A Hon, 1874. július (12. évfolyam, 148-174. szám)

1874-07-22 / 166. szám

166. szám. III. évfolyam. Reggeli feX«uX&· Budapest, 1874. Szerda, Julius 22. Kimly-hivatal : Barátok tere, Aibeliaeum-épület földszint. Előfizetést dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 8 hónapra ........ 6 frt — kr. 6 hónapra ........ 12 » — » Ki edti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Szerkesztési Iroda,­­ Barátok-tere, Athenaeum­-éplilet 1. ecetet A lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bém­entetlen levelek csak ismert kersktől fogs i­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza ■ ■ ■» - w HIRDETÉSEM ssintagy mint slürketén­k a kiadó­kirataira (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HO MI­XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egy hóra 12 fr 6 fr 2 fr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Elő­zetesrt postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmene­tesitve tie írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, július 21- Budapest, júl. 21. Mindenki érti vagy legalább érzi annak az állításnak igazságát, hogy az őszi ülés­szakban a pénzügyi rendezéshez kell kezde­ni, tehát ez ülésszakban be kell fejezni mind­azon függőben levő kérdéseket, melyek részben az alsóházban, részben a fel­ső­ház asztalán vannak. Ha tehát az ország­­gyűlést permanenssé tenni nem akarjuk, ak­kor legfeljebb 10 —15 nap alatt le kellene tárgyalni a választási törvényt az alsó és fel­sőházban ; az akóháznak nyilatkoznia, hatá­roznia kellene a felsőház által az ügyvédi rendtartáson és közjegyzői törvényjavaslaton tett módosításokra nézve; el kellene fogadnia a felsőháznak az incompatibilitási tervjavasla­­tot és a vasúti szerződéseket; a képviselő­ház­nak pedig határozni kellene több határozati ja­vaslatban és interpellációban, kérvényben. Ez sok munka, ezt csakis önmegtagadó mun­kássággal, illetőleg, a sok beszédet kerülő, hall­gatás­sal lehetne elvégezni. De e helyett az alsóház diktioz és a felső­ház — kényelmesen pauzál. Amazt nagyon beszéli , a szélsőbal és a nemzetiségi izgatás, emez meg ott heverteti az incompatibilitási javaslatot, most tűzi ki tárgyalásra a vasúti előterjesztéseket, különös óvatossággal kerül­ve meg amazt, melyet már rég tárgyalhatott volna. Nem szólunk a felsőház ügyrendébe, sem tárgysorozatába, de azt tartjuk, hogy ez nagyon előmozdítaná az alsóház munkásságát, sőt üdvös pressiót gyakorolna erre, ha a hoz­zá érkezett javaslatokat azonnal tárgyalás alá venné és így a kerülgetett és felhalmozott munkával sem ürügyet, sem aggodalmat nem nyújtana az alsóháznak — a hosszadalmas­ságra. Nem bánjuk, ossza be az alsó- és felsőház bármint idejét, de hangsúlyoz­zuk azt, mit ma a belügyminiszer is ígért, hogy az országgyűlés addig szét nem mehet, míg a felebbi javaslatokból törvény nem lesz, mert azokat elhalasztani részben az ügy sürgőssége, részben a dolog természete miatt nem lehet. Az minden hazafias pártnak érdekében áll, hogy a választási törvény az incompatibilitással minél előbb foganatosítha­tó legyen; az ügy­védi rendtartás,közjegyzőség és vasúti szerződések végleges letárgyalását, a dolog jelen stádiumában elhalasztani való­ságos bűn lenne. És, hogy mindennek, leg­feljebb két hét alatt meg kell történni és pedig azért, nehogy az őszi ülésszakot megrontsa a mostaninak terjedelme,­­ azt senki sem