A Hon, 1876. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-15 / 11. szám
99 Előfizetési felhívás K O 66 XIV-dik évi folyamára. ittSi M! ' i i: I . Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. AHONG kiadóhivatala. 11. szám, XIV. évfolyam. Budapest, 1876. Szombat, január 15. Reggeli Kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: . . . „ " 6 írt — ki 3 hónapra ...................................... 6 hónapra ...................................... Az esti kiadás postai különküldéséért 12 » — felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét ülető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, jan. 14. Az osztrákok önvédelme. Az osztrák alkotmányban párt három clubja, nyugtalankodva az osztrák és magyar kormányok budapesti alkudozásai felett, szükségesnek tartá a minisztereket kérdőre vonni a nálunk történtek felett és a miniszterek megjelentek először a »haladó« párt értekezletén, azután megjelentek a »baloldali« clubban és felvilágosítást fog nyerni a békés centrum is. A dolog kimenetele az, hogy mindenik club bizalmi férfiakat fog kiküldeni, valószínűleg elnökeiben, kik a vámügyi alkudozásokban a kormánynyal folytonos érinkezésben legyenek, a kormány ezt elfogadja és így az interpelláczió, sőt Göllerich határozati javaslata is elmarad, melylyel a kormány Ausztria érdekeinek oly módon való megóvására lenne kötelezve, hogy a kiegyezésből Ausztriára nézve újabb »áldozat« ne keletkezzék. Mindez a készület lehet osztrák szempontból jogosult, de tagadhatatlan, hogy irányunkban nem mutat valami előzékeny, pakabilis hangulatra, amiből egyébiránt csak akkor következnének komoly eredmények, ha a kormány is osztaná azt, és »Ausztria érdekeit« csakugyan Göllerich értelmében fogná fel; egyébiránt elég komoly jelenség már az is, hogy az osztrák parlament azon elemei akarják a merev ellenállás terére szorítani a kormányt, melyek a dualizmus híveinek tartják magukat és több ízben elismerék, hogy alkotmányos, sőt nemzeti érdekeiknek is mily nagy szolgálatokat tett Magyarország az új kiegyezés által és ezután is. Azonban az alkudozások taktikájának sok olyan alakja van, melyből a végleges magatartásra komolyan következtetni nem lehet. És ha az osztrák haladó párt legutóbbi magatartása nem lenne változandó, akkor sem ijednénk meg. De e tekintetben egy oly adat birtokába jutunk az osztrák kormány részéről is, mely a lajtbántási hangulatot nem kedvezőnek tünteti föl és amely, ha nemcsak valónak bizonyul, de érvényesül is , az alkudozások eredményre vezetni nem fognak. Tartózkodással szólunk e tárgyról, mert ily fontos ügyben csak egészen hiteles nyilatkozatokra építhetünk, de sem olvasóink tájékozása, sem saját álláspontunk jelzése és kormányunk kötelességének hangsúlyozása érdekében, el nem hallgathatunk egy mindenesetre, figyelemre méltó hírt. Ugyanis az osztrák haladópárt értekezletéről egy bécsi lap (a »N. W. Tagblatt«) indiscretió következtében egy tudósítást hozott, melyről másnap a párt elnöke rászólólag nyilatkozott, először azért, mert indiskret volt, másodszor azért, mert nem eléggé ha volt. Természetes, hogy az elnök nem mondá meg, hogy e tudósítás melyik része és menynyiben nem hit. E tudósítást esti lapunkban közöltük. Abból kitűnik, hogy az osztrák miniszterelnök úgy nyilatkozott volna, hogy Magyarország akarja az önálló jegybankot, a fogyasztási adók restitutióját és a vámtételekben engedményeket. És erre (állítólag) megjegyzé Auersperg, hogy »mindebből mi semmit sem akarunk engedni és mi erősek vagyunk, mert védő állásban vagyunk, míg a magyarok támadóban vannak.