A Hon, 1875. május (13. évfolyam, 99-121. szám)

1875-05-08 / 104. szám

tt fővárosra és Pest megyére terjedhet ki, de szüksé­gesnek látták az alapszabályokban, hogy az egyesü­let a hasonirányú­­mozgalmakat az országban min­denütt támogassa. P­e­­­s­s­k­y mindenekelőtt három kérdésre szeretne feleletet kapni: mily viszonyban lesz az ala­kulandó egylet az iparegyesülettel. Ő nem szeretné, h­a a kettő közt összeütközések történnének. Az ipar­egyesület széles működési körénél fogva e hatáskörre nem terjeszkedhetik ki. A második kérdés, hogy mi legyen az egylet neve ? és harmadszor az elnök kér­dése. Mind e kérdések megoldását egy szervező Vá­lasztmányra kívánja bízni, melyet most tart kineve­­zendőnek. A szervező választmányba a következők választatnak meg: Sennyey Pál báró elnök, Kisrka­­polyi Károly, Madrony Soma, Jágócsy Péterfy Jó­zsef, Horváth Ignácz, Körösi József, Weisz B. F. Csepregi, Ács Lajos, M­olnár Aladár, Papp Lajos, Men­dl István, Apponyi Albert gr. Xanthus János, Szabóky Adolf, Ráth Károly (gyáros) Podm­aniczky Fr. dr., Pulszky Ferencz, László Kálmán, Steiger Gyula, Szilassy István, Gulner Gyula, Békey Imre, Helfy Ignácz, Máday Izidor, Jankovich Miklós, Fest Imre, Szapáry István gr., Schön Jakab, Bossányi László, Lipthay Pál, Gerlóczy, Kammermayer, Ma­­gyarevics, Kosilek, Reich Ármin, Ráth György, Ra­­kovszky Aladár, Csáky Tivadar gr. Jágócsy Péterfy ezután megemlékezvén mű­ködéséről, körvonalazza az egyesület czélját, az ered­ményt, mely annak működése folytán létre jö, s in­dítványozza, hogy a szervező bizottságnak az előmun­kálatok megtételére meghatalmazás adassék, s arra is, hogy ezek megtétele után gyűlést hívhasson össze. Ke­rkápoly szintén foglalkozván e tárgy­­gyal, engedelmet kér, hogy nézeteit arról előadhassa. A statistikai adatok szerint ez országban a népesség 33°/0-a foglalkozik földműveléssel, s csak 4 % ás, mely ipar és kereskedelem után él. E 33 °/0 tehát 5 millió ember, az év­­/3 -át tölti a földi munka mellett s az év egyharmada felhasználatlanul telik el tőle. Ha ez időnek csak felét hasznosítjuk, egy hatodát az évi jövedelemnek adjuk még a mostanihoz, s az ország nagyon meg fogja azt érezni, ha a népesség termelése egy hatoddal többet tesz ki. — Népességünk kisebb mint Ausztriáé, pedig földünk sokkal nagyobb, s a tavalyi kolera több mint 180 ezer embert ölt­­üreg, annál szükségesebb, hogy a megmaradtaknak minél több idejét hasznosítsuk, s ezt semmivel úgy el nem lehet érni, mint a házi iparral. Figyelmeztet itt azon körülményre, hogy a falusi, ki­svárosi mesteremberség ,/go­ed része földmivelés után él, mert nem látja biz­tosítva életét mestersége által,­miért? mert nem képes a külföldi gyáriparral versenyezni. Kérdi, hogy ha a mesterember életfenntartásában a földművelésre tá­maszkodik, miért nem támaszkodhatik a földmű­ves is a kézműiparra. A tőke drágaságát okolják iparunk hanyatlásáért, a házi iparnál az iparos maga termeli az anyagot, s igy neki nem kell tőke, s hiszi, hogy azon kereskedelem, mely a fővárost felvirágoztatta, teremt piaczot a házi ipar termelé­seinek is. Az aláírások a gyűlésen egyre folytak, a gyűlés kezdetekor 14 ivén 108 aláírás volt, ez ajgyűlés vé­gén a 200-at meghaladta; e szerint az egylet meg­alakul s a szervező bizottságot megbízza, hogy a leg­közelebbi teendők megállapítására tartson ülést, s a közgyűlést mielőbb hívja össze. Collegno (Baraccone) Olaszország, márcz. 17.1875. Hermann Otto urnak Dorosslén. (Folytatás.) Önök úgy látom, »közgazdászati congressust« akarnak tartani s ott tiz th­esist megvitatni. Ha csak megvitatásról van szó, erre nem látnék külön mozga­lomra szükséget, ezt az iparegyesületben is meg le­hetne tenni. Különben a »Congresses« czimet kissé pretentiosusnak találom, a­mennyiben e szó alatt az egész világon mindig internationalis gyülekezet szo­kott értetni, legyen a tárgy diplomaticai, vagy forog­jon posta-currentia, vagy sociális érdekek, közgazdá­szat vagy tudományos kérdések körül, a congressus mindig internationalis. Egyébiránt az ily akadémikus vitatkozás magában igen ártatlan időtöltés. Megle­het, a sok szó között akad egy-egy mag, melyet idő­jártával valamely ügyes kertész tenyésztésre juttat; de nem tudok esetet, hogy az ily fejtegetések rögtön nyomot hagytak volna maguk után gyakorlati aktiók terén a nemzet közéletében. Pedig az ipar és keres­kedés érdekei gyakorlati actiót kivánnak hazánkban. Nem kétlem, fog a tíz