fogja kétségbe vonni. Mert gon­doljuk meg, hogy ha augusztus közepéig el­tartanak az ülések, ha September közepén, vagy legfeljebb October elején meg kell nyitni az őszi ülésszakot, akkor alig 30—45 napja marad a kormánynak a következő teendőkre: készítni kell a budgetet, meg kell oldani, illetőleg a végleges megoldásra az előkészü­leteket meg kell tenni a bank és valuta kér­désben, el kell készülni az adótörvény javas­latokkal. Mert ha e három tárgyban kész elő­terjesztésekkel a kormány az őszi ülésszak elé nem áll , akkor újra szünetelni, veszte­gelni fog az országgyűlés, és pénzügyeink rendezésének kérdése nem csak a télről, de azt hisszük ez országgyűlésről is elmarad. Nem mondjuk, hogy ne lennének oly pénzügyi kérdések, melyeket más országgyű­lési többség által ne szeretnénk tárgyaltatni, de tagadhatatlan az, hogy a fenebbi három ügy nagy része oly sürgős, nemcsak elvi fon­tosságánál, hanem az állam és a nép min­dennapi életszükségleténél fogva is, hogy azokban, ha nem is végleges eredménye­ket, de legalább is rendezési intézkedéseket okvetetlenül még a télen biztosítani kell, mert különben állami és magán -banquerou­­te elé nézünk. Ez elég fontos érv. Nem mondjuk azt, hogy a kormány fel­tétlenül akadályozva van az előkészület­ben .A­míg az országgyűlés együtt van, a budget elkészülhet a bureaukban, de azt megállapítani kell; a bankkérdésben kész­nek kell lenni a programmnak a minisz­ter fejében, de ehez kell alkudozás és meg­állapodás is; az adóreformokra már is tör­tént sok előtanulmány, csak Grhyczy irány­elvei szerint kell azokat javaslatokká fel­dolgozni. De tagadhatatlan, hogy az „ul­tima manus“ megadására is, mely egy lelkiismeretes miniszter felelősségével jár, idő kell, és elismerjük, hogy ezzel most a kormány csakugyan nem rendelkezik. Sőt bármily előkészületei legyenek is, elég ha ürügyet ad az országgyűlés időpazar­lásával arra, hogy némely kérdéseket halogasson, másokat későn vagy félig oldjon meg. Már­pedig pénzügyeinket rendezni kell; erre int állami létünk koc­kázata, a kül- és belföldi állapotok teljes abnormitása. Ren­deznünk kell, ha máskép nem lehet, bár­mily nagy anyagi áldozatok árán is. Súlyosak terheink, de ha be lesz előttünk bizonyítva, hogy csak is azoknak emelésével menthetjük meg hazánkat a mindenütt mu­tatkozó anyagi, politikai sülyedéstől, akkor el kell­­ ámulnia minden ellenvetésnek. „Meg­adjuk,hangzott Kossuth kérésére az áldo­zatkészség ajkáról 1848. július 11-én — ezt kell mondanunk Ghyczynek is, ha bebizo­nyítja, hogy csak ez után, de így aztán bizto­san kivezet azon pénzügyi s ezzel kapcsolatban lévő politikai hínárból, mely alkotmányun­kat, sőt nemzeti életünket elnyeléssel fenye­geti. Nincs helye a reeriminatióknak, nincs is helye frázisnak, dictiónak ; az országgyű­lés ne pazarolja többé a nemzet drága idejét. Ne beszéljünk sokat, hanem cselekedjünk. Legyen vége a dictiónak ott, a­hol általa se­gíteni nem lehet; nyilvánuljon a meggyőző­dés röviden és szavazással — azután hagy­juk a kormányt dolgozni! Egy képviselő. — Adófizetés és választási j­o­g. A tisztelt jobboldal keresztül erőszakolta a választási törvény 8. §-ának azon határozatát, hogy csak az lehet választó, ki adóját lefizette. Szeretnek a jobboldaliak Angliára hivatkozni. Olvassák el tehát az 5-öt 6, Victoria c. 184. angol törvény 194. §-át, mert abból világosan kitűnik, hogy az angol