A Hon, 1874. július (12. évfolyam, 148-174. szám)
1874-07-22 / 166. szám
166. szám. III. évfolyam. Reggeli feX«uX&· Budapest, 1874. Szerda, Julius 22. Kimly-hivatal : Barátok tere, Aibeliaeum-épület földszint. Előfizetést dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 8 hónapra ........ 6 frt — kr. 6 hónapra ........ 12 » — » Ki edti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Szerkesztési Iroda, Barátok-tere, Athenaeum-éplilet 1. ecetet A lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert kersktől fogs itatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza ■ ■ ■» - w HIRDETÉSEM ssintagy mint slürketénk a kiadókirataira (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HO MIXII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egy hóra 12 fr 6 fr 2 fr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előzetesrt postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenetesitve tie írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, július 21- Budapest, júl. 21. Mindenki érti vagy legalább érzi annak az állításnak igazságát, hogy az őszi ülésszakban a pénzügyi rendezéshez kell kezdeni, tehát ez ülésszakban be kell fejezni mindazon függőben levő kérdéseket, melyek részben az alsóházban, részben a felsőház asztalán vannak. Ha tehát az országgyűlést permanenssé tenni nem akarjuk, akkor legfeljebb 10 —15 nap alatt le kellene tárgyalni a választási törvényt az alsó és felsőházban ; az akóháznak nyilatkoznia, határoznia kellene a felsőház által az ügyvédi rendtartáson és közjegyzői törvényjavaslaton tett módosításokra nézve; el kellene fogadnia a felsőháznak az incompatibilitási tervjavaslatot és a vasúti szerződéseket; a képviselőháznak pedig határozni kellene több határozati javaslatban és interpellációban, kérvényben. Ez sok munka, ezt csakis önmegtagadó munkássággal, illetőleg, a sok beszédet kerülő, hallgatással lehetne elvégezni. De e helyett az alsóház diktioz és a felsőház — kényelmesen pauzál. Amazt nagyon beszéli , a szélsőbal és a nemzetiségi izgatás, emez meg ott heverteti az incompatibilitási javaslatot, most tűzi ki tárgyalásra a vasúti előterjesztéseket, különös óvatossággal kerülve meg amazt, melyet már rég tárgyalhatott volna. Nem szólunk a felsőház ügyrendébe, sem tárgysorozatába, de azt tartjuk, hogy ez nagyon előmozdítaná az alsóház munkásságát, sőt üdvös pressiót gyakorolna erre, ha a hozzá érkezett javaslatokat azonnal tárgyalás alá venné és így a kerülgetett és felhalmozott munkával sem ürügyet, sem aggodalmat nem nyújtana az alsóháznak — a hosszadalmasságra. Nem bánjuk, ossza be az alsó- és felsőház bármint idejét, de hangsúlyozzuk azt, mit ma a belügyminiszer is ígért, hogy az országgyűlés addig szét nem mehet, míg a felebbi javaslatokból törvény nem lesz, mert azokat elhalasztani részben az ügy sürgőssége, részben a dolog természete miatt nem lehet. Az minden hazafias pártnak érdekében áll, hogy a választási törvény az incompatibilitással minél előbb foganatosítható legyen; az ügyvédi rendtartás,közjegyzőség és vasúti szerződések végleges letárgyalását, a dolog jelen stádiumában elhalasztani valóságos bűn lenne. És, hogy mindennek, legfeljebb két hét alatt meg kell történni és pedig azért, nehogy az őszi ülésszakot megrontsa a mostaninak terjedelme, azt senki sem fogja kétségbe