A Hon, 1876. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1876-05-16 / 113. szám

III. szám, XIV. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint előfizetés­i díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 3 hónapra reggeli és esti kiadás együtt: ..................................6 frt — ki. 6 hónapra............................ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felüldzetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás XIV-dik évi folyamára. tési a Félévre . Negyedévre Egy havi 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A­­ HON< kiadóhivatala. HIRDETÉSEK POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1876. Kedd, május 1­3. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. Budapest, május 15. Budapest, május 15. De még azzal, hogy saját magánvagyoni viszonyainkat rendbehozzuk, csak az első elengedhetlen föltétel van teljesítve s hátra van a nemzetgazdászati harcz megindíthatá­­sának még nagyobb akadálya: az ország pénzügyének rendbehozatala. Első­sorban a valuta helyreállításának kérdése. Van egy súlyos közös ügyünk Ausztriá­val, a­mit se törvényhozás, se fegyvertény meg nem szüntethet: a közel négyszáz millió­nyi államjegy. Ez egy nagy közös függő adósság, a­mit egy tollvonással el nem törül­hetünk, mert saját vagyonunk egy részét ké­pezi : ezt csak az európai pénzpiaczok kedve­ző hozzájárulásával convert­ál­hatjuk. Én nem híreszteltem magamat soha szaktudósnak, még kevésbé ezermesternek, de legkevésbé prófétának. Nem ígérem, hogy tervet adok elő a va­luta helyreállítása iránt; még kevésbé azt, hogy a­mit bankügyről és valutakérdésről szaktudósok bibliothekaszámra megörökíte­nek, s a­mit a speciális magyar viszonyok­ról e kérdésben a magyar enquette-bizottság, és Horn Ede, Lónyay Menyhért s más tekin­télyek foliansokban megírtak, egy rövid czikk dióhéjába össze tudom szorítani, s olyan világosan érthetővé tenni, hogy abban első hallásra mindenki ítéletet tudjon hozni. Éhez érthetnek azok, kik népgyüléseken, ex tripode úgy fel tudják világosítani a hallga­tót a legnehezebb combinatiók iránt, hogy az egy óra alatt tökéletesen megérti azt, a­mit más évekig tanulmányozott, s meg sem meri magát teljesen beavatottnak tartani. Arra pedig aztán épen nem vállalkozom, hogy jóslatokkal teljes horoscopot állítsak fel s conficiálgassam: mi lesz abból, ha ez lesz, meg az lesz, amaz meg nem lesz? Mi történik, ha a valuta rendezése nél­kül állítunk fel önálló magyar bankot ? Adunk e jegyeinknek kényszerárfolyamot? Csak Ma­gyarországra, vagy a monarchia mindkét fe­lére nézve? — Ha Ausztria nem fogadja el jegyeinkre a kényszerfolyamot, mi is megta­gadjuk-e azt az osztrák nemzet bankjegyei­től? s aztán a közös költségeket a közös kor­mánynak állambankjegyekben fizetjük? — S ez által »ágyét« csinálunk a semmi ércz­­alappal nem biró állam bankjegyeknek az érczalapra kibocsátott solid bankjegyek elle­nében ? Vagy elkezdjük a magunk részéről az érczczel fizetést s nem tartunk tőle, hogy a valutaspeculatió két hónap alatt az egész­­ érczalapunkat kimeríti a bankpinczénkből ? — Vagy nem érczalapra fektetjük a jegy­bankot, hanem állam­ bankjegyekre ? vagy földbirtokra, vagy épen