A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)
1874-04-22 / 92. szám
V 92. szám, XII. évfolyam. Kitui.t-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Pestin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli essti kiadás együtt: 8 hónapra......................................6 frt — kr. 8 hónapra ........ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó’eian’napjától számittatik. [u 17 lnfl.Alfi HOIST POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A . JSZ2S&: Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Szerda, april 22. Szerkesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert ketektől fogadtatnak el.—Kéziratok nem adatnak vissza. ~ HIRWF.TfcSRIi szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HONEXI0-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre.................6 frt Egy hóra.......................2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, ápril 21. A közös hadsereg költsége. A közös hadsereg újjászervezése óta meg van állapítva annak békelétszáma, közigaztási szervezete, felszerelése és így mindazon költségnövekedés, mely a közelebbi évek alatt állott be, csak a természetes piaci árak, szükséges felszerelési költségek növekedése által indokolható. Igaz ugyan, hogy e költséget nevezetes összeggel szaporítja az erődítéri munkálatok kiadása, de ezekkel épen nincs okunk rohamosan sietni, és másfelől a közigazgatási szervezet költségessé tétele, a rendes kiadások fokozása, a nyugdíjasok, számfelettiek költségének szaporítása ellen kell leginkább óvakodnunk. Márpedig mi azt vesszük észre, hogy daczára a hadsereg megállapított szervezetének, daczára a felszerelésre fordított sok milliónyi kiadásnak és rendkívüli költségnek: a folyton növekedő hadi költség nem annyira a hadképesség fokozására igénybe vett (felszerelési és erődítési) rendkívüli kiadásokból, mint a változatlan haderőnek rendes kiadásaiból származik. Ennek bebizonyítására szükséges lesz a közelebbi hat, illetőleg két év megszavazott kiadásait összehasonlítani, a rendes és rendkívüli kiadások szerint. Összes közös kiadásaink nyers(brutto) összege volt: 1869- ben: 96,754,395 forint 1870- ben: 95,067,695 » 1871- ben: 122 501,173 , 1872- ben: 112,731,573 » 1873 ban: 115,518,223 , 1874-ben: 116,364,502 forint és így hat év alatt a közös kiadások csaknem 20 millióval szaporodtak, mi 17 ° 1o emelkedést mutat. Ha már most a jövő évre is 116,943,054 forintot követel a közös kormány, e fokozódás (a rész év daczára) csak megfelel az eddigi emelkedésnek, de épen nem a mi pénzviszonyainknak. És, hogy a fenebbi 20 millió költségnövekedésből 13 milliót épen a rendes, tiszta (fedezetlen) kiadások okoznak, az kitűnik abból, hogy ezek 1869-ben 86, 1874-ben 99 millióra mentek le magának, az egész 20 mil. költségnövekedésnek kulcsát a hadsereg költségvetése adja meg,mégpedig ennek,nem a rendkívüli, nem is a nyers, hanem a rendes és tiszta, tehát fedezetlen kiadásainak összege. Ez fontos momentum, ezt szem elől tévesztenünk nem szabad. Ugyanis: a hadsereg újjászervezésére, kellő számú lóval, ágyúval és fegyverrel, valamint szükséges erődítésekkel, hadi készlettel való ellátására és a területi rendszer keresztülvitelének költségeire, rendkívüli czimen egyenesen a hadügyminiszter rendelkezésére, megszavaztak a delegátiok: 1868- ban: 26.862,852 frtot, 1869- ben: 14.148,122 frtot, 1870- ben: 6.278,433 frtot. Ugyanez évben (a háború miatt) rendkívüli