A Hon, 1875. március (13. évfolyam, 48-72. szám)
1875-03-10 / 56. szám
Jelen voltak nevezetesen Ráth K. elnök, Mudrony Soma igazgató, Galgóczy Károly, dr. Gerlóczy Gyula, Posner K. Lajos, Steinacker Ödön, Stock Endre, dr. Szabóky Adolf. Az iparegyesület üdvözlő irata így hangzik: Nagyméltóságú miniszter úr! Midőn nagyméltóságodat s földmivelés, ipar és kereskedés ügyeinek élén meleg rokonszenvvel üdvözölnek, es nem titkolhatjuk örömünket az ország gazdászati eszme fejlődésének s ama nagy horderejű mozzanata felett, mely a közelebbi napokban érvényre jutott, s mely e jelen kormány megalakulásában mintegy megtestesülést nyert. E mozzanat jelentősége — felfogásunk szerint — abban áll, hogy a követendő politika feladatává egyetértő akarattal mindenekelőtt a nemzet anyagi erőinek és léttényezőinek fejlesztése tűzetett. Szilárd meggyőződésünk,hogy a nemzet fennmaradása és életerős fejlődése e feladat erélyes teljesítésétől függ. — Nemzetgazdaságunk e válságos viszonyok hatása alatt alapjaiban meg van rendítve; főleg az ipari termelés már-már elvesztette a versenyképes haladás feltételeit. — A gyáripar ép úgy mint a kézműipar haladásában akadályozva volt s ezáltal mind messzebb távolságba vonult azon mindnyájuk által elérni óhajtott czél is, hogy földünk gazdag kincseinek belterjes kiaknázása és fokozott értékesítése lehetővé legyen. Mai nap az anyagi előtényezők képezik a nemzetek életképességének alapját. Ha sikeresen akarjuk végezni azon nagy munkát, miszerint nemzetünket az önállóságunk követelte modern állami attribútumokkal felszereljük, az alkotás művét az alapnál, az anyagi erőtényezőknél kell megkezdeni. S ami e tényezők között különösen az ipart illeti, a múlt évek fejleményei azon végzetes súlyú tanulságot növesztették meg, miszerint hazánk a kulturállamok sorában csak akkor állhat fenn és haladhat előre, ha az állami élet fokozott mérvű eszközeinek előteremtésében nem lesz egyedül a mezőgazdasági termelésre utalva, hanem ha ehhez a nemzeti iparba rejlő hatalmas tényező is csatlakozik. Az ipar fejlesztése tehát elengedhetlen nemzeti feladat: kívánalma nem csupán egy osztálynak, hanem követelménye minden honpolgár gazdasági előmehetésének. Bizalmas reménnyel hisszük, hogy e nézettől nagyméltóságod is épúgy át van hatva, mint mi, hogy ezért örömmel fogja fogadni azon férfiak közreműködési és támogatási készségét, kik az országos magyar iparegyesület kebelében jóakaratú buzgalommal törekedtek eddig is számos nehézség közepette, azon czélra, hogy hazai iparunk fejlesztését szerény erejükhöz képest lehetőleg előmozdítsák. E buzgalmat és a hazai ipar ügye iránti odaadás teljes jogyszeretetét, valamint e téren szerzett némi tapasztalatokat ezennel a legkészebb örömmel felajánljuk nagyméltóságodnak, és általában a jelenleg megalakult kormánynak azon czélzatai támogatására, melyek a hazai ipar előmenetelét előmozdítják , egyszersmind pedig kérjük, hogy azon javaslatokat, véleményezéseket vagy óhajokat, melyeket mint a hazai ipar előmenetelének szószólói az elmélettel összeegyeztetett gyakorlatnak kívánalmasul esetről-esetre előterjeszteni szerencsénk lesz, szives figyelmére és a lehetőség szerint pártfogására méltatni, az alulirt egyesületet pedig azon kegyességben részesíteni méltóztassék, hogy az ipart érdeklő kérdésekben véleményadás útján közreműködésre neki is időszerint alkalom nyujtassék — kegyeskedjék. Fogadja különben nagyméltóságod örömteljes üdvözletünk ismételt nyilvánítását, melylyel vagyunk Örs?. magy. iparegyesület igazgatósága. Budapest,1875. márcz. 8. szives Az alelnök üdvözletére a miniszter úr igen bizalommal felelt, és mint oly ügyeket, melyekre az ipar érdekében súlyt fektetni kíván, többi közt kiemelte az iparosoktatás ügyét, vám és kereskedelmi szerződés revízióját, melyet a a hazai ipar érdekében óhajt megoldatni; továbbá az állami szükségleteknek a hazai iparosok általi szállítását. Azután a tisztelgő küldöttség egyes tagjaival közel fél óráig terjedő barátságos társalgást kezdett, mely közben különösen kiemeltetett általa a kereskedelmi törvény alakítása körüli mozgalom, mely az ipar terén is annyira szükséges és nagy horderejű hitelviszonyok szilárdítására hivatott, melyek létesítése tehát legelső gondjai közt foglal helyet, az országgyűlés elé terjesztése