semmi alapot sem teszünk le hozzá, hanem nyomatunk állampapírpénzt, a­mihez szintén jogunk van s nem törődünk vele, hogy mi lesz ennek a következése közgazdászatunkra. Ezeket és ezeknek a variatióit combinálgatni olyan mun­ka, mint mikor valaki saját magával sakko­zik. Nagyon rosz játékosnak kell lennie, h­a a partiét az ellenfelétől meg nem nyeri. De aztán mit nyert vele ? Én nem jósolgatok a jövendő változé­kony esélyeiről,csak a jelen helyzetre s ennek a szemmel látható fejlődésére utalok. A bankjegyeknek érezpénzzel be nem váltása a mi monarchiánknak nagyobb baj, mint más monarchiának. Nálunk a 20 fran­kos aranyért fizetünk 9 frt 55 krt papírban, Olaszországban ugyanezért 23 lírát és 60 cent­ papírban, a­mi nálunk 9 frt 44 krnak felel meg, tehát tényleg egy egész perczent­­­tel kevesebbet ér a mi papírpénzünk, mint az olasz papírpénz. S ez az egy perczent elég arra, hogy a mi kereskedelmünket a külpia­­czokon tetemes hátrányba szorítsa. Pedig a mi bankjegyeink vannak olyan jól biztosítva, mint az olaszokéi. Ezt a disagiót nem a pénz­intézetnek, hanem az államnak a discreditje sze­rzi meg. De hát ki hozza rész­eirbe az államot ? Nem saját magunk ? Hisz államadóssága, de­­fic­itje más államnak is van. Nagyobb csa­pás a mi monarchiánkat nem érte, mint Fran­­cziaországot, mely öt milliárd hadi sarc­ot fizetett.Mégis leghátul állunk a pénzpiaczon.Pe­­dig senki sem ellenségünk egész Európában.Po­­litikai életképességünket elismerik , de finan­­cziális életképességünkben gyanakodnak. Ezt az életképességet pedig nem az­által fogjuk bebizonyítani, ha a monarchia két fele egymás ellen pénzügyi harczot indít meg. Egymás megkárosításából meg nem élünk. Mit nyert vele mind Ausztria, mind Ma­gyarország, hogy intransigens pártjai a par­lamenti és hirlapi harczot ily modorban foly­tatják ? Hogy mind a kettő hevesen igyeke­zik bebizonyitalni hnor­ 7 K a másik­ által krol­dussá van »már« téve, s hogy az a másik most még azon törekszik, hogy őt jövőre »még« koldusabbá tegye? — Azt, hogy a külvilág igazat ad mind a kettőnek, s elhiszi, hogy csakugyan koldusok vagyunk már mind a ketten, s az eredménye az, hogy mind az osztrák, mind a magyar állampapírokat ki­tiltják a börzei lombardüzletből s a magyar 5 százalékos kölcsön Londonban 80 ról le­száll 56 ra 8 a rentekölcsön másik felére senki sem óhajtja az opciót Ugyan ki sietne a segítségére két olyan embernek, a­kik a fö­lött vitatkoznak makacs következetességgel, hogy kettőjük közül melyik van már eddig, s melyik lesz ezután még jobban tönkre té­ve? Ha fegyverrel küzdenénk egymás ellen, még találnánk hitelt, és szövetséget itt amott, de mikor koldusbotokkal indulunk egymás ellen harczolni, szemmel látható eredménye a harcznak az, hogy minden ütés, a­mit el­lenfelünkre mérünk, a saját hitelünkön hagy kék foltokat. A monarchia­­ t fele ily modor­ban egymás ellen harczvl, a saját hitelét veri agyon. Jókai Mór: — A szabadelvű ift kedden május 16-án d. u 5 órakor értkezletet tart. — A honvédelmi iniszter, mint ér­tesülünk, igen üdvös s nem késsé fontos ügy való­sításán dolgozik. A honvédség udvalevőleg minden nyugdíjintézmény nélkül van b­ármily érthető okai legyenek is ennek államfinancilis