A Hon, 1875. május (13. évfolyam, 99-121. szám)
1875-05-12 / 107. szám
ft Előfizetési felhívás: A HOM44 Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . . . Negyedévre Egy hóra . . 12 frt 6 frt 2 frt gST Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, májusi. Egy egész programot. A pénzügyi és vasúti bizottság letárgyalta Péchy miniszter három törvényjavaslatát, melyek oly vidéki vasutak építésére vonatkoznak, melyekkel kamatgarancia nem jár. Péchy e téren is jelezte a kormány álláspontját és felhívta az ország figyelmét e tárgyra. — E javaslatokban egy nagyfontosságú program it van, melynek az ország által való helyes felfogása és alkalmazásától függ forgalmi képességünk, vasúthálózatunk jövedelmezősége, a kamatgarancia mellőzésének lehetővé tétele ; tehát függ az ország és állam pénzügyi helyzetének javulása is. A vicinális vasutaknak nálunk nagyobb hivatása van, mint bármely más országban , mert nagy forgalmi vonalaink kiépítésével, bár a szükséges nemzetközi kapcsolatok foganatosítása nélkül, olyannyira siettünk, hogy az ország csaknem összeroskad a vasútépítési terhek alatt , a megtörténtet, meg nem történtté tenni nem lehet ; de igenis, lehet és kell a meglévő vonalakat hasznosokká és jövedelmezőkké tenni. Márpedig még abban az esetben is, ha nemzetközi kapcsolataink meglesznek ma forgalom csak transito, tehát terméketlen lesz reánk nézve mindaddig, míg az a nagy vasúthálózat olcsó forgalmi vonalak útján, közvetlen összeköttetésbe nem lép a termelő vidékekkel. És e tekintetben reánk még nagyon alkalmazható az orosz viczcr, hogy Odessában, a raktártól a kikötőig többe kerül a teherszállítás, a rosz kövezet, miatt, mint Odessából Marseilleig A mi terményeink értékesítését és versenyképességét is sokkal inkább megrontja, fogyasztási cikkeinket sokkal inkább megdrágítja rész úthálózatunk, csatornákban és átalában olcsó vízi közlekedésben való szegénységünk, mint szerencsétlen vasút, és tarifta politikánk. Bár ennek kára is végtelen nagy. És e tekintetben folyóink szabálytalan vízállása, talajunk roszasága, a legnagyobb erőfeszítésnek sem nyújt nagy kilátást jó út és vízi közlekedés teremtésére , főleg pedig az alföld kőnélküli vidéke fog mindig emiatt szenvedni. Ezért van indikálva nálunk a vicinális vasutak építése. E tekintetben Skóczia hegyei és Francziaország lapályos vidékei egyaránt buzdítólag hathatnak reánk. E két ország, közlekedési szempontból, első helyen áll Európában, és ezt sok tekintetben olcsó vidéki vasutaiknak köszönhetik. Volt idő, midőn az ország figyelme fel volt híva e körülményre. Úgy tudom, hogy épen tíz év előtt, Hollánnak, a skót vasutasról szóló munkája alapján, foglalkozott az országos gazdasági egyesület is e kérdéssel , de azóta folytonosan csak a nagy forgalmi vonalak építésére fordítok minden időnket, pénzünket. Úgy, hogy a megyei és községi közlekedés most roszabb állapotban van, mint évek előtt. Pedig ha ez rosz, akkor nem táplálhatja a nagy forgalmat és viszont ettől nem nyerhet olcsó táplálékot. Ez aztán megdrágítja ép úgy a kivitelt, mint beviteli czikkeket, elszegényíti a vasutakat és az országot. Jól tette tehát a kormány, hogy három, közelebbről foganatosítandó terv útján, felhívta az ország figyelmét , miveletlen, de hasznos térre szeretnék, ha