A Hon, 1875. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)
1875-08-08 / 180. szám
Budapest, augusztus 9. Budapest aug. 9. Tegnap minisztertanács volt, mely huzamos időt, vett igénybe. Wenkheim, ki haza érkezett, referált bécsi útjáról, mely a folyó ügyek, s a budget elkészültének a felsége előtt való bejelentésére vonatkozott. A trónbeszéd is a fölterjesztés tárgyai közt volt. A miniszterelnök Bécsben tartózkodása alatt fölmerült annak szüksége, hogy az országgyűlés megnyitása előtt, ő felsége elnöklete mellett még egy szűkebb körű miniszteri tanács tartassék. Ennek folytán jövő szombaton vagy vasárnap a kormány több tagja Bécsbe megy. A kabinetben történhető személyváltozások még nem képezték sem miniszteri értekezletek, sem pedig fölterjesztés tárgyát. Az évnegyedi kimutatásokat a tegnapi hivatalos lap nem közölte. Irodai nehézségek folytán maradt ez holnapra. Az összjövedelmek a múlt, évnegyedben tudtunkra 2 és fél millióval rúgtak nagyobbra, mint a múlt év hason szakának jövedelmei. A »Fester Lloyd« azt a hírt hozta volt, hogy a dunántúli vasutak csoportosítására alakult franczia consortiummal az alkudozás meghiúsult. Ez nem áll, csak nehézségek vannak. Erre vonatkozólag a tegnapi »Pesti Naplódban a következőket olvassuk: »A déli vasuttársulatnak, s az azt protegáló Rothschild háznak természetes érdekében áll, minél drágábban adni túl vonalain, a consortiumnak és a vele szerződő magyar kormánynak érdeke épen ellentétes. Másfelől a consortiumnak érdeke minél nagyobb előnyöket nyerni az államtól, hogy annál könynyebben és jutányosabban elhelyezhesse az új papírokat, ellenben a magyar kormány nem adhat az üzletért többet, mint amennyit az neki megér. Oly üzletet pedig, mely nem hasznot hajt az államnak, hanem csak kárával jár, józan kormány nem köthet. Ezt be kell hogy lássa a consortium és a déli vasút, s akkor lehet remény, hogy az érdekek összeegyeztetnek s az alku létesül, különben nem. A dolgok mai ügyállásában korai volna minden jósolgatás. A preliminárékon sem vagyunk túl. A déli vasúttársulat még csak jövő September hóban fog Bécsben ülést tartani, melyben a különböző országokban fekvő vonalrészek separatiója tárgyaltatni fog. Addig a consortium is csak az előkészületekkel foglalkozhatik. Hogy a párisi bankázak korántsem hagytak fel a tervvel — mint a »P. Lloyd« közleménye után gyanítani lehetne, — annak bizonyítására elég megjegyeznünk, hogy a vállalatban részvételre felszóbták a magyar hitelbankot, mint a legjolidabb magyar intézetet, de ennek részéről sem kaptak még concret választ, miután ily nagy üzlet nem megbízottak, hanem csakis a döntő szavazattal biró igazgatók személyes megbeszélése folytán készülhet. Ez ajánlat következtében Weninger Vincze úr f. hó végén Paksba készül.« Eddig a »Napló.« Értesüléseink megegyeznek az övéivel. Széll Kálmán pénzügyminiszter március óta folytat alkudozást e tárgyban. Most is még jelentékeny különbség van azon összegekben, melyeket a consortium és a kormány felállítottak. Mert ennek czélja az, hogy az ország nagyobb terheltetésével a csoportosítás ne járjon és a bankárok követelése még nagy teherrel járna. A hitelbank, mint értesülünk, hozzájárulását a kormánynyal való alku sikeréhez köti, ami természetes. A bevezető vinni fölkeléshez következő-öket írják: A porta hiába igyekszik két legbefolyásosabb szolaczi papnak a fölkelők közé küldése által őket megengesztelni. A küldöttek egyike, Lazarevics Lázár, minthogy megbízójának kívánt eredményű hírt nem hozhatott, sietve osztrák területre menekült. A másik, kevésbé