tekintetből, tény, hogy az nagy anomália s máhumanisztikus szem­pontból is alig tűrhető állapot,régebb időktől ter­­velik hát, hogy segítsenek ez, úgy, a­hogy lehet. Kisebb-nagyob adományokból, rész­csendben össze is hozott már a miniszter közel 17ezer forintnyi tő­két, mely egy ilynemű társulást alapuló intézmény magvát igen czélszerűen képezik­. Hogy ez m­gva­­lósulhasson, legújabban — szó előtt tartva a ha­­sonirányu ausztriai Ferenc J­ózsef egyesület sza­bályzatát, melynek különben a magyar honvédtisz­tek közül is sok tagja van — a miniszter egy sza­­­bályzatot dolgoztatott ki, míg a jótékonysági és életbiztositási számítások kombinálásával módot nyújtana arra, hogy a honvédk családjaik sorsát legalább minimálisan biztosit­tnák. Mint halljuk, mielőtt a szervezés magában a honvédségben — tel­jes társulási irányban —mgtörténnék, a minisz­ter, megszerzendő, mennyire lehet azt a létező össze­get, fölszólítást intéz körlevelek utján a püspökökhöz mágnásokhoz, hatóságokhoz,ismertebb czégekhez stb. melyben felszólítja őket a jótékony ügy előmozdítá­sára akkép, hogy a társulatra vagy mint alapitó tagok (500 írttal), vagy mint párto­k (100) írttal, vagy mint rendes tagok 30 írttal kilépjenek. Ezen fölül fog aztán még jöni az érdekeltek befizetése.­­ A társulat gyors megalakulása azért szükséges, mert ma még viszonylag kevés nyugdíjigénylő van ugyan de a tőkeszaporitásra legalkalmask­ép ez az idő, midőn még nem lévén sok igénylő — a kamatok, sőt az évi befizetések jó része is tőkésithető lesz. Mondanunk sem kell, hogy egész szívünkből pártol­juk ezt a kezdeményezést. — Az országos szabadék­i pártkörből kilé­pett képviselők folyó hó 16-án kedden d. után 4 órakor a városi vigadó (Redoute) kis termé­ben érteezletet tartanak.______ — A kisebb városi törvényható­ságokról szóló törvényjavaslatnak a képviselő­ház közigazgatási bizottsága előtt tárgyalása alkal­mával hosszabb vita folyt a fölött, hogy minő mérv állapittassék meg a városok klassificatiójánál. Ezen fontos vitából közöljük a következő részleteket: Bujanovics azon szempontból indulván ki, hogy mindenik városnál a lélekszám mellett az anya­gi és culturális viszonyok, a nemzetiségi s politikai tekintetek is figyelembe veendők, Beszterczebányát, Eperjest, Esztergomot, Kőszeget, Lőcsét, N. Szom­batot s Gy. Fehérvárt, a bekeblezendő városok sorá­ból kihagyatni kéri. Miklós Gy. csak Beszterczebányát tartja kihagyandónak, miután e városnak — a 600 távolle­vő beszámításával — 12.000-nél több lakosa van. T­i­s­z­a b. miniszter elismeri, hogy Besztercze­­bánya legközelebb áll a meghagyott városi multici­­piumokhoz, s hogy lakosainak száma a távollevőkkel együtt több 12.000-nál. Nem óhajtja azonban, hogy szaporíttassék a meghagyandó városok száma, mert ezek az administratió szempontjából sok nehézséget okoznak. G­o­r­o­v­e azon álláspontot osztja, hogy minél kevesebb város tartsa meg a kir. városok kivételes helyzetét. Csak a fővárost s nehány nagyobb várost hagyná meg ebben, s e törvényjavaslatban az első lé­pést látja e czél elérésre. Egyet sem hagy ki a benne felemlített bekeblezendő városok közül. P­u­l­a­y szintén minél kevesebb városi törvény­­hatóságot kíván, de a vagyonon s lélekszámon kívül a foglalkozás csoportosítását s az intellectualis viszo­nyokat is figyelembe kivánja vétetni. Szabadkát p.