A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-14 / 235. szám

vesebbe is kerülnek s olcsóbban eladhatók, mint a mi nagyobb részt kézi munkával készült solid ipar készítményeink ? Hazánkat kizsarolja az osztrák tő­ke s az osztrák ipar. S ha az osztrákok ennek da­czára is elszegényedésről panaszkodnak, ez csak azt jelenti, hogy hazánkat már annyira kiélték, hogy csak kevesebbet vehetnek rajtunk mint ennek előtte. De kormányunknak komolyan fontolóra kelle­ne venni az ország helyzetét. Neki kötelessége meg­akadályozni azt, hogy a szomszéd állammal oly szö­vetségben legyünk, melyben Ausztria a kizsákmá­nyoló, Magyarország a kizsákmányolt. E feladatot a vám és kereskedelmi szövetség felbontása s a magyar pénzérték alkotása által teljesítheti. Mindkét irányban most van itt az idő a kedvező siker elérésére. A vám­­szövetség tíz évre köttetett. A tíz év ma holnap le­jár. Ha kormányunk a szövetséget fel nem mondja, az ország romlására újabb tíz évre változatlanul fenmarad. S a­mi a magyar pénzérték megalkotását illeti, e tekintetben is most léphet fel e kormány a legeré­lyesebben. Az új kölcsönből elegendő eszköz áll ren­delkezésére, a­mint ezt már pár nap előtt kifejtet­tük. Nézetünk viszhangra is talált csaknem az ösz­­szes hazai lapokban. De nem hagyhatjuk itt észrevé­tel nélkül az Ung. Lloydnak e tárgyban írt czikkét. Nevezett lap azt állítá, hogy míg a valuta helyre­állítva nincs, önálló magyar bankot nem lehet fel­állítani. Az »Ung. Lt.« okoskodása alaptalan. Helye­sen hivatkozott ezzel szemben már régen Kossuth az angol és skót bankrendszer példájára, melyek azonos vámterületen is különböző fizetési eszköz le­hetőségét bizonyítják. De feltévén azt, hogy az egy­séges vámterületen a fizetési eszköz különböző volta a pénzforgalomra zavarólag hat, hát kénytelen-e Magyarország megtartani a vámterület közösségét ? Egyáltalában nem, sőt a vámszövetség felbontását mélhatlanul megkívánja a hazai ipar érdeke, de más közgazdasági és kivált pénzügyi okok is sürgősen követelik azt. A magyar jegybank felállítására nézve tehát a osztr. pénzérték disagiája nem képezhet akadályt, mert ha közös vámterületen a kettős érték zavart okozhatna isza pénzforgalomban, de külön vámterü­leten önálló magyar pénzértékkel nagyon jól megle­hetünk. Nekünk nem az osztrák érték helyreállításá­ra, hanem magyar pénzérték alkotására kell töreked­nünk. S ha e végből vámterületünket is önállóvá tesz­­szük, azzal csak a kincstárnak és hazai iparnak te­szünk jó szolgálatot. A­mi pedig azt illeti, hogy ennek következté­ben az osztrák papírkirályok némelyike kénytelen lesz leszállni trónusáról, ez még nem olyan nagy baj, hogy e miatt kétségbe kelljen esni. Hiszen maguk a bécsi szaklapok is elismerik, hogy e nagy bankárok csak nagy szédelgők, s ők sem méltók jobb sorsra mint a kisebbek. Nagyon alkalomszerűnek tartjuk ezt most fel­említeni, midőn a távsürgöny hírül hozta, hogy a bankakta helyre lett állítva. Az adtót épen a bankárok érdekében függesztették fel. S ha megengedhetőnek tartják most a helyreállítást, ez csak azt bizonyítja, hogy a­ bécsi bankárok érdekeit is kevésbé fogja sújtani az, ha Magyarország most önálló bankrendszert létesít, mint sújthatta volna akkor, midőn az aktát felfüggesztették. Az actó helyreállítása hazánkra nézve egészen közönyös, ha kormányunk nem feledkezik meg arról, hogy Magyarországon önálló bankot kell létesítteni. De ha erről meg­feledkeznék, akkor nagyon is közel­­ről is érdelkelhet az, vájjon az acta helyre állittatik-e vagy is az, vájjon az osztrák bank nagyobb vagy kisebb jegytartalékkal rendelkezik-e ? Mert ha helyre állit­­tatik az acta, vagy­is, ha a bank ezüst váltóra nem adhat ki papírpénzt, akkor jegytartaléka könnyen le­olvadhat annyira, hogy a discontot kénytelen felemel­ni, s ránk nézve nem mindegy az, várjon a bankból 41/2 vagy 5—6°/6-on kapunk-e pénzt? De ismételjük, most az osztrák bank belügyei, minek az adtó helyre­állításának kérdése is, csak a lajtántúliak kérdése, a mienk a nemzeti bank fel­állítása, magyar pénzérték alkotása és a vámszövet­ség feladása. A modern gyógytan fejlődése. (Két czikk.)