A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-11 / 207. szám
/"Ql - a-. -l/'*" KJB-i\ U Mft 207. szám. XII. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1874. Péntek, szeptember 11. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épütlet földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 írt — kb. 6 hónapra.........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás „A 31 / N“ XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: ~ H W Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Berencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, szeptember 10 Az adóalap apadása. Ha egyenes és fogyasztási adóink jövedelmének kimutatásait nézzük, az eredmény távolról sem fog oly kedvezőtlenül kiütni, mint ha magának az adóalapnak arányait vesszük tekintetbe. Mert a kényszereszközök és a már eddig történt részleges adóemelés következtében az államnak nem csak névleges jövedelme szaporodik, melyből 15 — 25 % adóhátralék slakjában visszamarad, tehát valódi, biztos jövedelmet nem képez ; de ennek daczára csak túlcsigázott költségvetésünknek tulajdoníthatjuk az egyensúly megromlását államháztartásunkban, mert ha hét év előtti tényleges jövedelmeinkhez hasonlítjuk állambevételeinket, nem apadást, hanem 6 százalék emelkedést fogunk észrevenni. Azonban ennek daczára: adóalapunk igen kevés jövedelmi ágban növekedik, a legtöbben apad — ami a bevétel eredményében csak részletes helyi kimutatások részleteiből tűnik ki, de az őszeredményben most még elenyészik, a rendelkezésre maradó, bár apadó jövedelmi források nagyobb mérvű és szigorúbb behajtással járó igénybe vétele következtében. Állambevételi alapunk csak a jövedelmi adó alá tartozó keresetágak egy részében, továbbá a dohány,sóós illetékbevételekben növekedett de ezt is csak kis mérvben tekinthetjük vagyoni szaporodásnak, hanem inkább csak a bevallásoknál,illetőleg becslésnél foganatosított nagyobb szigornak és adóemelésnek;a dohánygyártásban és eladásban történt gazdaságosabb kezelésnek és fokozottabb munkásságnak; nem annyira a sófogyasztás növekedésének, hanem e jövedelmi ág kezelésében behozott reformnak és az illetékek növekedésének, a perek szaporodásának tulajdoníthatjuk. Tehát ezekből adóalapunk növekedésére biztosan nem következtethetünk. A házadóból is több adó jő be, és ebben a fővárosi házak szaporodása a legnevezetesebb tényező, mely az adóalap növekedésére mutat, de itt is a házbér növekedésének és a házadó fokozásának nagyobb szerepe van, mint a vagyonosodás emelkedésének. Legszomorúbb jel azonban adóalapunkra nézve az ipari és kereseti ágak jövedelmi apadása, mert minden fejlődő államban ezek emelkedésével és szaporodásával szokott nőni az adóalap, miután erre a tulajdonképeni földés ház-jövedelem sem fejlődési képessége, sem gazdasági természeténél fogva nem alkalmas, mennyiben a terhet csak a termelési versenyképesség vagy megélhetési (lakás) viszonyok rovására viseli vagy hárítja más jövedelmi ágakra át; nem ezekben, hanem az ipar fejlődésében kell keresni az állami jövedelmek fejlődési alapját. És e tekintetben hazánkban nagyon szomorú jelenségek mutatkoznak. A főváros üzleti és kereskedelmi forgalma nagy mérvben csökken épen azon iparágakban, melyekben hazánk terményeinél fogva, legnagyobb erőt fejthet ki; értem a malom, szesz, sör üzletet. És ezek a vidéken is ennek megfelelő mérvben hanyatlanak. Ha az országban az 1863 —1873 közti tiz