szerencsés, küldetésének meghiúsulása folytán fogságban ül. Miután így az első békítési kísérlet meghiúsult, a konstantinápolyi kormány jobbat gondolt; egy bizottmányt bízott ugyanis meg Szolaczon, hogy a fölkelést békés után csendesítse el. Az elkeseredett rajaok a nagyon kemény békeföltételeket nem fogadták el, s elhatározták, hogy a háborút a végletekig folytatják. Dervisek pasa Stambulból még egyszer rendeletet kapott, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel igyekezzék a fölkelőket meghódolásra birni. Erre ő egy kiáltványt bocsátott ki, amelyben a herczegovinai lakosságnak három napnyi időt adott, mely alatt meghódolhatnak. Hiába volt, Serajevoból erre a pasa két zászlóalj rendes hadsereget Nevesinjebe és Rasno-ba rendelt. A fölkelők úgy a mint lehet fölfegyverezték magukat, s ahol nem volt fegyver, dorong is jó volt. A törökök a háborút Goriza felgyújtásával kezdték. Dabar és Dak közt kemény ütközet fejlődött ki. Két órai kétségbeesett harcz után a fölkelők győztek. E tudósítást az »Agramer Zeitung« egy magánlevélből adja. Trebinje bezárulása úgy látszik komoly dolog. Ámbár török forrású hírek hallgatnak felőle. A »Republique Francaise« egy Zágrábból 4-ről keltezett távirata így szól: Egy, a Krupa partján tegnap kezdődött ütközet még tart; a fölkelők megfuttatták a törököket s három ágyút foglaltak el tőlök. A törökök felgyújtották Datchevot, Rojovot, Goritezet, Dolianet, Leviát, Guileltschet stb. senkinek sem kegyelmeznek, Metkovics mellett 2000 ember Dalmácziába menekült. Természetes, hogy mind e hírek hitelessége erősen kétséges. Bécsi lapok ma a fölkelést kissé komolyabbnak tüntetik föl, ámbár az a hír, mintha Monastirt elfoglalták volna a fölkelők, oda redukáltat!!?, hogy Trebinje mellett egy zárdát (monasterium) foglaltak el. Trebinje elfoglalását a felkelők azért tartják fontosnak, mert az általa Montenegróval való közlekedés az ő kezeikbe kerül. Francziaországban nagy zajt keltett Duval szajnai prefet egy rendelete, amelylyel a Chaptal-oskola díjkiosztási ünnepélyét, a díjkiosztással együtt betiltá. A betiltás minden indokolás nélkül történt, de úgy látszik, a miatti félelemben történt, hogy a tanoda igazgatóságának republikánus tagjai valami szabad szellemű beszédet találnak ez alkalommal tartani. A lapok majd mind egész felháborodással írnak ez esetről, mely a városi tanács gyűlésén is több rendbeli interpellácziós tanácskozás tárgyát képezi . Duval prefet azonban megtagadott minden felvilágosítást , mert szerinte a tanács nincs hivatva közigazgatási ügyek elintézésébe beleszólni A Chaptal iskola igazgatóságának tagjai erre beadták lemondásukat. — Nagy újságot mondott az »Ung. Lloyd« midőn azt a birt közlé, hogy dr. Podmaniczky Géza és Kiss Lajos a magyar kir. államvasutak igazgató tanácsosaivá neveztettek ki. Mert ez épen negyed fél hóval ezelőtt történt. A budaiak népgyűlése. Tegnap délelőtt a budai lövöldében népes közgyűlést tartottak a dunajobbparti polgárok. Szám szerint lehettek vagy 300-an Majdnem 1/-11 óra volt, midőn Peregriny Elek, a gyűlés egyik öszszehivója, megnyitotta a tanácskozást. Ecseteié az összejövetel czélját, visszatekint Buda múltjára s kiemeli, hogy e város mindig kitűnő jeleit adta a korona iránti hűségének, hazafiságának s nemzeti érzelmének. Ebből kifeáulva, ecseteié a kormány által mostoha bánásmódban részesített Buda helyzetét. Erre felolvastatta a kormányhoz intézendő kérvényt. Ribáry Ferencz elfogadja a feliratot általánosságban és részleteiben, csak azt jegyzi meg hogy hibás a felirat azon pontja, mely