a vidékek felkarolnák az ügyet és minél rövidebb idő alatt minél nagyobb munkásságot fejtenének ki e téren. Nem drága, költséges valutákról van itt szó, nagy föld és felmunkák, nagy vágányok, költséges építkezések,itt nem szükségesek. Nem fél millió alap — építési — költség és fél százezer forgalmi szükség kell mértföldenként ide , mert erre a vicinális forgalom nem érdemes. Skóczia mértföldenként 60—80 ezer forinton építi nagyobb vasutait is. Francziaország, a vicinális vasutak mintaországa, még ezen is túl tett. Ez ország 1872. végén 548 millió méter vicinális vasút felett rendelkezett, melyből 374 millió volt átadva a forgalomnak. Csak 1871-ben 191, 1872-ben 2203/1 millió frankot fordítottak a vidékek e czélra. De legnagyobb részben közmunkának tekinték azt. Az 1836. t. ez. 21. §-a értelmében a közmunkára kiszabott 3 napszám és 5 centime pótadó fölöslege erre fordittatik; a munka 71 százaléka természetben rovatik le. És 1868-ig szó sem volt állami segélyről. Ez évi július 11-iki törvény, szavazott meg 200 millió frankot 10 évi (mely 1873. június 25-én 5 évvel megtoldatott) törlesztésre, előlegképen a vidékeknek, melyet az államtanács oszt fel a departementek közt. A franczia vicinális vasutak alapját az 1865-iki törvény veti meg. Ez háromféle ily vasutat különböztet meg: van nagy forgalmi, helyi forgalmi (községi) és közönséges (megyei) vasút. A kisajátítás kényszerű, de az állam csak a forgalmi berendezés és közbiztonság tekintetében gyakorol ellenőrzést. Mindent a vidékek végeznek. És mily olcsón! Az évi fenntartás 62 millió frankba kerül, ami az összes költségek 42 százaléka. Egy kilométer nagy forgalmi vonal fenntartása 321, egy községié 225, egy megyei 116 frankba kerül és ugyanezek építése 12, 6, illetőleg 4 ezer franknál többe nem jó. Noha Francziaország út és vízi úthálózata hasonlíthatlanul fejlettebb, mint a miénk, az bizonyos, hogy forgalmának termékenyítő erejét és versenyképességét elsősorban vicinális vasutainak köszönheti. Péchg azt mondá, hogy a törvényjavaslatok beterjesztésével jelezte a kormány álláspontját. Valóban igaz, mert a vicinális vasutak építése a legegészségesebb vasútpolitika, amit csak képzelni lehet. Vajha az orrszág felfogná ennek szükségét és oly öntevékenységet fejtene ki, milyenre a folytonos gyámság alatt álló Francziaország is képes volt. H. S. 107. szám, XI. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1875. Szerda, május . Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küüdve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 hónapra írt — kr. 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 12 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. A „HON“ TÁRCZÁJA. Mégegyszer a jezsuiták mérgezési ügyéről. (Nyílt válasz Fraknói Vilmosnak.) Tisztelendő Barátom! Midőn a Történelmi Társulat ápril havi ülésén »A jezsuiták mérgezési terve Bercsényi ellen, és a szécsényi országgyűlés Vl-ik articulusa« czímű dolgozatomat felolvastam: Te egész szenvedélyességgel keltél ki ellenem, és vetted a jezsuitákat védelmed alá. Pázmány Péter, e legfőbb jezsuita dicsőítőjétől én ezt épen nem csodáltam. De nem egy jelen volt tekintélyes tudós akadt, (ha kívánod, nevekkel szolgálok) ki rögtön megjegyezte, hogy Fraknói Esztergomba beszélt! . . . . Ilyen