thesis felett tíz talpraesett be­széd tartatni, mit a közönség, kisebb-nagyobb érdek­kel végig hallgat, ha ugyan lesz közönség, mely mind a tíz th­esist megállja. Aztán szétmennek, s mindenki maradja hol előbb volt. Én nem gondolom, hogy ez volna az, a­mire ez időszerűnt szükség van. Valószínűleg azt fogja én uram mondani, hogy nemcsak az akadémikus fejte­getések képezik czélját a tervezett congressusnak, hanem az is, hogy egy erkölcsi egyesülés jöjjön létre egy életerős középosztály létesítésére s ez egy Pro­gramm alapján párttá alakuljon. A pártalakulásról már elmondtam nézetemet. Nem helyeslem. A többire is vannak észrevételeim. Én gyakorlati szempontból szeretvén a dolgok értékét mérni, megvallom: az erkölcsi egyesüléseket, melyek czéljainak »hirdetője és végrehajtója min­denki abban a körben, a­melyben él«, meglehetősen meddő actiónak tekintem. Nem tudom, hol tegyem rá a kezemet. Nincs teste. A­mi pedig a »középosztály létesítését« illeti. Én ismerem az amerikai Egyesült­ Államokat. Ott van szabadság, van törvénytisztelet, h­azafiság, pénz, ipar, kereskedés, tudomány, jólét, — a henyélés szé­gyen, munka és becsület egyértelmű. De én e szót »középosztály« ott soha még csak említeni sem hallottam. A munka tiszteletben áll s nem gát, hanem lépcső a legmagasabb méltóságokra. John­son elnök szabó mesterember volt. A nagy L­i­n­­coln mint favágó kezdte pályáját. Franklin, aki »em­puit coelo faimen sceptumque lyrannis«, könyvnyomtató volt. Az én tisztelt és kedves bará­tom W­i­­­s­o­n alelnök (a senatus elnöke), mester­ségére csizmadia, — de a középosztálynak ott h­irét sem hallottam. Az embernek mint az emberiség tag­jának keble büszkén kitágul — bár mint magyarnak görcsösen összeszorul, ha meggondolja, hogy egyetlen egy városban, mely annyira fiatal, hogy még nem volt, mikor én már férfikorom delén túl voltam (Chi­cagót értem), azon iparos elemek, a­melyeket az aris­­tocratiai kevélység »középosztálylyá« degredál, több értéket produkálnak évenkint, mint a­mennyit egész Magyarország földművelete előállítani képes — de azt is tudom, hogy ha valaki ezen csodatevő elemeket, a nemzet díszét, büszkeségét a nemze­tek hátgerinczét így szólítaná: »Ti közép­­osztály!« a sértett önérzet indignátiójával uta­sítanák vissza e degradátiót. Mert hát, a­ki közép­­osztályt mond, az felső osztályt, alsó osztályt is mond, valakit maga alá teszen, valakit maga fölébe helyez. Castot mond, cast maga is a júliusi Monar­chia »Bourgeosse«-ja a legitimista monarchia aristo­­kratiának substituálva. Nem demokratikus eszme. Soy on­s Citoyens! Nem tehetek róla, én így érzek. Ámde, ha már a vénhedt Európa antiquált hagyományai folytán még középosztályról beszélni lehet vagy kell, olyan dolog az, mint a forradalom. Nem lehet azt csinálni, az csinálódik. Vagy Watt. Vagy nincs. Ha van, nem kell csinálni, ha nincs, nem­ lehet létezését dekrétálni. An­nak ternninie kell­. Én azt gondolom, hogy társadalmi elméletek helyett, a közelgő válasz­t­ások g­y­a­­ko­r­la­t­i tervére k­e­l­le­n­e az egés­z m­o­z­g­a­l­m­­a­t t­ervszer­ű­e­n i­­r­á­n­y­o­zni­­, ez az, a­mi totást időszerű. És­pedig azért, mert sok volog közrehathat Ugyan az ipar­i és kereskedés előmozdítására, de ezekben b­onyog­­fokozat van. Mindenekelőtt azért alapfeltételek megszerzését kellene munkába venni, amelyek nélkül az ipar és kereskedés felvirágoztatá­sa teljes lehetetlenség, bármint erőlköd­jék is a magán- és társadalmi tevékenység. S mert ezeket csak törvényhozás útján lehet megszerezni, s mert a törvényhozási sikert csak a Választásoknál lehet előkeríteni, s mert a Választások a küszöb előtt állanak, hát kit­­éti minden tevékenységet ezen do­logra összpontosíttatnék: ezt tűzném ki (hadtanilag szólva) működési objectumul s azt semmi mással nem complicálnám. Aki sokat markol, keveset szerit. — Igenis, én is összehívnám országos értekezletre (hefti congressusra) a magyar iparosokat­­és kereskedőket s az ipar és kereskedés ügy barátait; — de csak úgy, ha magamat eleve biztosíthatnám, hogy felhívásom­nak sikere lesz. Fiascotól minden áron óvakodni kell. Kifejteném felhívásomban, hogy ha közgazdá­­szatilag magunkat a végpusztulásnak resignálni nem akarjuk, miért van itt annak ideje, hogy a magyar iparosok és kereskedők nagy közfontosságú, spec­i­­ális érdekek biztosítása végett a nemzet közéletében határozott iránynyal tömörített erővel állást foglal­janak. Nem gyámkodás aluli emanczipátióról­­ szö­knék, mert gyámkodásban bizony a hazai ipar és kereskedés érdekei nagyon mostohán részesültek, ha­nem szöknék arról, hogy ápoló gyámkodás helyett az ország legfontosabb érdekei a politikai gyávaság vélt exigenctáinak martalékul dobattak, és szöknék a Veszélyről, amely Tisza miniszteriális programmjá­­ban a magyar ipart­­és kereskedelmet fenyegeti. És el neki mulasztanám megemlíteni­, hogy az­­előtömörítésre annál nagyobb szükség van, mivel a határozottan reactionárius s főkép a magyar kézm­ű­­iparosok ellen intézett új választási törvény folytán, a magyar iparos választók száma keservesen leapasz­­tatott s hogy e súlyos veszteség hatását csak a meg­maradt erők tömörítésével s intensiv erélylyel lehet most ellensúlyozni­. Erre azonban nem elég az, amire a pesti ipa­roskor szorítkozik, hogy az ipar és kereskedés érde­kei szóhoz juthassanak, hanem tisztába kell jönni az iránt, hogy mik ezen érdekeknek leglényegesebb re­­quisitumai ? Concret alakot kell adni az érdekek igényeinek, miszerint a kívánt szóhoz juttatásnak határozott iránya s a nemzet közéletébeni állásfogla­lásban öszhangzás legyen. E czélból országos értekezletre hívnám össze az ügybarátokat, oly végre: 1. Hogy megállapíttassanak azon cardinális pontok, melyeket az összeműködésre tömörítendő ipa­ros és kereskedelmi elemek mérvadó critériumnak, elengedhetlen feltételnek fognak tekinteni a képvise­­jelöltek kiszemelésénél s a választásoknál az ipar és kereskedés szempontjából. 2. Hogy megh­atároztassék, melyik azon politi­kai párt, melynek programmjában és irányában ezen cardinális feltételek megszerzése körül erélyes törek­vésre legtöbb garanczia találtatik s hogy az adott tömeges csatlakozás kimondassák. 3. Hogy a homogén erők szervezhessenek, mi­szerint az iparos és kereskedő választók azon párt zászlaja alatt speciális érdekeik alapján tömörülve, ezen érdekek­ érvényesítését összh­angzatos működés­sel, erélyesen munkába vehessék. Én uram, most ily keretet adnék a mozga­lomnak. A­mi azon cardinális pontokat illeti, melyek a közelgő választásokra mérvadó critériumal lennének felállítandók, én háromra, s csakis háromra szorít­koznék. Az első és legfőbb: az osztrák-magyar vámte­rület-összeolvadás felmondása, s az önálló magyar vámterület felállítása. Ez az alpha »Hinc omne prin­cípium, hue refer exitum.« Enélkül soha sem lesz vi­rágzó magyar műipar, enélkül viszont nem lehet élénk belkereskedés, mert ez a nyerstermék, érték s iparáru-érték cseréjének közvetítésén alapszik , pe­dig az élénk belkereskedés oly hatalmas közgazdá­szati tényező, hogy azzal fontosságban a legterjed­­tebb külkereskedés sem mérkőzhetik. Ez első pont­ban oly hatalmas emeltyű áll önöknek rendelkezésé­re, hogy meg lennék győződve, miként ezt kellő erő­vel felhasználva, ha talán nem is absolut többséget az egész országban, de bizonyosan többséget lehet a magyar s különösen a városi elemekből a választási urnák körül összegyűjteni, még­pedig tisztán közgaz­dászati alapon, azon magas politikai tekintetet még csak nem is említve, hogy amely perezben külön vámterületünk lesz, azon perezben magyar kér­dés is lesz az európai politikában (most a bol­dogtalan fúzió folytán nincs többé!), mert a kü­lön vámterület, a külön államiságnak symboluma Önök e nagy dolognak három száraz szót szán­tak körlevelükben, mig meddő eszméknek, melyek­nek kézzelfogható testük nincsen vagy épen czélté­­­vesztők, ne mondjam veszélyesek, lapokat szentel­nek. — Bocsánatot kérek, ez nem praktikus eljárás. Kapcsolatban az önálló vámterülettel, melynek az önálló magyar kereskedelmi politika természetes következménye, a második cardinális pont, az önálló vámterület vámtariftáinak tisztán hazai érdekek szem­pontjából osztályozása, oly módon, miszerint ne le­gyenek ugyan arra számítva, hogy mindent magunk gyártsunk s oly iparágakat is meg akarjunk honosi­­sitani, melyekre földtani viszonyainknál fogva, szem­ben más fejlett iparú nemzetekkel mi hivatva nem le­hetünk , ne is arra legyenek számítva, hogy a tespe­­désnek praemiumot nyújtsanak, hanem igenis arra, hogy a műipar azon ágainak életerős kifejtése, mely­nek geographiai, geológiai és népesedési viszonyaink által természetszerűleg indicálva vannak, a kérdés nehézségeinek legyőzésében mérsékelt védvámok ál­tal nem csak a távolabb külföld, hanem a szomszéd osztrák ipar elnyomó versenye ellen is oltalmaztas­­sék. Minden egyébre nézve pedig a szabad kereske­dés elvének hódolva, a vámok csupán jövedelmi szem­pontból szabályoztassanak, miszerint a chronikus deficitekkel küzdő országos financzián segítve legyen s a már nemzeti vagyontőkének megtámadásáig csi­­gázott egyenes adóterheken könnyítve legyen. (Anglia most már a szabad kereskedés elvének hódol,de azért roppant bevételi budgetjének 28 °­ C-ját a vámok adják s ez teszi lehetővé, hogy a föld-, h­áz­­stb. egyenes adó annak csak 3 0/0 -jára s a jövedelmi adó, mely mellett külön kereseti mód nincs, csak mintegy 9°/0-jára rúg.