A Hon, 1875. július (13. évfolyam, 147-173. szám)
1875-07-22 / 165. szám
165. szám, XIII. évfolyam, Kifáló-limitül , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt ki 6 hónapra...........................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. ■Hn&BSHKfefl■■A Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Csütörtök, julius 21 .- kesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. a -'& 1/ 14*l a * nr i:Uf * POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. i ~ 99 Előfizetési felhívás: A HON Xlll-dik évi folyamára. 64 Előfizetési árak:Egy hóra 12 fr 6 fr 2 frt W* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Berencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala, Budapest, július 21. A reformok és a budget előirányzat. (1.) Az ellenzéki lapoknak rettenetesen fáj a fejük, hogy a kormány nem képes rendszerváltoztatást eszközölni úgy, hogy a jövő évi budgetben annak meg legyen az a rögtöni eredménye, hogy a deficit elenyészszék és már előre látják, hogy minden a régi állapotban fog maradni, a deficiteket csak kölcsönnel fogjuk fedezni, így aztán be lehet bizonyítni azt is, hogy z ország biztosan tönkre jut. Ez mind csak azt bizonyítja, hogy az ellenzéki szerep nemcsak z »atra bilt« neveli tisztelt kollegáinkban, de rövidlátóvá, süketté is teszi őket, sőt emlékezetüket is annyira megrontja, hogy ma már nem emlékeznek vissza arra, mit tegnap saját lapjukban közöltek. Tagadhatatlan tény, hogy az 1876-iki budget csak a közigazgatási után történhető intézkedések és megtakarítások vagy a már törvényhozási felhatalmazással engedélyezett rendszabályok pénzügyi eredményét fogja visszaadhatni. Ez igen természetes dolog, mert a kormány, hatáskörének áthágása nélkül, nem vehet tekintetbe a budget összeállításnál semmi oly tervet, mely a törvényhozás szentesítése nélkül életbe nem léphet. Márpedig, a »rendszerváltoztatás«-nak bármilyen értelmet adjunk, az tudnivaló dolog, hogy az ebbe vágó intézkedések, akár az igazságügyre, akár a központi kormányzatra, akár a pénzügyi és politikai igazgatásra vagy az adórendszerre vonatkozzanak bár , a törvényhozás intézkedése nélkül életbe nem léptethetők. Már most kérdjük: egy oly budgetben, melyet, ha eredménynyel, idejében kíván, a kormány tárgyaltatni, legalább octóber közepén vagy november elején az országgyűlés elé kell terjeszteni,mikor vehetné számításba a törvényhozás ilyen műödésének eredményét? Az alatt a három hónap alatt, míg a törvényhozás a szabadelei kormány vezetése alatt működött, oly sogős teendők végeztettek el rohamosan, hogy azokat még az ellenzék sem lett volna képes elosztani és másokkal felcserélni. Éz intézkedések lényegesebb befolyással is lesznek, mert közvetlen hatást mutatnak fel, a budgetrendezésre, mint minden más, ez idő alatt foganatosítható rendszabály. A törvényszékek számának apasztása, a vasútügy minden irányban foganatba vett rendezése, a földadókataster, közjegyzőség életbeléptetése és a megszavazott új adók , többet használnak a budgetrendezésben és már 1876-ban nagyobb eredményt fognak felmutatni , mintha ez idő alatt a képviselőház egy nagy programmterv felett vitatkozott, közigazgatási rendszerek felett dissertált volna, mint ahogy a jobboldali ellenzék követelte vagy a közjogi harcot folytatta volna, mint ahogy a szélsőbal akarta. Az országgyűlés feloszlatása és az únnak idejében összehívása két nagy eredményt biztosított: egyik az, hogy a kormány időt nyert az Ausztriával való előleges alkudozásra, a reform-törvényjavaslatok készítésére ; a másik az, hogy idejében lesz elvégezve a felirat, budgetvita, a közös budget ; sőt idő lesz még az idén a reformmunkákhoz kezdésre is ; de azért, emberi számítás szerint, a három első dolog, az Ausztriával folytatandó vámügyi és bankalkudozásokkal együtt annyira igénybe fogja venni a kormány és törvényhozás idejét, hogy nem igen lehet olyan reformok keresztülvitelére számítni, melyeknek pénzügyi eredménye már az 1876-diki budgetelőirányzatba felvehető és komolyan számításba jöhető lehetne. Itt egy kis anachronismust csúsztattunk czikkünkbe. Előre bocsátottuk a budgettárgyalást és azután beszéltünk a budget előirányzatnak, a reformokkal való kapcsolatáról: igen, mert lehetne a budget tárgyalást addig halasztani, míg több intézkedés eredménye vétethetnék abba fel, de ez által a budget elkésnék. És okosabb dolog törvényes budgettel kezdeni az évet és azután fogni a törvényhozási működéshez , mint megfordítva. Annyival is inkább, mert minden törvényhozási intézkedés pénzügyi eredménye, akkor mutatkozik a budgetben, midőn keletkezik ; tehát ha meg lenne is szavazva a budget, annak eredményében ép úgy meg fog látszani az új rendszabályok következtében, netalán az év folytán, beálló pénzügyi eredmény, mintha már abba előre fel lett volna véve. Tehát úgy az alkotmányosságnak, mint a gyakorlati politika követelményeinek épen akkor tesz eleget a kormány, ha előirányzatát a meglevő törvényes alapra alapítja, inkább legyen annak eredménye kedvezőbb, mintsem, hogy az eddigi előirányzatok deficites sorsát még azzal tegye roszabbá, hogy oly intézkedések eredményére számít, melyek be nem következhetnek vagy legalább a kellő eredményt elő nem idézhetik, fizikai idő hiánya miatt. Egyébiránt, hogy a rendszerváltoztatással és budgettel mily humbugot űz az ellenzék, azt közelebbről fogjuk fejtegetni. A vámtar if a javaslat, melyet a vámügyi előzetes tanácskozmányok végén az osztrák kormány a magyar kormánynak észrevételei megtétele végett átnyújtott, mint bennünket értesítenek, átalános jellemében a védvám felé hajlik. Különösen két irányban nyilatkozik ez. Először a gyapot, gyapjú czikkeket, fél és egész gyártmányokat veti az eddiginél, sokkal néhol 10—15 s f%-kal emeltebb vám alá. Másodszor a vas és papír-gyártmányokra vet ki szintén nem csekélylyé emelt vámot. Ez emelések közül azokat, melyek az első kategóriába esnek (gyapot stb.) a magyar kormány abszolúte elfogadhatlannak tekinti, nem csak azért, mert a magyar viszonyok nem igénylik, hanem azért is, mert bebizonyítottnak látja, hogy nincs arra szüksége az osztrák iparnak sem, mely e nemű árukban sokkal nagyobb exportot produkál, mint amekkora a behozatal,mely ellen tán védekeznie kellene. — Más szempont alá esnek azonban a vas-, papír stb. gyártmányok, melyekre nézve Ausztriában úgy mint nálunk — elég a felsőmagyarországi vasiparosok tervezett meetingjére utalnunk — a vélemények legalább is meg vannak oszolva, várjon az eddigi, szabadabb mozgást engedő, tarifa helyes-e, vagy pedig új, emelt irányú vámok szükségesek. E részben az adatok beszerzésére, s az illető szakkal foglalkozók pozitív véleményének kitudására, mint halljuk, a jövő hét folytán, a magyar kormány e szakban működő gyárosokból, iparosokból s vállalkozókból enquetet hív össze, mely elé kizárólag ez adatokra s szakra vonatkozó kérdések fognak intéztetni, az átalános vámpolitika kívül hagyatván a tanácskozás keretén. E kérdések megállapítása az osztrák és magyar kormány e kérdésekre vonatkozó nézeteinek kicserélése után fog elkészíttetni. Az osztrák kormány