« Ismételjük, hogy e tudósítás lehet valótlan, először azért, mert nem hiteles forrásból jő, másodszor, mert az említett lap túlzásairól ismeretes, harmadszor azért, mert a párt elnöke is nem bűnek mondá azt. Tehát igen könnyen megtörténhetik, hogy épen a miniszterelnök szavai lőnek elferdítve, sőt talán egészen, czélzatosan koholva. Mert az bizonyos, hogy az a miniszter, ki a magyar kormánynyal nem csak alkudozik, de ez alkudozásból kedvező eredményt remél, ilyen álláspontot nem foglalhat el. Mert ez álláspont és a kedvező eredmény között csak akkor nem lenne ellentét, ha a magyar kormány Magyarország minden jogos követelését feladná és ez minden tekintetben képtelenség, lehetetlenség. Ha tehát ama nyilatkozatban lenne valami való, akkor a kiegyezés Ausztria és Magyarország között lehetetlenség lenne, és amely osztrák kormány amaz álláspontot elfoglalja, az ne is bocsátkozzék szóba a magyar kormánynyal. Azt hiszszük, hogy mire e sorok megjelennek, már akkor illetékes helyről lesznek megcáfolva az Auersperg szájába adott szavak; nem is azért hoztuk fel azokat, mintha azokra valamit építni, vagy azokból az osztrák kormány ellen fegyvert kovácsolni akarnánk; ellenkezőleg azért, hogy kimutassuk az illető osztrák köröknek, melyek szeretnék, ha az osztrák kormány amaz álláspontot elfoglalná, hogy mily elkerülhetetlenül fogná az maga után vonni Magyarország közgazdasági elszakítását. Ha ezt akarják, kényszerítsék kormányukat erre állani, de ha nem, akkor még csak taktikának se használják az ilyen fogásokat, mert vagy eredménytelenek, vagy egészen ellenkező eredményt fognak előidézni. És, az igazat megvallva, még azon okból is reflektáltunk e »pikáns« hírre, hogy azt talán a magyar kormány ellen fegyverül használó laptársainknak megmondjuk, hogy az ellene nem használható. És a másik, hogy a kormányt figyelmeztessük az osztrákok fegyverkezésére; ezzel szemben egyelőre csak a higgadt tárgyilagosság pajzsát ajánljuk. — A zágrábi »Narodne Novine« a vámós kereskedelmi ügyi értekezletekre vetvén visszapillantást, a bécsi sajtónak magyarellenes magatartása fölött pálczát tör, s elvárjaj a lajthántali miniszterektől, hogy bölcsebbek lesznek a monarchiára nézve életkérdést képező ügyek elintézésénél, mint a bécsi közvélemény feltolt közegei. Az ügy érdemére vonatkozólag kijelenti, hogy a magyar kormány követelései teljesen jogosak, a magyar állam és polgárai érdekeinek megfelelők, statisztikai adatokkal igazoltak, melyek osztrák részéről még nem dönthetők. A magyar kormány — mond a czikk — követeléseiből engedhet, kölcsönös engedékenység nélkül soha és sehol nem jött még létre egyesség,— elállani azonban azoktól nem fog és nem is akar. — Az újvidéki »Szibszki Národ« ugyancsak ezen tárgyról értekezvén, a magyar kormány eljárását az osztrák kormánynyal szemben teljesen igazoltnak s az ország és népeinek érdekében történőnek mondja, és az eddigi eredmények után is a Tisza-kabinet iránt föltétlen bizalmat nyilvánít. — Az osztrák klubok a Magyarországgal függőben levő tárgyalásokról. — Az osztrák baloldali klub csütörtökön este tartott ülést, hogy meghallgassa a miniszterek nyilatkozatait; de az határoztatok, hogy e gyűlésről a nyilvánosság elé semmi se bocsáttassék s ezen határozat következőleg van indokolva a »Reichs-Corr.