évi átlagos becslés a repete termést 850,000 mázsára teszi, és most csak 350,000 mázsát termelünk, míg 1867-ben 1.500,000, 1870-ben 1.800,000 mázsát termelünk , ez a legjövedelmezőbb földiparág nagy hanyatlását, az adóalap csökkenését mutatja. Ha a közelebbi négy év alatt 15 czukorgyár szünteti be működését, ez legalább 600 ezer forint állami adó elveszését jelenti csak e gyárakban, míg a bennök keresetet vesztett munkások adóalapja is tetemesen csökkent. Vagy, hogy speciális, részletes adatokat vegyünk szemügyre, ha látjuk, a soproni kereskedelmi kamara jelentéséből, hogy ennek területe (két vármegye) most szesz adóban 33 százalékkal, ezykor adóban 26 százalékkal fizethető a gyárak kipusztulása vagy üzletének megromlása miatt, kevesebb állami adót, mint 1867-ben, és e hanyatlás nem egy év véletlen eredménye, hanem folytonosan mutatkozó, szükségszerű eredmény: — akkor e szomorú következményt alkalmazhatjuk az egész országra és oly általános törvényhozási, üzleti és hitelviszonyokban kell keresnünk annak okait, melyek okvetetlenül apasztják adóalapunkat mindaddig, míg megváltoztatva nem lesznek. Bizonyítja ezt a budapesti kereskedelmi és iparkamara jelentése is, mert ez is hiteles adatokkal bizonyítja be, hogy a főváros kereskedelme gabnában, sertésben, szeszben, sörben folytonosan apadt, és ha kereskedelmi forgalma 21 millióról 26 millióra növekedett , 1870 óta — ez az idegen áruczikkek szaporodását, a mi eladósodásunkat jelenti, — miután e kimutatásokból az tűnik ki, hogy termelési erőnk apadt, iparunk hanyatlott. Ehez még csak azt az egy adatot csatoljuk, hogy vasiparunk hanyatlása okozza azt, hogy most már 50 millió forintot viszünk évenként külföldre vasárukért, melyek oly szükségnek felelnek ugyan meg, amik a haladás eszközei, de valódi vagyonosságot csak akkor képesek előidézni, ha tőkeapadássalnem jár behozataluk, mert vagy benn állít-tatnak elő vagy oly áruczikkekért cseréltetnek ki, melyek nálunk előnyösen gyártatnak és sem nyersanyagban, vagy tőkeveszteséggel fizetnek ki. Fájdalom! ez reánk nézve nem áll. El bennünk a kötelességérzet, hogy hazánk terheit, jó és rosz körülmények között egyaránt hordoznunk kell; de végre-valahára a törvényhozás és kormány figyelme arra is fordítandó, hogy az ország adóalapja neveltessék is, ne csak igénybe vétessék. — H. S. A „HON“ TÁRCZAJA. A művészet, vallás és a természet Olaszországban. Irta: Castelar Emil. (25. Folytatás.) A lagúnákon. — De a hitnek szüksége van értelmezésre, mely azt kifejtse és formulázza, értelmezésre, hatóságra, mely hirdesse és terjeszsze; hatóságra, egy személyiségre, mely azt képviselje. A hit nem létezhetnék dogma nélkül, a dogma nem tarthatná fenn magát az értelmezés, a magyarázat nélkül, a magyarázat az egyház, az egyház a pápa és a pápa a szt. lélek nélkül, mely vele saját csalhatatlanságát közli. — Azt hiszi ön, hogy az isten egy külön kiváltságos személyt választott ki, hogy azzal az igazságot közölje ? Akkor én nagyobb mérvben vagyok hívő. Én azt hiszem, hogy valamint a külvilág szemléltetésére a látást adta nekünk , hogy e látást nem lehet fölcserélni, vagy helyettesítni semmiféle hatóság által, úgy adta a belső világgal való közlekedésre a lelkiismeretet, melyet ép oly kevésbé lehet fölcserélni, vagy helyettesitni valamely hatóság által. Azt hiszem, hogy mindnyájan látjuk és hiszszük a világosságot és hogy a lelkileg vakok ép oly ritkák és kivételesek, mint