javaslataitól való elállására reményt nyújt az, hogy e javaslatok átnyújtásukkor nem úgy jeleztettek, mint az osztrák minisztertanács, hanem a szakminisztériumok javaslattétellel megbízott közegeinek véleményei. — A budget. Mint értesülünk, az egyes minisztériumokban a budgetek összeállítása serényen halad, úgy hogy az igy elkészítendő tárczabudgetek A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Ilik rész. A Kendur. A »Jerichói Kürt« gépezete. (25. Folytatás.) De annál jobban megnyerte az a válasz Napoleon öcsém munkatársainak és főnökének tetszését. Igen is, a szellem harczát a szellem fegyvereivel végig harczolni! Ez volt az ő jelszavuk is. Nosza tehát »kaszát, ásót, vasvillát ragadjatok!« (Értve mindig szellemi ásókat, kaszákat és vasvillákat.) Valamenynyien mind neki estek e névtelen pamphelet-irónak s azt a megtámadott főmunkatárs becsületéért szellemi dorongokkal ugy elcsépelték, szellemi bivalylábakkal ugy megtérdelték, szellemi kulimászszal ugy bekenték, hogy az, ha egy csepp szeméremérzet van a testében, kénytelen rögtön incognito kivándorolni Európából. De fájdalom, hogy ez egy megátalkodott ember volt, a ki a névtelenség álarcza alatt nem birt elpirulni s annálfogva újabb tiz nap múlva jött a III-ik füzet »Mene, Tekel, Fáresz.« Ez még a menynyire lehet felülmúlta az első kettőt. Folytatta az elvi haretot komoly indokokkal is, de egyúttal nem szalaszta el az alkalmat az ellennézetek pártfeleit arról az oldalról is megtámadni, ahol legérzékenyebbek voltak: az egyéniségeket mutatva be, remekül torzított körvonalakban, akik az ügyet szolgálják. Itt azután sorba kijutott a »Jerichói Kürt« szerkesztőségi tagjainak is a fekete levesből, de senki sem került ki a csávából olyan jól kicserzetten, mint Kolompy úr, a laptulajdonos maga. De már az több volt az elégnél. Kolompy úr nem az az ember, ki ily megbántásokat megtorlatlanul elvisel: sajtópert indított a kiadó ellen, mivelhogy a szerző nem volt beperelhető. E pernek kettős haszna ígérkezett: először a büntetés, másodszor a szerző felfedeztetése, mert az kétségtelen volt, hogy ha a kiadó megkapja a félévi fogságot, amit fejére kértek, akkor majd kiadja a szerzőt, hogy üljön be a kótetbe az. Ámde az a sajátszerű anomália következett be, mely többször fordul elő az esküdtszékek történetében, hogy amidőn a bíróság elnöke feltette az esküdtek elé azt a kérdést, hogy foghatik-e az incriminált pamphletben becsületsértés Kolompy úr személye ellen ?« nyolcz szavazattal négy ellen azt felelték rá: »igenis.« Mikor pedig azt a kérdést tette fel eléjük, hogy »bűnös e tehát azon czikk szerzője, vagy kiadója ? arra tiz szavazattal kettő ellen azt felelték, hogy »nem.« E szerint Kolompy úr megkapta ugyan a visum repertumot arról, hogy a becsületén tetemes kék foltok és bőrlehámlások találtattak, de egyúttal megvigasztaltatott, hogy ez neki jól esett: fel se vegye! Most már Kolompy úr Napóleon öcsémnek esett neki, hogy mondja meg, ki ama vakmerő röpiratok szerzője ? — Én nem tudom. — Ön nem tudja ? Hisz ön vállalkozott rá, hogy szerez nekünk valami ellenséget, aki bennünket megtámadjon. — Hát hiszen szereztem is, hanem azért nem tudom hogy az kicsoda! Nekem csak a kiadó ismerősöm. Én azt szólítottam fel, hogy írasson ilyen irányú röpiratot valakivel; de hogy ő kire bízta ezt, ez az ő titka. Ez pedig maga is szabadkőműves, s azok inkább lehagyják fűrészeltetni a lábukat mint valami titkát a Nagy Oriensnek elárulni. — Vigye a tatár az ön ötletét azzal az ellenségszerzéssel. — De hisz ön nagyon jól meglehet