törvény­­hozás határozott­, a kikötő, hogy adóhátra­lék miatt senki sem választói, sem választhatási jogá­tól meg nem fosztható — még­pedig sem a parla­menti, sem a municipális választások tekintetében­­így védi az angol törvényhozás egy adó­törvényben (mert ez Peel híres törvénye a jövedelmi adóról) a választói jogot, míg a magyar törvényho­zás egy választási törvényt aljasitalm­áncz szerepére és szab benne oly büntetéseket, melyek egy pénzügyi törvényben sem lennének helyükön, annál kevésbé az adóbehajtással semmiféle összeköt­tetésben nem álló választási törvényben. Ez az össze­hasonlítás jellemző. — Külföldi aranypénzek el­fogadása az állampénztáraknál. A hivatalos lap közleménye szerint a m. k. pénzügy­minisztérium, egyetértőleg a cs. kir. bécsi p. v. minisz­tériummal, elhatározta, miszerint a franczia, belga, svájczi 5, 10 és 20 frankos úgy, mint az olasz 5, 10 és 20 lírás aranyok valamennyi m. k. állampénztár­nál bármely fizetési czimen teljes értékben, vagyis 2 forint 20/a krnyi, 4 forint 5 krnyi, 8 forint 10 krnyi ezüst árban, illetőleg a hasonnemű­ osztrák-magyar arany­­­pénzekkel egészen egyenlően elfogadtas­sanak. — Mennyit panaszkodunk pártkülönbség nélkül, hogy a székely kivándorlás évről évre nagyobb mér­vet ölt, s az ország legéleterősebb faja a szomszéd Oláhország népébe vesz el, mert vajmi kevesen tér­nek vissza Moldva rónáiról, s még kevesebben Oláh­országból, hol lelkileg, testileg megromolnak, s gyak­ran csak meghalni jőnek vissza hazájukba. A ma­gyar kincstárnak gazdag pusztái vannak, hol telepí­teni lehetne, hanem a kormány hét év alatt nem ért reá e kérdést figyelemre méltatni, míg végre most egyenesen szólítják fel a volt határőrvidékről, hogy a telepítés ügyét vegye kezébe; — erre nézve Pan­­csováról ezeket írják a »P. N.«-nak: »Ismeretes dolog, hogy még a katonai kor­mányzat alatt a Duna mentében a víz elgázolása által több mint 100,000 holdra menő földeket nyer­tek a művelésre; ezen, a legjobb minőségű réti föl­deken számos telepítvény alapíttatott. Ezen földek­ből Pancsova közelében (egy fél óra járás) még kö­rülbelül 8 ezer hold van, hol virágzó telepítvénynek volna helye. Számos fölszólamlás történt már, hogy miképen lehetne a székelyek kivándorlását meg­akadályozni, miután ezen kivándorlások által a haza legszebb népfaját veszti el s most itt az alkalom, hogy Pancsova közelében tősgyökeres magyar telepítvényt alapítsunk. Ha a székely kiván­dorlást a kormány erre tereli, mert elegendő föld van itt, hogy legalább ötszáz család megélhessen, a nyeremény kétszeres volna, mert először el nem vesz­ti az ország a külföldön letelepítetteket, másodszor nagy politikai nyeremény volna, ha a magyar faj itt a határőrvidéken szaporíttatnék. A­mint tudjuk, a miniszterelnök úrnak tudomása van ezen tervről, s mi hiszszük, hogy a kormány mindent elkövet ezen szép eszme létesítésére. Mi az alapítandó székely helységet már elkereszteltük Deákfalvának, meg mindannak. Barátaink nem szavaztak azon meggyőződésben, hogy a megválasztottnak visszave­tése esetében a radicálisok közül vagy harminc­ hí­vet szereznek meg a mi jelöltünk számára. Minden­esetre szép és örvendetes dolog, de hol a garantia, hogy így történik. S mi szükségünk arra, hogy a ra­dicálisok adjanak nekünk patriarchát; nem tanácso­sabb és becsületesebb mód-e, ha a kisebbség által választottat a korona kinevezi ? Bármily