­­ A félművelt vagy épen nem művelt embernek nevezetes sajátsága az, hogy sokkal jobban szeret hinni valamiben, mint tudni valamit, sőt ha kényte­len-kelletlen a sok hallás után ráragad is va­lami tudás, mindig hajlandó egy kis mellékajtót nyitva tartani a kétkedés számára, vagy valami tet­­szetfelettit keresni olyan dolgokban, melyek nagyon is természetesek. Különösen áll ez az orvosi tudo­mányokkal, s a gyógykezeléssel szemben. Miután hazánkban — fájdalom! — a nép nagy része mű­veltség dolgában a fentirt categoriákhoz számítható, általában állíthatni, hogy a többség nagyon hajlan­dó, ha beteg, magát minél erősebben bolonddá té­tetni, s sokkal többre becsüli a kuruzslót az orvos­nál, és ráerőszakolja magára, hogy »Lári néni« job­ban meg tudja gyógyítni a sebet, mint akármely hí­res sebész, s Dal-Cin asszony magasan áll Balassa fölött. S mi ennek oka ? Az, hogy hívőket szerez a nem orvos által elért egyszeri történetes siker az illetőnek azért, mert nem tanult! Lám, az orvos, — mondatik gyakran — nem volt képes ez vagy amaz beteget meggyógyítni, míg az, a­ki nem tanult semmit, meggyógyította. Az nem tűnik fel, ha az orvos mutat fel gyógyeredményt — hiszen mesterséges — de ha a beteg története­sen épen akkor gyógyul meg a váltólázból, mikor Y­­ur neki levelet küldött, (mert az a neme is van a váltóláz gyógyításnak, hogy a kuruzsló egyszerűen levelet ir az illetőnek, kit soha sem látott,) az csuda s a csudák tetszenek annak a publikumnak, mely csak hinni szeret, de tudni nem. íme, milyen régóta jár ide a doktor — sóhajt egyik-másik jámbor né­niké — s nem képes meggógyitani a gyermeket, most én veszem elő, s két fehér dhamomilla golyócska elűz tőle minden bajt. Nem egyszer hallottam azt mondatni, hogy az orvos és a katholikus pap nagyon hasonlítanak egy­máshoz annyiban, hogy mind a kettő szent homály­­lyal van körülburkolva. Lehet, hogy igaz volt ez va­laha, s lehet igaz ma is az orvosok egynémelyikére vonatkozólag, de tagadom, hogy a modern gyógytan­nak, mely nem elvekből indul ki, hanem az élettan és a természettudományok alapján áll, mely magá­nak is helyet vindikál a természettudományok sorá­ban, szüksége volna bármely csekély mérvére is a mysticismusnak. Az orvos, ki ki meri mondani, hogy saját szerei közül nem egy alig megbízható; ki nem titkolja, hogy a betegségek egy nagy része orvosszerek adagolását nem teszi szükségessé; ki képes és megmeri ma­gyarázni értelmesebb betegének gyógykezelése modo­rát ; ki megvizsgálja a beteget természettani utón, s a betegség lefolyásáról mikroscoppal, stethoscoppal, vegytani vizsgálattal szerez magának biztos tudomást, ki nem fél világ elé bocsátani tudományos irataiban nézeteit, még azokat is, melyekről kimondja, hogy csak azért vannak így felállítva, mert a tudomány mai állása n­em képes biztosabbat nyújtani: az az or­vos nem szükségli az obscurantiát, annak nincs szük­sége arra, hogy a beteg azt higyye, a­mit meg­fogni képtelen, nincs szüksége arra, hogy egy kis czukor galacsinnak fontoskodó arczc­al gyógyerőt tulajdo­nítson, egy szóval nincs szüksége a beteg részéről spi­rituális kedély hangulatra. Hogy a »mundusvult decipi, ergo deczipiator« elvét alkalmazó charlatánok ma is nagy számmal nyüzsögnek, az tény. De ki ennek az oka ? Maga a közönség. Nem hogy utána járna a dolognak, a­mi­ben kétkedik, nemhogy felkeresné a forrást, melynek italával magát fölvilágosíthatja, hanem lerázza ma­gáról még ott is az orvosi tudománnyal valami össze­köttetésben levő dolgok megismerését, hol azt úgy­szólván a fülébe rágják. Bárminő nagy tisztelettel viseltessem is parlamentünk iránt, nem nézhettem soha megbotránkozás nélkül azt a nagy zajt, azt a zúgást, és a visszatetszésnek sokszerű kifejezését, melylyel a t. ház fogadta bármelyik orvos-képviselő beszédét, ha az szakdolgokról szólott, holott a fran­­czia senatus türelmesen végig hallgatta Dumas ve­gyésznek a homoeopathiáról tett kis ujjnyi vastag jelentését, sőt többször tetszése kifejezésével szakí­totta félbe azt. Nálunk e tekintetben nem ázsiai, hanem ausz­tráliai állapotok vannak. Ott az orvos pap és va­rázsló egy személyben, s az ős­tudomány szerint minden betegség varázslás folytán támad. Van pedig külső és belső betegség a szerint, a­mint a be­teg kivü­l, vagy belöl érez fájdalmat. Most ha a ma­­lag belső fájdalmat érez, oda megy hozzá a pap, a fájdalmas részen testébe harap, és mindaddig vért szop ki, míg a beteg eny­hülést érez. Az ausztráliai elmélet e műtétet a varázs kiszopásának nevezi, tényleg pedig nem történik egyéb, mint hogy a pap, orvos köppölylyé változik, s vérelvonást eszközöl a beteg testéből. — Ha a malagnak tagszaggatásai vannak, (rheumatismus), akkor a beteg részei először megnyomogattatnak, megkenetnek, hogy boszorkány mozgásba jöjjön, s aztán, ha ez megtörtént, a már kifelé induló boszorkány egyenletes dörzsölés által f­elyzetik. Ezt a mi nyelvünkön passiv testgyakorlat­­?