vonni. Mert gondoljuk meg, hogy ha augusztus közepéig eltartanak az ülések, ha September közepén, vagy legfeljebb October elején meg kell nyitni az őszi ülésszakot, akkor alig 30—45 napja marad a kormánynak a következő teendőkre: készítni kell a budgetet, meg kell oldani, illetőleg a végleges megoldásra az előkészületeket meg kell tenni a bank és valuta kérdésben, el kell készülni az adótörvény javaslatokkal. Mert ha e három tárgyban kész előterjesztésekkel a kormány az őszi ülésszak elé nem áll , akkor újra szünetelni, vesztegelni fog az országgyűlés, és pénzügyeink rendezésének kérdése nem csak a télről, de azt hisszük ez országgyűlésről is elmarad. Nem mondjuk, hogy ne lennének oly pénzügyi kérdések, melyeket más országgyűlési többség által ne szeretnénk tárgyaltatni, de tagadhatatlan az, hogy a fenebbi három ügy nagy része oly sürgős, nemcsak elvi fontosságánál, hanem az állam és a nép mindennapi életszükségleténél fogva is, hogy azokban, ha nem is végleges eredményeket, de legalább is rendezési intézkedéseket okvetetlenül még a télen biztosítani kell, mert különben állami és magán -banqueroute elé nézünk. Ez elég fontos érv. Nem mondjuk azt, hogy a kormány feltétlenül akadályozva van az előkészületben .Amíg az országgyűlés együtt van, a budget elkészülhet a bureaukban, de azt megállapítani kell; a bankkérdésben késznek kell lenni a programmnak a miniszter fejében, de ehez kell alkudozás és megállapodás is; az adóreformokra már is történt sok előtanulmány, csak Grhyczy irányelvei szerint kell azokat javaslatokká feldolgozni. De tagadhatatlan, hogy az „ultima manus“ megadására is, mely egy lelkiismeretes miniszter felelősségével jár, idő kell, és elismerjük, hogy ezzel most a kormány csakugyan nem rendelkezik. Sőt bármily előkészületei legyenek is, elég ha ürügyet ad az országgyűlés időpazarlásával arra, hogy némely kérdéseket halogasson, másokat későn vagy félig oldjon meg. Márpedig pénzügyeinket rendezni kell; erre int állami létünk kockázata, a kül- és belföldi állapotok teljes abnormitása. Rendeznünk kell, ha máskép nem lehet, bármily nagy anyagi áldozatok árán is. Súlyosak terheink, de ha be lesz előttünk bizonyítva, hogy csak is azoknak emelésével menthetjük meg hazánkat a mindenütt mutatkozó anyagi, politikai sülyedéstől, akkor el kell ámulnia minden ellenvetésnek. „Megadjuk,hangzott Kossuth kérésére az áldozatkészség ajkáról 1848. július 11-én — ezt kell mondanunk Ghyczynek is, ha bebizonyítja, hogy csak ez után, de így aztán biztosan kivezet azon pénzügyi s ezzel kapcsolatban lévő politikai hínárból, mely alkotmányunkat, sőt nemzeti életünket elnyeléssel fenyegeti. Nincs helye a reeriminatióknak, nincs is helye frázisnak, dictiónak ; az országgyűlés ne pazarolja többé a nemzet drága idejét. Ne beszéljünk sokat, hanem cselekedjünk. Legyen vége a dictiónak ott, ahol általa segíteni nem lehet; nyilvánuljon a meggyőződés röviden és szavazással — azután hagyjuk a kormányt dolgozni! Egy képviselő. — Adófizetés és választási jog. A tisztelt jobboldal keresztül erőszakolta a választási törvény 8. §-ának azon határozatát, hogy csak az lehet választó, ki adóját lefizette. Szeretnek a jobboldaliak Angliára hivatkozni. Olvassák el tehát az 5-öt 6, Victoria c. 184. angol törvény 194. §-át, mert abból világosan kitűnik, hogy az angol törvényhozás