oldalról te­­­­kintjük is a dolgot, a hibát nem lehet igazolni, a­mit pedig a zugokban emlegetnek, a hibát mente­getve, az a nyomorultak, de nem az egyház s a nem­zet igazhitű harczosainak beszéde. Tanácsoljuk te­hát az országos kormánynak, hogy új választást, egy uj eredménytelen komédiát, mely csak a »részeg szent«-nek dicsőségére szolgáland, ne rendeljen el, hanem a legfelsőbb helyen a megválasztottnak visz­­szavetését, a metropolita-patriarcha kineveztetését, s a jelenlegi úgynevezett nemzeti egyház zsinatnak feloszlatását ajánlja. Budapestről a következő táviratot közli: Stoj­­kovics Arzén püspöknek viselete a felső és legfel­sőbb helyen igen rosszaltatik. Választása visszavet­tetett s a metropolita-patriarcha kineveztetésével egyházi bíróság elé idéztetvén, zárdába küldetik. Hueber kir. biztos Budapestre hivatott. A congressus feloszlattatik. Egy másik közleménye szerint Hueber kir. biz­tossal Zsifkovits János is Budapestre érkezik. A „HON“ TÁRCZÁJA. W­ALDFRIED. Regány, Irta Auerbach Berthold. Slarmadik kötet. — Ötödik könyv. (63. Folytatás.) TIZENKETTEDIK FEJEZET. Jó volt, hogy Rolant elkísért minket, mert ne­kem nem lett volna erőm, e fáradságos útban Bertát vigasztalni, néma elmerülését eloszlatni s merev te­kintetét másfelé irányozni. A tanárnak mindig volt beszélni valója, hol azon tájakról, melyek mellett elrobogtunk, hol vona­tunk embereiről. Erről majd amarról szólt, ki anyja kényeztetett fia volt és most súlyos fáradalmakat el­visel. Ez volt a második vonat, melyet elkísért; az elsőben vonat­vezető volt, és sok mulatságost tudott elbeszélni a nem-harc­olók türelmes áldozatkészsé­géről. Különös kegyében álltak pedig a posta és vas­út szolgálattevő emberei, ezek munkaképességéről és kitartásáról valóban csodákat beszélt. Berta alig szólt egy szót is, gyakran csak ke­zemet fogta. Néha mondá: »Az szeretném a moz­donyt kérni, hogy jobban sürgölődjék, a vonat na­gyon lassan megy.« A tanár biztosítá, hogy szerencsénknek tarthat­­juk, ha ennyire előre jutunk. Ki tudja, nem halljuk-e mindjárt. Nem lehet tovább, álljunk. Berta egyszer felállt, arcza idegenszerű kife­jezést öltött és ő felkiáltott: »Atyám! fogj meg!« »Mi az ? mi bajod van? »Úgy érzem, ki kell ugranom. Nem akarok él­ni, ha ő meghalt. De bocsáss meg!« mondá ismét ösz­­szerogyva, a »gondolat kínját" nem tudom leküzdeni. Hogyan lehetséges, mikép illik össze a világ­­renddel az, hogy egy darab ólom egy gazdag, bensőségteljes emberi életet megsemmisít!« Félelmes arczkifejezéssel meredezett Berta; úgy tetszett, mintha bőre alatt halvány lüktető fona­lak vonulnának végig. Erre azonban megragadta ke­ll­­emet [és mondá: »Bocsáss meg, hogy ezt rajtad és mindenekfölött rajta elkövetem. Nem szabad most erőmet a fájdalomban fölemésztenem, ez bűnös, ez önző cselekvény tőlem, és a halált kívánni magam­nak, borzasztó. Minden erőm az övé. Nem panaszko­dom többé és engedem magamat át a kétségbeesés­nek. Ah ! Csak­ aludni tudnék! A halál álmát egy em­ber megadhatja a másiknak, de a» egész nyugodt akarok lenni, s csak nem is gondolkodom.