A Hon, 1876. február (14. évfolyam, 25-49. szám)
1876-02-05 / 28. szám
28. szám, XIV. évfolyam. Kiáló-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írta ki 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lapszellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: 99 Előfizetési felhívás hheo VLT ímím XIV-dik évi folyamára. Félévre............ 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, febr. 4. A nemzet gyásza. Zólyom sz. kir. városának f. évi január 31-én tartott rendkívüli közgyűlésében elhatároztatott, hogy 1. a gyászszertartások végéig, tehát febr. 5-ig a városházán a gyászlobogó ki lesz függesztve, addig egyszersmind semminemű közmulatság, tánczvigalom és előadás nem tartatik, 2. a városi harangokon a már elnökileg elrendelt egy órai harangozás febr. 3-ig bezárólag minden nap 10—12 órák között olyformán eszközlendő, hogy a félórai harangozás után egynegyed órai harangozás szünetelni fog, annak eltelte után pedig fél óráig ismét folytatandó lesz, 3. az ev. ágost. hitv. egyházának felügyelője hason czélból megkerestetett, 4. február 5-én gyászmise fog tartatni, 5. a városi tanács és képviselői testület a gyászmisén testületileg fog résztvenni. Heszler Nándor zarándmegyei főispán a miniszterelnökhöz intézett jelentésben kimentette kényszerített távolmaradását Deák temetéséről. A Maroson megszűnt átkelés miatt sem ő, sem a megyehatóság külön küldöttsége kellő időben nem érkezhetett volna fel, miért magukat néhány Budapesten időzött bizottsági tag által képviseltették. Kivonat Csongrád megyének 1876. évi február hé 1ső napján Szegváron tartott rendkívüli közgyűlése jegyzőkönyvéből: 1 sz. Olvastatott Majláth Györgynek a főrendiház elnökének, és Ghyczy Kálmánnak a képviselőház elnökének Csongrád megye közönségéhez intézett következő távsürgönyük : »Tisztelt megyei közönség!« Hazafiul mély fájdalommal tudatjuk a magyar országgyűlés főrendi és képviselőházának nevében a tisztelt megyei közönséggel, hogy Deák Ferencz folyó hó 28-án meghalálozott. Országosan rendezendő temetése f. é. február 3-án, a gyász isteni tisztelet azon hó 5-én fog tartatni. Áldás és béke lengjen a nagy férfiúnak hamvai felett. Emléke a nemzet szivében örökké élni fog. — Folytatólag alispán ur előterjesztette, miszerint a mai rendkívüli közgyűlést, ezen mindnyájunkat mély bánattal eltöltő gyásztudósitás folytán hivta össze, mely Deák Ferencz Budapest belvárosi országgyűlési képviselő s Csongrád megye táblabirája nagy hazánkfiának halálával hazánkat, s az egész birodalmat oly kipótolhatlanul nagy mérvben sújtotta. Sokkal sajgóbb még ma a veszteség folytán támadott seb, mintsem hogy képes lenne kifejezést adni azon minden honfiúi szivet eltöltő keserű bánatnak, melynek szavai nincsenek, mintsem hogy ecsetelni tudná ezen legnagyobb veszteséget. Mindnyájunké volt a dicsőült, az egész hazáé, az egész nemzeté, melyért viszont ő életének minden napjában láng lelke hevével és erélyével munkálni soha meg nem szűnt. És most midőn a dicsőültnek nagy szelleme elhagyva bennünket, porhamvai földbe fognak örök nyugalomra elhelyeztetni: szomorú nemes kötelessége e törvényhatóságnak is, leróvni a dicsőült iránt a kegyelet adóját azzal, hogy a folyó hó 3-án Budapesten tartandó gyászünnepélyen magát küldöttségileg képviseltesse. Indítványozza ennek folytán, méltóztassék a törvényhatóság kebeléből egy bizottságot a végett nevezni ki, hogy ez Csongrád megye