­ Én azt gondolom, hogy különösen azokra az iparágakra nézve, melyek a hazai nyers termények értékesítésére vannak irányozva, a mérsékelt védvám követelést a c­áfolhatatlanságig hatalmas érvekkel lehet támogatni. Csakugyan irtózatos neme az a gazdálkodás­nak, mely szerint (hogy példában szóljak) eladunk egy mázsa nyers gyapjút a külföldre 100 forintért, s aztán ugyanazon mennyiség gyapját visszavásá­roljuk posztó alakban 200 forintért, a­helyett, hogy gyapjúnkat saját munkánk által annyira értékesíte­­nék. Ily 'bolond gazdálkodás mellett lehetetlen el nem­ pusztulni. Azután a nemzetgazdászat nem mathesis, mely­nek minden tétele, minden időben, mindenhol egy­aránt áll. A nemzeti gazdászatnak is vannak ugyan absolut igazságai, például, hogy a pusztán vagy fő­kép földmivelő ország meteorológiai esélyek játéka lévén, biztosságra soha nem­ számíthat: m­a saját zsírjában fullad, holnap 'éhenhalással küzd. Hogy műipai­ nélkül a nem­zeti közvagyonosság sem magas fokra nem emelkedhetik, sem biztosságra nem szá­míthat. Hogy a nemzeti tőkeg­yarapodás kútfeje is értelmes munka. Hogy élénk kereskedési forgalom, könnyű s a lehetségig olcsó hitel s gyors, biztos és elcsó közlekedhetés nélkül lehetetlen stb. stb. — de mikor aztán arra kerül a sor, hogy hát miként kell a munkának hóna alá nyúlni ? miként kell a hitelre módot nyújtani ? a közlekedési eszközöket létrehozni ? itt már megszűnik a mathematikai formulák átalá­­nosítása, itt korral, viszonyokkal kell számolni; a­mi egy helyütt czélszerű, másutt nem az, a fan itt jó amott ross, fia az egynemű cívilisatió keretébe foglalt vi­lág egy tabula rása volna,mely csak most rendezné be nemzetgazdászati háztartását, kétségtelenül az okszerű munka­felosztás volna a legjobb rendszer; hadd csinálná mindenik nemzet azt, a­mit ő képes legnagyobb bőségben s legolcsóbban előállítani,­­ aztán cserélné ki áruit az egész emberiség szabadon. Igen, de a világ sorsa nem így alakult, a közgazdá­szati fejlődés különböző irányban, különböző fokon áll. Tehát a tapasztalástól kell tanácsot kérni. Már­pedig tény, hogy nincsen egyetlen egy nemzet sem, melynek műipar­a védvámok oltalma nélkül fejlődött volna ki életerőssé. Tény, h­ogy nincs egyetlen egy nemzet is, mely hamarább fogadta volna el a szabad kereskedés el­vét, mint akkor, midőn a védvámok oltalma alatt a kezdet nehézségeit már leküzdötte s alágát életerő­sen versenyképesnek érezte. Tény, hogy még oly hatalmas, előretörő nem­zet is, mint az északamerikai nagy­köztársaság, mai napig sem véli elérkezettnek az időt,­­ hogy a mér­sékelt védvámrendszerről lemondhasson. És tény, hogy ezen rendszer mellett a nemzeti vagyon tőkéje óriás mérvben növekszik, a közjólét bámulatos fokra emelkedett s a rabszolgatartók szakadársága által előidézett irtózatos belháboruból eredeti adósságait száz meg száz millió dolláronként képes évenként •— a védvámrendszer segítségével apasztani, míg mi a vámterületi közösség pióc­arendszere mellett rendes kiadásainknak béke idején fedezk­etése végett, száz meg száz millióként növeljük adósságainkat. E tények tanúságával szemben miként lehetne kétségbe vonni, hogy nálunk a mérsékelt védvám­rendszer parancsolólag indikálva van, miután a hazai műipar felvirágoztatása — a­mi védrendszer­ nélkül soha és sehol e világon el nem éretett, a­mi nálunk nem­­csak jobblét kérdése, hanem valóságos élet-ha­­lál kérdés. Ha az osztrák monopólium önző ügyvédei az­zal akarják Magyarországot megrettenteni, hogy a magyar földmivelést repressáliókkal fenyegetik, ez merő üres hólyagpuffogatás. Semmi nemzet nem oly bolond, hogy puszta daczból ne vegyen tőlünk élelmi­szereket és gyártási nyersanyagokat, ha nálunk ha­­­sonló árért jobb minőségben, vagy hasonló minőség­ben olcsóbban kaphatja; — ha másutt kaphatja így, most sem oly bolond senki, hogy tőlünk vegye. Sőt egyenesen a magyar földm­ivelésnek van legnagyobb, specziális