« Hátratámaszkodott és szemeit behunyta. A­míg Berta aludt, Rolintnak el kellett mon­danom a fejedelemmel való találkozásomat. Ő felvi­lágosított. Azt mondá, a fejedelem azt hivé, hogy már mindent tudok és csak kedvéért teszek, úgy mintha nem tudnék róla. Nem titok, hogy a fejedelem haragjában magánkívül volt, a miért a parancsnokló tábornok a hirt nemcsak neki, hanem a porosz követ­nek is meg távirta. Ez nem titkolta el és a fejedelem ezt oly kísérletnek tekintő, melylyel az háta mögött­­ népszerűséget és tekintélyt akar szerezni. A fejedelem gyűlöli a követet mint egy­ melléje rendelt felügyelőt, ki naponkint érezteti vele, hogy már nem bírja régi fensőségét. Jó volt, hogy a tanár eleve figyelmeztetett, mert— nem tudom az állomás nevét — egyszerre meg­álltunk. Egy egész napig várnunk kellett és még egy­napi járónk volt az ezredesig. Rolint itt-ott­­ alkudozott alkalmatosságért , elrekedt a sok beszédben. Végre vidor arczczal jött vissza. Mint érdes, erélyes embernek sikerült neki egy kocsit szerezni, és a felkapált utakon végig egész éjjel kocsiztunk. Az utakról égő falvakat láttunk. Hány csöndes háztartás pusztult így el. Tekintetün­ket el kellett fordítani. Összelövöldözött és más fa­lukon hajtottunk végig, melyekben itt-ott pislogott egy kis világosság, és a­hol megálltunk a lovak ete­tésére, fenyegető, koszos tekintettel fogadtak. De a vidék biztos volt, mert mindenütt seregünk hadosz­tályai szálltak meg. Abba a faluba érkeztünk, hol állítólag az ezredes fekszik. Itt-ott tudakozódtunk utána, de nem találtuk sehol, a legközelebbi faluban van. Oda haj­tattunk. Egy ágyú hadoszloppal találkoztunk, és félre állva egy szántóföldön kelle bevárnunk, míg elvonul. Ez rettenetes soká tartott. A szekerek recsegtek, a lovak lihegtek itt mellettünk, és minket majd meg­emésztett a türelmetlenség. Pedig a tű­zzáportól véd­ve ültünk, míg a mienkről az után szállt a pára, mint kiizzadt lovaikról. Rolant leszállt. Tudakozódott a tiszteknél az ezredes után. Nem tudtak róla semmit, ma már hosz­­szú útról jöttek. Végre tovább indulhattunk. A legközelebbi falu bejáratánál Berta férje ez­redének egy katonáját fölismerte. »Él az ön ezredese ?« kérdő Berta. »Igen, tegnap még élt.« »És ma.« »Nem tudom, nem hallottam róla.« Bennem sejtelem rejlett, hogy él. Nem tudtam elgondolni, hogy az erős, izmos ember halott, és biza­kodásom segített gyermekemen. Ahhoz a házhoz értünk, melyen a vörös keresz­tes fehér zászló lengett. Meghagytam leányomnak, hogy a kocsiban maradjon, s ne kérdjen senkitől sem­mit mig vissza nem térek. Megígérte, de­ még sem tarta meg; sokat is kívántam tőle. Meglátta férje legényét, rá kiáltott és ez vissza­szólt : »Az ezredes úr él, de ?« »Mit, de ?« »Mondják, hogy roszul van.« Beléptünk a házba és kivel legelőbb találkoz­tunk : Annetta volt. »Légy nyugodt, Berta ! ő él. Megsebesülésének hírére azonnal áttétettem magamat, hogy minden lehetőt megtegyek érte« mondá Annetta. Megölelte barátnéját és azonnal hozzátéve, hogy még nem sza­bad őt látnunk, a megrázkódást nem viselné el. A tanár kéré őt, hogy legalább őt bocsássa be. Annetta előhívta az orvost s ez megengedte, hogy a tanár a súlyosan sebesültet lássa. Annetta velünk maradt és mondá: »A golyót még nem találták meg.­ A lövés a szív fölött csak egy vonalnyira ha­tolt a mellbe. Az ezredes ezredét önállóan, különválva a po­roszoktól, vezérelte, és a vetélkedés és kitűnni vágya okozta, hogy vigyázatlanul előretört és a veszélynek kiteve magát. Egy síkon kellett haladnia, hogy egy magaslaton felállított üteget megvegyen, és e köz­ben lőtték meg. Midőn elesett és a halált maga előtt látta, fel­kiáltott : »A rómaiaknak igaza van, szép a hazáért meghalni. Nem akarok külön sirt, katonáimmal kí­vánok eltemettetni.