vele elégedve A mióta önt ütik, azóta a párthívei elárasztják önt kegyeikkel. Küldöznek önnek finom borokat, vadpecsenyét, déli gyümölcsöket, mint valami lábbadozó betegnek. A subventió bővebben folyik be s az előfizetők száma szaporodik. Ön ünnepelt férfiúvá lett. Köszönje meg szépen. A kéményseprő mesterség együtt jár a füsttel. Kolompy úr és az egész világ azonban nem akart ezzel a nézettel megelégedni. Az irodalmi körök és a közönség fel voltak izgatva kitudni a titokteljes szerző kilétét. Annyi bizonyos volt, hogy akárki írja e röpiratokat, annak a bécsi és budapesti magasabb körökben egészen otthonosnak kell lenni, s az országban szétágazó cselszövényeket legjobban ismerni. Gyanúba vétetett minden tollfogható mágnás. A kasinóban a habituék gyanús szemmel néztek egymásra esténkint s óvakodtak a társalgást irodalmi tárgyakra átvezetni. Végre egy világsugár hatott át a rejtélyes homályon. A füzetek kiadójának volt egy fordítója : ez nem volt szabadkőműves, s annálfogva elárult egy lényegesen útbavezető körülményt. Az ismeretlen szerző a röpiratokat eredetileg német szöveggel szokta megküldeni a kiadónak, az fordíttatja le azután magyarra. A detectív politikának a dolga ezzel nagyon egyszerűsítve lett. A mű szerzője egy olyan főrangú úr, aki német. A vak is rátalálhatott, olyan közel esett a rejtély kitalálása. A »Mene, Tekel Fáresz« szerzője senki sem más, mint Princz Nornenstein Alienor. Ez a fölfedezés, mint a békalencse, egy éjszaka megtermett, el is terjedt, virágzásnak is indult. Most már számosan voltak, akik vissza tudtak emlékezni rá, hogy csakugyan hallottak ők egyszer-másszor princz Alienortól ilyen meg ilyen nyilatkozatokat, amik találkoznak a füzetekben kifejezettekkel. Ez excentrikus ember. Kitelik tőle, hogy titokban »Kr !« Princz Alienor először meghökölt, mikor e gyanúsítással a szeme elé léptek , hanem azután mikor látta, hogy semmi veszedelem nem lesz belőle ; hagyta a megtisztelő gyanút magán száradni, s ha találkozott fejcsóváló, szemforgató, mutató ujjal fenyegető alakokkal, titokteljesen mosolygott reájuk. Engedte magát a »Mene, Tekel, Fáresz« veszedelmes nimbuszától körülderengetni. Mi azonban nem késünk azon gyanúnknak kifejezést adni, hogy azokat a pamphleteket alighanem Zákány Napóleon maga írogatja, leszidván azokban saját magát, ahogy megérdemli, teljes kedvtelése szerint. (Folytatása következik.) 4M -vCk'fJ M- öv összesítésére valószínűleg még július hóban reá kerül a sor. Azután a budget a minisztertanács elé került . Az országgyűlés. Az aug. 28-án öszszeülendő országgyűlés illetékes körök nézetei szerint úgy szeptember 20-ig a saját alakulásával, a felirati vitával s más ily nemű teendőkkel foglalkozand. Ekkor megválasztja a delegácziót, mely szeptember végén s október elején végzi el feladatát. A ház azután másodszor október 15-én ül össze. Ekkor terjesztetik be a budget, melynek azután a ház mihamarább tárgyalásába foghat. Az ipar előmozdítására,mint halljuk, igen messszeható intézkedések vannak tervben. A kormány e részben nem tartja elégségeseknek a vámtarifa változtatása által bekövetkezendő jobbítmányokat, hanem közvetlenebb teendőket is szükségeseknek vél. Ilyenekül jelzik előttünk némely iparágakra iparosok betelepítését, adóbeli kedvezmények nyújtását újabb ipartelepeknél, sőt — életrevaló vállalatokra nézve — megfelelő biztosíték kimutatása mellett — előlegek szolgáltatását is. Nagy baj a talán a magyar iparfejlődés körül a nyers terményszállítás aránytalanul drága volta; erre nézve a kormány a vasúti tarifa