határozott, a kikötő, hogy adóhátralék miatt senki sem választói, sem választhatási jogától meg nem fosztható — mégpedig sem a parlamenti, sem a municipális választások tekintetébenígy védi az angol törvényhozás egy adótörvényben (mert ez Peel híres törvénye a jövedelmi adóról) a választói jogot, míg a magyar törvényhozás egy választási törvényt aljasitalmáncz szerepére és szab benne oly büntetéseket, melyek egy pénzügyi törvényben sem lennének helyükön, annál kevésbé az adóbehajtással semmiféle összeköttetésben nem álló választási törvényben. Ez az összehasonlítás jellemző. — Külföldi aranypénzek elfogadása az állampénztáraknál. A hivatalos lap közleménye szerint a m. k. pénzügyminisztérium, egyetértőleg a cs. kir. bécsi p. v. minisztériummal, elhatározta, miszerint a franczia, belga, svájczi 5, 10 és 20 frankos úgy, mint az olasz 5, 10 és 20 lírás aranyok valamennyi m. k. állampénztárnál bármely fizetési czimen teljes értékben, vagyis 2 forint 20/a krnyi, 4 forint 5 krnyi, 8 forint 10 krnyi ezüst árban, illetőleg a hasonnemű osztrák-magyar aranypénzekkel egészen egyenlően elfogadtassanak. — Mennyit panaszkodunk pártkülönbség nélkül, hogy a székely kivándorlás évről évre nagyobb mérvet ölt, s az ország legéleterősebb faja a szomszéd Oláhország népébe vesz el, mert vajmi kevesen térnek vissza Moldva rónáiról, s még kevesebben Oláhországból, hol lelkileg, testileg megromolnak, s gyakran csak meghalni jőnek vissza hazájukba. A magyar kincstárnak gazdag pusztái vannak, hol telepíteni lehetne, hanem a kormány hét év alatt nem ért reá e kérdést figyelemre méltatni, míg végre most egyenesen szólítják fel a volt határőrvidékről, hogy a telepítés ügyét vegye kezébe; — erre nézve Pancsováról ezeket írják a »P. N.«-nak: »Ismeretes dolog, hogy még a katonai kormányzat alatt a Duna mentében a víz elgázolása által több mint 100,000 holdra menő földeket nyertek a művelésre; ezen, a legjobb minőségű réti földeken számos telepítvény alapíttatott. Ezen földekből Pancsova közelében (egy fél óra járás) még körülbelül 8 ezer hold van, hol virágzó telepítvénynek volna helye. Számos fölszólamlás történt már, hogy miképen lehetne a székelyek kivándorlását megakadályozni, miután ezen kivándorlások által a haza legszebb népfaját veszti el s most itt az alkalom, hogy Pancsova közelében tősgyökeres magyar telepítvényt alapítsunk. Ha a székely kivándorlást a kormány erre tereli, mert elegendő föld van itt, hogy legalább ötszáz család megélhessen, a nyeremény kétszeres volna, mert először el nem veszti az ország a külföldön letelepítetteket, másodszor nagy politikai nyeremény volna, ha a magyar faj itt a határőrvidéken szaporíttatnék. Amint tudjuk, a miniszterelnök úrnak tudomása van ezen tervről, s mi hiszszük, hogy a kormány mindent elkövet ezen szép eszme létesítésére. Mi az alapítandó székely helységet már elkereszteltük Deákfalvának, meg mindannak. Barátaink nem szavaztak azon meggyőződésben, hogy a megválasztottnak visszavetése esetében a radicálisok közül vagy harminc hívet szereznek meg a mi jelöltünk számára. Mindenesetre szép és örvendetes dolog, de hol a garantia, hogy így történik. S mi szükségünk arra, hogy a radicálisok adjanak nekünk patriarchát; nem tanácsosabb és becsületesebb mód-e, ha a kisebbség által választottat a korona kinevezi ? Bármily oldalról