érdekeiben, hogy a magyar műipar felvirágoztassék, m­iért ez neki élénk és biztos belpiaczot nyútjt, mig most bö termés idején nem talál vevőre, hacsak (most mondani szokás) a világ valamely részét az isten éhségcsapással nem láto­gatta meg. És ezen élénk és biztos belpiacz — a­mint a tapasztalás mindenütt bebizonyította — bizony bö kárpótlást nyújt azon csekély áremelésért, mely a mérsékelt védvámrendszer folytán az iparárukat ér­hetné, mely azonban saját magunk javára bizonyo­san nem volna olyan nagy, mint a melylyel most ma­gunk kárára az osztrákot gazdagítjuk. Most későn v­eszem észre, hogy az eszmelán­­czolat fejtegetésekbe vitt bele, melyekre önnek sem tőlem, sem más senkitől semmi szüksége. Bocsánat! — remény­em nem fogja ön a pár percznyi unalmat, melyet ezzel okoztam, oly nagyba venni, miszerint megneheztelne, hogy e szükségtelen fejtegetések kihagyása végett egy új levél írására nem vállal­koztam. Végre a harmadik sarkalatos pont az önálló magyar pénzügy, mely nélkül a magyar ipar idegen kegytől, idegen féltékenységtől nem feltételezett olcsó és könnyű hitellel el nem­ látható. Én e három pontot írnám fel a czélzott szer­vezkedés speciális zászlójára (mely szervezkedést én egyszerűen »szövetségnek« vagy »üzletérdeki szövet­kezésnek« neveznék) ; ezen zászló alá tömörítve állíta­nám be az iparos- és kereskedő-választókat azon politikai párt soraiban, amely a »nemzet önrendelke­zési jogát írta lobogójára, mint önök mondják. — E három cardinális pontot semmi mással nem kompli­cálnám, még az önálló kereskedelmi politikát is csak incidentaliter a második pontban említeném, de kü­lön pontul nem tenném, részint azért, mert a politi­ka concret esetekkel foglalatoskodván, kimerítőleg bajosan generalizálható, részint azért, mert ez a külön pontban felvett vámszabályzatban találja legpregnán­sabb nyilvánulását, részint, mert egyebekben (péld. a consulatusok kérdésében) a külön vámterületből ön­ként következik. Az ipartörvények reformját pedig azért nem foglalnám a cardinális pontok közé, mert bármi fontossággal bírhasson is az, ezen három car­dinális pontokkal, melyek nélkül ipar és kereskedési virágzásról álmodni sem lehet, egy fokra, egy catego­­riába teljességgel nem sorozható. Ez az én vélemé­nyem. A többi aztán (s ez a dolog practicuma) az erélyes actió feladata. Erre nézve kettőt akarok megjegyezni. Az egyik az, hogy a siker leginkább a fiókbi­­zottmányoknak országszerte berendezésétől függ. Ezeknek nyomban össze kellene vidékeiken gyűjte­­niök az iparos és kereskedő választókat. Elfogad­tatni velük az országos értekezlet határozatait. Kije­lentetni velük, hogy a kijelölt párt zászlója alá sora­koznak speciális érdekük jelzett sarkalatos kívánal­­mainak alapján, aztán nyomban érintkezésbe bo­csátkoznak azon vidéki orgánumaival, a képviselője­löltnek az igazgató-bizottmánynyal egyetértőleg ki­szemelése végett, nehogy ebben megelőztessenek, a­miből az erőknek szétforgácsolása következnék; a jelölttel megállapodásra jutniok, s aztán a dolgot concret alakban éber agitatióban tartaniok; végre ügyelniök, hogy mindenki helyt álljon a választásnál. Másik megjegyzésem az, hogy én az igazgató­bizottmány székhelyét a vidékre, Szegedre vagy Debreczenbe s nem a fővárosba tenném. Igen sajnos dolognak tartom, hogy a közös ügyes kormány centra­­listicus irányának visszhatása folytán, a főváros csak­nem minden , a vidék úgyszólván, semmi. Alig van önálló közélete. Gonosz franczia tempó ez. Nem sze­retem. Szabadság sohasem volt Francziaországban. Olyan volt, mint egy gyertya. Világít, de maga ár­nyékban áll. Az angol nem világított másnak, de ma­ga mindig szabad. S ott bizony nem a főváros ad tó­nust a nemzeti közéletnek, nem az kezdeményezi a nagy mozgalmakat. A gabnatörvény elleni agitatiót Manchester vezette, Birmingham a paslafilehti refor­mot. London semmit. Aztán a pesti iparoskor programmja nem is Programm. Sem hús, sem hal; mindössze annyiból áll, hogy iparosok és kereskedi­k választassanak kép­­viselőkül. Hiszen én már említettem,miként kívánom, óhajtom, hogy iparosok és kereskedők is foglaljanak helyet az országgyű­lésen, tekintélyes számban. D­e ezt s­­sakis ezt venni fel program­rá il, amolyan »quand mem­e« alakban bizony furcsa dolog. Mit mondanának azon urak, hia a volt jobbágyok arra szövetkeznének, hogy csak volt jobbágyot, — a ne­mesek, hogy csak nemest, — az ügyvédek, orvosok, hogy csak ügyvédet, orvost