segély czimén: 31.260,399 frtot, 1871- ben: 25.634,509 frtot, 1872- ben: 14.442,622 frtot, 1873- ban: 11.726,168 frtot, 1874- ben 10.590,427 frtot. Hét év alatt: 140.923,552 frtot. Azt hisszük, hogy minden évben 20 milliót fordítani rendkívüli felszerelésre elég egy olyan monarchiától, milyen a miénk. És mégsem ez okozza a hadiköltség növekedését, hanem okozza a tiszta, rendes, fedezetlen kiadás, amelylyel a hadsereg egy napról másnapra él,úgy amint élt 7 év előtt,anélkül,hogy erősebb,vagy számosabb)lenne,leszámítván természetesen a tanulás és felszerelés által nyert fejlődést, de ez a rend e kiadásokban költséget nem okoz. A közös hadseregre adtunk, mint rendes, tiszta (saját bevételei által fedezetlen) tehát quota által fizetett összeget: 1868- ban: 76.208,117 frtot, 1869- ben: 81.028,824 frtot, 1870- ben: 79.219,169 frtot, 1871- ben: 85.667,465 frtot, 1872- ben: 87.204,466 frtot, 1873- ban: 92.306,417 frtot, 1874- ben: 94.249,462 frtot. Tehát itt van 18 és 10 millió költségszaporodás. És ez azt bizonyítja, hogy minden többi rendes és rendkívüli kiadásainkban még 2 millió költségemelkedés sem lenne (a hadi felszerelést és építkezéseket is ide számítva), rendes kiadásokban pedig épen 5 és egy negyed millió megtakarítás mutatkoznék az 1868-as kiadásokhoz mérten, ha a közös hadsereg rendes kiadása nem szaporodott volna e nagy összeggel. Ennek daczára , míg a közelebbi 7 év alatt éven kint, a kedvező évek és a zavaros, sőt háborús nemzetközi viszonyok daczára még ez a kiadás is csak 2 és háromnegyed millióval növekedett, a jövő évre a közös hadügyminiszter, rész pénzügyi és jó nemzetközi viszonyaink mellett, 3.067,136 frttal kér még annál is többet, mennyi az idénre meg volt neki szavazva. Igaz, hogy ezt főleg a 22., 23. és 24. búd-e getczimekben levő ruházati, élelmezési, ágynemű és más czikkek áremelkedésével indokolja , mely okból 1875-re 2.292.586 frttal van több felvéve, mint 1874-re; de ne felejtsük el azt, hogy a ruházati költségekben 1873-ban 8 százalék áremelkedést szavazott meg a delegativ és az 1874-ki költségvetésben követelt 007*/o áremelkedés ellenében 188 százalékot törölt — már a Skene-consortium zsarolása alatt: hát most az árlejtés mellett, miért követel a hadügyminiszter többet? Talán az »offertek« mellett drágább szerződéseket fog kötni? Akkor kár lenne Skenevel szakítani! Az élelmezési czikkekben is tavaly,6 százalék áremelkedést szavazott meg a delegatio, azóta nincs oly áremelkedés, mely a költségszaporodást indokolja. Takarmánynál is 5,28, tüzelőszereknél 6% áremelkedés volt taval megszavazva, mindez nem indokol most újra költségszaporítást. Íme ezek a számok, melyek kétségbevonhatlanul bizonyítják, hogy a delegációknak elég terük és alkalmuk van : a takarékosságra, harczképességünk gyengítése nélkül. Hát még ha a létszám apasztására gondolnának — a törvényhozások?! Nem lenne-e ez most indokolható ? — A baloldali kör tegnap esti (ápril 21.) értekezletén a közjegyzőségi törvény 2-dik és 7-dik (a nyelvi qualificatióra vonatkozó) §§-ait a központi bizottsághoz utasítani határozta, tüzetesebb körülírás végett. A megürült bizottsági helyekre: Degré Alajost (naplóbíráló), Vécsei Tamást (alapítványi) és Hajdú Ignáczot (mentelmi) választotta. Az incompatibilitási bizottság ma délután 5 órára hirdetett ülésében szándékozott az érdemleges tárgyalást megkezdeni, azonban a bizottságnak több tagja távolléte következtében a tárgyalás megkezdését