«-ben: »Tekintve, hogy a haladási klub tegnapi gyűlésének határozottan bizalmas jellege daczára, arról némely lapokban elferdített tudósítások létettek közé, sőt elferdített sürgönyök küldettek Magyarországba, a baloldali klub ma esti ülésében határoztatok, hogy az egészen bizalmasnak tekintessék és ennélfogva minden jelenlevő klubtagnak kötelességévé tétetett, hogy az ülésben történtekről semmit se hozzon nyilvánosságra. A »Presse« ennek daczára tudja, hogy ezen ülésben részt vett Lasser, Preus és Auersperg s hosszan tartott a vita a fölött, hogy terjesztessék-e be a képviselőházban interpellate, vagy hat javaslat. A klub azt határozta erre nézve, hogy máskor fog határozni. A haladópárt klubja is tartott ugyancsak csütörtökön ülést, melyet Gross elnök azzal nyitott meg, hogy megrótta azon klubtag eljárását, ki a klub ellenkező határozata ellenére a megelőző ülésről egy lapnak tudósításokat adott (ma esti lapunkban közöltük) , melyek részint elferdíttettek, részint nem pontosak. Azt is mondja elnök, hogy az a képviselő, aki ezt elkövette, csak a politikai tapintat és testületi szellem hiányát bizonyíta azáltal. Végül elnök mély sajnálatát fejezi ki a történtek fölött, a klub pedig nemcsak osztozik ezen sajnálatban, de azt még jegyzőkönyvbe is iktatja. Áttérve a napirendre, Göllerich constatálja, hogy a kormány kijelentései közül sok alkalmas arra, hogy megnyugvást okozzon. Ami azt illeti, hogy mi történjék, azt tartja, hogy nincs még itt ideje a passivitásnak, activitásba kell lépni. Nem akar ugyan interpellácziót, de igenis egy resolutiót, mely kimondja, hogy a párt bizalommal van az iránt, hogy a kormány meg fogja óvni az osztrák érdekeket és hogy a parlament kész ez irányban támogatni a kormányt. Az elnököknek a többi klubok elnökeivel ez iránt érintkezésbe kellene lépni. — Dürrnberger ellenkező nézeten van; ő azt tartja, hogy a resolutió nem egyéb, mint egy csapás a vízbe ; egy átalános resolutióban nem lehet kifejezést adni a párt nézeteiről a bank-, vém- és keresk.kérdésben. Heinrich is azt tartja, hogy egy resolutió nem sokat ér , aztán már is lehet tudni a lapokból, hogy a kormány mit akar. — Keil pártolja a resolutiót, a nép kezd bizalmatlan lenni és szeretné tudni, hogy miként gondolkoznak képviselői. A kormányra is jó, ha a parlament kijelenti, hogy mit akar. — Foregger szerint előbb a fractióknak kellene egyesülni, hogy a közös actió megállapittassék. — Ka i 8 er a mostani körülmények között azért ellenzi a resolutiót, mert egy manifestatió lenne és okul szolgálna a magyaroknak, hogy hasonlót tegyenek. Ezáltal a tárgyalások megnehezíttetnének. — Z s h o c k ellenez interpellátiót és resolutiót egyaránt, mert tekintve a centrum és a ruthenek magatartását, egységes eljárásra számitni sem lehet — és így az effektus nagyon meg lenne károsítva. — F u x meg nagy óvatosan arra inti társait, hogy ne nagyon siessenek azzal a bizalmi nyilatkozattal, mert úgy látszik, hogy az osztrák nem fogott neki a dolognak oly nagy szabású stílusban, mint a magyar. — Göllerich erre következő hat javaslatot terjeszt elő: »Határozza el a