a vakon születtek. A lények az általános életben, a bolygók és napok az aetherben, a lelkek az istenben mozognak. De többet hiszek: hiszem azt, hogy a kinyilatkoztatás örök, benső és fokozatos, hogy közegei a bölcsek és költők, kik az igazságot kinyilatkoztatják és a vértanuk, kik az igazságért meghalnak. Csak is így világosodik meg a történelem, emelkedik a végtelenség felé az élet és szilárdul meg a lelkiismeret a valódi igazságban, mint vas a tűzben. Csak is igy érezhetjük magunkat egyeknek minden nemzedékben s emelkedhetünk föl az eszmék felfogására, igy szívjuk be lelkünkbe és szivünkbe az emberi szellemet, így emelkedünk istenhez s igy érintkezik isten bensőleg velünk, igy lehetünk méltó lakói a mindenségnek, igaz fiai az istennek, egyek és ugyanazok a századok egymásra következésében az emberi szellem fokozatos fejlődésével. — Nem érthetek egyet az ön nézeteivel. Ellenkeznek azok minden igazsággal és kedvezők minden tévedésre nézve. Én azt hiszem, hogy az ókorban csak egy nép: a zsidó ismerte az istent s hogy az uj korban egyetlen egy társulat tartja fen és terjeszti az isten-eszmét: a kath. egyház. E két világos régövön kívül, melyek úgy terjednek ki az időben, mint : tejut a térben, csak sötétséget találok, oly sötétséget mely vakit és tetszhalált okoz. — És a többi emberi mű mind kárba veszett volna ? A többi emberi lelkiismeretből eltávozott-e isten ? Mit tartana ön az én eszemről, ha ezt mon- danám: »E tengelícz, vagy e rózsa a teremtőnek köt szeni életét, de nem e haraszt, vagy e bőregér.« A dolgokat isteniekrevagy nem isteniekre felosztva, a manicheismus karjaiba dobjuk a világot s akkor az ördög joggal vitatja el istentől a teremtés egy részét. ' — Ha a népeket választottak és üldözöttekre oszt■ jók, a társadalmat egy zsarnok hatalomnak dobjuk oda, mely borzasztóbb az ókori végzetnél. A légeny, éleny és széneny, melyek külön-külön halált okoznak, egyesülve az éltetőséget képezik. Ne különítse ön el az igaz és jó különböző kinyilatkoztatásait,mert együttvéve alkotják az emberi szellem légkörét. A próféták nem csak Judaeában írtak s nem csak Jordán és Euphrates vizeiből ittak. Írtak ők Indiában és ittak , Ganges vizéből is. Az egyptomi pap és úgy mint a ba-byloni mágus, vagy a persa dualista egyaránt járultak hozzá a zsidó eszmék képződéséhez. Az eszme olyan, mint a tápnedv, mint a vér, mint a föld nedvessége, mint a légkör párája, mint a földgömb folyadékai. Az eszme nem ismer sem nemzetet, sem felekezetet, sem egyházat: a pagodról a gúlára, a gúláról a zsinagógára, a zsinagógáról a királyi lakra, a királyi lakról a székesegyházra, a székesegyházról az egyetemre, az egyetemről a parlamentre száll gyorsaságával a villámnak, mely visszhangzik, világit, gyújt és tisztít. A kereszténységet ép úgy előkészítették Plato párbeszédei, mint Ézsaiás versei; minden emberi fajnak megvan a maga része az általános revelatióban. A görög nép azt hitte, hogy élete egészen eredeti, független minden más emberi élettől, hogy istenei tisztán nemzetiek és háziak és mégis Dianájának templomai voltak Kis-Ázsiában, Bacchusa pedig, mely az élet magasztosultságát jelképezte a mindenségben, azon nectártól ittasult meg, melyet India ligeteiben szűrtek. Midőn a zsidónép távol a pogány törekvésektől elszigetelten oltárai zsámolyához borult s azt hivé hogy ott őrzi istenét, nagy Sándor megzavarta e nép szomorú magányát, magával hozta diadalszekerén a