vasárnapra halasztotta. A bizottság elnöke felhatalmaztatott, hogy a távollevő tagokat addig értesítse a bizottság azon határozatáról is, hogy az érdemleges tárgyalások vasárnap meg fognak kezdetni és az egymásután következő napokon mindaddig folytattatni, míg a bizottság munkálatát be nem fejezi. — Az ülésen jelen volt a miniszterelnök is. — A vöröskönyv, mint egy bécsi lap értesül, csak e hét végén, vagy a jövőnek elején lesz készen. Tartalma igen sovány lesz, mert nem foglaland magában egyetlen egy politikai jellemű okmányt sem. Az egész könyv, mely mintegy 20 okmányt fog közölni, mind nemzetgazdasági és kereskedelmi érdekű dolgokkal lesz tele. Még legérdekesebbnek ígérkezik a Suez csatornára vonatkozó jegyzék. — Sembratowicz lembergi kisorosz érsek ellen kezd felzúdulni a ruthén, sajtó. Az érsek, mint tudjuk, a reichszámhban levő és a felekezeti törvények mellett szavazó kis orosz papokat a lelkész»Injuküdóptól eltiltott«.. Erre Tonftilsotólag a kis orosz »Slova« a következőket irja: »Az érsek a pápa által van kinevezve, és neki Róma érdekeit védenie kell; a képviselőket a kis- orosz nem-zet választá, és nekik a kis- orosz nemzet álláspontjáról, mint öntudatos embereknek ezen álláspontot meg kellett tartaniok. A katholikus egyháznak az állami souverenitással való küzdelme nem új , hiszen VII. Gergely pápa óta szüntelenül folyik; a pápának sohasem volt souverenitási joga a kisoroszok fölött: a dogmatikai kérdésekben synodus volt a döntő ítélő szék, a világi kérdésekben pedig a kormány. S íme ez a történelmi érv, hogy képviselőink, mint a keleti egyház fiai, az ultramontanismus ellen harczoltak. Ezen kívül mi jóval ajándékozott meg bennünket Róma ? Igazságtalansággal és üldözéssel. Úgy volt ezelőtt, úgy van most is. A képviselők nem nyerték mandátumaikat sem a püspököktől, sem Rómától, hanem a néptől,és ily módon kötelességük a nemzet jogait védeni.« — Dr. Rechbauer, az osztrák delegatió elnöke a delegatióknak a budai várpalotában ma délben történt fogadtatása alkalmával következő beszédet intézett a fejedelemhez: »Cs. és apostoli királyi Felség! Az osztrák birodalmi tanács és delegatiója Felséged ama felhivásának, hogy tevékenységét újra megkezdje, hazafias kötelességérzettel eleget tévén, Felséged trónjának lépcsőzetéhez közélg, hogy itt változatlan állampolgári hűségének és hódolatának Felséged előtt tiszteletteljesen kifejezést adjon. A delegatio teljes öntudatában a jogoknak és kötelmeknek, melyeket az alkotmány elébe szab, a Felséged kormánya által bemutatott előterjesztéseket teljes lelkiismeretességgel és egész komolysággal, melyet az ügy fontossága igényel, tanácskozása alá fogja venni, és e mellett államférfim belátással azon lesz, hogy eleget tegyen ama követelményeknek, melyeket a birodalom integritása és méltósága, biztonsága és nagysága elutasíthatlanokká tesznek. Azonban a delegationak, megemlékezve kötelességéről, a nép érdekeit képviselni és megóvni kellene, most még inkább, mint valaha. A népnek adóképessége oly mélyreható közgazdasági krízis idejében, mely által szeretett hazánk egy idő óta suttatik, a lehető legnagyobb kíméletet igényli s ennélfogva mi nem tévesztendjük szem elől amaz államférfiúi háztartás és takarékosság elveit, mely az állam valódi erejét és biztonságát polgárai megelégedésében és az erők kímélése, gyűjtése és gyarapításában keresi. Örömteljes megelégedéssel tölti el a delegátiot az, hogy működése most egy oly