­­nak hívják, s mindent megtesz az ide való orvos is, a­mit az ausztráliai, csakhogy a boszorkányról nem beszél. Tehát az eredmény az ausztráliai orvos meg az élettan alapján álló modern orvos kezelése sze­rint ugyanaz. Mindegy, akár fehér czukorgolyócskát szed a tü­dőlákos beteg, akár nem hasonszenvi gyógyszereket vesz be: az eredmény ugyanaz : ha a láb az egész tüdőre kiterjed, elhal a beteg, ha csak kis részletre, megmarad. Ez az, a­mi a lab­us közön­séget félre­vezeti. A tudománynak nem lehet krité­­riuma a siker. Hiszen a betegek legnagyobb része minden gyógykezelés nélkül is meggyógyul. Ez tény, és ma tudományos alaptétel, s ennek bebizonyítása az, de csak is ennyi, a­mit és a­mennyit az orvosi tudomány a homoeopathiának köszönhet. A gyógytan mint minden tudomány a világon, a folytonos ellentétekből fejlődött ki. Mint az állam életben a rectio és democratia hullámzása végre az alkotmányos monarchiát mint minden érdek kielégí­tésének legalkalmasbb formáját létesítette, úgy a gyógytanban is a szellem és az anyag folytonos har­­c­a hozta elvégre létre a mai, a természettudomá­nyok alapján nyugvó gyógytant. Itt is folyt az ellen­tétek harcza sok ideig, természetesen a művelődés stádiumai és a divat elhatározó befolyása alatt, míg végre elértük a mai állapotot, melyben legalább az irány, melyben a tovább haladás történik, biztosan helyes, már egyedül igaz a világon: a természet örök törvénye. A gyógytan fejlődésében főszerepet a Spiritua­lismus és materialismus váltakozása játszik. E válta­kozás jelensége már a humorai és solidar pathologia felállítása, mikor is a test folyékony vagy szilárd al­katrészei tétettek különösebb vizsgálat tárgyává, képviselvén a tömör részek a szellemet, a folyéko­nyak az anyagot. Ezt különböző elméletek követték, melyek szerint majd a görcsök, majd a gyomorbajok stb. vétettek fel minden betegség okául, mely utóbbi elmélet idejében a »romane et clysterum dare« ter­mészetesen fő fő orvosszer gyanánt szolgált. Majd a csak alig bölcsőjéből kilépett vegytan létetett a gyógy­tudomány alapjává, s daczára annak, hogy az orvosok az egyes elemeket sem igen ismerték, mégis a betegségeket úgy magyarázták, mint a­melyek a testben létező valamely vegyelem pl. az elény kevés vagy sok voltának következményei. Hiában emelte föl szavát a nagy tudományu­sn­ál, ki a­z élettan alap­jára kívánta már ez időben­i tudományt építeni. Szavai elhangzottak a pusztában, s a chemismus di­vata csak akkor kezdett ismét letűnni, midőn pon­­traerja a vitalismus elmélete feltűnt. Ezután a természetbölcseleti iskola ragadta meg a vezérszerepet. Természet­bölcselet ! A legnyomorultabb és legképtelenebb ve­gyes házasság; több: nemes alliance ! Egyesítése a képzelődésnek a tényekkel, a természet törvényeinek a philosophia dogmáival. Ez iskola követői a beteg­séget egy láthatatlan lénynek tekintették, s annak jelenségei szerint az állatországból vett különböző hasonlatok nyomán osztályozták, pl. a megromlott gyomort kérődző tehénhez hasonlították. Azt mond­ták, hogy a betegség nem egyéb, mint a test élődije, mely az élettel dühösen harczol, s e harcz kimenete­létől függ a beteg élete, vagy halála. Nem gondolták meg, hogy ez élődi lény, mikor a test ellen harczol, saját maga ellen viv, s annak halála az ő halálát vonja maga után. Dr. Osváth Albert, vát-szlavonországi tagok helyébe az innét választott póttagok, s pedig választatásuk rendje szerint, lép­nek. A kongressusi bizottság jegyzője a nemzeti tit­kár. Határozathozatalra az elnökön kívül három tag jelenléte szükséges. Az ügyrendet e szervezet ha­tárai közt maga a bizottság állapítja meg a jóvá­hagyás végett a kongressus elé terjeszti. XXII. A kongresszusi bizottság hatásköréhez tartozik: a) A kongressusi tanácskozás számára javasla­tok előkészítése. b) A kongresszus által hozott s legfelsőbb