szerint a nőképezdét áthelyezték volna Pestre. Ott igenis újat állítottak a sugárúton, bár ő is szerette volna azt Budára hozni, Anna téves pont kiigazítását kéri. Utána dr. App szeretné a feliratban még megemlíteni, hogy a budaiaknak az áthelyezések folytán még a lánczhidvám fizetésének terhe is súlyosodik, ha dolguk van ott. Felkel Petényi Ottó és szólni akar a felirathoz. De alig kezdi el: »t. t. népgyűlés« ! hátul zaj hallatszik, a németek morognak : »deutsch, deutsch, wir verstehen nicht ungrisch « Kedvükért tehát a felirat tartalmát megmagyarázták németül is. Ezután Petényi folytatja, beszédét, s megjegyzi, hogy Budaváros számos baja nem a főváros egyesítéséből származik, mint azt a felirat tartalmából — úgy tetszik neki — hallotta. Ellenzi A pe toldásának bevételét a feliratba. Úgy látja, Buda város sérelmei nincsenek összefoglalva a feliratban. Szeretné, ha a fővá tv hatósági bizottságának budai tagjai melegebben szólnának a dunajobbparti rész érdekei mellett. Naszluhácz nem osztja a memorandum azon pontját, hogy sérelmek orvoslása és a netán következők meggátlása czéljából több budareszi polgár értekezletet tartott és egy a minisztériumhoz intézendő memorandumot s kérelmet szerkesztett, melyet ime most bocsátanak a közgyűlés ítéletes szentesítése alá. Schott a budai főv. bizotts. tagok erélyesebb működésének szükségességét hangoztatta. Elnek látván, hogy a szónokok nem tartják magukat a tárgyhoz, kéri, hogy a napirendhez szóljanak. Északi Károly elfogadja a memorandumot, de szeretné beleszűrni azon pontot, mely a kormányt legérzékenyebb oldaláról érinti, az adóügyet. Hangsúlyozni kell, hogy a hivatalok, intézetek áthelyezése által a főváros budai részének adóképessége nagyon csökken. Ezen toldás elfogadtatik. Ugyan ő szól arról is, hogy jó volna egy végrehajtó bizottságot választani, mely nemcsak e felirat ügyét végezné el, hanem Buda összes sérelmei orvoslásáról tanácskoznék, s ha szükségét látja, a budai polgárokat mindig hrija egybe.Hasonló értelemben szól Scheich is. Mindezek után a bemutatott felirat a közgyűlésnek említett apróbb módosításaival egyhangúlag elfogadtatott. A kérvény szövege ez: Magas kir. minszterium! A magas törvényhozás intézkedését, mely a fővárosok egyesítésének eszmélyét megvalósító, az egész nemzet osztatlan örömmel üdvözölte, mert azon reményben élt, hogy az által megteremtette, mindazon előfeltételek, melyek egy szép és nagy fővárosnak, a nemzeti és mivelődési érdekek egy hatalmas középontjának fejlődésére szükségesek. A főváros jobbparti lakosai élénk tudatával bírtak ugyan annak, hogy e nagy nemzeti eszme tényleges valósítása, tőlük pillanatnyi áldozatokat igényelend, azonban bizton hitték, hogy azokért kárpótlásban részesülendnek az által, hogy mint a főváros egy része, a fővárossal kapcsolatos emelkedés rájuk is ki fog terjedni. A mélyen tisztelt kormány több irányú intézkedései azonban e reményünket nemcsak megingatták, hanem jövőnk iránt bennünk a legkomolyabb aggályokat keltették. Engedje meg a mélyen tisztelt kormány, hogy ez aggályainknak a legilletékesebb helyen,teljes bizalommal és férfias őszinteséggel adjunk kifejezést és mindenek előtt egyenként soroljuk fel azon intézkedéseket, melyek mindegyike súlyos csapást mért anyagi jólétünkre, s melyek közvetlen indokai voltak azon szomorú és keserű érzeteknek, melyek keblünket eltörték. A magyar kir. József műegyetem évek hosszú során által Budán volt elhelyezve, a város midőn annak czélszerűbb elhelyezéséről és esetleg újjáépítéséről volt szó, két szép és nagy telket