korszakra esik, melyben a politikai láthatár kevéssé van ellepve komor felhőkkel, mint máskor. A külpolitikának felséged kormánya bölcsessége által adott irányához a delegatio teljes megnyugvását adja s a barátságos viszonylatoknak a velünk közvetlenül szomszédos államokkal való mind szorosabb kapcsolatában s az államok érdekei solidaritásának felismerésében látja a legnagyobb biztonságot arra nézve, hogy a népek jóllétére szükséges culturtörekvések legalább a közel jövőben nem fognak erőszakosan megzavartatni. — Éljen szeretett Ausztriánk ! Éljen alkotmányos császárunk!« — A fejedelem ugyanazt válaszolta az osztrák delegationak is, mit a magyarnak, melyet mi esti lapunkban közöltünk. Budapest, ápril vésén. □ Nem mert-e vagy nem tudott? de annyi bizonyos,hogy a magyar kormány fennállása óta még alig adta jelét annak, hogy meg bírja védelmezni az állam érdekeit akkor, ha azok komolyan veszélyeztetve vannak. Törvényhozási intézkedésekben nincs hiány, a fegyver megvolna, mely az önvédelemre alkottatott; de mihelyt azt a fegyvert meg kellene ragadni, hogy biztonságunk körét kijelöljük vele, fel sem emelkedik kárunk, mintha attól félnénk előre, hogy hiszen úgy is kenultan fog alananyailani. Az állami hármas functio közül a törvényhozás sem igen érdemelte ki sem a világ tiszteletét, sem az ország háláját, igazságszolgáltatásunk alatta áll minden kritikának, de ha végrehajtó hatalmunk gyakorlatával hasonítjuk össze, akkor aztán mintaszerű ez is,amaz is. Az állami nyelv érdeke egy államnak mindenesetre existentiális érdeke. Azt védelmezni, minden megszorítás ellen oltalmazni oly kötelessége minden államhatalomnak, mint a közbiztonság fentartása. Sőt nagyobb, mert míg ennek minden megzavarása maradhat ideiglenes, s bár huzamos ideig tartson is, soha sem veszélyeztet egy államot annyira, hogy azt eltörölve, azonnal mást teremtsen helyére, addig az állami nyelvnek örökös szűkebb-szűkebb határok közé szorítása valóban nem egyéb, mint egy észrevétlen, lassú, de annál veszedelmesebb és annál biztosabban czélravezető államenyésztetési processus. Amint a magyar nyelv Magyarországon megszűnt uralkodó lenni, Magyarország is megszűnt lenni. Ez axióma, mely itt lett nem lehet disputáim. Már most ily körülmények közt a magyar nyelv védelme kötelessége-e egy magyar állam kormányának, vagy nem az? sőt többet mondunk, az állam nyelvének, nem erőszakos után ugyan, de öntudatos terjesztése bűn-e attól az államkormánytól? nem inkább tartozó gondoskodás-e azon honpolgárok utódainak a jövőjéről , kik az állam nyelvének nem tudása miatt lettek elzárva az állam által nyújtott életmódok elnyerésétől ? S ha bűn , nem olyan bűne , melyet elkövetni minden állam kormánya kötelességének ismer, shnaga Bismarck, kitől idegen országbeli németek »grosdeutsch« törekvéseik támogatását reményük, maga jár elől a példával, mikép kell teremteni erős államot támaszkodva az elvre, hogy »salus reipublicae suprema lex«, s bizonyára nem veheti s nem is veszi senkitől zokon, ha más is hasonlóul jár el a maga házában. A mi kormányunk talán nem ismeri e kérdés fontos befolyását az állam megmaradására és magyarnak maradására; vagy nem bir tiszta fogalommal kötelességeiről s nem tudja, hol kezdődik interveniáló joga; vagy túlbecsüli e kényes kérdés veszélyeit, s azt hiszi, erélyes föllépés mellett ismétlődhetnek némely fájdalmas emlékű események; vagy végre nem ismeri a viszonyokat s nem hisz saját nyert értesítéseinek