magas ház. A képviselőház kijelenti, miszerint bizalomteljesen elvárja, hogy a kormány a Magyarországgal folytatandó tárgyalásokban a birodalom innenső felének érdekeit minden irányban megóvni és semmi oly követelésnek engedni nem fog, mely még nagyobbítaná az adóterhet, mely Magyarországgal kötött szerződés következtében máris terheli adózóinkat. A képviselőház a kormányt ezen kötelességének teljesítésében alkotmányos befolyásának teljes súlyával támogatni fogja és viszont minden eltérést ezen iránytól határozottan ellenezne. — Walterskirchen b.: Oly határozat, mely Magyarország ellen valamit használna, ma aligjeszthető be a parlamentben, mert annak így kellene hangzani: »A ház kijelenti, hogy a Magyarországgal való politikai egyesség fenntartására nem hajlandó új áldozatot hozni és a personalunióban nem láthatja az osztrá érdekek megkárosítását.« Végül abban történik megállapodás, hogy Göllerich javaslata fölött a határozathozatal elhalasztatik, ellenben elfogadtatik azon indítványa, hogy a klub elnöke a többi klubbok elnökeivel érintkezésbe tegye magát. A képviselőház pénzügyi bizottságának jan. 24 én tartott ülésében az állami adókezelésről szóló törvényjavaslat tárgyaltatott. A bizottság átalános tárgyalás nélkül kezdte meg a részletes tárgyalást. Az 1. §-ban inkább csak szabatosító irályi módosítások történtek , így pl. e kifejezés helyett: »a területek székhelyén« ez létetett »a törvényhatóság területén kinevezendő kir. adófelügyelők stb.« A 2. §. változatlanul hagyatott. A 35. §. az adófelügyelő munka- és hatáskörét írja körül. A §. 1-ső pontjánál Kerkapoly Károly indítványozza: tétessék a szövegbe, hogy a főispán utasítása nyomán követtessenek az eljárások. A pénzügyminiszter ebben valami különös javítást nem látván, az eredeti szöveg megtartását kéri. Elfogadtatik. Nemkülönben a 2. és 3-ik pont. A 4. pontnál Hegedűs Sándor indítványozza, hogy az adófizetési haladékot ne egy maga az adófelügyelő engedélyezhesse, hanem a kérdés a közigazgatási bizottsághoz utasíttassék, mert attól tart, hogy a felügyelő egyesek iránt kedvezéssel lehet. Csengery az egész adóbíráskodási szervezetre kiterjeszkedik s nem helyesli, hogy a polgárok felett a másodfokú bíróságban oly egyén az előadó, ki azon ügyben az első fokon bíráskodott. Pártolja Hegedűs indítványát, legalább a kétes esetekre nézve. A pénzügyminiszter elismeri a nehézségeket. Kifejti, hogy az eddigihez képest már ez is nagy haladás s megjegyzi, hogy erre nézve alig van más correctivum, mint az, hogy az adófelügyelő a a másodfokon szavazattal nem bir. Kerkapoly indítványozza, hogy az adófelügyelő köteles legyen az engedélyezettek névsorát havonként benyújtani. Ezt a miniszter elfogadja. Az 5. pont után a miniszter uj pont beiktatását javasolja mely igy szól : A kir. adófelügyelő teljesiti azon teendőket, melyek a földadó cataster teendőire nézve az 1875. 