közönségét a gyászszertartáson képviselje, indítványozza egyszersmind, hogy a dicsőült emléke jegyzőkönyvben örökittessék meg, kifejezés adatvan ebben a legnagyobb veszteség fölötti fájó érzetünknek. — Csongrád megye közönsége a legmélyebb fájdalom szomorú érzetével veszi tudomásul Deák Ferencznek, a haza legnagyobb fiának, Budapestbelvárosiképviselőnek mindnyájunkat mély bánatra hivott elhunytat. Mindnyájunké vala ő, az egész hazáé, melyet lánglelke forró hevével ölelt, s melynek jobblétéért, fölvirágzásáért szellemi munkássága törhetlen mélyével csaknem félszázadon át küzdött, s mely hazának ő bizonyára legméltóbb és legnagyobb fia volt. És imé, az egész hazát fényes csillagként beragyogó nemes élet fénye kialudott, a nagy szellem elhagyva bennünket, visszatért honnan jött : alkotó Urához! Csongrádmegye közönsége együtt az egész hazával gyászolja a dicsőültet s koszorút tűz ravatalára, midőn a kipótolhatlan veszteség fölötti fájdalmas részvétét kifejezve, dicső emlékét jegyzőkönyvben megörökíti. Határozatilag kimondja egyszersmind, miszerint a tartozó hála és kegyelet jeléül, küldöttségileg óhajtja magát a gyászszertartáson képviseltetni és küldöttségi tagokut: kis-zombori Rónay Lajos főispán ur ő méltósága elnöklete alatt, kit erre nézve fölkér: Ábrai Károly m. főjegyző, Solti Károly tiszti ügyész, Fekete Márton árvaszéki ülnök, örömösi Magyar Imre, Dósits Péter, Tóth István, Illés Lajos, Burián Lajos, Rónay Béla, Szvoboda Ferencz bizottsági tagokat, Csemegi Antal és Kristó Nagy István polgármestereket elválasztja, utasítván fölnevezetteket az iránt, hogy Budapesten sürgősen megjelenve, magukat Rónay Lajos főispán úr ő méltóságánál (Hungária szállodában) jelentsék, egyszersmind megyénket a gyászünnepélyen képviseljék. És hogy, midőn a fővárosban az országos gyászünnepély tartatik, megyénk közönsége is kifejezést adjon azon legmélyebb és méltó fájdalomnak, melyet minden egyes tagja szivében érez, a haza legerősebb oszlopának romba dőlte fölött, s ezáltal részt vegyen a nemzeti gyászban; értesittetnek Szentes és Csongrád városok polgármesterei, hogy saját hatáskörükben intézkedjenek miszerint amennyire a körülmények engedik, a fővárosban tartandó gyászünnepélyen képviselve legyenek, óhajtását fejezvén ki egyszersmind a megye közönsége az iránt, miszerint folyó hó 3-án délelőtt 11 órakor, midőn a fővárosban az országos gyásztisztelet tartatik, a megye területén levő minden városban és községben a harangok meghuzassanak, a gyászlobogók a helység házára és templomokra kifüggesztessenek, jelképezvén ez legalább némileg a mindnyájunk szivét eltöltő sötét gyászbánatot. Jegyzetté Ábrás Károly főjegyző. Meghívó az izr. hitközség templomában (VII. dohány-utcza 4. sz. alatt) vasárnap febr. hó 6-kán d. e. 11 órakor Deák Ferencz boldog emlékének tiszteletére tartandó gyászünnepélyre. — A pesti izr. hitközség elöljárósága. A budai izr. főtemplomban (halászváros) f. évi február hó 6-án, vasárnap, d. e. 11 órakor az Istenben boldogult Deák Ferenczért gyász isteni tisztelet fog tartatni, melyhez tek. uraságod tiszteletteljesen meghivatik. Budapest, 1876. évi február hó 3-án. A budai izr. hitközség elnöksége. Sorrend: Karének. XVI. zsoltár. II. Gyászbeszéd. III. Ima a megdicsőült lelki üdvéért. IV. Zárének, XLIX. zsoltár, Beszterczebánya 10 tagú küldöttséggel képviseltette magát a temetésen. A budapesti józefvárosi szabadelyű kör Deák Ferencz