görög istenségeket a phrygiai fuvola hangjainak kíséretében és görög elevenséggel rázta föl a szomorú, mozdulatlan és pantheistikus Ázsiát. A messianizmus nem volt kizárólag a héber, hanem az általános reménység tárgya. Cumae sybillája akkor hirdeté azt barlangjában, a kies tyrrheni partokon, midőn Dániel ujjain számlálta az évek heteit, melyek beteljesüléséig leforgandók voltak. Virgil Pausilippinél, a venyigefüzérrel díszített szilfák árnyában, a habzó hullámok láttára, melyeken bacchusi tánczok közepette a sirenek daloltak, Virgil mondom, Pan pásztorsípjának és szüzek kardalának hallattára, melyek virágfüzérekkel éiték a marha füsttől övedzett oltárokat, hirdette már az emberiség általános megváltását csaknem azon időben, melyben Keresztelő sz. János a bűnbánók durva szőr ruhájába öltözve a pusztában az után könyörgött. Athén művészetével, Róma jogával, Alexandria tudományával ép úgy hozzájárultak a keresztény revelatiohoz, mint Jeruzsálem az ő istenével. Ne legyen tehát olyan, mint a zsidó, ki elmélyedve a bibliai könyörgésekbe, azt hiszi, hogy az emberi nem nem volt képes csak egy vallási eszmével is hozzájárulni a zsidó eszmékhez. Ne feledje a történelem által kézzel foghatólag bebizonyított ez igazságokat. Az istenibb s egyszersmind emberibb kereszténység átölelte az egész bibliát — hozzá csatolva még az evangéliumot. Miért ne csatolhatnék mi is az evangéliumhoz a renaissancet, a bölcsészetet, a forradalmat, mely felszínre hozta a társadalom körében e három keresztény jelszót: szabadság, egyenlőség, testvériség ? Leonardo da Vinci Bachust, és az apostolt, kik az új élet tavaszát jelképezik, egymás mellé festette le képeire. Raphael a görög istennők alakjaiba a keresztény szüzek szent lelkét lehelte. Michel Angelo a sybillák és próféták csoportját egymás mellé helyezte a sixtini kápolna boltozatára. Az emberi szellem olyan, mint a mindenség és, mint az isten ; és az isten, természet és szellem amatőrök háromságát képezik, mely megvilágítja a történelem lapjait. Ne távozzunk el e három határ egyikétől sem. E szavak, ha magukkal nem ragadták, legalább is meghatották társamat. Magam is nagyon fölhevültem szavaim melegétől. Megragadom tehát és megszoktam a fiatal pap felém nyújtott kezét s aztán ott hagytam őt gondolatainak engedve át. Az éj tiszta, csendes volt; az égen csillagok, a tengeren hullámok ragyogtak; tavaszi szellő frissité föl a léget s hozta át a város és vidékének viszhangjait mennyei térésre a lagúnának, melyet igazság felett való elmélkedésre hívott föl. Hogyan maradhat a természet mozdulatlan, derült és ragyogó az emberek vitái és egyenetlenségei daczára is ? — Az uralkodó prágai útjához sok adalékkal szolgál a bécsi sajtó. Már volt alkalmunk figyelmeztetni, hogy ez adatok legtöbbje menynyire irányzatos. A bécsi u. n. alkotmányhű sajtó mindenha nevezetes volt abban, hogy ferdítéseivel s túlzásaival még a legtisztább igazságú ügyet is megzavarja; hogy ne igyekeznék tehát e tulajdonságával élni a prágai ügyekben, amelyek felszíne alatt biztosra senki nem tudja, hogy mi történt. Az alkotmányhű sajtó ferdítései azonban csak kicsinyes tévedések ahoz képest, amit a bécsi klerikálisok komoly képű közlönye a »Vaterland«, produkál. Csak két beszéd az, amelyben e ferdítési mánia kulminál, de hát elégséges magában ez is. Azon fogadtatásról szól a lap, melyben a prágai Hofburg lépcsőzeténél Swarzenberg érsek vezetése alatt