­hol csak 5 °/o a kereskedő és iparos elem, s 78 ’/2 °/0 írni, olvasni nem tud, s Zombort, hol 72 °/C az írni­­olvasni nem tudók száma, bekeblezendőnek véli. Tóth V. helyesnek tartja, hogy bizonyos né­pességi határvonal huzassék, de épen a törvényjavas­lat elvénél fogva kell a bekeblezendő városok közül kihagyni Beszterczebányát, ha igaz, hogy több lakosa van 12.000-nél. Tisza belügyminiszter előadja, hogy a javas­latában föntartott municipiumok közül csak 3-nak jövedelme nem éri egészen föl a 100,000 iitot, s a 12.000 lélekszám a többinél összejátszik a vagyoni mértékkel is. A műveltségre vonatkozó statistikai adatokat nem tekintheti correcteknek. Legjobban óhajtaná a §. változatlan megtartását, nem ellenzi egyébiránt, hogy 12,000 lakos és 100,000 frt jövede­lem vétessék fel mértéknek, mi által még 3 városi municipium megszűnne; vagy, hogy Beszterczebánya meghagyassék azon indokból, mert lakosainak száma 12,000-nél több. A bizottság — mint említők — minden vál­toztatás nélkül elfogadja a javaslatban kijelölt vá­rosok bekeblezését. — Az 1876-ki közös előirányzatnál a külügyminisztérium összesen 111,980 írttal, a had­­ügyminiszteriuumban az álló hadse­reg 1,201,145 frttal, a közös pénzügymi­nisztérium 534 frttal kevesebbet kér a jövő évre ; a nyugdíjaknál 534 frtnyi szaporulat van. A fedezetben a tételek jobbára mind azonosak az 1876- dikival, csak a külügyminisztériumnál maradt el az ötödik tétel, »megtakarítások a megszavazott kiadási tételeknél« 20,500 írttal. A tiszta szükséglet a kül­ügyminisztériumnál csekélyebb 448,480 írttal, a had­ügyminisztériumnál 1.147,949 írttal, a közös pénz­ügyminisztériumnál 1030 írttal, s más tételeket is hozzászámítva együtt 1,596,123 írttal.­­ Mint Sziszekből távirják, a tö­rökök egy, Gradiskából kiindult hajóra útközben rálőttek és azt hasznavehetlenné tették, úgy hogy az utasok kénytelenek voltak kocsin folytatni tovább utjokat. A salonicbi vérengzések után ez is egy oly tény, mely a portát csak megalázza a külföld szemé­ben s lerontja azt a kis hitelt, melylyel itt ott még bir. Valószínűnek látszik azonban, hogy a törökök előtt gyanús lehetetett ama hajó. Osztrák jármű­vekről már sok segélyben részesült a lázadás. Ke­állast Li' lXnkfin tvtriíJ JíL a lAnif — A berlini konferencián történt megállapodásokra nézve »megbízható forrásból« táv­írják a­ »N. H.«-nak a következőket: »A Gorcsakoff­­féle terv az Andrássy reform-jegyzékében tartalma­zott elvek kiterjesztését czélozza valamennyi vegyes lakosságú török tartományra. A biztosító hatalmak képviselői a tartományi fővárosokban bizottságokat képeznének, melyek a reformok végrehajtását ellen­őrzik. A három császári hatalom közös jegyzéket ad át Sztambulban, a többi biztosító hatalom pedig kü­lön fogja a portának bejelenteni, hogy ezen lépések­hez csatlakozik. Ha a török kormány beleegyezik, a hatalmak a felkelőknél hosszabb fegyverszünetet fog­nak kieszközölni a reformok életbeléptetésére. Ha a török kormány a bővített reformprogramm elfogadá­sát megtagadná, vagy a felkelők nem egyeznének bele a fegyvernyugvásba, akkor a párisi szer­ződést aláírt hatalmak nevében olasz hadsereg szállanája meg az insurgált tartományokat, s meg­szállva fogják tartani mindad­dig, míg a reformok életbeléptet­ve nincsenek. Ugyanez történik, ha a török kormány képtelen voln keresztyén alattvalóit és az ide­geneket a muzulmánok fanatizmusa ellen megvédeni. Ez utóbbi feltétel a salonichi események következtében vétetett föl a pontoza­­tokba.