sem: elég az azon, oly dolgokat enged meg, melyeknek hallatára méltán kérdheti a belviszonyainkat egészeit nem ismerő ember, hogy: van itt magyar állam ? van itt magyar kormány ? A legnagyobb anomáliák egyikének kell kijelentenünk azt, hogy az állam eltűr kebelében oly intézeteket, melyek törvényes határozatok alá tartoznak, de azokkal összeütközésben állanak, melyek iránt törvényes igények tápláltatnak, de azoknak meg nem felelnek, melyek fészkei az államellenes izgalmaknak s nemzedékekre elvetik a belviszály és gyűlölködés magvait, melyek fölött az államk«.kvlovottcvis foltig jóléti jog«». «*,*.4 gyakorolni vétkes gondatlansággal elmulasztja. A legnagyobb anomáliának kell kijelentenünk azt, hogy bár ami e fészkekben történik, a pánszláv irányú agitatió nyilvánosan, az államhatalom szeme előtt történik, mégis egy megyének, egy egészen tótajku megyének, Zólyomnak kell figyelmeztetni a kormányt a veszélyre s hívni fel segítségét ez államellenes izgatás ellen! Maguk a jó érzelmű tót honfiak megsokalják az üzelmet és könyörögnek védelemért a terrorizmus ellen, védelemért, melyet az állam nem ad meg jószántából önkényt, sőt kérdés, várjon könyörgésre is megadja-e? Hogy pedig más irányban mennyire védi a magyar állami nyelv érdekeit a magyar kormány, arra nézve egyszerűen kiollózzuk maga a kormánypárt főorgánumának a »Pesti Naplónak« tudósitását, minden Megjegyzés és változtatás nélkül. { r A „HON“ TÁRCZÁJA. WAIDFRIED. * Regény. Irta Auerbach Berthold. Első kötet. — Második könyv. (16. Folytatás.) ELSŐ FEJEZET. Az erkélyről láttuk Bertát gyermekeivel feljönni a hegyen Fürgén fölkelt nem és megnyitá a szoba szárnyajtóit, mintha azzal kitárná az atyai házat és az ő anyai szivét. Berta a megváltoztathatlan tény megismerése által leküzdé bánatát és mint mindig, oly üde volt, mintha ép most kelt volna ki valamely éltető fürdőből. Az első köszönés után nem azonnal Ernő után tudakozódott. Berta őt csak egyszer látta, mert századosa a felső vidékre küldte egy lószállítás elhozataláért. »Az nem jól történt, azt nem kellett volna tenni. Óh, Ernő, szegény Ernő!« sikoltott fel nem hirtelen. Elsápadt és egy székbe rogyott, mi aléltságtól tartottunk. Berta átkarolta, de csakhamar fölegyenesedett, csak ajkai reszkettek. Nem magyarázta ki, mert tartja oly rosznak Ernő kiküldetését. Bertát szobájába kisérte, a kis Viktort ölébe vette és szőke haját simogatva monda: »Tökéletes mása, csak a szeme kék, mint kis gyermek egészen ilyen volt.« »Igen« erősíté Berta, »férjem is úgy látja, hogy Viktor nagyon hasonlít Ernőre.« »És Ernő bácsi martalék lovat ígért nekem«, kiáltá Viktor, »Azt ígérte?« mondá nőm és arcza csodálatosan felvidult. »Azt ígérte? Akkor jól van, nagyon jól van. Ugyan még így is szomorú. De hisz' azt másoknak is el kell viselniük.« Martella első találkozása Bertával és Annettával a kedélyek jelen izgalmában könnyűvé tette a kölcsönös közeledést. Bertának mondanivalója volt Martellának Ernőről, és amint az idegen gyermek kezét fogta, ez mintha érezte volna Berta őszinteségét és határozottságát, szikrázó szemekkel nézett ennek arczába. Martella kérdé Bertát, vájjon Ernő nem küldte-e el a gyűrűt, mely el volt törve. Berta nemmel felelt. Levont ujjáról egy gyűrűt és Martellának akarta ajándékozni, de ez visszautasitá. Midőn Annetta mindkét kezét Martella felé kiterjeszté és neki mondá, hogy már rég vágyódott őt megismerhetni, Martella zavarodottan a földre nézett és mikor tekintetét fölemelte, azt mondá egy világoszöld nyakkendőre mutatva: »Ez gyönyörű.