ingyen ajánlott fel, mégis a műegyetem a m. törvényhozás határozata folytán a főváros pesti oldalára helyeztetett át, nem valami czélszerű új épületbe, hanem egyszerű bérházakba , melyeknél az állam aránytalanul nagy házbéreket (50,000 irtot) fizet. A m. kir. közmunka és közlek, minisztérium, mely éveken által a régi országházban volt elhelyezve, előttünk egyenesen megfoghatlan okokból, amidőn az uj országház elkészült, tehát sokkal több hely állott rendelkezésére Pestre lett átszállítva, hol annak elhelyezéséért szinte magánházakban évenként 38.000 frtnyi bér fizettetik. A budai női prpparandia polgári osztálya a terézvárosi sugárútra lett áthelyezve. Nem kívánjuk taglalni, vájjon egészen megfelelő-e, hogy szegényebb sorsú leányok, kiknek hivatásuk leend, valamely kisebb vidéki város vagy falu szerény környezetében egész életen át gyermekeket oktatni, vájjon helyes-e , hogy ezek a főváros legszebb, legtöbb fényűzést és pompát mutató útjára helyeztessenek, hol az élet minden csábjainak és ingerének a legnagyobb mértékben ki vannak téve. De mégis megjegyezzük, hogy míg Budán az állam a női preparandia mellett üres telekkel rendelkezik, és így a szükséges építkezés körülbelül 15—20 ezer írttal lett volna eszközölhető, a sugárúton az évi szállásbér 9 ezer frttal fizettetik. A budai kir. törvényszéknek f. évi szeptember végével leendő feloszlatása kimondatott. Nem kivánunk azon kérdés fejtegetésébe bocsájtkozni, okvetlenül fel kellett-e osztatatni e törvényszéket, de midőn Budapest főváros területén 3 kir. törvényszék létezik, önkénytelenül felmerül a kérdés, épen a budainak kellett-e feloszlattatnia ? Nem lehetne-e helyébe a külvidéki törvényszéket ugyanazon egy fővárosnak ezen oldalára áthelyezni , hol olcsóbb és könnyebb az elhelyezés. Legutóbbi időben több oldalról azon hírrel találkozunk, miszerint a m. kir. vallás- és közoktatási, valamint a m. kir. honvédelmi minisztérium szinte a Duna balpartjára fognak áthelyeztetni. Nem akarunk e híreknek hitelt adni, de az előbb felmerült intézkedések már annyira lehangoltak, miszerint e hírek ellenében a magas kormány egy megnyugtató nyilatkozata igen jótékonyan fogna hatni. Nagyméltóságu magy. kir. minisztérium! Budapest egy fővárossá egyesittetett! Az egész nemzet valamint e főváros minden egyes lakója szíve mélyéből kívánja, hogy a főváros haladjon, szépüljön és virágozzék! Hogy azonban ez eléressék, helyes felosztási elveket kell megállapítani, hogy minden városrész arra használtassék fel, mire természeti fekvésénél és az adott körülmények és viszonyoknál fogva leginkább van hivatva! A balpart rónasága, mely az ország főközlekedési ezre, a Duna mentében terül el, önként kínálkozik az ipar- és kereskedés telepéül, s a felvirágzásnak e két hatalmas emeltyűje tette Pestet széppé és gazdaggá. A Duna jobb partja, hol a várnak alja csaknem a Duna babjaiban fürdik, nagyobb mérvű iparra és kereskedésre számot soha sem tarthat; ellenben úgy történeti múltjánál mint természeti fekvésénél fogva önként kínálkozik oly intézetek elhelyezésére, melyek, mint országos hatóságok, tudományos intézetek, stb. a kereskedelmi élet pezsgő középpontjának csak akadályul szolgálnak, s nyugalmasabb csendesebb helyet igényelnek üdvös és sikeres működésükhöz. Az ipar és kereskedés gazdagító áldásai közt fejlődött és nagggyá lett pesti oldal, a viszonyok és körülményekhez képest virágozni fog ezentúl is, s arra néhány 100 családnak átköltözése semmi befolyással nem lehet. Ellenben a fenntebb érintett intézkedések folytán Budát elhagyott családok itt súlyosan