jó­váhagyással ellátott s a kongresszusi bizottság hatás­körébe vágó szabályok s határozatok kihirdetése s végrehajtása s az e normák szerint alkotott közegek ellenőrzése. c) Pályázati hirdetés útján s kimutatott képe­sítettség alapján a szerb nemzeti egyházi alapok s alapítványok főigazgatójának, továbbá minden ügy­védi,gazdászati, számviteli és pénztári hivatalnokok­nak, mind az alapokhoz, mind az alapítványokhoz, mind az egész metropoliát illető intézetekhez meg­választása ; ép úgy az ő dolga ezeknek hivatali áthá­gás, hanyagság esetén, mely fegyelmi eljárás által mutatandó ki, vagy a bünfenyítő bíróság ítélete alap­ján való elbocsátása. Az elnök rendeli ki az időköz­ben szükséges helyetteseket, ő nevezi ki s bocsátja el a kezelő-, irodai s szolgaszemélyzetet a fentebbi határozatok értelmében. Elbocsátás esetén az utób­biaknak joguk van a kongressusi bizottsághoz való felebbezésre. d) A kongressusi bizottság vezeti a felügye­­letet az egyházi javak felett, ide számítva az alapok, alapítványok, intézetek s zárdák javait is, vala­mint azokat is, melyeket a metropolita­ patriarcha és a püspökök kezelnek. E czélból időnként biztoso­kat küldhet a helyszínére. e) A kongressusi bizottság hagy jóvá kölcsö­nöket azon tőkékből, a­melyek nemzeti egyházi ke­zelés alatt állanak, a jogügyész ajánlata alapján s pupillaris biztosíték mellett. A kongressus idevágó­­lag szabályzatot fog kidolgoni a kölcsön kiszolgálta­tása körüli eljáráshoz, s az ő felsége elé fog jóváha­gyás végett terjesztetni. Addig is, míg e szabályzat életbe lép, a kölcsönjóváhagyásra nézve az eddigi szabályok irányadók. f) A kongresszusi bizottság hagyja jóvá a rend­kívüli szükséglet elodázhatlan kiadásait, a kongres­szus által jóváhagyatott előirányzat alapján. g) A kongressus revideálja a számvevőség ál­tal megvizsgált számadásokat minden a kongresszus hatásköre alá tartozó alapok, alapítványok, intézetek és zárdák részéről. h) A kongresszusi bizottság zárja le a zárdák és tanintézeteknek a számvevőség által előzetesen jó­váhagyott számadásait. XXIII. A kongresszusi bizottság évenként ja­nuár, ápril, juli és október első hétköznapjain ül a metropolita patriarchs székhelyén össze. r­endkívü­li üléseket a szükség szerint az elnök hirdet. Az ülések jegyzőkönyve a m. kir. minisztériummal nyolcz nap alatt közöltetik. XXIV. A kongresszusi bizottság minden ülés­szakban jelentést terjeszt a kongresszus elé működé­­déséről s jegyzőkönyveit megtekintés végett be­nyújtja. XYV. A kongresszusi bizottság elnöke s tagjai a kongresszusnak felelősek. Kötelezvék, minden ál­taluk okozott , hanyagságuk által előidézett kárt megtéríteni. A kártérítés csak rendes per útján igé­nyelhető. XXVI. A kongresszus a metropolita s a szerb patriarchaság székhelyén ülésez. XXVII. E kongresszusi szervezetet csak a kongressus módosíthatja, ha az összes kongr. tagok két harmada abba bele egyez. XXVIII. Az augusztus 10-ről kelt kegyel­mes k. leirat által megerősített 1865-ki kongresszusi szabályzat azon pontjai, melyek e szervezettel ellen­tétesek, nem érvényesek. Átmeneti intézkedések. XXIX. Hogy a congresszusi bizottság hivata­los működését megkezdhesse, időközben időleges utasításán kívül a szükséges jogügyi, számviteli,­s pénztári hivatalnokokat megfelelő fizetéssel a nemzeti alapból rendeli ki. XXX. Ezután a szerb egyház nemzeti alap­igazgatóság , a metropolitai asszisztens működése e szervezet XXI. czikke szerint megszűnik, s a nekik a zárszámadások alapján az alapokat, javakat, letéte­­ményeket, melyeket kezeltek, a kongresszusi bizott­ságnak, vagy az ez által meghatározandó egyének­nek rendes leltár mellett át kell adniok, számadásai­kat azonnal lezárolniok s a kongresszusi bizottság­nak átadniok. A leltár egy példányát a kongresszusi bizottság a magyar kir. vallás- és közoktatásügyi mi­nisztériumhoz terjeszti föl. XXXI. A kongresszusi bizottság javaslatot ter­jeszt a kongr. elé a XXH. czikkben fölemlített hiva­talnoki kar s annak fizetése iránt. XXXH. czikk. A kongresszus feladata az 1868. aug. 10-től kelt kir. leiratban s az 1865. kon­gresszusi szervezetben jelzett, de még ki nem dolgo­zott javaslatokat, és pedig J. B. §-ok, szerint a püs­pökök javadalmazásáról; továbbá J. Gr. 28. §. és V. 5. §. szerint a kolostori papság fizetéséről s