lévén fölszólalásodról a fölfogás : természetesen, azt kell hinnem, hogy a »Hon« ápril 28-iki számában megjelent »Jezsuiták védelme« czímű czikked is tulajdonkép Esztergomba szól, és így én bizton mellőzhetném reá a választ. Minthogy azonban jónak láttad e czikkedet hozzám intézett nyilt levél alakjába önteni : lovagias kötelesség énnekem is fölvenni a keztyüt. Te, czikked elején, védenczeidhez a jezsuitákhoz illő szép gyanúsítások mellett — melyekről kíméletből hallgatok — szememre veted, és mint történetírónak hibául rovod föl, hogy »költő« is voltam ifjabb éveimben, és hogy van »phantasám.” A képzelő tehetség, azt hiszem, a történetírónak is csak előnyére válhatik, mert az események elbeszélésének az ad élénkséget s a feltárt képeket kiszínezi; ellenben a phantasia teljes hiánya élvezhetőn száraz előadásra vezet. Hogy pedig valaha verseket írtam: hát ez oly nagy hiba ? Hisz Macaulay, Cantu Caesar és Szalay László is költeményeket, beszélyeket, regényeket írtak ifjúi éveikben, s mégis oly nagy historicusokká lettek, barátom, a milyenekké mi, se Te, se én, sohasem leszünk ! Hanem, ha hát én költeményeket, a csüggedezőket kitartásra intő, reménynyel biztató hazafias költeményeket írtam a nemzet szomorú elnyomatásának amaz éveiben: hát Te mit tettél ugyanakkor ? van jogom most már nekem is kérdezni?! Mit tettél ? írtál a kath. gymnasiumokra köteles tankönyvül felsőbbségileg ráparancsolt, jól jövedelmező »Magyarország Történeté«-t, gr. Pálffy Móricz kormánya alatt, mely tankönyv (mivelhogy a hazafias érzelmű tanárok és tanulók méltó boszúrokban gyakran verték a földhöz) csakhamar két kiadásban fogyott — vagyis pusz, tűrt el, u. m. : 1863. s 1864-ben. Bár inkább írtál volna verseket Te is ! Minthogy pedig a köztünk forgó vitában a magyar szabadság egyik főhőséről Bercsényiről van szó : a Te történelmi felfogásod jellemzésére s szükség a t. olvasóval saját munkáidból vett hű idézetekkel megismertetnem : miként gondolkozol, vélekedel Te, nemzeti szabadságunk dicsőséges bajnokairól ? E czélból álljon itt említett művedből (Magyarország Története. Kath gymnasiumok középosztályai számára. Irta Frankl Vilmos*) Pesten, kiadja Pfeifer Ferdinánd.« Első kiadás: 1863; második javított kiadás: 1864.) néhány idézet, szórül szóra, a hogy Te megírtad. Bocskay Istvánról ekkép írsz: »14. §. Bocskay lázadása. Bocskaynak könnyű volt pártot szerezni, könnyű volt szint és ürügyet is találni , mely alá nemtelen (? ! !) czéljait elrejtve, a könnyen hívő népet megnyerje, és az országot ismét a polgárháborúk iszonyainak színhelyévé tegye.« (I. kiad. 1921.) »Sokan, hogy a zavarban önzésüket kielégítsék, mások pedig tévútra vezettetve gyűltek Bocskay táborába. . . . Mennyi kárt szenvedtek ezen polgárháború alatt az egyesek, mennyit szenvedett az egész ország, mily kegyetlenségek követtettek el, főleg a korlátaitól megszabadított nép által a katholikusok és kiválóan a kath. papok s szerzetesek ellen, hány szentegyház és kolostor lett a lángok martalékává , leírni alig lehet. A vezér példáját követték hívei. Bocskaynak pedig aljas pénzvágyát (?!!!) legjobban bizonyítja az« — stb. (I. kiad. 193. 1. II. »javított« kiad. 190. 