A Hon, 1876. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1876-04-22 / 93. szám
93. szám. XIV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1876. Szombat, ápril 22. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési 1 1.i . Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra................................................. frt, kt 0 hónapra .........................................* * Az esti kiadás postai különküldéséért felfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás IHIOILT“ XIV-dik évi folyamára. Félévre........... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest., Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. ■gggggr Budapest, april 21. Válságos helyzet. Bécs, ápril 20. Minden szépítés és túlzás nélkül rajzoltuk a helyzetet mindig És azt hiszszük, hogy sem tudósításainkban, sem czikkeinkben nem fognak olvasóink egyetlen sorra, egyetlen betűre találni, ami legtávolabbról is magán viselné a valótlanság vagy szándékos ferdítés színét. Sőt merünk dicsekedni azzal is, hogy amennyire a dolgok természete és a discretió engedé, olvasóink mindig híven voltak tájékozva általunk a dolgok folyásáról. Épen ezért most is leplezetlenül akarjuk elmondani a status quot és erről nézeteinket. A Tiszakormány azon czélból folytatta egész őszinteséggel és határozottsággal a kereskedelmi és vámszerződés megnyitására vonatkozó tárgyalásokat, hogy egyfelől a vámközösség föntartását lehetővé, másfelől azt Magyarországra, úgy közgazdasági, mint pénzügyi szempontból előnyösebbé tegye. Ezért bocsátkozott minden propozitió, minden részlet tárgyalásába, mely a tárgyalások folyamában fölmerült; ezért törekedett egész lelkiismeretességgel minden expediens megkísérlésére, mely a fenebb említett két czél együttes elérésére ajánltatott vagy hasznosnak látszott. Igaz, hogy alkudozásaiban még egy harmadik nagy czél is vezette és ez az, hogy csak oly megoldási módot fogadjon el, mely Magyarország közgazdasági és pénzügyi önállását ne csökkentse, sőt növelje, az erősbítés által. És épen ez utóbbi szempont magyarázza meg ezt, hogy miért nem talált nála pártolásra sem a fogyasztási adók közössé tételének, sem a bankügy oly módon való megoldásának terve, mely pénzügyi szempontból, a jelenlegi helyzethez képest, határozott előnynek lett volna tartható, de az ország önállását, a jövőre nézve, veszélyeztette volna. Ha e kormány csak a pillanatnyi előnyért küzdene, ha oly hajlandó lenne egy tál lencséért eladni a jövő örökségét, mint ahogy némelyek szeretnék a világgal elhitetni, akkor régen létrejött volna az egyezség. De az, a legfeszültebb munkásság, mindkét részről tanúsított lojalitás, a legbefolyásosabb körök sürgetései, közvetítései daczára sem jött mindez ideig létre. Pedig a kérdések megoldásának, tárgyilagos és formai szempontokból, valamint az ország nyugalmának, számításainak, pénzügyei rendezésének elkerülhetetlen érdekei szempontjából való sürgősségét tagadhatatlanul fokozza még a monarchia külviszonyainak érdeke is. Mert a nemzetközi helyzet veszélyes voltát, reánk, valamint a monarchia másik felére nézve, egyaránt, nagyon fokozza az, hogy a monarchia két fele közt életbevágó kérdések lebegnek megoldatlanul. És nemcsak a monarchia tekintélyét és belerejét csökkenti ez, de a külfölddel is, hitelviszonyaiban ép úgy, mint más nemzetközi kapcsolatában bizonytalanná teszi irántunk, míg egymás közt tisztába nem jövünk. Ha mindezen fontos okok sürgetése daczára a kormány jobbnak látta oly határvonalakat szabni engedményeinek, melyeket az osztrák kormány még eddig nem minden pontban közelített meg, ez bizonyítja, hogy az osztrák kormány szűkmarkú, hogy nem eléggé fontolja meg merevsége