szabályozása útján vél segíthetni. — Már is több oly iparágra hívták fel külföldi és osztrák vállalkozók a kormány figyelmét, melyek űzésére a magyar klíma és föld kiválóan alkalmas, s melyek — a föntebbi előzetes föltételek mellett — gyors és biztos felvirulásra tarthatnak számot. A kormány arról is gondoskodni kíván, hogy ha tán e kedvezmények nyújtása tényleges alakot öltene, ne kelljen idegen részről megfelelő contreminetől s versenykedvezményektől tartania s ezt a kereskedelmi szerződés utján véli biztosíthatni. — Székely kivándorlás. A kormány arról értesült,"hi így Székelyföldről s a Bárcza- Ságról legközelebb több mint háromezer ember kés szül Oláhországba kivándorolni. A kormány felhívta a brassói kereskedelmi iparkamarát, tudassa vele el kivándorlás tényleges okait, valamint javaslatait arra nézve, mi lenne teendő e kivándorlás megszüntető-tésére nézve. A herczegovinai zendülésről. (Sz. Gry. Nehány nap óta egyre nyugtalanítóbb hirek érkeznek Herczegovinából, melyek kiáltó ellentétben állnak a mindenfelé uralkodó politikai szélcsenddel. Hanem hát Törökország területén annyira föl van halmozva a gyuanyag, hogy egy kis súrlódás , és tűz üt ki, melyet aztán katonai karhatalommal szokás kioltani. A »puts«-ok, verekedések, zavargások nem ritka tünemények a félhold birodalmában s a miért figyelmet érdemelnek az azon körülmény, hogy minden concret esetben, minden előforduló alkalommal szláv és török, keresztény és muhamedán , a szlávság és török állam áll szemben egymással. Ezek az ellentétek örökös súrlódásban vannak, örökös hadilábon állnak egymással. A legcsekélyebb incidens, melynek elenyésztésére más államokban elégséges a rendőrség és büntetőbíróság: a török területen csakhamar oly mérveket ölt, hogy a versenyző felek rögtön fegyverhez kapnak, felannyira, hogy a béke fenntartására az európai hatalmak is szükségesnek látják közbeérni -- amint ezt már tapasztaltuk volt a vásári verekedésből keletkezett polgáriügynél. Csakhogy akkor Montenegro mint állam állott szemben a portával, most azonban Törökország legsajátabb belügyéről van szó. A törökországi szlávok egy része annyira meg van mételyezve, bujtogatók által, annyira félrevezetve, hogy úgy szólva kapva kapnak az alkalmon, hogy magukat a »török zsarnokság« áldozatai és martyrjainak tüntessék föl; a legkisebb alkalom elég nekik arra, hogy belőle faji, meg vallási kérdést csináljanak. Az adó! No az a talon tűnig bőséges alkalom a herczegovinaiaknak arra, hogy »nem adózunk« jelszó hangoztatása mellett fegyvert ragadjanak s fölébreszszék mágok iránt a minden képzelhető idiomban beszélő szlávok sympathiáit a Pétervár, Prága, Cattaroczak és Sztambul közti területen. S valóban a szláv lapok már nem is képesek más hangon írni Törökországról, mint csak a legszenvedélyesebb gyűlölet és rágalom hangján. Úgy ismertetik és úgy tüntetik föl Törökországot a külföld előtt, mint minket »jó akaróink.« Nincs az a képzelhető vadság, barbarizmus, önkény és zsarnokság, melyet rá ne fognának Törökországra, s görbüljön meg akár csak egy hajaszála a szlávnak, — azt nem nézik, hogy vájjon megérdemelte-e vagy nem — a török azonnal ázsiai vad zsarnoknak van kikiáltva a világ előtt — épen mint mi hasonló esetben. Egy orosz lap már is félreveri a harangot a herczegovinai nem adózók miatt s kilátásba helyezi, hogy a nevesinyei szikra könnyen átcsaphat Bosniába, Montenegróba és Szerbiába, amiből egy átalános conflagratió keletkezhetik. Szláv forrásból ment világgá az a képtelen rágalom is, hogy a törökök ugy hajtják be az adót az