A Hon, 1875. május (13. évfolyam, 99-121. szám)
1875-05-08 / 104. szám
tt fővárosra és Pest megyére terjedhet ki, de szükségesnek látták az alapszabályokban, hogy az egyesület a hasonirányúmozgalmakat az országban mindenütt támogassa. Pessky mindenekelőtt három kérdésre szeretne feleletet kapni: mily viszonyban lesz az alakulandó egylet az iparegyesülettel. Ő nem szeretné, ha a kettő közt összeütközések történnének. Az iparegyesület széles működési körénél fogva e hatáskörre nem terjeszkedhetik ki. A második kérdés, hogy mi legyen az egylet neve ? és harmadszor az elnök kérdése. Mind e kérdések megoldását egy szervező Választmányra kívánja bízni, melyet most tart kinevezendőnek. A szervező választmányba a következők választatnak meg: Sennyey Pál báró elnök, Kisrkapolyi Károly, Madrony Soma, Jágócsy Péterfy József, Horváth Ignácz, Körösi József, Weisz B. F. Csepregi, Ács Lajos, Molnár Aladár, Papp Lajos, Mendl István, Apponyi Albert gr. Xanthus János, Szabóky Adolf, Ráth Károly (gyáros) Podmaniczky Fr. dr., Pulszky Ferencz, László Kálmán, Steiger Gyula, Szilassy István, Gulner Gyula, Békey Imre, Helfy Ignácz, Máday Izidor, Jankovich Miklós, Fest Imre, Szapáry István gr., Schön Jakab, Bossányi László, Lipthay Pál, Gerlóczy, Kammermayer, Magyarevics, Kosilek, Reich Ármin, Ráth György, Rakovszky Aladár, Csáky Tivadar gr. Jágócsy Péterfy ezután megemlékezvén működéséről, körvonalazza az egyesület czélját, az eredményt, mely annak működése folytán létre jö, s indítványozza, hogy a szervező bizottságnak az előmunkálatok megtételére meghatalmazás adassék, s arra is, hogy ezek megtétele után gyűlést hívhasson össze. Kerkápoly szintén foglalkozván e tárgygyal, engedelmet kér, hogy nézeteit arról előadhassa. A statistikai adatok szerint ez országban a népesség 33°/0-a foglalkozik földműveléssel, s csak 4 % ás, mely ipar és kereskedelem után él. E 33 °/0 tehát 5 millió ember, az év/3 -át tölti a földi munka mellett s az év egyharmada felhasználatlanul telik el tőle. Ha ez időnek csak felét hasznosítjuk, egy hatodát az évi jövedelemnek adjuk még a mostanihoz, s az ország nagyon meg fogja azt érezni, ha a népesség termelése egy hatoddal többet tesz ki. — Népességünk kisebb mint Ausztriáé, pedig földünk sokkal nagyobb, s a tavalyi kolera több mint 180 ezer embert öltüreg, annál szükségesebb, hogy a megmaradtaknak minél több idejét hasznosítsuk, s ezt semmivel úgy el nem lehet érni, mint a házi iparral. Figyelmeztet itt azon körülményre, hogy a falusi, kisvárosi mesteremberség ,/goed része földmivelés után él, mert nem látja biztosítva életét mestersége által,miért? mert nem képes a külföldi gyáriparral versenyezni. Kérdi, hogy ha a mesterember életfenntartásában a földművelésre támaszkodik, miért nem támaszkodhatik a földműves is a kézműiparra. A tőke drágaságát okolják iparunk hanyatlásáért, a házi iparnál az iparos maga termeli az anyagot, s igy neki nem kell tőke, s hiszi, hogy azon kereskedelem, mely a fővárost felvirágoztatta, teremt piaczot a házi ipar termeléseinek is. Az aláírások a gyűlésen egyre folytak, a gyűlés kezdetekor 14 ivén 108 aláírás volt, ez ajgyűlés végén a 200-at meghaladta; e szerint az egylet megalakul s a szervező bizottságot megbízza, hogy a legközelebbi teendők megállapítására tartson ülést, s a közgyűlést mielőbb hívja össze. Collegno (Baraccone) Olaszország, márcz. 17.1875. Hermann Otto urnak Dorosslén. (Folytatás.) Önök úgy látom, »közgazdászati congressust« akarnak tartani s ott tiz thesist megvitatni. Ha csak megvitatásról van szó, erre nem látnék külön mozgalomra szükséget, ezt az iparegyesületben is meg lehetne tenni. Különben a »Congresses« czimet kissé pretentiosusnak találom, amennyiben e szó alatt az egész világon mindig internationalis gyülekezet szokott értetni, legyen a tárgy diplomaticai, vagy forogjon posta-currentia, vagy sociális érdekek, közgazdászat vagy tudományos kérdések körül, a congressus mindig internationalis. Egyébiránt az ily akadémikus vitatkozás magában igen ártatlan időtöltés. Meglehet, a sok szó között akad egy-egy mag, melyet időjártával valamely ügyes kertész tenyésztésre juttat; de nem tudok esetet, hogy az ily fejtegetések rögtön nyomot hagytak volna maguk után gyakorlati aktiók terén a nemzet közéletében. Pedig az ipar és kereskedés érdekei gyakorlati actiót kivánnak hazánkban. Nem kétlem, fog a tíz