részesíté a cseh klérus az uralkodót. A klerikális lap szerint az érsek ez alkalommal így szólt: * Az egyház időről időre üldözéseket szenved, majd véres majd vértelen üldözéseket. Ha még nálunk nem is következett be a véres üldöztetés, az egyház mégis igen sok támadásnak van kitéve, s ha mindjárt diadalmasan fogja is kiállani azokat, mégis félni kell, hogy némelyek ápolása közben hajótörést szenvednek. Hogy ezek száma lehetőleg kevés legyen, ajánljuk az egyházat fölséged utalmába s ez utalom reményében nyújtjuk be hódolatunkat.« Ő felsége az uralkodó a Vaterland szerintre igy felelt: »Ha eddigelé a viszonyok által akadályoztatva voltam is úgy járni el az egyház utalmában, a mint azt szivem kívánalmai sugallták, s ezért nem is szerezhettem érdemeket az egyház körül, mégis tudom, hogy sokat megakadályoztam, a mi az egyháznak többet árthatott volna, mint az a mi hátrányára eddigelé valósággal történt. Ígérem, hogy én a mennyire erőim s a viszonyok engedik, az egyházat ótalmazni fogom.» Perse hogy mindkét válasz tiszta önkényü ráfogás. Legalább alig hihető, hogy Schwabenberg érsek, a ki diplomatának mutatta magát mindenkor, ily beszédet koczkáztasson, ha mindjárt útját nem is állja az, hogy minden beszédet eleve be kellett mutatni a helytartóságnak. Már pedig hogy ez ilyen elmondásába beleegyezzék, s a mi több, hogy az Auersperg minisztérium az uralkodó ajkaira ily választ adjon — pedig tudvalevőleg az uralkodói válaszok már Bécsben elkészültek — az már egy kissé mégis hihetlenebb, semhogy a »Waterland« szép szemei kedvéért valaki felülne neki. — A magyar földhitelintézet köréből a mai »Ref.« a következőket tudatja: A földhitelintézet, mely minden haszonlesés nélkül a magyar földhitel emelésére alakult, eddig papírkamatú jelzáloglevelekkel igyekezett megfelelni a földhitel igényeinek. A külföldi tőke azonban ily kamatú jelzáloglevelek vételére nem mutatott hajlamot s a papírkamatú zálogleveleket csak a belföldön vagy Ausztriában vették. Ezért az összeg, melyet kölcsön adhatott — közel 40 millió — az ország hiteligényeihez képest csak mérsékeltnek mondható. A földhitelintézet tehát, hogy a magyar birtokososztálynak a külföldi tőkét is rendelkezésére bocsássa, elhatározta, hogy oly érczkamatú zálogleveleket bocsát ki, melyek a névszerinti érték után 5 % kamatot hoznak s törlesztés és igazgatási díj fejében összesen 6 ° C -ot követelnek a kölcsönvevőtől. (A papírkamatú záloglevél után törlesztéssel együtt 6,75 százalék kívántatik.) Mielőtt azonban az ily záloglevelek a piaczra bocsáttatnak, szükséges volt az első emissió elhelyezéséről gondoskodni. E végből az intézet pénzügyi igazgatója, Lukács Antal, kiküldetett Németországba, Berlinbe, Frankfurtba, Svájczba, hogy az elárusítás iránt tegye magát érintkezésbe az ottani pénzhatalmakkal. Úgy halljuk, hogy az intézet törekvéseit siker koronázta és September 7-én gr. Lónyay Menyhért és Lukács Antal Bécsben aláírták a szerződést, mely szerint az első több millióra menő záloglevél fix áron átvétetett a bécsi hitelintézet és a jóhitelű és tevékeny Darmstädter Bank által. A további kibocsátások bizományszerű átvétele iránt is történt kötés. De mi volt az üzlet létrehozatalánál s az árkeret megállapításánál a legnagyobb akadály és nehézség ? Az állam romlott hitele. A megingatott államhitel és magas árfolyam, mely az utolsó két államkölcsön engedélyezésénél adatott, visszahatással van az egész