1.) Ugyanott folytatod: »A lázadás mindinkább terjedvén« — stb. Tehát Bocskayt, a magyar szabadság ünnepelt hősét »nemtelen czélok,« rót »önzés« »aljas pénz vagy« vezették? S az ő dicső szabadságharcza féktelenül pusztító »lázadás?« Igen, — Frankl-Fraknói Vilmosnak az ; ő maga irta így. És még az, a ki egy nemzet kegyelete által koszorúzott dicső hőst ily ocsmányúl rágalmazni, a legjogosabb alkotmányos küzdelmet a »törvényes király elleni lázadás«-nak (1921.) bélyegezni nem átall, a ki a történelmi tényeket ilyentúl ferdíti, feketíti , még az kér szót *) Akkor mg Franki voltál, as igaz, — de nemde csak «név, é» nem egyszeri mind az emberi) változott ? czikkében, még az szólal fel a jezsuiták védelmére »a históriai igazság« a »történetírás hitele érdekében!« Valóban nehéz erre satyrát nem írni ! Nékem szememre veted, hogy költői phantasiám néha elragad ; hát Téged ugyan mi ragadott el, midőn ezeket és az alább idézendőket írtad ? De menjünk tovább. »Bethlen lázadása.« (19- §) »A harczias Bethlen Gábor már rég várta az alkalmat, hogy Erdély birtokának biztosítása és birtokainak szaporítása (ismét mily nemes indok!) végett Ferdinánd ellen fegyvert ragadhasson.« (2001.) »Bethlen 1 40 ezer tatárt is hívott az országra, kiknek zsold helyett szabadságot adott az országban pusztítani, rabolni és a lakosokat rablánczra fűzni.« (2011.) Honfiúi kegyelet érzése, nem lázadsz föl erre ? »történelmi igazság,» »históriai kritika« — mit szólasz erre ?! Következnek »Bethlen újabb lázadásai.« (2021.) »Bethlen minden nyomosabb ok nélkül (?), egyedül ki nem elégített nagyra vágyása által unszolva(?!), 1623-ban a békét újra megszegte.« (U. o. Hát az ártatlan jezsuták mit sem tettek ? mi okot sem adtak Bethlennek ?) Néhány sorral alább: »Bethlen, Ferdinándnak a 30 éves háború általi elfoglaltatását önjavára kizsákmányolandó, harmadszor is Magyarországba rontott.« De »a következő évben befejezte földi pályáját, mely alatt féktelen nagyravágyása az országnak annyi bajt és zavart okozott« (2031.) íme, ekként ismeri el, ekként jutalmazza Frankl-Fraknói úr a nagy szabadsághős, a lángeszű magyar államférfi hazafiúi érdemeit! ! De bezzeg, ugyancsak dicsőíti ám mindjárt, a 21. §-ban, Pázmány és a jezsuiták magasztos vívmányait! Következik »I. Rákóczi György lázadása.« Tehát az uralkodó fejedelmek is, (mint Bethlen s Rákóczi, a czászárral szemben,) ha egymásnak hadat üzennek, — lázadók! Bethlen után természetesen Rákóczi is csak »ürügyül« használá föl »önző czéljai elérésére« a protestánsok megsértett szabadságát. Sőt őreá egyenesen kimondja Fraknói, hogy »Rákóczi valamint a háború megindításakor , úgy a béke megkötésekor legkevesebbet a vallás szabadsága, vagy a nemzet jogaival, — hanem egyedül önérdekével gondolt.« (297. 1.) És ezt Franki a törvénykönyvbe beczikkelyezett linczi békekötés nagy alkotójáról meri mondani!.. . Tiszteljük történelmi érzékét, történetírói függetlenségét, törvény respectálását! Könyve második »javított.« (!) kiadásában Fraknói a békés, jámbor Apafit is a magyar korona elnyerésére törekvő »gonosz czélzatok«-kal (213 1.) Wesselényi nádort, Zrínyi Pétert és társait pedig a nemzeti és vallási szabadságnak szintén csak »czégül« használásával (I. kiad. 216 1.) vádolja, székére »lázadók«-nak nevezi, s jezsuita, szenteskedő szinléssel sopánkodik: »Mennyire ragadta őket a nagyra vágyás!