« Annetta hirtelen leoldá a kendőt és az ő nyakára köté. »Még meleg van« mondá Martella és Annetta felkiáltá: »Azt szeretem, vedd ezt szeretetem jelének !« Berta, ki érzelmeit nem igen tárta fel, azt mondá, mikor ismét nálunk volt a szobában: »Most kétszeresen, háromszorosan legyünk szeretettel s jók egymás iránt és türelmesek minden szeszélylyel. Csak igy állhatjuk ki e rémnapokat.« Berta és kilencz éves leánya, Klotild, a nagyanyát simulékony előzékenységgel vették körül, úgy hogy annak, ki különben mindig másokat szolgált, engednie kellett. Martella ismét majdnem kizárólag Vereslábbal tartott és Viktor elválaszthatlan volt kettejüktől. Kikocsizott velük a mezőre, az erdőre és nem volt megmondható, ki boldogabb, Veresláb az öreg, vagy Viktor a fiatal gyermek. Az sem mondható meg, vadabbul ki kergetelőzött: Viktor-e vagy Martella ; ez katonasapkás fiatal társával való játékában mindenről megfeledkezett és boldog volt, hogy ügyességét az ugrásban kimutathatta. Berta azt állíta, hogy Martella minden nyersesége mellett csodálatos bájos mozdulatokat tesz, és Viktor nem tudta utána megtenni, hogy ötször-hatszor forduljon egymásután egyik lábán. Annetta már az első napon nagy feltűnést okozott a faluban. Fölment a templomtornyába, hová közülünk még egy sem ment. A harangláb mellől addig integetett egy fehér kendővel, míg észrevettük és neki jelt adtunk. A faluban mindenki, ki nem volt künn a mezőn, ott állt egy csoportban és nézett föl a templom tornyára. Mikor az asztalhoz jött, elbeszélte, hogy már mindent tud. Az iskolatanító beszélt neki a nem ültette erdőről, és ő már ivott ott lenn az Ágosta-kútból. A vizize olyan akár a harmat. »Ah, és mily jó dolguk van, hogy mindig sajátjukban vannak! A levegő, mit beszínak, is az önöké.« Sokat beszélt és nem egy gyönyörködtetőt; a közben Richárdtól annyit kérdett, hogy ez már kelletlenül vette a dolgot és nem sokára az asztalt ott hagyta. »Látom a tanár uron« mondá Annetta, »hogy zeneértő. Nem az?« »Igenis. Jeles gordonka-játszónak tartják.« »Meg tudok rá esküdni, hogy senkit sem kérdeztem, és boldog vagyok, hogy érzetemben nem csalatkoztam.« Míg Annetta az iskolatanitónőt volt oda meglátogatni, Richárd fölötte kifejezte boszankodását, de az anya csillapítá őt. Annettának nincs öröme a zárkózottságban, mindig közölni akar mindent; nyilván igen vendégszerető természetű, majd meghiggad. Ez első napokban, mialatt külről nem hallatszott semmi, és a hírlapok még a sereg mozdulatairól is hallgattak, Annetta teljesen új modorával folytonosan foglalkoztatott minket. Már majdnem haragudni lehetett a nyugtalanságon, melyet nekünk okozott, mindenek fölött Richárdnak, és mégis e nyugtalanság felejtette a másikat. Házunk földszinti nagy sarokszobáját nem atyja valódi szépség-templomává alakította. Lassankint beszerezte a legjobb antik szobrok öntvényeit, és jól elrendezve álltak a fal mellett asztalokon, és közben-közben függtek rézkarczolatok. Az erdő e magányába hozatta el az örök szép ősképeit és mindnyájan jól éreztük magunkat Athénben, amint Richárd a szobát tréfásan elnevezte. Annetta nagyon meg volt lepetve, hogy ily kincseket talált itt és mondá Richárdnak: »Egy elmúlt nagy kultúra ezen el nem múló képei csak mindenütt otthonosak. Azért hogy semmi vagy inkább épenséggel semmi közük divatos életünkhöz, azért örökké valók. Nem így vélekedik ön is? Nem tett egyébként, mindig válasz kellett neki. Aztán hamar ismét hozzá téve: »Most értem itt a Niobét. Ez a Fonóné.