Magyarországra s a legjobb hitelű intézetnek is megnehezíti papirosai elhelyezését. Úgy értesülünk, hogy ezen kötésnél 6 és fél százaléknál a folyóvá tett valóságos pénzösszeg után nem kerül többe a pénz, a törlesztést ide nem értve. Ez ugyan nem olcsó pénz, de az adott viszonyok között, midőn a legjobb hitelű földbirtokos is kénytelen 8—12 százalék kamatot fizetni, ha pénzre szorul, a földhitelintézet emissiója mégis csak nevezetes eredmény. S reméljük és kívánjuk, hogy későbbi kibocsátásait olcsóbb kamatra helyezze el, hogy a maga részéről is olcsóbb áron segíthessen a megszorult magyar földbirtoknak.« — A spanyol kormány elismertetése alkalmából a következő érdekes leleplezést írják Madridból — a »legmegbízhatóbb forrásból« az öreg »Presse«-nek. »Midőn előkérettek a megbízó levelek a spanyol követek számára, a miniszterek nagy zavarban voltak, hogy várjon a »köztársaság« nevében állíttassanak-e ki. Lagasta, Ulloa, Alonzo Martinez és Colmenares ellene voltak. Ulloa aztán Radosinszky gróffal, a német ügyvivővel értekezett, aki kijelente, hogy a német kormány nem fogja megengedni a spanyol köztársaság nevében való hitelesítést. Ennek következtében aztán a követek a »spanyol nemzet nevében« hitelesíttettek és papírjaikat Serrano, mint »a végrehajtó hatalom feje« írta alá. (Különben a hivatalos okmányokban e formula használatos:... »a köztársaság végrehajtó hatalma«) Németország először Anglia részéről biztosította magát, azután tudatta Francziaországgal, hogy Anglia meg van nyerve. Az uralkodó Csehországban. Az uralkodó csehországi útjáról még mindig érkeznek részletes adatok, melyek az eddigieket kiegészítik. Gratzenben nagy néptömeg fogadta az uralkodót örömrivalgásokkal, ki szemlét tartott a pályaudvarban felállított lövész testület s számos más egylet fölött, aztán szintén »hoch« kiáltásoktól kisérve hagyta el a pályaudvart. Budweisban a császárt az indóháznál a helytartó Weber báró, a püspök, a káptalan, az öszszes hatóságok és a veteránok fogadták. Miután az uralkodó fogadta a helytartó üdvözletét, Claudy polgármester következő beszédet intézett a felséghez : Engedje meg cs. és királyi felséged nekem mint e város polgárai és lakosai képviselőjének, hogy a város változhatatlan hűségének és ragaszkodásának kifejezést adhassak s méltoztassék e hűség és ragaszkodás jeleit kegyesen fogadni.« Az uralkodó erre igy válaszolt: »A hódolat érzelmei, melyeket ön, polgármester úr, oly legális módon fejezett ki Budweis város nevében, mélyen meghatottak engemet. Szívélyesen köszönetet mondok önnek polgármester úr, a többi városi képviselőknek, valamint kedvelt városom Budweis összes lakosainak.« — Dr. Rzih kerületi főnök Csehország déli része kerületi főnökeinek nevében tartott üdvözlő beszédére igy felelt a fejedelem: »Köszönetet mondok úgy önnek, mint a többi főnök uraknak a hódolat épen most kifejezett érzelmeiért s biztosítom úgy önöket, mint az önök által képviselt kerületek lakóit császári kegyemről.