a kolos­tori javak kezeléséről — kidolgozni s a kongresszus elé terjeszteni. A vidék, Csanádmegye e hó 6-án tartó évnegyedes közgyűlését, melynek főtárgyát a felolvasott alis­­pányi jelentés tette. E jelentés szerint a községi ügyek nagyobb részt rendbehozattak; az adóhátra­lék a szerencsétlen évek daczára év végén nem fog többet tenni 800.000 írtnál; a népoktatás szépen (de hogy ?) haladott elő s jövőre még nagyobb emelke­dés remélhető; a közmunkaváltság nem foly be kellő arányban, de a befolyt összegből sok javítás eszkö­zöltetett az utakon. Az egészségügy igen jó, a pénz­tári kezelés tiszta, a tisztikar munkássága kielégítő, a választás iránti érdekeltség kevés. A »Maros«, melyből e nagyon is általánossá­gokban szóló jelentést vesszük,­­ hogy Bomár püs­pök úr két tanyai iskola helyéül egy-egy hold földet adományozott. Örömmel jegyeztük föl, bár többet is jegyezhetnénk föl. Ung megye e hó 7-én tartott közgyűlésében­­az »Ung« tudósítása szerint, a bizottsági tagok meg­választására új kerületeket állapított meg, mivel 1871-ben azt a hibát követték volt el, hogy 18 kerül­­etben páratlan számú tagokat választottak. Ugyan­ez ülésen a jövő évi budget 8584 írtban állapítta­to­tt meg, a méter­ mérték behozatalát illető s a sta­tisztikai bizottságra vonatkozó kormányrendeletek sikeresitésére bizottságok neveztettek ki. Ugyan e lap szerint több kath. család gör. kath. hitre tért a miatt, mert Bugyis András plébá­nos a szegényektől igen magas stólát szed. (Ad majo­rém­ Dei glóriám?«) Ugyane lap közli Szamos-Újvár városának a belügyminiszterhez intézett föliratát, melyben ki­jelenti, hogy eddigi autonóm helyzetében kíván megmaradni. A város mintha fölirat tudósít, 1,200000 frt törzsvagyonnal s 70000 frt jövedelemmel bírván semmi állami segélyre nem szorul. Többi érvei közül kiemeljük a következőket: »Városunk egy magában álló elszigetelt pont, idegen ajkú nemzetiségnek közepette, melyet nem csak nyelve, hanem a magyar állameszme irányában elfoglalt állása és túlnyomó többségének politikai magatartása szinte áthidalhatlanul elválaszt tőlünk. Ezen isolált állásban városunk mindeddig egy ne­mét teljesíté az állami missiónak, védelmezője és ter­jesztője volt a nemzeti kultúrának, szóval érzelem­mel, tettel ápolója állami és nemzetiségi érdeke­inknek. A hazafias önérzet, a híven teljesített köteles­ségek teljes nyugodságával tekinthetünk városunk­nak csaknem két évszázados múltjára és jelenére, mert nem találtunk benne egyetlen oly mozzanatot sem, mely által bármi tekintetben eltértünk volna az említett iránytól. Bár magunk is származásra nézve a magyartól különböző faj gyermekei, soha nem űrtünk nemzetiségi politikát, mindig hű gyermekei, odaadó hívei valánk a magyar álllamnak, a­mely bennünket kebelébe fogadott. S hogy ezt eredménynyel tehetők, hogy váro­sunk sajátos állásában hasznos szolgálatokat tehet­ a magyar államiság ügyének, azt legfőként törvény­­hatósági önállóságának köszönhetni. Ez által őrizhe­tő meg városunk állandóan magyar jellegét s ennek elvesztése által nemcsak az őt közvetlenül környező idegen nemzetiség túlsúlya által vetkőztetnék ki ma­gyar jellegéből, de sőt azon anyagi és szellemi té­nyezők is, melyekkel városunk a helyzete s lakóinak hazafias érzülete által kijelölt missiót eddig képes vola teljesíteni, egészen ellenkező czélokból, legma­gasabb állami érdekeink rovására zsákmányoltatná­­nak ki. Törvényhatósági önállóságának megsemmisí­tése nemcsak minden politikai jelentőségétől s fela­data teljesíthetésének eszközeitől fosztaná meg váro­sunkat, hanem a természetellenesen összeolvasztott ellentétes elemek heterogeneitása folytán jelentékeny súrlódásokat fogna azok között kifejleszteni, melyek főleg a rendes közigazgatás érdekeinek idéznék elő­­érzékeny sérelmét. Biharmegye renegát, (elfáradni készülő) helységeinek monográfiáját közli »N.-Várad”. Az eddig közlöttek Almosd, Bagamér, Derecske, Erse­­lind, Gálospetri, Hajdu-Bagos, Hossin-Pályi és Kaba Mind régi helységek s másik 8 társukkal a »Hajdú­­megyébe« lennének bekebelezendők. Várad városa e hó 8-án tartá közgyűlését, melynek közérdekű tárgyai: a közoktatási miniszter azon fölhívása, hogy a város a kész gymnasiumi épü­­­­letet vegye át. Dr. Grosz Albert indítványa, hogy a város tűzzön ki jutalmakat jelesebb iparos tanon­ , ezek részére. Ez indítvány el­fogadtatván, Teleszky­­ István elnöklete alatt bizottság neveztetik ki sike- ■ ritésére.