« Erre egy időre mit sem tudott. Rövid idő után visszajött Rolant és mondá, az ezredes szemeivel intett neki, beszélni nem tud. Berta ápoló öltönyt kért, hogy legalább a be­teg szobájába mehessen. Megígérte, hogy nem köze­ledik férjéhez. De az orvos határozottan megtagadta. Nem lehet arról jót állni, nem ismeri-e meg a sebe­sült, ha mindjárt csak lépéséről vagy mozdulatáról. Attól tart, hogy a tanár jelenlétéből már is sejt va­lamit a beteg, mert oly gyorsan nyitja és hunyja most szemeit. És így várnunk és lesekednünk kellett, s tét­lenségre voltunk kárhoztatva. Még egy más barátunkat is találtuk; Arven bárót. Minden magán fájdalmát elfelejtő, fáradhatla­­nul tevékeny volt és csodásan megifjodott. Már egy óra múlván tovább utazott egy más betegtelepre és nekünk engedte át szállását, hol kinyugodhattuk ma­gunkat. Berta nem akart aludni, de szavamnak enge­dett, hogy kinyugodja magát erőt szerzendő a még elviselendőkre. Lefeküdt és csakhamar elszendere­­dett. Álmában gyakran rángott, de tovább aludt. Végre én is elaludtam. Reggel felé egy erős hang fölébresztett. »Bek­ll hozzá mennem, én megtaláltam őt. Nem Veresláb szava-e ez? Igen, ő volt. Berta is fölébredt és kérdő: »Hol vagyunk ? Még áll a vonat ?« Megmondom neki, hol vagyunk. Csak nehezen tudott eszmélni. Azonnal velünk jött azon házba, hol az ezredes feküdt, és Annettánál maradt. Arról értesült, hogy az ezredes is aludt és Annetta,ki nála virrasztott, állitá, hogy halkan a »Berta« nevet suc­sogta; sejtenie kell, hogy itt van. Veresláb félrevont és mondá: »Mind a kettő megvan.« »Igen, az ezredes és Berta.« »Nem, nem! Ernő és Marteika. Az úristen leg­jobb dajkája a vadgyerekeknek, mondá mindig anyám.« úgy éreztem magam, mint kinek az esze megy. (Folytatása következik.) — Jacobini a pápa bécsi nun­­t­i­u­s­a Esztergomból, hol a bibornok-primás ven­dége volt, holnap Budapestre érkezik és néhány na­pot itt fog tölteni. A magyar kormány tagjainak a hgprimás fogja őt bemutatni.­­ — Az újvidéki »Szibszki N­á­r­o­d« szerint a hét egyénből álló karloviczi congressusi ki­sebbség »rémítően« és pedig három szempontból hibá­zott, hogy" a congressuson nem szavazott. Hibázott először szemben választóival, kik nem azért küldték Karloviczra, hogy »néma halak« legyenek; hibát követett el Gruics Nikánor személye iránt, mert őt elhallgatni nem lehetett czél, s hibázott harmadszor szemben a kormánynyal az által, hogy mint conserva­­tiv párt az ismert radikálisok ellenében jelölt­ét meg nem nevezte. Barátaink — mond a »Szibszki Ká­rod« — három oldalról ütötték magukat arczal. Mi igen tiszteljük — mond folytatólag — Zsivkovics Jánost, igen sajnáljuk azonban, hogy oda nem működött, miszerint ép az ellenkezője történjék Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése július 21. Lapunk tegnap esti tudósítását a választási tör­vény 7-ik §-ánál zártuk volt be. A 7-ik §. igy hangzik: 7. §. Választói joggal bírnak azok is, kik az 1868. XXVI. t. sz. szerint I. osztályú vagy Il-ed osztályu jövedelmi adó alá eső legalább 7­00 frt évi jövedelem, to­vábbá azon állami, törvényhatósági és községi tisztviselők, kik II. osztá­lu jövedelmi adó alá eső legalább 500 frt évi jövedelem ut­án fizetnek jövedelmi adót. Lázár Ádám e­h-hoz két módosítványt nyújt be, miután szerinte ez az első §, mely a 48-ki törvé­nyektől eltérő L új intézkedést foglal magában. Indo­kolja ezeket az egyenjogúság elvével; módosításai így hangzanak: A 7-ik §. 