thesis felett tíz talpraesett beszéd tartatni, mit a közönség, kisebb-nagyobb érdekkel végig hallgat, ha ugyan lesz közönség, mely mind a tíz thesist megállja. Aztán szétmennek, s mindenki maradja hol előbb volt. Én nem gondolom, hogy ez volna az, amire ez időszerűnt szükség van. Valószínűleg azt fogja én uram mondani, hogy nemcsak az akadémikus fejtegetések képezik czélját a tervezett congressusnak, hanem az is, hogy egy erkölcsi egyesülés jöjjön létre egy életerős középosztály létesítésére s ez egy Programm alapján párttá alakuljon. A pártalakulásról már elmondtam nézetemet. Nem helyeslem. A többire is vannak észrevételeim. Én gyakorlati szempontból szeretvén a dolgok értékét mérni, megvallom: az erkölcsi egyesüléseket, melyek czéljainak »hirdetője és végrehajtója mindenki abban a körben, amelyben él«, meglehetősen meddő actiónak tekintem. Nem tudom, hol tegyem rá a kezemet. Nincs teste. Ami pedig a »középosztály létesítését« illeti. Én ismerem az amerikai Egyesült Államokat. Ott van szabadság, van törvénytisztelet, hazafiság, pénz, ipar, kereskedés, tudomány, jólét, — a henyélés szégyen, munka és becsület egyértelmű. De én e szót »középosztály« ott soha még csak említeni sem hallottam. A munka tiszteletben áll s nem gát, hanem lépcső a legmagasabb méltóságokra. Johnson elnök szabó mesterember volt. A nagy Lincoln mint favágó kezdte pályáját. Franklin, aki »empuit coelo faimen sceptumque lyrannis«, könyvnyomtató volt. Az én tisztelt és kedves barátom Wison alelnök (a senatus elnöke), mesterségére csizmadia, — de a középosztálynak ott hirét sem hallottam. Az embernek mint az emberiség tagjának keble büszkén kitágul — bár mint magyarnak görcsösen összeszorul, ha meggondolja, hogy egyetlen egy városban, mely annyira fiatal, hogy még nem volt, mikor én már férfikorom delén túl voltam (Chicagót értem), azon iparos elemek, amelyeket az aristocratiai kevélység »középosztálylyá« degredál, több értéket produkálnak évenkint, mint amennyit egész Magyarország földművelete előállítani képes — de azt is tudom, hogy ha valaki ezen csodatevő elemeket, a nemzet díszét, büszkeségét a nemzetek hátgerinczét így szólítaná: »Ti középosztály!« a sértett önérzet indignátiójával utasítanák vissza e degradátiót. Mert hát, aki középosztályt mond, az felső osztályt, alsó osztályt is mond, valakit maga alá teszen, valakit maga fölébe helyez. Castot mond, cast maga is a júliusi Monarchia »Bourgeosse«-ja a legitimista monarchia aristokratiának substituálva. Nem demokratikus eszme. Soy ons Citoyens! Nem tehetek róla, én így érzek. Ámde, ha már a vénhedt Európa antiquált hagyományai folytán még középosztályról beszélni lehet vagy kell, olyan dolog az, mint a forradalom. Nem lehet azt csinálni, az csinálódik. Vagy Watt. Vagy nincs. Ha van, nem kell csinálni, ha nincs, nem lehet létezését dekrétálni. Annak ternninie kell. Én azt gondolom, hogy társadalmi elméletek helyett, a közelgő választások gyakorlati tervére kellene az egész mozgalmat tervszerűen irányozni, ez az, ami totást időszerű. Éspedig azért, mert sok volog közrehathat Ugyan az ipari és kereskedés előmozdítására, de ezekben bonyogfokozat van. Mindenekelőtt azért alapfeltételek megszerzését kellene munkába venni, amelyek nélkül az ipar és kereskedés felvirágoztatása teljes lehetetlenség, bármint erőlködjék is a magán- és társadalmi tevékenység. S mert ezeket csak törvényhozás útján lehet megszerezni, s mert a törvényhozási sikert csak a Választásoknál lehet előkeríteni, s mert a Választások a küszöb előtt állanak, hát kitéti minden tevékenységet ezen dologra összpontosíttatnék: ezt tűzném ki (hadtanilag szólva) működési objectumul s azt semmi mással nem complicálnám. Aki sokat markol, keveset szerit. — Igenis, én is összehívnám országos értekezletre (hefti congressusra) a magyar iparosokatés kereskedőket s az ipar és kereskedés ügy barátait; — de csak úgy, ha magamat eleve biztosíthatnám, hogy felhívásomnak sikere lesz. Fiascotól minden áron óvakodni kell. Kifejteném felhívásomban, hogy ha közgazdászatilag magunkat a végpusztulásnak resignálni nem akarjuk, miért van itt annak ideje, hogy a magyar iparosok és kereskedők nagy közfontosságú, speciális érdekek biztosítása végett a nemzet közéletében határozott iránynyal tömörített erővel állást foglaljanak. Nem gyámkodás aluli emanczipátióról szöknék, mert gyámkodásban