emlékezetére tegnap február 3-án megható gyászünnepélyt rendezett. A sötétleplekkel bontott teremben fátyollal borítva ott volt Deák arczképe s egy Hensch Ignácz tag által egy nap alatt készített s a kör számára ajándékozott mellszobra. Mindenek előtt Schmiedt Ferencz Beethoven gyászindulóját zongorázta el s utána Szénásy László, Komócsy József költeményét szavalta. Legérdekesebb volt Tors Kálmán majdnem egy óráig tartott felolvasása Deák Ferenczről, melyben nagy halottunk életének több kevésbé ismert részletét mondta el. Végül a tudomány és műegyetem dalegylete énekelt egy gyászdalt. — A nagyszámú közönség az egész gyászünnepély alatt meghatva volt s igen tapintatosan minden tetszésnyilvánítástól visszatartotta magát. A nem magyar lapok folyton a legnagyobb tisztelettel emlékeznek meg a nagy halottról, így az újvidéki »Szibszki Národ« Deák Ferencz elhunytát gyászkeretben jelentvén, a következőkép ir a nemzet nagy halottjáról: Deák, a nagy magyar államférfi, nincs többé! Megszűnt élni a magyarok Mózese, ki szerencsésebb volt az ókori Mózesnél, miután Deák láthatta közelről Magyarország függetlenségét, míg amaz csak messziről nézhette az Ígéret földét! Deák, az alkotmányos polgár példányképe, meghalt, s vele Magyarország első polgára költözött az öröklétbe. A magyarok első emberüket vesztették el benne. Deák nem volt magyar chauvinista, mert minden eszközökkel és módokkal odahatott, hogy Magyarország öszszes gyermekeinek anyjává legyen; a nem magyar nemzetiségek minden jogos kivonatai iránt engedékeny volt. A szerbek is bálával emlékezhetnek meg róla s a legnagyobb bálával tartoznak neki, mert az ő érdeme volt leginkább, hogy megszabadulhattak azon lánczoktól, melyek Magyarország minden lakosát lekötötték, ha csak a kiváltságos osztályhoz nem tartozott. Deák érdeme, hogy a szerbek is jogegyenlő polgáraivá lettek e hazának. Szerb nő, Bogdánovicsné asszony ápolta Deákot a legnagyobb önfeláldozással, hosszú és kínos betegségében. A magyarok rövid egy pár hét alatt három nagy emberüket vesztették el. E veszteséget szívük mélyéből érzik ők. Egy nemzet azonban, mely oly fiakat szülhetett, s azokat éltükben is megbecsülte, valóban igen magasan áll a többi népek fölött. A legnagyobb vihar sem árthat meg egy könnyen oly nemzetnek, mint a milyen a magyar. A közös haza összes népei egyetérthetnek abban, hogy lelkük mélyéből sóhajtsanak fel s mondják : örök emlékezet lengjen a drága hamvak fölött!« A budapesti »Federatiunea« román lap idei 3-ik száma homlokán egész terjedelmű vastag gyászkeretben — a következő gyászjelentést hozza: »Deák Ferencz. A férfiú — kinek az utóbbi évtizedekben oly nagy nagy befolyása volt hazája s a magyar nemzet sorsára, — ki mérséklete által 1861-ben s az 1867-ki egyezség megkötése által az »ország bölcse« legfőbb nevezetet kiérdemelte — pénteken január 28-án éjek 3/41-kor megszűnt élni! Deák egyike volt Magyarország azon három nagy fiának, kiknek neveik elválaszthatlanok a magyarok fölébredése s szabadsági küzdelmeik emlékezetes történetétől. Széchenyi a »legnagyobb magyar« a német absolutismus idejében — kétségbeesve nemzete sorsa felett — öngyilkossá lett. Kossuth — elvitázhatlanul a legnagyobb eszmék képviselője — már öreg, de többre becsüli a számkivetést a meghajlásnál, míg a harmadik — számot vetve a körülményekkel szülőföldén kívánt meghalni. Mondják, hogy Deák macedoromán eredetű, de ő is, mint Corvin Mátyás