érzett hiányt hagytak maguk után, melynek szomorú következményeit egyaránt érzi a háztulajdonos és termelő, mint az itt létező kevés számú iparos és kereskedő. Minden intézet és nyilvános épület, a nép azon osztályai és rétegeiből, melynek számosabb tagjai vele sűrűbb érintkezésben vannak, bizonyos környezetet teremt s igy kétségtelen, hogy a városrésznek, melyben létezik, előnyére szolgál. Hanem azonban, miként eddig tapasztaljuk, az ilynemű intézetek egy városrészben központosíttatnak, azon városrészben, melyet a polgári szorgalom és tevékenység amúgy is gazdagít, akkor el fogjuk ugyan érni, hogy a Duna egyik oldalán egy szép és gazdag város fog elterülni, szemben vele azonban az elszegényedés és pusztulás fogja felütni tanyáját. Épen azért mert Buda természeti fekvésénél fogva ipar és kereskedési telep nem igen lehet s igy ennek áldásaitól majdnem el van zárva, a főváros öszhangzó emelkedése érdekében oda kell hatni, hogy mindaz, mi az ipar- és kereskedéssel legközvetlenebb összeköttetésben nincsen, vagy ami ellen országos érdekek fel nem hozhatók, a budai oldalon találjanak elhelyezést. Mert csak így lesz lehetséges, hogy a Dunának két partja egymással nemhogy versenyezzen, amiről szó sem lehet, hanem legalább harmóniába hozassék. Czélszerűvé, politikailag indokoltá teszi a felosztást még azon körülmény is, hogy felséges Urunk és családjának palotája a budai várhegyen létezik. Az egész nemzet óhajtja, hogy szeretett fejedelmünk minél gyakrabban, minél huzamosabban szerencséltesse a fővárost jelenlétével, s a királyi váriak gyönyörű fekvése elősegíti a nemzet ez óhaját. De ha ezt kívánjuk, megelégedhetünk-e azzal, hogy a királyi váriaknak gyönyörű ugyan kilátása, de mindinkább csendesül, mindinkább pusztul egész környezete ? Nem-e természetes, hogy az ország legfőbb hatóságai, a kir. váriak közelében, a budai várban helyeztessenek el ? Annyival inkább, mert itt elhelyezésük kényelmesebb czélszerűbb és olcsóbb, s mert azonkívül élénkíteni fogják a várt, mely különben kietlen pusztává fajuland, mely a királyi várlak környezetét nem képezheti. Nem volna-e czélszerű, időgazdálkodás és gyorsaság szempontjából is, hogy valamennyi minisztérium a várban helyeztessék el, miután alig van érdek, mely azoknak egymástól elválasztását s máshova szállítását igényelné, vagy indokolná ? Ha az összes főbb kormányhatóságok, a történelmi hagyománynak megfelelőleg, és Budavárába, melyet kegyelettel említ az egész nemzet — visszahelyeztetnének, az egész jobbparti városrész uj életre virradna, utczái ismét élénkülnének, kedvesebb és kényelmesebbé tétetnék az ott tartózkodás, és nem volnánk kénytelenek fájdalommal constatálni, hogy mélyen tisztelt kormányunk szeretett tagjai közt már most egyet sem üdvözölhetünk a jobbpart lakosaként Nagyméltóságu m. kir. minisztérium ! Bizalomteljesen fordulunk ez előterjesztéssel magas színe elébe, mert meg vagyunk győződve, hogy a főváros minden egyes részének jóléte és felvirágoztatása itt találja legerősebb támaszát, itt reményelhet legerélyesebb felkarolást! S ezért tiszteletteljesen esedezünk, miszerint az általunk felsorolt elveket kegyesen figyelemre méltatni, azoknak helyeslés esetében hatóságok, hivatalok és nyilvános intézetek elhelyezését célzó intézkedéseiknél érvényt szerezni, s ezáltal a fővárosnak egy, habár szegényebb, de történetileg fényes emlékű s természeti fekvésénél fogva bizonyos czélokra kiválóan alkalmas részét, a pusztulás, romlás és elszegényedéstől megmenteni méltóztassék. Kik hódoló mély tisztelettel maradtunk a nagyméltóságu ro. kir. minisztériumnak. — Budapesten, a budai lövölde helyiségében 1875. auguszt. 