7.t. ez. 55., 57., 59. §§-i által e hatóságra ruháztatnak. A 7. pontnál Lukács B. azon kérdést veti föl, hogy helyes-e a fegyelmi ügyekkel is elhalmozni az adófelügyelőt. A miniszter kifejti azon nézeteket, melyek miatt ez ügyek fegyelmileg első fokon okvetlenül az adófelügyelőknek hatásköréhez tározandók. Különben csak az egyenes adók ellátása tartozik ide, s ez egyenes szó tisztább értelmezés végett föl is vétetik a szövegbe. Ugyane pontra nézve fölmerül azon indítvány, hogy a fegyelmi bíróságot ne maga az adófelügyelő, hanem legalább 3 tagú általa összeállított bíróság gyakorolja a nagyobb vétségeknél. A szövegezés ez iránt a jövő ülésre halasztatott. A 8. ponthoz függesztetik Kerkapoly indítványára az, hogy a közigazgatási bizottságnak teendő havi jelentésben az adófelügyelő az általa adott engedélyezésekről is jelentést tegyen. A 4. §. a tvhatósági közigazgatási bizottság teendőit írja körül az adóügyekben. A §. a) pontjának azon intézkedését, mely a miniszter felmutatásjogát a felebbezési hatóságot illetőleg állapítja meg, maga a miniszter, mint feleslegest kihagyatni kéri. Ugyancs-on több irályi módosítás létetett. Az 5. §-nál felmerül azon kérdés, minő közeg által rendelkezik a közigazgatási bizottság az alsóbb adóügyi közegekkel. A bizottság abban állapodott meg, hogy a közvetett intézkedés hagyassék ki, a csak azon esetek vétessenek fel, melyekben a közigazgatási bizottság rendeletére az adófelügyelő közvetlenül intézkedik. A 6. §. azon eseteket szabja meg, midőn az adófelügyelőnek nincs joga a közigazgatási bizottságban részt venni, és a miniszterhez való felebbezésről intézkedik. A bizottság nem látta szükségesnek, hogy a felügyelő felebbezése mellett, a főispán vagy polgármester nyilatkozata is mellékeltessék , elég a bizottság indokolt határozata. A 7. §-t, mely a felügyelő felelősségét szabja meg, a közigazgatási bizottság körébe nem tartozó ügyekre nézve a bizottság innen a 3. §-hoz pótoltatni határozta. A 8. §-t, mely a pénzügyi igazgatóság ellenőrzéséről szól, mint tisztán adminisztratív ügyet a bizottság kihagyja, azon indokolással, hogy míg a számviteli törvény meg nem alkottatik, a miniszter a számvitel ellenőrzéséről rendeleti úton intézkedik. Visszatérőleg az 1. §. is módosíttatik, kihagyatván abból az erre vonatkozó 3. bekezdés. A 9. §. a fegyelmi büntetések fokozatát állapítja meg a pénzügyi közegekre nézve; a 10. pedig az eddigi fegyelmi törvények kiegészítésükről, felebbezésükről szól. A felelebbezésekről szóló pontozatok a közigazgatási törvény megállapításáig függőben hagyatnak. A tárgyalás holnap d. u. 5 órakor folytattatik. A „HON” TÁRCZAJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Kór. VII-diH. KÖTET. Az én atyám. (107. Folytatás.) S amig ezt elbeszélte, Leon arczán oly változás ment végbe, mely Rafaelát megdöbbenté. Elsápadt, szemei elveszték fényüket, homlokán nehéz veríték gyöngyei verődtek ki. Nem a gyász, nem a részvét: az önvád képe volt ez. Azt az egész ólomkoporsót emelte e beszéd alatt. Utoljára Rafaela megszólita : — Valami változása van? Ön beteg? — Bár volnék az! szólt Leon, felkelve helyéről. Ennek nem így kellett volna történni. Rafaela elérte az eszmét. — Tehet ön róla, hogy így történt ? — Talán nem. De hátha igen ? Ki tudja azt ? — Én tudom. Atyámtól hallottam. Valaki vádolta önt előtte azzal, hogy ön elrontott valamit. Atyám azt felelte rá : »nem igaz! Zárkány Napóleon mindent úgy tett, ahogy kellett. Istenség titka a jövendő !