­­ Szászsebesszéknek a »Kelet« szerint Octo­ber 5.én tartott bizottsági gyűlésében éles harcz fej­lődött ki a szászok és románok közt a területi ren­dezés tárgyában. A szászok a készítendő feliratban egyszerűen kijelentetni akarták, hogy a területrende­zés ügyében illetékesen csak a szász nemzeti egye­tem tehet javaslatokat. E szándékukkal azonban tel­jes vereséget szenvedtek, a székgyűlés ugyanis hosz­­szú vita után megállapított feliratában kijelentette,­­ hogy a szék fenállását jövőben is a házipénztár fel­állításával nem csak lehetségesnek, hanem szüksé­­­ gesnek is tartja, ha azonban e kívánságuk teljesítése­­ betölthetetlennek látszanék, nincs kifogásuk ellene, hogy e törvényhatósággal Szászváros és Szerdahely­­szék a törvény által meghatározott utón egyesíttes­­­­sék, a­mennyiben ez által a Királyföld önállósága­­ nem volna veszélyeztetve. A szászok e felirat ellen egy utólagos kísérletet tettek azon javaslat által, hogy a feliratban fejeztessék ki, miszerint a törvé­­­­nyes út alatt a szász nemzeti egyetemet értik. Sza­­vazás alkalmával e javaslatuk is megbukott. Esztergom városnak oct. 8-án tartott közgyűlésében a következő nevezetesebb tárgyak fordultak elő: a statistikai bizottság megválasztása Kollár Antal polgármester elnöklete alatt, a belügy­minisztérium azon határozatának tárgyalása, mely megengedi, hogy a prímástól a városi szűkölködő la­kosságnak kölcsönül felajánlott 20 ezer forintra nézve a város garanciát vállalhasson; a tanügyi bi­zottságnak a miniszteri leirat folytán tett amaz in­dítványa, hogy vidéki műegylet és muzeum alakí­tása iránt a nagy közönség felszólittassék, elfogadta. Hevesmegye székvárosának kérdésében a »Gyöngyös« saját városa mellett két érvet hoz fel; agyi két maga, másikat Borsod részéről; az első igy hangzik: A hevesmegyei székhely absurdumát az ország­gyűlés is egy időben már beismerte, midőn a megye lakosait azon rettenetes, fárasztó úttól és költségek­től, melyekkel az Egerbe való vándorlás egybekötve volt, akkér mentette föl, hogy Gyöngyös városában egy törvényszéket állított föl. S hogy most a megye közönségét ismét azzal sújtsa a mitől előbb fölmen­tette : lehetetlen még gondolni is ! Borsod részéről pedig a következő érveket idé­zi: De vájjon Borsod fizesse-e meg az árát annak, hogy Heves megye székvárosa, a terület­rendezés szembeszökő gúnyjára épen Borsod határszélén van s jövőre is ott hagyatik (?) Vájjon mi legyünk-e ar­ra kárhoztatva, hogy ez abnormitás enyhítése végett népes és vagyonos községeink megfelelő kárpótlás nélkül elszakittassanak tőlünk, a helyett, hogy Heves­megye székhelyének okszerű megváltoztatásával ma­ga az abnormitás alapja elenyésztetnék. Sopronmegye Pinye helységéből a követ­kezőket írják a »Sopron«-nak: »Mai napon közsé­günk lakói örömre virradtak fel. Főméltóságu her­­czeg Eszterházy Pál magasztos lelkű főispánunk já­rásbeli szolgabiránk kíséretében megjelent közsé­günkben, hol a tűzvész okozta romokat megtekint­vén, a község házába jött, s a szerencsétlen lakossá­got vigasztalva, a legszegényebb, rögtön segélyre szo­rultak közt 200 frtot személyesen kiosztott. Mily ha­tás volt ez a szegény kárvallottakra, kik a magas főur iránti kegyességnek szóval nem voltak képe­sek kifejezést adni, hanem örömkönyeket hullattak. Ő herczegségének ezen erényes tette oly ked­vező hatást gyakorolt az egész lakosságra, miszerint elmondhatjuk , hogy a hazafias érzelmű nemes her­­czeg főispánunknak emléke örökké áldásban ma­­radand. Mohácson, mint a Pécsi figyelő írja, a törvény hit megtartása mellett történt meg a megyei bizott­sági tagok megválasztása. E lap azonban kikel a vá­lasztásra jogosultak közönye ellen, kik a bizottsági üléseken igen csekély számmal szoktak megjelenni, míg az izraelitákat e tekintetben előnyösen emeli ki. Nógrád megye törvényszéke ügyében, mely az Ellenőr hasábjain élesen volt megtámadva nagy restantiai miatt, nagy vezérczikkben tör lándzsát a Nógrádi lapok. Védelmében fölhozza az ügyiratok roppant és a bírósági hivatalnokok igen csekély szá­­­­mát, különösen a segéd személyzetét, mely annyira csekély, hogy a tisztázással többek között két rabot is kell