­ Olaszország azonban még nem adott választ arra, hogy elvállalja-e azt a missiót, mit a hatalmak neki szántak s így a hatalmak tanácskozásának ered­ménye Olaszország válaszától függ. A delegácziókból. A delegácziók megkezdék működésüket. Az osztrák és magyar delegáczió megalakult és átvette a közös kormány költségvetéseit — azon szakközegek kezéből, kiket a minisz­terek megbíztak képviseletükkel. E röviden konstatált tényből három momentum ragad­ja meg figyelmünket és hívja fel bírálatunkat. Először is az, hogy a közös kormány nem viseltetik a delegácziók iránt azon köte­­lességszerű figyelemmel, mel­lyel ta­rtoznék. A külügyminiszter és előterjesztései elmarad­tak, később lesz szerencsénk hozzájuk. Ez még nem nagy baj, csak aztán késedelmük­ben a béke garanciáját találjuk fel. A k­el­­ügyminiszter nincs jelen és nem is lesz. He­ly­ettesítni fogja Benedek altábornagy. Nem keresünk ebben semmi fogást. De a felelős közeg távolléte és ennek azon intézkedése, hogy a fontosabb ügyek elintézése beleegye­zésétől függesztessék fel — határozottan szembe ütközik a parlamentarismusnak még azon követelményeivel is, melyek még a de­­legácziókra nézve is nélkülözhetlenek. Mit csináljanak ezek egy nem felelős közeggel, kinek kezei kötve vannak le- és felfelé egy­aránt? Ha azt gondolják, hogy ez által a delegácziók törlései lesznek akadályozva, csa­lódnak ; a távollétnek a miniszter fogja az árát megadni és nem a budgetszavazó testü­letek. De még egy más tekintetből is meg kell rónunk a felelős közeg távollétét. Nem Rollerrel bajlódunk. Megy-e, marad-e? Ne­künk az mindegy. De a delegácziók előtt, főleg most, szükséges, hogy a hadügyi tárcza tár­gyalásánál , az irányadó felelős közeg legyen jelen , mert úgy a törlésekben, mint a határozatokban, a mostani tárgyalásoknak a jövő hadügyi fejleményeire nevezetes hatá­onkr toll honrv Iperven. é.fj., ezekben, ha .akár gátlólag, akár félrevezető­leg hat a miniszter távolléte, mindenkép kár úgy a közös kor­mányra, mint a tanácskozások eredményére nézve. Erről tenni kell. A másik momentum a közös költségve­tés. E szerint a jövő évre a közös kormány nettó szükséglete 114.249,208 forint, miből ha levonjuk a 11 millióra tett vámjövedel­met, a fedezendő költség 103.150,208 fo­rint. Vannak az új budgetben törlések, melyek elemezésünket érdemlik ki ; van­nak költség szaporulatok, melyekkel nem rokonszenvezünk és törlést igényelnek, és vannak fedezeti szaporulatok, melyek apaszt­ják a fedezendő összeget. Magában az, hogy­­ a külügyminisztérium fizetésjavítást propo­nál , bár ennek fejében a rendkívüli ki­adásokat, részben e miatt, sokkal többet apasztja, kihívja a birálatot. És az, hogy a fedezetben ott szerepel a trieszti »Lloyd« A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény. írták Twain Márk és Warner Károly Dudley. (59. Folytatás.) XLII. FEJEZET. »Subtle: Would I were hang’d then ! I’ll conform myself. D­o 1. Will you, sir ? Do so, then, and quickly, swear . Sub. What should I swear ? D­o 1. To leave your faction, sir. And labour kindly in the common work.