bizony a hazai ipar és kereskedés érdekei nagyon mostohán részesültek, hanem szöknék arról, hogy ápoló gyámkodás helyett az ország legfontosabb érdekei a politikai gyávaság vélt exigenctáinak martalékul dobattak, és szöknék a Veszélyről, amely Tisza miniszteriális programmjában a magyar ipartés kereskedelmet fenyegeti. És el neki mulasztanám megemlíteni, hogy azelőtömörítésre annál nagyobb szükség van, mivel a határozottan reactionárius s főkép a magyar kézműiparosok ellen intézett új választási törvény folytán, a magyar iparos választók száma keservesen leapasztatott s hogy e súlyos veszteség hatását csak a megmaradt erők tömörítésével s intensiv erélylyel lehet most ellensúlyozni. Erre azonban nem elég az, amire a pesti iparoskor szorítkozik, hogy az ipar és kereskedés érdekei szóhoz juthassanak, hanem tisztába kell jönni az iránt, hogy mik ezen érdekeknek leglényegesebb requisitumai ? Concret alakot kell adni az érdekek igényeinek, miszerint a kívánt szóhoz juttatásnak határozott iránya s a nemzet közéletébeni állásfoglalásban öszhangzás legyen. E czélból országos értekezletre hívnám össze az ügybarátokat, oly végre: 1. Hogy megállapíttassanak azon cardinális pontok, melyeket az összeműködésre tömörítendő iparos és kereskedelmi elemek mérvadó critériumnak, elengedhetlen feltételnek fognak tekinteni a képvisejelöltek kiszemelésénél s a választásoknál az ipar és kereskedés szempontjából. 2. Hogy meghatároztassék, melyik azon politikai párt, melynek programmjában és irányában ezen cardinális feltételek megszerzése körül erélyes törekvésre legtöbb garanczia találtatik s hogy az adott tömeges csatlakozás kimondassák. 3. Hogy a homogén erők szervezhessenek, miszerint az iparos és kereskedő választók azon párt zászlaja alatt speciális érdekeik alapján tömörülve, ezen érdekek érvényesítését összhangzatos működéssel, erélyesen munkába vehessék. Én uram, most ily keretet adnék a mozgalomnak. Ami azon cardinális pontokat illeti, melyek a közelgő választásokra mérvadó critériumal lennének felállítandók, én háromra, s csakis háromra szorítkoznék. Az első és legfőbb: az osztrák-magyar vámterület-összeolvadás felmondása, s az önálló magyar vámterület felállítása. Ez az alpha »Hinc omne princípium, hue refer exitum.« Enélkül soha sem lesz virágzó magyar műipar, enélkül viszont nem lehet élénk belkereskedés, mert ez a nyerstermék, érték s iparáru-érték cseréjének közvetítésén alapszik , pedig az élénk belkereskedés oly hatalmas közgazdászati tényező, hogy azzal fontosságban a legterjedtebb külkereskedés sem mérkőzhetik. Ez első pontban oly hatalmas emeltyű áll önöknek rendelkezésére, hogy meg lennék győződve, miként ezt kellő erővel felhasználva, ha talán nem is absolut többséget az egész országban, de bizonyosan többséget lehet a magyar s különösen a városi elemekből a választási urnák körül összegyűjteni, mégpedig tisztán közgazdászati alapon, azon magas politikai tekintetet még csak nem is említve, hogy amely perezben külön vámterületünk lesz, azon perezben magyar kérdés is lesz az európai politikában (most a boldogtalan fúzió folytán nincs többé!), mert a külön vámterület, a külön államiságnak symboluma Önök e nagy dolognak három száraz szót szántak körlevelükben, mig meddő eszméknek, melyeknek kézzelfogható testük nincsen vagy épen czéltévesztők, ne mondjam veszélyesek, lapokat szentelnek. — Bocsánatot kérek, ez nem praktikus eljárás. Kapcsolatban az önálló vámterülettel, melynek az önálló magyar kereskedelmi politika természetes következménye, a második cardinális pont, az önálló vámterület vámtariftáinak tisztán hazai érdekek szempontjából osztályozása, oly módon, miszerint ne legyenek ugyan arra számítva, hogy mindent magunk gyártsunk s oly iparágakat is meg akarjunk honosisitani, melyekre földtani viszonyainknál fogva, szemben más fejlett iparú nemzetekkel mi hivatva nem lehetünk , ne is arra legyenek számítva, hogy a tespedésnek praemiumot nyújtsanak, hanem igenis arra, hogy a műipar azon ágainak életerős kifejtése, melynek geographiai, geológiai és népesedési viszonyaink által természetszerűleg indicálva vannak, a kérdés nehézségeinek legyőzésében mérsékelt védvámok által nem csak a távolabb külföld, hanem a szomszéd osztrák ipar elnyomó versenye ellen is oltalmaztassék. Minden egyébre nézve pedig a szabad kereskedés elvének hódolva, a vámok csupán jövedelmi