tekintjük is a dolgot, a hibát nem lehet igazolni, amit pedig a zugokban emlegetnek, a hibát mentegetve, az a nyomorultak, de nem az egyház s a nemzet igazhitű harczosainak beszéde. Tanácsoljuk tehát az országos kormánynak, hogy új választást, egy uj eredménytelen komédiát, mely csak a »részeg szent«-nek dicsőségére szolgáland, ne rendeljen el, hanem a legfelsőbb helyen a megválasztottnak viszszavetését, a metropolita-patriarcha kineveztetését, s a jelenlegi úgynevezett nemzeti egyház zsinatnak feloszlatását ajánlja. Budapestről a következő táviratot közli: Stojkovics Arzén püspöknek viselete a felső és legfelsőbb helyen igen rosszaltatik. Választása visszavettetett s a metropolita-patriarcha kineveztetésével egyházi bíróság elé idéztetvén, zárdába küldetik. Hueber kir. biztos Budapestre hivatott. A congressus feloszlattatik. Egy másik közleménye szerint Hueber kir. biztossal Zsifkovits János is Budapestre érkezik. A „HON“ TÁRCZÁJA. WALDFRIED. Regány, Irta Auerbach Berthold. Slarmadik kötet. — Ötödik könyv. (63. Folytatás.) TIZENKETTEDIK FEJEZET. Jó volt, hogy Rolant elkísért minket, mert nekem nem lett volna erőm, e fáradságos útban Bertát vigasztalni, néma elmerülését eloszlatni s merev tekintetét másfelé irányozni. A tanárnak mindig volt beszélni valója, hol azon tájakról, melyek mellett elrobogtunk, hol vonatunk embereiről. Erről majd amarról szólt, ki anyja kényeztetett fia volt és most súlyos fáradalmakat elvisel. Ez volt a második vonat, melyet elkísért; az elsőben vonatvezető volt, és sok mulatságost tudott elbeszélni a nem-harcolók türelmes áldozatkészségéről. Különös kegyében álltak pedig a posta és vasút szolgálattevő emberei, ezek munkaképességéről és kitartásáról valóban csodákat beszélt. Berta alig szólt egy szót is, gyakran csak kezemet fogta. Néha mondá: »Az szeretném a mozdonyt kérni, hogy jobban sürgölődjék, a vonat nagyon lassan megy.« A tanár biztosítá, hogy szerencsénknek tarthatjuk, ha ennyire előre jutunk. Ki tudja, nem halljuk-e mindjárt. Nem lehet tovább, álljunk. Berta egyszer felállt, arcza idegenszerű kifejezést öltött és ő felkiáltott: »Atyám! fogj meg!« »Mi az ? mi bajod van? »Úgy érzem, ki kell ugranom. Nem akarok élni, ha ő meghalt. De bocsáss meg!« mondá ismét öszszerogyva, a »gondolat kínját" nem tudom leküzdeni. Hogyan lehetséges, mikép illik össze a világrenddel az, hogy egy darab ólom egy gazdag, bensőségteljes emberi életet megsemmisít!« Félelmes arczkifejezéssel meredezett Berta; úgy tetszett, mintha bőre alatt halvány lüktető fonalak vonulnának végig. Erre azonban megragadta kellemet [és mondá: »Bocsáss meg, hogy ezt rajtad és mindenekfölött rajta elkövetem. Nem szabad most erőmet a fájdalomban fölemésztenem, ez bűnös, ez önző cselekvény tőlem, és a halált kívánni magamnak, borzasztó. Minden erőm az övé. Nem panaszkodom többé és engedem magamat át a kétségbeesésnek. Ah ! Csak aludni tudnék! A halál álmát egy ember megadhatja a másiknak, de a» egész nyugodt akarok lenni, s csak nem is gondolkodom.