« Jól esik önnek, hogy ezt megmondtam? — Lelkemből köszönöm. Leon csak most vette észre, hogy homloka mennyire meg van izzadva, s letörülte azt zsebkendőjével. — Most sietek az előkészületek után nézni. Még ma éjjel át kell szállíttatnom a koporsót a fedélzetre s ott megerősítenem. — És reggel értem fog jönni ? Igen korán jöjjön. Mihelyt hajnalodik. Költessen fel. Itt nincs se óraütés, se fülemüle, se kakasszó éjszaka. Leon búcsút véve, azt mondá, hogy meg akarja előbb tekinteni a koporsót, ha jól van-e összeforrasztva. Rafaela nem ment utána. A teremben, ahol hátramaradt, a fali tükrök mind a szegletekbe voltak elhelyezve, úgy hogy a diagonálban adták vissza a terem képét. Az egyik tükörből épen a corridorra lehetett kilátni, épen oda, ahol a koporsó feküdt.Rafaela látta Leont odasietni. A koporsó előtt letérdepelt és sokáig nézett egy hely helyre, azután hirtelen fölkelt, s hármat nagyot ütött ököllel a homlokára. Azután gondja volt rá, hogy a térdét leporolja, mielőtt visszajön a terembe. Ott ismét találkozott Rafaelával. — Minden rendben van , mondá neki és eltávozott. Csak a házon kívül vette észre, hogy kalapja gyászfátyollal van körül fonva : ezt Rafaela tűzte oda, azalatt, mig ő künn a corridoron a koporsóval tartott néma találkozót. Aznap nem is látta őt Rafaela többet. Szavattartó emberre talált. Mikor éjfél után két órakor felébredt, s a holdvilágot hajnalnak vélve, felöltözött, már nem találta a corridoron a koporsót Azt olyan mesterséggel vitette el onnan Leon, hogy őt fel nem zavarta álmából. Rafaela azután künnmaradt az üres corridoron s a párkányzatra kidülve, várt Leonra. Már annyira volt vele, hogy várt reá. Nem tudott magának számot adni róla, hogy mi az ? több-e, mint puszta érdeklődés, több-e, mint engedelmesség az atyai végakarat iránt, több-e, mint ragaszkodás az erősebbhez ? várt reá. Szép csendes holdvilágos éj volt. Éjfél utánra lecsillapult a szél. És Rafaelának eszébe jutott, hogy van valahol a világon egy másik nő, a ki a napi vélemény előtt az ő vetélytársnéja , mert neje lett annak a férfinak, a ki tőle eljegyzett vőlegény korában elvált. A világ örömest beszél a szép nőkről s ez a nő szeret beszéltetni magáról a világgal. — Az a félbeszakadt légyott nem maradhatott titoknak ; a diplomaták feljegyezték belőle a világtörténetre kiható mozzanatot, s a nők a szenvedély és önuralom rendkivüliségeit. Rafaela is megtudta azt, ami ezzel a nővel történt. Ez a nő épen igy várt egy holdvilágos éjszakán Leonra : szivében tilos szenvedéllyel s ahogy a kéj mámor s a gyilkolási düh együtt szokott járni, a vétkes szerelem összeforrva szivében háboruszomjas vad indulatokkal. A nő szép volt, csábító és önfeledt. S ez a nő hiába várt erre a férfire, akire ő most. — S a kinek a lépteit már hallja a távoltól a fövényen ropogni ráki az ő hívására megjelen. — Váljon a két nő közül, melyik a nyertes , melyik a vesztes fél. Rafaela a corridorról kivánt jó reggelt Leonnak, mikor az a ház elé érkezett. Leon felsietett hozzá. — Egy órával korábban jöttem , monda Ra- | faelának ; a szél egyszerre lecsendesült: jó lesz fel- | használnunk az időt a hajóra szálláshoz, mert haj-nalra ismét fel fog támadni a szél. Rafael meg volt régen utikészületeivel. A férficselédeket előre küldé, aztán utiköpenyegét felvéve, még egyszer megöntöző az ablakába tett virágokat, a villatulajdonos figyelmének gyöngéd tanujeleit s aztán Leon karját kérve, levezetteté magát a partig, az orvos, a titkár és a komorna kíséretében. Rafaela egy perezben visszafordult komornájához s azt kérde tőle: — Emilia! Itt van Camilla! — Igen is, herczegnő, felelt a