adóhátralékosokon, hogy rájuk gyújtják a házat stb. Ily eszközökkel élesztik a törökországi szlávokban és külföldön a gyűlöletet és ellenszenvet Törökország iránt. Olvasóink tudják, hogy ez a török-szláv hect abból keletkezett, hogy ezelőtt napokkal néhány herczegovinai falu megtagadta az adófizetést. Törökország, mint sok más állam s körtök Magyarország is, nagymérvű pénzügyi bajokban szenved, elannyira, hogy mint ma reggeli lapunkban is közöltük, a török államhivatalnokig fizetéseig kezdve a nagyvezértől le a havi 4000 piaszter fizetést hozó hivatalnokig — mintegy felényire lettek redukálva. Az államkincstárnak pénzre volt és van szüksége, de a herczegovinaiak nem adóznak, sérelmekkel, panaszokkal állnak elő, nem elég : fegyvert ragadnak. A török kormány tudva, hogy merőben vad, szilajhegyi néppel van dolga, bölcs mérsékletet tanúsított, nehogy rögtöni erélyes és fegyveres fellépésétől még jobban vérszemet kapjanak a zendülők. Biztosokat küldött a helyszínére. De mit sem használt. Erre vonatkozólag következőket mondja a tegnapi keretü — „«....»„. . Teljesen valónak bizonyul, hogy az adót megtagadott felkelők a nevesinyei kerületben visszautasították a török kormány békítő ajánlatait és továbbra is megtagadják az adófizetést. Noha a török helyi kormány az egész ügyet mindeddig jelentéktelennek tartó, mégis tetemes hadcsapatok mennek Monastirból Bosnyákországba és Herzegovinába. E hó 17-én két gyalogzászlóalj és egy lovasszázad ment Serajevóból Nevesinjébe. Ausztria-Magyarország, Montenegro és Szerbia a legszigorúbb semlegességet követik és őrzik határaikat, a mozgalom ennélfogva egyelőre localizálva van, nagyobb összeütközés nem történt.« Az, hogy a török kormány tetemes csapatösszevonást tartott szükségesnek, azt mutatja, hogy most már komoly veszélytől tart. Két zárai dalmát lap (»Zemlják« és »Nár. Liszt.«) »véres összeütközések«-ről beszél, írják, hogy »az elkeseredés átalános, a herczegovinai családok szökésben keresnek menedéket ; a fölfegyverzett törökök harcz után szomjaznak, a keresztények készek azt elfogadni, habár nincs elég fegyverök.» Továbbá, hogy »csütörtökön harcz folyt Nevesinje mellett ; vagy 2—300 török esett el (?) és 20 keresztény sebesült meg.« stb. Ily stádiumban áll jelenleg a herczegoviniai »kérdés.« A dalmát lapok közleményein, habár közel állnak a helyszínéhez, meglátszik az irányzatosság. Ily módon vélnek »önkényteseket« toborzani — mikről egy orosz lap beszél — Herczegovinába. Csak megelégedéssel és helyesléssel jegyezhetjük föl, hogy monarchiánk, Szerbia és kivált Montenegró szigorú semlegességet követnek, miután több oldalról azon gyanúnak adnak kifejezést, hogy a herczegovinai zendülést Nikicza fejedelem alattvalói szították és viscenirozták. Hogy monarchiánkra nézve a semlegesség az egyedüli helyes álláspont — ez idő szerint — mutatja azon körülmény is, hogy a zendülők osztrák lobogót tűztek ki, és éltették Ferencz József ő felségét , miből azt lehet következtetni , hogy lelkiismeretlen bujtogatók propagandájuk értelmében zsákmányolták ki és kommentálták a törökországi szláv alattvalók előtt a király dalmatiai útját. Szigorú és komolyan értett semlegesség mellett — a szomszédos államok részéről — csakhamar sikerülni fog Törökországnak »componere fluctus.