« Hátratámaszkodott és szemeit behunyta. Amíg Berta aludt, Rolintnak el kellett mondanom a fejedelemmel való találkozásomat. Ő felvilágosított. Azt mondá, a fejedelem azt hivé, hogy már mindent tudok és csak kedvéért teszek, úgy mintha nem tudnék róla. Nem titok, hogy a fejedelem haragjában magánkívül volt, a miért a parancsnokló tábornok a hirt nemcsak neki, hanem a porosz követnek is meg távirta. Ez nem titkolta el és a fejedelem ezt oly kísérletnek tekintő, melylyel az háta mögött népszerűséget és tekintélyt akar szerezni. A fejedelem gyűlöli a követet mint egy melléje rendelt felügyelőt, ki naponkint érezteti vele, hogy már nem bírja régi fensőségét. Jó volt, hogy a tanár eleve figyelmeztetett, mert— nem tudom az állomás nevét — egyszerre megálltunk. Egy egész napig várnunk kellett és még egynapi járónk volt az ezredesig. Rolint itt-ott alkudozott alkalmatosságért , elrekedt a sok beszédben. Végre vidor arczczal jött vissza. Mint érdes, erélyes embernek sikerült neki egy kocsit szerezni, és a felkapált utakon végig egész éjjel kocsiztunk. Az utakról égő falvakat láttunk. Hány csöndes háztartás pusztult így el. Tekintetünket el kellett fordítani. Összelövöldözött és más falukon hajtottunk végig, melyekben itt-ott pislogott egy kis világosság, és ahol megálltunk a lovak etetésére, fenyegető, koszos tekintettel fogadtak. De a vidék biztos volt, mert mindenütt seregünk hadosztályai szálltak meg. Abba a faluba érkeztünk, hol állítólag az ezredes fekszik. Itt-ott tudakozódtunk utána, de nem találtuk sehol, a legközelebbi faluban van. Oda hajtattunk. Egy ágyú hadoszloppal találkoztunk, és félre állva egy szántóföldön kelle bevárnunk, míg elvonul. Ez rettenetes soká tartott. A szekerek recsegtek, a lovak lihegtek itt mellettünk, és minket majd megemésztett a türelmetlenség. Pedig a tűzzáportól védve ültünk, míg a mienkről az után szállt a pára, mint kiizzadt lovaikról. Rolant leszállt. Tudakozódott a tiszteknél az ezredes után. Nem tudtak róla semmit, ma már hoszszú útról jöttek. Végre tovább indulhattunk. A legközelebbi falu bejáratánál Berta férje ezredének egy katonáját fölismerte. »Él az ön ezredese ?« kérdő Berta. »Igen, tegnap még élt.« »És ma.« »Nem tudom, nem hallottam róla.« Bennem sejtelem rejlett, hogy él. Nem tudtam elgondolni, hogy az erős, izmos ember halott, és bizakodásom segített gyermekemen. Ahhoz a házhoz értünk, melyen a vörös keresztes fehér zászló lengett. Meghagytam leányomnak, hogy a kocsiban maradjon, s ne kérdjen senkitől semmit mig vissza nem térek. Megígérte, de még sem tarta meg; sokat is kívántam tőle. Meglátta férje legényét, rá kiáltott és ez visszaszólt : »Az ezredes úr él, de ?« »Mit, de ?« »Mondják, hogy roszul van.« Beléptünk a házba és kivel legelőbb találkoztunk : Annetta volt. »Légy nyugodt, Berta ! ő él. Megsebesülésének hírére azonnal áttétettem magamat, hogy minden lehetőt megtegyek érte« mondá Annetta. Megölelte barátnéját és azonnal hozzátéve, hogy még nem szabad őt látnunk, a megrázkódást nem viselné el. A tanár kéré őt, hogy legalább őt bocsássa be. Annetta előhívta az orvost s ez megengedte, hogy a tanár a súlyosan sebesültet lássa. Annetta velünk maradt és mondá: »A golyót még nem találták meg. A lövés a szív fölött csak egy vonalnyira hatolt a mellbe. Az ezredes ezredét önállóan, különválva a poroszoktól, vezérelte, és a vetélkedés és kitűnni vágya okozta, hogy vigyázatlanul előretört és a veszélynek kiteve magát. Egy síkon kellett haladnia, hogy egy magaslaton felállított üteget megvegyen, és e közben lőtték meg. Midőn elesett és a halált maga előtt látta, felkiáltott : »A rómaiaknak igaza van, szép a hazáért meghalni. Nem akarok külön sirt, katonáimmal kívánok eltemettetni.