« »Egy müveit nemzet (már t. i. a német) helyett más barbárral (t. i. a törökkel) akartak egyesülni, a keresztény királyt mohamedán zsarnokkal fölcserélni. És míg igy alkudoztak a haza és kir. ház esküdt ellenségeivel : újra a nemzeti és vallási szabadság kivívását használták jelszóul, s fegyverre szólíták a nemzetet. De a gonosz ármány nem maradhatott sokáig titokban,« stb. (II. javított kiadás, 215.) Íme, ez Fraknóinál Zrínyi Péter, Frangepán stb. összeesküvésének jellemzése, ez a nemzeti vértanuk iránti hazafias méltatása! Gyönyörű jellemzés, nagyszerű, igazságszerető, kegyeletteljes méltatás !... Mit szól hozzá tisztelt barátunk Pauler Gyula? Következik Thököly »lázadása,« aki szintén »nagyravágyása által elkapatva« (218. 1.) fog fegyvert, sőt ő épen »gyalázatos engedmények« (?!!) árán (II. javított kiad. 220., 1.) nyeri meg a török pártfogását; de jaj is aztán neki! mert a koczka fordultával hazájától távol kelle »bűnhődnie, vétkes nagyravágyásáért.« (221.) S az első kiadásban: »Tökölyi szomorúan és gyalázattal (?!!) végezte pályáját.« stb. (220.) Ekkép koszoruzza meg, ime, a hazafias szellemű Fraknói a nicomédiai sirt, melyhez a magyar ma is bús kegyelettel járul, ha távol Ázsia partjaihoz vezérlik vándor-útai. De vájjon nem inkább illik-e a »gyalázatos« czím az ily kárhozatos irányra, ily rágalmazásokra, — mint szabadságunk egyik ünnepelt mártyrjára Thökölyre, kit Franki ur ekként tisztele meg ! Végre következik II. Rákóczi Ferencz »lázadása« (222, illetőleg 225.) Hogyan nevezheti tehát Fraknói ur most, t. i. a Honban közlött czikke végén, ezt a »lázadást« »nemzeti fölke- lés»-nek, s az előbb könyvében »aljas pénzvágyból,« »nemtelen önző érdekekből,« »törvénytelenül,« »gyalázatos vétkes nagyravágyásból« fegyvert fogni mondott »lázadók fejeit« most egyszerre »nemzeti fölkelés hősei«-nek ? Hogyan ? — egyszerűen. Ami gr. Pálffy Móricz idejében Frankinak törvényellenes »lázadás« volt, az, ma, az alkotmányos uralom alatt Fraknóinak: törvényszerű »nemzeti fölkelés!« Mert, persze, most ő is kénytelen-kelletlen elismerni, hogy amaz országdúló Bocskay, Bethlen, Rákóczi György, Wesselényi-Zrínyi, Thököly és II. Rákóczi Ferencz lesózott, perborrescált »lázadásai« nélkül aligha léteznék magyar nemzet, és e nemzetnek törvényes szabadsága! Vagy az általa oly hévvel védett jezsuiták talán fönntartottak, megmentettek volna bennünket ? ! Franknór szerint természetesen Rákóczi is »a régibb lázadók példájára, csábító jelszavak alatt« (223., illetőleg 225. 1.) ültette föl a nemzetet, »kivált Bercsényi Miklós gróf izgatásai következtében, mint a ki az ingerültség terjesztése, az összeesküvés szervezésében s a lázadásban legtevékenyebb részt vett.« (225. 1.) Ugyanitt azt állítja, hogy I. Leopold hosszú országlásának minden dicsőségéért az érdem főként ezen uralkodóé, hanem »az országra nehezedett csapásokért a felelősség a fölkelések nagyravágyó vezéreit illeti.« (!! No, ezt maga Wagner atya, Leopold császár udvari historicusa sem írhatta volna meg szebben !) íme, igy fogja fel,igy ítéli el Fraknói a magyar szabadság legdicsőbb hősét, a nemes jellemű Rákóczi Ferenczet! . . . Vájjon nem tud-e elpirulni önmaga előtt ? Az ónodi gyűlés végzeményeit Fraknói egyenesen »esztelen tettek«-nek bélyegzi; (javított kiadás 228. 