szempontból szabályoztassanak, miszerint a chronikus deficitekkel küzdő országos financzián segítve legyen s a már nemzeti vagyontőkének megtámadásáig csigázott egyenes adóterheken könnyítve legyen. (Anglia most már a szabad kereskedés elvének hódol,de azért roppant bevételi budgetjének 28 ° C-ját a vámok adják s ez teszi lehetővé, hogy a föld-, házstb. egyenes adó annak csak 3 0/0 -jára s a jövedelmi adó, mely mellett külön kereseti mód nincs, csak mintegy 9°/0-jára rúg. Én azt gondolom, hogy különösen azokra az iparágakra nézve, melyek a hazai nyers termények értékesítésére vannak irányozva, a mérsékelt védvám követelést a cáfolhatatlanságig hatalmas érvekkel lehet támogatni. Csakugyan irtózatos neme az a gazdálkodásnak, mely szerint (hogy példában szóljak) eladunk egy mázsa nyers gyapjút a külföldre 100 forintért, s aztán ugyanazon mennyiség gyapját visszavásároljuk posztó alakban 200 forintért, ahelyett, hogy gyapjúnkat saját munkánk által annyira értékesítenék. Ily 'bolond gazdálkodás mellett lehetetlen el nem pusztulni. Azután a nemzetgazdászat nem mathesis, melynek minden tétele, minden időben, mindenhol egyaránt áll. A nemzeti gazdászatnak is vannak ugyan absolut igazságai, például, hogy a pusztán vagy főkép földmivelő ország meteorológiai esélyek játéka lévén, biztosságra soha nem számíthat: ma saját zsírjában fullad, holnap 'éhenhalással küzd. Hogy műipai nélkül a nemzeti közvagyonosság sem magas fokra nem emelkedhetik, sem biztosságra nem számíthat. Hogy a nemzeti tőkegyarapodás kútfeje is értelmes munka. Hogy élénk kereskedési forgalom, könnyű s a lehetségig olcsó hitel s gyors, biztos és elcsó közlekedhetés nélkül lehetetlen stb. stb. — de mikor aztán arra kerül a sor, hogy hát miként kell a munkának hóna alá nyúlni ? miként kell a hitelre módot nyújtani ? a közlekedési eszközöket létrehozni ? itt már megszűnik a mathematikai formulák átalánosítása, itt korral, viszonyokkal kell számolni; ami egy helyütt czélszerű, másutt nem az, a fan itt jó amott ross, fia az egynemű cívilisatió keretébe foglalt világ egy tabula rása volna,mely csak most rendezné be nemzetgazdászati háztartását, kétségtelenül az okszerű munkafelosztás volna a legjobb rendszer; hadd csinálná mindenik nemzet azt, amit ő képes legnagyobb bőségben s legolcsóbban előállítani, aztán cserélné ki áruit az egész emberiség szabadon. Igen, de a világ sorsa nem így alakult, a közgazdászati fejlődés különböző irányban, különböző fokon áll. Tehát a tapasztalástól kell tanácsot kérni. Márpedig tény, hogy nincsen egyetlen egy nemzet sem, melynek műipara védvámok oltalma nélkül fejlődött volna ki életerőssé. Tény, hogy nincs egyetlen egy nemzet is, mely hamarább fogadta volna el a szabad kereskedés elvét, mint akkor, midőn a védvámok oltalma alatt a kezdet nehézségeit már leküzdötte s alágát életerősen versenyképesnek érezte. Tény, hogy még oly hatalmas, előretörő nemzet is, mint az északamerikai nagyköztársaság, mai napig sem véli elérkezettnek az időt, hogy a mérsékelt védvámrendszerről lemondhasson. És tény, hogy ezen rendszer mellett a nemzeti vagyon tőkéje óriás mérvben növekszik, a közjólét bámulatos fokra emelkedett s a rabszolgatartók szakadársága által előidézett irtózatos belháboruból eredeti adósságait száz meg száz millió dolláronként képes évenként •— a védvámrendszer segítségével apasztani, míg mi a vámterületi közösség piócarendszere mellett rendes kiadásainknak béke idején fedezketése végett, száz meg száz millióként növeljük adósságainkat. E tények tanúságával szemben miként lehetne kétségbe vonni, hogy nálunk a mérsékelt védvámrendszer parancsolólag indikálva van, miután a hazai műipar felvirágoztatása — ami védrendszer nélkül soha és sehol e világon el nem éretett, ami nálunk nemcsak jobblét kérdése, hanem valóságos élet-halál kérdés. Ha az osztrák monopólium önző ügyvédei azzal akarják Magyarországot megrettenteni, hogy a magyar földmivelést repressáliókkal fenyegetik, ez merő üres hólyagpuffogatás. Semmi nemzet nem oly bolond, hogy puszta daczból ne vegyen tőlünk élelmiszereket és gyártási nyersanyagokat, ha nálunk hasonló árért jobb minőségben, vagy hasonló minőségben olcsóbban kaphatja; — ha másutt kaphatja így, most sem oly bolond senki, hogy tőlünk vegye. Sőt egyenesen a magyar földmivelésnek van legnagyobb, specziális érdekeiben, hogy a magyar műipar