« Erre egy időre mit sem tudott. Rövid idő után visszajött Rolant és mondá, az ezredes szemeivel intett neki, beszélni nem tud. Berta ápoló öltönyt kért, hogy legalább a beteg szobájába mehessen. Megígérte, hogy nem közeledik férjéhez. De az orvos határozottan megtagadta. Nem lehet arról jót állni, nem ismeri-e meg a sebesült, ha mindjárt csak lépéséről vagy mozdulatáról. Attól tart, hogy a tanár jelenlétéből már is sejt valamit a beteg, mert oly gyorsan nyitja és hunyja most szemeit. És így várnunk és lesekednünk kellett, s tétlenségre voltunk kárhoztatva. Még egy más barátunkat is találtuk; Arven bárót. Minden magán fájdalmát elfelejtő, fáradhatlanul tevékeny volt és csodásan megifjodott. Már egy óra múlván tovább utazott egy más betegtelepre és nekünk engedte át szállását, hol kinyugodhattuk magunkat. Berta nem akart aludni, de szavamnak engedett, hogy kinyugodja magát erőt szerzendő a még elviselendőkre. Lefeküdt és csakhamar elszenderedett. Álmában gyakran rángott, de tovább aludt. Végre én is elaludtam. Reggel felé egy erős hang fölébresztett. »Bekll hozzá mennem, én megtaláltam őt. Nem Veresláb szava-e ez? Igen, ő volt. Berta is fölébredt és kérdő: »Hol vagyunk ? Még áll a vonat ?« Megmondom neki, hol vagyunk. Csak nehezen tudott eszmélni. Azonnal velünk jött azon házba, hol az ezredes feküdt, és Annettánál maradt. Arról értesült, hogy az ezredes is aludt és Annetta,ki nála virrasztott, állitá, hogy halkan a »Berta« nevet sucsogta; sejtenie kell, hogy itt van. Veresláb félrevont és mondá: »Mind a kettő megvan.« »Igen, az ezredes és Berta.« »Nem, nem! Ernő és Marteika. Az úristen legjobb dajkája a vadgyerekeknek, mondá mindig anyám.« úgy éreztem magam, mint kinek az esze megy. (Folytatása következik.) — Jacobini a pápa bécsi nuntiusa Esztergomból, hol a bibornok-primás vendége volt, holnap Budapestre érkezik és néhány napot itt fog tölteni. A magyar kormány tagjainak a hgprimás fogja őt bemutatni. — Az újvidéki »Szibszki Národ« szerint a hét egyénből álló karloviczi congressusi kisebbség »rémítően« és pedig három szempontból hibázott, hogy" a congressuson nem szavazott. Hibázott először szemben választóival, kik nem azért küldték Karloviczra, hogy »néma halak« legyenek; hibát követett el Gruics Nikánor személye iránt, mert őt elhallgatni nem lehetett czél, s hibázott harmadszor szemben a kormánynyal az által, hogy mint conservativ párt az ismert radikálisok ellenében jelöltét meg nem nevezte. Barátaink — mond a »Szibszki Károd« — három oldalról ütötték magukat arczal. Mi igen tiszteljük — mond folytatólag — Zsivkovics Jánost, igen sajnáljuk azonban, hogy oda nem működött, miszerint ép az ellenkezője történjék Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése július 21. Lapunk tegnap esti tudósítását a választási törvény 7-ik §-ánál zártuk volt be. A 7-ik §. igy hangzik: 7. §. Választói joggal bírnak azok is, kik az 1868. XXVI. t. sz. szerint I. osztályú vagy Il-ed osztályu jövedelmi adó alá eső legalább 700 frt évi jövedelem, továbbá azon állami, törvényhatósági és községi tisztviselők, kik II. osztálu jövedelmi adó alá eső legalább 500 frt évi jövedelem után fizetnek jövedelmi adót. Lázár Ádám eh-hoz két módosítványt nyújt be, miután szerinte ez az első §, mely a 48-ki törvényektől eltérő L új intézkedést foglal magában. Indokolja ezeket az egyenjogúság elvével; módosításai így hangzanak: A 7-ik §. 