8-án tartott népgyűlésben, legalázatosabb szolgái: Peregrini Elek s. k. elnök, dr. Gombár Tivadar, s. k. jegyző. Ezután szavazásra bocsáttatott az Északi és Scheichféle indítvány is a végrehajtó bizottság választásáról. Ez elfogadtatott és a következők választattak belé : Peregriny Elek, Ribáry Ferencz, Kerntler F., Gombár, Iványi, Schwarzer, Hoffman Pál, Högl, ifj. Strausz, Bognár, Andorffy, Hegedűs, Schedl, Scheich, b. Lipthay Béla, Brokesch, Zechner, Laumann, Erczhegyi, Országh, A Weiszkirchner, Pauler, Házmán, Naszembász, Remeter, Thaler, Dickmeyer, Melczer, Kapp, Andaházy, Bauer, Löblin, Hofhauser, Bruckner, Németh, Peringer, Feifer, Csendessy, Schaffer, Ráthapát, Rostaházy, Würt, Illés, Petényi, Ebak, Póra, Beer, Rentaler. Ezzel az ülés 12 órakor véget ért. __ A „HON“ TÁRCZÁJA.___ Doone Lorna. Regény Exmoorból. Irta Blackmore R D. (29. Folytatás.) XIX. Fejezet. Még egy veszélyes találkozás. Daczára annak, hogy a völgyet rögtön elhagytam, most nem mertem újabb kérdéseket intézni a javas asszonyhoz, s arra gondolni sem akartam, hogy őt az ördög sajtos tányérjánál (hova pedig barátságosan meghívott) meglátogassam, s daczára annak, hogy az út legnagyobb részét futva tettem meg, mégis a földmivelők felfogása szerint, így vasárnap este ugyancsak későn érkeztem meg Movert Banousba Anyám szerette volna tudni, hogy hol jártam, hanem én sehogysem tudta volna az iránta való tiszteletet megsérteni azzal, hogy megrémítsem a történtek elmondásával. így hát csak magamban tartottam a dolgot, s igyekeztem kialudni, s mikor láttam hogy nem megy, kemény munkához folyamodtam, törtem magamat és jó étvágygyal ettem. Ez használt valamit, mert egynéhány hét eltelt úgy, hogy inkább fájt a tenyerem mint a szívem. Hanem mikor az időjárás határozottan jobbra fordult, a fagyok elmúltak, megjöttek a délnyugati langyos szelek, a bárányok ugráltak a virágos mezőn, már ekkor nem tudtam menekülni Lorna képétől. A földeken diszlett a vetés, a vizek ragyogtak a napfényben, fény és árny váltakozott a bokros halmokon , a hegyoldal erdeje kizöldült, vagy foltonként ezüst szürke szereses volt, a fák neme szerént, s ha az ember egy topolyfa alá ment, látta, hogy hull alá a gyenge pehely s ha felnézett az ágak közé, láthatta mint rezgenek s láthatta veres színüket. Én is megálltam egy ily fa alatt s a D. L. betűket kérgébe véstem s azután bámulatosan azokat a gondolat-bimbókat, mik bensőmben fakadoztak. Az lett a dolog vége, hogy miután Lorna nem jött felém, kivéve álmaimban, s miután nála nélkül az életet mire sem becsültem, elkellett hozzá mennem ismét, hogy elmondjam neki azt a mit elmondani sem lehet. így hát, nem várva be a tavasz végét, szépen felöltöztem s meglevőn győződve róla, hogy külsőm szép (ámbár egy kissé kételkedtem benne, mert a szénapadláson voltam kénytelen öltözködni), a farakás mögött óvatosan elhúzódtam — mert féltem Lizzy éles szemeitől — s mikor ez megvolt, nem tartottam többé attól, hogy valaki utánam jöjjön, vagy meg merjen szállítani. Gyakran bántott a lelkiismeret, hogy az én kedves Anniemat nem avattam be a titokba, pedig benne bízhattam volna, mert úgy szeretett mint egy bárányt. Egyszer, másszor mégis kisértettem s nem egyszer már hozzá is fogtam, hanem torkom mindjárt kiszáradt, nyelvem megakadt, s mindig az lett a vége, hogy legokosabb dolog lesz abban hagyni az egészet. Az is eszembe jutott, hogy Lornáról nincs jogom úgy beszélni mint valami közös tulajdonról. Szerettem volna a