«—The Alchemist. »Eku edue mfine, mfine ata eku , miduehe mfine, mfine italia.« Epik Proverb. Buckstone ur hadmenete rövid volt — sokkal rövidebb, mint gondola. Azon szándékkal kezdé meg, hogy Laurát meghódítsa, anélkül, hogy maga meghó­dolna, de úgy járt, mint sokan, akik ő előtte küzdöt­tek e téren. Azon iparkodott szünetlenül szorgalma­san, hogy őt elnyerje, de csakhamar azt a felfedezést tette, hogy a­mikor még nem volt egészen bizonyos, vajjon elnyerte-e Laurát, már egészen nyilván­való volt, hogy őt Laura elnyerte. Ügyesen harczolt, ha­bár csak rövid ideig tartott a küzdelem, és ez leg­alább becsületére vált. Ő most jó társaságban volt. Egy egész sereg előkelő foglyok sorában találta ma­gát. Ezek a boldogtalanok fedetlenül követték Lau­rát, mert a­kit ő egyszer meghódított, az rabszolgája maradt. Néha fellázadtak rabszolgaságuk ellen, és elszakadtak tőle, mondván, hogy vége a jobbágyság­nak, de előbb-utóbb mindig visszatértek bűnbánat­tal, hogy őt továbbra is imádhassák. Laura e közben megszokott módszerét követé. Felváltva majd neki bátoritá, majd visszarettenté Buckstone urat, ma a felhőkben hagyta járni, és holnap ismét leránta a ma­gasból. Őt tette a Kelettennessee csúcsain felállítan­dó műegyetemről szóló törvényjavaslat előharczosává, és ő elfogadta ezen állást, előbb vonakodva, azután nagy becsben tartva azt, mint oly eszközt, mel­lyel Laurának szolgálatot tehet — sőt annyira jutott, hogy azt rendkívüli szerencséjének tekinté, mint­hogy alkalmat ad neki, hogy Laurával gyakrabban érintkezhessék. Tőle tudta meg Laura, hogy nsg. Trollop ur elke­seredett ellensége a javaslatnak. Buckstone a szívére kötötte, hogy valahogy kísérletet ne tegyen azzal, hogy Trollop úrra valami uton-módon befolyást gyakorol­jon, mert minden, amit ezen irányban megkísérlene, bizonyára ellene fordittatnék és pedig roppant káros hatással. Laura azt monda eleinte, hogy ismeri Trollo­­pot és tudja, »hogy ő blank-blank« (amivel saját mű­nyelvén azt akarta mondani, hogy valami test­vérét vagy unokaöc­csét kell protegálni), de Buck­stone úr azt monda, hogy nem képes ugyan felfogni, hogy mit jelenthet e különös szólásmód blank-blank, és nem is akar e dologba beavattatni, miután az va­lószínűleg egészen magán­titka, de arról mégis biz­tosíthatja vaktában is,­­hogy a jelen különös esetben ezen ülésszak alatt, semmi a földkerekségén nem felel­het meg a czélnak, csak az, hogy Trolloptól őrizkedni kell, minden más mód és eszköz végzetes lehet.« Úgy látszott, semmit nem lehet tenni. Laura komolyan zavarba jött. Minden jól ment, és még­is világos volt, hogy egy erélyes határozott ellenség esetleg minden terveit halomra döntheti. Egyszerre csak egy eszme villant meg agyában, és azt kérdé: »Nem küzdhetne-e ön az ő nagy nyugdijjavas­­lata ellen és nem kényszerithetné-e egyességre.