következményeit, és, hogy a magyar kormány teljes ön- tudatával bír nagy feladatainak és azokban sem az »igen«-t, sem a »nem«-et elhamarkodni nem akarja; mert jól tudja, hogy mindkettőnek fontos következményei vannak, melyek nem maradnak még azon kérdések nagy keretén belül sem, melyek megoldásáról szó van. A kormány, mint Antaeus, visszatért az anyaföldhöz, pártjához, hogy ezt felvilágosítsa a helyzetről, annak esélyeiről, hogy a nézetek anyagából is tájékozást merítsen elhatározására. Nem osztja meg ezzel a felelősséget, nem adja fel meggyőződését, de megóvja magát a netaláni elhamarkodás vagy egyoldalúság vádjától. A dolog természete nem engedi meg, hogy részletekbe bocsátkozzunk , de miután tény az, hogy a sürgős megoldás mind a három kérdésben jelentékeny differenciák miatt késik, melyeket természetesen növel az, hogy mint hiszszük, egyik fél sem mondaná még ki utolsó szavát, ha mindjárt közel is van ahoz, vagy legalább előre látni engedi az alkudozó félnek a várható utolsó lépést miután tény az, hogy a végelhatározás ismét elhalasztatott, habár csak egy pár napig, így ez újabb respirium újabb okot, sőt alkalmat szolgáltat a nézetek elmondására, sőt érvényesítésére is. Mi ismét csak azt mondjuk, hogy a szakítás elkerülése anyagi és parlamentáris okokból, Lajthán innen és túl egyaránt kívánatos, sőt szükséges. De ez soha nem fog rábírni arra, hogy a válságtól való félelemből, akár a fogyasztási adókban maradjunk Ausztria tributáriusai, akár a bankügyben legyünk tovább is az osztrák bank önkényére bízva; akár oly vámtételek megállapításába egyezzünk, melyek az osztrák iparnak nyújtandó túlságos védelem kedvéért, minket nagyon terheljenek ; akár végül ennek, jogtalanul, még a restitutióban is adózzunk. Oly világos igazságunk van e kérdésekben, oly nagy érdekeink forognak azokban kockán, hogy a kiegyezést ezek árán nem fogadhatjuk el; bármennyire kívánatosnak, szükségesnek tartjuk a válság elkenését, bármennyire sürgeti a békés megoldást az egész monarchia nemzetközi és hazánk anyagi helyzete. Nem szeretnénk félreértetni. Concessióknak helyét látjuk mi több kérdésben, sőt a dolgok alaki részére, vagy például a bankkérdés megoldására nézve sem kötjük magunkat ilyen vagy amolyan tervhez, de azok lényegét és nevezetesen a bankkérdésben az ország hitelének önállósítását, elkerülhetlen szükségesnek, lealkudhatlan követelménynek tartjuk. Valamint másfelől határozottan előítéletnek tartanók azon ellenzést, mely az ellen irányulna, hogy az osztrák bankkal köttessék szerződés, ha ez az önálló tőke és igazgatóság tekintetében követelményeinknek eleget tesz. A dolgok súlypontja újra Budapestre tétetett át, ami ezentúl itt fog történni, az csak a budapesti elhatározás következménye lesz. E következmény nagysága intsen kitkit óvatosságra, mérsékletre az elhatározásokban. De egyszersmind kívánjuk, követeljük, hogy az minél előbb bekövetkezzék, mert tovább e kínos helyzetet föntartani lehetetlen ! a megegyezés alapját képezheti, noha az osztrák bankkal még hivatalosan közölve az nincs. Igaz, hogy nincs, mert nem is lehet. A fogyasztási adók ügyében volt javaslat téve ez oldalról, de elejtetett, azonban a bankkérdésbe sem Andrássy, sem Schwegel nem elegyedett. A »Presse« által más czím alatt említett terv a magyar kormány kezében van ugyan, de még ez sem nyilatkozott arról. A német birodalmi bank, mint köztudomású dolog, február 26-án kihagyta azon papírok sorából az osztrák és magyar állami és vasúti értékpapírokat, melyeket lombardizoz. Úgy tudom, hogy a magyar és osztrák pénzügyminiszterek ez ügyben, a külügyminisztérium útján lépéseket tettek, e hitelünkre nézve fölötte káros határozat megváltoztatására. — A májusi honvédelmi előléptetést