megszólított. — Leon szétnézett. Nem látott sehol egy harmadik hölgyet. A part előtt a keletkező dagályban tánczoló csónakba lépésnél segíteni kellett a hölgyeknek. Mikor a komornára került a sor, Rafaela azt mondá Leonnak: — Ugyan kérem, vegye át Emíliától addig, míg a csónakba lép, Camillát. Leon összerezzent, mikor a komorna egyszerre a kezébe adta azt az addig kendője szélével letakart valamit. Az egy fehér czicza volt. Rafaela észrevette e megrettenést s rábámult nagy szemeivel. — Ön is fél talán a cziczáktól ? — Óh dehogy félek!Hanem Lívia kedvenezére ismert benne, az rezzenté meg oly nagyon ! s aztán gyöngéden odaszoktá a szelíd állat selyempofácskáját arczához s biztatólag suttogá neki : »cziucz-miucz !«) Amig a hajóra értek, a tenger csendes volt; de alig szedték fel a horgonyokat, midőn a tenger ismét dagadni kezdett, s a mint az induló gőzös megkezdő oldalhintázását, a komorna rögtön eltűnt a fedélzetről s lement a cabinjába lefeküdni. Amint aztán a nap fölkelt, véres fényével még pirosabbra festve a távozó sziklaszigetet, mintha magával hordaná a szelet, egyszerre újult erővel kezdte az rá, s most már a hajó nemcsak azokat a hintázó oldalmozgásokat követte, amik még olyan jól esnek mint a ringatás, hanem amint a hullámhegyeken átbukdácsolt, egész hosszában hányta-vetette magát, majd az orrával, majd a hátuljával ágaskodva fölfelé. Minden ember eltűnt már a fedélzetről, maga az orvos sem tudott magának semmi prophylacticus gyógymódot rendelni a tengeri betegség ellen, senki sem kérdezősködött más baja felől. Csak Rafaela állta meg helyét és Leon a fedél-zeten. A kaját-gádor ajtajának támaszkodva s kezével a kilincsbe fogazva, nézte a büszke hölgy a feje fölött elrepülő felhőket. Esőköpenyének csuklyáját fejére húzta, oltalmul a födélre felcsapó, frecscsenő hullámok ellen s beszélgetett Leonnal, ki a gőzhajókéményt megerősítő lánczba kapaszkodva, tarta fenn magát. — Én szeretem a tengert. Ha tengerész neje volnék, mindig együtt járnék vele. Akinek a tenger a hazája, az hontalanná nem lehet soha. A tenger nem enged magára határokat festeni, mint a föld. Az nem engedi magát meghódítani. A tenger megvalósulása a »közös haza« eszméjének. A tenger soha sem olyan mostoha ahhoz, aki rajta keresi a kenyerét, mint a föld, s annyi embert táplál, mint a föld s annyinak ád sirt, mint a föld. Most, mikor ez a hajó recseg-ropog alattunk, mikor azt kell hinnem, hogy a jövő perezben a tenger fenekéig sülyedünk le, s a hullám, mint egy hegylánc, közeledik felénk, arra gondolok, hogy mennyivel nyugodtabb helyen vagyok én itt most, mint volnék abban az országban, melynek a földe hány most ilyen hullámokat, mint ez a tenger, s egész tartományainak elsülyedését siratja. S ettől a gondolattól az orkán maga szelíd tündérnek tűnik fel előttem. Ezzel szoktam minden rosz érzést leküzdeni magamban; arra gondolok, hogy mások még jobban szenvednek, mint én. Én szeretem ezt a vihart. »Ezt« a vihart! — Nekem is jó barátom a tenger , szólt Leon, s még úgy jöhet, hogy tengerész leszek. Mindig kárhoztattam őseinket azért, hogy úgy szerették a lovat , szerették volna inkább a hajót. Akkor nem keresték volna a pusztát, ahol zöldebb a fű, hanem a partot, ahol szabad a tér. Amennyi erővel Magyarországot elfoglalhatták, annyival letelepülhettek volna Japánba. Ez az ország az