« »Oh, az lehetetlen, e tekintetben tökéletesen egyetértünk s egy hajóban evezünk — és én min­dent megteszek, amit csak tehetek érte. De teljes erőmből ellene vagyok az ő bevándorlási törvényja­vaslatának — valóban oly nyakasan, és oly elkesere­detten, mint a­hogy ő a mi műegyetemi javaslatunk ellen küzd. Mi gyűlöljük egymást beszélgetésünk egyik fele alatt, és a másik fele alatt egész odaadás­sal a legjobb barátok vagyunk. Mi értjük egymást. Ő csodásan működik a capitoliumon kívül, és többet teend a nyugdíj­aik­ért, mint bárki más, szeretném, bár tartaná meg nagy beszédét ez ügyben, amit tar­tani akar — és aztán én tartanék egy másikat, és biz­tosítva volnánk.« »Hiszen, ha nagy beszédet kell tartania, hát mért nem tartja ?« Látogatók szak­ták félbe a beszélgetést, és Buckston elbúcsúzott. Laura legkevésbé sem bánta, hogy kérdésére nem kapta meg a feleletet, mert olyan dologra vonatkozott az, ami őt legkevésbé sem érde­­­­kelte, és mégis, gondoló, magában, az emberek mind­­ egyformák és szerette volna megtudni az okát. Ha­­­­mar alkalom kínálkozván, ugyan­azt a kérdést veté fel egy más egyén előtt, és kielégítő választ nyert. Sokáig el­gondolkozott azon éjjel, miután az ágyba feküdt, és mikor végre egyet fordult, hogy elaludjék, egy uj tervet gondolt ki. Másnap este Gloverson as­­­szony estélyén így szólt Buckstonehoz: »Akarom, hogy Trollop úr megtartsa a nagy beszédét a nyugdíj-bili mellett.« »Akarja! De emlékezhetik, hogy félbeszakí­tottak és én nem magyarázhattam meg kegyednek —« »Sohse bántsa, tudom már az okát. Önnek ki kell eszközölnie, hogy ő tartsa meg a nagy beszédet. Én különösen óhajtom ezt.« »Oh, könnyű azt mondani, hogy eszközöljem ki, hogy tartsa meg a nagy beszédet, de hogyan vegyem én őt rá erre ?« »Az nagyon is könnyen fog menni, én már min­dent kigondoltam.« Ezután Laura a részletekre tért, és végre ezt mondá Buckstone: »Most már látom. Ezt keresztül vihetem. Bizo­nyos vagyok róla. Valóban csodálkozom, hogy az neki magának is nem jutott eszébe — hiszen végte­len sok precedens eset van. De hogy akarja kegyed ezt hasznára fordítani, ha majd a dolgot kieszközöl­tem ? Ez az, a­mi titok előttem.« »De erre majd lesz gondom. Igen jó szolgálatot fogaz nekem tenni.« »Csak azt szeretném látni, hogy miképen; ez valóban a legfurcsább ötlet. Kegyed úgy látszik igen messziről kerülgeti a dolgot — de komolyan veszi azt, ugy­e­bár?« »Igen, valóban úgy veszem.« »Nagyon jól van, meg fogom tenni — de mért nem akarja megmondani, hogy mikép képzeli azt hasznára fordíthatni ?« »Megmondom majd annak idején. Na, most nem beszél vele senki. Menjen egyenesen hozzá és vegye rá, édes kedves barátom.« Egy vagy két pillanattal később a nyugdíj­bili esküdt barátai együtt beszélgettek komolyan s lát­szólag észre sem vették, hogy milyen tolongás van közültük. Egy óráig beszélgettek és azután Bucksto­ne úr visszajött és szólt: »Eleinte alig volt hajlandó, de egy kissé később megtetszett neki a dolog. És mi egyességre is lép­tünk. Hogy én őrizzem meg az ő titkát, és ő jövőre kímélni fog engem, ha majd állást foglal el, hogy azokat, kik a műegyetemi bilit támogatják, denunci­­álja — és könnyen elhihetem, hogy ez alkalommal meg is fogja tartani a szavát.