felvirágoztassék, miért ez neki élénk és biztos belpiaczot nyútjt, mig most bö termés idején nem talál vevőre, hacsak (most mondani szokás) a világ valamely részét az isten éhségcsapással nem látogatta meg. És ezen élénk és biztos belpiacz — amint a tapasztalás mindenütt bebizonyította — bizony bö kárpótlást nyújt azon csekély áremelésért, mely a mérsékelt védvámrendszer folytán az iparárukat érhetné, mely azonban saját magunk javára bizonyosan nem volna olyan nagy, mint a melylyel most magunk kárára az osztrákot gazdagítjuk. Most későn veszem észre, hogy az eszmelánczolat fejtegetésekbe vitt bele, melyekre önnek sem tőlem, sem más senkitől semmi szüksége. Bocsánat! — reményem nem fogja ön a pár percznyi unalmat, melyet ezzel okoztam, oly nagyba venni, miszerint megneheztelne, hogy e szükségtelen fejtegetések kihagyása végett egy új levél írására nem vállalkoztam. Végre a harmadik sarkalatos pont az önálló magyar pénzügy, mely nélkül a magyar ipar idegen kegytől, idegen féltékenységtől nem feltételezett olcsó és könnyű hitellel el nem látható. Én e három pontot írnám fel a czélzott szervezkedés speciális zászlójára (mely szervezkedést én egyszerűen »szövetségnek« vagy »üzletérdeki szövetkezésnek« neveznék) ; ezen zászló alá tömörítve állítanám be az iparos- és kereskedő-választókat azon politikai párt soraiban, amely a »nemzet önrendelkezési jogát írta lobogójára, mint önök mondják. — E három cardinális pontot semmi mással nem komplicálnám, még az önálló kereskedelmi politikát is csak incidentaliter a második pontban említeném, de külön pontul nem tenném, részint azért, mert a politika concret esetekkel foglalatoskodván, kimerítőleg bajosan generalizálható, részint azért, mert ez a külön pontban felvett vámszabályzatban találja legpregnánsabb nyilvánulását, részint, mert egyebekben (péld. a consulatusok kérdésében) a külön vámterületből önként következik. Az ipartörvények reformját pedig azért nem foglalnám a cardinális pontok közé, mert bármi fontossággal bírhasson is az, ezen három cardinális pontokkal, melyek nélkül ipar és kereskedési virágzásról álmodni sem lehet, egy fokra, egy categoriába teljességgel nem sorozható. Ez az én véleményem. A többi aztán (s ez a dolog practicuma) az erélyes actió feladata. Erre nézve kettőt akarok megjegyezni. Az egyik az, hogy a siker leginkább a fiókbizottmányoknak országszerte berendezésétől függ. Ezeknek nyomban össze kellene vidékeiken gyűjteniök az iparos és kereskedő választókat. Elfogadtatni velük az országos értekezlet határozatait. Kijelentetni velük, hogy a kijelölt párt zászlója alá sorakoznak speciális érdekük jelzett sarkalatos kívánalmainak alapján, aztán nyomban érintkezésbe bocsátkoznak azon vidéki orgánumaival, a képviselőjelöltnek az igazgató-bizottmánynyal egyetértőleg kiszemelése végett, nehogy ebben megelőztessenek, amiből az erőknek szétforgácsolása következnék; a jelölttel megállapodásra jutniok, s aztán a dolgot concret alakban éber agitatióban tartaniok; végre ügyelniök, hogy mindenki helyt álljon a választásnál. Másik megjegyzésem az, hogy én az igazgatóbizottmány székhelyét a vidékre, Szegedre vagy Debreczenbe s nem a fővárosba tenném. Igen sajnos dolognak tartom, hogy a közös ügyes kormány centralisticus irányának visszhatása folytán, a főváros csaknem minden , a vidék úgyszólván, semmi. Alig van önálló közélete. Gonosz franczia tempó ez. Nem szeretem. Szabadság sohasem volt Francziaországban. Olyan volt, mint egy gyertya. Világít, de maga árnyékban áll. Az angol nem világított másnak, de maga mindig szabad. S ott bizony nem a főváros ad tónust a nemzeti közéletnek, nem az kezdeményezi a nagy mozgalmakat. A gabnatörvény elleni agitatiót Manchester vezette, Birmingham a paslafilehti reformot. London semmit. Aztán a pesti iparoskor programmja nem is Programm. Sem hús, sem hal; mindössze annyiból áll, hogy iparosok és kereskedik választassanak képviselőkül. Hiszen én már említettem,miként kívánom, óhajtom, hogy iparosok és kereskedők is foglaljanak helyet az országgyűlésen, tekintélyes számban. De ezt ssakis ezt venni fel programrá il, amolyan »quand meme« alakban bizony furcsa dolog. Mit mondanának azon urak, hia a volt jobbágyok arra szövetkeznének, hogy csak volt jobbágyot, — a nemesek, hogy csak nemest, — az ügyvédek, orvosok, hogy csak ügyvédet, orvost választanak ? Különben ezen