szentesítés alá terjesztés végett felérkezett Benkő alezredes. Pár nap múlva királyi helybenhagyással fogja azt hazavinni. — A bécsi alkudozások tárgyában a miniszterelnök holnap 4/26 órára többeket magához hívott, hogy bizalmasan a helyzetet velük megbeszélje. Vasárnap pedig a szabadelvű pártnak lesz ugyan e tárgyban nem formális tanácskozása, de összejövetele, hogy a kormány a pártot a helyzetről tájékozhassa. Az alkudozásokhoz a »Lloyd« következő közleményt hozza. A tegnapi közös értekezleten az osztrák miniszterek mereven ragaszkodtak a fogyasztási adó kérdésében minden engedmény megtagadásához; beismerték, hogy Magyarország számszerűleg csakugyan hátrányban van a fogyasztási adók jelen elintézése mellett. Ám e tekintetben 1867 óta mi sem változott ; ez állapot szolgált a quóta meghatározásánál is alapul, s a fogyasztási adó minden módosítása csak a quóta változtatásával egyidejűleg történhetik meg. A magyar miniszterek ezzel szemben azt állíták, hogy osztrák fiataltársaik érveléséből csak az következik, hogy a fogyasztási adó módosítása nem léphet addig életbe, míg a jelen quóta érvényességének ideje le nem járt; ebből azonban nem következik, hogy a fogyasztási adó kérdésében már most is ne lenne egyezség köthető. Az iránt, hogy a quótára vonatkozólag már a törvényes határidő előtt mindenesetre még ez év nyarán, megkezdődjenek a tárgyalások, a magyar minisztereknek nincs kifogásuk; ellenben a fogyasztási adók s a quóta kérdésének minden összebonyolítása ellen úgy most, mint előbb határozottan tiltakoznak. Ez most az egyetlen jelentékeny pont, melyre nézve tegnap sem történt megegyezés. A bankkérdés dolgában az osztrák miniszterek azt a javaslatot tették, hogy egy és ugyanazon társulat alapítsa az osztrák és a magyar bankot, külön, önálló két igazgatósággal, de közös bankjegyekkel. A bankjegyek kibocsátása, az érczalapnak Magyarországra vonatkozó részéhez arányítva,Magyarországra nézve külön határoztatnék meg. Ha Magyarország hajlandó lenne e tervet elfogadni, az osztrák kormány csak oly társulatnak adna bankalapításra szabadalmat, amely a két kormány közt megállapítandó feltételeknek úgy az osztrák, mint a magyar bankra nézve hajlandó lenne eleget tenni. A Tisza miniszterelnök kijelente, hogy ez a terv annyira elüt az eddigi magyar követelésektől, hogy rögtön véleményt felőle nem mondhat, előbb pártjával kell aziránt értekeznie s ez értekezés eredményéhez képest hétfőn vagy kedden fogja az uralkodó elé terjeszteni. Hogy klubtanácskozás, vagy a dolgoknak külön megbeszélése választatik e forma gyanánt, azt a kormány Budapesten fogja meghatározni. Egy más távirat szerint, teszi hozzá a »Lloyd«, Andrássy is A „HON“ TÁRCÁJA. Párisi levél. (Harcz a böjt ellen. — Hugo Victor, Louis Blanc, könyvpusztítás és tudósgyalás.) Páris, ápr. 9. Kemény hideg idővel köszöntött be a húsvét, dideregve futkosnak az utczákon az emberek, hózivatar közt végezték be a sódarvásárt nagycsütörtökön, e jámbor középkori szokást, mely túlélt minden forradalmat s daczol az ultra-radikálisok támadásaival, kik ép oly tüzesen szállnak síkra eszegény fölczifrázott sonkák ellen, mintha a Bastillet ostromolnák újra. A pártharctban, mely Francziaországban folyik, mindennek jelentősége van most, még a sonkának is. A konzervatív lapok nagy megelégedéssel jegyzik föl, mennyi látogatója volt a sódar vásárnak, ami világosan bizonyítja, mint ragaszkodik a nép az ősi szokásokhoz. Másrészről azonban a radikálok is konstatálhatják, hogy a sonkát nemcsak megvették, hanem mindjárt meg is ették az emberek —a nagyböjt ideje alatt, követve a »Droits de l‘homme« tanácsát, mely radikál lap fölszólított minden szabadelvű republikánust, hogy nagypénteken