3-ik sorába 105 forint helyett tétessék 100 és 5-ik sorába 700 forint helyett tétessék 500. A ház szavazat útján változatlanul fogadja el a 7-ik §-t Következik a 8-ik §. tárgyalása, mely így szól: 8. §. A 6. és 7. §§-ban elősorolt esetekben megkívántatik, hogy az említett alapokon a névjegyzékbe felveendő választók már a megelőző évben legalább a fent meghatározott jövedelem után voltak államadóval megróva. Nagy György: Midőn ezen törvényjavaslat törvénynyé válván, alkalmaztatni fog a polgároknak azon ezreire, kiket e törvény választói joguktól megfoszt, nem azt fogják kérdezni és nézni, vajon a t. ház hidegben vagy melegben tárgyalta-e a törvényjavaslatot, vagy olyan hangulatban és modorban-e, hogy az apáthia az ingerültségbe csapongott át, és viszont, hanem azt fogja kérdezni és méltán, vajon azon intenzióknak, melyből kiindult a belügyminiszter és a kormány, midőn a törvényjavaslatot benyújtotta, t. i. azon intentiónak, hogy ezenjavaslat, a 1848-iki 5. t. czikknek magyarázata legyen, megfelel-e törvényjavaslat, vagy nem? Már bocsánatot kérek, többször hallottam a t. belügyminiszter úrtól azon ellenvetést tenni, különösen ezen oldalról jött indítványokkal szemben, hogy azok a 1848-as törvények szellemével összeegyeztethetők nem lévén, már csak azért sem lehet azokat elfogadni. Egész tisztelettel kérdem azonban a t. belügyminiszter úrtól, hogy ha az 1848-iki törvénynek szintén van szelleme,mint ahogy van is, és pedig talán több mint ezen törvényjavaslatnak, a 48-iki törvény melyik részének szellemével hiszi azon intézkedést öszszeegyeztethetőnek, mely e szakaszban foglaltatik? Mert bárhogy magyarázzuk ezt, abban a 48-iki törvénynek szellemét fel nem találhatjuk, és annyi igaz hogy ez intézkedés erőszakos magyarázata az 1848. törvénynek. Azt mondta egyik. képviselőtársam, hogy a törvény szavaihoz nem kell nagyon híven ragaszkodni, mert akkor nem helyesen járunk el, és hogy inkább legislatorius gondolatokhoz kell folyamodnunk, amint méltóztatott magát kifejezni. Én tehát tehát hajlandó vagyok ezen szakaszt csak legislatorius gondolatnak tekinteni, és meg vagyok győződve, hogy a t. belügyminiszter úr csak azért egyezett bele e szakasznak ide való bevételébe, mert tudta, hogy követeltetik annak kihagyatása, és feltette magában, beleegyezni annak kihagyásába és így aztán ezen lesz az, amelyben az első engedményt az ellenzéknek megtenni kész; mert azt ugyan nem hiszem, hogy a kormány kabinet kérdést csináljon ezen a megtartásából. Nagyon jól tudom én, hogy miképen szoktak érvelni akkor, midőn ezen a jogosultsága mellett beszélnek. Azt mondják különösen, hogy így van ez Angliában és hogy így van Belgiumban. Igaz, hogy így van ez Angliában és Belgiumban, de engedelmet kérek, Angliában úgy van, hogy az a ki jul. 31-étől visszafelé egy évig nem bírt azon qualificatióval, amely a censusra megkívántatik, nem jöhet be e választók névjegyzékébe. Ott azonban a szegény adó lefizetéséről van szó és az arra való felszólalás is oly kíméletes modorban történik, hogy amint méltóztatik tudni, tisztviselő (Overseer) június 20-án megjelenvén, felszólítja a választókat, hogy igyekezzenek adóikat július végéig lefizetni. Belgiumban