3-ik sorába 105 forint helyett tétes­sék 100 és 5-ik sorába 700 forint helyett tétes­sék 500. A ház szavazat útján változatlanul fogadja el a 7-ik §-t Következik a 8-ik §. tárgyalása, mely így szól: 8. §. A 6. és 7. §§-ban elősorolt esetekben meg­kíván­tatik, hogy az említett alapokon a névjegyzékbe felveendő választók már a megelőző évben legalább a fent meghatározott jövedelem után voltak államadóval megróva. Nagy György: Midőn ezen törvényjavaslat törvénynyé válván, alkalmaztatni fog a polgároknak azon ezreire, kiket e törvény választói joguktól meg­foszt, nem azt fogják kérdezni és nézni, vajon a t. ház hidegben vagy melegben tárgyalta-e a törvény­­javaslatot, vagy olyan hangulatban és modorban-e, hogy az apáthia az ingerültségbe csapongott át, és viszont, hanem azt fogja kérdezni és méltán, vajon azon intenzióknak, melyből kiindult a belügyminisz­ter és a kormány, midőn a törvényjavaslatot benyúj­totta, t. i. azon intentiónak, hogy ezen­­javaslat, a 1848-iki 5. t. czikknek magyarázata legyen, megfe­lel-e törvényjavaslat, vagy nem? Már bocsánatot kérek, többször hallottam a t. belügyminiszter úrtól azon ellenvetést tenni, különösen ezen oldalról jött indítványokkal szemben, hogy azok a 1848-as törvé­nyek szellemével összeegyeztethetők nem lévén, már csak azért sem lehet azokat elfogadni. Egész tisztelettel kérdem azonban a t. belügy­miniszter úrtól, hogy ha az 1848-iki törvénynek szin­tén van szelleme,mint ahogy van is, és pedig talán több mint ezen törvényjavaslatnak, a 48-iki törvény me­lyik részének szellemével hiszi azon intézkedést ösz­­szeegyeztethetőnek, mely e szakaszban foglaltatik? Mert bárhogy magyarázzuk ezt, abban a 48-iki tör­vénynek szellemét fel nem találhatjuk, és annyi igaz hogy ez intézkedés erőszakos magyarázata az 1848. törvénynek. Azt mondta egyik­­. képviselőtársam, hogy a törvény szavaihoz nem kell nagyon h­íven ra­gaszkodni, mert akkor nem helyesen járunk el, és hogy inkább legislatorius gondolatokhoz kell folya­­mo­dnunk, a­mint méltóztatott magát kifejezni. Én tehát te­hát hajlandó vagyok ezen szakaszt csak legislatorius gondolatnak tekinteni, és meg vagyok győződve, hogy a t. belügyminiszter úr csak azért egyezett bele e szakasznak ide való bevételébe, mert tudta, hogy követeltetik annak kihagyatása, és feltet­te magában, beleegyezni annak kihagyásába és így aztán ezen­­ lesz az, a­melyben az első engedményt az ellenzéknek megtenni kész; mert azt ugyan nem hiszem, hogy a kormány kabinet­ kérdést csináljon ezen a megtartásából. Nagyon jól tudom én, hogy miképen szoktak érvelni akkor, midőn ezen a jogo­sultsága mellett beszélnek. Azt mondják különösen, hogy így van ez Angliában és hogy így van Bel­giumban. Igaz, hogy így van ez Angliában és Bel­giumban, de engedelmet kérek, Angliában úgy van, hogy az a ki jul. 31-étől visszafelé egy évig nem bírt azon qualificatióval, a­mely a censusra megkívánta­­tik, nem jöhet be e választók névjegyzékébe. Ott azonban a szegény adó lefizetéséről van szó és az ar­ra való felszólalás is oly kíméletes modorban törté­nik, hogy a­mint méltóztatik tudni, tisztviselő (Over­seer) június 20-án megjelenvén, felszólítja a válasz­tókat, hogy igyekezzenek adóikat július végéig lefi­zetni. Belgiumban pedig