disznóbús evése által tiltakozzanak mindennemű cleriko-monarchális vívmányok ellen. Statistikusok nem jegyezték föl, mily sikere lett a »Droits de l’homme« fölhívásának, de valószínű, hogy kisebbségben maradt, minthogy a franczia ember, még a radikális is, rendkívül takarékos és hihetőleg még meg is toldja a böjtök számát, amit a katholikus egyház elejébe szab. Csodálatos jellemvonás a francziában: egyrészről a legaprólékosabb részletekig menő takarékosság és fukarság, más részről a legnagyobb mérvű könnyelműség és élvezetvágy ; oly különböző tulajdonok, melyek így egyesítve semmi más népnél föl nem találhatók. Én bámulom e népet. Hugó Viktor, kin a francziák bámulásában bizonyára ki nem fog senki, amint önök bizonyára értesültek már eddig,tegnap esti lapunkban közöltük. A Hon szerk.) megint irt egy dicsőítő hymnusz a párisi népről, ezúttal prózában s maga adta elő a Château de Eau színházban húsvét vasárnap. A clég: jótékony előadás. A begyülő jövedelemből egy munkásokból álló küldöttséget indítnak Philadelphiába, a világkiállításra.Előadást tartottak Hugó Viktor és Louis Blanc. Csak nagy bajjal bírtam helyet kapni. Zsúfolva volt a színház s nagy csoport munkásnép tolongott kívül. Komoly arczcal jártak köztük föl s alá a rendőrök. Bent a színpadon támlásszékeken a szélső bal notabilitásai, követek, községtanácsosok. Egy sima képű kis emberke, valami előkelő paphoz vagy egyetemi professorhoz hasonló, lép elő. Ez Louis Blanc. Egész külseje tökéletes ellentéte annak, amit az ember forradalmár alatt képzel. Azt mondják, 1848-ban, midőn az ideiglenes kormány tagja volt, szívesen vette, ha excellenciázták. Hangja nem igen erős s alig lehet érteni. Azt mondják, betegeskedett a napokban. Annál tüzesebb Hugo Vikor, aki utána kezdi az előadást. Úgy látszik, hogy rögtönöz és egészen átengedi magát inspirálójának s a pillanat lelkesedésének melyet lázassá fokoznak a minduntalan megújuló viharos tapsok és éljenek. De akik jobban ismerik az öreg költőt, azt mondják, hogy Hugo Viktor nem képes két mondatot kiejteni, annál kevesbbé egy egész hosszú beszédet, anélkül hogy szóról szóra előre be ne tanulta volna. Hatalmas, gyújtó frázisok röppennek el ajkairól, az elragadott közönség tombol, tapsol. Amerikáról és a kiállításról nem sokat mond ugyan Hugo Viktor, de annál többet a párisi nép hősiességéről, nagyságáról, dicsőségéről. A párisi nép miután csodákat műveit a harczban, most meghódítja a béke által a világot, a nemzetek leborulnak előtte s boldogok lesznek, hogy vezérlete alatt létrehozhatják az amerikai egyesült államok mintájára az európai egyesült államokat. Az előadásnak, melyet a radikál párt két legünnepeltebb tagja, a jeles történetírós a híres költő, tartottak, a kitűzött czégen kívül még egy politikai oldala is volt. Az amnestia kérdését feszegették. Amerika példájára utaltak, mely a polgárháború után megkegyelmezett a legyőzött lázadó déli államoknak. Kegyelmet kérnek ők is a legyőzött communardok számára, kik bizony nem igen kényelmesen tölthetik az időt Új-Caledonia virányain, ámbár a gyarmatügyek igazgatója biztosította az amnestiabizottságot, hogy a klíma kitűnő Új-Caledoniában s a deportáltaknak nagyon jó dolguk van, némelyikök már négyszáz frankot is megtakarított a kényszermunkából. Igaz, hogy kivétel nélkül kényszerítik őket a munkára, de a kormány megengedi, hogy tetszésök szerint választhassanak az ásó, kapa, és fűrész és szövőszék közt s a melyikök kívánta, annak még a feleségét is utána küldték. Boldog családi életet élhetnek ott az uj világban. Kár volna őket kizavarni onnan az ártatlanság paradicsomából s visszahozni ide a romlottság fészkébe. Legalább addig ne, mig az az ájtatos társulat, mely itt