pedig az összes államadóról van szó. De azt kérdem én a t. képviselő uraktól, hogy váljon midőn arról van szó, hogy mielőtt az állampolgárok az államtól jogokat követelhetnek, először teljesítsék az állam iránti kötelességüket, mert ezen az elven alapszik reményem ezen. Tehát midőn arról van szó, vájjon teljes joggal mondhatja-e a magyar állam, hogy minden kötelességeket, melyekkel mint az állam az egyes polgárokkal szemben tartozik, épen oly híven és épen azon mérvem teljesítette, mint az említett két állam t. i. Anglia és Belgium ? Én azt hiszem tehát, hogy csak a polgároktól követelni a legszigorúbb kötelezettségek teljesítését és az államnak felmentve hinni magát azon kötelezettségek alól, amelyekkel a polgárok iránt tartozik, ez nem méltányos, sőt ez nagyon igazságtalan. Alkalmazni csak szigort és nem alkalmazni a jótéteményeket, melyeket azon az államok alkalmaznak, ez nem igazságos. Teremtsenek előbb angol vagy belga viszonyokat vagy teremtsünk mindnyájan mert hiszem, hogy mindannyian egyetértünk és készek vagyunk minden erővel közreműködni azon viszonyok megteremtésére, melyek Angliában és Belgiumban vannak, majd hogyha oly viszonyokat teremtettünk, akkor lesz jogunk Anglia és Belgium példájára szabályozni a polgárok kötelezettségét az állammal szemben. Ezután áttér szónok arra, mennyire sérelmes és méltánytalan ez alkalmazása a magyar viszonyok között. Beszédét a következő tétellel fejezi be. Mindezek folytán arra kérem a t. házat, méltóztassanak figyelembe venni, hogy a 8. §. hivatkozván azon 6. §-ra, amelyben két nemű census alapján álló választókról van szó; miután ezen két nemű census egynemű intézkedés alá nem vehető; miután ezen 8. §. a 48-iki törvényekből-nem csak ki nem magyarázható, hanem ki sem erőszakolható; miután az teljességgel nem illik ide és nem szükséges, arra kérem a t. házat, méltóztassék az általam most indokolt 2. és 5. osztály külön véleményét elfogadni, mely szerint ezen §. egyszerűen kihagyassék. (Helyeslés balfelől.) Horn Ede az e §-ban foglalt megszorításnak sem más okát nem tudja találni, mint azt, mit annak szerzőjéről föl nem tehet: ellenséges indulatot a polgári osztály irányában. Ez irányzatnak nyoma sincs a 48-iki törvényekben, de ha volna is, még akkor is el kellene ezt ma hagyni. Ő Nagy György ellenvetéseit igen alaposaknak tartja, azért a §. kihagyására szavaz. Szilágyi Dezső: Én ajavaslatnak 8. §-át elfogadom és az ezen 8. §-ban kimondott határozatot sem nem tulajdoníthatom a városi elem ellen való ellenséges szándéknak, mint az előttem szólott képviselő, sem nem vagyok azon homályban, melybe t. barátom Nagy György némileg, talán önkénytelenül, magát bebonyolította. Mert én ezen §. alapját egyszerűen és tisztán az 1848. törvény 2. §. c) és d) pontjai kifejezésében találom. Vagy sikerül a t. házat ennélfogva megnyugtatni az iránt, hogy az 1848. törvény 2. §-ának c) és d) pontjaiban felsorolt feltételek közt az, ami ezen §-ban ki van fejezve, benn foglaltatik és ebben az esetben egészen nyugodtan elfogadhatja ezt, mint oly határozatot, melynek semmi ármányos háttere, semmi mellékcélzata nincsen ; ha pedig ez nem sikerül, az esetben megengedem a túlsó oldalnak, hogy ő ezen §-t, mint az 1848-as ellenkezőt tekintse, de ez esetben kérem a túloldalt arra, hogy az 1848. törvény általam felolvasandó