s mások — vallás s rokonsági kötelékek által magyarrá lett, — a magyarokért élt s mindent a magyarokért tett. Az ő neve ragyogni fog Magyarország évlapjain. Deák kitűnt mint polgár, hazájának hü szeretete által, melynek áldozta egész életét, kitűnt szabadságszeretete által nagy sikerrel működött az alkotmányos jogok vissszaszerzésében, — kitűnt igazságszeretete által s a magyar többek közt a nemzetiségek irányában ő volt a legigazságosabb. Mint ember — egy tökéletes jellem s menten minden üres hiúságtól, az önzéstelenségnek egy ritka példánya volt.« A »Neue freie Presse« táviratának bevezetése a következő : »Magyarország ma megadta Deák Ferencznek a végtisztességet. Mint ez ember nagy, a maga nemében páratlan volt, olyan volt a temetkezés is, mely halandó tetemének itt rendeztetett. Magyarország fővárosa a hatvanas években eltemette Palóczyt és gróf Telekit, s ezen férfiakat nagyszerűen kísérte nyughelyükre, ezáltal politikai tüntetést is tanúsítván. Ugyan a főváros 5 év előtt Eötvös Józsefet, a nagy költőt és hazafit oly lélekemelő módon ünnepelte temetésekor, a mint ezt csak a magyarok tudják tenni kedvenczeikkel; de a nemzet által tanúsított tisztelet eme nyilvánulásai mind elenyésznek azon temetési ünnepélylyel hasonlítva össze, amelynek Budapest ma volt tanúja. Soha nem képviselte még e város oly teljességgel a Szent István koronájának egész birodalmát, mert ez ország különböző elemei soha nem voltak ennyire egyek ugyanazon értelemben, nem voltak oly szorosan összekapcsolva ugyanazon törekvés által, mint most, midőn Deák Ferenczet gyászolták. S a mi több, azt is el lehet mondani, hogy a két szomszéd birodalom összetartozása sem volt külsőleg oly igazán tanúsítva, mint a most lefolyt órákban, melyekben képviselőket, felsőházi tagokat Lajthán innenről és túlról körülállani láttuk azon férfi sírját, ki a kiegyezést tervezte, s megvalósitá.« E bevezetés után következik a temetés részletes elmondása, melyből azt emeljük ki, hogy a temetésen jelen voltak számát 200,000-nél többre teszi. Az orosz lapok közül a »Sz.Petersburgskija Wied.« ezeket írja : »Deák halála Magyarországra sőt Ausztriára nézve is jelenleg kipótolhatlan veszteség.« Tanulságok Lucám könyvéből. Lucámnak az osztrák bank védelmére írt művéből, több részletet közöltünk és bíráltunk. Lesz alkalmunk még téves állításai vagy mesterkélt fogásaira reflektálni. De azért nem tagadjuk, hogy a mű nemcsak ügyes szakember bő tapasztalatait tárja fel előttünk, de tudományos becscsel is bír. E tekintetben a ma 4-ik és 5-ik fejezete érdemel figyelmet, melyekben egyfelől az osztrák bank fedezeti rendszerében történt változásokat fejtegeti, másfelől az osztrák bankot hasonlítja össze Európa két nagy bankjával: a franczia és porosz bankkal. Ez is a védelem kiegészítő részét képezi, de sokkal több tárgyilagosságot és tanulságot tartalmaz, mint a többi rész. Mert azt el kell ismernünk, hogy az osztrák bank, mint intézet, kiváló szakértelemmel van vezetve, nincs ugyan benne meg a kellő üzleti tapintat, egy kissé nehézkes, többnyire a megszokás által van vezérelve, de jól kezelt, jól vezetett intézet. Még azt sem állítjuk, hogy kizárólag üzér szempontok által vezetteti magát, elismerjük, hogy az osztrák gazdasági érdekekre van annyi tekintettel, mennyit egy központi jegybanktól követelni lehet; — természetes, hogy mindez semmivel sem menti fel azon vád alól, hogy Magyarországon még a