foglalkoztatni. Azt azonban e lap is bevallja, hogy a törvényszék úgy a­hogy van, tovább nem ma­radhat. Székesfehérvár városa e hó 6-án tartotta rendkívüli közgyűlését, melyen legelőször előterjesz­tetett s felolvastatott a magy. kir. közoktatásügyi mi­­niszernek, a folyó évi júniusi közgyűlésen megalkotott reáliskolai 9-es bizottságra, valamint ennek fölterjesz­tett alapszabályaira vonatkozó leirata. (A leirat tu­domásul veszi a 9-es bizottság megalakítását, s egyút­tal a bemutatott alapszabályokat némi módosítások­­­­kal helybenhagyja; a leglényegesebb módosítások ab­ban állanak, hogy a bizottság tagjait mindenkor a­­ közgyűlés fogja megválasztani, s hogy a reáliskolai igazgatóság ez évenkénti költségirányzati javaslatot nem a tanév elején, hanem rendszerint annak végén benyújtani köteles; a többi módosítások csekélyebb jelentőségűek.) Ennélfogva az elnöklő főispán hatá­­rozatilag kimondja,­­hogy a visszaérkezett alapsza­bályok a felsőbb meghagyáshoz képest ki fognak ja­víttatni, s azután egy példány újból felterjesztetik, egy másik pedig az illető bizottságnak tájékozás és használat végett kiadatik; másnemű intézkedés nem szükséges.) Továbbá előterjesztetik s felolvastatik ugyan­csak a közoktatásügyi ministernek, még a mult Sep­tember hó 29-ik napjáról keltezet leirata, mely Dr. Peisz Adolf itteni reáliskolai tanár elmozdittatása ügyében intézkedik. Fehérmegye okt. 5-én tartott közgyűlésé­­ben az alispáni jelentésen kivül tárgyaltatott a föld­művelési miniszternek a mérték hitelesítési hivata­lok tárgyában és a statistikai hivatal felállítását illető leiratai. Az elsőt illetőleg, hivatal helyiségül Nyék község állapíttatik meg, az utóbbit illetőleg pedig a bizottság az alispán felügyelete alatt meg­­választatik. Veszprém megye átirata a tanfelügyelők eltörlése tárgyában , s Udvarhelyszéké az országgyű­lésen meg nem jelenő képviselők napi­díja elvonása iránt pártoltatik ; végül a gyűlés a virilisták névso­rát állapítja meg. A­­Székesfehérvár czímű lap dicséretre méltó példával megy elő a város és vidék érdekei képvise­letében, figyelmeztetésül azonban megjegyezzük, hogy van egy ügy, melyen az egész ország szeme függ s ez a székesfehérvári ásatá­sok eredménye. Szeretnők, ha e jól szer­kesztett lap ezt is tüzetes és folytonos figyelme tár­gyául venné fel. A győri szr­­nőegylet a helybeli szegé­nyek javára a megyeház nagy termében 1874. évi október hó 18-án, 20-án, 22-én és 25-én nagyszerű bazárt fog rendezni, mely alkalommal Győrnek leg­szebb hölgyei közül —­­ számra nézve 30-an, kiknek neveit alantabb felsorolandjuk — szívélyes közremü­­désük által, a helybeli szegények sorsának köny­­nyebbitésére, egyúttal a győri t. közönség szórako­zására vállalkozván, a legkedélyesebb és mulattató estélyeket iparkodnak létesíteni. Az estély, illetőleg a »Bazar« mindenkor 5 órakor nyílik meg és 8 óráig fog tartani, s az étkezés és árusítás közben Vörös Janczi közkedvességű zenekara e czélra külö­nösen betanított új darabjaival fogja a jelenlevőket mulattatni. A spanyol kormány panasz­jegyzékének, melyről esti lapunkban is em­lítést tevénk, következő analysisét közli a »Times.« A spanyol kormány sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy a madridi kormánynak Francziaország részéről tör­tént elismertetése után sem változtatták meg maguk tartását a franczia kormány közegei a karlistákkal szemben, a­mi pedig ellenkezik Decazes herczeg többszörös biztosításaival. A jegyzék aztán panaszt emel a csempészet meggátlására fordított rendszabályok elégtelensége fölött. A k­a­r­­­is­ták pártolása a franczia kormány által szembetűnő s tényleg bebizonyult akkor is, midőn Don Carlos Orozquietánál franczia te­rületre szökött. Panaszt emel az ellen is a­­spanyol jegyzék, hogy a franczia kormány útlevelet állított ki L­i­­z­a­r­r­a­g­o karlista bandafőnök és 29 főből álló kísérete számára, kik aztán tetszészek és tervek sze­rint járták be Francziaországot. A spanyol consul ideje korán értesítette, de eredménytelenül a fran­czia kormányt arról, hogy az említett útlevéllel visszaélések történtek. Don Carlos jelenléte Bayonneban és Pauban tudtára adatott a franczia kabinetnek még 1872. május 2-án, de a prae­­tendens elfogatása, mit a spanyol kormány kért, nem történt meg. Hasonlókép nem fogatott el la Torre báró és de la Bocca herczeg, da­czára hogy fegyvervásár­lás okát vittek végbe. Kijelenti végül a jegyzék, hogy okvetlenül szükséges, miszerint a mostani franczia határhivatal­nokok újak által cseréltessenek föl, a karlisták tel­jesen kiutasíttassanak a franczia területről és hogy a határokhoz nagyobb számú franczia katonaság vi­tessék.