5% • • * j Morvaországi I Alsó-ausztriai pí Felső-ausztriai |! Salzburgi ! Sziléziai ! Stájerországi I. Tiroli 5% 5, 5,6. C. Más klizkölcsönSk. ji Past város 6 °/o «Orsóidat kölcsöne 100 frt................................. i Bézs város 5% visszhüzelomló kölcsöne 100 frt. . . i A török Vasúti kölcsön díjkötvényei, 400 frank . . . 400 frank 95 fr. bo 1). Bankok részvényei.­­ Angol­»M‘r*’a bank 100 frt, 75% beasotés . . . í Angol-magyar bank 800 frt, 40% n ... i O.i trák földhitelintézet 800 frt- 40% befizetik«el ■ Magyar ill. feláhitelintézet 100 frt........................... . Cseh ált. bank 800 frt 40% bof......................................... ! Osztrák hitelintézet 160 frt ! Pesti kereskedelmi bank 500 frt • Alsó-ausztriai leszámitoló bank 500 frt .... Osztrák-franczia bank 200 frt ezüst ...................... . Magyar­ „ „ 200 frt 40% befizetéssel Általános bank Bécsben 200 frt 50% befizetés . . Nemzeti bank ................................................................. . Egyl­eti bank 200 frt, 40% befizetés...................... || Forgalmi bank 200 fr­ t..................................... • Osztr. rangy. leszám. és hitelbank 200 frt, 40% baft Bécsi váltóbank 200 fr­t 40%...................................... . váltóüzleti társaság 200 frt 40% . . . . B bimk 200 frt 40% befizetés ........................... bankegylet 200 fr­t 40% befizetés . . . Magv. ált. hitelbank 200 frt. 40­%............................ n „ municipalia hitelintézet 200 f. 40 ft befit Pesti bank 200 frt . ....................................................... Magyar jo 5sájogbank 200 frt, 30 fi*i bet­. Mrárciia osztrák.magyar [UNK]bank Páriában • 50 frt darabja. .. . . • . Osztrák-egyptomi bank (SO font lifter, 40­ °)a befizetéssel ..... Bóra«­ ét Vielsca&k tOG frt, 40% befizetés Tartva :600 (uWfrt frank ea) 70 35 69 90 74 40 74 40 305 — 276 98 25 104 50 109 75 141 — 97 50 79 25 119 50 76 56 73 75 75 74 — 75 — 74 95 _ 75 60 72 — 86 50 94 50 97 _ 93 50 94 25 93 _ 85 50 44 50 155 50 82 25 59 — 243 75 850­­ 48 50 54 — 976 — 24 25 121 50 86 . ICO 50 70 45 70 10 74 50 74 50 312 — 280 98 75 104 75 110 25 141 50 97 75 79 75 76 50 74 50 75 25 74 50 75 50 74 50 96­­ 76 50 79 95 50 04 60 94 75 94 85 70 45 — 156­­ 32 75 60 244 — 870 4y — 55 _ 278 _ 24 75 122 50 87 -101 50 3écsit kereskedelmi bank (500 ft. 300 frt, 40% befiz. Alt. letéti bank, 200 frt, 40% befizetés......................... Osztrák jelzálogbank, 200 firt 25% befizetéssel . . Osztrák jelzálog járadékbank, 200 frt, 40% beit. . Bécsi jelzálogbank, 200 frt, 40% befizetéssel . . Ált. jelzálog-biztositóbank, 200 frt, 40% befiz. . Osztrák Ingatlan-hitelintézet, 100 frt, 40% befi*. .. Ipar- és földhitelbank 200 frt, 40% befizetéssel . . 01*M-osztrák­ bank Bécsben, 200 frt eaüat 40% befiz. Alsó-ausztriai bank 100 frt........................................... Osztrák-keleti bank (20 font st. vagy 500 frt.) frt ezüstben...........................................................200 Reál hitelbank 200 frt, 40% befizetéssel...................... Osztrák takarékbank 200 frt, 40% befizetéssel , . Union-bank, 200 frt . . E. Közlekedési vállalatok részvényei Alföld-fiumei pálya 200 frt .... ............................ Osztrák dunagőzhajózási társulat . Erzsébet-pálya 200 frt p. p............................... Ferdinand északi pálya 1000 frt ezüst............................ Ferencz-József pálya 200 frt ezüst................................. Pécs-barcsi pálya 200 frt ezüst...................................... Lajos-Károly pálya 200 frt p. p.................................. . Kassa-oderbergi pálya 200 frt ........ Vernberg-czernovicai pálya 200 frt ...... Osztrák Ulgod 500 frt p. p...................................... sllső erdélyi pálya 200 frt ezüst ........................... Állam­pálya 200 frt p. ........................................................... Székesfehérvár-györ­ gráczi pálya 200 frt .... Déli pálya 200 frt ............................................................ Tiszai pálya 200 frt............................................................ Bécsi Tramway 200 frt................................................. . Magyar-gicsországi pálya................................ észak-keleti „ frt ezüst ...... keleti-pálya 200 frt................................................. Báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vaspálya 200 frt ezüstben................................................. Cseh északi pálya, 150 frt........................................... Cseh nyugati , 200 frt............................................ Morva-sziléziai közp. pálya, 200 frt ezüstben. . . Osztrák-észak­nyugati pálya, 200 frt .... Rudolf pálya, 200 frt ezüstben........................... .. Dél-észak-német összekötő-pálya, 200 frt p. p.. . F. Iparvállalatok részvényei. „Agricola“, mezőg. váll. társasága 100 frt . . Festi építő-társaság 200 frt, 40% bef........................ Donau, osztrák biztosító 200 frt................................. Vasúti kocsi-kölcsönzi társ. 200 frt, 40% . . . Salgó­tarján­ kőszén 100 frt................................ Securitás viszontbizt. 300 frt....................................... Alias, viszontbizt. bank SCO frt 30% befizetés. . . Alt. osztrák építő-társaság, 200 frt, 40% befiz. . . Uécsi építőtársaság 200 frt 40% befizetéssel.. . .­­sztrák­ vasut-épitő-társaság 200 frt ..... Prágai vasipar-társaság 200 frt. . ............................ Stájerországi vasipar-társaság 200 frt . . . . . Europa bizt. társaság Bécsben, 200 frt. .... Erdőipar-társaság . • . ............................ Erdő-termény kesgsk. 200 frt, 50% befizetés. .. Záloglevelek. Osztrák földhitelintézet sorsa. 5%............................ „ 13 éves visszafizetés 5%............................ Cseh jelzálogb. 5% Nemzeti bank p. p. sorsolás ........ a 6. é. 5%....................................................... Magyar földhitelintézet 571%..................................... . p » járadékjegy 6%....................... a kereskedelm­i bank 23 év alatt «őrs. . . . n Osztrák jelzálogban 5»­,% sora........................................ jelzálogaiig* 10 év ala u virísafinendo »Wo......................................... 50 év alatt visszafizetendő 573%........................... Első osztr. takarék pénztár 10 éves sorsolás, 579% H. Elsőbbségi kötvények* Alföld-fiam«! pálya S00 frt ezüst ............................ B&V:&szék-Dombovár 200 frt e. 5%.................................. Egyen. magyar gőzhajózási 100 és 200 frtos 6% . . Osztrák dunagőzhajózási­ társulat 1000 frt p. p . . Stájerolas. vasipari dig. 6% .... ..... Erzsébet-pólya 200 frt p. p............................................ Adva Tartva 91 — 144­­ 549 — 209 »088 200 50 233 25 189 144 25 448 135 324 50 186 — 180 50 201 50 107­ 113 — 110 50 57 — 101 50 161 — 82 25 1 » 50 94 50 85 90 75 86 20 140 50 144 50 551 209 60 2042 — 207 234 — 139 50 144 75 450 136 — 825 50 130 50 161 — 202 — 168 115 — 111 50 1­8 — 102 162 — 103 — 82 76 20 — 95 85 50 90 90 86 40 84 30 73 84 50 74 _ Erzsébet-pálya ezüst 100 frt • • • . V 1M2-ÍM....................... R­n I*MM........................ „ * 200 frto* .... Ferdinánd északi pálya 906 frt p. p. r . , . 100 frt o. é. 100 , 900 , 900 , 800 yl pálya Ferencz József Péca-barcsi Károly-Lajos Lembergi-ezenu­ j a« ezüst f% estit 300 frt ezüst . I. kib. 1865 H. * 1867 m­. . 1868 Osztrik Lloyd 100 frt Első erdélyi pálya 200 frt ezüst Állampálya 500 frank ............................................ „ 1807-iki .................................................. Déli pálya 500 frank . r . 200 frt 5%............................................ Tiszai­­ 100............................................................... Magy­ gar. 200 frt 0. 5%........................... . . Magy. északkeleti 800 frt. 5% ...... Magyar keleti pálya 300 frt ezüst ..... Magyar nyugati 200 frt 5%........................... . Kassa-oderbergi vasút 5%, 200 frt ezüstben . . Albrecht-vasut 300 fr­t 5% ezüstben 100 frt. . Cseh északi vaspálya 300 frt, 5% ezüst, 100 frt . Cseh-nyugati vaspálya 300 frt, 5% ezüst 100 firt . „ „ 1809. kibocs. 000 frt, 5% Morva-sziléziai közp. vasp. 300 frt, 5% ez. . . Osztrák észak-nyugati vaspálya, 200 frt, 5% ezüst Rudolf vaspálya, 300 frt, 5% ezüst, 100 frtért „ II. kibocs. 1809.......................... I* Magasiftor a j­egyek. Hitelintézet 10 °> frt................................................. Clary 40 frt p. p........................... . . . . Dunagőzhajózási 100 frt p. p. ..... Innsbrucki városi 20 frt ....... Seglevich 10 frt ........................................... Buda város köles. 40 frt................................ Pálffy 40 frt .. ...................................................... Rudolf-alapitvány 10 frt................................ . Salm 40 frt p. p. Salzburgi dissorsj. 20 frt................................. St. Denois 40 frt. p. ............................................. •Stanislau városi 20 frt . . . . . . . . Triest város 100 p. p. „ „ 50 p. p. Waldstein 260 frt p. ............................................ Windischgoittz 20 frt. ...................................... Váltók (káros a hóra). Amsterdamra 100 frt hollandi . . • • 5% Augsburgra 100 frt dél dómat . . . . ■ s% Boriin 100 tallér ................................ Boroszló 100 frt tallér . . . . . Brüssel ....................................................... ■ • Sz. Frankfurti 100 frt délnémet . . ■ • Hamburgra 100 márk. h. * . . . ■ 3% Londonra 100 font sterling . . . Lyonra 100 frank................................. ■ • <*% Milano 100 frank................................. Marseille 100 frank . . .. . . . ■ *% Pária 100 frank ................................. • ■ «’­,% Pétervár, 100 rubel........................... Pénzek árfolyama. Arany ...................... 20 fokos arany. . Orosz imperiale M­ária­ Terézia-tallér Egyleti tallér . . Ezüst............................. Váltóleszámítolás . Valuta. Arany al marco . . . . Friedrichs d’or. . . . . Louis d’or........................... Angol souvereigne . . . Porosz pénztári utalvány Szüstszelvény . . . . Orosz papir rubel . . . Adva 95 70 92 50 91 25 87 — 105 50 101 75 84 — 106 76 75 89 — 79 25 82 50 139 50 111 25 96 75 75 75 73 70 50 89 25 100 — 95 50 94 ~ 170 25 2H — 94 — 18 — 14 25 24 - 2.3 75 13 75 32 2fi 17 60 24 50 18 5.3 60 24 20 50 93 85 93 8ú 4494 — 54 00 111 70 41 05 5 31 8 91; 105 35 11 18 1 66 105 20 1 54 Tartv 91 75 106 - 102 — 84 75 106 50 77 ~ 82 75 14 »-111 75 97 — 76 25 73 25 71 — 89 50 100 25 96 — 94 50 170 75 SÓ — 95 — 19 ~ 14 75 24 50 24 25 U 25 32 75 18 50 25 50 13 50 24 50 91 — 94 — 04 10 4 4 I» 91 20 55 05 111 80 44 15 ő 32 8 92 ! 105 50 11 28 1 67 105 50 1 55

Next