én eszményképem. Nem hiszem, hogy valaha oda ne kerüljek. Köröskörül tenger. Semmi szomszéd, semmi atyafi, semmi diplomatia. Maga teremt magának mindent. Rafaela panaszkodott, hogy lábai reszketnek, bárhogy erőlteti magát, nem tud állva maradni. — Ez pedig a legelső, hogy a tengeri betegséggel megküzdjünk, az állva maradás, mondá Leon. Támaszkodjék én vállamra s engedje, hogy karommal fenntartsam. Rafaela úgy tett s aztán, mikor Leon átkarolta, nem szédült többé a feje. Addig addig dicsérték egymásnak a tengert, mig az kiengesztelődött a sok magasztalásra: dél felé megszűnt a vihar, eltisztultak a felhők s a hullámhegyek szép sima völgyekké lapultak alá, miken most már a kis gyors yacht hintázva lapátolt előre. A lélekerő csakugyan csodát tett Rafaelánál, aczéllá tette idegeit. Nem szenvedett a tengeri betegségtől, ami valamennyi kísérőjét előfogta. Leont természetesen nem. Ő megszokta már a tengert régen. Eddigelé kevés hajó tűnt fel láttávolukban, az is messze elmaradt, de amint a vihar megszűnt, egyszerre kezdtek feltünedezni a vitorlák s a gőzhajót jelző fekete füstvonalak a láthatáron. Egy nyűgat felől jövő gőzhajó egyenesen az ő útjukat látszott keresztezni. A hajó hadi fregatté volt, két árboczos, vitorlával és gőzzel haladt. Amint egyre közelebb érkezett, felismerték benne a franczia czirkáló hadihajót. — Ez alkalmasint velünk akar szóba állni, jegyző meg Rafaela, távcsövét felé irányozva. — Akkor az ő dolga, hogy utólérjen bennünket , mondá nyugalommal Leon. A czirkáló megjelentére a kelet felől mutatkozó vitorlák legtöbbje irányt változtatott. Azok alkalmasint német hajók voltak s nem igen kínálták oda magukat hadi zsákmányul; a fregatté nem talált mást útjában, mint a yachtot. Azt utal is érte Neuwerk magaslatán. A yacht nem tartozott róla tudomást venni addig, mig meg nem szólal. A fregatté megtette. Félmérföldnyi közelbe érve, fellövést adott, mire az utazó gőzös megállt s közel engedte amazt magához jönni. A czirkáló hajó mintegy tizenkét fonalnyi közelig jött a yachthoz, s akkor hoszszúoldalával fordult felé, rátátva tizenkét ágyúja torkát. Akkor aztán egy csónak hagyta el a hadihajót, mely a gőzöshöz evezett. Egy tengerész hadnagy jött rajta, hat tengerész katonával. Néhány percz múlva a fedélzeten volt a tiszt és a katonák. A yacht kapitánya és a tengerészhadnagy a szokott értekezést megkezdték. Ez előkérte a hajóiratokat, amaz megmutatta neki azokat. Minden rendben találtatott. — Semmi hadisugáru a hajón ? kérdező a hajóshadnagy. — Semmi, felelé a kapitány jóhiszeműleg. A hadnagy kötelességéhez híven széttekintett, az adott szón kívül, még saját szemeivel is megakarva győződni s a legelső tárgy, a mibe belebotlott, — a koporsó volt. Ez a hajó fedélzetén feküdt, leszorítva erős vaspántokkal és csavarokkal a padozathoz. Nem volt betakarva semmivel. — És ez itt uram ? kérdezi a hadnagy. (Folytatása következik.) — A képviselőház igazságügyi birósága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, melyen a kormány részéről Perczel Béla igazságügyminiszter volt jelen, folytatta a végrendeletek alakszerűségéről szóló tvjavaslat tárgyalását s abban a 29-ik §-ig haladt. Mindenekelőtt az utóbbi ülésben függőbett maradt 10. §. szövege állapíttatott meg, még pedig inkább Krályi s az eredetitől lényegében el nem térő szerkezetben.