helyes üzleti szempontoknak sem tett eleget, annál kevésbé a közgazdasági érdekeknek. Feltűnő és elismerésre méltó az a változás, mely a közelebbi évtized alatt a bankjegyfedezetében beállott. Az érez- és bankszerű fedezet mindig nagyobb arányt foglal abban el és pedig az érezben az arany valuta aránya emelkedik. Ez aktuális fontossággal nem bír, de a valuta rendezésre, sőt a bankkérdés megoldására is kihatással lehet. Az osztrák bank arany készlete 1870—1874 közt 14/16 millióról 727/10 millióra emelkedett. Ez, tekintettel arra, hogy Európa az arany valutára megy át, hogy körülbelől kényszerítve leszünk mi is ennek elfogadására, hogy az ezüst értéke tetemesen csökkent, — nagy fontosságú dolog. Sőt minket érdekel ez még abból a szempontból is, hogy ha az osztrák bank éretalapjának megosztásával, vagy bármely módon , osztrák pénzerőkkel jö létre az önálló magyar bank, ez a nagy aranykészlet nevezetes tényezőt fog játszani ebben az átalakulásban. Átalában el kell ismernünk azt, hogy fedezeti rendszerében a bank, újabb időben, sok javítást tett. Az ércz és érczváltófedezet, átalában véve, emelkedett; noha 1871. óta mindkettő apadt, mert az érezösszeg 1874— 75 közt 143.496,444 forintról 134.416,894 forintra szállott, az érczváltók értéke pedig 1870—1875. közt 33 millióról 11 ’/5 millióra apadt; de az arany összege aránytalanul szaporodott és az érczérték nagysága, a jegyforgalomhoz mérten, kedvezőbb. Továbbá a bankszerű fedezet tetemesen javult, mert míg 1870 ben 24 31, 1875-ben 45 55 százalékkal volt képviselve a váltó a fedezetben, holott a kölcsönüzlet a fedezetben 15° o-ról, 8*62°/»-ra apadt. És átalános bankügyi szempontból, senki sem fogja tagadni, hogy ez a fedezetet biztosabbá, a jegybanküzlet természetének megfelelőbbé teszi, habár a bank épen azon üzleteinek összevonásával jár, melyekre Magyarországnak legnagyobb szüksége van. De ez nem akadályoz abban, hogy levonjuk ebből azt a tanulságot, hogy a magyar jegybanknak is minél inkább kell óvakodni két dologtól, ami a jegybankra nem csak bénítólag hat, de veszélyes is: a hypothekális üzlettől, a hosszú kölcsönöktől és ezek közt az államkölcsöntől. E tekintetben elég intésül szolgálhat az osztrák banknak eddigi története és azon jelenleg is fennálló tény, hogy az államnak adott kölcsön miatt, a banknak, üzleti czélokra, a franczia bank üzleteszközeinek csak 514/foka, a poroszénak 84 5/16 százaléka áll rendelkezésére; noha ennek alaptőkéje csak 32, amannak 73 millió forint, az osztrák banké pedig 90 millió forint. Igaz, hogy nálunk a jegybanküzlet köre egészen más; a jegybankok másutt üzleteszközeikben több oly tényezővel bírnak, melylyel az osztrák bank részben saját hibájából, részben a monarchia nemzetgazdasági és hitelviszonyai miatt, nem rendelkezett. Ez hasonlóan tanulságos reánk nézve, kik a jegybank felállítására törekszünk. Ami a skót, porosz és franczia bankok fő üzleterejét képezi: a betét, az az osztrák banknál (a jelentéktelen giróüzlet kivételével) hiányzik. És ez a hiány a jegyfedezet egyik nehézsége, a forgalom kiterjedésének egyik akadálya. Nem mondjuk, hogy a jegybankokra nézve veszély ne lenne (a legnagyobb betétüzlettel bíró amerikai bankok története ellenkezőt bizonyít a rövid időre vagy felmondás nélkül történő betétekben, mert ezekből származik a legbizonytalanabb fedezet, főleg válságok alkalmával; de az bizonyos, hogy ezekkel esik el a jegybankok egyik fő