« Erre szemlét tartott az uralkodó a lövészek és veteránok fölött és negyed órai időzés után tovább folytatá útját. Brauenburgban a községi és kerületi képviselet, továbbá a császári és Schwarzenberg herczegi hivatalnokok várták az uralkodót az indóháznál, mely gazdagon volt ékítve. Az uralkodó itt szívélyesen felelt a polgármester üdvözletére. Hasonló ünnepélyes módon ment végbe a fogadtatás Wodman, Strakonitz és Horazdhoviczban. Kőkép ünnepélyes volt pedig Beraunban. A helyettes polgármester, B e d n a r z így üdvözlő a fejedelmet: »A kimondhatlan öröm és hű ragaszkodás érzelmeivel üdvözlöm felségedet a régi királyi város, Béraun kapuinál, mely az 1872-ki áradás alkalmával roppant károkat szenvedett. Ez alkalommal felséged s az egész birodalom jótékony és bőkezű adományokkal enyhítették a nyomort nem csak e városban,hanem a vizár által sújtott környéken is, miért szíveink kimondhatlan hálával vannak tele. Van szerencsém úgy a város, mint a környék lakossága nevében a hit ragaszkodás és hála érzelmeit felséged előtt tolmácsolni és egyszersmind arra kérni, hogy a régi királyi várost és környékét továbbra is legmagasabb kegyében megtartani méltoztassék.« — Az uralkodó erre következőleg válaszolt: »Midőn 1872-ben a pusztító árvíz királyságomnak, Csehországnak nagy részét elöntötte, az innen hozzám érkező hírek mélyen meghatották szivemet. Ennélfogva igen örvendek, midőn önnek szavaiból arról értesülök, hogy az áradás következményei lehetőleg enyhittettek és hogy különösen erős próbára tett városuk szükséges segélyben részesült. Köszönetet mondok önnek és kedvelt városom Beraun összes lakóinak a szívélyes fogadtatásért s biztosítom mindnyájokat császári kegyemről, Hradschin várában a fogadtatás következőkép iratik le: A császári várban a harmadik várudvarban a főlépcsőnél már három órakor összegyűltek az aristocratia, főpapság s főhivatalnokok. Kevéssel az uralkodó megérkezése előtt Schwarczenberg bibornok érsek is megjött A dómban harangzúgás , a nép éljenzése között vonult be 3/6 órakor a király a császári várba; a polgári csapat egészen a főlépcsőig haladt s az előtt sorakozott. A királyt a főlépcső alján a bibornok üdvözölte s szintén vele haladt fel a lépcsőn az ott álló nemességet szívélyesen üdvözölve. A bíbornok az első teremig kísérte az uralkodót. E teremben egyik oldalt a leitmeritzi püspök, a prágai káptalan, a tartományi főpapok, a leitmeritzi apát, az egyetem rectora s az evangélikus lelkészek, másik oldalt a tábornagy Auersperg herczeg, a tartományi biztosok, azonkívül a főbb hivatalnokok állottak. A második teremben a cs. k. titkos tanácsosok s kamarások voltak felállítva. Az első terembe lépve az uralkodó mindenfelé szívélyesen köszönt, a tábornagynak kezet nyújtott s vele nehány perczig beszélt. Azután a leitmeritzi püspökhöz fordult s nehány szót intézett hozzá, valamint futólag a káptalanhoz s a többi főpapokhoz. Ezután a király a második terembe lépett, melynek ajtaja utánra bezáratott. Mintegy tiz percz múlva mindazon férfiak, kik a császár üdvözlésére a várba mentek, elhagyták a termeket. Az alantiakban közöljük a prágai ma megjelent lapok véleményét a múlt két nap alatt történtekről. A »Politik« így ír: Nagy baj az, hogy máris mindenki készen van ítéletével, holott az uralkodó még alig távozott el. Mi nem is követeltük az alaptörvények elintézését s új miniszterlista készítését ily rövid idő alatt. A külpolitika követelményei előtt állunk, s az alkotmányhívek máris érzik helyzetük kellemetlenségét s a sebeket, melyeket rajtuk ellenzékünk ütött. Mi türelemmel fogjuk nézni a csatát, mely pár hét alatt bizonyára véget ér. A »Narodni Listy« konstatálja, hogy a bécsi lapok aggodalma véget ért, miután a császári út katonai jellege bizonyos. Minden lap a fogadtatási ünnepélyességgel, s annak jelentőségével foglalkozik, hogy egyik másik miniszter kiséri-e vagy nem