választanak ? Különben ezen exclusivitási irányra, talpraesetten megfelelt nem­régiben John Brigth az angol munkásoknak adott válaszában. Ismerni fogja ön. Nem ismétlem. Hanem nagyon jól emlékezem arra az en­­quetre, mely a fővárosi kereskedés hanyatlásának okai felől tartatott. Nem volt a kihallgatott fővárosi iparosok és kereskedők közt csak egyetlen egy sem, aki ki merte Volna mondani, hűként a hanyatlás fő­oka abban van, hogy a pesti kereskedelmiű piacz hi­tel dolgában Bécstől függ, s hogy a vámterületi összeolvadás folytán az osztrák műiparnak monopo­lizált zsákmányul lévén odadobva, a magyar piacz többé nem Pest, hanem Bécs a magyar kereskedés központja. Egy sem merte kimondani. Köszönöm én az ily szakképviseletet. Bízzák ezekre bár teljhata­lommal a bankkérdést. Lesz magyar bank ? Soha! Azt fogják mondani, amit a különben oly kitűnően jeles tehetségű Wahrmann mondott, hogy a valuta helyreállítása nélkül nem lehet, hogy két kurrentin bajos dolog, h­át csak alkudjunk a béresi bankkal. Ellenben biznak e kérdést például Mudrok­y Somára, a­ki (nem­ ismerem, de gondolom) nem üz­letember s lenne magyar vámterület s meg lenne védve a magyar műipar. Igen nagy elism­eréssel ta­nulmányoztam e tárgyréli fejtegetéseit, melyekből szintoly független jellem, mint mély szakismeret szól a lélekhez, van a fővárosi iparosok s kereskedők közt igen sok derék elem. Ismerem egykori ipar­egyesületemből, mely legkedvesebb emlékeim közé tartozik. Ide a (matadorok) bizony nagyon osztrá­kok. Én nem a fővárosba tenném az igazgatás szék­helyét. (Vége következik.) Budapesti tavaszi lóverseny. I. A Rákos smaragdszínbe öltözött mezeje ismét megélénkült. Sportférfiak és sportkedvelő úrhölgyek szép számmal jelentek meg a bár felleges, de enyhe tavaszi délután, élvezni a versenyek érdekes látvá­nyát. Számos notabilitást láttunk a tribün előtt is, így a miniszterel­nökön kívül Simonyi és Pejacse­­vich minisztereket, Majláth országbírót, Gyulay- Edelsheim bárót, Szapáry László altábornagyot, Ló­­nyay ex-miniszterelnököt. Az első futam pontban 3 órakor kezdődött és pedig a »Széchényi dij« száz aranyáért a következő paripák versenyeztek: Springer Gusztáv br. 3é. p. k. Chipie; ifi. Ilenckel Hugó gr. 5é. p. m. Purveyor; Baltazzi Arisztid ur 3é. fék. m. Hector. Vezetett gyors iramban Chipie, nyomában járt Purveyor s rövid távra haladt utánuk Hector. A majorháznál Purveyor nyomult föl kalauznak, míg Hector ugyancsak nyomni kezdte Chipiet, sőt az erdő alatt, az istálóval szemközt már a vezetővel kezdett derék futást. E rendet egész a távoszlopig meg is tartották; ettől kezdve azonban Hector előreröppent s a pályafőt négy lóhoszszal érte el először. Purveyor mint második, a tét és pá­­natossz negyven aranyát könnyen biztositó Chipie ellen. Az »Egyesült nemzeti dij«-ra a következő lo­vak mérték össze erejüket az 520 db. arany elnyeré­séért: Baltazzi Sándor ur 3é. p. k. Camelia, Sprin­ger Gusztáv br. 3é. s. k. Palmyra, Forgách László gr. 3é. p. m. Uncle Tom, Captain Blue 3é. s. m. Schwindler, Esterházy Miklós gr. 3é. p. m. Cagliostro, Blaskovich Ernő ur 3é. p. m. Corvin, ugyanaz 3é. p. k. Harmat. Vezetett, többször meghiúsult indulás után, Palmyra, utána Cagliostro, Harmat. Csakha­mar látni lehetett, hogy e három közül aratja vala­melyik a győzelem babérját. Gyönyörűen küzdött e három ló változó esélylyel, mígnem a nyerpont előtt 30 öllel, Cagliostro vezetett s egy lóhoszszal győzte­sen vágtatott el a pályafőnél, mig a b. Springer Pal­­myrája a tét- és bánatössz felét nyerte, mint második. Jó harmadik Harmat volt. A »másodosztályú (600 drb. tiz francos arany) á 1­­­a­m d­i­j«-ért küzdöttek négyen u. m­. : Wesselényi Béla br. 5é. p. m­. Prince Paris, Bethusan Sándor br. 4é. p. m. O Web, Baltazzi Aristid ur 4é. p. k. Lady Patroness, Nádasdy Fe­­rencz gr. 5é. p. k. Babér. Vezetett a Lady Patroness, utána kis távolban O Web, Babér és Prince Paris. E rendet meg is zár­ták egész az utolsó fordulóig, a midőn a négy ló egy csomóban haladt föl az egyenes vonalon. E gombo­lyagból azonban még a távoszlopnál a Lady újra előreszökkent s átvette a vezetést, melyet O Wei hiába igyekezett elvitatni, mert a Lady mögött ma­radt egy lóh­osszal, s kénytelen volt mint jó második a tét és bánatösszeg felével megelégednie ; harmadik a dr. Wesselényi Prince Paris­a lett. Az ötszázforintos »Esterhá­­z­y-d­i­j«-ért pályáztak: Tarnowski János 3é. sp. m. Túron, Baltazzi Sándor ur 