fegyvert is magammal vinni s félig meddig reá is határoztam már magamat, mert nagyon keserves állapotnak tartottam azt, hogy lelőhessenek anélkül, hogy én is lőhetnék, hanem mikor elgondoltam, hogy milyen meredek és csúszós a vízmeder, nem igen tarthattam valószínűnek azt, hogy a puskapor szárazon marad, így hát nem maradt más hátra, minthogy egy hosszú vaskos botot vigyek el fegyverül, mely már néhány év óta ott porosodott a konyha szögletében. Ámbár szívem nyughatatlanul dobogott a várható kalandok s a Lornával való találkozás előérzetében, mégis a szép idő s a sok kellemes látni való örömre keltett. Az a véghetetlen hatalom és jóság éreztette magát mindenütt, mely arra készt bennünket, hogy valónkat elhagyva vele egyesülni igyekezzünk. Mindenütt csak öröm, reménység és bizzalom, az elmúlt keservnek nyoma sincsen s a távol-ból uj szépségek ölelő karjai intenek a tovább haladásra. Használjuk az élet ajándékát s szívesen törünk a titokszerü elé. S az igazat megvallva módomban volt a törtesítés, bár titokszerüt nem láttam, mig elérhettem a Dooneokhoz vezető hasadék tetejét. Mert a folyó hatalmasan zúgott s minden akadálynál tajtékozva forrott. Az éjjel nagy eső volt s szél nem járt, hogy felszáradhatott volna. Én azért még alkonyat előtt felértem a tetőre, több baj mint veszély között s ott leültem egy oly helyen, hol hátamat és lábaimat jól kipihentethettem. Annyira megörültem annak, hogy ismét szárazon lehetek s hogy Lornát viszontláthatom és hogy körülöttem olyan szépek a fák, miszerint legelső dolgom is az volt, hogy botomat magam elé fektetve elaludjam, nem törődve azzal, hogy ünneplő ruhám tele lesz nedves gazzal és mohával. Talán máskép cselekedtem volna, talán nem is örültem volna meg ennyire a tavasznak, ha odahaza Plovers Barroisban nem ittam volna meg majd egy gallon gyümölcsbort, csak azért mert mióta Melldrum anyósnál voltam, mindig nagyon levertnek és gyöngének éreztem magamat. Kis patak csörgedezett mellettem s esése is oly lágy volt a mohon és füvön, mintha félt volna nehogy felköltsem zajával, mintha alvó anya lettem volna. Néha-néha úgy tetszett, hogy megáll futásában, megijed saját rohamától s várja a parancsot hogy most már mit tegyen; a reáhajló fűszálak ide oda hajlongtak a szellőben s midőn erősebben felé hajtották fejeiket, a patak jól megmosta őket, mintha boszankodnék hogy eddig mellőzve lett általuk. Ez nekem nagyon tetszett, néha néha kinyitottam szemeimet, pislantottam ha felcsillámlott a patak vize, azután elfordultam s megint elaludtam. De álmomat egyszerre megszakasztotta egy fölém vonuló árny — Doone Lorna állott meg köztem s a leasllni készülő nap között. »Elment az esze Ridd mester szállott hozzám, megfoga kezemet hogy felemeljen. »Bolond nem vagyok, hanem álmos« felelém, tettetve, hogy nem ismertem meg, remélve hogy így majd jobban törődik velem. »Távozzék innen, távozzék innen, ha életét szereti. Az őrjárat itt lesz mindjárt. Gyorsan, Ridd mester, jöjj majd elrejtelek.« »Egy lépést sem mozdulok« felelém, ámbár szörnyen féltem, s ezt képzelhetik is amíg Johnnak nem nevez.« »Jól van, John, tehát Ridd John uram, mozduljon gyorsan, ha van valakije, a ki gondját viseli.« »Vannak kik gondolnak reám« felelém, úgy, hogy értsen belőle, »követni fogom önt, de nem sietek ha csak önt nagyobb veszély nem fenyegeti, mint engem.