fedezeti és üzleti forrása. És, amennyire a magyar üzletvilágot ismerjük, körülbelül a magyar jegybank se számíthat erre. Márpedig az üzletkör terjesztésére a betétek a leghatalmasabb eszközt nyújtják. E mellett annál nagyobb mértékben lesz igénybe véve a magyar bank hypotheralis üzletre (amit az osztrák most megszorított) — amire főleg új jegybanknak veszélyes, közvetlenül vállalkozni, mert ez elsősorban forgalmi tőkét kell, hogy nyújtson. És abban is igaza van Lucomnak, hogy nálunk a váltóüzlet is egészen hibás alapon mozog. Alapítási tőkék, beruházások ép úgy szereztetnek be váltóval, mint fedezettel nem bíró fogyasztási kiadások. És ez a három dolog ép oly veszélyes az intézetre, mint az adósra. A valódi váltóüzlet csak biztosan meglévő üzlet közvetítésnél használhat. Máskülönben veszedelem. És ez nálunk nagyon el van terjedve. Midőn oly méltán támadjuk meg az osztrák bankot, magyarországi gazdálkodásáért, midőn oly óhajtva várjuk a magyar jegybank felállítását, gondoljunk e körülményekre és az azokból folyó tanulságokra is! — A főrendiház holnap déli 1 órakor ülést fog tartani. — A képviselőház központi bizottzottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében tárgyalta és elfogadta a Lichtenstein herczegséggel kötött szerződés meghosszabbításáról szóló tvjavaslatot. A főrendiház hármas bizottsága tegnapelőtt és ma tartott üléseiben tárgyalván elfogadta a közigazgatási törvényjavaslatokat. A kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnökön kívül Wenckheim Béla br. is jelen volt. — A török reformok. A »Polit. Corr.« szerint a porta szigorúan meghagyta a boszniai kormányzónak, hogy hajtsa végre a kihirdetett reformokat, de a hatóságok kijelentették, hogy csak akkor foghatnak hozzá a reformok megvalósításához, ha a basi-bozukok (a népfelkelés) le lesznek fegyverezve. De ezen intézkedés azt igényli, hogy előbb minden helyen erős helyőrségek alakíttassanak rendes katonákból, nehogy véres összeütközések keletkezzenek. Azt hiszik, hogy legközelebb 8000-nyi rendes katonaság jön Boszniába. A porta az összes mohamedán lakosságból katonaságot ujonczoztatott, körülbelül 50.000 emberrel fogja szaporítani hadseregét. — Hogy képzelik az osztrákok a perszonáluniót. A »Neue freie Presse« az újból megindulandó alkudozásokról vezérczikket, s fölveti újból régi alternatíváját: vagy a kiegyezés módosítás nélkül való pure et simple megújítása, vagy ■— perszonál unió. Ha Magyarország kormánya nem egyeznék bele Magyarország a jelenlegihez hasonló megkárosításának további fenntartásába, akkor a német lap szerint a következők történnének: »Magyarországnak az államadóssághoz való járuléka nem jőne kérdésbe, mert e járulék egyezményszerűen, föltétlenül s mindörökre van megállapítva, s Magyarország a hozzájárulástól csak a tőke lefizetése által szabadulhat. Ellenben kérdés tárgya a közös kiadásokhoz való járulék. Mert e quótát még csak nem is egyezmény, hanem egyoldalú magyar és osztrák törvényezik, állapítá meg tíz évre, amely után a quóta új meghatározását a parlamentek két küldöttségének kell elintéznie. Nyilvánvaló, hogy ha a vám- és kereskedelmi szerződés iránt nem lesz egyezség elérhető, még kevésbé hozunk létre ily egyezséget a quóta kérdésében. Mert, ha a gazdasági kérdések iránt nem tudunk megállapodni, ennek oka csak abban kereshető, hogy a magyar követelések a quóta-viszonyt kárunkra akarják módosítani. A korona egy évig