3é. p. m­. Insolvent. Nádasdy Ferencz gr. 3é. p. k. Gazelle. Captain Blue 3é. sp. m. Virilist. Sztáray János gr. 4é. p. k. Themenau. Párszor meghiúsult indulás után a kalauz-sze­repet Themenau vette át, utána Insolvent, Túron és Virilist. Később, a majorháznál már Insolvent vállal­kozott a vezetésre, s a második helyre Captain Blue küzdte föl magát. A csinos kis Túron szintén igye­kezett előre, de a két elsőt nem érhette be. In­solvent folyvást megtartó esélyét s több lóh­osszal canterbe érkezett be a Virilist előtt, mely a bánat és tétösszeg egyharmadát kapta. A 800 frtos »kis akadályversen­y«­­re a következő ugrató paripák vállalkoztak : Mr. William Richardson 4é. p. m. Hubertus, Lónyay Béla gr. 5é. p. k. La Marjolain, Kinsky Oct. gr. 5é. sg. k. Irrlicht, Szapáry Iván gr. 5é. p. k. Idalia. Ve­zetett Hubertus, utána Idalia, Irrlicht, végül a Mar­­jolaine. Az akadályokkal mindnyájan igen szépen küzdöttek meg. A végfordulónál az egyenes vonalon azonban Hubertus és Idalia közt fokozódott a jó esély, mely Hubertus részére dőlt el, több lóhoszszal elsőnek érkezvén be. Idah­a mint második, a tét és bánatössz felét nyerte­ kett, lévén az iszaplerakodásnak a hibás partépítés, nem pedig mint a kormány állítja, a vízbe hányt sze­mét az oka.­­ A közgyűlés végre megadja az 5000­ frtot, oly kikötéssel mindazáltal, hogy erre többé egy krajczárt sem ad.­­ A közmunkatanácsnak javas­lata az ördögárok beboltozása tervének megváltoz­tatása iránt a tanácshoz utasittatik. A VI. kerületi lovagutczai iskolatelket, négyszög­ölét 60 írtjával a közgyűlés megvenni határozza. A belügyminisz­ter leirata, mely szerint a jobbparti vízvezeték ter­vébe a lipótm­ezei tébolyba is bevezessék, tudomásul vétetik. —­­több jelentéktelen tárgy elintézése után a közgyűlés 6 órakor feloszlik. — A köziek, miniszter gróf Festetich Pál és érdektársainak Budapest­­ről a Csepelszigeten át Adonynak, Sárbogárdnak s Pinczehelynek egész Dombóvárig vezetendő vasútvo­­nalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta . A magyar athletikai klub m­a­ este 7 órakor tartotta első közgyűlését az első nyilvános fellépés után. A tagok, mert a lóverseny is ma délután volt, csak kevés számmal jelentek meg a gyűlésen. Az elnök gróf E­szterházy Miksa rö­vid beszédben körvonalazza az egyesület eddigi tevé­kenységét, kiemeli, hogy a tegnapi verseny, tekintve az egyesület ifjú korát, kielégítőnek mondható; 44 névézés közül 22 pályázó vett részt a küzdelemben. Első fellépésünk, úgymond, reményt nyújt arra, hogy egyesületünk, melyet oly rokonszenvesen fogadott sajtó és közönség, a hazai athletikának terjesztésére, fejlesztésére nagyban fog közreműködni, s a hason­­irányú mozgalomnak központja leend. Felolvasta ez­után Molnár Lajos a klub ez évi költségvetését, mely egyhangúlag elfogadtatik. E szerint a kiadások 1372 írtban, a bevételek 1400 írtban vannak meg­állapítva. Végre a választmányba a következő hat tagot választják meg : bg Eszterházy Lajos, gróf Batthyányi Elemér, Asbóth János, Thaisz Elek, Balázs Miklós és K. Kiss Ferencz. Ezzel a gyűlés 7* 8 órakor feloszlott.­­ A nemzetközi b­i­z­t­o­s­­ 16 tár­sul­a­t bűnügyébe kevert vádlottak egy része tud­valevőleg fogva van a soroksári­ utczában lévő fenyitő törvényszék börtönhelyiségeiben.­­ A vizsgálattal Bernhard Géza albiró van megbízva, ki nagy ügyes­séggel is viszi a dolgát. Feltűnt azonban neki, hogy a vádlottak meglepő­­összhangzással vallanak, mintha csak minden vallatás előtt konferenczián állapítanák meg, hogy mit valljanak. A tömlöcz felügyelője, Hor­váth Lajos úr, ki lelkiismeretesen iparkodott azon őrizkedni, hogy a bűntársak ne közlekedhessenek egymással, megsokszorozta figyelmét s egy hallatlan dolognak jutott a nyomára. Három börtönőr volt megbízva azzal, hogy szigorúan őrködjék a foglyokon, kiknek sem szóval, sem írásban, sem jelekkel nem szabad érintkezniük. E három börtönőr pedig úgy teljesítette kötelességét, hogy maga vitte és hozta a híreket egyik vádlottól a másikhoz. Horváth úr —­­mint a »Reform« hallja — azonnal jelentést tett a bajról Havas ügyész Urnát, ki a dolgot megvizsgálta s a hűtlen őrök fejenként két heti súlyos börtönre ítéltettek fegyelmi uton. A vizsgálati foglyoktól pe­dig elvonatott minden eddig élvezett kedvezmény, többek közt, hogy hozzájuk tartozóiktól kaphatták eledelüket. Hogy ezzel a sikeres vizsgálat már­ eddig is nincs-e lehetetlenné téve, vagy legalább is na­gyon megnehezítve, méltó