Párisban most alakult, végre nem hajtja nagy munkáját, a gonosz könyvek megsemmisítését. A napokban, a mint a Notre Dame templom körül sétálok, egy úriember kezembe nyom valami czédulát. Azt hittem, valami kereskedő, szabó, korcsmáros hirdeti magát ezen a szokott módon. De amint egy pillantást vetek a nyomtatott lapocskára, látom ott fölül a pápai tiarát s a Sz. Péter kulcsait. Hobó!mi ez ? Ő szentsége is ezen az útón hirdeti már magát ? Tehát ide jutottunk már ? Bizonyára bámulatos haladás a hirdetési praxis ezen nemében. Megtekintem közelebbről a cédulát. Nem, mégsem IX. Pius pápa saját személyében, aki itt hirdeti magát, csak egy újonnan keletkezett ájtatos részvénytársaság, mely felszólítja a hívőket, hogy minden hiábavaló papirost, írást, nyomtatást, különösen az erkölcstelen és istentelen könyveket küldjék be az aluljegyzett társaság hivatalos bureaujába. S mindez a tömérdek papiros őszentsége javára fog fordíttatni. Micsoda? A pápa elolvassa mindezt a sok istentelen és erkölcstelen könyvet? Ne tessék megijedni. Nem. Egy állandó bizottság veszi át mindezt a beírt és benyomtatott papirost s e bizottság szemei előtt fog mindez összetépetni. Már most azt hiszi az olvasó, hogy az összetépett gonosz könyvek aztán máglyára kerülnek, mint Florenczben hajdan a Savanarolla idejében. Korán sem. Mai nap praktikusabbak már az erény és isteni félelem támoszlopai ; azt a sok gonosz könyvet nem égetik el, hanem eladják a papiros gyáraknak s az érte kapott pénzt mint Péterfilléreket Rómába küldik. A találékony emberi elme ily módon tudja gyümölcsözővé tenni a gonoszságot is a szentszék javára s a jámborság gyarapítására. Mennél több az istentelen könyv, annál nagyobb a jövedelem. Nem tudom, hogy mily nagy az érdeklődés ez ép oly ájttos mint spekulativ vállalat iránt. A franczia vidéki tudós társaságok közgyűlése iránt, mely ma nyílt meg a Sorbonneban, bizony nem igen nagy az érdeklődés. A fiatalság, mely minálunk Budapest ' úten néha mégis csak ellátogat az efféle gyűlésekre, itt teljesen hiányzik. Csupa tisztes, öreg fej a pado- ikon, amerre csak körültekintek. Vidéki tudósok, professorok Több mint felének gomblyukában fityeg a vörös szalag. Úgy látszik, az elmúlt pár évtized alatt bőkezűen osztogatták a becsületlegió rendjelét. Az egybegyült tudósok három osztályra oszottak föl : történelem, régiségtan és tudomány (histoire, archeologie et sciences). A »tudomány« névvel csak a természettudományokat szokás itt nevezni. Minden osztály külön tartja fölolvasásait. Én a történelmi osztálylyal mentem. Fölolvasók hosszú sora áll feljegyezve a lajstromon. Egy mérges öreg úr (Mr. Choron) ül az asztalhoz s fölolvassa értekezését az elemi oktatásról Nagy Károly ideje óta, oly hangon, mintha veszekedni akarna az egész gyülekezettel. Aztán egy másik tudós jön, a besangoni tudós társaság tagja s a topographiai oktatás szükségét fejtegeti, bemutatja a földrajzi oktatásnak általa feltalált rendszerét s kijelenti, hogy az ország jóléte, biztonsága sürgetőleg követeli, hogy az egész nemzet, de kivált a hadsereg tisztjei és altisztjei kimerítő topographikus oktatásban részesüljenek. Hangos tapsok tudatják a barczias gondolkozású tudósok helyeslését. Az elmékben még mindig kisért a Revanche gondolata. Persze, hogy e felolvasó után kevés érdekeltséget kelt a jelenlevő közönségben, hogy mineműek voltak a XVII. század végén Francziaország diplomatiai összeköttetései Portugáliát. A gyülekezet fele fölkerekedik s kisétál az udvarra. Velük én is. Vértesi Arnold. Az aranyozott kor. Amerikai regény, írták Twain Márk és Warner Károly Dudley. (44. Folytatás.) Ezen kis kalandnak az lett a következménye, hogy Iliumot csak másnap reggel érte el, s álmos