« Mikor hangosan felkacagtunk, folytatá: »Kérem, úgy értem, hogy az anyai fájdalom megtestülése a háború alatt.« Iphigenia egyik szobrára mutatva kérdé : »Tanár úr, nem tudja nekem megmondani, mivel tölté el egy görög papnő egész áldott napját ? Csak nem lehet folytonosan áldozni és nagy eszméket megénekelni. Mondja, hogyan ? Richárd bevallotta, hogy erre nem tud válaszolni, és Annetta rendkívül vig volt, hogy a tanárt megakasztotta. De nem hagyott neki nyugtot. A falusi, úgyszintén erdei életről csak könyvekből merített képzetei voltak és felette borzasztónak tartotta, hogy mindig erdőhasznosításról és a fák pénzértékéről volt szó. Minden szerfölöttisége, szeretném mondani tárgyról tárgyra szökdécselése mellett, cserében nagyon kifejlett érzéke volt a magányélet, sőt még a számok iránt is. Szépfekvésű falut látva rendesen kérdé, mennyi a lakossága, milyen a lakosok vagyoni helyzete, hogyan élnek, és így nekem is elő kellett állnom háztartásommal; hány holdnyi a vágható erdőm, mennyi a sarjerdőm, mennyi az évenkénti jövedelmem, rétjeim után mily számban tarthatok marhát, és hogy van a munka négy szolgalegényem és három,szolgálóm közt felosztva. Átkutatta azután az egész házat, az istállón kezve a csűrön végezve. A fensőbbfoku miveltség egyesítése a közvetlen szántó-vető élettel különösen tetszett neki, valamint hogy bővelkedésünk és jó ízlése házunk berendezésének, mely apósomnak jómóduságából maradt ránk és melyet mi a magunk tehetsége szerint kinyitottunk, mindenkinek tetszését megnyerte. Annetta helyes tapintattal azt látta, hogy házunk fekvése jól van eltalálva. A mögötte fekvő hegy teknője három oldalról védte, de azért a jégnek megújulását nem gátolta, mely rendesen este áramlott fel a völgyből, naplementkor szelíd szelet támasztva, mely a párákat elhordta, úgy hogy az éji álom fris légben egészséges és erősítő volt. Az a pajta, melyet a Rétmivelő úgy épített föl, hogy a völgy felé a kilátás egy részét elzárta előlem, Annettának nagy boszuságára volt. Tudni akarta Richárdtól, a jég mért oly enyhítőleg hűvös itt, és mikor a harmat-lecsapódás törvényét és mértékét elmagyarázta neki, rendkívül hálálkodott. Amellett meglepő őszinteséggel birt, egyszer azt mondá: »Elhiszem önnek, hogy öröme telik a madárénekben, de becsülettel bevallom, nekem nem. Kellemes az igaz, hogy ez állatkák a zöldben oly vidorak, de mégsem szépek e hangok, oly összefüggés és kifejezés nélkül valók! Úgy tetszik nekem, hogy a pintyőke skálájának nincs több hangja a kakasénál. És mért mondjuk a pintyőke hangicsalását szebbnek ?« Richárd gyakran koszus volt Annettára, hogy mindenkinek annyi dolgot ad és különösen hogy tőle magatartása helyeslését várja; azt állítá, hogy lelki indulataiban nincs semmi rythmus. Annetta mellett Bertának elütő természete nagyon kivált. Ha Berta és Annetta egymással szemben ültek és beszélgettek, Annetta mindig hátradőlve maradt, míg Berta beszélve és hallgatva mindig hozzá előre hajolt, és ha Annetta nevetett, fejét oda támaszta a szék támlájához, és mintegy oda volt varázsolva. Bárhova ment Berta, puszta megjelenésével már jótékonyságot gyakorolt, Annetta mindig azt érezte, hogy valamit tennie kell, hogy az emberek szemében számot tegyen. Berta minden szeretete mellett bizonyos hideg magatartást követett Majellával szemben, Annetta