1.) a szatmári békénél pedig (229. 1.) annyira valótlanul adja elő az eseményeket, hogy Rákóczi híveit gyülésezteti Nagy-Károlyban, míg Pálffyt Szathmártt tartózkodni mondja, holott épen megfordítva történt. De azért őneki joga van a »történelmi hitelesség« érdekében másokat leczkéztetni ! .... Rákóczi »a fejedelmi nagylelkűség által nyújtott alkalmat« (t. i. a szathmári békepontokat) nem fogadja el, s »hú álmokban ringatván magát«, külföldre bujdosik. Még sokat idézhetnék, de ennyi is elég, sőt — igen is sok! Akinek kebeléből a honfiúi kegyelet ki nem halt, az érteni fog engem. Fraknói Vilmos úrtól pedig ezek után csak azt kérem, gondolkodjék magában, és higgadtan elmélkedjék azon kérdés fölött: váljon ki nagyobb mérgező, azok a nagyszombati régi jezsuiták-e, kik gr. Bercsényi Miklósnak csupán testét, — avagy azon »történész,« azon modern jezsuita, a ki a magyar ifjúságnak, saját nemzete szabadsághőseiről, szabad — Az országgyűlési szabadelvű párt május 12-én este 7 órakor értekezletet tart. — Főrendi szabadelvű párt. A »Napló«-ban olvassuk, E napokban tartott vagy 20 főrendházi tag értekezletet a főrendi szabadelvű párt megalakulása czéljából, amelyen Tisza Kálmán belügyminiszter is jelen volt. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy azon főrendi tagok, kik a Deákpártnak voltak tagjai, az egyesült országos szabadelvű párthoz csatlakoznak, hogy elfogadják a »szabadelvű« nevet, és hogy elnökül dr. Vay Miklóst és Tomcsányi Józsefet válaszszák meg. Ezen kívül az elnökök mellé még dr. Majthényi Lászlót és Szögyény-Marich Lászlót jelölték ki egy állandó bizottság tagjaiul, akik a kormánnyal és a képviselőház párttagjaival az érintkezést fenntartják. A formaszerű megalakulás e napokban fog megtörténni. — A szerbiai kormány, mint a »Szrbszki Nár.« írja, kiváló figyelemben részesíti a szerb állami és nemzeti élet összes mozgalmait.A fejedelem meghagyta kormányának, hogy a takarékosság minden irányban gyakoroltassák. A szkupzsiában előfordult jelenetek nem maradtak némi tekintetben befolyás nélkül az állami kabinet működésére sem. Az ország belsejében alkalmazott tisztviselők személyét illetőleg örvendetesen tapasztalhatni, hogy sokan a nyugalmazott tisztviselői karból államszolgálatba újból behivatnak, kik pedig kitűnő képességeik daczára a régenség idejében mellőztettek. E körülmény az állami költségvetésre nézve is fontossággal bir, mert azt, kevésbé terheli, más részről pedig gyakorlott veteránoknak nyújt alkalmat szolgálataikat az államnak újból felajánlhatni, kik a népet s annak szükségleteit jobban ismerik, mint az iskoláikat csak tegnap végzett ifjak. A jövő szkupzsiára való választásokat illetőleg is minden jel oda mutat, hogy azon józanabb elemek fognak helyet foglalni, mint a legutóbbin. A főrendiház jogügyi és törvénykezési bizottsága mai ülésében tárgyalás alá került a bíróságok reductiójára vonatkozó képviselőházi üzenet. A bizottság igen hosszas élénk tárgyalás után, mely déli n/2 12 órától délután 4 óráig tartott, abban állapodott meg, hogy a végleges elhatározás felett holnap az ülés előtt tartandó tanácskozásában fog dönteni, s e czélból kiküldetett egy három tagból : Apponyi György, gr. Zichy Nándor gr. és Nyáry Gyula báróból álló albizottság, mely holnapig teendő vélemény elkészítésével