­ Mint Párisból távírják, a franczia kormány egyelőre azt határozta, hogy nem fog válaszolni a spanyol panasz­jegyzékre, míg az abban foglalt vádak és szemrehányásokra nézve a belügyi, hadügyi és pénzügyi miniszterek illető közegeiktől a felvilágosító adatokat be nem szerezték. Francziaország három megyéjében, e hó 18-án megejtendő pótválasztásra a republikánusok jelöltjei következők: Alpes-Maritimes megyében Leon Chiris, megyei bizottmányi tag és Medecin Gáspár mentoni maire és megyei bizottmányi tag;­­ Pas-de-Calais megyében B­r­a­s­­m­o Ferencz Bully-Grenayben maire és megyei bi­zottmányi tag; végül Seine-et-Oise megyében S­e­­n­a­r­d az a kotmányozó gyűlés volt elnöke, hajda­ni belügyér, a párisi ügyvédi kamara elnöke és maire Saint-Claudban. Az A­r­n­i­m-ü­gyre vonatkozólag közöl a »Köln. Ztg.« egy »külföldi magas állású egyén magán leveléből« egy részt, melyben az van fejtegetve, hogy míg Bismarck hg birodalmi politi­kát űz, Arnim magán érdekeket, személyes politikát hajhász, hogy habár Arnim kitűnő ember és »ra­gyogó szellem,« de megbiztatóság tekintetében épen nem lehet dicsérni. Nem csoda tehát, ha a conflictus közöttük csak hamar kitört. Midőn a tavasszal a bécsi »Presse« közzétette azon ismeretes sürgönyöket és leleplezéseket, melyek­nek czéljuk az volt, hogy bebizonyítsák, miszerint Arnim sokkal jobban fogta fel a római kérdést, mint Bismarck, Mr . .. egy magas állású franczia diplo­mata így nyilatkozott: »Voila Mr. d‘Arnim se re­­commande aux liberaux allemands comme successeur de Mr. de Bismarck!« (íme, hogy ajánlgatja magát Arnim ur a szabadelvű németeknek, mint Bismarck úr utódát!) A porosz dán ügyben legújabban me­gint két orosz lap: a »Golos« és a Srusskija Viedo­­mosti szólalt fel. A »Golos,« az észak-schleswigi kérdésben Po­roszországnak oly sajtó sebét látja, mely folytonos igazságtalansági vádakra szolgáltat okot, s azon ter­vet, melynél fogva Dániának a német szövetségbe leendő bekebeleztetése szándékoltatnék, oly kivihe­tetlennek tekinti, hogy annak eredetét inkább Ger­mania számos ellenségeitől mintsem a berlini állam­férfiak komoly akaratából származtatni hajlandó. A »Golos« okoskodása nyomán oly bolondos és kivihet­­len tervet, mint a fentebbi, alig lehet képzelni s ezen eszme még akkor sem valósítható, ha maga Dánia fel­adná függetlenségét s önkényt akarna a német szövet­ség tagja lenni, mert ezen esetben Germánia el nem mellőzhető fontos külállami érdekekkel állana szem­ben. Dániának mint független önálló államnak létezé­se Európára nézve és az egyensúlynak északon fent K­ÜLFÖLD. A szerb nemzeti egyházkongressus szer­­vezeti­ szablyzata. — A Maximovics-féle javaslat. — (Vége.) XX. czikk. A kongressus választja: a) A metropolitát és szerb patriárchát, külön rendszabály szerint. b) r­észt vesz a püspökválasztásban. A püspöki választás módját a kongressus határozza meg, a püs­pöki zsinattal előbb egyetértésbe jutván. c) A főiskolai előadót s a nemzeti iskolatanács tagjait. A főiskolai előadó választása jóváhagyás vé­gett ő felsége elé terjesztetik. d) A kongressusi bizottság tagjait s helyette­sitőit. XXI. A nemzeti alapok mostani igazgatósága megszüntettetik s helyébe a kongressusi bizottság lép, mely hat tagból áll. A kongressusi bizottság a kongressus egész időszakára választatik, s minden oly esetben fenáll, midőn a ko­ngressus új tagokat nem választ bele. A bizottság két tagját a püspökség saját kebeléből vá­lasztja, s ugyanannyi póttagot a papi rendből, négy tagot s ugyanannyi póttagot a kongressus a világi rendből saját kebeléből választ, és pedig két magyar­­országit s két hovát-slavonországit. A bizottság al­­elnöke a rangjában régibb a papi rendből, ha mind­kettő egyenrangú, az idősebb helyettesíti az elnököt, ha ez akadályozva van. Ha a kongressusi bizottság valódi tagjai akadályozzák, vagy ha leköszöntek vagy meghaltak, helyükbe a püspökök helyett az egyházi rendű póttagok, a magyarországi vagy hor­

Next