és törődött volt, midőn a vegyes vonatról leszállva, maga körül tekintett. Ilium egy keskeny völgy nyilásban feküdt, melyet egy sebes folyó szelt át. Állott pedig ez: az indóházhoz tartozó fa-alkotványból, melyen állott, egy félig bemeszelt faházból, mely előtt egy piszkos fedetlen udvar volt, az előtt meg korcsmaszéger lógott egy rézsútos póznáról ezen felírással: »Hotel P. Dusenheimer« ; egy fürészmalomból távolabb lenn a folyón, egy kovácsműhelyből, egy boltból és három vagy négy különböző kinézésű vakolatlan fabázikóból. Midőn Fülöp a szállodához közeledett, olyasvalamit látott az udvaron, mintha ott egy vadállat gubbasztana. Azonban nem mozdult meg, és hamar észrevette, hogy az csak egy kitömött bőr. A vendéglő ezen kellemes vendégmarasztója, egy megboldogult óriási párducz maradványa volt, mely pár hét előtt e vidéken lett elejtve. Fülöp megvizsgálta az állat csúf pofáját és erősen meggörbített első lábát, bebocsáttatást várva, miután előbb az ajtót megzörgette. »Várjon kissé. Csak fel akarom előbb húzni a nadrágomat« , orditá egy hang az ablakból és nemsokára kinyitá az ásitó vendéglős az ajtót. »Reggelt! Nem is hallottam a vonat érkezését. Azok miatt a fiúk miatt soká kell éjszaka fenn lenni. Csak jöjjön be egyenest.« Fülöp egy piszkos csapszékbe lépett. A szoba kicsiny volt, közepén egy kályha állott, mely a »köpők«-re való tekintetből egy homokkal megtöltött hosszú keskeny faládára volt helyezve, egyik végén volt a pohárszék, mely mögött egy felbuzós üvegszekrény állott, melyben néhány hires felírással ellátott üveg állt, s egyik sarokban egy mosómedencze lefolyással. A falak be voltak ragasztva egy kóborló circus tarka, sárga és fekete hirdetményeivel, rajtuk kötéltánczosok emberpyramist képeztek, lovak nagy ugrásokban repültek a levegőn át, és tündérszerű nőalakok paradicsomi öltözetben lábujjhegyen állva vadul száguldó meztelen mének hátáról csókot hintettek a nézőközönségre. Minthogy Fülöpnek ezen időben nem volt szüksége szobára, felhivatott, hogy mosakodjék meg a csúnya lefolyásnál, mely cselekményt könnyebb vala véghez vinni, mint arczát megtörülni, mert a törülköző, mely egy tekercsben függött a lefolyás felett, nyilván ép úgy a falhoz volt erősítve, mint a mosdómedencze, a kefe és fésű, melyek mellette lógtak az utazóközönség számára. Fülöp úgy intézte a dolgot, hogy toiletjét zsebkendője segítségével végezze be, fi a bécsi alkudozásokhoz. (Eredeti levél.) Bécs, ápril 21. A miniszterek hazamentek, hogy a helyzetet otthon megbeszélvén, megérleljék véghatározatukat. Természetes, hogy a kombinácziók megindultak. De meglepő az, hogy a ma reggeli bécsi lapok csaknem egyhangúlag fejezik ki azt a meggyőződést, hogy a két kormány közül egyik sem mondhat le vagy legalább lemondása által a kérdések kedvező megoldását elé nem mozdítja , holott eddig a Tisza kabinet lemondása több ízben volt a bécsi lapokban kilátásba helyezve. Igaz hogy ezzel még nem adják elég bizonyítékát higgadtságuknak, mert épen csak úgy egyhangúlag állítják azt, hogy csak a magyar kormánynak kell engedni, az osztrák nem engedhet. Nem fektetnék erre semmi súlyt, ha csak lapvélemény lenne ez, de itten a befolyásos körökben is táplálják ezt a nézetet. És azt hiszem, hogy míg Bécsben utat nem tör az a meggyőződés, hogy a magyar kormány sem a parlament hangulatánál, sem az ország állapotánál fogva nincs kedvezőbb helyzetben, a concessiókra nézve, mint az osztrák ; sőt, ellenkezőleg, határozott hátrányban van — az egyezség könnyű nem lesz. A »N. Fr. Presse« ma részleteket is hoz az alkudozásokról, konstatálja azt, hogy az osztrák kormány a restitutio kérdésében valamit engedhet, egyébben nem, és azt állítja, hogy a kivezető ut ama kérdésben megtaláltnak látszik. Lehet, de nem azzal, amit a »N. Fr. Pr.