« Kívánjuk is, hogy ezt mielőbb és minél erélyesebben tegye. Ideje, hogy már életjelt adjon magáról Törökország s ne tűrje tovább azt a szégyent, hogy felbujtogatott, nagy Szláviáról álmodozó vad csőcselék tomboljon felette s akkor zavarja meg az állami rendet, mikor épen kedve tartja. Egyszer komolyan és erélyesen kell ránczba szednie — már intő példa kedvéért is — a féktelenkedőket. A központi kormányzás egyszerűsítéséről, II. Unalomig emlegetett, constatált, elitélt tény a központi kormányzás mindent felölelő, össze nem vágó gépezete s késedelmes és nehézkes menete. Nyomozzuk hát a baj okát s az orvoslás eszközeit. A bajok forrása nem egy helyen van, nem is tegnapi eredetű a régi idők kórmaradványa, sok különböző okok okozata. Egyik csoportozat ime ez. Minisztériumaink igen gyakran változása, kormányzati tapasztalatszerzésre való kevés idejük, az országnak elszegényített állapotban átvétele, jobblét utáni igen mohó vágyunk, Ausztriával való kényes viszonyaink, az osztrák nép uralkodni vágyása, gyarmatállapotból kiszabadulásunk irigylése stb. Ezer mesterség kellett ahhoz, hogy a magyar kormány sikeres acisot fejthessen ki bármily őket érintő, tehát a központi kormányzat kérdésében is. Ez a baj legmélyebb diagnosisa. A bajok egy másik forrása az, hogy minisztereink közül némelyek az 1848. előtti alkotmányos élet fejleményeit, intézményeinket, a régi megyei rendszert és az 1848—60 évi Bach-időszakot, valamint az 1861—66-diki jobbatlán német mintára készült in-i «------* »/ -1---L 1 ‘ GO * —*---------x- ■ —1 ~ -------ték — inkább csak a jelen alapján állottak. Az csak önámitás, hogy 1861-től 1867-ig alkotmányos formákra alakíttattak vissza a magyar kormányzati és igazságszolgáltatási viszonyok és intézmények. Toldás-foldozás volt az, nem egyéb: egy kis alkotmányos s egy kis absolut korszakbeli intézmény ; sőt én azt hiszem, hogy az utolsóból több volt közkormányzati, igazságszolgáltatási és közoktatási ügyeinkre nézve egyiránt. A különbség csak a nyelvben és magyarok általi végrehajtásban állott és a formára terjedt ki , de a lényegben, azaz a kormányzat lelkét és irányát illetőleg csak igen kevés, géniuszunkhoz illőt tettünk. Midőn a nemzet 1867-n az ország kormányzatát újra szervezte, ismét azon alternatíva elé volt állítva, hogy vagy át kellett vennie az eddigi gyűlölt kormányrendszer igen lényeges részeit, a jóval a részat is, vagy új kormányrendszer kidolgozásáig fel kellett volna függesztenie úgyszólván az ország polgári, politikai és állami életét. Ámde az élet erre nem várt, gyakorlati szükségei kielégítést követeltek, s ezért a kormány a múlt kötelékeiből egészen szabadulni nem tudott. Amint e kérdés eldőlt és így dőlt el, természetszerűen következett a másik szintén végzetes lépés t. i. az absolut rendszerben növekedett tisztviselőknek is átvétele.Nem vonom kétségbe náluk a hazafiságot, de azt sem fogja senki igazságérzettel tagadhatni, hogy az absolut rendszer alkotmányos irányban nem nevelte, nem nevelhette embereit, nevelte önérdekeinek és politikájának, saját kormányzati szükségei és intenziói szerint. S hogy ebből minisztériumainkra sok baj úgyszólva a mai napig átöröklődött, úgy hiszem senki kétségbe nem vonja. Nagy botlást követett el a kormány is mindjárt az első kinevezéseknél, mit utódai szintén folytattak, és ami abban állott, hogy az új választottaknál nem vigyáztak eléggé arra, hogy erős közigazgatási tehetségű és az egyes kormányzati ágakban szakképzett, munkaerővel és munkakedvvel bíró egyéneket hozzanak be a központi kormányhoz ; nem a tapasztalás, az érdem és a rátermettség voltak a döntő indokok, hanem igen sok esetben barátság, protectio és párttekintetek. Osztálytanácsosokká neveztek olyakat, kik a közigazgatásban teljesen járatlanok voltak, titkárokká, kik a hazai viszonyokat és intézményeket