élhet ugyan a döntő bíráskodás jogával, de azon túlra a quóta kérdésében nincs iránytű. Ha pedig a közös intézményekhez való hozzájárulás aránya nincs megállapítva, akkor ez intézmények maguktól megszűnnek, mert nem igen valószínű, hogy a külügy-, hadügyi pénzügyminisztérium hivatalnokai fizetés nélkül, csupa tisztességből szolgáljanak. Ami azonban a legfontosabb kérdést, a hadsereg kérdését illeti, arra nézve a következők történnének : A koronás fő által öszszekötött két állam mindegyike parlamentje által megszavazza a maga kontingensét. Természetesen mindkét résznek azt a kontingenst,melyet megszavaz, el is kell látnia. Az is természetes, hogy e két kontingens nem lenne többé egy közös hadsereg része, hanem két külön hadsereg s a magyarok eszményüket a praktikus életben megvalósítva láthatnák, csakhogy a maguk pénzén, míg most ugyanarra a mi pénzünkkel törekesztek. Akkor aztán mind a két állam meg fogja fontolni, hogy a nyomasztó csapatlétszámot, amelyet most a nagyhatalmi állás kedvéért elvisel, megszavazza-e továbbra is. Ausztria csonkítatlanul megtarthatná kontingensét, mert hisz azt ma is saját pénztárából fizeti, s akkor tán sokkal könnyebben viselné, mert azon jellemezhetlen szubszidiumoktól, melyeket Magyarországnak az ez által viselt, részterheinek elbírása czéljából adóz, megszabadulna. Magyarország persze, megfosztva a segélypénzektől, melyeket 1867-ben tőlünk kikényszerített,nem tarthatná fenn kontingensét, hanem lényegesen leszállítaná; előreláthatólag ezt és honvédségét egy—egy, magyar s nemzeti hadseregbe olvasztaná össze. Akkor nem lenne közös hadsereg, gltalán semmi közösen elintézendő ügy, s ezenfelül még azon ügyek is, melyek nem kezeltetnek közösen, hanem azonos, időnkint megállapított alapelvek szerint intéztetnek, a két státus szabad intézkedésére bízatnának. A delegáczió, a monarchiának bizonyára legnépszerűtlenebb intézménye, megszűnnek s teendőik a két parlamentre ruháztatnának. A külföld fogalma, mely most a két állam egymás iránti viszonyát nem foglalja teljesen magába,ezután arra is teljes mérvű alkalmazást nyerne . . .« A »N. Fr. Pr.« szerint a most megindulandó tárgyalások meghiúsultából ez állapot bekövetkezése származnék. — Szászvárosból arról tudósítanak bennünket, hogy a választókerületben igen részvért szült az, hogy a múlt év november havában megválasztott képviselő Axente Szeverin sem helyét nem foglalta el az országgyűlésen, sem mandátumáról le nem mondott. A választókerület értelmisége e tárgyban teendő interpellációra egy képviselőt fog felkérni. A horvát-bosnyák határról érkező hírek, a »P. L.« értesülése szerint constatálják, hogy újabb időben látható fordulat állott be a határhatóságoknak az insurgensek iránti maguk tartásában. A határőrizet gyeplőit szorosabbra fogják (ideje is volt !), az eddig igen könnyű átkelést gátolják s kevésbé vezettetik magukat a humanitás, mint inkább a szigorúan felfogott semlegesség tekintetei által. E magatartás okát nyilván felsőbb meghagyásés utasításokban kell keresni, melyek a diplomatiai actio mostani állapota által teljesen indokoltaknak látszanak. Azon pillanatban, mikor azt mondják a portának, hogy a neki ajánlott reformok által sikerülni fog a lázadást annak okaival együtt megszüntetni, félremagyarázhatlanul a fölkelőknek is azt akarják tudtára adni, hogy minő sors várakozik reájuk azon esetben, ha a hatalmak által a portának ajánlott reformok keresztülvitelénél továbbra is forradalmi téren megmaradnának. Valóban csak a méltányosságnak felel meg, ha mindkét részre nyomást gyakorolnak, mely végső eredményében alkalmas lesz arra, hogy mindkét felet megközelítővé tegye az ész szavának.