« tart megadhatónak. Abban téved e lap, ha azt állítja, hogy a védvámok eszméjének határául a két kormány az 1868-diki vámjavaslatot ismerte el, mert egyetértés e kérdésben sincs és különben is az említett javaslat magas tételein alól mozog az alkudozás. A »Presse« azt is tudni akarja, hogy a bankkérdésben Andrássy bízta meg Schwegelt egy közvetítő javaslattal , mely — mennyire már ismerik — kedvezőleg van hangolva a bankkérdés megoldására vonatkozó ezen javaslat iránt. Ami ez értesülésnek a fogyasztási adókra vonatkozó részét illeti, tán fölösleges utalnunk arra, hogy ismert dolgokat tartalmaznak. Ami pedig a bank ügyét illeti, szintén volt alkalmunk utalni egy új terv fölmerülésére, mely azonban a maga egészében kedvezőbb képet nyújt azon részleteknél, melyet a »Lloyd« nyújt felőle. Egyik feltétele az lenne, hogy ideiglenes (úgy tudjuk 10 évi) időszakra lenne alapítva. Az osztrák képviselők tegnap értekezletet tartottak, melyre Suesz, Kaizer, Dumba, Dinstl és Kuranda bocsátották ki a meghívókat. Az értekezlet a »Hotel Meisel«-ban volt, s az alsó-ausztriai képviselők majd teljes számban megjelentek. Mint legidősb, Umlauf elnökölt, s dr. Hoffer és dr. Wedl tett kérdést az értekezlet czélja iránt, s az iránt, hogy tán az összehívóknak van pozitív tudomásuk a Magyarországgal folyt alkudozásokról s a minisztériumnak azokkal szemben tanúsított magatartásáról. Ugyanígy nyilatkozott Kronawetter és Schöffel is. Suesz Eduárd képviselő hangsúlyozta a mai összejövetelnek, melyen minden töredékbeli alsó-ausztriai képviselő együtt van, nagy sikerét. Javasolta, hogy minden lapnak küldessék jelentés a mai értekezletről. Tinti indítványára elhatároztatott, hogy az alsó-ausztriai képviselők ismét összejönnek, mihelyt pozitív hírek érkeznek a kiegyezési tárgyalások felől. A jegyzék, mely a lapokhoz küldetett, így hangzik : Több képviselő kezdeményezésére ma este Alsó- Ausztria reichsrathi képviselői aHotel Meisen-ben majd teljes számmal összegyűltek, s a komoly politikai helyzettel szemben a fontos napi kérdések fölött barátságosan értekeztek. E gyűlésen az elfoglalandó állásra nézve a legörvendetesb egyhangúság nyilvánult s elhatároztatott, hogy a párt gyűlése újból összehivatik, mihelyt a Magyarországgal folyó alkudozásokra vonatkozó biztos hírek utáni jogos óhajnak elég létezik.« A képviselők csak éjfél felé oszoltak szét. A mai nap folyamában a tárgyalásokban közvetlen részt nem vett miniszterek informáltatták magukat a miniszterelnök által az alkudozások mostani állásáról; a párt férfiaival a konferentia csak a pénzügyminiszter megérkezése után tartatik. Magától értetődik, hogy e megbeszélések bizalmas természetűek, igy pl. a vámtételeket nem lehet addig közzé tenni míg a külföldi államokkal a kereső.szerződések megkötve nem lesznek. A végleges elhatározás előtt különben, ami még egy kérdésben se következett be , a többi ügyekről sem közölhetni részleteket. Ki az oka? Maholnap el kell válni, mi lesz a függőben levő kérdésekkel, melyek az alkudozás tárgyát képezték, de melyekben egyetértésre jutni nem sikerült. Mért nem sikerült? Szükséges-e sokáig mutogatni, ki volt oka? Tudhatja, mindenki, aki az eszmények gondos megfigyelője volt a fúzió óta. Tisza Kálmán, mondhatnék, egyesíté az országot, mikor a közjogi differenciákat félretéve, segédkezet nyújtott a bekövetkezendő nehéz kérdések megoldására. Bizony nem tette önmegtagadás nélkül s nem tette a párt sem, mely követé e lépésben s helyeselte azt, de tették mind a ketten őszintén, tartalékgondolat nélkül. Tették azért, hogy súlyt, adjanak föllépésüknek, ha majd az 1867-iki alku által függőben hagyott kérdés