az uralkodót. A »Posez Prahy« panaszkodik azon tapintathiányon, melyet a prágai hivatalos épületek intézői tanúsítottak, midőn a hivatalos épületeket csak német zászlókkal ékítették föl, míg a csehek úgy cseh, mint birodalmi színeket is használtak. A »Tagesbote« a császár által a Prága város feliratát átnyújtott Zellhammer szavaira mondott válaszból azt következteti, hogy a császár az alkotmány alapján áll, s hogy e feleletben nyugszik az út jelentősége. A császár az alkotmány ellenségeit csak egy szóval sem biztatta, hogy a törvényen kívül s a törvényes tényezők mellőzésével bármi óhajaikat elérhetnék. A cseh lapok nyilatkozatairól így a Tagesbote : A «Narodni Listy« kimondja tehát nyíltan, hogy a cseh vezérférfiak reményüket a törvényes jogon nyugvó alkotmány megtörésében, tehát államcsínyben, s igy bűnben vetették. Csa öntudatos hazugság vitathatja el a német osztrák néptől, hogy ő volt mindig a birodalom leghívebb s legerősebb pajzsa, a melyben ennek érdekei leghűbb őrzőre találtak. A »Pokrok« írja: Az alkotmányhű lapok adtak csak annak politikai jelentőséget, hogy Andrássy és Auersperg kisérik-e az uralkodót. A cseh lapok ezt soha sem hitték, s csak a kormánysajtó véleményét közölték, midőn azt írták, hogy a két miniszter eljövetele nem használ az ellenzéknek. A czikk így végződik: Jogaink már rég megnyerték a legfelsőbb elismerést. Teljesítésük és keresztülvitelük nem függ egyik-másik miniszter önkényétől. S azért túl fogunk élni minden oly rendszert s kormányférfit, aki nem azt tartja feladatának, hogy a belbékét minden nép közt helyreállítsa. A Vatican istene. Azt hiszik tán önök, hogy Róma földjén tökéletesen ki van irtva és megsemmisítve a pogányság ? Lakásomhoz közel emelkedik égnek az istenek pantheonja. A katholikus szellem nem elégedett meg azzal, hogy a főtemplom, a keresztény főtemplomok anyjának sorába emelje s mint egy diademet hatalmába kerítse, hanem minden szentek templomává avatta azt. Az ima elhal az ajkakon e templomban. Sokkal több világosság hat keresztül az övön, mely a kupolát koszorúzza, hogysem képes lenne a lélek magát áhitatnak és elmélkedésnek átengedni. A fölszentelt, oltárokkal megtöltött és templommá alakított Cordovai nagy mecset is tiltakozik az újítások ellen s mélyen sóhajt fel régi vallása után, így van ez mindennel Rómában is. Csak átalakult itt a pogányság, de nem semmisült meg. Az év hónapjai s a hét napjai, melyek a hajdani istenségek és császárok neveit viselik, föntartották a régi római időszámítást és a neo-latin népek egyike sem merte elfogadni a franczia köztársaság naptárát, mely, azt lehet mondani, magából a teremtésből van szerkesztve. A téli és nyári naptérítőket a classicus ünnepélyekhez hasonló ünnepekkel üljük meg. Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának ünnepelt mint a supercaliák, a világosságnak vannak szentelve. A római úgy lobogtatja a fáklyát a pápák uralma alatt, mint lobogtatta a császárok korában és a dicsénekek, melyeket hangoztat, nem sokban különböznek azoktól, melyeket hajdan énekeltek. Midőn a pápa hordszékén aranynyal és ezüsttel átvert ruhába öltözve, fején a ragyogó arany tiárával, kezében értékes püspökpálczával, lábainál a bibornokok és püspökök pompázó öltönyü légióival — elhalad a lélek visszaképzeli magát azon napokba, midőn a császárok Syriából visszatérve, magukkal hozák az örök városba kelet pompáját és szokásait. (Folytatása következik.)