az összes államadóról van szó. De azt kérdem én a t. képviselő uraktól, hogy váljon midőn arról van szó, hogy mielőtt az állam­polgárok az államtól jogokat követelhetnek, először teljesítsék az állam iránti kötelességüket,­­ mert ezen az elven alapszik remény­em ezen­­. Tehát mi­dőn arról van szó, vájjon teljes joggal mondhatja-e a magyar állam, hogy minden kötelességeket, melyek­kel mint az állam az egyes polgárokkal szemben tar­tozik, épen oly híven és épen azon mérv­em telj­esí­tet­te, mint az említett két állam t. i. Anglia és Bel­gium ? Én azt hiszem te­hát, hogy csak a polgárok­tól követelni a legszigorúbb kötelezettségek teljesí­tését és az államnak felmentve hinni magát azon kö­telezettségek alól, a­melyekkel a polgárok iránt tar­tozik, ez nem méltányos, sőt ez nagyon igazságtalan. Alkalmazni csak szigort és nem alkalmazni a jótéteményeket, melyeket azon az államok alkalmaznak, ez nem igazságos. Teremtsenek előbb angol vagy belga viszonyokat vagy teremtsünk mindnyájan mert hiszem, hogy mindannyian egyetértünk és készek vagyunk minden erővel közreműködni azon viszo­nyok megteremtésére, melyek Angliában és Bel­giumban vannak,­ majd hogyha oly viszonyokat te­remtettünk, akkor lesz jogunk Anglia és Belgium példájára szabályozni a polgárok kötelezettségét az állammal szemben. Ezután áttér szónok arra, mennyire sérelmes és méltánytalan e­z­ alkalmazása a magyar viszo­nyok között. Beszédét a következő tétellel fejezi be. Mindezek folytán arra kérem a t. házat, mél­­tóztassanak figyelembe venni, hogy a 8. §. hivatkoz­ván azon 6. §-ra, a­melyben két nemű census alapján álló választókról van szó; miután ezen két nemű census egy­nemű intézkedés alá nem vehető; miután ezen 8. §. a 48-iki törvényekből-nem csak ki nem ma­gyarázható, hanem ki sem erőszakolható; miután az teljességgel nem illik ide és nem szükséges, arra ké­rem a t. házat, méltóztassék az általam most indokolt 2. és 5. osztály külön véleményét elfogadni, mely sze­­rint ezen §. egyszerűen kihagyassék. (Helyeslés bal­­felől.) Horn Ede az e §-ban foglalt megszorításnak sem más okát nem tudja találni, mint azt, mit annak szerzőjéről föl nem tehet: ellenséges indulatot a pol­gári osztály irányában. Ez irányzatnak nyoma sincs a 48-iki törvényekben, de ha volna is, még ak­kor is el kellene ezt ma hagyni. Ő Nagy György el­lenvetéseit igen alaposaknak tartja, azért a §. ki­hagyására szavaz. Szilágyi Dezső: Én a­­javaslatnak 8. §-át elfogadom és az ezen 8. §-ban kimondott határozatot sem nem tulajdoníthatom a városi elem ellen való ellenséges szándéknak, mint az előttem szólott képvi­selő, sem nem vagyok azon homályban, melybe t. barátom Nagy György némileg, talán önkénytelenül, magát bebonyolította. Mert én ezen §. alapját egy­­szerűen és tisztán az 1848. törvény 2. §. c) és d) pontjai kifejezésében találom. Vagy sikerül a t. há­zat ennélfogva megnyugtatni az iránt, hogy az 1848. törvény 2. §-ának c) és d) pontjaiban felsorolt felté­telek közt az, a­mi ezen §-ban ki van fejezve, benn foglaltatik és ebben az esetben egészen nyugodtan elfogadhatja ezt, mint oly határozatot, melynek sem­mi ármányos háttere, semmi mellékc­élzata nincsen ; ha pedig ez nem sikerül, az esetben megengedem a túlsó oldalnak, hogy ő ezen §-t, mint az 1848-as el­lenkezőt tekintse, de ez esetben kérem a túloldalt arra, hogy az 1848. törvény általam felolvasandó

Next