még ez ülésszakon, mihelyt sor következtethető reá, megtörténni fog, azonkép szóba jött a bécsi világkiállításon a magyar kiállítók által nyert jutalmak, köztök különösen az iparos-jutalmak ünnepélyes kiosztása is, melyre az iparegyesület a jutalmazottak névsorának osztályzatos összeállításával és díszkinyomatásával már elődolgozott. A kiosztási ünnepély valószínüleg húsvét másodnapján fog lenni. A köztárházak kérdése. Sajnos, hogy az államháztartás jelentékeny deficitje kizárta lehetőségét annak, hogy a köztárházi intézménynek mielőbbi megvalósulását az új kormány biztos kilátásba helyezze. Az országgyűlésen a kormány ez ülésszakban aligha előterjesztheti munkálatát a köztárházaknak a fővárosban s az ország locális centrumaiban leendő felállításáról. Az előbbeni kormány éveken át tanácskozott e kérdés megoldásáról, de mégsem fagyott hátra oly előmunkálatokat, melyek alapján a tervezet megvalósítására költségelőirányzatot terjeszthetne az új kormány a ház elé Még a főbb elvi kérdések sincsenek annyira tisztázva, hogy azok iránt az új kormány azonnal határozatot hozhasson. Nincsenek tisztult nézetek az iránt, hogy minő jellege legyen ez intézménynek : váljon az állami, vagy magántársulati, vagy részben állami, részben községi és magántársulati intézmény gyanánt valósíttassék-e meg ? Nincsenek tisztult nézetek az iránt sem: vajjon csak a fővárosban kelljen-e ily tárházakat építeni, avagy a vidéki jelentékenyebb forgalmi helyeken is létesíttessenek azok ? És még a fővárosra nézve is annyira szétágaznak a nézetek,hogy a hely kérdése felett kormány és törvényhatóság, kereskedelmi bizottság és tanács, kereskedők és technikai szakértők egymással ellenkező véleményen vannak. Hetek, hónapok, évek óta vitatják a kérdést, vájjon az alsó vagy felső dunaparton építtessenek a köztárak’s még mindig nem lehet tudni, hogy mit kíván a fővárosi közönség többsége, és nincs elismerve a hazai kereskedelem érdeke.' Igen jellemző e tekintetben a »P. Lloyd« magatartása. E lap, mint a tőzsdei kereskedelmi kamara kegyeltje, régótától fogva prononcirozott állást foglalt el a felső Dunapart mellett, mert a »P. Lt.« hírlap talán nem akart ellenmondásba jönni a »Pester Llyod«-társulat elnökével, ki köztudomás szerint leghevesebben küzdött amellett, hogy a tárházak az osztrák állam vasút pályaudvara közelében a felső rakodóparton épüljenek, hol azon malmok is vannak, melyeknél Vecsey, Kochmeister, Strasser és a többi, főtőzsde- és kamarai tagok, mint elnök vagy igazgatósági tanácsosok működnek. És a »Lloyd« mai számának élén az entrepol-kérdés czím alatt egy terjedelmes közleményt hoz, mely a lap eddigi magatartásával ellenmondásban, az alsó Dunapart mellett szól, és e mellett oly nyomatékos érveket hoz fel,hogy a szerkesztőségnek nem is volt bátorsága azokat kétségbe vonni, vagy megczáfolásukat megkísérleni, hanem általánosságban csak azt jegyzi meg, »hogy az olvasó ismerheti a lap álláspontját, hogy jelenben az állami kormányzat által létesített nagyszerű építkezésekre és beruházásokra is tekintettel kell lenni, mert csak így lehet egységes terv szerint eljárni, és súlyt kell fektetni arra is, hogy az entrepol elhelyezése összefüggésben van a tarifpolitikával. Egyébiránt a kézműzeti és terménykereskedésnek érdeke ezen ügyben nem azonos, amaz csekély térséggel beéri és nem vehető tőle rész néven, ha a luxusjasus külvárosban akar maradni, emezt a tömegtransport késztt arra, hogy a jövő központi indóházának közelében legyen.« A »P. Lt.« tehát, mint ez idézet bizonyítja, nem foglal el többé határozott állást a köztárházaknak a felső rakparton építése mellett veuünk, hogy t. laptársunk külö Vcsük a mi álláspontunkhoz, mert ’Eeggyőződésünk szerint az országos és a fővárosi kereskedelem érdeke egyaránt azt kívánja, hogy a köztárházak az alsó Dunaparton legyenek, hol a vámház épült, hol az összekötő vasút és központi pályaudvar s a dunai kikötők építése már el van határozva, s hol a köztárházak nem lesznek az osztrák állampálya torkában, hanem a fővárosba futó minden vasúttal kapcsolatba hozhatók lesznek. Mint mi más alkalommal előadtuk, a »P. Lt.