exclusivitási irányra, talpraesetten megfelelt nemrégiben John Brigth az angol munkásoknak adott válaszában. Ismerni fogja ön. Nem ismétlem. Hanem nagyon jól emlékezem arra az enquetre, mely a fővárosi kereskedés hanyatlásának okai felől tartatott. Nem volt a kihallgatott fővárosi iparosok és kereskedők közt csak egyetlen egy sem, aki ki merte Volna mondani, hűként a hanyatlás főoka abban van, hogy a pesti kereskedelmiű piacz hitel dolgában Bécstől függ, s hogy a vámterületi összeolvadás folytán az osztrák műiparnak monopolizált zsákmányul lévén odadobva, a magyar piacz többé nem Pest, hanem Bécs a magyar kereskedés központja. Egy sem merte kimondani. Köszönöm én az ily szakképviseletet. Bízzák ezekre bár teljhatalommal a bankkérdést. Lesz magyar bank ? Soha! Azt fogják mondani, amit a különben oly kitűnően jeles tehetségű Wahrmann mondott, hogy a valuta helyreállítása nélkül nem lehet, hogy két kurrentin bajos dolog, hát csak alkudjunk a béresi bankkal. Ellenben biznak e kérdést például Mudroky Somára, aki (nem ismerem, de gondolom) nem üzletember s lenne magyar vámterület s meg lenne védve a magyar műipar. Igen nagy elismeréssel tanulmányoztam e tárgyréli fejtegetéseit, melyekből szintoly független jellem, mint mély szakismeret szól a lélekhez, van a fővárosi iparosok s kereskedők közt igen sok derék elem. Ismerem egykori iparegyesületemből, mely legkedvesebb emlékeim közé tartozik. Ide a (matadorok) bizony nagyon osztrákok. Én nem a fővárosba tenném az igazgatás székhelyét. (Vége következik.) Budapesti tavaszi lóverseny. I. A Rákos smaragdszínbe öltözött mezeje ismét megélénkült. Sportférfiak és sportkedvelő úrhölgyek szép számmal jelentek meg a bár felleges, de enyhe tavaszi délután, élvezni a versenyek érdekes látványát. Számos notabilitást láttunk a tribün előtt is, így a miniszterelnökön kívül Simonyi és Pejacsevich minisztereket, Majláth országbírót, Gyulay- Edelsheim bárót, Szapáry László altábornagyot, Lónyay ex-miniszterelnököt. Az első futam pontban 3 órakor kezdődött és pedig a »Széchényi dij« száz aranyáért a következő paripák versenyeztek: Springer Gusztáv br. 3é. p. k. Chipie; ifi. Ilenckel Hugó gr. 5é. p. m. Purveyor; Baltazzi Arisztid ur 3é. fék. m. Hector. Vezetett gyors iramban Chipie, nyomában járt Purveyor s rövid távra haladt utánuk Hector. A majorháznál Purveyor nyomult föl kalauznak, míg Hector ugyancsak nyomni kezdte Chipiet, sőt az erdő alatt, az istálóval szemközt már a vezetővel kezdett derék futást. E rendet egész a távoszlopig meg is tartották; ettől kezdve azonban Hector előreröppent s a pályafőt négy lóhoszszal érte el először. Purveyor mint második, a tét és pánatossz negyven aranyát könnyen biztositó Chipie ellen. Az »Egyesült nemzeti dij«-ra a következő lovak mérték össze erejüket az 520 db. arany elnyeréséért: Baltazzi Sándor ur 3é. p. k. Camelia, Springer Gusztáv br. 3é. s. k. Palmyra, Forgách László gr. 3é. p. m. Uncle Tom, Captain Blue 3é. s. m. Schwindler, Esterházy Miklós gr. 3é. p. m. Cagliostro, Blaskovich Ernő ur 3é. p. m. Corvin, ugyanaz 3é. p. k. Harmat. Vezetett, többször meghiúsult indulás után, Palmyra, utána Cagliostro, Harmat. Csakhamar látni lehetett, hogy e három közül aratja valamelyik a győzelem babérját. Gyönyörűen küzdött e három ló változó esélylyel, mígnem a nyerpont előtt 30 öllel, Cagliostro vezetett s egy lóhoszszal győztesen vágtatott el a pályafőnél, mig a b. Springer Palmyrája a tét- és bánatössz felét nyerte, mint második. Jó harmadik Harmat volt. A »másodosztályú (600 drb. tiz francos arany) á 1am dij«-ért küzdöttek négyen u. m. : Wesselényi Béla br. 5é. p. m. Prince Paris, Bethusan Sándor br. 4é. p. m. O Web, Baltazzi Aristid ur 4é. p. k. Lady Patroness, Nádasdy Ferencz gr. 5é. p. k. Babér. Vezetett a Lady Patroness, utána kis távolban O Web, Babér és Prince Paris. E rendet meg is zárták egész az utolsó fordulóig, a midőn a négy ló egy csomóban haladt föl az egyenes vonalon. E gombolyagból azonban még a távoszlopnál a Lady újra előreszökkent s átvette a vezetést, melyet O Wei hiába igyekezett elvitatni, mert a Lady mögött maradt egy lóhosszal, s kénytelen volt mint jó második a tét és bánatösszeg felével megelégednie ; harmadik a dr. Wesselényi Prince Parisa lett. Az ötszázforintos »Esterházy-dij«-ért pályáztak: Tarnowski János 3é. sp. m. Túron, Baltazzi Sándor ur 3é. p. m. Insolvent. Nádasdy