« A vasúti csoportosítás kérdéséhez. A magyar keleti vasút átment, illetőleg átmegy az állam birtokába s a kormány kétségen kivül folytatni fogja a magyar vasutak csoportosításának nagy, és az ország gazdaságos viszonyaira nézve roppant horderejű munkáját. A czél oly szép s az elérendő eredmény következményei oly lényeges behatással lehetnek hazánk forgalmi viszonyainak fejlődésére, hogy a kormány kétségen kívül az első időben bizonyos áldozatokra, engedményekre is kész lesz. S a kormány jól teszi, ha a czél elérése tekintetéből engedményeket tesz, mert azon engedmények bőven megtermik gyümölcsüket, feltéve, hogy a tett áldozat előre jól meg volt fontolva. Mint az eddig tett lépések sejteni engedik, a kormány egy kizárólag magyar vonalakat magában foglaló vasúthálózat létesítésén fáradozik s e tekintetben is csak helyeselni lehet a szándékot és dicsérni majdan a sikert, ha teljes. De e téren semmi sem veszedelmesebb mint a félsiker. Ha a kormánynak hatalmában áll egy egységes, vagy több csoportra, de valamennyi magyar vasútvonal magában foglaló csoportokra oszló hálózatot létesíteni, akkor lehet áldozatot hozni, mert a siker teljes, a magyar vasutak jövője kecsegtető lesz, ha a magyar vasúthálózat a külfölddel nem is álland közvetlen kapcsolatban, de addig, mig lesz egy vonal, mely Magyarország szivén keresztülhatolván, karjait délen a keleti kereskedelem, északon a Németországból jövő bevitel után kinyújtja s azokat, mint legerősebb természetszerűen magához öleli, addig, mig e vonal, mely délen is, északon is a külfölddel közvetlen kapcsolatban áll, s melynek igazgatására a magyar kormány alig gyakorolhat befolyást, hatalmát még az összes magyar vasutak szövetségével szemben is éreztetheti: a magyar kormánynak igen-igen gondosan meg kell őriznie azon egy vonalat, melyen a magyar forgalom északon a külfölddel közvetlenül érintkezik s e vonal a kassa-oderbergi vasút azon régsze, mely osztrák területen fekszik. A vonal kicsi, alig 8 mértföldnyi és mégis ezen kis vonalon fordul meg a magyar vasutak csoportosítási művének sikere, jövője. Nem kétkedünk, hogy az osztrák kormány, vagy ha úgy tetszik, valamelyik osztrák vasút, talán épen a kassa oderberginek tőszomszédja és a kivitelre úgy mint bevitelre leghatalmasabb versenytársa a Ferdinand északi vasút, e vonalért szép kártalanítást ígérne vagy talán már ígért is, de ez azon áldozat, ez azon engedmény amit meghoznunk, amit tennünk nem szabad, ha az ár mindjárt óriási, elragadó, szemfényvesztő volna is. Ha e vonal osztrák kézbe jut, hiába lesz egy vonalunk M. Szigettől, Csáczáig, hiába lesz egy vonalunk Brassótól Ruttkáig, mert ha e vonalakon bármi csekély díjtételt szabunk is, a kilenczedfél mértföldnyi vonal Magyarország határától Oderbergig oly szállítási díjat követelhet, oly szállítási politikát követhet, annyi akadályt gördíthet az ezen uton át irányuló forgalom elé, hogy daczára a magyar vasutak csoportosításának, daczára a csoportosított vonalak hosszúságának a küldemények a várpontokon: Kassán, Miskolczon, Nagyváradon, Debreczenben, Szolnokon mégis csak oda fognak tereltetni, ahol azok a magyar kamatbiztosító kincstárnak hasznot nem hoznak.