bizatik meg. Az ülésben Perczel Béla igazságügyminiszter vett részt. Mint értesülünk, a bizottság a törvényjavaslathoz részben való hozzájárulását már a mai ülésben kimondotta. Más oldalról a következő tudósítást veszszük : A főrendiház jogügyi bizottsága ma délben 12 órakor tartott ülésében újabban tárgyalás alá vette az elsőfokú bíróságok újjászervezéséről szólójavaslatot, s azt átalánosságban elfogadta ugyan, de a részletekben oly módosításokat tett, melyek majdnem egyértelműek ajavaslat elvetésével. Mindjárt a címet úgy választotta a bizottság, hogy az első fokú bíróságok számának leszállításáról szól, s ennek megfelelelőleg az 1. §-t úgy módosította, hogy csak az hagyatott meg benne, hogy 20 törvényszék megszüntettetik. Az ülés d. u. 4 óráig tartott, a kormány részéről Perczel igazságügyminiszter vett részt a tárgyalásban, jelen volt ezúttal Szécsey Antal és Apponyi György úr. A bizottságnak 5 tagja az eredeti szerkezet mellett, 5 tagja ellene szavazott s Cziráky elnök szavazata a szöveg módosítása mellett döntött. — Konstantinápolyból többi közt ezeket írja nekünk ottani levelezőnk : »Az itteni viszonyokról csak annyit jelezhetek, hogy Zichy gróf győzelme az orosz cselszövény ellenére is fényesen sikerült a diplomatiai téren; a szultán beváltotta neki adott szavát, és az eddigi nagyvezért április hó 25-én az egész város bámulatára hirtelen mozdítá el hivatalából, ezzel a szultán megmutatta Zichy gróf, és az általa képviselt birodalmak irányában való jóindulatát. Vajha megértenék ezt minálunk, és az illető helyen, de úgy azonban, hogy azért ne bízná el magát se Andrássy, se Zichy gróf, Hirsch b. vasúti terveinek újbóli ajánlgatásával va bankot játszani, mert a török birodalom államtanácsa az ,mely Hirsch urnák kártyájába látott, miért is vele további alkudozásokba bocsátkozni nem akar, mi csak is javunkra van — hogy miért majd elmondom, amint azt elmondani lehet a nélkül, hogy azzal ártanék hazánk kereskedelmi jövőjének. Végre a szabadelvű kormányt innen is üdvözöljük, mint önálló államiságunk erős és tántorithatlan támaszát. — Vidéki pártmozgalmak. Somogy megye bizottsági gyűléséről a következő reflexiókat közli a »Reform« : Széchenyi István grófot a hálás utókor fölruházta a legdíszesebb névvel, melyet nemzet fia viselhet e földön. A gróf nemzeti iránya adta az elnevezést, és nincs irigye, ha kicsiny, ha nagy, e haza fiai közt, nincs rá rendithetlen meggyőződéssel nem mondaná az egykor vezérlő szellemet annak, a minek mindnyájan tartjuk : a legnagyobb magyarnak. A fényes, általa tündöklő Széchényi-név egyik örökösének tartatott főn, hogy az ellenkezőre tegyen érdemet. Somogy megye minapi közgyűlésén szóba került a kormánynak adandó bizalmi szavazat, s ott felállt ő mint a jobboldali ellenzék vezére s mondá : a jelen kormány erélyes nemzeti politikájáért nem bizalmat, hanem bizalmatlanságot érdemel, mert a magyar nyelvet senkire sincs joga ráoktrojálni stb. E mondás tulajdonosa Széchenyi Pál gr. Meg kell vallanunk, a gróf urnak nemcsak önálló meggyőződése van, hanem meg van neki meggyőződési bátorsága is. Ezt — bárha kárhozatos eltévelyedésnek tartjuk is, — tisztelni kívánjuk benne. Kell hinnünk, hogy el van szánva, midőn nézeteit ekkép hirdeti, elviselni érték a nemzet ítéletét is, mely