­ Elmúlt két hét és a műegyetemi bilinek időköz­ben számos hívei lettek. Disworthy senator azt kezdé hinni, hogy az megért­­és­ aratni lehet. Laurával ta­nácskozott magányosan. Ő meg tudta neki pontosan mondani, hogy miképen fog a ház szavazni. Volt egy többség — a bili keresztül fog menni, ha csak a gyengébb tagok meg nem szöknek — a­mi nagyon is könnyen megtörténhetik. A senator szólt: »Bár csak volna még egy erős férfiú mellet­tünk. Lám, Trollopnak a mi pártunkon kellene lenni, mert ő a négerek barátja. De ellenünk van, és a mi legelkeseredettebb ellenségünk. Ha egyszerűn n­e­m­­mel szavazna, nyugton maradna és nem bántana minket, egészen vígan és megelégedettek lehetnénk. De erre tán gondolni sem lehet.« »Ej, én két hét előtt egy kis tervet csináltam magamnak reá vonatkozólag. Azt hiszem, meg le­het vele alkudni talán. Ő el fog ide jönni ma este.« »Jól szemmel kisérje őt, gyermekem. Ő bizo­nyára valami rosszat forral. Azt mondják, tudomása van arról, hogy a bili érdekében valami visszaélések történtek, és azt hiszi, alkalma lesz ezzel nagy feltű­nést kelteni, ha szőnyegen lesz a bili. Legyen óvatos. Legyen igen, igen vigyázó kedvesem. Beszéljen olyan okosan, a­hogy csak tud. Kegyed meggyőzhet minden­ről valakit, ha azt megkísérti. Kegyednek meg kell őt győzni arról, hogy ha valami visszaélés követte­­tett el, arról legalább mit sem tud és azt sajnálja. És ha csak ki tudná beszélni belőle az ellenségeskedést a bili iránt — de túl ne hajtsa a dolgot, ne mutassa magát nagyon érdekeltnek, kedvesem.« »Nem fogom tenni. Olyan elővigyázó leszek, a­minő csak lehetek. Olyan édesen, fogok beszélni vele, mintha saját gyermekem volna! Ön megbízhatik ben­nem — valóban megbízhatik.« Az ajtó csengetyűje szólt. »No ez ő most,« szólt Laura. Disworthy senator visszavonult olvasó szobájába. Laura üdvözlő Trollop urat, ki egy komoly, gondosan kiöltözött, igen tisztességes kinézésű férfiú volt, kopasz fejjel, felálló gallérral és régi módú pe­csétnyomókkal óralánczán. »A pontosság erény,­Trollop ur, és én látom, hogy ez meg van önben. Ön mindig pontos, velem szemben.« »Én megszoktam tartani adott szavamat bárki­vel szemben, Hawkins kisasszony.“ „Oly tulajdonság ez, mely ritkább mai napság, mint volt valaha, azt hiszem. Én üzleti dologban óhajtottam önnel beszélni, Trollop úr.« »Gondoltam magam is. Mivel lehetek szolgá­­atára ?« »Ön ismeri az én törvényjavaslatomat — a mű­egyetemi bilit.« »Ah, elhiszem, hogy az a kegyed bilije. Szinte feledtem. Igen, ismerem a bilit.« »Nos, hát nem lenne szíves megmondani a néze­tét nekem erről?« »Valóban, miután kegyed, úgy látom, tartózko­dás nélkül ki akarja ezt mondatni velem, kötelessé­gemnek tartom kijelenteni, hogy nem vagyok előnyös nézetben felőle. Én nem láttam még magát a bilit, de azok után, a­miket hallottam felőle, az — az — bizony, az nem számíthat kedvező fogadtatásra. Az—« »Csak mondja ki — ne tartson semmitől.« »Jó, hát — azt mondják, hogy az a kormány ellen irányuló csalási kísérlet.« »Noss ?« szólt Laura nyugodtan. »Noss! én is azt mondom ,noss?’« »Jó, hát tegyük fel, hogy csalás volna — amit határozottan tagadni merek —• először történ­nék-e ez ?« »Kegyed egészen elveszi az ember lélegzetét! Azt akarja e — kivánhatja-e, hogy én rá szavaz­zak? Hát ez az, amiért engem hivatni méltóztatott?« (Folytatása következik.)

Next