Ferencz gr. 3é. p. k. Gazelle. Captain Blue 3é. sp. m. Virilist. Sztáray János gr. 4é. p. k. Themenau. Párszor meghiúsult indulás után a kalauz-szerepet Themenau vette át, utána Insolvent, Túron és Virilist. Később, a majorháznál már Insolvent vállalkozott a vezetésre, s a második helyre Captain Blue küzdte föl magát. A csinos kis Túron szintén igyekezett előre, de a két elsőt nem érhette be. Insolvent folyvást megtartó esélyét s több lóhosszal canterbe érkezett be a Virilist előtt, mely a bánat és tétösszeg egyharmadát kapta. A 800 frtos »kis akadályverseny«re a következő ugrató paripák vállalkoztak : Mr. William Richardson 4é. p. m. Hubertus, Lónyay Béla gr. 5é. p. k. La Marjolain, Kinsky Oct. gr. 5é. sg. k. Irrlicht, Szapáry Iván gr. 5é. p. k. Idalia. Vezetett Hubertus, utána Idalia, Irrlicht, végül a Marjolaine. Az akadályokkal mindnyájan igen szépen küzdöttek meg. A végfordulónál az egyenes vonalon azonban Hubertus és Idalia közt fokozódott a jó esély, mely Hubertus részére dőlt el, több lóhoszszal elsőnek érkezvén be. Idaha mint második, a tét és bánatössz felét nyerte kett, lévén az iszaplerakodásnak a hibás partépítés, nem pedig mint a kormány állítja, a vízbe hányt szemét az oka. A közgyűlés végre megadja az 5000 frtot, oly kikötéssel mindazáltal, hogy erre többé egy krajczárt sem ad. A közmunkatanácsnak javaslata az ördögárok beboltozása tervének megváltoztatása iránt a tanácshoz utasittatik. A VI. kerületi lovagutczai iskolatelket, négyszögölét 60 írtjával a közgyűlés megvenni határozza. A belügyminiszter leirata, mely szerint a jobbparti vízvezeték tervébe a lipótmezei tébolyba is bevezessék, tudomásul vétetik. —több jelentéktelen tárgy elintézése után a közgyűlés 6 órakor feloszlik. — A köziek, miniszter gróf Festetich Pál és érdektársainak Budapestről a Csepelszigeten át Adonynak, Sárbogárdnak s Pinczehelynek egész Dombóvárig vezetendő vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta . A magyar athletikai klub ma este 7 órakor tartotta első közgyűlését az első nyilvános fellépés után. A tagok, mert a lóverseny is ma délután volt, csak kevés számmal jelentek meg a gyűlésen. Az elnök gróf Eszterházy Miksa rövid beszédben körvonalazza az egyesület eddigi tevékenységét, kiemeli, hogy a tegnapi verseny, tekintve az egyesület ifjú korát, kielégítőnek mondható; 44 névézés közül 22 pályázó vett részt a küzdelemben. Első fellépésünk, úgymond, reményt nyújt arra, hogy egyesületünk, melyet oly rokonszenvesen fogadott sajtó és közönség, a hazai athletikának terjesztésére, fejlesztésére nagyban fog közreműködni, s a hasonirányú mozgalomnak központja leend. Felolvasta ezután Molnár Lajos a klub ez évi költségvetését, mely egyhangúlag elfogadtatik. E szerint a kiadások 1372 írtban, a bevételek 1400 írtban vannak megállapítva. Végre a választmányba a következő hat tagot választják meg : bg Eszterházy Lajos, gróf Batthyányi Elemér, Asbóth János, Thaisz Elek, Balázs Miklós és K. Kiss Ferencz. Ezzel a gyűlés 7* 8 órakor feloszlott. A nemzetközi biztos 16 társulat bűnügyébe kevert vádlottak egy része tudvalevőleg fogva van a soroksári utczában lévő fenyitő törvényszék börtönhelyiségeiben. A vizsgálattal Bernhard Géza albiró van megbízva, ki nagy ügyességgel is viszi a dolgát. Feltűnt azonban neki, hogy a vádlottak meglepőösszhangzással vallanak, mintha csak minden vallatás előtt konferenczián állapítanák meg, hogy mit valljanak. A tömlöcz felügyelője, Horváth Lajos úr, ki lelkiismeretesen iparkodott azon őrizkedni, hogy a bűntársak ne közlekedhessenek egymással, megsokszorozta figyelmét s egy hallatlan dolognak jutott a nyomára. Három börtönőr volt megbízva azzal, hogy szigorúan őrködjék a foglyokon, kiknek sem szóval, sem írásban, sem jelekkel nem szabad érintkezniük. E három börtönőr pedig úgy teljesítette kötelességét, hogy maga vitte és hozta a híreket egyik vádlottól a másikhoz. Horváth úr —mint a »Reform« hallja — azonnal jelentést tett a bajról Havas ügyész Urnát, ki a dolgot megvizsgálta s a hűtlen őrök fejenként két heti súlyos börtönre ítéltettek fegyelmi uton. A vizsgálati foglyoktól pedig elvonatott minden eddig élvezett kedvezmény, többek közt, hogy hozzájuk tartozóiktól kaphatták eledelüket. Hogy ezzel a sikeres vizsgálat már eddig is nincs-e lehetetlenné téve, vagy legalább is nagyon megnehezítve, méltó aggodalma az érdekelteknek. — Gyűjtés a bukovinai magyarok részére. A fővárosi tanács Bója Gergely, budapesti tanfelügyelőnek a Bukovinában Józseffalván élő magyarok által építendő iskolaház javára a községi iskoláknál gyűjtés eszközlése iránt tett előterjesztésére a következő határozatot hozta : »A budapesti iskolatanács elnökének átiratában felhozott indokok alapján Bukovinában Józseffalva helységben élő magyar testvéreink által építtetni tervezett iskolaház javára kért pénzbeli segélynek a községi polgári és elemi népiskolákban leendő gyűjtése ezennel engedélyeztetik. Bellovatnak ehhez képest az összes polgaiskolák igazgatótanárai, valamint az összes elemi népiskolák igazgató tanítói, miszerint a fentebb idézett nemes czélra az igazgatóságuk alatt álló iskoláknál gyűjtést eszközöljenek, olykép mindazonáltal, hogy az adakozás által az iskolákat látogató gyermekekre, illetőleg szüleikre semmi kényszer ne gyakoroltassák, a gyűjtés befejezésével pedig annak eredményét rendszeres kimutatás kíséretében a tanácsnak mutassák be. Mivel az összes polgári iskolák igazgató tanárai, az összes elemi népiskolák igazgató- és vezető tanítók a gyűjtés eszközlése, az összes iskolaszékek tudomás és ezen gyűjtésnek az elemi népiskoláknál leendő ellenőrzése czéljából tudomás, a keb. számvevőség pedig feljegyzés,aj budapesti ker. tanfelügyelőn szintén tudomás végett átirattal értesittetnek. Szívből üdvözöljük a fővárosi tanácsnak ezen hazafias intézkedését és bizton reményjük, hogy a fővárosi tanítói testület, tekintse a nemes czélt, az elrendelt gyűjtést kellő buzgalommal s a lehető legnagyobb sikerrel fogja eszközölni. — Cyprusi régiségek. Zichy Ferencz gr. konstantinápolyi nagykövettől igen becses ajándékot kap a nemzeti muzeum. Cyprus szigetén ezelőtt pár hóval igen szép görög régiségeket ástak ki, melyekből a gróf kis válogatott gyűjteményt állitván össze, azt a nemzeti múzeumnak adta. A gyűjtemény meghaladja a 100 darabot, s benne, — értesítőnk szerint — igen szép vázák, lámpák, kis medenczék vannak, rajzokkal díszítve, körülbelül a XI. századból Kr.e. a görög művészet fénykorából; szép phenicziai üveggyüjtemény egészíti ki a becses ajándékot, mely ilyenekben szegény múzeumunk számára e napokban meg fog érkezni. — A műcsarnok javára ismét szép számú adakozások történtek; név szerint egyenként 1000 frtos alapítványokat tettek újabban Batthyány Gusztávig, Breuner Ágost gr., Erdődy Sándor gr., — Széchenyi Béla gróf és Schossberger S. W. és fia ezég. — A magyar történelmi társulat ma d. u. 5 órakor Horváth Mihály elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen először a folyó ügyeket tárgyalták. A zürichi paphoz Heidenegghez a gályarabságra jutott magyar papok leveleihez ismertetését Révész Imre elvállalta. Révész felemlíti, hogy e levelek tudomása szerint, csakugyan a zürichi városi levéltárból vannak lemásolva. E levelek egy része a »Sárospataki Füzetek«-ben már megjelent, nagyrészük azonban ismeretlen. A társulat vagyoni állása a múlt hó utolsó napján a következő : bevétel a múlt hóban 408 frt s a pénztár állása a mártiusi maradékkal 1947 frt 51 kr. Kiadás 781 frt 1 kr. A maradék tehát 1166 frt 50 kr. Az idei kirándulás idejére nézve a titkár jelenti, hogy Nyitramegye őszi közgyűlése, mikorra a megye a látogatást kérte, szeptember első felében fog megtartatni. Pontosabban az időt még nem határozták meg. Ez a »Századok«-ban közzé fog tétetni, egyszersmind a tagok felhivatnak hogy a kirándulásban való részvételüket a titkárnak jelentsék be. A második tárgy Szabó Károly értekezése. »Az Andrássyi család 1569-iki csiki adományleveléről.« Ezt Szilágyi Sándor olvasta fel. Az értekezés Kállaynak és azután indult történetíróknak tévedését igazítja helyre. Kállay ugyanis azt állítja, hogy Andrássy Márton és Péter testvérek 1550-ben adománylevelet kaptak csikszentkirályi birtokukról.« Szabó Károly kimutatja, hogy a két Andrássy nem KÜLÖNFÉLÉK. — A főváros bizottságának közgyűlése ma d. u. 4 órakor Kammermayer polgármester önöklete alatt folytattatott. A fontosabb tárgyak a következők : A Duna balpartján tapasztalt iszaplerakodás elhárítására a kiküldött vegyes bizottság kotrást ajánl, melynek költségét 10 ezer forintot fejében a főváros, felében a kormány viselné. Hosszú vita támadt a fölött, hogy megadja-e a város a szükséges 5000 forintot vagy sem, mivel a kotrást úgy is ismételnie