« mai czikke is beismeri, hogy az alsó Dunaparton aránytalanul csekélyebb összegbe fog kerülni a köztárházaknak a vasutakkal való összeköttetése. A felső Dunaparton Szentgyörgyi számítása szerint legkevesebb másfél millió frtba kerül az egyetlen összeköttetés az osztrák állampályával; az alsó Dunaparton ellenben százezer frton ki lehet építeni azon összekötő vonalat, mely által a tárházak a budapestzimonyi, magyar állami, budapest-dombovári, budaujszonyi s az esetleg kiépítendő egyéb vasutakkal kapcsolatba lesznek hozva ; mert a főváros helyrajzi fekvésénél fogva minden jövőre építendő pályaudvart a város déli részén kell elhelyezni. Magától értetődik, hogy e szerint a kereskedők raktárai is itt lesznek ; itt kell tehát kiépíteni a köztárházakat is. Az is figyelmet érdemel, hogy míg a felső Dunaparton 1,5 millió írton létesíthető az osztrák pályaudvarral való kapcsolat, addig a többi vasutakkal való összeköttetés a felső Dunaparton még sokkal költségesebb volna. És figyelembe veendő, hogy ha a Duna jobb partjáról a terménybehozatalnak az összekötő vasúti hídon át a kerülő utat Kőbánya felé kell megtenni, hogy a köztárakat elérje, akkor a betározás a köztárházakba aligha ki fogja magát fizetni; az országnak al-dunántúli része tehát ez esetben úgyszólván ki volna zárva a köztárházi előnyök élvezetéből, mely körülmény szintén arra utal, hogy a tárházak az Aldunasoron építtessenek. Nagy súlyt fektettek a felső Dunapart hívei azon érvre, hogy a malmok a felső parton épültek. Erre vonatkozólag kiemeli a »Lloyd« mai közleménye, miszerint ennek több oknál fogva nem lehet fontosságot tulajdonítani, devalválja ez érvet már azon körülmény is, hogy az alsó rakparton is vannak malmok, de nem fontos azon érv azért, mert a malmoknak maguknak is vannak saját rakodó helyiségeik, hová a köztárházak kiépítése után is be fogják tározni gabnakészletüket, s elhelyezhetik a felsődunaparti malmok a búzát a Sigli-féle tárházba is, ha éppen az alsó-dunaparti tárházakat nem akarnák igénybe venni. És figyelembe veendő, hogy a fővárosi gabnaforgalom nemcsak a malmok fogyasztásából áll. Jó aratás idejében Budapestről legalábbis annyi gabna megy el, mint amennyit a malmok elfogyasztanak ; ezen átviteli kereskedésre nézve igen kívánatos, hogy a betározás tekintetében ne legyen egy társulat monopóliumától függővé téve, amit nem lehetne elkerülni, ha a tárházak a felső Dunaparton épülnének. A többi érveket, melyek az alsó Dunapart mellett szólnak, nem akarjuk ismételni. Elégszer hangoztattuk azokat s csak azt említjük még fel, hogy most a »Lloyd« czikke is beismeri, miszerint az alsó rakparton, mint competens oldalról tudatják, a köztárak kiépítésére van elegendő térség, csak okszerűn kell a tárházakat elhelyezni. Reméljük ezek alapján, hogy a főváros közönsége a tanács kisebbségének véleményét fogja elfogadni, s mint a kormány tervezte, az alsó Dunapart mellett fog nyilatkozni. De ha a főváros közönsége bármi oknál fogva a kereskedelmi bizottság javaslata alapján netán a felső Dunaparton kívánná is a köztárakat építeni, reméljük a kormánytól, hogy a magasabb állami és országos érdekeket nem fogja egy hatósági nyilatkozat kedvéért mellőzni, s hogy oly helyen fogja az országos köztárak kiépítését a törvényhozásnak javasolni, hol a közforgalom érdeke kívánja az építést s hol az osztrák állami vasút monopóliumától nincs mit tartani. Meggyőződésünk szerint az alsó Dunapart teljesen alkalmas és a czélnak megfelelő. Ne engedje tehát a kormány, hogy a hely kérdése felett még soká deliberáljanak, míg a fővárosi kereskedelem teljesen elpusztul. Határozzon mielőbb, és aztán tettre föl el nem ereszti, hátára szökik, mint a párducz; nem enged neki; bárhogy rugdal, szökell, ágaskodik, földhöz veri magát; le nem marad róla. Két térdével kiszorítja vékonyait, s az alatt kezeivel leoldja derekaiul a kötélhurkot. A ló fejét rázza, nyerit, horkol, harap , nem használ neki, a hurok szájába szorul, 8 perczek múlva a vadállat megjuhászodva adja meg magát hóditójának a bámuló közönség kitörő tapsai között. Áldorfay azt az alakot látja maga előtt, a ki amaz emlékezetes tavaszi mulatságon az erdőben megnyergelt vad szamáron istenkáromló kérkedéssel ügetett eléje. — Ott látja őt maga előtt ismét. — És kedve volna onnan a páholyból leugrani, odarohanni eléje és azt mondani neki: »No hát végezzük be azt a tusát, amit akkor a harangszó félbeszakított!« E diadaltól kérkedő arcz láttára egy világos gondolatra támadt. « Most már tudta, hogy hol vannak a circusban Belle Agék! Szomszédjától a másik páholyban azt kérdezé, hogy mióta van itt ez a Captain Bloomer ? »Egy hét óta.« Incze már most tovább gombolyította a meglelt fonalat. . Kiment a nézőhelyről s a circusnak azon oldalára került, ahol a szereplő személyzet szokott kijárnittis &Unak bérkocsik. Már messziről ráismert arra a bérkocsira, mely Belle Angékat szokta hordani; veres hintája van, s szürke s fakó lova. Ő maga szokta azt havonkint fizetni. Visszament saját bérkocsijához s kocsijának azt parancsolá, hogy a szürke és fakó lovas hintó mellé hajtasson s ahová az fog menni, oda menjen ő is. Ő maga beült a kocsiba és ott várt. A közönség hazaoszlott, lassankint a szereplő művészek is eltávoztak a mellékkijáraton. Végre kiásták a veres hintós számát. Az ajtó elé hajtott az. .. .. Incze láztól dobogó szívvel leskodott ki a hintó ajtaján-s látta kilépni a circus mellékajtóján Gideont, karján Fatiméval, hátuk mögött jött Caesarine. . . .. Nem Caesarinet vezette, hanem atomét. Gideon fölsegíté először Fatimét a hintóba, azután Caesarinet. Akkor maga is beült hozzájuk. A lámpa fénynél megjegyzett egy mosolyt az arczán Áldorfay, mely minden szónál többet beszél. A veres hintó elgördült, Áldorfay bérkocsija a kerékvágásban követte. Hosszú tekervényes kocsikázás után, miközben Incze azt hitte, hogy Bécsnek az ötödik külvárosában utaznak már, egyszer megállt az elől hajtó bérkocsi egy kivilágított kapu előtt. Incze kitekintett a kocsiablakból s megismerte a házban a veres torony melletti hotel garnit. De hisz ide egyenes utczán lehetett volna a circusból eljutni és öt percz alatt. Minek volt ez a félórai labirinthjárás idáig ? Itt ismét látta, hogy a kocsiból legelébb kiszáll Gideon, utána leemeli Caesarinet, azután Fatimének nyújtja karját. Az könnyed szökéssel aláhibban, s e perezben arczczal fordul Incze felé. Ah ezt a nevető arczot soha sem fogja elfelejteni. Caesarine a bérkocsit elbocsátja s az odább robog. Leánya és a műlovar karöltve mennek be előre a hotel kapuján. A bérkocsit elbocsátották. Talán gyalog akarnak majd hazamenni. Az idő szép csillagos. Fatime szereti az ilyen kóborlást éjszaka a bécsi utczákon végig. Incze is elbocsátotta a maga bérkocsiját s aztán elkezdett alá s feljárni a hotel gárai előtt a folyamparton, olyanformán, hogy szemmel tarthatott minden kijövőt. Ha mondott átkot Hanna Aldorfay fejére, úgy ez éjszakán rátalált az arra. Most tudta csak meg, hogy mennyire odaadta lelkét ennek a leánynak ? Az egész lelkét. Képes volt ellen szomjan elbolyongani egész éjjel, egy másik, vasúton átvirrasztott éjszaka után, azon ház előtt, a melybe őt belépni látta. És aztán lángolt a vére attól a gondolattal, hogy annak a mosolygásnak, a melynek létjogát ő még a színpadtól is megtagadta, szabad egy más férfi számára is megjelenni: arcz arczczal szembe! Hogy az észvesztő őrjöngések mámorától másnak is szabad megittasulni! (Folytatása következik.) Az Eötvös alap, Budapest, mart. 8-kán. A második egyetemes tanítógyülés szervezőbizottságának tegnap tartott ülésén a Molnár Aladár elnöklete alatt szép számmal megjelent tagok egy lélekemelő jelenetnek voltak tenni. Péterfy Sándor, a helybeli ev. népiskola egyik tanítója az egyeteme.0* V*nitó gyűlés által a ’napló szerkesztéséért szémiára megszavazott 200, az °*Z kétszáz forintot a tanítói’k gyermekei javára általa tervezett Eötvös-alapra ajánlotta fel. Ezen szegény néptanító áldozata nagyobb s elismerésreméltóbb tett, mint nagy földbirtokosaink s mágnásaink ezekre menő összegei, melyeket közoktatásügy oltárára tettek. Péterfy Sándor, ki eddig is mint első rangú szakférfiú volt ismeretes a hazában, ezáltal a magyar néptanítók hálájára tette magát érdemessé Az Eötvös- alap, melynek Péterfy Sándor a fenntebb említett adománnyal nemcsak alapját vetette meg, de egyúttal ő volt indítványozója, azon figyelemreméltó czélból jön tervezve, hogy a szegény tanulók gyermekeinek tanulása a felsőbb tanodákban s különösen az egyetemeken alkotandó stipendiumok s segélyezések által lehetővé tétessék. Péterfy tervezete szerint, melyet először vázlatosan a Népnevelők lapjában közlött s később részletezve az egyetemes tanítógyűlés szervező bizottsága előtt felolvasott, ezen alap főbb pontjai a következők lennének : 1. A magyarországi tanítók, kisdednevelők s tanárok saját évi adakozásaik és kegyes adományokból oly országos alapot gyűjtenek, melynek kamatai, illetőleg egyes részletei magyarországi tanítók, kisdednevelők és tanárok gyermekei között egyedül a vagyoni helyzetet és kitűnőséget vévén figyelembe, ösztöndíjakat osztatnak ki. 2. Az alap gyűjtése s kezelése mindenkor a magyarországi egyetemes tanítói gyűlés által választandó budapesti tagokból álló bizottság által kezeltetik, ily bizottság alakulna, az ügyet előlegesen a néptanítók második egyetemes tanítógyűlésének 50-es bizottsága veszi kezébe. 3. A begyűlt összegből először is 5—5 ezer forint tőkésítendő a két tudományegyetemnél teendő Eötvös-alapitványra nézve s azon tőkés alapítvány a fennkijelölt czélokkal a közoktatásügyi minisztériumhoz tétetik át. Az összeg többi részeiből egyelőre 200—200 frtos ösztöndíjak alakíttatnak a tanítók középtanodákban vagy akadémiákban tanuló gyermekei részére. A stipendiumokat a minisztérium a megbízott egyleti választmány határozata szerint küldi ki. 4. Hogy a néptanítók legszegényebbjei is részt vehessenek ezen alapban, a tagsági díjak hetenkint két krajctárban, vagyis évenkint 1 írtban állapíttatnak meg. Péterfy különben a czélon kivül a tervezet egyetlen pontjához sem ragaszkodik s az egyetemes gyűlés 50-es bizottságát kéri fel, hogy e végett a 3-ik, valószinüleg 1876-ban tartandó egyetemes tanitógyülés elékészitse a részletes tervezetet. Az ügy jelen állásának kiegészítéseként felemlítjük még, miszerint a szervező bizottság e tervet nemcsak melegen ajánlja az 50-es bizottság figyelmébe, de sőt maga részéről a második egyetemes tanítógyűlésről fennmaradt összegből 100 frttal járul az alaphoz, úgyhogy az Eötvös-alap már megalakulása előtt tényleg 300 forinttal bír. Az eszme felkarolása épen a néptanítók részéről élénk s kézzelfogható jele a néptanítók nagykorúságának. Ki kétkedhetnék azon, hogy ezen terv valaha dugába dől, hogy ily szép kezdet Magyarország több mint 20 ezer tanítója s tanára körében csak szalmalángot lesz képes felébreszteni ? Mi nem. S épen azért mert tudjuk azt, hogy ez eszmét még a harmadik tanítógyűlés előtt is sokan óhajtják megvalósulva látni, a netán e czélra szánt bármily csekély adakozásokat (melyeket e sorok írójának neve alatt kérünk beküldeni) előlegesen is elfogadjuk, nyilvánosan nyugtázzuk s mihelyt az 50-es bizottság ezen ügyben véglegesen intézkedik, az illető megbízottaknak át fogjuk adni. A 20 ezer tanutó szegénysége ugyan példabeszédszerű, de e szegénység nem fogja gátolni őket, hogy önmaguk javára ne áldozzanak s a tanügy őszinte barátai ezen esetben is be fogják bizonyítani áldozatkészségüket. György Aladár: Sajnáljuk, hogy nagy terjedelme miatt egészen nem közölhetjük, azonban főbb pontjait megérinteni mégis szükségesnek véljük. A főpanasz abban áll, hogy mialatt a hazai szakerők a reájuk bízott feladat lelkiismeretes megoldásában kitartó hazafiúi buzgalommal fáradoztak, azalatt az üzletnek egymásután átadott pályavonalak legnagyobb részénél az ország közgazdasági viszonyait, kereskedelem, politikai és cultúrérdekeit, anyagi és szellemi czéljait, de sőt nyelvét sem értő oly idegenek bízattak meg az üzlet vezetésével, kik főleg állásuk biztosítása és hivataloskodásuk lehetővé tétele czéljából az üzlet valamennyi ágaiban, még a pályafenntartásnál is a legbefolyásosabb állások betöltésénél nem annyira a műszaki és üzletszaki képzettségre, mint inkább arra fektették a fősúlyt, hogy az alkalmazandók homogén elemek a solidaritás kötelékének hasznos szálai legyenek. És mert a betöltendő állomások mennyisége tetemesen meghaladta az üzletteren jártassággal bíró jelentkezők számát, a közlekedési és állomási főnökökből egyszerre vezérigazgatói vagy igazgatóhelyettesi állásra emelkedett idegenek befolyása és segélyével oly idegen ajkú alsóbbrendű hivatalnokok jutottak gyors előléptetés útján a főbb hivatalokba,kik a politikai,társadalmi vagy reáltudományok terén soha meg nem fordultak, kik egyoldalú primitív készültségük miatt jobbadán a szomszéd osztrák, vagy a már üzletben levő közös vagy hazai vasutaknál könnyen nélkülözhetők valának, ily módon vélték a culturának kelet felé hivatott terjesztői az országos közintézményekre kiható állami beavatkozás, felügyelés és ellenőrzés gyakorlati foganatosítását, az állam hivatalos nyelvének érvényre emelését, a hazai szakerők jogosult igényeinek kielégítését megnehezíthetni, hogy ne mondjuk, meghiúsíthatni. Az igétlen érdek és befolyás megtelepítésére irányuló erőszakos törekvések jellemzése czéljából mellesleg megemlíthetjük, hogy több alsóbbrendű idegen ajkú forgalmi hivatalnok, sőt egy mozdonyfűtó gyors előléptetés útján felügyelővé, és egy a hazai intézmények és nyelvünk iránt kiváló ellenszenvvel viseltető élelmes raktárnok vezértitkárnak lett kinevezve. A vaspályák valamennyi kulturállamban a hazai, a belföldi productiv erők és törekvések központosításának legkiválóbb tényezőit képezik ; minden egyes államban tulajdon jelleggel bírnak, melyek teljes összhangzásban állanak az ország, a nép jellegével, culturviszonyaival, aspiratióival. Azt mondja egy nagy hírű nemzetgazdász: alig van intézmény, mely az angol, az amerikai, franczia, német, orosz, olasz jelleget, társadalmi, politikai és szellemerkölcsi fejlettséget, a nép geniusát oly híven tükrözné vissza, mint éppen a vaspálya az illető országokban. Egyedül csak szegény hazánk, Magyarország képez, kisvátídíj, hah a vaspálya éppen megfordítva nyelvünk, nemzeti jellegünk elnyomására működő idegen cultúrterjesztő elemek asyluma lett. A magyar kir. közmunka- és közlekedési minisztériumnak 1872. évi mártius hó 7-én kelt 19672. 1871. 87. rendelete értelmében az összes hazai vasúti vállalatoknál nemcsak a külső érintkezésekben, de a belső összes ügykezelés terén is legkésőbb 1874. január hó 1-től az állam hivatalos nyelve használandó, kimondatott idézett miniszteri rendeletben, hogy az idegen nyelvű nyomtatványok a használatból kivonassank, és hogy az idegenajku tisztviselők, amennyiben az állam hivatalos nyelvét 1874. évi január hó 1-ig el nem sajátítanák, belföldi egyénekkel lesznek felváltandók. Új erők alkalmazásánál a magyar nyelvet értő bennszülöttekre kiváló tekintet fordítandó. Szóval, hogy a közönség ellenszenvével találkozó idegen jelleg levetkőztessék, végül kijelenti a miniszter, hogy bizalommal számít rendeletének végrehajtására. És mi történt ? a végrehajtó hatalom ezen rendeletét az idegen culturelem egyelőre irattárba rendelte elhelyezni; egyúttal azonban arról is gondoskodott, hogy azon esetre, ha egyszer az állam beavatkozási és legfőbb felügyelési jogánál fogva komolyabb eszközökkel leend kénytelen rendeleteinek érvényt szerezni, az áthághatlanoknak látszó akadályok egész sorozatával találkozzék. Helyzetünk jellemzésére megemlíthetjük itt , hogy midőn a magyar ésszakkeleti vasút, és az állam hivatalos nyelvének jogosultságát és a szolgálat érdekeit hangsúlyozva, azon kívánságát fejezte ki , hogy állomásaival, miután nem minden közege bírja a német nyelvet, magyar nyelven történjék a levelezés, a felügyelő tanács tagjai, ezek között még a magyar vasutak idegen ajkú képviselői is, e jogos és méltányos kívánságot teljesíthetlennek nyilvánították. A magyar északkeleti, a dunadrávai és a magyar kir. államvasutak kivételével uj alkalmazásnál a hazai erőkre tekintet nem fordittatik, a már kiképzett alkalmazottaknak szélesebb működési kör nem engedtetik, sőt van eset rá, hogy az idegen befolyás alattomos után és ha kell nyiltan is minden emeltyűt mozgásba hoz, még aljas eszközökkel sem riad vissza, hogy időközben kiképzett és így veszélyessé válható hazai versenytársaktól, megszabadulni törekedtek. Ama min. rendelet megjelenése után is vaspályáink legnagyobb részénél a használatban levő különféle üzleti nyomtatványokból még mindig német szövegű készlet nyomattatik; ezen német szövegű nyomtatványok, most már nagyobb részt csakis a kamatbiztosítás rovására vonhatók ki a használatból. Ugyanez áll a vasút-üzleti utasításokra is: vaspályáink túlnyomó része a szomszéd osztrák vasutaktól évek előtt lemásolt most, már jobbadán elévült határozmányokat tartalmazó kizárólag német szövegű utasításokkal látja el közegeit. Hasonlóképen kellene az ugyanazon egy tárgyat tartalmazó körözvények vagy szolgálati rendeletek központosított fogalmazásáról és kinyomatásáról gondoskodni; így a keleti marhavész állásáról, uj vonalak, állomások, hajózás megnyitásáról stb., minden egyes vasút egyik magyar, a másik magyar-német, a túlnyomó rész kizárólag német nyelven szerkeszti és nyomatja évente százakra menő körözvényeit. Csak legújabban közmegbotránkozást idézett elő azon hir, hogy a cs. kir. osztrák állam vasút igazgatósága a m. kir. közlekedésügyérhez intézett felterjesztésében kétségbe vonta, sőt megtagadta az államhatalom azon jogát, hogy az állam területén levő közlekedési vállalatok ügykezelési nyelvét meghatározhassa. Hasonló eset más államokban még elő nem fordult, sőt tudomásunk van arról, hogy éppen az osztrák államvasut igazgatósága a szomszéd román fejedelemség területén épülő saját vonalrészéhez csakis oly egyéneket szerződtet az üzlethez, kik vagy teljesen bírják a román nyelvet, vagy kik hozzájárulnak azon feltételhez, hogy egyszerűen elbocsájthatók lesznek, ha egy év alatt a román nyelvet teljesen el nem sajátítanák; tehát ugyanazon vasút, mely a román fejedelemség állami jogát elismeri, tiszteletben tartja, azt hiszi, hogy a magyar királyság állami jogát fictiónak lehet tekinteni. E természetellenes helyzetből csak két út nyílik a kibontakozásra vagy fel kell áldozni az állam hivatalos nyelvének a hazai szakértelmiségnek érdekeit, vagy az állam hivatalos nyelvét éveken át elsajátítani nem képes, különben is a hazai erők által előnnyel pótolható idegenajku elemeknek szerzett jogaik épségben tartása mellett leendő sietős eltávolítása által be kell szüntetni azon Európaszerte példátlan érdekharczot, mely az által, hogy az okszerű és gazdaságos üzletvezetést lehetlenné teszi, évenként milliókat emészt fel az állam jövedelmeiből. Hogy milyen az ügymenet például azon ügyosztályban, melynek vezetésével idegen főhivatalnok van megbízva, ki ezen vezetésére bízott ügyosztály ügykezelési nyelvéből még a legszükségesebb kifejezéseket sem volt képes évek során át elsajátítani, és akiről fel sem tehető, hogy azt újabb hat hó alatt magáévá tehesse, arra nézve a gyakorlati életből merített következő példa nyújthat bővebb felvilágosítást : Az állam hivatalos nyelvét nem értő főhivatalnok a beérkező magyar ügydarabokat egyik hazai szakerő közreműködésével mindenekelőtt három csoportra osztja: a kevésbé fontos ügydarabokat szóbelileg fordíttatja le magának,a fontos ügydarabokra reá jegyzi: »Herrn N. N. zur Übersetzung;« a kiválólag fontosakra pedig: »Herrn N. N. zur genauen Übersetzung.« A visszaterjesztett fordításból azután megtudja, melyik előadóhoz kell az illető ügydarabot beosztani. S itt kezdődik aztán a roppant munkaerőt, pénzt és időt emésztő ide odafordítgatás. Az idegen elemek úgy akadályozzák a hivatalos ügymenet eredményteljes, gyors lefejlődését, s kényelmes állásuk fenntartása, hivataloskodásuk lehetővé tétele céljából az állampénzügy rovására temérdek munkaerőt pazarolnak el. Lehet-e azután csodálni, ha az elnyomott hazai elem szemtanúja lévén az ellentétes kiegyenlíthetlen érdekek naponként növekvő súrlódásának; látva a czéltalan költség, idő és munkaerőpazarlást, és e mellett saját tevékenységének sikertelenségét; látva azt, hogy saját hazájában, a közlekedés országos fontosságú munka terén, melyre az állam évenként 15 —20 millió forintot költ jövedelmeiből, csak azért van háttérbe szorítva, mert esetlen magyarnak született ; tudva azt, hogy a külföldi vaspályáknál, ha teljesen bírja is az illető állam nyelvét, de mert ott idegennek tekintetik,mert ott a gyakorlati állampolitika nem enged a belföldi értelmi erő természetszerű jogain csorbát ejteni, — szakképzettsége daczára alkalmazást sehol sem találhat, reményét és bizalmát vesztve, ösztön és buzgalom nélkül naponként gépiesebben végezi hivatalos teendőit. A közmunka és közlekedési magyar kir. miniszter ur 1873. évi decz. 31-én kelt 23,535. számú rendelete a magyar ügykezelési nyelvnek a szolgálat minden ágában leendő behozatalára újabb záros határidő gyanánt visszavonhatlanul 1875. évi január hó 1-ét tűzte ki, kijelentvén többek között, hogy: »a magyar nyelvet nem értő uj erők ezentúl csak hasonképzettségü belföldiek hiányában, és csak az iránti téritvény mellett alkalmazhatók hogy a magyar nyelvet Wendeken, különben minden végkielégítés nélkül leendő elbocsájtás ter üe alatt elsajátítják; úgyszintén már alkalmazásban levő idegenajkuak is a magyar nyelv elsajátítása előtt előléptetésben nem részesíthetők. Kivételt képeznek azonban egyes oly elismert tekintélyű