aggodalma az érdekel­teknek. — Gyűjtés a bukovinai ma­gyarok részére. A fővárosi tanács Bója Gergely, budapesti tanfelügyelőnek a Bukovinában Józseffalván élő magyarok által építendő iskolaház javára a községi iskoláknál gyűjtés eszközlése iránt tett előterjesztésére a következő határozatot hozta : »A budapesti iskolatanács elnökének átiratában fel­hozott indokok alapján Bukovinában Józseffalva helységben élő magyar testvéreink által építtetni ter­­­vezett iskolaház javára kért pénzbeli segélynek a köz­ségi polgári és elemi népiskolákban leendő gyűjtése ezennel engedélyeztetik. Bellovatnak ehhez képest az összes polga­iskolák igazgatótanárai, valamint az összes elemi népiskolák igazgató tanítói, miszerint a fentebb idézett nemes czélra az igazgatóságuk alatt álló iskoláknál gyűjtést eszközöljenek, olykép mind­azonáltal, hogy az adakozás által az iskolákat láto­gató gyermekekre, illetőleg szüleikre semmi kényszer ne gyakoroltassák, a gyűjtés befejezésével pedig an­nak eredményét rendszeres kimutatás kíséretében a tanácsnak mutassák be.­­ Mivel az összes pol­gári iskolák igazgató tanárai, az összes elemi népiskolák igazgató- és vezető tanítók a gyűjtés eszközlése, az összes iskolaszékek tudomás és ezen gyűjtésnek az elemi népiskoláknál leendő ellenőrzése czéljából tudomás, a keb. számvevőség pedig feljegyzés,aj budapesti ker. tanfelügyelőn szintén tudomás végett átirattal értesittetnek. Szívből üd­vözöljük a fővárosi tanácsnak ezen hazafias intézke­dését és bizton remény­jük, hogy a fővárosi tanítói testület, tekintse a nemes czélt, az elrendelt gyűjtést kellő buzgalommal s a lehető legnagyobb sikerrel fogja eszközölni. — Cyprusi régiségek. Zichy Fe­rencz gr. konstantinápolyi nagy­követtől igen becses ajándékot kap a nemzeti muzeum. Cyprus szigetén ez­előtt pár hóval igen szép görög régiségeket ástak ki, melyekből a gróf kis válogatott gyűjteményt állitván össze, azt a nemzeti múzeumnak adta. A gyűjtemény meghaladja a 100 darabot, s benne, — értesítőnk szerint — igen szép vázák, lámpák, kis medenczék vannak, rajzokkal díszítve, körülbelül a XI. század­ból Kr.­e. a görög művészet fény­korából; szép ph­e­­nicziai üveggyüjtem­ény egészíti ki a becses ajándé­kot, mely ilyenekben szegény múzeumunk számára e napokban meg fog érkezni. — A műcsarnok j­avára ismét szép számú adakozások történtek; név szerint egyenként 1000 frtos alapítványokat tettek újabban Batthyány Gusztáv­ig, Breuner Ágost gr., Erdődy Sándor gr., — Széchenyi Béla gróf és Schossberger S. W. és fia ezég. — A magyar történelmi tár­sulat ma d. u. 5 órakor Horváth Mihály elnök­lete alatt ülést tartott. Az ülésen először a folyó ügyeket tárgyalták. A zürichi paphoz Heidenegghez a gályarabságra jutott magyar papok leveleihez ismer­tetését Révész Imre elvállalta. Révész felemlíti, hogy e levelek tudomása szerint, csakugyan a zürichi vá­rosi levéltárból vannak lemásolva. E levelek egy ré­sze a »Sárospataki Füzetek«-ben már megjelent, nagyrészük azonban ismeretlen.­­ A társulat va­gyoni állása a múlt hó utolsó napján a következő : bevétel a múlt hóban 408 frt s a pénztár állása a mártiusi maradékkal 1947 frt 51 kr. Kiadás 781 frt 1 kr. A maradék tehát 1166 frt 50 kr. Az idei ki­rándulás idejére nézve a titkár jelenti, hogy Nyitra­­megye őszi közgyűlése, mikorra a megye a látogatást kérte, szeptember első felében fog megtartatni. Pon­tosabban az időt még nem határozták meg. Ez a »Századok«-ban közzé fog tétetni, egyszersmind a tagok felhivatnak hogy a kirándulásban való rész­vételüket a titkárnak jelentsék be. A második tárgy Szabó Károly értekezése. »Az Andrássyi család 1569-iki csiki adom­ányleveléről.« Ezt Szilágyi Sán­dor olvasta fel. Az értekezés Kállaynak és azután indult történetíróknak tévedését igazítja helyre. Kállay ugyanis azt állítja, hogy Andrássy Már­ton és Péter testvérek 1550-ben adomány­levelet kaptak csikszentkirályi birtokukról.« Sza­bó Károly kimutatja, hogy a két Andrássy nem KÜLÖNFÉLÉK. — A főváros bizottságának közgyűlése ma d. u. 4 órakor Kammermayer polgármester önöklete alatt folytattatott. A fonto­sabb tárgyak a következők : A Duna balpartján ta­pasztalt iszaplerakodás elhárítására a kiküldött ve­gyes bizottság kotrást ajánl, melynek költségét 10 ezer forintot fejében a főváros, felében a kor­mány viselné. Hosszú vita támadt a fölött, hogy megadja-e a város a szükséges 5000 forintot vagy sem, mivel a kotrást úgy is ismételnie

Next