aligha fog késni őt fölruházni a »legkisebb magyar« melléknevével. — Az orosz czár berlini látogatása, melyet ügyesen kiszámított, de azért még is ezért tévesztett alarme-hírek előztek meg, a szavabevehető sajtó részéről, mint a békének egy újabb biztosítéka és jele van feltüntetve. így a »Wiener Abendpost« is ez »eseményt« épen most, a diplomatiai conflictusok és harczias hírek terjesztésének napjaiban »az átalános béke érdekei megszilárdításának és azon viszonyok megerősítésének tekinti, melyek a három birodalom között Európára nézve is oly fontos és áldásos módon jöttek létre.« Miután a »Times« általunk közlött puskaporszagu párisi levele Francziaországot*úgy tüntette föl, mint melyet Németország részéről háború fenyeget, s miután nem csak az érintett levélben is volt jelezve, de magunk is kiemeltük, hogy a franczia sajtó átalában egyetért azon felfogásban, miszerint most a háború vagy béke kérdésének eldöntése egyedül Oroszországtól függ, figyelemre méltónak és érdemesnek tartjuk a franczia külügyérhez közel álló »Journal de Paris« e kérdésre vonatkozó czikkének egy részét közölni, a mint következik : »Oroszországnak 1870-ben kézzelfogható érdeke volt a porosz fegyverek győzelmében.Ugyanis az 1856- diki szerződés czikkelyeinek megszüntetését óhajtotta, melyek a Feketetenger semlegességét állapították meg. Ha Francziaország győz, érvényben marad az 1856-ki szerződés: ha legyőzetik Francziaország, a szerződés szét van tépve. A háború még nem volt befejezve,a német csapatok még Páris alatt álltak, midőn Londonban összeült egy értekezlet, hogy az 1856-ks művet lerontsa. A Fekete-tenger ismét megnyílt az orosz hajóknak és Sándor czár egy kardcsapás nélkül elenyésztette ama vereségek legfájdalmasabb nyomát, melyek atyja dicső uralkodásának végét elhomályosították. De ma már mit képes Poroszország mint viszonszolgálatot felajánlani Oroszországnak egy Francziaországgal folytatandó újabb háborúba való belegyezéséért ? Ezt mindenesetre mondhatja: »Engedd át nekem a keletet és én neked hagyom a nyugatot.« Az ily beszédnek azonban kevés kilátása van arra, hogy egy jogtisztelő és okos uralkodónál meghallgatásra találjon. Meglehet, hogy Poroszország egy új háborúra gondol; tagadhatlan, hogy néhány államférfia és katonai vezérei által ily irányban tolatik előre. De mielőtt egy ily következményterhes lépésre határozná el magát, meg kell kérdeznie Oroszországot és pedig két okból: először, mert az orosz szövetség megvédi Ausztria részéről jöhető minden veszély ellen és mert az 1872-ben létrejött megállapodás meg volna szegve, mihelyt a három hatalom egyike a másik kettő beleegyezése nélkül háborút kezdene. Most azonban Oroszországnak nem áll többé érdekében Poroszország győzelme és Francziaország veresége, mint 1870-ben volt. Oroszország tehát nagy botorságot követne el, ha beleegyezését adná a háborúhoz és Poroszország a maga részéről szintén nagy botorságot követne el, ha Oroszország beleegyezése nélkül kezdene háborút. Ezért daczára a fenyegető jeleknek, melyek különböző helyeken fölmerülnek, hiszünk a béke tartósságában.« Apróságok. Logikai mutatvány az országházból. Simonyi Ernő. Hogy merte a tisztelt belügyminiszter úr fölépíttetni a nemzeti színház 600,000 írtba kerülő bérházát, anélkül, hogy ez irán