nem belföldi szakférfiak, kiknek megnyeréséből a vállalatra nézve kiváló lendület várható. — Végre a miniszteri rendelőnek pontos végrehajtásáért a vállalat élén álló igazgatókat személyesen teszi felelőssé. ---------Már mindjárt ezen újabb kibúvóktól nem ment miniszteri rendelet fogadtatásából meglehetett volna ítélni, mennyi súlyt helyeznek a vaspályaigazgatók azon felelősségre, melyet a miniszter, ezen újabb rendelet pontos végrehajtásának biztosítása czéljából külön is hangsúlyozni jónak látott, így a többek között köztudomású dolog, hogy a legmagasabb vidéket átszelő vaspálya idegen ajkú igazgatója (a hirhedt Nördling), aki, mellesleg legyen megjegyezve, kétszer nagyobb fizetést húz, mint maga a miniszter és pedig azon államban, melynek nyelve, szelleme és intézményeivel épenséggel nem tud és nem akar megbarátkozni, ezen miniszteri rendeletet egyszerűen a következő megjegyzéssel utasította az irattárba! ^Vorläufig ad acta.« Nem csak ezen vaspályánál, egyéb hazai vasutaknál is eléggé tapasztalhattuk, hogy ezen újabb miniszteri rendelet megjelenése óta még főhivatalnoki állásokra is idegen ajkúak lettek alkalmazva sőt hogy az idegen ajkúak a magyar nyelv elsajátítása előtt előléptetésben részesültek, és ha ezért a miniszter az igazgató urakat felelősségre vonná, azt fognák válaszolni, hogy nem sértették meg a miniszteri rendeletet, miután nemcsak azok, kiket újonnan alkalmaztak, de azok is, kiket előléptettek, saját egyéni ítéletük szerint is sokszorosan fölülmúlták a belföldiek szakképzettségét, és hogy kivétel nélkül annyira kiváló tulajdonságokkal bírtak, oly elismert tekintélyeknek tartatnak, hogy azok működésétől a vállalatra nézve lendületet lehetett reményleni. Tények hosszú sorozatával vagyunk képesek bebizonyítani, hogy az állam czéljai iránt ellenséges érzületű idegen elem nemcsak figyelemre nem méltatta az államkormány rendeleit, de sőt azokat mindenképen kijátszani, az azokban kitűzött végezést meghiusítani igyekezett, és így most, midőn a legújabb miniszteri rendeletben kiszabott véghatáridő is lejárt, fájdalmas meggyőződéssel vagyunk kénytelenek látni, hogy a helyzet még rosszabbra változott. És mert bizonyos, hogy az állam hivatalos nyelvének és ezzel együtt a hazai productív erőknek rendszeresen folytatott háttérbe szoríttatása az ország alig megindult közgazdasági fejlődésére oly nagy befolyással bíró realistikus irányú haladás rovására történik, és mert félő, hogy a szomorú példán okulva, már a legközelebbi nemzedék elriasztatik a reáltudományok teréről és visszakényszerittetik a háladatosabb jövővel kecsegtető politikai és társadalmi tudományok mezejére ; azért nem lehet ezen Európában unicum gyanánt ismeretes közgazdasági, politikai és társadalmi kórállapot gyökeres orvoslását az állam legfontosabb érdekeinek alig jóvátehető feláldozása nélkül egyik határidőről a másikra halasztani. Az előadottak után indítványozzuk tehát : küldjön ki a hazai szakerők jelen gyülekezete egy 12 tagú bizottságot azon megbízással , fejtse ki ezen emlékirat alapján a magyar kir. közmunka és közlekedési miniszter úrhoz intézendő kérvényben az országos közlekedésügy terén az állami nyelv háttérbe szorításának és a fennálló súlyos érdekharcnak az állam pénzügyére kiható káros következményeit, a helyzet tarthatlanságát, kérje meg a minisztert az állam területén levő közlekedési vállalatoknál rendszeresen elnyomott összes hazai, üzleti és műszaki értelmiség nevében, hogy az állam hivatalos nyelvének érvényesítését és ezzel kapcsolatban a hazai szakerők jogos igényeinek kielégítését czélravezető teljes rendszabályokkal gyökeres intézkedésekkel minden további halasztás nélkül eszközölni méltóztassék. A magyar nyelv vasutainknál. Elismeréssel említettük fel azon ügyesen szerkezteti emlékiratot, mely az állami nyelv érvényreemelését és a hazai szakerők jogosult igényeinek kielégítését czélozza közlekedési vállalatainknál. Budapest fővárosának rendkívüli közgyűlése. — Második nap. — A közgyűlés ma folytatta az 1875-ik évi költségvetés tárgyalását. Átalánosságban a tárgyalás tegnap befejeztetvén, ma a részletes tárgyalás kezdetett meg. A községi adópótlék a tanács által 1.680,700 forintban állapíttatott meg. A pénzügyi és gazdasági bizottság 1.648,000 forintra kívánja azt leszállítani.