« Szó nélkül, de közben-közben félénken tekintgetett a felső völgy irányában, kis bűvhelyére vezetett, hol ama szikla-bejárás volt. Azt hiszem (ámbár most nem igen keresgélek utána s emlékezetem már olyan mintegy likas veder) hogy már előbb tettem említést egy mély és veszedelmes sziklanyilásról, melyben gyermekkori szélességem és félénkségem miatt csaknem életemet vesztettem. Most pedig bámultam rajta s boszankodtam miatta Lornára, hogy ily bejáróba oly gondtalanul küld be. De kitűnt, hogy neki volt igaza s én voltam egyedül a hibás, mert a nyílás bejáratára csak keresgélés után lehetett akadni. A nyers kőboltozaton belül, különösen nappal egészen világosan ki lehetett venni a hegyre vezető sziklahágcsót, melyen mint már említem, egykor kimenekedtem. Ettől jobbra volt a nyílásnak előttem borzalmas szája, ámbár Lorna jót nevetett félénkségemen, azt mondván, hogy ő a vizet onnan szokta meríteni. Balra egy szűk hasadék volt, de úgy elrejtve, hogy alig lehetett észrevenni, rajta örökzöld ernyővel, mi olyan volt mint egy ingó-mozgó sisakellenző. Az aki világos napfényről a félhomálytól elkápráztatott szemekkel nézte a dolgokat, sohasem találhatta volna ki, hogy itt még mik vannak. Lorna leemelte az ernyőt, hanem nekem, mint magas, vállas termetűnek az átbújás csak nagy bajjal sikerült. Lorna ahelyett hogy büszke lett volna nagyságomra (amire pedig én számítottam) gúnyosan nevetett rajta amiért én kész lettem volna fejemet és könyökeimet szó nélkül összezúzni. Hanem végre is átbújtam, a nélkül hogy csak egy szót is szóltam volna s egyszerre Lorna magános rejtekhelyén, egy csinos szobában találtam magamat. A nyers sziklába vágott szoba gömbölyded volt hossza lehetett körülbelöl tizennyolez vagy húsz lábs gyönyörűen fel volt díszítve, mindenféle páfránynyal, mohával és zuzmóval. A páfrány részint még téli öltözetében volt, részint már kezdett csírázni, de a moha már erősen hajtott, hol pelyhedvre hol magba hajtva ; egyiken másikon már a vereses hajtások is látszottak. Felettünk az égbolt alkotta a mennyezetet rajta az apró tavaszi felhőcskék úszkáltak. A talajt rövid lágy gyep borította, primulákkal és mohával tarkázva; egy mélyedésben virágok nyíltak; imitt amott a fal mellett székek állottak »élő kövekből«, mint ahogy ezt valamelyik latin iró elnevezte, kinek nevét már elfelejtettem s a moha közepén kristály kövecsek között kis forrás csergett, mely kellemes zajával s babgöröcskéivel olyan volt, mint egy szép álmot látó csecsemő; fel-felbuzdult, gyürüdzött s midőn túlömlött medrén, mintha megijedt volna a napvilágtól, lassan lassan visszahúzódott s eltávozott ismeretlen rejtekébe. Mig én ezeket a dolgokat bámulattal s némi szomorúsággal is szemlélgettem, Lorna, szokott könynyedségével egyszerre csak felém fordult s megszállit: »Hol vannak a friss tojások Ridd uram, vagy már talán nem is tojik a lyuk ?« Nekem a mód, melylyel ezt elmondta, sehogy sem tetszettemért úgy beszélt, mintha beszédmodoromat gúnyolni akarta volna. »Itt van egynéhány« felelém, két ízben akartam hozni, mind a kétszer ennyit, Lorna kisasszony, hanem féltem, hogy a szűk után összetör (Folytatása következik.) POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. // 180. szám. HIT. évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1875. Hétfő, augusztus 9. Haerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum épület. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizeti* díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra................................................... frt kv 6 hónapra........................... 12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETF.SF, K szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivstelket (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők.